Központi irattárolás rendje

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Központi irattárolás rendje"

Átírás

1 Központi irattárolás rendje 1. A központi irattárolás körülményeinek meghatározása 1. Az intézményrendszer központi irattárolásának biztosításához szükséges infrastruktúra és szolgáltatás nyújtása a MAG Zrt. feladata. Az iratanyagok elszállítását és irattárazását évente legalább 1, de maximum 2 alkalommal biztosítja. A Központi irattár címe: 1097 Budapest, Gubacsi út A központi irattárolás módszere 2. A papíralapú pályázati dokumentumok, iratok központi irattárolását azok digitalizálásának és elektronikus archiválásának, monitoring és információs rendszerbe történő feltöltésének kell megelőznie. A digitalizálás a közreműködő szervezet (a továbbiakban: KSZ) felelőssége, a KSZ maga végzi azt, vagy a MAG Zrt központi digitalizálási szolgáltatását veszi igénybe. 3. Nem kell digitalizálni azokat a papíralapú dokumentumokat, amelyeket a) eleve elektronikusan a monitoring és információs rendszerben hoztak létre, így az eredeti példánynak az elektronikus példány tekintendő és nyomtatni sem szükséges, vagy amelyek b) CD-ről már feltöltésre kerültek a monitoring és információs rendszerbe és tartalmilag valamint formailag megegyeznek a papíralapú példánnyal. 4. A MAG Zrt. a következő feladatokat látja el: a) előkészítő feladatok elvégzése, ellenőrzése, vonalkódos azonosítás minden érintett dokumentumra, a dokumentumok feldolgozásra való átvételét az egyedi vonalkódos azonosítók útján, b) a még nem elektronizált dokumentumok digitalizálását, metaadatokkal történő ellátását, az elkészült állományok átadását, c) központosított irattárazásra szánt dokumentumok a MAG Zrt. által biztosított irattárban történő elhelyezését és ezek adatainak elérhetővé tételét az Irattári szoftverben. 3. Központi irattárolás intézményközi folyamatai 3.1 Előkészítés, elszállítás 1. A MAG Zrt. a tárolandó, szükség esetén digitalizálandó dokumentumokat átadás-átvétel keretében veszi át és szállítja el. Az átadás-átvételt a MAG Zrt. a KSZ által előzetesen végzett irat rendezés felhasználásával, tételes egyedi vonalkód azonosító kísérőjegyzékkel végzi el. 1

2 2. A MAG Zrt. részére a tárolandó, szükség esetén digitalizálandó dokumentumokat olyan formában kell átadni, hogy annak alapján egyértelműen meghatározható a pályázati azonosító, amelyhez a dokumentum kapcsolódik. A vonalkódot úgy kell elhelyezni, hogy az ne takarja el a dokumentum tartalmát (pl. szöveget, iktatószámot, stb.) és lehetőség szerint a dokumentum jobb felső sarkába kerüljön. 3. A pályázatokhoz beadott elektronikus adathordozó (pl. CD, DVD) mellékletek kivételre kerülnek, melyekről egy külön nyilvántartás készül, és a KSZ-nél marad tárolásra. Ezeknek a monitoring és információs rendszerbe történő feltöltése a KSZ feladata.) 3.2 Központi digitalizálás opció 1. A KSZ-nek biztosítania kell, hogy minden irat csak egyszer kerüljön digitalizálásra az iratanyagban, szkennelés céljára nem küldhet olyan dokumentumot, ami már a rendszerben van, valamint egyértelműen meg kell jelölnie, hogy mely dokumentumok nem szkennelendők. 2. A MAG Zrt. feladata a digitalizálás elvégzése érdekében szétszedett dokumentumoknak a digitalizálást követően ismét összetűzése, összefűzése vagy azok egységének biztosítása. Ha a dokumentumok között hiteles összefűzött iratok (pl. cégkivonat) is találhatók, ezeket a digitalizálás során a MAG Zrt. nem bonthatja szét. 3. A MAG Zrt. a digitalizálás során meghatározott formátumban letárolja a dokumentumok digitalizált képét és rögzíti a hozzá tartozó metaadatokat is, amik minimálisan: a) File neve, b) File típusa (kiterjesztés), c) Pályázati azonosító, d) Irat típusa, e) Egyedi dokumentumazonosító (vonalkód), f) Szkennelés elvégzésének pontos dátuma és időpontja, g) Tárolás helye, h) Dokumentum oldalszáma, i) Dokumentum oldalainak mérete, j) Csatolást végző felhasználó, továbbá k) a monitoring és információs rendszerben iktatószám (amennyiben rendelkezésre áll), l) monitoring és információs rendszerben modul. 4. Az állományok a feldolgozás elkészültét és a feltöltési ellenőrzés lefolytatását követően feltöltésre kerülnek a monitoring és információs rendszer Dokumentumtár moduljába. 3.3 Visszaszállítási opció 1. Az iratok digitalizálását követően a központilag még nem irattározandó, le nem zárt projektek dokumentumait a MAG Zrt. 48 órán belül visszaszállítja a KSZ vagy irányító hatóság számára. A visszaszállításkor az eredeti átadás-átvételi eljárás fordított folyamataként - a vonalkódok alapján - visszaadásra kerülnek a dokumentumok. 2

3 4. Központi irattárolás rendje 1. Az iratok központi irattárba történő kiküldéséig átmenetileg a KSZ-ek átmeneti irattáraiban tárolandók. Az irattározandó iratok végleges elhelyezése és őrzése a kötelező megőrzési idő végéig központilag, a MAG Zrt által üzemeltetett központi irattárban történik. A központi irattárba adást megelőzően, a feleslegessé vált munkapéldányokat és másolatokat az ügyiratból ki kell emelni, és a selejtezési eljárás mellőzésével a KSZ iratkezelési szabályzatának megfelelően meg kell semmisíteni. 2. A központi irattárba csak lezárt irat kerülhet, irattári dobozokban elhelyezve, elektronikus iratátadási jegyzékkel együtt, a dokumentum teljeskörű kitöltése mellett. 3. A központi irattári tárolásra szánt iratokról készült jegyzőkönyv a következőket tartalmazza: a) az átadás időpontját, b) az átadásra kerülő iratok évkörét, c) az átadásra kerülő iratok mennyiségét, d) az átadásra kerülő irategyüttes keletkeztetőjét, e) az átadásra kerülő iratok tételeinek megnevezését, valamint f) az irattári tételszámát, és g) az átadó-átvevő személyek nevét, h) beosztását, i) aláírását. 4. Az irattárban elhelyezett iratok szabályszerű dobozolásáért és az iratátadási jegyzékek szabályos kitöltéséért a KSZ-ek ezzel megbízott irattárosai, iratkezelői a felelősek. 5. A doboz irattartalmát lehetőség szerint az iratjegyzéknek megfelelő sorrendben kell elhelyezni. A dobozhoz tartozó iratjegyzéket kinyomtatott lista formájában be kell tenni a dobozba úgy, hogy az elől illetve felül legyen. Minden dobozt az előre a dobozzal átvett vonalkóddal kell ellátni. 4.1 Iratkikérés, betekintés 1. A MAG Zrt. tárolási helyszínen helyiséget biztosít, ahol az intézményrendszer megbízott munkatársai, illetve az egyéb, erre írásban feljogosított személyek a tárolt dokumentumokból kikértekbe helyszíni betekintést nyerhetnek. A szolgáltatást munkanapokon, munkaidőben előre egyeztetett időpontban kell biztosítani. A dokumentumok rendelkezésre bocsátását a KSZ doboz és irat szinten is igényelheti. 2. A központi irattárban elhelyezett iratokból a kikérési rend szerint az erre rendszeresített szabványos iratkikérő űrlap kitöltésével és ben a központi irattár által működtetett e- mail címre történő továbbításával kérhetnek ki iratot. Az iratkikérésre jogosultak listáját, valamint a jogosultság változását a KSZ-ek vezetői illetve az IH-k, valamint a központi koordinációs szerv dolgozói kötelesek írásban megküldeni a központi irattár részére. 3

4 3. Az űrlapon a kikérőnek meg kell adnia, hogy eredetiben vagy szkennelve kéri, a prioritás normál vagy sürgős, valamint a doboz azonosítót, projektazonosítót, iratazonosítót. 4. Az egyes dokumentumok eredeti példánya csak indokolt esetben adható ki, a felettes vezető engedélyével. Egyéb esetben másolat adható ki. 5. Az iratkikérés lehetséges módozatai ennek megfelelőn: a) normál esetben az elektronikus, szkennelt másolat kérése, b) indokolt esetben az eredeti irat kikérése, ami történhet végleges iratkivétellel vagy ideiglenes kikéréssel. 6. Az elektronikus kikérés teljesítése, a szkennelt iratkép küldése a központi irattár részéről a KSZ iratkikéréssel foglalkozó munkatársának címére történik. Az eredeti példányok kikérését az irattár fizikailag a KSZ iratkezelési munkatársának részére történő megküldéssel teljesíti. 7. Az iratok végleges kérését a KSZ-ek abban az esetben kötelesek kezdeményezni, amikor a kikért irattal való munkavégzés során az eredeti irat selejtezési ideje megváltozik. Ebben az esetben az irat lezárása után a szervezeti egység új iratként köteles az iratot irattárazni. Az eredeti irat ideiglenes kikérését akkor kell kezdeményezni, amikor a kért irattal való munkavégzés után az irat selejtezési ideje nem változik A kikért papíralapú irat visszaadása 1. Az ügy elintézése (illetőleg a kikérési ok megszűnése) után az ideiglenesen kikért eredeti iratokat a KSZ erre kijelölt munkatársa részére kell átadni, akinek a feladata az eredeti irat visszajuttatása a központi irattárba. Az irat visszaküldéséig annak megőrzése az irat kikérőjének a felelőssége. 4.3.Az iratok selejtezése 1. Selejtezési eljárás alá kell vonni a KSZ tevékenysége során keletkezett mindazon iratanyagokat, melyek az iratkezelési szabályzat szerint iratnak minősülnek, nem maradandó értékűek, és a mindenkori irattári tervben rögzített megőrzési idejüket meghaladták. 2. Az iratselejtezésről selejtezési jegyzőkönyvet kell felvenni. A selejtezést az iratkezelési szabályzatnak megfelelően kell végrehajtani. 3. A selejtezési iratjegyzéket előzetesen a MAG Zrt állítja össze és továbbítja azt az iratgazda KSZ vezetői felé jóváhagyásra. Az iratselejtezéshez az illetékes KSZ vezetőjének minimum két vagy három főből álló selejtezési bizottságot kell létrehoznia. A bizottság tagjait a KSZ személyi állományából kell kiválasztani. A bizottság feladatai közé tartoznak a selejtezés ellenőrzése, a selejtezési jegyzőkönyv jóváhagyása és a selejtezési jegyzőkönyv záradékolása Selejtezett iratok megsemmisítése 1. Az iratok megsemmisítését csak a jegyzőkönyv záradékolása után lehet végrehajtani. A megsemmisítés a MAG Zrt feladata, amit az adatvédelmi előírások figyelembevételével 4

5 végez. A MAG Zrt. a megsemmisítésről készített jegyzőkönyv egy példányát a KSZ részére, egy példányát az irattárnak küldi meg. 4.5 Levéltári átadás A pályázati dokumentumokon kívüli, levéltárba adandó iratokat átadás-átvételi jegyzőkönyv kíséretében a területileg illetékes levéltárnak kell átadni. Az átadás-átvételi jegyzőkönyvet és az átadásra kerülő iratok jegyzékét a központi irattár készíti el és juttatja el a területileg illetékes levéltárba. 5

Selejtezés és levéltári iratátadás

Selejtezés és levéltári iratátadás Selejtezés és levéltári iratátadás Nagy Szabolcs Selejtezés-levéltári iratátadás A két fogalom a gyakorlatban egymással szorosan összefügg! Céljuk: Az irattár tehermentesítése, s ezáltal hozzájárulás a

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3.

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. SZERVELLENŐRZÉSI Kedves Gyuri! ADATLAP A Zala Megyei Levéltár ellenőrzési feladatait a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről

Részletesebben

Iratkezelés ellenőrzése, az ellenőrzés részletes feladatai Dr. Kenyeres István Budapest Főváros Levéltára főigazgató Belső Ellenőrök Társasága II.

Iratkezelés ellenőrzése, az ellenőrzés részletes feladatai Dr. Kenyeres István Budapest Főváros Levéltára főigazgató Belső Ellenőrök Társasága II. Iratkezelés ellenőrzése, az ellenőrzés részletes feladatai Dr. Kenyeres István Budapest Főváros Levéltára főigazgató Belső Ellenőrök Társasága II. SZAKMAI KONFERENCIA 2014. február 24. Amiről szólesz Az

Részletesebben

D) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI

D) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI D) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI Sorszám Bizonylat megnevezése Bizonylat száma Azonosító 1. Immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezési jegyzőkönyve 2. Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek),

Részletesebben

Hatályos: 2011. május 26-tól

Hatályos: 2011. május 26-tól GYULA ÉS KÖRNYÉKE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS FELESLEGES VAGYONTÁRGY HASZNOSÍTÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2011. május 26-tól A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Iroda

Részletesebben

Egységes Iratkezelési Rendszer. Semmelweis Egyetem Igazgatási és Iratkezelési Igazgatóság

Egységes Iratkezelési Rendszer. Semmelweis Egyetem Igazgatási és Iratkezelési Igazgatóság Egységes Iratkezelési Rendszer Semmelweis Egyetem Igazgatási és Iratkezelési Igazgatóság Összefoglaló Beszámoló az EIDR projekt feladatairól és ütemezéséről Iratkezelési tapasztalatok és működési nehézségek

Részletesebben

Dokumentumkezelés SAP integrációval a Fővárosi Vízműveknél

Dokumentumkezelés SAP integrációval a Fővárosi Vízműveknél H-1134 Budapest, Váci út 23-27. Postacím: 1325 Bp., Pf.: 355. Telefon: 465 2400 Fax: 349 1991 www.vizmuvek.hu vizvonal@vizmuvek.hu Dokumentumkezelés SAP integrációval a Fővárosi Vízműveknél Készítette:

Részletesebben

E) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI

E) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI E) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI Sorszám Bizonylat megnevezése Bizonylat száma Azonosító 1. Immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezési jegyzőkönyve 2. Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek),

Részletesebben

A Hotel Síkfőkút Kereskedelmi és Vendéglátó Kft. - Hotel Síkfőkút*** és Étterem iratkezelési szabályzata

A Hotel Síkfőkút Kereskedelmi és Vendéglátó Kft. - Hotel Síkfőkút*** és Étterem iratkezelési szabályzata A Hotel Síkfőkút Kereskedelmi és Vendéglátó Kft. - Hotel Síkfőkút*** és Étterem iratkezelési szabályzata I. Bevezetés A szolgáltató (üzemeltető), mint adatkezelő adatai Hotel Síkfőkút Kereskedelmi és Vendéglátó

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KOLLÉGIUMI HALLGATÓI RÉSZÖNKORMÁNYZAT IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KOLLÉGIUMI HALLGATÓI RÉSZÖNKORMÁNYZAT IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KOLLÉGIUMI HALLGATÓI RÉSZÖNKORMÁNYZAT IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT BUDAPEST, 2015 Jelen szabályzat az Eötvös Loránd Tudományegyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szervezeti és Működési

Részletesebben

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2002. február 27.

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2002. február 27. Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2002. február 27. 1) A használhatatlannak minősítés és egyéb fogalmak: Vagyontárgyak: minden

Részletesebben

Irattári műhelybeszélgetés Iratkezelési szabályzat

Irattári műhelybeszélgetés Iratkezelési szabályzat Irattári műhelybeszélgetés Iratkezelési szabályzat Veszprém, 2013. október 29. Készítette: Szitási Istvánné segédlevéltáros Ügyvitel IRATKEZELÉS Küldemények érkezése Beadványok érkeztetése Nyilvántartásba

Részletesebben

A DALNET24 projekt aktualitásai

A DALNET24 projekt aktualitásai GISopen 2015. Székesfehérvár 2015. március 27. Doroszlai Tamás FÖMI-FFÜO ov Földmérési és Távérzékelési Intézet Digitális földhivatal Földhivatali elektronikus dokumentum kezelés Az elektronikus dokumentum

Részletesebben

Elektronikus dokumentumkezelés, mint az Oktatási Hivatal hatékonyságnövelésének új eszköze

Elektronikus dokumentumkezelés, mint az Oktatási Hivatal hatékonyságnövelésének új eszköze Elektronikus dokumentumkezelés, mint az Oktatási Hivatal hatékonyságnövelésének új eszköze. Dokumentumkezelés fejlődése Fejlettség Javasolt előrelépés Papírmentes iroda DMS rendszer +WF Iratkezelő rendszer

Részletesebben

A Szent Imre Katolikus Általános Iskola egyedi iratkezelési és iratmegsemmisítési szabályzata

A Szent Imre Katolikus Általános Iskola egyedi iratkezelési és iratmegsemmisítési szabályzata A Szent Imre Katolikus Általános Iskola egyedi iratkezelési és iratmegsemmisítési szabályzata 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Az iratkezelési szabályzat hatálya... 3 Az iratkezelés felügyelete...

Részletesebben

HITELES MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND

HITELES MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND BOLEVÁCZ ÉS VÖRÖS ÜGYVÉDI IRODA 1053 Budapest, Veres Pálné utca 9. I/2. Budapesti Ügyvédi Kamara 2291 HITELES MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND Kiadás dátuma 2015. február 20. 1 TARTALOM 1. A másolatkészítési rend

Részletesebben

A vagyonnyilatkozat őrzéséről és kezeléséről szóló szabályzat Budapest, 2011. november

A vagyonnyilatkozat őrzéséről és kezeléséről szóló szabályzat Budapest, 2011. november 4. melléklet a Magyar Szocialista Párt Alapszabályához A vagyonnyilatkozat őrzéséről és kezeléséről szóló szabályzat Budapest, 2011. november 2 I. A vagyonnyilatkozatra kötelezettek, a nyilatkozat esedékessége

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Hejőkürt Község Önkormányzata mint ajánlatkérő közbeszerzési eljárásai előkészítésének, lefolytatásának belső felelősségi rendjét, a nevében eljáró, illetőleg az eljárásba bevont

Részletesebben

A szombathelyi Kutyamenhely Alapítvány BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA

A szombathelyi Kutyamenhely Alapítvány BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA A szombathelyi Kutyamenhely Alapítvány BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA ( módosításokkal együtt, egységes szerkezetben) Utolsó módosítás dátuma: 2010. november 10. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.A szabályzat

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS FOGALMAK

I. ÁLTALÁNOS FOGALMAK IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A köziratok védelmérõl szóló 1995. évi LXVI. törvény elõírásait figyelembe véve a Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola Dolgozóiért és Diákjaiért Alapítvány (továbbiakban:

Részletesebben

2014. január : február február 7.

2014. január : február február 7. Határidő 2014. január 24. 16:00 2014. február 7. 2014. február 7. 2014. február 15. 16:00 2014. február 15-től 2014. április 6-án 19:00-ig 2014. február 17. 2014. február 17. 2014. február 17. 2014. február

Részletesebben

Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. 1016 Budapest, Naphegy utca 19. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes 2014.08.01-től Jóváhagyta: Igazgatóság elnöke 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 2. A SZABÁLYZAT

Részletesebben

DOKUMENTUMOK ÉS MINŐSÉGÜGYI FELJEGYZÉSEK KEZELÉSE

DOKUMENTUMOK ÉS MINŐSÉGÜGYI FELJEGYZÉSEK KEZELÉSE FELJEGYZÉSEK 1. AZ CÉLJA Az eljárás célja Cigánd Város (a továbbiakban Polgármesteri Hivatal) dokumentációs rendszerének szabályozása annak érdekében, hogy megfelelő, a szolgáltatás folyamatát szabályozó

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága Elnöke

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága Elnöke SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága Elnöke Ikt. sz.: 01/59494/2016 Tárgy: Az önkormányzati képviselők és a nem képviselő bizottság tagjaira vonatkozó vagyonnyilatkozat-tételi

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL

BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL Hartai Takarékszövetkezet 6326 Harta, Kossuth L. u. 31. ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

Minősítés és Technológia

Minősítés és Technológia IQDoc Megoldás a nagyvállalati iratkezelés problémáira Wéber Zoltán és Sudár Gábor Miért az IQDoc rendszer? Minősítés és Technológia Minősített iratkezelő rendszer (VERITAN Hírközlési és Informatikai Tanúsító

Részletesebben

A Griff Íjász Egyesület Elnökségének 3/2014/(12. 17.) ELN. sz. Határozata a Griff Íjász Egyesület Iratkezelési szabályzata

A Griff Íjász Egyesület Elnökségének 3/2014/(12. 17.) ELN. sz. Határozata a Griff Íjász Egyesület Iratkezelési szabályzata A Griff Íjász Egyesület Elnökségének 3/2014/(12. 17.) ELN. sz. Határozata a Griff Íjász Egyesület Iratkezelési szabályzata A köziratok védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és a 1992. évi LXIII. törvény

Részletesebben

Apátfalva Község Önkormányzat VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA

Apátfalva Község Önkormányzat VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Apátfalva Község Önkormányzat VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendeletben foglalt előírás alapján

Részletesebben

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 3. számú melléklet az informatikai biztonsági és üzemeltetési kérdések rendjérıl szóló 16/2008. (08.19.) számú elnöki utasításhoz Nemzeti Fejlesztési Ügynökség EMIR jogosultságkezelési szabályzat Tartalom

Részletesebben

Segédlevéltáros Segédlevéltáros Levéltári kezelő, iratkezelő, Segédlevéltáros

Segédlevéltáros Segédlevéltáros Levéltári kezelő, iratkezelő, Segédlevéltáros A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Az ELO Iratkezelő Modul jogi háttere. dr. Fenyér Éva ügyvéd, iratkezelési jogi tanácsadó

Az ELO Iratkezelő Modul jogi háttere. dr. Fenyér Éva ügyvéd, iratkezelési jogi tanácsadó Az ELO Iratkezelő Modul jogi háttere dr. Fenyér Éva ügyvéd, iratkezelési jogi tanácsadó 1 Az előadás célja A jogi alapok áttekintése és rendszerezése Az ELO Iratkezelő Modul - magyarországi jogszabályi

Részletesebben

MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND

MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND Gyollai Ügyvédi Iroda Irodavezető: Dr. Gyollai János ügyvéd Székhely: H-1126 Budapest, Ugocsa u. 4/b Tel.: (+36 1) 487-8715 Fax: (+36 1) 487-8701 E-mail: iroda@gyollai.hu Készítés

Részletesebben

PROJEKT MENEDZSMENT ELJÁRÁS RENDJE

PROJEKT MENEDZSMENT ELJÁRÁS RENDJE ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PROJEKT MENEDZSMENT ELJÁRÁS RENDJE. A projekt azonosító száma: ÁROP 1.A.2/A-2008-0090 Újfehértó, 2009. január 05. TARTALOM 1. A szervezet feladat- és hatásköre 3. 2. Szervezet

Részletesebben

3. A Könyvtár a panasz megtételére az alábbi két eljárási lehetőséget biztosítja: nem hivatalos, illetve hivatalos panaszkezelési eljárás.

3. A Könyvtár a panasz megtételére az alábbi két eljárási lehetőséget biztosítja: nem hivatalos, illetve hivatalos panaszkezelési eljárás. Panaszkezelési szabályzat I. Általános rendelkezések 1. A szabályzat célja, hogy a Művészetek Háza Kulturális Központ és Városi Könyvtár, Pilisvörösvár (továbbiakban: Könyvtár) nyilvános könyvtári funkcióinak

Részletesebben

Mester Példány. Integrált Irányítási Rendszer Dokumentáció

Mester Példány. Integrált Irányítási Rendszer Dokumentáció 1081 Budapest, Népszínház u. 57. I/8. Hatálybaléptetés időpontja: Készítette:.... Ács Lajos cégvezető - minőségügyi vezető Ellenőrizte és Jóváhagyta:.... Ácsné Cseh Ildikó cégtulajdonos Figyelem! Az, a

Részletesebben

Az Informatikai Kar Rendészeti és Vagyonvédelmi Szabályzata

Az Informatikai Kar Rendészeti és Vagyonvédelmi Szabályzata Az Informatikai Kar Rendészeti és Vagyonvédelmi Szabályzata 1. Az Informatikai Kar Rendészeti és Vagyonvédelmi Szabályzata megegyezik az Egyetem Rendészeti és Vagyonvédelmi Szabályzatával. A Szabályzathoz

Részletesebben

Telenor Magyarország Távközlési Zrt.

Telenor Magyarország Távközlési Zrt. Telenor Magyarország Távközlési Zrt. 2045 Törökbálint, Pannon út 1. Másolatkészítési rend 1/8. oldal Tartalomjegyzék 1. A másolatkészítési rend célja... 3 2. A másolatkészítési rend tárgya... 3 3. A másolatkészítési

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat Panaszkezelési szabályzat I. Általános rendelkezések 1. A szabályzat célja, hogy a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (továbbiakban: Könyvtár) nyilvános könyvtári funkcióinak és minőségbiztosítási

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM HUMÁNERŐFORRÁS OSZTÁLY ÜGYRENDJE

MISKOLCI EGYETEM HUMÁNERŐFORRÁS OSZTÁLY ÜGYRENDJE MISKOLCI EGYETEM HUMÁNERŐFORRÁS OSZTÁLY ÜGYRENDJE Miskolc, 2016 8.9. számú Egyetemi Szabályzat MISKOLCI EGYETEM HUMÁNERŐFORRÁS OSZTÁLY ÜGYRENDJE Készült 8 példányban 1. sorszámú, változás átvezetésére

Részletesebben

POSZEIDON dokumentáció (3.) 2009. január 27.

POSZEIDON dokumentáció (3.) 2009. január 27. POSZEIDON dokumentáció (3.) 2009. január 27. KIMENŐ IRATOK IKTATÁSA A kimenő iratok esetében változás az eddigi eljáráshoz képest, hogy nem a Word- vagy egyéb elektronikus állományt csatoljuk elektronikus

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM JOGI ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY ÜGYRENDJE

MISKOLCI EGYETEM JOGI ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY ÜGYRENDJE MISKOLCI EGYETEM JOGI ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Miskolc, 2016 8.8. számú Egyetemi Szabályzat MISKOLCI EGYETEM JOGI ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Készült 8 példányban 1. sorszámú, változás átvezetésére

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA A Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezet költségvetési

Részletesebben

Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzat

Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzat 5/1 Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzat 1. A Szolgáltató által kezelt személyes adatok köre, azok tárolásának időtartama és továbbításának esetei 1.1 A kötelező (jogszabályban előírt illetve biztosított

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatal 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Hatályos: 2010. július 1. napjától FELESLEGES

Részletesebben

9/2012. számú rektori utasítás a Pécsi Tudományegyetem Iratkezelési Szabályzatának végrehajtásáról

9/2012. számú rektori utasítás a Pécsi Tudományegyetem Iratkezelési Szabályzatának végrehajtásáról 9/2012. számú rektori utasítás a Pécsi Tudományegyetem Iratkezelési Szabályzatának végrehajtásáról A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Szervezeti és Működési Szabályzatának 12. számú mellékletét

Részletesebben

I. Függelék A TTK HÖK hivatalos elérhetőségei

I. Függelék A TTK HÖK hivatalos elérhetőségei I. Függelék A TTK HÖK hivatalos elérhetőségei Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat ttkhok@bcehok.hu

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS JEGYZŐJÉNEK 1/2002. /VI.04./ szabályzata (módosításokkal egységes szerkezetben)

NAGYECSED VÁROS JEGYZŐJÉNEK 1/2002. /VI.04./ szabályzata (módosításokkal egységes szerkezetben) NAGYECSED VÁROS JEGYZŐJÉNEK 1/2002. /VI.04./ szabályzata (módosításokkal egységes szerkezetben) az okmányiroda részére a szigorú számadású nyomtatványok, valamint tartozékainak kezeléséről I. fejezet A

Részletesebben

dr. Fenyér Éva iratkezelési jogi tanácsadó Opál Média és Kommunikáció Bt. 1149 Budapest, Angol u. 34. www.agroinform.hu

dr. Fenyér Éva iratkezelési jogi tanácsadó Opál Média és Kommunikáció Bt. 1149 Budapest, Angol u. 34. www.agroinform.hu Miért az ELOoffice iratkezelő rendszer mellett döntöttünk? dr. Fenyér Éva iratkezelési jogi tanácsadó Opál Média és Kommunikáció Bt. 1149 Budapest, Angol u. 34. www.agroinform.hu A céges adminisztráció

Részletesebben

Eszközök selejtezési, hasznosítási szabályzata

Eszközök selejtezési, hasznosítási szabályzata ... (társaság neve)... (adószám) Eszközök selejtezési, hasznosítási szabályzata Érvényes:...-tól Érvénybe helyezte:... Tartalomjegyzék 1. Társaság bemutatása...3 2. A Selejtezési szabályzat célja...4 3.

Részletesebben

ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL

ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL A jelen eljárási rend 2010. január 1-től hatályos a szabályzat 1. sz.

Részletesebben

Közbeszerzési, beszerzési és egyéb beszerzési eljárásokkal kapcsolatos kötelezettségek, az eljárások ellenőrzése

Közbeszerzési, beszerzési és egyéb beszerzési eljárásokkal kapcsolatos kötelezettségek, az eljárások ellenőrzése 1 Közbeszerzési, beszerzési és egyéb beszerzési eljárásokkal kapcsolatos kötelezettségek, az eljárások ellenőrzése I. Az eljárás megindítása előtti kötelezettségek: (közvetlen támogatási szerződéshez kapcsolódó

Részletesebben

Országos Rendezési Tervkataszter

Országos Rendezési Tervkataszter TeIR Országos Rendezési Tervkataszter Felhasználói útmutató Budapest, 2015. április Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ... 3 2. LEKÉRDEZÉSEK... 3 2.1 TERV ELLÁTOTTSÁG LEKÉRDEZÉS... 4 2.1.1. Kördiagram... 5 2.1.2.

Részletesebben

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pázmány Péter Katolikus Egyetem Az Egyetemi Tanács a Szervezeti és Működési Szabályzat alapján a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Iratkezelési Szabályzatát az alábbiak szerint alkotta meg. TARTALOM Tartalom...

Részletesebben

Ügyvitel és irodatechnika

Ügyvitel és irodatechnika Ügyvitel és irodatechnika Fogalmak Érkeztetés: az írásbeli ügyvitelnek az iktatást megelőző fázisa, amelynek során rögzítik a beadvány beérkezésének keltét. Iktatás: az iratnyilvántartás alapvető része,

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 01. verzió 2014. október 10. Minőségi könyvtár a színvonalas szolgáltatásért! Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont A PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT AZONOSÍTÁSA A

Részletesebben

13/2014. (III. 10.) KIM

13/2014. (III. 10.) KIM 13/2014. (III. 10.) KIM rendelet az Európai Parlament tagjainak 2014. május 25. napjára kitűzött választása eljárási határidőinek és határnapjainak megállapításáról A választási eljárásról szóló 2013.

Részletesebben

Iránymutatás a beszerzési eljárások iratkezelési szempontból történő egységes kezelésére

Iránymutatás a beszerzési eljárások iratkezelési szempontból történő egységes kezelésére 1 SEMMELWEIS EGYETEM JOGI ÉS IGAZGATÁSI FŐIGAZGATÓSÁG Iránymutatás a beszerzési eljárások iratkezelési szempontból történő egységes kezelésére I. Beszerzési eljárásokra vonatkozó általános irányelvek iratkezelési

Részletesebben

Útmutató az IRM E-Számlák kezeléséhez

Útmutató az IRM E-Számlák kezeléséhez Útmutató az IRM E-Számlák kezeléséhez Éves beszámoló elektronikus küldése 2010. január 1-től 1(11) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. Az IRM E-számla kezelésének feltételei...

Részletesebben

Vállalkozási szerződés

Vállalkozási szerződés Vállalkozási szerződés Amely létrejött egyrészről az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 31., adószáma: 10644371-2- 44, bankszámlaszáma: 14600012-00321000-00000000,

Részletesebben

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében A Kincstár feladatai Projekt előrehaladási jelentések befogadása Pénzügyi adatok rögzítése az EMIR-ben Dokumentum-ellenőrzés

Részletesebben

Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara BESZERZÉSI ÉS VERSENYEZTETÉSI SZABÁLYZATA

Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara BESZERZÉSI ÉS VERSENYEZTETÉSI SZABÁLYZATA Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara BESZERZÉSI ÉS VERSENYEZTETÉSI SZABÁLYZATA 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA A Szabályzat célja a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi

Részletesebben

PTE ÁJK Pályázati Szabályzata

PTE ÁJK Pályázati Szabályzata PTE ÁJK Pályázati Szabályzata 1. A PTE ÁJK Pályázati Szabályzatának (továbbiakban: Szabályzat) célja összhangban a PTE pályázati rendjéről szóló 4/2007.sz. Rektori Utasítással a PTE ÁJK pályázati aktivitásának

Részletesebben

Az Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata

Az Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata Az Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata 1.) A kezelt adatok köre Az Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

SOLA SCRIPTURA. IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Azonosító kód: SZ19 Verzió: 2. Dátum: 2009. 02 01. Preambulum

SOLA SCRIPTURA. IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Azonosító kód: SZ19 Verzió: 2. Dátum: 2009. 02 01. Preambulum 1/7 oldal SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete u. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788

Részletesebben

Otthon Melege Program Háztartási nagygépek (mosógép) energia megtakarítást eredményező cseréje alprogram Pályázat kódszáma: MGCS/15

Otthon Melege Program Háztartási nagygépek (mosógép) energia megtakarítást eredményező cseréje alprogram Pályázat kódszáma: MGCS/15 Otthon Melege Program Háztartási nagygépek (mosógép) energia megtakarítást eredményező cseréje alprogram Pályázat kódszáma: MGCS/15 KERESKEDŐI REGISZTRÁCIÓVAL KAPCSOLATOS FONTOS TUDNIVALÓK A Kereskedők

Részletesebben

Az e-archivum működés közben. Puzsár Imre (Magyar Országos Levéltár)

Az e-archivum működés közben. Puzsár Imre (Magyar Országos Levéltár) Az e-archivum működés közben Puzsár Imre (Magyar Országos Levéltár) Létrejötte 10/2002. NKÖM r. alap minisztériumi elvárás a rendeletnél ne tartalmazzon többet, de több funkcionalitást fejlesztettünk bele,

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás

Részletesebben

Költséghatékony, papírmentes adminisztráció, E-ügyintézés NETWORKSHOP 2010 Konferencia

Költséghatékony, papírmentes adminisztráció, E-ügyintézés NETWORKSHOP 2010 Konferencia Költséghatékony, papírmentes adminisztráció, E-ügyintézés NETWORKSHOP 2010 Konferencia Vörös Balázs Folyamatosan növekedő költségek Az ügyfélkör növekedésével párhuzamosan növekszik: A feldolgozandó és

Részletesebben

Tengelic Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA - 2007 -

Tengelic Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA - 2007 - Tengelic Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA - 2007-1 A polgárok személyes adatainak védelme érdekében az 1992. évi LXVI. Tv. 30.. /1/ bekezdése alapján az alábbi (a

Részletesebben

Szabályzat a papíralapú dokumentumokról elektronikus úton történő másolat készítésének szabályairól

Szabályzat a papíralapú dokumentumokról elektronikus úton történő másolat készítésének szabályairól Szabályzat a papíralapú dokumentumokról elektronikus úton történő másolat készítésének szabályairól Dr. Nagy Erzsébet Egyéni Ügyvéd székhely: 9022 Győr, Árpád u. 40. fszt. 1. tel.: 96/310-781 dr.nagye@externet.hu

Részletesebben

A KORMÁNYZATI ÉRKEZTETŐ RENDSZER BEMUTATÁSA

A KORMÁNYZATI ÉRKEZTETŐ RENDSZER BEMUTATÁSA A KORMÁNYZATI ÉRKEZTETŐ RENDSZER BEMUTATÁSA Dr. Magyariné dr. Nagy Edit helyettes államtitkár 2014. november 06. Közpolitikai cél: közigazgatás hatékonyságának növelése E-közigazgatási szolgáltatások körének

Részletesebben

POSZEIDON dokumentáció (3.2)

POSZEIDON dokumentáció (3.2) POSZEIDON dokumentáció (3.2) KIMENŐ IRATOK IKTATÁSA Általános információk: A kimenő iratok esetében változás az eddigi eljáráshoz képest, hogy nem a Word- vagy egyéb elektronikus állományt csatoljuk elektronikus

Részletesebben

A Kisteleki Általános Iskola székhelyén működtetett. elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata

A Kisteleki Általános Iskola székhelyén működtetett. elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata A Kisteleki Általános Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata 1.) A kezelt adatok köre A Kisteleki Általános Iskola (továbbiakban: Iskola) székhelyén a Petőfi

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat I.A panasz bejelentésének módjai 1. Szóbeli panasz: a) személyesen: Kreditor Pénzügyi Zrt. (1135 Budapest, Frangepán utca 7.) b) telefonon: 1/ 236-0129, vagy 06-21-24-24-444 (nem emeltdíjas) számokon Hétfőtől-péntekig

Részletesebben

Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium

Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium Általános rendelkezések MELLÉKLET IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1. Az Iskola iratkezelési szabályzata - a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 10.

Részletesebben

A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata

A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata 1.) A kezelt adatok köre A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola (továbbiakban:

Részletesebben

Szabályzat a bélyegzők használatának rendjéről

Szabályzat a bélyegzők használatának rendjéről Szabályzat a bélyegzők használatának rendjéről A közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 54. -ában kapott felhatalmazás alapján

Részletesebben

1. Állományapasztás szempontjai

1. Állományapasztás szempontjai Állománycsökkentés Tartalomjegyzék 1. Állományapasztás szempontjai 3 2. Törlési jegyzékek készítése és a selejtezés munkafolyamatai 4 2.1. Meglévő példányok selejtezése 4 2.1.1. Törlési jegyzék nyomtatása

Részletesebben

2015/6. SZÁM TARTALOM

2015/6. SZÁM TARTALOM 2015/6. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 7/2015. (II. 04. MÁV-START Ért. 6.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV Zrt., valamint az érintett leányvállalati csoport Iratkezelési Szabályzatáról szóló 57/2014.

Részletesebben

Továbbadása, sokszorosítása írásos engedélyhez kötött.

Továbbadása, sokszorosítása írásos engedélyhez kötött. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM MINTA VÉTELE VIZELET VIZSGÁLATÁHOZ FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV 2. MELLÉKLETE Készítette: A dokumentum kódja: Lamár Ibolya 2012. április 10. Kiadás száma: Változat száma: 2 2 Ellenőrizte:

Részletesebben

A Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Iratkezelési szabályzata

A Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Iratkezelési szabályzata 7. számú melléklet A Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Iratkezelési szabályzata 2014. május 14. 1 Az intézmény köteles irattárat fenntartani, megőrizni, rendeltetésszerű használatáról gondoskodni. Az

Részletesebben

VEZETÉKES ÉS MOBILTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA

VEZETÉKES ÉS MOBILTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Vezetékes és mobiltelefonok használatának szabályzata Hatályos: 2011. szeptember 01-jétől Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény VEZETÉKES ÉS MOBILTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos:

Részletesebben

A szabályzat hatálya. Az ajánlatkérők, azok jogai és kötelezettségei

A szabályzat hatálya. Az ajánlatkérők, azok jogai és kötelezettségei Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 8/2013. (VIII. 30.) OBH utasítása a Bíróságok fejezet irányítása alá tartozó intézmények közbeszerzéseiről szóló szabályzatról A közbeszerzésekről szóló 2011. évi

Részletesebben

Segédlet ESCHERKÁROLY2016-E Beszámolás

Segédlet ESCHERKÁROLY2016-E Beszámolás Segédlet ESCHERKÁROLY2016-E Beszámolás 1. Beszámolóhoz tartozó dokumentumok beszámoló űrlap, beszámoló űrlaphoz az űrlapba épített kitöltési útmutató, tételösszesítő, nyilatkozat fényképfelvétel felhasználási

Részletesebben

A MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA PEST MEGYEI SZERVEZETÉNEK IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

A MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA PEST MEGYEI SZERVEZETÉNEK IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA A MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA PEST MEGYEI SZERVEZETÉNEK IRATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2012. március Az Elnökség a Magyar Gyógyszerészi Kamara Pest Megyei Szervezetének Iratkezelési Szabályzatát (továbbiakban:

Részletesebben

13/2014. (III. 10.) KIM rendelet

13/2014. (III. 10.) KIM rendelet 13/2014. (III. 10.) KIM rendelet az Európai Parlament tagjainak 2014. május 25. napjára kitűzött választása eljárási határidőinek és határnapjainak megállapításáról A választási eljárásról szóló 2013.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNY KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE

NYÍREGYHÁZI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNY KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE NYÍREGYHÁZI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNY KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE Elfogadva: 2012. május 22., hatályba lép: 2012. május 24-én Utolsó módosítás: 2016. június 14., hatályba lép: 2016. június 16-án Az oktatási

Részletesebben

Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzat

Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzat Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzat 1. A Szolgáltató által kezelt személyes adatok köre 5. sz. melléklet: Adatkezelési Szabályzat A jogszabályban kötelezően előírt illetve jogként biztosított adatkezelés

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 39. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 39. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 39. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának Szervezeti és Működési Szabályzata Pécs 2007 Preambulum * A Pécsi Tudományegyetem

Részletesebben

ÜZLETI TERV KEZELÉSI ELJÁRÁSREND GINOP

ÜZLETI TERV KEZELÉSI ELJÁRÁSREND GINOP ÜZLETI TERV KEZELÉSI ELJÁRÁSREND GINOP-5.2.2-14-2015-00020 Hatályos: 2017.03.24. 1. Az Eljárásrend hatálya kiterjed: 1. A GINOP-5.2.2-14-2015-00020 azonosítószámú, Vállalkozz Itthon Junior Fiatalok vállalkozóvá

Részletesebben

MESEKERT TERMÉSZETKÖZELI ÓVODA. Iratkezelési szabályzat. Készítette: Szabó Gabriella óvodavezető

MESEKERT TERMÉSZETKÖZELI ÓVODA. Iratkezelési szabályzat. Készítette: Szabó Gabriella óvodavezető MESEKERT TERMÉSZETKÖZELI ÓVODA Iratkezelési szabályzat Készítette: Szabó Gabriella óvodavezető Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 2 2. Értelmezések... 2 3. Az iratkezelés felügyelete... 3 4. Iktatókönyv...

Részletesebben

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati és Kistérségi Társulás Selejtezési és hasznosítási szabályzata

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati és Kistérségi Társulás Selejtezési és hasznosítási szabályzata Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati és Kistérségi Társulás Selejtezési és hasznosítási szabályzata A selejtezés részletes szabályait az Államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2. számú melléklet: Iratkezelési szabályzat Készítette: Nagy Gábor, elnök Jóváhagyta: Nagy Gábor, elnök 2010. TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés... 3 II. Általános rendelkezések...

Részletesebben

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2014.08.01-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás

Részletesebben

Aláírás, fordítás, másolat hitelesítése

Aláírás, fordítás, másolat hitelesítése Aláírás, fordítás, másolat hitelesítése Hitelesítésre a konzulátus eljárásában, a tiszteletbeli konzuloknál és közjegyzőnél van lehetőség. A tiszteletbeli konzulok és közjegyzők hitelesítési tevékenysége

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS cégnév BKV Zrt. V-490/14 ÁTADÁS-ÁTVÉTELI NYILATKOZAT

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS cégnév BKV Zrt. V-490/14 ÁTADÁS-ÁTVÉTELI NYILATKOZAT ÁTADÁS-ÁTVÉTELI NYILATKOZAT 4. A. SZÁMÚ MELLÉKLET : részéről jelen részéről jelen a követelésállományát tartalmazó Oracle adatbázis back up átadása a Megbízott részére A Megbízó és a Megbízott (együttesen

Részletesebben

SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA FELESLEGESSÉ VÁLT VAGYONTÁRGYAK ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA (továbbiakban: Selejtezési Szabályzat) A Szent Imre Katolikus Általános Iskola felesleges vagyontárgyainak hasznosításával

Részletesebben

Kommunikációs célú beszerzések általános eljárási folyamata. Ssz. Eljárásrendi lépés Dokumentum Felelős 1. Igény megfogalmazása

Kommunikációs célú beszerzések általános eljárási folyamata. Ssz. Eljárásrendi lépés Dokumentum Felelős 1. Igény megfogalmazása Kommunikációs célú keretszerződések terhére történő beszerzések (rendezvényszervezés, nyomda-grafika, médiavásárlás, PR-kreatív) lebonyolításának eljárásrendje A kommunikációs célú keretszerződések terhére

Részletesebben

A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Verzió: Készítette: Hatályba lépés napja: v1 Sajti László szervezeti igazgató 2014. január 02. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.1. A Szabályzat célja Jelen

Részletesebben