A tolnai táj nem agyagbánya!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A tolnai táj nem agyagbánya!"

Átírás

1 Megyei Itthon, Tolnában Napló október TOLNA MEGYE KÖZÉLETI LAPJA XI. ÉVFOLYAM 10. szám Megjelenik havonta Tolna megye minden településén, példányban Amikor a tanító búcsúztat Ozorán több mint 40 év távlatában sem felejtik Hadfy Béla aranydiplomás igazgató, kántortanító nevét. Õ úgy búcsúztatta a falu halottait, hogy a nevükben vallott jó és rossz cselekedeteikrõl, elkövetett hibáikról egyaránt. Példát állított, ha kellett, elrettentõt. Örök tanító maradt a sírhant fölött is. Fennmaradt ozorai búcsúztató verseit kötet õrizte meg az utókornak. A könyv egyik szerkesztõje, Endreffyné Takács Mária az e havi Randevú rovat vendége (5. oldalon), aki Mindenszentek és Halottak napja alkalmából a kegyelet, a gyász rég múlt és mai szokásairól is beszél. Megerõsített partnerség Négynapos hivatalos látogatást tett a németországi Bautzen járásban a Tolna Megyei Közgyûlés, dr. Puskás Imre elnök vezetésével. A házigazda Michael Harig járási elnök a vendégeknek a térség jellegzetességeit mutatta be, elsõsorban az ipar, a turisztikai fejlesztések és a kisebbségi kultúra szemszögébõl. (folytatás az 5. oldalon) Lapunk további tartalmából 2. oldal ORSZÁGOS PÉNZÜGYEK ELSÕ KÉZBÕL, A MINISZTERTÕL 3. oldal HÁZTÛZNÉZÕBEN A TAMÁSIAK 4. oldal ÖT ORSZÁGRA SZÓLÓ PROGRAM A VÁLYIBAN 5. oldal MEGERÕSÍTETT PARTNERSÉG 6. oldal HA VIZES, HA CSÚSZIK AZ ÚTTEST 7. oldal MÉLTÓ JUBILEUM A 100. NB I-ES BAJNOKIN Az október eleji nyár után idén egyik napról a másikra jött a szokatlanul hideg idõ. A rövidujjas pólókat nagykabátok váltották fel, nem gondoltuk, hogy máris fûteni kell a lakásokat, munkahelyeket. Sokféleképpen lehet a meleg otthont elérni: távhõ, gáz, fa, szén, villanyfûtés, megújuló energia csak remélhetõ, hogy nem a fûtésszámlától lesz melegünk Körkép következik Tolna megyébõl. A váratlanul jött hûvös napok ellenére a tüzépeken késõbb számítanak rohamra. Tolna megyében 2009-ben két település kapott városi rangot, Nagymányok és Gyönk. A Hegyháton, Gyönkön október 1. és 4. között tartották meg a városavató napokat, ahol Gráf József agrárminiszter adta át a város kulcsát Fekete József polgármesternek. A jeles esemény kapcsán ezúttal a helyi gimnázium igazgatója, Dr. Humné Szentesi Katalin osztja meg gondolatait a Megyei Napló olvasóival. Tájrombolás, tájseb új fogalmak, amelyeket Tolna megyében kénytelenek vagyunk közvetlenül is megtapasztalni. Erre hívta fel a figyelmet Dr. Hegedûs Gyula, az ismert bátaszéki körorvos, persze nem ebbéli minõségben. A lelkes környezetvédõ neve szorosan összefügg az Élhetõ Btaszékért Egyesülettel. A Tolna megyében zajló tájrombolás elleni küzdelmet már a Lehet Más a Politika (LMP) szekszárdi csoportjával együtt tûzte zászlajára. Az M6-os építkezéssel párhuzamosan a Tolnai-dombságon löszdombok tûntek el, völgyek töltõdtek fel. A lecsupaszított talajfelszínen hatalmas eróziós folyamatok láthatók. (folytatás az 5. oldalon) Korán jött a téli hideg A fa és a gáz a legkedveltebb tüzelõanyag Falura költöztem, községben éltem, városlakó lettem Gyönki városavató, ahogy a gimnázium igazgatója látja Harmincegy éve költöztünk férjemmel a Hegyhát festõi vidékére, egy csendes, takaros településre. Vonzott a nagy múltú centrális oskola, érdekes munkahelynek tûnt. Vonzott a szép táj és szüleink közelsége is (Pakson nõttünk fel). Gyönk akkoriban szerény szolgáltatásokat nyújtott: például 12 és 15 óra között zárva tartottak az üzletek. A legmeglepõbb számomra mégis a piacés a zöldségbolt hiánya volt. Itt mindenki megtermeli magának, ami kell hallottuk sokszor a magyarázatot. De volt három könyvtár, mûvelõdési ház, mozi, idõnként koncertek, kulturális mûsorok, sõt még pedagógus bálon is táncolhattunk. Ki ne felejtsem, volt óvoda és két iskola! Tehát pezsgett a községi élet. Önszervezõdtünk és szerveztünk. Gyönk pedig fejlõdött: nagy épületet kapott az általános iskola, átalakult a mûvelõdési ház, ABC áruház és több kicsi bolt kínálta áruját. (folytatás az 5. oldalon) A tolnai táj nem agyagbánya! Következõ megjelenés: november Decsen Takácsék a jól bevált cserépkályhát kombinálják a gázfûtéssel. Elõbbi több helyiséget is melegen tart, külleme, hõje otthonossá teszi az egész házat. Míra és Áron szívesen játszanak a közelében Görögszónál szinte a fél dombot elnyelte az autópálya Egy szekszárdi kereskedõ szerint az érdektelenség fõleg annak tudható, hogy a legtöbben már tavasszal vagy nyáron megvették a tûzifát, mivel ennek ki kell száradni a megfelelõ hõfok leadásához. Októberben inkább csak az eddigi készletek feltöltésére, pótlására vásároltak a vevõk. Szekszárdon a tûzifa fajtájától függõen mázsánként 1900-tól 2400 forintig kapható, a szénbõl ugyanez a mennyiség 4900 forint. A szakemberek szerint azonban egy jobb fafajta ugyanannyi hõ leadására képes, mint a sokkal drágább szén. Általános jó tanács, hogy a szezon elõtt ellenõrizetni ajánlott a kémények állapotát, több okból. Például, hogy a kémény anyaga megfelel-e az adott tüzelõre és tüzelési módra vonatkozó elõírásoknak, a mérete megfelel-e az építési elõírásoknak, valamint a rákötendõ tüzelõberendezés vagy berendezések teljesítményének. A kivitelezés módját és a tisztítást is elõírások szabják meg. A vezetékes gáz feltételei ma már nagyon sok településen adottak. Szabályozható, praktikus s még olcsóbb is október 1-jétõl. A megyeszékhelyen egy átlagosan 80 m 2 -es lakás takarékos fûtésszámlája a tél hónapokban optimális esetben kb. 20 ezer, egy 50 m 2 -é 12 ezer forintot havonta. Az októberi átlagos 10%-os árcsökkenés oka, hogy ez év július 1-jével teljes egészében liberalizált lett a magyar földgázpiac. Az eddig közüzemi szolgáltatás, amelyben az árat a hatóság szabta meg, megszûnt, de utódja: a lakosságot, a kisfogyasztókat és a távhõtermelõket ellátó egyetemes szolgáltató ára a továbbiakban maximált lesz, azt a hatóság ellenõrzi. (folytatás a 3. oldalon) Új korszak Dombóváron Október 11-én idõközi polgármesterválasztást tartottak Dombóváron a szocialista Szabó Loránd lemondása miatt. A névjegyzékbe vett választópolgárnak 31%-a, 5235 szavazó ment el voksolni. Az 5189 érvényes szavazat 62,4%-át Patay Vilmos, a Fidesz-KDNP jelöltje szerezte meg, így õ lett Dombóvár polgármestere. Krauss Péter, az MSZP jelöltje a szavazatok 29,25%-át, Krajczár Antal független jelölt pedig a 8,3%-át kapta. Patay Vilmossal megválasztása után beszélgettünk. (folytatás a 3. oldalon) Szívvel-lélekkel A szívspecialista szerint a lelki gyötrésen is változtatni kell Szívvel-lélekkel címen szervezett jubileumi összejövetelt egy éves fennállása alakalmából a faddi Tegyünk a Szívünkért Egyesület. Az eseményen részt vett a neves szívsebész, Papp Lajos professzor, aki a betegség megelõzésére, a magyar emberek lelki békétlenségére hívta fel a figyelmet. Ma Magyarországon évente egy kisvárosnyi ember hal meg szív- és érrendszeri betegségben. (folytatás az 5. oldalon)

2 2. oldal T O L N A M E G Y E K Ö Z É L E T E HÍREK RÖVIDEN ALSÓNÁNA Ismét, már tizedszer látott Nánákat vendégül a Tolna megyei házigazda. Az ünnepségre öt településrõl érkeztek vendégek, akik bemutatták saját nána vevû falujuk mindennapjait, hagyományaikat. Idén fõzõversenyt is szerveztek, amelyet Bakonynána nyert meg. A találkozó keretében vette át Czifra Ferenc polgármester Dr. Pálos Miklóstól, a megyei közgyûlés alelnökétõl a Millenniumi megyezászlót. BÁTAAPÁTI Egy millió forint támogatást kapnak a födém felépítése után azok, akik a faluban építkeznek. Így próbál meg az önkormányzat az újonnan kialakított 30 teleknek gazdát találni. Víz, villany, szennyvíz és hamarosan gáz közmû is rendelkezésre áll. Az ott mûködõ atomtemetõ miatt azonban többen nem költöznének szívesen az 500 fõs zsáktelepülésre, vannak viszont, akik bíznak a korszerû, biztonságos technológiában. A csábító támogatást egyelõre a falun belül hirdetik, késõbb viszont máshonnan is várják az érdeklõdõket. HÕGYÉSZ Somogyi Antal sírjánál, az 56-os forradalom áldozatának nyughelyénél tartott megemlékezést október 23-án a község lakossága, egyesületek, civil szervezetek. Az akkor mindössze 18 éves diák Kaposváron tanult, amikor november 4-én az utcán orosz géppuskák találták el. SÁRSZENTLÕRINC Négy millió forintból újult meg a központban található útszakasz, az önkormányzat és egy bolthálózat tulajdonosának köszönhetõen. Új biciklitárolókat is kihelyeztek, és a parkolás kérdése is megoldódott. Szegeden találkoztak az ország megyéi Közös nyilatkozatban tiltakoznak a 2010-es költségvetés ellen A 2010-re tervezett költségvetés visszavonását és az elmaradt kereset kiegészítések kiutalását kérik, valamint a többi között a szlovákiai államnyelv-törvény módosításának hatályon kívül helyezését szeretnék elérni a megyei önkormányzatok. A Magyarországi Megyék VI. Országos Találkozóján errõl egy közös nyilatkozatot is aláírtak Szegeden, ahol képviseltette magát a Tolna Megyei Önkormányzat is. A Magyar Megyék Napja 2009 programjait a szervezõk az 1000 éves megyerendszer, mint az irányítás közvetle- Országos pénzügyek elsõ kézbõl, a minisztertõl Igencsak vegyes a megítélés az új költségvetésrõl, kap hideget-meleget. A választások közeledtével Oszkó Péter szerint természetes, hogy csak a rosszat halljuk. A pénzügyminiszter a Vállalkozói Szalon szekszárdi estjén tartott elõadást a 2010-es büdzsérõl. Magyarország GDP-je idén 6,7%-kal visszaesik, ami azt jelenti, hogy ennyivel kevesebb jövedelmet termel az ország. Ez az adat 2010-ben sem javul, csak az év közepére várják, hogy növekedésnek indul a gazdaság. Ennek tükrében magyarázta Oszkó Péter a jövõ évi számokat. Mint mondta, az idei és a jövõ évi költségvetés bevételi tervei között ezermilliárd forint a különbség. A parlament már ben is sok takarékossági intézkedést elfogadott, de további 400 milliárd forint lefaragására van szükség, hogy ne nõjön tovább az adósságunk, és adót se kelljen emelni. A központi költségvetési intézményektõl, vagyis a minisztériumoktól, és a hozzájuk tartozó szervektõl 150 milliárdot vonnak el, az önkormányzati rendszerben pedig 120 milliárddal lesz kevesebb, mint egy éve. Nagy tétel még a közösségi közlekedés, ahol a pénzügyminiszter szerint pazarló rendszer mûködik. Ide érti elsõsorban a Körforgalom lesz a megoldás Tolna megyében, csak a 6-os számú fõúton idén eddig 51 sérüléses baleset történt, ebbõl 9 halálesettel végzõdött, ez tehát a legveszélyesebb útszakasz. A megyei rendõr-fõkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a Magyar Közútkezelõvel együtt vizsgálja a gócpontokat. Ez alapján baleset-veszélyességi sorrendet állítanak fel, és ahol szükséges, gyakrabban mérnek sebességet, vagy végeznek ellenõrzéseket. A két legkritikusabb hely a siófoki elágazó és az ún. vöröskereszt, a 63. sz. út és a 6-os találkozása. Az elõbbinél készen vannak a körforgalom tervei, az a jövõ tavasszal megépülhet. A 63-as csomópontnál még várat magára a döntés. Elképzelhetõ ugyanis, hogy az autópálya csökkenti majd itt a forgalmat. -t k- nül választott középszintje, létjogosultságának megerõsítése érdekében rendezték meg. A kormánynak nem az önkormányzatokkal, hanem az emberekkel van konfliktusa. Azt a pénzt, amit az önkormányzatoktól elvesz, az emberektõl veszi el, hiszen így kevesebb jut majd a betegellátásra, az oktatásra, vagy például játszóterek építésére mondta el Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke az országos megyetalálkozón. A 19 magyarországi megye képviselõi mellett megjelentek a három székelyföldi megye, Hargita, Kovászna és Maros megye vezetõi is. Szeged fõterén a Megyei Ízek utcájában valamennyien be is mutathatták gasztronómiai kínálatukat. A Tolna Megyei Önkormányzat standján szekszárdi borokat, sajtokat és a híres váraljai kuglófot kóstolhatták meg az érdeklõdõk (képünkön). -rb- Minden idõk legkevesebb bevételével tervezték a 2010-es költségvetést MÁV-ot, ahol véleménye szerint akkor is megtakarítási intézkedéseket kéne hozni, ha nem lenne válság az országban. A negyedik nagy ágazat pedig a kamatszolgálat. Évi 1200 milliárd forint megy el az államadósságnak csak a kamatterheire. Emellett nem sok hely maradt a könnyítésekre, de azért abból is akad. 18 milliárd forintot tartalékoltak a távhõ áfacsökkentésére, a gyermekétkeztetési támogatás pedig valamelyest még nõ is. Ez korábban nagy vihart kavart. Emiatt a rendszer átalakítását el is halasztották, korábban pedig a pontos összeg azért nem szerepelt a költségvetésben, mert nem tudták még a gyereklétszámot, mondta a miniszter. A lakosság a lényeges takarékossági Bajnai-csomag: vissza a feladónak A Fidesz Tolna megyei országgyûlési képviselõi együtt lépnek fel a költségvetés módosításáért 2009-ben ünnepeljük Tolna megye alapításának 1000 éves évfordulóját, amelyre a Tolna Megyei Önkormányzat jubileumi emlékév keretében emlékezik. Az eseményeket végigkíséri a Millenniumi megyezászló átadása, amelyet eddig 94 település vett át a Tolna Megyei Önkormányzattól. A falvak és városok ünnepein dr. Puskás Imre elnök, illetve dr. Pálos Miklós alelnök személyesen nyújtotta át a zászlót a polgármestereknek. A településvezetõk az összetartozás jelképeként tekintenek a megyezászlóra, amely egyúttal kiállást is jelent a vidéki Magyarország értékei mellett. Az 1000 éves évfordulóra emlékeztet Szatmári Juhos László szobrászmûvész Gyûrûkert címû alkotása, amelyet decemberben állít fel a megyei önkormányzat Szekszárdon, a vármegyeháza kertjében. Az emlékév másik záró akkordja a Pannon Filharmonikusok erre az alkalomra összeállított ünnepi hangversenye lesz november 30-án, a Babits mûvelõdési házban. -rb- intézkedéseket már átélte, így az nem a 2010-es költségvetés témája ben az állami intézményrendszerben keresik a tartalékokat magyarázta a pénzügyi tárca vezetõje. Ennek lehetnek a lakosság felé továbbgyûrûzõ hatásai, de nem közvetlenül érintik az embereket, vagyis például mindenki eljut majd a célállomására, esetleg nem vonattal, hanem busszal. A vállalkozókhoz igyekvõ pénzügyminiszter ezt a réteget is biztatná. Mint mondta, most a bevételekhez tervezték a kiadásokat és nem fordítva. Így nem kell adókat emelni. Ez a filozófia pedig a vállalkozóknak és a gazdaságnak kedvez elsõsorban, miután azt vallják, hogy a gazdaságot kell hagyni kilábalni elõször a válságból. Ezért az adóátcsoportosításokkal 700 milliárd forintnyi könnyítést is elkönyvelhet a vállalkozói és munkavállalói réteg. Vagyis a pénzügyminiszter szavai szerint a tehetõsebbeknek és a nagyobb fogyasztóknak kell majd többet adniuk a közösbe. Mindezen lépések oda vezetnek majd, hogy amikor elkezd javulni a nemzetközi helyzet, és véget ér a válság 2011 környékén, milliárd forintos többletbevétellel rendelkezhet majd a magyar költségvetés. A A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Tolna megyei országgyûlési képviselõi 42 módosító javaslatot nyújtottak be a jövõ évi költségvetés tervezetéhez. Mint azt a képviselõk a Bajnai-csomag elleni tiltakozás ügyében tartott bonyhádi sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták: a költségvetés nemcsak a nemzetközi, hanem a belsõ igényeknek is meg kell hogy feleljen, de ez a jelenlegi tervezetrõl nem mondható el. Hirt Ferenc, Tamási és környéke országgyûlési képviselõje kiemelte: a szociális szférában kb. 70%-os a megvonás, ami oda vezet, hogy semmi sem fog mûködni. Tóth Ferenc, a paksi térség képviselõje az oktatási normatívák drasztikus csökkenésére hívta fel a figyelmet. Mint mondta: a tényekkel szemben nincsenek érvek. A szocialista liberális kormány 7 éve során eddig 27 milliárd Ft-tal csökkentek a normatívák. Horváth István, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere azokat a javaslatokat ismertette, amelyeket a képviselõk közösen nyújtottak be Tolna megye szakember azt már csak reméli, hogy a következõ kormány ezt majd adócsökkentésre és gazdaságélénkítésre fordítja. A költségvetés a választások évében kap hideget-meleget a politikától. Az ellenzék azt mondja, hogy életveszélyes, Oszkó Péter erre azt mondja, az lenne életveszélyes, ha nem a politikai érdekeket kiszorító költségvetést tennének le az asztalra ben a választások miatt 9%-os volt a költségvetési hiány, 2006-ban pedig ugyanúgy mondja a miniszter, csakhogy mindkét oldal egyformán kapjon kritikát. Oszkó Péter a személyeskedõ, és láthatóan a jövõ évi választásoknak szóló politikai megnyilvánulásokat egyébként a feladatától távolállónak tekinti. Úgy látja, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió kifejezetten jónak tartja Magyarország esélyeit. Szerintük az ország gyorsan halad a kilábalás felé. A Költségvetési Tanács, az Állami Számvevõszék, vagy a gazdasági elemzõk tehát azok, akik szakmai és nem politikai véleményt fogalmaznak meg körében kifejezetten pozitív a vélemények aránya. Ami az õ személyét illeti, azt mondja, hogy jövõ tavaszszal nem marad tovább! Áprilisban egy évre vállalta az azonnali válságkezelést, mert úgy érezte, tudja, mit kell tenni. Ennek most vége lesz, és nem akar a jövõben semmiféle politikai tisztséget vállalni. Kilián Máté közlekedési, hulladékgazdálkodási és vízrendezési problémáinak megoldására. Ezek olyan kérdések, amelyek sürgõs megoldást igényelnek, ezért azokat a Fidesz kormányra kerülése után is kiemelten fogja kezelni. Megoldásra vár: a Bátaszék Bonyhád közötti út felújítása, a 6-os és 63-as utak csomópontjának átépítése, új híd építése Sióagárdon, a bogyiszlói Duna-híd átépítése, kerékpárút építése Szekszárd és Sötétvölgy, illetve Kakasd és Sötétvölgy között, a hulladéklerakók rekultivációja, szennyvízprogram indítása Zombán, Pörbölyön, Kétyen és Felsõnánán, ivóvízjavító program Szedresben, Medinán, Decsen, Sárpilisen és Faddon, területi vízrendezés Zombán, Bátaszéken, Faddon, Szálkán, Kétyen és Felsõnánán. Potápi Árpád, a Fidesz megyei választmányának elnöke a három legfontosabb területnek nevezte az egészségügyet, a szociális ellátást és az oktatást, amelyekbõl nem lehet pénzeket kivonni, mert azzal óriási károkat okoz a kormány az országnak. Ennek megakadályozásáért tiltakoznak, illetve nyújtják be javaslataikat az ellenzéki képviselõk. Réger Balázs Az összetartozás jelképe a megyezászló Ünnepi szoboravatással és hangversennyel zárul az emlékév Hõgyészen Kalaznó, Dúzs és Mucsi is csatlakozott a zászlóátadási ceremóniához

3 Milyen célokkal vág neki a polgármesteri feladatainak? Erre az Új korszak Dombóvár címet viselõ választási programommal készültem. Ezt a célt kérték és javasolták azok a dombóváriak, akik az elmúlt hónapban visszaküldték, megválaszolták kérdõívünket. Több mint 1200 válasz érkezett. Hiszem, hogy nem kell tartani az itt élõk véleményétõl, sõt, érdemes meghallgatni minden gondolatot, mert nem lehet egyetlen politikus sem több annál, mint akiknek a szolgálatába szegõdött. Ezúttal is köszönöm a válaszadók támogató véleményét, amelyre a jövõben is számítok! Mi fog változni? A legnagyobb változást az hozza, hogy tiszta kézzel fogom irányítani a város önkormányzatát, és kellõ alázattal fordulok minden dombóvári polgár felé, mert én a város vezetését lehetõségnek tartom. Lehetõségnek, hogy segítsünk megoldani emberi problémákat, hogy mindenki érezhesse városzszerte, hogy az önkormányzat a városlakókat szolgálja. A kampány során rengeteg emberrel találkozott. Milyen tapasztalatokat gyûjtött? Jó érezni azt, hogy a város egy erõsödõ közösség, hogy a dombóváriak keresik a sikerhez vezetõ utat. Mindig büszkék voltak arra, hogy itt élnek, és lehetõségeket teremtenek maguk és gyermekeik számára. Ám nem mindig kaptak ehhez elegendõ támogatást a város vezetésétõl. Ennek most meg kell változnia, egy új korszaknak kell kezdõdnie. Hiszek abban, hogy Dombóvár akarja e megújulást, akarja, hogy vezetõi tisztességesek, demokratikusak legyenek, mert ahogyan nagyon sokan fogalmaztak: így nem mehet tovább! Azt tapasztalom, hogy a dombóváriak készek céljaik megfogalmazására. Tudják, mit akarnak, és ehhez keresnek támogatót. A jövõben az önkormányzatnak segítõ partnernek kell lennie minden egyéni, civil és vállalkozási törekvésben. A képviselõ-testületben a szocialista többséggel kell együttmûködnie. Ezt hogyan kívánja megvalósítani? Az elmúlt idõben többször kijelentettem, hogy háború helyett békére és nyugalomra van szükség a városban. Megtanultam, hogy a város ügyeiben az összefogásról, az együttmûködésrõl nem csak beszélni kell, hanem nap mint nap tettekkel kell bizonyítani ebbéli készségünket. A Fidesz és személy szerint magam is figyelünk a dombóváriak véleményére, elsõrendûnek tekintjük azt, amit az itt élõk mondanak. - Melyek a következõ év legfontosabb feladatai? - Segítenünk kell megõrizni a meglévõ munkahelyeket és a kis- és közepes vállalkozásoknak, hogy újakat hozhassanak létre. Azt tervezem, hogy adókedvezményt biztosítunk jövõre azoknak a cégeknek, amelyeknek éves árbevétele nem haladja meg a 2,5 millió forintot, hisz ezek lényegében egy-egy család T O L N A M E G Y E megélhetését biztosítják. Szeretnénk 2010-ben egy Foglalkoztatás-támogató Alapot létrehozni azon társaságoknak, amelyek munkahelyeket õriznek meg, és amelyeknek átmeneti segítségre van K Ö Z É L E T E Háztûznézõben jártak a Tamásiak Milliárdos beruházások nyomába eredtek, terepen Mint közismert, Tamásiban az elmúlt hónapokban több nagy, milliárdos beruházás indult meg: ability gyógyfürdõ, termálszálloda, mikrotérségi oktatási központ, kultúrák háza, szociális ellátó központ csak felsorolás szerûen. A lakosság nem sokat tudhat még a munkálatokból, mert azok elzárt építési területeken zajlanak. Amit nem lehet látni, arról fantáziál az ember, jó- vagy netán rosszindulatú híresztelések kelhetnek szárnyra. Ennek ment elébe a városvezetés, amikor október 21-én bejárásra hívta a tamásiakat. A Kossuth téren szép számmal összegyûlt érdeklõdõk védõsisak vételezése után elsõként a szociális ellátó központhoz indultak, ahol az elsõ ütem már kész. A 2010 szeptemberi átadás után itt 26 fõ csökkent munkaképességû foglalkoztatására nyílik lehetõség. A beruházáshoz 90 millió forintot nyert az önkormányzat. Innét a közeli általános iskolához vitt az út. Az építkezést két toronydaru jelzi Decsi zászlóátadás az '56-os forradalom ünnepén Dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Közgyûlés elnöke az október 23-án, Decsen tartott ünnepi beszédében a közösségek nemzetmegtartó erejét hangsúlyozta. Ahogy az 56-os forradalom és szabadságharc és a kommunista diktatúra elleni harc szimbóluma lett a lyukas zászló, úgy a megyezászló Tolna megye 1000 éves történelmére utal, amelyet a megemlékezés keretében nyújtott át Biczó Ernõ polgármesternek az elnök. -r- Új korszak Dombóváron Patay Vilmos (Fidesz-KDNP) letette a polgármesteri esküt már messzirõl, az elmúlt évtizedekben nem igen láttak ilyent a helyiek. Pék Zoltán építésvezetõ és Ribányi József polgármester arról tájékoztatott, hogy itt 1,2 milliárd forintból egy korszerû integrált iskolaközpont épül, amelyben a város összes általános iskolása és pedagógusa elfér majd. A kivitelezõ Hérosz Zrt. azt is vállalta, hogy negyedévvel korábban, már 2010 szeptemberére átadja a hatalmas épülettömböt. Még mindig a városközpontban maradva a Kultúrák Háza következett. A hajdani városi börtönt, amely az elmúlt években szükséglakásként szolgált, 77,8 millió Ft-ból felújítják, s itt helyezik majd el a helytörténeti gyûjteményt és a galériát. A tetõterében a német testvérváros, Stollberg támogatásával vendégszobákat alakítanak ki. Az udvar alkalmas lesz rendezvények tartására is. A rendhagyó vizitet a termálfürdõ és a most kezdõdõ négy csillagos, 81 szobás gyógyszálló zárta. A városvezetés az ütemtervek szerint folyó munkálatok láttán sem hallgatott a gondokról: a pályázatok elbírálása, a szerzõdések aláírása elhúzódik. Ugyanakkor az átadási határidõn nem lehet módosítani, ami így feszített munkatempót követel a kivitelezõktõl. Bár Tamási a leghátrányosabb kistérségek közé tartozik, a milliárdos beruházásokhoz magasabb támogatási arányt tudott elérni, mégis az önerõhöz 1 milliárdos kötvényt kellett kibocsátani. Errõl nemrég született megállapodás. Örményi János Ribányi József polgármester az iskolaépítés jelen állásáról számol be Korán jött a téli hideg Mindemellett azonban a kormány ben fokozatosan megszünteti a gáz és a távhõ árának támogatását. Vagyis a gázárcsökkentés ellenére a végszámla összege várhatóan növekedni fog bizonyos esetekben. A távhõ alapdíját a tervek szerint 25 helyett 18%-os áfa terheli majd csupán. Szekszárdon egy 50 m 2 -es lakás után kb. 10 ezer, míg egy 80 m 2 lakásnál 14 ezer forint lehet a havi fûtésdíj. Vannak, akik viszont kifogásolják a kapott hõfokot, nincs elég meleg, és ki vannak szolgáltatva a rendszer központi szabályozásának. Az utóbbi hetek rossz híre az áramdíj emelkedése, ami november 1-jétõl lép életbe. Ez Tolna megyét és a régiót érinti a legkellemetlenebbül. Az EON ugyanis rekord mennyiséggel, 6,2%-kal emelt, szemben a többi szolgáltatóval (Démász 3,9%, Émász 1,3%, Elmû 2,4%). A kiugróan magas változtatás oka a hivatalos indoklás szerint kettõs: egyrészt arányaiban nõtt a drágább, de kötelezõen átveendõ zöld villamos energia mennyisége, amelynek az elõállítási költsége kétszer drágább a hagyományosénál, másrészt nõttek az árambeszerzési költségek. Ha valaki tehát villanyradiátort vagy hõsugárzót használ, kalkulálja bele a jelentõs költségtöbbletet. Bármilyen fûtés is áll rendelkezésre, a hõszigetelõ nyílászárók, az épületszigetelés jó pár fokkal hozzájárulhatnak az otthonok takarékos melegen tartására. Érdemes korszerûsíteni. Tamis Ákos A kémények ellenõriztetése életmentõ lehet szükségük a válság enyhítésére, új piacok megszerzésére. Tiszta kézzel nyúlunk a közpénzekhez, mert a városháza nem a politikusoké, hanem a dombóváriaké. Mûködésünkben a legszigorúbb gazdálkodást vezetjük be, amellyel megteremtjük a tiszta, korrupciótól mentes szolgáltatásokat. Mi összefogással, egy családbarát városban akarunk élni. Ezért is tervezzük, hogy a kismamák helyi utazási költségeit gyermekeik három éves koráig az önkormányzat átvállalja, vagyis õk térítésmentesen vehetik igénybe a helyi járatokat. Folytatni kell a játszóterek felújítását, biztonságossá tételét. Bevezetjük a Dombóvár kártyát. Ezzel a lakosság számos kulturális, sport és szabadidõs szolgáltatást kedvezményesen vehet majd igénybe. Egészséges várost egészséges emberek alkotnak, ezért az asszonyokat leginkább megtámadó betegség, a méhnyak rák elleni védekezés és megelõzés a közösség feladata is. Az önkormányzat külön rendeletet fog alkotni a méhnyakrák-oltás támogatásáról. Kiemelten fontos, hogy kórházunk életben maradását az önkormányzatnak támogatnia kell minden elképzelhetõ eszközzel és módon. Ütemtervet dolgozunk ki a városi kerékpárút-hálózat fejlesztésére, nem halasztható tovább a Szõlõhegyi városrész, a Kertváros és az Ipari Park bekötése a biztonságos kerékpárút hálózatba. Dombóváron is szeretnénk nyittatni egy szociális boltot, amelyben olcsóbban, friss és magyar áruhoz juthatnak hozzá a vásárlók. A város jövõre ösztöndíjat fog alapítani azon fiatalok részére, akik tanulmányi eredményüknél fogva továbbtanulhatnának valamely felsõoktatási intézményben, de a család anyagi helyzete azt nem teszi lehetõvé. Az uniós források igénybevételével, pályázati segítséggel 100%-ossá tesszük a város csatornázottságát. A vízmû körüli elképesztõ események kivizsgálása és a felelõsök megnevezése még nem teszi teljes értékûvé ivóvizünket. Ezért, szükség van a fejlesztés végleges befejezésére, és az elkövetett hibák kijavítására. Réger Balázs 3. oldal HÍREK RÖVIDEN DUNAFÖLDVÁR M6 Látványos szakaszába ért az M6 autópálya északi, Dunaföldvárnál húzódó útvonala. Az érdeklõdõk kerékpárral, görkorcsolyával vagy akár gyalogosan is meggyõzõdhettek a közelmúltban arról, hogy a földmunkák 100%- ban elkészültek, sõt az aszfaltozás is 75%-os már. Összesen mintegy 1,5 millió m 3 földet mozgattak meg, áll tehát a pályaszerkezet. Ennek a szakasznak az átadása a mostani állás szerint tarható március 31-re. TOLNA Október között 17 portugál, francia, lengyel, bolgár diákot és 13 kísérõtanárt fogadott a Sztárai Mihály Gimnázium. A cserekapcsolat 2008-ban indult, amikor az iskola a Tempus Közalapítvány Comenius Iskolai Együttmûködések pályázatán nyert. A mostani Comenius hét keretén belül a projektmunkán kívül iskola látogatáson vettek részt a fiatalok. Míg a kísérõ tanárok a pályázat feladatain és a prezentációkon dolgoztak, a tanulók magyarul tanultak, kézmûves foglalkozásokon, karate bemutatón és fizikakísérlet közben ismerhették meg a sztáraisok életét. A vendégek Szekszárdra és Pécsre is kirándultak. PAKS Fogadás keretén belül köszöntötte a város, az atomerõmû és a Paksi FC vezetése az újdonsült bronzérmes U 20-as világbajnok labdarúgót, Szabó Jánost. Jelen voltak a csapattársak, a volt és mostani edzõi is. A vezetõk kiemelték: ezzel a teljesítménnyel új példakép született az atomvárosban. A válogatott labdarúgó mint mondta még nem tudta igazán feldolgozni a történteket. A sikerrel az érdeklõdés is megnõtt iránta, õt azonban egyelõre a Paksi FC-hez köti szerzõdése. SZEKSZÁRD Harminc dolgozó, köztük négy miniszteri kitüntetésben részesült vehetett át elismerést az idei Balassa-napon, október 10-én. A nap keretében a hagyományok szerint a 35 éven aluli munkatársak számára kiírt tudományos pályázat helyezettjei elõadást tartottak. A kórház elõcsarnokában két egykori miniszter, Dr. Pesthy Pál és Dr. Vass József visszahelyezett szobrát is felavatták, akiknek köszönhetõen az intézmény annak idején, 1928 és 1930 között, mindössze két év alatt épült fel. Pályázati kiírás kisiskoláknak A Tolna Megyei Kisiskolákért Alapítvány pályázatot ír ki a kistelepülések általános iskolái részére az alábbi feladatokra: az oktatás tárgyi feltételeinek javítása, kulturális, sport, szabadidõs és fejlesztõ programok támogatása A támogatás a fenti célokra a január 1. és május 31. közötti kiadásokra igényelhetõ. A hozzájárulás mértéke maximum Ft. A pályázati keretösszeg Ft. Benyújtási (postára adási) határidõ: november 20. Pályázhatnak: azok a 8 évfolyammal mûködõ általános iskolák, amelyeket a települési önkormányzat tart fenn, és a tanulói létszámuk nem éri el a 200 fõt, illetve azok az 1 4. évfolyammal mûködõ iskolák, amelyek intézményfenntartói társulás keretében végzik közoktatási feladataikat Pályázati kiírás és adatlap a Tolna Megyei Önkormányzat internetes honlapjáról tölthetõ le: Hiánypótlásra a határidõ lejártát követõen nincs lehetõség! A pályázatokat az alábbi címre kell benyújtani: Tolna Megyei Kisiskolákért Alapítvány 7100 Szekszárd, Szent I. tér A támogatások elbírálásáról az alapítvány kuratóriuma december 15-ig dönt.

4 4. oldal T O L N A M E G Y E K Ö Z É L E T E Méltó körülmények az életben maradáshoz Az új influenza is téma volt a világnapon Adományok a megyei kórháznak Több mint 3000 ember vett részt sok más program mellett szûréseken, egészségügyi tanácsadáson a Richter Egészségváros szekszárdi rendezvényén, szeptember végén. Az egészségnapon 2 millió 531 ezer forintot gyûjtöttek össze a szekszárdiak a megyei kórháznak azzal, hogy igénybe vették a különbözõ szûréseket. A programgazda adományával együtt így összesen 4,5 millió forintot kapott az intézmény. A családi nap szórakoztató programjai mellett folyamatosan magas volt az érdeklõdés a szûrõsátraknál, az elõadásokon. Különösen népszerû volt a dietetikus és a gyógytorna tanácsadás. A fittness eszközök kipróbálásában és az aerobic tornákon való Sosem akartak másodlagos polgárok lenni a györeiek, ezért mindig közös célokat tûztek maguk elé, amelyeket kitartó munkával meg is tudtak valósítani mondta Csoma József polgármester, az alapításának 15 éves évfordulóját ünneplõ Templom Iskolában. A jeles eseményen adta át a Millenniumi Megyezászlót dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Közgyûlés elnöke Györe község számára, amelyet Mayer Mihály megyéspüspök is megáldott. Puskás Imre köszöntõjében hangsúlyozta: a lelkünket felépítõ mozaikok között ott van a megyei A pécsi újszülött intenzív osztály régiós feladatokat is ellát, Baranyán kívül Tolna és Somogy megyébõl is itt kezdik a kritikusan alacsony súlylyal született gyermekek az élet elsõ napjait. A pici babák túlélési aránya itt 90%-os, szemben az országos 17 18%-os átlaggal. A Pécsi Tudományegyetemnek és az adományozóknak köszönhetõen az elmúlt két évben teljes felújítást tudtak végezni az osztályon mintegy 135 millió forint értékben. Az átadásra október elején került sor. A korszerûsítés kezdeményezésében nagy szerepe volt személyes érintettség okán Horváth István (képünkön) szekszárdi polgármesternek. Mint elmondta, ma már két éves, 12 kg-os életerõs kisfia 25 hétre, mindössze 930 grammal született. Életét a pécsi koraszülött klinikán mentették meg. Az édesapa egyúttal akkor szembesült a méltánytalan, 19. századi körülményekkel is, ezért szorgalmazta a felújítást. Az osztály ma már 20 rendkívüli és 10 egyéb koraszülött ágygyal rendelkezik. A felújítás várhatóan az épület külsõ megszépülésével folytatódik. -k-k óta minden év októberének második szerdája a Természeti Katasztrófák Elleni Védekezés Világnapja. Ez a nap rámutat a katasztrófák okaira, felhívja a társadalom figyelmét bolygónk sérülékenységére, az érte viselt felelõsségre. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság október 14-n rendezett ünnepséget, ahová meghívták a megyei és városi társ-, és civil szervezetek képviselõit is. Dr. László Eszter, az ÁNTSZ Dombóvár Tamási Kistérségi Intézete vezetõje aktuális témáról, az új influenza vírusról, a megelõzésrõl és a szükséges tennivalókról tartott elõadást. A világnaphoz kapcsolódó rajzpályázatra sok munka érkezett idén is. A Katasztrófaelhárításban résztvevõk munkája, a Természeti katasztrófák pusztító ereje és Segítség! Ég a házunk témákban a 3 6, 7 10, és a éves korosztály díjazottai értékes ajándékokat kaptak. Elismerték azok munkáját is, akiket csakis a segíteni akarás motivál, és önként nyújtanak kimagasló teljesítményt a megye lakosságának védelmére. A Tolna Megye Védelméért emlékplakettet és oklevelet idén Soponyai Mihályné, Albert József és Mihálovics György kapta meg. Tolna Megye Védelméért emlékérmet és oklevelet kilencen vehettek át, a megyei védelmi bizottság elnöke pedig 8 fõnek elismerõ oklevelet és tárgyjutalmat adományozott. n-k részvételben is jeleskedtek a megyeszékhely lakói, akik megdöntötték az elõzõ héten Veszprémben beállított adományrekordot. A nagydorogi katolikus és református hívek ökumenikus imahéten gyûjtöttek adományokat a megyei kórház számára. Közel 180 ezer forint gyûlt össze, ezt megduplázták a településvezetõk a polgármester és a képviselõk a tiszteletdíjukból. Az adományból fekvõbeteg szállító kocsit vásároltak, amelyet Dr. Józan-Jilling Mihály fõorvos vett át az I. belgyógyászaton Dobri István polgármestertõl, Sebestyén-Molnár Árpád katolikus plébánostól és Bocskorás Enikõ református lelkésztõl. -r- Györe sosem adta fel 15 éves fennállását ünnepelte a Templom Iskola összetartozás érzése is, amelyet e zászló is kifejez. A Templom Iskola léte jó példája annak a tenni akarásnak, amely a falvak életképességének záloga. A györeiek nem hagyták a kitelepítések miatt üressé vált evangélikus templomukat elveszni, hanem szellemiséget, lelkiséget költöztettek oda, az iskola létrehozásával. Így, Györének van jövõje, mert van iskolája is. Az évfordulón ünnepi szentmisét celebrált Mayer Mihály megyéspüspök, valamint felléptek a község és az iskola hagyományõrzõ csoportjai. -rb- Öt országra szóló program a Vályiban Lengyel, török, osztrák, román szótól volt hangos a hónap elején Tamásiban a Vályi Péter Szakképzõ Iskolai Tagintézmény. A nemzetközi Comenius Iskolai Projekt keretében öt napon át vendégeskedtek a külföldi diákok és tanárok magyar társaiknál, s dolgoztak együtt egy közös projekten. A kétfordulós fejlesztési pályázatoknál, aki szerencsésen túljutott az elsõ körön, már majdnem biztos, hogy pénzhez jut. Tolna, 7 dél-dunántúli várossal együtt már vette az elsõ akadályt. A településfejlesztési pályázat második fordulós bírálatára november 5-ig kell beadni a dokumentációt. A cél az Árpád utca és a Hõsök tere rendezése. Sétáló utca és 21. századi európai városközpont kialakítása, térburkolattal, kandeláberekkel, utcabútorokkal. A mintegy 600 milliós összköltségû beruházás megvalósításához várhatóan 453 milliós támogatást kap a város. Az errõl szóló A legmozgalmasabb megyei évszázadot jól jelzi: a lakosság százszorosára, tól tízszeresére: re nõ 1804-ig. A nemzetiségi arány a német, szlovák, szerb betelepüléssel jócskán megváltozik, de szinte mesés fejlõdést hoz. A rendi sérelmeket élõ nemesség és a sanyargatott köznép hamar Rákóczi zászlaja alá sereglik: Tolna oltalmat kér és kap tõle, akárcsak a neki salétromot szállító Kis- és Nagyszékely, s a hajdúkat adó dorogiak. A rácok gyermeksütésrõl elhíresült Báta-felégetése éppúgy itt zajlott, mint Bottyán bravúros Dunaföldvár-bevétele, az 1708-as híres kölesdi gyõzelem, s 1709-ben Simontornya feladása. Akadt hõs: Béri Balogh Ádám, s áruló: Bezerédj Imre: mindkettõt bakó fejezte le más-más oldalon A túlélõ Mérey apát, a fejedelem kedvelt híve, jobbágyaival oly szerzõdést köt 1711-ben, mely még 1767-ben is korszerû. A megye is elöl jár: már ben 50 évvel a hazai szabályozás elõtt egységes jobbágyterheket ír elõ. Ugyanekkor cigányvajdát is kijelölnek, igaz, csak az adózás érdekében A járvánnyal, sarcolással átvészelt Ökoparkot is létrehoz az ökoiskola A diákok építik az iskola ökoparkját döntés tavaszra várható. A kivitelezés, ha minden jól megy, december 31-re fejezõdhet be. Magántõkét is bevonnak. A Hõsök terén lévõ óvoda épületét megveszi egy vállalkozó, és ott szolgáltató házat épít. Az óvodát a gimnázium mögé költöztetik, a volt laktanya egyik épületébe, egy lóistállóba. Már annak a terveit is elkészítette Lovas Ferenc városi fõépítész. Nem valami jól hangzik, hogy egy istállóba költözik az óvoda, ám a fõépítész mindenkit megnyugtat, hogy ez egy stabil laktanyaépület, amelybõl nem spórolták ki az anyagot a hajdani építõmesterek. A váz megmarad, s korszerû Kedves Tolnánk 1000 éve Rákóczitól az utolsó nemesi felkelésig ( ) idõk után versengve népesítettek: között 41 új község, lélekszámmal nõ, pedig közbeesik az es nagy pestis, amelyben ezrek haltak meg. Kül- és belhonból egyaránt települnek, a sokszínûség rekordját Dunakömlõd tartja: 157 családja 104 helyrõl érkezik. Esterházy Pál nádor újjátelepíti Dombóvárt, Ozorát, Tamásit, a Dõryek Zombát, Mercy gróf Hõgyészt ahol az elsõ posztómanufaktúra létesül ben, Styrum-Lymburg Simontornyát. Ez a megye székhelye 1779-ig, s itt kezdi pályáját a nemesi rangra, európai hírre jutó Franz Krammer zeneszerzõ is. Gazdája és neje alapítványa tanuló és elaggott nemeseinket segíti. Megindul a Sárvíz és Sió felmérése és szabályozása, a mezõgazdaság látványosan belterjesebbé válik, de hagyományos ágai is erõsödnek. A szekszárdi bor már 1703-ban eljut Londonba, Vajon ilyennek látták? Liotard Mária Terézia portréja, 1762-bõl A káros tevékenységek a földrajzi környezetben és mindennapi életünkben címû program apropóján négy országból összesen 25 pedagógus és diák érkezett Tamásiba. A nemzetközi találkozó atmoszféráját a Vályis tanulók látványos, show-mûsorba illõ, mégis fontos, környezettudatos gondolatokat ébresztõ megnyitójának hangulata adta. Az úgynevezett öko-trend-divatbemutatón hulladékanyagok: rossz CD-lemezek, palackok, kupakok, újságok, fóliák, zsákok, drótok stb. felhasználásával készítették el a grafikus tanulók a nem mindennapi ruhakölteményeket (képünkön), kiegészítõket. Ezeket saját maguk be is mutatták hulladék kartondobozokból készített kifutón és dekorációk között tudtuk meg a projektben közremûködõ Márkus Regina tanárnõtõl. A rendhagyó divatbemutatót olyan munkák követték még, mint a nemzetközi padfestõ program (a padokat vályis diákos készítették), vagy a közös munkálkodás a készülõ ökoparkban. A teammunkán túl a vendégek megismerkedtek a várossal, ellátogattak Abaligetre, Pécsre és Budapestre is. A program nem elõzmény nélkül való. Az öt nemzet résztevõi a közös munkát már elkezdték lengyelországi és ausztriai találkozásukkor. Folytatás is lesz, nemsokára jön a törökországi és a romániai állomás. A Vályiban nemcsak az iskola épületének kialakítása tükrözi a természetközeli szemléletet. Kissné Herceg Anikó igazgatónõ lapunknak elmondta, hogy a környezettudatos nevelés itt már a pedagógiai program részévé vált. A fentiek szellemében az intézmény pedagógusai a budapesti Corvinus Egyetem Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek tanszékével közösen részt vettek a felsõfokú ökológiai menedzserasszisztens képesítés teljes tematikájának kidolgozásában. Az iskola képzési kínálatába 2004-ben felvették a környezet- és természetvédelmi szakmunkás-, a biogazdálkodó- és a 2009/2010-es tanévtõl kezdõdõen a környezetvédelmi technikusi képzést óta már második alkalommal, pályázati úton elnyerték az Ökoiskola címet is. Ez azon iskolák munkájának legmagasabb szintû állami elismerése, amelyek iskolafejlesztési, pedagógiai munkája kiemelkedõen magas színvonalon képviseli a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiája értékeit. Nemrégiben 680 ezer Ft megyei önkormányzati támogatást nyertek az iskola területén kialakítandó ökoparkra. Ebben a bemutatókertben már folyik a növényzet telepítése, várhatóan jövõ tavasszal át is adják. Benne foglalkoztató és olvasóhely kialakításával, az egészséges és esztétikus környezet biztosításán túl fontos szerep jut a már említett környezeti nevelésnek. Örményi János Istállóból óvoda? 600 milliós projekt a láthatáron építészeti, épületgépészeti belsõt kap. Elöl-hátul udvara lesz, játékokkal, mini KRESZ-pályával és szánkódombbal. Benne négy csoportot helyeznek el, lesz öltözõ, kézmosó, zuhanyzó, melegítõkonyha, mosóhelyiség, tornaterem, irodák, sószoba, orvosi rendelõ és gondnoki lakás. A melegvizet korszerû, napelemes rendszer szolgáltatja majd, a fûtéshez egyelõre gázt használnak, de szükség esetén át lehet állni geotermikus megoldásra is. A fõépítész szerint az óvoda mivel minden fõfal és a födém is megvan fél év alatt kivitelezhetõ lesz, ha a pénzt megkapja a város. Wessely s birodalomszerte becsült ital, az itteni szõlõk meg szavazatot szereznek az 1779-es megyeszékhely-választáskor. A sáfrány- s a Nagydorog környéki dohánytermesztõk már a trágyázást is jól értik. A dunaföldvári, szekszárdi apátságot a Budára települõ egyetem fenntartására foglalja le, s a bátai apátságot már 1751-ben a Theresianum vagyonához csatolja a névadó királynõ. Õt az 1766-os jobbágymozgalmak alatt s késõbb is fölkeresték levélben, sõt személyesen is; a gerjeniek kérelmükben fénylõ s tündöklõ szoptató édes Dajkánk -nak szólították. Fiát, II. Józsefet megyénk még hivatalos látogatásakor sem fogadta. Az oktatás fejlõdését jelzi Gyönk és Sárszentlõrinc 1806-ban alapított algimnáziuma. Mikor 1809-ben az utolsó nemesi felkelésre is toboroznak, Tolnánk elsõként az országban hivatalossá teszi a magyar nyelvet. Dr. Töttõs Gábor

5 Világszerte is a halálozási statisztikák élén állnak ezek a megbetegedések, számuk ráadásul folyamatosan növekszik. Elgondolkodtató, hogy mindez csupán az utolsó száz év eredménye. Míg a 20. század elején az e betegségcsoportba tartozó halálokok az összes halálozás alig tizedét tették ki, a század végére ez az arány a fejlett országokban már az 50%-ot is elérte. Idén tavasszal látott napvilágot a statisztika, ami szerint a legtöbb keringési probléma miatt bekövetkezett halálesetet a Dél-Dunántúlon regisztrálták, a régióban élõk közel harmadát érinti a betegség. A faddi Tegyünk a Szívünkért Egyesület egy éve alakult, hitvallásuk szerint a közösségi lét reményt és hitet ad a betegség elviseléséhez. Tagjai szerint az érzés, hogy még betegen is szükség van az emberre, elengedhetetlen az élet folytatásához. Elnökük, Dohoczki Istvánné 54 éves, 4 felnõtt gyerek édesanyja és születésétõl fogva éli életét szív-rendellenességgel. Mint mondja, nem is hinné az, aki egészséges, hogy a betegség mennyire összekovácsolja az embereket. Egy A gimnázium egy volt vendégtanára világfalunak titulálta Gyönköt az akkori 550 (ma 650) diákjával, a kéttannyelvû általános iskolával és a német nemzetiségi gimnáziumával, ahol már a 70-es évektõl projektoktatás és nyelvvizsgák gazdagították a képzési kínálatot. Gimnáziumunk, amelyet 1806-ban alapítottak Nagyszékelyben, mindig képes volt megújulni és messzi vidékekrõl is e védett településre csábítani fiatalokat, hogy itt szerezzék meg érettségi bizonyítványukat. Ezt bizonyítják az eredmények és a volt tanítványok hûsége. Ritkán adatik meg az ember életében, hogy egy intézmény 200. jubileumán részesévé válik a gyönki öregdiákok összetartó közössége megható találkozásának. Példa értékû összefogása volt 2006-ban ez az ünnepség mai és egykori diákoknak, éves mûködésük alatt gyógytornákat, orvosi elõadásokat szerveztek, lélek frissítõ találkozókat hoztak tetõ alá a szívbetegek életének minõségi változása érdekében. Munkájuk nem könnyû, mivel a probléma nagyságával ellentétben csak a faddi önkormányzat támogatására számíthatnak. Meg fogom menteni ez az a mondat, ami Dohoczki Istvánné életét örökre megváltoztatta. Ugyanis, amikor már az orvosok is lemondtak róla, akkor figyelt fel rá Papp Lajos professzor, aki az egyesület ma már tiszteletbeli elnöke. Az országos hírû szívsebész is jelen tanároknak, fenntartó(k)nak és a gyönki polgároknak. Az alma mater ezzel járult hozzá a városi cím megszerzéséhez. Sokan vitatják a városi rangot. De vajon hány magyar városban van ilyen infrastruktúra, (optikai kábel, kiépített csatornahálózat, jó utak, számunkra megszokott szolgáltatás), szép központ kis terekkel, világháborús emlékmû, 220 M A G A Z I N Szívvel-lélekkel szóltak volt a faddi ünnepségen, ahol rámutatott: Magyarország a többi uniós tagállamhoz képest évtizedek óta listavezetõ a szív-és érrendszeri megbetegedések tekintetében. Nem úgy Finnország, amellyel sokáig hasonló volt a statisztika. A finnek mára az utolsó helyen állnak. A professzor szerint a titok a kormányokon átívelõ nemzeti egészségprogram meghirdetése, illetve az a komoly elhatározás volt, amellyel a pusztító népbetegség megelõzésére fordították a figyelmet. Éppen ezért az idehaza hiányzó programot nem a gyógyító egészségügy oldaláról kell megalkotni, hanem a prevencióra kell alapozni. Ez azt jelenti, hogy a magyar embereknek testi, lelki békét, megnyugvást kellene biztosítani állítja Papp Lajos. Õ úgy látja, napjainkban a megélhetés nehezedése, a mindennapok gyötrelme mellett a lelki gyötrés is ugyanolyan súlyú, ami rajtunk is nagyban múlik. A szívspecialista hitvallása szerint minden ember képes jót sugározni. Ha elhatároznánk, hogy nem gyötörjük egymást, hanem jót teszünk a másikkal, ez a helyzet pillanatok alatt meg tudna változni szól a jó tanács. Holdházy Erika Falura költöztem, községben éltem, városlakó lettem A delegáció ellátogattott a Ralbitz községben mûködõ szorb óvodába, illetve általános és középiskolába, ahol szorb és német nyelven nevelik, oktatják a gyermekeket. A szorbok büszkék hagyományaikra, amelyeket kulturális fesztiválokon is bemutatnak. A Tolna megyeiek megismerték a környezetbarát energiatermelést az úgynevezett Fekete pumpa szénerõmûben. Különlegessége, hogy a kibocsátott széndioxidot a földbe vezetik vissza, és így csak vízgõz kerül a levegõbe. A járásban uniós támogatással próbálják meg turisztikai célokra hasznosítani az egykori bányatavakat, azok összekötésével, vízfeltöltéssel, illetve az úgynevezett úszóházak építésével. Ez utóbbi igazi kuriózuma a geiserwaldi tóvidéknek. A térség kiemelt iparágai közé tartozik a hús- és a tejfeldolgozás, illetve a sörfõzés, amely több évszázados múltra tekint viszsza. A Radeberger sörgyárgyban és a Korch húsüzemben személyesen is megbizonyosodhatott minderrõl a magyar küldöttség. Michael Harig kezdeményezésére a két elnök szándéknyilat- idõs embert ellátó Módszertani Otthon, külföldi testvérvárosi kapcsolatrendszer és még sorolhatnám. Egy 203 éves gimnázium, 140 fõs középiskolai kollégium, 350 fõs általános iskola, 4 könyvtár, mûvelõdési ház és könyvtár, kézilabda, labdarúgó, és sakk egyesület áll a fiatalság rendelkezésére, s mindez egészséges, védett környezetben. Bizton állíthatjuk, hogy ez egy optimális városi környezet, a nagyvárosok hátrányai nélkül. A városavató elõtti rajzversenyen a gyerekek bevásárlóközpontot álmodtak Gyönkre, a felnõttek beérik azzal, ha elkerülnek bennünket az urbanizációval járó veszélyek. Úgy gondolom, ha munkahelyek lesznek Gyönkön, ha sikerül az intézményrendszert fenntartani és összetart a lakosság, jól mûködõ városka várhatja az ide látogatókat a tolnai dombok között. Dr. Humné Szentesi Katalin, a Tolnai Lajos Gimnázium igazgatója Megerõsített partnerség A szorb kultúra ápolása már az óvodában megkezdõdik. A szorb iskolákban négy nyelvet tanulnak a diákok Faddon egy éve alapítottak egyesületet a szívbetegek, ez minõségi változást hozott az életükben A városavatót emlékszikla örökíti meg a polgármseteri hivatal elõtt Bautzen járás vendége volt a Tolna Megyei Közgyûlés A Tolna megyei képviselõk egy hõerõmûben a környezetbarát energiatermelés egyik módjával ismerkedtek kozatban erõsítette meg Bautzen Kreis és Tolna megye között 1994 óta fennálló partnerkapcsolatot. Ennek oka, hogy Bautzen járás a Szászországban lezajlott közigazgatási reform következtében új településekkel bõvült. A magyarországi delegációtól a bautzeni szorb színházban szervezett ünnepi programon búcsúztak el a házigazdák. Dr. Puskás Imre elnök a búcsúesten reményét fejezte ki, hogy ez a kapcsolat ezzel a látogatással is megerõsödött és a jövõben új területeken is lehetõség nyílik az együttmûködésre. Réger Balázs A Tolna Megyei Állat- és Természetvédõ Alapítvány a Pedigree Örökbefogadási Program pályázatán 2 millió forintot nyert. A pénzt a Szekszárdon gondozott kutyák ivartalanítására és microchippel való ellátására költhetik, kiemelkedõ állatvédelmi munkájuk elismeréseként. Fiáth Szilviától, az alapítvány elnökétõl megtudtuk, a szekszárdi kutyamenhelyen tavasszal és nyáron átlagosan kutyáról gondoskodnak, de õsszel és télen a létszám elérheti a egyedet is. Az õszi hónapokban nagyon sok kutya kerül az utcákra. Többen ekkor szabadulnak meg télire a tanyán tartott kutyáiktól, holott ezt a törvény akár börtönnel is sújthatja. Az állatvédelem két fõ pilléreként az állatvédõ az ivartalanítást és az állatok egyedi azonosítóval való ellátását nevezte meg. Az ivartalanítással nagyban csökkenthetõ az utcára kerülõ állatok száma. A beavatkozás az állat nagyságától és az állatorvos árszabásától függõen a macskáknál 6 és 15 ezer, a kutyáknál 8 és 35 ezer forint között van. Ez sokaknak nagyon magas ár, de fontos átgondolni a dolgot, mert az ivartalanítás egy életre szóló befektetés. A mûtét után az állat nem ivarzik és szaporodik évente kétszer, nyugodtabbá válik, meghosszabbíthatjuk vele az életét, mert általa több súlyos betegség megelõzhetõ. Az állatok microchippel való 5. oldal Védjük a cicákat, kutyákat! Éjszakára is nyitva a vármúzeum ellátása 5 és 10 ezer forint között mozog. Ha a kutya vagy cica elkóborol, a microchippel könnyebb beazonosítani és megtalálni, illetve bizonyítani, hogy kinek a tulajdonában volt eredetileg az állat. Az állatorvosi rendelõk és menhelyek általában rendelkeznek microchip leolvasóval, a Magyar Állatorvosi Kamarának internetes nyilvántartása van a hivatalosan chipezett állatokról. Maga a microchip kb. rizsszem méretû, az állatok nyakának bal oldalán a bõr alá szokta beültetni az állatorvos. Ha a leendõ gazdák a szekszárdi menhelyrõl fogadnak örökbe felnõtt kutyát, a fenti költségeket megspórolhatják, hiszen itt minden felnõtt kutya oltva, ivartalanítva és microchippel ellátva várja új gazdáját. A kölyök kutyáknál az alapítvány egyeztetett idõpontban térítés nélkül ivartalanítja a menhelyrõl befogadott kutyust 6 hónapos kora után. -f-k- A menhely önkéntesei chip leolvasóval azonosítják Hopét, a labrador keverék kölyköt Elsõ alkalommal, november 14-én rendezi meg a kulturális minisztérium a Múzeumok Õszi Éjszakáját. Tolna megyébõl a simontornyai vármúzeum is változatos programokat kínál ezen a napon. Kéri György Magyarország egyetlen skótdudásának mûsora délután 14 órakor kezdõdik.15 órakor a simontornyai vár lovagjainak harci bemutatóját majd reneszánsz táncot láthatnak az érdeklõdõk. Múzeumi teaház nyílik órakor, ahol irodalomról, zenérõl lehet fõként beszélgetni. 18 órakor a budapesti Weiner Leó Zeneiskola hegedûszakos növendékeinek hangversenye színesíti az estet. A programot este 9 órától a Fény - dalok estje zárja a képtárban. A nap eseményei egyben zárják a Múzeumok Õszi Fesztiválja programsorozatot, minden érdeklõdõt szeretettel várnak a szervezõk. Varga László A tolnai táj nem agyagbánya! Nyugtalanító, hogy ezeken a területeken a rekultiváció még nagyon kezdeti stádiumban van, bár a legtöbb helyen az agyag kitermelése már hónapokkal ezelõtt befejezõdött figyelmeztetett Dr. Hegedûs Gyula. A Görögszó feletti területen a legsúlyosabb a helyzet. Ráadásul itt nincs szó rekultivációs kötelezettségrõl, mert (cselesen) nem célkitermelõi helyként kérték az engedélyt, hanem szõlõ teraszosításra. Közben több mint 800 ezer köbméter földet szállítottak el, ez volt a legnagyobb kitermelõ helyszín. Szekszárd környékének legszebb látképét csúfították el, örökre, igaz, a talajeróziós hatalmas nyomokat elsimították, a terület most legalább már nem gazos. A joggal aggódók persze fontosnak tartják az autópálya megépítését, hiszen a gazdasági okok mellett egy jól szervezett közlekedés környezeti terhe és az emberek életére gyakorolt káros hatása kisebb. Tarthatatlan viszont, hogy természetrombolással valósuljanak meg ezek a megaépítkezések. A rekultivációs kötelezettséget jogszabály szabályozza, amely kimondja, hogy bányászat miatt a terület nem minõsíthetõ át. Ha korábban erdõ volt, ott erdõt kell létrehozni, ha szõlõ, akkor szõlõt, egy éven belül. Ezt tehát mindenképpen számon kell kérni vagy a földtulajdonostól, vagy a kivitelezõtõl. Amúgy a rekultivációs elõírások betartását a Pécsi Bányakapitányság ellenõrzi. Néhány esetben már eljárást indított, és bírságot szabott ki. Az M6-os esetében a kitermelõ helyek engedélyeztetése gyorsított eljárással történt. Kiemelt beruházásként a hatóságok többsége csak szakértõi állásfoglalást adott, nem engedélyt. Az LMP szekszárdi csoportja kifogásolja, hogy a kitermelõ helyeket megfelelõ vizsgálatok és körültekintés nélkül választották ki, kizárólag a terület tulajdonosa és a kivitelezõ egyeztetett. Pedig a Szekszárdi Dombvidék, mint látkép, közös érték. Mindannyiunk közös érdeke, hogy a jövõben ne valósuljon meg a környezetet romboló, tájsebekkel járó beruházás. Különben a dombvidékünk természeti és turisztikai értékei válnak semmivé a magánérdekek darálójában. -k-h- Holdbéli tájra emlékeztet a Tolnai-dombság néhol Bautzen járás Szászország tartomány része. Lakossága a 2008 augusztusi járási reformot követõen fõre nõtt, amelybõl szorb nemzetiségû lakos. A járási közgyûlés összetétele: CDU (Kereszténydemokrata Unió) 41 képviselõ, SPD (Szociáldemokrata Párt) 12 képviselõ, FDP (Szabaddemokrata Párt) 7 képviselõ, Die Linke (Bal Párt) 19 képviselõ, NPD 5 képviselõ, BAFV 4 képviselõ, Grünen (Zöldek) 3 képviselõ, FWWDL 2 képviselõ, FSW (Szorb Választási Szövetség) 1 képviselõ.

6 6. oldal M A G A Z I N Megyénk rejtett kincsei A Kapos-völgyében fekvõ majd 300 lakosú kisközséget a Hõgyészt Dombóvárral összekötõ út mentén találjuk. Neve már 1298-ban Duusként felbukkan, amelyet egyesek a XIII. században divatos szláv eredetû Dus személynévbõl származtatnak, amíg a népi etimológia szerint a messze földrõl ideérkezõk a táj szépségét meglátva így kiáltottak fel Tu sau!(du schau!=te nézd). A török idõkben lakott maradt, de a felszabadító háborúk alatt elnéptelenedett. Késõn, csak az es években telepítette be új tulajdonosa, Mercy gróf tól az Apponyi család birtokolta a falut a II. világháború végéig. A környezõ erdõben ejtette el 1929-ben Zichy Rubidó Iván azt a szarvast, amelyet rendkívüli terpesztése miatt csak magyar ökörnek neveztek el, s mint a leghíresebb magyar trófeát tartották számon 1945 Dúzs elõtt (ma is megtekinthetõ a Természettudományi Múzeumban). A falu épített nevezetessége az 1828-ban állított klasszicista stílusú római katolikus templom. Az I. és II. világháborúban elesett hõsök tiszteletére állított emlékmû a Polgármesteri Hivatal kertjében található. Dúzstól 1 km-re áll a csicsói kápolna. A szájhagyomány szerint Apponyi Antal disznócsordája itt túrt elõ a földbõl egy Mária-szobrot, amelynek helyén egy forrás fakadt. Évente kétszer májusban és szeptemberben zarándokolnak a kegyhelyre a hívek. A szép táj nemcsak a kirándulókat ragadja meg. Több mint tíz éve nyaranta alkotótábornak ad helyet a falu. A napsütötte domboldalon kitûnõ borok teremnek, amelyeket megkóstolhatnak, ha felkeresik a Tolna borút helyi állomását. Ö.J. Ha vizes, ha csúszik az úttest Fokozott figyelem kell a rossz idõ beálltával Szinte átmenet nélkül váltott át az idõjárás októberben a nyárból a télbe. Ezzel együtt a közlekedési útviszonyok hirtelen rosszabbodása a balesetek számában is éreztette hatását. A hónap második hétvégéjén 9 baleset történt a megye közútjain, köztük egy halálos. Itt az õsz, jön a tél, figyeljünk jobban az utakon! Október 11-én Nagykónyi és Kocsola között a 61-es úton busznak ütközött egy, a vizes úton a kanyarban kisodródó személyautó. A karambolban a kocsi vezetõje a helyszínen meghalt. Utasa, egy 28 éves nõ, súlyosan sérült. A buszban két fõ könnyen sérült. Általános tapasztalat, hogy az idõ rosszabbra fordulásával ugrásszerûen megnõ a közúti balesetek száma. Több gyalogost ütnek el és gyakoriak a ráfutásos balesetek. Az autósok tisztelet a kivételeknek az esõáztatta utakon nem csökkentik a sebességet, nem növelik meg a követési távolságot. Az elütött gyalogosok fejében pedig az ütközés elõtt meg sem fordul, hogy a vizes, csúszós úton a jármûvek féktávolsága megnõ, meggondolatlanul nem tanácsos az úttestre lépni. A Tolna Megyei Baleset-megelõzési Bizottság az õszi, téli idõ beálltával az alábbiakra figyelmeztetett. Nemcsak a kezdõ, kevés gyakorlattal rendelkezõket, de a rutinos vezetõket is próbára teszik a megváltozott útviszonyok. Veszélyes lehet az alattomos, foltokban elhelyezkedõ köd. Olykor váratlanul futhatunk bele a ködpamacsba, és a látótávolság hirtelen lecsökkenhet. Figyelemfelhívó lehet ilyenkor, ha a szembejövõk tompított fényszórói világítanak. Célszerû a saját lámpáinkat is bekapcsolni, és elegendõ követési távolságot tartva konvojban közlekedni. A ködbe beérve ne fékezzünk pánikszerûen, figyeljük a mögöttünk haladókat is. A hátsó ködlámpát csak akkor használjuk, ha a látótávolság 50 méter alá csökken, különben vakíthatjuk a mögöttünk haladókat. A féktávolságról: Egy 50 km/óra sebességgel haladó gépkocsi (blokkolásgátló nélkül) fékútja száraz úton 34, nedves úton 47 m. Vagyis 13 m-rel hosszabb a jármû fékútja. Végzetes lehet, ha a nedves, vizes úton az 50-nel jövõ kocsi elé akkor lépünk az útra, amikor az 13 méterre van tõlünk. Legyünk körültekintõek, várjuk meg, amíg a gépkocsi elhalad! Nem szabad megfeledkezni a téli gumik felszerelésérõl, a fagyálló ablakmosó folyadék feltöltésérõl sem. Az elõzõekben leírtakra sokan legyintenek. Legyinthetnek, de nem hagyhatják figyelmen kívül, ugyanis az elkövetkezendõ téli hónapokban az ónos esõ, a hó, a jég beálltával a közlekedés még veszélyesebbé válhat. b-k Birsalmás libacomb November, azon belül Márton napja az újbor ünnepe is. A jeles névnaphoz kapcsolja a hagyomány a libát, amely egyszerûen elkészítve, de gyümölccsel gazdagítva is remek, ízletes sült fogás lehet Tolna megye borvidékein. Barabásné Illés Irén, a szekszárdi Fõispán étterem üzletvezetõje szeret kísérletezni. Kipróbálta és jó szívvel ajánlja mindenkinek a birsalmával kombinált libasültet az újborok mellé, ínyenc ünnepi fogásnak. Hozzávalók: 2 db egész libacomb, 40 dkg burgonya, 40 dkg birsalma, só, bors, fûszerkeverék, besamel mártás (vaj, liszt, tej), fehérbor, barnacukor, vaj Elkészítés: a libacombokat megtisztítjuk, szárnyasfûszer-keverékkel jól bedörzsöljük, és félre tesszük. A birsalmát vagy birskörtét meghámozzuk, az egyforma nagyságú burgonyát jó alaposan megmossuk (nem kell meghámozni), majd ketté vágjuk. A libacombokat tepsibe rakjuk, mellé a birsalmát, majd a jól megfûszerezett, félbe vágott burgonyát. Lefóliázva 180 fokon 1,5 órán keresztül sütjük. Ezután a fóliát levesszük, a birsalmát kiszedjük és félre tesszük. A tepsiben maradt libacombokat és burgonyát vissza teszszük a sütõbe és ropogósra pirítjuk. Közben a birsalmából kiválogatjuk az apróbbakat, és az elkészített besamel mártással összekeverjük, pépesítjük, fehér borral, egy kis kanál vajjal krémesítjük. Ízlés szerint ízesítjük (pl. barnacukorral és egy pici sóval). Jó étvágyat! EGYHÁZI GONDOLATOK abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. ApCsel 15,11 Ebben az idõszakban, november legelején megállva, gyertyát gyújtva egy-egy szerettünk sírjánál szembesülnünk kell az élet végességével. Sok-sok emlék szállja meg az embert, amelyek fölidézik a nagyszülõt, szülõt, testvért, gyermeket, rokont, barátot. Gyakran ki is mondjuk, nem tudom elhinni, fölfogni, hogy nincs többé, hogy tegnap még úgy búcsúztunk, hogy ma találkozunk, és már soha nem fogom látni. Az élet végességével világnézettõl, nemi, vagy nemzeti hovatartozástól függetlenül mindenkinek szembe kell néznie. Elviselhetetlen a tudat, hogy életünk egyik pillanatról a másikra semmivé válhat, mint a pára, ahogy a zsoltáros mondja, rövid ideig látszik, azután pedig nincs többé. Az ige, ami ma elõttünk áll, biztatást, reményt ad. Isten 2000 évvel ezelõtt legyõzte a halált és elõhozta az elmúlhatatlan életet Jézus Krisztusban, és ez kegyelem által ingyen a miénk. Megszoktuk, hogy rengeteg elvárás közepette, aminek meg kell felelnünk életünk során, mindig valamiféle teljesítményt kell nyújtani, vagy legalább úgy csinálni. Megtanultuk, hogy mindennek ára van és, ami olcsó, vagy netán ingyen adatik, az silány, de legalább is gyanús. Bizalmatlanokká lettünk egymással szemben is, és ezt adjuk tovább gyermekeinknek. Saját kis világunkba bezárkózunk és úgy teszünk, mintha semmi sem érdekelne és nem befolyásolna. Isten szava azonban szeretne bennünket ma itt a temetõ csendjében is fölrázni, figyelmeztetni, hogy életre hívott el, és feladatul adta az élet minél teljesebb és mélyebb megélését. Nem véletlenül vagyunk itt, nem a sors szeszélye vet ide vagy oda bennünket, hanem Isten akaratából küldetésben járva, ahogy egy helyen az apostol írja, élünk. Azzal a hittel és bizalommal, talán sok szomorúsággal és fájdalommal is szívünkben állhatunk meg ma is, hogy Isten megváltoztatta a történelem menetét 2000 évvel ezelõtt és J. K. keresztje mindnyájunk számára reményt és örömhírt jelenthet. Beke Mátyás evangélikus lelkész, Gyönk Randevú egy pohár bor mellett Sas Erzsébet rovata Vendégem a szekszárdi Fõispán étteremben Endreffyné Takács Mária, a Simontornyai Vármúzeum igazgatója. Tartalmas szakmai életének egyik meghatározó munkája egy könyv, amelyet Dr. Balázs Kovács Sándorral szerkesztettek közösen. A Hadfy Béla Ozorai búcsúztató versei címû kötet a kegyeletnek, a gyásznak, a hozzá kapcsolatos szokásoknak egészen egyedi és sajátságos formában állít emléket. Mindenszentek, Halottak napja van ezen a hétvégén. Virágba borulnak a sírok, gyertyákat gyújtunk. Hogyan emlékeztek régen, és miként tartjuk ma elment szeretteink ünnepét? Mifelénk karácsony után a Mindenszentek volt a legnagyobb ünnep. A temetõben találkozott a család, gyertyát gyújtottunk, aztán valamelyik családtagnál összejöttünk, s beszélgettünk az elhunytról. Felemlegettünk a vele töltött idõt, emlékezések követték egymást, szép és szomorú történetek, s arra az estére ott volt közöttünk. Róla, róluk szólt minden, s talán a családi összetartozásnak ez is egy szép, s nem feltétlen szomorú alkalma volt. A régi temetkezési szokások menynyiben tértek el a mostaniaktól? Elõször is régen rendszerint otthon, a szeretteik körében haltak meg az emberek. Több generáció élt együtt, ma sok család van távol egymástól, nem is egy településen, egy országban él. Az elmúlás hozzátartozott az élethez, készültek rá, a hétköznapokban mindennapi téma volt, s nem tabu, mint manapság. Az elhunytat az elsõ, tisztaszobában ravatalozták fel, ott vett tõle végsõ búcsút a Kegyelet, gyász régen és ma család, a rokonság. Ezt követõen a legfájdalmasabb pillanat következett, a koporsó fedél leszögezése. Aztán az udvaron a Szent Mihály lovára tették. A szokás úgy tartotta, hogy a koporsó egyik oldalán a férfiak, a másik oldalán a nõk álltak, a búcsúztató ott hangzott el. Még az állatokat is bezárták a temetés idejére, csak a temetés után engedték ki õket. Ezzel szemben ma mind gyakoribb, hogy a kórházban halnak meg szeretteink, s a temetés, a gyász is nagyot változott Ebben a rohanó életvitelben, amelyben most élünk, sajnos még az élõ szeretteinkkel való kapcsolattartás is nehéz, hát még a beteg elhunytakkal. Régen a hit sokat segített akár annak, akinek el kellett mennie, akár annak, aki itt maradt. A gyász feldolgozására ma már nem marad idõ, gyászruhát az évszázados szokásokban meghatározott ideig már csak az idõsebb generáció viseli, a fiatalok már nem. Viszont az a véleményem, hogy nem is ezen múlik a szeretteink elvesztése iránt érzett fájdalom. Van-e a mai gyásznak, a kegyeletnek olyan formája, amely újra a régi idõkre emlékeztet? Igen, méghozzá a temetõbe járás, a sír gondozása, virágokkal való díszítése. Vannak, akik naponta visznek friss virágot, ez leginkább az idõs házastársakra jellemzõ. A fiatalok, az elhunyt idõs szülõk gyerekei kevésbé, ami éppen a rohanó, megváltozott élethelyzetek miatt alakult így. Voltak évtizedek, amikor csak Mindenszentek és Halottak napján jártak ki az emberek a temetõbe. Ma ez újra a régi szokásokat követi, s ez a két nap is sokkal nagyobb ünnep lett pár éve, mint több évtizedig volt. A gyász feldolgozása szintén más, mint a régen. Sem ideje, sem módja nincs a mai embernek arra, hogy hónapokig, évekig, beletemetkezzen. Felgyorsult minden, praktikussá, racionálissá vált az életünk nagy része, így ez is. Miután a gyerekek a szülõktõl nem látják a gyász különbözõ formáit, ezért õk sem tudják majd továbbadni úgy, mint a mai középkorosztály, akik még láthatták a régi mintát. A mai gyerekek ettõl és sok más mindentõl sokkal érzelemszegényebbek lesznek, amiért õk semmiképpen nem hibáztathatóak. A mai temetõkrõl, sírkövekrõl, virágdíszekrõl még annyit szeretnék elmondani, hogy látszik a jólét Az nem lehet, hogy ez sokszor csak a lelkiismeret szava? Ha ízléstelenül monstrum, drága sírköveket látok, azt gondolom, hogy talán a szokásos magyar virtus köszön vissza: ha te ekkorát állítasz, akkor én még nagyobbat Igen, lehet ez is motiváció, sõt Ami mostanság feltûnõ és érthetetlen, az a piros gyertyák özöne, amivel a gyártók, a forgalmazók elárasztják a vevõket, holott tudjuk, hogy a piros nem volt soha a gyász színe. Van egy mondás, miszerint halottról jót, vagy semmit. Mi errõl a véleményed? Erre cáfolt rá Hadfy Béla ozorai igazgató-kántortanító, akinek búcsúztató verseit a családtagok jóvoltából szerkesztõtársammal, Dr. Balázs Kovács Sándorral könyvbe gyûjtöttünk. Õ egyegy búcsúztatón nem vallotta a fenti mondást, a halott életét úgy énekelte meg, ahogy az valóban élt. Meghatóan, érzelmesen, ugyanakkor az igazat mondva. Sokan kérték a végrendeletükben, hogy õket csak Hadfy Béla búcsúztassa. Versei hármas tagolódást mutattak. Az elsõben részben egyházi énekek mintáit vette elõ, ám tudatosan egyediségre törekedve. A fõ részben a halott egyes szám elsõ személyben búcsúzik szeretteitõl. Itt jellemzõ a rokonság hierarchiája, ahol a vérségi rokonoknál mindig a férfiak voltak elsõként megemlítve. A búcsúztató záró részében áldást mond, s a temetõbe és imádkozni hívja a résztvevõket. Nos, õ úgy búcsúztatott, hogy a rossz tulajdonságait, tetteit, a halott vallotta, akárcsak az elkövetett hibáit, s a halott követte meg ellenségeit. Példát állított verseiben, olykor elrettentõt, olykor követendõt. Szokatlan módja ez a nevelésnek, de tanító volt, amit még a temetõben sem tudott elfeledni. A családi és egyéni tragédiákat igazi irodalmi vénával mutatta be. A legfontosabb volt az érzelmi hatás, megríkatni a gyászolókat. A könyvet átolvasva valóban az az érzése az embernek, hogy búcsúztatóinak fenn kellett maradniuk. Korképet rajzolnak, életeket örökítenek versben. Hadfy Béla nemzedékeket nevelt fel Ozorán. Közel fél évszázadon keresztül, 1921-tõl 1968-ig (haláláig) igazgatott, tanított, nevelt, temetett itt, mindenki ismerte, s Õ is mindenkit ismert. Amikor 77 évesen elhunyt, az egész falu ott volt a temetésén. Köszönet azoknak, akik segítették a könyv megjelenését, mert felismerték, hogy ez a kötet nemcsak a községben elhunyt személyeknek és hozzátartozóknak állít emléket, hanem ezek a versek az ozorai szokásokat, szertartásokat, ünnepek rendjét is megõrzik. E szokások megörökítése nélkül aligha maradhatna fenn tartósan emberi közösség.

7 Tolnai tájakon kerekeztek a régió kupáért S P O R T K Ö Z É L E T M E Z Õ G A Z D A S Á G P R O G R A M O K Méltó jubileum a 100. NB I-es bajnokin Legyõzte a Paksi FC a Kecskemétet A 99 bajnoki találkozó mérlege, amit a PSE csapata vívott a magyar labdarúgás élvonalában, a következõ: 30 gyõzelem, 27 döntetlen és 42 vereség. Október 17-re, a 100. meccsre tehát fel volt adva a lecke. A jubileumi találkozót a Kecskemét Te-Ereco együttesével vívta Gellei Imre és csapata, sikerrel. Aki átlépett a jeles napon a fehérvári úti stadion kapuján, az érezte, hogy a Soproni liga 11. fordulója az atomvárosi csapatnak korántsem lesz átlagos meccs. A klub vezetõi mindent megtettek azért, hogy a szurkolók érezzék a belépést követõ közel két órában: ez az õ ünnepük is. Ingyen sör és üdítõ, autogramm füzet, tapsrudak és számos, a mérkõzést felejthetetlenné tevõ tényezõ. Volt például óriáskivetítõ, ami a csapat eddig rúgott találatait mutatta. Már a meccs elõtt tapsolhattak a szurkolók, ugyanis a tolnai labdarugó fellegvár U 17-es csapatának az elõzõ bajnokságban szerzett aranyait szintén ezen a napon osztották ki. Gellei Imre és a Kecskemét kezdõ 11 játékosai este 6 órakor végre már a pályán volt, akárcsak a hazai csapat motorja, az Atomic Strike szurkolói csoport két vezéregyénisége. A kezdõrúgást õk ejthették meg. A két együttes egyike A Szekszárdi Kerékpáros Sport Egyesület október 3-4-én rendezte meg a II. Tolna Régió Kupát. Az idõjárás maximálisan kedvezett a versenyzéshez. 74 sportoló nevezett az ország több pontjairól, többek között Budapestrõl, Kaposvárról, Pécsrõl, Tamásiból, Székesfehérvárról, Szegedrõl, Miskolcról. Az elsõ napon Fadd-Domboriban egy rövid idõfutammal indítottak a kerekesek, ezt a Dombori és Dunaszentgyörgy közötti útvonalon mezõnyverseny követte. Másnap Sióagárdon egy kritériummal zárult a verseny. A két nap alatt a leghosszabb táv elérte a 136 km-t. Összesen 8 korcsoportban avattak gyõztest. A vasárnapi futamon még a helyi és a közelben lakó óvodások és általános iskolások is lehetõséget kaptak egy kis versenyzéshez. Szép számú közönség, közel 200 ember szurkolta végig a futamokat. A verseny megszervezését a megyei önkormányzat is támogatta. -r- Gondolatszabadság Vízszintes: 1. Hérakleitosz görög filozófus gondolatát idézzük. 9. A Balatonon is közlekedik. 13. Forma 1-es pilóta volt (Jean). 14. Szöget a fába üt. 15. Itáliai festõ volt (Guido). 17. A buddhizmus japánban elterjedt ága. 18. Kemény anyagba metsz de-france, történelmi táj Franciaországban. 20. Alföldi kút jelzõje lehet. 22. MEF. 23. Útépítési kellék. 24. Francia festõ volt (Édouard). 25. Nõi név. 26. Rendellenes testhõmérséklet. 27. Város a Duna és Tisza összefolyásánál. 28. A gondolat második része. 29. Másolat. 30. Éjszakai mulatóhely. 32. Celebeszi vadtulok. 33. Sötétpiros szín. 35. Személyes névmás. 36. Amerigo, képzõmûvész volt. 37. Az autó lelke. 38. Válaszadásra ösztönzõ szó. 39. Gazdasági épület. 40. Felsõ végtag. 41. Húspogácsa, fasírt. 42. Félvér lófajta. 45. A víz színe alatt tenyészõ indás növény. 46. A gondolat záró része. Függõleges: 1. Kerek játékszer. 2. Karjaival átfogó. 3. Az egyik mûvészeti ág. 4. Igen-igen régi. 5. Téli sporteszköz. 6. Az egyik vércsoport. 7. Kalauzol, irányít. 8. Cseh festõ volt (Mikolas). 9. Kenyeret vajaz. 10. Védelmez. 11. Hirtelen emelkedik az út. 12. Az arc oldalnézete. 16. A vegyjele: s. 20. Földtulajdonos. 21. Ünnepélyesen megkezdettnek nyilvánít. 22. Hosszmérték. 24. Rögeszme, hóbort. 25. Azonos a vízsz. 45. számú sorral. 26. Ritka férfinév. 27. Egy másik férfinév. 28. Magánszám. 29. Honvéd. 31. Bûnre csábít. 33. Hüvelyes növény. 34. Kiforrt szõlõlé. 35. Szenynyes ruha tisztítása. 37. Idegen nõi név. 38. Fölényes válasz. 40. Szenvedés. 41. A folyó két partját köti össze. 43. A nobélium vegyjele. 45. Pelyhes csapadék. sem tekinthet vissza túl nagy élvonal béli pályafutásra, õk eddig csupán kétszer találkoztak. Elõször a Paks gyõzni tudott 2:1-re az Alföldön, majd hazai pályán 2:2-t játszottak. A 100. találkozón a hazai fiúk kezdtek jobban annak ellenére, hogy több társukat nélkülözniük kellett. Így Lisztes Krisztián sem brillírozhatott. Továbbá a védelem egy meghatározó, mára már U 20-as világbajnoka, Szabó János szintén nem volt a játéktéren, utánpótlás csapattársaival épp aznap indult haza Egyiptomból. A paksiaknak mintegy fél óra kellett, hogy megszerezzék a vezetést, Tököli Attila 25 méterrõl vette célba a vendég kaput, és a keresztléc segítségével megszerezte a vezetést. Tomiszlav Szivics fiai csupán a második játékrészben villantak elõször, ekkor Montvai egyenlített, ám pár perccel késõbb Böde Dániel révén már ismét a Paksnál volt az elõny, ami az utolsó sípszóig meg is maradt. Közben Kovács Attila megfogott egy 11-est, így joggal és önfeledten ünnepelhetett a jubiláló csapat. Gellei Imre a mérkõzést követõ sajtótájékoztatón megköszönte a vezetõknek, hogy már negyedik éve biztosítják az NB I-es feltételeket. Ígéretet tett a klubnak, a szurkolóknak, hogy idén még jobban küzdenek, hogy a legjobb 10 magyar csapat között legyenek a bajnokság végére. Böröcz Máté Készül a tolnai szoborkönyv Pályázaton nyert százezret a Tolnai Városvédõ Egyesület, az önkormányzattól kapott hetvenet, s így már kiadható a könyv. Várhatóan az idén összeáll a teljes anyag, és jövõre kinyomtatják. Tolna és Mözs köztéri szobrai szerepelnek majd benne, történetükkel együtt. A gyûjtõmunka az egyesület korábbi elnöke, Freund György érdeme. Halála után, 2007-ben Práger Mária vette át a szervezet vezetését. Az anyagot férje, Lajtai Zoltán (képünkön) segítségével kiegészítgette, s most sajtó alá rendezik. Nagy szerepük volt a városvédõknek abban is, hogy visszakerült a településre oly jellemzõ bárka a holtágra. Fontosnak tartják a Tolnához köthetõ neves személyek, családok kutatását, dokumentálását is. Az egyesület egyik tagja, Steinbach Ferenc, a selyemgyárat alapító Bezerédj Pál munkásságával kapcsolatos levéltári kutatásokat végez. Az építész Práger Lajtai házaspár a volt laktanya még funkció nélküli épületeinek hasznosítását is szorgalmazza Tolnán. Wessely 7. oldal Polgárbarát rendõrség A mobilitás tanárnak, diáknak is hasznos Az év utolsó két hónapjának idõjárása meghatározó lesz a 2010-es év mezõgazdasága számára. Az aszály következtében a talajok vízkészlete minimális. Október végéig a lehullott csapadék alig éri el a 400 mm-t, amely kétharmada az éves mennyiségnek. Várhatóan a november, december csapadékosnak ígérkezik, ami nagyon fontos lenne a téli félév vízellátottsága szempontjából ben a január volt egyedül csapadékos, a június átlagos körüli, a többi hónap rendre elmaradt az átlagtól. Különösen a tavasz volt nagyon száraz. Ezzel együtt január kivételével Rendnek kell lenni! Életünkben rengeteg határidõ szorít mindannyiunkat. Nincs ez másként a gépkocsi-papírokkal sem, mûszaki, zöld kártya, biztosítás: mind-mind határidõs ügylet, figyelni kell rá. Elõfordul ugyanakkor, hogy egy-egy határidõ szombatra, netán vasárnapra esik s mint ilyen, a lejárat napján megújíthatatlan. Persze a gépkocsi tulajdonosának ilyenkor ügyelnie kell(ene) arra, hogy még munkanapon intézze el a hosszabbítást, sajnos azonban van úgy, hogy másképpen alakulnak a dolgok. Rendnek kell lenni! Így gondolhatta az a járõr is, aki a minap rendszámfelismerõ-rendszere segítségével kiszúrta, hogy október 11-én (vasárnap) lejárt az autóm mûszakija október 12-ét, hétfõt írtunk, és nem sokkal jártunk fél négy után, amikor szirénázva vágódott a kocsi mögé a Szolgálunk és védünk! feliratú rendõrautó. Az ifjú hölgy elõírásszerûen köszönt, majd hasonlóképpen eljárva elkérte a papírokat s lám, kiderült, hogy bizonybizony elõzõ nap (vasárnap) lejárt a gépjármû mûszaki érvényessége. A közelben lakók és a közeli gyermekintézménybe érkezõk hamar megnyugodhattak, hiszen a rendõrautó ekkor már kikapcsolta megkülönböztetõ jelzéseit. Az intézkedõ rendõrnõ tájékoztatott a lejárat tényérõl, amelyet én saját magam hibájaként elismertem, de hiába védekeztem a vasárnapi lejárattal és azzal az általános szabállyal amelyet például egy másik hatóság, az adóügyi szokott alkalmazni, hogy munkaszüneti napra esõ határidõ esetén az elsõ munkanapon még következmények nélkül rendezhetõ a tartozás, õt ez nem hatotta meg. Precíz hivatalossággal elvette a forgalmimat, majd az ezzel járó papírmunkához látott. Ilyenkor a rendõrségnek három napja van arra, hogy az ügyet továbbítsa az illetékes okmányirodának. A háromból négy lett, de köszönet az okmányiroda segítõkész és gyors munkatársainak, további késedelmet már nem szenvedett a hiány pótlása. Az ügynek annyi (büntetõ) eredménye lett, hogy a kocsi tíz napra kikerült a forgalomból. Nem kérdés, hibáztam-e (igen), de nem lehetne ilyenkor egy polgárbarát figyelmeztetéssel elejét venni egy hoszszúra is nyújtható procedúrának? Vöröss Endre A külföldi tapasztalat szerzés mindenki számára fontos, legyen az munkavállaló, tanár vagy diák. A Leonardo és a Comenius programok a pedagógusoknak és a tanítványaiknak nyújtanak jó lehetõséget külföldi tanulmányúton való részvételre. A Tempus Közalapítvány a Europe Direct Európai Információs Pont (EIP) közremûködésével nemrég a friss lehetõségekrõl tájékoztatta a megye általános és középiskoláinak képviselõit a nemzetközi iskolai együttmûködésekrõl és mobilitásról. A mintegy 30 résztvevõ részletes tájékoztatást kapott a Leonardo da Vinci valamint a Comenius pályázatokról. A szervezõk azt remélik, hogy ezáltal nõ a pályázási kedv Tolna megyében. -d-k- Ki mint vet, úgy arat Idõjárás, mezõgazdaság november, december (amely hideg volt) az átlagos és meleg hónapok jellemezték az évet, ami csak tovább fokozta az aszályt. A napraforgó kedvezõen viselte ezt az idõjárást, és átlag feletti termést produkált. Az õszi kalászosok és a kukorica termése azonban elmaradt az átlagostól. Volt azért pozitívuma is ennek az évnek: a kukorica kedvezõ szemnedvessége és a szõlõtermés minõsége. Az õszi betakarítási munkák is jó ütemben haladtak. Az októberi csapadék jól jött, a vetések és az õszi mélyszántások megfelelõen elvégezhetõek lesznek. Sajnos az értékesítési árakban nem történt jelentõs pozitív változás, ezért a termelõk jelentõs része küzd likviditási gondokkal és elõreláthatóan veszteséges évet zár. Kõvári László MÉDIAPARTNEREINK Szekszárd 91,1 MHz Paks 107,5 MHz Bonyhád 92,8 MHz Dunaföldvár 106,5 MHz Tamási 101,9 MHz Baja 94,3 MHz Beküldendõ a a vízszintes 1., 28. és 46. számú sorok megfejtése Beküldési határidõ: november 10. Cím: Séd Nyomda Kft Szekszárd, Epreskert u. 10. Elõzõ rejtvényünk megfejtése: Balszerencsét nem siratni kell, hanem legyõzni Nyertesek: Szegedi István (Bonyhád-Majos), Lengyel Judit (Dunaföldvár), Buda Péterné (Szekszárd). A Séd Nyomda saját gyártású könyveit postán juttatjuk el. Tolna megye közéleti lapja Megjelenik: példányban, Tolna megye minden településén. Kiadja: Séd Nyomda Nyomdaipari Kiadó és Kereskedelmi Kft. Felelõs kiadó: a kft. ügyvezetõje Fõszerkesztõ: Katona Szilvia Tördelés: Dombi Viktória Szerkesztõség: 7100 Szekszárd, Epreskert u. 10., Pf.: 455; Tel.: 74/ megyei.naplo@sednyomda.hu on-line: ISSN

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 1. helyen végzett szállító pontszáma. 2. helyen végzett szállító

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 1. helyen végzett szállító pontszáma. 2. helyen végzett szállító Ellátott intézmény OM azonosító Ellátott intézmény neve Ellátott intézmény címe Tankerület 1. helyen végzett 1. helyen végzett pontszáma 1. helyen végzett pályázatának benyújtási ideje 2. helyen végzett

Részletesebben

Évente átlagosan 350 új kutyát fogadunk be, és védencünknek találunk új otthont.

Évente átlagosan 350 új kutyát fogadunk be, és védencünknek találunk új otthont. Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány Kutyamenhely Szekszárd Postacím: 7100 Szekszárd, Kilátó utca 31. Kutyamenhely: Szekszárd, Bogyiszlói út 8. E-mail:tmallatvedo @ gmail. com Telefonszám: 06-20-9810-558

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

SZEKSZÁRD KISTÉRSÉGI RENDEZVÉNYEK 2012.

SZEKSZÁRD KISTÉRSÉGI RENDEZVÉNYEK 2012. SZEKSZÁRD KISTÉRSÉGI RENDEZVÉNYEK 2012. Március 3. Tolna, Városi Hangverseny Helyszín: Tolna, Bezerédj Pál Szabadidőközpont 74/540-035 Március 3. Télűző Sárpilisen Helyszín: Önkormányzat és környéke Információ:

Részletesebben

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai Tartalom A pályázat célja... 3 A pályázat részcéljai... 3 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 3 SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM... 3 Székhely Intézmény... 4 Bezerédj István Szakképző

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében 2. ág, 2.1 "Testvérváros-program" intézkedés Részvétel: a projekt

Részletesebben

Településszintű munkaerő-piaci adatok április 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok április 20. 201. április 20. Bonyhád Lakó >65 nap Aparhant 1006 49 15 4 1 9 9 10 14 412 11,9 71 6,87 0,82 Bátaapáti 96 5 6 2 15 5 11 21 162 21,6 08 11,6 1,6 Bonyhád 1741 556 178 45 128 102 10 80 171 5568 10,0 9112

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2013. február 19-én 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Településszintű munkaerő-piaci adatok március 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok március 20. Bonyhád - ra '2017 1 () Aparhant 985 4 6 4 5 5 5 14 411 8, 71 4,8 0,9 Bátaapáti 420 28 2 8 10 7 12 19 159 17,6 18 8,8 1,7 Bonyhád 122 298 41 7 45 48 74 8 90 558 5,4 9086, 0,6 Bonyhádvarasd 407 9 2 2 2

Részletesebben

Településszintű munkaerő-piaci adatok július 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok július 20. Bonyhád () Aparhant 1009 22 5 7 0 4 4 4 5,1 74,0 0,7 Bátaapáti 42 26 5 9 8 5 5 16 168 15,5 25 8,0 1,9 Bonyhád 1471 274 52 60 5 67 65 52 82 582 4,7 9256,0 0,7 Bonyhádvarasd 416 7 1 0 0 0 0 0 174 4,0 14

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése A PROJEKT BEMUTATÁSA A projekt címe A projekt elemei (KMOP-2009-5.2.1/B) Pályázó Biatorbágy Város Önkormányzata Partnerszervezetek Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése Ezzel a projekttel

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

Településszintű munkaerő-piaci adatok december 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok december 20. Bonyhád () Aparhant 985 14 1 1 2 5 0 4 5 411 3,4 713 2,0 0,5 Bátaapáti 420 13 3 4 3 1 5 1 10 159 8,2 318 4,1 1,1 Bonyhád 13322 199 43 43 30 45 51 34 38 5538 3,6 9086 2,2 0,6 Bonyhádvasd 407 6 2 0 3 1 0

Részletesebben

Településszintű munkaerő-piaci adatok február 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok február 20. Bonyhád () Aparhant 947 20 3 4 4 1 3 1 7 414 4,8 665 3,0 0,7 Bátaapáti 385 16 5 6 2 5 5 3 8 161 10,0 295 5,4 1,3 Bonyhád 12982 233 44 51 28 49 58 33 55 5580 4,2 8483 2,7 0,7 Bonyhádvasd 413 3 1 0 1 0 0

Részletesebben

Településszintű munkaerő-piaci adatok november 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok november 20. szintű munkaerő-piaci adatok Bonyhád >65 nap () Aparhant 1021 18 5 1 6 0 41 4,2 746 2,4 0,5 Bátaapáti 418 26 5 8 6 9 5 21 167 15,6 27 8,0 1,6 Bonyhád 160 40 87 64 87 69 79 52 119 5808 5,9 9475,6 0,7 Bonyhádvarasd

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: IV.56-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2015. május 7-én (csütörtökön) 15 órakor a Vármegyeháza dísztermében (Szekszárd, Béla király tér

Részletesebben

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró

Részletesebben

Településszintű munkaerő-piaci adatok október 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok október 20. Bonyhád Aparhant 974 15 2 4 3 3 3 1 4 411 3,6 Bátaapáti 415 11 3 7 0 3 3 2 5 160 6,9 Bonyhád 13179 253 40 59 32 51 49 45 57 5547 4,6 Bonyhádvarasd 403 6 2 1 2 0 0 0 1 166 3,6 Cikó 861 26 7 6 4 4 8 4 8

Részletesebben

Településszintű munkaerő-piaci adatok január 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok január 20. Bonyhád Aparhant 985 19 2 5 3 5 1 4 6 411 4,6 Bátaapáti 420 12 2 3 3 0 5 0 9 160 7,5 Bonyhád 13322 230 46 47 34 49 54 36 47 5547 4,1 Bonyhádvarasd 407 5 2 0 2 1 0 1 0 166 3,0 Cikó 870 23 5 5 3 8 7 7 11

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNY- FENNTARTÁS ÚJ KERETEI

AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNY- FENNTARTÁS ÚJ KERETEI AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNY- FENNTARTÁS ÚJ KERETEI Szekszárd, 2013. április 18. GERZSEI PÉTER IGAZGATÓ KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT SZEKSZÁRDI TANKERÜLET 2013. JANUÁR 01. A nemzeg köznevelésről szóló

Részletesebben

A HUNGÁRIA TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜGYFÉLSZOLGÁLATI, ÜGYFELEK SZÁMÁRA NYITVA ÁLLÓ HELYISÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGE, VALAMINT NYITVATARTÁSI IDEJE

A HUNGÁRIA TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜGYFÉLSZOLGÁLATI, ÜGYFELEK SZÁMÁRA NYITVA ÁLLÓ HELYISÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGE, VALAMINT NYITVATARTÁSI IDEJE 4. sz. melléklet A HUNGÁRIA TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜGYFÉLSZOLGÁLATI, ÜGYFELEK SZÁMÁRA NYITVA ÁLLÓ HELYISÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGE, VALAMINT NYITVATARTÁSI IDEJE Hungária Takarék Fiókjainak nyitvatartási

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032)

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) Kedvezményezett: Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium A projekt

Részletesebben

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Az Egyesület bemutatása A DOWN Egyesületet 13 évvel ezelőtt olyan szülők hozták létre, akik fontosnak tartották, hogy a rendelkezésükre álló információkat és

Részletesebben

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét.

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Büszke vagyok arra, hogy választókörzetem 4. települése jutott el a fejlettség azon szintjére, hogy Köztársasági Elnök Úr városi rangot adományozott

Részletesebben

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként

Részletesebben

J A V A S L A T a évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására

J A V A S L A T a évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására J A V A S L A T a 2019. évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2019. március 28. Előterjesztő: Előkészítő: Farkas Péter Barnabás

Részletesebben

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006. KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési

Részletesebben

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Tóthné Pfaff Éva kultúraktív Egyesület TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 PEDAGÓGUSKÉPZÉST SEGÍTŐ HÁLÓZATOK TOVÁBBFEJLESZTÉSE A DÉL-DUNÁNTÚL RÉGIÓBAN A KÉSZÍTŐK Sebestyén Ágnes

Részletesebben

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2013. február 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2013. február 14-i rendes ülésére 10. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 14-i rendes ülésére Tárgy: A Kaposvár TISZK Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.

Részletesebben

Környezeti nevelés, szemléletformálás a Pannontáj-Sokoró Natúrparkban

Környezeti nevelés, szemléletformálás a Pannontáj-Sokoró Natúrparkban Környezeti nevelés, szemléletformálás a Pannontáj-Sokoró Natúrparkban Székely Rita Pannontáj- Sokoró Natúrpark munkaszervezet vezetője Magyar Natúrpark Szövetség alelnöke A natúrpark múltja Sokoró Ökológiai

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Négy település példás egysége

Négy település példás egysége Négyéves mandátumuk lejártához közelítve arról érdeklődtünk néhány szegedi önkormányzati képviselőtől, miben fejlődött, változott a körzetük, s milyen tervekkel néznek a jövőbe. Arra ügyeltünk, hogy különböző

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Döntés a Polgármesteri Konzultációs Fórum létrehozásáról

Döntés a Polgármesteri Konzultációs Fórum létrehozásáról Az előterjesztés száma: 58/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2016. március 30. napján 18-órakor megtartandó ülésére Döntés a Polgármesteri

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Bevezetett helyi adók (2013. január 1.)

Bevezetett helyi adók (2013. január 1.) Bevezetett helyi adók (2013. január 1.) Megye kód KSH-kód Település neve lakás Vagyoni típusú adók építményadó nem lakás Ft/m 2 vagy a forgalmi érték %-a telekadó Ft/m 2 vagy a forgalmi érték %-a Magánszemély

Részletesebben

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2011. március Hírlevél 2011. március 2 173 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEG AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATAIBAN A 2011. évi vállalkozásfejlesztést célzó

Részletesebben

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket Megjelent: www.veszpremkukac.hu Korszerű és környezetbarát villamosenergia napelem rendszer kerül a megyei Csolnoky Ferenc Kórház A, D és E épületének

Részletesebben

Rábakecöl Község Önkormányzata Tuba Erik polgármester Cím: H-9344 Rábakecöl, Kossuth u. 129. Tel/Fax: 00-36-96/257-529, 00-36-30/660-18-60 E-mail: polgarmester@rabakecol.hu Honlap: www.rabakecol.hu Rábakecöl

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK

HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK VÁLASZTÁSI FÜZETEK 175. HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA 2010. október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése február 15-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése február 15-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-2/2008. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. február 15-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 8/2008. (II. 15.) közgyűlési határozata a gyönki Tolnai Lajos Német

Részletesebben

Településszintő munkaerı-piaci adatok február 20.

Településszintő munkaerı-piaci adatok február 20. Bonyhád Lakó >65 nap (becsült) korú népes. Aparhant 111 6 8 11 5 0 466 7,7 777 4,6 0,65 Bátaapáti 41 45 5 14 6 11 160 28,1 296 15,20 2,12 Bonyhád 14045 619 218 166 50 186 6147 10,1 9576 6,46 0,90 Bonyhádvarasd

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Tolna megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó

Tolna megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó Tolna megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Alsónána 150 Ft/m2 6000 Ft/év 2 Alsónyék 50 Ft/m2 8000 Ft/év 2000 Ft/fő 1,5 % 3 Aparhant 6500 Ft/év 2% 4 Attala 9000 Ft/év

Részletesebben

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében

Részletesebben

Négy művésznő pólót árult

Négy művésznő pólót árult Póló 2010 Médium: Életforma Dátum: 2010.03.14. Négy művésznő pólót árult Március 8-án, 15.00 órától 18.00 óráig az Összefogás támogató művészei és arcai, Sebestyén Márta, énekesnő, Oroszlán Szonja, Tallós

Részletesebben

Településünk, B-A-Z megye ÉK-i csücskében, a Bodrogközben található. Ez a Cigándi járás az ország gazdaságilag és társadalmilag is a

Településünk, B-A-Z megye ÉK-i csücskében, a Bodrogközben található. Ez a Cigándi járás az ország gazdaságilag és társadalmilag is a 1 Településünk, B-A-Z megye ÉK-i csücskében, a Bodrogközben található. Ez a Cigándi járás az ország gazdaságilag és társadalmilag is a legelmaradottabb, leghátrányosabb térsége. 2 A Bodrogközt 3 folyó

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader.

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader. Emlékeztető Tárgy: ECOSYAL program Francia delegáció projektlátogatásai Időpont: 2014. augusztus 27 28. Helyszín: BDIVE területe 2014. áprilisától a Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület bekapcsolódott

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 185. MELLÉKLET:- TÁRGY: Javaslat a TOP-6.5.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című pályázati felhívás keretében a Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda Szőlőhegyi

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

Iktatószám: TO-04I/30/640-6/2014. Ügyintéző: - Dr. Ugodi Andrea Járási Hivatalvezető Asszony. Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal

Iktatószám: TO-04I/30/640-6/2014. Ügyintéző: - Dr. Ugodi Andrea Járási Hivatalvezető Asszony. Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal Dr. Ugodi Andrea Járási Hivatalvezető Asszony Iktatószám: TO-04I/30/640-6/2014. Ügyintéző: - Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal SZEKSZÁRD Bezerédj u. 1. 7100 Tárgy: Tájékoztatás kéknyelv betegségről

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 18-i ülése 18. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 18-i ülése 18. sz. napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. szeptember 18-i ülése 18. sz. napirendi pontja Javaslat közoktatási feladatellátási megállapodások megkötésére Előadó: dr. Puskás Imre,

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 9-i ülésére 3. Tárgy: Testvérvárosi Találkozó támogatására irányuló pályázat benyújtásának jóváhagyása Az előterjesztést

Részletesebben

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta 1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez Pályázati felhívás-minta P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Kazincbarcika város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁS TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK!

PÁLYAVÁLASZTÁS TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK! PÁLYAVÁLASZTÁS 2016-2017. TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK! Gyermekeik, tanítványaik minél hatékonyabb pályaválasztását, az alábbi szervezetek támogatják, segítik, egymással együttműködésben: Tolna

Részletesebben

2013. évi kistérségi rendezvények. Március. Április

2013. évi kistérségi rendezvények. Március. Április 2013. évi kistérségi rendezvények Március Március 21. Őcsény Városkörnyéki Mezei futóverseny - Őcsény több helyszín Deák István 70/943-6537 Április Április 20. Báta X. Hímestojás Fesztivál Bátai Tájház

Részletesebben

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2007. november 1 Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2008. augusztus 2 ÚJ, KÖRNYEZETKÖZPONTÚ TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉST TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI KIÍRÁS JELENT MEG A hazai vállalkozások körében népszerű,

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének

Részletesebben

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott Testvérség képekben Huszonkét tagú delegáció érkezett Zircre német testvérvárosunkból, Pohlheimből. A képviselő-testületek tagjai, a két vöröskeresztes szervezet és a testvérvárosi egyesületek képviselői

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében

Részletesebben

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen

Részletesebben

Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációja. Információs Napok, február

Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációja. Információs Napok, február Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációja Információs Napok, 2009. február Projekt bemutatása Háttér Projekt célja Pályázók köre Értékelés szakmai szempontjai Értékelés eljárásrendje

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

Tartalom: Bevezetés Rövid hírek, információk Programok A 2003-as év statisztikájából. Bevezetés

Tartalom: Bevezetés Rövid hírek, információk Programok A 2003-as év statisztikájából. Bevezetés "Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat, Debrecen Tartalom: Bevezetés Rövid hírek, információk Programok A 2003-as év statisztikájából Bevezetés Kedves Ügyelőtársak! Január 26-án közgyűlésen számoltunk

Részletesebben

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ALJEGYZŐJE

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ALJEGYZŐJE SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ALJEGYZŐJE Ikt.szám: IV.286/2013. Tárgy: tájékoztatás Mell.: 1 db Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Polgármester Úr! Szekszárd és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás

Részletesebben

Növekvő gyermeklétszámok

Növekvő gyermeklétszámok IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes

Részletesebben

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre Fényes Hajnalka: A Keresztény és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc diákjai kulturális és anyagi tőkejavakkal való ellátottsága Korábbi kutatásokból ismert, hogy a partiumi régió fiataljai kedvezőbb anyagi

Részletesebben

Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete november 29-én órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete november 29-én órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. NÓRÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8591 Nóráp Kossuth u 48. Szám: 9-12/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete 2011. november 29-én 18.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben