XIV. évfolyam 1. szám január 19.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XIV. évfolyam 1. szám 2005. január 19."

Átírás

1 XIV. évfolyam 1. szám január 19. Hamarabb átadják a HUHÁ-t Befejezôdött a hulladékhasznosító mû egyes és kettes kazánjának rekonstrukciója, illetve az azokhoz kapcsolódó a füstgáztisztítók beépítése. A berendezések beüzemelésével a kibocsátott füstgáz károsanyagtartalma jóval a határérték alatt marad Rákospalotán és környékén. A munkák második üteméhez is hozzákezdett a fôvállalkozó, a német Lurgi cég, így várhatóan a tervezettnél elôbb, 2005 harmadik negyedévében elkészülhetnek a teljes beruházással. Megfelelô a levegô minôsége Rákospalotán és környezô városrészekben jelentette ki Demszky Gábor fôpolgármester az átadás kapcsán tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: Budapesten naponta ezer köbméter települési szilárd hulladék keletkezik, aminek jelentôs részét az új technológia beépítése után égetéssel ártalmatlanítják majd. Várhatóan jövôre készül el a hármas és négyes kazánok rekonstrukciója, valamint a kapcsolódó füstgáztisztítók beépítése, így 2005-ben környezet-szenynyezés nélkül évi 420 ezer tonna szemét elégetésére lesz mód Rákospalotán. Ez a mennyiség ANNO tánccal és jégapóval Karai József Tavasz kantáta címû szerzeményének bemutatójával nyitották meg az ANNO 2004 Mûvészeti Hét rendezvénysorozatát november 20-án óta ez a kilencedik év, hogy az ANNO-t megrendezik. A mûvészeti eseményeket a kerület mûvelôdési intézményeiben tartják, de a programsorozatba iskolák is bekapcsolódnak. A mûvészeti programokat idén öt helyszínen tartották; az érdeklôdôk a Csokonai Mûvelôdési Házba, a Pestújhelyi Közösségi Házba, a Kozák téri Közösségi Házba, az Újpalotai Szabadidô Központba és a Rákospalotai Múzeumba látogathattak el. A hét színes programjai közül említésre méltó Szendrei Judit iparmûvész tûzzománc képeibôl válogatott kiállítása, valamint a Bemutató Tánc Próba címû rendezvény, amelyen tíz különbözô mûfajú táncot nézhettek meg a táncok kedvelôi. Az egy órás színpadi bemutatón a népi-, a jazz-, a modern-, a tradicionális jazz tánccal, a swinggel, a társastánccal, az akrobatikus rock and roll-lal, capoiera-val és a hastánccal ismerkedhettek meg a látogatók. A mûvelôdési ház adott otthont a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház elôadásainak is. A mûvészek Verebes Ernô: Sardaffass, egyébként a Budapesten keletkezô hulladék 60 százalékát teszi ki. Az egyes és a kettes kazánokhoz kapcsolódó füstgáztisztító berendezések beüzemelésével a kibocsátott füst károsanyag-tartalma már most jóval a megengedett határérték alatt van. Az újból megkezdett égetés során az eddigi gyakorlatnak megfelelôen villamos energiát, illetve távhôt is termelnek a rákospalotai hulladékégetôben. A beruházás két ütemben valósul meg, az elsô ütemet már idén októberben befejezték, akkor a felújított egyes és kettes kazánt és a berendezésekhez tartozó füstgáztisztítót adta át a fôvállalkozó. A második ütemet a tervezettôl eltérôen fél évvel elôbb kezdhette a Lurgi, így várhatóan a kijelölt határidônél több hónappal korábban készülhet el beruházás második szakaszával. A munkálatok költségével kapcsolatban Demszky Gábor hangsúlyozta: a kazánok korszerûsítése 10 milliárd forintba kerül, a füstgázmosók beépítése pedig 9 milliárdba. A füstgáztisztító megépítésének költségéhez a környezetvédelmi minisztérium 2,7 milliárd forinttal járult hozzá és ezen kívül további 1,8 milliárd forint kamatmentes hitelt is adott még. A kazánrekonstrukciókat a Fôvárosi Önkormányzat és a Fôvárosi Közterület-fenntartó Rt. közösen finanszírozza, részben saját forrásból, részben hitelfelvételbôl. a hímboszorkány címû darabját, valamint Örkény István Tóték címû mûvét mutatták be. November 27-én rendezték a Katalin bált a Csokiban. A bálozók szórakoztatásáról a Moonflower együttes gondoskodott, a szerencselovagoknak pedig lehetôségük nyílt arra, hogy Fortuna kegyeit keressék a kaszinóban. Az érdeklôdôk az Egészségnap - az alternatív gyógyászat jegyében címmel egész napos elôadássorozaton és ehhez kapcsolódóan kezeléseken vehettek részt a Pestújhelyi Közösségi Házban. Akiket pedig inkább a mesék világa vonzott, azokat az Aranyszamár Színház mûvészei várták elôadással az Újpalotai Közösségi Házban. A Téli mese címû darab az örök tél, az örök hó országában játszódik, ahol a Jégapó lakik. Az apónak a birtokában van az a varázspálca, mellyel az élôket is jéggé lehet fagyasztani. Persze gondosan ôrzi, nehogy rossz kezekbe kerüljön, arra azonban nem számít, hogy saját lánya cseni el, és véletlenül nagy bajt okoz. A mese végén persze minden jóra fordul. A világon mindenhol nagy sikerrel játszott darabot Vidnyánszky Attila rendezésében láthatta a közönség. Tisztelt Kerületi Polgárok! Kedves Lakótársak! Készül az Európa Terv és Nemzeti Fejlesztési Terv, amely a közötti idõszakra meghatározza Magyarország közép- és hosszú távú fejlesztését, a hazai és EU támogatások felhasználását. AXV. kerületi Önkormányzat is elkészíti rövid- és középtávú kerületfejlesztési tervét és hosszabb távú stratégiáját. Tervezzük együtt a jelent és a jövôt! Kérjük Önöket, tegyenek szûkebb és tágabb környezetük fejlesztésére javaslatokat. Elképzeléseiket, konkrét javaslataikat február 15-éig kérjük elküldeni a Polgármesteri Hivatal Európai Uniós Irodájára (XV. ker. Bocskai u. 1-3.). Felvilágosítást ad: Dr. Dóczi Noémi Telefon: és a szakmailag illetékes osztályok, irodák. Segítô közremûködésüket elôre is köszönjük. Hajdu László polgármester, országgyûlési képviselô Mikulástól Karácsonyig Az önkormányzat, intézményei és a kerületi civil szervezetek az adventi idôszakban a korábbi éveknél is gazdagabb programokkal várták a karácsonyt. A rendezvénysorozat a Mikulás napján kezdôdött, amikor is az önkormányzat jóvoltából ismét kerületi gyerek látogathatott el a Fôvárosi Nagycirkuszba. December 9-én aztán egy meglehetôsen rendhagyó eseményre került sor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében. Aznap Hajdu László polgármester, valamint az önkormányzat képviselôtestületének jelentôs része azokat a kerületi gyermekeket látta vendégül, akik nem családban, hanem állami gondozásban nevelkednek. Szeretném köszönetemet kifejezni azoknak a pedagógusoknak is, akik az év szinte valamennyi napján a gyerekekkel törôdnek, hiszen ezzel a tevékenységükkel a családi melegséget pótolják mondta a polgármester a Garabonciás együttes ünnepi mûsora elôtt. Podmaniczky Elek a "Lehetôség a rászorulóknak" Alapítvány kuratóriumának az elnöke 12 olyan gyermeket részesített adományban egyenként ezer forinttal, akik az elmúlt években a tanulás, a sport, vagy pedig valamelyik mûvészeti ág területén kiemelkedôt alkottak. A Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság által biztosított keretbôl az önkormányzat egészségügyi és szociális területen dolgozó munkatársai, a Gyámhivatal szakembereivel közösen, Hajdu László vezetésével közel 100, otthonától távol nevelkedô gyermeket részesítettek fejenként 10 ezer forintos ajándékban. Másnap a Nyírpalota Társaság, az Újpalotai Közösségi Ház és Csurgó község jóvoltából egy több méter magas fenyôfát állítottak fel a lakótelep központjának számító Fõ téren. A civil kezdeményezésnek induló újpalotai karácsony valódi összefogásból valósult meg: a karácsonyfát ugyanis Csurgó polgármestere ajánlotta fel a kerületnek. A díszeket a kisgyermekes anyukák és a diákok készítették, az ehetô díszeket a szaloncukrokat, gyümölcsöket a kerületi vállalkozók adták össze, míg a hangulatot biztosító izzósort a Praktiker ajánlotta fel a kerület számára. A közös fenyôfa alatt többek között fellépett a Hubay Jenô Zeneiskola kamarakórusa, a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, valamint a Hartyán NOK kórusa, az újpalotai nyugdíjasokból alakult énekkar, valamint a Viva Voce kórus is. December 14-én az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának fiataljai tartották meghitt karácsonyi ünnepségüket az Árendás közi szépen felújított épületben. Egy nappal késôbb pedig a XV. kerületi Sclerosis Multiplex Egyesület, valamint a XV. kerületi Szakorvosi Rendelôintézet jóvoltából a Rákos úti szakrendelô harmadik emeleti tanácstermében kirakodó-vásárral egybekötött karácsonyi ünnepségre került sor. December 18-án a karácsonyi programsorozat leglátványosabb eseményére került sor. A Hubay Jenô téren felállított "Mindenki karácsonyfáját" Bátovszky Gábor, evangélikus, Kiss Domonkos református lelkészek és Vitai Attila katolikus plébános egyaránt felszentelték, majd ezt követôen a zsúfolásig megtelt Díszteremben Gryllus Vilmos, a közelmúltban Príma Primissima díjban részesült Kaláka együttes alapító tagja, Kossuth-díjas elôadómûvész tartott egy zenés,,énekórát" a több mint 200 kerületi kisgyereknek. A show mûsorból elmaradhatatlan látványos bûvészprodukciót követôen az önkormányzat munkatársai 180 hátrányos helyzetû, nagycsaládos kisgyermeket ajándékoztak meg, melyet a Pólus Center Üzemeltetô Kft., China Mart Kereskedô Ház, Gulliver Kft. Játék Kis- és Nagykereskedelem, M3 Metro Áruház, Tyssenkrupp Ferroglobus Rt., Sara-Lee Kávé és Tea Kft. adományozott. Az Európai Gyásznaphoz csatlakozva, a kormány felhívására január 5-én délben a Polgármesteri Hivatalban, a kerület intézményeiben 3 perces gyászszünettel emlékeztek a szökôár áldozataira. Az Újpalotai Fô téren jelképesen félárbócra engedték az Európai Unió, a Magyar Köztársaság és az Önkormányzat lobogóját.

2 január 19. BUDAPEST FŐVÁROS XV. KERÜLET ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testület I. félévi munkaterve Január 26. (szerda) 14 óra 1. Elôterjesztés a szociális és gyermekvédelmi pénzbeni és természetbeni ellátásokról szóló rendelet módosítására. 2. Elôterjesztés a lakbér- és lakásfenntartási támogatásokról szóló rendelet módosítására. 3. Elôterjesztés az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének szabályairól szóló rendelet módosítására, a évi ingatlanértékesítések, stratégiai vagyon kijelölése. 4. Elôterjesztés a lakásfenntartási támogatás rendszerérôl, a helyi rendelet végrehajtásának tapasztalatairól 5. Elôterjesztés a Bp. XV., Kosd utca - Szántóföld u. Régi Fóti út Bogáncs u. Kosd u. által határolt terület kerületi szabályozási terve. (Bogáncs KSZT). 6. Elôterjesztés a BP. XV. Dobó u. Pázmány Péter u. Fô út - Kazinczy u. Régi Fóti út Cserba E. u. Toldi sor Szentmihályi út Rákos út- Palotás u. Régi tér Dobó u. által határolt terület kerületi szabályozási terv koncepciójára. (Városrészközpont KSZT). 7. Elôterjesztés az önként vállalt önkormányzati feladatok áttekintésére, értékelésére, további teendôk meghatározására. Tájékoztató a XV. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévô utak fagykárairól, a javítások ütemezésérôl, a lejárt határidejû határozatok végrehajtásáról és a polgármester átruházott jogkörében hozott határozatoktól, a XV. kerületi hajléktalanok ellátásáról, a további feladatokról, a A közigazgatási hatósági eljárás szolgáltatás általános szabályairól szóló törvénybôl adódó feladatokról. Február 9. (szerda) 16 óra Együttes ülés a civil szervezetekkel. Az önkormányzat civil stratégiája tapasztalatainak áttekintése. Február 23. (szerda) 14 óra 1. Elôterjesztés a évi költségvetés IV. sz. módosítására. 2. Elôterjesztés az önkormányzat évi költségvetésérôl. 3. Elôterjesztés a BP. XV., Károlyi S. u. Felsõkert u. Mélyfúró u. Szántóföld u. Károlyi S. u. által határolt terület kerületi szabályozási tervére. (HUHA KSZT). 4. Elôterjesztés a Bp. XV., Késmárk u. Rákospalotai határút FERROGLOBUS telekhatára Rákospalotai Körvasút sor E-VE/XV övezet (OVIT telekhatára) újpalotai lakótelep menti E-VE/XV övezet Késmárk u. által határolt terület kerületi szabályozási terve (Késmárk Dél KSZT). 5. Elôterjesztés a BP. XV., új Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzata (Palota KVSZ) koncepciójának bemutatására. 6. Elôterjesztés a közalkalmazottak juttatási szabályzatának módosítására. 7. Elôterjesztés a közszolgálati juttatási szabályzat módosítására. 8. Elôterjesztés a XV., kerületi Önkormányzat lakásgazdálkodási koncepciójára. 9. Elôterjesztés az önkormányzat tulajdonában lévô üres lakások bérbeadása jogcímének és sorrendjének meghatározására. 10. Elôterjesztés a kerületi intézmények tornaszoba ellátottságáról. 11. Elôterjesztés az Oktatáspolitikai célkitûzések, feladatok áttekintésére, az Oktatáspolitikai Terv elfogadására. 12. Elôterjesztés az Ifjúságpolitikai Koncepció értékelésére, további feladatok meghatározására. 13. Elôterjesztés a közép-magyarországi regionális politika és a kistérségi társulás kerületi feladatairól, lehetséges alternatíváiról. jogkörében hozott határozatoktól, az újpalotai fôposta építés és beüzemelés tapasztalatairól, a testvérvárosainkkal évben végzett együttmûködés tapasztalatairól, a XV. kerületi székhelyû mikro- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozások évi összegezhetô kerületi tapasztalatairól. Március 30. (szerda) 14 óra 1. Elôterjesztés a kerületi sportkoncepció felülvizsgálatára, és az önkormányzati sportrendelet módosítására. 2. Elôterjesztés a szociális szolgáltatásokról szóló rendelet módosítására. 3. Elôterjesztés a kerületi táborok elõkészítésére. 4. Elõterjesztés a jogcímnélküli lakáshasználók jogviszonyának végleges rendezésére. 5. Elôterjesztés a Kolozsvár utcai piac rekonstrukciójának megvalósítására. 6. Elôterjesztés a Sztárai téri piac ingatlanának hasznosítására. 7. Elôterjesztés a Bányató és térsége hasznosítására. 8. Elôterjesztés az úszótelkes beépítésû lakótelepeken a rendezetlen tulajdonú csatornák felmérésére, és a Fôvárosi Önkormányzatnak történô átadás elôkészítésére. 9. Ellôterjesztés idõsügyi, idõs ellátási koncepció megalkotására és elfogadására. 10. Elôterjesztés együttmûködési megállapodások áttekintésére: XV. kerületi Iparkamara, LAÉT, SZÖVTÁRS, Sport, TÖOSZ, Arany Alkony. jogkörében hozott határozatokról. Április 13. (szerda) 17 óra Közmeghallgatás. Témája: Városközpont Szabályozási Terve. Április 27. (szerda) 14 óra 1. Budapest XV., Önkormányzat évi költségvetésérôl szóló zárszámadás. 2. Elôterjesztés Bp. XV., Dobó u. Pázmány P. u. Fô út Kazinczy u. Régi Fóti út Cserba E. u. Toldi sor Szentmihályi út Rákos út Palotás u. Régi tér Dobó u. által határolt terület kerületi szabályozási tervére. (Városközpont KSZT). 3. Elôterjesztés a XV. kerület parkolási rendjérôl szóló rendelet megalkotására. 4. Elôterjesztés a Csapi XV. Kft, a Palota Holding RT., a Répszolg KHT 2004 évi költségvetésérôl szóló zárszámadásról, valamint a évi üzleti tervérôl. 5. Elôterjesztés a Régi MÁV telep rehabilitációs programja koncepciójának elfogadására. 6. Elôterjesztés az önkormányzat tulajdonában lévô, bérbe adott és üresen álló nem lakás célú helyiségek felmérésérõl. 7. Elôterjesztés az önkormányzat tulajdonában lévô Nyugdíjasházba történô bekerülés pénzbeni térítésének meghatározására. 8. Elôterjesztés a kerületi játszóterek minõsítésére, dokumentációjára, üzemeltetési, karbantartási és ellenôrzési rendjére. 9. Elôterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek akadálymentesítésére. 10. Elôterjesztés a Szociális Foglalkoztató feladatainak áttekintésérôl, további teendôk meghatározásáról. jogkörében hozott határozatokról Május 25. (szerda) 14 óra 1. Elôterjesztés az Észak-Pesti Kórház hasznosítására. 2. Elôterjesztés a évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról. 3. Elôterjesztés intézményvezetôi megbízásokról. 4. Elôterjesztés a 2005/2006. nevelési-oktatási év önkormányzati feladatairól. 5. Elôterjesztés a vagyonkataszter adatainak teljes felülvizsgálatáról. 6. Elôterjesztés a Kerület Jövôjéért díj adományozására. jogkörében hozott határozatokról. Június 29. (szerda) 14 óra 1. Elôterjesztés Budapest Fôváros XV. ker. Önkormányzat évi költségvetésének I. sz. módosítására. 2. Elôterjesztés új Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat megalkotására. (Palota KVSZ). 3. Elôterjesztés az önkormányzat egészségügyi szakmai programjának teljesülésérôl. 4. Elôterjesztés az adósságtérítéses cserék folytatására, és a teljes adósságállomány csökkentésére. 5. Elôterjesztés az önkormányzati intézmények alapfeladataihoz nem kapcsolódó ingatlanok más módon történô hasznosítására. 6. Elôterjesztés Pro Palota, Pro Urbe Budapest és Budapestért díj kitüntetési javaslatokra. 7. Elôterjesztés a képviselô-testület II. félévi munkatervére. 8. Elôterjesztés a közmûvelôdési koncepció végrehajtásának áttekintésérôl, a további feladatok meghatározásáról. jogkörében hozott határozatokról. A 2005-ös esztendô elsô babája január 2-án délelôtt született a Károlyi Sándor Kórház Szülészeti Osztályán. A Polgármesteri Hivatal nevében Király Csaba alpolgármester és Kovácsné Márkus Éva, a Szociális és Egészségügyi Osztály vezetôje köszöntötte az anyukát és Barbarát, aki 100 ezer forintos támogatásban részesült, az ajándékok között egy plüss Fülest és egy Malackát vihetett haza. Az ülésteremből jelentjük Az óév utolsó hónapjában két ülést tartott Rákospalota, Pestújhely és Újpalota önkormányzatának képviselô-testülete. Elôször december 15-én egy, Csömör Nagyközség Önkormányzatának testületével közösen rendezett ülésen vettek részt a képviselôk a Pest megyei település mûvelôdési házában. A két helyhatóság által közösen mûködtetett mezôôri szolgálat tevékenységét a képviselôk elfogadták, majd kerületünk arról határozott, hogy a évi feladatok ellátásához több mint 4 millió Ft-tal járul hozzá. Egy héttel késôbb, december 22-én már Rákospalotán ült össze a testület és 17 napirendi pontban hozott határozatot. Megvitatta a testület a évre szóló vagyongazdálkodási programot, azzal a kiegészítéssel, hogy annak teljesítésérôl a novemberi testületi ülésre készüljön beszámoló. Döntés született az önkormányzati vagyon felmérését célzó eljárási módszerek kidolgozásáról. Erre azért van szükség, mert ez adhat számítási alapot az önkormányzatok közötti adóbevételek megosztásához. Arról is döntöttek a képviselôk, hogy az önkormányzat által fenntartott piacok és vásárcsarnokok területén álló árusítóhelyek használati díjtételeit január 1-jétôl 5-10%-kal emelik. Úgy határozott a testület, hogy az önkormányzat pályázatot nyújt be a évi Fôvárosi Stratégiai Alap Önkormányzatot megilletô keretére a Bocskai u. Dobó u. és Arany J. u. közötti páros oldali szakaszának járda-felújítási munkáihoz. Döntöttek a képviselôk az önkormányzat tulajdonában álló Vasvári Pál u. 10-es szám alatti lakás határozatlan idõre történô bérbeadásáról, a Beller I. u szám alatti földszinti lakás határozott idejû szerzôdésének határozatlan idôre való módosításáról. Megtárgyalták, és elfogadták a képviselôk a testület évi I. féléves munkatervét. A november 24-i testületi ülés óta eltelt idôszak polgármesteri feladatairól szóló beszámolót ezúttal is írásban kapták kézhez a képviselôk. A dokumentumból kiderül, hogy Hajdu László polgármester részt vett a Kontyfa NOK 30 éves jubileumi rendezvényén, jelen volt az ANNO rendezvénysorozat több programján, és személyesen tárgyalt. Bakonyi Tibor fôpolgármester-helyettessel az EU-s pályázatokról, az agglomerációs ügyekrôl és a régiós teendôkrôl. November 30-án ismét kibérelte a kerület a Fôvárosi Nagycirkuszt, melynek két elôadását egyaránt kerületi diák tekinthette meg. December 2-án részt vett a hagyományos REAC-napon, majd köszöntötte a Budapestért díjjal jutalmazott Károlyi Sándor Kórház fôigazgatóját, dr. Küttel Pétert. Végigkísérte a december 5-i népszavazást, december 7-én jelen volt a Rákospalotai Hulladékhasznosító Mû harmadik kazánjának mûszaki átadásán. Több karácsonyi ünnepségen is részt vett, és jelen volt az elsô ízben megrendezett Idôsek Ki Mit Tudja rákospalotai gálaünnepségén. Sajtótájékoztató December 23-án, a testületi ülés másnapján a kerület vezetõi sajtótájékoztató keretében ismertették a képviselõk fontosabb döntéseit. Gyurcsánszky János alpolgármester arról számolt be, hogy a képviselôk határozatával biztossá vált, hogy az önkormányzat 2005-ben is kamatmentes hitelt tud biztosítani a társasházi lakóközösségeknek. Ez volt talán a plénum legfontosabb döntése értékelte a döntést a kerületi vezetô, majd emlékeztetett a tavalyi esztendôben megtett lépésekre, köztük a szilárd burkolatú utcák, csatornák és játszóterek megépülésére, felújítására. Reményét fejezte ki, hogy a közeljövôben megépülhet majd az Északi fôgyûjtõ csatorna, így felgyorsulhat az érintett terület csatornázása is. Dr. Pálinszki Antal alpolgármester elmondta, a Czabán Samu Általános Iskola és Óvoda, a Kossuth NOK vezetôjének megbízatása rövidesen lejár, ezért a testület pályázatot ír ki az elnök-igazgatói posztokra. A László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda vezetôjének aki két év múlva éri el a nyugdíjkorhatárt a képviselôk addig meghosszabbították megbízatását. Az alpolgármester, aki egyben a fôváros vezetô oktatási szakembere is, arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2004-es esztendô áttörést hozott a hazai oktatásban. A nyelvi évfolyamok elõnye felbecsülhetetlen mondta, emlékeztetve arra, hogy ezt a kerület valamennyi középiskolájában bevezették. Budapesten a nyelvi évfolyamok elterjedtsége 80%-os, míg az országban átlagosan 40% körül lehet tette hozzá. Az oktatás szerkezetét meghatározó újítások között említette még a kétszintû érettségi bevezetését is, mint mondta, az érettségi 1853-as kezdete óta nem volt ilyen mértékû változtatás. Hajdu László polgármester a költségvetés módosítását indokolva örömmel jelentette be, hogy február óta 1,1 milliárd Ft-tal több bevételhez jutott a kerület, így a évben a büdzsé fô száma elérte a 15,4 milliárd Ft-ot. A bevételnövekedés okai közé sorolta az adófizetési morál javulását, néhány új adónem bevezetését és az állami normatívák pontos kifizetéseit. Szólt arról is, hogy a fôvárossal folytatott, hónapok óta zajló forrásmegosztási vitából a kerület tíz másik érintett kerülettel együtt nyertesen került ki, így a korábban elvont 327 millió Ft-ot az önkormányzat már visszakapta. Közölte, országgyûlési képviselôként mindent megtesz annak érdekében, hogy a parlament módosítsa a jelenlegi forrásmegosztási törvényt, mert a szabályozás lehetôvé teszi, hogy egyes kerületek jobban, mások pedig rosszabbul járjanak. Budapest Fôváros XV. kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatal XV. kerület, Bocskai u Telefon: Zöld szám: Ügyfélfogadás Hajdu László országgyûlési képviselô, polgármester Elôzetes bejelentkezés alapján a XV. kerületi Polgármesteri Hivatal (XV. kerület, Bocskai u. 1 3.) 112. számú tárgyalójában, minden hónap elsô csütörtökén és 16 óra között, de rendkívüli esetben egyeztetés alapján máskor is. Bejelentkezés nélkül ünnepnap és szabadság kivételével minden héten csütörtökön 17 órától, amíg a folyosón ügyfél vár, az Újpalotai Közösségi Házban, a Zsókavár utca 15. szám alatt. APolgármesteri Hivatalban tart fogadóórát: Dr. Pálinszki Antal alpolgármester Minden hónap elsô hétfôjén óráig Király Csaba alpolgármester Minden hónap elsô hétfôjén óráig Gyurcsánszky János alpolgármester Minden hónap negyedik hétfôjén óráig Kiss Péter országgyûlési képviselô APolgármesteri Hivatal 112. számú tárgyalójában, minden hónap utolsó szerdáján 17 órától. Küldeményeket a polgármesteri hivatal postaládájában lehet elhelyezni. Dr. Nagy Antal jegyzô Minden hónap második hétfôjén óráig a Polgármesteri Hivatalban. Dr. Herczeg Julianna aljegyzô Minden hónap negyedik hétfôjén óráig a Polgármesteri Hivatalban. Az önkormányzati tisztségviselôk ügyfélfogadására fogadónaponként max. 15 ügyfél kaphat sorszámot. Az idôpontok a bejelentkezések sorrendjében az év végéig elôre kiosztásra kerülnek. Jelentkezni lehet: félfogadási idôben a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodáján. A Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási ideje: hétfôn: óráig szerdán: óráig pénteken: óráig Az ügyfélszolgálati iroda XV. kerület, Szôcs Áron u Telefon: Ügyfélfogadás: hétfôn: óráig kedden: óráig szerdán: óráig csütörtökön: óráig pénteken: óráig Okmányügyi osztály XV. kerület, Bocskai u Telefonszámok: Gépjármûvekkel kapcsolatos ügyintézés Vezetôi engedély: Egyéni vállalkozói igazolványok: Személyazonosító és lakcím igazolvány: Ügyfélfogadás: hétfôn: óráig szerdán: óráig csütörtökön: óráig pénteken: óráig Kihelyezett információs iroda Pólus Center XV. kerület, Szentmihályi út 131. Vasárnap kivételével a hét minden napján óráig tart nyitva. Telefon: Rákospalota, Pestújhely és Újpalota polgárainak lapja Fôszerkesztô: Fehér István Szerkesztôség: 1153 Budapest, Bocskai u Telefon: Telefon/fax: Fotó: Varga Gábor Hirdetésfelvétel: , Kiadó és nyomda: Egri Nyomda Kft Eger, Vincellériskola u. 3. Telefon: Felelôs vezetô: Kopka László Terjeszti a 3 Profi Kft. Telefon:

3 2005. január 19. Új arculatot kapnak a kerületrészek A 2005-ös esztendô fordulatot hozhat a kerület életében. Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán az elmúlt évtizedben lényegében befejezôdtek azok az infrastrukturális fejlesztések, amelyek most jó alapul szolgálhatnak a látványosabb változtatásoknak. Ma már van mire építeni, ma már arról is gondolkodhatunk, milyen legyen a XXI. századi XV. kerület képe nyilatkozta lapunknak Hajdu László polgármester évnyitó interjújában. Több évtizedes lemaradást sikerült behoznunk az elmúlt kilenc évben azzal, hogy a kerületi utcák közel száz százalékában befejeztük a csatornázást, és ezek a közterületek szilárd útburkolatot kaptak. Az idei év lesz talán az elsô, amikor mindhárom kerületrészben olyan történelmi léptékû fejlesztések kezdôdnek, melyekre évtizedek múlva is büszkén emlékezhetünk mondta a polgármester, aki ezt követôen sorra vette az idei költségvetésben is rögzítésre kerülô terveket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a különbözô múltú, szerkezetû és lakossági összetételében is eltérô városrészek más és más megközelítést igényelnek. Rákospalotán, a kerület legrégebbi részében faültetési programot indítunk. Acél az, hogy ezek a csendes utcák visszanyerjék eredeti szépségüket, ezért olyan fasorokat telepítünk, amelyek visszaadhatják a régi város hangulatát, varázsát. A területrész legnagyobb beruházása a Bocskai utcai mûemlékjellegû iskola átalakítása lesz. Az idei évben megkezdôdik az épület átépítése, és elôre láthatólag két év alatt elkészül a Mûvészetek Palotája, amely a kerületi iskolások kulturális, mûvészeti nevelését, oktatását szolgálja majd. Aprogramra összesen 262 millió forintot költünk mondta. Rákospalota másik látványos beruházása elsôsorban a sportszeretô kerületieknek lehet fontos. Tervünk az, hogy a Budai II. sportpályából, ugyancsak két év alatt, egy fôt befogadó sportcsarnokot építsünk. Erre a célra idén és jövôre 280 millió forintot fordítunk. Pestújhelyen a Kolozsvár utcai piac korszerûsítésével egy igazi ôstermelôi árusítóhely-központ épül. A korszerûtlen bódésorok elbontása után egy olyan modern piac épülhet meg talán már az idei év végére, ahová távolabbról is szívesen ellátogatnak majd a hétvégi nagybevásárlásokra. Elônyünkre kívánjuk fordítani azt, hogy a fôváros egyik peremkerülete vagyunk, ezért egy olyan vásárközpontot akarunk kialakítani, ahová a Pest megyei településekrôl, és a város belsô kerületeibôl is érdemes lesz eljárni. A felújítási munkákra 430 millió forintot szán a kerület. Az Észak-Pesti Kórház sorsa is kedvezôen oldódhat meg. A kerület és a fôváros az államtól közösen kapta az ingatlant, ahol önkormányzatunk már az év második felében megkezdheti egészségügyi és szociális park megvalósításának elôkészítését. Itt is egy kétéves program indul, melynek eredményeként mintegy fél milliárd forintból olyan egészségügyi központot alakítunk ki, ahol egy helyen lesz elérhetô több rendelô, gondozóház, a pszichiátria, a szenvedélybeteg-ellátás, és nyugdíjasklub. Terveink közé tartozik az is, hogy a szolgáltató centrumban kapnak helyet a közelben rendelô háziorvosok. A volt szovjet kórház több hektáros területén idôsotthonok és terveink szerint lakások is épülnek. Újpalota, az alig több, mint három évtizedes múltú városrész életébôl talán leginkább egy jól felszerelt modern könyvtár hiányzott eddig. Évek óta napirenden szerepel a kérdés rendezése, de mindeddig nem talált jó megoldást a kerület és a fôváros. Önkormányzatunk a Zsókavár utcai, nemrég megszûnt Pajtás étterem helyiségét ajánlotta fel a fôvárosnak arra, hogy ott egy Szabó Ervin fiókkönyvtár létesüljön. A tárgyalások még tartanak, de bízunk benne, hogy a mintegy 80 millió forintos kulturális beruházás az év végéig befejezôdhet. Aközponti helyen fekvô, négyzetméteres önkormányzati ingatlan egyébként felkeltette a befektetôk érdeklôdését is, de a kerület számára fontosabb, hogy legyen végre az itt élôknek saját, számítógépekkel, elektronikus kiadványokkal is ellátott könyvtára. Ugyancsak az idei újpalotai fejlesztések közé tartozik a Fô tér átalakítása is. Idén megkezdjük a díszburkolat lefektetését, padokat, kis játszótereket építünk, parkosítjuk a közterületet. A 100 millió forint körüli beruházás során új arculatot kap az újpalotai lakótelep központja. Hajdu László elmondta azt is, hogy idén négy iskolában végzik el teljes körûen a nyílászárók cseréjét, az oktatási intézményekben a gazdaságosabb fûtés, az olcsóbb fenntartás érdekében hajtják végre az energiatakarékossági programot. A polgármester az idei évi költségvetésrôl szólva közölte: az induló fô szám, ami alapján a kiadásokat számolják, 13,7 milliárd forint körül lesz, amit persze az év folyamán számtalan tényezô befolyásolhat. A három lábon álló költségvetésnek ugyanúgy számolnia kell a saját bevételekkel, mint az államtól kapott normatívákkal, vagy a budapesti iparûzési adó újraosztásából származó közös önkormányzati források kerületre esô részével. Ez utóbbi, forrásmegosztási vitaként, az elmúlt hetekben-hónapokban többször is a lapok címoldalára került. A kerület hosszú harcok árán végül elérte, hogy a fõváros által elvont mintegy 327 millió forint újra a kerület rendelkezésére álljon. Hajdu László a fontosabb kiadások között említette a bruttó 6 százalékos béremelést a közalkalmazottaknál, valamint a minimálbér 53 ezerrôl 57 ezer forintra emelését. Utóbbi 300 köz-hasznú és közcélú foglalkoztatottat érint az önkormányzatnál. Egészségügyi és szociális kiadásokra az elmúlt évben 2 milliárd forintot költött a kerület, ennyi várható idén is. Lakásfenntartási támogatásban háztartás részesülhetett, míg átmeneti segélyben család, ebbõl év feletti személy. Az adósságkezelési támogatás 100 millió forintos keretét kihasználva 310 családot mentettek meg tavaly a teljes eladósodástól. A kerületünkben évek óta mûködô kivezetési program egyébként ettôl az évtôl kezdve országosan is bevezetésre került. A polgármester az idén is folytatandó kerületi programok között említette még az iskolások számára ingyenes európai szintû számítógépes vizsgát, a korlátlan számú sikeres C típusú nyelvvizsgát, a díjmentes gépjármû-vezetôi tanfolyamot, a 9. osztályig ingyenes tankönyveket, valamint a tanulmányi ösztöndíjakat illetve a tej és kifli ingyenes iskolás-ellátást. Hajdu László végül elmondta, azt kéri a kerületiektôl, továbbra is segítsék mind polgármesteri, mind pedig országgyûlési képviselôként végzett munkáját azzal, hogy építô javaslataikat, ötleteiket eljuttatják hozzá Budapest, Szent Korona útja 5. A Szent Korona Általános Iskola és Óvoda a XV. kerület legrégebben mûködô oktatási intézménye. Az 1910/11-es tanévben nyitotta meg kapuit, s hosszú éveken át Lenin úti iskola néven volt közismert. A 2000/2001-es tanévtôl kezdôdôen három tagóvodával bôvülve nyerte el jelenlegi formáját. Óvodáinkban 250 kisgyermeket készítünk fel az iskolára. Alapvetô célunk a gyermekközpontú, játékos, színes és kreatív nevelés megvalósítása. Programunk alapgondolata:,,a nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyereknek valóra váltani a lehetôségeit." Ozmán utcai tagóvodánkban diétás- és diszlexia-prevenciós csoport mûködik. A diétás csoportban liszt- és tejérzékeny, cukorbeteg, valamint halmozottan ételallergiás gyermekek számára biztosítjuk az ellátást és azt, hogy egészséges társaikkal együtt tölthessék napjaikat. A diszlexia-prevenciós csoportban külön szakember segíti a különbözô beszédés szövegértési problémákkal küszködô gyermekek beilleszkedését. Patyolat utcai tagóvodánkban található a,,somadrin" csoport, amelynek helyiségét azon gyermekek számára alakítottuk ki, akik asztmás és egyéb légúti betegségekben szenvednek. Mindhárom óvodánknak nagy udvara van, forgalomtól távol esô, csendes, nyugodt környezetben. Programjaink, rendezvényeink sokoldalú lehetôséget biztosítanak kisgyermekeinknek a továbbhaladáshoz, a játékhoz és mindennapjaik kellemes eltöltéséhez. Kirándulások, szüreti mulatságok, állatkerti látogatások, Mikulás, karácsonyi, farsangi és húsvéti ünnepségek, (,,Madarász Ovi") program, Oviszínház, Ovimozi, kézmûves foglalkozások, angol nyelv, néptánc, korcsolya és aerobik teszik változatossá és vonzóvá óvodásaink életét. Az iskolai intézményegységben közel 500 tanuló tölti napjainak nagy részét. 3 Pedagógiai programunk alapgondolata:,,szerezd meg a tudást, alázattal mûveld és élj kulturáltan! " Atudás megszerzésében egyaránt fontosnak tartjuk mind a differenciált képességfejlesztést, mind a tehetséggondozást. Kiemelt szerepet szánunk az egészséges életmódnak és környezeti nevelésnek. Alsó tagozaton az alapkészségek fejlesztését tartjuk a legfontosabbnak. A tanítók munkáját logopédus és fejlesztõ pedagógus segíti, hogy a beszédhibákkal és tanulási nehézségekkel küzdô gyermekek is felzárkózhassanak. 2. osztálytól játékos nyelvi elõkészítôt tartunk angol és német nyelvbõl, amellyel a 3. osztálytól kezdôdô emelt színtû idegen nyelvi oktatást alapozzuk meg. A 6. osztálytól lehetôség nyílik a második nyelv elsajátítására. Tehetséges tanulóink számára szakköri foglalkozások keretében tesszük lehetôvé az elôrehaladást. Az oktató-nevelô munka sikeréhez a napközi is hozzájárul, amely nyugodt körülményeket és szakszerû segítséget nyújt a tanórákra való fel-készüléshez. Az aktív pihenést szolgálja iskolánk hatalmas udvara. A füves részt köztéri játékok felsze-relésével játszóudvarrá alakítottuk. Iskolánkban a tanulmányi munka mellett kiemelkedô sportélet folyik, amelyet a KORONA DSE biztosít. Délután kosárlabda, atlétika, labdarúgás, röplabda, karate, aerobik és a kondicionáló terem foglalkozásai közül választhatnak tanulóink. Intézményünkben közösségformáló erôvel bír hagyományaink ápolása. A legjelentôsebbek ezek közül az 1. és 5. osztályosok iskolássá, illetve felsôssé avatása, a Mikulásparti, a Karácsonyi hangverseny, a farsangi bál, az iskolai Ki Mit Tud?, valamint a többnapos "KORONA NAPOK" rendezvény-sorozat. A szabadidô kulturált eltöltésének széles skáláját biztosítjuk a tanév során és a szünetekben is: múzeumés színházlátogatások, kirándulások, nyári táborok, sítábor, erdei iskola. Munkánk eredményét bizonyítják a kerületi, fôvárosi, sôt országos tanulmányi és sportversenyekben évek óta elért elôkelô helyezések. Iskolánk tantestülete 2001-ben,,Pro Palota" elismerésben, 2003-ban pedig,,pro Scholis Urbis" díjban részesült. Gressó Tiborné elnök-igazgató Elhunyt Juhász Pál plébános Életének 83., papságának 59. évében november 28-án elhunyt Juhász Pál nyugalmazott plébános. A Váci Egyházmegye papja Rákospalotán született és 1950-tôl itt teljesített szolgálatot, 1985-tôl nyugdíjasként haláláig mint kisegítô lelkész. A palotai katolikus híveket évtizedekig szolgáló Juhász Pált december 15-én a Rákospalotai temetôben kísérték utolsó útjára. A Polgári Érdekképviseleti Egyesület (PÉE) elnöksége és tagsága megrendülten tudatja mindenkivel, hogy 77 éves korában hosszantartó, súlyos betegség után elhunyt Csontos Miklós, a magyar légierô nyugállományú alezredese, a PÉE alapítója és haláláig a szervezet elnökségi tagja. Az egyesület érdekeinek védôjének temetésére katonai és egyesületi tiszteletadás mellett január 6-án került sor. TÖRVÉNYISMERTETÔ KLUBNAP Az Országgyûlés november 15-én törvényt fogadott el a lakásszövetkezetekrôl. A Lakásszövetkezetek és Társasházak Lakóközösségeinek Érdekképviseleti Egyesülete a jogszabály ismertetése, továbbá a évben ellátandó feladatokra való felkészülés segítése érdekében január 26-án órakor a XV. kerület Száraznád utca 5. alatti Közéleti Házban SZÖVETKEZETI KLUBNAPOT TART A LAKÁSSZÖVETKEZETEK VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELÔI ÉS AZ ÉRDEKLÔDÔK SZÁMÁRA Kérjük, mondják el a véleményüket, kérdéseiket, problémáikat. Kérjük javaslataikat arra is, hogy jövôre milyen közérdeklôdésre számot tartó témák kerüljenek napirendre. Az egyesület vezetôsége értesíti az érdeklôdôket, hogy ez évtôl jogosult a személyi jövedelem után esedékes adók 1 %-át felajánló adományozók támogatásának befogadására, és annak az egyesületi célok megvalósítása érdekében történô felhasználására. A vezetôség kéri, hogy akik az egyesületi célokat ezúton is támogatni kívánják, a következô adószám megjelölésével szíveskedjenek a felajánlásukat megtenni: Tisztelt Ingatlantulajdonosok! Akötelezô kéményseprési közszolgáltatásról szóló rendelet értelmében a FÔKÉTÜSZ Fôvárosi Kéményseprôipari Kft. közzétette a kerületet érintô kéményellenôrzés és teljes körû tisztítás idei várható idõpontjait. Az ütemterv valamennyi kirendeltségen megtekinthetô. A zökkenômentes lebonyolítás érdekében a munkavégzés elôtt nyolc nappal az érintett tulajdonosokat közvetlenül is kiértesítik. Január Rákos út Széchenyi u. Ady E. u. Rákospalotai körvasút sor által határolt tömb. Február Rákos út Wesselényi u. Vasutastelep u. Széchenyi u. által határolt tömb. Március Ady E. u.-adria u. Ôrjárat u. Madách u. Drégelyvár u. Rákospalotai körvasút sor által határolt tömb. Április Vasutastelep u. Wesselényi u. Desseffy A. u. Szerencs u. Ôrjárat u. Széchenyi u. által határolt tömb. Május Ôrjárat u. Szerencs u. Bánkút u. Szentmihályi út Rákospalotai határút Vezseny u. Rákospalotai körvasút sor Drégelyvár u Madách u. által határolt tömb. Június Desseffy A. u. Szentmihályi út-bánkút u. Szerencs u. által határolt tömb. Polgármesteri Hivatal Építésügyi Osztály Jutalomban részesültek a rendészeti szervek munkatársai: Vezetôk: Horváth Ferenc, rendôr alezredes, kapitányságvezetô Dr. Csizmadia Zoltán, tûzoltó alezredes, kerületi parancsnok, Ceglédi Zsolt, polgári védelmi alezredes, kirendeltség vezetô XV.kerületi Rendôrkapitányság: Galambos Ferenc, rendôr alezredes, kapitányságvezetô- helyettes, Bûnügyi ov. Kiss Józsefné, rendôr ôrnagy, Igazgatásrendészeti osztályvezetô Minyóczki Árpád, rendôr ôrnagy, Közrendvédelmi osztályvezetô Borbély Erzsébet, rendôr alezredes, Vizsgálati osztályvezetô Bikárdi Csaba, rendôr ôrnagy, Bûnüldözési alosztályvezetô Csóka János, rendôr ôrnagy, Ôr- és járôrszolgálati alosztályvezetô Glózikné Kárpáti Andrea, rendôr alezredes, kiemelt fôelôadó, Kalmár László, nyugalmazott rendôr ezredes IV. és XIV.-XV.-XVI. kerületi Tûzoltóparancsnokság Pécz József, tûzoltó ezredes, régióvezetô Kiss János, tûzoltó alezredes, ôrségparancsnok, Füredi Antal, tûzoltó százados, ôrségparancsnok Polgári Védelem Garaguly István, lakosságvédelmi elôadó, Horsa Gyôzô, gondnok-raktáros

4 január. 19. Újra természetesen Régen volt a természetgyógyászat, de meghalt. Ma újra él. Ami a kettô között volt, azt orvostudománynak hívják kezdte beszélgetésünket az a kerületünkben élô reflexológus, aki bízik abban, hogy a természetes gyógymódok elterjedésével ma egyre több beteg nyer valóságos gyógyulást. Balázs István már négy éve gyógyít újpalotai rendelôjében. Hivatása rendhagyó, mint ahogy sok orvosi körben is rendhagyónak számít az a szakma, aminek avatott mestereként ismerik nemcsak az országban, de a határon túl is. István valamikor három szakmát is tanult: szakácsként, pincérként, karosszérialakatosként kereste kenyerét, majd egy közértet nyitott. A természetes gyógyítással, ahogy mondja, úgy ismerkedett meg, hogy egy vásárlója, egy idôs néni ajánlott fájós lábára masszírozást. Az ott megismert orvosnô mondott neki valamit, ami megváltoztatta az életét. Azt mondta: István, a maga szemében van valami, maga tud gyógyítani. István talán hitte is, meg nem is, mindenesetre elindult ezen az úton. Több olyan tanfolyamot is elvégzett, ami az ember és a természet kapcsolatáról adott számára új képet. Önmaga elõtt is megdöbbentô volt, amikor kezének (kisugárzó) erejével meggyógyított egy daganatos nôt. Életét ettôl kezdve a gyógyításnak szentelte. A természetgyógyászatot több évezrede mûvelik, a módszerek pedig a megfigyeléseken alapulnak mondta Zsókavár utcai rendelôjében az idôközben oklevelet is szerzett gyógyító. Balázs István szerint valamikor a gyógyfüvek hatásainak megfigyelésével bontakozott ki az a rendszer, amit ma általában természetgyógyászatnak hívunk. Késôbb kezdték a talpat masszírozni, egyes pontokat nyomogatni, miután kiderült, hogy Az elsô fokú (általános) államigazgatási határozat elleni fellebbezés illetéke ha a törvény melléklete másként nem rendelkezik, és a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben megállapítható a fellebbezéssel érintett, vagy vitatott összeg minden megkezdett forintja után 400 forint, de legalább 5000 forint, legfeljebb forint. Ha a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben nem állapítható meg, a fellebbezés illetéke 5000 forint. ezek jótékony hatással vannak egyes szervek mûködésére. Tehát a reflexológia, az idegvégzôdéseken keresztüli gyógyítás tudománya is hosszú évezredek megfigyelésén, tapasztalatán alapul mondja. A reflexológiával nagy pontossággal meg lehet állapítani a test különbözõ rendellenességeit, a betegségeket. Talpunkon például 70 ezer idegvégzôdés, úgynevezett reflexpont van, de ezek kicsinyített másolata megtalálható még a kézen, a fülön, az arcon, a szemen vagy akár a nyelvünkön is. Ezek a pontok mind visszajelzést adnak a szakembereknek arra, melyik szervünkkel van probléma. Az így megállapított betegségre a természetgyógyászok különbözô terápiákat javasolnak, köztük az idegvégzôdések masszírozását, ami az adott szerv mûködésére ösztönzô, ébresztô hatással lehet. Gyógyszereket nem, csak természetes anyagokat, jórészt gyógynövényeket, teákat és gyümölcsökbôl kivont vitaminokat javasolnak. Úgy tartom, az a gyógyszer, aminek négy mellékhatása van, az nem gyógyít szögezi le orvosi körökben nem túl népszerû véleményét. A köznyelvben nyomkodós módszerként ismert reflexológia mellett sokszor zenei technikákat is javaslunk, így igény szerint nyugtatni vagy éppen izgatni tudjuk a beteget. Mindig sejtszinten kell kezdeni a gyógyítást, nem azzal kell foglalkozni, hogy valakinek fáj a feje, hanem azzal: A becsületsértés és magánlaksértés miatt indult szabálysértési eljárás illetéke 3000 forint, az ilyen eljárásban hozott büntetést vagy intézkedést alkalmazó határozat elleni kifogás, valamint az eljárást megszüntetô határozat elleni panasz illetéke 3500 forint. A magánútlevél, a szolgálati és a hajós szolgálati útlevél kiadásának illetéke 6000 forint, ha a magánútlevél érvényességi ideje 10 év, forint. A kérelem benyújtásának idôpontjában 18. életévét be nem mitôl fáj, és ezt kell megszüntetni avat be a gyógyítás egyik kézenfekvô alapelvébe. Balázs István a természetgyógyászok és az orvosok kapcsolatát nem látja felhôtlennek, de mint mondta, bízik abban, hogy a két kezelési mód képviselôi a gyógyítás érdekében egyre jobban együtt tudnak mûködni. Ennek alátámasztására hosszasan sorolja azokat a példákat, amelyekre a tüneteket kezelô orvostudomány nem, csak a hagyományos orvoslás talált gyógyírt. Egy hangszál és gégebénulásban szenvedô nô, akinek állapotát az orvosi diagnózis véglegesnek állapította meg, a kezelések hatására hét hónap után újra megszólalt. Egy amputálás (és leszázalékolás) elôtt álló érszûkületes fiatalembert orvosai újra kiírták dolgozni, miután 17 kezelés után újra jelentkezett kontrollra. Azt szeretném, hogy az emberek megismerhessék azokat az alternatív gyógymódokat, amelyek alkalmazásával egyébként a társadalombiztosításnak is kevesebbe kerülne a gyógyítás. Egy vesemûtét biztosan belekerül fél-, vagy egy millió forintba, míg néhány sikeres kezelés ennek csak törtrészébe. Talán ezért sem véletlen, hogy Balázs Istvánhoz Salzburgból és Berlinbôl is többen járnak gyógyulásért, bár a kerületiek körében is egyre ismertebbé válik. Azt tartja: az egészség mindenkinek jár, ezért a kerületi nyugdíjasoknak kedvezményeket ad, de akadt köztük, akiket térítésmentesen kezelt. (Rendelésre bejelentkezés: , ) Az egykori közértes ma sem tudja, honnan jön az energia a kezébôl, de küldetését, a gyógyítást, amiben naponta örömét is találja, itt a kerületben már biztosan megtalálta. Tájékoztatjuk kerületünk polgárait, hogy az illetékekrôl szóló évi XCIII. törvény módosítása miatt az egyes államigazgatási eljárások illetékei január 1. napjától az alábbiak szerint változtak: VÁLTOZÁSOK A DÍJKOMPENZÁCIÓBAN Tájékoztatjuk kerületünk lakóit, hogy a Fôvárosi Közgyûlés november 25-ei ülésén módosította a Fôvárosi Lakásrezsi Támogatásról szóló rendeletét, mely január 1-jén lépett hatályba. A távhõszolgáltatási díjkompenzációra január 1-tõl az jogosult, akinek a családjában: az egy fôre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a Ft/fô összeget vagy aki gyermekét egyedül neveli (és aki után családi pótlékot kap), vagy egyedül él és havi nettó jövedelme nem haladja meg a Ft/fô összeget. A távhõszolgáltatási díjkompenzáció havi összege: május és december hónapokban Ft június-november hónapokban Ft január-április hónapokban Ft maradt. Felhívjuk a figyelmüket, hogy az igénylés idôpontjától függetlenül a kérelmeket minden év január - február hónapjában meg kell újítani. Akérelmeket legkorábban január 20-ától lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodáján. (1153 Budapest, Szôcs Áron u ) A díjkompenzáció az igénylés benyújtását követô hónaptól, de legkorábban márciusától februárig jár. A víz-, csatorna- és szemétszállítási díjkompenzációra az jogosult, akinek családjában van olyan személy, aki idôskorúak járadékát, rendszeres szociális segélyt, gyermekvédelmi támogatást kap, közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezik, igazoltan közhasznú munkát végez, vagy legfeljebb Ft/fô nettó jövedelemmel rendelkezik a család. A kompenzáció összege változatlan maradt. A kedvezményezetti körbôl kikerültek azok a családok (személyek), akik lakásfenn-tartási támogatást kapnak. Szociális és Egészségügyi Osztály Igazgatási Osztály Ügyfélszolgálati Iroda töltött személy és a 70. életévét betöltött személy magánútlevelének illetéke 1500 forint. A második magánútlevél kiadásának, valamint a magánútlevél soron kívüli kiadásának illetéke az elôzôekben felsoroltak kétszerese. Az útlevél-hatósági eljárásban benyújtott fellebbezés illetéke 5000 forint. A forgalmi engedély kiadásával kapcsolatos eljárás illetéke 6000 forint. Az ideiglenes forgalmi engedély kiadására irányuló eljárás illetéke 2500 forint. A törzskönyv kiadására irányuló eljárás illetéke 6000 forint. A vállalkozói igazolvány kiadása iránti eljárás illetéke forint. A vállalkozói igazolványban feltüntetett adatok módosításáért a módosítások számára tekintet nélkül 3000 forint illetéket kell fizetni. A megrongálódott, megsemmisült, elveszett vállalkozói igazolványról kiállított másodlat 5000 forint illeték alá esik. Üzlet mûködési engedélye iránti eljárás illetéke forint. A mûködési engedélyben feltüntetett adatok módosításáért a változtatások számára tekintet nélkül 3000 forint illetéket kell fizetni. A megrongálódott, megsemmisült, elveszett mûködési engedélyrôl kiállított - az eredetivel pontosan egyenlô és egyenlô értékû másolat illetéke 3000 forint. A évi CI. törvény 313. (5) bekezdése módosította az illetéktörvényt, mely szerint az okmányirodákban kezdeményezett elsô fokú államigazgatási eljárások illetékét fôszabály szerint készpénz-átutalási megbízás útján lehet leróni január 1-jétôl. Átmenetileg március 31-ig van lehetôség arra, hogy az illetékfizetési kötelezettséget okmánybélyeg lerovásával teljesítsék. Dr. Nagy Antal sk. jegyzô PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 12 lakásos vagy annál nagyobb épületek felújítására A Budapest Fôváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselô-testülete pályázatot hirdet a XV. kerületi 12 lakásos vagy ennél nagyobb lakóépületek közös tulajdonban álló épületrészei felújítási munkáinak kamatmentesen visszatérítendô támogatására. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: 1. A pályázaton azok a XV. kerületi 12 lakásos vagy ennél nagyobb társas, ill. szövetkezeti házak vehetnek részt, ahol az önkormányzati tulajdoni hányad nem éri el az 50 %-ot. 2. A támogatás a következô célokra igényelhetô: homlokzat, tetô, tetôszerkezet, héjalás, kémények, födémek, függôfolyosók, erkélyek, szerkezeti elemek, felvonók, az alapító okirat szerint közös tulajdonban lévô gépészeti és elektromos vezetékhálózatrészleges, vagy teljes felújítása. 3. A támogatás jellege és nagysága: A ténylegesen igénybe vett támogatást az Önkormányzat legfeljebb öt évig terjedô idôtartamra, kamatmentes, havi egyenlô részletben történô visszafizetési kötelezettség vállalása mellett, felújítási támogatásként biztosítja, melynek nagysága a pályázat elbírálásakor elfogadott felújítási összköltség maximum 50 %-a. Egy társasháznak nyújtandó támogatás felsô határa 3 millió forint. 4. A támogatás nyújtásának feltételei: A társas illetve szövetkezeti háznak rendelkezni kell a felújítási összeg minimum 50 %-ával. A lakóépület által biztosított felújítási összeget a lakóépület részére a számlakezelô banknál vezetett számlán elkülönítve kell elhelyezni, és az ezt igazoló dokumentumot az Önkormányzatnál be kell mutatni. Apályázó bankszámlájára szóló azonnali beszedést engedélyezô meghatalmazást ad át az Önkormányzatnak, melyet az eljuttat a számlavezetõ pénzintézethez. A támogatást nyújtó a támogatás összegére meghatározott törlesztô-részlet fizetésének elmaradása esetén az elmaradás után a Ptk-ban rögzített kamat kerül felszámításra. A költségvetésben szereplô összeget meghaladó mindennemû kiadás 100 %-a a társas illetve szövetkezeti házat terheli. A pályázat elnyerése esetén az Önkormányzat a társas illetve szövetkezeti ház elnökével együttesen megállapodást köt. A felújítási munkákra a kivitelezôvel a társas illetve szövetkezeti ház közössége köt szerzôdést. 5. A támogatást nyújtót megilletô jogok: az építkezés folyamatának mindenkori ellenôrzése, a támogatás felhasználásával kapcsolatos nyilvántartások, számlák, bizonylatok áttekintése, minden olyan okiratba történô betekintés, amely a szerzôdés teljesítését érinti, felújítási alap számlaegyenlegének a támogatás nyújtásának idôtartama alatti folyamatos ismerete. 6. A pályázat szükséges mellékletei: a) A lakóépület fôbb adatai b) Közgyûlési jegyzôkönyv, amely tartalmazza: A lakóépület pályázatra való jelentkezését. A felújítási munkák megnevezését és költségirányzatát (vállalkozói árajánlat), A közgyûlési határozatot, melyben a közgyûlés résztvevôi minimum 2/3-a elfogadja a felújítási pályázaton való részvételét, a közgyûlés által a 3 árajánlat közül kedvezõbbként elfogadott költségvetést, amelyben külön tételként szerepel a felújításra esô elôirányzat, homlokzat felújítás esetén fénykép az épületrôl. 7. Az elbírálás szempontjai: a pályázat alaki megfelelôsége, a tervek megalapozottsága, városképi szempontok, elbírálásnál a Bizottság a következôket preferálja: élet és balesetveszély elhárítás, épület állag gyors romlásának megakadályozása, öt évnél rövidebb visszafizetési futamidõ vállalása. A pályázat érvénytelennek minôsül a szükséges tartalmi kellékek hiánya esetén. A kiíró fenntartja a jogot, hogy ilyen esetben a pályázók részére hiánypótlási lehetôséget biztosítson. 8. A pályázat elbírálása: A pályázatot az Önkormányzat Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottsága bírálja el, melynek eredményérôl a résztvevôket írásban értesíti. Felhívja azonban a pályázók figyelmét, hogy az elôírt feltételek megléte esetén sem jelenti feltétlenül a támogatási igény teljes kielégítését, annak mértéke függ a rendelkezésre álló pénzügyi forrás nagyságától. 9. Pályázati kiírás: Kihirdetés idôpontja: a Városházi Naplóban való megjelenés napja Beadási határidô: május 6. (péntek) Beadás helye: Polgármesteri Hivatal Alpolgármesteri titkársága 1153 Budapest, Bocskai utca 1-3. A épület I. emelet 111. Elbírálás határideje: május 27. (péntek) Kihirdetés módja: Hivatalosan a Városházi Naplóban, és írásban. 10. A pályázat érvényessége: Az eredményhirdetés levélbeni közlésének kézhezvételétõl számított egy éven belül a kivitelezést be kell fejezni. A pályázat az Önkormányzat 2005-évi költségvetés kihirdetésének napjától érvényes TÁJÉKOZTATÓ Az adóhatóságnál indított illetékköteles eljárások utáni eljárási illeték fizetésének új módjáról Az Országgyûlés az illetékbélyeg-hamisítások visszaszorítása érdekében tett kormányzati intézkedések egyik elemeként elfogadta az adóhatóságoknál indított egyes illetékköteles államigazgatási ügyek utáni eljárási illeték megfizetésének új módját tartalmazó illetéktörvény-módosítást. Illetékköteles adóügyben az eljárási illetéket január 1-jét követõen nem a megszokott módon a kérelemre ragasztott illetékbélyeggel, hanem pénzben, az adóhatóság által megadott számlára történô banki átutalással vagy készpénz-átutalási megbízás feladásával lehet megfizetni. A készpénz-átutalási megbízás önkormányzatunk esetében csak a Polgármesteri Hivatal Adóügyi Osztályán vagy az Ügyfélszolgálati Csoportnál szerezhetõ be. Budapest Fôváros XV. kerületi Önkormányzat esetében az érintett számla megnevezése: illeték beszedési számla száma: Az eljárási illeték megfizetésének új módja az elsôfokú adóhatóságnál indított illetékköteles elsõfokú ügyekre, valamint az elsõfokú adóhatóság által hozott határozat elleni fellebbezésekre vonatkozik. Az illetékfizetés határideje továbbra is a kérelem elôterjesztésének napja. Az elsôfokú adóhatóság a fizetendô illeték összegét kötelezettségként az adózó folyószámláján ezen idôponttal elôírja. Ha az adózó az illetéket esedékességkor nem fizeti meg, akkor az adóhatóság az ügyfelet határozatban felhívja az eljárási illeték és a mulasztási bírság megfizetésére. A mulasztási bírságot nem kell megfizetni, ha az adózó a határozat kézhezvételétôl számított 8 napon belül megfizeti az illeték összegét. Ha az adózó az eljárási illetéket a határozatban elôírt idôpontig nem fizeti meg, akkor a határozat alapján az adóhatóság rendelkezik az eljárási illeték és a mulasztási bírság végrehajtásáról. dr. Turcsányi Miklós adóügyi osztályvezetô

5 2005. január 19. Kiss Péter kerületünk országgyûlési képviselôjének fogadóórája január 26-án délután órakor lesz a XV. kerületi önkormányzat Polgármesteri Hivatalában. Kiss Péter a Bocskai utca 1-3 alatt várja az érdeklôdôket. Pettkó András országgyûlési képviselô február hónap elsô szerdáján, 2-án fogadóórát tart és szívesen látja az érdeklôdôket 16,30 18,00 óra között a XV. kerületi Polgármesteri Hivatal C épület sz. irodájában. Elôzetesen is be lehet jelentkezni a telefonszámon. Mihályi Zoltán önkormányzati képviselô január negyedik csütörtökén, 27-én fogadóórát tart délután 6-7 óra között a Magyar Demokrata Fórum XV. kerületi székházában, 1155 Rekettye utca 58. szám alatt, amelyre szívesen látja az érdeklôdôket. Február 1-jén 17 órakor Dr. Kellermayer Miklós tart elôadást a MIÉP XV. Magyar utca 1. alatti irodájában Tudomány és istenhit címmel. Minden érdeklôdôt szívesen vár a MIÉP XV. kerületi szervezete. A Szabad Demokraták Szövetsége XV. kerületi Szervezete nevében sikerekben gazdag, békés, boldog új évet kívánok a kerület valamennyi lakójának Máté Gyula a XV. kerületi Szervezet elnöke A Magyar Demokrata Fórum XV. kerületi Szervezete köszönetét fejezi ki azon kerületi, szavazati joggal rendelkezô állampolgároknak, akik a december 5-i népszavazáson IGENNEL szavaztak. A Fidesz MPSZ megnyitotta 6.sz. Választókerületi Irodáját. Budapest, XV. ker. Hubay tér. Nyitva rendszeresen hétfôn és szerdán 3-tól 6-ig kedden és csütörtökön rendezvények, fogadóórák, frakció ülések keretében Tel. : Minden érdeklôdôt szívesen látunk! A Magyar Szocialista Párt XV. Kerületi Szervezete és az Önkormányzat Szocialista Frakciója ezúton fejezi ki köszönetét a kerület lakosainak a támogatásáért, mellyel az elmúlt évben segítették munkáját. Sikerekben gazdag, békés, boldog újesztendôt kívánunk. A Bárka Baptista Gyülekezet foltvarró (patchwork) foglalkozásokat tart elsôsorban kezdôk részére. Elsô találkozónk február 3-án óráig lesz a Gyülekezetben. Cím: Budapest XV. Adria u. 24. Sok szeretettel várunk minden kedves kézimunkázni szeretô érdeklôdôt. Az Arany Alkony Idôsek Otthonában (Bp. XV. Bánkút u ) minden szombaton kor ökumenikus bibliaóra van. Meghívottak: január 22-én Dr. Bodnár Ákos fôorvos, január 29- én Missura Tibor ev. lelkipásztor. Január 31-én (hétfôn) 16 órától a Polgármesteri Hivatal Dísztermében Székely Gabriella az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány ügyvezetô igazgatója tart elôadást vállalkozások és civil szervezetek 2005-ös pályázati lehetôségeirôl. Minden érdeklôdôt szeretettel várunk. A Palotai Polgárôrség köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik az SZJA 1%- ával 2003-ban összesen Ft támogatásban részesítették egyesületünket. A támogatást a szolgálati gépkocsi üzemanyag költségére használtuk fel. Szigorúbb fellépés a parki italozás ellen Az eddiginél szigorúbb fellépést ígér a kerületi önkormányzat és a rendôrség a közterületeken tapasztalható italozás visszaszorítására. A hatóság elsôsorban azokkal az alkoholterméket árusító üzletekkel szemben kíván szankciókkal élni, melyek környezetében nem csak a hangoskodás, de a köztisztaság is problémát jelent tudta meg lapunk a hivataltól. A képviselô-testület egy júniusi döntésének megfelelôen a hivatal nemrég az igazgatási osztállyal felmérést készíttetett arról, hogy Újpalotán hány olyan közterületi pavilon található, ahol a bérlôk szeszes italt árusítanak, és hogy ezeken a területeken a vásárlók fogyasztanak-e alkoholt. Ajogszabályok értelmében (elsôsorban a fiatalok erkölcsi fejlôdésének védelme miatt) ugyan tilos italozni a közterületeken, de ennek az elôírásnak egyre nehezebben tudnak érvényt szerezni a hatóságok, részben a vásárlók, részben pedig az árusítók mulasztásából. Miután néhány kereskedelmi egység környékén már jó ideje,,körülhatárolható problémát" jelent az alkoholfogyasztás, az önkormányzat irányítói úgy látják: ezért elsôsorban az italkimérést, illetve a palackozott szeszesital forgalmazást végzô pavilonok bérlôi lehetnek a felelôsek. Az október 7 -e és 21-e között 15 kereskedelmi egységet ellenõriztek, ennek során a hatóság számos hiányosságra derített fényt. Volt, ahol nem tettek eleget a nyitva tartási idô bejelentési kötelezettségének, más-hol az árak kiírását mulasztották el, és volt, ahol lejárt szavatosságú termékeket forgalmaztak. A súlyosabb hiányosságok miatt három esetben indított a hivatal szabálysértési eljárást az üzemeltetô ellen. A kerületi rendôrkapitányság szakembereinek munkájukból adódóan naprakész ismereteik vannak a problémával kapcsolatban. A hivatalnak tett beszámolójukban több olyan ABC-t, közértet, sörözôt, üzletházat és pavilont is megneveztek, ahol jellemzô a közterületi alkoholfogyasztás. Megfigyelésük szerint az italozók a kereskedelmi egységekben megvásárolt alkoholt fogyasztják ezeken a környékeken. Tapasztalataik szerint inkább a délutáni órákban általános a közterületi szeszesital fogyasztás, de nyáron sokszor már délelôttönként is megjelennek a szabadban sörözô, borozó, röviditalozó lakók. A kapitányság rendszeresen kap bejelentéseket arról, hogy több sörözõ teraszán a vendégek túl hangosan szórakoznak Külön problémát jelent továbbá, hogy a közterületi alkoholfogyasztásnak általában a köztisztaságot is érintô következményei vannak, miután az egységek nem készültek fel mosdók, WC-k kialakítására. Az italozók így természetes szükségleteiket sokszor a parkokban a lakóépületek falánál végzik el, ez pedig joggal háborítja fel az itt lakó polgárokat. Az ANTSZ ezért várhatóan megfontolja majd a kerületi rendôrkapitánynak azt a javaslatát, ami szerint az engedélyek kiadásánál legyen szempont, hogy a vendéglátó egységek rendelkeznek-e megfelelôen kialakított mellékhelyiségekkel. Egy másik javaslat szerint megfelelô visszatartó erôt jelentene az is, ha az önkormányzat korlátozná a problémás kereskedelmi egységek nyitvatartási idejét. A rendôrkapitányság közrendvédelmi járôrei és az illetékes körzeti megbízottak több alkalommal láttak el közös szolgálatot a közterület-felügyelôkkel, és 23 esetben tettek feljelentést, 10 esetben figyelmeztettek, valamint köztisztasági szabálysértés miatt több esetben helyszíni bírság kiszabására került sor PROGRAMAJÁNLAT Csokonai Mûvelôdési Ház 1153 Budapest, Eötvös utca Telefon: Kakaó koncert Január 22-én 11 órától Népek-korok zenéi, táncai Bérlet, mely egy gyermek és egy felnõtt belépésére jogosít: Ft, alkalmi jegy: 500 Ft Ki voltál te, vitézem? Január 22-én 16 órakor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kobzos Kiss Tamás énekmondó elôadása Csokonai Vitéz Mihály verseibõl. Belépô: 400 Ft Hüllô és dísznövény kiállítás, vásár Január között 9-18 óráig. Tengeri és édesvízi akváriumok, agámák, krokodilok, varánuszok, mérges kígyók. Szombaton szakmai elôadások. Belépô: felnôtt 400 Ft, gyermek 200 Ft. Családi kreatív mûhely Február 5-én óra között Üvegfestés Belépô: 500 Ft Aprók tánca Február 5-én óra között ma-gyar táncház és játszóház gyermekeknek Belépô: 300 Ft Görög Farsang Február 5-én óra között, házigazda a Maskardes együttes, vendég az Iliosz táncegyüttes. Belépô: felnôtt: 600 Ft, gyermek, nyugdíjas 400 Ft. Akrobatikus rock and roll Heti két alkalommal tartunk edzést, havi díja: Ft. Színpadi tánc Kedden között, havi díja 2500 Ft. Angol nyelvtanfolyam Ára: Ft/40 óra Baba-mama klub Csütörtök óra között, belépô: 300 Ft/alkalom Pestújhelyi Közösségi Ház 1158 Budapest, Szûcs István utca 45. Telefon: Magyar táncház Tánctanítással, minden korosztály számára, január 20- án és február 3-án este 19 órától. A muzsikát húzza: Mezô zenekar Házigazda a Szilas Néptánc-együttes Belépô: 500.-Ft Hundows Gitárzenekar Klubja január 28-án 19 órától Programtervezet: dia-, és filmvetítések, beszélgetések, koncert Belépô: 600 Ft Medveváró hétvége január 29-én és 30- án A Medvék minden mennyiségben mackókiállítás és a Medvebál és egyéb medveségek Figyelje szórólapunkat! Január óra A 14. Pestújhelyi Napok programalakító megbeszélésére várjuk mindazokat, akik ötleteikkel, javaslataikkal, felajánlásaikkal, kritikai észrevételeikkel hozzá akarnak járulni a rendezvénysorozat sikeréhez. FARSANG FESZTIVÁL Középiskolásoknak február 4-én, Általános iskolásoknak február én,a jelentkezési lapon meghirdetett kategóriákban Jelentkezési határidô: január 28. Az érdeklôdôk részletes fölvilágosítást és jelentkezési lapot a Pestújhelyi Közösségi Házban vagy az iskolák szabadidô szervezô tanárainál kaphatnak. Új mûvészet születik Újpalotán Számítógépek segítségével készített mûalkotások készítôi indultak azon a versenyen, melyet a Hartyán Nevelési-Oktatási Központ általános iskolájában hirdettek meg az õsszel. A 2003-ban alakult Kreatív munkaközösség tagjai a számítástechnika és a képi kultúra tantárgyak ötvözésével kerületi Elektrografikai Mûvészeti Rajzversenyt indítottak. A rendhagyó tanulmányi versenyen december 8-án hat oktatási intézmény 46 tanulója vett részt, feladatuk egy kisorsolt téma számítógépen történõ mûvészi megjelenítése volt. Nem volt könnyû dolga sem Nagy-Sándor Zoltán kerületi festõmûvésznek, sem pedig a helyi rajztanároknak a számtalan kitûnõ alkotás megítélésénél. Végül az 5-6.-osok mezônyében Balatoni Andrást és Pollmann Zsófia Sárát hirdették ki megosztott elsô díjra, míg a 7 8. évfolyamosok körébõl Kovács Alexander Dánielt találták a legjobbnak. 5 Újpalotai Közösségi Ház Budapest, XV. Zsókavár utca 15. Telefon: , Zenekuckó Muzsikaklub 1-4 éves gyerekeknek és szüleiknek, hétfônként ig Az év ritmusát követve ismerkedünk a zenével gyermekdalokon, ritmikus mondókákon keresztül. A Zenekuc-kóban a hangszereket ki lehet próbálni. Alkalmi jegy: 500 Ft, 4 alkalomra szóló bérlet ára: Ft, testvé-reknek kedvezményt biztosítunk. Nôi alakformáló torna Hétfõn és szerdán óráig: alakformáló, közérzetjavító torna, mely abszolút derék és gerinckímélõ elemekre épül. Részvételi díj: 450 Ft alkalom, melyet bérlet formájában egy összegben kell befizetni minden hó-nap elején, vagy 600 Ft ért napijegy váltható. Családi Kézmûves Játszóház Január 29-én, szombaton óráig: nemezelés A játszóházainkra kisgyerekkel érkezô szülôkre is gondoltunk, ezért a kézmûves mûhelyekkel párhuzamosan óráig a CIFRA PALOTA kreativitás, készség-, képességfejlesztô mûvészeti játszóház - várja a 4 7 éves gyerekeket. Programok a Zöld Klubban XV. Hartyán köz 3. Kanga Klub A klub kisgyermekes anyukák számára nyújt találkozási lehetôséget hétköznap délelôttönként 9 13 óráig Tagsági díj: 400 Ft/hó. Kozák téri Közösségi Ház 1154 Gábor Áron utca 58/c Telefon: Társas tánctanfolyam indult január 12-tôl. Három hónap alatt versenytáncosoktól sajátíthatja el a társas táncok alapjait. Szerdán óráig a 9-18 éves, óra között a felnôttek órája lesz. Ára: 3.000Ft/hó Dance Aerobik indult január 14-tôl. A táncos elemekben gazdag, kondicionáló, alakformáló zenés tornára korhatár nélkül várjuk a jelentkezôket minden pénteken óra között. Ára: Ft/hó, vagy 600 Ft/óra. Tai-box tanfolyam hétfõn, szerdán óráig 7-10 éves gyerekeknek. Ára: Ft/hó Törpike klub Kedden óráig babáknak és mamáknak. Ára. 300 Ft/alkalom Mini-torna óvodásoknak Kedden és csütörtökön ig. Ára: Ft/hó, vagy 400 Ft/alkalom Nôi kondicionáló torna Kedden és csütörtökön óráig. Ára: Ft/hó, vagy 500 Ft/alkalom Etka-jóga Hétfôn-szerdán ig, pénteken óra között. Ára Ft/hó, vagy 500 Ft /alkalom. Kreatív játszóház február 4-én óráig. Téma. Farsangi álarc és lakásdekoráció készítése Belépô: 300 Ft/fõ + anyagköltség-térítés Országos bajnok a Kovács Pál Gimnázium A történet évekre nyúlik vissza, az elsô igazi nagy eredmény idén nyáron született meg, ám a csúcsot még koránt sem érték el a Kovács Pál Gimnázium tanulói. Ôk azon kevés fôvárosi iskola közé tartoznak, amelyek évrôl évre ki tudják állítani a fiúk országos vetélkedôjére a nagypályás labdarúgó korosztályos csapatot. Ennek az igyekezetnek a gyümölcse a 2003/2004-es tanév végére érett be, most jött össze az a játékosanyag, amely képes volt olyan egységet alkotni a pályán, amely elégnek bizonyult a bajnoki cím megszerzéséhez. Megvallom, a fôvárosban sokkal nehezebb a nagypályás csapat kiállítása, mint vidéken, ahol egy-egy város,,összeadja" a helyi legjobbakat, akik azután legtöbbször méltó ellenfelei a riválisoknak bocsátotta elôre Révai László, a Kovács Pál Gimnázium igazgatóhelyettese. Nekünk is csak azért sikerülhetett ez az egyébként nem könnyû feladat, mert sporttagozatos gimnázium lévén, seregnyi tanulónk játszik az Újpesti TE korosztályos együtteseiben. Révai tanár úr aki maga is nyakig benne van a csapat körüli szervezési munkálatokban gyorsan leszögezte: nehezebben mennének a dolgok, ha az intézmény gondnoka, Kovács Lajos nem dolgozna oly önzetlenül a diákegyüttesért. Azért a gárdáért, amely miután az 1987/88-as korosztályban nem talált legyôzôre, s elnyerte az országos bajnoki címet, nagy kaland elõtt áll. A mi iskolánk nagyon örül ennek a versenyformának, amelyet a Szlatényi György elnök vezette Magyar Diáksport Szövetség mozgat, s tart életben -így Révai László. Évrôl évre Zalaegerszeg, Nyíregyháza, Debrecen és a többi, erôs vidéki bázis képviselôvel, továbbá a néhány fôvárosi középiskola legjobbjaival szemben kellett megállnunk a helyünket, s most végre célba értünk. Ezt a sikert szeretnénk áprilisban egy újabbal megtoldani, mégpedig egy dániai korosztályos tornán való sikeres fellépéssel. Bármily furcsa, nem az a fô gondunk, hogy ott milyen ellenfelekkel kerülhetünk majd szembe! Sokkal inkább az, hogy miként sikerül majd összekalapozni a kiutazás szükséges anyagi fedezetét. A fapados út is oda-vissza fejenként negyvenezer forintba kerül. Búcsúzóul eldicsekedett még a gimnázium két diák-labdarúgójának speciális turnéjával is. Ôk ketten Gulyás Máté és Stieber Zoltán nyáron egy-egy hetet Londonban töltöttek, ahol az Arsenal, illetve a Chelsea meghívására próbajátékon vettek részt. A meccs még döntetlenre áll, nyitott a végeredmény. A pillanatnyilag az UTE-ben szereplô ifjú tehetségek sorsa rövidesen el dôl. Természetesen ôk is részt vesznek a dániai nemzetközi diákvetélkedôn.

6 2005. január A mûanyag bolt Háztartási műanyag Vegyi áru, illatszer Könyv, rövidáru, játék Üvegáru, irodaszer stb. Műanyagáru viszonteladóknak és közületeknek 5 10% kedvezmény Fotókidolgozás 1 napos kép Olcsó áru egész évben Műanyagtermék gyártást, reklám munkát bérmunkában vállalunk! Ny.: H P: 8 18-ig, Sz: 8 18-ig Cím: 1151 Budapest, Fő út 2 6. Telefon: Boldog Újévet kívánunk! REDÔNY RELUXA KONYHABÚTOR, ELÔSZOBABÚTOR, GARDRÓB készítés, felújítás, szállítás, szerelés, ingyenes felmérés és árajánlat Tel.: (06-1) konyhabútorok, beépített szekrények készítése, beépítése és javítása Telefon.: (06-70) Új tulajdonossal megnyílt a DUGULÁSELHÁRÍTÁS CUKORMENTES CUKRÁSZDA Cím: 1154 Budapest, (XV. ker.) Bezerédi Pál u. 28/a Tel.: (06-1) Rendezvény lebonyolítás, esküvôi tortaés tortarendelést vállalunk. Szalagfüggöny, szúnyogháló, redôny, reluxa gyártása mûhely áron. UNI-TEC Bt Bp., Erdôkerülô u. 36. Tel.: (06-1) , (06-30) IV. ker. Fóti u. 45. A KC I Ó! Asztalos Csapok, szifonok, WC-tartályok javítása, Telefon: (06-20) OVISOK FIGYELEM!!!!! A XVI. kerületi Szent Györgyi Albert Általános Iskola ingyenes előkészítő foglalkozást tart (szerda ) a szeptemberében első évfolyamot kezdő informatika, angol nyelv, matematika iránt érdeklődő nagycsoportosoknak. Cím: XVI. Csömöri u (A 130-as busz vonalán) Érdeklődni: FOGYNI A LEGEGYSZERÛBB MÓDON! NEM CSAK NÔKNEK!!, Éhezés nélkül. Maradandóan. Tel.. (06-70) FOGÁSZAT FOGTECHNIKA RÖNTGEN EGY HELYEN! 1155 Mozdonyvezetô U. 3. Rövid határidô, 1 év garancia, Reális ár! Bejelentkezés: , (06-20) , (06-20) IMMO-NORD KFT Újpesti Ingatlanközvetítő Iroda 1042 Budapest, Árpád út 16. Telefon/fax: , www. ingatlankulcs.hu; ingatlankulcs@axelero.hu Nyitvatartás: hétfőtől csütörtökig: 9 18 óráig; pénteken: 9 14 óráig Újpesten, Megyer lakóparkban m2 igényes kivitelű társasházi lakások 290E Ft/m2 ártól eladók Készpénzfizetés esetén kedvezmények! Dunakeszin épülő 38 lakásos igényes társasházban m2-es öröklakások garázzsal, májusi beköltözéssel, leköthetők. Eladó-kiadó Üzletek, irodák Újpesten! Családi házak, Öröklakások, építési telkek közvetítése, értékbecslése. Eladna, vásárolna, bérelne? Forduljon hozzánk bizalommal! Új Kft. Autósiskola AKKREDITÁLT FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZMÉNY TANFOLYAMAINK TELJES KÉPZÉSI DÍJÁBÓL 30% VISSZAIGÉNYELHETŐ AZ ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉPZÉS EGY HELYEN! ZUGLÓBAN : ÍROTTKŐ PARK 1. sz. (a 74 troli végállomásánál az M3 felüljáró alatt) TANFOLYAM INDULÁSOK FOLYAMATOSAN. JELENTKEZÉS, FELVILÁGOSÍTÁS: TEL.: (06-1) , (06-1) ujati@extra.hu, Cg: , OKÉV.: , Akkr. lajstromsz.: 0788

7 2005. január KÁRPITOS MÙHELY OPTIKAI SZAKÜZLET Ltp-i bejárati ajtók hang- és hôszigetelt kárpitozását AKCIÓS ÁRON Ft-ért vállalja az ÚJPALOTAI PIAC SARKÁN! SZTK-VÉNYEK BEVÁLTÁSA NAPSZEMÜVEGEK KONTAKTLENCSÉK ÉS ÁPOLÓSZEREK SZEMVIZSGÁLAT NÁLUNK VÁSÁROLT KERET ESETÉN INGYEN! SZEMVIZSGÁLAT: kedd, csüt.: 14-17h -ig. Szo.:9-12h-ig ÚJPALOTÁN IS SZERETETTEL VÁRJA ÖNT AZ TÁRSASHÁZAK KÖZÖS INGATLAN IRODA KÉPVISELETE Ingatlan közvetítés Értékbecslés Földhivatali ügyintézés Szerződések készítése Társasházak, lakásszövetkezetek üzemeltetése, könyvvezetése. Hátralékok behajtása Alapító okirat, SZMSZ készítése ARATÓ OPTIKA! Cím: XV., Páskomliget u. és Nyírpalota u. sarok Nyitva: H P: 9 17, Sz: Telefon: (06-1) Budapest, Kontyfa u. 6. Tel.: , INGATLANÜGYEKBEN INGYENES JOGI TANÁCSADÁS 1153 Budapest, Bethlen G. u. 2. Tel.: , HÁZI KOCSONYÁVAL ÉS DISZNÓTOROS TÁLLAL A táncegyüttes tavalyi évben több versenyen eredményesen szerepelt, különdíjas és országos verseny, győztes. várjuk kedves vendégeinket. Beiratkozás: 2005 jan. 25, 27 (kedd, csütörtök) Kedvező árak! Cím: XV., Páskomliget u. 64.,,JOLI fitnesz Telefon: REFERENCIÁM A TÖBB SZÁZ BOLDOG PÁR. T.: AUTOMATA MOSÓGÉPEK BOJLEREK gyors, szakszerű javítása garanciával, időpont egyeztetéssel. Telefon: és (06-20) Sorbán Gyula Nyitva: minden nap óráig Asztalfoglalás: ANGOL NYELVSTÚDIÓ HÁZTARTÁSIGÉPSZERVIZ Alapfoktól felsőfokig, folyamatos tolmácsolás, idegenvezetés, fordítás Angol, olasz, német, francia, spanyol Angol színjátszás, irodalom Dyslexiás képzés Üzleti angol Hűtő, mosoógép, Tv, videó, tűzhely, bojler, takarítógép, porszívó stb. ALKATRÉSZEK ÁRUSÍTÁSA. ELEKTRO KFT. (volt Gelka) 1157 Zsókavár u. 47. sz. Telefon: 8 20-ig: Tel.: (06-20) Cím: XV. Rákos u Szo.: 10 13ó SEAT ZSÓKAVÁR U. 12. TEL.: benzines autóra Nyitva: hétfő péntek: 8 17 óráig szombat: 8 13 óráig 1154 Budapest, Arany János u Tel.: , Olajcsere megvárható. (Valvoline) Szombat, vasárnap is! Cím: XV., Obsitos u. 30. Telefon: Nyitva: H-P: ig Szo: ig Tégla, cement, mész, homok, tetôanyagok, szén, tûzifa, faszén nagy választékban kapható. Házhoz szállítással is! Telefon: és AUDI VOLKSWAGEN Audi, VW, Seat, Skoda és más típusok alkatrészei raktárról! Budapestre kiszállítás, vidékre csomagküldés Autójavítás, vizsgáztatás. Bp. XV., Pestújhelyi út 49. SKODA Csillag olt autósb Mélyhámlasztás (pattanás, ránc, heg, folt). Ránckezelések (ultrahang, vákuum, thermo). Intimgyanták, vákuumos arctisztítás. Testkezelések: Mélyizomtorna, vákuum, ultrahang, Fogyasztás, cellulitisz, zsíroldás, feszesítés. ZÖLDKÁRTYA Építô és tüzelôanyagkereskedés HCA Kereskedelmi Kft Bp. Dembinszky u. 1. sz. alatt várja kedves vevőit Kínálatunk: háztartási mosó,- és tisztítószerek, eü. papír, p. zs., fólia, kukazsák, játék- és ajándéktárgyak, harisnyanadrágok Szeretettel várjuk a Kele Csárdában! XV., Arany János u Január 20-tól február 6-ig Óvodás, kezdő és haladó szinteken, jazz és hip-hop stílusokban. Szeretettel várom Önt is: Szabóné Marika ELADÓ: Bôr ülôgarnitúra 150E Ft, 4 db koloniál fotel 160E Ft, 2 fotel 60E Ft, franciaágy 48 E Ft Szereti Ön a Jóízű, magyaros ételeket? A Broadway tánccsoport tánctanfolyamot indít. TÁRSKERESŐ IRODA Tel.: , (06-20) VÍZ- GÁZ-, FÛTÉSSZERELÉS. CSATORNABEKÖTÉS tervezéssel, ügyintézéssel, anyagbeszerzéssel, korrekt áron. Kovács Lajos vállalkozó Bp Pörge u. 90. sz. Tel.: , (06-30) Ugyanitt: EGRI bió bor értékesítés BOROZÓBAN Fogászat, Panoráma és kis röntgen, Fogtechnika (06-1) XV. ker. Szilaspark u.10. (Pólus Hotel mögött a Mehola üzletházban) HÉTVÉGÉN NONSTOP ÜGYELET PÉNTEK 2000 VASÁRNAP 2000 Implantáció, Fogresteurálás, Gyermekfogászat, Szájsebészet, Lézerkezelés, Félelemoldás, Fogfehérrítés FOGTECHNIKA HELYBEN, gyorsan, pontosan, igényesen Egészségpénztári szerzôdések Ingyenes, jó parkolás Telefon: FÓTON OLCSÓBB A BUDALUX ajtó, ablak! NE PESTEN VEGYEN! DECEUNINCK belga profilból, SIEGENIA német biztonsági vasalattal. Hővisszaverő üvegezéssel alapáron! Panelba bontástiszta csere. Waldeck Bt., Fót, Deák F. u. 45. (06-27) , (06-70) VIZSGÁRA FELKÉSZÍTÉS, 24 ÓRÁN BELÜL VIZSGÁZTATÁS RENDELJEN MÉG TAVALYI ÁRON! VÍG KALMÁR VENDÉGLŐ XV., FŐ ÚT 78. Boldog új esztendőt kívánunk minden kedves vendégünknek! A sikerre való tekintettel újra indítjuk 2 2 Lakásméretek: 80 m m saját kert I. emelet 81 m2 AKCIÓ: Lakások ára: Ft teremgarázzsal, ajándék konyhával a VADNAPOKAT! Napi menü: 450 Ft (elvitelre is). Tel./fax: és Mindenkit szeretettel várunk. Nyitva minden nap!

8 január 19. A REAC és a Femina is bajnokságra tör Felemás helyzet alakult ki a rákospalotai élvonalbeli labdarúgó kluboknál, hiszen a REAC férfi NB I/B-s együttese listavezetôként várhatja a tavaszi folytatást, a Femina viszont egyelôre csak negyedik. Ami közös mindkét Újabb arany a Sportiskolának alakulatnál: a férfiak és a nôk is a bajnoki címre törnek. Három pont elônnyel vezetjük a tabellát, s ez mindenképpen örömteli tény summázott Urbán Flórián, a REAC vezetôedzôje. Elégedett vagyok, hiszen a Tatabányát a 3. helyen követô Vácnak velünk szemben már hét pont hátránya van. Általánosságban azt szoktam mondani, ha nyer az együttes, mindenki jó volt, ha viszont kikap, akkor mindenkivel elégedetlen vagyok. Elvégre ez egy csapatjáték, melyben az egyéni teljesítmények összegzôdnek, s kiadják a végeredményt. Ami az ellenfeleinket illeti folytatta a sikeresen debütált legújabb edzô, a Tatabányát tavasszal is képesnek tartom jó teljesítmény felmutatására. A Vác harmadik helye viszont kissé meglepett, hiszen a játékosállomány elôzetes,,mustrálgatása alapján én nem vártam tôlük a félidei dobogós pozíciót. Tavasszal változatlanul a bajnoki cím megszerzését tartom elérendô célnak, minden meccsre úgy is készülünk majd. December 10 és január 10 között pihennek a fiúk, utána pedig megkezdjük a felkészülést a tavaszi fordulóra. Kiss Lászlót, a Femina mesterét kerestem, de ô egykori profi szereplésének helyszínén, a franciaországi Montpellier-ben tartózkodott, egy jubileumi rendezvényen. Ezért Halmosi Béla szakosztályvezetô vonta meg a mérleget. Egy teljesen új csapat építésébe fogtunk bele bocsátotta elôre Halmosi. A fiatalok igen ügyesek, tehetségesek, de a döntô pillanatokban még kiütközik a rutinhiány. Ezért hiába játszottunk valamennyi rangadónkon jobban, mint riválisaink, az MTK, a László Kórház és a Szombathely ellen egyaránt 1 1 góllal alulmaradt a csapat. Egyénileg Paraoanu Aranka, Pádár Anita és Sümegi Éva tett a legtöbbet a jó szereplésért, és a fiatalok szép reményekre jogosítanak fel. A hónapról hónapra fejlôdô játékosainktól változatlanul a bajnoki cím megszerzését várjuk. Ha egy üzlet beindul, azaz Takács Mária a világversenyeken szerzett érmek tekintetében még mindig abszolút csúcstartónak számító magyar súlyemelônô még a nyár folyamán úgy döntött, hogy visszatér a magyar és nemzetközi súlyemelô porondra. Ehhez minden segítséget megkapott a kerülettôl, amikor biztosították számára a felkészülés lehetôségét. Takács Mária ennek megfelelôen szeptember 25 október 2. között a Bécs-Badenben megrendezett Masters Súlyemelô Világbajnokságra már a rákospalotai egyesület versenyzôjeként készült. Mint ahogy arról hírt adtunk, a kerületi sportoló a 35 év felettiek küzdelmében a 75 kg-os súlycsoportban úgy lett világbajnok, hogy a verseny során hat alkalommal az érvényben levô világcsúcsot is megdöntötte. Takács Mária decemberben folytatta az ôsz elején megkezdett sikersorozatát. A december én Nyíregyházán megrendezett összevont korosztályos és felnôtt országos súlyemelô-bajnokságon ismét rajthoz állt, és ami a legfontosabb: ismét gyôzött. Takács Mária tehát ismét történelmet írt, hiszen korábban még nem volt arra példa, hogy a Sportiskola valamelyik sportolója felnôtt magyar bajnokságot nyert volna. Hûséges védelem Sportnyelven szólva a hátsó alakzat lassan kész áll: Géczi István személyében kiváló kapusa van a kerületnek, míg a hátvédsort olyan klasszisok alkotják, mint a kôkemény, ám sportszerû és megalkuvást nem tûrô játékáról ismert Dalnoki Jenô és Tóth József, alias Tóth,,Jokka. Utóbbival a törzshelyének számító Rákos úti Márkus Presszóban beszélgettünk. Mikor eljöttem a nevelôegyesületemtôl a Pécsi Dózsától, majd késôbb PMFC-tôl, és az Újpesthez igazoltam, Újpalotán kaptam lakást, és azóta is a kerület lakójának számítok. S mivel 1975-tôl kezdve már a lila-fehérek színeiben futballoztam, jövôre pontosan harminc esztendeje lesz, hogy a kerületben élek. Tóth Jokka 1970-ben debütált a magyar labdarúgás élvonalában, majd ötévi pécsi szereplést követôen több játékostársával egyetemben az Újpesti Dózsához igazolt. A Megyeri úton aztán hamar közönség-kedvenccé vált a védelem és a pálya bal oldalán 4-es mezben 90 percen keresztül megállás nélkül robotoló futballista, aki egészen 1984-ig hûen szolgálta az egyesületét. A 9 év alatt kettô - kettô magyar bajnoki és kupagyôzelmet könyvelhetett el, tagja lett a Baróti Lajos, majd Mészöly Kálmán által dirigált magyar válogatottnak, részt vett az 1978-as argentínai és az 1982-es spanyolországi világbajnokságokon, játszott az as és 84-es Európa-bajnokság selejtezôin, és 456 NB I-es mérkôzésen. Az én szerepem nem a góllövés volt, inkább védekezésbôl, a labdafelhozatalból és a csatárok kiszolgálásából kellett kivennem a részemet. Ennek ellenére az 1982-es vb-n azon az emlékezetes Salvador ellen 10:1-re megnyert mérkôzésen nekem is sikerült a kapuba találnom. Tóth Jokka nemcsak harcmodoráról, hanem klubhûségérõl is ismert volt. Emiatt aztán nehezen is viselte, hogy 1984-ben az Újpest akkori vezetôi nem tartottak már igényt a szolgálataira. Nem tehetett mást, elfogadta az MTK-VM ajánlatát, ahol söprögetôt játszott, méghozzá nem is akárhogyan. A játékára ugyanis Finnországban is felfigyeltek, és az akkor még másodosztályú Kraft szerzôdést ajánlott neki ban aztán végleg szögre akasztottam a futballcipômet, ám a focitól nem tudtam véglegesen elszakadni. Játékosként újpesti színekben részt veszek az öregfiúk bajnokságában, edzôként pedig jelen pillanatban az NB III-as RAFC-ot irányítom. Mint lokálpatriótának, a leghôbb vágyam az lenne, hogy otthonaimban Újpesten és a XV. kerületben tudnám kamatoztatni a tudásomat. mondta. APRÓHIRDETÉS A kerületi magánszemélyek számára legfeljebb 20 szóig ingyenes megjelenést biztosítunk. A hirdetéseket az adott terjedelmi lehetőségek figyelembevételével, a beérkezés sorrendjében közöljük. A feladó nevével, címével és telefonszámával ellátott hirdetéseket írásban várjuk a szerkesztőség címére. Eladó: Audi 100 Qatro vonóhoroggal 799 eft-ért, olasz, háromkaros, léghûtéses lágyfagylaltgép 999 eftért. Bérbe adó: drinkbár színvonalas berendezéssel, kerthelyiséggel Fiatal, gyakorlat nélküli mérlegképes könyvelôt keresünk. Jogosítvánnyal rendelkezô XV. kerületi (esetleg újpalotai) lakosok elônyben Rákospalotán felújított családi ház kiadó Eladó 1980-as Lada 1200 szgk., benzines üzemû, ig érvényes vizsgával, megkímélt állapotban. Irányár: 130 eft Újpest központjában, metró közelben két és félszobás, étkezôs, 72 nm-es, loggiás, II. emeleti öröklakás eladó vagy kiadó hosszabb távra , Ötrészes, jó állapotban lévô szekrénysor jutányos áron eladó du. 13 óra után. Eladó Renault 5 szgk., 1990-es, acélkék, ig érvényes vizsgával. Ára: 340 eft. Hitelre is Irodának, raktárnak vagy zajmentes tevékenység céljára 12 nm-es helyiségek kiadók Poharakat venne gyûjtô, régi, vastag falú, színes érdekelne Kézikocsi és 380 V-os tárcsafûrész eladó A XV. ker. kertvárosi részében I. emeleti, új, kétszobás, lakás, áfa kedvezménnyel eladó MÁV telepen 96 nm-es öröklakás kerttel, garázzsal, pincével eladó , Újpalotán, Erdôkerülô utcai panorámás, jó állapotú két és félszobás, loggiás, nagykonyhás, parkettás, járólapos, vízórás, reluxás lakás 10,8 Mft-ért eladó , Rákospalotai egy + két félszobás felújított lakás a Vácegres úton eladó. Irányár: 11,6 MFt Olcsón eladó Siemens mikro, Braun hajszárító, 2 db csillár, fali suba, Eta porszívó este. Dugulás elhárítás azonnal, csapok, szifonok, WC tartályok javítása , Eladó családi házat keresek a XV. kerületben 20 MFt-ig, kizárólag tulajdonostól esti órákban. Rákospalotán azonnali beköltözéssel eladó új építésû egy és félszobás (45 nm) lakás, garázzsal, tárolóval. Irányár: 14.5 MFt Eladó: 3 db dupla, három szárnyas, rolótokos ablak rolóval 22 eft, 1 db három fiókos három csillagos mélyhûtô szekrény 20 eft Nyugdíjas házaspár vállalja irodák, családi házak, panellakások, rendelôk takarítását, ablakmosását , Spanyol nyelv tanítását vállalja nyelvterületen is élt nyelvtanár Könyvelés elôkészítésre és ingatlanközvetítésre szövegszerkesztõi tudással nyugdíjas munkatársat keresek Eladó 28 -os piros nôi vázas túra kerékpár nagyon jó állapotban. (nem sebváltós). Ára: 10 eft, és 2 db új fehér, zománcos nagy lavór ezer forintért Fiatalos, nagyon tiszta, gyermekszeretô nyugdíjas gyermekfelügyeletet, (saját otthonában is) vagy bármilyen házimunkát vállal XV. ker. négylakásos tégla társasházban nm-es lakás osztatlan telekkel eladó. Irányár: 11,5 MFt Könyvelést, adóbevallást, teljes körû adminisztrációt vállal mérlegképes könyvelô visszamenõleg is Eladó: Bergon kétfunkciós babako-csi irányár: 25 eft; ABC Design kétfunkciós babakocsi 20 eft-ért; járás-segítô, képességfejlesztõ játék 4 eft, baba támasztó fürdetéshez 500 Ft Angoltanítást, korrepetálást, nyelvvizsgára felkészítést vállalok, házhoz megyek Eladó egy teljesen új, fejtámlás, epedás franciaágy. (170x200 cm). Irányár: 50 eft Eladó 3 db használt konvektor, 10 eft/db; 1 db 80 literes villanybojler; 1 db 120 literes fagyasztószekrény; 2 db mountenbike kerékpár 5 eft/db Matematika, statisztika, közgazdaságtan oktatást vállalok. Érettségire, felvételire való felkészítés Olcsón eladó HOOVER takarítógép, 80 literes és 10 literes bojlerek, különféle méretû alumínium radiátorok Simson smk. B 51 S eladó Lehel 200 literes energiatakarékos fagyasztóláda eladó Eladó 30 nm-es alápincézett, kertes családi ház Mogyoródon, szoba, konyha, fürdôszoba. Megközelíthetô HÉV-el és Volán busszal Gyakorlott tanítónô alsó tagozatosok korrepetálását vállalja Német nyelv oktatását vállalja általános iskolásoknak német anyanyelvû, magyarul jól beszélõ tanárnô Kiadó Újpesti vasútállomásnál családi ház Eladó Rákospalotán téglaépítésû társasházban egy II. emeleti 56 nmes, loggiás, felújított, tehermentes öröklakás, pincetárolóval, garázzsal Matematika, fizika, angol nyelvoktatás, felvételire való felkészítés , Eladó 61 nm-es, két és félszobás, körpanorámás, felújított öröklakás Zugló határában tulajdonostól, 10,8 MFt-ért Kétlakásos jó állapotú családi ház, cirkó fûtéssel, melléképülettel, teljesen zárt kerítéses kocsibeállóval fôútvonalon eladó 31,5 MFt-ért Középkorú, megbízható, nem dohányzó, nem italozó, leinformálható gondozónõ életjáradéki, vagy eltartási szerzôdést kötne idôs, egyedülálló emberrel, ott lakás nélkül , Gyakorlott, diplomás angoltanárnô óraadást vállal Eladó 2 db hibátlan, egyszemélyes, ágynemûtartós, rugós heverô és 2 db könyvespolc Nôi és férfi kerékpár eladó LAKATOS Bejárati ajtó, ablakra védôrácsok, kapuk, kerítések, korlátok készítése. Tel.: , (06-20) Megvenném a magyar nyelv történetietimológiai szótárának teljes kiadását Gyermekszeretô, megbízható, 57 éves nô gyermekfelügyeletet vállal Hagyományos, konyhai húsdarálót vennék, régi típusút, betétekkel együtt Világos színû, jó állapotban lévô, használt szekrénysor olcsón eladó üzenetrögzítõs. Eladó Kôbányán a Hang utcában ötödik emeleti egyszobás öröklakás Eladó: villanytûzhely, mosógép, centrifuga Fehér gyermekíróasztal, polcos, fiókos, újszerû állapotban eladó. (magasság: 155 cm, szélesség: 93 cm, 55 cm mélységü). Ára: 5 ezer forint Elcserélném XV. kerületi önkormányzati, másfélszobás lakásomat ráfizetéssel XV. kerületi öröklakásra Egy tele PB gázpalack reduktorral eladó 8 ezer forintért este óráig. Egyedi tervezésû emeletes gyermekágy eladó , Nyugdíjas ápolónô beteg ellátást, takarítást, bevásárlást vállal Eladó iker babakocsi 12 eft-ért Olcsón eladó: datolya, yukka, csavart pálma, muskátli-fa, campig tacskó kerékpár, rácsos gyermekágy, konyhaasztal székkel, pohártartóval, festett vasrács erkélyhez Pestújhelyen családi házas övezetben lakás kiadó Egész évben kiadó kétszobás, összkomfortos kertes ingatlan Gyulán a Várfürdônél. Családi nyaralásra kiválóan alkalmas Katalizátoros kétütemû Wartburg 353 személygépkocsi vonóhoroggal eladó. Mûszaki vizsga ig, zöldkártya ig hétfôtôl csütörtökig. Megbízható, nem dohányzó nô takarítást vállal heti egy-két alkalommal Konyhabútorok, beépített szekrények készítése, beépítése, szállítása Eladó Erika táskaírógép Csepel-Schwinn, 10 sebességes versenykerékpár eladó, vagy campingra cserélhetô. Ára: 8 eft Jó állapotú, vegyes tüzelésû kazánt vásárolnék, ugyanitt 133 nm-es, két különbejáratú családi ház eladó, rendezett udvarral. Ára: 19 MFt , , Lakást vennék a Sódergödör lakótelepen Fiatal lány szakközépiskolai végzettséggel pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensi képesítéssel munkát keres , Kislányom mellé napi 4-5 órára gondozónôi vagy óvónôi képesítéssel gyermekszeretô, gyakorlott nõt keresek , Rákospalotán egy + félszobás, bútorozott lakás hosszú távra kiadó. 60 eft + rezsi + kaució Kiadó családi ház Pólus Center közelében, öt szobás, tetôteres, garázzsal, pincével, rendezett kerttel. Ugyanit eladó 32 nm mennyezetlap , GYORS HITEL JELZÁLOGHITEL Szabad felhasználásra, ingatlan vételre. Bank- és magámhitel kiváltásra is., Forint-, euro- vagy CHF alapú hitelek az Ingatlan értékének akár 60%-ig is M Ft-ig, Kezes és jövedelemigazolás nélkül! Végrehajtással érintett ingatlanra és BAR listásoknak is! SZEMÉLYI HITEL Fedezet nélkül, akár 5 M Ft-ig is , (06-30) , (06-20) (06-20)

2013. ÉVI MUNKATERVE

2013. ÉVI MUNKATERVE NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 12-ei ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 12-ei ülésére Tárgy: Békés Város Képviselő-testületének 2013. I. félévi munkaterve Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező bizottság: Valamennyi bizottság Sorszám: III/9. Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség

Részletesebben

M E G H Í V Ó. C. épület I. em. Kossuth-terem

M E G H Í V Ó. C. épület I. em. Kossuth-terem Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Településfejlesztési, Városüzemeltetési, Érték- és Környezetvédelmi Bizottsága E l n ö k M E G H Í V Ó

Részletesebben

2012. május 24-én (csütörtök) 16.30 órára

2012. május 24-én (csütörtök) 16.30 órára Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat Pénzügyi és Jogi Bizottságának Elnöke M E G H Í V Ó Értesítem, hogy Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Pénzügyi és Jogi Bizottságának ülését 2012. május

Részletesebben

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE Rétság, 2011. december 16. 1 oldal a 14 oldalból I. 2012. év fő feladatai: Gazdálkodás Likviditás biztosítása, bevételek emelése,

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. december 8-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. december 8-i ülésére Tárgy: Békés Város Képviselő-testületének 2015. I. félévi munkaterve Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Dr. Uhrin Anna aljegyző Véleményező Valamennyi bizottság bizottság: Sorszám: III/10 Döntéshozatal

Részletesebben

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselőtestülete 2009. december 11ei ülésére A KÉPVISELŐTESTÜLET 2009. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE : Csécsei Béla polgármester Ellenjegyzés: dr. Xantus Judit jegyző Előzmény:

Részletesebben

Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek

Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 27. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 24. kedd 15.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 24. kedd 16.00 óra Előterjesztések

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/20-17/2017 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 30-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat. Képviselő-testületének II. félévi munkaterve

Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat. Képviselő-testületének II. félévi munkaterve Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. II. félévi munkaterve (Elfogadta a Képviselő-testület a 376/2017. (VI.6.) ök. számú határozatával) SZEPTEMBER Szeptember 5. (kedd)

Részletesebben

Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról

Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/3-18/2015 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER

Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER 1153 Bp., Bocskai u. 1-3. 1601 Bp. Pf. 46. Tel.: 307-6479 Fax.: 307-7360 polgarmester@bpxv.hu www.bpxv.hu Fogadónap: Minden

Részletesebben

Január 23. péntek 16,00 óra

Január 23. péntek 16,00 óra III. Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 23. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 19 hétfő 16.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 20 kedd 16.00 óra Előterjesztések

Részletesebben

2016. évi MUNKATERVE

2016. évi MUNKATERVE Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi MUNKATERVE 2016. március 16-tól - 2017. március 15-ig melyet a Képviselő-testület a 33/2016. (II.16.) számú határozatával

Részletesebben

2005. február 1. Az Önkormányzat évi költségvetésének elfogadása Városi Kincstár Valamennyi bizottság 2. Jelentés a folyamatos határidejű határo

2005. február 1. Az Önkormányzat évi költségvetésének elfogadása Városi Kincstár Valamennyi bizottság 2. Jelentés a folyamatos határidejű határo BALATONFÜRED VÁROS Képviselő-testületének 2005. évi munkaterve 2005. február 1. Az Önkormányzat 2005. évi költségvetésének elfogadása Városi Kincstár Valamennyi bizottság 2. Jelentés a folyamatos határidejű

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 16-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 16-i ülésére Tárgy: Békés Város Képviselő-testületének 2011. I. félévi munkaterve Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező bizottság: valamennyi bizottság Sorszám: III/4. Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség

Részletesebben

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A 2014. évi munkaterv jóváhagyása A tárgykört rendező

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/4-20/2016 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 01-i rendkívüli nyílt üléséről

Részletesebben

2011. évi MUNKATERVE

2011. évi MUNKATERVE T E R V E Z E T Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. évi MUNKATERVE A Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek: 1.) Január 21. péntek 1) Előterjesztés Rétság város gazdasági

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. ÉVI MUNKATERVE. 2014. FEBRUÁR 27. (csütörtök) 15:00

BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. ÉVI MUNKATERVE. 2014. FEBRUÁR 27. (csütörtök) 15:00 BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. ÉVI MUNKATERVE 2014. FEBRUÁR 27. (csütörtök) 15:00 1. Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat és intézményei 2013. évi

Részletesebben

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-i nyílt üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-i nyílt üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-23/2013/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28-i nyílt üléséről. Napirend:

Részletesebben

Január 21. 2) Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról 3) Váci Városfejlesztő Kft. és tagvállalatainak havi beszámolója 4) A Vác és Környéke TDM Nonpr

Január 21. 2) Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról 3) Váci Városfejlesztő Kft. és tagvállalatainak havi beszámolója 4) A Vác és Környéke TDM Nonpr VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2016. Január 21. 2) Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról 3) Váci Városfejlesztő Kft. és tagvállalatainak havi beszámolója 4) A Vác és Környéke

Részletesebben

Adóazonosító jele:... fizetési halasztás részletfizetés mérséklés törlés. a, Halasztani kért összeg(ek): 1/5.oldal. 1.Adózó azonosító adatai:

Adóazonosító jele:... fizetési halasztás részletfizetés mérséklés törlés. a, Halasztani kért összeg(ek): 1/5.oldal. 1.Adózó azonosító adatai: Az első fokú közigazgatási eljárás illetékköteles, az illeték a kérelem benyújtásával egyidejűleg esedékes. Az illetékekről szóló módosított 1990. évi XCIII. Tv. (Itv.) 29.. (1) bekezdés szerint a fizetendő

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Bizottsági javaslatok A Képviselő-testület április 26-i rendes ülésének napirendi pontjaihoz

Bizottsági javaslatok A Képviselő-testület április 26-i rendes ülésének napirendi pontjaihoz Bizottsági javaslatok A Képviselő-testület 2012. április 26-i rendes ülésének napirendi pontjaihoz 2. számú előterjesztés A közterületek használatának szabályairól szóló rendelet elfogadása A napirendi

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat helyett és nevében eljáró XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. PÁLYÁZATOT HIRDET

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat helyett és nevében eljáró XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. PÁLYÁZATOT HIRDET Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat helyett és nevében eljáró XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. PÁLYÁZATOT HIRDET az 51/2011. (XII. 16.) számú rendelte (továbbiakban: Rendelet) alapján kerületi

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1 a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló 8/1996. (IV. 1.) rendelet módosításáról Óbuda-Békásmegyer

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita megbízott jegyző A Képviselőtestület

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11.

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. Iktatószám: 23924-1/2016. Előadó: dr. Antal Anikó SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. Tárgy: A 2016. évi oktatási

Részletesebben

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. ker. Önkormányzatának 36/2007. (X. 19.) sz. rendelete az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok támogatására elkülönített előirányzat

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE II. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE II. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. II. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2012. augusztus 30. Az előterjesztések elkészítésének határideje: 2012. augusztus 21.

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. I. félévi munkaterve 2017. január 26. 1./ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának 2017. évi költségvetési

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2006. június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 213/2012. (12.06.) Öh. sz. határozata

Részletesebben

Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat. Képviselő-testületének I. félévi munkaterve

Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat. Képviselő-testületének I. félévi munkaterve Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. I. félévi munkaterve (Elfogadta a képviselő-testület 534/2015. (XII.1.) ök. számú határozatával) J A N U Á R Közmeghallgatás a Budapest

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve 2008. január 31. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület 2008. évi Munkaterve 1. Köztisztviselőkkel szemben támasztott teljesítménykövetelmények meghatározása Megtárgyalja: 2. Pályázati kiírás a sportegyesületek

Részletesebben

Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E

Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E Január 31. Február 14. 1. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés között 2. Önkormányzat 2007.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2017. december 14-i ülésére Iktató szám: 276/2017. Tárgy: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

AJL. számú előterjesztés

AJL. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere AJL. számú előterjesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére az ápolási támogatással kapcsolatos pályázati felhívásról

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE

VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2014. Január 23. 2.) Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról - Operatív program Február 20. 1.) Rendelet az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

Budapest XV. kerület Díszpolgára cím ünnepélyes átadása

Budapest XV. kerület Díszpolgára cím ünnepélyes átadása Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala POLGÁRMESTER 1153 Bp., Bocskai u. 1-3. 1601 Bp. Pf. 46. Tel.: 307-6479 Fax.: 307-7360 M E G H Í V Ó Értesítem, hogy Budapest Főváros XV.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T K I V O N A T

H A T Á R O Z A T K I V O N A T Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-30/2016. I. H A T Á R O Z A T K I V O N A T a 2016. március 10-ei rendes nyílt Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből 32/2016.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. június 21-i ülésére Tárgy: Zirc Város Önkormányzat Képviselő-testület 2004. II. félévi munkaterve Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármester SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY a Képviselő-testület 2012. november 15-i ülésére

Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármester SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY a Képviselő-testület 2012. november 15-i ülésére Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármester SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY a Képviselő-testület 2012. november 15-i ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a társasházas és szövetkezeti lakóépületek felújításának

Részletesebben

Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója

Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 731/2013. Tárgy: Az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2015. január 29. Az előterjesztések elkészítésének határideje: 2015. január 19. 1)Javaslat

Részletesebben

Javaslat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkatervére

Javaslat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkatervére Javaslat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi munkatervére Január A napirendi pont címe: Bóbita Óvoda Intézmény vezetői pályázat elbírálása A napirendi pont

Részletesebben

napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i ülésére

napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i ülésére napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 30-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A 2016. évi Munkaterv és jogalkotási program

Részletesebben

DECS Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének. a szociális tűzifa-juttatás feltételeiről 1

DECS Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének. a szociális tűzifa-juttatás feltételeiről 1 DECS Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2016.(X.3.) önkormányzati r e n d e l e t e a szociális tűzifa-juttatás feltételeiről 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT SZÖVEG) Decs Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

2009. évi munkaterv.

2009. évi munkaterv. 2009. évi munkaterv. Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a 2008. évi munkaterve alapján napirendre tűzte a 2009. évi munkaterv elfogadását. A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottságának 2014.01.31-i ülésére (3. napirendi pont) és Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2014.01.31.-i

Részletesebben

DÖMSÖD NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

DÖMSÖD NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK Ü L É S T E R V Ülés tervezett időpontja Előterjesztések leadásának időpontja Bizottsági ülés időpontja 2015. január 28. 2015. január 16. 2015. január 19-23. 2015. január 30. (18:00 óra) FALUGYŰLÉS 2015.

Részletesebben

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1 Szám: 1/205- /2013. Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. február 7--i ülésére Tárgy:

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott 2015. II. félévi Munkaterve SZEPTEMBER 24. (csütörtök) Az előterjesztések leadási határideje:

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 2. rendes ülését. 2008. február 27-én (szerda) 14 00 órára

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 2. rendes ülését. 2008. február 27-én (szerda) 14 00 órára M E G H Í V Ó Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 2. rendes ülését 2008. február 27-én (szerda) 14 00 órára hívom össze. A képviselő-testület ülését a Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

A pályázaton nem vehetnek részt:

A pályázaton nem vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS T Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

2019. évi MUNKATERVE

2019. évi MUNKATERVE Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi MUNKATERVE Záradék A képviselő-testület a munkatervet a 410/2018.(XII.18.) számú határozatával elfogadta. Ráckeve, 2018. december 18. A képviselő-testület

Részletesebben

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben Lakitelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére 1 Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkatervére Ózd, 2015. december 21. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály 2 Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város

Részletesebben

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS. a képviselő-testület január 31-én tartandó ülésére

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS. a képviselő-testület január 31-én tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2019. január 31-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a képviselő-testület 2019. 1. félévi munkatervére Tisztelt Képviselő-testület! Gödöllő

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2017. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. január 29-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2015. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária

Részletesebben

emeleti tanácskozótermében.

emeleti tanácskozótermében. MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. II. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - a Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 27/2014. (X. 27.) önkormányzati

Részletesebben

Bizottsági ülések időpontjai:

Bizottsági ülések időpontjai: Bizottsági ülések időpontjai: Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság 2015. május 26. (kedd) 17,00 óra Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 22. (péntek) 9,00 óra Emberi Kapcsolatok

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (IX.25.) önkormányzati rendelete a társasházak magánerős felújításához és a városi közműhálózatok magánerős építéséhez nyerhető pénzügyi támogatásról

Részletesebben

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíjról

Részletesebben

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE A képviselő-testület 2015. évben 9 ülést tart.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 19-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 19-i nyilvános ülésére 3. napirendi pont Nyirád Község Önkormányzata Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: hivatal@nyirad.hu Ügyszám: 87-7/2015. Előterjesztő: Sarkadi-Nagy András

Részletesebben

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a társasházi lakóépületek felújításának, korszerűsítésének támogatásáról Bátonyterenye Város Önkormányzata

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület évi munka- és üléstervéről

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület évi munka- és üléstervéről Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület 2016. évi munka- és üléstervéről I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Pályázati lehetőségeket kell

Részletesebben

3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36)523-701, Fax: (36)523-777, E-mail: inagy@ph.eger.hu

3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36)523-701, Fax: (36)523-777, E-mail: inagy@ph.eger.hu 3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36)523-701, Fax: (36)523-777, E-mail: inagy@ph.eger.hu 23. számú napirend J A V A S L A T EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2006. II. negyedévi feladattervére A Tisztségviselők

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve

ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve 7. Napirend Tisztelt Képviselő-testület! ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2018. évi munkaterve Tolmács Község Önkormányzata képviselő-testületének a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 1/2013.

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. I. félévi munkaterve 2018. január 25. 1./ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának 2018. évi költségvetési

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének november 13 án 9 órakor

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének november 13 án 9 órakor Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Polgármester T-274/2008. M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 13 án 9

Részletesebben

9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról

9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról 9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról 9. Napirend BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a

Részletesebben

Javaslat. a Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság I. féléves. Munkatervére

Javaslat. a Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság I. féléves. Munkatervére Javaslat a Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság 2017. I. féléves Munkatervére Készítette: Dobák István bizottsági elnök Dobák István bizottsági elnök Törvényességi szempontból ellenőrizte: dr. Vincze

Részletesebben

6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére

6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére 6. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A 2015. évi Munkaterv és jogalkotási program elfogadása A tárgykört

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S BELVÁROS- LIPÓTVÁROS BUDAPEST FŐVÁROS V. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL társasházak és szövetkezeti formában működő lakóépületek részére adható támogatás elnyerésére 2012. Belváros-Lipótváros

Részletesebben

PAPKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

PAPKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE PAPKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A 2012. I. FÉLÉV MUNKATERVÉT PAPKESZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 277/2011. (XII. 14.) SZÁMÚ KÉPVISELŐ-TESTÜLETI

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének évi munkaterve Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a évi munka

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének évi munkaterve Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a évi munka BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 2012. évi munkaterve Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. évi munkatervét a 11/2012. (II. 8.) számú határozatával elfogadta

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

288/2014. (XII. 18.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. I.

288/2014. (XII. 18.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. I. 288/2014. (XII. 18.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE 2 Január 22. Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Békéscsaba) Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Békéscsaba) Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POL GÁR.MESTERÉTŐL Békéscsaba) Szent István tér 7. Ikt. sz.: I.337-7/2015. Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801 Telefax: (66) 523-804 MEGHÍVÓ A Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. évi MUNKATERVE

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. évi MUNKATERVE Kunmadaras Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi MUNKATERVE A munkaterv célja: - meghatározni a legfontosabb feladatoknak az éves végrehajtását, melyet a Képviselőtestület a nagyközség

Részletesebben

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE

TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. I. FÉLÉVES MUNKATERVE Elfogadva: Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 400/2013. (X19.) önkormányzati határozatával A képviselő-testület

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre Készítette: Vukovich Zoltán irodavezető Kovács

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. május 15 én 9 órakor

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. május 15 én 9 órakor Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Polgármester T-130/2008. M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 15 én 9 órakor

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselőtestületének

M E G H Í V Ó. 2./ Javaslat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselőtestületének M E G H Í V Ó Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 18-án /csütörtökön/ 9:00 órai kezdettel megtartandó ülésére Az ülés helye: Zuglói Városgazdálkodási

Részletesebben

a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére

a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Lengyeltóti Város Polgármestere 8693. Lengyeltóti, Zrinyi u.2. Szám: 261/2015. Előterjesztés a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Napirend: A Képviselő-testület

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének december 18 án 9 órakor

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének december 18 án 9 órakor Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Polgármester T-301/2008. M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. december 18 án 9

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 23-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 23-i nyilvános ülésére 1. napirendi pont Nyirád Község Önkormányzata Polgármester 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: hivatal@nyirad.hu Ügyszám: 133-16/2017. Előterjesztő: Nagy Gábor Előkészítette:

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete a kerületi társasházak, szövetkezeti lakóházak, valamint osztatlan közös

Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete a kerületi társasházak, szövetkezeti lakóházak, valamint osztatlan közös Egységes szerkezetbe foglalva: 2010. október 15. Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának 53/1999. (IX. 17.) számú rendelete a kerületi társasházak,

Részletesebben

157/2002. (XII.12.) Képviselőtestületi határozat. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestülete 2003. évi munkatervét az alábbiak szerint fogadja el:

157/2002. (XII.12.) Képviselőtestületi határozat. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestülete 2003. évi munkatervét az alábbiak szerint fogadja el: 157/2002. (XII.12.) Képviselőtestületi határozat. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestülete 2003. évi munkatervét az alábbiak szerint fogadja el: Január: 1. Az önkormányzat gazdasági ciklusprogramjának meghatározása

Részletesebben