Légfékrendszerek vizsgálata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Légfékrendszerek vizsgálata"

Átírás

1

2 Kőfalusi Pál c.e. docens Légfékrendszerek vizsgálata A hagyományos légfékrendszer vizsgálata a nyomásméréseken alapul. Az elektronikus légfékrendszereknél már diagnosztikai számítógépet használunk, mely a légfékrendszer elektronikájával kommunikációra alkalmas. Ezeket a vizsgálatokat tekintjük át ebben az anyagrészben. 2

3 Az áttekintésben felsoroltak szerint tárgyaljuk az egyes részeket. 3

4 Légfékrendszerek vizsgálata: A hagyományos- és az elektronikus légfékrendszerek vizsgálati lehetőségeit foglalja össze ez az ábra. Jelentős különbség van a műszerigény és az időráfordítás vonatkozásában. A fizikai folyamatok és mennyiségek mérése egyszerű és olcsó eszközökkel végrehajtható. Az elektronikus rendszereknél több lehetőség is van. A diagnosztikára vonatkozó szabvány ugyanis előírja az L és a K jelű vezetékek kiépítését. Az előbbivel az úgynevezett on-board diagnosztikánál aktiváljuk a villogó kódok kiolvasását. A K jelű vezeték már két irányú adatforgalmat tesz lehetővé. Az információk nem csak kiolvashatók, hanem be is írhatók. Így tehát a számítógépes diagnosztikai rendszerekkel egy illesztő áramkör segítségével kommunikálhatunk az elektronikus légfék rendszerrel. A hibakód kiolvasásán és törlésén kívül a beavatkozó egységeket működtetni is tudjuk, hogy meggyőződhessünk annak kifogástalan állapotáról, illetve bizonyos rendszereknél a konfigurációkat is meg tudjuk változtatni. 4

5 5

6 A vizsgálati lehetőségek: Ez az ábra a műszerezettség és az időráfordítás közötti összefüggést tárja fel. Minél magasabb fokú a műszerezettség annál kevesebb a vizsgálat időigénye és a szaktudás igénye is. A vizsgálatok elvégzése persze befektetéssel jár, vagy műszer, vagy tudás vonatkozásában. Ezzel ellentétes az az eset, amikor csak egy multiméter és egy kapcsolási rajz áll rendelkezésre. Ilyenkor kis befektetéssel, de nagy szakértelem igénybevételével és sok türelem és sok idő ráfordításával végezhető el a diagnosztikai vizsgálat. A két szélsőséges eset között persze vannak köztes megoldások is. 6

7 A fékvizsgálatok előtti teendők: A fenti oldalon foglaltuk össze, hogy az összetettebb vizsgálatok megkezdése előtt milyen alapvető ellenőrzéseket célszerű végrehajtani. Ehhez némi szaktudás és típusismeret is szükséges, ami kellő szorgalommal megszerezhető. 7

8 Nyomásmérés hagyományos módszerrel: A hagyományos vizsgálatokhoz hitelesített nyomásmérőket használhatunk. Bizonyos terhelési állapotok szimulálásához a műhely sűrített levegő hálózatáról tudunk egy nyomáscsökkentő szelepen keresztül különböző légrugó nyomást szimulálni. Ehhez a nyomásmérőn kívül megfelelő kiegészítők szükségesek. A vizsgáló rendszer bőröndjében megtalálhatók a különböző csatlakozó idomok és a különböző színű flexibilis tömlők, melyek megkönnyítik a különböző ellenőrzések végrehajtását. Az így elvégzett mérésnek az a hátránya, hogy elektronikusan nem tárolhatók az eredmények és a korábbi adatok visszakeresése is nehézkesebb. Az így végzett vizsgálatok szubjektívnek tekinthetők. 8

9 Az elektronikus nyomásmérések: Ehhez strapabíró, a műhely körülmények között is kifogástalanul működő, a nedvességet és más igénybevételeket is elviselő, megfelelő pontossági osztályú és hitelesített érzékelőkre van szükség. Így olyan előnyöket használhatunk ki, hogy a mért értékek egy illesztő áramkör segítségével közvetlenül a számítógépre vihetők, ott azonnal kiértékelhetők, illetve elektronikusan tárolhatók. Az eredmények kiértékelésének szubjektivitása a megfelelő számítógépes programmal kiküszöbölhető. Továbbá összetettebb rendszerek vizsgálatához automatikus, vagy a számítógép által irányított mérési és kiértékelési programok írható. Így a mérések, ellenőrzések végrehajthatók kisebb szaktudással is. 9

10 A haszonjárműveken kialakított vizsgáló csatlakozók 2: A Wabco elektronikus fékrendszerrel szerelt Mercedes Actros vizsgáló csatlakozóit a szerelvények csőcsatlakozóinál helyezték el. A hátsó futóműhöz tartozókat a differenciálmű házra szerelték fel egymás mellé. 10

11 A haszonjárműveken kialakított vizsgáló csatlakozók 3: A Rába Premier autóbuszoknál a vizsgáló csatlakozókat egy helyre, a jármű elejére szerelték be. Egyértelmű jelöléssekkel látták el, melyek magyarázata a közelükben elhelyezett alumínium táblán olvasható. Így a mérés a műhely bármely állásán végrehajtható, nem kell hozzá akna, vagy emelő. Erre látunk példát a bal alsó képen a Rába Premier autóbusznál. Az első fedél felnyitása után a lökhárító mögött a bal szélén találjuk a csatlakozókat. Előnyös az is, ha az egyes légtartályokat jelölésekkel látják el, mert ez megkönnyíti az eligazodást a fékrendszeren. A jobb alsó fényképen olyan bilétákkal történő azonosításra látunk példát, mely még a rosszul világított aknából is jól látható, mert a betűket és a számokat kivágták az alumínium lemezből. 11

12 Energotest ABA-S a számítógépes légfékvizsgáló: A fenti oldalon a hazánkban használatos számítógépes légfék vizsgáló rendszerről közlünk egy rövid összefoglalást. 12

13 Energotest ABA-S a számítógépes légfékvizsgáló rendszer: A fenti ábra a mérő rendszer összeállítását szemlélteti. A nyomásérzékelők az aknában kialakított elosztók és a gerincvezeték segítségével csatlakoznak a vezérlő elektronikához, ahonnan a működésükhöz szükséges tápfeszültséget is kapják. A vezérlő elektronika azonosítás után a számítógépnek adja át a mért értéket, amely azokat kiértékeli és az adatokat tárolja. A tartozékok bizonyos speciális mérések végrehajtásához szükségesek. 13

14 Energotest ABA-S a számítógépes légfékvizsgáló nyomásmérője: A fenti és a következő oldalon a diagnosztikai rendszer hitelesített nyomásérzékelőire vonatkozó tudnivalókat foglaltuk össze. Ha megkapja a tápfeszültséget a folyadékkristályos kijelzőjéről a pillanatnyilag mért nyomást olvashatjuk le. 14

15 Energotest ABA-S a számítógépes légfékvizsgáló nyomásmérője: A fenti és az előző oldalon a diagnosztikai rendszer nyomásérzékelőire vonatkozó tudnivalókat foglaltuk össze. A passzív nyomásérzékelő csak mér, míg az aktív, melyet elektromágneses szeleppel is elláttak, alkalmas arra, hogy hibát szimulálva nyomáscsökkentéseket végezzen a számítógép parancsára. 15

16 Energotest ABA-S a számítógépes légfékvizsgáló: A fenti oldalon a moduláris felépítésű mérési program jellemzőit foglaltuk össze. 16

17 A mérés: A vizsgálat ennél a diagnosztikai rendszernél is adatbevitellel kezdődik. A jármű és tulajdonosának adatai kerülnek rögzítésre. Ezt követően a mérés elindításakor a képernyőn megjelenő információkat látjuk. A felső zöld sorban jelennek meg a program utasításai a mérő személynek (pl.: nyomja le a fékpedált, engedje vissza, stb.) Oszlopdiagram formájában látjuk a pillanatnyi pedálerőt, a töltő nyomást és az egyes érzékelők által mért nyomásokat. Az oszlopok alatt a számszerű értékek pontosan leolvashatók. A mérés befejeztével ez a kép átvált, a felső részén a szöveges kiértékelés olvasható és alatta az idő függvényében egy diagram ábrázolja a mért nyomásokat és a pedálerőt. 17

18 A mérési eredmények megjelenítése: Miután lefutott a mérés. A fenti képen látható képernyő tartalom jelenik meg. A felső részen a kiértékelés szöveges része látható. A zöld pontok mellett a megfelelőnek elfogadott rész magyarázata jelenik meg. A nem megfelelő minősítés előtt piros pontokat látunk. Az alsó részen a nyomások idő szerinti változásai követhetők. A képernyő jobb szélén a kurzor pillanatnyi helyzetének megfelelő mért értékek jelennek meg. Alatta pedig az aktív érzékelők felsorolását látjuk. A kurzor mozgatásával a kiválasztott pillanatban mért értékek leolvashatók. 18

19 Az ABA-S tartozékai: A fenti és a következő oldalon a diagnosztikai műszer tartozékai láthatók. - A távirányító megkönnyíti a mérés elvégzését. - A gumiszíjjal a fékpedálhoz erősített pedálerőmérő látszik a két jobboldali képen. Használata a láthatóvá teszi a diagramon a fékpedál megérintésének pillanatát. Ez alapján megállapítható például a fékkésedelmi idő. - A kapcsolófejek közé beszerelt toldatban lévő mérő csatlakozó lehetővé teszi a vontató és a pótkocsi közötti töltő-, illetve fékező vezetékben uralkodó nyomás mérését és folyamatos regisztrálását. 19

20 Az ABA-S tartozékai: - A bal oldali két képen a pedál kitámasztót látjuk. A lenyomott fékpedált rögzíti tetszőleges helyzetben. Ez után lehet például az üzemi fékrendszer tömítettségét ellenőrizni, úgy hogy egy bizonyos idő alatt mennyi a nyomásvesztés. - Gumi tömlők a mérő helyek és a nyomás érzékelők közötti csatlakozást valósítják meg. Az egyik végére menetes hollanderes csatlakozót, a másikra gyorscsatlakozót szereltek, mely az érzékelőhöz illeszkedik. 20

21 Az ABA-S telepítése aknára: A fenti fényképeken az aknára telepített mérő rendszer látható. A nyomásérzékelők bármelyik aljzathoz csatlakoztatók. Innen kapják a tápfeszültséget és ezen keresztül küldik a jelet a vezérlő elektronikának. A számítógép azonosítani fogja, hogy melyik nyomásjel hányas számú érzékelőtől érkezett. Ennek megfelelően rögzíti az adatokat és jeleníti meg a diagramon. 21

22 A mérés előkészítése: Ez alatt értjük, hogy a gépkocsi az aknára áll, majd a légfék rendszer elemeinek felismerése után csatlakoztatjuk a méréshez szükséges csöveket, valamint az érzékelőket. Ehhez segítséget nyújt a számítógép, mert közli a kezelővel, hogy mely érzékelőt a légfék hálózat mely mérési pontjához csatlakoztassa. 22

23 A mérési lehetőségek összefoglalása: A kiszerelt szerelvények mérésén kívül a fékrendszer különböző alrendszereinek ellenőrzése hajtható végre egy-egy előre megírt diagnosztikai program segítségével. Ezeknél a számító gép automatikusan végzi a kiértékelést és a minősítést. 23

24 Kiszerelt légfék szerelvények vizsgálata A fenti ábra szemlélteti, hogy a kiszerelt légfékszelepek vizsgálatához a nyomásmérőket fel kell szerelni és gondoskodni kell a méréshez szükséges tápnyomásról. Ezt követően folytatódhat a vizsgálat magával a méréssel, majd a kiértékeléssel, melyet a kezelő személy maga végez el. A viszonyítási adatokról a felhasználónak kell gondoskodni. Nagyobb sorozatú felújítások utáni ellenőrzésekhez mérő szoftver írható. 24

25 A sűrített levegő ellátó és tároló rendszer vizsgálata: A fenti összefoglalás azt mutatja, hogy milyen lépésekből áll a sűrített levegő ellátó és tároló rendszer vizsgálata. Az előkészítés után a mérést és a kiértékelést a számítógép automatikusan elvégzi. 25

26 A nyomásszabályozó vizsgálata: A diagramon a nyomásszabályozó előtti és utáni nyomások jelennek meg az idő függvényében. A dugattyús kompresszor lüktető szállítása jól felismerhető a nyomásszabályozó előtti lila színű nyomásgörbén. A két legfontosabb adat, a lekapcsolási- és a visszakapcsolási nyomás egyértelműen megállapítható a diagramról. Jól láthatók, hogy a kompresszor mikor tölti a rendszert és, hogy mikor van az üresjárati szakasz. Ez utóbbi hossza a légszárító regenerációja miatt fontos. 26

27 A nyomásszabályozó vizsgálata: A fenti piros mező arra utal, hogy a vizsgálatok között, van ami nem volt megfelelő. - A piros mező elején a két szürke ponttal történő jelölés azt jelenti, hogy a nyomásszabályozó lekapcsolási és visszakapcsolási nyomása azért nem volt kiértékelhető, mert nem volt hozzá gyárilag megadott referencia adat. - A két zöld ponttal jelölt következő rész az írja le, hogy a lekapcsolási és a visszakapcsolási nyomások közötti intervallum megfelelő volt. - A két piros ponttal történő jelölés azt jelenti, hogy a feltöltési idő hosszabb volt, mint a megengedett, ezért nem fogadható el. - Ez alatt a légtartályok feltöltési sorrendje ismét megfelelő volt, ezért kapott zöld pontokat. - A szöveges rész alatt láthatjuk a nyomások lefutását az idő függvényében. - Először a két üzemi fék légtartály töltődött fel (lila és piros) és csak ezt követően a rögzítő féké (világoskék). Ez a helyes sorrend. - A 300 sec utáni részen az elektromágneses szelep megvezérlésével végrehajtott nyomáscsökkentésekre látunk példát. Ez a rögzítő fék légtartályánál történt. A két üzemi fék légtartályban a nyomásesés csak minimális volt. 27

28 A többkörös védőszelep vizsgálata: Az egyes légtartályok nyitásai a diagramon jól láthatók. Az üzemi nyomás elérést követően az egyik légtartály hirtelen leürítése történt meg. A többi légtartályban és a töltő ágban is megmaradt ez után a biztosított nyomás. Ez egy jól működő többkörös védőszelep diagramja, de nem a mérőrendszer vizsgálati technológiája szerint lett végezve, hanem egy kiszerelt védőszelep mérése volt. 28

29 A többkörös védőszelep vizsgálata: A fenti ábra az ABA-S szerinti technológiával gépkocsin végzett mérés eredménye. Ha ezt a mérést a rendszervizsgálat keretében hajtjuk végre akkor a számítógép vezérli a mérést. A piros mezőben (mert nem megfelelő) a szöveges kiértékelés olvasható. A védelmi funkciót azért minősítette nem megfelelőnek mert a vizsgálat elején az üzemi fék 1 légtartályában a nyomás 2,45 bar értékre csökkent, miközben a másik üzemi fék körben megmaradt a 4,16 bar biztosított nyomás. Ez azt jelenti, hogy egy rövidke időre nyitja az üzemi fék 1-es légtartályát (lila), eközben az üzemi fék 2. légtartályában (piros) a nyomás változatlan marad. Ez után az üzemi fék 2. légtartályában (piros) hajtottak végre egy erőteljes nyomáscsökkentést. Ez után az üzemi fék 1-es légtartályánál (lila), kis nyomáscsökkenés után tartja a nyomást. 29

30 Sűrített levegő ellátó és tároló rendszer: Az üzemi fék és a rögzítő fék légtartályok feltöltésével kezdődik a vizsgálat. Az ezt követő szakaszban a rögzítő fék ködben hajtanak végre nyomáscsökkentést, ami átmásolódik a védőszelepen keresztüli kapcsolat révén az üzemi fék 2 légtartályra is. A védelmi funkció jónak mondható. 30

31 A pedálszelep fokozatos működtethetőségének ellenőrzése: A pedálerő változását a fekete diagram szemlélteti az A- és a B- tengely fékkamra nyomásait pedig a zöld és a lila görbék. A két fékkör nyomása közötti eltérés a fékerő módosító beállításától függ. A fokozatos működtethetőség követelménye teljesült. A lépcsőzetes nyomásnövekedés a nyomásdiagramokon jól látható. 31

32 A pedálszelep és a fékerő módosító ellenőrzése: A tartálynyomások, a pedálerő és a fékkamra nyomások látszanak ezen a diagramon. A fékerő módosító két szélső (terhelt és üres) állásának hatása látszik a B-tengely fékkamra nyomásán, melyet a diagramon a nyíl jelöl. 32

33 A rögzítő fék rendszer ellenőrzése: A lépcsőzetes működés lehetősége látszik a mérés első szakaszában. Ezután következik az addíció gátlás ellenőrzése. Jól látható, hogy amikor a rögzítő fék fékez zöld diagram nyomása nulla és eközben az üzemi féket működtetjük (lila) a rögzítő fék kifékeződik. A zöld görbe a lila fölé emelkedik. Tehát az addíció-gátlás működik. Ez után a szoftver rögzítő fék légtartályában csökkenti a nyomást. A rugóerő tárolós munkahenger nyomása egy kicsit csökken, de ezután tartja a fékoldási helyzetet. A visszacsapó szelep védelmi funkciója jó. A rögzítő fék rendszer működése jónak minősíthető. 33

34 Knorr-Bremse MTS Ezt a diagnosztikai berendezést az elektronikus fékrendszerek vizsgálatára fejlesztették ki, mint például az ABS/ASR, illetve az elektronikus fékrendszer (EBS). A berendezés főbb műszaki jellemzői a fenti és a következő diákon vannak feltüntetve. 34

35 Knorr-Bremse MTS csatlakoztatása az EBS rendszerhez Az ábra a diagnosztikai rendszer csatlakozását mutatja a gépkocsiba szerelt elektronikus rendszerhez. A gyújtás kikapcsolását követően speciális vizsgáló kábelekkel csatlakozunk az EBS rendszer perifériája és az elektronika közé. A main adapter -rel valósítjuk meg az úgynevezett Y elágazást, mely lehetővé teszi, hogy az EBS rendszer is működjön és a diagnosztikai számítógép is csatlakozhasson hozzá. A Switch boksz -ban lévő reléket vezérli a diagnosztikai számítógép és így valósulnak meg a vizsgálathoz szükséges mérő áramkörök. 35

36 Knorr-Bremse MTS A tároló kocsin elhelyezett MTS diagnosztikai laptopot látjuk a bal oldali képen, a jobb oldalin pedig egy MAN toló-csuklós városi autóbuszon a csatlakozást az elektronika és a periféria közé az úgynevezett Y kábellel. 36

37 Knorr-Bremse NEO diagnosztikai rendszercsalád: Zöld, narancs-sárga, és kék színnel jelölik a diagnosztikai rendszercsalád tagjait. Az egyes tagok összetettségével arányosak a diagnosztikai, illetve a mérési lehetőségek és a beszerzési ár. A bal alsó képen a legkorszerűbb diagnosztikai célra használatos, érintő képernyős ipari laptopot látjuk, amit a Knorr-Bremse ajánl a rendszer használatához. Természetesen használhatok a már meglévő korszerűbb laptopok is, melyek Windows operációs rendszerrel működnek. 37

38 Knorr-Bremse NEO zöld változat: Ez a rendszercsalád legszerényebb és legolcsóbb változata. A mérőrendszer és a járműbe szerelt elektronika között a Knorr-Bremse által kifejlesztett UDIF létesít kapcsolatot a járműbe szerelt központi diagnosztikai csatlakozón keresztül. Ehhez sokféle rendszerkábelre van szükség, melyek az eszköz tartozékai. A használati lehetőségeit a fenti dia foglalja össze. 38

39 Knorr-Bremse NEO zöld változat csatlakozó kábelei: Külön bőröndben vannak azok a diagnosztikai kábelek, melyek a különböző gépkocsik központi diagnosztikai csatlakozóihoz illeszkednek. Ezek segítségével jön létre a kommunikáció a diagnosztikai laptop és a gépkocsiba szerelt elektronika között. 39

40 Renault Premium (2005) EBS 2.2 rendszerrel: A diagnosztikai rendszer csatlakoztatása után elkezdődhet a vizsgálat egy közönséges laptoppal melyre a NEO zöld programját előtte feltelepítették. 40

41 Knorr-Bremse NEO narancssárga változat: Ez a rendszercsalád középkategóriája. A mérőrendszer és a járműbe szerelt elektronika között a CMU segítségével létesít kapcsolatot. Erre a célra a gépkocsiba szerelt központi diagnosztikai csatlakozó használatos. Lehetőség van rádiófrekvenciás jelátvitelre, de használható erre a célra hálózati kábel is. A használati lehetőségeit a fenti dia foglalja össze. 41

42 Knorr-Bremse NEO kék változat: Ez a rendszercsalád felső kategóriáját képviseli. Egy úgynevezett Main adapter, Switch boksz és CMU segítségével létesít kapcsolatot a járműbe szerelt elektronikus rendszerrel. Ehhez az úgynevezett Y kábeles csatlakozást építjük ki. Ennél a változatnál is lehetséges a rádiófrekvenciás jelátvitel, vagy a hálózati kábeles is. A használati lehetőségeit a fenti dia foglalja össze. 42

43 43

Pneumatikus fékrendszer vizsgálata

Pneumatikus fékrendszer vizsgálata Pneumatikus fékrendszer vizsgálata Laboratóriumi segédlet Készítette: Szabó Bálint 008. augusztus 8. Mérés célja: Haszongépjárművek és vontatmányok pneumatikus fékrendszerének működésének vizsgálata, az

Részletesebben

Pneumatikus kompatibilitás

Pneumatikus kompatibilitás Pneumatikus kompatibilitás Farkas József, Kőfalusi Pál, Dr. Varga Ferenc Gépjárművek üzeme I. laboratóriumi gyakorlat 1 Lektorálta és szerkesztette Dr. Varga Ferenc és Dr. Emőd István Tartalomjegyzék:

Részletesebben

Haszongépjármű fékrendszerek Alapok Rendszerfelépítés

Haszongépjármű fékrendszerek Alapok Rendszerfelépítés Haszongépjármű fékrendszerek Alapok Rendszerfelépítés Gépjármű futóművek II. Szabó Bálint 2015. szeptember 10. 1 Haszongépjármű fékrendszerekre vonatkozó előírások Fékrendszer típusok Haszongépjárműveket

Részletesebben

75/2007 Elnöki Szabályzat. A gépjárművek és pótkocsik fékvizsgálatánál alkalmazott joghatályos mérések kiértékeléséről

75/2007 Elnöki Szabályzat. A gépjárművek és pótkocsik fékvizsgálatánál alkalmazott joghatályos mérések kiértékeléséről 75/2007 Elnöki Szabályzat Készítette: Közúti Jármű Főosztály 1. változat kiadásának időpontja: 2007. április 1. változat 2 0 0 7 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...2 1. A SZABÁLYZAT HATÁLYA, CÉLJA, VALAMINT

Részletesebben

EBS D. 1 függelék "841 700 929 0 fékdiagram" 3 tengelyes félpótkocsi 4S/2M vagy 2S2M PREV-vel és kétirányú szeleppel

EBS D. 1 függelék 841 700 929 0 fékdiagram 3 tengelyes félpótkocsi 4S/2M vagy 2S2M PREV-vel és kétirányú szeleppel EBS D 8 Függelék 4 8 EBS D függelék "84 700 929 0 fékdiagram" 3 tengelyes félpótkocsi 4S/2M vagy 2S2M PREV-vel és kétirányú szeleppel 42 függelék "84 700 948 0 fékdiagram" EBS D 8 3 tengelyes félpótkocsi

Részletesebben

Dinnyeválogató v2.0. Típus: Dinnyeválogató v2.0 Program: Dinnye2 Gyártási év: 2011 Sorozatszám: 001-1-

Dinnyeválogató v2.0. Típus: Dinnyeválogató v2.0 Program: Dinnye2 Gyártási év: 2011 Sorozatszám: 001-1- Dinnyeválogató v2.0 Típus: Dinnyeválogató v2.0 Program: Dinnye2 Gyártási év: 2011 Sorozatszám: 001-1- Omron K3HB-VLC elektronika illesztése mérlegcellához I. A HBM PW10A/50 mérlegcella csatlakoztatása

Részletesebben

Légfékes pótkocsik tervezése, kivitelezése és ellenőrzése

Légfékes pótkocsik tervezése, kivitelezése és ellenőrzése Légfékes pótkocsik tervezése, kivitelezése és ellenőrzése A légfékes pótkocsik engedélyezési eljárásához szükséges fékvizsgálatai során számos érdekes tapasztalatra tettünk szert. A járművek tervezésekor

Részletesebben

TxBlock-USB Érzékelőfejbe építhető hőmérséklet távadó

TxBlock-USB Érzékelőfejbe építhető hőmérséklet távadó TxBlock-USB Érzékelőfejbe építhető hőmérséklet távadó Bevezetés A TxBlock-USB érzékelőfejbe építhető, kétvezetékes hőmérséklet távadó, 4-20mA kimenettel. Konfigurálása egyszerűen végezhető el, speciális

Részletesebben

Dr. Varga Ferenc c.e. docens Köfalusi Pál c.e. docens Légfék Ez a tananyag összefoglalja a haszonjárművek sűrített levegővel működtetett

Dr. Varga Ferenc c.e. docens Köfalusi Pál c.e. docens Légfék Ez a tananyag összefoglalja a haszonjárművek sűrített levegővel működtetett 1 Dr. Varga Ferenc c.e. docens Köfalusi Pál c.e. docens Légfék Ez a tananyag összefoglalja a haszonjárművek sűrített levegővel működtetett fékrendszereivel kapcsolatos tudnivalókat. Foglalkozik a légfékek

Részletesebben

BEA 810 / 840 / 850. Üzemeltetési utasítás HU Bosch-Emisszió-Analízis

BEA 810 / 840 / 850. Üzemeltetési utasítás HU Bosch-Emisszió-Analízis BEA 810 / 840 / 850 Üzemeltetési utasítás HU Bosch-Emisszió-Analízis 2 HU BEA 810 / 840 / 850 A Tartalomjegyzék 1. Fontos tanácsok 3 1.1 Tanácsok a felhasználó részére 3 1.2 Biztonsági tanácsok 3 1.3 Elektromágneses

Részletesebben

PFM 5000 mérőberendezés

PFM 5000 mérőberendezés Alkalmazás Több ágat tartalmazó rendszerek A PFM 5000 több ágat tartalmazó, összetett fűtőrendszerekkel is használható; a berendezés szimulálja a hidraulikus rendszert, és az egyes ágakon mért adatok alapján

Részletesebben

Útmutató a kompresszor ellenőrzéséhez

Útmutató a kompresszor ellenőrzéséhez Alkalmazott szimbólumok Kezelés Felsorolás Fontos információk, tudnivalók és/vagy javaslatok, melyeket feltétlenül be kell tartani. VIGYÁZAT Olyan lehetséges veszélyhelyzetek, melyek figyelmen kívül hagyása

Részletesebben

Zárt rendszerű napkollektoros melegvízellátó rendszer telepítése

Zárt rendszerű napkollektoros melegvízellátó rendszer telepítése Zárt rendszerű napkollektoros melegvízellátó rendszer telepítése TARTALOM 1. Kollektor összeállítása 2 2. Rendszer összeállítása 5 3. Víztartály feltöltése 5 4. Kollektorkör feltöltése 6 Figyelem! A telepítés

Részletesebben

LAGG 18M 8 4.4. Pneumatikus zsírpumpák kezelése, LAGG 18AE, LAGG 50AE, LAGG 180 AE 9

LAGG 18M 8 4.4. Pneumatikus zsírpumpák kezelése, LAGG 18AE, LAGG 50AE, LAGG 180 AE 9 Tartalomjegyzék 1. Alkalmazás 5 2. Leírás 5 2.1. LAGF sorozatú zsírpumpák 5 2.2. LAGG sorozatú zsírpumpák 5 2.3. LAGT 180 kocsi 6 3. Műszaki adatok 6 4. Kezelési utasítás 7 4.1. Általános előkészületek

Részletesebben

TxRail-USB Hőmérséklet távadó

TxRail-USB Hőmérséklet távadó TxRail-USB Hőmérséklet távadó Bevezetés TxRail-USB egy USB-n keresztül konfigurálható DIN sínre szerelhető hőmérséklet jeladó. Lehetővé teszi a bemenetek típusának kiválasztását és konfigurálását, méréstartomány

Részletesebben

A CA-42 adatkommunikációs kábel gyors telepítési útmutatója

A CA-42 adatkommunikációs kábel gyors telepítési útmutatója A CA-42 adatkommunikációs kábel gyors telepítési útmutatója 9234594 2. kiadás A Nokia, a Nokia Connecting People és a Pop-Port a Nokia Corporation bejegyzett védjegyei. Copyright 2005 Nokia. Minden jog

Részletesebben

Tartalom jegyzék 1 BEVEZETŐ 2 1.1 SZOFTVER ÉS HARDVER KÖVETELMÉNYEK 2 2 TELEPÍTÉS 2 3 KEZELÉS 5

Tartalom jegyzék 1 BEVEZETŐ 2 1.1 SZOFTVER ÉS HARDVER KÖVETELMÉNYEK 2 2 TELEPÍTÉS 2 3 KEZELÉS 5 Tartalom jegyzék 1 BEVEZETŐ 2 1.1 SZOFTVER ÉS HARDVER KÖVETELMÉNYEK 2 2 TELEPÍTÉS 2 3 KEZELÉS 5 3.1 ELSŐ FUTTATÁS 5 3.2 TULAJDONOSI ADATLAP 6 3.3 REGISZTRÁLÁS 6 3.4 AKTIVÁLÁS 6 3.5 MÉRÉS 7 3.5.1 ÜGYFÉL

Részletesebben

Netis vezeték nélküli, N típusú USB adapter

Netis vezeték nélküli, N típusú USB adapter Netis vezeték nélküli, N típusú USB adapter Gyors üzembe helyezési útmutató WF-2109, WF-2111, WF-2116, WF-2119, WF-2119S, WF-2120, WF-2123, WF-2150, WF-2151, WF-2190, WF-2503 1 A csomag tartalma A csomag,

Részletesebben

1. A berendezés programozása

1. A berendezés programozása 1. A berendezés programozása Az OMRON ZEN programozható relék programozása a relé előlapján elhelyezett nyomógombok segítségével végezhető el. 1. ábra ZEN vezérlő előlapja és a kezelő gombok Ha a beállítások

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DG120. 2008 DreimGO.com All rights reserved. Website: www.dreimgo.com

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DG120. 2008 DreimGO.com All rights reserved. Website: www.dreimgo.com HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DG120 2008 DreimGO.com All rights reserved. Website: www.dreimgo.com 1 BIZTONSÁGI FIGYELMEZTETÉSEK Saját biztonsága érdekében ne használja a készülék gombjait vezetés közben. Használja

Részletesebben

Automatikus szivárgáskeresés Zajszint-adatgyűjtő hálózat korrelátoros funkcióval

Automatikus szivárgáskeresés Zajszint-adatgyűjtő hálózat korrelátoros funkcióval Automatikus szivárgáskeresés Zajszint-adatgyűjtő hálózat korrelátoros funkcióval Sebalog N-3 hálózat Aktuális mérési adatok minden nap Nincs szükség a loggerek helyszínen történő kiolvasására Távolról

Részletesebben

AJÁNLAT. Pilis Város Önkormányzata. Hajnal Csilla polgármester asszony részére. Tárgy: Szavazatszámláló és konferencia rendszer eszközeinek beszerzése

AJÁNLAT. Pilis Város Önkormányzata. Hajnal Csilla polgármester asszony részére. Tárgy: Szavazatszámláló és konferencia rendszer eszközeinek beszerzése AJÁNLAT Pilis Város Önkormányzata Hajnal Csilla polgármester asszony részére Tárgy: Szavazatszámláló és konferencia rendszer eszközeinek beszerzése Tisztelt Ajánlatkérő! Ajánlat száma: 218/NJ/2017 Köszönjük,

Részletesebben

FLAP hajlékonyszárnyú nyílóajtó Szerelési utasítása

FLAP hajlékonyszárnyú nyílóajtó Szerelési utasítása FLAP hajlékonyszárnyú nyílóajtó Szerelési utasítása Verzió: 02/2002 Dátum: 2002. október Fordította: Dvorák László -2 1. ábra. Kézi mûködtetésû flap Rögzítse az (A) helyezõ fülekkel szerelt (igény esetén

Részletesebben

Vizes mérőkocsi. A munka hatékonyságának optimalizálása. Védelem a szivárgáskereső készülékek számára

Vizes mérőkocsi. A munka hatékonyságának optimalizálása. Védelem a szivárgáskereső készülékek számára Vizes mérőkocsi A munka hatékonyságának optimalizálása Védelem a szivárgáskereső készülékek számára Mérési adatok teljes körű kiértékelhetősége a mérés helyszínén Biztonságos munkakörnyezet A vizes mérőkocsi

Részletesebben

WOW! 4.8.0 DVD. Milyen újdonságokat tartalmaz a 4.8.0-ás verzió:

WOW! 4.8.0 DVD. Milyen újdonságokat tartalmaz a 4.8.0-ás verzió: WOW! 4.8.0 DVD A 4.8.0-ás DVD kiadásával szeretnénk közreadni néhány frissítést és változást. A következő képernyőfotókkal szeretnénk egy elsődleges áttekintést nyújtani az új lehetőségekről és funkciókról.

Részletesebben

Hálózati jelátviteli eszköz Gyors Telepítési Útmutató

Hálózati jelátviteli eszköz Gyors Telepítési Útmutató Hálózati jelátviteli eszköz Gyors Telepítési Útmutató Modell szám: PL7200/PL7200KIT Tartalomjegyzék 1. A csomag tartalma... 1 2. Figyelmeztetés: Fontos telepítés előtti tudnivalók... 1 3. LED jelző lámpák

Részletesebben

GH200/205 sorozatú Digitális fényképezőgép Használati utasítás

GH200/205 sorozatú Digitális fényképezőgép Használati utasítás GH200/205 sorozatú Digitális fényképezőgép Használati utasítás A fényképezőgép felépítése Elölnézet 1. Zoomvezérlő 2. Exponáló gomb 3. Vaku 4. Főkapcsoló BE/KI 5. Előlapi visszajelző lámpa 6. Objektív

Részletesebben

CS10.5. Vezérlõegység

CS10.5. Vezérlõegység CS10.5 HU Vezérlõegység 0409006 TARTALOMJEGYZÉK 1. CS10.5 VEZÉRLÕEGYSÉG...3 1.1. Általános tudnivalók...3 1.. Mûszaki adatok...3. VEZÉRLÕEGYSÉG: FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV...4.1. Az elõre beállítható idõpontok

Részletesebben

RhT Léghőmérséklet és légnedvesség távadó

RhT Léghőmérséklet és légnedvesség távadó RhT Léghőmérséklet és légnedvesség távadó UNITEK 2004-2007 2 Unitek Általános leírás Az RhT léghőmérséklet és légnedvességmérő távadó az UNITEK új fejlesztésű intelligens mérőtávadó családjának tagja.

Részletesebben

SZOLÁR HIDROBLOKK 25-120-AS SZIVATTYÚVAL, ELŐREMENŐ ÉS VISSZATÉRŐ ÁG EGYBEN

SZOLÁR HIDROBLOKK 25-120-AS SZIVATTYÚVAL, ELŐREMENŐ ÉS VISSZATÉRŐ ÁG EGYBEN 3024056 3024057 3024059 SZOLÁR HIDROBLOKK 25-65-ÖS SZIVATTYÚVAL, ELŐREMENŐ ÉS VISSZATÉRŐ ÁG EGYBEN SZOLÁR HIDROBLOKK KASZKÁD 25-65-ÖS SZIVATTYÚVAL SZOLÁR HIDROBLOKK 25-120-AS SZIVATTYÚVAL, ELŐREMENŐ ÉS

Részletesebben

Szelepmozgatók hárompont vezérléshez AMV 25 SD - biztonsági funkció (záró rugó) AMV 25 SD - biztonsági funkció (nyitó rugó)

Szelepmozgatók hárompont vezérléshez AMV 25 SD - biztonsági funkció (záró rugó) AMV 25 SD - biztonsági funkció (nyitó rugó) Szelepmozgatók hárompont vezérléshez AMV 25 SD - biztonsági funkció (záró rugó) AMV 25 SD - biztonsági funkció (nyitó rugó) Leírás A szelepmozgató automatikusan igazítja a saját szeleplöketét a szelep

Részletesebben

Class 56 fékrendszer ábrafüzet

Class 56 fékrendszer ábrafüzet Class 56 fékrendszer ábrafüzet Gyorsfék légkibocsátó Fékkontroller D&M E70 Fővezeték-nyomás vezérlő egység Szabadba Főlégtartálytól 10 bar 7 bar Fékvezérlő vezetékek Fővezeték (5 bar) Segédlégtartálytól

Részletesebben

NE1.1. Semlegesítő berendezés. Kondenzációs gázkazánokkal való használathoz. Szerelési és karbantartási utasítás szakemberek számára

NE1.1. Semlegesítő berendezés. Kondenzációs gázkazánokkal való használathoz. Szerelési és karbantartási utasítás szakemberek számára Szerelési és karbantartási utasítás szakemberek számára Semlegesítő berendezés NE1.1 Kondenzációs gázkazánokkal való használathoz 6 720 801 640 (2010/01) HU Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék.........................

Részletesebben

SWS 500 HU FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV. Megjegyzés: A mobiltelefon nem tartozék.

SWS 500 HU FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV. Megjegyzés: A mobiltelefon nem tartozék. SWS 500 HU FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV Megjegyzés: A mobiltelefon nem tartozék. ELSŐ LÉPÉSEK A csomag tartalma: SWS 500 hő- és páratartalom-érzékelő Felhasználói kézikönyv 2x 1,5 V AA típusú elem (alkáli) Az

Részletesebben

A forgójeladók mechanikai kialakítása

A forgójeladók mechanikai kialakítása A forgójeladók mechanikai kialakítása A különböző gyártók néhány szabványos kiviteltől eltekintve nagy forma- és méretválasztékban kínálják termékeiket. Az elektromos illesztéshez hasonlóan a mechanikai

Részletesebben

MaxiCont. MOM690 Mikroohm mérő

MaxiCont. MOM690 Mikroohm mérő MOM690 Mikroohm mérő A nagyfeszültségű megszakítók és szakaszolók karbantartásának fontos része az ellenállás mérése. A nagy áramú kontaktusok és egyéb átviteli elemek ellenállásának mérésére szolgáló

Részletesebben

Gépjárművek erőátvitele II.

Gépjárművek erőátvitele II. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Gépjárművek erőátvitele II. Készítette: Kovács Balázs DJQ4YX 2016/2017/I. félév Oktató: Vass Sándor Bárdos Ádám Budapest,

Részletesebben

GGMM M4. Használati útmutató. M4 vezeték nélküli hangrendszer csomag tartalma. Kezelő egység:

GGMM M4. Használati útmutató. M4 vezeték nélküli hangrendszer csomag tartalma. Kezelő egység: GGMM M4 Használati útmutató M4 vezeték nélküli hangrendszer csomag tartalma M4 hangszóró + PU bőr vállpánt + AC táp adapter + AUX audió kábel + + használati útmutató + garanciajegy Kezelő egység: POWER

Részletesebben

2000 Szentendre, Bükköspart 74 WWW.MEVISOR.HU. MeviMR 3XC magnetorezisztív járműérzékelő szenzor

2000 Szentendre, Bükköspart 74 WWW.MEVISOR.HU. MeviMR 3XC magnetorezisztív járműérzékelő szenzor MeviMR 3XC Magnetorezisztív járműérzékelő szenzor MeviMR3XC járműérzékelő szenzor - 3 dimenzióban érzékeli a közelében megjelenő vastömeget. - Könnyű telepíthetőség. Nincs szükség az aszfalt felvágására,

Részletesebben

A PR-650 2. verziójának új funkciói HU

A PR-650 2. verziójának új funkciói HU A PR-650 2. verziójának új funkciói HU A második verzióban az itt bemutatott új funkciók kaptak helyet. A gép használata előtt figyelmesen olvassa el ezt az útmutatót és a PR650-es varrógéphez tartozó

Részletesebben

WP1 Vezérlő Használati Útmutató

WP1 Vezérlő Használati Útmutató WP1 Vezérlő Használati Útmutató Lásd a kötési diagram. 24Volt 9Volt A vezérlő egy 9V-os Rain Bird szolenoidot működtet. Győződjön meg róla, hogy a szelepeket a vezérlővel összekötő vezeték, kisfeszültségű

Részletesebben

Hőmérséklet méréstartomány folyékony közeg mérésénél: -20 C +120 C

Hőmérséklet méréstartomány folyékony közeg mérésénél: -20 C +120 C TA-SCOPE Beszabályozó műszer A TA-SCOPE nagy teljesítményű, hatékony beszabályozó műszer. Segítségével pontosan megmérhető és dokumentálható a hidraulikai rendszerekben fellépő nyomáskülönbség (Δp), térfogatáram,

Részletesebben

SFA. Nitrogéntöltő berendezés. Kezelési és karbantartási útmutató. Magyarországi forgalmazó: Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft.

SFA. Nitrogéntöltő berendezés. Kezelési és karbantartási útmutató. Magyarországi forgalmazó: Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft. SFA Nitrogéntöltő berendezés Kezelési és karbantartási útmutató HESZTIA Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft. H- Telefon: +36-1-454-1400, +36-1-454-1700 Fax: +36-1-240-0960 web: www.hesztia.hu e-mail:

Részletesebben

A korszerű gépjárműveknél egyre több az elektronikus rendszer. A hatósági előírások szigorodása miatt a gépjárművek egyre több részegységénél az

A korszerű gépjárműveknél egyre több az elektronikus rendszer. A hatósági előírások szigorodása miatt a gépjárművek egyre több részegységénél az 1 2 A korszerű gépjárműveknél egyre több az elektronikus rendszer. A hatósági előírások szigorodása miatt a gépjárművek egyre több részegységénél az elektronika alkalmazása nélkülözhetetlen. Például a

Részletesebben

INFO DIAG DIAGNOSZTIKA

INFO DIAG DIAGNOSZTIKA CITROËN DTAV INFO DIAG DIAGNOSZTIKAI DIAGNOSZTIKA LEÁNYVÁLLALATOK / IMPORTR ÚJ CITROËN gépjárm FORGALMAZÓK - Új gépjárm felkészít - Kampánykoordinátor HIVATALOS CITROËN MÁRKASZERVIZEK - Vevszolgálati vezet,

Részletesebben

TERMÉK KÉP TERMÉK NÉV TERMÉK LEÍRÁS

TERMÉK KÉP TERMÉK NÉV TERMÉK LEÍRÁS Licota ATP-2047 kontroll lámpa Licota WT04093 Sztethoszkóp AT1142 gyújtószikra ellenőrző AT1198 szögmérő 1/2"-os csatlakozás Csavarok, anyák előre meghatározott szögben történő lehúzására alkalmazható.

Részletesebben

Mobil Partner telepítési és használati útmutató

Mobil Partner telepítési és használati útmutató Mobil Partner telepítési és használati útmutató Tartalom Kezdeti lépések... 2 Telepítés... 2 A program indítása... 6 Mobile Partner funkciói... 7 Művelet menü... 7 Kapcsolat... 7 Statisztika... 8 SMS funkciók...

Részletesebben

KAPCSOLÁSI RAJZ KIDOLGOZÁSA

KAPCSOLÁSI RAJZ KIDOLGOZÁSA KAPCSOLÁSI RAJZ KIDOLGOZÁSA Az elektronikai tervezések jelentős részénél a kiindulási alap a kapcsolási rajz. Ezen összegezzük, hogy milyen funkciókat szeretnénk megvalósítani, milyen áramkörökkel. A kapcsolási

Részletesebben

Energoline 4. rendeleti módosításokat tartalmazó verzió

Energoline 4. rendeleti módosításokat tartalmazó verzió Energoline 4. rendeleti módosításokat tartalmazó verzió Kiadva 2018.05.16. Akiknek még nincs szoftverkövetésük vagy még nem aktiválták azt (nem regisztrálták a munkaállomásokat) a letöltött és telepített

Részletesebben

e 120 KÁRTYÁS KÖZPONTI ZÁR VEZÉRLŐ KÉSZÜLÉK (K-CARD)

e 120 KÁRTYÁS KÖZPONTI ZÁR VEZÉRLŐ KÉSZÜLÉK (K-CARD) e 120 KÁRTYÁS KÖZPONTI ZÁR VEZÉRLŐ KÉSZÜLÉK (K-CARD) BESZERELÉSI ÚTMUTATÓ Az e120 egy központi zár vezérlő készülék, amely két db elektronikus kártyával kerül forgalomba. A készülék az elektronikus kártya

Részletesebben

Rádiókommunikációval is Az adatokat szabad rádiófrekvencián sugározza az őt lekérdező AQUADAT készüléknek.

Rádiókommunikációval is Az adatokat szabad rádiófrekvencián sugározza az őt lekérdező AQUADAT készüléknek. - Műszaki adatok - Bekötés - Érzékelők - Levegő tisztítású ph armatúra - Nyomás alatt szerelhető ph armatúra Rádiókommunikációval is Az adatokat szabad rádiófrekvencián sugározza az őt lekérdező AQUADAT

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Autóelektronikai műszerész szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 54 525 01 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma:

Részletesebben

Knorr-Bremse termékújdonságok az üzemeltetés terén

Knorr-Bremse termékújdonságok az üzemeltetés terén Knorr-Bremse termékújdonságok az üzemeltetés terén 12. Haszongépjármű Műszaki Konferencia Várgesztes Villapark 2011.Június 3. Torma Tamás Tartalom Újdonságok - Levegő előkészítés és ellátás Eredeti újragyártott

Részletesebben

DC üzemi feszültség Feszültségtűrés DC -20% / +30% Megengedett felhullám-tartalom 5% Max. áramfelvétel Védettség 0-20

DC üzemi feszültség Feszültségtűrés DC -20% / +30% Megengedett felhullám-tartalom 5% Max. áramfelvétel Védettség 0-20 1 00123681 Építési mód Ülékes szelep Vezérlés analóg Tanúsítványok CE Megfelelősségi nyilatkozat Környezeti hőmérséklet min./max. +5 C / +50 C Közeghőmérséklet min./max. +5 C / +50 C Közeg Sűrített levegő

Részletesebben

ELEKTROMOS SZABÁLYZÓSZELEP TESZTELŐ KÉSZÜLÉK

ELEKTROMOS SZABÁLYZÓSZELEP TESZTELŐ KÉSZÜLÉK ELEKTROMOS SZABÁLYZÓSZELEP TESZTELŐ KÉSZÜLÉK 36 150 065 A CLT1 kompresszor tesztelő a kuplung nélküli kompresszorok tesztelésére alkalmas. Ez a készülék a modern kompresszorok tesztelését végzi egyszerűen,

Részletesebben

Csőmotor Redőnyhöz Oximo WT motorok

Csőmotor Redőnyhöz Oximo WT motorok Csőmotor Redőnyhöz Oximo WT motorok Oximo WT: Automatikus végállás beállítás, motorfejen nem kell végállást állítani Akadályfelismerő funkció Típusok: Cikkszám Hossz L1 Hossz L2 Forgatónyomaték (Nm) Oximo

Részletesebben

Intent Hungária Kft.

Intent Hungária Kft. DEC SuperScan II. Intent Hungária Kft. Az Átfogó Diagnosztika www.intent.hu 2006 Köszönjük megtisztelő érdeklődését a D.E.C. SS II. műszerünk iránt. cégünk folyamatosan bővíti termékpalettáját az igényeknek

Részletesebben

KeyLock-2V Digitális kódzár 2 kimenettel

KeyLock-2V Digitális kódzár 2 kimenettel KeyLock-2V Digitális kódzár 2 kimenettel HU Felhasználói és programozói leírás A kézikönyv tartalmára és a benne leírt berendezésre vonatkozóan a fejlesztő és gyártó fenntartja a változtatás jogát. A gyártó

Részletesebben

Szerelési utasítás. Logamax plus. Kaszkád-egység GB162-65/80/100. Szakemberek számára. Szerelés előtt gondosan olvassa el. 7 746 800 086 (2011/02) HU

Szerelési utasítás. Logamax plus. Kaszkád-egység GB162-65/80/100. Szakemberek számára. Szerelés előtt gondosan olvassa el. 7 746 800 086 (2011/02) HU Szerelési utasítás Kaszkád-egység 7214 6000-000.1TD Logamax plus GB162-65/80/100 Szakemberek számára Szerelés előtt gondosan olvassa el. 7 746 800 086 (2011/02) HU Termékáttekintés Termékáttekintés 9 1

Részletesebben

Di1611/Di2011. KEZELÉSI ÚTMUTATÓ: Twain

Di1611/Di2011. KEZELÉSI ÚTMUTATÓ: Twain Di1611/Di2011 KEZELÉSI ÚTMUTATÓ: Twain Driver Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1 A PC szkennelés beállítása 2 Csatlakozás az USB portra 3 A TWAIN meghajtó telepítése 3.1 A TWAIN meghajtó telepítése Plug

Részletesebben

1. ábra. Forrás: AUTODATA

1. ábra. Forrás: AUTODATA 8.7. Elektronikusan irányított dízelbefecskendező rendszerek (Hetedik rész Közös nyomásterű (common rail) dízelbefecskendező rendszer III.) Előző két írásunkban blokkvázlata felhasználásával bemutattuk

Részletesebben

Kezelési utasítás SITRANS F M MAG 8000 & MAG 8000 CT 02/2010. SITRANS F M MAG8000 és MAG8000 CT elektromágneses áramlásmérő típusok

Kezelési utasítás SITRANS F M MAG 8000 & MAG 8000 CT 02/2010. SITRANS F M MAG8000 és MAG8000 CT elektromágneses áramlásmérő típusok Kezelési utasítás 02/2010 SITRANS F M MAG 8000 & MAG 8000 CT SITRANS F M MAG8000 és MAG8000 CT elektromágneses áramlásmérő típusok 2 Általános utasítások Az üzembe helyezés során figyelembe kell venni

Részletesebben

Haszongépj. Németh. Huba. és s Fejlesztési Budapest. Kutatási. Knorr-Bremse. 2004. November 17. Knorr-Bremse 19.11.

Haszongépj. Németh. Huba. és s Fejlesztési Budapest. Kutatási. Knorr-Bremse. 2004. November 17. Knorr-Bremse 19.11. Haszongépj pjármű fékrendszer intelligens vezérl rlése Németh Huba Knorr-Bremse Kutatási és s Fejlesztési si Központ, Budapest 2004. November 17. Knorr-Bremse 19.11.2004 Huba Németh 1 Tartalom Motiváció

Részletesebben

Nyomáskapcsolók Áttekintés

Nyomáskapcsolók Áttekintés Áttekintés Termék Alkalmazás Beállítási Max. Védettség Oldal neve tartomány nyomás RT Általános célra -1-30 bar 42 bar IP66 36-37 KPS Nehézipari környezetben 0-60 bar 120 bar IP67 38-39 KPI/KP Könnyû ipari

Részletesebben

Kezelési útmutató. Helyiséghőmérsékletszabályozó. 24/10 (4) A~ nyitóval és be/kikapcsolóval 0393..

Kezelési útmutató. Helyiséghőmérsékletszabályozó. 24/10 (4) A~ nyitóval és be/kikapcsolóval 0393.. Kezelési útmutató Helyiséghőmérsékletszabályozó 24/10 (4) A~ nyitóval és be/kikapcsolóval 0393.. Tartalom Kezelési útmutató Helyiséghőmérséklet-szabályozó 24/10 (4) A~ nyitóval és be/kikapcsolóval 2 A

Részletesebben

Elektronikus fekete doboz vizsgálata

Elektronikus fekete doboz vizsgálata Elektronikus fekete doboz vizsgálata 1. Feladatok a) Munkahelyén egy elektronikus fekete dobozt talál, amely egy nem szabványos egyenáramú áramforrást, egy kondenzátort és egy ellenállást tartalmaz. Méréssel

Részletesebben

NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS. Mérési feladatok

NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS. Mérési feladatok Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék Készítette:... kurzus Elfogadva: Dátum:...év...hó...nap NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS Mérési feladatok 1. Csővezetékben áramló levegő nyomásveszteségének mérése U-csöves

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató A BioEntry Smart/Pass Kezdő Csomag tartalmazza: BioEntry Smart/Pass készülék Műanyag BioEntry állvány BioEntry interfész panel Stereo aljzat a DB-9-es kábelnek DB-9-es bővítő kábel Csavar szett CD, amely

Részletesebben

3.1.5 Laborgyakorlat: Egyszerű egyenrangú hálózat építése

3.1.5 Laborgyakorlat: Egyszerű egyenrangú hálózat építése Otthoni és kisvállalati hálózatok kezelése 3.1.5 Laborgyakorlat: Egyszerű egyenrangú hálózat építése Célkitűzések Egyszerű egyenrangú hálózat tervezése és kiépítése az oktató által biztosított keresztkötésű

Részletesebben

Az ABS és ASR rendszerekkel kapcsolatos alapfogalmak. Áramkör Autóvillamossági Szakmai Egyesület

Az ABS és ASR rendszerekkel kapcsolatos alapfogalmak. Áramkör Autóvillamossági Szakmai Egyesület Az ABS és ASR rendszerekkel kapcsolatos alapfogalmak Áramkör Autóvillamossági Szakmai Egyesület 1. Tapadási tényezt nyező 1.1. Hosszirányú (menetirányú) tapadási tényező µ X = F X F 1 1.2. Keresztirányú

Részletesebben

moduláris átkapcsoló rendszer 63... 160 A áramerősségre KAPCSOLJON SWITCH TO INNOVÁCIÓRA

moduláris átkapcsoló rendszer 63... 160 A áramerősségre KAPCSOLJON SWITCH TO INNOVÁCIÓRA moduláris átkapcsoló rendszer 63... 160 A áramerősségre KAPCSOLJON SWITCH TO INNOVÁCIÓRA INNOVATION Socomec : intelligens átkapcsolás A SOCOMEC cég, mint az áramforrás átkapcsolás szakterületének piacvezetője

Részletesebben

V5001S Kombi-S ELZÁRÓ SZELEP

V5001S Kombi-S ELZÁRÓ SZELEP V5001S Kombi-S ELZÁRÓ SZELEP Alkalmazás TERMÉKADATOK A V5001S Kombi-S zárószelepet lakó vagy kereskedelmi fűtő- és hűtőrendszerek csővezetékeinek elzárására használják. A szelep az előremenő vagy visszatérő

Részletesebben

AC-MF1W. RFID kártyaolvasó és kódzár. Felhasználói leírás

AC-MF1W. RFID kártyaolvasó és kódzár. Felhasználói leírás AC-MF1W RFID kártyaolvasó és kódzár Felhasználói leírás Tartalomjegyzék 1. Leírás... 3 1.1 Tulajdonságok... 3 1.2 Műszaki adatok... 3 1.3 Felszerelés... 3 1.4 Csatlakoztatás... 4 1.4.1 Bekötés... 4 1.4.2

Részletesebben

Légsűrítők és kiegészítő rendszerelemek beszerzése fogaskerekű járművekhez

Légsűrítők és kiegészítő rendszerelemek beszerzése fogaskerekű járművekhez Légsűrítők és kiegészítő rendszerelemek beszerzése fogaskerekű járművekhez Eljárás száma: MŰSZAKI DISZPOZÍCIÓ Budapest, 2017. A beszerzés tárgya, leírása: Az SGP gyártmányú fogaskerekű járműveinken a sűrített

Részletesebben

Hordozható nyomás-, és átfolyásmérő

Hordozható nyomás-, és átfolyásmérő Hordozható nyomás-, és átfolyásmérő TDM 200 TDM 200 Ideális időszakos átfolyás-, és nyomásmérési feladatokhoz Kábel nélküli kapcsolat Riasztás-kiadási lehetőség Beépített, újratölthető akkumulátor Beépített

Részletesebben

Cikkszám: 091096. Dátum: 12.03.2014 Oldal: 1/8 NU_091096_000_12032014_DIAGNOSTIKA_HU

Cikkszám: 091096. Dátum: 12.03.2014 Oldal: 1/8 NU_091096_000_12032014_DIAGNOSTIKA_HU Cikkszám: 091096 Dátum: 12.03.2014 Oldal: 1/8 A B C HIBA Ha a berendezés nem kapcsol be, vagy a kijelző működés közben kikapcsol Ha a berendezés bekapcsolásakor, vagy működés közben a kijelzőn megjelenik

Részletesebben

STARSET-24V-os vezérlés

STARSET-24V-os vezérlés STARSET-24V-os vezérlés FELHASZNÁLÓI KÉZI KŐNYV 24 vdc szárnyas kapu vezérlő OLVASSA EL A KÉZIKÖNYVET GONDOSAN HASZNÁLAT ELŐTT FIGYELMEZTETÉSEK: Telepítés előtt olvassa el az utasítást gondosan. Helytelen

Részletesebben

Thomson Speedtouch 780WL

Thomson Speedtouch 780WL Thomson Speedtouch 780WL Thomson Speedtouch 780WL Tisztelt Ügyfelünk! Az alábbi útmutató ahhoz nyújt segítséget, hogy hogyan üzemelje be a Thomson Speedtouch 780WL eszközt. Kérdés esetén kollégáink várják

Részletesebben

Általános célra, kis és közepes forgalmú műhelyek számára (4-fejes mérés, 6 CCD kamerás mérés, kábeles adatátvitel)

Általános célra, kis és közepes forgalmú műhelyek számára (4-fejes mérés, 6 CCD kamerás mérés, kábeles adatátvitel) Általános célra, kis és közepes forgalmú műhelyek számára (4-fejes mérés, 6 CCD kamerás mérés, kábeles adatátvitel) A mikroprocesszoros futómű-diagnosztizáló berendezés valamennyi személy és könnyű tehergépkocsi

Részletesebben

Tartozékok. A Delphi többletszolgáltatások egész készletét kínálja annak érdekében, hogy a legjobbat hozhassa ki diagnosztikai megoldásából

Tartozékok. A Delphi többletszolgáltatások egész készletét kínálja annak érdekében, hogy a legjobbat hozhassa ki diagnosztikai megoldásából Tartozékok A Delphi többletszolgáltatások egész készletét kínálja annak érdekében, hogy a legjobbat hozhassa ki diagnosztikai megoldásából PRE-EOBD KÁBELADAPTEREK Lényeges eszköz minden Pre-EOBD (16 tűs)

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 582 05 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának

Részletesebben

fojtószelep-szinkron teszter

fojtószelep-szinkron teszter fojtószelep-szinkron teszter Általános ismertető A SYNCTOOL fojtószelep-szinkron teszter több hengeres, hengerenkénti fojtószelepes motorok fojtószelep-szinkronjának beállításához nélkülözhetetlen digitális

Részletesebben

YK-520L kültéri kódbillentyûzet és kártyaolvasó

YK-520L kültéri kódbillentyûzet és kártyaolvasó YK-520L kültéri kódbillentyûzet és kártyaolvasó Jellemzõk Mutatós, vízálló kültéri stand alone kártyaolvasó Négy féle ajtónyitási mód: - 4 számjegyû kóddal - Proximity kártyával - Proximity kártyával és

Részletesebben

RC11 Air Mouse. Használati útmutató

RC11 Air Mouse. Használati útmutató RC11 Air Mouse Használati útmutató Bevezetés Köszönjük, hogy Measy terméket választott! Kérjük, használatba vétel előtt olvassa el figyelmesen ezt a használati utasítást, hogy a készüléket könnyen és egyszerűen

Részletesebben

Szerelési kézikönyv. Daikin Altherma alacsony hőmérsékletű monoblokk opcionális doboza EK2CB07CAV3. Szerelési kézikönyv

Szerelési kézikönyv. Daikin Altherma alacsony hőmérsékletű monoblokk opcionális doboza EK2CB07CAV3. Szerelési kézikönyv Daikin Altherma alacsony hőmérsékletű monoblokk opcionális doboza EKCB07CAV Daikin Altherma alacsony hőmérsékletű monoblokk opcionális doboza Magyar Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék A dokumentum bemutatása.

Részletesebben

YK-520L. Telepítési es programozási útmutató LEÍRÁS TULAJDONSÁGOK JELZÉSEK ÉS ELÖLAP KÜLTÉRI KÓDBILLENTYŰZET ÉS KÁRTYAOLVASÓ. YLI S IKMAGNESEK Kft

YK-520L. Telepítési es programozási útmutató LEÍRÁS TULAJDONSÁGOK JELZÉSEK ÉS ELÖLAP KÜLTÉRI KÓDBILLENTYŰZET ÉS KÁRTYAOLVASÓ. YLI S IKMAGNESEK Kft LEÍRÁS Vízálló kültéri stand alone kártyaolvasó TULAJDONSÁGOK Négy féle ajtónyitási mód: - számjegyű kóddal - Proximity kártyával - Proximity kártyával és számjegyű kóddal (8 szett számjegyű kód) - Proximity

Részletesebben

Kommunikáció az EuroProt-IED multifunkcionális készülékekkel

Kommunikáció az EuroProt-IED multifunkcionális készülékekkel Kommunikáció az EuroProt-IED multifunkcionális készülékekkel A Protecta intelligens EuroProt készülékei a védelem-technika és a mikroprocesszoros technológia fejlődésével párhuzamosan követik a kommunikációs

Részletesebben

HC VÍZMÉRŐK HASZNÁLATA

HC VÍZMÉRŐK HASZNÁLATA HC VÍZMÉRŐK HASZNÁLATA Hydrawise Ready Rövid leírás az üzembe helyezéshez hunterindustries.com Tartalomjegyzék HC Vízórák 4 Tervezés 5 Telepítés 6 Beállítások 7 HC Terméktámogatás Köszönjük, hogy a Hunter

Részletesebben

GARAGENT AUTÓTESZT HUNGARY KFT

GARAGENT AUTÓTESZT HUNGARY KFT SZERVIZBERENDEZÉSEK AutóTeszt Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. GARAGENT AUTÓTESZT HUNGARY KFT KATALÓGUS 1116 BUDAPEST, KONDOROSI ÚT 2/A., TEL.: (+36-1) 205-3668, 801-8160 FAX: (+36-1) 203-2475,

Részletesebben

MÁV-START Tudáspróba Felhasználói kéziköny

MÁV-START Tudáspróba Felhasználói kéziköny MÁV-START Tudáspróba Felhasználói kéziköny Tartalomjegyzék Bejelentkezés a tudáspróbára... 3 Kijelentkezés... 3 Megkezdett tudáspróba folytatása... 4 Tudáspróba kiválasztása... 5 Tudáspróba kiválasztása...

Részletesebben

Centronic UnitControl UC42 / UC45

Centronic UnitControl UC42 / UC45 Centronic UnitControl UC42 / UC45 hu Szerelési és kezelési útmutató Egyéni vezérlő készülék UC42 / Egyéni vezérlő készülék kalapos sínhez UC45 Fontos információk: a szerelő / a villamos szakember / a felhasználó

Részletesebben

1. számú ábra. Kísérleti kályha járattal

1. számú ábra. Kísérleti kályha járattal Kísérleti kályha tesztelése A tesztsorozat célja egy járatos, egy kitöltött harang és egy üres harang hőtároló összehasonlítása. A lehető legkisebb méretű, élére állított téglából épített héjba hagyományos,

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv 6234C Fordulatszámmérő TARTALOMJEGYZÉK 1. Termékjellemzők... 2 2. Műszaki jellemzők... 2 3. Előlap és kezelőszervek... 2 4. Működési leírás... 3 5. Mérési folyamat... 4 6. Elem cseréje...

Részletesebben

RHTemp 2000. TepRetriver-RH. Hőmérséklet- és páratartalom adatgyűjtő, LCD kijelzővel. Hőmérséklet- és páratartalom adatgyűjtő

RHTemp 2000. TepRetriver-RH. Hőmérséklet- és páratartalom adatgyűjtő, LCD kijelzővel. Hőmérséklet- és páratartalom adatgyűjtő TepRetriver-RH Hőmérséklet- és páratartalom adatgyűjtő - méréstartomány: -40 o C - +80 o C - pontosság: ±0,5 o C ( 0 o C - 50 o C) Páratartalom: - méréstartomány: 0%RH 95%RH - felbontás: 0,1 %RH - pontosság:

Részletesebben

Calisto USB-s kihangosító. Használati útmutató

Calisto USB-s kihangosító. Használati útmutató Calisto 7200 USB-s kihangosító Használati útmutató Tartalomjegyzék Leírás 3 Csatlakoztatás számítógéphez 4 Mindennapi használat 5 Bekapcsolás 5 Hangerő 5 Némítás és a némítás kikapcsolása 5 Hívás fogadása

Részletesebben

A külső kapcsoló csatlakoztatása megkönnyíti a sorvezető használatát a munkavégzés közben.

A külső kapcsoló csatlakoztatása megkönnyíti a sorvezető használatát a munkavégzés közben. A sorvezető önálló egységet jelent a traktor kabinjában, ami segíti a munkagépek (műtrágyaszó ró vagy permetezőgép, talajmunkák gépei) pontos használatát a beállított értéken (átfedés vagy kihagyás). Ö

Részletesebben

CSERÉP ALATTI RÖGZÍTŐ KÉSZLET SZOLÁR. TelepítŐi kézikönyv

CSERÉP ALATTI RÖGZÍTŐ KÉSZLET SZOLÁR. TelepítŐi kézikönyv CSERÉP LTTI RÖGZÍTŐ KÉSZLET SZOLÁR TelepítŐi kézikönyv CSERÉP LTTI RÖGZÍTŐ KÉSZLET Ez a használati utasítás is szerves része a napkollektor telepítési és karbantartási kézikönyvének. Olvassa el a kézikönyvben

Részletesebben

SIOUX-RELÉ. Sioux relé modul telepítési leírás Szerkesztés MACIE0191

SIOUX-RELÉ. Sioux relé modul telepítési leírás Szerkesztés MACIE0191 SIOUX-RELÉ Sioux relé modul telepítési leírás Szerkesztés 1.2 20MACIE0191 1 Leírás 1.1 Leírás A Sioux-relé egy soros modul, amely tartalmaz egy master kártyát, amely maximum két slave kártyával bővíthető.

Részletesebben

ROBERT BOSCH KFT. Dízel-készlet 1 (kisnyomású) használati utasítás Cikkszám: 0 986 613 100

ROBERT BOSCH KFT. Dízel-készlet 1 (kisnyomású) használati utasítás Cikkszám: 0 986 613 100 Dízel-készlet 1 (kisnyomású) használati utasítás Cikkszám: 0 986 613 100 1 Általános 1.1 Környezetünk érdekében A keletkezett csomagolási hulladékot újrahasznosítás céljából adja le a megfelelő begyűjtési

Részletesebben

EMDR-10 Hőmérséklet és nedvesség érzékelő elektronika. Tudnivalók a szereléshez, üzembe helyezéshez és az üzemeltetéshez

EMDR-10 Hőmérséklet és nedvesség érzékelő elektronika. Tudnivalók a szereléshez, üzembe helyezéshez és az üzemeltetéshez Raychem EMDR-10 Hőmérséklet és nedvesség érzékelő elektronika Tudnivalók a szereléshez, üzembe helyezéshez és az üzemeltetéshez Általános rész Kérjük az üzembe helyezés előtt elolvasni. A zavartalan üzem

Részletesebben