Közpénz és talicska. Kultúra vagy közélet? Vezércikk FEBRUÁR 6. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM. A tartalomból. Közpénz folytatás a 3. oldalon NOVÁK LAJOS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Közpénz és talicska. Kultúra vagy közélet? Vezércikk 2011. FEBRUÁR 6. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM. A tartalomból. Közpénz folytatás a 3. oldalon NOVÁK LAJOS"

Átírás

1 2011. FEBRUÁR 6. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Közpénz és talicska Vezércikk Kultúra vagy közélet? NOVÁK LAJOS legutóbbi képviselő-testületi A ülésen három sorsdöntő döntés született, az egyik szerint újra lehetetlenné vált a közbeszerzés kiírása a tavalyi árvíz okozta károk helyreállítására vonatkozóan, a másik szerint a testület megbízta a településfejlesztési bizottságot arra, hogy a jegyző úrral együtt készítsék elő a sokat emlegetett önkormányzati kft létrehozását, a harmadik döntéssel pedig elutasította a helyreállításhoz szükséges kivitelezési tervdokumentáció elkészítését. Ez a három döntés, amely egymáshoz szorosan kapcsolódik, és a helyreállítást már-már veszélyezteti, arra késztet, hogy áttekintsem az elmúlt három hónap történéseit. Az önkormányzati kft létrehozása először a november 10-i rendkívüli ülésen került napirendre, de még ma sem vagyunk közelebb annak megértéséhez, hogy Csonka József javaslata, a kft létrehozására, valóban előnyös-e a község számára. Nem vagyunk közelebb, nem látunk tisztábban, hiszen Csonka József szóbeli érvelése a legutóbbi testületi ülésen sem nyújtott több információt, mint két és fél hónappal korábban. A mai napig nem kaptunk írásos előterjesztést Csonka úrtól, ami elég furcsa, hiszen ő volt az, aki a október 21-i ülésen írásos előterjesztés hiányában még beszélgetni sem volt hajlandó például a faluház fűtésének kérdéséről. Mi lehet e kettősségnek az oka? Miért nem készített részletes tervezetet, költségkalkulációt, kockázat-elemzést az elmúlt nyolcvan nap alatt? Miért nem árulja el a leendő igazgató személyét, illetve a kft-ben foglalkoztatott dömösiek nevét, számát, képzettségét, bérköltségét? Ki lesz a művezető, a gépkezelő? Csak szavak és szavak! Például: A 20 százalék vállalkozói árrés itt marad a faluban. Önkormányzati cégnek nem kell közbeszerzést kiírnia. Helyi munkaerőt alkalmazunk. Veszünk egy munkagépet 5 millióért és a munka után eladjuk 2,5 millióért, stb. Nagyon nagy feladatok előtt állunk, árvízkárok helyreállítása, a faluház belső felújítása, fűtésrendszerének kialakítása és reményeink szerint még az óvoda bővítése, felújítása is. Ezek megvalósítása műszaki és finanszírozási szempontból is nagyon nagy felelősséget ró ránk. A felelős döntéshez azonban feltétlenül szükséges tisztában lenni a lehetséges következményekkel. A testületi üléseken hallott érvek alapján nagyon veszélyesnek tartom a kft létrehozását. De kezdjük az elejéről. Az árvízkárok helyreállítására nyert pályázati összeg a 22 millió forint önrésszel bruttó 75 millió forintot tesz ki. A pályázat költségbecslés alapján, részletes kiviteli tervek nélkül készült a pályázati kiírásnak megfelelően. A szakértők az ilyenkor szokásos eljárást követve úgy állították össze, hogy abból biztosan helyreállíthatóak legyenek a sérült önkormányzati vagyontárgyak. Ebből következik, hogy a 75 millió forintos beruházási költség a kivitelezés során csak kevesebb lehet. Különös tekintettel arra, hogy a közbeszerzési eljárás során verseny van a kivitelezők között. Ezért az önkormányzat számára létfontosságú a kivitelezők versenye, hiszen nem mindegy, hogy a leendő kivitelező 75, 70 vagy épp Közpénz folytatás a 3. oldalon SZILÁGYI GÁBOR z utóbbi időben többször is A az a vád ért engem, hogy megrendelésre készült cikkeket jelentetek meg az újságban, amelyek valaki, vagy valakik ellen íródtak, sőt én adom a megrendelést is a bértollnokoknak. Ezt a vádat mindannyiszor visszautasítottam, és természetesen a jövőben is mindig vissza fogom utasítani, mert nyilvánvalóan nem igaz. Egyesek számára bármenynyire meglepő is, az ilyen eljárás homlokegyenest ellenkezik az elveimmel. A meglepődőknek pedig csak azt üzenem, hogy mindenki magából indul ki. Különben pedig még ha akarnék se kellene ilyen cikkeket rendelni, hiszen például korábban Pálmai József írásai, legutóbb pedig az elmúlt hetek-hónapok eseményei, a képviselő-testületi, vagy bizottsági üléseken történtek, a Dömösi Gondolatok vagy a Dömösi Harsona cikkei több emberben ellenérzéseket gerjesztettek, véleményalkotásra késztették őket, és ezek a vélemények bizony újságcikkekben fogalmazódtak meg. Így van ez ebben a számban is, aminek én egyáltalán nem örülök, mert a képviselőtestületben levő ellentétek leképeződését látom benne. Sokkal inkább összefogásra lenne szükség ellentétek helyett, mert ez utóbbiak miatt a falu fog hátrányt szenvedni, annak a közösség látja kárát. Azt azonban fontosnak tartom leszögezni, hogy a Dömösi Életben megjelenő véleménycikkek viszonylag ritkán tükrözik az Összefogás Dömösért Közhasznú Egyesület hivatalos álláspontját. Mint az a lap impresszumából is kiderül, teret kívánunk biztosítani a különböző véleményeknek még akkor is, ha azokkal nem, vagy nem mindenben értünk egyet. Ha valaki az egyesület álláspontjára, szellemiségére kíváncsi, olvassa el visszamenőleg az egyesület elnök asszonya, Takácsné Gyenes Ildikó cikkeit. Képviselőtársaim részéről többször elhangzott már az a megállapítás is, hogy ez az újság kizárólag kulturális lap lenne. Hát nem az! A Dömösi Élet elsősorban közéleti lap, a helyi közélettel foglalkozik, eseményekről tudósít, véleményeket közöl. Ugyanakkor igen, kulturális lap IS. Az aktuális helyzettől függ, hogy mikor melyik van túlsúlyban. Tehát kultúra ÉS közélet! Hogy az újság fejlécében miért van mégis első helyen a kultúra szó, arra is megvan a jó okom, de ezt most és itt nem kívánom részletezni. A tartalomból Képviselő-testületi ülés 4. oldal Egyszerű kérdések 6. oldal JUJJ! 7. oldal Nyílt levél 8. oldal Arcok a faluból Detrich Áron 9. oldal A visegrádi iskola hírei 10. oldal A pilismaróti iskola hírei 11. oldal Négy évem a Szivárvány alatt 12. oldal Hogyan tovább? 13. oldal Hitélet 14. oldal Azért vannak a jó barátok 15. oldal

2 2 Dömösi Élet február

3 2011. február Dömösi Élet 3 Közpénz és talicska folytatás az 1. oldalról 60 millió forintért vállalja a helyreállításokat. Ez utóbbi esetben 22 millió forint helyett már csak 18 millió forint lenne az önkormányzati önrész. Az önkormányzat ezt az árversenyt a saját kiírása során kontrollálni tudja a közbeszerzési bizottságon, a jegyzőn, a polgármesteren és a képviselő-testületen keresztül. Az önkormányzati felhívás után minden beküldött árajánlatot értékelni kell. Ehhez képest veszélyesnek tartom azt, hogy ha ezt a feladatot a testület egy önkormányzati kfthez utalja, hiszen ott az ügyvezető igazgató egy személyben és mindennemű egyeztetési kényszer nélkül dönthet árajánlatok kéréséről, befogadásáról, versenyről. Az önkormányzati ellenőrzés pedig csak utólag lehetséges. Lehet, hogy akadékoskodásnak tűnik, de mi van akkor, ha ez időre az igazgató már lemond, eltűnik, azonban nagyon magas árajánlatot fogadott el, vagy fedezet nélkül kötött szerződést. Ezért nem tűnik megnyugtató érvnek az önkormányzati kft létrehozásához az, hogy ott nem kell közbeszerzést kiírni. Azt nem nagyon kívánom taglalni, hogy az önkormányzati kft milyen munkaeszközt és menynyiért fog vásárolni munkájához, hiszen a Csonka úr által említett gépvásárlás 5 millió forintért, 2-3 hónapos munkára önmagában is nonszensz. Arról nem is beszélve, hogy ez esetben már nem csak arról beszélünk, hogy a kft létrehozásához csak 500 ezer forint törzstőke kell, hiszen emellett sok millió forint, rakodó- és egyéb gépek esetében akár 10 millió forintos tőkepótlásra is szükség van és ezt az összeget a megnyert pályázati pénzen kívül kell előteremtenie az önkormányzatnak, mert a pályázatban nem számolható el. Nézzük meg a kérdést pénzügyi szempontból. Egyfelől Csonka úr azt mondja, hogy a 20 százalékos vállalkozói árrés megtakarítható az önkormányzati kft révén. Ez a 20 százalékos árrés Csonka úr becsült értéke, ami közbeszerzés során lehet lényegesen kisebb is, hiszen tudjuk, milyen munkahiány van, különösen az építőiparban. Olyat is hallottunk már, hogy a cégek szinte önköltségi áron, haszon nélkül vállalnak munkát csak azért, hogy a dolgozókat ne kelljen elküldeni. Ezen felül nem elhanyagolható költség az ügyvezető igazgató bére és dologi kiadásai (telefon, kocsi, iroda, stb.) illetve az adminisztratív költségek. A finanszírozás talán legfontosabb része a beruházás költségének előteremtése. Az önkormányzati pályáztatás, közbeszerzés esetén felhívásunkban ki tudunk kötni olyan feltételeket, mint például hogy a pályázónak kell finanszíroznia beruházást, a fizetés a munka befejezésekor a számla benyújtása után 120 nappal történik, stb. Ezekkel a szempontokkal el tudjuk érni azt, hogy az önkormányzatnak ne kelljen hitelt felvennie a beruházás finanszírozására, hiszen a 120 nap alatt megkaphatjuk a pályázaton elnyert összeget és előteremthetjük az önrészünk fedezetét. Önkormányzati kft esetében a beruházás finanszírozásához szükséges pénzt az önkormányzatnak kell előteremtenie, hiszen a kft-nek nincs vagyona és így hitelt sem kaphat. Az önkormányzatnak kell biztosítania a tőkét a munkához (bérek, anyagok, stb.). Ez esetben az önkormányzat kényszerül a hitelfelvételre és természetesen az önkormányzat fogja a kamatokat fizetni. Például egy 50 millió forintos hitel és mondjuk évi 12 százalékos kamat esetén nyolc hónapra (4 hónap munka + 4 hónap pályázati pénz megérkezés) 4 millió forint pluszkiadást jelent. De ne ringassuk magunkat álomba! Az elmúlt esztendőkben kényszerültünk néhány hiteltárgyalásra, sajnos Dömös Önkormányzata nem kaphat 50 millió forintos hitelt, hiszen nincs ilyen nagy összeghez szükséges ingatlanfedezete és ekkora hitelhez kicsi az évi költségvetése. Tudom, hogy ez a kisvállalkozásoknak nagyon nagy hátrányt jelent, de a dömösi helyreállításokat csak olyan tőkeerős vállalkozással tudjuk megvalósítani, aki képes előre finanszírozni a beruházást és képes 4 hónapos fizetési határidőt elfogadni. Ha úgy tűnik, hogy írásom túlontúl részletekbe menő, nehezen érthető, bizonytalanságokat kereső, kételkedő, kockázatokat vizsgáló vagy netán aggódó, akkor ezért elnézést kérek, de az igazság az, hogy valóban aggódom Dömösért. Aggódom, hiszen az elmúlt három hónap alatt a részletek eltitkolása miatt a mai napig sötétben tapogatózunk. A csődtől féltem a falut! Az ugyan főszabályként igaz, amit Csonka úr mondott: az önkormányzat csak a törzstőke erejéig felelős az önkormányzati kft működésért, de itt is a kivételekben rejlik az ördög, hiszen vannak olyan kivételes esetek, amikor az önkormányzatra, mint alapító tulajdonosra hárul a felelősség és a pénzügyi helytállás. Nem minden mai dömösi lakos élt közöttünk a 1990-es évek végén, ezért egy kicsit felidézem az akkor történteket. Dömös önkormányzata a augusztusi adósságrendezési eljárás során több mint 250 millió forintos vagyonvesztést szenvedett annak következményeként, hogy korábban belépett egy gazdasági társaságba. Kissebségi tulajdonosként nem vett részt a társaság irányításában, de helytállási kötelezettsége fennállt. Lehet, hogy ha Csonka úr a kft-vel kapcsolatos terveit megosztotta volna velünk és a falu lakóival, akkor nem lennének ilyen aggályaim. De nem tette, máig titkolja, és a november 21-i testületi ülésen elhangzottak is nagyon sok kérdést felvetnek a törvényes működéssel kapcsolatban. Részlet az ülésen készült felvételből: Dénes Kálmánné felveti: szeretném Józsi veled megbeszélni, te mondtad, hogy az építőiparban általában 20 százalék nyereségtartalom van, na most ez nyilván egy vállalkozás lesz, ami nyereségorientált lesz, függetlenül attól, hogy mi vagyunk (az önkormányzat) a tulajdonosa, de nyilván, ha nyereségorientált akkor ki fogja számlázni a megrendelője felé a 20 százalék nyereséget és akkor ki az aki többet fizet? Hát az önkormányzat, mert a saját pénzéből kell kifizetni a számláit. Igaz, hogy az önkormányzat nem igényelheti vissza az ÁFA-t, de ennek a cégnek fel kell számolnia és be kell fizetnie, tehát hol van akkor itt a nagy nyereség? Csonka József válasza: Az ÁFA-ban nincs is nyereség az csak pillanatnyi finanszírozási megoldásokat jelenthet, a nyereség a cégnél jelentkezik, a cég pedig az önkormányzaté, tehát áttételesen például az önkormányzat betett 500 ezer forintot a kft-be és utána mondjuk 10 millió forint a nyereség akkor 10 millió 500 ezer forint lesz a kft-be amikor elvégezte a munkát. Na most a 10 millió után tudom, hogy adót kell fizetni, de ha történetesen az önkormányzatnak vállalok egy másik munkát, amin 10 millió forint vesztesége van akkor még adót sem kell fizetni. De ezt én nem mondtam, csak ha olyan rosszul számol az ügyvezető, hogy 10 millió forint veszteséggel vállalja el például a fűtés megépítését az iskolába akkor a 10 milliót, amit nyert a patak munkán azt elbukja az iskolánál, akkor a cég nem fizet adót. Akárhogy is nézem ez egy adóelkerülési technika. Elképesztőnek és nagyon veszélyesnek tartom azt, hogy az önkormányzati cég működésének nyereségességét firtató kérdésre a válasz az adócsalásban rejlik. Egy önkormányzati tulajdonú kft nem működhet törvénytelenül. Engedjék meg, hogy a végén azért is aggodalmamat fejezzem ki, ami a polgármesteri tisztség ellátását nehezíti. Az Önkormányzati törvény szerint a polgármester felel az önkormányzat gazdálkodásának szabályszerűségéért. Csonka József javaslataira a testület az SZMSZ-ben csökkentette polgármesteri jogaimat. Csonka József javaslatára a testület kizárt a közbeszerzési bizottságból. Csonka József javaslatára a testület most készül kiszervezni a nagy összegű beruházásokat, ami számomra lehetetlenné teszi az ellenőrzést. A tendencia látható, félreállítani a polgármestert, nehogy ellenőrizni tudja a beruházásokat. Az önkormányzati kft pedig nyilvánvalóan nem Dömös érdekét szolgálja, csak ellenőrizhetetlenné teszi az önkormányzati pénzek felhasználását. Azt nem tudjuk, hogy a február 17-i ülésen hogyan fognak dönteni a képviselő-testület tagjai az önkormányzati kft létrehozását illetően, de nagyon remélem, hogy mindenki alaposan átgondolja annak tudatában, hogy szavazatával a felelőséget is vállalja Dömös jövőjéért. Persze önmagáért is, hiszen már repedezik az a jogi környezet, amelyben a testületi döntéseknél nem állapítható meg az egyéni felelősség. Az ügy fontosságára tekintettel természetesen név szerinti szavazást fogok kérni.

4 4 Dömösi Élet február Képviselő-testületi ülés dióhéjban SZILÁGYI GÁBOR anuár 27-én tartotta évi J első ülését a képviselőtestület. A testületi ülésnek tizenhat napirendi pontja volt. 1. A Remondis Kft. tájékoztatója a évi szemétszállítási díjjal kapcsolatban Megyeri Imre üzemigazgató tájékoztatta a képviselő-testületet és a megjelenteket a szemétszállítási díj emelkedésének okairól, hátteréről. A képviselő-testület némi vita után elfogadta a Remondis Kft. ajánlatát. 2. Kuminka István felszólalása a rendezési tervvel kapcsolatban Kuminka úr, aki ingatlannal rendelkezik Dömösön, felszólalásában ismertette a rendezési tervről alkotott véleményét, azzal kapcsolatos kifogásait. 3. A polgármester illetményének megállapítása A polgármester a saját illetményéről szóló szavazásban nem vehet részt, ezért őt a képviselő-testület a szavazásból kizárta. Az ülés vezetését alpolgármester nem lévén a korelnök, Pálmai József vette át. A polgármester illetménye a köztisztviselői alapilletmény, forint 8,5-11-szerese lehet. A polgármester eddigi illetménye 9,5-szeres szorzóval, forint volt. Pálmai József javasolta, hogy mivel a törvényi változások ezt már lehetővé teszik a polgármester illetményét az eddigi 9,5-szeres szorzó helyett 8,5-szeres szorzóval forintban állapítsa meg a képviselő-testület. Szilágyi Gábor képviselő ekkor névszerinti szavazást kért, amit a testület először elutasított, azonban másodszorra mégis megszavazott. A névszerinti szavazás eredménye: Bartók László igen, Csonka József igen, Dr. Pálinkási Csaba igen, Pálmai József nem, Szilágyi Gábor nem. Tehát Pálmai József a saját javaslatára nemmel szavazott. 4. A két ülés közötti események megtárgyalása A legutóbbi településfejlesztési bizottsági ülést nem lehetett a hivatalban megtartani, mert nem volt nyitva az épület. A polgármester és a jegyző elmondták, hogy sajnálatos mulasztás történt, amiért már elnézést kértek a bizottság elnökétől, többé nem fog előfordulni. A polgármester kifogásolta, hogy a Dömösi Harsona első számában vele kapcsolatban több valótlan állítás jelent meg. Ezzel a főszerkesztő nem értett egyet. Csonka József elmondta, hogy elkészült a Dömösi Harsona második száma, de a polgármester nem engedte azt előző napon kihordani. A polgármesternek ehhez nem volt joga. A polgármester válaszában rámutatott, hogy az újság olyan programokat ismertet, amiket a képviselőtestület még nem szavazott meg, lépésével tehát megmentette a főszerkesztőt attól, hogy alá nem támasztott információkat közöljön le. Az aszódi evangélikus gimnáziumtól megkeresték a hivatalt, hogy szükségük lenne 200 m 3 földre, patakhordalékra a Barackos utca javításához (amit saját költségükre végeznek el) és az ottani ingatlanuk feltöltése céljára. A polgármester engedélyezte, hogy a pataknak a híd alatti részéről elszállítsák a szükséges mennyiségű hordalékot. Ennyivel is kevesebbet kell majd a patakmeder helyreállításakor elhordani. Az alpolgármesterség nem áru NOVÁK LAJOS A képviselő-testület januári ülésén csökkentette polgármesteri illetményemet. Az alábbiakban körbejárom a kérdést, mielőtt bárki is azt gondolná, hogy emiatt vannak aggályaim az önkormányzati céggel kapcsolatban. Illetményem és az önkormányzati kft ügye csak annyiban függ össze, hogy mindkettőről a képviselő-testület dönt, a kettőt összemosni csak félrevezető szándékkal lehet. Illetményem esetében azonban elmondható, hogy érdekes a helyzet. Úgy gondolom, hogy az engem választók az elmúlt négy évben végzett munkám, továbbá a következő évekre vonatkozó terveim alapján és a fizetésem ismeretében választottak meg polgármesternek. Ha ezt nézzük, akkor nyugodtan állítható, hogy a képviselő-testület a választók többségének az akaratával szemben döntött a csökkentésről. Ténylegesen ezt csak most januárban tette meg, de az alakuló ülésen történt nem döntés nyilvánvalóan ezt jelentette, hiszen minden más esetben a szinten hagyásról vagy a növelésről kellett volna döntenie. Az alakuló ülésen, október 13-án történt ilyetén viselkedés azért érdekes, mert addig egyetlen napot sem dolgoztunk együtt, tehát nyilvánvalóan nem a munkám vagy az együttműködésem alapján döntöttek, hanem valami más szándék állt a háttérben. A képviselő-testület három tagja felkeresett ősszel és előadta, hogy ők az én jelöltemet semmiképp sem választják meg alpolgármesternek, de ha az általuk javasolt személyeket jelölöm, akkor viszont megszavazzák az illetményemet. Ez a felajánlás egyértelművé teszi azt, hogy képviselők számára nem a fizetésem nagysága a probléma, hiszen ha eleget teszek az alpolgármesterre vonatkozó kérésüknek, akkor az maradhat ugyanannyi. Természetesen nemet mondtam, hiszen ez a tisztség nem áru, ami megvásárolható. Ma sem tudom biztosan milyen szándék áll illetményem csökkentésének a hátterében, de lassan összerakható a mozaik és kiderül az igazi ok, miért is vagyok én útban. A fizetésem csökkentésével persze lehet engem büntetni, de azt kijelentem, hogy félreállítani nem. Munkajogi szempontból is érdekes a kérdés, hiszen a fenti- 5. A Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló rendelet módosítása A jegyző egységes szerkezetbe foglalta a Szervezeti és Működési Szabályzatot az új törvénybe foglalt formai előírásoknak megfelelően a tervezett módosításokkal együtt. Ehhez Csonka József képviselő időközben újabb módosító javaslatot tett. A képviselő-testület 3 igen és 2 nem szavazattal elfogadta a módosított SZMSZ-t. 6. Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társuláshoz való csatlakozás A képviselő-testület az előző ülésen elnapolta a döntést a társuláshoz való csatlakozásról. A képviselőknek azóta volt idejük átgondolni a javaslatot, és a testület egyhangúlag a csatlakozás mellett döntött. 7. A köztisztviselők cafetéria szabályzatának módosítása A törvény változása miatt a köztisztviselők cafetéria juttatásának keretösszegét évi 200 ezer forintban maximálták, emiatt a dömösi köztisztviselők ilyen juttatását csökkenteni kell. A képviselőtestület elfogadta a szabályzat módosítását. 8. A belső ellenőrzési feladatok társulás keretében történő ellátása Az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa december 9-i ülésén úgy döntött, ekből levonható a következtetés, hogy itt már nemcsak mulasztásos törvénysértésről volt szó, hanem rosszhiszemű törvénysértésről is. A képviselő-testület szándékosan, rosszhiszeműen nem állította helyre az illetmény megállapítására vonatkozó törvénysértését mindaddig, amíg a számomra kedvezőtlen új törvény nem lépett érvénybe. A munkaügyi bíróság a munkáltató, képviselő-testület rosszhiszemű viselkedésével szemben a munkavállalónak jelen esetben a polgármesternek szokott igazat adni, így nem csak az elmaradt bért, hanem a perköltséget is a munkáltatónak, az önkormányzatnak kell kifizetnie. Hogy ezek után munkaügyi bírósághoz fordulok-e? Igen, hiszen becsületesen végzem a munkámat és ezt eredmények igazolják, sokkal többet értünk el, mint az előző ciklusban. Legutóbb decemberben sikerült egy céget idehoznom Dömösre, aminek következtében évi 2,5-3 mil-

5 2011. február Dömösi Élet 5 hogy január 30-tól vállalja a belső ellenőrzési feladatok ellátását a társuláshoz tartozó települések vonatkozásában. Ez Dömös számára azt jelenti, hogy belső ellenőrzés idén bruttó 150 ezer forint helyett 56 ezer forintba kerülne. A képviselő-testület a társulás mellett döntött. 9. Az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás Társulási megállapodásának módosítása Az előző pont miatt, annak megfelelően szükségessé vált a társulási megállapodás módosítása is. A képviselő-testület hozzájárult a módosításhoz. 10. Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület (Leader) Helyi Vidékfejlesztési Akciócsoport működési költségeinek áthidaló hitellel történő finanszírozásához kezességvállalás Az akciócsoportnak magának kell biztosítania működési költségeinek fedezetét, ami a gyakorlati tapasztalatok alapján 5-9 hónap előfinanszírozást is jelent. Az akciócsoport működési költségeinek előfinanszírozására hitel felvétele szükséges. Ahhoz, hogy az egyesület a hitelt felvehesse, az egyesületi tag önkormányzatok képviselő-testületeinek kezességvállalási nyilatkozatára van szükség a hitelkeret és annak kamatai erejéig a település lakosságszáma arányában. Dömösnek forint összegre kellene kezességet vállalnia. A képviselő-testület a kezességvállalás mellett döntött. 11. A Voyage Group Kft. egyedi kérelme A szentendrei Voyage Group Kft. azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy járuljon hozzá székhelyének Dömösre történő helyezéséhez. Ez ismét jelentős adóbevétel növekedést eredményez a falu számára. A képviselő-testület a kérésnek helyt adott. 12. Dömös Község Önkormányzat évi összesített közbeszerzési tervének megalkotása Az önkormányzat a es árvízkárok helyreállítására mintegy 60 millió forintot nyert a vis major alapból. Ugyanakkor folyamatban van az óvoda felújítására benyújtott pályázat elbírálása, melynek költsége közel 53 millió forint lesz. Ilyen összegű megbízásra már közbeszerzési eljárás keretében kell a vállalkozót kiválasztani. Ezeken kívül év végén lejár a szemétszállítási szolgáltatási szerződés a Remondis Kft-vel, és az új szolgáltató kiválasztásához is közbeszerzési eljárást kell lefolytatni. Csonka József képviselő javasolta, hogy az önkormányzat a patak okozta károk helyreállítására és az óvoda felújítására ne írjon ki közbeszerzést, hanem hozzon létre egy önkormányzati tulajdonú céget, és a munkákat saját kivitelezésben végezze el, ezért módosító indítványt terjesztett elő, hogy az árvízkárok helyreállítása és az óvoda felújítása kerüljön ki a közbeszerzési tervből. Erről a kérdésről ismét hosszú vita alakult ki. Végül a szavazáskor a testület a módosító indítványt 4 igen, 2 nem szavazattal, majd a végszavazáskor a módosított előterjesztést 4 igen és 2 nem szavazattal elfogadta. 13. Malom-patak helyreállítás kiviteli tervek elkészítésére érkezett ajánlatok megvitatása Két ilyen árajánlat érkezett az önkormányzathoz. Csonka József szerint a helyreállításhoz nem szükséges terveket készíteni, azt anélkül is el lehet végezni. A képviselő-testület vitát követően többségi szavazással mindkét árajánlatot elutasította. 14. Marczell Edit kérelme Dr. Marczell Edit fogorvosnő a Marczell Bt. nevében azzal kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy az lehetőségeihez mérten anyagilag támogassa fogorvosi munkáját. A képviselő-testület úgy döntött, hogy a kérelemnek helyt ad, és a fogászati berendezések javítását, illetve kisebb a fogászat működéséhez szükséges eszközök beszerzését évi 250 ezer forint erejéig a évi költségvetése terhére finanszírozza. 15. A évi kulturális rendezvényterv megtárgyalása Pálmai József, a kulturális bizottság elnöke ismertette a bizottság által 2011-re javasolt kulturális programokat. Ezek összes költsége várhatóan 1 millió 300 ezer forint lesz. A képviselő-testület elfogadta a programtervezetet. 16. Egyebek Szilágyi Gábor képviselő kifogásolta, hogy a Dömösi Harsona első száma hemzseg a helyesírási hibáktól. Elmondta, hogy ez nem csak Csonka Józsefre, a főszerkesztőre vet rossz fényt, hanem a falura is, hiszen a lap fejlécében az áll, hogy Dömös Község Tájékoztató Kiadványa. Kérte, hogy a főszerkesztő úr a jövőben nagyobb gondot fordítson erre. Csonka József főszerkesztő javaslatot tett a Dömösi Harsona hirdetési díjaira, amit a képviselő-testület elfogadott. A polgármester tájékoztatta a testületet, hogy másnap lesz a felújított pilismaróti iskola hivatalos átadása. Bartók László, a településfejlesztési bizottság elnöke javasolta, hogy a képviselőtestület tartson közmeghallgatást a rendezési tervvel kapcsolatosan. Erre február 25-én, pénteken, 17 órakor fog sor kerülni. Ezt követően a polgármester bezárta az ülést, és egy egyéni kérelem miatt személyi ügyben zárt ülést rendelt el. lió forinttal növekszik a község adóbevétele. Ez az egy tétel ötszöröse annak az összegnek, amit most képviselők megspórolnak rajtam. Ezen kívül persze azt is fontosnak tartom, hogy a bírósági döntés nyomán a képviselők tisztában legyenek azzal, hogy a döntéseiknek igenis van következménye, nem lehet a testületi döntés mögé bújni, mindenkinek egyénileg is vállalnia kell a felelősséget. Lábjegyzet A budapesti Terézvárosi ingatlanügyek során már vannak olyan jogértelmezések, amelyek az egyéni felelősség kérdésével foglalkoznak. Lövétei István alkotmányjogász úgy nyilatkozott a Terézvárosi üggyel kapcsolatban, hogy ha bebizonyosodik, hogy bűncselekmény, hűtlen kezelés történt, akkor, bár testületi döntést hoztak a képviselők, megállapítható egyéni büntetőjogi felelősségük.

6 6 Dömösi Élet február DÉNES KÁLMÁNNÉ éhány mondat a január N 27-i képviselőtestületi ülésen elhangzottakhoz. Elképzelhető, sőt biztos, hogy többen hozzászólunk ehhez a témához, de hát ahányan vagyunk, annyiféle véleményünk van róla. A legpontosabb hiteles információt nyilván Novák Lajos polgármester adja majd meg. Az önkormányzati cég alapításával kapcsolatban több kérdés merül fel. Céget valóban pillanatok alatt lehet alapítani, és szerencsés az a vállalkozás, amelyik húszezer forintos díjjal talál ügyvédet (persze lehet, hogy én a vidéki árakat nem ismerem). Az önkormányzati tulajdonú cég alapítása kis kockázat, nagy nyereség vajon kié lesz az egyik, és kié lesz a másik? A lakosságot nagyon érdekli az ügyvezető személye. Dömösi is legyen, szakmailag is (vízmélyépítő-geodéta területeken) profi legyen, nagyfokú hozzáértéssel rendelkezzen. Ez az ember érdekes módon bármikor leakasztható a fogasról, bármikor is alakul a cég? Ugyan az ügyvezetőt a Településfejlesztési Bizottság fogja kiválasztani, de kik közül? Megpályáztatják, meghirdetik az állást? Amilyen gyors tempóban kívánja a testület a céget megalapítani, ennek már rég folyamatban Egyszerű kérdések kellene lennie. Úgy lenne tisztességes egy éves 120 milliós cég vezetésére. Valószínűleg megvan az ügyvezető személye, de nem tartozik azokra az emberekre, akik révén a tisztelt képviselő urak pozíciójukba kerültek. Tételezzük fel, hogy a cég be van jegyezve, működésre kész, van ötszázezer forint vagyona, azaz törzstőkéje. A legfontosabb feladat: munkagépet kell beszerezni, elhangzottak szerint ötmillió forintért. Miből teszi meg ezt, pénze nincs, hitelfelvételre még nem alkalmas, de kihangsúlyozták, hogy a gépet nem az önkormányzat, hanem a cég vásárolja meg. Tegyük fel, akárhogy is, de megvan a gép, indulhat a munka. Legkésőbb az első hónap végén fizetést kell adni, járulékokat kell fizetni. Miből is? Elhangzott, hogy a tervezéshez egy mérnököt kell (vagy célszerű) felvenni. Őt is ki kell fizetni. Miből is? A céghez mérlegképes könyvelő vagy külső könyvelő cég alkalmazása kötelező, sőt a várható bevétel miatt könyvvizsgálót is kötelező megbízni. Miből is? Üzemanyag a törzstőkéből induláskor finanszírozható. Állandó vesszőparipa, hogy a külső vállalkozó cég a hasznot kiviszi, az önkormányzati cég esetében itt marad. Feltéve, ha úgy gazdálkodik, hogy legyen nyeresége! Nem biztos, hogy úgy akar! Ez a menedzsmenttől függ. Jó néhány cég, bank, alapítvány azért megy tönkre, mert minden pénzét elgazdálkodja akár véletlenül, sokszor szándékosan. Polgármester úr szájából elhangzott, hogy az önkormányzati cégeket senki nem ellenőrizheti, még az Állami Számvevőszék sem, kérdezem én: mi a biztosíték arra, hogy lesz nyereség, ami az Önkormányzatnál tud maradni? A vagyonkimentés első gondolati témája maga a munkagép. Az elhangzottak szerint, ha nem lesz munka, az 5 milliós gépet eladjuk a feléért. Talán már megvan a leendő új tulajdonos személye is? A cégből így kimenő pénz hol, kinek a zsebében fog landolni? (Elég idióta vagyok, ha erre a kérdésre választ várok.) Kérdésem még, hogy az önkormányzati cég mennyiért számláz saját tulajdonosának? Ha a Csonka úr szerinti egyharmad árat ami Őszerinte a valós, reális ár az elherdált forintos óradíjjal szemben miből lesz a nagy nyereség? Egyes költségek állandóak üzemanyag, kenőanyag, karbantartás, gépkezelő bére és járulékai, munkaruha, védőitalok (nem a reggeli feles!) mások nem azok, de kalkulálni kell velük. A nyereségsáv az a tétel, ami változtatható. Ha alacsony óradíjat számláz a cég, nincs nagy nyereség, magasan kalkulált óradíj esetén van, de akkor mi az a megtaka- A szentendrei Agy-Tanoda által kiírt meseíró pályázat különdíjas meséje Hová tűnt a víz? FÉLEGYHÁZI BORBÁLA MÉSZÁROS BOGLÁRKA ol volt, hol nem volt, volt falusi kupaktanács lesz a víz miatt. H egyszer egy falu, amiben Ugyebár ezt a gazda is meghallotta. volt egy kicsi tanya. Ezen a tanyán volt egy tó. Másnap kidoboltatták, hogy Egy este, amikor minden magas jutalmat kap az, aki rájön elcsendesedett, akkor kezdődött a ennek a titokzatos eseménynek a baj. A tó eltűnt. Reggel nagyon kulcsára. megijedt a gazda. A gazdának volt egy barátja, Mi fog történni az állatokkal? El fognak pusztulni, ha nem segítségért. A varázsló erősen aki varázsló volt, így hozzá fordult jutnak vízhez! Az állatok nagyon gondolkozott a dolgon, de végül ki voltak száradva. rájött, mi volt a baj. Így szólt a A gazda elment a városba, gazdához: hátha ott tud vizet szerezni. Azt Tudom miért tűnt el a víz. hallotta, hogy az emberek arról De előbb meg kell nekem mutatnod a képességeidet! Szerezd meg beszélgetnek, hogy eltűnt a víz. Kihirdette a polgármester, hogy nekem az aranyalma magját! Megszerzem neked azt a magot, ha vigyázol addig az állataimra, és el is látod őket enni- és innivalóval mondta a gazda. Nyomban el is indult. Ment, mendegélt a gazda, hamarosan el is érte célját, mert egy almáskertbe ért. Ott talált egy érett almát. Megette. Talált benne egy színarany magot. Gondolta, biztosan erre van szüksége a barátjának. El is vitte neki. A barátja nagyon meg volt elégedve a munkájával. Így szólt a varázsló: A vizet egy másik városban élő varázsló lopta el. A vizet azonban neked kell megszerezned! rítás, amit annyira bizonyítani akarunk? Ha nincs közbeszerzési eljárás, honnan tudjuk, hogy más kivitelezők mennyiért vállalták volna a munkát? A pályázati pénzből csak a számlákkal igazolt kiadásokat lehet lehívni. A nyereség összege így döntés kérdése, számolni kell azonban az ÁFA-val, amit az önkormányzatnak kell lenyelnie, nem igényelheti vissza. A cégnek viszont befizetési kötelezettsége van, természetesen az előzetesen felszámított ÁFA-val csökkentve. Az önkormányzatot nagy nyereséggel kecsegtetik, ez esetben a nyereséget terhelő adók is magasak lesznek. De mi van akkor, ha esetleges elgazdálkodás következik be, és nem marad fedezet az adókra, járulékokra? Az Önkormányzatnak kell helytállni és mindent megfizetni. Más témában egyetlen hozzászólásom van: Visszautasítom Pálmai József kijelentését, miszerint eddig, az elmúlt 20 évben előre eldöntötték (gondolom a falu vezetői), hogy a képviselők mire bólintsanak. Miután négy évig voltam képviselő, engem soha, senki nem utasított de többi képviselőtársamtól sem hallottam soha ilyet hogy véleményünktől függetlenül hogyan szavazzunk. Senki nem pislogott, kacsintgatott, semmilyen formában nem utasított, hogy melyik kezünket tegyük fel szavazáskor. Pálmai úr hosszabb ideig volt képviselő, nyilván átélt ilyen helyzetet a saját idejében, azonban kérem, ne rágalmazza azokat, akik ezt nem tették. Köszönöm. Elindult a gazda a vizet megkeresni. Akkor vette észre, hogy a varázsló odarakott neki egy térképet. Visszament érte. A varázsló bejelölte azt a várost, ahol a víz van. Ment mendegélt a gazda, míg egyszer csak egy mélységes mély szakadékhoz nem ért. Nézegette a térképet, de a szakadék helyett csak folyókat és folyamokat látott. Eszébe jutott, hogy biztos innen is a varázsló lopta el a vizet. Ágakat keresett, és hidat csinált belőle. Amint átért, lefeküdt, és el is aludt. De jaj! Reggelre sűrű tüskés bozót vette körül. Nekivágott. Sajnos nem volt nála fejsze, amivel utat tudott volna vágni. Mire kiért a bozótból, tele volt véres sebbel. Újból elaludt. Azt álmodta, hogy egy csoda-virág nő reggelre a feje alatt, leszakítja, és feléb-

7 2011. február Dömösi Élet 7 SZILASSY ISTVÁN Kedves Olvasók! Örömmel tapasztaltam, hogy múlt havi felhívásomra mégis van reakció. Nos, a hozzánk érkezett észrevételeket vágatlanul továbbítjuk is, ahogyan ígértük. Íme: JUJJ! z a rovat azért indult, hogy valahol az egy-két mondatnyi gondolatoknak is jusson hely, itt bárki elmondhatja véleményét. Mindössze E annyit kell tenni, hogy vagy hozzám, vagy a Szerkesztőséghez eljuttatja (szóban, írásban) azt, amiről úgy érzi, hogy publikálni kívánja. A rovat oldalfüggetlen, a véleményeket szívesen közöljük névvel, vagy akár anélkül is. Elérhetőségeink az impresszumban találhatók. Tisztelt Szerkesztőség! Januári számukban megjelent Szilassy István Jujj! című írásának kapcsán szeretném megosztani nyilvánosan az észrevételeimet. Véleményem szerint egy közpénzen megjelenő újságnak közérdekekkel kell foglalkoznia. Ezért megragadva az alkalmat, itt szeretném megkérni a Tisztelt Faluvezetést, hogy kezdjenek végre érdemi munkába! A személyes ellentétek helyett ideje lenne a rengeteg akut problémával törődni. Csak néhány példa: A falu maximálisan kihasznált közintézményének, a Szivárvány óvodának a felújítása. Naponta ötven gyermek és szüleik bukdácsolnak be a rémes bejárón, amit csak tetéz a hó és a jég. Akkor a nyaktörés már a parkolónál kezdődik. (Ez külön szégyen a hivatalra nézve, pláne, hogy a jegyző úr mindenkit felszólított, hogy az ingatlana előtt a tulajdonos kötelessége a csúszásveszély megszüntetése!) Miután belépünk végre az óvodába, megcsapja orrunkat az elviselhetetlen csatornaszag, amit aztán egész nap szagolnak a gyermekeink. (Talán indokoltabb lett volna ennek az épületnek a teljes felújítása egy lakatlan, használaton kívüli iskolaépülettel szemben!) Az utak és a hivatal előtti parkoló takarítása havazás idején. Sajnos, ha hétvégén esik a hó, akkor semennyire nincs takarítva, viszont hétfőig jegesre fagy. Tehát napokig szinte használhatatlan. Az Alsórét utca lassan megközelíthetetlen a patakkövet hordó teherautók okozta kátyúk miatt, holott az itt lakók önköltségén, önerőből készítették 2 évvel ezelőtt, és azóta már többször is lett kátyúzva, szintén önerőből. A Pásztor János és az Alsórét utca közötti közvilágítás megoldása. Péter Balázsné Kevésbé kitörő örömmel fogadtam azt a hírt, hogy a legutóbbi képviselőtestületi ülésen az hangzott el, miszerint én ezt a rovatot Szilágyi Gábor szerkesztő úr felkérésére indítottam volna. Ezzel kapcsolatban szeretném leszögezni az alábbiakat: 1. A rovat megindítása az én saját ötletem alapján történt. Természetesen szóban egyeztettem Szilágyi Gáborral, hiszen bár kivétel nélkül minden írásomat közölte az újságban ez mégis egy picit más, mint egy önálló cikk közlése. Gábor egyetértett azon szándékommal, hogy adjunk teret azoknak, akik talán más módon nem tárnák véleményüket a nagy nyilvánosság elé. 2. Még ha úgy is lenne, hogy Szilágyi úr felkérne bármilyen témájú cikk megírására, vagy egyéb, az újsággal kapcsolatos tevékenységre, nem hiszem, hogy ahhoz bárkinek bármi köze lenne kivéve persze a szerkesztőség dolgozóit, no és a kiadót. 3. Eddigi, a Dömösi Élet hasábjain megjelent írásaim véleményem szerint kellőképpen alátámasztják azon állításomat, miszerint már képes vagyok önállóan állást foglalni és mivel a sajtó (állítólag még) szabad adott esetben az állásfoglalásomnak hangot is adni. Magamra nézve sértőnek találok, és visszautasítok minden ezzel ellenkező értelmű véleményt és kritikát. A tisztelt képviselő uraknak pedig nem holmi összeesküvéselméletek gyártásával kellene tölteni az idejüket. A tavalyi négy hónap ülései nagyjából másról sem szóltak, csak fontos kérdések elnapolásáról. Persze az idő pénz ha eleget halogatunk egy döntést, majdcsak történik valami (például hoznak egy törvényt a polgármesteri illetményről ), ami akaratunknak kedvező helyzetet teremt. Ugyanakkor ezt azzal indokolni, hogy nem volt időnk felkészülni a témából nos, finoman szólva legalábbis érdekesnek nevezném. Ma is az a véleményem, hogy nem kell nekünk a nagyok dolgait utánozni. Az előző önkormányzati ciklus négy évében kezdtük megszokni, hogy Dömös újra fejlődésnek indul. Az elmúlt öt hónapban azonban az események megint lelassultak, mondhatni megálltak. Fejlődés helyett mi, választók csak a pozíciók iránti marakodással szembesülünk. Azt hiszem, többek nevében is bátran kijelenthetem: mi nem erre szavaztunk! Nem erre vagyunk kíváncsiak. A fejlődés megakadt, és mi nem ezt akarjuk. Az, hogy valakik a polgármester esetleges elmozdításában reménykednek, hibás ármánykodás. Tetszik emlékezni: Aki másnak vermet ás. Ehelyett inkább érdemi munkát várunk el mi, Dömös lakosai. És ez nem csak a személyes véleményem, hanem azon vélemények összegzése is, amelyek szóban jutottak el hozzám. Továbbra is várjuk a véleményeket, hozzászólásokat rovatunkhoz. redt, a csoda-virág valóban kinőtt a feje alatt, és ő is meggyógyult. Leszedte a virágot, és eltette. A virág keresztülvitte minden akadályon. Elért egy várost, ahol kegyetlen nagy volt az aszály. A város közepén egy hatalmas tó volt, s annak a közepén egy ház. Ebben a házban élt a varázsló. A gazda a virág segítségével a vizet összeszedte és hazavitte. Ünnepséget rendeztek a tiszteletére. A jutalmát is megkapta. Egy olyan mag volt ez, amit ha elültetnek, másnapra úgy megnő, és annyi termést hoz, hogy minden állatot ellát. Így is lett. A gazda azóta boldogan él állataival és hű barátjával, a varázslóval, aki nélkül nem lett volna ilyen jó vége ennek a mesének. A szerzők a visegrádi Áprily Lajos Iskola 4. osztályos tanulói. Pingpongasztalok és csocsó a faluházban Fotó: Forgács Éva

8 8 Dömösi Élet február Nyílt levél a kulturális bizottság elnökéhez SCHRECK ERIKA okáig gondolkoztam, hogy S érdemes-e írnom, de mivel az Ön által 2009 áprilisban írtakat, miszerint a képviselő az egész községet kell, hogy képviselje, függetlenül attól, hogy hol tanít nem igazán látom megvalósulni, mégis az írás mellett döntöttem. Bevallom, titkon arra számítottam, hogy ha a falu megszavazza Önnek a bizalmat, megváltozik az a helyzet, ami már évek óta tart. Nevezetesen, hogy Ön a faluban lévő és működő közösségeket vagy egyáltalán nem veszi észre, vagy, ha igen, akkor csak bírálni tudja. Pedig nagyon szép dolgok történtek itt az elmúlt években, melyek legalább annyira hozzátartoznak egy falu egyben tartásához, mint az Ön által szorgalmazottak. Gondolok itt például a Magyarok Keresztje, s mellette a nemzeti lobogó felállítására, melynél a falu apraja-nagyja fáradtságot nem kímélve segített, s állítom, hogy a falu ezt az emlékhelyet a sajátjának tekinti. Továbbra is az a véleményem, hogy Ön erről évekig tudomást sem vett, vagy nem akart. Aztán megalakult a Zöld Kendő Énekkar Egyesület, melyről ugyancsak nem volt hajlandó tudomást venni, mert egyetlen írásában sem bírta leírni ezt a nevet. Természetesen kritika volt, de mindig névtelen elkövetőkre vonatkozóan. Magunkra vettük és vállaljuk! Vállaljuk a Marseillaise-t is! Mert ha Ön akkor nem hús-vér lovas huszárok után menetelt volna, hallhatta volna a polgármester úr ünnepi beszédét, amelyhez illeszkedően és az es forradalmi megemlékezés keretében hangzott el a dal. A trianoni megemlékezés kapcsán melyen Ön ugyancsak nem tudott részt venni a Marseillaise-zel kapcsolatos intelmeire pedig csak annyit, hogy hál' Istennek vagyunk néhányan diplomások itt a faluban Önön kívül, csak nem szoktuk hangoztatni, s vannak olyanok is, akiknek nincs diplomájuk Ön szerint senkik de akiknek történelmi tudása és olvasottsága bármelyikünkével vetekszik. Hogy a mazsorettek más katonai parádéhoz tartoznak, nem vitatja senki, de a mieink, és emelik az ünnep színvonalát időnként a közösség érdekében el lehet, és el szabad térni a történelmi hűségtől. A Zöld Kendő Énekkar Egyesület azért is írom ki mindig, mert, ha minket nem is említett a két év alatt, irritáló, hogy Ön, aki elvárja, hogy az összes címe és rangja meg legyen említve cikkeiben folyamatosan a Dömösért, vagy az Összefogás kifejezéseket használja, holott nekik is van becsületes nevük. Szóval a Zöld Kendő Énekkar Egyesület büszke arra, hogy közösséget tudott teremteni, mely politikától, pártoktól, vallási hovatartozástól független, s célja kivenni részét Dömös kulturálisés közéletéből. Megalakulásunk után a már működő egyesület és a falu elöljárói is üdvözölték létrejöttünket, sőt SZEMÉLYESEN is ellátogattak hozzánk. Azóta is összetartóan tudjuk szolgálni a falu érdekeit. Mivel valamennyi kóruspróbán részt vettem, nem emlékszem, hogy Ön a Kulturális Bizottság Elnökeként látogatást tett volna nálunk. Nemcsak énekeltünk az elmúlt időszakban, hanem mást is tettünk a faluért. Igen, Elnök úr! Kímár László és csapata szaktudása és szakmai irányítása nélkül valóban nem lehetett volna helyreállítani a Promenád lépcsőit, mi is köszönjük, de olyan nehéz lett volna a munkálatokat megszervező Zöld Kendő Énekkar Egyesületnek és a sok önként társadalmi munkában dolgozó dömösi polgároknak is megköszönni? Tudom, vannak még rések, amiket még ki kell tölteni, mert különben szétfagy ezt is meg fogjuk szervezni! De térjünk még vissza az éneklésre: augusztus falu napok bohóckodunk? Igen, bohóckodunk! Ha egy ilyen alkalommal a falu közösségének vidámságot, szórakozást tudunk biztosítani, s hozzáteszem, ettől mi is jól érezzük magunkat, akkor igenis bohóckodunk! Mert ugye azt Ön sem gondolja komolyan, hogy egy sörsátorban, ahová a falubeliek szórakozni, kikapcsolódni jönnek, Kodály kórusművekkel és népdalokkal kellene őket szórakoztatni? Ha már a zenénél tartunk, zenei képzettségem lehetővé tenné, hogy neves kórusban énekeljek akár Esztergomban, akár Vácon, s aztán beszámoljak arról, hogy milyen nagy élmény volt. De vajon ez a dömösieknek is élmény? A falu érdekében bár lehet, hogy ez naivitás a részemről mindenkinek, aki ebben munkálkodik, együtt kellene működni. Önnek akit a falu választott meg ennek a feladatnak az ellátására kellene az egyesületekkel együttműködnie, azokat adott esetben felkérni, nemcsak egy jelentkezni lehet megjegyzéssel. A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepség megrendezését Ön már decemberben bejelentette, de még szóban sem hangzott el, hogy számítana bárki részvételére. Itt szeretnék kitérni a január 27-i képviselő testületi ülésen az Ön részéről elhangzottakra, valamint a Dömösi Harsonában leírtakra. Először is a Magyar Kultúra Napja ünnepség nem egy kórustalálkozó, ugye ebben egyetérthetünk. Másodszor nem tudom, hogy Ön milyen nemzetközi kórustalálkozókon vett részt, én például a debrecenin, mint kórustag, s bizony szereplésünkön kívül végigálltunk négy órát, mert a közönség elfoglalta az összes helyet, így a kórusoknak már nem jutott ülőhely. További magyar kórustalálkozókon is részt vettem, mint kórustag, s ugyanazt tapasztaltam, mint az előzőekben leírtak, sőt, a Nagymarosi Férfikar melynek volt szerencsém tíz évig zongorakísérője lenni több fellépésén, és hangversenyén általában alig volt 5-10 férőhely a fellépés után, ahová az idősebb kórustagok leülhettek. Tehát? Való igaz a telt ház, de azt a 11 fő közönségnek számító dömösin kívül a fellépők foglalták el ez így lenne korrekt. Talán ennek az ünnepségnek is nagyobb reklámot kellett volna csapni, mert az időpont már decemberben elhangzott, s maga a szervezés is kívánnivalót hagy maga után, mivel Ön csak január 5-én az egyik kórustagunknak szólt, majd január 12-én a karnagynak ajánlotta, hogy ha úgy gondoljuk, részt vehetnénk. Ön, aki már annyit szerepelt a közéletben, biztosan tisztában van azzal, hogy mit jelent a szolgálati út egy egyesületnek van egy elnöke és egy alelnöke, akinek időben illik eljuttatni bármilyen felkérést, s aki ezt az egyesület felé továbbítja. Itt szeretném az aggódókat és az ellendrukkereket is tájékoztatni, hogy a Zöld Kendő Énekkar Egyesület köszöni jól van, működik, s szorgalmasan készül kitűzött programjának végrehajtására. És most itt van egy új civil szervezet, melynek létrejötte egy örvendetes dolog, s mely első megmozdulásán megmutatta, hogy olyan tömeget tud vonzani, ami nem mindennapi. Elnök úr! Most őket is meg kellett kóstolni? Mindenesetre feltételezem, hogy széleskörű közvéleménykutatás előzte meg az Ön által előterjesztett és meghirdetésre kerülő kulturális rendezvényeket, s gondolom, hogy ezekre nagy az igény. Munkájához és rendezvényeihez sok sikert kívánok, de ne felejtse el, hogy egy fecske nem csinál nyarat és ezért nem a többi fecske a hibás. Gyerekszáj Mi a szomorúság? A szomorúság az, amikor az egyik ember meglátogatja a másikat, és sokat iszik. Kik az alvajárók? Az alvajáróknak olyan betegségük van, ami nem engedi, hogy leessenek a tetőről. A bacilusaik tartják egyensúlyban őket. Amikor az alvajáró az egyik oldalra megy, akkor a bacilusok a másik oldalra rohannak, és ez folyton így ismétlődik. Hogyan értik meg egymást a madarak és az állatok, hiszen nem tudnak beszélni? A madarak és az állatok egymáshoz nagyon közel mennek, és suttogva beszélnek, és nekünk csak annyit mondanak, hogy miau.

9 2011. február Dömösi Élet 9 Arcok a faluból A közös siker csillaga mindig fényesebb az egyéninél SZILÁGYI GÁBOR Honnan jött a fórum létrehozásának gondolata? Egy beszélgetés során arról akartak meggyőzni engem, hogy falunkban már nincsenek működő közösségek, mert az embereket manapság csak a saját dolguk és bajuk érdekli. Korábban már indult egy hasonló fórum Dömösön, aminek kezdetben nagy sikere volt, amit azonban mára nem tudott megtartani. Kerestem az okait. Az Új Dömös Fórumot a helyi közösségi élet új alapokra helyezése céljára szolgáló eszköznek hoztam létre. Valami újat, valami mást akartam kiötleni, ezért kitaláltam mellé egy honlapot. Mára a honlap és a fórum elválaszthatatlan egységet képez, Beszélgetés Detrich Áronnal, az Új Dömös Fórum alapítójával avaly ősszel, egészen pontosan október ötödikétől indult útjára az T Új Dömös Fórum az Interneten. A múltban már két hasonló kísérlet is volt, de sajnos mind a Dömösi Disputa nevű fórum az Indexen, mind a Dömös Fórum a Freeweben nemtelen vagdalkozásba, sárdobálásba, majd az ezt követő érdektelenségbe fulladt. A harmadik mindeddig leginkább sikeresnek tűnő kísérlet, az Új Dömös Fórum Detrich Áron nevéhez fűződik. Ő vállalta fel ennek létrehozását és egyben moderálását is. Vele beszélgettünk elképzeléseiről, a közösségteremtésről, múltról és jövőről. mint egy jó közösségben az emberek. Nem félsz, hogy elmérgesedik a hangnem, mint ahogyan más fórumokon gyakran megesik? A közösségi média (például fórum) felelőse az adminisztrátor. Az Admin a fórum arca, hangja, irányítója egyszóval képviselője. Tehát az én feladatom, hogy a legjobb irányba tereljem az eseményeket. Jelenlétem nem hivatalos képviseletet jelent, mert azzal a közösségi oldalakon semmire nem megyünk. Egyszerre kell bennfentesnek, trendinek, lazának és szakmainak lenni. A közösségi portálokon vagy megnyerjük, kiérdemeljük, hogy kövessenek, vagy magunk maradunk, és a kutya se lesz kíváncsi ránk. Egy fórumnak nincs automatikus közönségvonzó hatása. Az emberek csak azt követik, akit, vagy akiket érdemes. Ezért a legfontosabb, hogy mindig frissé és érdekessé kell tenni az ilyen oldalakat. Mi a véleményed a fórumok működéséről és a tagok anonimitásáról? Az anonimitás a fórumok speciális velejárója, mint egy autó motorja vagy a kereke. Én a tagokra bízom, hogy felvállalják-e a saját nevüket vagy inkább álnév mögé bújnak. Valójában viszont nem tartom jó döntésnek, mert szabadságát veszíti, aki felvállalja egy fórumon a nevét. Mitől működik jól egy közösségi oldal? A kiindulási pont a folyamatos és aktív jelenlét a közösség (fórum) életében. Ráadásul ennek a jelenlétnek teljes mértékben interaktívnak kell lennie, vagyis nem egyirányú a kommunikáció (nem arról van szó, hogy mindenkire ráerőltetjük a nézetünket) hanem hogy elolvassuk a többiek bejegyzéseit is, kommentelünk, lájkolunk esetleg szavazunk. A siker további titka, hogy kell találni néhány segítőt, akik szívesen kiveszik a részüket a feladatokból. Hiszek abban, hogy a közös siker csillaga mindig fényesebb az egyéninél, ezért az Új Dömös Fórumot a jövőben meghatározó közösségi oldalnak képzelem el. A gyors fejlődéshez a megszokottakhoz képest új stratégiát kellett kitalálnom. Nem akartam másolatot készíteni. Mennyire tartod közösségformáló tényezőnek a fórumot? Tapasztalatból mondhatom, hogy egy téma jó időzítésével villámgyors hatás váltható ki. A fórumozás érdekessége, hogy amilyen gyorsan épít, olyan gyorsan rombol. Tehát nagyon! Mik a terveid a jövőre nézve, mit vársz a fórumtól? A fórum működéséről statisztikát vezetek. Ezekre az adatokra építem a következő elérendő célokat. Ebben az évben szeretném elérni a száz regisztrált tagot és a napi minimum ötven hozzászólást. Ha ez sikerül, akkor az Új Dömös Fórum meghatározó közösségi média lesz Dömösön. Mesélj magadról! Igaz, hogy te vagy a dömösi pókember? Hol is kezdjem ezt a történetet? A nyolcvanas években kezdett igazán divattá válni a diszkózene. Ez idő előtt még javarészt akusztikus, illetve kottából játszható muzsikákra táncoltak az emberek. Már gyerekkoromban is mindig zenész, később pedig lemez-lovas akartam lenni be már önálló diszkó esteket tartottam. Amikor már rendszeressé váltak a felkérések, akkor elhatároztam, hogy hivatalosan is DJ akarok lenni ben OSZKvizsgát tettem, és művésznevet kellett választani a működési engedélyemhez. Akkoriban a diszkókban a pókhálósítás volt a menő. Én ott álltam a világító pókhálóim között és adta magát a név. Így lettem DJ Spider. Az olvasók közül is biztos sokan emlékeznek még azokra az időkre. Nekem nagyon kedves időszak volt ez, ezek voltak a klasszikus diszkózás aranyévei. Manapság mivel foglalkozol? Jársz még zenélni? Jelenleg a Thermal Hotel Visegrád szálloda rendezvénytechnikusa vagyok. A zenétől és a hangoktól nem kerültem messzire, mert jelenleg audio- és vizuáltechnikával foglalkozom. Igen, a mai napig pörgetem a lemezeket, mert ebből szerintem, nem lehet kinőni. Időhiány miatt, viszont csak a hotelben lépek fel. Jelenleg van egy nagysikerű gyerekműsorom, ami már túl van a harmincadik előadáson. Felnőtteknél pedig még mindig hódít a retro diszkó. Nem hallottam még, de igen, lehetek én a dömösi pókember.

10 10 Dömösi Élet február Félévkor A visegrádi Áprily iskola hírei BOZÓKI MARIANNA, PAULUSZNÉ TÓTH ANNA z új esztendőbe lépve nagy A hirtelenséggel ismerős környezetben találhattuk magunkat, hiszen január 3-án már tanítás volt az iskolákban. Két hét sem telt el, már lezártuk az első félévet, így aztán nagy sebességre kellett kapcsolnia annak, aki kozmetikázni szerette volna a féléves tevékenységét mutató értékelést. Idén ez mindannyiunk örömére sokkal jobban sikerült, mint tavaly ilyenkor, hiszen fele annyi elégtelen osztályzat sem volt, mint egy esztendeje, s a tantárgyi átlagok is kedvezőbb képet mutatnak. Mire e sorokat olvassák kedves olvasóink, sokan szembesülhettek vele, hogy az elmúlt évek gyakorlatától eltérően az alsós gyermekek is osztályzatokkal térnek haza a második félévtől, hiszen mint azt már többször hírül adtuk az év végén már csak első osztályban értékelünk szövegesen. Bár az újév első hónapja hamar elröppent, így is adódnak híreink. Negyedikeseink a szentendrei Agy-Tanoda által meghirdetett meseíró és illusztráló versenyre adtak be pályázatot, s közülük Félegyházi Borbála és Mészáros Boglárka különdíjat nyert. Szép munkájáért valamennyi résztvevőnk (az előbbiek mellett Muckstadt Szabina és Lendvai Flóra) valamint felkészítő tanítójuk Pauluszné Tóth Anna is könyvjutalomban részesült. Az idén Leányfalun, a Móricz Zsigmond Általános Iskolában január 28-án megrendezett Fábián Zoltán prózamondó versenyen is részt vettünk. A három korcsoportban versengő tanulók kilenc iskolából érkeztek, s mindenki pontos szövegtudással, alaposan felkészülve, mint ahogyan a mi iskolásaink is, akik a zsűri tagjaitól biztató, megerősítő szakmai értékelést kaptak. A résztvevők Visegrádról és Kisorosziból: Horváth Balázs és Blázsik Kitti (3.o.), Félegyházi Borbála, Muckstadt Szabina, Bozóki Noémi és Péterfy Emma (4.o.), Farkas Györgyi és Szabó Boglárka (5.o.), Herczog Adrienn (6.o.) és Paulusz Zoltán (7.o.). Korcsoportjában II. helyezést ért el Paulusz Zoltán (felkészítette: Pauluszné Tóth Anna). Volt dolga bőven ezen a napon az iskolabusznak, hiszen amíg a nagyobbak versengtek, az 1-2.osztályosok Szentendrén A csillagszemű juhász című bábjátékot tekintették meg. Azt, hogy a darab jó volt, jelezte többek között az, hogy gyermekeink tátott szájjal figyelték. Nem ez volt persze az első színházlátogatásunk az idei évben, hiszen a kisoroszi tagintézmény-vezető Szárazné Fehér Tímea szervezésében január 22- én a Madách Színházban jártunk, Lázár Ervin örökérvényű meséjét a Négyszögletű Kerek Erdőt láthattuk. A gyerekek nemcsak a remek előadást, hanem a régi szép színházépületet is lenyűgözve nézték. A szórakozás műfajába semmiképpen sem sorolható, de meg kell említenünk, hogy nyolcadikosaink megírták a központi írásbeli feladatlapot. Velük együtt izgulunk, várjuk az eredményeket. Egy remek 45/50 pontos munkáról már tudunk. Reméljük, hogy a többiek is olyan szintű teljesítményt tudtak az adott pillanatban nyújtani, amely eddigi iskolai tevékenységük alapján reális, és továbbtanulási szándékaikat kellően alátámasztja. Az iskolai munka kiemelt része a tanórai tevékenység. Tantestületünk erőssége, hogy nem az aktuális politikai döntések, hanem sok esetben több évtizedes tapasztalataik és emberismeretük, biztos pedagógiai módszereik alapján végzik oktató és nevelő munkájukat. Ehhez csatlakozik igényük, hogy a legkorszerűbb kutatások eredményeivel, s a zökkenőmentes továbbtanulás érdekében a középiskolák elvárásaival ismerkedjenek meg. Ebben a hónapban Hábel József kollégánk egy jó színvonalú fővárosi előadássorozaton és konzultáción vett részt, ami a matematikai fejlesztés és tehetséggondozás lehetőségeivel foglalkozott. Szatmári Nóra, az idegen nyelvi munkaközösség vezetője pedig a váci Madách Imre Gimnázium nyílt napjára látogatott el, s konzultált a gimnáziumi előkészítő csoport kereteiről és az elvárt teljesítményről. A hónap nagyrendezvénye az országos szervezésű Fórum a közoktatásról című előadássorozat lett volna, amelyről sajnos nem tudunk beszámolni, hiszen hiába törekedtünk rá, súlyos szervezési hiba folytán több száz kollégánkkal együtt nem juthattunk be a rendezvényre. A hónap utolsó hetében zajlottak a szülői értekezletek. Egy félév lezárásáról és közösségi eredményeiről, egy másik félév tervezéséről számoltak be az osztályfőnökök, s érdeklődhettek a szülők. Fontos feladatunknak gondoljuk, hogy a család és az iskola között nyílt, őszinte kommunikáció valósulhasson meg, hiszen csak így lehetséges tanulmányi és nevelési területen előrelépés. Változás történt művészeti iskolánkban. Raffai Zsófia gitártanár kollégánk munkáját január 17-től Perez Garcia Bienvenido gitártanár, zeneszerző veszi át. Az intézkedésre azért volt szükség, mert bár Raffai Zsófia tanárnő munkája pontos, megbízható volt, megfelelő végzettség hiányában a szigorú törvényi előírások miatt és kiválónak minősített művészeti iskolánk megőrzése érdekében tovább nem alkalmazhattuk. Perez Garcia Bienvenido gitártanár, zeneszerző, aki 17 éve él családjával Magyarországon, kubai származású, lelkéből szól a zene, aminek szeretetét nagy igyekezettel adja át tanítványainak. Kívánjuk, érezze jól magát iskolánkban, s tehetségéből növendékeink is gazdagodhassanak! A közeljövőről néhány mondatban: Beiskolázás előtti szülői értekezletet tartunk az érintett óvodákban: Kisorosziban február 8-án (kedden), Visegrádon 14-én (hétfőn), Dömösön 15-én (kedden) 17 órától tájékoztatjuk az érdeklődő szülőket, s adunk választ kérdéseikre. Kisorosziban Szárazné Fehér Tímea, Visegrádon Scheili Éva leendő elsős tanító fogadja a szülőket. A következő tanév előkészítése kapcsán tájékoztattuk az érintett szülői közösséget arról is, hogy a jövendő ötödik osztály vezetésére Veres Judit tanárnő kap megbízást. Február 11-én (pénteken) várjuk a fényképészt, hogy elkészüljenek az idei év emlékei. Új szakember kapott megbízást a munkára, várjuk a szülői visszajelzéseket. Az iskolaorvos és a fogorvos folyamatosan szűri tanulóinkat. Idén azonban lehetőség nyílik arra is, hogy szervezett ortopédiai szűrésen vegyenek részt a gyerekek helyben, az iskolában. A vizsgálatot február 7-én a Szentendrei Szakrendelő szakorvosa végzi szülői igény alapján. Javaslatunkra a szülők döntő többsége igényelte a szolgáltatást. Február 7-én házi németverseny, 17-én német nemzetiségi versmondó verseny lesz Dunabogdányban. Február 22-én a Cyrano című előadást nézzük meg a budapesti Magyar Színházban. Indulás 17 órakor Jeneiné Vörös Margit tanárnő vezetésével. Farsangi vigasságunkat március 4-én tartjuk, 2 órától a kicsiké, 5 órától a felsősöké lesz a terep. Reméljük, idén is ötletes jelmezekkel örvendeztetik meg egymást közösségünk tagjai. A szülői munkaközösségek tagjainak segítségében továbbra is bízunk. Március 8-án (kedden) az első négy órában nyílt napot tart a leendő elsős gyermekek ez iránt érdeklődő szülei számára Pálmainé Vas Zsuzsanna tanító az első, Scheili Éva leendő elsős tanító pedig a második osztályban. Március 9-én (szerdán) Kisorosziban minden évfolyam első négy tanítási órája látogatható az iskola jelenlegi és leendő szülői közösségének tagjai számára. Március 15. nemzeti ünnep, amelyről 1-2. osztályosaink osztálykeretben emlékeznek meg az előző munkanapon, az idősebbek pedig a települések rendezvényein vesznek részt szervezetten, március 15-én (kedden). A március 14-i (ünnepnapot megelőző) munkanapot a rendelet értelmében március 19-én (szombaton) keddi tanítási rend szerint dolgozzuk le. Végezetül gyermekeik egészségének védelmében két dologra szeretnénk felhívni figyelmüket. A járványok időszakában járunk. A betegség miatt otthon töltött időben a gyermekek lemaradnak a tanulásban, sőt, ami őket még talán ennél jobban is zavarja, a barátaikkal sem találkoznak. Azt azonban feltétlenül

11 2011. február Dömösi Élet 11 és az előbbi indokok ellenére is javasoljuk, hogy a beteg gyermeket a gyógyulás időszakában tartsák otthon, hiszen a ki nem hevert betegségek újrafertőzhetik a beteget, illetve súlyos szövődményekhez vezethetnek, s a gyermek közérzetét, iskolai teljesítményét negatív irányban befolyásolják. Nem beszélve arról, hogy a beteg gyermek a teljes közösséget akaratlanul továbbfertőzheti. A másik általunk megfigyelt egészségkárosító hatás, hogy néhány tanulónál rendszeresen látunk az iskolában kólát, egyéb szénsavas üdítőket, csipszet, sőt újabban viszonylag sok gyermek számol be arról, hogy energiaitalt fogyaszt, s egy részük napi rendszerességgel vagy annál gyakrabban is. Valószínűnek tartjuk, hogy a gyermekek a szülők által a napi étkezésre szánt zsebpénzüket fordítják hasznos anyagokat nem, egészségkárosítókat viszont annál nagyobb mennyiségben tartalmazó élelmiszerek vásárlására. Azt gondoljuk, nincs abban véleménykülönbség a szülői ház és a pedagógusok között, hogy menynyire károsak a felsorolt anyagok. Kérjük amennyiben egyetértenek velünk a szülők ellenőrizzék rendszeresen a gyermekek vásárlási szokásait, s ami ennél sokkal fontosabb: beszélgessenek velük sokat az egészségtelen táplálkozás veszélyeiről. A beszélgetés során nem árt szót ejteni az öltözködés és az életmód napokat, éveket, életet meghatározó hatásairól sem. S miközben beszélgetünk a hosszú téli estéken, kitartóan várjuk a tavaszt, s amíg meg nem érkezik, mindannyiunk mosolya, nevetése varázsolja széppé, melegebbé a rideg hétköznapokat! 1% 1% Kérjük, hogy támogassa adója egy százalékával az Összefogás Dömösért Közhasznú Egyesületet! Adószámunk: Ezzel Ön is egyszerűen részt vehet községünk kulturális életének támogatásában, segítségével tovább folytathatjuk a falu érdekében végzett munkánkat. Támogatását előre is köszönjük! 1% 1% Átadták a felújított Bozóky Mihály Általános Iskolát tanulni kell magyarul és világul, tanulni kell mindazt, ami kitárul, ami világít, ami jel: tanulni kell, szeretni kell. (Nemes Nagy Ágnes) BURAINÉ TÓTH JULIANNA zek a gondolatok voltak az E Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-dunántúli Operatív Programja által nyújtott támogatás segítségével felújított, korszerűsített Bozóky Mihály Általános Iskola projektzáró rendezvényének mottója. Nemes Nagy Ágnes verse elhangzott az iskola egyik diákjának előadásában, és ezeket a sorokat idézte Galovicz Mihály, a pályázat lebonyolításában közreműködő VÁTI Nonprofit Kft. Közép-dunántúli Regionális Irodájának igazgatója is avatóbeszédében. Az intézmény január 28-án 10 órakor kezdődő ünnepélyes átadó ünnepségét Pergel István polgármester úr nyitotta meg, aki elmondta, hogy az iskola felújításáról, a pályázaton való részvételről még az előző képviselő-testület döntött. A beruházás során különböző problémák miatt többször kellett módosítani a befejezési határidőt. Annál inkább nagy jelentőséggel bír ez az iskolaavatás, mert a közeljövőben nem várható ilyen volumenű beruházás a településen. Az iskola tanulói színvonalas műsorral készültek a nagyon várt eseményre. Őket követte Galovicz Mihály avatóbeszéde. Galovicz úr elmondta, hogy a projekt lebonyolítása apró hiányosságoktól eltekintve problémamentesen zajlott, az eddig igényelt támogatások elszámolása rendben volt. Kiemelve az oktatásfejlesztés fontosságát, és beszédét a már említett idézettel zárta. Mayer Eszter a Középdunántúli Regionális Intézet munkatársa méltatta az iskola eddig elért jó eredményeit, gratulált a felújított intézményhez, további eredményes munkát kívánt a tantestületnek. Fábiánné Gyimesi Lívia röviden ismertette a pályázat folyamatát, a beruházás alatti oktatási problémákat és a megújult, teljes körű akadálymentesítéssel ellátott intézmény paramétereit. Kitért arra, hogy beruházással párhuzamosan folyt a pedagógusok szakmai továbbképzése és talán lehetőség lesz az informatikai rendszer fejlesztésére is. Végezetül köszönetet mondott az önkormányzatnak, hogy felvállalta ezt a nem kevés anyagi áldozattal járó beruházást, a tantestületnek, a szülőknek a takarításban, költözésben nyújtott segítségért. A beruházásban részt vevő tervezők, pályázatírók, műszaki ellenőrök, kivitelezők munkáját egy-egy emléklap átadásával köszönte meg. Aki iskolát épít, jövőt épít mondta Benkovics László a település volt polgármestere. Elmondta, hogy kihasználva az uniós támogatási lehetőséget vágott bele a település 2007-ben az iskolafelújítási programba. Nem kis áldozatot jelent ez a község részéről, hiszen a közel 250 millió forintos uniós támogatás mellett a 88 milliós saját forrás biztosításához 80 millió forint hitel felvételére volt szükség. Az intézmény felújításával egy épületbe került az oktatás és a XXI. századi elvárásoknak minden tekintetben megfelelő iskolában tanulhatnak a pilismaróti és környékbeli gyermekek, hiszen a dömösi iskolások nagy része is hozzánk jár. Az ünnepséget jelképes szalagátvágás zárta, majd a meghívott vendégek megtekintették a korszerűsített, felújított iskolát. A délután 4-re hirdetett nyílt napon az eredetinek kétszeresére bővített aula is szűknek bizonyult, hiszen a diákokon kívül ott voltak a szülők és a község lakói is szép számmal. Az iskolások műsora után az érdeklődők körbejárták az épületet. A nap jó hangulatú táncházzal fejeződött be.

12 12 Dömösi Élet február Négy évem a Szivárvány alatt SEBŐK ISTVÁNNÉ, JUTKA NÉNI ár sokan megismernek M Dömösön, azt is tudják talán rólam, hogy az óvodában dolgozom és a templomba járó emberek is ismernek, ahol missziós munkatárs voltam öt évig. Már többen bemutatkoztak e lap hasábjain, úgy gondoltam, hogy én is megosztok néhány gondolatot magamról és a munkámról a dömösi emberekkel. Mint általában a Dömöst választó lakosokat, minket is a hely szépsége ragadott meg királyi vidék ez valóban az. A Pilis csodálatos varázsa hatja át ezt a tájat. Édesanyám borsodnádasdi, édesapám hajdúhadházi, a férjem Mátra vidéki, én és a nővérem Debrecenben születtünk, és éltünk. Két fiam van 26 és 29 évesek, férjem építőgépész-üzemmérnök és szervező szaküzemmérnök. Hajdúböszörményben, ban végeztem az Óvónőképzőben től a debreceni Kurucz utcai óvoda óvodapedagógusa voltam 2003-ig, Dömösre költözésünkig. Nagyon alkotó, termékeny 26 esztendőt töltöttem megbecsült óvónőként a pedagógiai munkája alapján országosan is elismert, hatcsoportos óvodában. Folyamatosan képeztem magam, részt vettem a Kurucz utcai óvoda által 1993-ban kiadott Feladatgyűjtemény a képességek megállapításához és Feladatgyűjtemény a képességek fejlesztéséhez című országosan elismert kiadványok elkészítésében. C kategóriás művészeti oktatói és bábpedagógiai végzettséget szereztem. Részt vettem a tavaszi és őszi bábpedagógiai napokon Bucz Hunor és Arany Erzsébet irányításával. Molnár V. József néplélektan kutató a gyermekrajz elemzés rejtelmeit tárta fel előadásai során óvodánkban. A Kossuth Lajos Tudományegyetem által szervezett Csodakút és Csodaszarvas előadásain neves szakemberek, így Papp Gábor, Szántai Lajos, Molnár V. József magyarságunk, kultúránk, nyelvünk és jeles napjaink eredetét és értékeink gyermekeknek való átadásának fontosságát és lehetőségeit tárták fel. Kézműves technikákkal, nemezeléssel, csuhézással és korongozással ismerkedtem, mindig szívesen használtam a gyermekek között is természetes anyagokat. Részt vettem a Kurucz utcai óvoda egyéni képességfejlesztő programjának kidolgozásában. A drámajáték, a bábpedagógia és a hagyományőrzés mindig is nevelő -oktató munkám alapja volt. Költözésünk után az Esztergom-kertvárosi óvodába kerültem, ahol befogadtak, megszerettek. Több darabban játszottam a Kertvárosi Óvoda bábszínházában tavaszán egy megyei szintű bemutató után, ahol a dömösi óvodapedagógusok is részt vettek Ágoston Nóra akkori óvodavezető megkeresett, és elhívott a dömösi Szivárvány Óvodába. Kis gondolkodás után megváltam a Kertvárosi Óvodától, és 2005 júliusában átjöttem Dömösre, hogy tudásommal falum óvodáját segíthessem év végén az óvodavezető külföldre költözött családjával, ekkor engem bíztak meg az óvoda vezetésével. Egy ilyen kicsi óvodában nagyobb kihívás ez, mint gondolnánk, csoportban is dolgozni és óvodát vezetni két egész embert kívánna. Három tanévet fejeztünk be eddig, és nagyon sok mindent valósítottunk meg. Óvodánkban két osztatlan összetételű vegyes életkorú (két és fél évestől hét éves korig) csoportban ötven gyermek nevelésétoktatását tudjuk biztosítani. A vegyes csoport családias, együtt lehetnek a barátok és testvérek, sokszínű, változatos élményeket, lehetőségeket biztosít a gyermekek fejlődése során. Egyébként nem életkor szerint, hanem egyéni érés, fejlettség, érdeklődés figyelembe vételével minden gyermeket önmagához képest kell fejleszteni. Sajnos nem minden óvodában valósul meg ez a szemlélet, de a mai fejlett kor óvodapedagógiai elvárása a gyermekek önmagukhoz képest való egyéni fejlesztése! Mivel ezen a területen nagy tapasztalatot szereztem, kolléganőimmel megismertetve sikerült a gyermekek alapos ismeretére alapozva az egyéni fejlődéskövetés megvalósítása mindkét csoportban. Fontos érték számomra a szülőkkel való pozitív kapcsolat építése, a pozitív bizalmi kapcsolat kialakítása. Az egységes nevelés a gyermek harmonikus fejlődését segíti. Ezért tartottam fontosnak az anyás beszoktatás megvalósítását óvodánkban. A szülő, ha igényli, jelenlétével segíthesse a leválás folyamatában gyermekét. Számos pozitív példa mutatja, hogy a szülőnek is szüksége van erre az időszakra, hogy bizalommal az óvónőkre tudja hagyni gyermekét, és a családdal való jó kapcsolatot is segíti. A gyermek alapvető tevékenysége a játék, a játékban tanul. Ezért a fejlesztés is játék és játékos tevékenységek során történik. Nevelésünk-oktatásunk pozitív szemléletű, a fejlett területekre alapozva a jót megerősítve történik. Nem büntetésszemléletűek vagyunk, a helyes viselkedést is gyakorlás útján tanulja meg a gyermek. Megtanulják a problémákat békés úton megoldani, megtanulják mi a helyes követendő, és mi nem az. Értéket őrizni a mai világban nem könnyű, ahol a jó hír nem is hír, mi az óvodában mégis erre törekszünk. Kialakult sok pozitív, a mindennapokba beépült érték. Ilyen érték az is, hogy fontosnak tartjuk ebben a korban, a nevelésben-oktatásban a magyar népi kultúra közvetítését. Nemzeti történelmünk a népmesékben, népdalokban, mondókáinkban van kódolva, ami a gyermek számára utat mutat a legkisebb is legyőzhet minden akadályt, ez az egészséges lelki fejlődéshez is hozzájárul. Népi kismesterségekkel is ismerkedhetnek a gyermekek, a nemezelés, tojásviaszolás, agyagozás, gyertyamártás, gyöngyözés különböző formái, a batikolás, a szövés-fonás különböző formái mind a gyermekek kedvelt tevékenysége. A népi játékok közül hagyományossá vált a pünkösdölés, pünkösdi király választás és pünkösdi királyné hordozás. Ezt a játékot megelőzi az élő virágból font koszorúkészítés, ami szintén különlegesen szép élmény a gyerekeknek. Kapcsolódtunk a szentendrei hagyományéltető óvónők továbbképzéséhez, amelyet Papp Kornélia és Kertész József vállalt föl. Minden hónapban két óvónő vesz részt ezeken a gyakorlati bemutatóval összekötött alkalmakon. Kétszer a mi óvodánk adott otthont ennek a továbbképzésnek, a gyakorlati bemutató 2008-ban a pünkösdölő, és 2010-ben a csodaszarvas meséjének játéka volt. A szervezők és a résztvevő szentendrei óvónők véleménye alapján mindkét továbbképzési nap nagyon színvonalas volt. Vertel József bélyegtervező grafikus művész lányával is nagyon jó kapcsolatunk van. Bea segítségével már két kiállítás volt a Malomgalériában, illetve postai levelezőlapok is készültek a gyerekek munkáiból. A csodaszarvas játék előtt a rézdomborítás technikáját ismerhették meg, és gyakorolhatták a gyerekek. A 2010-es kiállítás előtt pedig Kányádi Sándor: Táltosmadár című meséjére olajpasztellel hozták létre alkotásaikat a kicsik. Értékként valósítottuk meg, hogy az óvodát gyermekmunkákkal díszítjük. Évszakonként az ablakokra is csodálatos alkotások készülnek. Rajzaikból, festményeikből válogatott alkotások keretbe foglalva díszítik az óvoda helyiségeit. Úszni visszük a gyerekeket, ezt olyannyira fontosnak tartottuk, hogy a dolgozók szabadidejükből is áldoznak, hogy megoldható legyen az utaztatás. Több szülő és nagymama is segít ezeken a napokon elkísérni a gyerekeket. Anyagilag pedig az Összefogás Dömösért Közhasznú Egyesület segíti a megvalósulást től a magyar néptánc szépségeivel is ismerkedhetnek a kis óvodások. Hagyománnyá vált, hogy a búcsúzó gyermekek fát ültetnek az óvoda udvarán. Katona Zsolt kőfaragó minden kis fához egy szép kőfaragást ajándékozott az óvodának. Hagyomány a zajos farsang a falu utcáin, a március 15-i ovis ünnepség, az idősek köszöntése és Vertel Józsi bácsi házánál a tavaszi játékunk. Sok segítséget kaptunk az elmúlt négy évben a szülőktől és a falu segítőkész lakosaitól is. Gír Tibor

13 2011. február Dömösi Élet 13 a fenntartó által biztosított forrásból beszerezte és felújította társadalmi munkában az óvoda csoportszobáinak elavult világítási rendszerét. Érsek László az udvari babaház felújításának faanyagát és a felújítás munkálatát vállalta társadalmi munkában. A Hoffmann család az ellátmányból megvásárolt konyhai járólap lerakásával ajándékozta meg az óvodát. A férjem is sokat segített, a fenntartó által biztosított forrásból tároló szekrényt, játéktartó polcrendszereket, a homokozó szélének gerendázását és a babaház padlózását is elkészítette. A beszerzéseknél segít felderíteni az akciós árakat, és a cipekedésnél is jól jön a segítsége. A rugós udvari játékokat egy szülő jóvoltából beszerzési áron kaphattuk meg. A Heim család hozta létre az óvodai alapítványt ( Dömösi Óvodásokért Alapítvány ), és a Gombor családdal együtt biztosították a kezdőtőkét. Három pályázatot nyert az óvoda három tanév során, mozgásfejlesztő játékokra, építőanyagokra, udvari mozgásfejlesztő mászókákra. Továbbtanulási pályázatot nyertünk, ez az uniós pályázat nem csak a továbbképzés költségeit tartalmazza, hanem az óvoda is profitál belőle, a tanulmányokat végző vezetőt kivéve az óvodapedagógusok helyettesítési díját is biztosítja, jövedelmüket növeli. Így a fenntartót a továbbtanulással kapcsolatosan nem terheli semmilyen költség. A nevelőtestület az óvodában eddig végzett munkám alapján támogatta a pályázaton való részvételemet, hiszen 2010-től a vezetőknek szakvizsgával kell rendelkezni. A csoportszobákat otthonosan rendeztük be, kis kuckókat alakítottunk ki, ahol a gyermekek játszhatnak, elvonulhatnak, tevékenykedhetnek. A fenntartó által biztosított forrásból takarékos gazdálkodással a négy év alatt nagy fejlődés valósult meg, a csoportszobák teljes berendezését sikerült felújítani. Várjuk az óvodapályázat eredményét, és reméljük, hogy annak elnyerése után az óvoda épülete is bővülni és szépülni fog. A dömösi Szivárvány Óvoda a gyermekek fejlődéséhez maximális lehetőséget biztosít. A falu ünnepségein látom, hogy a gyermekek mindig mosolyt csalnak az emberek arcára. Vigyázzunk értékeinkre! Hogyan tovább? DÉNES KÁLMÁNNÉ ikkemben a Dömösi Harsona ezévi első számában C megjelentekhez szeretnék hozzászólni. Pálmai József Hogyan tovább? című cikkéből szerettem volna megtudni, hogy valóban hogyan tovább?, mivel a címe alapján ez a lap Dömös Község Tájékoztató Kiadványa. A cikkből azonban az országban kialakult gazdasági helyzeten, az elmúlt évek okozta nehézségeken kívül semmi konkrét ismertetést nem találtam. Vagy így tovább? Az elmúlt választási ciklus legnagyobb hibájaként a tájékoztatás elmaradását rótta fel a jelenlegi képviselő-testület. Azt gondoltam, hogy most részletes prognózist kapunk a jövőre nézve. Nincs ismertetés a hogyan továbbra. Egyetlen téma, ami egy kicsit pontosítva van az, hogy a lakosság kapjon több lehetőséget a közösségi élet, a sportolás és művelődés terén. A kitöltött tájékoztató felmérésekből kiderült, hogy meg van az igény az együttlétre, kulturálódásra és így tovább. Miután hónapok óta fenn van a felhívás a kábeltévén, hogy akinek a Dömös életével és egyéb, a faluval kapcsolatos témákban észrevétele, javaslata van, tegye meg, és helyezze a gyűjtődobozokba. Lehet, hogy csak én vagyok rá kíváncsi, milyen ötletek, javaslatok kerültek a dobozokba, de gondolom másokat is érdekelné mindaz, hogy a falu jobb élhetősége érdekében, milyen változtatási igényük van az embereknek. Hallani ugyanis csak pingpongozásról, csocsózásról, fociról, sakkról lehet. Más igénye nincs a lakosságnak? Igaz, Zoller-díj CSEREKLYE DÓRA oller Attila-díj január Z 23-án este a Don Vito pizzériában került sor a Zoller Attiladíj átadására. A Mátyás Király Művelődési Ház és a Don Vito pizzéria által 2005-ben alapított díjat idén Kiss Péter Botond tanuló vehette át. Peti az első mondhatjuk alapító növendéke a a cikkíró felszólít bennünket emígy: tessék megfigyelni, hogy az Önkormányzat és a községben működő egyesületek milyen értékes lehetőséget biztosítanak az érdeklődők számára. Ehhez kötődik a Kulturális Bizottság január 13-i ülésén elhangzott elnöki beszámoló, miszerint a sporteszközök megvásárlásra kerültek és jegyző úr ígéretet tett a felállításra. Elég furcsának tartom, hogy bár ígéretet tett rá ez a jegyző feladata akár gesztusa legyen egy olyan helyzetben, amikor tudvalévő, hogy közmunkások híján nincs műszaki személyzete a falunak. Amiatt is furcsának tartom az ő feladatának felróni az eszközök felállítását, mert hónapok óta egy csomóan reszketnek a pingpongozásért és a csocsózásért, és ezek között ne lenne néhány férfi, aki egy-két óra alatt felállítaná az asztalokat? Mint ahogy ez a felajánlás a január 27-i képviselő-testületi ülésen egy hónappal a beszerzés után végre megszületett! A Harsona mellékletét képezi a évre tervezett dömösi kulturális programok jegyzéke. Szép, választékos programsor, majdnem felét az ÖDKE szervezi. Azonban az önkormányzati szervezésű programokból a disznóvágást mindenképpen kihagynám. Miért szervezzük ezt a programot? Mert Visegrádon is volt egy ilyen, és Pilismarót is majmolja őket? A szükségességét Pálmai Józsi szerint az indokolja, hogy a fiatalok, gyerekek nem ismerik ennek tradícióját. Én csak egy lágyszívű nagymama vagyok, de szeretném megismerni az óvodapedagógusok véleményét arról, fafúvós tanszak szaxofon tagozatának. Zenekedvelő a zeneművek iránt érdeklődő, hangszerét szerető, lelkes kis művész. Koncertműsoraink fellépői között szinte mindig olvasható a neve. Nem csak szűkebb közösségünkben szerepel, 2009-ben Érden megyei szaxofonversenyen vett részt nagyon szép eredménynyel, idén pedig Pomázon az országos szaxofonverseny döntőjébe bejutva gazdagította hangszeres élményeit, versenytapasztalatait. Mindezek és a szorgalma hogy amikor az akármilyen módszerrel elkábított és megölt állatot perzselik, széthasítják, darabolják, stb., ez a látvány a 3-5 éves gyerekekben milyen pszichés hatást vált ki. Eljátsszák-e az eseményeket saját játékszereiken, netán a kedvenc cicán? Bár már többször szóba került a Magyar Kultúra Napja teltházas megrendezése, a tényleges, valódi látogatói létszám fő volt. Nem osztom azt a véleményt, hogy a résztvevők is ünneplők. Ezek szerint például az Operaház állandóan teltházas (hála Istennek tényleg az), hiszen a színészek énekesek, zenészek, technikai és gazdasági személyzet megtöltenék az ülőhelyeket. A Település-, Vállalkozásés Közlekedésfejlesztési Bizottság ülésén történt félreértés a polgármesteri hivatal kinyitásával kapcsolatban valóban sajnálatos, azonban hasonló hiba bárkivel, bármikor megtörténhet. Annyit jegyeznék még meg, hogy a választási kampányidőszakban Csonka József (nevezett Bizottság egyik tagja) egyáltalán nem jött zavarba, amikor az összes kocsmában kampányolt. Annak idején arra gondoltam, hogy megalakult Dömösön a kocsmárosok pártja. Az elfogyasztott két kávé és narancslé árát a hivatali dolgozóknak szívességet téve megtérítem a tisztelt képviselő uraknak. Annak megemlítése, hogy mit és kikalkuláltam körülbelül mekkora összegben fogyasztottak, pitiáner dolog volt. Utolsóként egy mondat Kuminka úr kérelméről. Témájában ezt a kérelmet remélem, nem tévedek, mert hivatali papírok nincsenek a kezemben, arra viszont határozottan emlékszem, hogy rendezési tervvel kapcsolatos volt az előző képviselőtestület egy korábbi ülésén Kuminka úr jelenlétében megtárgyalta. elismeréseként kapta meg a díjat. Peti, kívánjuk neked, hogy a zene és a szaxofon kísérje végig életed és adjon pótolhatatlan élményeket, boldog pillanatokat! Elismerés illeti Peti hangszer tanárát is, Kun Ádám tanár urat. Köszönjük a díj alapítóinak, hogy zeneiskolás növendékeink számára Zoller Attilának, Visegrád szülöttének a példáját állították. Köszönjük, hogy ez a díj is lelkesítheti tanítványainkat a kitartó, szorgalmas munkára.

14 14 Dömösi Élet február A búza Mikor elgurult az utolsó forint, és a saját fiam csak úgy rámlegyint, mikor senkim nincs, és nem is lesz, Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz. KÁLMÁN ANTAL ATYA gyszer két gazda elhatározta, E hogy versenyezni fognak, kinek lesz nagyobb, szebb, jobb termése. Mind a két gazda gondosan válogatta meg, szinte szemenként a búzát, hogy csak a legjobb szemek kerüljenek a földbe. Persze a földet is gondosan előkészítették, hogy minden készen álljon a mag befogadására. Aztán elkezdődött a csírázás. Mind a két gazda kiment, és hosszan nézték az először sötétlő, majd szép lassan halványan zöldellő búzatáblát. A gazda szeme növeli a jószágot! mondta az egyik. Úgy tűnik a terményt is! mondta mosolyogva a másik. Mind a két tábla szépen növekedett, de mintha az egyik mégis kicsit jobban nőtt volna. A másik búzatábla szebb gondolta az egyik gazda. Valamit tenni kell, hogy utolérjem! Mintha az én táblám nem lenne olyan nagy, mint a szomszédé. Valamit változtatni kell gondolta a másik gazda is. Az egyik gazda hosszasan keresgélt a folyóiratokban, szakkönyvekben, hogy hogyan tudná még erőteljesebb növekedésre bírni a búzáját. Aztán egy sajátos ötlete támadt. Mi lenne ha Esténként, kicsit segítene a búzájának. Ha kicsit tényleg csak egy millimétert meghúzná a növényeket. Akkor tíz nap alatt egy centivel nagyobbak lesznek! És egy hónap alatt 30 centivel fogják lehagyni a szomszéd búzáját! A másik gazdának a következő megoldás jutott az eszébe: A növekedést serkentő vegyszer, amit használok, nagyobb mennyiségben még nagyobb hatást tudna elérni. A gondolatot tett követte, fogta a vegyszert, és kétszer anynyit kevert a kotyvalékba, mielőtt bepermetezte volna a növényeket. Mind a két gazda elégedetten nézte a munkájának gyümölcsét. A vetemények növekedtek, mintha csak húzták volna, majd elkezdtek sárgulni, először csak sápadt zöldekké, majd aranyló sárgává váltak, és a búza szép lassan szálanként lefeküdt a földre, mint egy hisztis kisgyerek, aki reggel nem akar iskolába menni. A két gazda szomorúan, könnyeit törölgetve állt a búzatábla mellett. Állapodjunk meg abban, mondta az egyik hogy a verseny döntetlen, hisz mind a ketten nyertünk. Ha mást nem, akkor tapasztalatot. Jövőre majd újra megpróbáljuk. Szeretnénk az életünket felgyorsítani, hogy minden egyszerűbben könnyebben történjék. Miért kell annyi mindenre várni? Autót egy nap alatt lehet vásárolni, nem kell hónapokat várni, hogy legyártsák, a banki ügyintézés egy perc alatt megtörténik, az ételeket csak melegíteni kell, és az asztalra kerülnek, a vonatok, és a buszok egyre nagyobb sebességgel száguldanak. Miért ne lehetne az életet is kicsit felgyorsítani, hogy egy kisgyerek gyorsabban legyen felnőtt, hogy a búza hamarabb hozza meg a termést... milyen jó nekem, hogy vagy nekem Mikor nagy lesz már a saját ruhám, és a családomnak nincs ideje rám, és a ténfergésből elég lesz, Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz milyen jó, milyen jó milyen jó nekem, hogy vagy nekem... (Presser Gábor) DOBOS KÁROLY Retúr című filmet láttam az A elmúlt hetekben a Duna TV előadásában, melyet 1996-ban mutattak be először. Most az alkotó, Palásthy György nyolcvanadik születésnapja alkalmával vetítették újra, s habár a kommentárban a filmet mint a nyugdíjasok elégiáját mutatták be, a kiváló, már többségében azóta elhunyt színészek kitűnő játékának köszönhetően mégsem volt lehangoló, sőt, sokszor inkább kacagtató. Aki nem látta, annak igyekszem pár mondatban összesűríteni a cselekményt. Abból a tényből indul a történet, hogy a hetven év felettiek ingyen utazhatnak a kormány rendelete értelmében. A vonaton, ahol az egész cselekmény zajlik, egy fülkében gyűlik össze a megszokott társaság, akik az éjszakát a fűtött vonaton töltik, Budapestről indulva, s reggelre oda visszaérve. A hat idős ember hat különböző sors, akik nyugdíjazásuk után, különböző okok miatt a társadalom peremére kerülve hajléktalanokká váltak, s az ingyen utazással éjjeli menedékhez jutottak, s közben felemlegették elmúlt éveiket egymásnak, és újraélték azokat önmaguknak. Akit nem vár vissza senki, az elveszett a reménytelensége miatt. A többiek visszaérnek reggelre újra Budapestre, s a főszereplőt szerető szívek várják, és hazavezetik. Valóban akinek van valakije, akitől szeretetet kaphat, és akinek szeretetet adhat annak, sokkal könnyebb az élete még a nehéz Retúr idők közepette is! Mert mi teszi boldoggá az embert? A karrier? A hatalom? A pénz? A siker? Az önmegvalósítás? Mind-mind pillanatnyi rövid elégedettséget esetleg okozhatnak, de a lelkünk boldogságát csak a szeretet áramlása teszi boldoggá! Én szeretek valakit, ő szeret engem. Érzem, tudom, tapasztalom. Jó, jó, de mi a helyzet az egyedül élőkkel? Az egyedül élő ember nem mind magányos! Társas kapcsolatban is lehetnek magányos emberek! Magányos az, akiknél nincs Szeretet. Az Isten Szeretet! Mondja az Írás! Azért írom le, hogy aki nem olvassa a Bibliát az is tudja meg, ha talán ezeket a sorokat átfutja. Mi a bizonyíték? Az hogy elküldte az Ő Fiát, Jézus Krisztust erre a földre, hogy egyszeri és tökéletes áldozatával megmentse ezt a világot az örök haláltól, benne az én és a Te életedet is. A menekvésnek egy feltétele van csupán! Hinni az Ő nevében! És akkor már itt a földön bármi történik Veled, tudd meg, hogy nem lesz egyedül a szíved többé, mert Ő ígérte, hogy velünk lesz a világ végezetéig Szent Lelke által. Közöttünk jár, bennünk él a szeretet Lelkével. Benne van egy segítő kéz mozdulatában, egy mosolygó szempárban, egy együttérző könnycseppben! Csak vedd észre, és add tovább! Most is biztat: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! (Ésa. 43:1) És boldogan felelhetünk rá: Milyen jó! Milyen jó! Milyen jó nekem, hogy Vagy nekem, hogy vagyok Neked!

15 2011. február Dömösi Élet 15 Azért vannak a jó barátok SZERÉMY GYÖRGY omoly férfi ötven fölött nem K köt új barátságot mondta a nyolcvanas évek legvégén boldog emlékű mesterem, mielőtt egy megható és ugyancsak sajátlagos rituálé során idősebbik fiává fogadott volna. Ötven azóta bőséggel elmúltam, s bár komoly férfinak csak egészen ritka és kivételes alkalmakkor szokásom mutatkozni, ezt a régi szentenciát (különösen, amióta értem, és élem is a miértjeit, rám nézvést legalább kötelező érvényűnek fogadtam el, s tartottam is magamat hozzá egészen a tavalyi év szeptemberéig. Az elfogadott vagy személyes használatra kikalapált elvek tisztán történő megőrzése, az élet osztotta (kedves vagy keserű) tapasztalatok, próbák, határhelyzetek tanulságai, a tisztességszeretet-bizalom-alázat és más hasonló mentális-etikai luxuscikkek általános devalvációja idején ugyanis meggondolt férfiemberben folyvást vastagodik a kötelezőnek vélt önvédelmi páncél, és külső kapcsolatok barkácsolása helyett inkább a belső utakon barangol emlékek, konzekvenciák, elmúlt dolgok és eltávozott emberek nyomai között-mögött keresve-tanulva: önmagát. Nem nyílik meg, nem tárul ki ingyen, mert amit esetleg mutathatna már, nem tartja annyira fontosnak, nem akar főleg kéretlenül alkalmatlankodni vele. (Lehet, azért is, mert nemcsak ismeri, de követi is a mondást, mely szerint gentleman az, aki kiválóan tud ugyan skót dudán játszani, de nem teszi. Nem is szólva arról, aki nem tud, ámde mégis játszik, mert akkora nagy dal van a lelke helyén neki ) Nem harsánykodik: múló és minőségét, eredményét tekintve egyazonképpen jelentéktelen, közérdekűnek álcázott, önmutogató, megmondogató, odamondogató, stb. villongás helyett a sűrűsödő homályt élvezi, s esetleges viszonyok ápolgatását mellőzve inkább a tagolatlan szerelemtől elválasztó távolságot igyekszik csökkenteni, ha tudja. Kivonul-elvonul amolyan Hunniába szakadt szannyászin módjára, hasonlíthatatlanul többre tartva a szemléletet, mint az animációt, és erőit visszahúzva óvja magában és maga körül a fogyó intimitást. Cimborák, ismerősök, haverok vannak, és lehetnek is persze, de a szó igazi értelmében vett barát elfogadó-követelő, kérni és adni egyaránt kész szellemibizalmi státusa többé már nem kiadó. Mégis: akadnak néha pillanatok, amikor kinyílik a kapu, amikor a résen bevilágít a káprázatok helyett a lényegesre fókuszáló fény, és az elfelejtett hang is megszólal. Mondjuk, Máté Péter énekel egy régi tábortűz mellett a Tesó, S. Nagy István gyönyörűen férfias, büszkén csodáló és jövőt látón féltő mosolyától kísérve, visszaidézvén eltűnt boldogságot, hitet és elvesztett álmokat. Ilyenkor azért irigykedem De aztán az ének is kikopik a dalból, énekes és költő messzire költözik, hamut, álmot, emléket hagyva csak maga után. Ámbár vannak azért valahol, és azért vannak, hogy visszamosolyogjon ránk is a derű. Idősödő verskedvelők szavalóversenyén találkoztam Vele, aki fölülírta azt a régi szentenciát. Két éve ő kapott díjat, egy éve én. Tudom, megörültünk akkor a másiknak. Tudom, abban az örömben nem volt sem érdek, sem számítgatás, sem bújócska. Hiszen az ember egyik legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése közben kaptuk rajta egymást. Átláttunk a kapun, és a rokonszenvből barátság kezdett lassan kiformálódni. Pedig sem az emlékeink, sem eredeti érdeklődésünk, sem az ittlétről alkotott elképzeléseink nem voltak közösek. Azóta közeledünk: versben és dalban, de főként prózában, szükségben, segítségben bár ez utóbbiban utcahosszal vezet. Adja az Ég, hogy behozhassam a lemaradást! Kedves Szülők és Támogatók! A dömösi ovis gyermekek és szüleik számára nagy öröm, hogy őszén megalakulhatott a Dömösi Óvodásokért Alapítvány Az alapítvány a Szivárvány Óvodát hivatott segíteni, és a befolyó támogatások által a gyermekeink nevelését kívánja színesebbé, tartalmasabbá tenni. Kérjük, támogassa Ön is ezt a nagyszerű hivatást, célkitűzést! Ettől az évtől tudjuk az adójának 1%-át is fogadni! Alapítványunk adószáma: Kérjük, ezt az adószámot a Kedvezményezett adószáma mezőben szerepeltetni adóbevallása rendelkező nyilatkozatában. Szeretettel várunk továbbá bármilyen támogatást akár magánszemélytől, akár vállalkozástól az alábbi számlaszámra: Felhívás A Zöldkendő Énekkar Egyesület nyílt fotópályázatot hirdet Dömös jövője a jövő Dömöse címmel. A fotóknak dömösi gyermekeket kell ábrázolniuk. A részletes pályázati feltételek Dömös község honlapján, az Új Dömös Fórum honlapján, továbbá Dömös Község Önkormányzata Kulturális Bizottságánál, a Koller-boltban, a Szilvi-boltban és a Pionírok központi székhelyén, a Fröccsöntőben szerezhetők be. Gumiszerelés, centrírozás, javítás Visegrádon Várjuk olvasóink írásait! Aki úgy érzi, hogy közérdeklődésre számot tartó mondanivalója, javaslata, kérdése van, írja le, és küldje el nekünk. Bárkitől elfogadunk cikket, ha az közlésre alkalmas, még akkor is, ha mondandójával nem mindenben értünk egyet. Ilyen módon kívánunk fórumot biztosítani a különböző véleményeknek. A beküldött írásokat nem változtatjuk meg, csak az esetleges nyelvi, illetve helyesírási hibákat javítjuk ki. Nem közlünk rasszista, kirekesztő, gyűlöletkeltésre alkalmas, a jó ízlést és az alapvető emberi jogokat sértő vagy trágár, stb. írásokat. Kéziratot nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Dömösi Élet Kiadja: az Összefogás Dömösért Közhasznú Egyesület Felelős kiadó: Takácsné Gyenes Ildikó Felelős szerkesztő: Szilágyi Gábor Szerkesztőség: Pauluszné Tóth Anna, Vanekné Vakán Anikó A szerkesztőség címe: 2027 Dömös, Táncsics M. u. 10. Telefon: ; domosi.elet@domos.hu Készült az iglobe Team Kft. nyomdájában, 500 példányban Ingyenes kiadvány. Eng.sz.: 2.9/595-1/2006 Az újság összes eddig megjelent száma a internetes oldalon olvasható. osszefogas@domos.hu

16 16 Dömösi Élet február

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 20-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 20-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. június 20-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pálmai József korelnök szavazásra bocsátja Csonka József képviselő által javasolt napirendi pontot.

Jegyzőkönyv. Pálmai József korelnök szavazásra bocsátja Csonka József képviselő által javasolt napirendi pontot. Jegyzőkönyv Készült: 2012. december 18-án megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselők Dr. Szabó Attila jegyző Jegyzőkönyvvezető:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bér Község Önkormányzat

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bér Község Önkormányzat a 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. január 13.-án Megtartott nyílt üléséről Az ülés helye: Tanácskozó terme Készült: Bér: 2014.január

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 932-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én (Csütörtökön) 14,00 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő- testületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Zrinszki István B.Tóth Attila

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 79/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. augusztus 9. napján megtartott rendes, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozat szám 179/2013.(VIII.9.) önkormányzati 180/2013.(VIII.9.)

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. augusztus 5-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. augusztus 5-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. augusztus 5-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. március 18.-án a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 15,00 óra.

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen. Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről Psz/59/25/2014.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 111/2014. (XII.29.) sz. Képviselőtestületi Határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 128/2011. (VIII.04.) - től 129/2011. (VIII.04.) - ig Hozott rendeletek: - 1 J

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. április 26-án 17, 30 órakor megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Vuk István Lengyel Attiláné Kanizsai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. június. 30.-án (csütörtök) 19.00 órai kezdettel tartott ülésén. HATÁROZATOK:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 15-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. február 04-én megtartott testületi ülésén Helye: Dozmati Faluház Jelen vannak: Horváth Ádám Csongor polgármester, Dankovics Norbert képviselő,

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

A május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e

A május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Pákozd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete A 2012. május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Napirend: 1. Javaslat a közbeszerzési szabályzat elfogadására

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

NAPIREND: 2. Civil szervezetek évi támogatásáról készült beszámoló elfogadása. 3. Civil szervezetek évi támogatási kérelmeinek elfogadása

NAPIREND: 2. Civil szervezetek évi támogatásáról készült beszámoló elfogadása. 3. Civil szervezetek évi támogatási kérelmeinek elfogadása LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA LOVAS Szám: 2ált/29-6/2018 JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Lovas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 11-én, 8 órakor megtartott nyílt üléséről. ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK:

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 07. napján (csütörtök)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 3-7/2013. H I D E G S É G K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9491 HIDEGSÉG, PETŐFI S. U. 1., TEL/FAX: 99/540-042 INTERNET: www.hidegseg.hu E-MAIL: hidegseg@hidegseg.hu J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. március 31.-én 18 órakor megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. március 31.-én 18 órakor megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. március 31.-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bartalos Sándorné képviselő Kovács József képviselő Molnárné Rózsa Marianna képviselő Dr. Micheller Gyöngyi aljegyző

JEGYZŐKÖNYV. Bartalos Sándorné képviselő Kovács József képviselő Molnárné Rózsa Marianna képviselő Dr. Micheller Gyöngyi aljegyző JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2012. március 22. napján 15.30 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Meghívottak: Igazoltan távol: Polgárdi Város

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 10/2012. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 10/2012. (XI.19.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-33/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan.

J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan. J E GYZŐ KÖNYV Készült Kéthely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 26-án 14.00 órakor, a hivatalban tartott soros nyilvános ülésén. Jelen vannak: Fekete Csaba alpolgármester Havanecz

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 3/2012. jkv. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. április 12-én megtartott képviselőtestületi ülésről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. október 26-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről Ikt.szám: 459-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 22-én 9.00 órakor megtartott nyilvános üléséről

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 22-én 9.00 órakor megtartott nyilvános üléséről 1 ÓBUDAVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8272 Óbudavár, Fő u. 18/I. Szám: OB/71-2/2018. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. május 22-én 9.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 6-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 6-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-33/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Varsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 26-án (hétfő) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve Készült: 2009. november 23.-án a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott képviselő-testületi ülésről 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Tóth Sándor al Kristófné Ponicsán

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2015. április 16-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről 170/16/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről Határozatok: 106/2014. (IX.15.)

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 1/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 93-96/2013. (IX. 17.) számú határozat.

Részletesebben

Horvát Kisebbségi Önkormányzat Petrivente Hrvatska manjinska samouprava 2010. november 30-i testületi ülése

Horvát Kisebbségi Önkormányzat Petrivente Hrvatska manjinska samouprava 2010. november 30-i testületi ülése 2-11/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V HORVÁT KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. november 30-án MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 18/2010. (XI.30.) G2 19/2010. (XI.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyírmártonfalva község Falugyűlésén 2011. május 18. Helye: Művelődési Ház Nyírmártonfalva Jelen vannak: Kövér Mihály Csaba polgármester Debreceni Zsolt alpolgármester Gajdos

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. december 16ai Képviselő testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 139/2014.(XII.16.) Napirendi pontok

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jegyzıkönyv Készült: 2012. június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselık Dr. Szabó Attila jegyzı Jegyzıkönyvvezetı:

Részletesebben

1,) A kerékpárút önrészének módosítása és a kivitelező kiválasztása

1,) A kerékpárút önrészének módosítása és a kivitelező kiválasztása Készült: Bajót Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2008. október 14- én megtartott rendkívüli testületi ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Bajót, Kossuth Lajos utca 69.

Részletesebben

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2012. március 30-án megtartott ülésének 4. sz. j e g y z ő k ö n y v e Pénzügyi és Gazdaságfejlesztési J e

Részletesebben

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról.

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-7/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. május 28-án (kedden) 15.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés

PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés 66-10./2015. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés Rendeletek: Határozatok: 53./2015. (IV.27.) önkormányzati határozata Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Ezt követően ismertette a napirendi pontot, amely következő: 1. A képviselő-testület 2013. évi munkatervének elfogadása

Ezt követően ismertette a napirendi pontot, amely következő: 1. A képviselő-testület 2013. évi munkatervének elfogadása Öttevény Község Önkormányzat Képviselő-testülete Öttevény Fő u. 100. J e g y z ő k ö n y v Készült: Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 19. napján 16 órakor az öttevényi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-6/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 23-án (hétfőn) 18 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 30-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 99 101 / 2011. (VI. 15.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1-7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2011. május 16. napján MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 46/2011. (V.16.) J1 47/2011. (V.16.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 27- én, 15 óra 30 perctől megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint. A polgármester megállapítja a határozatképességet. A képviselőtestület ülése

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 4/2011. jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 26-án megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. október 18-án (kedd) 15.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 14 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. január 28-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szentkirály Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 13-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Szabó Gellért polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Berhida Roma Nemzetiségi Önkormányzat ülésén a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében 2013. június 25-én 15,00 órai kezdettel. Jelen vannak: Babai János

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 45-7/2018. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 106, 107, 108, 109/2018. (IV. 12.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Nagyberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 2-án megtartott nyilvános, együttes üléséről Helyszín: Nagyberény,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 211-7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 2-án, 14 00 órakor tartott rendkívüli

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ./565-23/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. október 31. napján 8.00 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 175-3/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről. Sorszám: 19 /2013. Ikt.szám: M 2389/2013. JEGYZŐKÖNYV Mezőszilas Község Önkormányzatának 2013. augusztus 29-én, 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről. Napirendi

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2009. szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága 2012. március 14-ei nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 5-15/2012. TÁRGYSOROZAT Megnyitó és

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. január 16-án 15,00 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. január 16-án 15,00 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. január 16-án 15,00 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Napirend: 1. Fogorvos kérelme 2. Konyha

Részletesebben

3. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

3. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 3. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Hajnal Istvánné alpolgármester:

Részletesebben