ÁLLAMPOLGÁRI TANÁCS MŰKÖDÉSÉNEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÁLLAMPOLGÁRI TANÁCS MŰKÖDÉSÉNEK"

Átírás

1 MŰKÖDÉSÉNEK MÓDSZERTANA Városföld Község Önkormányzata részére

2 2 / 12 Tartalomjegyzék 1. AZ EREDETE 3 2. MI AZ? 4 3. MELYEK AZ -MÓDSZER ELŐNYEI? 5 4. MILYEN KÉRDÉSEKBEN ÉRDEMES ÖSSZEHÍVNI AZ OT? 6 5. AZ MŰKÖDÉSE Az Állampolgári Tanács résztvevői, szakértők és tagok kiválasztása A Tanács ülésének előkészítése Az ülés megtartása Az eredmények kommunikálása FELHASZNÁLT IRODALOM 11

3 3 / AZ EREDETE Mind az ókori, mind a modern államok demokráciájának alapja és lényege az az eszme, mely szerint a nép által választott képviselők és képviseleti szervek a nép akaratát valósítják meg. A kormány és az önkormányzatok feladata, hogy a polgárokat és azok érdekeit szolgálja. Ugyanakkor a döntéshozók gyakran nehezen tudják megismerni és eldönteni egy adott ügy kapcsán, hogy az általuk képviselteknek mi is az adott üggyel kapcsolatos véleménye, álláspontja. Vannak ugyan közvélemény kutatások és egyéb felmérések, ezek azonban gyakran torz képet adnak arról, mi is a nép akarata. Magyarországon nem igazán alakult ki annak a módja, hogy hogyan tudnának a polgárok részt venni a helyi döntéshozatalban és a demokratikus folyamatokban. A lakosság kevés, hiányos információval rendelkezik az őket (is) érintő ügyek kapcsán, úgy érzik, nincs ráhatásuk ezekre az ügyekre, emiatt azok társadalmi támogatottsága rendkívül alacsony. A társadalmi részvétel a gyakorlatban általában programok, politikák kidolgozásában való közvetlen részvételi lehetőséget jelent többféle társadalmi érdeket képviselő csoportok számára. Az állampolgároknak a közösségi döntési folyamatba egy olyan korai fázisban van lehetősége bekapcsolódni, ahol még a szereplők között elképzelhető konszenzusos megoldás létrejötte. A társadalmi részvétel hagyományos gyakorlata, hogy a társadalmi részvétel általában részben vagy egészben fölülről építkező folyamat és gyakran csak jelképes gesztus, a társadalom részvételére akkor kerül sor, amikor a döntések nagy része már megszületett, így kicsi a lehetőség a végső döntés befolyásolására A társadalmi részvétel legalacsonyabb szintjének tekinthető az a megoldás, amikor a társadalom egyes tagjainak véleménye kérdőíven, közvélemény kutatásokon keresztül kerül felmérésre, és ezek eredményeit figyelembe veszik a döntéshozók a döntésnél. Ebben az esetben nem beszélhetünk interaktív tanulási folyamatról, mivel a résztvevőknek rendszerint nincs lehetőségük kérdezni, véleményüket kifejteni, kritikájukat megfogalmazni, vagy megjeleníteni olyan értékeket is, amelyekre a kérdőívek összeállítói nem gondoltak. A modern közösségiség alapja az állampolgár, vagy ahogyan a civil társadalom eszméjének egyik fő teoretikusa, Ralf Dahrendorf nevezi: a közpolgár, a közügyekben részt vállaló individuum. A civil társadalom a citizenek (közpolgárok) társadalma, akiknek jogaik vannak, akik elfogadják kötelezettségeiket, és akik civil és civilizált módon viselkednek egymással. Olyan társadalom, amely arra törekszik, hogy senki ne legyen kirekesztve, és amely tagjainak az odatartozás érzését és a szabadság alkotmányát biztosítja. (1997) Az Európa Tanács előtt álló egyik legfontosabb feladat ma az, hogy megerősítse a nemkormányzati szervezeteket és a civil társadalmat az új tagállamokban, valamint továbbfejlessze a részvételi demokráciát összeurópai szinten. Az ún. részvételi demokrácia, deliberatív eljárások, mint például az állampolgári tanácskozás (citizens jury), közösségi tanácskozás (community jury) vagy deliberatív közvéleménykutatás (deliberative poll) a politikatudományban és közpolitikai kutatásokban használt módszerek, melyek célja a problémafeltáráson, megvitatáson túl az állampolgárok, helyi közösségek, lakosok közügyekben való érdekeltségének növelése, a helyi politikai döntéshozatalba való bevonása. Az Állampolgári Tanács a fejlett nyugati demokráciákban alakult ki először: az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában.

4 4 / 12 A citizens jury -t Ned Crosby alkalmazta először a korai 70-es években az USA-ban olyan demokrácia deficit problémák megoldására, mint a csökkenő szavazási hajlandóság, gyengülő érdeklődés a politikai és közügyek, első sorban helyi ügyek iránt stb. Peter Dienel Németországban (Plannungzellen) 1969-ben hasonló technikát fejlesztettek ki arra, hogyan vonható be a társadalom a döntéshozatal folyamatába. A módszerek gyakorlati alkalmazásában Nagy-Britannia jár az élen. Ezekben az országokban már évek óta sikerrel alkalmazzák az ÁT módszerét, így adva lehetőséget az állampolgároknak, hogy aktív részesei lehessenek az őket érintő döntések meghozatalában. 2. MI AZ? Az Állampolgári Tanács (a továbbiakban: ÁT) egyenlő részvételen alapuló döntés-előkészítő és döntéstámogató eljárás, amelyben meghatározott számú, a saját mikrokörnyezete képviseletében jelenlévő állampolgár vesz részt. A módszer lényege, hogy létrehozunk egy mini-társadalmat, illetve egy közösségi mikrokozmoszt, amely a megvitatandó téma természetének megfelelően kiválasztott önként jelentkezőkből, civilekből áll, akik megtárgyalják az érintett kérdést, közügyet. A módszer azon a feltételezésen alapul, hogy ha elég időt és információt adunk az átlagember számára, akkor egy átlagemberekből álló közösség is képes döntést hozni komplex kérdésben. A módszer a résztvevő állampolgárok informáltságára, aktív hozzájárulására és nyitott, pozitív magatartására épít, célja olyan állampolgári javaslatok megfogalmazása, amelyek a döntéshozók számára releváns módon mutatják be a közösségi problémákat, célokat és lehetséges megoldásokat. Lényege, hogy egy helyi probléma megoldásához, egy fontos önkormányzati döntés előkészítéséhez, vagy már folyamatban lévő megvitatásához állampolgárokat hívnak meg, akik meghívott szakértők bevonásával, a tanácskozás végeztével kiegyensúlyozott döntést hoznak és egyben ajánlást is fogalmaznak meg a kérdésben. Az ÁT alapvető célja tehát, hogy egy, az adott közösséget érintő ügyben ajánlásokat fogalmazzon meg, illetve összegezze az állampolgárok javaslatait, véleményét az adott üggyel kapcsolatban és ezt eljuttassa a döntéshozókhoz annak érdekében, hogy azokat a települési szintű döntések meghozatalakor, tervek elkészítésekor és végrehajtásakor vegyék figyelembe. Azok a döntéshozók, akik figyelnek az ÁT által összeállított javaslatokra, ajánlásokra, megtudhatják, mi az, amit az állampolgárok akarnak, mi a véleményük és ez az információ felbecsülhetetlen forrás lehet mind helyi, mind központi szinten minden választott képviselő számára. A módszer kulcsa a jól tájékozottság, mert arra a feltételezésre épül, hogy az állampolgárok széleskörű informáltsága hozzájárul a megvitatott probléma áttekintéséhez és olyan dimenziók meglátáshoz, amelyről az állampolgárnak előzetesen nincsen személyes élménye. Nagy hangsúlyt helyez a módszer a tájékoztatásra, a vitatott problémák esetében pedig a kiegyensúlyozott informálásra, azaz a különböző nézőpontok egyenlő bemutatására. A különböző nézőpontok megjelenítése az állampolgári közösségben is fontos, ezért lényeges, hogy a résztvevők reprezentatív módon, a közösségre jellemző térbeli, társadalmi adottságok, dimenziók mentén legyenek kiválasztva. A módszerben kiemelt szerepet kap az információk feldolgozása, aminek kulcsa az állampolgárok interakciója: az egyoldalú információáramlás (valaki tájékoztatja az állampolgárt) mellett szerepet kap az elhangzott információk feldolgozása is, ami közösségi

5 5 / 12 szinten zajlik: a résztvevő állampolgárok megvitatják a kapott információkat, megbeszélik a kritikus kérdéseket és a tanulságokat. Ahhoz, hogy az Állampolgári Tanács valóban sikeres lehessen Képesnek kell lennie minél több érintett szempontjait érvényesíteni, Konszenzusra jutn,i A résztvevőknek a közösség tagjaként kell viselkedni, hogy ne csak saját egyéni érdekeiket képviseljék, hanem vállalják a hozzájuk hasonló helyzetben lévő, jellemzőkkel bíró emberek képviseletét is. Mindenkinek lehetősége legyen megjeleníteni a saját és az általa képviselt érdekeket. Valamennyi társadalmi csoport képviselet megvalósuljon (így a periférián lévő kisebb társadalmi csoportok, az idősek és a jövő generációk képviselete is) Az ÁT egy független szervezet legyen, ne lehessen külső nyomással befolyásolni a működését. A módszer egyik erőssége az eredményorientáltság: a folyamat végén az állampolgárok javaslatokat fogalmaznak meg, amelyek döntéstámogató erővel bírnak, hiszen a döntéshozók számára elérhetővé teszik a közösség elgondolásait és megoldási javaslatait az adott kérdéssel kapcsolatban. A helyi lakosok érdekeltségének, hosszú távú együttműködési készségének és bizalmának fenntartása céljából ajánlott, hogy a tanácskozás eredménye, ajánlásai lehetőség szerint valóban megjelenjenek a helyi politikai döntéshozatalban. Látni kell azonban azt is, hogy ÁT módszerének alkalmazásával nem csupán az adott ügy kapcsán érhetünk el eredményeket. Az állampolgárok bevonása a döntéshozatalba erősíti a közösségi tudatot, azt, hogy minden egyes embernek lehet ráhatása az őt és környezetét érintő döntésekre, és erősíti a polgárokban azt az érzést is, hogy igenis szükséges és megéri a közügyekkel foglalkozni, van értelme és eredménye annak, ha kinyilvánítjuk véleményünket egy, a közösséget érintő ügy kapcsán. 3. MELYEK AZ -MÓDSZER ELŐNYEI? A demokratikus folyamatokban való lakossági részvétel aránya ma Magyarországon igen alacsony. A lakosok úgy érzik, hogy nincs befolyásuk az életük alakulására, nem vehetnek részt a mindennapjaikat érintő döntések meghozatalában. Melynek következménye a közöny, az ellenséges, bizalmatlan attitűd az intézményekkel szemben. Az Állampolgári Tanács hosszú távon hozzásegíti az önkormányzatot a konfliktusok gördülékenyebb megoldásához, segíti a közösségi gondolkodásmód kialakulását, növeli az önkormányzat legitimitását. A lakosság bevonása a tervezési és döntés előkészítési folyamatokba növeli az elfogadottságot, támogatottságot, és biztosítja, hogy az így kialakított stratégia valós igényeken alapuljon.

6 6 / MILYEN KÉRDÉSEKBEN ÉRDEMES ÖSSZEHÍVNI AZ OT? Jövőtervezés, települési szintű stratégiák, koncepciók előkészítése A település lakosságát széles körben érintő döntések, helyi rendeletek előkészítése Egy adott, a település egészét érintő fejlesztés, beruházás előkészítése

7 7 / AZ MŰKÖDÉSE Szakértők kiválasztása, felkészülése Állampolgári Tanács tagjainak kiválasztása, meghívása Az ülés előkészítése Az ülés megtartása Eredmények kommunikálása 5.1 AZ RÉSZTVEVŐI, SZAKÉRTŐK ÉS TAGOK KIVÁLASZTÁSA Az ÁT ülésén betöltött szerepeket tekintve a résztvevőket három nagy csoportba oszthatjuk: Tanács tagjai Szakértők Közönség A Tanács tagjai A tanács az adott közösséget reprezentatívan képviselő 8-20 állampolgárból áll. A tanács összetételének tükröznie kell az adott közösség szerkezetét, vagyis a kiválasztás elsődleges szempontjai a nem, életkor, foglalkozás, jövedelmi kategória, kisebbséghez tartozás lehetnek, illetve egyéb kategóriák is megjelenhetnek, például egyes csoportok adott ügy általi érintettsége esetén (pl. játszótér építés esetén kisgyerekesek bevonása). A részvétel önkéntes.

8 8 / 12 A tanács tagjainak kiválasztása során érdemes javaslatot kérni a településen működő civil szervezetektől, kisebbségi önkormányzatoktól, akik folyamatos kapcsolatban vannak a lakossággal, ismerik a véleményüket, álláspontjukat az adott témával kapcsolatban. A javasolt állampolgároknak meghívót kell küldeni (akár postán, akár személyesen), amelyben össze kell foglalni az ÁT működésének lényegét, valamint a megtárgyalandó üggyel kapcsolatos fontosabb tudnivalókat is. A tanács tagjainak kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy esetleg valamelyik kiválasztott tanácstag nem tud megjelenni az ülésen. Ilyen esetekre érdemes póttagokat is megjelölni. A fenti kiválasztási szempontok mellett érvényesülnie kell a vélemények reprezentativitásának is, vagyis gondoskodni kell arról, hogy az adott ügyet ellenző és támogató nézetek is megfelelően képviselve legyenek. Szakértők Annak érdekében, hogy az ÁT megfelelően megalapozott konszenzusos döntést tudjon hozni, a döntés előtt szakértőket ismertetik meg a tagokat az adott problémával, döntési alternatívákkal, Fontos, hogy a szakértők függetlenek legyenek az adott közösségtől és lehetőleg az adott üggyel kapcsolatban teljes körű tájékoztatást nyújtsanak. Közönség Az ÁT működése nyilvános, így a lakosság azon része, akik nem tagjai a tanácsnak, közönségként részt vehetnek az ülésen. A közönség azonban nem rendelkezik jogosítványokkal, vagyis nem dönthet, nem kérdezhet a szakértőtől, csak megfigyelőként van jelen. 5.2 A TANÁCS ÜLÉSÉNEK ELŐKÉSZÍTÉSE Az ÁT üléseinek összehívása és lebonyolítása komoly szervezési feladat, hiszen például közreműködni kell a tagok kiválasztásában, le kell egyeztetni az ÁT időpontját és helyszínét, egyeztetni kell a szakértőkkel, össze kell gyűjteni a szükséges dokumentumokat és információkat és azt időben a tagok és a szakértők rendelkezésére bocsátani. Annak érdekében, hogy ez a szervezési munka minél hatékonyabb és gördülékenyebb legyen, javasolt az önkormányzaton belül egy személyi felelőst kinevezni, aki összefogja és koordinálja a fenti feladatokat. Az ÁT rendszerint egy napos üléseket tart. Tekintettel arra, hogy az ülés a tagok és a szakértők részéről is a felkészülést igényel, ezért javasolt a szervezést az ülés tervezett időpontját megelőzően 4-6 héttel elkezdeni. Az ülést, mely általában fél- egy napos időtartamú, érdemes olyan időszakra tervezni, amikor az emberek és a szakértők nagy része elérhető (a nyári szabadságok idején ez például nehézkes lehet). Az ÁT-ban való részvétel a polgárok részéről önkéntesen végzett feladat, azért díjazást az önkormányzat nem biztosít. Ezt, valamint a tanácstagok esetleges munkahelyi elfoglaltságait figyelembe véve, az üléseket javasolt a munkaidő végéhez közel eső időpontban megtartani. Ez ugyan megnehezítheti a szakértők megjelenését, de általában nem szokott akadály lenni.

9 9 / AZ ÜLÉS MEGTARTÁSA Az ülés elején célszerű egyeztetni a tagokkal annak célját és szabályait. Alapvetően az ÁT-ban ellentétes érdekek és vélemények ütköznek, a cél azonban az, hogy a résztvevők végül konszenzusra tudjanak jutni. Alapvető, hogy a tagok betartsák az együttműködés minimális szabályait, melyeket az alábbiakban foglaltunk össze: Egyenlőség: az ülésen résztvevő minden polgár egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel bír, mindenki véleménye egyformán fontos. Tisztelet: a tagok az együttműködés során tartózkodjanak a személyeskedéstől, a témán kívüli kérdések és korábbi konfliktusok megvitatásától. Időkeret: a tagoknak tartaniuk kell magukat a közösen meghatározott időkeretekhez és ezen idő alatt konszenzusra kell törekedniük. Az ÁT által tárgyalt témák általában olyanok, amelyek jelentősen érintik és befolyásolják a település lakosságának életét, környezetét, így megvan az esélye annak, hogy az ellentétes vélemények ütköztetése esetleg vitába torkollik és a tagok nem képesek konszenzusra jutni. Ennek elkerülése érdekében a szakértő/szakértők (moderátor) irányítják és vezetik le az ülést. Az ülések menete Az ÁT ülései a napirend ismertetésével kezdődnek, amely általában az alábbi pontokat tartalmazza: 1. Köszöntés, bemutatkozás, szabályok tisztázása és elfogadása 2. Az Állampolgári Tanács tagjainak felkészítése az adott témakörből 3. Kérdések, vélemények, álláspontok megvitatása 4. Probéma lista és javaslat lista összeállítása 5. Közös álláspont kialakítása A napirendet a moderátor ismerteti, ezt követően a résztvevők megállapodnak az együttműködés szabályaiban és az időkeretben. Előfordulhat, hogy a megfelelő előkészítés és felkészülés ellenére egyes tagok kevesebb információval rendelkeznek, vagy azokat nem tudták a felkészülés során megfelelően értelmezni, ezért célszerű a szakértői felkészítést minél előbb elkezdeni. Ezt követően lehetőséget kell adni a tagoknak, hogy kérdéseket intézzenek a szakértőkhöz, kérdéseiket, esetleges kétségeiket megvitassák. A cél az, hogy minél több információt sikerüljön begyűjteni és az alapján a tagoknak sikerüljön egy közös, mindenki számára elfogadható álláspontot kialakítani. A konszenzus kialakítása nem egyszerű folyamat, a résztvevőktől türelmet és odafigyelést igénylő, időigényes folyamat, amelyben jelentős szerepe van a tagok kompromisszum készségének. Az ÁT hatékonysága egyébként jól mérhető azáltal, hogy sikerül-e konszenzust kialakítani a nap végére. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, több feltételnek is teljesülnie kell.

10 10 / 12 Tagok aktív részvétele: a tagok akkor fognak beállni az adott vélemény, döntés mögé, ha érzik, hogy az saját véleményüket is magába foglalja és a döntés meghozatalában nekik is aktív szerepük volt. Bizalom a tagok között: olyan körülményeket kell teremteni az ülés során, hogy a tagok között kialakulhasson egy bizalmi légkör, ahol mindenki nyíltan felvállalja véleményét és azt a többiek ugyanolyan nyitottsággal meghallgatják és elfogadják azt. Érthető, pontos megfogalmazás: az együttműködés során alapvető, hogy a problémákat pontosan fogalmazzuk meg. Gyakran előfordul, hogy a tagok egy felszíni problémával kezdenek el foglalkozni és nem tudják beazonosítani a háttérben meghúzódó tényleges, valós okokat, ami nélkül viszont nem a tényleges problémára keresik a megoldást. Megoldások kiválasztása: a tényleges probléma feltárását követően a tagok által felvázolt megoldási javaslatok közül azt kell kiválasztani, amely valamennyi fél számára elfogadható és támogatható. A konszenzus kialakításában és a fenti feltételek teljesülésében kulcsszerepe van a moderátornak, aki megfelelő keretek között tarthatja a vitákat, biztosíthatja, hogy valamennyi tag aktívan közreműködhessen. Ha sikerült az ülésen konszenzusra jutni, a tanács döntését, véleményét vagy javaslatát írásba kell foglalni, amelyet a jelenlévők aláírásukkal is elfogadhatnak. A javaslatcsomagban célszerű meghatározni a konkrét feladatokat, azok felelőseit és a határidőket is. Amennyiben valamely kérdésben nem sikerült döntésre jutni, a csomag arra vonatkozóan is tartalmazhat javaslatot, hogy további egyeztetések történjenek az adott kérdéskörben. Az ÁT által megfogalmazott problémalistát, javaslatlistát, ajánlást, véleményt el kell juttatni az önkormányzat részére. 5.4 AZ EREDMÉNYEK KOMMUNIKÁLÁSA Annak érdekében, hogy a helyi lakosok érdekeltsége, hosszú távú együttműködési készsége és bizalma fent maradjon fontos, hogy a tanácskozás eredménye, ajánlásai megjelenjenek a helyi politikai döntéshozatal mellet a helyi sajtóban is. A partneri kapcsolatok alapja a kommunikáció. A tájékoztatás nemcsak előfeltétele a döntéshozatali folyamatokban való hatékony részvételnek, de ahhoz is szükséges, hogy képessé tegye az egyéneket, saját életüket érintően megalapozott személyes választásokra.

11 11 / FELHASZNÁLT IRODALOM Európai Állampolgári Panel Új demokratikus eszköztár új intézmények létrehozására Brüsszel, október Állampolgári/ közösségi tanácskozás - Dr. Orbán Annamária, BME/TTKK Gyakoroljuk a demokráciát! Hogyan rendezzünk Állampolgári Tanácsot? Cromo Alapítvány Budapest, 2005

12 12 / 12 JOGI FIGYELMEZTETÉS Jelen dokumentum az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. (továbbiakban AAM) szellemi terméke. A dokumentumban foglaltak jogtalan felhasználása esetén az AAM jogosult a szerzői jog megsértése miatti jogszabályi következmények alkalmazását kezdeményezni. A dokumentum tartalma üzleti titok. Amennyiben hatályos jogszabály vagy a felek közötti szerződés máshogy nem rendelkezik, jelen dokumentum címzettje a dokumentumban foglaltakat köteles bizalmasan kezelni, azt harmadik félnek tudomására nem hozhatja AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. Minden jog fenntartva.

STAKEHOLDER (ÉRINTETT) ELEMZÉS EGYSZERŰSÍTETT MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ

STAKEHOLDER (ÉRINTETT) ELEMZÉS EGYSZERŰSÍTETT MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ STAKEHOLDER (ÉRINTETT) ELEMZÉS EGYSZERŰSÍTETT MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ Dunaújváros MJV Önkormányzata Polgármesteri Hivatala részére ÁROP szervezetfejlesztési projekt 2010. 09.22. 2 / 11 Tartalomjegyzék 1.

Részletesebben

ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTELT ÉS KÖZÖSSÉGI BEVONÁST CÉLZÓ PROGRAMOK

ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTELT ÉS KÖZÖSSÉGI BEVONÁST CÉLZÓ PROGRAMOK ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTELT ÉS KÖZÖSSÉGI BEVONÁST CÉLZÓ PROGRAMOK Kapcsolat: Kuna Gábor, ügyvezető igazgató +36 20 449 9232 kuna.gabor@cromo.hu http://cromo.hu 1 Tartalom Tartalom...2 A közösségi döntéshozatal

Részletesebben

A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS

A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS Az Együttműködésről Mi is az az OGP? A Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership - OGP) egy önkéntes részvételen

Részletesebben

Városföld Község Önkormányzata. Állampolgári Tanács. Települési Esélyegyenlőségi Program készítése. Dr. Peredi Katalin, Guth Erika. 2010.

Városföld Község Önkormányzata. Állampolgári Tanács. Települési Esélyegyenlőségi Program készítése. Dr. Peredi Katalin, Guth Erika. 2010. Városföld Község Önkormányzata Állampolgári Tanács Települési Esélyegyenlőségi Program készítése Dr. Peredi Katalin, Guth Erika 2010. március 23 Kik vagyunk? Mit csinálunk? Jogszabályi háttér Mi az Állampolgári

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE

A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE Debrecen 2016. február 9. Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 2 2. A KONZISZTÓRIUM MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 2 3. A KONZISZTÓRIUM

Részletesebben

Ajánlások. az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához

Ajánlások. az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához Ajánlások az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához Ways to enhance active aging through volunteering WEActiveVol Erasmus+ Strategic Partnership 2016-1-PL01-KA204-026166

Részletesebben

A civilek szerepe a szociális innovációban

A civilek szerepe a szociális innovációban A civilek szerepe a szociális innovációban Ki a civil, mi a civil? A civil társadalom: az állampolgárok szabad akaraton alapuló, tudatos, egyéni és közösségi cselekvései, melynek célja a társadalom egészének

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA AZ ELŐADÁS TARTALMA A helyi problémák Felelősségvállalás

Részletesebben

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra Képzés hatékonyságának növelése felnőttképzést kiegészítő tevékenység Tematikai vázlat - 16 óra A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja:a közfoglalkoztatásból való kivezetés támogatása, a képzés

Részletesebben

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai Kisújszállás Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának Szervezeti és Működési Szabályzata Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a 113/2016. (IV. 28.) számú önkormányzati határozatával

Részletesebben

Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál. Partnerek intézményesített bevonása a döntéshozatalba

Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál. Partnerek intézményesített bevonása a döntéshozatalba Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál Partnerek intézményesített bevonása a döntéshozatalba 2010 Projektvázlat 1. Jegyzői egyeztetés 2. Célok, elvárások A helyi újság tartalmával

Részletesebben

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány Kuratórium Ügyrendje TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 2. A KURATÓRIUM ÖSSZETÉTELE... 3 3. A KURATÓRIUM TAGJAINAK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI... 3 4.

Részletesebben

Csernus Edit. Igazságügyi Minisztérium által akkreditált mediátor. Engedélyszám: K000122

Csernus Edit. Igazságügyi Minisztérium által akkreditált mediátor. Engedélyszám: K000122 Csernus Edit Igazságügyi Minisztérium által akkreditált mediátor Engedélyszám: K000122 Szakmai küldetésem Hihetetlen módon felgyorsult világban élünk, ahol a folyamatos helytállás sorra hozza magával a

Részletesebben

Működési szabvány MPTSZ Minősített Pénzügyi Tervezők Magyarországi Szövetsége

Működési szabvány MPTSZ Minősített Pénzügyi Tervezők Magyarországi Szövetsége MPTSZ NONPROFIT KFT. HAQFP Hungarian Association of Qualified Financial Planners Nonprofit Ltd. Sas utca 9. II/5., Budapest H-1051, Hungary P: (+36)30944426 e-mail: info@mptsz.org www.mptsz.org Működési

Részletesebben

M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7.

M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7. M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE 2012. június 7. 2 M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE Az M9 Térségi Fejlesztési Tanács (a továbbiakban: Tanács) Szervezeti és Működési Szabályzata (a továbbiakban:

Részletesebben

STAKEHOLDER (ÉRINTETT) ELEMZÉS EGYSZERŰSÍTETT MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ

STAKEHOLDER (ÉRINTETT) ELEMZÉS EGYSZERŰSÍTETT MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ STAKEHOLDER (ÉRINTETT) ELEMZÉS EGYSZERŰSÍTETT MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ Kerekegyháza Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala részére Komplex szervezetfejlesztési projekt megvalósítása Kerekegyháza Város

Részletesebben

A Magyar Corvin-lánc Testület alapszabálya

A Magyar Corvin-lánc Testület alapszabálya A Magyar Corvin-lánc Testület alapszabálya A Magyar Corvin-láncról és a Magyar Corvin-lánc Testületről szóló 86/2012. (IV. 26.) Korm. rendelet 10. (6) bekezdésébe alapján a Magyar Corvin-lánc Testület

Részletesebben

Az AMUNDI BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. Szavazati jogok gyakorlásának stratégiája

Az AMUNDI BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. Szavazati jogok gyakorlásának stratégiája Az AMUNDI BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. Hatályos: 2018. március 29-től 1 Tartalom 1. BEVEZETÉS ÉS ALAPELVEK... 3 2. ÁTTEKINTÉS... 3 3. SZAVAZATI JOGOK GYAKORLÁSÁRA VONATKOZÓ POLITIKA... 4 4. SZAVAZATI JOGOK

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Vasi Rendőr Sportsegély- és Sportegyesület Elnöksége Szám:.../ 2007 VASI RENDŐR SPORTSEGÉLY ÉS SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Szombathely 2007. május 30. 2 A Vasi Rendőr Sportsegély-

Részletesebben

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje Szám: 04-37-21/2009. Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje 2 Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium ÜGYRENDJE I. Általános rendelkezések 1.. A Kollégium megnevezése,

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1.1. A MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ CÉLJAC A STAKEHOLDER (ÉRINTETT) ÉS A STAKEHOLDER ELEMZÉS FOGALMA A STAKEHOLDER (ÉRINTE

TARTALOMJEGYZÉK 1.1. A MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ CÉLJAC A STAKEHOLDER (ÉRINTETT) ÉS A STAKEHOLDER ELEMZÉS FOGALMA A STAKEHOLDER (ÉRINTE Stakeholder (érintett ) elemzés Egyszer gyszerűsített sített módszertani i útmutató tató Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatala részére 2010-01-29 TARTALOMJEGYZÉK 1.1.

Részletesebben

Alba Radar. 28. hullám

Alba Radar. 28. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 28. hullám Civil szervezetek megítélése Székesfehérváron 2015. november 6. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu

Részletesebben

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA Napjainkban egyre nagyobb társadalmi értéket képvisel az önkéntes munka. A mai fiatalok már középiskolai tanulmányaik során a tanterv részeként

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 8. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 8. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 8. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0094 (NLE) 8554/17 AGRI 226 AGRIORG 45 OIV 7 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 8. Címzett: Biz.

Részletesebben

Alba Radar. 8. hullám

Alba Radar. 8. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 8. hullám Vélemények a családok életét segítő nonprofit szolgáltatásokról 2011. július 22. Készítette: Ruff Tamás truff@echomail.hu Echo

Részletesebben

MEDIÁCIÓ HELYI KÖZÖSSÉGEKBEN

MEDIÁCIÓ HELYI KÖZÖSSÉGEKBEN MediKoz_Borito.qxp 4/28/2009 10:44 AM Page 1 MEDIÁCIÓ HELYI KÖZÖSSÉGEKBEN MÓDSZERTANI KÉZIKÖNYV Készült az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Települési mediáció modellprojekt címû programja keretében

Részletesebben

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 Egységesen eredményesebben

Részletesebben

1. A döntési mechanizmus korszerűsítése

1. A döntési mechanizmus korszerűsítése ÁROP-1.A.2. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése A Várpalotai Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Megbízó: Várpalota Város Önkormányzata 1. A döntési mechanizmus korszerűsítése 1e) A hivatal

Részletesebben

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr Közösségi tervezés Sain Mátyás VÁTI Nonprofit Kft. Területi Információszolgáltatási és Tervezési Igazgatóság Területfejlesztési és Urbanisztikai

Részletesebben

2.3 A SZTENDERDEK 0-5. SZINTJEI. 0. szint. Készítették: Tókos Katalin Kálmán Orsolya Rapos Nóra Kotschy Andrásné Im

2.3 A SZTENDERDEK 0-5. SZINTJEI. 0. szint. Készítették: Tókos Katalin Kálmán Orsolya Rapos Nóra Kotschy Andrásné Im A TÁMOP 4.1.2-08/1/B pályázat 13. "Módszertani sztenderdek kidolgozása a pedagógusjelöltek pályaalkalmasságára és a képzés eredményességére irányuló kutatásokhoz" című alprojekt 2.3 A SZTENDERDEK 0-5.

Részletesebben

A tréningkoncepció áttekintése 13. A tréning alapelvei 14 A tartalom rövid ismertetése 15 Szövegminta tréning-kiíráshoz 20 Visszajelző kérdőív 21

A tréningkoncepció áttekintése 13. A tréning alapelvei 14 A tartalom rövid ismertetése 15 Szövegminta tréning-kiíráshoz 20 Visszajelző kérdőív 21 Tartalom A tréningkoncepció áttekintése 13 A tréning alapelvei 14 A tartalom rövid ismertetése 15 Szövegminta tréning-kiíráshoz 20 Visszajelző kérdőív 21 Tréning-menetrend: Vezetés és motiválás 25 Időterv

Részletesebben

TÜV Rheinland InterCert Kft. Irányítótestület. Irányítótestületének Alapszabályzata. Alapszabályzat. 1. kiadás

TÜV Rheinland InterCert Kft. Irányítótestület. Irányítótestületének Alapszabályzata. Alapszabályzat. 1. kiadás Alapszabályzat 1. kiadás Jelen szabályzat a hozzátartozó szabályozó dokumentumokkal a TÜV Rheinland InterCert Kft. szellemi tulajdona. Ezek továbbadása vagy tartalmának közlése csak a Kft. minőségügyi

Részletesebben

ÁROP-1. A5-2013-2013-048. Szervezetfejlesztés Kistelek Város Önkormányzatánál Dokumentum: Minőségmenedzsment modell bevezetése

ÁROP-1. A5-2013-2013-048. Szervezetfejlesztés Kistelek Város Önkormányzatánál Dokumentum: Minőségmenedzsment modell bevezetése ÁROP-1. A5-2013-2013-048 Szervezetfejlesztés Kistelek Város Önkormányzatánál Dokumentum: Minőségmenedzsment modell bevezetése Kistelek Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése

Részletesebben

Választójogosultság. Kötelező irodalom: Előadásvázlat ( Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén)

Választójogosultság. Kötelező irodalom: Előadásvázlat (  Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) Választójogosultság Kötelező irodalom: Előadásvázlat (http://alkjog.elte.hu/?page_id=3491) Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) 2017. november 20. ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Lukonits Ádám,

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar A Hallgatói Önkormányzat Választmányának ügyrendje

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar A Hallgatói Önkormányzat Választmányának ügyrendje Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar A Hallgatói Önkormányzat Választmányának ügyrendje (legutóbbi módosítás: 2018.12.04.) Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Természettudományi

Részletesebben

5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU

5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. január 12. 5125/15 LIMITE EMPL 4 SOC 6 ECOFIN 15 EDUC 5 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: a szociális kérdésekkel foglalkozó munkacsoport Dátum: 2015. január

Részletesebben

Önértékelési rendszer

Önértékelési rendszer Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzési és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24. Felnőttképzési engedély szám: E-000116/2014. Önértékelési rendszer Hatályba lép:

Részletesebben

Jelentés a rövidtávú költségcsökkentési és hatékonyságnövelési opciók bevezetéséről

Jelentés a rövidtávú költségcsökkentési és hatékonyságnövelési opciók bevezetéséről Jelentés a rövidtávú költségcsökkentési és opciók bevezetéséről Megbízó Cím Piliscsaba Város Önkormányzata Jelentés a rövidtávú költségcsökkentési és opciók bevezetéséről Változat v1.0 MultiContact Consulting

Részletesebben

A TELEKI TÉR ÚJJÁÉLESZTÉSE

A TELEKI TÉR ÚJJÁÉLESZTÉSE A TELEKI TÉR ÚJJÁÉLESZTÉSE RÉSZVÉTELI TERVEZÉSEN KERESZTÜL SZERZŐK: HELYI LAKÓK, B. OROSZ ORSOLYA, FAUREST KRISTIN PHD, KOVÁCS ÁRPÁD, SZOHR GÁBOR, TIHANYI DOMINIKA DLA (ÚJIRÁNY TÁJÉPÍTÉSZ KFT.) 1/16 CÉLOK

Részletesebben

A tantárgygondozó szaktanácsadás folyamata és dokumentumai. Kollégiumi nevelő

A tantárgygondozó szaktanácsadás folyamata és dokumentumai. Kollégiumi nevelő A tantárgygondozó szaktanácsadás folyamata és dokumentumai Kollégiumi nevelő Készítette: 1. alprojekt vezető szaktanácsadók Kézy Ágnes Koczor Margit Simon Mária Budapest, 2014. szeptember 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCSÁNAK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Az ÓBUDAI EGYETEM ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCSÁNAK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 14. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCSÁNAK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST,

Részletesebben

a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D

a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D 2018.09.01. 1/8 Ezen szakosztályi ügyrend az alábbi jogszabályok és szabályzatok alapján és figyelembevételével

Részletesebben

Települési ÉRtékközpont

Települési ÉRtékközpont TÉR Települési ÉRtékközpont Lajosmizse Város Önkormányzata településüzemeltetési és -fejlesztési program kidolgozása KÉPZÉS Stratégiák szerepe 2009. A közpolitika fogalma Közpolitika: az aktuálpolitika

Részletesebben

8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért. - képzési program folyamata -

8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért. - képzési program folyamata - ELŐKÉSZÍTÉS: 8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért - képzési program folyamata - A tanfolyam meghirdetése időpontok megjelölésével Jelentkezők regisztrálása A jelentkezők

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések. (1) Az önkormányzat hivatalos megnevezése: Drávaszabolcs Község Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat).

I. fejezet Általános rendelkezések. (1) Az önkormányzat hivatalos megnevezése: Drávaszabolcs Község Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat). Önkormányzat képviselő testületének 2/2015.(II.23.) önkormányzati rendelete a képviselő testület szervezeti és működési szabályzatáról Drávaszabolcs Község Önkormányzatának Képviselő testülete az Alaptörvény

Részletesebben

KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK ÉS PANASZOK

KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK ÉS PANASZOK KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK ÉS PANASZOK KEZELÉSÉNEK SZABÁLYZATA Kerekegyháza Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala 2010-04-30 2 / 8 Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS RÉSZ 3 1.1 Bevezetés 3 1.2 A szabályzat célja

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a fenti dokumentum minősítés alól feloldott változatát.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a fenti dokumentum minősítés alól feloldott változatát. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2018. március 20. (OR. hu) 12981/17 ADD 1 DCL 1 FDI 25 WTO 229 A MINŐSÍTÉS FELOLDÁSA A dokumentum száma: Dátuma: 2018. március 1. Új státusz: Tárgy: 12981/17 ADD 1 RESTREINT

Részletesebben

A tantárgygondozó szaktanácsadás folyamata és dokumentumai

A tantárgygondozó szaktanácsadás folyamata és dokumentumai A tantárgygondozó szaktanácsadás folyamata és dokumentumai Tanító, tanár Készítették: 1. alprojekt vezető szaktanácsadók Kézy Ágnes Koczor Margit Simon Mária Budapest, 2014. szeptember Fax: (+36-1) 235-7202

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009/81/EK IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009/81/EK IRÁNYELVE L 216/76 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.8.20. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009/81/EK IRÁNYELVE (2009. július 13.) a honvédelem és biztonság területén egyes építési beruházásra, árubeszerzésre

Részletesebben

Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata. 2004. március

Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata. 2004. március Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata 2004. március 2 Bevezetés Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat a vízi-közmű szolgáltatók, - munkáltatói és munkavállalói

Részletesebben

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Lean HR Est 2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fővám tér 8., III. előadó Időpont:

Részletesebben

ÜGYFÉL ELÉGEDETTSÉG ELJÁRÁSREND

ÜGYFÉL ELÉGEDETTSÉG ELJÁRÁSREND ÜGYFÉL ELÉGEDETTSÉG ELJÁRÁSREND Kerekegyháza Város Polgármesteri Hivatal részére 2010. 04. 30. 2 / 14 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ 3 2. AZ AAM ÁLTAL VÉGZETT ÜGYFÉL ELÉGEDETTSÉG MÉRÉS 4 3. MÓDSZERTANI JAVASLATUNK

Részletesebben

A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat

A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat Magyarország Kormánya kiemelt figyelmet fordít és felelősséget visel a fogyatékos személyek iránt, és biztosítani kívánja e

Részletesebben

XT 21023/17 hk/ms 1 TFUK

XT 21023/17 hk/ms 1 TFUK Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 22. (OR. en) XT 21023/17 BXT 31 INF 100 API 73 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk Az EUSZ 50. cikke szerinti tárgyalások

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 194/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről Budapest, 2009. január 2 Vezetői összefoglaló

Részletesebben

A nonverbális kommunikáció és a metakommunikáció A nonverbális kommunikáció jelentősége, értelmezése A nonverbális kommunikáció csatornái

A nonverbális kommunikáció és a metakommunikáció A nonverbális kommunikáció jelentősége, értelmezése A nonverbális kommunikáció csatornái 1/A Önnek egy Rt. kereskedelmi üzletkötőjével kell találkoznia, előzetesen egyeztetnie kell vele a szerződéskötés feltételeit, és a megállapodás, egyeztetés után elő kell készítenie a szerződést. Ismertesse

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 28/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

RIVER projekt. A projekt bemutatása

RIVER projekt. A projekt bemutatása RIVER projekt A projekt bemutatása Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. (Hivatkozási szám: 517741-LLP-1-2011-1-AT-GRUNDTVIG-GMP) A kiadvány a szerző nézeteit tükrözi,

Részletesebben

5. sz. HÍRLEVÉL. Érdekvédelem, érdekképviselet a munkavédelmi területen (Mvt )

5. sz. HÍRLEVÉL. Érdekvédelem, érdekképviselet a munkavédelmi területen (Mvt ) 5. sz. HÍRLEVÉL A Nemzetgazdasági Minisztérium a Széchényi 2020 program keretében a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon belül közétette A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése tárgyú

Részletesebben

EURÓPAI KÖZPONTI BANK

EURÓPAI KÖZPONTI BANK HU A Kormányzótanács tagjai számára szóló magatartási kódex e nem hivatalos, egységes szerkezetbe foglalt változata kizárólag tájékoztatási célokat szolgál. B EURÓPAI KÖZPONTI BANK A KORMÁNYZÓTANÁCS TAGJAI

Részletesebben

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015.

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. Bemutatkozás REHABJOB - JOBGROUP REHABJOB (www.rehabjob.hu) üzletágunk mellett az alábbi divíziók tartoznak

Részletesebben

A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható

A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható Politikusi imázs 8 a politikai kommunikáció világában. A társadalmasítás, azaz a fogyasztói oldal véleményének

Részletesebben

A kommunikáció szerepe a sportpedagógiában

A kommunikáció szerepe a sportpedagógiában Készítette: Dátum: 2008. 06. 06. A kommunikáció szerepe a sportpedagógiában A kommunikáció fogalma: A szó eredete szerint: communis (mn.) közös, általános communitas (fn.) közösség; communico (ige) közöl,

Részletesebben

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. március 23-ai ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Európa Kulturális Fővárosa 2023" című pályázaton való elindulás megerősítésére, valamint

Részletesebben

Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál

Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál Rendeletalkotási és/vagy egyéb szabályozási folyamatok egyszerűsítése, átalakítása 2010 Tartalomjegyzék Bevezetés 3 Társadalmi egyeztetések

Részletesebben

DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÁROP-1.A kódszámú Önkormányzati szervezetfejlesztés projektje

DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÁROP-1.A kódszámú Önkormányzati szervezetfejlesztés projektje 1 DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÁROP1.A.5201320130090 kódszámú Önkormányzati szervezetfejlesztés projektje Átfogó projekt előrehaladási jelentés Időszak: 2014.03.012014.03.31. Tartalomjegyzék

Részletesebben

A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata Szekszárd 2013. február I. A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum jogállása, feladatai A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Részletesebben

Innovációs körök munkaprogramja

Innovációs körök munkaprogramja Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 3515 Miskolc Egyetemváros 1. Tel: +36-46-565-111/20-23 e-mail: t-modell@uni-miskolc.hu Innovációs körök

Részletesebben

NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE

NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE (PL.3346) Érdekvédelem, érdekegyeztetés az Európai Unióban és Magyarországon I. Rácz-Káté Mónika CIMET - a civil világ fűszere TÁMOP 5.5.3-09/1-2009-0013

Részletesebben

PRO PUBLICO BONO PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSI TAPASZTALATAI

PRO PUBLICO BONO PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSI TAPASZTALATAI PRO PUBLICO BONO PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSI TAPASZTALATAI TEMATIKA Projekt indokoltsága; Vállalt feladatok; Feladatok végrehajtásának rövid bemutatása; Elért eredmények; Tapasztalatok összegzése. PROJEKT INDOKOLTSÁGA

Részletesebben

1. Eredményes befolyásolás Kapcsolatépítés és eredmények elérése (20 óra)

1. Eredményes befolyásolás Kapcsolatépítés és eredmények elérése (20 óra) Felnőttképzés Képzéseink jelentős része a fejlesztéspolitikai témákhoz kapcsolódik: érintik az egyedi projekt szintet, ugyanúgy, ahogy a programozás ciklusát is. Ügyfeleink számára előzetes igényfelmérés

Részletesebben

GYÖNGYHÁZ Önkéntes Nyugdíjpénztár KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÉNEK ÜGYRENDJE. Dunaújváros, 2014.

GYÖNGYHÁZ Önkéntes Nyugdíjpénztár KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÉNEK ÜGYRENDJE. Dunaújváros, 2014. GYÖNGYHÁZ Önkéntes Nyugdíjpénztár KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÉNEK ÜGYRENDJE Dunaújváros, 2014. 2 A Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár Küldöttgyűlésének ügyrendje I. Általános rendelkezések 1. A Gyöngyház Önkéntes

Részletesebben

A Progress eredményeinek biztosítása

A Progress eredményeinek biztosítása A Progress eredményeinek biztosítása A Progress közösségi foglalkoztatási és társadalmi szolidaritási program (2007 2013) végrehajtására vonatkozó keretstratégia Európai Bizottság A Progress eredményeinek

Részletesebben

A Felügyelő Bizottság feladatai

A Felügyelő Bizottság feladatai I. A Felügyelő Bizottság feladatai A Felügyelő Bizottság feladata a Társaság ügyvezetésének ellenőrzése, munkájának szakmai támogatása, a tulajdonos érdekeinek védelme. Ennek érdekében ellenőrzi a társaság

Részletesebben

dr. Belicza Éva minőségügyi programok szakmai vezetője dr. Török Krisztina főigazgató Mihalicza Péter főosztályvezető

dr. Belicza Éva minőségügyi programok szakmai vezetője dr. Török Krisztina főigazgató Mihalicza Péter főosztályvezető A Nemzeti Egészségügyi Minőségfejlesztési és Betegbiztonsági Stratégia (MIBES 2011) koncepciója és a megvalósítás feladatai a GYEMSZI Minőségügyi Főosztályán dr. Belicza Éva minőségügyi programok szakmai

Részletesebben

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS. Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány

RENDEZVÉNYSZERVEZÉS. Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány RENDEZVÉNYSZERVEZÉS Szabó Adrienn Tempus Közalapítvány Disszemináció projekteredmények terjesztése projekttermékek terjesztése (új képzések, tantervek, tananyagok, taneszközök, stb.) projektmegvalósítás

Részletesebben

Közösségi kezdeményezések

Közösségi kezdeményezések Közösségi kezdeményezések Város és a nők 2015. március 9. SIMON ILDIKÓ CIVIL NŐI KORMÁNY CROMO ALAPÍTVÁNY SIMON.ILDIKO@CROMO.HU Társadalmi innováció A társadalmi innovációk mind céljukat, mind eszközeiket

Részletesebben

A BELSŐ ELLENŐRÖKRE VONATKOZÓ ETIKAI KÓDEX

A BELSŐ ELLENŐRÖKRE VONATKOZÓ ETIKAI KÓDEX A BELSŐ ELLENŐRÖKRE VONATKOZÓ ETIKAI KÓDEX 2012. április BEVEZETŐ A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 17. -ának (3) bekezdése

Részletesebben

É R T É K E L É S. a program szóbeli interjúján résztvevő személyről. K é p e s s é g e k, f e j l e s z t h e tőségek, készségek

É R T É K E L É S. a program szóbeli interjúján résztvevő személyről. K é p e s s é g e k, f e j l e s z t h e tőségek, készségek É R T É K E L É S a program szóbeli interjúján résztvevő személyről K é p e s s é g e k, f e j l e s z t h e tőségek, készségek Értékelés: A terület pontozása 1-5 tartó skálán, ahol az egyes pontszám a

Részletesebben

(Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG (2008/C 14/10)

(Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG (2008/C 14/10) 2008.1.19. C 14/27 V (Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG Pályázati felhívás az emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport létrehozásáról szóló 2007/675/EK bizottsági határozatra vonatkozóan

Részletesebben

Magyarországi vitakultúra és deliberatív demokrácia fejlesztése - Szükségletfelmérés civil szervezetek között

Magyarországi vitakultúra és deliberatív demokrácia fejlesztése - Szükségletfelmérés civil szervezetek között Magyarországi vitakultúra és deliberatív demokrácia fejlesztése Szükségletfelmérés civil szervezetek között Kitöltők száma: 58 Kitöltői adatok statisztikái: 1. A kitöltő neme 1. Nő 74.1 % 43 2. Férfi 25.9

Részletesebben

Felelősen, egészségesen, biztonságosan

Felelősen, egészségesen, biztonságosan Felelősen, egészségesen, biztonságosan Előadó: Geskó Sándor elnök Konszenzus Alapítvány Budapesti Szervezete www.konszenzus.org e-mail cím: konszenzusbp@konszenzus.org Telefonszám: 1/335-6463 Cselekedeteink

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Dél-vasi Foglalkoztatási Paktum IRÁNYÍTÓ CSOPORTJÁNAK MUNKATERVE

Dél-vasi Foglalkoztatási Paktum IRÁNYÍTÓ CSOPORTJÁNAK MUNKATERVE Dél-vasi Foglalkoztatási Paktum IRÁNYÍTÓ CSOPORTJÁNAK MUNKATERVE Készült az A Dél-Vas Megyei Gazdaság- és Foglalkoztatás-fejlesztési Együttműködés a helyi gazdaságfejlesztés szolgálatában című, TOP-5.1.2-15-VS1-2016-00001

Részletesebben

S atisztika 1. előadás

S atisztika 1. előadás Statisztika 1. előadás A kutatás hatlépcsős folyamata 1. lépés: Problémameghatározás 2. lépés: A probléma megközelítésének kidolgozása 3. lépés: A kutatási terv meghatározása 4. lépés: Terepmunka vagy

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE BUDAPEST, 2017 (2017. június 1. napjától hatályos változat) H-1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.7.1. COM(2016) 437 final 2016/0200 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES)

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések A Költségvetési Tanács 2/2015.02.09. számú határozatával elfogadva. KVT/4-4/2015 A Költségvetési Tanács Ügyrendje módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg elfogadva a Költségvetési Tanács 3/2012.06.08.

Részletesebben

Széchenyi István katolikus Általános Iskola

Széchenyi István katolikus Általános Iskola Széchenyi István katolikus Általános Iskola Füzesabony Szülői Választmányának Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: 2013. október 21. napjától I. Általános rendelkezések A Nemzeti köznevelésről

Részletesebben

MELLÉKLETEK. amelyek a következő dokumentumot kísérik: Javaslat A Tanács határozata

MELLÉKLETEK. amelyek a következő dokumentumot kísérik: Javaslat A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.24. COM(2014) 170 final ANNEXES 1 to 5 MELLÉKLETEK amelyek a következő dokumentumot kísérik: Javaslat A Tanács határozata az egyrészről az Európai Unió és tagállamai,

Részletesebben

JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK A TANÁCS HATÁROZATA a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság alapszabályának felülvizsgálatáról

JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK A TANÁCS HATÁROZATA a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság alapszabályának felülvizsgálatáról AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. március 20. (OR. en) 6898/12 ECOFIN 196 UEM 42 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság alapszabályának

Részletesebben

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA.

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A public relations tevékenység struktúrájával kapcsolatos szakmai kifejezések tartalmának értelmezése:

Részletesebben

Alba Radar. 22. hullám. Nyaralási tervek

Alba Radar. 22. hullám. Nyaralási tervek Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 22. hullám Nyaralási tervek 201. július 03. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu 1 A kutatás háttere

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 16-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 16-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 16-i ülésére Tárgy: A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése című (ÁROP-1.A.2.) pályázat benyújtása Az

Részletesebben

A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT

A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT 1. A szervezet neve, működési területe 1. A szakszervezet neve: Közgyűjteményi és Közművelődési

Részletesebben

Információbiztonság irányítása

Információbiztonság irányítása Információbiztonság irányítása Felső vezetői felelősség MKT szakosztályi előadás 2013.02.22 BGF Horváth Gergely Krisztián, CISA CISM gerhorvath@gmail.com Találós kérdés! Miért van fék az autókon? Biztonság

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben