14. Tisztelt Közgyűlés!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "14. Tisztelt Közgyűlés!"

Átírás

1 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának /2006. (V..) önk. sz. rendelet-tervezete a helyi szociális támogatásokról és a gyermekvédelmi ellátásokról valamint az igénylés és a folyósítás rendjéről 14. Tisztelt Közgyűlés! A szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról szóló évi III. törvény ismételt módosításai, különösen arra tekintettel, hogy most először jelent meg a végrehajtását átfogóan szabályozó kormányrendelet (63/2206. (III. 27.), valamint a családtámogatási rendszer átalakítása, a rendszeres pénzbeli - gyermekvédelmi támogatás megszüntetése a helyi szabályozás újragondolását igényli. A megszületése, óta évenként módosított rendelet helyett új helyi szabályozás megalkotását tartjuk célszerűnek. Ez azt jelenti, hogy számos esetben ténylegesen új anyagi jogi szabályokra teszünk javaslatot, átvesszük a régiből a bevált szabályokat, és szerkezetében is korszerűbb ez a rendelet. Jogalkotási szempontból elfogadhatóbb a rendeltünk azért is, mert nem ismétli meg a magasabb szintű jogszabályok szövegét, csak az azokhoz csatlakozó helyi szabályokat tartalmazza. Az újraszabályozás főbb okai: 1. A támogatások odaítélése egyre inkább a normatív, alanyi jogosultság felé mozdult el. A ma még %-os önkormányzati-állami forrású ellátásoknál (alanyi ápolási díj, időskorúak járadéka, egészségkárosodottak és munkanélküliek rendszeres szociális segélye) már megszületett az a törvénymódosítás, hogy a megállapításuk január 1-től a jegyzők hatáskörébe tartozik. A magasabb szintű jogszabályok ezeknél a támogatásoknál csak a megszüntetés különböző eseteit nem szabályozták, erre kellett a saját rendelkezést hozni. 2. A közgyógyellátásra jogosultság július 1-től jelentősen változik. Egyrészt az eddig egységes, évi Ft térítés helyett változó, ennél kisebb összegű, de akár az éves Ft-ot is elérő összeget fogunk az OEP-nek az igazolványokért fizetni. Erre vonatkozó kalkulációt nem lehet készíteni. Másrészt a most önkormányzati mérlegelési jogkörbe tartozó jogosultságot a jegyző fogja megállapítani, a helyi rendeletünk szabályainak alkalmazásával. A jegyzői döntés ellen a Megyei Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatalához lehet jogorvoslatért fordulni. A jegyző csak pontosan körülhatárolt jogosultsági feltételeket alkalmazhat, nem mérlegelhet, méltányosságot nem gyakorolhat, hiszen az eljárásának jogszerűsége csak így biztosítható.

2 3. A munkanélküliek rendszeres szociális segélye nagyon jelentős mértékben nő július 1-től. Az összege havi Ft-tól akár Ft-ig változhat, attól függően, hogy hányan élnek a családban és mennyi a többi családtag jövedelme. Annak a támogatottnak, aki munkát talál, a segélye felét 3 hónapig, a 25 %-át további 3 hónapig még folyósítani kell, bármennyit is keres. Szabályoznunk kellett az együttműködési kötelezettség formáját és elemeit, valamint a kötelezettségek megszegésének következményeit, mert erre vonatkozóan is változtak a rendelkezések. 4. A lakásfenntartási támogatásban 2004-ben megjelent a normatív (90-os állami finanszírozású) ellátás. Ez egy egységes 425 Ft/m 2 rezsi alapul vételével, képlet segítségével kiszámított támogatás. Ennek mintájára és a 2 év tapasztalatai alapján a helyi lakásfenntartási megállapítását is alanyi jogú és számításos alapú támogatásra módosítjuk, így az egyéni, esetleg szubjektív mérlegelés helyett a szabályozásban a kiszámítható támogatást céloztuk meg. 5. A pénzbeli gyermekvédelmi támogatás január 1-től megszűnt (emelkedett a családi pótlék) és helyette a jegyző által megállapított rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény került bevezetésre. Saját költségvetésünkből rendkívüli gyermekvédelmi támogatást állapíthatunk meg. Mindezek figyelembe vételével a mellékelt rendelet elfogadását és régi hatályon kívül helyezését javasoljuk. A sokéves tapasztalat alapján úgy ítéljük meg, hogy a rendelet végrehajtható, és pénzügyileg is kezelhető a évi költségvetésben. Legkevésbé kiszámítható a közgyógyellátási rendszer hatása, mert amíg jelenleg egy igazolvány önkormányzatot terhelő költsége Ft/év, addig az új rendszerben ennél kevesebb is lehet, de elérheti a Ft évi kiadást is. Mindenképpen szükséges azonban az első néhány hónap tapasztalatát, a költségvetési hatásokat értékelni, és ha szükséges a szabályokat módosítani. A rendelet-tervezete a Szociális és Egészségügyi, a Költségvetési és Integrációs valamint a Jogi és Ügyrendi Bizottságok tárgyalták, támogatták a Közgyűlés elé terjesztését. Kérjük a rendelet-tervezet megtárgyalását, 15 napos közszemlére tételét. Eger, április 19. Dr. Szigethy Anna s. k. tanácsnon Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a helyi szociális támogatásokról és a gyermekvédelmi ellátásokról valamint az igénylés és a folyósítás rendjéről szóló rendelettervezetet és elrendeli annak 15 napos közszemlére tételét. Határidő: azonnal Felelős: dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető a jegyző megbízásából

3 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának /2006. (V..) önk. Sz. rendelete a helyi szociális támogatásokról és a gyermekvédelmi ellátásokról valamint az igénylés és a folyósítás rendjéről A rendelet célja, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény (továbbiakban: sztv) valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. Törvény (továbbiakban gyvt), valamint a végrehajtásukra alkotott rendeletek helyi alkalmazása érdekében szabályozza a támogatásokra való jogosultság, az igénylés, a megállapításhoz szükséges igazolások tartalmának és benyújtásának feltételeit, valamint a jogok érvényesítésének helyi garanciáit. Általános rendelkezések 1.. (1) A rendeletben meghatározott támogatásokra, ha az sztv. és a gytv. másként nem rendelkezik, az Eger városban lakóhellyel rendelkező személyek és a velük közös háztartásban élő hozzátartozóik jogosultak. (2) A hajléktalan személyek támogatásának megállapítása során az sztv. rendelkezési szerint kell eljárni. 2.. (1) A támogatások iránti kérelmeket az erre a célra rendszeresített nyomtatványon az sztvben, a gyvt-ben és a végrehajtási rendeleteikben és a jelen rendeletben meghatározott mellékletek és igazolások csatolásával Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában (továbbiakban: hivatal) folyamatosan lehet benyújtani. (2) Az igazolásokat eredetben kell a kérelemhez csatolni. A másolatban becsatolt igazolások hitelesítve fogadhatók le, vagy az igazolás eredetijét a kérelem benyújtásakor be kell mutatni. (3) A hivatal a kérelemben foglaltak valódiságát helyszíni szemle, saját nyilvántartásai és más hatóságok útján ellenőrizheti. 3.. (1) Ha jogszabály másként nem szabályozza, a) a munkabér-jellegű, a változó, de havi rendszeres jövedelmekről a kérelem benyújtását megelőző 3 hónap átlagáról kiállított munkáltatói igazolást, b) a nyugdíjakról, nyugdíjszerű ellátásokról, a családtámogatási ellátásokról a kérelem benyújtását megelőző hónap ellátásáról szóló igazolását, csekkszelvényt, c) a munkaügyi szervek által folyósított ellátásokról és a táppénzről az utolsó teljes hónap jövedelméről kiállított igazolást, csekkszelvényt, d) az egyéb (egyéni vagy társas vállalkozásból, alkalmi munkából származó) jövedelmek esetén ha van, a megelőző teljes év jövedelmének igazolását, és a megelőző három hónapban elért jövedelemről szóló nyilatkozatot kell csatolni.

4 (2) Ha az életkörülmények alapján a jövedelemnyilatkozatban foglaltakat a hivatal vitatja, az sztv. szerinti támogatások megállapítása során ún. vélelmezett jövedelmet kell figyelembe venni. A vélelmezett jövedelem a kérelmező és családja által lakott lakás és a tulajdonban álló vagyontárgyak egy főre jutó fenntartási költségének háromszorosa. 4.. (1) Az önkormányzati hatósági ügyek (az sztv. és a gyvt. szerint nem jegyzői hatáskörbe utalt, valamint az önkormányzat mérlegelési körébe tartozó ellátások megállapítása, a jogosulatlanul igénybe vett ellátások visszakövetelése illetve törlése) amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik -, a polgármester hatáskörébe tartoznak. (2) Amennyiben a polgármester az átmeneti segély, a temetési segély és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás iránti kérelmet teljesíti, egyszerűsített, indokolás nélküli határozatot hozhat. (3) Az ellátások a kérelmező részére postai kiutalással, a bankszámlájára utalással, a közüzemi szolgáltató számára történő átutalással vagy a hivatal pénztárában történő felvétellel teljesíthetők (4) A polgármester döntése ellen benyújtott fellebbezést a Szociális és Egészségügyi Bizottság véleményezése után a Közgyűlés bírálja el. (5) A Közgyűlés a fellebbezési eljárásban e rendelet szabályaitól a kérelmező javára eltérhet. Ha a kérelem elutasításának az indoka a rendeletben meghatározott jövedelemhatár túllépése, a Közgyűlés a támogatást abban az esetben állapíthatja meg, ha a jövedelem legfeljebb a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 20 %-ával haladja meg a rendelet szerinti értéket. I. Szociális támogatások Időskorúak járadéka 5.. Amennyiben a kérelmező az időskorúak járadékára nem jogosult a) a támogatást kizáró rendszeres pénzellátásra való jogosultság megszerzése, vagy keresőtevékenység létesítése miatt, a támogatást a jogosultság megszerzésének, ha b) a szociális és családi körülményeiben bekövetkezett változás miatt, a támogatás folyósítását a változást követő hónap első napjától c) a felülvizsgálatban történő közreműködés nem teljesítése miatt, a felülvizsgálati nyomtatvány kiküldését követő hónap első napjától kell megszüntetni. Egészségkárosodott aktív korú személyek rendszeres szociális segélye 6.. Amennyiben az egészségkárosodott személynek a rendszeres szociális segélyre való jogosultsága megszűnik a) a munkaképesség mértékének változása miatt, illetve azért, mert a vakok személyi járadékára vagy a fogyatékossági támogatásra már nem jogosult, a támogatást a munkaképességet, illetve a fogyatékosságot megállapító, minősítő szakvélemény keltét követő második hónap első, b) a támogatást kizáró rendszeres pénzellátásra való jogosultság megszerzése, vagy keresőtevékenység miatt, a támogatást a jogosultság megszerzésének napjától, c) a szociális és családi körülményeiben bekövetkezett változás miatt, a változást követő hónap első,

5 d) a felülvizsgálatban történő közreműködés nem teljesítése miatt, a felülvizsgálati nyomtatvány kiküldését követő hónap első napjától kell megszüntetni. Nem foglalkoztatott személyek rendszeres szociális segély 7.. (1) A rendszeres szociális segélyre való jogosultság szempontjából az együttműködésre kijelölt szerv az Eger városban lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek esetében a hivatal és a Családsegítő Intézet. (2) Az sztv. 37/A.. (3) bekezdés c-d) pontjai szerinti együttműködést a Családsegítő Intézettel kell teljesíteni. 8.. (1) A hivatallal együtt működőnek minősül, aki a) a hivatalos idézésben előírt időben a hivatalban együttműködésre képes állapotban megjelenik, b) a támogatás elbírálásához, illetve a foglalkoztatáshoz szükséges iratokat, igazolásokat benyújtja, c) a számára előírt helyen és időben foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton, illetve a munkaalkalmasság elbírálásához szükséges egyéb vizsgálaton részt vesz, d) a hivatal előírása alapján a munkaügyi szervnél, illetve a Családsegítő Intézetben megjelenik, e) a hivatal által szervezett foglalkoztatás keretében a felajánlott és megfelelő munkalehetőséget elfogadja, f) a foglalkoztatást a munkaszerződés szerint teljesíti, nem kerül sor a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetésére, g) a támogatásra való jogosultság felülvizsgálatában közreműködik. (2) A Családsegítő Intézettel együttműködőnek minősül, aki a) a támogatást megállapító határozat kézhezvételét követő 15 napon belül nyilvántartásba veteti magát, b) az önkormányzat által meghatározott, vagy az intézet által előírt, legalább havi egyszeri megjelenési kötelezettségének eleget tesz, c) közreműködik a személyre szabott beilleszkedését segítő program kidolgozásában, d) a program végrehajtását célzó megállapodást nyilvántartásba vételt követő 60 napon belül - az intézettel megköti, e) közreműködik a foglalkoztatását gátoló vagy korlátozó egyéb tényezők felszámolásában (pl. gyógykezelés, családi kapcsolatok, lakhatási problémák kezelése), f) eleget tesz a d) pont szerinti megállapodásban előírtaknak, részt vesz a munkavégzésre felkészítő programban, életmódot formáló egyéni és csoportos foglalkozáson, más, a számára szervezett tanácsadáson, g) a felajánlott képzésben, oktatásban részt vesz, h) a felajánlott és megfelelő munkalehetőséget elfogadja, (3) Az illetékes munkaügyi szervezettel együttműködőnek minősül, aki a) az előírt, de legalább havi egyszeri megjelenési kötelezettségének eleget tesz, b) az álláskeresési megállapodást megköti c) közreműködik a megállapodás végrehajtásában, d) részt vesz a számára javasolt képzésben, oktatásban, e) a felajánlott és megfelelő munkalehetőséget elfogadja

6 9.. (1) Az együttműködés kisebb megszegésének minősül, és a támogatás 3 havi, 25 %-os mértékű csökkentésével jár, ha a támogatott az előírt, de a jogosultságot alapvetően nem érintő kötelezettséget neki felróható okból nem az előírt időben és módon teljesíti. Felróható oknak minősül, ha a késedelmet az akadályoztatás megszűnését követő 3 napon belül - nem igazolja. (2) Az együttműködés megszegésének minősül, és a támogatás 6 havi, 25 %-os csökkentésével jár, ha a támogatottnak felróható mulasztás a jogosultságot alapvetően érintő körülményre vonatkozik, vagy a (2) bekezdés szerinti mulasztást 6 hónapon belül ismételten elköveti. (3) Amennyiben a támogatott a jogosultság felülvizsgálatában neki felróható okból nem működik együtt, a támogatás folyósítását fel kell függeszteni. Ha a támogatásra való jogosultságát a felfüggesztést követő 60 napon belül igazolja, a (2) bekezdés szerinti csökkentéssel a támogatásra továbbra is jogosult. (3) Az sztv. 37/B. (2) bekezdés b) pontjában alkalmazása során együttműködés súlyos megszegésének minősül, és a támogatást meg kell szüntetni, ha a támogatott a) a felajánlott és megfelelő munkalehetőséget nem fogadja el, b) az önkormányzat által szervezett foglalkoztatás a munkáltató rendkívüli felmondással szüntette meg, c) a 8.. (1) bekezdés a-d) pontja szerinti kötelezettséget neki felróhatóan okból nem teljesíti, és ennek következtében a foglalkoztatása meghiúsul, d) a 8.. (1) bekezdés g) pontjában előírt kötelezettséget a (3) bekezdésben foglaltakat is figyelembe véve nem teljesíti, e) a 8.. (2) bekezdés a) és d) pontjában foglaltakat nem teljesíti, illetve f) a 8.. (2) bekezdés g) pontja, illetve a (3) bekezdés d) pontja szerint felajánlott képzési, oktatási lehetőséget megfelelő indok nélkül visszautasítja. Megfelelő indok nélküli a visszautasítás, ha a képzésben, oktatásban való részvételre az iskolai végzettsége és egészségi állapota alapján a támogatott alkalmas. (4) Mentesül az együttműködési kötelezettség teljesítése alól a támogatott, amíg a keresőképtelenséggel járó betegsége miatt orvosi kezelésben részesül Ha a támogatott az iskolai végzettségét, szakképzettségét igazoló okiratot bemutatni, annak másolatát csatolni nem tudja, az önkormányzati foglalkoztatás esetén, az sztv. 37/H. (6) bekezdés a) pontja alkalmazása során iskolai végzettség és szakképesítés nélküliként kell figyelembe venni. Helyi lakásfenntartási támogatás 11.. (1) Helyi lakásfenntartási támogatásra (továbbiakban: helyi támogatás) jogosult az a személy vagy család, akinek a) az sztv. 4.. (1) bekezdés n) pontja szerint számított, l fogyasztási egységre jutó jövedelme nem haladja meg aa) egyedülélő esetében az öregségi nyugdíjminimum 260 %-át, ab) ennél nagyobb háztartás esetén a 250 %-át, de egy főre jutóan legalább az öregségi nyugdíjminimum kétszeresét, b) az elismerhető lakásfenntartási kiadások elérik az összes jövedelem 15 %-át, és c) a lakás nagysága nem haladja meg

7 ca) 1-2 fő esetén a két szobát, cb) 3 fő esetén a 2,5 szobát, cc) 4-5 fő esetén a 3 szobát, cd) további személyenkét + 0,5 szobát, és d) nincs Eger városban más, lakható lakása. (2) Az elismerhető lakásfenntartási kiadás számításánál az igazolt lakbért, albérleti díjat és a lakáscélú pénzintézeti kölcsön törlesztő részletét, valamint az sztv. 38. (3) bekezdésében meghatározott összeg 65 %-a és a lakás alapterületének, de legfeljebb az sztv. 38. (4) bekezdésben meghatározott értékek 40 %-kal növelt mértéke szorzatának együttes összegét kell figyelembe venni. (3) A csak a fűtési szezonra megállapított helyi támogatás esetében 80 %-os, a fűtési szezonon kívüli támogatás esetében 50 %-os mértékben kell az sztv. 38. (3) bekezdésében megállapított összeget számítani. (4) A kérelmező vagy családtagja tulajdonában, vagy használatában lévő, az (1) bekezdés d) pontja szerinti lakás akkor lakható, ha azon más személy részére a lakhatást korlátozó jogosultság (haszonélvezeti jog, használati jog) nem áll fenn A helyi támogatás havi összege az elismerhető lakásfenntartási kiadás a) 8 %-a, önálló ellátásként legalább 2500 Ft, ha a lakásrezsi eléri az összes jövedelem 15 %-át, b) 10 %-a, önálló ellátásként legalább 3000 Ft, ha a lakásrezsi eléri az összes jövedelem 20 %-át, de nem haladhatja meg az öregségi nyugdíjminimum 25 %-át Ha a helyi támogatásra vonatkozó kérelmet olyan lakásra nyújtják be, amelyben több háztartás van, a támogatást bármelyik, akár több háztartás számára is meg lehet állapítani, abban az esetben, ha a lakásban lakók hitelt érdemlően (pl. megállapodással, albérleti szerződéssel, közüzemi számla befizetésének igazolásával) bizonyítják az általuk lakott lakás méretét, és a lakásfenntartási kiadások viselését (1) A helyi támogatást legfeljebb egy évre lehet megállapítani a távfűtéses lakásban lakók részére. (2) A más módon fűtött lakások helyi támogatását az éves átlagos mértékű kiadást figyelembe véve legfeljebb egy évre, de a fűtési szezon figyelembe vételével is meg lehet állapítani. (3) A hagyományos fűtési módokkal (szénnel, fával) fűtött lakásokra a fűtési szezonra megállapított helyi támogatást egy összegben, legfeljebb 6 hónapra előre is ki lehet fizetni (1) Az sztv. és e rendelet szabályi szerint adósságkezelési támogatásra jogosult személy (alanyi) lakásfenntartási támogatását a) az sztv (2) bekezdésében foglalt feltételek esetén az sztv (6) bekezdésének alkalmazásával, b) egyéb esetben e rendelet ainak alkalmazásával kell megállapítani. (2) Az így megállapított támogatást az adósságkezelés időtartamára kell folyósítani.

8 Ápolási díj 16.. Az sztv. 43/B. (1) bekezdésében foglaltak szerinti ápolási díjra az a kérelmező jogosult, aki az ápolás előtt jövedelemszerző tevékenységet folytatott, és az ápolás miatt a keresőfoglalkozását nem tudja folytatni, valamint a család jövedelme megfelel a 11.. (1) bekezdés a) pontjában meghatározottaknak (1) Az ápolási díjra való jogosultság megállapítása előtt az ápolás tényét, szükségességét, körülményeit az ápolás helyszínén kell vizsgálni. (2) Ha a helyszíni szemle alapján kétség merül fel az ápolás szükségességét illetően, a jogosultság elbírálásához be kell szerezni az sztv. 43/a.. (3) bekezdésében megjelölt intézmény szakvéleményét (1) Az ápolói kötelezettségét az ápoló abban az esetben teljesíti, ha a) az ápolt személyt a tartózkodási helyén naponta gondozza, b) gondoskodik az egészségügyi ellátások igénybevételéről (a beteget egészségügyi intézménybe kíséri, szállítja, az orvost kihívja, a gyógyszereit kiváltja, az alapvető háziápolási feladatokat elvégzi, stb) c) gondoskodik az ápolt élelmezéséről, tisztálkodásáról, d) a lakást és az ápolt ruházatát rendben tartja, e) gondoskodik az ápolt személy oktatási, nevelési, szociális intézménybe, rehabilitációs foglalkoztatásra történő eljutásáról, f) lehetővé teszi az ápolás körülményeinek ellenőrzését a hivatal, illetve megbízása alapján a Családsegítő Intézet gondozói, a háziorvosi szolgálat ápolói részére. (2) Az ápolói kötelezettség nem megfelelő teljesítéséről helyszíni szemle alapján jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvben rögzíteni kell, hogy az ápoló a kötelezettség mely időponttól nem teljesítette Amennyiben az ápoló az ápolási díjra nem jogosult a) a támogatást kizáró rendszeres pénzellátásra való jogosultság megszerzése vagy keresőtevékenység létesítése miatt, a támogatást a jogosultság megszerzésének, b) az ápolás nem megfelelő teljesítése miatt, az ennek tényét megállapító jegyzőkönyvben rögzített időponttól, c) egyéb ok miatt (az ápoló vagy az ápolt személy kérésére), az ok bekövetkezését követő hónap első napjától kell az ápolási díj folyósítását megszüntetni. Átmeneti segély 20.. (1) Átmeneti segély adható a kérelmezőnek, ha rendkívüli élethelyzetbe kerül előre nem várt jelentős kiadások, jövedelem-kiesés miatt, vagy alacsony, a megélhetést nem biztosító a jövedelme, és emiatt a létfenntartása vagy a lakhatása átmenetileg veszélyeztetve van. (2) Különösen indokolt az átmeneti segély megállapítása, ha ennek hiányában a kérelmező a saját vagy családtagjai számára szükséges gyógyszert nem tudja megvásárolni.

9 21.. Az átmeneti segélyre való jogosultság szempontjából az a kérelmezőt kell rászorulónak tekinteni, akinek a jövedelme legfeljebb 25 %-kal haladja meg a 11.. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott értékeket (1) Annak az egyedülélő személynek, akinek a havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum összegét, tartós átmeneti segély is megállapítható. (2) A tartós átmeneti segély az esedékességét megelőzően, vagy egyösszegben nem fizethető ki (1) Az átmeneti segély iránti kérelemről a benyújtását követő 15 napon belül döntést kell hozni. (2) Amennyiben a kérelem rendkívüli gyógyszersegély megállapítására irányul és a teljesítése indokolt, a kérelemről 3 munkanapon belül döntést kell hozni Átmeneti segélyként az öregségi nyugdíjminimum legalább 5 %-a, de legfeljebb 50 %-ának megfelelő összeg állapítható meg. Temetési segély 25.. (1) Temetési segélyre az a tartásra köteles hozzátartozó, eltartó jogosult, aki a meghalt személy eltemettetéséről gondoskodott, és a) a jövedelme legfeljebb 50 %-kal haladja meg a 11.. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott értékeket, valamint b) a temetési kiadások nem haladják meg a helyben szokásos legolcsóbb temetés költségének másfélszeresét. (2) A jövedelem számítása során az elhalt személy jövedelemét is figyelembe kell venni, ha az eltemettetővel a haláláig közös háztartásban élt Ha az eltemettető nem a tartásra köteles személy, temetési segélyre abban az esetben jogosult, ha nyilatkozata szerint az elhunyt személytől sem a kérelmező, sem családtagjai nem örököltek, vagy a hagyaték értéke nem haladja az öregségi nyugdíjminimum 20-szorosát Abban az esetben a helyben szokásos legolcsóbb a temetés, ha a temetési költségek nem haladják meg az öregségi nyugdíjminimum ötszörösét (1) A temetési segély összege megegyezik az öregségi nyugdíjminimum felével. (2) Rendkívül indokolt esetben, - különösen ha ezzel elkerülhető a közköltségen történő eltemettetés ennél magasabb összegű, legfeljebb az öregségi nyugdíjminimum 160 %-át meg nem haladó temetési segély is adható.

10 29.. A temetési segélyt a temetési számla keltét követő 60 napon belül lehet igényelni. Közgyógyellátás 30.. A közgyógyellásra az a kérelmező jogosult, akinek a jövedelme megfelel a 11.. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételeknek, és a kérelmező havi rendszeres gyógyító ellátásának költsége a) egyedülélő esetén az öregségi nyugdíjminimum legalább aa) 10 %-a, ha az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 170 %-át, ab) 15 %-a, ha az egy fogyasztás egységre jutó jövedelem az öregségi nyugdíjminimum %-a, ac) 20 %-a, ha az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem az öregségi nyugdíjminimum %-a, ad) 25 %-a, ha az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem az öregségi nyugdíjminimum %-a; b) ennél nagyobb családban elő kérelmező esetén az öregségi nyugdíjminimum legalább ba) 10 %-a, ha az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 150 %-át, bb) 15 %-a, ha az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem az öregségi nyugdíjminimum %-a, bc) 20 %-a, ha az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem az öregségi nyugdíjminimum %-a, bd) 25 %-a, ha az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem az öregségi nyugdíjminimum %-a, 31.. Az ápolást, gondozást nyújtó tartós bentlakásos intézményben elhelyezett kérelmező közgyógyellátásra abban az esetben jogosult, ha alapszintű ellátást vesz igénybe, vagy az emelt szintű ellátás térítési díja nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum kétszeresét, és a rendszeres gyógyító ellátásának költsége eléri a) az öregségi nyugdíjminimum 15 %-át, ha jövedelme nem éri az öregségi nyugdíjminimum 180 %-át, b) az öregségi nyugdíjminimum 20 %-át, ha jövedelme az öregségi nyugdíjminimum %-a, c) az öregségi nyugdíjminimum 25-%-át, ha a jövedelme az öregségi nyugdíjminimum %-a. Adósságkezelési szolgáltatás 32.. Adósságkezelési támogatásban a kérelmező az sztv /C. -aiban foglalt feltételek teljesítése esetén abban az esetben részesíthető, ha - a hátralékkal terhelt lakásban jogszerűen lakik, - jövedelme az adósság felhalmozása idején és a kérelem benyújtásakor nem haladja meg a 11.. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott értéket, és - legfeljebb a 11.. (1) bekezdés c) pontjában meghatározott méretű lakásban lakik,

11 - hasznosítható vagyona nincs, vagy annak értéke nem éri el az adósság mértékének 75 %-át, és - részt vesz a Családsegítő Intézet adósságkezelési tanácsadásán Az adósságkezelési szolgáltatás körében az sztv. 55/B.. (3) bekezdés a-h) pontjai szerinti adósságot lehet rendezni, azt a lakbérhátralékot kivéve, amely önkormányzati bérlakás piaci típusú bérbevétele során keletkezett Amennyiben az adós az adósság rá eső részének részletekben történő fizetését vállalja, abban az esetben részesíthető támogatásban, ha az igazolt havi lakásfenntartási kiadások és az adósság megállapított havi törlesztő részletének megfizetése után megmaradó jövedelme az egy fogyasztási egységre eléri az öregségi nyugdíjminimum 60 %-át Az adósságkezelési támogatást a) ha az adósság rá eső részét a kérelmező - vállalása alapján - egy összegben fizeti meg, a teljesítés igazolását követően egy összegben, b) egyéb esetben havi részletekben kell utalni a hitelező szolgáltató számlájára A Családsegítő Intézet az adósságkezelési tanácsadás keretében a) megvizsgálja az adósság keletkezésének körülményeit, ennek alapján b) javaslatot tesz az adós adósságkezelési szolgáltatásba történő bevonására, c) az adósságkezelés időtartama alatt az adós részére adósságkezelési tanácsadást tart Ha az adósságkezelési szolgáltatásba bevont az sztv. 55/B. (1) bekezdésben előírt kötelezettségét nem teljesíti, a teljesítésre 15 napos határidővel fel kell hívni. Amennyiben a megadott határidőben a mulasztást nem pótolja, az adósságkezelési szolgáltatást meg kell szüntetni, és intézkedni kell az adósságkezelési támogatás megtérítése iránt. II. Gyermekvédelmi támogatások Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 38.. Ha a gyermek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre a jövedelem változása, illetve egyéb okból a szülő kérésére már nem jogosult, a kedvezményre való jogosultságot a megszüntetést indokoló körülmény bekövetkezését hónap utolsó napjával bezáróan kell megszüntetni (1) A kedvezményre jogosultak az oktatási, nevelési, gyermekvédelmi intézményben (továbbiakban: intézmény) a megállapítás hónapjában a határozat bemutatásával vehetik igénybe. A következő hónapokban akkor jogosult a kedvezményre a gyermek, ha szerepel a hivatal által készített és az intézményekbe kiküldött listában. (2) A szülő a kedvezmény igénybevételéhez köteles a hivatalba bejelenteni, ha gyermeke intézményt változtatott.

12 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 40.. (1) A gyermeket nevelő család az időszakosan felmerülő létfenntartási gondjai enyhítésére rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban részesíthető, ha a jövedelme legfeljebb 20 %-kal haladja meg a gyvt (2) bekezdésében meghatározott értéket. (2) A támogatást a család szociális helyzetének, az egyéb szociális juttatásoknak a figyelembe vételével kell megállapítani. A támogatás természetben (pl. iskolai étkezési térítés díj, tankönyvek árának befizetésével) is nyújtható (1) Az egy alkalommal adott támogatás nem lehet kevesebb 2000 Ft-nál, de gyermekenként ne haladhatja meg az öregségi nyugdíjminimum 20 %-át. (2) Szociális rászorultság alapján külön önkormányzati rendeletben szabályozottak szerint rendkívüli gyermekvédelmi támogatásként ösztöndíj állapítható meg. Értelmező rendelkezések 42.. Az sztv. 4.. (1) bekezdés n) pontja szerinti fogyasztási egység számítását azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a közös háztartásban élők esetében a második és minden további nagykorú személy arányszáma 0,9. Záró rendelkezések 43.. (1) Ez a rendelet a 9.. kivételével kihirdetése napján lép hatályba. (2) A rendelet 9. -ának szabályai július 1-én lépnek hatályba. (3) A rendelet szabályait a folyamatban lévő ügyekre abban az esetben kell alkalmazni, ha az a kérelmezőre nézve kedvezőbb. (4) Az 5/1997. (II. 26.) önk. sz. rendelet e rendelet kihirdetésével egyidejűleg hatályát veszti. Eger, május. Dr. Nagy Imre s. k. Dr. Estefán Géza s. k. polgármester jegyző

Módosította 4/2008 (II.1.) rendelet 2. -a, hatályos 2008. február 1-től. Módosította a 6/2007. (II. 23.) rendelet 1. -a, hatályos 2007.

Módosította 4/2008 (II.1.) rendelet 2. -a, hatályos 2008. február 1-től. Módosította a 6/2007. (II. 23.) rendelet 1. -a, hatályos 2007. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 21/2006. (V. 26.) rendelete a helyi szociális támogatásokról és a gyermekvédelmi ellátásokról valamint az igénylés és a folyósítás rendjéről Módosította 4/2008 (II.1.)

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 21/2006. (V. 26.) önkormányzati rendelete a helyi szociális támogatásokról és a gyermekvédelmi ellátásokról valamint az igénylés és a folyósítás rendjéről

Részletesebben

módosította 36/2014. (08.29.) önkormányzati rendelet Általános rendelkezések

módosította 36/2014. (08.29.) önkormányzati rendelet Általános rendelkezések Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének /006. (V. 6.) rendelete a helyi szociális támogatásokról és a gyermekvédelmi ellátásokról valamint az igénylés és a folyósítás rendjéről módosította 6/04.

Részletesebben

Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások

Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások Szt. (1993. évi III. törvény) Mindegyik pénzbeli ellátás igénylése a Polgármesteri Hivatalban történik! Hatályos: 2011.12.31-ig! Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 25/2000.(04.29.)sz. rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 25/2000.(04.29.)sz. rendelete Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 25/2000.(04.29.)sz. rendelete az önkormányzat pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásairól és gyermekvédelmi támogatásairól szóló, módosított 50/1999.(11.25.)

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2004. (02.20.) számú rendelete az önkormányzat pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásairól és gyermekvédelmi támogatásairól szóló 27/2003.

Részletesebben

A köztemetést a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény 48. -a szabályozza.

A köztemetést a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény 48. -a szabályozza. Köztemetés A köztemetést a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény 48. -a szabályozza. A haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzat polgármestere

Részletesebben

Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról

Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és

Részletesebben

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.

Részletesebben

Hét Község Önkormányzatának 5/2009. (III.31.) számú rendelete a szociális igazgatásról, pénzbeli, természetbeni szociális ellátásokról

Hét Község Önkormányzatának 5/2009. (III.31.) számú rendelete a szociális igazgatásról, pénzbeli, természetbeni szociális ellátásokról Hét Község Önkormányzatának 5/2009. (III.31.) számú rendelete a szociális igazgatásról, pénzbeli, természetbeni szociális ellátásokról Hét Község Önkormányzat képviselő-testülete a lakosság szociális ellátásának

Részletesebben

1. Hatásköri és eljárási szabályok. (2) Az e rendeletben meghatározott pénzbeli ellátások esetén a jövedelem igazolásához csatolni kell:

1. Hatásköri és eljárási szabályok. (2) Az e rendeletben meghatározott pénzbeli ellátások esetén a jövedelem igazolásához csatolni kell: Dunaszentmiklós Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015. (II.26.) önkormányzati rendelete az egyes szociális és gyermekvédelmi ellátási formák helyi szabályozásáról Dunaszentmiklós Község Önkormányzatának

Részletesebben

Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( )önkormányzati rendelet-tervezete a szociális ellátások szabályozásáról

Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( )önkormányzati rendelet-tervezete a szociális ellátások szabályozásáról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( )önkormányzati rendelet-tervezete a szociális ellátások szabályozásáról Vilonya Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (...) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (...) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (...) önkormányzati rendelete a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSÍTÓ HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY III. törvény 54. valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 50. Jegyzői hatáskör

Részletesebben

Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete szociális ellátásokról és szolgáltatásokról

Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete szociális ellátásokról és szolgáltatásokról 1 / 6 2016.11.08. 17:15 Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete szociális ellátásokról és szolgáltatásokról Tarnaszentmiklós Község Önkormányzatának

Részletesebben

1.. 2.. A rendelet 2.. (3) bekezdés b) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

1.. 2.. A rendelet 2.. (3) bekezdés b) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Doboz Nagyközség Önkormányzatának 6/2009. (III.20.) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 27/2008. (XII.11.), 8/2008. (III. 1.), és a 19/2007. (XII. 14.) rendelettel módosított

Részletesebben

Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról

Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. Eljárási rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. Eljárási rendelkezések Neszmély Község Önkormányzata megalkotja 9./2012(II.15.) önkormányzati rendeletét az egyes szociális és gyermekvédelmi ellátási formák helyi szabályozásáról Neszmély Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1. A szociális rászorultságtól függő pénzben és természetben nyújtott ellátásokról szóló 10/2006. (IX.20.) önkormányzati rendelet módosítása

1. A szociális rászorultságtól függő pénzben és természetben nyújtott ellátásokról szóló 10/2006. (IX.20.) önkormányzati rendelet módosítása Mikebuda Község Önkormányzata képviselő-testületének 11/2013. (XII. 13.) önkormányzati rendelete az önkormányzati segély kialakításával összefüggő rendeletmódosításokról Mikebuda Község Önkormányzatának

Részletesebben

Polgárdi Város Képviselő Testületének 3/2009.( II. 18.)Önk.sz. rendelete

Polgárdi Város Képviselő Testületének 3/2009.( II. 18.)Önk.sz. rendelete Polgárdi Város Képviselő Testületének 3/2009.( II. 18.)Önk.sz. rendelete A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 27/2004.((X.01.)Önk.sz. rendelet módosításáról Polgárdi Város Képviselő

Részletesebben

Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(...) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról

Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(...) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(....) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés

Város Polgármestere. Előterjesztés Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/118. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az egyes pénzbeli és természetben

Részletesebben

2. Az Ör. 3. helyébe a következő rendelkezés lép:

2. Az Ör. 3. helyébe a következő rendelkezés lép: Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2011.(VI.23.) önkormányzati rendelete az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 45/1995. (XI. 30.) Makó ör. módosításáról

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.26) önkormányzati rendelete

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.26) önkormányzati rendelete C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.26) önkormányzati rendelete az önkormányzat által nyújtható települési támogatásokról Záradék: Kihirdetés ideje: 2015. február

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2011. (IV.27.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2011. (IV.27.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2011. (IV.27.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 23/2004. (IV. 20.) ÖKT rendelet módosításáról

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

A Rendelet 6. - a az alábbiak szerint módosul, és az alábbi 6/A. -al egészül ki: Önkormányzati segély 6..

A Rendelet 6. - a az alábbiak szerint módosul, és az alábbi 6/A. -al egészül ki: Önkormányzati segély 6.. Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013.(XI.28.) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

6.. Rendszeres szociális segély

6.. Rendszeres szociális segély Ecsegfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének../2012 (.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és ellátásokról Ecsegfalva Község Önkormányzat képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

A közgyógyellátás rendszere július 1-től jelentősen átalakul, a hatáskört a jegyző gyakorolja ez időponttól kezdődően. Az önkormányzati

A közgyógyellátás rendszere július 1-től jelentősen átalakul, a hatáskört a jegyző gyakorolja ez időponttól kezdődően. Az önkormányzati BALATO FÜRED VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: /2006. Előkészítő: Végh Endréné E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2006. május 25-i ülésére

Részletesebben

(4) Az Sztv.-ben meghatározott feltételek szerint a rendelet hatálya a község területén tartózkodó hajléktalanokra is kiterjed.

(4) Az Sztv.-ben meghatározott feltételek szerint a rendelet hatálya a község területén tartózkodó hajléktalanokra is kiterjed. Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2008. (III. 28.) rendelete Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2006. (II. 23.) rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott

Részletesebben

A Rendelet 17. -a hatályát veszti, helyébe a következő rendelkezés lép:

A Rendelet 17. -a hatályát veszti, helyébe a következő rendelkezés lép: Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2009. (IV.08.) r e n d e l e t e A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 10/2005.(X.19.) rendelet (továbbiakban Rendelet) módosítása

Részletesebben

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA Az aktív korúak ellátását a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény szabályozza, a 33.. 37/G. -ig. Az aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerő-piaci

Részletesebben

Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról.

Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról. Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról. Ipolytölgyes község Önkormányzatának Képviselő-Testület a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Bátaapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete

Bátaapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete Bátaapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló a 6/2011. (IV.13.) önkormányzati

Részletesebben

Hatályos: tól

Hatályos: tól Hatályos:2017-08-04 -tól Bakonyszombathely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális ellátásokról szóló 2/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete. Bakonyszombathely Község Önkormányzatának

Részletesebben

Nagyoroszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2008. (III.28.) rendelete. a szociális ellátások rendjéről. Általános rendelkezések

Nagyoroszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2008. (III.28.) rendelete. a szociális ellátások rendjéről. Általános rendelkezések Nagyoroszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2008. (III.28.) rendelete a szociális ellátások rendjéről Nagyoroszi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és ellátásokról

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2013. (XII. 6.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról Pogány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1993. évi III. törvény 32. (3)

Részletesebben

Szederkény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II.16.) számú rendelete. a települési támogatásról

Szederkény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II.16.) számú rendelete. a települési támogatásról Szederkény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II.16.) számú rendelete a települési támogatásról Szederkény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 6/2012.(VI.29.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: DÁVOD ÖNKORMÁNYZAT 6/2012.(VI.29.) önkormányzati rendelete a

Részletesebben

Veszprémvarsány Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelete A szociális ellátásokról I. FEJEZET

Veszprémvarsány Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelete A szociális ellátásokról I. FEJEZET Veszprémvarsány Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelete A szociális ellátásokról Veszprémvarsány Község Önkormányzata a szociális igazgatásról és szociá1is ellátásokról

Részletesebben

ÜGYMENET LEÍRÁS ÁPOLÁSI DÍJ. fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása

ÜGYMENET LEÍRÁS ÁPOLÁSI DÍJ. fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása ÁPOLÁSI DÍJ fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása, 35/342-806 ápolási díj megállapítása iránti kérelem jövedelemnyilatkozat vagyonnyilatkozat

Részletesebben

Mátraszele Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete

Mátraszele Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete Mátraszele Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások rendjéről szóló, 7/2012. (V. 3.) rendelet módosításáról Mátraszele Község Önkormányzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE

ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Ügyiratszám: 912/2015. ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Tárgy: Települési támogatásról szóló rendelettervezet Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális

Részletesebben

POGÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE. 1/2012. (II. 15.) rendelete a szociális ellátásokról

POGÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE. 1/2012. (II. 15.) rendelete a szociális ellátásokról POGÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE 1/2012. (II. 15.) rendelete a szociális ellátásokról Pogány község Önkormányzatának képviselőtestülete az 1990. évi LXV. törvény 1. (3) bekezdés, az 1991.

Részletesebben

Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról

Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990évi LXV.tv.16..(1)

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 7/2012.

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 7/2012. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 7/2012. (III.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Lajosmizse

Részletesebben

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2013. (XI. 27.) rendelete

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2013. (XI. 27.) rendelete JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2013. (XI. 27.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 156/2016.

Az előterjesztés száma: 156/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 156/2016. Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. szeptember

Részletesebben

Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015.(II.26.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátási formák helyi szabályozásáról

Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015.(II.26.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátási formák helyi szabályozásáról Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015.(II.26.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátási formák helyi szabályozásáról Kocs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

KOMJÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE. 2/2011. (III.28) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról

KOMJÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE. 2/2011. (III.28) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról KOMJÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE 2/2011. (III.28) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról Komjáti község Önkormányzatának képviselőtestülete a szociális igazgatásról és szociális

Részletesebben

I. TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS

I. TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS Kistelek Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (II.26.) önkormányzati rendelete alapján nyújtott pénzbeli és természetbeni települési támogatások I. TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS Típus Jogosultság

Részletesebben

CECE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 19/2013.(XII.30.) önkormányzati rendelete

CECE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 19/2013.(XII.30.) önkormányzati rendelete CECE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013.(XII.30.) önkormányzati rendelete a helyi szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi rendszeréről szóló 13/2013 (XI.22) önkormányzati

Részletesebben

Gyöngyössolymos Községi Önkormányzat. 2/2014.(I.23) számú önkormányzati rendelete

Gyöngyössolymos Községi Önkormányzat. 2/2014.(I.23) számú önkormányzati rendelete Gyöngyössolymos Községi Önkormányzat 2/2014.(I.23) számú önkormányzati rendelete a 8/2012.(V.21.) sz. továbbá a 5/2013.(X.3.) sz. önkormányzati rendeletekkel módosított a szociális ellátásokról szóló 2/2012.

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Szár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni ellátásokról és eljárásról Szár Községi Önkormányzat

Részletesebben

Súr községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2007. (III. 29.) rendelet. a szociális ellátásokról és eljárásról

Súr községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2007. (III. 29.) rendelet. a szociális ellátásokról és eljárásról Súr községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2007. (III. 29.) rendelet a szociális ellátásokról és eljárásról Súr községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2006.(V.18.) számú rendelete A Szociális ellátásokról

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2006.(V.18.) számú rendelete A Szociális ellátásokról Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2006.(V.18.) számú rendelete A Szociális ellátásokról Magyarszerdahely község Önkormányzata az 1990. évi LXV. törvény 16.. /1/ bekezdésében

Részletesebben

a szociális igazgatásról és az egyes helyi szociális ellátásokról

a szociális igazgatásról és az egyes helyi szociális ellátásokról Herend Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és az egyes helyi szociális ellátásokról -tervezet- Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

I. Fejezet. A rendelet hatálya 2.

I. Fejezet. A rendelet hatálya 2. Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás nyújtó

Részletesebben

Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. 10/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSRÓL

Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. 10/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSRÓL Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSRÓL Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

Bekecs Községi Önkormányzat. 15/2005.(X.1.) számú RENDELETE

Bekecs Községi Önkormányzat. 15/2005.(X.1.) számú RENDELETE Bekecs Községi Önkormányzat 15/2005.(X.1.) számú RENDELETE a felnőtt korúakra vonatkozó szociális gondoskodás helyi szabályairól szóló 16/2003. (IX. l.) számú rendelet módosításáról. Bekecs Községi Önkormányzat

Részletesebben

HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2004. ( II. 16. ) ÖR. számú RENDELETE

HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2004. ( II. 16. ) ÖR. számú RENDELETE HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2004. ( II. 16. ) ÖR. számú RENDELETE A szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi rendszeréről szóló 7/2003. (IX. 11.) ÖR. számú rendelet

Részletesebben

A Rendelet 21. (3) bekezdés b) pontja hatályát veszti. A Rendelet az alábbi 25/C. -al egészül ki:

A Rendelet 21. (3) bekezdés b) pontja hatályát veszti. A Rendelet az alábbi 25/C. -al egészül ki: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 22/2010. (VI.22.) rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló 5/2003. (IV. 22.) számú rendelet

Részletesebben

Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2015. (X.30.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2015. (X.30.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2015. (X.30.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2013.(XII.16.) önkormányzati rendelete egyes szociális ellátásokról

Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2013.(XII.16.) önkormányzati rendelete egyes szociális ellátásokról Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2013.(XII.16.) önkormányzati rendelete egyes szociális ellátásokról Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Az Ör. 1. (2) bekezdése hatályát veszti. Az Ör. 2. -a helyébe a következő rendelkezés lép:

Az Ör. 1. (2) bekezdése hatályát veszti. Az Ör. 2. -a helyébe a következő rendelkezés lép: Péteri Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2011. (IX.23.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatás és szociális ellátások helyi szabályairól szóló 13/2008.(X.09.) számú és a 6/2009.(III.19.)

Részletesebben

A rendelet bevezető része helyébe a következő szöveg kerül:

A rendelet bevezető része helyébe a következő szöveg kerül: HALÁSZTELEK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2010. (XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A FELNŐTT KORÚAKRA VONATKOZÓ SZOCIÁLIS GONDOSKODÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 7/2009. (III. 27.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése szerint a jogszabályok előkészítése során

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.:1/469-1/2011/i. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelettervezet Tárgy: Az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló helyi

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Monostorapáti község Önkormányzata

Részletesebben

A Rendelet II. Fejezet 2. címe az alábbiak szerint módosul:

A Rendelet II. Fejezet 2. címe az alábbiak szerint módosul: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (III.24.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni ellátásokról és támogatásokról szóló 8/2015. (II.24.)

Részletesebben

Települési támogatások

Települési támogatások Becske Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról Becske Község Önkormányzat Képviselő-testülete a

Részletesebben

(3) A Szt., valamint a Gyvt. rendelkezései alapján e rendelet 8. és 35. -ában foglalt ellátással kapcsolatos hatásköröket a jegyző gyakorolja.

(3) A Szt., valamint a Gyvt. rendelkezései alapján e rendelet 8. és 35. -ában foglalt ellátással kapcsolatos hatásköröket a jegyző gyakorolja. Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 33/2011. (VIII.26.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 23/2004. (IV. 20.) ÖKT rendelet módosításáról

Részletesebben

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat Jelenlegi szabályozás Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE A gyermekek védelméről Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének

Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének /2013( ) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátások, valamint a szociális szolgáltatások helyi szabályairól szóló

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2009.(VI. 30.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2009.(VI. 30.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2009.(VI. 30.) KGY r e n d e l e t e a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 8/2007. (II. 13.)

Részletesebben

A rendelet hatálya 1..

A rendelet hatálya 1.. Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2006.(III.21.) Ktr. rendelete A gyermekek védelmét szolgáló pénzbeli és természetbeni ellátásokról. 1 Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

25/2004. (VI.01.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet

25/2004. (VI.01.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet 25/2004. (VI.01.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a pénzbeni és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól szóló többször módosított 35/1996. (VI.25.) sz. önkormányzati rendelet

Részletesebben

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról. 1. Települési támogatás

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról. 1. Települési támogatás NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról Nyergesújfalu Város Önkormányzata Képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

A Rendelet 4. (2) bekezdésben szereplő rendkívüli támogatás szövegrész helyébe a támogatások szövegrész kerül.

A Rendelet 4. (2) bekezdésben szereplő rendkívüli támogatás szövegrész helyébe a támogatások szövegrész kerül. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni ellátásokról és támogatásokról szóló 8/2015. (II.24.) önkormányzati

Részletesebben

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok:

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok: Rendszeres szociális segély Ügyleírás: Szükséges okiratok: A hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. Az ügyintézéshez a kérelmező személyi igazolványa,

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 38/2007. (VI. 29.) rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 38/2007. (VI. 29.) rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2007. (VI. 29.) rendelete 1 a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló 8/1996. (IV. 1.) rendelet módosításáról Óbuda-Békásmegyer

Részletesebben

Lakossági tájékoztató a 2015. március 01. napján bevezetésre került települési támogatásokkal kapcsolatban

Lakossági tájékoztató a 2015. március 01. napján bevezetésre került települési támogatásokkal kapcsolatban Lakossági tájékoztató a 2015. március 01. napján bevezetésre került települési támogatásokkal kapcsolatban A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (a továbbiakban:

Részletesebben

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló

Részletesebben

1. A szociális igazgatásról és ellátásról szóló 2/2011. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosítása

1. A szociális igazgatásról és ellátásról szóló 2/2011. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosítása Jobbágyi Község Önkormányzata 22/2013. (XII. 21.) önkormányzati rendelet az önkormányzati segély kialakításával összefüggő önkormányzati rendeletek módosításáról Jobbágyi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1-JÉTŐL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1-JÉTŐL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL TÁJÉKOZTATÓ A PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1-JÉTŐL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. március 1-től jelentős

Részletesebben

1. Hatásköri és eljárási szabályok

1. Hatásköri és eljárási szabályok Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015.(II.26.) önkormányzati rendelete az egyes szociális és gyermekvédelmi ellátási formák helyi szabályozásáról Dunaalmás Község Önkormányzatának

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 18/2012. (VII. 26.) önkormányzati rendelete. a pénzben és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 18/2012. (VII. 26.) önkormányzati rendelete. a pénzben és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (VII. 26.) önkormányzati rendelete a pénzben és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól 2014. január 01-től hatályos szöveg

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

A gyermekek védelmének helyi rendszere

A gyermekek védelmének helyi rendszere 1 Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IX.12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Iszkaszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete "a gyermekek

Részletesebben

Told Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2010. (II. 16.) számú TKt. rendelete

Told Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2010. (II. 16.) számú TKt. rendelete Told Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2010. (II. 16.) számú TKt. rendelete a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 14/2009.

Részletesebben

Az Szr. 6. helyébe a következő rendelkezés lép. Önkormányzati segély

Az Szr. 6. helyébe a következő rendelkezés lép. Önkormányzati segély Mátramindszent Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013 ( ) önkormányzati rendelete A szociális ellátások szabályozásáról szóló és a Gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló rendeletek módosításáról

Részletesebben

Süttő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2012.(V.31.) önkormányzati rendelete I. FEJEZET

Süttő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2012.(V.31.) önkormányzati rendelete I. FEJEZET Süttő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2012.(V.31.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Süttő Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

(2) Az Ör1. 3. (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (3) Az Ör1. 3. (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

(2) Az Ör1. 3. (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (3) Az Ör1. 3. (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: Csomád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete a helyi szociális ellátásokról és szociális támogatásokról szóló 9/2011. (XI. 04.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. A rendelet célja

Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. A rendelet célja Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Döbrököz Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló

Részletesebben

SAJÓVÁMOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 12. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

SAJÓVÁMOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 12. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE SAJÓVÁMOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 12. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL Sajóvámos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális

Részletesebben