Krisztus jó katonája

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Krisztus jó katonája"

Átírás

1 Krisztus jó katonája május 18. Lekció: Galata levél 1,3-12 Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunk Jézus Krisztustól, 4 aki önmagát adta bűneinkért, hogy kiszabadítson minket a jelenlegi gonosz világból Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint. 5 Övé a dicsőség örökkön-örökké. Ámen. 6 Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok; 7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát. 8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen! 9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen! 10 Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. 11 Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől származik, 12 mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam. Textus: 2Timóteus 2,1-10 Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van. 2 És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek. 3 Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája. 4 Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta. 5 Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez. 6 A fáradozó földművesnek kell először a termésből részesülnie. 7 Gondolkozz azon, amit mondok, mert az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts. 8 Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom, 9 amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve. 10 Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel.

2 Kedves Testvéreim! Csak pár szóban térjünk ki arra, hogy ki is ez a Timóteus, akihez szól Pál apostol levele! Timóteus egy keresztyén ifjú, aki Pál apostol egyik leghűségesebb munkatársa volt sok útján elkísérte őt, részt vállalt az apostoli szolgálatban. Mikor megkapja ezt a levelet Timóteus, akkor már egy gyülekezet vezetője. Ezt a fiatal pásztort igyekszik ő buzdítani, tanítani, hogy Krisztus Jó katonájának bizonyuljon. Az apostol azzal kezdi Timóteushoz intézett intelmeit, hogy Te azért fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van. Azt meg hogyan kell? kérdezhetné valaki. Nem valamiféle gyakorlatra gondol itt Pál, nem vár el valamiféle különös erőfeszítést Timóteustól. Hanem megmondja, hogy hol található ez a kegyelem: Krisztus Jézusban van. Másképp sehogy sem lehet megerősödni a kegyelemben, csak az Úrnál. Úgy lehet erősödni benne, hogy nemcsak azt tudom, hogy mit jelent (Isten nem a bűneim szerint járó ítélettel, hanem örök élettel ajándékoz meg engem), hanem tapasztalom is. Mint a tékozló Fiú, aki elkérte előre az örökségét, amit el is tékozolt, és mindezek után, úgy tért haza apjához, hogy csak béresnek fogadja vissza, mert már nem méltó arra, hogy fiának nevezze. Mit mond erre az apja? az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. (Lk 15,11-32) Ha mi is átérezzük ennek a jelentőségét, mert tapasztaltuk a saját életünkben, hogy mennyire szeret minket az Isten és dehogyis érdemelnénk Tőle megbocsátást és kegyelmet, akkor mi is erősödünk a kegyelemben. Ezért mi nem tudunk tenni semmit, mert a kegyelem csak Istentől függ, ebben önerőből hiába is akar valaki erősödni. Csak annyit tehetünk, hogy jövünk Jézushoz, ahogy vagyunk: fáradtan, megterhelten, frusztráltan, betegen, fásultan is, de megyünk az Ő közelébe, hallgatjuk szavát, mert nincs annál nagyobb megerősítés, hogy én Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett. Ne a magunk erejében bízzunk, hanem Jézus Krisztusban. Elég neked az én kegyelmem mondja Isten. És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek. folytatja Pál. Add át mert a kegyelem bizony következményekkel is jár. Ha valaki abban megerősödik, azt magáénak tudja, akkor nem ülhet megelégedetten a babérjain, hanem érzi, hogy ezt másnak is át kell adnia. Ebből más sem maradhat ki. ez a mi feladatunk is testvérek! Nem csak Timóteusé, nem csak a lelkészeké, vagy vallástanároké, hanem minden egyes kegyelmet nyert bűnösé. Az a jó, ha ez belső késztetés szerint van így [pl. az emmausi tanítványokat nem kellett Jézusnak

3 visszaküldeni Jeruzsálembe a tizenegyhez, hanem mentek maguktól, hogy nekik is legyen bizonyosságuk: Jézus él. (Lk 24,33)] Kinek adja át az evangéliumot? Nem olyasvalakinek, aki nagyhangú, központi figura, vagy népszerű, vagy a legkegyesebb, hanem olyannak, aki megbízható. Hogy az apostol szavaival éljek: aki a rábízott drága kincset megőrzi a Szentlélek által (2Tim 1,14). Aki szintén tudja, tapasztalta a kegyelmet. Az apostol így szeretne gondoskodni arról, hogy az evangéliumot a következő generációnak is átadják. Ennek az átadásnak pedig a gyülekezeten kívül a család és az iskola a legfontosabb színtere. Olyan jó látni ezt akkor, mikor a gyermek-istentisztelet szolgálatát végzem és látom, hogy értik a gyerekek, hogy miről van szó hogy a jó vetés bizony növekszik kicsiny életükben. És még a kicsik is lehetnek ilyen megbízható emberek. Mikor segédlelkész voltam Biharkeresztesen, akkor hallottam a református általános iskola vallástanárától, hogy az egyik szülő beszámolt a következőről: otthon a gyerek szólt rá szüleire, hogy nem imádkoztak a vasárnapi ebéd előtt, pedig azt bizony nem szabad elfelejteni. Kicsik és nagyok egyaránt lehetnek ilyen hív emberek ahogy Károli mondja. És lehetnek ilyen hű emberek az idősek is, akiknek lehet, hogy már csak arra van erejük, hogy az imádság és a bizonyságtétel szolgálatát végezzék de az is hatalmas szolgálat és kedves az Isten előtt. Mindegy, hogy idős vagy fiatal mit is mond Pál Timóteusnak az első levelében? Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban. (1Tim 4,12) Ilyen egy megbízható, hű szolgája Jézusnak: példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban és ezek nem korhatáros tulajdonságok. Ezek után arra mutat rá Pál apostol, hogy ez a szolgálat nemcsak a pásztori, hanem a keresztyén ember szolgálata bizony nem könnyű, mert vállalni kell az azzal járó szenvedést is. Ha valaki nem vállalja az ezzel járó szenvedést, a kényelmetlenségeket, mint Krisztus jó katonája, akkor az nem lehet megbízható, hű Krisztus-követő. Ha neked kellemetlen, hogy hitedért esetleg lenéznek, mondván, de maradi és korlátolt vagy kinéznek; hogy micsoda egy különc egyén ez, vagy; vagy megbélyegeznek, hogy na ez is egy szentfazék, akkor nem vagy hű Jézushoz. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy egyes országokban milyen szörnyű támadásokat, erőszakot, és halált kell elszenvedniük a keresztyéneknek Krisztusért. Mintha ezzel arra készítené fel Pál a mindenkori keresztyéneket, amiről Jézus így szólt: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én

4 igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani. (Jn 15,20)Mintha már érezné a közelgő keresztyénüldözések előszelét hogy ne érezte volna, hisz mikor ezt a levelét írta, akkor is éppen fogságban volt. Üzenet ez nekünk is testvérek, hogy ne keressük a kibúvót, hogy elkerüljük a nehézségeket, hanem bízzunk benne, hogy Isten azok között is megtart. Jézus sem keresett kibúvót, hanem megüresítette magát, szolgai formát vett fel, megalázta magát és engedelmeskedett a kereszthalálig (Fil 2,5-11). Vállalta értünk a méltatlan körülményeket, a nehézségeket. Mondandója alátámasztására három hasonlatot hoz az apostol: egy harcos, egy sportoló és egy földműves képét. Először azt mondja: Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta. Milyen egy jó harcos? Nem adja fel, nem szökik meg, hanem addig küzd, míg vége nem lesz a háborúnak. A keresztyén ember élete tehát folyamatos harc. Miért? Erre jó választ ad az egyik konfirmációi kérdés: Te részt vehetsz-e az ő hármas tisztében? Igen. Prófétai tisztem, hogy nevéről én is vallást tegyek; főpapi tisztem, hogy szívemet, mint égő áldozatot hálából neki adjam; királyi tisztem, hogy bűneim ellen harcoljak. Ez pedig egy folyamatos, kemény munka. Jézus nem mondta, hogy majd egyszer ennek vége és akkor boldogan élsz, míg meg nem halsz. Épp ellenkezőleg! Egész keresztyén életünk, Krisztus-követésünk folyamatos tanulás, erősödés a kegyelemben, és harc is, de majd az életed azután is folytatódik, hogy meghal a tested, és Jézus neked szánja az életnek koronáját. Csak lég hű mindhalálig! (Jel 2,10) Ami még nagyon fontos, hogy ebben a harcban nem vagy egyedül, mert Krisztus melletted van mindig. Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta. A mellékes dolgok nem érdeklik: nem azzal törődik, hogy otthon hogy áll az infláció, hogy mit mondanak a politikusok, hogy mit gondol most róla a szomszéd, hanem egy célja van: megvívni a háborút és élve hazatérni a hajlékába a családjához. A keresztyén ember legfontosabb küldetése: megharcolni a hit nemes harcát, és végül átvenni az Úrtól az igazság koronáját (2Tim 4,7-8). Sokszor mégis az fegyverez le minket leginkább, ami mellékes az üdvösség szempontjából: az élet problémái a munkahelyi, családi, párkapcsolati, egészségi, anyagi problémák. Fontos kérdések ezek, félreértés ne essék, de ezzel szemben azt mondja az ige, hogy nem az számít, hogy milyen problémáim vannak, hanem az, hogy kinek akarok én

5 tetszeni azaz megfelelni. Mennyire rossz azt látni, hogy a megfelelési kényszer a legrosszabbat is képes kihozni belőlünk! Amikor azt teszik az ember értékének mutatójává, hogy milyen márkás ruhái, telefonja, autója stb. van neki. Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. (Gal 1,10) És itt van szerintem a lényegi kérdés: a problémáim, a nyomorúságom, az esetleges önsajnálatom, az, hogy elfogad-e a környezetem, mit változtat a tényen, hogy Krisztus engem megváltott, és így az Atya Isten gyermeke vagyok. Semmit! Mégis ezt sokszor képesek vagyunk elfeledni na ekkor elegyedünk bele a mindennapi élet gondjaiba. Arra bíztat az Ige, hogy tanuljunk meg rangsorolni, fontos, és lényegi dolgok között! Úgy, mint ahogy egy katona felismeri a felettese rendfokozatát. Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez. így folytatódik az ige. Minden sportágnak megvannak a maga szabályai, amelyeket be kell tartani. De itt most Pál nem az üdvözülés kapcsán mondja ezt, hanem arról beszél, amit úgy nevezünk, hogy megszentelődés, ami a hálából táplálkozik. Nem a törvény betartásáról beszél, mert ha az által győznénk, akkor az önmegváltás lenne, olyan meg nincs a Szentírásban. Próbáljunk úgy élni, hogy szeressük az Urat, meg a felebarátunkat! De nem ezért kapjuk meg az üdvösséget, hanem azért, mert Isten kegyelmes és ingyen adja azt. Azonban el is lehet játszani a kegyelmet. A sport példájánál maradva: ha bekerül valaki egy csapatba, be kell tartania a játékszabályokat, különben piros lapot kap, és akkor hiába hivatkozik arra, hogy: de hát engem bevett az edző, mert jóban vagyok vele, ezért ne állítsanak ki. Az ingyen kegyelem nem felhatalmazás a felelőtlen életre! Végül egy fáradozó földművesről beszél az apostol itt a példák sorában. Kemény munka a földművesé: kiszolgáltatott a munkája az időjárásnak, a kártevőknek, a betegségeknek, és nem lehet elhanyagolnia a földjét, mert ha épp 40 fokban kell valamit megcsinálni, hogy legyen termés, akkor nem lehet nyafogni, hogy most nem akarom, mert megizzadok, meg leégek. Isten országa közöttetek van mondja Jézus (Lk 17,20), közöttetek épül, és ehhez ti is kelletek. Kell a hűségetek, a bizalmatok, mely az Isten kegyelméből él. Ennek a kegyelemnek az alapja a feltámadt Krisztus. Ezért mondja Pál, hogy: Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom Dávid utóda, vagyis a megígért Messiás, aki a kígyó fejére tapos, aki a prófécia szerint Dávid családjából fog származni. Ő pedig nem csak meghalt, hanem fel is támadt. Azaz, Isten elfogadta az Ő áldozatát, tehát nem volt hiábavaló az Ő halála. Nincs

6 tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak mondja Pál a római levélben (Rm 8,1). Ez pedig felszabadít bennünket, ahogyan Pált is felszabadította. Ezért tudja mondani még a börtönben is, nem sokkal mártírhalála előtt: Erről szól (a feltámadt Krisztusról) az én evangéliumom, amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve. Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel. Ez a Feltámadt Krisztusról szóló jó hír adjon nekünk is szabadságot, reményt, és kitartást, hogy úgy tudjunk élni, mint Krisztus Jézus jó katonája. Ámen. Gégényi Béla

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki

Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS

Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS 4.7-16 Ha belefáradtál, hogy mindig bizonyítanod kell Nem arról beszélek...hogy a szeretet ne intené a másikat...hogy a tetteink ne árulkodnának szívünk állapotáról...hogy

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

A Krisztus-dicséret felépítése

A Krisztus-dicséret felépítése A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Pozitív intézményi légkör

Pozitív intézményi légkör Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén

Részletesebben

2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel

2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel NEW YORK-i ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ First Hungarian Reformed Church of New York City 344 East 69 th Street New York, NY 10021 : (212) 734-5252 www.elsoreformat.us NT. Fogarasi Anita Deák Lehel Főgondnok:

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

Drága megváltott Gyülekezet!

Drága megváltott Gyülekezet! 2015. április 3. Nyíregyháza, Mandabokor Nagypénteki Istentisztelet 14 Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; 15 és azért

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. 1 Öltözzük fel Krisztust, de hogyan? Textus: Róm. 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Bevezetés Sok olyan kifejezést olvasunk a Bibliában, amiket

Részletesebben

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma

Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Tóth-Simon Károly Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Bevezetés Különböző hivatalos nyomtatványokon rendszeresen rákérdeznek a családi állapotunkra. Az önéletrajzunkban is hivatkozunk

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK

ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Alapige: Róma 1,1-7 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Pasarét, 1984. augusztus 26. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Lekció: Jn 4,3-15 Alapige: Jn 4,10 Jézus így felelt neki: Ha ismernéd az Isten ajándékát,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről A rend elnevezése: A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Megélhető-e ma ez a név és ez a karizma? Meg tudjuk-e ezt érteni? A purgatoire szót a

Részletesebben

MEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán

MEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán Pasarét, 1987. december 31. (este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán MEDDIG, URAM? Alapige: 13. zsoltár Az éneklőmesternek, Dávidnak zsoltára. Uram, meddig? Végképp elfeledkezel rólam? Meddig rejted el

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva

Részletesebben

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett A húsvh svét értéke nekünk nk és s Istennek? Mit jelent a húsvét az átlagember számára? Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa... Tartalom 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat?............................5 2. Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban.......................................9 3. Az atyák tíz típusa........................................15

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze A vezetés ajándékai Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze 4. Szolgálati felmérés Van elhívatásom? Van lelki ajándékom? Fel vagyok készítve? Vannak gyümölcseim? 6. A növekedés útja Róma 12,1-2 A

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

Isten felméri Ábrahám szeretetét

Isten felméri Ábrahám szeretetét A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta :

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

Rembrandt Harmenszoon van Rijn

Rembrandt Harmenszoon van Rijn Rembrandt Harmenszoon van Rijn 1606-1669 Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott, összesen körülbelül száz önarckép fűződik a nevéhez AMSZTERDAM A Rembrandt-ház homlokzata Jeremiás

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

Lődd be magad Krisztussal

Lődd be magad Krisztussal Lődd be magad Krisztussal 2014-01-12 (Istentisztelet kivonatos jegyzete) Ma egy két gondolatot szeretnék veletek megosztani. Tulajdonképp nem is tanítás, inkább elgondolkodásra remélem - késztető, dolgok,

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T

ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T 2015. ÜZENET 12. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T Legyetek éberek, mert nem tudjátok mikor érkezik az Úr. Mindenért adjak hálát! (reggeli ima: elindulás Jézussal!) a szeretet

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. (fölegyenesedünk)

Részletesebben

Két embrió beszélgetett az édesanyjuk méhében. Az egyik a kis Kételkedő, a másik a kis Hívő volt.

Két embrió beszélgetett az édesanyjuk méhében. Az egyik a kis Kételkedő, a másik a kis Hívő volt. Két embrió beszélgetett az édesanyjuk méhében. Az egyik a kis Kételkedő, a másik a kis Hívő volt. A kis Kételkedő ezt kérdezte: Tényleg hiszel abban, hogy van élet a születés után? A kis Hívő így válaszolt:

Részletesebben

Hívásod érkezett. Ráérsz egy kicsit?

Hívásod érkezett. Ráérsz egy kicsit? A hívás Hívásod érkezett Ráérsz egy kicsit? Pi pi pi Jártál már te is így? Fel akarod hívni a legjobb barátodat vagy barátnődet, de foglalt. Vársz öt percet, újból próbálkozol, és még mindig foglalt. Többszöri

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben