2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Hajdúnánás, június

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Hajdúnánás, 2015. június 25-28."

Átírás

1 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Hajdúnánás, június

2 K Ö S Z Ö N T Ő A Diákolimpia, a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozás területén is kiemelkedő jelentőségű versenyrendszerének idei küzdelmei lassan véget érnek. Záró eseményeink az idén második alkalommal rendezett strandlabdajátékok lesznek, melyeket a III., IV., és V-VI. korcsoportos tanulók számára rendezünk. A strandsportok diákolimpiája már javában a vakáció időszakában zajlik majd, így biztosan felszabadult hangulatban telnek és reméljük, a résztvevők legjobb nyári élményei közé kerülnek. Az idei hajdúnánási Strandröplabda Diákolimpia tizenhatodik alkalommal kerül megrendezésre, a második idényét kezdő strandkézilabdázók Alsóörsön, a strandlabdarúgók pedig Siófokon megmérkőzhetnek meg egymással a homokos talajon. Bízunk abban, hogy izgalmas mérkőzéseket láthatunk és hogy a mozgás öröme, a jó közösség és hangulat miatt lesz leginkább maradandó valamennyi résztvevő számára a Strandlabdajátékok Diákolimpiája. Fontos sikernek könyvelhetjük el, hogy a Diákolimpia országos tanulmányi versenynek minősül, és az országos döntőkön elért dobogós helyezések után a felsőoktatási felvételi eljárásban résztvevők 10 többletponthoz juthatnak. Legyen ez motiváció a mostani verseny során is minden résztvevőnek! Ezúton is köszönöm a testnevelők, felkészítők, valamint az országos döntőt rendező Hajdú-Bihar megyei és hajdúnánási szervezők állhatatos munkáját, mindenkinek sok sikert kívánok! Budapest, június Balogh Gábor elnök Magyar Diáksport Szövetség 2

3 A VERSENY FŐVÉDNÖKE Áder János Magyarország Köztársasági elnöke A VERSENY VÉDNÖKEI Dr. Simicskó István Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság államtitkár Czunyiné Dr. Bertalan Judit Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárság államtitkár Borkai Zsolt Magyar Olimpiai Bizottság elnök Poór Csaba Magyar Röplabda Szövetség elnök Szólláth Tibor Zoltán Hajdúnánás Város polgármester Kovács Zoltán Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség elnök Szombathy András Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség elnök 3

4 2014/2015. TANÉVI XVI. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 1. Az országos döntő célja: Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok közötti sportbarátságok kialakítása. A sportági képzés során az együttműködés, a fair play szellemiségének terjesztése. A tanév nemenkénti és korcsoportonkénti Magyarország Strandröplabda Diákolimpia Bajnoka címének, valamint a további helyezések eldöntése. A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet 21. -a alapján a felvételi eljárás során Diákolimpia országos döntőn elért legalább 3. helyezetteknek járó többlet 10 pont jogosultjainak meghatározása. 2. Az országos döntő rendezője a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség. 3. Az országos döntő időpontja: III. korcsoport: IV. korcsoport: V-VI. összevont korcsoport: június (csütörtök - péntek) június (csütörtök - péntek) június (péntek - szombat - vasárnap) 4. Az országos döntő helyszíne: Hajdúnánás, Hajdúnánási Gyógyfürdő 4080 Hajdúnánás, Fürdő u Szervezőbizottság: Elnök: Rozsondai Tibor, HBM Diáksport Szövetség titkár Tagjai: Farkas Istvánné, HBM Diáksport Szövetség szakágvezető Oczella Gyula, MRSZ tanácsadó Suba István, MRSZ játékvezető, testnevelő tanár 6. Versenybizottság: Elnök: Diczházi Monika, Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpiai Bizottság Röplabda Albizottság tag Elnök-h: Farkas Istvánné, HBM Diáksport Szövetség szakágvezető Titkár: Szombathelyi Zsófia, MRSZ irodavezető Rozsondai Tibor, HBM Diáksport Szövetség titkár 7. Igazoló-bizottság: Vezető: Rozsondai Tibor, HBM Diáksport Szövetség titkár Tagjai: Szombathy András, HBM Röplabda Szövetség elnök Bácsi Katalin, sportmunkatárs 8. A versenyek résztvevői: Az Általános szabályok 5., 7. pontja szerint. Korcsoport: - Csapatversenyben nemenként a III. korcsoportba tartozó, ban született tanulók. - Csapatversenyben nemenként a IV. korcsoportba tartozó, ben született tanulók. - Csapatversenyben nemenként az V-VI. korcsoportba tartozó, ben született tanulók. Felversenyzés: - A III. korcsoport versenyébe alacsonyabb, II. korcsoportos ( ben született) tanulók felversenyezhetnek. - A IV. korcsoport versenyébe alacsonyabb, III. korcsoportos ( ban született) tanulók felversenyezhetnek, és visszaversenyezhet saját korcsoportjukba is. - Az V-VI. korcsoportos (összevont) labdajátékban a 2000-ben született, 9. évfolyamba járó tanulók részt vehetnek. Korlátozás: - Az 1995-ös születésű, VI. korcsoportos tanuló diákolimpiai versenyeken csak abban az esetben indulhat, ha az előző tanév félévzárásakor is az iskola tanulója volt, és a 2014/2015. tanévben is a köznevelési intézmény tanulója, amit a köznevelési intézmény igazgatójának igazolnia kell. 4

5 - Az amatőr kategória V-VI. korcsoportos versenyén azok az V-VI. korcsoportba tartozó diákok vehetnek részt, akik röplabda sportágban: augusztus 1. óta az MRSZ illetve a megyei/budapesti Röplabda Szövetség, vagy bármely ország szakszövetsége által kiadott játék- és versenyengedéllyel nem rendelkeznek, - ha a megyei/budapesti Röplabda Szövetség nem ad ki játék- és versenyengedélyt, úgy a megyei/budapesti Röplabda Szövetség szervezésében, rendezésében bajnoki-, vagy kupamérkőzésen augusztus 1. óta nem vettek részt; - ez vonatkozik a magyar és a nem magyar állampolgárságú tanulókra egyaránt. - Amennyiben a tanuló állampolgársága szerinti ország sportági szakszövetsége nem ad ki játék-, vagy versenyengedélyt, úgy a tanuló az adott ország sportági szakszövetsége által szervezett, rendezett bajnoki-, vagy kupamérkőzésén augusztus 1. óta nem vett részt. Résztvevők: - Országos döntő: - Az országos döntőre a nevezési határidőig benevezett csapatok. - Ugyanazon köznevelési intézmény nemenként, korcsoportonként, kategóriánként legfeljebb 2 csapatot nevezhet az országos döntőre. 9. Meghívás: Országos döntő: csak a nevezési határidőig jelentkezők nevezését fogadjuk el, további meghívás nem lehetséges. 10. Versenyszámok: Csapatversenyek fiú- és leánycsapatok részére: - Nyílt kategóriában: - III. korcsoport: 4:4 elleni játék - IV. korcsoport: 4:4 elleni játék - V-VI. korcsoport (összevont): 2:2 elleni játék - Amatőr kategóriában: - V-VI. korcsoport (összevont): 4:4 elleni játék 11. Igazolás: Egységes igazolás: a hatályos jogszabályok alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén a köznevelési intézmény igazgatója által kiállított és lepecsételt, fényképpel ellátott iskolalátogatási igazolással), az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott csapat nevezési lappal. A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). Orvosi igazolásként elfogadható az MDSZ által kiadott orvosi igazolás kártya is, mely kiválthatja a nevezési lapon szereplő igazolást. Az V., VI. korcsoportban személyi azonosító, vagy útlevél megléte kötelező (amennyiben a tanuló nem NEK-es (új típusú) diákigazolvánnyal rendelkezik). Iskola(ák) összevonása, ill. az iskola nevének változása esetén a csapatvezető a versenyen az iskola igazgatója által hitelesített dokumentumot köteles bemutatni, mellyel bizonyítja az intézmények összevonását, ill. az intézmény nevében történt változásokat. A fent előírt dokumentumok hiányában a versenyző(k) nem vehet(nek) részt az országos döntőn. Kérjük a Testnevelő, Edző Kollégákat, gondoskodjanak arról, hogy csapatuk az igazoláshoz szükséges valamennyi dokumentummal rendelkezzen! A versenyzők saját érdekükben esetleges sérülés, orvosi ellátás szükségessége miatt tartsák maguknál a TAJkártyájukat, vagy annak másolatát. A Diákolimpia versenyein a csapatok tanárral, pedagógussal, vagy csapatvezetővel kötelesek megjelenni, aki az adott köznevelési intézmény alkalmazásában áll, vagy az iskola igazgatója által írásban megbízott vezető/edző. Ezen megbízás hiányában a versenybizottság a csapat mellett megjelent kísérőt nem tekinti képviseletre jogosultnak, és a csapat az országos döntőn nem jogosult részt venni. A tanárok, edzők igazolása a verseny megkezdése előtt az igazoló bizottság feladata és kötelessége. Megfelelő igazolás(ok) hiányában a Versenybizottság jogosult és köteles dönteni a versenyző/csapat részvételéről. A Versenybizottság az Igazoló Bizottság jelentése alapján a döntést írásban rögzíti és közli az érintette(kke)l, valamint megküldi az MDSZ országos központjának. 5

6 Az igazolási dokumentumokat labdajátékoknál a verseny végéig a versenybizottságnál kell letétbe helyezni. Az igazolási dokumentumok biztonságos elhelyezéséről a rendező szervnek kell gondoskodnia. A mérkőzések előtt személyes igazolást tartunk. 12. Az országos döntő lebonyolítása: Lásd a forgatókönyv 10. oldalától. 13. Program: III. és IV. korcsoport: 4:4 elleni nyílt verseny június (leány: csütörtök - péntek, fiú: csütörtök - 1 napos), mérkőzések a tervezett lebonyolítási rend szerint. Regisztráció: (csütörtök) Leányok: ig. Fiúk: ig. Technikai értekezlet: (csütörtök) Leányok: órakor. Fiúk: órakor. Első mérkőzések kezdési időpontja: (csütörtök) Leányok: órakor. Fiúk: órakor. További mérkőzések az első után folyamatosan! V-VI. korcsoport (összevont): 2:2 elleni nyílt verseny június (péntek déltől), mérkőzések a tervezett lebonyolítási rend szerint. Regisztráció: (péntek) Leányok: ig. Fiúk: ig. Technikai értekezlet: (péntek) Leányok: órakor. Fiúk: órakor. Első mérkőzések kezdési időpontja: (péntek) Leányok: órakor. Fiúk: órakor. További mérkőzések az első után folyamatosan! V-VI. korcsoport (összevont): 4:4 elleni amatőr verseny június (szombat-vasárnap) mérkőzések a lebonyolítási rend szerint. Regisztráció: (szombat) Leányok: ig. Fiúk: ig. Technikai értekezlet: (szombat) Leányok: órakor. Fiúk: órakor. Első mérkőzések kezdési időpontja: (szombat) Leányok: órakor. Fiúk: órakor. További mérkőzések az első után folyamatosan! 14. Díjazás: Az I-III. helyezett csapatok éremdíjazásban részesülnek. 6

7 Valamennyi csapat oklevelet vehet át. Az egyéb különdíjak a technikai értekezleten kerülnek ismertetésre. 15. Költségek: Az országos döntő rendezési, díjazási, valamint a csapatlétszámnak megfelelő szállásköltséget (4:4 elleni játéknál: 5 fő játékos + 1 fő felnőtt kísérő; 2:2 elleni játéknál: 2 fő játékos + 1 fő felnőtt kísérő, egy éjszakai szállása) a Magyar Diáksport Szövetség biztosítja. A legtávolabbról érkező csapatoknak (Baranya, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Zala), amennyiben kérik, versenynapjuk előtt egy éjszakai szállást biztosít az MDSZ. A gépkocsivezetők szállás- és étkezési költségét az iskolák fizetik. Az utazási, étkezési és az egyéb felmerülő költségeket a csapatok maguk viselik. 16. Szállás, étkezés: A szállás és étkezés megrendelést június 19-ig (péntek), óráig kell visszaküldeni en a hajdu.diaksport@gmail.com címre. Szálláshelyek: m-re: Júlia Panzió Családi Apartman; Termál Panzió; Rózsika Panzió. 2-3 km-re: Martinek Lovas tanya, Kőrösi Kollégium; Városi Kollégium. A jelentkezések sorrendjében osztjuk be résztvevőket, mindenkinek pontos információt küldünk a szállásáról. Sátorhely van a Martinek Lovas tanyán, 10 db, valamint a Fürdő területén is megoldható a sátorozás. Étkezés: Hajdúnánás, Városi Fürdő (4080 Hajdúnánás, Fürdő u. 7.) Bocskai Korona Grill Terasz Étkezési díjak: Reggeli: 550 Ft/fő/nap Ebéd: 1150 Ft/fő/nap Vacsora: 900 Ft/fő/nap Étkezési időpontok: Reggeli: ig Ebéd: ig Vacsora: ig 17. Sportági rendelkezések: Csapatlétszám: elleni játéknál: 5 fő játékos + 1 fő felnőtt kísérő (tanár, edző). Játékosok szerepeltetése: az országos döntőn csapatonként 5 fő játékos szerepeltethető, az az 5 fő, akiket a verseny első mérkőzése előtt a technikai értekezleten leigazoltak és nevük szerepel a jegyzőkönyvben. - 2:2 elleni játéknál: 2 fő játékos + 1 fő felnőtt kísérő (tanár, edző). Játékosok szerepeltetése: az országos döntőn csapatonként 2 fő játékos szerepeltethető, az a 2 fő, akiket a verseny első mérkőzése előtt a technikai értekezleten leigazoltak és nevük szerepel a jegyzőkönyvben, cserelehetőség nincs. Pályaméret: - III. korcsoport: 7 x 14 méter + kifutó - IV. és V.VI. összevont korcsoport: 8 x 16 méter + kifutó Hálómagasság: - III. korcsoport: Lány: 205 cm Fiú: 215 cm - IV. korcsoport: Lány: 217 cm Fiú: 230 cm - V-VI. összevont korcsoport: Lány: 224 cm Fiú: 243 cm Felszerelés: A Diákolimpia versenyein az adott sportágnak megfelelő sportöltözékben jelenhetnek meg a tanulók. Sportfelszerelésükön reklámfelirat viselése megengedett. Nemzeti válogatott, és egyesületi sportöltözék viselése nem engedélyezett! Amennyiben az országos döntőn a csapat mezén egyesületi név szerepel, a mérkőzéseket csak a rendező által biztosított jelzőmezben játszhatja. Eredményszámítás: - A mérkőzésekért adható pontok: - győzelem: 2 pont - vereség: 1 pont - ki nem állás: 0 pont. 7

8 - Holtverseny eldöntése pontegyenlőség esetén: - poén arány (nyert és vesztett poénok aránya), - egymás elleni eredmény. A mérkőzéseket a Rendezők által biztosított (Gala vagy Mikasa) strandröplabdával kell játszani. Melegítéshez minden csapat a saját labdáját használja. Az Országos döntőn a Rendezők vizsgázott SR játékvezetőket biztosítanak. Valamennyi mérkőzésen az MRSZ JT által kiadott jegyzőkönyveket kell alkalmazni. Óvás: a mérkőzés után szóban azonnal be kell jelenteni, írásban pedig a jegyzőkönyv lezárása után legkésőbb 15 perccel be kell nyújtani a VB-nek. Az óvással kapcsolatos további eljárási szabályok az Általános szabályok 12/h. pontjánál megtalálhatók. A VB az óvást azonnal megtárgyalja és a döntést az érintettel közli. A döntést a jegyzőkönyvre rá kell vezetni. A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. A III. korcsoportnál és az amatőr V-VI. korcsoportnál a diákolimpiára módosított (könnyített) játékszabályok alapján kell lejátszani. A Strandröplabda játékszabályzata és a diákolimpiára módosított (könnyített) játékszabálya az MDSZ honlapján megtekinthető, letölthető. A Rendező fenntartja magának a jogot indokolt esetben az esetleges változtatásokra mind lebonyolítási rendben, mind csoportbeosztásokra. Csapatokra várakozási idő NINCS!!!! A Játékosok megfelelő számozásáról és az ahhoz szükséges alkoholos filcről minden csapat maga köteles gondoskodni. Ásványvízről, illetve megfelelő folyadékról a csapatok maguk gondoskodnak. Legkésőbb 1 héttel a rendezvény kezdése előtt indokolt esetben az érintett csapat az MDSZ OK-hoz bejelentheti visszalépési szándékát, en vagy faxon, hátrányos jogkövetkezmény nélkül. A részt venni szándékozó iskola igazgatója felelősséggel nyilatkozik a nevezési lapon arról, hogy amennyiben a megadott határidőn túl mondja le a részvételt, úgy kötelezettséget vállal az igazolt költségek megtérítésére az MDSZ, illetve a rendező szerv felé! A szállás- és étkezési helyen, a versenyhelyen, a strandon elhelyezett értéktárgyakért, sportfelszerelésért és egyéb személyes tárgyakért a rendezőség felelősséget NEM vállal. A versenyhelyszínen, a szállás- és étkezés helyszínén okozott kárért a csapatok teljes anyagi felelősséggel tartoznak. Az országos döntőn a csapatvezetők, ill. a felnőtt/tanár kísérők kötelesek 22:00 óra és 07:00 óra között a csapataik szálláshelyén tartózkodni és a felügyeletet ellátni! Az országos döntőn fegyelmezetlenül, sportszerűtlenül viselkedő testnevelő/edző/vezető tevékenységét a játékvezetők döntéseitől függetlenül a versenybizottság elnöke szankcionálhatja, figyelmeztetéssel, majd a versenyből való kizárással. A szankcionálást a VB elnök köteles az elnöki jelentésben jelezni az MDSZ OK felé. Az MDSZ OK a további szankcionálás jogát fenntartja, melynek következménye lehet a nevezett(ek) következő tanévi országos versenyről való kizárása is. A nézők, szurkolók, szülők mérkőzés előtti, alatti és mérkőzés utáni botrányokozása esetén a jelenlévő tanárok/edzők/vezetők kötelesek a Versenybizottság és a játékvezetők segítségére lenni a rend és a sportszerű viselkedés helyreállítása érdekében. Botrányokozás esetén az illetékes VB elnök köteles az elnöki jelentésben ezt jelezni az MDSZ OK felé. Ebben az esetben is az MDSZ OK a további szankcionálás jogát fenntartja, mely az iskolának a következő tanévi versenyekből történő kizárásáig terjedhet. Ha a Diákolimpia hivatalos résztvevőivel kapcsolatban (felnőttek, tanulók) olyan esemény fordul elő, amely nem egyeztethető össze a diákolimpiai eszmékkel (házirend be nem tartása, rongálás, játék megtagadása, hivatalos személy, ill. személyek megsértése, ittas állapot, stb.) a Versenybizottság a további versenyzésből azonnali hatállyal köteles a személy(eke)t, illetve a csapato(ka)t kizárni, s arról az MDSZ OK-t, továbbá az illetékes megyei/budapesti szervezetet tájékoztatni. A további szankcionálás jogát az MDSZ OK fenntartja. Az öltözőben, a versenyhelyen, a szállás- és étkezési helyen elhelyezett értéktárgyakért, sportfelszerelésért és egyéb személyes tárgyakért a rendezőség felelősséget NEM vállal. A versenyhelyszínen, a szállás- és étkezési helyszínén okozott kárért a csapatok teljes anyagi felelősséggel tartoznak. A versenyek helyszínén orvosi ügyeletet biztosítunk. 8

9 Minden egyéb kérdésben, melyre ezen versenykiírás nem tér ki, a Magyar Diáksport Szövetség Általános szabályai és sportági rendelkezései, valamint a sportágak érvényben lévő, hatályos Verseny- és játékszabályai szerint kell eljárni. Minden egyéb kérdésben, melyre ezen versenykiírás nem tér ki, a Magyar Diáksport Szövetség Általános szabályai és a hatályos FIVB, valamint az MRSZ SR játékszabályai érvényesek. Információ szakmai kérdésekben a versenynapokon: VB elnök: Diczházi Monika mobilszám: (70) VB titkár: Farkas Istvánné mobilszám: (30) Fontos!!! Azok a csapatok, akik nem érnek oda a technikai értekezletre, mert távolabbról jönnek, kérjük, jelezzék mobilon érkezésüket legkésőbb a technikai értekezlet előtt fél órával, hogy tudjunk arról, úton vannak, ellenkező esetben távolmaradónak tekintjük őket. Mobilszám: Farkas Istvánné: (30) Minden Résztvevőnek sikeres felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk! A versennyel kapcsolatos információ: Rozsondai Tibor, titkár Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség Mobil: hajdu.diaksport@gmail.com 9

10 2014/2015. TANÉVI XVI. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT 4:4 ELLEN Hajdúnánás, június LEÁNYOK RÉSZTVEVŐK / SORSOLÁS Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Belvárosi Általános Iskola Zrínyi Ilona Általános Iskolája Kecskemét Juhász Zoltán 2 Hajdú-Bihar Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Iskola Debrecen Szombathy András 3 Pest Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Dunakeszi Görög Hajnalka, Oláhné Szűcs Katalin 4 Pest Széchenyi István Általános Iskola Dunakeszi Jónyer Angéla 5 Pest Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Göd Tar Bertalan, Oláhné Szűcs Katalin 6 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium "A" Nyíregyháza Tolnainé Svecz Orsolya 7 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium "B" Nyíregyháza Tolnainé Svecz Orsolya 8 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Nyíregyháza Szekér Lászlóné 9 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola "A" Nyíregyháza Moravszki Gyuláné 10 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola "B" Nyíregyháza Moravszki Gyuláné 11 Vas Gothard Jenő Általános Iskola Szombathely Tóthné Szőke Csilla 12 Vas Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola Szombathely Gerlachfalvy Csilla 13 Veszprém Veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola "A" Veszprém Bácskai Sándorné 14 Veszprém Veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola "B" Veszprém Bácskai Sándorné Csoportbeosztás: "A" csoport "B" csoport "C" csoport D csoport Lebonyolítás: 2x4, 2x3 csapatos csoportok. Csoporton belül körmérkőzés, majd a csoportok I-II. helyezettjei keresztjátékot játszanak. A csoportok azonos helyezettjei helyosztókkal döntik el a végső helyezéseket. A keresztjáték vesztesei a V-VIII. helyért, A keresztjáték győztesei az I-IV. helyért AIII-BIII, CIII-DIII. A IV. helyezettek: AIV-BIV. A csoportokat a helyszínen sorsoljuk. A mérkőzések 1 játszmásak és 21 pontig mennek 2 pont különbséggel. 10

11 2014/2015. TANÉVI XVI. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT 4:4 ELLEN Hajdúnánás, június 25. FIÚK RÉSZTVEVŐK / SORSOLÁS Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Heves Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Közép-, Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet "A" Eger Vincze Tamás 2 Heves Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Közép-, Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet "B" Eger Vincze Tamás 3 Jász-Nk-Sz Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola Szolnok Bodonyi Ákos 4 Pest Széchenyi István Általános Iskola Dunakeszi Jónyer Angéla 5 Szabolcs-Sz-B Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézménye Nyíregyháza Dudás László, Rácz Gábor Csoportbeosztás: Csoport Lebonyolítás: A VERSENY 1 NAPOS Helyszíni sorsolás után a csapatok körmérkőzéssel döntik el a sorrendet. A mérkőzések 2 nyert játszmásak és 21 pontig mennek 2 pont különbséggel. A döntő játszma 15 pontig tart. 11

12 2014/2015. TANÉVI XVI. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT 4:4 ELLEN Hajdúnánás, június LEÁNYOK RÉSZTVEVŐK / SORSOLÁS Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Belvárosi Általános Iskola Zrínyi Ilona Általános Iskolája Kecskemét Juhász Zoltán 2 Borsod-A-Z Miskolci Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Miskolc Bohus Attila 3 Hajdú-Bihar Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Iskola Debrecen Szombathy András 4 Hajdú-Bihar Petőfi Sándor Kistérségi Általános Iskola és Kollégium Hortobágy Szentirmai Zoltán 5 Heves Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Közép-, Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Eger Vajda Tiborné 6 Jász-Nk-Sz Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola "A" Szolnok Bodonyi Ákos 7 Jász-Nk-Sz Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola "B" Szolnok Bodonyi Ákos 8 Komárom-E Tatabányai Árpád Gimnázium Tatabánya Gödri Krisztina, Bódis Attila 9 Komárom-E Vértesszőlősi Általános Iskola Vértesszőlős Mátyási Piroska 10 Pest Kesjár Csaba Általános Iskola Budaörs Lak Erzsébet 11 Pest Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Dunakeszi Görög Hajnalka, Oláhné Szűcs Katalin 12 Pest Széchenyi István Általános Iskola Dunakeszi Jónyer Angéla 13 Pest Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola "A" Gödöllő Gadanecz György, Szabados István 14 Pest Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola "B" Gödöllő Gadanecz György, Szabados István 15 Pest Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola Gödöllő Szabados István 16 Pest Gödöllői Református Líceum Gimnázium és Mácsai Tamás, Gödöllő Kollégium Szabados István 17 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Nyíregyháza Szekér Lászlóné 18 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola "A" Nyíregyháza Moravszki Gyuláné 19 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola "B" Nyíregyháza Moravszki Gyuláné 20 Vas Gothard Jenő Általános Iskola Szombathely Tóthné Szőke Csilla 21 Vas Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola Szombathely Gerlachfalvy Csilla 22 Veszprém Ramassetter Vince Általános Iskola Sümeg Szabó Tamás Csoportbeosztás: "A" csoport "B" csoport "C" csoport

13 "D" csoport "E" csoport "F" csoport Lebonyolítás: 4x4, 2x3 csapatos csoportok. Csoporton belül körmérkőzés, majd a csoportok I-II. helyezettjei keresztjátékot játszanak. A csoportok azonos helyezettjei helyosztókkal döntik el a végső helyezéseket. A keresztjáték vesztesei a VII-XII. helyért, A keresztjáték győztesei az I-VI. helyért, AIII-BIII, CIII-DIII, EIII-FIII. A IV. helyezettek: AIV-BIV, CIV-DIV A csoportokat a helyszínen sorsoljuk. A mérkőzések 1 játszmásak, és 21 pontig mennek 2 pont különbséggel. 13

14 2014/2015. TANÉVI XVI. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT 4:4 ELLEN Hajdúnánás, június 25. FIÚK RÉSZTVEVŐK / SORSOLÁS Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Hajdú-Bihar Petőfi Sándor Kistérségi Általános Iskola és Kollégium Hortobágy Szentirmai Zoltán 2 Heves Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium Gyöngyös Lisztik János 3 Jász-Nk-Sz Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola "A" Szolnok Bodonyi Ákos 4 Jász-Nk-Sz Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola "B" Szolnok Bodonyi Ákos 5 Szabolcs-Sz-B Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézménye Nyíregyháza Dudás László, Horváth Miklós Csoportbeosztás: Csoport Lebonyolítás: A VERSENY 1 NAPOS Helyszíni sorsolás után a csapatok körmérkőzéssel döntik el a sorrendet. A mérkőzések 2 nyert játszmásak és 25 pontig mennek 2 pont különbséggel. A döntő játszma 15 pontig tart. 14

15 2014/2015. TANÉVI XVI. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYÍLT 2:2 ELLEN Hajdúnánás, június LEÁNYOK RÉSZTVEVŐK / SORSOLÁS Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Borsod-A-Z Avasi Gimnázium Miskolc Leskó-Sallai Beáta 2 Borsod-A-Z Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakiskola Miskolc Zinger Béla 3 Borsod-A-Z Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium Miskolc Koromné Fonyi Ágnes 4 Borsod-A-Z Miskolci Herman Ottó Gimnázium Miskolc Kerekes Attila 5 Budapest Veres Péter Gimnázium Budapest III. Rőmer Ildikó 6 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium "A" Budapest VI. Angyal Péter, Ferenczi Szilvia 7 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium "B" Budapest VI. Angyal Péter, Ferenczi Szilvia 8 Budapest Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Budapest XVII. Vadóczné Belánszky Edina 9 Budapest Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Középiskola Budapest XXI. Somfai Tamás, Lőrincz András 10 Győr-M-S Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Győr Csabáné Görög Ildikó 11 Hajdú-Bihar Debreceni Ady Endre Gimnázium Debrecen Etterer Vilmos 12 Hajdú-Bihar Tóth Árpád Gimnázium Debrecen Suba István 13 Hajdú-Bihar Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola "A" Hajdúszoboszló Bali István 14 Hajdú-Bihar Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola "B" Hajdúszoboszló Bali István 15 Heves Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium "A" Gyöngyös Lisztik János, Pelle Ildikó 16 Heves Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium "B" Gyöngyös Lisztik János, Pelle Ildikó 17 Jász-Nk-Sz Varga Katalin Gimnázium Szolnok Sülyösné Kiss Éva 18 Jász-Nk-Sz Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok Demeter Petra 19 Komárom-E Tatabányai Árpád Gimnázium Tatabánya Gödri Krisztina, Bódis Attila 20 Komárom-E Tatabányai Integrált Szakiskola, Középiskola és Kollégium Tatabánya Balatoniné Pokker Katalin 21 Pest Madách Imre Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium Gödöllő Horváth Kristóf 22 Pest Török Ignác Gimnázium "A" Gödöllő Gőz Tibor, Szabados István 23 Pest Török Ignác Gimnázium "B" Gödöllő Gőz Tibor, Szabados István 24 Pest Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnázium Pécel Szuhai Attila 25 Pest Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Vác Nagy Péter, Oláh Katalin 26 Pest Váci Madách Imre Gimnázium Vác Csernok Gyula 27 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium "A" Nyíregyháza Nagy Attila 28 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium "B" Nyíregyháza Nagy Attila 29 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium "A" Nyíregyháza Balogh István 30 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium "B" Nyíregyháza Balogh István 31 Veszprém Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Rácz Tiborné, Kovács Zsolt, Ajka Gimnázium és Szakközépiskola Varga Péter 32 Veszprém Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium "A" Veszprém Vántsa Endre 33 Veszprém Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium "B" Veszprém Vántsa Endre 34 Zala Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium Zalaegerszeg Balázs Erik 15

16 Csoportbeosztás: "A" csoport "B" csoport "C" csoport "D" csoport "E" csoport "F" csoport "G" csoport "H" csoport Lebonyolítás: 6x4, 2x5 csapatos csoportok. Csoporton belül körmérkőzés majd a csoportok helyezettjei táblára kerülnek, és ott folytatják a versenyt. A csoportokat a helyszínen sorsoljuk. A mérkőzések 1 játszmásak és 15 pontig mennek 2 pont különbséggel. 16

17 2014/2015. TANÉVI XVI. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYÍLT 2:2 ELLEN Hajdúnánás, június FIÚK RÉSZTVEVŐK / SORSOLÁS Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Műszaki Szakközépiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kecskemét Gyurkó Sándor 2 Budapest ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium Budapest V. Mórocz Zoltán 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest VI. Makai Sándor 4 Budapest Karinthy Frigyes Gimnázium Budapest XVIII. Puskás Gábor 5 Budapest Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Középiskola "A" Budapest XXI. Lőrincz András 6 Budapest Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Középiskola "B" Budapest XXI. Lőrincz András 7 Győr-M-S Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola Győr Kristóf László 8 Hajdú-Bihar Tóth Árpád Gimnázium Debrecen Suba István 9 Jász-Nk-Sz Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok Demeter Petra 10 Komárom-E Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium Esztergom Petkó Krisztina 11 Komárom-E Tatabányai Integrált Szakiskola, Középiskola és Kollégium "A" Tatabánya Ferenczi Tamás 12 Komárom-E Tatabányai Integrált Szakiskola, Középiskola és Kollégium "B" Tatabánya Ferenczi Tamás 13 Pest Török Ignác Gimnázium Gödöllő Gőz Tibor 14 Pest Váci I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola Vác Kovács Noémi, Simon Balázs 15 Pest Váci Madách Imre Gimnázium Vác Csernok Gyula 16 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza Varga Zsolt 17 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium "A" Nyíregyháza Bugyi József 18 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium "B" Nyíregyháza Bugyi József 19 Zala Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium Zalaegerszeg Balázs Erik Csoportbeosztás: "A" csoport "B" csoport "C" csoport D csoport Lebonyolítás: 5x3, 1x4 csapatos csoportok. Csoporton belül körmérkőzés majd a csoportok helyezettjei táblára kerülnek, és ott folytatják a versenyt. A csoportokat a helyszínen sorsoljuk. A mérkőzések 1 játszmásak és 15 pontig mennek 2 pont különbséggel. 17

18 2014/2015. TANÉVI XVI. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT AMATŐR 4:4 ELLEN Hajdúnánás, június LEÁNYOK RÉSZTVEVŐK / SORSOLÁS Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Baranya PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola Pécs Bedő Gergely 2 Békés Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégium Sarkad Czoldán Csilla 3 Békés Vajda Péter Evangélikus Gimnázium "A" Szarvas Csilik Attila 4 Békés Vajda Péter Evangélikus Gimnázium "B" Szarvas Csilik Attila 5 Borsod-A-Z Avasi Gimnázium Miskolc Leskó-Sallai Beáta 6 Borsod-A-Z Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakiskola Miskolc Zinger Béla 7 Borsod-A-Z Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium Miskolc Koromné Fonyi Ágnes 8 Borsod-A-Z Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Miskolc Tóth Tamás, Leidgeb László 9 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium "A" Budapest VI. Ferenczi Szilvia 10 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium "B" Budapest VI. Ferenczi Szilvia 11 Budapest Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Középiskola "A" Budapest XXI. Lőrincz András 12 Budapest Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Középiskola "B" Budapest XXI. Lőrincz András 13 Csongrád Szegedi Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskola Szeged Tátrai Sándor 14 Győr-M-S Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola és Szakiskola Győr Máté Szilárd 15 Hajdú-Bihar Debreceni Ady Endre Gimnázium Debrecen Etterer Vilmos 16 Hajdú-Bihar Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Debrecen Nagyné Farkas Gyöngyvér 17 Hajdú-Bihar Tóth Árpád Gimnázium Debrecen Suba István 18 Hajdú-Bihar Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola "A" Hajdúszoboszló Bali István 19 Hajdú-Bihar Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola "B" Hajdúszoboszló Bali István 20 Heves Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium "A" Gyöngyös Lisztik János, Pelle Ildikó 21 Heves Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium "B" Gyöngyös Lisztik János, Pelle Ildikó 22 Jász-Nk-Sz Varga Katalin Gimnázium Szolnok Sülyösné Kiss Éva 23 Pest Madách Imre Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium Gödöllő Deme István, Horváth Kristóf 24 Szabolcs-Sz-B Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Ibrány Imre Győző 25 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Nyíregyháza Nagy Attila 26 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza Varga Zsolt 27 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium Nyíregyháza Balogh István 28 Veszprém Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Ajka Varga Péter 18

19 Csoportbeosztás: "A" csoport "B" csoport "C" csoport D csoport "E" csoport "F" csoport "G" csoport H csoport Lebonyolítás: 4x4, 4x3 csapatos csoportok. Csoporton belül körmérkőzés, majd a csoportok I-II. helyezettjei keresztjátékot játszanak. A csoportok azonos helyezettjei helyosztókkal döntik el a végső helyezéseket. A keresztjáték vesztesei a IX-XVI. helyért. A keresztjáték győztesei az I-VIII. helyért. A csoportharmadikok a XVII-XXIV. helyért. A csoportnegyedikek a XXV-XXVIII. helyért. A csoportokat a helyszínen sorsoljuk. A mérkőzések 1 játszmásak, és 21 pontig mennek 2 pont különbséggel. 19

20 2014/2015. TANÉVI XVI. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT AMATŐR 4:4 ELLEN Hajdúnánás, június FIÚK RÉSZTVEVŐK / SORSOLÁS Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Békés Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégium Sarkad Orosz Mihály 2 Borsod-A-Z Avasi Gimnázium Miskolc Leskó-Sallai Beáta 3 Borsod-A-Z Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium Miskolc Koromné Fonyi Ágnes 4 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest VI. Makai Sándor 5 Budapest Petrik Lajos Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Budapest XIV. Kállóné Husi Zsuzsanna 6 Budapest Karinthy Frigyes Gimnázium Budapest XVIII. Puskás Gábor 7 Budapest Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Középiskola Budapest XXI. Lőrincz András 8 Csongrád Szegedi Műszaki Középiskola és Szakiskola Csonka János Tagintézménye Szeged Berkes Zoltán 9 Heves Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium Gyöngyös Lisztik János 10 Komárom-E Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium "A" Esztergom Petkó Krisztina 11 Komárom-E Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium "B" Esztergom Petkó Krisztina 12 Komárom-E Tatabányai Integrált Szakiskola, Középiskola és Kollégium Tatabánya Ferenczi Tamás 13 Szabolcs-Sz-B Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Ibrány Imre Győző 14 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza Varga Zsolt 15 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium Nyíregyháza Bugyi József 16 Szabolcs-Sz-B Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola Nyíregyháza Lakatos István 17 Zala Keszthely Város Vendéglátó, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakképző Iskolája és Kollégiuma Keszthely Németh Gyula Csoportbeosztás: "A" csoport "B" csoport "C" csoport D csoport x x x 5 Lebonyolítás: 3x4, 1x5 csapatos csoportok. Csoporton belül körmérkőzés, majd a csoport I-II. helyezettjei keresztjátékot játszanak. A csoportok azonos helyezettjei helyosztókkal döntik el a végső helyezéseket. A keresztjáték vesztesei a V-VIII. helyért, A keresztjáték győztesei az I-IV. helyért A csoportharmadikok IX-XII. helyért és csoportnegyedikek (és DV) a XIII-XVII. helyért. A csoportokat a helyszínen sorsoljuk. A mérkőzések 1 játszmásak, és 21 pontig mennek 2 pont különbséggel. 20

21 2014/2015. TANÉVI XVI. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Hajdúnánás, június S Z Á L L Á S É T K E Z É S M E G R E N D E L Ő június 19-ig /péntek/ óráig kérjük visszaküldeni a szállás-étkezés igénylést a hajdu.diaksport@gmail.com címen Iskola neve:... Pontos címe:... címe:... Csapatvezető neve:... Csapatvezető mobilszáma:... Csapatvezető címe:... Számlázási név, cím:... Érkezés: Saját autóbusszal Vonattal Távolsági busszal Személygépkocsikkal A köznevelési intézmény korcsoportos strandröplabda csapata részére megrendelem a szállást és az étkezést a hajdúnánási országos döntő idejére az alábbiak szerint. SZÁLLÁST CSAK AZ ADOTT KORCSOPORT VERSENYNY IDŐPONTJÁRA TUDUNK BIZTOSÍTANI!!! AKIK SAJÁT SÁTORBAN SZERETNÉNEK MEGSZÁLLNI /sátorhelyet ingyen biztosítunk!/, AZOK A KÖVETKEZŐ OLDALON TALÁLHATÓ SZÁLLÁS-ÉTKEZÉSMEGRENDELŐT TÖLTSÉK KI június 24. szerda III., és IV. korcsoport: Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém megyei csapatoknak, amennyiben kérik. Étkezés: Vacsora:... Fő június 25. csütörtök Étkezés: Reggeli:... Fő Ebéd:... Fő Vacsora:... Fő június 26. péntek Étkezés: Reggeli:... Fő Ebéd:... Fő Vacsora:... Fő június 27. szombat Étkezés: Reggeli:... Fő Ebéd:... Fő Vacsora:... Fő június 28. vasárnap Étkezés: Reggeli:... Fő Ebéd:... Fő Az étkezés költsége és étkezési időpontok: Reggeli: Ft/fő/nap óráig Ebéd: Ft/fő/nap óráig Vacsora: Ft/fő/nap óráig Szállás: Sportoló:... fiú... leány Kísérő:... férfi... nő Gépkocsivezető:... férfi... nő Szállás: Sportoló:... fiú... leány Kísérő:... férfi... nő Gépkocsivezető:... férfi... nő Szállás: Sportoló:... fiú... leány Kísérő:... férfi... nő Gépkocsivezető:... férfi... nő Szállás: Sportoló:... fiú... leány Kísérő:... férfi... nő Gépkocsivezető:... férfi... nő Étkezési és egyéb szállásdíjak befizetési módja: CSAK ÁTUTALÁSSAL lehet fizetni, június 24-ig a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség számlaszámára: ! /a befiztésről az igazolást le kell adni a technikai ért-en!/ Az átutalási számlát a RENDEZVÉNYT követően azonnal postázzuk /KÜLÖN KÉRÉSRE HAMARABB/! Kérjük a csapatokat hívják fel fenntartójuk figyelmét, hogy azonnali átutalást /GIRÓ/ alkalmazzanak! Az átutaláson a MEGJEGYZÉS ROVATBA AZ ISKOLA ÉS A TELEPÜLÉS NEVÉT FEL KELL TÜNTETNI! Az étkezési-, valamint a gk-vezető szállás költségét csapatok maguk viselik! A megrendelt szállást és étkezést ki kell fizetni! Kelt: június hó.nap P.H.... i g a z g a t ó 21

22 2014/2015. TANÉVI XVI. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Hajdúnánás, június S Z Á L L Á S É T K E Z É S M E G R E N D E L Ő SAJÁT SÁTORBAN június 19-ig /péntek/ óráig kérjük visszaküldeni a szállás-étkezés igénylést az alábbi címen:hajdu.diaksport@gmail.com Iskola neve:... Pontos címe:... címe:... Csapatvezető neve:... Csapatvezető mobilszáma:... Csapatvezető címe:... Számlázási név, cím:... Érkezés: Saját autóbusszal Vonattal Távolsági busszal Személygépkocsikkal A köznevelési intézmény korcsoportos strandröplabda csapata részére megrendelem a szállást és az étkezést a hajdúnánási országos döntő idejére az alábbiak szerint. AKIK SAJÁT SÁTORBAN SZERETNÉNEK MEGSZÁLLNI /sátorhelyet ingyen biztosítunk!/, AZOK AZ ELŐZŐ OLDALON TALÁLHATÓ SZÁLLÁS-ÉTKEZÉSMEGRENDELŐT NE TÖLTSÉK KI! SZÁLLÁST AZ ADOTT KORCSOPORT VERSENY IDŐPONTJÁN KÍVÜL CSAK TÉRÍTÉS ELLENÉBEN TUDUNK BIZTOSÍTANI!!! június 24. szerda III., és IV. korcsoport: Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém megyei csapatoknak, amennyiben kérik. Étkezés: Szállás: Vacsora:... Fő Sportoló:... fiú... leány SÁTOR...db...fő Kísérő:... férfi... nő SÁTOR...db...fő Gépkocsivezető:... férfi... nő SÁTOR...db...fő június 25. csütörtök Étkezés: Szállás: Reggeli:... Fő Sportoló:... fiú... leány SÁTOR...db...fő Ebéd:... Fő Kísérő:... férfi... nő SÁTOR...db...fő Vacsora:... Fő Gépkocsivezető:... férfi... nő SÁTOR...db...fő június 26. péntek Étkezés: Szállás: Reggeli:... Fő Sportoló:... fiú... leány SÁTOR...db...fő Ebéd:... Fő Kísérő:... férfi... nő SÁTOR...db...fő Vacsora:... Fő Gépkocsivezető:... férfi... nő SÁTOR...db...fő június 27. szombat Étkezés: Szállás: Reggeli:... Fő Sportoló:... fiú... leány SÁTOR...db...fő Ebéd:... Fő Kísérő:... férfi... nő SÁTOR...db...fő Vacsora:... Fő Gépkocsivezető:... férfi... nő SÁTOR...db...fő június 28. vasárnap Étkezés: Reggeli:... Fő Ebéd:... Fő Az étkezés költsége és étkezési időpontok: Reggeli: Ft/fő/nap óráig Ebéd: Ft/fő/nap óráig Vacsora: Ft/fő/nap óráig Étkezési és egyéb szállásdíjak befizetési módja: CSAK ÁTUTALÁSSAL lehet fizetni, június 24-ig a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség számlaszámára: ! /a befiztésről az igazolást le kell adni a technikai ért-en!/ Az átutalási számlát a RENDEZVÉNYT követően azonnal postázzuk /KÜLÖN KÉRÉSRE HAMARABB/! Kérjük a csapatokat hívják fel fenntartójuk figyelmét, hogy azonnali átutalást /GIRÓ/ alkalmazzanak! Az átutaláson a MEGJEGYZÉS ROVATBA AZ ISKOLA ÉS A TELEPÜLÉS NEVÉT FEL KELL TÜNTETNI! Az étkezési-, valamint a gk-vezető szállás költségét csapatok maguk viselik! A megrendelt szállást és étkezést ki kell fizetni! Kelt: június hó.nap P.H.... i g a z g a t ó 22

23 T É R K É P Hajdúnánási Gyógyfürdő 4080 Hajdúnánás, Fürdő u. 7. sz. 23

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Nyíregyháza, Vasvári Pál Gimnázium 2015. április 01. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség

Budapesti Diáksport Szövetség Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 09. szombat 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24.

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24. VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA 2013. ÁPRILIS 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - LEÁNY Vác, 2013. április 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY SZOMBATHELY 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Tatabánya 2015. március 30. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Gödöllő április 09.

Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Gödöllő április 09. Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Gödöllő 2015. április 09. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Sümeg, Ramassetter Vince Általános Iskola 2015. május 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI XVII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ

2015/2016. TANÉVI XVII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016. TANÉVI XVII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 1. Az országos döntő célja: Az iskolákban folyó eredményes röplabda munka segítése. A strandröplabda sportág népszerűsítése a diákok körében.

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16.

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16. HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Székesfehérvár, Felsővárosi Általános Iskola 2015. május 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Nevezett csapatok: Fiúk Érd, Vörösmarty Mihály Gimnázium Vác, Madách Imre Gimnázium Vác, Boronkay György

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY SZEGED 2015. MÁJUS 5. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ / LEÁNY Helyszín 2015. január?. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

Vas Megyei Diáksport Egyesület

Vas Megyei Diáksport Egyesület Vas Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Szombathely 2015. január 15. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS 26. VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - FIÚ VESZPRÉM, 2013. ÁPRILIS 26. 1. Az országos elődöntő rendezője:

Részletesebben

PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Gödöllő 2015. január 15. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Kecskemét 2015. január 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT TATAI EDZŐTÁBOR 2013. MÁJUS 16. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. május 11.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. május 11. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Kaposvár 2015. május 11. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Fiú IV. korcsoportos

Részletesebben

BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Budapest XVIII., Karinthy Frigyes Gimnázium 2015. január 14. szerda 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ KECSKEMÉT 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok május 24.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok május 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok 2013. május 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség

Magyar Evezős Szövetség Magyar Evezős Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ III., IV., V., és VI. KORCSOPORT Szeged, 2014.09.05-06. 1 2014/2015. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés sportág népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok készségeinek,

Részletesebben

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben 14 csapat nevezett a VI. korcsoportos lányok megyei kézilabda diákolimpiai küzdelmeire.

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY Nyíregyháza, 2015. május 11. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport korcsoport kategória verseny időpontja Igazolás időpontja nevezési határidő I. és II. kcs. - vasárnap, 10.00 vasárnap, 8.30-9.30 III. és IV. kcs. B kategória III. és IV. kcs. CSAK VÁLTÓK A kategória V-VI.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az

Részletesebben

DABAS május 14.

DABAS május 14. DABAS 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT - FIÚ Dabas, 2013. május 14. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

2014/2015. TANÉV VI. KORCSOPORT FIÚ. Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont

2014/2015. TANÉV VI. KORCSOPORT FIÚ. Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont 2015. január 13. 1 Tisztelt Diáksportolók,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 10.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 10. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Széchenyi István Gimnázium 2015. április 10. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2015/201 TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2015/201 TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA III., IV., V., VI. KORCSOPORTOS "A" KATEGÓRIÁS ORSZÁGOS DÖNTŐ Az országos döntő célja: Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok

Részletesebben

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben a visszalépések illetve a határidőn túl nevező csapatok miatt körülményes

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ SZOMBATHELY 2016. május 17. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ

2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ A Strandröplabda Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg;

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Pest Megyei Diáksport Szövetség. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY. Gödöllő május 12.

Pest Megyei Diáksport Szövetség. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY. Gödöllő május 12. Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY Gödöllő 2015. május 12. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE

Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 2015. január 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

Ikrény május 16. csütörtök

Ikrény május 16. csütörtök 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT - LEÁNY Ikrény 2013. május 16. csütörtök Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Leány

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Somogy Megyei Diáksport Szövetség KAPOSVÁR 2013. május 14. Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a

Részletesebben

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő III., IV., V-VI. korcsoport B kategória 1. A verseny helye: (BVSC) Laky Károly Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2013. január 13., vasárnap,

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! A rendelkezésre álló idő rövidsége, a csapatok egyéb elfoglaltsága, valamint a sportcsarnokok leterheltsége

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd III. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 19. kedd 1 KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Időpont:

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Időpont: ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Időpont: 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében.

Részletesebben

ÚSZÁS I., II. korcsoport

ÚSZÁS I., II. korcsoport I., II. korcsoport 1. A verseny helye: BVSC Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2012. február 5. vasárnap 10.00 óra Jelentkezés: 9.00 óra 3. A verseny résztvevői: Az általános

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Kisvárda, Városi Sportcsarnok 2015. április 21. 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az

Részletesebben

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő)

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) 1 2014/2015. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai

Részletesebben

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2013/2014. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntők célja: A vívósport belüli népszerűsítése az általános

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Jászberény 2016. május 19. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ Szolnok 2016. május 12. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék-

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Budapest, Lőrinci Sportcsarnok 2015. április 13. hétfő, 10 óra 1 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az

Részletesebben

Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt.

Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt. Országos Kötélugró Diákolimpia 2013. évi versenykiírása 1. A verseny rendezője Magyar Ugrókötelesek Szövetsége, Szan-Dia Fitness Sport Club 2. Az országos döntő helyszíne és időpontja I.-II.-III.- IV.-V.-VI.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest május 19. csütörtök

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest május 19. csütörtök 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Budapest 2016. május 19. csütörtök 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia IV. korcsoportos

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08.

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Ajka, 2015. március 08. 1 Kedves Diákok, Pedagógusok, Felkészítők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Magyar

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Békéscsaba, Vásárhelyi Pál Szakközépiskola április 10.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Békéscsaba, Vásárhelyi Pál Szakközépiskola április 10. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Békéscsaba, Vásárhelyi Pál Szakközépiskola 2015. április 10. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. 1 2014/2015. TANÉVI XVI. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, 2015. április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Debrecen, április

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Debrecen, április 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT 1 2014/2015. TANÉVI XIV. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz. Megye neve Település Tanár neve 1 Baranya

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT

2015/2016. TANÉVI DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT 2015/2016. TANÉVI DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT 1. Az országos elődöntő célja: A magyar olimpiatörténet megismertetése és megszerettetése a fiatalok körében.

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Szolnok, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2015. március 07. 1 2014/2015. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Békéscsaba, Szent László Utcai Általános Iskola 2015. május 14.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Békéscsaba, Szent László Utcai Általános Iskola 2015. május 14. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Békéscsaba, Szent László Utcai Általános Iskola 2015. május 14. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY. Dunaújváros, Campus Aréna

MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY. Dunaújváros, Campus Aréna MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Dunaújváros, Campus Aréna 2015.04.29. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ Sümeg, Ramassetter Vince Általános Iskola 2015. május 26. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA RÉSZTVEVŐI RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1 Bács-Kiskun

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY

KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23. ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola 2013. december 23. 1 2013/2014. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Komárom Városi Sportcsarnok,

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA RÉSZTVEVŐI RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1 Bács-Kiskun

Részletesebben