Szálkai Önkormányzat 4/2006. (III. 28.) rendelete az állatok tartásáról, a módosításokkal egységes szerkezetben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szálkai Önkormányzat 4/2006. (III. 28.) rendelete az állatok tartásáról, a módosításokkal egységes szerkezetben"

Átírás

1 Szálkai Önkormányzat 4/2006. (III. 28.) rendelete az állatok tartásáról, a módosításokkal egységes szerkezetben Szálka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. -ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján figyelemmel az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló évi XLVI. törvényben, az állatok védelméről és kíméletéről szóló évi XXVIII. törvényben, a veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 164/2008. (XII. 20.) FVM rendeletben, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletben, továbbá a települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével valamint az állatok tartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről szóló 245/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltakra - az alábbi rendeletet alkotja: 1 Általános rendelkezések 1. (1) A rendelet hatálya kiterjed Szálka Község közigazgatási területén: a) minden olyan természetes személyre, jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságra és szervezetre, aki/amely állatot tart, vagy akinek/amelynek a tulajdonában (használatában, kezelésében, stb.) lévő ingatlanon állatot tartanak; b) minden olyan ingatlanra, épületre és építményre, ahol állattartás folyik. (2) A rendelet hatálya nem terjed ki: cirkuszra, állatkiállításra, állatvásárokra, lósporttelepre, nagyüzemi állattenyésztő és állattartó telepre, gyepmesteri telepre, laboratóriumi kísérleti állattartásra, a fegyveres testületek és rendvédelmi szervek állattartására, valamint a veszélyes állatok tartására. 2. A rendelet alkalmazása szempontjából a) Haszonállat: aa) nagy haszonállat: ló, szarvasmarha, bivaly, szamár, öszvér; ab) közép haszonállat: juh, kecske, sertés; ac) kis haszonállat: baromfi, húsgalamb, házinyúl, ad) prémes állat: nutria, csincsilla, angóranyúl, sarki és ezüstróka, nyérc és görény, ae) méh. b) Vadon élő állat az Európai Tanácsnak a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló 92/43/EGK irányelvében felsorolt, Magyarországon honos állat, amely a természetben él és szaporodik, kivétel a kalitkában tartott dísz- és énekesmadár, illetve a veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének részletes szabályairól szóló 8/1999. (VIII. 13.) KöM-FVM- NKÖM-BM együttes rendeletben felsorolt állatok. c) Kedvtelésből és lakásban tartható állat: eb, macska, kedvtelésből tartott díszmadár, díszhal, kistestű rágcsáló (tengerimalac, aranyhörcsög, stb.), engedélyhez nem kötött hüllő, valamint az egyedi eljárásban engedélyezett egyéb állategyed. 1 Módosította a 9/2009.(XI.2.) szálkai ör. 1. -a. Hatályos november 2-től.

2 2 d) Kisüzemi állattartásnak minősül az az állattartás, amely az 1. sz. mellékletben meghatározott állatlétszámot nem haladja meg. e) Nem minősül állattartásnak a közvetlen fogyasztásra vásárolt, maximum10 napig zárt, illetve bekerített helyen tartott legfeljebb 10 db baromfi. f) 2 g) 3 h) 4 i) Vakvezető az az eb, amelyet erre a célra speciálisan kiképeztek és a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége igazolvánnyal látott el. j) 5 k) 6 l) Foglalkozásszerű ebtenyésztés: értékesítési céllal folytatott tevékenység, amelynek célja fajtatiszta ebegyedek szaporítása. m) Foglalkozásszerű macskatenyésztés: értékesítési céllal folytatott tevékenység, amelynek célja fajtatiszta macskaegyedek szaporítása. Az állattartás általános szabályai 3. (1) Az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának és élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételekről gondoskodni. (2) Az állat életfeltételeinek kialakításánál tekintettel kell lenni korára, nemére és élettani állapotára. Biztosítani kell az egymásra veszélyt jelentő, egymást nyugtalanító állatok elkülönített tartását. (3) Az állattartónak gondoskodnia kell az állat igényeinek megfelelő rendszeres, de legalább napi egyszeri ellenőrzéséről. 4. (1) Az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról. (2) A megkötve tartott vagy mozgásában egyéb módon korlátozott állat számára is biztosítani kell a zavartalan pihenés és a sérülésmentes mozgás lehetőségét. (3) A szabadban tartott állatot - különleges igényeit is figyelembe véve - védeni kell az időjárás káros hatásaitól és természetes ellenségeitől. Az állandóan zárt körülmények között tartott állat számára az állattartó köteles az állat szükségleteihez igazodó, megfelelő mozgásteret biztosítani. (4) A kedvtelésből tartott állat ürülékét az állattartó a közterületről köteles eltávolítani. (5) A gazdasági haszon céljából tartott állat tartása során előnyben kell részesíteni az állatkímélő technológiákat. 2 Hatályon kívül helyezte a 9/2009.(XI.2.) szálkai ör. 4. (2) bek.a) pontja. Hatálytalan:2009. november 2-től. 3 Hatályon kívül helyezte a 9/2009.(XI.2.) szálkai ör. 4. (2) bek.a) pontja. Hatálytalan:2009. november 2-től. 4 Hatályon kívül helyezte a 9/2009.(XI.2.) szálkai ör. 4. (2) bek.a) pontja. Hatálytalan:2009. november 2-től. 5 Hatályon kívül helyezte a 9/2009.(XI.2.) szálkai ör. 4. (2) bek.a) pontja. Hatálytalan:2009. november 2-től. 6 Hatályon kívül helyezte a 9/2009.(XI.2.) szálkai ör. 4. (2) bek.a) pontja. Hatálytalan:2009. november 2-től.

3 3 (1) Minden állattartó köteles gondoskodni arról, hogy az állattartás következtében mások jogai és jogos érdekei sérelmet ne szenvedjenek, különös tekintettel a zajterhelésre, a levegő, a talaj, a felszíni és a felszín alatti vizek szennyezésére, valamint a káros rovarok és rágcsálók szaporodására. (2) Az állatvédelemre, valamint az állattartásra vonatkozó szabályok megsértése esetén a települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről szóló 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet 7. -ának (1) bekezdésében foglaltak szerint a jegyző az állattartást korlátozhatja, megtilthatja. 5. Az állat kímélete, az állatkínzás tilalma 6. (1) Az állatnak tilos indokolatlan vagy elkerülhető fájdalmat, szenvedést vagy sérülést okozni, így különösen az állatot nem szabad: a) kínozni, b) emberre vagy állatra uszítani, illetőleg állatviadalra idomítani, c) kényszertakarmányozásra fogni, kivéve az egészségügyi megfontolásból való kényszerű táplálás esetét, d) a kíméletét nem biztosító módon mozgatni és szállítani, elhelyezni, e) a teljesítőképességét felismerhetően meghaladó teljesítményre kényszeríteni, f) természetellenes és önpusztító tevékenységre szoktatni. (2) Az (1) bekezdés a) pontja nem terjed ki az érett libatoll házilagos vagy az engedélyezett technológia szerint végzett tépésre, illetve a c) pontja a házilagos vagy az engedélyezett technológia szerinti liba- és kacsatömésre. 7. (1) Tilos az állat fizikai, pszichikai állapotának olyan megterhelése, küzdelemre késztetése egy másik állattal vagy emberrel, amely sérülést vagy halált okozhat (a továbbiakban együtt: állatviadal). Tilos az állatviadal szervezése, tartása, továbbá az állatviadalra fogadás szervezése, az állatviadalon való közreműködés, részvétel, fogadáskötés. (2) Tilos állatviadal céljára a) állatot tartani, tenyészteni, kiképezni, idomítani, valamint más személynek átadni, vagy forgalmazni; b) építményt vagy földterületet, anyagi eszközt más személy rendelkezésére bocsátani. (3) Az (1) bekezdésben foglalt tilalom nem vonatkozik a vadászatra alkalmazott állatnak külön jogszabály alapján történő kiképzésére, vadászaton való alkalmazására. 8. Az ember környezetében tartott állat, valamint a veszélyes állat tulajdonjogával, tartásával felhagyni nem szabad. Az állat elűzése, elhagyása vagy kitétele tilos.

4 4 Beavatkozás az állaton 9. (1) Az állaton fájdalommal vagy károsodással járó beavatkozást - az állat érdekében szükséges azonnali beavatkozások kivételével - kizárólag szakirányú végzettséggel, illetve az állattartók körében szokásos beavatkozás esetében csak gyakorlattal rendelkező személy végezhet. (2) Beavatkozás érzéstelenítés nélkül csak akkor végezhető, ha az érzéstelenítés, illetőleg az ehhez szükséges rögzítés legalább akkora fájdalommal járna, mint a beavatkozás. A gazdasági haszon céljából tartott állaton érzéstelenítés nélkül végezhető beavatkozásokról külön jogszabály rendelkezik. (3) Az állatkísérletekről az állatok védelméről és kíméletéről szóló évi XXVIII. törvény külön szabályai rendelkeznek. 10. (1) Az állat küllemének megváltoztatása érdekében, továbbá más, nem az állat egészsége vagy későbbi egészségkárosodásának megelőzése céljából történő sebészeti beavatkozás - az ivartalanítás, valamint kutya esetében a Földművelésügyi Minisztérium által elismert tenyésztő szervezet tenyésztési programjában meghatározott küllemi előírások kialakítását biztosító sebészeti beavatkozás (fül-, illetve farokkorrekció) kivételével - nem végezhető. (2) Az állat megjelölésénél az állat számára legkisebb fájdalommal járó - külön jogszabályban meghatározott - megoldást kell alkalmazni. Az állat életének kioltása 11. Az állat életét elfogadható ok vagy körülmény nélkül kioltani nem szabad. Elfogadható oknak, körülménynek minősül különösen az élelmezési cél vágóállat esetében, a prém termelése a hagyományosan e célból tartott állat esetében, az állományszabályozás, a gyógyíthatatlan betegség, illetve sérülés, a fertőző betegségek kontrollja, valamint az azok ellen való védekezés, a kártevők irtása, a másként el nem hárítható támadás megakadályozása és a tudományos kutatás. Kutya és macska tekintetében az élelmezési cél, illetve a prém termelése nem minősül elfogadható oknak, körülménynek. 12. (1) Az állat életének kioltása - a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - kizárólag kábítás után történhet. (2) A kábítási kötelezettség nem vonatkozik a gerinctelen állatokra, a háztartásban élelmezési célra levágott baromfira, nyúlra, valamint arra az esetre, ha az állat életének kioltását szükséghelyzet indokolja. Ezekben az esetekben is gondoskodni kell azonban arról, hogy az állat életének kioltása szakszerű gyorsasággal és a legkisebb szenvedéssel járjon. (3) Külön jogszabály rendelkezik az állati élet olyan módon történő kioltásáról, amelynél az előzetes kábítás nem kötelező, ha az eljárás azonnali teljes öntudatvesztést és érzéketlenséget vagy halált okoz.

5 5 (4) A vágóállatok levágásának és leölésének esetében a vágóállatok levágásának és leölésének állatvédelmi szabályairól szóló 9/1999. (I. 27.) FVM rendelet előírásait kell alkalmazni. 13. Aki a tevékenységével vagy mulasztásával az állatok védelmére, kíméletére vonatkozó jogszabály vagy hatósági határozat előírásait megsérti, magatartásának súlyához, ismétlődéséhez igazodó mértékű állatvédelmi bírságot köteles fizetni. Állatvédelmi bírság kiszabása helyett, illetve azzal egyidejűleg az állattartót a hiányosságok kijavítására, illetve pótlására kell kötelezni. 14. (1) Szálka község belterületén - figyelemmel a település helyi sajátosságaira és hagyományaira is - csak jelen rendeletben felsorolt állatok, valamint lakásban kedvtelésből tartott díszmadarak, díszhalak, kistestű rágcsálók (tengerimalac, aranyhörcsög, stb.), engedélyhez nem kötött hüllők tarthatók. A Polgármester a felsorolt állatfajoktól eltérő fajú kedvtelésből tartott állat tartását is engedélyezheti az illetékes szakhatóságok hozzájárulásával egyedi eljárás keretén belül. Az egyedi engedély iránti kérelemben szerepeltetni kell a tartani kívánt állat fajtáját, a tartás célját, az elhelyezés módját, körülményeit. (2) Szálka község belterületén az egészségügyi, szociális intézmények, élelmiszer előállító, készítő, illetve forgalmazó üzemek, vagy üzletek,valamint oktatási, nevelési, művelődési és egyházi intézmények telkének határától számított 1éteren belül tilos gazdasági haszonállatot tartani. (3) A község közigazgatási területén állatokat tartani csak a 2. számú mellékletben szereplő védőtávolságok, valamint az állategészségügyi, közegészségügyi, építésügyi és környezetvédelmi jogszabályok betartásával és a környező lakosság nyugalmának zavarása nélkül (zaj, bűz, stb.) szabad. (4) TILOS gazdasági haszonállatot tartani lakóházban és annak nem lakás céljára szolgáló egyéb helyiségiben (alagsor, szuterén, pince, padlás, garázs, fáskamra, mosókonyha, stb.), kivéve a galambokat. (5) Az állatok tartására szolgáló, az építési engedély köteles építmények és az ezekhez tartozó kiszolgáló létesítmények létesítése, kialakítása a 2. számú mellékletben szereplő védőtávolságok, a közegészségügyi, állategészségügyi és környezetvédelmi jogszabályok betartásával történhet 7 (6) 8 (7) Az állatok tartására szolgáló létesítmények tisztaságát az állattartó köteles biztosítani, a 3. sz. mellékletben meghatározottak szerint takarítani, fertőtleníteni, a káros rovarok irtásáról folyamatosan, a káros rágcsálók irtásáról szükség szerint, de évente legalább kétszer gondoskodni és az állattartás során az építésügyi, közegészségügyi, állategészségügyi, valamint a környezetvédelmi előírásokat folyamatosan betartani. (8) Az állattartó köteles gondoskodni állatainak megfelelő tartásáról, takarmányozásáról és gondozásáról. Állatai egészségének megóvása érdekében köteles az állategészségügyi rendelkezéseket megtartani és az állatok megbetegedése esetén állatorvos igénybevételéről gondoskodni. (9) Az állattartás korlátozható vagy megtiltható, ha a tartás körülményei előzetes felhívás ellenére sem felelnek meg a vonatkozó jogszabályok előírásainak, vagy az engedélyezettől 7 Módosította a 9/2009. (XI.2.) szákai ör. 2. -a. Hatályos november 2-től. 8 Hatályon kívül helyezte a 9/2009.(XI.2.) 4. (2) bek.b) pontja. Hatálytalan:2009. november 2-től

6 6 eltérő számú és fajtájú állatot tartanak. Az állattartás korlátozásáról, megtiltásáról jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a Polgármester rendelkezik. (10) A lebontásra kerülő lakásokból - vagy egyéb okból - történő elköltözés esetén a tulajdonos köteles állatai elhelyezéséről gondoskodni. Amennyiben az állataira nem tart igényt, akkor előzetes bejelentés alapján, a felmerülő költségek megtérítésével köteles a gyepmesterrel történő elszállításról gondoskodni. (11) Az állattartó köteles a 3. számú mellékletben foglaltak szerint a trágya (trágyalé) kezelését folyamatosan végezni. 15. (1) Foglalkozásszerű eb- és macskatenyésztés, állatmenhely, állatpanzió, lovaglóiskola, prémes állattenyésztés kizárólag működési engedély alapján folytatható. (2) Az állatmenhely és az állatpanzió létesítését az állatok védelméről és kíméletéről szóló évi XXVIII. törvény 41. -ában foglaltak alapján a jegyző engedélyezi. Az állattartás közegészségügyi, állategészségügyi és környezetvédelmi követelményei 16. Az állatok elhelyezésére szolgáló helyiségeket könnyen tisztítható, hézagmentes szilárd burkolattal kell ellátni. 17. Az állatok etetésére csak olyan takarmányt szabad felhasználni, amely az állat, illetve közvetve az ember egészségét nem veszélyezteti. Állattartási övezetek 18. (1) 9 Az állattartás szabályozása szempontjából a község az alábbi állattartási övezetekre tagozódik: I. Állattartási övezet:az Ősközség területén belül, a Petőfi illetve Táncsics utcában a nyílt vízelvezető árokkal határos ingatlanok. Ebben az övezetben az ingatlan alapterületétől függetlenül - tilos a nagy haszonállatok karámos tartása! Nagy haszonállatból legfeljebb 2 db de kizárólag istállóban tartható-, továbbá legfeljebb 5 db közép, legfeljebb 100 db kishaszonállat, legfeljebb 30 db prémes állat, legfeljebb 5 db vadon élő állat, legfeljebb 30 méhcsalád, valamint jelen rendeletben meghatározott korlátozásokkal eb és macska tartható. II. Állattartási övezet: Ősközség (Kossuth u., Petőfi u., Táncsics u., Napfény u. és Erdőalja u.) Ebben az övezetben legfeljebb 5 db nagy-, legfeljebb 10 db közép, legfeljebb 200 db kishaszonállat, legfeljebb 30 db prémes állat, legfeljebb 5 db vadon élő állat, legfeljebb 30 méhcsalád, valamint jelen rendeletben meghatározott korlátozásokkal eb és macska tartható. 9 Módosította a 6/2008. (XI.13.) szálkai ör. 1. -a. Hatályos december 1-től.

7 7 III. Állattartási övezet: Istenvölgy Ebben az övezetben legfeljebb 200 db kishaszonállat, legfeljebb 30 db méhcsalád, valamint jelen rendeletben meghatározott korlátozásokkal eb és macska tartható, nagy- és közép haszonállat, vadon élő állat, továbbá prémes állat nem tartható. IV. Állattartási övezet: belterület (Szilfás völgy, Széplak völgy) beépítetlen területek Ebben az övezetben állatok számbeli korlátozás nélkül tarthatók. (2) A község külterületén állatok számbeli korlátozás nélkül tarthatók. (3) Szálka Község közigazgatási területén vadon élő ragadozó állat, nem tartható. A haszonállattartás általános szabályai 19. (1) Az állattartó az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) FM rendelet 34. -ának (1) bekezdése alapján köteles állattartási tevékenységéről (ló, szamár, öszvér, szarvasmarha, juh, kecske, sertés, méhcsaládok esetén létszámtól függetlenül, baromfi- és nyúlállomány esetén száz egyed felett) a tevékenység megkezdéséről, illetve megszüntetéséről az állatállományt ellátó állatorvost, illetőleg a jegyzőt egyidejűleg tájékoztatni. (2) Az állatszaporulat - valamennyi fajta esetében - az elválasztást követő legfeljebb 30. napig a tartható állatok számát nem érinti. (3) Jelen rendelet szerint megengedett állatlétszámot csak megfelelő méretű hígtrágya-, trágyaelhelyező terület megléte mellett lehet tartani. (4) Közterületen haszonállatot, valamint vadon élő állatot csak pórázon (kötőféken), az emberre, valamint állatra való veszélyességet meggátló módon lehet vezetni. Az I-III. állattartási övezetben (utcán, tereken, parkok területén, közutak mentén, sportpályákon stb.) haszonállatot, valamint vadon élő állatot legeltetni és felügyelet nélkül hagyni tilos. (5) Az állatot közterületen felügyelő személynek az állat által okozott szennyeződést haladéktalanul el kell távolítania. Az állattartással kapcsolatos hatásköri és eljárási szabályok 20. (1) E rendeletben szabályozott önkormányzati hatósági ügyekben első fokon átruházott hatáskörben a Polgármester jár el. (2) E rendeletben szabályozott önkormányzati hatósági ügyben folyó eljárásra a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvényben foglalt eltérésekkel a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvényt (Ket.) kell megfelelően alkalmazni. Prémes állat tartása 21.

8 8 (1) A prémes állat csak a Polgármester által kiadott hatósági engedély alapján, az abban meghatározott feltételekkel tartható. A hatósági engedély kiadásánál legalább a (2)-(7) bekezdésben meghatározott minimális követelményeknek teljesülniük kell. (2) A prémes állatokat csak kellő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező személyek gondozhatják, akik képesek felismerni a betegségeket, megállapítani, ha az állomány veszélybe kerül és megtenni a szükséges intézkedéseket a káros körülmények megszüntetésére. (3) Az állatok egészségi állapotát nyugalmuk zavarása nélkül naponta ellenőrizni kell. (4) A prémes állatok férőhelye feleljen meg a faj különleges igényeinek, nyújtson védelmet az időjárás viszontagságai ellen, óvja az állatokat a lármától, rezgésektől, szennyező környezeti hatásoktól. (5) A prémes állatoknak legyen elegendő helyük, mozgásterük, érintkezhessenek fajtársaikkal. (6) A prémes állatokat naponta, szabályos időközökben etetni és itatni kell. (7) A prémes állatok nem tarthatók teljes sötétségben, sem vakító fényben. Természetes vagy mesterséges fénnyel kell szolgáltatni az állatok számára kedvező megvilágítást. (8) Az (1) bekezdés szerinti engedély kiadását megelőzően be kell kérni az ÁNTSZ Szekszárd Városi Intézete, a hatósági állatorvos és Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Főépítészi Iroda Építési Osztályának szakmai véleményét. Az ebtartás szabályozása 22. (1) A község közigazgatási területén veszélyes, illetve veszélyesnek minősített eb nem tartható. (2) Többlakásos épületben, társasházban és ezek közös helyiségében, udvarán lakásonként 1 eb és egyszeri szaporulata 3 hónapos korig tartható, a közvetlen szomszédok, valamint az épületben lakók nyugalmának biztosításával. A tartási létszámon felül tartható még 1 db vakvezető kutya és egyszeri szaporulata 3 hónapos korig. (3) Szálka község igazgatási területén kertes lakó ingatlanonként legfeljebb 3 db eb és egyszeri szaporulata 3 hónapos korig tartható. A tartási létszámon felül tartható még 1 db vakvezető kutya és egyszeri szaporulata 3 hónapos korig. (4) Az e rendeletben meghatározottnál nagyobb számú ebet ingatlanonként maximum 5 dbot - és egyszeri szaporulatát 3 hónapos korig vadászat céljára, érvényes vadászjeggyel rendelkező személy tarthat. (5) Az ebtulajdonos köteles az ebet úgy tartani, - zárt helyen (kennelben) vagy körbe kerített ingatlanon - hogy az elkóborolni, közterületre felügyelet nélkül kijutni ne tudjon, mások nyugalmát ne zavarja, testi épségét ne veszélyeztesse, anyagi kárt ne okozzon. Ezen állattartási szabályok megsértése esetén az állattartás korlátozására, illetve megtiltására a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény 191. (1) bekezdése alapján a jegyző jogosult. (6) 10 (7) 11 (8) 12 (9) Hatályon kívül helyezte a 9/2009. (XI.2.) szálkai ör. 4. (2) bek. c) pontja. Hatálytalan: november 2-től. 11 Hatályon kívül helyezte a 9/2009. (XI.2.) szálkai ör. 4. (2) bek. c) pontja. Hatálytalan: november 2-től. 12 Hatályon kívül helyezte a 9/2009. (XI.2.) szálkai ör. 4. (2) bek. c) pontja. Hatálytalan: november 2-től. 13 Hatályon kívül helyezte a 9/2009. (XI.2.) szálkai ör. 4. (2) bek. c) pontja. Hatálytalan: november 2-től.

9 9 (10) 14 (11) Harapós, támadó vagy kiszámíthatatlan természetű, valamint nagytestű ebet megkötés nélkül akkor lehet tartani, ha a bekerített és zárt helyről történő kiszabadulása, illetve kiharapása biztos módon megakadályozható. A telek, ház, lakás, illetőleg egyéb ingatlan bejáratán a harapós kutyára utaló megfelelő figyelmeztető táblát szembetűnő módon el kell helyezni. (12) Bekerítetlen ingatlanon ebet szabadon tartani TILOS! (13) Az eb tulajdonosának kötelessége gondoskodni arról, hogy az eb tartási helyét, illetve az ingatlan határait felügyelet nélkül ne hagyhassa el. (14) Ebet épület erkélyén, folyosóján, balkonján tartani TILOS! 23. (1) Közterületen ebet sétáltatni - tiltó tábla hiányában - bárhol lehet. (2) Ebet közterületen futtatni tilos. (3) Ebet póráz nélkül közterületre kivinni tilos. (4) Közterületre veszélyes, illetve veszélyesnek minősített, nagytestű, továbbá harapós, támadó, vagy kiszámíthatatlan természetű ebet csak szájkosárral és pórázzal felszerelve, 18. életévét betöltött személy vihet ki. (5) 15 (6) Ebharapás esetén a tulajdonos vagy az eb felügyeletével megbízott személy köteles az ebet a harapástól számított 24 órán belül állatorvoshoz vinni, megvizsgáltatni és az arról szóló igazolást a sérelmet szenvedett személynek, illetve képviselőjének a vizsgálatot követően haladéktalanul bemutatni. (7) Az eb tulajdonosa vagy az eb felügyeletével megbízott személy kötelessége gondoskodni arról, hogy az eb a közterületet és a lakóház közös használatú területét, helyiségeit ne szennyezze (gyalogjárda, sétány, park, stb.). Az e területeken keletkezett szennyeződést köteles haladéktalanul eltávolítani. Ennek érdekében közterületen történő tartózkodás során az eb tulajdonosa, illetve felügyeletével megbízott személy köteles magánál tartani az e célra rendszeresített és alkalmas eszközöket (zacskó, lapát) és azt ellenőrzés esetén bemutatni. (8) (1) A vakvezető és rendőrségi kutya kivételével tilos ebet beengedni, illetve bevinni: a) vendégforgalmat lebonyolító nyilvános helyiségbe, élelmiszerüzembe élelmiszert árusító üzletbe, helyiségbe, oktatási, nevelési, egészségügyi, szociális, kulturális, egyházi intézmény területére, valamint kegyeleti helyre; b) ügyfélforgalmat lebonyolító középületbe; c) játszótérre, sportpályára; d) patakba, tóba, víztározóba, strandra. (2) Az (1) bekezdés a) pontjában felsorolt létesítménybe, illetve területre, amennyiben az ingatlan védelme szükségessé teszi és a tartási feltételek biztosíthatók, az őrző-védő kutyák bevihetők. (3) Élelmiszer szállítására szolgáló járművön ebet szállítani TILOS! 14 Hatályon kívül helyezte a 9/2009. (XI.2.) szálkai ör. 4. (2) bek. c) pontja. Hatálytalan: november 2-től. 15 Hatályon kívül helyezte a 9/2009. (XI.2.) szálkai ör. 4. (2) bek. d) pontja. Hatálytalan: november 2-től. 16 Hatályon kívül helyezte a 9/2009. (XI.2.) szálkai ör. 4. (2) bek. d) pontja. Hatálytalan: november 2-től.

10 10 (4) Tömegközlekedési járművön ebet csak szájkosárral, pórázzal és az érvényben lévő utazási szabályok betartásával lehet szállítani. 25. (1) Eb tenyésztése a 30. -ban foglaltaknak megfelelően - csak engedély alapján folytatható, amire a fajtatiszta ebek tenyésztési szabályairól szóló 64/1998. (XII. 31.) FVM rendelet előírásai az irányadóak. (2) Állatotthon létesítése, működtetése és fenntartása engedélyköteles, amelyre az állatkert és az állatotthon létesítésének, fenntartásának, működésének és fenntartásának részletes szabályairól szóló 3/2001. (II. 23.) KÖM-FVM-NköM-BM együttes rendelet szabályait kell alkalmazni. 26. (1) Őrző-védő szolgálatot ellátó magánszemélyek, szervezetek ebtartásához előzetes engedély szükséges. Az engedélyt a polgármester adja ki 17 (2) Az engedélyben a jelen rendeletben, illetve egyéb vonatkozó jogszabályban meghatározott előírásokon túlmenően - a helyi körülményeket, a közvetlen környezet nyugalmát figyelembe véve - speciális feltételek betartására (pl. kerítés létesítése, zajártalommal szembeni védelem biztosítása, stb.) kötelezhető az ebtartó. 27. Amennyiben az eb tulajdonosa vagy a felügyeletével megbízott személy az ebtartásra vonatkozó szabályokat megszegi és előzetes írásbeli felszólítás ellenére sem tartja be azokat jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a Polgármester az eb tartását korlátozhatja, illetve megtilthatja. A macskatartás szabályozása 28. (1) Kertes családi házban és udvarán legfeljebb 5 db macska, illetőleg egyszeri szaporulata 3 hónapos korig tartható, utána a meghatározott tartható létszámig csökkenteni kell az állományt. (2) Társasházban, többlakásos épületben és közös helyiségében, udvarán lakásonként legfeljebb 2 db macska és egyszeri szaporulata 3 hónapos korig tartható. (3) A macskatartásra egyebekben értelemszerűen az ebtartásról szóló rendelkezések az irányadóak. A veszélyes állatok tartásának szabályai 29. Veszélyes állat tartására a veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének részletes szabályairól szóló 8/1999. (VIII.13.) KÖM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet rendelkezései irányadók. 17 Módosította a 9/2009. (XI.2.) szálkai ör. 3. -a. Hatályos november 2-től.

11 11 Külön engedélyhez kötött állattartási módok 30. (1) Foglalkozásszerű eb- és macskatenyésztés megkezdéséhez és folytatásához a Polgármester engedélye szükséges. (2) A foglalkozásszerű eb- és macskatenyésztés megkezdésének és folytatásának engedélyezésére irányuló kérelmet a Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell: a) az eb- és macskatenyésztő nevét, címét; b) a telephely megnevezését; c) a tenyészteni kívánt eb, illetőleg macska fajtáját és azok nyilvántartott egyedeinek számát. (3) Az (1) bekezdés szerinti engedély kiadását megelőzően be kell kérni: a) foglalkozásszerű ebtenyésztés megkezdésére és folytatására irányuló kérelemnél a hatósági állatorvos, Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodájának Építési Osztálya, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Szekszárdi Önálló Jogú Szervezet; b) foglalkozásszerű macskatenyésztés megkezdésére és folytatására irányuló kérelemnél a hatósági állatorvos, Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodájának Építési Osztálya szakmai véleményét. (4) Az (1) bekezdés szerinti engedély akkor adható meg, ha: a) az állattartás jogszabályban meghatározott feltételei biztosítottak; b) a foglalkozásszerű eb- és macskatenyésztés megkezdése és folytatása nem sérti a köznyugalmat és nem veszélyezteti a környezet biztonságát. (5) Az engedély visszavonható, ha az engedélyes a jogszabályi előírásokat és az engedélyben előírt kötelezettségeit megsérti, illetőleg a jogsértő állapotot felhívás ellenére 15 napon belül nem szünteti meg. Az engedély visszavonását az érdekvédelmi szervezet is kezdeményezheti. Vegyes rendelkezések 31. (1) A gazdátlan, kóbor ebek befogásáról és a Gyepmesteri Telepre történő szállításáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik. Az állat befogásáról az illetékes állatorvost értesíti. (2) Az állat őrzéséről a befogást követő 8 nap elteltéig a Gyepmesteri Telepen a gyepmester gondoskodik. A befogott ebet - a tartás és a szállítás költségeinek megtérítését követően - igazolt tulajdonosa 8 napon belül kiválthatja. A 8 nap eltelte után a gyepmester a befogott állatot az állatmenhelyre szállítja. (3) Közterületen talált elhullott állatot a Polgármesteri Hivatalnak kell haladéktalanul bejelenteni. (4) Közterületről származó, valamint hatósági rendelkezésre leölt állatok hulláinak és hulladékainak elszállítása ügyében a leölést követően haladéktalanul, a bejelentéstől, illetve az észleléstől számított 24 órán belül a Polgármesteri Hivatal intézkedik. (5) Az állat tulajdonosa az állathullát, állati hulladékot annak elszállításáig köteles zárt helyen, illetve zárt göngyölegben tartani. (6) Az állati hulladékokat keletkezésüket követő 24 órán belül össze kell gyűjteni és el kell szállítani állati hulladékgyűjtő helyre, vagy gyűjtő-átrakó telepre, vagy kezelő és feldolgozó

12 12 üzembe, állateledelt, műszaki terméket gyártó üzembe, biogáz- és komposztáló telepre, állati hulladéktemetőbe vagy az állati hulladékok kezelésének és a hasznosításukkal készült termékek forgalomba hozatalának állat-egészségügyi szabályairól szóló 71/2003. (VI. 27.) FVM rendelet szerint engedélyezett egyéb létesítménybe. Ez a kötelezettség az állati hulladékok kezelésének és a hasznosításukkal készült termékek forgalomba hozatalának állategészségügyi szabályairól szóló 71/2003. (VI. 27.) FVM rendelet 9. -ának (1) bekezdése szerint nem vonatkozik az elhullott, 50 kg-nál nem nagyobb össztömegű kedvtelésből tartott állatokra, az elhullott baromfira, továbbá 3 hetesnél fiatalabb elhullott malacra, szopósbárányra, kecskegidára, borjúra, évente legfeljebb 50 kg össztömegig, továbbá azon állati hulladékokra, melyek szállítása jelentős köz- vagy állat-egészségügyi kockázattal jár, ha azokat elföldelik. Ezen állatok hulláját az állattartó saját telkén haladéktalanul eláshatja, a szomszédos ingatlan határától mért legalább -es távolságra. Az állati hullát fertőtlenítő szerrel (mész, mésztej) kell leönteni és legalább 1 m vastag földréteggel kell befedni. Az elszállításról az állat tulajdonosa köteles gondoskodni, az elszállítással kapcsolatban felmerült költségek a tulajdonost terhelik. (7) Azon állati hullát, hulladékokat, melyek szállítása jelentős köz- és/vagy állat-egészségügyi kockázattal jár, az állattartás helyén elásás vagy elégetés útján kell ártalmatlanná tenni. Amennyiben ez az állattartás helyén bármely okból - ideértve a tűzgyújtás tilalmát is - lehetetlen, az állattartás helyéhez legközelebb eső (az állategészségügyi hatóság által engedélyezett) helyen kell megtenni. Az elszállításról az állat tulajdonosa köteles gondoskodni, az elszállítással kapcsolatban felmerült költségek a tulajdonost terhelik. (8) A feldolgozott állati hulladékokat - az állati hulladékok kezelésének és a hasznosításukkal készült termékek forgalomba hozatalának állat-egészségügyi szabályairól szóló 71/2003. (VI. 27.) FVM rendelet 10. -ának (1) bekezdése alapján - az állat-egészségügyi és élelmiszerellenőrző állomás engedélyének birtokában lehet szállítani, a járműveken egyértelműen jelezni kell a szállított anyag jellegét a következő felirat feltüntetésével: nem állati fogyasztásra csak égetésre (együttégetésre), állati hulladéktemetőbe. (9) Aki Szálka közigazgatási területén veszett, vagy veszettségre gyanús kóbor ebet, vagy egyéb állatot észlel, köteles azt elsősorban az állatorvosnak, vagy a Polgármesteri Hivatalnak haladéktalanul bejelenteni. Szabálysértési rendelkezések Záró rendelkezések 33. (1) E rendelet április 1-én lép hatályba. (2) A rendelet hatálybalépésekor a rendelet rendelkezéseibe ütköző módon állattartást folytatók kötelesek február 28-ig 19 tevékenységüket jelen rendelet előírásainak megfelelően megváltoztatni. (3) Hatályon kívül helyezte a 7/2012. (V.31.) önkormányzati rendelet 1..-a. Hatálytalan: május 31-től. 19 Módosította a 6/2008. (XI.13.) szálkai ör. 2. (2) bekezdése. Hatályos december 1-től. 20 Hatályát vesztette. Hatályon kívül helyezte a 6/2008.(XI.13.) 2. (3) bekezdése. Hatálytalan december 1-től.

13 13 (4) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben az állategészségügyről szóló évi CLXXVI. törvény, az állatok védelméről és kíméletéről szóló évi XXVIII. törvény, az állam és közbiztonságról szóló évi 17. tvr., a veszélyes és veszélyesnek minősített eb tartásáról és a tartás engedélyezésének szabályairól szóló 35/1997. (II. 26.) Korm. rendelet, a települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről szóló 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet, az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet, az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet, a méhészetről szóló 15/1969. (XI. 6.) MÉM rendelet, a veszélyes és a veszélyesnek minősített eb tartása engedélyezésének díjáról szóló 15/1997. (II. 5.) BM rendelet, az ebek veszélyessé minősítésével összefüggő szakhatósági eljárásról és az ebek egyedi azonosításának díjáról szóló 15/1997. (III. 5.) FM rendelet, az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) FM rendelet, a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet, a veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének részletes szabályairól szóló 8/1999. (VIII. 13.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet, a termőföldről szóló évi LV. törvény és a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló 49/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet idevonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Dr. Ferincz János aljegyző Pálfi János polgármester Záradék: A kihirdetés napja: március 28. módosította: a 6/2008. (XI.13.) szálkai ör. a 9/2009. (XI.2.) szálkai ör. a 7/2012. (V.31.) önkormányzati rendelet pontja. Dr. Ferincz János aljegyző a 4/2006. (III. 28.) rendelet 1. sz. melléklete A kisüzemi állattartás fogalma

14 14 A rendelet alkalmazása szempontjából kisüzemi állattartásnak minősül az, ahol haszonállattartás folyik és az állatlétszám (db) nem haladja meg: 1260 m 2 -nél nagyobb m 2 -nél Ha a telek m 2 -nél nagyobbm m m 2 nagyobb nagy haszonállat közép haszonállat kis haszonállat prémes állat vadon élő állat méhcsalád a 4/2006. (III. 28.) rendelet 2. sz. melléklete Haszonállat elhelyezésére és állattartó épületekre vonatkozó szabályok 1. Új (jelen rendelet hatályba lépése napján végleges használatba vételi engedéllyel nem rendelkező) ingatlan esetén az állattartó épületek minimális védőtávolsága:

15 15 Megnevezés db szám Nagy haszonállat: Lakóépülettől Kerti csaptól Ásott kúttól Fúrt kúttól 3 db-ig; 3 db felett 1 20 m 1 20 m Közép haszonállat: 5 db-ig 5 db felett 1 20 m 1 20 m Kis haszonállat: 200 db-ig 200 db felett 1 20 m 1 Prémes állat 30 db-ig 30 db felett Vadon élő állat 1 20 m 1 5 db-ig 5 db felett 1 20 m 1 20 m Méhcsalád 30 m telekhatártól 3 m 3 m 3 m A trágya- és trágyalétároló minimális védőtávolsága lakóépülettől, kerti csaptól, ásott és fúrt kúttól egyaránt 20 m, vízfolyástól. 2. Régi (jelen rendelet hatályba lépése napján végleges használatba vételi engedéllyel rendelkező) ingatlan esetén az állattartó épületek minimális védőtávolsága: Megnevezés db szám Nagy haszonállat: Lakóépülettől Kerti csaptól Ásott kúttól Fúrt kúttól

16 16 3 db-ig; 3 db felett 1 1 Közép haszonállat: 5 db-ig 5 db felett 1 1 Kis haszonállat: 200 db-ig 200 db felett 3 m Prémes állat 30 db-ig 30 db felett Vadon élő állat 1 3 m 5 db-ig 5 db felett 1 1 Méhcsalád 30 m telekhatártól 3 m 3 m 3 m A trágya- és trágyalétároló minimális védőtávolsága lakóépülettől, kerti csaptól, ásott és fúrt kúttól, valamint vízfolyástól egyaránt. Az egyes állattartási övezeteket, valamint az azokban tartható maximális állatlétszámot jelen rendelet 18. -a tartalmazza. a 4/2006. (III. 28.) rendelet 3. sz. melléklete

17 17 Útmutató az állattartás higiénéjéhez 1.) Az állatok tartására szolgáló gazdasági udvart a lakóház környékétől elkerítve, tisztán kell tartani. 2.) Az állatok tartására szolgáló építményeket (istálló, ól, ketrec, kifutó, stb.) rendszeresen, naponta legalább egyszer, de szükség esetén naponta többször kell takarítani. 3.) Az állattartásra szolgáló építményeteket szükség szerint, de legalább havonta egyszer meszeléssel (mésztejjel vagy mészporral, esetleg klórmésszel való behintéssel) és 2 %-os hypo oldattal kell fertőtleníteni. 4.) Folyamatosan gondoskodni kell a szagártalom csökkentéséről, így különösen védőnövényzet (élő sövény, sűrű falomb, gyorsan növő futónövényekből létesített lugas, stb.) ültetésével, rendszeres takarítással, a trágya mésztejes locsolásával, az alomanyag rendszeres cseréjével, a kellemetlen szagú takarmány fedett tárolásával. 5.) A rovarok elszaporodását napi rendszeres takarítással, kéthetente fertőtlenítéssel és rovarirtó szerek (pl. Neo Mustox) használatával kell megakadályozni. 6.) Az állati trágyát naponta az ingatlanon létesített trágya- illetve trágyalé-tárolóba kell helyezni és a jogszabályokban által előírt szabályoknak megfelelően havonta rendszeresen üríteni. 7.) A trágya- és a trágyalé-tárolót az állattartás célját szolgáló melléképülettel egy időben kell megépíteni. 8.) Biztosítani kell, hogy a csapadékvíz ne folyjon a trágya- és trágyalé-tárolóba. A trágya kezelése, tárolása során úgy kell eljárni, hogy a talaj és a talajvíz ne szennyeződhessen. 9.) Trágyát csak zárt rendszerű, szivárgásmentes, trágyalét pedig csak zárt rendszerű, szivárgásmentes, fedett, felnyitható tetővel ellátott tárolóban lehet elhelyezni. 10.) A trágya- és trágyalétároló űrtartalmát a tartott haszonállatok darabszáma és a tartástechnológia figyelembevételével kell meghatározni. A tároló kapacitásának alkalmasnak kell lennie legalább három hónap alatt termelődött trágya elhelyezésére. a 4/2006. (III. 28.) rendelet 4. sz. melléklete

18 18 Az állattartásra alkalmas épület meghatározása Az állatok tartására szolgáló épületekben az előírások szerint engedélyezhető állatlétszám tartható. Ennek megfelelően az állatok férőhelyigénye: - csibe mélyalmon 8 hetes korig: db/m 2, - tojótyúk mélyalmon: 5-7 db/m 2, - tojótyúk ketrecben: db/m 2, - koca ellető: 2,25 x 2,4 m 2 /db - kocaszállás: 2,25 x 0,6 2 /db - hízó: 0,6 x 0,8 m 2 /db - szarvasmarha tartás: 6 m 2 /db - növendék szarvasmarha tartás: 3-2 /db - ló istállóban: 2 /db, valamint 100 m 2 karám (ezen max. 3 ló tartható, további lovanként ez 20%-kal növelendő)

Csólyospálos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8/2004.(VI.25.) KT. számú rendelete az állattartás szabályairól

Csólyospálos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8/2004.(VI.25.) KT. számú rendelete az állattartás szabályairól Csólyospálos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8/2004.(VI.25.) KT. számú rendelete az állattartás szabályairól (8/2012.(V.31.) rendelettel módosítva) (Egységes szerkezetbe szedve) Csólyospálos

Részletesebben

Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 32/2006. (XI. 30.) számú rendelete az állatok tartásáról

Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 32/2006. (XI. 30.) számú rendelete az állatok tartásáról Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 32/2006. (XI. 30.) számú rendelete az állatok tartásáról Kihirdetve: 2006. november 30. Józan Judit jegyző Módosítva: Hatályos: 19/2009. (V.28.)

Részletesebben

a helyi állattartás szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2009. október 2.)

a helyi állattartás szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2009. október 2.) BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10./ 2004. (IX.16.) rendelete a helyi állattartás szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2009. október 2.) Bakonypölöske Község

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2004. (II. 27.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E.

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2004. (II. 27.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E. Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2004. (II. 27.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E

Részletesebben

Lébény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól

Lébény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól Lébény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól Lébény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

NÁDASD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/1995. (V.05.) számú rendelete

NÁDASD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/1995. (V.05.) számú rendelete NÁDASD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/1995. (V.05.) számú rendelete AZ ÁLLATTARTÁSRA SZOLGÁLÓ MELLÉKÉPÜLETEK ELHELYEZÉSÉNÉL BETARTANDÓ VÉDŐTÁVOLSÁGOKRÓL ÉS AZ ÁLLATTARTÁSSAL KAPCSOALTOS EGYÉB

Részletesebben

JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2008.(XII. 17.) rendelete. az állattartásról. Általános rendelkezések

JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2008.(XII. 17.) rendelete. az állattartásról. Általános rendelkezések JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2008.(XII. 17.) rendelete az állattartásról Juta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény és végrehajtási

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2009.(IX.16.) rendelete. a helyi állattartásról

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2009.(IX.16.) rendelete. a helyi állattartásról Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2009.(IX.16.) rendelete a helyi állattartásról Nagyhalász Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.

Részletesebben

12./2004(VI.30.)ÖK. sz. Képviselőtestületi Rendelet az állattartásról

12./2004(VI.30.)ÖK. sz. Képviselőtestületi Rendelet az állattartásról 12./2004(VI.30.)ÖK. sz. Képviselőtestületi Rendelet az állattartásról Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének az 1990. évi LXV. Tv. 16. (1) bekezdésének felhatalmazása alapján az állatok

Részletesebben

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2000. (IX.l4,.) önkormányzati rendeletet Az állattartásról. 1 Módosította a 12/2012. (V.30.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2012. május 30.

Részletesebben

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 22/2004. (VII.27.) SZÁMÚ R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 22/2004. (VII.27.) SZÁMÚ R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 22/2004. (VII.27.) SZÁMÚ R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL Szólád Község Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselő-testület) az Alkotmány 44/A. (2) bekezdése és a

Részletesebben

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006.(I. 25.) önkormányzati rendelete. az ebtartás szabályairól

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006.(I. 25.) önkormányzati rendelete. az ebtartás szabályairól Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006.(I. 25.) önkormányzati rendelete az ebtartás szabályairól Hidegség Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

/2010. (VIII.) számú Gyermely Község Önkormányzati rendelete AZ ÁLLATTARTÁS SZABÁLYOZÁSÁRÓL (TERVEZET)

/2010. (VIII.) számú Gyermely Község Önkormányzati rendelete AZ ÁLLATTARTÁS SZABÁLYOZÁSÁRÓL (TERVEZET) /2010. (VIII.) számú Gyermely Község Önkormányzati rendelete AZ ÁLLATTARTÁS SZABÁLYOZÁSÁRÓL (TERVEZET) Gyermely község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított

Részletesebben

CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2003.(VI.26.) számú rendelete az állatok tartásáról

CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2003.(VI.26.) számú rendelete az állatok tartásáról CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2003.(VI.26.) számú rendelete az állatok tartásáról Csörög Község Képviselı-testülete az Önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 16..(1) bekezdésében kapott

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1998. (IV. 29.) rendelete az állatok tartásáról * Általános rendelkezések

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1998. (IV. 29.) rendelete az állatok tartásáról * Általános rendelkezések PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1998. (IV. 29.) rendelete az állatok tartásáról * Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. tv. 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Moha község Önkormányzati Képviselőtestület 5/2004/V.01./ számú rendelete az állatok tartásáról és védelméről. Moha község Önkormányzati Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.

Részletesebben

6/1996. /IV.30./ sz. önk.rendelet az EBTARTÁSRÓL. A rendelet hatálya 1..

6/1996. /IV.30./ sz. önk.rendelet az EBTARTÁSRÓL. A rendelet hatálya 1.. 6/1996. /IV.30./ sz. önk.rendelet az EBTARTÁSRÓL A rendelet hatálya 1.. Ez a rendelet Város1 Nagyközség közigazgatási területén tartott ebek tulajdonosaira, továbbá az ebek felügyeletével megbízott más

Részletesebben

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK* 20/2001. (VIII. 06.)** Ök. r e n d e l e t e 1. az állattartás szabályairól.

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK* 20/2001. (VIII. 06.)** Ök. r e n d e l e t e 1. az állattartás szabályairól. VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK* 20/2001. (VIII. 06.)** Ök. r e n d e l e t e 1 az állattartás szabályairól. (Egységes szerkezetben!) Vásárosnamény Város Önkormányzatának (a továbbiakban:

Részletesebben

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 4/2002. ( II. 28. ) számú R e n d e l e t e. az állatok tartásáról

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 4/2002. ( II. 28. ) számú R e n d e l e t e. az állatok tartásáról Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2002. ( II. 28. ) számú R e n d e l e t e az állatok tartásáról ( egységes szerkezetben a módosítására kiadott 18/2004.(VIII. 30.) számú rendelettel

Részletesebben

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/1999.(IX.30.) ÖKT sz. RENDELETE. az állattartás szabályairól

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/1999.(IX.30.) ÖKT sz. RENDELETE. az állattartás szabályairól Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/1999.(IX.30.) ÖKT sz. RENDELETE az állattartás szabályairól Mosonszolnok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2011. (V.27.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2011. (V.27.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2011. (V.27.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Lábatlan Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (VI.27.) sz. rendelete az állattartásról

Lábatlan Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (VI.27.) sz. rendelete az állattartásról Lábatlan Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (VI.27.) sz. rendelete az állattartásról Lábatlan Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított

Részletesebben

Kemence Község Önkormányzatának. 4/2010.( II.16.) rendelet. az állattartás helyi szabályairól

Kemence Község Önkormányzatának. 4/2010.( II.16.) rendelet. az állattartás helyi szabályairól Kemence Község Önkormányzatának 4/2010.( II.16.) rendelet az állattartás helyi szabályairól Kemence Község Önkormányzatának 4/2010.( II.16.) rendelet az állattartás helyi szabályairól Kemence Község Önkormányzata

Részletesebben

A Visegrádi Önkormányzat 12/ 2004. (VIII. 12.) ör. rendelete a helyi állattartás szabályairól

A Visegrádi Önkormányzat 12/ 2004. (VIII. 12.) ör. rendelete a helyi állattartás szabályairól A Visegrádi Önkormányzat 12/ 2004. (VIII. 12.) ör. rendelete a helyi állattartás szabályairól Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény

Részletesebben

Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2005. (X.28.) rendelete az állatok tartásáról. (módosításokkal egységes szerkezetben)

Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2005. (X.28.) rendelete az állatok tartásáról. (módosításokkal egységes szerkezetben) Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2005. (X.28.) rendelete az állatok tartásáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar

Részletesebben

Sand Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/1999.(VII.05.) Kt. számú rendelete az állatok tartásáról. Bevezető rendelkezések

Sand Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/1999.(VII.05.) Kt. számú rendelete az állatok tartásáról. Bevezető rendelkezések Sand Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/1999.(VII.05.) Kt. számú rendelete az állatok tartásáról Sand Község Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. (1) A rendeletet Dörgicse Községi Önkormányzat közigazgatási területén kell alkalmazni.

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. (1) A rendeletet Dörgicse Községi Önkormányzat közigazgatási területén kell alkalmazni. Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/ 2004. (VII.15.) Rendelete A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL szóló rendelet a 8/2008.(IX.19.) módosító rendelettel EGYSÉGES SZERKEZETBEN Dörgicse Községi

Részletesebben

az állatok tartásáról

az állatok tartásáról M A GY A R KE S Z I KÖ Z S É G K É P V IS E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K 4/2000. (II.15.) számú rendelete az állatok tartásáról Magyarkeszi Önkormányzati Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. torvény

Részletesebben

59/2004. (X.20.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

59/2004. (X.20.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ ÁLLATTARTÁSRÓL SZÓLÓ 34/2007. (X.25.), 12/2009. (V.25.) 18/2012. (V.25.), 21/2012. (VI.22.) 41/2012. (XI.12.), 18/2014. (V.27.), 24/2014. (IX.29.), 6/2015.

Részletesebben

Kamond Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2004./IX.15./ rendelete. az állatok tartásáról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Kamond Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2004./IX.15./ rendelete. az állatok tartásáról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 Kamond Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2004./IX.15./ rendelete az állatok tartásáról Kamond Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.

Részletesebben

43/2001. (12.18.) Kgy. sz. rendelet 1. Az állatok tartásáról

43/2001. (12.18.) Kgy. sz. rendelet 1. Az állatok tartásáról 43/2001. (12.18.) Kgy. sz. 1 Az állatok tartásáról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. (1) bekezdése alapján, illetve az országos településrendezési

Részletesebben

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 24/2004. (IV.16.) rendelete az állattartás szabályairól

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 24/2004. (IV.16.) rendelete az állattartás szabályairól Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 24/2004. (IV.16.) rendelete az állattartás szabályairól Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében és a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Pánd község önkormányzatának 10/2005./X.15./ számú rendelete a helyi állattartás szabályairól

Pánd község önkormányzatának 10/2005./X.15./ számú rendelete a helyi állattartás szabályairól Pánd község önkormányzatának 10/2005./X.15./ számú rendelete a helyi állattartás szabályairól Pánd Önkormányzat az Alkotmány 44/A.. (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, az állategészségügyről

Részletesebben

Balatonfőkajár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (VII.19.) rendelete A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL. I.

Balatonfőkajár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (VII.19.) rendelete A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL. I. Balatonfőkajár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (VII.19.) rendelete A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL Balatonfőkajár Községi önkormányzat a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.

Részletesebben

Váckisújfalu Község Önkormányzatának 7/2003. (VI.24.) sz. rendelete az

Váckisújfalu Község Önkormányzatának 7/2003. (VI.24.) sz. rendelete az Váckisújfalu Község Önkormányzatának 7/2003. (VI.24.) sz. rendelete az Állatok tartásáról Váckisújfalu Község Önkormányzata az 1990. évi LXV. tv. 16 -a (1) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján Váckisújfalu

Részletesebben

Jásd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2004. (XI.25.) Ökt. rendelete az állattartásról. Általános rendelkezések 1.. 2..

Jásd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2004. (XI.25.) Ökt. rendelete az állattartásról. Általános rendelkezések 1.. 2.. 1 Jásd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2004. (XI.25.) Ökt. rendelete az állattartásról Jásd Község Önkormányzat Képviselő-testülete az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény és

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének..../2010. (...) önkormányzati RENDELETE. az állattartásról. (tervezet)

Tolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének..../2010. (...) önkormányzati RENDELETE. az állattartásról. (tervezet) Tolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének.../2010. (...) önkormányzati RENDELETE az állattartásról (tervezet) Tolmács Község Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselő-testület)

Részletesebben

Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (VII.15.) Rendelete A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL

Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (VII.15.) Rendelete A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (VII.15.) Rendelete A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL Dörgicse Községi Önkormányzat az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 32/2012. (X.5.) Önkormányzati rendelete. az állatok tartásáról. / egységes szerkezetben /

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 32/2012. (X.5.) Önkormányzati rendelete. az állatok tartásáról. / egységes szerkezetben / Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2012. (X.5.) Önkormányzati rendelete az állatok tartásáról / egységes szerkezetben / Hatályos: 2012.10.01.-től Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004.(VI.07.) rendelete az állattartás helyi szabályairól

Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004.(VI.07.) rendelete az állattartás helyi szabályairól Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004.(VI.07.) rendelete az állattartás helyi szabályairól Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében biztosított

Részletesebben

KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 5/2000. 1111.29.1 Ö.r. számú rendelete AZ ÁLLATOK TARTÁSÁRÓL

KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 5/2000. 1111.29.1 Ö.r. számú rendelete AZ ÁLLATOK TARTÁSÁRÓL KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 5/2000. 1111.29.1 Ö.r. számú rendelete AZ ÁLLATOK TARTÁSÁRÓL Ezen rendelet 2000. március 29. napján kihirdetésre került. Kövegy, 2000. március 29. Dr Bagi Mária jegyző 1 Kövegy

Részletesebben

Küngös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (VII.28.) önkormányzati rendelete Az eb-és macska tartás szabályairól

Küngös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (VII.28.) önkormányzati rendelete Az eb-és macska tartás szabályairól Küngös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (VII.28.) önkormányzati rendelete Az eb-és macska tartás szabályairól Küngös Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

(Egységes szerkezetben)

(Egységes szerkezetben) KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK a 12/2015.(V.13.) rendelettel módosított 26/2012.(IX.12.) önkormányzati rendelete az állattartásról (Egységes szerkezetben) Kunhegyes Város Önkormányzati

Részletesebben

Vámosmikola Község Önkormányzata Képviselőtestületének 23/2004.(VI.15.) rendelete az Állattartás szabályairól

Vámosmikola Község Önkormányzata Képviselőtestületének 23/2004.(VI.15.) rendelete az Állattartás szabályairól Vámosmikola Község Önkormányzata Képviselőtestületének 23/2004.(VI.15.) rendelete az Állattartás szabályairól Vámosmikola Község Önkormányzata Képviselőtestületének 23/2004.(VI.15.) rendelete az Állattartás

Részletesebben

Lócs Községi Önkormányzat Képviselı-testületének. 7/2007. (VI. 25.) számú rendelete. Az állattartás helyi szabályairól

Lócs Községi Önkormányzat Képviselı-testületének. 7/2007. (VI. 25.) számú rendelete. Az állattartás helyi szabályairól Lócs Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 7/2007. (VI. 25.) számú rendelete Az állattartás helyi szabályairól Lócs Községi Önkormányzat Képviselı-testülete az Alkotmány 44/A.. (2) bekezdése és a

Részletesebben

Bak Község Önkormányzati Képvisel -testülete. 4/2008. (II. 16.) önkormányzati rendelete AZ ÁLLATTARTÁS, EBTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL

Bak Község Önkormányzati Képvisel -testülete. 4/2008. (II. 16.) önkormányzati rendelete AZ ÁLLATTARTÁS, EBTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL Bak Község Önkormányzati Képvisel -testülete 4/2008. (II. 16.) önkormányzati rendelete AZ ÁLLATTARTÁS, EBTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL A módosításokkal: 9/2012. (IV. 27.) ÖR, 15/2012. (X. 05.) ÖR egységes

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2005. /VII.1./ Önkormányzati rendelet 1, 23/2005./IX. 22./ Önkormányzati rendelet 2, 13/2012./V.24/ önkormányzati rendelettel 3 módosított 19/2004.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a képviselő-testület 2011. július 26-án megtartásra kerülő ülésére az állattartás helyi szabályairól szóló rendelet megalkotásáról

ELŐTERJESZTÉS. a képviselő-testület 2011. július 26-án megtartásra kerülő ülésére az állattartás helyi szabályairól szóló rendelet megalkotásáról Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva Fő u. 67. Tel.: 66/487-100 ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2011. július 26-án megtartásra kerülő ülésére az állattartás helyi szabályairól

Részletesebben

Ócsárd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2018.(V.15.) számú önkormányzati rendelete a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól

Ócsárd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2018.(V.15.) számú önkormányzati rendelete a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól Ócsárd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2018.(V.15.) számú önkormányzati rendelete a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól Ócsárd Község Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Zagyvaszántói Önkormányzat 17/2004. (IV.30.) rendelete az állattartásról EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA Az azt módosító 10/2005.(IX.29.) és a 14/2008.(X.30.) rendelettel A Zagyvaszántói Önkormányzat az

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. a 8/2000.(IV.1.) és a 10/2004.(V.14.) rendelettel módosított. az állattartás szabályozásáról szóló

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. a 8/2000.(IV.1.) és a 10/2004.(V.14.) rendelettel módosított. az állattartás szabályozásáról szóló Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 8/2000.(IV.1.) és a 10/2004.(V.14.) rendelettel módosított az állattartás szabályozásáról szóló 13/1999.(XII.15.) rendelete egységes szerkezetben Eplény

Részletesebben

ÓCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 15/2007./X.05./ számú RENDELETE Az állatok tartásáról 1 I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.. II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2..

ÓCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 15/2007./X.05./ számú RENDELETE Az állatok tartásáról 1 I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.. II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2.. ÓCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 15/2007./X.05./ számú RENDELETE Az állatok tartásáról 1 I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.. Ócsa Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

2. Az ebekre vonatkozó bejelentési és nyilvántartási kötelezettség

2. Az ebekre vonatkozó bejelentési és nyilvántartási kötelezettség Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testület 6/2016. (III.02.) önkormányzati rendelete a kedvtelésből tartott eb- és macskatartás szabályairól Rétság Város Önkormányzat Képviselő testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Vácduka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9./2004. (VIII. 26.) RENDELETE A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL. I. Fejezet

Vácduka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9./2004. (VIII. 26.) RENDELETE A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL. I. Fejezet Vácduka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9./2004. (VIII. 26.) RENDELETE A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL Vácduka Önkormányzata az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva,

Részletesebben

I.fejezet Általános rendelkezések

I.fejezet Általános rendelkezések Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2004.(VII.29.) rendelete az állattartás helyi szabályairól (módosításokkal egységes szerkezetben) Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat az

Részletesebben

Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2004.(III.22.) sz. rendelete az állatok tartásának szabályairól

Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2004.(III.22.) sz. rendelete az állatok tartásának szabályairól Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2004.(III.22.) sz. rendelete az állatok tartásának szabályairól A Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat az állatok védelméről és kíméletéről

Részletesebben

NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(XII.21.) R e n d e l e t e. A helyi állattartás szabályairól

NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(XII.21.) R e n d e l e t e. A helyi állattartás szabályairól 1 NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(XII.21.) R e n d e l e t e A helyi állattartás szabályairól 2 Nyírmada Város Önkormányzata az 1949. évi XX. tv. az Alkotmány 44/A..- ának

Részletesebben

Nagybakónak Község Önkormányzati Képviselő-testületének. A 5/1999.(III.01.) rendeletével módosított 4/1991.(V.24.) önkormányzati rendelete

Nagybakónak Község Önkormányzati Képviselő-testületének. A 5/1999.(III.01.) rendeletével módosított 4/1991.(V.24.) önkormányzati rendelete Nagybakónak Község Önkormányzati Képviselő-testületének A 5/1999.(III.01.) rendeletével módosított 4/1991.(V.24.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetben Az állattartásról 1. A rendelet hatálya kiterjed

Részletesebben

TÁPIÓBICSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 10/ 2004. (VIII. 15.) RENDELETE A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL

TÁPIÓBICSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 10/ 2004. (VIII. 15.) RENDELETE A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL TÁPIÓBICSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 10/ 2004. (VIII. 15.) RENDELETE A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL Tápióbicske Önkormányzat az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, az állategészségügyről

Részletesebben

Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2004./VII.30./ rendelete. az állatok tartásáról.

Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2004./VII.30./ rendelete. az állatok tartásáról. Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2004./VII.30./ rendelete az állatok tartásáról. Karakószörcsök Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Gyöngyöshalász Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 14/2008. (V.22.) számú rendelete. Az állattartás helyi szabályairól

Gyöngyöshalász Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 14/2008. (V.22.) számú rendelete. Az állattartás helyi szabályairól Gyöngyöshalász Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 14/2008. (V.22.) számú rendelete Az állattartás helyi szabályairól Gyöngyöshalász község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére ELŐTERJESZTÉS CÍME, TÉMÁJA: Javaslat Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A Szeremle Községi Önkormányzat. 8/2004. (VI.1.) számú rendelete az állattartásról (egységes szerkezetben 2004. augusztus 4.

A Szeremle Községi Önkormányzat. 8/2004. (VI.1.) számú rendelete az állattartásról (egységes szerkezetben 2004. augusztus 4. 1 A Szeremle Községi Önkormányzat 8/2004. (VI.1.) számú rendelete az állattartásról (egységes szerkezetben 2004. augusztus 4. módosításokkal) A Szeremle Községi Önkormányzat az állategészségügyről szóló

Részletesebben

SZENTLŐRINCKÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 13/ (VII.28.)

SZENTLŐRINCKÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 13/ (VII.28.) SZENTLŐRINCKÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 13/ 2004. (VII.28.) RENDELETE A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL ( EGYSÉGES SZERKEZETBEN A 14/2012. (XI.13.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL ) Szentlőrinckáta Önkormányzat az

Részletesebben

UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (IX. 28.) r e n d e l e t e. Az állattartás helyi szabályairól 1

UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (IX. 28.) r e n d e l e t e. Az állattartás helyi szabályairól 1 UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (IX. 28.) r e n d e l e t e Az állattartás helyi szabályairól 1 Uzsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

20 / (XI. 15.) RENDELETE AZ EBEK TARTÁSÁRÓL

20 / (XI. 15.) RENDELETE AZ EBEK TARTÁSÁRÓL BALATONSZEMES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT K ÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20 / 2002. (XI. 15.) RENDELETE AZ EBEK TARTÁSÁRÓL Balatonszemes Község Önkormányzatának 20/2002.(XI.25.) számú rendelete az ebek tartásáról Balatonszemes

Részletesebben

Rendelet-tervezet társadalmi egyeztetésre

Rendelet-tervezet társadalmi egyeztetésre Rendelet-tervezet társadalmi egyeztetésre Törvényi előírás miatt önkormányzati rendelet nem korlátozhatja a haszonállatok tartását, ezért a képviselő-testület hatályos rendeletét felülvizsgálta és új rendeletet

Részletesebben

10/ 2004. (VII. 15.) (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) I. Fejezet. Általános rendelkezések

10/ 2004. (VII. 15.) (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) I. Fejezet. Általános rendelkezések BALATONEDERICS TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/ 2004. (VII. 15.) RENDELETE 1 A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Balatonederics Települési

Részletesebben

PUSZTASZEMES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 22/ (IV. 28.) SZÁMÚ R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL

PUSZTASZEMES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 22/ (IV. 28.) SZÁMÚ R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL PUSZTASZEMES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 22/ 2004. (IV. 28.) SZÁMÚ R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL Pusztaszemes Község Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselő-testület) az Alkotmány 44/A. (2) bekezdése

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2012. (X.24.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÁLLATTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2012. (X.24.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÁLLATTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2012. (X.24.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÁLLATTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL Atkár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2012. (X.24.) önkormányzati

Részletesebben

25/2009. (IX.30.) önkormányzati rendelete. Általános rendelkezések 1.

25/2009. (IX.30.) önkormányzati rendelete. Általános rendelkezések 1. KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 25/2009. (IX.30.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

Domony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2004 (VIlI. 26.) Rendelete A helyi állattartás szabályairól

Domony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2004 (VIlI. 26.) Rendelete A helyi állattartás szabályairól Domony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2004 (VIlI. 26.) Rendelete A helyi állattartás szabályairól Domony Község Önkormányzat az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva,

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Kakucs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 13./2001. (XI. 06.) sz. Rendelete Az állattartás szabályairól (módosítva a 14./2005. (IX. 15.) sz. Rendelettel) (egységes szerkezet) Kakucs község Önkormányzata

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról. A rendelet hatálya

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról. A rendelet hatálya Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések

I. fejezet. Általános rendelkezések Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 24/2010.(VI. 30.) sz. rendelete az állattartás helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 31/2010.(IX.15.) és a.../2012. (IV....) önkormányzati

Részletesebben

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (III.25. ) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól egységes szerkezetben*

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (III.25. ) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól egységes szerkezetben* Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (III.25. ) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól egységes szerkezetben* Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

Dunakeszi Város Önkormányzata./2016. (. ) önkormányzati rendelete. a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól

Dunakeszi Város Önkormányzata./2016. (. ) önkormányzati rendelete. a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól Dunakeszi Város Önkormányzata./2016. (. ) önkormányzati rendelete a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól Dunakeszi Város Önkormányzata az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998.

Részletesebben

CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2008.(I. 20.) rendelete az állatok tartásáról.

CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2008.(I. 20.) rendelete az állatok tartásáról. CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2008.(I. 20.) rendelete az állatok tartásáról. Csörög Község Képviselő-testülete az Önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 16..(1) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 7/2004. /IV.30./ RENDELETE. Az állatok tartásáról.

JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 7/2004. /IV.30./ RENDELETE. Az állatok tartásáról. JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 7/2004. /IV.30./ RENDELETE Az állatok tartásáról. Jászszentandrás község Önkormányzati Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.

Részletesebben

E rendelet alkalmazása szempontjából az állatok csoportosítása a következő:

E rendelet alkalmazása szempontjából az állatok csoportosítása a következő: Rád Községi Önkormányzat 10/2004 (09. 21.) rendelete az állatok tartásáról szóló 1996. évi 5. sz. rendelet módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról. Rád Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Arló Nagyközség Önkormányzatának 11/2004. (III.29.) önkormányzati rendelete. az állattartásról

Arló Nagyközség Önkormányzatának 11/2004. (III.29.) önkormányzati rendelete. az állattartásról 1 Arló Nagyközség Önkormányzatának 11/2004. (III.29.) önkormányzati rendelete az állattartásról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.. (1) bekezdésében megállapított jogkörét gyakorolva

Részletesebben

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/1999.(IX.30.) ÖKT sz. RENDELET TERVEZETE. az állattartás szabályairól

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/1999.(IX.30.) ÖKT sz. RENDELET TERVEZETE. az állattartás szabályairól Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/1999.(IX.30.) ÖKT sz. RENDELET TERVEZETE az állattartás szabályairól Mosonszolnok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Felsőpakony Község Önkormányzat 7/2004. (VIII.02.) sz. Rendelete A helyi állattartás szabályairól. Általános rendelkezések

Felsőpakony Község Önkormányzat 7/2004. (VIII.02.) sz. Rendelete A helyi állattartás szabályairól. Általános rendelkezések Felsőpakony Község Önkormányzat 7/2004. (VIII.02.) sz. Rendelete A helyi állattartás szabályairól Felsőpakony Község Önkormányzat az Alkotmány 44/A.. (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, az

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 30/2005. (X. 29.) számú r e n d e l e t e. az állattartás helyi szabályozásáról

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 30/2005. (X. 29.) számú r e n d e l e t e. az állattartás helyi szabályozásáról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2005. (X. 29.) számú r e n d e l e t e az állattartás helyi szabályozásáról Hajdúsámson Város Önkormányzata az 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések

EGYSÉGES SZERKEZETBEN. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések Törökbálint Nagyközség Önkormányzata 1 29/2000. (XII. 27.) rendelete az állatok tartásáról a módosító 12/2004. (IV. 16.), 41/2004. (XI. 22.), 16/2005. (VIII. 29.), 15/2009. (III. 4.) és 30/2010.(XII. 20.)

Részletesebben

HOMOKBÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2004. (VII.04.) rendelete

HOMOKBÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2004. (VII.04.) rendelete HOMOKBÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2004. (VII.04.) rendelete az állattartásról Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselőtestülete /Továbbiakban: Képviselőtestület/ az állategészségügyről

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések

I. fejezet. Általános rendelkezések Zsombó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2011.(IX.28.), 12/2012.(V.31.) Ör., 16/2012.(IX.28.) rendeletével módosított 16/2007. (XI.30.) Ör. számú rendelete az állattartás helyi szabályairól

Részletesebben

Nyáregyháza község önkormányzatának 1/2008. (II. 12.) számú rendelete a helyi állattartás szabályairól (egységes szerkezetben)

Nyáregyháza község önkormányzatának 1/2008. (II. 12.) számú rendelete a helyi állattartás szabályairól (egységes szerkezetben) Nyáregyháza község önkormányzatának 1/2008. (II. 12.) számú rendelete a helyi állattartás szabályairól (egységes szerkezetben) Nyáregyháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Magyar Köztársaság

Részletesebben

PAPKESZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.3.) RENDELETE

PAPKESZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.3.) RENDELETE PAPKESZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.3.) RENDELETE A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL Kihirdetve: 2009. október 3. Fodor Krisztina Jegyző PAPKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 15/2003. (VII.08.) sz. rendelete Az állatok tartásáról

Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 15/2003. (VII.08.) sz. rendelete Az állatok tartásáról Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 15/2003. (VII.08.) sz. rendelete Az állatok tartásáról Egységes szerkezetben a 10/2008. (IV.15.) 7/2010. (IV. 14.) 1/2011. (I.24.) és a 13/2012. (V.20.) és a 21/2012.

Részletesebben

Az ebekkel kapcsolatos feladatok, hatáskörök

Az ebekkel kapcsolatos feladatok, hatáskörök Az ebekkel kapcsolatos feladatok, hatáskörök 1) A települési önkormányzat kóbor állatok befogásával kapcsolatos feladata Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban

Részletesebben

I. Általános rendelkezések és fogalom-meghatározások 1.

I. Általános rendelkezések és fogalom-meghatározások 1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 1996. évi 13. számú önkormányzati rendelete a haszonállatok tartásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV tv. 16. -ában kapott, felhatalmazás

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések

I. fejezet. Általános rendelkezések Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2004. (VII.29.) rendelete az állattartás helyi szabályairól (módosításokkal egységes szerkezetben) Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat az

Részletesebben

Fürged Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2007. (II. 19.) RENDELETE az állattartás helyi szabályairól

Fürged Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2007. (II. 19.) RENDELETE az állattartás helyi szabályairól Fürged Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2007. (II. 19.) RENDELETE az állattartás helyi szabályairól egységes szerkezetben az azt módosító 7/2008. (IV. 17.) rendelettel Fürged Község Önkormányzat

Részletesebben

A rendelet célja, hatálya

A rendelet célja, hatálya Leányvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének 7/2007. (VI. 27.) rendelete az állattartásról (Egységes szerkezetben a 12/2012. (V.30.) és 17/2012. (XI.15.) önkormányzati rendeletek módosításával)

Részletesebben

Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2004 (VI.05.) rendelete az állattartásról 1

Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2004 (VI.05.) rendelete az állattartásról 1 1 Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2004 (VI.05.) rendelete az állattartásról 1 Bogyiszló Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi

Részletesebben

5/2007.(II.5.) BÉR község Önkormányzati rendelet. az állattartás helyi szabályairól

5/2007.(II.5.) BÉR község Önkormányzati rendelet. az állattartás helyi szabályairól 5/2007.(II.5.) BÉR község Önkormányzati rendelet az állattartás helyi szabályairól Bér Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselő-testület) a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Kőszárhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) ÖK. számú rendelete. az állatok tartásáról.

Kőszárhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) ÖK. számú rendelete. az állatok tartásáról. Kőszárhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004. (IV. 30.) ÖK. számú rendelete az állatok tartásáról (egységes szerkezetben a módosítására kiadott 13/2004. (IV. 30.) ÖK. számú, 29/20004.

Részletesebben

Kistolmács Község Képviselő-testülete. 11/1999. (XII. 21.) sz. rendelete. az állattartásról. (módosításokkal egységes szerkezetben)

Kistolmács Község Képviselő-testülete. 11/1999. (XII. 21.) sz. rendelete. az állattartásról. (módosításokkal egységes szerkezetben) Kistolmács Község Képviselő-testülete 11/1999. (XII. 21.) sz. rendelete az állattartásról (módosításokkal egységes szerkezetben) I. Általános rendelkezések 1. A rendelet célja, hogy a gazdasági élet követelményei,

Részletesebben

NAGYRÉCSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL. Egységes szerkezetben 2.

NAGYRÉCSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL. Egységes szerkezetben 2. NAGYRÉCSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL. Egységes szerkezetben 2. Nagyrécse Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Az állattartás szabályairól

Részletesebben