47. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "47. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.11.17-21."

Átírás

1 (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 47. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK Debreceni Ítélőtábla L. K. Rablás bűntette :30 Információ: Az első fokon eljárt Hajdúböszörményi Járásbíróság 2013 júniusában H. K. I.r. vádlottat, rablás bűntettének kísérlete és társtettesként elkövetett testi sértés kísérlete miatt, mint többszörös visszaesőt 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Fk. L. K. II.r. vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntettének kísérlete, 2 rb testi sértés bűntettének kísérlete és további 1 rb. lopás bűntette miatt 3 év fiatalkorúak börtönbüntetésére és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A másodfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2014 júniusában II.r. vádlott cselekményét rablás bűntett kísérletének illetve testi sértés vétségének minősítette. A sértett nem terjesztett elő magánindítványt ezért e cselekmény tekintetében a bíróság az eljárást megszűntette. A vádlott a büntetés 2/3 részének letöltése után helyezhető feltételes szabadságra. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélet ellen II.r. vádlott fellebbezett indoklás nélkül. A bíróság által megállapított tényállás szerint I. és II.r. vádlott 2012 februárjában megjelentek unokabátyjuk, L. J. sértett hajdúdorogi házánál, mivel abban a hiszemben voltak, hogy a férfi Fttal rendelkezik. A vádlottak bekiabáltak a lakásba, hogy rendőrség. L. J. fia, L. R. sértett kinyitotta az ajtót, mire a vádlottak az ajtót berúgva a lakásba rontottak a fejükre húzott maszkban. Ezt követően L. R. sértettet I.r. vádlott félre lökte, majd II. r. vádlott ököllel arcul ütötte. Ezután a lakószobába érve, az ittas állapotban lévő L. J. sértettől pénzt követeltek és I.r. vádlott ököllel arcul ütötte a férfit, aki az ágyra esett majd I.r. vádlott mellkason taposta a sértettet. L. R. megpróbálta védeni az apját, azonban II.r. vádlott a nyakánál fogva a falnak tolta őt. A sértettek a maszk ellenére is megismerték mindkét támadót, mivel közeli rokonok, évek óta ismerik egymást. L. J. sértettnek sikerült II.r. vádlott fejéről lekapnia a rajta lévő maszkot is. A vádlottak kimenekültek a lakásból anélkül, hogy elvittek volna bármit. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ Debreceni Ítélőtábla Z. M. K. Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége :30

2 Információ: Debreceni Ítélőtábla Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2014 júliusában Z. M. K. vádlottat emberölés vétsége miatt 1 év fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2012 júniusában feleségével és 5 gyermekével szabadidejét a Földes Szabadidőközpont és Strandfürdő területén pihenéssel töltötte. A nagyobb gyerekek tudtak úszni, azonban a 3 éves Z. S. A nem tudott úszni, ezért szülei a medencébe lépés előtt mindig, mindkét karjára egy-egy karúszót tettek. Délután a kislány édesanyja átment szálláshelyükre és ekkor a gyermeket a vádlott felügyeletére bízta. A vádlott a kislánnyal és annak 6 éves bátyjával átment a 90 cm vízmélységű gyógymedencébe, ahol egy házaspárral beszélgetett. Mindeközben a gyermekek a gyógymedencében játszottak. A vádlott a gyermek felügyelete során a kellő körültekintést elmulasztotta, nem figyelt kislányára. A sértett a gyógymedencében a víz alá került, karúszói lecsúsztak, azokat testvére találta meg és mutatta meg a vádlottnak. A kislányt a medence alján találták meg, életjelet nem mutatott, a strand úszómestere újraélesztést hajtott végre rajta. Az időközben érkező mentőhelikopter kórházba szállította, ahol 20 napig tartó egészségügyi ellátást követően elhunyt. A gyermek halála a vízbefulladáskor elszenvedett oxigénhiányos szervkárosodások, s azok szövődményei miatt következett be. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ H. Gy. + 1 fő Lopás bűntette :00 Az elsőfokon eljárt Debreceni Járásbíróság 2013 februárjában H. Gy. I.r. vádlottat lopás bűntette és egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt 2 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. H. J. II.r. vádlottat lopás vétsége és egyedi azonosító jel meghamisításának bűntett miatt, mint többszörös visszaesőt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A másodfokon eljárt Debreceni Törvényszék 2014 februárjában I.r. és II.r. vádlottat az egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. I.r. vádlott börtönbüntetésének tartamát 1 év 8 hónapra, II.r. vádlott börtönbüntetését 1 évre enyhítette. I. és II.r. vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére, büntetésük súlyosítása érdekében fellebbezett. A vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak rendszeres haszonszerzésre törekedve több bűncselekményt követtek el 2009 augusztusa és novembere között Nyírábrányban, Nyíracsádon, Nyírmártonfalván. Különböző ingatlanokra bejutva motorkerékpárt, bicikliket, üzemanyagkannát, különböző szerszámokat, szerszámgépeket tulajdonítottak el mintegy Ft értékben. Az ellopott motorkerékpárok alvázszámát valamint motorszámát kicsiszolták illetve kiköszörülték, majd a saját motoruk motorszámát ütötték bele. Az eltulajdonított tárgyak nagy részét megtalálták a vádlottak lakóhelyén. Első nyilvános ülés.

3 Információ: Fórizs Ildikó 0630/ DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Debreceni Törvényszék Debrecen, Széchenyi u. 9. I/123. Vádlott: M. Tibor Erős felindulásban elkövetett emberölés B. 190/2014 bűntette Ítélethirdetés A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlott és felesége 2007-ben házasodtak össze, ekkor költöztek Ebesre is. Egymás után érkeztek a gyerekek, így a feleség idejét a háztartási teendők mellett a gyermeknevelés töltötte ki. A férj Debrecenben, egészségügyi területen dolgozott. Az ügyészség megállapította, hogy a házaspár között már több alkalommal tettlegességig fajult a vita, az asszony nehezen élte meg mindennapjait, és a családnak a lakáshitel miatt megélhetési gondjai is voltak. Feszültségi forrást jelentett, hogy a férj féltékeny természetű volt, rendszeresen elszámoltatta feleségét, arra is volt példa, hogy munkahelyéről váratlanul hazament ellenőrizni nyarán néhány napra külön is költöztek. A feleség azonban békülésüket követően is megpendítette a válás gondolatát. A bűncselekmény előtt néhány héttel a férj kezdeményezésére a feleség lovaglóleckékbe kezdett, a vádlott azt szerette volna, ha az asszony lehetőséget kap némi kikapcsolódásra. A lovaglások idején a gyermekekre az apa vigyázott szeptember közepén kezdte el a lovas foglalkozást és négy alkalommal vett leckét október 6-án a sértett és edzője késve ért vissza a lovaglásból, a férj ezért csak több mint félórás késéssel tudott elindulni munkahelyére, éjszakai műszakba. A házastársak között a késés miatt kisebb szóváltás alakult ki. Miután a férj munkába állt, este ¾ 10-ig több alkalommal beszélt telefonon feleségével, illetve SMS-eket is váltottak. Az asszony közben a lovasedzőnek is küldött üzenetet, majd elhívta magához. Eközben a férj 21 óra 48 körül eljött munkahelyéről, és váratlanul hazatért ebesi házukba. A lakásba belépve feleségére és az edzőre hiányos ruházatban nyitotta rá az ajtót. Mit akar ez jelenteni, mi történik itt? vonta kérdőre őket, majd keresetlen szavakkal esett neki az asszonynak. A nő előbb tagadta, majd elismerte: Ez az, aminek látszik. A vádlott indulatosan küldte el a másik férfit, aki félmeztelenül, futva távozott - írja a vádhatóság. M. Tibor és felesége között éles vita alakult ki, a zajra a gyerekek is felébredtek és sírva fakadtak. A nő megint hangoztatta válási szándékát, a férfi pofon akarta ütni, majd a konyhapultról felkapott egy 13 centiméter pengehosszúságú ipari csontozó kést. A feleség a további bántalmazások elől kimenekült lakásból. A férfi az utcán üldözőbe vette, fellökte, majd a földre zuhant nőt szemből és hátulról is többször megszúrta. A nő a helyszínen meghalt. A férj ezután rögtön felhívta a rendőrséget és bejelentette tettét. Az orvos szakértők szerint a szúrások több életfontosságú szervet értek, a nő életének megmentésére esély sem volt. Összesen 37 sérülést találtak rajta. Az ügyészség szerint az elkövetési módból a vádlott egyenes ölési szándékára lehet következtetni, a gyilkosságot rendkívüli brutalitással, a sértett emberi méltóságát rendkívüli módon megalázva követte el áll a vádiratban. Információ: Tatár Timea, Debreceni Törvényszék 36/ Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék 36/ sajto@debrecenit.birosag.hu,

4 BALASSAGYARMATI TÖRVÉNYSZÉK Balassagyarmati Törvényszék 2660 Balassagyarmat Köztársaság tér 2, 25-ös tárgyaló B.181/2014 emberkereskedelem A vádiratba foglalt tényállás szerint az I. rendű vádlott a facebook oldalon ismerkedett meg egy férfivel, akivel élettársi kapcsolatot létesített 2012-ben Cipruson. Itt ismerkedett meg egy másik férfival, akivel megegyeztek abban, hogy Magyarországról pénzért cserébe magyar állampolgárságú nőket visz ki az I. rendű vádlott Ciprusra azért, hogy házasságot kössenek Ázsiából, Afrikából menekültként érkezett férfiakkal, akik a házasságkötés révén elkerülhetik Ciprusról, illetve az Európai Unió területéről való kitoloncolásukat. Három társával az I. rendű vádlott megszervezte 3 magyar állampolgárságú nő kiutazását, akiket bezárva tartottak a Ciprusi férfiak, és egyikükért 1200 eurót, majd egy másik férfitől eurót kapott az I. rendű vádlott; a másik nőért 400 eurót kapott. A harmadik magyar nőnek sikerült megszöknie, és szeptember 19-án tért vissza a nicosiai nagykövetség segítségével Magyarországra. A másik sértett a facebook közösségi oldalon kapcsolatba tudott lépni ismerőseivel, akiknek az információi nyomán megtalálta őt a ciprusi rendőrség. A harmadik sértett pedig az I. rendű vádlottal tért haza szeptember 12-én. A főügyész üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettével vádolta meg a négy vádlottat, és szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A III-IV. Rendű vádlottak esetében a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztését is indítványozta. információ barsi@balassagyarmatit.birosag.hu KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Bíróság KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Díszterem vádlott V. Cs. ügy szexuális erőszak bűntette időpont november óra Kezdődik a szexuális erőszakkal vádolt kiskunhalasi férfi büntetőpere A vádirat ismertetésével majd a vádlott kihallgatásával kezdődik annak a 30 éves kiskunhalasi férfinek a büntetőpere, akit szexuális erőszak bűntettével vádol a megyei főügyészség. A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott Kelebián, majd Kiskunhalason élt együtt feleségével, és annak leányával, a sértettel tavaszától márciusáig terjedő időszakban utólag már pontosan meg nem állapítható időpontokban, amikor a vádlott és a sértett a kelebiai, illetve a kiskunhalasi lakásban kettesben maradtak, a vádlott a sértettnek több alkalommal mondta, hogy szerelmeskedjenek. A vonakodó sértettet a vádlott vállánál fogva rálökte a szobai ágyra, ahol a sértettnek le kellett húznia az alsóneműjét. A vádlott ilyen alkalmakkor az ágyra szorította sértettet, majd testszerte simogatta, csókolgatta, valamint a kislány nemi szervét fogdosta. Ezt

5 követően a kelebiai lakásban legalább három, a kiskunhalasi lakásban pedig legalább hat alkalommal a vádlott is lehúzta az alsónadrágját, majd megpróbálta a nemi szervét a sértett nemi szervébe nyomni. A kislány fejletlensége miatt a vádlottnak nem sikerült a sértett nemi szervébe hatolnia, ezért a sértettet felszólította, hogy kapja be a nemi szervét. A kislány félelmében ennek eleget tett, sőt orálisan több alkalommal ki is kellett elégítenie a vádlottat. Az ügyészség a vádiratban fegyházbüntetés kiszabását indítványozza az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben. SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK elérhetőségek sarkozysz@kecskemetit.birosag.hu Szolnoki Törvényszék I. emelet 53. tárgyalóterem T. Miklós és társai Hűtlen kezelés bűntettének kísérlete november óra A Központi Nyomozó Főügyészség 1.Nyom.202/2009. számú vádiratában különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolja T. Miklós I. rendű, Cs. Zsolt II. rendű, M. Andrea III. rendű, F. Zsolt IV. rendű vádlottakat, a IV. rendű vádlottat mint a cselekmény bűnsegédét. V. Bálint V. rendű vádlottat 2 rb. közokirat hamisítás bűntettével, II. rendű és IV. rendű vádlottakat pedig magánokirat hamisítás vétségével is. A vádlottak közül az I. rendű vádlott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, a II. rendű vádlott az Értékesítési Igazgatóság igazgatója, a III. rendű vádlott a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára és a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagja, IV. rendű vádlott egy értékbecslő kft. értékbecslője, V. rendű vádlott pedig ügyvédjelölt, illetve ügyvéd volt a vádbeli cselekmények időpontjában. Egy magyar állampolgársággal is rendelkező vállalkozó Albertirsa, illetőleg Pilis területén akként szerzett meg termőföldeket, hogy az V. rendű vádlott, mint ügyvédjelölt, illetőleg ügyvéd segítségével a termőföldről szóló törvény azon rendelkezéseit használták ki, hogy amennyiben a termőföld értékesítése tulajdonostársak között történt, akkor ez a jogügylet elővásárlási jogot nem keletkeztet, illetve ha az adott termőföld tulajdonjogához ajándékozás útján jut a megszerző, elővásárlási jog szintén nem keletkezik. Így az albertirsai, illetve pilisi termőföldek elenyésző tulajdoni hányadára színlelt ajándékozási szerződéseket kötöttek, majd pedig a tulajdoni hányad ajándékozás jogcímén történt ingatlannyilvántartásba való bejegyzését követően a vállalkozó az ingatlanokat, mint tulajdonostárs megvásárolta. - o - Külföldi befektetők játék kaszinó, más szórakoztató létesítmények és szálloda építését magában foglaló turisztikai beruházást kívántak megvalósítani fenti vállalkozó tulajdonát képező albertirsai területen, azonban a Pénzügyminisztériumtól

6 kapott tájékoztatás szerint Pest megyében ez nem volt megvalósítható, ezért a Közép- Dunántúli régióra terelődött a befektetői kör figyelme. A Velencei tó északi partján voltak olyan állami tulajdonban álló területek amelyek alkalmasak lettek volna a beruházás megvalósítására. A befektetőknek az volt az érdeke, hogy Sukoró területén a beruházás megvalósítása érdekében kiszemelt területek megszerzésének módja olyan legyen, hogy arról a potenciális versenytársak ne szerezhessenek tudomást. Az állami tulajdonú ingatlanok megvásárlása, illetve megszerzése érdekében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel vette fel a kapcsolatot a befektetői kör és az I. rendű vádlottnak címzett kérelemben tájékoztatták a tervezett beruházásról az MNV Zrt.-t és arról, hogy annak helyszíneként a Velencei tó északi partján fekvő hektár területű állami tulajdonban lévő ingatlan együttes felelne meg. Kérték ezen ingatlanoknak a beruházás céljára történő felhasználásának lehetővé tételét és annak vizsgálatát, hogy ez mily módon lehetséges a vonatkozó törvényi rendelkezések értelmében. A befektetői körnek az ingatlanok csere útján történő megszerzése állt érdekében, mert e módon a nyílt pályázatot, a versenyt elkerülhették. Erről az álláspontjáról tájékoztatták az MNV Zrt. igazgatóját is. Állami vezetők részvételével találkozóra került sor, amelynek célja az volt, hogy a befektetők kormányzati támogatást kapjanak a Sukorón lévő Magyar Állam tulajdonában álló ingatlanoknak csere útján történő megszerzéséhez, valamint ahhoz, hogy a Közép-Dunántúli régióban megfelelő időben kiírásra kerüljön egy I. kategóriájú játék kaszinó üzemeltetésére irányuló koncessziós szerződésre vonatkozó pályázat. Ezen a megbeszélésen már jelen volt az I. és III. rendű vádlott is, a felkészítő anyagot mindketten ismerték, amely minden szükséges információt tartalmazott a beruházással kapcsolatosan, kiemelve annak problémás pontjait is. Ez az anyag kiemelte, hogy a jogszabály a zártkörű, legalább három meghívottal megtartott pályázatot nem tiltja, ez azonban csak kivételesen és különösen indokolt esetben alkalmazható eljárási rend. Csereingatlan bevonására abban az esetben kerülhet sor, amennyiben az államnak érdekében áll a cserére felajánlott ingatlan megszerzése. Végül rögzítette azt is, hogy a térségben egy másik befektetői csoport olyan szerencsejáték tevékenységet kíván folytatni, amely keretében pókerteremként üzemelő kaszinó működne, kiegészülve idegenforgalmi és konferencia turizmus céljából létesített beruházásokkal. Ezen tanácskozás után az I. rendű vádlott kapta azt a feladatot, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy hogyan lehet létrehozni egy egybefüggő állami földterületet a beruházás biztosításához. Az I. rendű vádlott ezt követően beosztottjainak egyértelművé tette, hogy a sukorói ingatlanok hasznosítása során az ingatlanok csereszerződés keretében történő értékesítésén kívül egyéb hasznosítási lehetőséget nem fognak vizsgálni, feladatuk kizárólag arra irányul majd, hogy a csere jogszerűségét igazolják, és az ehhez szükséges intézkedéseket megtegyék. Az ingatlancserével összefüggésben a II. rendű vádlott feladata volt a szükséges értékbecslések megrendelése, az értékbecslőkkel való kapcsolattartás, a beérkezett értékbecslések ellenőrzése, a csereszerződés megszövegezése. Mivel egyértelművé vált, hogy a csere nem alapozható birtok összevonásra, az MNV Zrt. munkatársai azt vizsgálták, hogy a 4. számú főút nyomvonala alapján alapítható-e a csere a nemzeti földalapról szóló törvény rendelkezéseire, ugyanis ez alapján vonalas infrastrukturális létesítmények, továbbá közérdekű cél megvalósítása érdekében történő eladás-, csere-, illetve haszonbérletbe adás esetén lehetőség van arra, hogy a nemzeti földalapba tartozó termőföld vagyont ne nyilvános pályázat vagy árverés útján hasznosítsa az állam. A csere jogszerűségének megalapozásához a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. megfelelő állásfoglalására volt szükség. Mivel a Zrt. első alkalommal adott írásos

7 állásfoglalása a fenti céloknak nem felelt meg, a II. rendű vádlott a tájékoztatást több esetben pontosíttatta, kiegészíttette, oly módon, hogy a tájékoztatás alátámassza a csere indokoltságát, és ne tartalmazzon olyan kitételeket, amelyek ezt a célt veszélyeztetnék. Így a tájékoztatás nem tartalmazta többek között azt sem, hogy az esetek döntő többségében nem kerül sor a teljes ingatlan megvételére, kizárólag az útépítéshez szükséges területrész kerül megszerzésre, valamint azt sem, hogy a közút beruházással összefüggésben egyetlen terület megszerzésére sem került ekkor még sor. A csereügylettel összefüggésben a II. rendű és I. rendű vádlott felügyelte az MNV Zrt. tevékenységét. II. rendű volt az aki az MNV Zrt. képviseletében eseti megrendeléssel megbízott egy értékbecslő céget, - melynek képviselője a IV. rendű vádlott volt -, az albertirsai, sukorói ingatlanok értékbecslésének elkészítésével, majd az elkészült értékbecslés ismeretében a II. rendű vádlott felszólította a IV. rendű vádlottat, az értékbecslések átdolgozására, az ingatlanok értékének jelentős, - sukorói ingatlanok esetében - csökkentéssel történő megváltoztatására, oly formában, hogy az ingatlancsoportok közötti értékkülönbözet mértéke a csere feltételeinek megállapíthatóságát lehetővé tegye. A IV. rendű vádlott ennek eleget téve, az indokok leírása nélkül, ellenőrizhetetlen szempontok szerint szakmailag indokolatlanul valótlan tartalommal átdolgozta az értékbecsléseket és megküldte II. rendű vádlott részére. Ezt követően ugyancsak a II. rendű vádlott eseti megrendelése alapján a kft. másik munkatársa a pilisi ingatlanokra készített értékbecslést. A II. rendű vádlott ezt követően előterjesztést készített a csereügylethez szükséges NVT jóváhagyás iránti döntési eljáráshoz és tudott arról, hogy ebben az előkészítésben valótlan forgalmi értékek szerepelnek. Ehhez mellékelte az értékbecsléseket, az MNV Zrt. albertirsai ingatlanok értékével összefüggésben készített feljegyzést, a NIF Zrt. tájékoztatását. Az előterjesztés tárgyában született határozat szerint a vezetői értekezlet támogatta az előterjesztés benyújtását az NVT részére. Az I. rendű vádlott ezen álláspont ismeretében jóváhagyta a csereügylettel kapcsolatos előterjesztés benyújtását. A határozat egyben javaslatot tett a csereügyletnek az előterjesztésben megjelölt forgalmi értékek figyelembevételével történő megkötésére. A vezetői értekezletre tett előterjesztést I. rendű és II. rendű vádlottak is ismerték. Az I. rendű vádlott előterjesztést készített a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács részére. A csereügylet indokát arra alapozta, hogy a cserét a nemzeti földalapról szóló törvény teszi lehetővé, mely szerint a megjelölt albertirsai, majd pilisi ingatlanok mindegyikét érinti a tervezett 4. számú főút Monor, Pilis közötti elkerülő szakasza, így megszerzésük közérdeket szolgál. Ezen ingatlanok összterülete 182 hektár 8954 m2 volt, amelyből azonban az útépítéshez kb. mindössze 10,31 hektár lett volna szükséges. Az előkészítő anyag alapján a csereügylethez és annak feltételeihez a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács határozatával hozzájárult és felhatalmazta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatóját a csereszerződés aláírására. Ezt a határozatot igen szavazatával az I. és III. rendű vádlott is támogatta, mint a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagja. Ezen határozat alapján pedig az I. rendű vádlott az ingatlanok tulajdonjogának értékkülönbözet megfizetésével történő átruházására irányuló, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács határozatában foglalt hozzájáruláson alapuló csereszerződést kötött a vállalkozóval, melynek tárgyát az állami tulajdonban lévő sukorói területek, valamint a vállalkozó tulajdonában álló albertirsai és pilisi területek képezték. A csereszerződést az I. rendű vádlott írta alá és a II. rendű vádlott jegyezte ellen. Magában a szerződésben is valótlan adatokat tüntettek fel az ingatlanok értékét illetően. A tulajdonosváltozásnak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére nem került

8 sor. Ezen ügylet előkészítése és lebonyolítása kapcsán I., II., III. rendű vádlottak több kötelezettségüket is megszegték és I., III. rendű vádlottak ezen cselekménye alkalmas volt arra, hogy a Magyar Államnak forint vagyoni hátrányt okozzanak, amely magatartásukhoz az értékbecslések manipulálásával a IV. rendű vádlott forint erejéig, míg az értékbecslések manipulálásával, illetőleg a megalapozatlan értékbecslések elfogadásával a II. rendű vádlott forint erejéig szándékosan segítséget nyújtott. Az I., II., III. rendű vádlottak tudták, hogy a csereügylet kizárólag a befektetők érdekeit és célját szolgálja, kizárólag a csere feltételeinek a vizsgálatára a befektetők kérése alapján került sor, mivel el akarták kerülni a nyilvános pályázat útján történő értékesítést és az ezzel járó versenyt. Tudták, hogy az állam szempontjából ez ellentétes az ésszerű gazdálkodás követelményével, azt is, hogy a csereügylet jogszerűségének látszata a vonatkozó jogszabályok megkerülésével, visszaélés jellegű törvénysértő alkalmazásával, az ismert adatok figyelmen kívül hagyásával, az értékarányossághoz közelítő értékek megalapozatlan feltüntetésével lehetséges csak. Mindezek ismeretében jártak el a csereügylet előkészítése során és a döntéshozatalnál is. Az eljárásukban, döntésükben a fokozott gondosságot nem kívánták érvényesíteni, mert a jogszabályok betartása esetén a befektetői elvárásoknak nem felelhettek volna meg. - o - A november 17. napján tartandó folytatólagos tárgyaláson tanúk kihallgatásával folytatódik a bizonyítási eljárás. Információ: Dr. Sándor Géza 06-30/ sandorg@szolnokit.birosag.hu Dr. Pócs Teodóra 06-56/ ös mellék pocst@szolnokit.birosag.hu Szolnoki Törvényszék, I. emelet 62. tárgyalóterem U.I. Előre kitervelten, nyereségvágyból, különös november 17. kegyetlenséggel elkövetett és 20. emberölés bűntette és magánlaksértés bűntette U.I. vádlottat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és magánlaksértés bűntettével vádolja az alábbi tényállás alapján. U.I. vádlott évben pontosabban nem meghatározható időpontban szüleivel összeveszett, akik vele a kapcsolatot megszakították. Ezt követően a vádlott hajléktalanként, illetve barátai, ismerősei által biztosított ideiglenes szálláshelyeken tartózkodva sodródó életmódot folytatott. A vádlott májusában megismerkedett T.E-vel, akivel júniusára szerelmi kapcsolatot alakított ki. A vádlott sodródó életvitele, rendszeres féltékenységi jelenetei, negatív életszemlélete miatt a kapcsolat hullámzó volt, a válófélben lévő T.E. nem akarta magát a vádlott felé elkötelezni szeptemberében a vádlott albérletbe költözött, valamint hozzávetőlegesen

9 ugyanazon időponttól kezdődően munkaviszonyt létesített október közepén azonban a vádlott, mivel munkahelyén nem érezte jól magát, felmondott. Ekkorra ismét anyagi problémái voltak, magánszemélyektől és pénzintézettől felvett kölcsönnel fedezte megélhetését. A október ai hétvégére lelkileg mélypontra került, rossz anyagi helyzete, továbbá a T.E-vel való párkapcsolatának hanyatlása miatt október 20-án az esti órákban elhatározta, hogy másnap mindenképpen pénzt szerez, mert az albérletének kaucióját másképpen nem tudja kifizetni, és tartott attól, hogy akkor elveszíti a lakást, valamint ezzel együtt a barátnőjét is. A megszerzendő pénzből korábbi tartozásait is ki kívánta fizetni, továbbá meg akarta alapozni T.E-vel közös jövőjét. A vádlott gondolataiban már ekkor felvetődött H.J-né sértett, illetve családja, mint akiktől a számára szükséges pénzt meg tudja szerezni. A vádlott a sértettet és családját, továbbá anyagi körülményeit jól ismerte, mivel fiukkal baráti kapcsolatot ápolt. A vádlott alkalmanként H.J-nek a méhészkedésbe be is segített. U.I. vádlott október 21. napján 7 óra 30 perc körüli időben felkelt, majd a mobiltelefonján működő internet kapcsolaton keresztül a Facebook közösségi portálon chatelésbe kezdett T.E-vel. A vádlott 8 óra 30 perc körüli időben a hátizsákjába tett egy, a tulajdonát képező 32 cm hosszú, ezen belül az él részén 21 cm, a foki részén 19 cm pengehosszúságú, a nyélnél 4 cm pengeszélességű kifejezett hegyben végződő konyhakést, és kerékpárral elindult otthonról, azért, hogy a kés használatával - akár a sértett élete árán is - pénzt szerezzen. A vádlott - elhatározásának megfelelően - kerékpárral elment H.J-né sértett lakóhelyére. A vádlott a lakóhelyéről a sértett házáig tartó kerékpározás közben is folyamatosan folytatta a Facebook-on a beszélgetést T.E-vel, akinek a bűncselekményre irányuló szándékát leplezte, vele a kapcsolatuk jövőjéről beszélgetett. A vádlott 8 óra 50 perckor érkezett a sértett házához, ahol tapasztalta, hogy H.J. autója nem áll az udvaron. A vádlott a házba becsengetett, majd az ajtót nyitó H.J-né sértettnek valótlanul azt állította, hogy tőle mézet szeretne vásárolni. A sértett a vádlottat a házba behívta, majd az általa kért mézért - a lakáson belüli ajtót használva - a garázsba ment. Mindeközben a sértett a vádlottal beszélgetett, aki így megtudta tőle, hogy az egyetlen, még otthon lakó gyermekük éppen dolgozik. Mire a sértett a konyhába visszatért, a vádlott meggyőződött arról, hogy H.J-nén kívül a házban más személy nem tartózkodik. A vádlott ekkor a kést a hátizsákjából elővette és a konyhában, az asztal mellett, neki háttal álló sértettet szó nélkül, kis erőbehatással a felső testén szurkálni kezdte. H.Jné sértett menekülni, majd védekezni próbált, a magából kivetkőzve, őt hátulról folyamatosan szurkáló vádlott irányába hátrakapott, majd vele szembefordult és igyekezett a konyhából őt kifelé lökdösni. A vádlott az előszobában a vele szemben álló sértettet, a kést jobb kezében tartva, azt marokra fogva, több alkalommal nagy erővel a mellkasán a tüdő és szívtájékon -, valamint a has felső részén megszúrta. Ezen szúrások következtében a sértett erősen vérezve a földre esett, a tüdőt ért sérülés miatt hörögve levegő után kapkodott. A vádlott mindeközben az előtérből jobbra nyíló érkezőben pénz után kezdett kutatni, és az ajtó mögötti szekrény tetején lévő konzervdobozban fellelt ,- forintot, valamint egy üveg mézet magához véve, az ajtót maga mögött becsukva a lakásból távozott.

10 A vádlott lakóhelyére távozva 9 óra 3 perctől kezdődően a Facebook-on való beszélgetést T.E-vel továbbfolytatta. Lakóhelyére érkezését követően a kést elmosta, és a mézzel együtt nylon tasakba, továbbá egy zsákba téve az udvaron elrejtette, míg az eltulajdonított pénzt az udvaron, egy vaslemez alatt helyezte el. H.J-né sértett a bántalmazást követően rövid idővel a részére nyújtott, idejekorán érkező, szakszerű orvosi segítség ellenére heveny külső és belső elvérzés következtében a helyszínen elhalálozott. U.I. vádlott a sértettnek összesen 30 rendbeli szúrt-metszett sérülést okozott oly módon, hogy H.J-nét a hátán 11 alkalommal, a test elülső részén a nyaktól a combig 7 alkalommal, a jobb karon 5 alkalommal, a bal oldali deltaizom vetületében, illetve a bal felkaron 3 alkalommal, a hónaljvonalban a mellkas jobb oldalán 1 alkalommal, míg a mellkas bal oldalán 2 alkalommal szúrta meg. Ezen utóbbi két sérülés, az V. és a X. borda magasságában elhelyezkedő szúrások a mellkasfalon áthatolva a bal oldali tüdőt és a szív felső fő űrös visszerét sértették. Az elszenvedett sérülések és a halál között közvetlen okozati összefüggés állapítható meg. H.J-né sértettnél a cselekmény elszenvedésének időpontjában közepes mértékű egészségkárosodás állt fenn, melyből 25 % pszichés károsodás, 20 % mozgásszervi károsodásként jellemezhető. Ezen állapota a bűncselekmény elhárításában nem korlátozta, ugyanakkor olyan betegségben, vagy szervi elváltozásban nevezett nem szenvedett, amely a halál kialakulását elősegítette vagy siettette volna. H.J. a sérelmére elkövetett magánlaksértés bűntette miatt november 25. napján joghatályos magánindítvánnyal élt U.I. vádlott ellen. U.I. vádlott nem szenved, és a cselekmény elkövetése idején sem szenvedett elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben, tudatzavarban, vagy a kóros elmeállapot szintjét elérő személyiségzavarban. - o - A november 17. napján tartandó első tárgyaláson a vádirat ismertetésére és a vádlott kihallgatására, míg a november 20. napján tartandó folytatólagos tárgyaláson tanúk kihallgatására kerül sor. Információ: Dr. Sándor Géza 06-30/ sandorg@szolnokit.birosag.hu SZEGEDI JÁRÁSBÍRÓSÁG Dr. Galambos Emese sajtótitkár 06-56/ es mellék galambosem@szolnokvb.birosag.hu Szegedi Járásbíróság (Szeged, Széchenyi tér 4.) fszt. 17. számú tárgyalóterem M. L. vádlott és társa Dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette november óra Az ügy lényege: A vádirat lényege szerint M. L. I.r. vádlott és társa, R. A. II.r. vádlott július hó 20. napján Szegeden, a Bartók téren leparkoltak, majd előzetes megbeszélésüknek

11 megfelelően elindultak egy belvárosi ékszerüzlet felé, hogy onnan ékszereket hozzanak el. Az üzlethez megérkezve, I.r. vádlott a helyszínt figyeléssel biztosította, míg társa az üzletbe bement, és a bejárattal szemben lévő üvegvitrint az abban található nyakláncok megszerzése érdekében megütötte, mire az lezuhant a javító pultra. R. A. II.r. vádlott a vitrint végül felemelte és a földhöz vágva összetörte, majd onnan jogtalanul eltulajdonított nyolc darab, összesen ,- forint értékű nyakláncot, majd a helyszínről I.r. vádlottal együtt távozott. A cselekménnyel okozott kárból ,- forint megtérült, mivel sikerült lefoglalni 3 db nyakláncot egy szentesi zálogházból. Az üzletben keletkezett mindösszesen ,- forint rongálási kár kapcsán a sértett polgári jogi igényt terjesztett elő. Megjegyzés: A bizonyítási eljárás eredményétől függően ítélethozatal várható. Információ: Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró / sajto_csongrad@szegedit.birosag.hu

12 (KEDD) KÚRIA KÚRIA B. I. tanács fsz. 3. sz. tárgyalóterem Sz. Ákos sikkasztás bűntette Az I. rendű vádlott, mint a sértett kft. ügyvezetője 2005 decembere és 2007 márciusa között több alkalommal a társasági szerződés előírásait megsértve, a taggyűlés és a tulajdonosok tudta és beleegyezése nélkül tagi kölcsönöket vett fel a gazdálkodó szervezettől. Információ: Dr. Kónya István 06-1/ KonyaI@kuria.birosag.hu kuria@kuria.birosag.hu DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla H. Gy. + 1 fő Testi sértés bűntette :00 Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2014 áprilisában H. Gy. I.r. vádlottat testi sértés bűntette, társtettesként elkövetett garázdaság bűntette és társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntette miatt 4 év 10 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. F. P. II.r. vádlottat testi sértés bűntette, társtettesként elkövetett garázdaság bűntette és társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntette miatt 2 év 10 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. H. Zs. III.r. vádlottat társtettesként elkövetett garázdaság bűntette és társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottak feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontja büntetésük 2/3 részének kitöltését követő nap. Az ítélet ellen I. és III.r. vádlott enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint II.r. vádlott és L. S. sértett egymással haragos viszonyban voltak júniusában L. S. sértett élettársa H. E. bejelentést tett az Ózdi Rendőrkapitányságra, mely szerint F. P. II.r. vádlott és családjának kutyája az utcán már több személyt megharapott, köztük az ő testvérét H. R-t. is. A rendőrök emiatt II.r. vádlott élettársával szemben veszélyeztetés kutyával szabálysértés elkövetése miatt intézkedtek. Másnap a délutáni órákban L. S. sértett élettársa H. E. testvérének H. R-nak iskolai ballagását ünnepelték. Ennek során L. S. és H. T sértettek ittas állapotba kerültek. Az esti órákban H. T. sértett és L. O. gyalog elindultak H. T.

13 Információ: sértett házához, ami II.r. vádlott háza mellett van, hogy onnan cigarettát hozzanak. Közben a szomszédja, L. M. sértett házánál megkötötték a kutyát és az udvaron beszélgetni kezdtek. Ekkor már az udvaron volt L. M. sértett és két kiskorú gyermeke, H. T., L. S. sértettek, H. E. és két kiskorú gyermeke is. Eközben a szomszédos házban tartózkodott II.r. vádlott és élettársa H. T. a három kiskorú gyermekükkel, valamint I. és III.r. vádlott. I. r. vádlott egy késpengében végződő fa karót, II.r. vádlott pedig egy fa karót vett magához, és megálltak L. M. sértett háza előtti útszakaszon. A vádlottak és sértettek kölcsönösen kiabálni kezdtek egymással a korábbi kutyatámadással kapcsolatos bejelentések miatt. Majd a vádlottak bementek a ház udvarába és ott folytatódott a lökdösődés majd verekedés, aminek az asszonyok sikoltozása vetett véget. A vádlottak visszamentek az utcára és ismét megtámadták H. T. sértettet. Ezt látva L. S. sértett H. T-nak akart segíteni, így már újra részese lett a verekedésnek. H. Gy. I.r. vádlott a lándzsaszerű karóval megszúrta L. S. sértettet, akinek a szúrás a mellüregébe hatolt, így tüdő sérülése keletkezett. Eközben F. P. II.r. vádlott a földön fekvő H. T. sértett karján késsel vagy bicskával ejtett sérülést, aminek következtében artériás vérzés indult el. Ezt követően a három vádlott II.r. vádlott házába szaladt és tartva a sértettek rokonaitól a ház ajtaját és ablakait elbarikádozták. L. S. sérülése közvetetten életveszélyesnek minősült. H. T. sértett sérülése életveszélyesnek nem minősül, de orvosi beavatkozás nélkül akár halálos szövődményekhez is vezethetett volna. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/ FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMA 1055 Budapest, Markó utca 16. fszt. 4. számú tárgyaló B. György János és társai kerítés bűntette és más bűncselekmények Nyilvános ülés november 18. 9:00 A Fővárosi Törvényszék 15.B.516/2013/170. számú, február 10. napján kelt ítéletével: B. György János I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki kerítés bűntettében (Btk (1) bekezdés, (3) bekezdés a) pont), 10 rb. kerítés bűntettében (Btk (1) bekezdés, (2) bekezdés) kitartottság bűntettében (Btk ) Ezért őt, mint különös visszaesőt halmazati büntetésül 3 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint mellékbüntetésül 3 év 6 hónap közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá vele szemben vagyonelkobzást rendelt el. Sz. Jolán II. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 4 rb. emberkereskedelem bűntettében (Btk. 175/B. (1) bek. (2) bek. d), g) pont) 5 rb. kerítés bűntettében, mint bűnsegéd (Btk (1) bekezdés, (2) bekezdés) kerítés bűntettének kísérletében, mint bűnsegéd (Btk (1) bekezdés, (2) bekezdés) kitartottság bűntettében (Btk ) Ezért őt halmazati büntetésül 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek

14 végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. N. Róbert III. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 3 rb. emberkereskedelem bűntettében (Btk. 175/B. (1) bek. (2) bek. d), g) pont) kerítés bűntettében (Btk (1), (2) bekezdés) kitartottság bűntettében (Btk ) Ezért őt, mint többszörös visszaesőt halmazati büntetésül 4 év börtönbüntetésre, valamint mellékbüntetésül 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a III. r. vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A III. r. vádlottal szemben megszüntette továbbá a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi ítélete kapcsán megállapított feltételes szabadságot. B. Zsolt IV. r. vádlottat bűnösnek mondta ki emberkereskedelem bűntettében (Btk. 175/B. (1) bek. (2) bek. d) pont) Ezért őt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, elrendelte továbbá a IV. r. vádlott pártfogó felügyeletét. P. András Attila V. r. vádlottat bűnösnek mondta ki emberkereskedelem bűntettében (Btk. 175/B. (1) bek. (2) bek. d) pont) Ezért őt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre, valamint mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte továbbá a vádlottal szemben a Mátészalkai Városi Bíróság által kiszabott 2 év börtönbüntetés végrehajtását. P. Sándor VI. r., M. József VII. r. vádlottat és R. József VIII. r. vádlottakat egyaránt emberkereskedelem bűntettében (Btk. 175/B. (1) bek. (2) bek. d) pont) mondta ki bűnösnek. Ezért a VII. r. vádlottat 1 év 4 hónap börtönbüntetésre, a VI. és VIII. r. vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelyek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, elrendelte továbbá a VI., VII., VIII. r. vádlottak pártfogó felügyeletét. Az elsőfokú bíróság ítélete a II., VI., VII., VIII. r. vádlottakkal szemben a kihirdetés napján jogerőre emelkedett. - Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel érintett vádlottak (I., III., IV. V. r.) tekintetében az alábbi tényállást állapította meg: B. György I. r. vádlott 2008 novemberében pénzszerzés érdekében elhatározta, hogy az ismeretségi köréből nehéz anyagi helyzetben lévő, többségükben üzletszerű kéjelgést folytató nőket toboroz, majd kiutaztatja őket Zürichbe, ahol megszervezi és felügyeli a prostitúciós tevékenységüket. Az I. r. vádlott e célból 2009 őszén K. Dorottya sértettet három ismeretlen személytől anyagi ellenszolgáltatás fejében megszerezte, a sértettel ezt követően Zürichbe utazott, ahol szállást biztosított neki, megteremtette továbbá az üzletszerű kéjelgésének feltételeit. A sértett a prostitúciós tevékenységét csak pár napig folytatta az I. r. vádlott felügyelete alatt. Az ezen időszak alatt szerzett bevételét a sértettnek teljes egészében az I. r. vádlott részére kellett átadnia. Az I. r. vádlott ben további 10 sértett köztük az élettársa prostitúciós tevékenységét szervezte meg és felügyelte hasonló módon. A sértettek közül 8 nő a teljes keresetét ( euró) leadta a nap végén az I. r. vádlottnak, míg 2 sértettnek csak 150 euró helypénzt, úgynevezett napi leadót kellett fizetnie. A sértettek a prostitúcióval szerzett keresetből csak a megélhetésükhöz szükséges összeget kapták vissza az I. r. vádlottól. Az I. r. vádlott a neki ily módon átadott pénzek (összesen forint) jelentős részét átutaltatta a sértettekkel a lánya nevén lévő magyarországi számlára. Az I. r. vádlott az

15 átutalt pénzt megélhetésére és sarkadi ingatlanának berendezésére és felújítására fordította. N. Róbert III. r. vádlott 2009 februárjában megállapodott a testvérével, N. Alfréddal abban, hogy prostitúciós tevékenység folytatása céljából eladja neki L. Ibolya sértetett forintért, akit a vételár megfizetését követően a III. r. vádlott testvére Zürichben futtatott prostituáltként. A III. r. vádlott 2009 márciusában az általa Budapesten futtatott L. Izabellát is eladta forintért N. Alfrédnak, a vételárat N. Alfréd megbízásából a II. r. vádlott fizette ki, és ugyancsak ő vette át a sértettet a III. r. vádlottól. A III. r. vádlott május 5. napján maga is Zürichbe utazott, ahol visszaszerezte az L. Izabella feletti rendelkezési jogot a testvérétől. Ezt követően 2009 májusában a III. r. vádlott 3 sértett köztük az élettársa üzletszerű kéjelgését irányította oly módon, hogy a sértetteknek a keresetüket ( euró) minden nap végén le kellett adniuk a III. r. vádlottnak, aki a pénzt hazautaltatta Magyarországra. A III. r. vádlott 2009 márciusában a VIII. r. vádlottól forintért megvásárolta továbbá D. Linda sértettet, akit szintén Zürichben dolgoztatott a sértett pár nappal későbbi megszökéséig. B. Zsolt IV. r. vádlott április 26. napján N. Alfréd kérésére a II. r. vádlott közreműködésével a VI. r. vádlott baktalórántházai lakóhelyén prostitúciós tevékenység folytatása céljából megvásárolta a VII. r. vádlottól T. Edit Borbála sértettet forintért. A vételárból forint előleget a IV. r. vádlott a saját pénzéből bocsátott rendelkezésre, amit később a II. r. vádlott fizetett vissza neki az N. Alfréd által Zürichből átutalt összegből. P. András Attila V. r. vádlott 2009 júniusában állapodott meg N. Alfréddal abban, hogy prostitúciós tevékenység folytatása céljából forintért eladja neki az élettársát, F. Éva sértettet, akit Mátészalkán át is adott N. Alfréd részére. Az V. r. vádlott 2010 májusában Cs. Mária sértettet is eladta forintért N. Alfrédnak. A megvásárolt sértetteket N. Alfréd Zürichben dolgoztatta prostituáltként. - Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I., III., V. r. vádlottak és védőik elsősorban felmentés, másodlagosan enyhítés, míg a IV. r. vádlott és védője felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.65/2013/8. számú átiratában az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. A Fővárosi Ítélőtábla az ügyben november 18. napjának 900 órájára tűzött ki nyilvános ülést. dr. Mohácsy Zsuzsanna elnökhelyettes +36-1/ mohacsyzs@fovitb.birosag.hu DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Debreceni Törvényszék Széchenyi u. 9. I/123

16 B. 591/2013 Vádlottak: I.r. id. B. Ferenc II.r. ifj. B. Ferenc Emberölés bűntette Mindkét napon: bizonyítási eljárás folytatása, tanúkihallgatások A Debreceni Ítélőtáblánál a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a perújítást. A vádhatóság szerint új és perdöntő bizonyítékokat sikerült beszerezni a perújítási nyomozás során. A táblabíróság szeptemberben alaposnak találta az indítványt, így megismételt eljárásra kötelezte a törvényszéket. A Debreceni Ítélőtábla indoklásában kiemelte, a bíróságnak most azt kell megállapítania, hogy mennyire helyállóak a beszerzett új bizonyítékok és megdőlhet-e az a korábbi álláspont, miszerint nem bizonyítható, hogy id. és ifj. B. Ferenc követte el a bűncselekményt. Mint ismert, a bűncselekmény még 1999 márciusában történt Újszentmargitán. A sértettre álmából felriasztva támadtak rá és a vád szerint betonvassal - olyan brutálisan bántalmazták, hogy életét vesztette. Másnap egy arra járó vette észre az udvaron fekvő férfit, orvost azonban már hiába hívott hozzá. A férfi lakóházáról egy forint értékű tetőantenna tűnt el. A perújítási nyomozás során új tanúk és szakértők kerültek képbe, új tárgyi bizonyíték került elő, illetve titkos adatszerzés útján is jutott új információ a nyomozóhatóság birtokába. A Debreceni Törvényszéknek most ezeket az okirati szakértői és személyi bizonyítékokat kell górcső alá vennie. Az ügy kronológiája röviden: március 4. Emberölés Újszentmargitán április A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádiratot nyújtott be id. és ifj. B. Ferenc ellen társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt a Debreceni Törvényszékre. Az ügyben a III.r. vádlott id. B. Ferenc felesége, a IV.r. ifj. B. Ferenc élettársa, őket bűnpártolással vádolta meg az ügyészség március A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság kihirdeti elsőfokú ítéletét: I.r. id. B. Ferenc és II.r. ifj. B. Ferenc bűnös társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében; III.r. B. Ferencné és IV.r. Á. Erika bűnös emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás bűntettében. A büntetések: I.r. 15 év fegyház, II.r. 13 év fegyház, III.r. 10 hónap börtön 2 évre felfüggesztve, IV.r. 6 hónap börtön 2 évre felfüggesztve szeptember A Szegedi Ítélőtábla másodfokú végzése: hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot január Id. és ifj. B. Ferenc előzetes fogvatartásból házi őrizetbe kerül. A későbbi (2006) keresetlevél szerint Id. B. Ferenc 2127 napot, ifj. B. Ferenc 2138 napot töltött előzetesben július A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a megismételt elsőfokú eljárásban meghozta ítéletét, bizonyítottság hiányában felmentette id. és ifj. B. Ferencet a társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés, a III. és IV.r. vádlottat pedig a bűnpártolás vádja alól április A Debreceni Ítélőtábla másodfokú végzése: helybenhagyta a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság felmentő határozatát június Id. és ifj. B. Ferenc polgári pert indított a Magyar Állam ellen. Keresetlevelükben kártalanítás címén millió forintról nyilatkoztak. Az indokok többek között: az emberi méltóság és a jó hírnév sérelme, lelki megpróbáltatások, elmaradt jövedelem január/február A felek megegyeztek a kártalanításról, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság végzésben rögzítette a

17 megállapodást, miszerint id. B. Ferenc 20 millió, ifj. B. Ferenc 25 millió forint kártalanítást kaphat március A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség perújítási nyomozást rendelt el az ügyben, amelyet a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság folytatott le július A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség perújítási indítványt nyújtott be a Debreceni Ítélőtáblára szeptember A Debreceni Ítélőtábla elrendelte a perújítást és a Debreceni Törvényszéket jelölte ki az eljárás lefolytatására. Információ: Tatár Timea, Debreceni Törvényszék 36/ Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék 36/ sajto@debrecenit.birosag.hu, Debreceni Törvényszék Debrecen, Széchenyi u. 9. fszt. 13. Felperes: Az ügyész P /2013 Alperes: Dr. G. Ernő Kártérítési per Ha nem érkezik újabb bizonyítási indítvány, akkor ítélethirdetés várható! Polgári jogi per lévén az ügyről csak néhány mondat: A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szerint az alperes védett földterületen végzett el olyan mezőgazdasági tevékenységet, mely egy különleges lepkefaj egyedeinek pusztulását okozta. A felperes szerint a több tízmilliárdos nagyságrendű károkozás sem kizárt. Az ügyészség keresetlevelében másfél milliárd forintnyi kár megtérítését indítványozta. Felperes: Az ügyész Alperes: Dr. G. Ernő Információ: Tatár Timea, Debreceni Törvényszék, 36/ Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék, 36/ sajto@debrecenit.birosag.hu, KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK Bíróság KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK I. emelet 110. tárgyaló vádlott É.J. ügy emberölés bűntette időpont szeptember óra Folytatódik a több ember sérelmére elkövetett emberöléses ügy tárgyalása Az életben maradt sértett kihallgatásával folytatódik a törvényszéken annak a férfinek a büntetőpere, akit prostituáltak sérelmére elkövetett bűncselekmények elkövetésével vádolnak.

18 SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott október 2. napján a 44. számú főúton megállapodott az egyik sértettel, hogy a sértett 3.000,- forintért szexuális szolgáltatásban részesíti. A sértett útmutatása alapján egy erdős részre mentek. Itt a sértett sértő megjegyzéseket tett a vádlottra, mire a vádlott pofon ütötte, majd dulakodni kezdtek. Ennek során a vádlott először ököllel bántalmazta a sértettet, majd egy gépkocsi-emelővel több nagy erejű ütést mért a fejére, majd a bántalmazás következtében ekkor már eszméletét vesztő és földön fekvő sértettet tovább ütlegelte az emelővel. A bántalmazás következtében a sértett a helyszínen életét vesztette. Halálát többszörös koponyatető és koponyaalapi töréshez társuló agykéregi zúzódás, traumás agyvizenyő miatti agyi beékelődés okozta. A vádlott a vád megállapítása szerint augusztus 29. napján szexuális aktusban állapodott meg az ügy másik sértettjével a 44. számú főút közelében. Miután kifizette a 3.000,- forintot, látta, hogy a sértett pénztárcájában sok pénz van. Elhatározta, hogy ezt megszerzi és az aktus közben elővett egy kést, amivel a sértettet testszerte több alkalommal megszúrta. Időközben a sértettet kihúzta a gépkocsiból és az erdőben ismételten többször megszúrta, majd amikor a sértett úgy tett, mintha meghalt volna, a bántalmazással felhagyott. Ezt követően a sértett egy közeli tanyához ment, ahol segítséget kért. A sértett a bántalmazás következtében közvetetten életveszélyes /mellűri levegő-és vérgyülemmel társuló tüdőfél összeesés/ sérülést szenvedett el, ami orvosi ellátás hiányában a halálát okozta volna. A vádlott előzetes letartóztatásban van. Ítélethirdetés még nem várható. Szekszárdi Törvényszék B.173/2014. jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer kereskedelem november bűntette és más bűncselekmények A négy tolna megyei illetőségű vádlott kábítószer és új pszichoaktív anyag megszerzésével, tartásával és azokkal való kereskedéssel követtek el bűncselekményeket Szekszárdon és környékén tavaszától szeptemberéig terjedő időszakban. A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő I. r. vádlottat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer kereskedelem bűntettével és jelentős mennyiségre, kábítószer tartással elkövetett kábítószer birtoklás bűntettével, a II. r. vádlottat megszerzéssel elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettével, a III. r. vádlottat kábítószerrel visszaélés vétségével, míg a IV. r. vádlottat kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével és megszerzéssel csekély mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklás vétségével vádolja az ügyészség. (Első tárgyalás.)

19 Információ: Dr. Hauszmann-né Dr. Szőke Rita 06-20/ Szekszárdi Járásbíróság Szekszárd, Augusz I. u V. emelet 7. tárgyaló 36.B.578/2013 nagyobb értékre, üzletszerűen, :00 folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és más :45 bűncselekmény :45 Első tárgyalás A vád szerint a es ciklusban I. rendű vádlott egy Tolna megyei település polgármestere, míg III. rendű vádlott ugyanezen település jegyzője volt. A II. rendű vádlott egyéni vállalkozó volt ebben az időszakban, vállalkozóként facsemetéket adott el az önkormányzatnak, de közterület rendezést, parkgondozást nem végzett, azt kizárólag az önkormányzatnál dolgozó közmunkások végezték. Az önkormányzat parképítés, parkgondozás, kaszálás, sövénynyírás és más szolgáltatások címén valótlan számlák alapján fizetett II. rendű vádlottnak úgy, hogy e mögött tényleges tevékenység nem állott. A vádlottak az önkormányzatnak több mint másfél millió forint kárt okoztak. Az ügyészség I. rendű és II. rendű vádlottat sikkasztás bűntettével és magánokirathamisítás vétségével, míg III. rendű vádlottat sikkasztás bűntettével vádolja. Információ: Dr. Kovács Ildikó Szekszárdi Törvényszék je kovacsi@szekszard.birosag.hu dr. Hideg Milán István sajtótitkár /319 hidegm@szekszard.birosag.hu SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék, I. emelet 53. tárgyalóterem E. L. előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete november A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség vádirata szerint E. L. vádlott óta élettársi kapcsolatban élt S. D-val Jászapátiban. A kapcsolatból két gyermek született, és évben. A vádlott október végéig egy cég telephelyén dolgozott Jászapátiban, ahol munkatársa volt unokatestvére, F. P. sértett is, majd a vádlott november 9. napjától Ausztriában egy szállodában konyhai kisegítő volt, ahonnan hozzávetőlegesen havonta 3-4 napra járt haza a családjához. A vádlott távolléte alatt év első harmadában élettársa, S. D. és F. P. sértett

20 között szexuális kapcsolat alakult ki, amelyet a vádlott megsejtett, majd sejtése május elejére bizonyossággá vált, elolvasva élettársa és a sértett közötti elektronikus levelezést. Ezen időponttól kezdődően Ausztriából élettársát folyamatosan kérdőre vonta, telefonon a sértett felesége részére a történtekről beszámolt, őt rendszeresen hívogatta, amelynek során a sértettre vonatkozóan fenyegető mondatokat használt, többek között, hogy fejbe lövi, a torkát elvágja, megöli azért, amit az élettársával tett. A vádlott a sértettet nyarán Jászapátiban egy alkalommal felkereste és számon kérte, valamint kijelentette neki, hogy családját tönkreteszi és amíg él, keresztbe tesz neki, továbbá megfenyegette azzal, hogy őt megöli. A sértett élettársa, F. Pné egy idő után a hívásait nem fogadta, a vádlott a zaklatással júliusára felhagyott. A vádlott azonban az idő múlása ellenére a történteket nem tudta feldolgozni, annak ellenére sem, hogy a családja hosszabb időt töltött vele külföldi munkahelyén, illetve, hogy problémája megoldására pszichológus segítségét is kérte. A vádirat szerint a vádlott szeptember-októberére elkeseredésében arra a döntésre jutott, hogy F. P. sértettet megöli. Elhatározta, hogy a családja tudta nélkül Magyarországra hazautazik és a hajnali órákban amikor tudta, hogy a volt közös munkahelyükön a sértett egyedül tartózkodik és ahová az őrkutya őt, mivel ismeri, beengedi a sértettet benzinnel lelocsolja és meggyújtja. Eldöntötte, hogy a meneküléshez előzetesen apróhirdetés útján használt kerékpárt fog vásárolni egy megtévesztés végett, a sértett nevére aktivált telefonkártya felhasználásával október 16. napján korábbi elhatározásának megfelelően Ausztriában a lakóhelyén nagyobb mennyiségű ruhaneműt vett magához, egy a korábban télire vásárolt pamut alsóból maszkot készített magának és vonattal Magyarországra indult. Utazása során nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott. A vádlott október 16. napján 18 és 19 óra közötti időben érkezett Szolnokra, ekkor már a birtokában volt az aktiválatlan mobiltelefon-kártya, amit ekkor F. P. sértett adatait felhasználva üzembe helyezett, használt kerékpárt hozzá lakatot vásárolt a menekülés felhasználásához és tájékozódott a külföldre menő repülőjáratokról, illetve azok költségeiről október 16. napján és 21 óra közötti időben a vádlott a Tesco melletti Shell üzemanyagtöltő állomáson egy magával vitt üdítős flakonba hozzávetőlegesen 1 liter benzint vásárolt, majd Szolnokról a órakor induló vonattal Jászapátiba utazott, ahol az éjszakát a helységben bolyongva töltötte. Tudott arról, hogy a sértett hajnali 5 órakor kezdi a munkát, ezért munkakezdésre megjelent a telephelyen, ahol azt tapasztalta, hogy a sértett már ott tartózkodik és dolgozik. A vádirat szerint a vádlott ekkor az elkészített maszkot és kesztyűt felvette, külsejét a hátizsákja mellkasra rögzítésével és arra egy pulóver húzásával elváltoztatta. Ezt követően a kerékpárt a kerítés mellé támasztotta, majd a telephelyre a csukott, de nem zárt kapun keresztül bement, majd ott elbújt.

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék 2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. DECEMBER 10. 2018. DECEMBER 15. 50. heti tárgyalási jegyzék Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú S. K. és hat társa Életveszélyt

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/111. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 19-23. 2018.

Részletesebben

ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.12.22-2015.01.09.

ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.12.22-2015.01.09. ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.12.22-2015.01.09. 2014.12.22. HÉTFŐ PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA Pécsi Ítélőtábla fszt. I. sz. tárgyalóterem W.Gy. különösen nagy vagyoni hátányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más

Részletesebben

Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/241. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. június 11-15. 2018.

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.05.20.-05.24. 2019. 05.20. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 44/2019 M. B. + 1 fő Költségvetési csalás 2019.05.20. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018

Részletesebben

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15. 2018.10.19. 2018. 10. 15. GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK FSZT. 15. tárgyalóterem Bf.184/2018. H. A. Kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

Részletesebben

A 24. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALŰSI JEGYZÉK 2015.06.08-06.12.

A 24. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALŰSI JEGYZÉK 2015.06.08-06.12. A 24. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALŰSI JEGYZÉK 2015.06.08-06.12. 2015.06.08. (H) PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Törvényszék (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) mfsz. 2. tárgyalóterem gondatlanságból fk.f.j.d. elkövetett, életveszélyt

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. FEBRUÁR 11. 2019. FEBRUÁR 15. 7. heti tárgyalási jegyzék 2019. FEBRUÁR 11. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú Fiatalkorú V. E. és két társa Személyi

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.12. - 2018.11.16. 2018. 11. 12. 7.B.1619/2017 E-S. O. H. + 36 fő különösen nagy 2018.11.12. 9:00 nyitott, különböző bankszámlákra befizették. Később a befizetett 2018. 11.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 12-14. 2018. 03. 12. Fővárosi Törvényszék földszint 38. 1.B. 469/2017 T. J. és társa különösen nagy kárt okozó csalás 2018. 03. 12. 9.00 A vád szerint T. J. I. r. vádlott

Részletesebben

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette február 7., 9., 28.

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette február 7., 9., 28. FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 2018. február 7. 1055 Budapest, Markó u. 16. - Díszterem Ügyszám 5.Bf.217/2017. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette 2018. február 7., 9., 28. 9 óra Az ügy lényege: F. Gy. és társai

Részletesebben

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 1 / 8 35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.08.25.-08.29. 2014.08.25. (HÉTFŐ) SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék 1. em. 53. Dr.K.E. különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.02.04.-02.08. 2019. 02. 04. A TÁRGYALÁS HELYE 2.sz. tárgyalóterem 753/2018 B. Zs. Szexuális erőszak 2019.02.04. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Járásbíróság 2017 októberében

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 20180226-0302 2018 02 26 Szegedi Járásbíróság 18 sz tárgyalóterem B196/2017 V K Csalás bűntette és más bűncselekmény 26 A vádirat lényege szerint a vádlott hazai és külföldi üdülési

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/144. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 16-21. 2018.

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. NOVEMBER 19. 2018. NOVEMBER 23. 47. heti tárgyalási jegyzék 2018. NOVEMBER 19. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú A. S. Életveszélyt okozó

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/288. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. július 9-13. 2018.

Részletesebben

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 11. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 11. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁJUS 07. 2018. MÁJUS 11. 2018. MÁJUS 07. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme G. P. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés

Részletesebben

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.08.24-28. 2015.08.25. (KEDD) PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA Pécsi Ítélőtábla fszt. I. sz. tárgyalóterem M.J. és 16 társa 2015. augusztus 25-26. 9 óra hivatalos személy által

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2018.10.15.-10.19. 2018. 10. 15. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 382/2018 P.-Gy. Zs. + 2 fő Kábítószerkereskedelem bűntette 2018.10.15. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 09. 23. - 09. 27. 2019. 09. 23. Monori Járásbíróság Földszint 10. tárgyalóterem 18.B.80/2018 H.L. +1fő Személyi szabadság 2019. 09. 23. 13.00 megsértésének büntette

Részletesebben

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok BÜNTETŐ KOLLÉGIUM A Bírósági Határozatok című folyóiratban 2007. évben megjelent határozatok BH 2007/1/3. A bűnszervezetben való elkövetést meg kell állapítani, ha az elkövető tisztában volt azzal, hogy

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK október 7-11.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK október 7-11. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/425. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. október 7-11. 2019.

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2018.09.24. 09.28. 2018. 09. 25. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 327/2018 K. F. Költségvetési csalás 2018.09.25. 10:00 Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2018 februárjában

Részletesebben

Ózdi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem

Ózdi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/7. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 7-11. 2019.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/70. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 19. 23. 2018.

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.04.08.-04.12. 2019. 04. 09. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 93/2019 P. Cs. + 1 fő Gyermekprostitúció kihasználásának bűntette 2019.04.09. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi

Részletesebben

Debreceni Ítélőtábla. Debreceni Ítélőtábla :00. R. P. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette

Debreceni Ítélőtábla. Debreceni Ítélőtábla :00. R. P. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette R. P. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette 2018.01.08 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 júliusában R. P. I. r. vádlottat testi sértés bűntette miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2018.03.12.-03.16. 2018.. 03. 12. A TÁRGYALÁS HELYE 1.sz. tárgyalóterem A. Zs. Testi sértés bűntette 2018.03.12. 09:00 819/2017 A perújítás folytán megismételt első fokon eljárt Egri

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.16-20. 2018. 04. 16. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. II/19.Fk.22962/2013 G. R. és 10 társa kerítés bűntette 2018. 03. 16. 8:30 A vád szerint G. R. I. rendű

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.02.25. - 2019.03.01. 2019.02.26. Fővárosi Törvényszék fsz. 32. 8.B.800/2018 B. Gy. + 16 fő terrorcselekmény 2019.02.26. 9:00 B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény és más bűncselekmények

Részletesebben

Debreceni Ítélőtábla. CS. I. + 2 fő Rablás bűntette :30. Határozat hirdetés

Debreceni Ítélőtábla. CS. I. + 2 fő Rablás bűntette :30. Határozat hirdetés CS. I. + 2 fő Rablás bűntette 2016.04.04. 08:30 Határozat hirdetés Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2015 októberében Cs. I. I.r. vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntette és társtettesként

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA Bfv.III.362/2010/12.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Budapesten, a 2010. év november hó 23. napján tartott nyilvános

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/55. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 11-15. 2019.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.01.-10.05. 2018. 10. 01. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né vádlott és Kábítószer-kereskedelem bűntette és más 01. társa bűncselekmény A vádirati

Részletesebben

Szerencsi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem

Szerencsi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/196. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. május 21-25. 2018.

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T :

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T : Szegedi Ítélőtábla Bf.I.185/2003/10. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2004. évi április hó 13. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyalás alapján meghozta

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.04.15.-04.18. 2019. 04. 15. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né Kábítószer-kereskede- 2019. április 15. 8.15 vádlott és lem bűntette és más társa bűncselekmény

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06.-05.10. 2019. 05. 06. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.210/2019. N. S. és társa Testi sértés bűntette 2019. május 06. 8.15 A vádirat szerint a férfi egy szegedi

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! V É G Z É S T :

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! V É G Z É S T : Szegedi Ítélőtábla Bf.I.11/2003/10. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2003. évi július hó 15. napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.17. - 2018.09.21. 2018. 09. 17. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 307. 7.B.20229/2017 H. J. + 3 fő csalás bűntette 2018.09.17. 9:00 A H. J. és bűntársai 2015 áprilisától

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.01.21.-01.25. 2019. 01. 21. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 735/2018 F. I. + 1 fő Kábítószerkereskedelem bűntette 2019.01.21 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.10.08. - 2018.10.12. 2018. 10. 08. Fővárosi Törvényszék fsz. 12. 6.P. 20122 /2016 alperes: G. P. B. Zrt. felperes: Cs. S. testi épség, egészség megsértésével kapcsolatos per 2018.10.08.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.04.23-27. 2018. 04. 23. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., II/1. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018. 04. 23. 9:00 A vád szerint az rendű és

Részletesebben

DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK

DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06. 05.10. 2019.05.06. Hajdúszoboszlói Járásbíróság Földszinti tárgyaló B. 97/2018 Z. Zs. Sikkasztás bűntette 2019.05.06. 08:30 Előkészítő ülést tart a Hajdúszoboszlói Járásbíróság

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T :

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T : SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Bf.I.3/2003/8. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2003. évi július hó 1. napján tartott nyilvános, fellebbezési tárgyalás alapján meghozta

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. MÁRCIUS 18. 2019. MÁRCIUS 22. 12. heti tárgyalási jegyzék 2019. MÁRCIUS 18. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú fiatalkorú V. E. és két társa Személyi

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.05. - 2018.11.09. 2018. 11. 05. Fővárosi Törvényszék II. 93. 15.B.21771/2016 (PKKB) H. Gy. hűtlen kezelés 2018.11.05. 9:00 A Fővárosi Főügyészség perújítási indítványában a

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.01.14. - 2019.01.18. 2019. 01. 14. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.01.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15.-10.19. 2018. 10. 15. Szegedi Járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.875/2015. O. J. L. és társai Különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N!

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Szegedi Ítélőtábla Bf.I.335/2003/16. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2004. évi április hó 27. napján és 2004. évi május hó 25. napján tartott nyilvános

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T :

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T : Szegedi Ítélőtábla A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2003. évi július hó 8. napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta a következő Í T É

Részletesebben

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁRCIUS MÁRCIUS 09. Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁRCIUS MÁRCIUS 09. Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁRCIUS 05. 2018. MÁRCIUS 09. 2018. MÁRCIUS 06. (KEDD) Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló S. S. és társa Nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben,

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.17. - 2019.06.21. 2019.06.17. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.06.17. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N!

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Szegedi Ítélőtábla A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2003. évi november hó 18. napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta a következő Í

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/105. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 12-16. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.03. - 2019.06.07. 2019.06.03. Fővárosi Törvényszék, 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás 2019.06.03. 9:00 A vád szerint az I. r. és

Részletesebben

Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék január január 25.

Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék január január 25. Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék 2019. január 21. - 2019. január 25. Gyulai Törvényszék 5700 Gyula, Béke sgt. 38. szám 13.B.313/2018. O. F. vádlott és társai Pénzmosás bűntette A röviden összefoglalt

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.05.14.-05.18. 2018. 05. 14. Szegedi járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.404/2017. Sz. E. és társai Rablás bűntette és más 2018. május 14. 8.00 A vádirat lényege szerint az I.

Részletesebben

6. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.02.02-02.06.

6. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.02.02-02.06. 6. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.02.02-02.06. 2015.02.02. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla R. B. +2 fő Emberrablás bűntette 2015.02.02. 10:00 Az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék

Részletesebben

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem július 4. a tárgyalás ideje: egész naposak

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem július 4. a tárgyalás ideje: egész naposak FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 2018. július 4. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem Ügyszám V. L. és társai költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények a tárgyalás dátuma: 2018. július 4.,

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.12.10. - 2018.12.14. 2018. 12. 10. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018.12.10. 9:00 A vád szerint az

Részletesebben

14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.02-04.05.

14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.02-04.05. 1 / 21 14. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.04.02-04.05. 2013.04.02. KEDD FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMA 1055. Budapest, Markó utca 16. díszterem R.J. vádlott előre kitervelten

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem

Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem Fővárosi Törvényszék 2017. 01. 22.-01. 26. 2017. 01. 22. Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem 6.B. 1090/2017 K. R. emberölés bűntettének kísérlete 2018. 01. 24. 9:00 A vádirat szerint

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.03.25. - 2019.03.29. 2019.03.25. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.03.25. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.02.12.-02.16. 2018. 02. 12. Szegedi Törvényszék 235. sz. tárgyalóterem B.592/2010. B. A. és társai Bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette, ún. Takszöv-ügy 12. 9.00 Az ügyben

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N!

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Szegedi Ítélőtábla Bf.I.171/2003/14. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2004. évi január hó 13. napján és 2004. február hó 10. napján tartott fellebbezési

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.05.02.-05.04. 2018.05.02. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyalóterem 3.B.415/2017. S. R. és 4 társa üzletszerűen elkövetett, 2018.05.02. 8.00 különösen nagy vagyoni hátrányt

Részletesebben

Balassagyarmati Törvényszék, sajtótitkár /222 mellék

Balassagyarmati Törvényszék, sajtótitkár /222 mellék Balassagyarmati Törvényszék 2019. június 17. 2019. június 21. 2019. június 13. Balassagyarmati Járásbíróság 60. tárgyaló B.42/2019. B. G. és két társa halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 26-30. 2018.

Részletesebben

SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY

SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY 1.) A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat két kaposvári férfival szemben. A vádlottak 2013. július 21.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.05.28. - 2018.06.01. 2018. 05. 28. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018. 05. 28. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/347. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 10-14.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10.

NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10. 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2. Pf. 85 t. 06 42 523-902, 06 42 523-903 f. 06 42 410-045, 06 42 523-904 e. birosag@nyiregyhazit.birosag.hu http://nyiregyhazitorvenyszek.birosag.hu 2019. El. XI. B. 5/19.

Részletesebben

VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től

VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től Elrendelte a 16/2007. (ÜK. 12.) LÜ utasítás (OSAP 1523 nytsz.) VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től JOGERŐS! MEGJEGYZÉS: RENDŰ VÁDLOTT 1. ALAPADATOK 1. Az első fokon eljáró (fő)ügyészség:. iktatószám:

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Fkf.II.284/2006/9. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N A Szegedi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Szegeden, 2006. évi december hó 7. napján tartott nyilvános fellebbezési

Részletesebben

A 49. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.12.02-2013.12.07.

A 49. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.12.02-2013.12.07. 1 / 52 A 49. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.12.02-2013.12.07. 2013.12.02. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Zs. Gy. Emberölés bűntette 2013.12.02. 09:00 Az elsőfokon eljárt Debreceni

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 2-6.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 2-6. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 2-6. 2018.

Részletesebben

42 HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.10.13-17.

42 HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.10.13-17. 42 HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.10.13-17. 2014.10.13. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla H. Gy. + 1 fő Lopás bűntette 2014.10.13. 09:00 Az elsőfokon eljárt Debreceni Járásbíróság

Részletesebben

Miskolci Járásbíróság I./113.sz. tárgyalóterem

Miskolci Járásbíróság I./113.sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/378. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. október 1-5. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 26-29. 2018. 03. 26. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018.03.26. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én emelt

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.07.09.-07.13. 2018. 07. 09. B.917/2013. S. M. és társai Bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette 2018. július 09. 9.00 A vádirat lényege szerint az I.r. vádlott és 9 társa

Részletesebben

42. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.10.14-18.

42. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.10.14-18. 1 2013.10.14. HÉTFŐ 42. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2013.10.14-18. DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla F. A. + 1 fő Emberölés bűntette 2013.10.14. 09:00 Az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék

Részletesebben

4. HETI ORSZGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.01.19.-23.

4. HETI ORSZGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.01.19.-23. 4. HETI ORSZGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.01.19.-23. 2015.01.19. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla T. I. Emberölés bűntette 2015.01.19. 09:00 Információ: Debreceni Ítélőtábla Az első fokon

Részletesebben

Debreceni Ítélőtábla P. Zs. Kiskorú veszélyeztetésének 2015.10.12. 10:00

Debreceni Ítélőtábla P. Zs. Kiskorú veszélyeztetésének 2015.10.12. 10:00 42. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 10.12-2015.10.16. 2015.10.12. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla E. J. Testi sértés bűntette 2015.10.12. 09:00 Első nyilvános ülés Az első fokon

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.01.28.-01.31. 2019. 01. 28. A TÁRGYALÁS HELYE 1.sz. tárgyalóterem 739/2018 P. B. + 1 fő Személyes adattal visszaélés vétsége 2019.01.28. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK június

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK június 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/272. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. június 17-21. 2019.

Részletesebben

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/15. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 14-18. 2019.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.03-06. 2018. 04. 03. Fővárosi Törvényszék fsz. 51. 15.B. 501/2016 V. P. és 4 társa különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények 2018. 04.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.08.24. - 2018.08.31. 2018. 08. 24. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. 211. 17.B.30790/2017 S. Á. különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérlete 2018.08.24. 10:00 A vádirat

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN Í T É L E T E T :

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN Í T É L E T E T : Szegedi Ítélőtábla A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN A Szegedi Ítélőtábla a Szegeden, 2006. évi június hó 20. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyalás alapján meghozta a következő Í T É L E T E T : A

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.01.14.-01.18. 2019. 01. 14. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 398/2018 K. B. + 4 fő Kábítószerkereskedelem bűntette 2019.01.14. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. OKTÓBER 01. 2018. OKTÓBER 05. 40. heti tárgyalási jegyzék 2018.OKTÓBER 01. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú K. I. Életveszélyt okozó testi

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 05. 28. - 06. 01. 2018. 05. 28. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem 7.B.84/2016 V. T. T. + 6 fő Hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2017.01.15.-01.19. 2017. 01. 15. Fővárosi Törvényszék II. emelet 93. sz. tárgyalóterem 14.B.925/2017 P. G. és társa nyereségvágyból elkövetett emberölés 2018. 01. 15. 9.00 A vádirat

Részletesebben

A feltételes szabadságra bocsátás próbaidejének meghosszabbodása. a bírói gyakorlatban

A feltételes szabadságra bocsátás próbaidejének meghosszabbodása. a bírói gyakorlatban 1 A feltételes szabadságra bocsátás próbaidejének meghosszabbodása a bírói gyakorlatban A téma aktualitását az indokolja, hogy a büntető anyagi jog általános részében van arra vonatkozó szabály (Btk. 91.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.09.09. - 2019.09.13. 2019.09.09. Fővárosi Törvényszék I. 97. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.09.09. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát különösen

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/372. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 24-28.

Részletesebben

A fővárosi és megyei kormányhivatalok által évben ellátott feladatatok részletes statisztikai adatait tartalmazó OSAP adattáblák.

A fővárosi és megyei kormányhivatalok által évben ellátott feladatatok részletes statisztikai adatait tartalmazó OSAP adattáblák. A fővárosi és megyei kormányhivatalok által 2018. évben ellátott feladatatok részletes statisztikai adatait tartalmazó OSAP adattáblák. Sorszám Jelentés a pártfogó felügyelői tevékenységről 1. Pártfogó

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.02.05-09. 2018.02.05. Fővárosi Törvényszék II. emelet 36. 14.B. 1615/2017 P. L. G. előre kitervelten, aljas indokból, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének

Részletesebben