A NEM VAGYONI KÁRTÉRÍTÉS MEGÍTÉLÉSÉNEK ÚJ IRÁNYAI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A NEM VAGYONI KÁRTÉRÍTÉS MEGÍTÉLÉSÉNEK ÚJ IRÁNYAI"

Átírás

1 A NEM VAGYONI KÁRTÉRÍTÉS MEGÍTÉLÉSÉNEK ÚJ IRÁNYAI - tansegédlet a nappali és levelező tagozat számára Készítette: Dr. Fézer Tamás, egyetemi adjunktus Debrecen, 2009.

2 A SZEMÉLYISÉGI JOGOK TERMÉSZETE, A SZEMÉLYISÉGVÉDELEM FUNKCIÓJA, ESZKÖZEI Személyiség "A személyiség, a test és a szellem elválaszthatatlan egysége, amely kifejezésre juttatja az egyén viselkedését és gondolkodását, ez a viselkedés és gondolkodás jelenti a személyiség értékminőségét, azt, amiben a személyiség különbözik mástól és ami lehetővé teszi, hogy más legyen, mint a többi. A személyiségi jog az általánosan jellemző értékminőséget védi. A személyiségi jogok ennek érdekében - egyfelől megteremtik az ember önmegvalósításának feltételeit (elsősorban az egyén autonóm szférájának körülhatárolásával), - másfelől biztosítják, hogy e feltételeket - a magánszférát - senki jogtalan külső beavatkozással meg ne sérthesse" (Petrik Ferenc). Személyiségi jogok Az ember testi és szellemi működését, az ember egységét és szabadságát biztosító jogok a személyiségi jogok. Összetettek, mert kétirányú védelmet nyújtanak: 1. védik az ember szellemi értékét, szubjektumát (személyiségi jogok), 2. az emberi személynek az anyagi világban megjelenő testi lényegét (személyi jogok). A személyiségi jogok értelmezése A jog a személyiséget valamennyi ember vonatkozásában elismeri. A védendő jogok egyenlők, de a védelem foka egyénenként eltérő lehet. Alanyai A természetes személyek mellett a jogi személyeket is megilletik a személyiségi jogok a természetszerű kivételekkel. Ptk. 75. (2) értelmében a jogi személyekre is kiterjeszti a védelmet, de a bírói gyakorlat ezt kitágította: valamennyi jogalany védelemben részesül, amely bár jogi személyisége nincsen de önálló jogalanyaként vesz részt a társadalmi életben (pl. bt, kkt.). Emberi jogok személyiségi jogok Emberi jogok a nemzetközi egyezményekben az államok többsége által védelemben részesített, részben személyiségi jogok, melyek az emberiség által elfogadottak. Személyiségi jogok az emberi jogok polgári jogi vetületei. Az emberi jogok köre tágabb és szűkebb is a személyiségi jogok körénél: Tágabb, mert magában foglal politikai, gazdasági és szociális jogokat is, melyek nem az ember személyiségéből, hanem társadalmában elfoglalt pozíciójából következnek (választójog, TB-hez való jog, stb.). Szűkebb, mert nem alkalmaznak a nemzetközi egyezmények olyan generálklauzulát, mely szubszidiárius normaként bármely személyiséget alkotó jogosultság védelmére felhívható lenne. Alkotmány Ptk. A Ptk. személyiségi jogi rendelkezéseinek 3 kútfője található: 1. nemzetközi egyezmények 2. Alkotmány XII. fejezete 1

3 3. Ptk. alapelvei, melyek között az emberi személyiség védelme önállóan is megjelenik (autonóm mozgástér védelme) Különbség az Alkotmány és a Ptk személyiségi jogai között: Az Alkotmányban deklarált jogok az egész állami szervezetrendszer működését át kell, hogy hassák. A Ptk-ban részletezett jogok a polgári jog alanyai közötti jogviszonyokat rendezik. Párhuzamos jogok: élet, emberi méltóság; jó hírnév, magánlakás sérthetetlensége, magántitok, személyes adatok védelméhez való jog; megkülönböztetés tilalma. Személyiségi jogok korlátozhatósága - alapjogok korlátozhatósága Alapjogok: Vannak abszolút, korlátozhatatlan jogok (élethez, emberi méltósághoz) anyajogok; Más alapjogok csak a következő feltételekkel korlátozhatók: o másik alapjog védelme indokolja a korlátozást, o arányosság követelménye; o alkalmasság kritériuma. Személyiségi jogok: Jogosult nem korlátozhatja és nem zárhatja őket ki semmisség. Sértett beleegyezése lehetséges, de társadalmi érdeket nem sérthet és nem veszélyeztethet. Védelem sajátosságai a Ptk-ban Nem alkalmazhatóak a személyiségi jogok körében a klasszikus polgári jogi szankciók eredeti állapot helyreállítás, teljes reparáció ezért két irányban új szankciótípusok: erkölcsi jellegű szankciók vagyoni jellegű (nem vagyoni kártérítés) Ptk. generálklauzula Ptk. 75. (1) A személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak. Abszolút szerkezetű a jogviszony. A generálklauzula szubszidiárius norma: ez biztosítja a taxatíve meghatározhatatlanság ellenére a teljes körű védelmet a személyiség számára. Ha a bíróság nem talál az adott esetben jogszabály által meghatározott személyiségi jogot, de a jogsérelmet a személyiség elleni támadásnak ismeri el, akkor a 75. -ra hivatkozva részesítheti a felperest jogvédelemben. Maga az AB is felhatalmazta erre a bíróságokat (8/1990. AB határozat). Személyiségvédelem Jellemzők: vegyes eszközrendszer: erkölcsi és vagyoni jellegű szankciók együttélése; együttesen is alkalmazható a két szankciótípus, amennyiben a jogsértő felróhatósága megállapítható; 2

4 büntető és polgári jogi szankciók megférnek egymás mellett, mert eltérő az irányultságuk (büntetőjog az elkövetőt megbünteti, polgári jog az elveszett életörömöket pótolja a sérelmet szenvedett vonatkozásában); objektív és szubjektív jellegű szankciók léte (a személyiség teljes körű és abszolút védelméből következik, hogy akár felróhatóság hiányában is fellép a jog); elsődleges a megközelítő helyreállító funkció, csak másodlagos a prevenció. Objektív védelmi eszközök 1. Jogsértés tényének bírói megállapítása: legenyhébb, csupán erkölcsi elégtétel; nagy nyilvánosság körében nem észlelhető személyiségsértések esetén. 2. Jogsértés abbahagyására és jogsértéstől való eltiltásra kötelezés: folyamatos vagy ismétlődő jogsértés esetén (pl. személyi szabadság megsértése, hangfelvétellel visszaélés). 3. Elégtétel adására kötelezés: jogsértés elismerése megfelelő nyilvánosság előtt (önkormányzat elesett idős hölgy tanúi); nyilatkozattal is történhet, amit akár sajtótermékben tesznek közzé (sajtó helyreigazítás). 4. Sérelmes helyzet megszüntetése, jogsértő tárgy megsemmisítése: folyamatos jogsértés esetén (név jogtalan használata); megsemmisítés főként szellemi alkotások esetén (jogbitorlás kalózmásolatok). Szubjektív védelmi eszköz: 1. Nem vagyoni kártérítés 2. Közérdekű célra fordítandó bírság: a. ha a kártérítésként megállapítható összeg nem áll összhangban a felróhatóság fokával b. mérlegelési jogkört a bíróságnak c. anakronisztikus jogintézmény azonban, mert burkoltan arra enged következtetni, hogy kártérítés során be van határolva a megítélhető összeg. A FELELŐSSÉGTAN ALAPJAI EURÓPÁBAN ÉS HAZÁNKBAN Polgári jogi felelősség jellemzői célja a sérelem kiküszöbölése; megbomlott egyensúly helyreállítása funkciója a jogellenes magatartás által okozott hátrányok kiegyenlítéséről való gondoskodás. A polgári jogi felelősség funkciói 1. jóvátétel, reparáció teljes kártérítés elve 2. prevenció, megelőzés (speciális és generális értelemben) kvázi büntetőjogi elem (polgári jog büntetőjoga a felelősségtan) 3

5 A funkciók előtérbe helyezése felelősségi alakzatonként eltérő: reparáció túlsúlya az objektív felelősségi alakzatoknál (pl. veszélyes üzem); prevenció a szubjektivizált felelősség esetében (általános felelősségi alakzat) itt sem a károkozó személyének a vizsgálata a döntő azonban, hanem a kár kiegyenlítése. Kárkötelem szerkezete 1. Alanyok: a. károsult polgári jog bármely alanya; b. károkozó vétőképesség feltétel; c. több károkozó esetén főszabályként egyetemleges a felelősség. 2. Tárgya: a. közvetlen tárgy: a kár megtérítése; b. közvetett tárgy: ebben az esetben nincsen. 3. Tartalom: a. Károsult jogai: i. teljes reparáció követelése (kártérítés) b. Károsult kötelezettségei: i. kármegelőzés; ii. kárenyhítés; iii. kár bekövetkeztének, mértékének, jogellenességnek (?) és az okozati összefüggésnek a bizonyítása; iv. káronszerzés tilalma residuum kiszolgáltatása, surrogatum levonása. c. Károkozó jogai: i. residuum követelése; ii. hivatkozhat a károsulti közrehatásra (kármegosztást követelhet); d. Károkozó kötelezettségei: i. teljes kár megtérítése; ii. bizonyítani, hogy magatartása nem volt jogellenes és felróható. Felelősségtani premisszák (előfeltételek) jogellenes magatartás; felróhatóság; negatív eredmény - következmény (kár); okozati összefüggés. Jogellenes magatartás objektív előfeltétele a felelősségre vonásnak; bizonyítása: o károsult pozitív oldalról; o károkozó negatív oldalról; o köztudomású esetén a bíróság hivatalból veszi figyelembe. felfogása: valamennyi károkozás, amelyet a polgári jog szabályai nem engednek meg kifejezetten jogellenes ( büntetőjog: minden esetben a jogellenes magatartásokat a tényállásokon keresztül nevesíti); a magatartást minősíti, mely sérthet vagyoni és nem vagyoni jogokat egyaránt; 4

6 akkor jogellenes egy magatartás, ha o más személy alanyi (vagyoni vagy személyi) jogosultságát sérti, o az alanyi jog sérelme károsodásban nyilvánul meg, o jogszabály nem nyilvánítja jogszerűnek (nem engedi meg kifejezetten: pl. kisajátítás) mulasztás és tevőleges magatartás egyaránt megalapozza. Jogellenességet kizáró okok rendszere 1. Jogos védelem: a. jogtalan a támadás, b. jogtalan és közvetlen támadásra utaló fenyegetés elhárítása érdekében cselekszik, c. arányosság követelményének eleget tesz. Az így okozott kárt nem kell megtéríteni!!! 2. Szükséghelyzet: a. más életét, testi épségét, vagyonát, b. közvetlenül fenyegető, c. más módon el nem hárítható veszélyhelyzet. A kárt ebben az esetben meg kell téríteni! DE! Nem a szükséghelyzetben jogszerűen cselekvőt, hanem azt terheli, aki szükséghelyzetbe került. 3. Károsult beleegyezése: a. szerződéssel előre lehet korlátozni vagy kizárni a felelősséget, kivéve: i. szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő károkozások; ii. életben, testi épségben, egészségben okozott károk; iii. bűncselekmény következményeiért való felelősség; iv. társadalmi érdeket sért vagy veszélyeztet. 4. Rendeltetésszerű joggyakorlás: pl. kisajátítás Jogellenesség értelmezése a nem vagyoni kártérítés esetében központi elem a bizonyításban (hiszen nincsen kár, a jogellenes magatartáson van a hangsúly) főszabály: a károsult bizonyítja a jogellenességet a személyiség általános védelméből következően VALAMENNYI SZEMÉLYISÉGET ÉRT TÁMADÁS JOGELLENES!!! Bizonyítás nehézsége: o ha nem kodifikált, bírói gyakorlat által korábban nem elismert személyiségi jog sérelmére hivatkozik a károsult: meg kell vizsgálni, hogy valóban a személyiség részének tekinthető e a jogosultság; meg kell vizsgálni, hogy a károsult relációjában milyen jelentőséggel bír (különleges helyzetben lévő károsult: pl. félszeműnek lövik ki az egyik szemét). o pszichés sérelmek, melyek nem manifesztálódnak a külvilágban (holland felfogás komoly jogsértés klauzulája): 5

7 meg kell vizsgálni, hogy a károkozó cselekménye objektíve alkalmas volt-e az emberi személyiség megsértésére; az adott károsult személyiségével összefüggésben értelmezhető e jogsértésként (pl. magántitok megsértése titok volt-e egyáltalán). A magyar bírói gyakorlat a fenti megállapításokat nem fogadja el általánosan. A jogellenesség központi vizsgálata nem automatikus, sok esetben a hátrány megjelenése továbbra is követelmény marad! A holland komoly jogsértés klauzuláját kívánatos lenne a magyar jogalkalmazásba is beépíteni. Kár Minden olyan hátrány, amely valakit valamely károsító esemény következtében személyében vagy vagyonában ér. KÁR felmerült kár VAGYONI KÁROK (vagyoni jogok sérelme) elmaradt haszon indokolt költségek NEM VAGYONI KÁR (személyiségi jogok sérelme) A nem vagyoni kár 1. Személyiségi jogok megsértéséből ered. 2. Összegszerűségében nem kifejezhető. 3. Nem mindig jelenik meg a külvilágban (pl. pszichés sérelmek). 4. Nem taxálható értéke még típusesetekben sem (pl. eltört láb egy sportoló esetében nagyobb hátrány, mint egy ülő foglalkozást végző esetében) 5. Dogmatikailag a magyar Ptk. bizonyítását kötelezővé teszi, a károsult kötelezettségévé, de ez LEHETETLEN! 6. Nem szükséges a kár bizonyítása. 7. KÁR=SZEMÉLYISÉGI JOGOT SÉRTŐ MAGATARTÁS (JOGELLENESSÉG) 6

8 Okozati összefüggés A kárt és a jogellenes magatartást köti össze. Kártérítés mértékének kalkulálása során is kiemelt jelentősége van (károsulti közrehatás értékelése, mint kárcsökkentő tényező) Itt kerül értékelésre a károsult kárenyhítő és kárcsökkentő kötelezettsége. Melyek minősülnek releváns oknak? (okozatossági elméletek): i. conditio sine qua non: minden előzmény, amely elengedhetetlenül szükséges az eredmény bekövetkezéséhez nem különböztet súlyuk és jelentőségük tekintetében; ii. okkiválasztó elméletek: bár a feltételek egyenértékűsége a kiindulás, de a bíró szubjektív megítélésére bízzák, hogy melyeket választják ki; iii. adekvát okozatosság: minden előfeltétel az olyan ok, amely az emberi tapasztalat szerint általában ezt az eredményt ki szokta váltani; iv. mai polgári jogi felfogás: az történések közül azok a láncszemek relevánsak, amelyek a megelőzés és elhárítás szempontjából lényegesek, és a jog eszközeivel, a kártérítéssel mint szankcióval hatni lehet rájuk. Okozati összefüggés a nem vagyoni kártérítésnél 1. A legkevésbé problémás premissza. 2. Általános dogmatika érvényesül (hiszen teljesen megegyezik a büntetőjog elméletével is kis polgári büntetőjog). 3. A kérdés csak az: mivel köti össze a jogellenességet, ha a kár fogalma nem értelmezhető a nem vagyoni kártérítés esetében. 4. A lényeg: az okozati összefüggés annak az eldöntésénél irányadó, hogy valóban az alperes tehető e felelőssé a károkozásért. Felróhatóság Nem minden jogellenes cselekmény felróható, de minden felróható cselekmény jogellenes. Az objektivizált felróhatóságnak csupán része a vétkesség (szándékosság, gondatlanság), de nem esik vele egybe. A felróhatóság premisszája bizonyítási lehetőség a károkozónak, hogy mentesüljön a felelősség alól. Felróhatóság a nem vagyoni kártérítés esetében Ez adja a személyiségi jogsértések jogkövetkezményeinek megalapozását (objektív és szubjektív jogvédelmi eszközök). Az objektív és szubjektív szankciók együttesen is alkalmazhatóak, ha a magatartás felróható volt. Közérdekű célra fordítandó bírság problematikája: o a bírság akkor alkalmazható, ha a megítélt kártérítés összege nem áll arányban a felróhatósággal. Bírói gyakorlat: csak megítélt kártérítés mellett alkalmazható a bírság, önállóan nem. Azt sejteti ez a megfogalmazás, mintha a kártérítés összege be lenne határolva. Általános kártérítés és nem vagyoni kártérítés különbsége Ha a kár összege az igényérvényesítés időpontjában pontosan nem számolható ki: méltányos összeg, mely a teljes anyagi kárpótlásra alkalmas. CSAK VAGYONI KÁROK ESETÉN BÍRHAT JELENTŐSÉGGEL. Nem tartozik a nem vagyoni kártérítés körébe. 7

9 A NEM VAGYONI KÁRTÉRÍTÉS JOGINTÉZMÉNYÉNEK KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE EURÓPÁBAN Államok kialakulása előtti idők Sérelmeket a sértett fél önmaga torolta meg, majd a közösség egésze, melyből származott. MAGÁNBOSSZÚ Államok létrejötte Cél: MEGTORLÁS, nem kiküszöbölés korai törvénykönyvekben megjelenő gyakori tényállások o élet elvétele o testi épség megsértése o házasságtörés o nyilvános becsületcsorbítás kezdeti szankciók: o sértett maga alkalmazhatta állami felügyelettel o fontos tényező volt a nyilvánosság biztosítása o lex talio elvét követték, majd testi fenyítések váltak általánossá o sértettnek semmi nem jutott, a megtorláson volt a hangsúly nem a kompenzáción o a sértettnek maximum morális diadalt jelenthetett, hogy elismerték a jogsértő cselekményének jogellenes voltát o becsületcsorbítások esetén már megjelennek a mai objektív alapú szankciókhoz hasonló nyilvános elégtételadások, bocsánatkérések vásárok alkalmával Kártérítés kialakulása kereskedelem fellendülése közvetlen előzmény kártérítés kezdetben kizárólag természetbeni kompenzációt jelentett: termékeket kellett kiszolgáltatnia a jogsértőnek pénz általános egyenértékessé válásával a kártérítés elsősorban pénzbeli elégtételt jelentett, és kompenzációról a kompozíció felé tolódott a hangsúly Görögország Socrates: bár a cél a megtorlás és elrettentés, de úgy gondolta, hogy a testi büntetéseken túl a sértettnek típussérelmekhez rendelt átalányösszegeket is meg kell kapnia. Isocrates: klasszifikációt állított fel a sérelmek fajtájához igazodóan. Platón: bírói mérlegelés szabadságát hirdette, mivel a sérelmek tipizálhatatlanok, a tarifarendszert tól-ig határok között képzelte el. Római jog Praetori edictumok: kiszélesítették a tényállások körét: o 1. edictum: generális személyiségsértésre nyújtott védelmet: testi és lelki sérelmek; kizárólag pénzösszeget lehetett megítélni; megszűnt a klasszifikáció bírói szabad mérlegelés lépett a helyébe; rekuperátorok becsülték meg az összegeket; sérelmet szenvedett fél javaslatát figyelembe kellett venni az összeg meghatározásánál; Sestertius lehettet a maximum; 8

10 közvetlenül a sértett kapta az összeget; egy mellette megítélt összeg továbbra is az államkasszába vándorolt büntetés címén. o 2. edictum: becsületsértés: nyilvános megszégyenítés lármás közbotrányokozás infámiák itt már nem volt államnak megítélt rész o 3. edictum: szeméremsértés o 4. edictum: jó hírnév megsértése: feltétel volt a nagy nyilvánosság előtti elkövetés o később az 2. edictum hatálya alá vonták: bizalmas iratok (tipikusan végrendeletek) jogtalan nyilvánosságra hozatala rosszindulatú perbehívás közhasznú tárgyak élvezetét korlátozó magatartások női tisztességet sértő cselekmények Lex Cornelia: Sulla törvényműve: visszalépés: o Romában megnövekedett a bűnözés a sötét korban o ismét büntetés jelleget öltött o sértett fél keresetére indult az eljárás, de közjogi jellegű volt o közbűntett lett sok magánjogi delictumból Iustinianus: o változások nem történtek o magándelictum közbűntett erőviszonyok változtak időről időre az aktuális politikai hatalom függvényében Középkori jogfejlődés Petri Exceptiones: o károsultnak esküvel kellett bizonyítania, hogy az általa követelt összeget szívesebben elveszítette volna, mint az őt ért sérelmet elszenvedje; o ez már különbségtételt enged feltételezni vagyoni és nem vagyoni károk között. Brachylogus: o bíró szabad belátásnak joga, minden körülmény mérlegelésének kötelezettsége; o eskü csak egy volt a bizonyítási eszközök közül; o előszereteti értéket elismerték: vagyoni sérelmek értéknövelő tényezője, majd önálló kártérítési igény megalapozója Lex Visigothorum: o becsületsértés kibontása (gyalázás, szidalmazás, sértegetés) o generális jog: házibéke: magánlakás sérthetetlensége magánélet védelme családfőt saját háza népe körében megillető tisztelet o visszalépés: határozott összegű pénzbüntetést említ megint, kizárja a bírói mérlegelést o magánbosszúra is lehetőséget biztosít szűk körben: sértett választott a kártérítés vagy a magánbosszú között becsületsértések esetén Lex Alamannorum: pszichés sérelemokozások esetén is elismerte a kártérítést. 9

11 Expositio Legis Longobardorum: 2 csoportja az injúriáknak: o reál jogsértések: büntetés o verbál jogsértések: kártérítés o még az örökösökkel szemben is lehetett igényt érvényesíteni! A NEM VAGYONI KÁRTÉRÍTÉS JOGINTÉZMÉNYÉNEK KIALAKULÁSA HAZÁNKBAN Szent István dekrétumai testi sérelmek szankcionálása; elsősorban közrendű bűncselekményekként; három esetben áttörés: o emberölés történetből (felindulásból): 12 arany pénzfizetés + böjtölés a kanonok rendelése szerint; o szabad ember más szolgáját öli meg: más szolgát ad érte vagy böjtöl; o lány elrablása (lányszöktetés): lány visszaadása, szülőkkel való megbékélés mellett 10 tinó fizetése. Feudalizmus rendi állás szerinti más és más személyiségi jogok kiváltságlevelek tartalmazták az egyes csoportok személyiségi jogait és társadalmi jogosítványaikat magánjogi jellege a kártérítésnek az eljárásban érhető tetten: o sértett kérelmére indul, nem hivatalból o bírságos bántalmakként nem vagyoni hátrányokat is mérlegeltek a pénzfizetési kötelezettség kirovása esetén o hamis vád, becsületsértés, névbitorlás is megjelenik a XVII. századtól 1852-ben az OPTK hatályba lépésével megjelent a fájdalomdíj Mo-n: hátrány bizonyítása követelmény volt Országbírói Értekezlet visszaállította a régi magyar jogot, de a fejlődés nem engedte meg a bírságos bántalmak felfogásának újra térhódítását: o egy részük bűncselekménnyé lett (pl. hamis vád) o más részük vagyoni kártérítés maradt (testi sértés) INDOK: modernizáció korában a magyar magánjog tisztán a vagyoni viszonyok védelmét kívánta biztosítani. Meszlényi kritikája: pénz beszél, kutya ugat, a vagyonin túl más komoly érdeket nem látunk. XIX. sz - XX. sz. külön törvények biztosították a személyiségi jogokat (pl. elvert csőszök, szerzői jog) vagyoni viszonyok primátusa, az amerikai bírói önkénytől való félelem. Magánjogi kodifikáció Ptk. tervezete zászlajára tűzte a személyiségi jogok védelmét, mint a szociális jellegű magánjog többletét a liberalizmus szabad folyásával szemben Áptk: o felsorolást alkalmaz: csak azon jogokat kell külön nevesíteni, amelyek nem járnak együtt szükségképpen vagyoni károsodással: 10

12 testi épséghez egészség becsület névmás, képmás bizalmas okiratokhoz való jog (ez furcsa, mert a vagyoni károsodás itt könnyen kimutatható, pl végrendelet!) o szankciók: elsődleges az objektív jellegűek alkalmazása jogsértés abbahagyására kötelezés jogsértéstől eltiltás ítélet közzététele Áptk. második tervezete: francia példa: rugalmas generálklauzula bevezetése. Magánjogi Törvényjavaslat 1928: o alapvetően kártérítési jogintézmény a nem vagyoni o svájci mintára általános személyiségi jogot ismert el ( mindenkinek joga van arra, hogy a törvények és mások jogának korlátai között személyiségét szabadon érvényesíthesse, és ebben őt senki se háborítsa. A személyiségi jogról lemondani, vagy gyakorlását a jó erkölcsbe ütköző módon korlátozni nem lehet ) o hozzátartozói igényeket külön nevesíti o 5 kategória: halált, testi sértést okozó sérelmek, személyes szabadság megsértését eredményező jogtalanságok, jó hírnév és köztisztelet megsértése, becsületsértés, rágalmazás, névjog megsértése. Nem vagyoni kártérítés tetszhalála 1952-ben NET megszüntette a nem vagyoni kártérítés jogintézményét. Indokok: személyiség áruvá silányításának kapitalista ideológiáját látta benne; jogbiztonság kijátszásának lehetőségét ismerte fel a jogintézményben ban III. számú PED: általános kártérítést vezette be ennek körében nem vagyoni károkat lehetett értékelni, de vagyonival együtt kizárólag kár összege az igényérvényesítés időszakában nem számolható ki ez egyértelműen vagyoni károkra vonatkozik, mert nem vagyoni sosem számolható ki pontosan. Ptk. megszületése Megalkotás körül heves viták: személyiségi jogok vagy felelősségtan, generális vagy speciális szabály? Végül a Ptk. csak az általános kártérítést tartalmazta, nem vagyonit nem. Joggyakorlat bizonytalanságára példa: o hozzátartozói igény: elhalt családjának úgy ítélt meg pénzt, hogy gyászruha, cipő költségeit térítette meg a jogsértővel, de levonta belőle azt az értéket, hogy még máskor is felhasználhatják ezeket a tárgyakat káron szerzés tilalma miatt. 11

13 1977. évi IV. novella Ptk A károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát, ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét, vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti, illetőleg a jogi személynek a gazdasági forgalomban való részvételét hátrányosan befolyásolja. Problémák: o Társadalmi élet élet megkettőződése: életben benne van a társadalmi élet fogalmi kettősség szükségtelen jogalkotói bőbeszédűség magyarázat: társadalmi élet jogalapot ad a nem testi sérülések értékelésére is (ez nagy jóindulattal olvasható ki a normaszövegből) o Természetes személy és jogi személy megkülönböztetése: természetes és jogi személy személyiségi jogai megegyeznek a természetszerű különbségekkel; nem jogi személyekről nem szól. o Jogi személyekkel kapcsolatos fordulat vagyoni károkat rejt üres tényállás, nem személyiségi jogokat véd. o Súlyosság és tartósság definiálatlansága: súlyosság egyik megnyilvánulása lehet a tartósság miniszteri indoklás konjunkciót (súlyosság és tartósság egyszerre!) kívánt meg, de nem ez a szigorú értelmezés nem került át a joggyakorlatba. Joggyakorlatra gyakorolt hatása: bármely személyiségi jogsértés szankciójául megítélte a nem vagyoni kártérítést, jogellenes károkozást kívánt meg minden esetben, a tartósság és súlyosság kritériumát elkülönítve kezelte, különböztetett pszichés és testi károkkal járó sérelmek között, elsősorban egyösszegű marasztalásokra került sor, járadék megítélését csak fiatalkorúak esetén tartotta indokoltnak. 16. számú irányelv (1981) LB egy őt jogilag nem megillető megoldással összekapcsolta a súlyosságot és tartósságot. Cél: PARTTALAN JOGÉRVÉNYESÍTÉSEK MEGAKADÁLYOZÁSA!!! 1. Konjunkciót kötelezővé tette a bíróságok számára (súlyos és tartós legyen a hátrány!). 2. Mértéktartásra intett a kárösszegek meghatározásánál ( 90-es évek elejéig max Ft). 3. Hozzátartozói igényeket elismeri, de csak közeli hozzátartozóknak. 4. Általános kártérítés és vagyoni kártérítés egyidejűleg is megítélhető (ez ma sem ártana, hiszen 2 külön kárfajta, de a bíróságok nem alkalmazzák, pedig pl. csonttörés kórházi kezelés sokáig tart). 5. Járadékot nevesíti és ajánlja. 6. Személyes igényérvényesítésre figyelmeztet (ez azt engedi sejtetni burkoltan, hogy hozzátartozó saját jogán érvényesít igényt). Jogalkalmazás: a nem vagyoni kártérítés megítélése a testi sérülésekre korlátozódott, mert a súlyosság és tartósság együttessége csak itt vált bizonyíthatóvá, 12

14 az értékelhetetlen pszichikai sérülések csak színező elemként jelentek meg az ítéletek indoklásában, hozzátartozói igények esetén többlettényállásra volt szükség, hiszen a hozzátartozó elvesztése miatt érzett fájdalom kevés volt a súlyosság és tartósság kritériumának alátámasztására, rendszerint kóros elmeállapot kialakulását is bizonyítani kellett, kiskorú személy részére nem ítéltek meg nem vagyoni kártérítést azzal az indoklással, hogy azt maga a kiskorú nem képes felhasználni, hiszen szülői gondozás alatt áll. 21. számú irányelv Hatályon kívül helyezte a 16. sz. irányelvet, mert 1990-ben a Ptk. felülvizsgálata előtt már a személyiség teljes körű védelmét igyekezett biztosítani, jogfejlesztő bírói gyakorlatot kialakítani e téren: alig éreztette hatását a jogalkalmazásban; bíróságok sokszor még másodfokon is a 16. irányelvre hivatkoztak, holott ez nem jogszabály, tehát nem lehet hivatkozni arra, hogy a sérelem idején még alkalmazták; hozzátartozói igényeknél viszont már nem volt kötelező kóros elmeállapot bizonyítása a gyász következtében; továbbra is a testi sérüléses primátusa figyelhető meg. 34/1992. AB határozat et megsemmisítette, mert alkotmányellenes. Önkényes határvonalak és alkalmatlan kritériumok és szükségtelen korlátok a feltételek. diszkrimináció természetes és jogi személyek, jogi személyiség nélküliek között; jogi személyeknek nincs garanciájuk személyiségi jogaik védelmére. BÍRÓI GYAKORLAT AZ AB HATÁROZAT MEGSZÜLETÉSE UTÁN MAGYARORSZÁGON Összegszerűség Kiindulópont Nincs konkrétan mérhető kár. Típusesetek vonatkozásában is eltérő jellegű a sérelem a személyiségi jogok egyénfüggősége miatt. Felperes ennek kalkulálásával állíthatná össze a kereseti kérelmet (illeték fizetés szempontjából a legkevesebb legyen). Alperes tudná, hogy érdemes e egyezséget kötni a károsulttal, vagy mennyi perköltséget felemésztő bizonyításig mehet el. Szemléletmódok Kompenzációs eszme: elveszett életörömök megközelítő pótlása (mintha egy helyettesíthetetlen dolog károsodna). Elégtétel eszme: a kár csak vagyoni kárt jelent, nem vagyoni kártérítés esetén helyrehozhatatlan sérelem éri a károsultat: erkölcsi jellegű a reparáció azzal, hogy pénzbüntetésre ítéljük! (lelki megnyugvást adunk a sérelmet szenvedett félnek) A két funkció külön-külön és együttesen sem alkalmazható minden esetben: pl. ha a jogsértés következtében a károsult a külvilágot érzékelni nem képes emberi ronccsá válik. 13

15 Szempontok óta: a károsultat ért jogsérelem súlya, hány személyiségi jog szenvedett sérelmet, károsulti közrehatás, mint az összegszerűséget csökkentő tényező. Elvileg ezek a szempontok csak a jogosultság megalapozására szolgáltak, nem az összegszerűség kérdésében adtak iránymutatást. 16. számú irányelv: A bíróságok az eset során valamennyi tényező együttes és gondos mérlegelésével, valamint kellő mértéktartással kell, hogy a kártérítés összegét meghatározzák. Új szempontok: nem vagyoni sérelem jelleg, mértéke; társadalmi életben való részvétel; élet tartós és súlyos megnehezülésének megnyilvánulási módjai. TESTI SÉRTÉSEK preferálása tűnik ebből ki. Törvényi rendelkezések az összegszerűségre Pp évi III. tv. bírák szabad mérlegelési jogköre; kötelező valamennyi körülmény mérlegelése; nincs kötött bizonyítás, nincsenek meghatározott bizonyítékok; Károsultakat bátorító szabály az összegszerűség megfogalmazása során: o a perköltség egésze a vesztes fél számlájára írható, ha ugyan a felperes keresetéhez képest kevesebbet ítélt a bíróság, de a keresetben megjelölt összeg nem volt nyilvánvalóan túlzott. PROBLÉMÁK: ösztönzés lenne a cél, hogy ne a perköltség és illeték domináljon az összegek kalkulálása során, DE GYAKORLAT: bíróságok nehezen alkalmazzák, mert ezzel támadást hagynak maguk után (másodfok: miért csak ennyit ítélt meg a bíró, ha ő maga ismerte el, hogy az eredetileg követelt összeg nem volt nyilvánvalóan túlzott?) Ptk. szempontjai a vagyoni kártérítésekből analóg módon káronszerzés tilalma (gyakorlatilag alkalmazhatatlan, hiszen a nem vagyoni kár sosem számolható ki objektíven); surrogatum (ez keresetkieséshez kapcsolódik, ami vagyoni kár; esetleg balesetbiztosítások esetén lehet relevanciája!); residuum (ilyen sosenem fordul elő). Gyakorlat szempontjai végtagcsonkolások érzékszervek romlása bénulást előidéző sérelmek mozgáskorlátozottságot eredményező jogsértések 14

16 Ezek azonban testi sérüléseknél lehetségesek, és a hátrány megkövetelésének problematikáját vetik fel. Károsult személyéhez tapadó, szubjektív szempontok mérlegelése fiatalkor sokgyermekes családi állapot válás miatti egyedülálló állapot társadalomban elfoglalt helyzet káresemény károsult személyével összefüggő szempontjait munkaképesség csökkenésével összefüggő hátrányok LB érvelés: Ha a károsult fiatalkorú, akkor olyan összegű kártérítést kell megállapítani akár egyösszegben, akár járadékban, amely alkalmas annak biztosítására, hogy a fiatalkorú kiegyensúlyozott, teljes értékű felnőtté váljon, többi társával egyenlő esélyekkel tudjon munkaképességének megfelelő pályát választani. Ha a károsodás tartós mozgáskorlátozottságot idéz elő a felperesnél, akkor az általában mérlegelendő körülmények mellet fokozottan tekintettel kell arra is lenni, hogy a károkozás hátrányos következményei nem egyszeriek, hanem azok tartósan fennmaradnak, ezek a mindennapi életet folyamatosan megnehezítik, élettevékenységét jelentősen korlátozzák. PROBLÉMÁK: kívül maradnak a károkozó akaratán jellemzően a károsult személyi körülményei azért fontos azonban ezek vizsgálata, hiszen a polgári jog elsődlegesen a károsult szemszögéből kell, hogy pótolja az elveszett életörömöket, nem a károkozó szándékát vizsgálja főszabályként. Károsulti közrehatás Vagyoni kártérítésnél fő szabály, hogy a károsult viseli a kár azon részét, ami felróható közrehatása következtében állott be KÁRMEGOSZTÁS. Nem vagyoni kártérítés esetében azonban ez alkalmazhatatlan, hiszen a meg nem határozható kárt nem lehet megosztani sem. Így kármegosztás helyett a károsulti közrehatás a kártérítési összeg csökkentését indukálhatja csak! Károkozó személyi körülményei Figyelembe vehető-e, hogy tőkeerős cég vagy magánszemély az alperes, biztosított vagy sem? Azt ezt figyelembe vevő jogalkalmazás hivatkozása, hogy a megítélt összegek behajthatósága generálja a károkozó személyi körülményeinek figyelembe vételét. Semmiképpen sem kaphat azonban ez a megközelítés elsődleges szerepet a jogalkalmazásban. Kártérítés módja Egyösszegű marasztalás leggyakoribb forma inkább elégtétel vonásokat mutat nem rugalmas. Járadék Vagyoni kártérítésnél utal rá a Ptk. 15

17 16. számú irányelv szerint a kártérítés módjának meghatározásánál vizsgálandó körülmények: károsult személyes és családi körülményei károsult életkora egészségi állapot súlyos és folyamatos, állandó jelleggel jelentkező nem vagyoni hátrány minden olyan körülmény, mely az elnehezült életvitel körében az említett szempontból értékelhető Gyakorlat szempontjai a járadék megítélésénél fiatalkor sérelem következtében elszenvedett hátrány nem tekinthető véglegesen kialakultnak károsult még kiforratlan személyiség mindennapi életben, társadalmi életbe való beilleszkedésnél döntő hátrányok megváltozott sportolási és játéklehetőségek idős kor: azért járadék, mert nem célja a nem vagyoni kártérítésnek, hogy az örökösöket gazdagítsa LB Főbb szempontok a járadék esetében Későbbi időpontra tehető a véglegessé válás: EZ NEM JELENT IDŐ ELŐTTI KERESETET, mert nem feltétel a hátrány lehetőség a változásokhoz való igazodásra (fiatalkor, kialakulatlan személyiség) káresemény egész életében végigkíséri a károsultat (Legfelsőbb Bíróság az anya számára, akinek gyermeke császármetszés során a méhben fellépő oxigénhiány miatt agykárosodást szenvedett) kárnak az életre való kihatása pontosan nem állapítható meg (pl. hosszabb fogva tartás miatti lelki sérülések) A járadék és az egyösszegű kártérítés viszonya Egyösszeg többet nem tehető vitássá res iudicata Járadék rugalmas: clausula rebus sic stantibus esetén akár időtartam, akár összeg változtatható!!! végső korlát: károkozó halála után megszűnik ez a kötelezettség! LB: Nem lehet ugyanazon a jogcímen egyösszeget és járadékot is megítélni. Kötelezett által önként teljesített nem vagyoni kártérítés mellett a bíróság megállapíthat járadékot, ha úgy gondolja, hogy az önként teljesített összeg nem áll arányban a jogsértéssel! HOZZÁTARTOZÓI IGÉNYEK Hozzátartozói igények esetében nem az a személy érvényesít kártérítési igényt, aki ellen a jogsértés közvetlenül irányult. Követelmény azonban, hogy az igényérvényesítő valamely személyiségi joga sérüljön a nem közvetlenül ellene irányuló jogsértő magatartás következtében. Kiindulópont A személyiségi jogok személyhez kötöttek csak személyesen lehet érvényesíteni őket! 16

18 Kivételek: Ptk. 85. korlátozottan cselekvőképes maga védelmében felléphet, cselekvőképtelen helyett törvényes képviselője, ismeretlen helyen lévő vagy távollévő személy esetén a hozzátartozó vagy gondnok léphet fel, meghalt személy emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat: o hozzátartozó, o az a személy, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített, o ha az elhunyt jó hírnevét sértő magatartás egyben közérdekbe is ütközik, a személyhez fűződő jogok érvényesítésére az ügyész is jogosult (pl. történelmi személyek). Probléma ha meghal a jogsértés következtében a sérelmet szenvedett fél, érvényesíthetnek e igényt hozzátartozói? o a Ptk. elhunyt esetében csak kegyeleti jog sérelmére hivatkozva enged meg igényérvényesítést (sírrongálás, jó hírnév, becsület megsértése) o mi a helyzet a testi sértéssel, élethez való jog megsértésével fordított a helyzet, mint általában a nem vagyoni kártérítésnél: itt a klasszikus jogok sérelme maradna szankció nélkül. nem hal meg a jogsértés következtében a közvetlen érintett, de a hozzátartozó akar igényt érvényesíteni? Általános kijelentések ez nem perbeli jogutódlás, mert ott egy már megindult perbe lép be az eredeti fél helyett a hozzátartozó (Pp. sem ad megoldást tehát), egyértelmű sérelmekről van szó, ahol még a külvilági manifesztálódás is megvan magánjog hagyja szankció nélkül, és legyen tisztán büntetőjogi jogkövetkezmény? Hogyan érvényesül ekkor az élet védelme, amit a Ptk. is kimond???? Megoldást kell tehát a kérdésre találni! Magyarország, a kezdetek gyászruha és cipő értéke vagyoni károsodás levonva azt az értéket, hogy lehet még máskor is használni BH : o Olyan esetekben, amikor a baleset folytán életét vesztett személy hozzátartozójának az élete és a társadalmi életben való részvétele tartósan vagy súlyosan megnehezül, a változott körülményekre tekintettel részére nem vagyoni hátrányok csökkentése, illetőleg kiküszöbölése végett kárpótlás megítélése is indokolt lehet 16. számú irányelv 1981: rögzíti a hozzátartozói igényeket, de csak megszorítással: közeli hozzátartozók: o többlettényállási elemet megkívántak: rendszerint kóros elmeállapot Esetjog-némi elmozdulás a hátrányszemlélettől: A 32 évesen özvegyen maradt felperes, aki három kisgyermeket nevelt, azért kapott nem vagyoni kártérítést, mert a bíróság szerint házasságkötési esélyei 3 gyerekkel szinte kilátástalanok, valamint a halál hatására gyakori idegösszeroppanások gyötrik. Fő motívum a halál volt! 17

19 Áttörés 21. számú irányelv: modern ítélkezés lényege a hátránytól való elszakadás ESETJOG: szülőjét elvesztő kiskorú gyermek javára már modern szellemben ítélt meg kártérítést. A bíróság indoklásában kifejtette, hogy a hozzátartozói igények megállapításának nem előfeltétele a kóros elmeállapot. Azt kell vizsgálni, hogy o a káresemény milyen társadalmi hatást gyakorolt a hozzátartozóra, o hogyan befolyásolta annak életét, o kiskorú gyermek esetén a szülők elvesztése pótolhatatlan veszteség, mely minden további hátrány igazolása nélkül kártérítési kötelezettséget keletkeztet. AB határozat óta elvileg szabad út az igényérvényesítések előtt!!! Nem csak halál szolgálhat alapul a hozzátartozói igények esetében 1986: A férj baleset következtében előállt súlyos sérülése következtében nyújtott be a feleség kártérítési igényt a házastársi kapcsolat elnehezedésére hivatkozással. A bíróság ítéletében a házasság örömszerző funkciójának csorbulását állapította meg. LB: o a közvetlen és a közvetett károsodás megkülönböztetésének nincsen elvi jelentősége, o az egyetlen vizsgálandó szempont az, hogy a házastársak közti nemi kapcsolat lényegesen hátrányos megváltozása a házaséletet tartósan és súlyosan megnehezíti es évek Elismert hozzátartozói igények: o családban való nevelkedéshez, családi együttéléshez való jog, o harmonikus, kiegyensúlyozott családi élethez való jog, o egészséges személyiségfejlődéshez való jog. Kusza esetjog o Egyetemi tanulmányainak abbahagyására kényszerült, terhesen özveggyé lett asszony számára nem biztosította a nem vagyoni kártérítés lehetőségét. o Arra hivatkozással utasította el a hozzátartozó igényét, hogy a társadalmi életben hátrányt nem szenvedett el, mivel korábban nem élt társadalmi életet. o LB: A közeli hozzátartozó elvesztése miatt a nem vagyoni kár megítélése nem kizárt, szükséges azonban a hátrány bizonyítása. Elméleti kiindulópont 1. Okozati összefüggés jelentése a nem vagyoni kártérítésnél: a felek személye megfelelő-e? (károsult a felperes, károkozó az alperes) alperes-e a jogsértő? felperes e a sérelmet szenvedett fél? 2. Közvetett összefüggés: sérti a személyiségi jogát a jogellenes cselekmény az igényérvényesítőnek, de nem közvetlenül őt éri a támadás; sui generis igények ezek: saját jogon pereljenek! 3. Vizsgálat lényege: sérült e hozzátartozó személyiségi joga? a jogsértés közvetlen áldozata és az igényérvényesítő közötti viszony jellege indokolja e személyiségi jog sérelmét? (Mo-n ez a viszony jelenleg a hozzátartozói minőségben merül ki. Angolszász jogokban az emocionális kapcsolat vizsgálata a döntő) 18

20 AZ ÚJ PTK. KONCEPCIÓJA A koncepció kezdetben a dualista megoldás talaján állt. Két jogintézményt szabályozott volna: nem vagyoni kártérítés hátrány megkövetelésével a felelősségtan körében; sérelemdíj a személyiségi jogok megsértésének szankciójaként (akkor is, ha hátrány nem igazolható). A koncepció és a tematika megjelenésével a helyzet megváltozik. Monista koncepció: a nem vagyoni kártérítés megszüntetése, kizárólag sérelemdíj bevezetése. A T/5949 törvénytervezet alapján a tervezett normaszöveg a következő: A személyhez fűződő jogok megsértése esetén a megsértett személyt az őt ért nem vagyoni sérelemért sérelemdíj illeti meg. A sérelemdíjra a szerződésen kívül okozott kárért való felelősség szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultság megállapításához a személyhez fűződő jog megsértésének tényén túl további hátrány vagy kár bizonyítására a sérelmet szenvedett személy nem kötelezhető. A sérelemdíj mértékét a bíróság az eset körülményeire - különösen a jogsértés súlyára, a felróhatóság mértékére és a jogsértésnek a sértettre gyakorolt hatására - tekintettel állapítja meg. A tervezet szerint a sérelemdíj és a kártérítés iránti igény egymástól független, így a személyhez fűződő jogokkal kapcsolatban keletkezett vagyoni hátrányok kártérítéssel orvosolhatók. KÜLFÖLDI MODELLEK Németország A hatályos német jog a nem vagyoni kártérítés körében két jogintézményt ismer, melyek mindegyike immateriális javak sérelme esetén nyújt jogvédelmet a sérelmet szenvedett félnek. A BGB kezdetben nem ismerte az általános magánjogi kárfelelősség tényállását, ezért jól körülhatárolt tényállási elemek fennforgása esetén adott lehetőséget a jogérvényesítésre. Mára mind a törvény, mind a bírói gyakorlat sokkal rugalmasabb elvek mentén alakítja a nem vagyoni kártérítés két formáját: 1. Immaterialer Schaden: nem vagyoni kártérítés o a személyiségi jogsértésekkel összefüggésben jelentkező vagyoni károk - mint következményi károk megtérítésére szolgál (pl. kórházi kezelés költségei, tolószék, stb.); o a magyar jog fogalmai szerint nem minősül nem vagyoni (erkölcsi, immateriális) kártérítésnek, hiszen ezek tisztán vagyoni károk; o különlegességét és a vagyoni kártérítéstől való elválasztását az indokolja, hogy a személyiségi jogok megsértésével előálló vagyoni károkról van szó; o lehetőséget ad arra is, hogy fájdalomdíj hiányában is megtérüljenek a sérelmet szenvedett fél vagyoni kárai. 19

21 2. Schmerzensgeld: fájdalomdíj o személyiségi jogok megsértésének klasszikus szankciója; o előfeltétele, hogy olyan személyiségi jogsértés következzen be, amely valamilyen fájdalmat, betegséget idéz elő, vagy legalább a károsultat tartósan vagy időlegesen akadályozza életmódjának szabad megválasztásában; o a törvényhozó ennek megfelelően a testi sérelmeket, az egészségkárosodást, valamint az indokolatlan szabadságelvonást nevesíti különösen; o általános tilalomként érvényesül, hogy a károsult anyagi körülményeit figyelembe venni nem lehet; o károsult oldaláról nézve a személyi körülményeknek azonban nagy relevanciája van; o a kártérítés módja az egyösszeg és a járadék változatain túlmenően a következő formákban jelenhet meg: csak egyösszeg (tőkeösszeg), csak járadék, járadék és egyösszeg, a tőkeösszeg százalékához igazított járadék tőkeösszeg és határozott időig tartó járadék. A BGH (Német Szövetségi Felsőbíróság) felállít bizonyos korlátokat a bíróságok számára, melyeket kötelesek szem előtt tartani a fájdalomdíj összegének megállapítása során: A bíró szabad mérlegelésének gátat szab az az előírás, hogy a Felsőbíróság indokolási kötelezettséget ír elő abból a célból, hogy a bíró adjon számot arról, hogy a káreseményhez képest miért igazságos az általa megítélt összeg. Az indokolás azonban kizárólag jogszabályon, valamint a józan ész és a tapasztalati tények figyelembe vételén alapulhat. A fájdalomdíjat úgy kell megállapítani, hogy az a sérülés jellegével, tartósságával arányban álljon. Ennek során nem szükséges a bírónak ragaszkodnia a hasonló sérülésekkel járó típusesetek kapcsán már korábban megítélt összegekhez, de az eltérését minden esetben indokolnia kell. A bíró a kártérítési kötelezettség gazdasági vonatkozásairól is számot kell, hogy adjon. Ez azt jelenti, hogy ítélete indoklásában meg kell említenie a károsult biztosítotti minőségét, vagy ennek hiányát, valamint azt is, hogy ítéletét megfontolta e abból a szempontból, hogy a későbbiekben ez a hasonló körben biztosítottakra nézve is kihatással lehet. A BGH felállítja az ellentmondás tilalmának szabályát is, mely azt jelenti, hogy a bírói ítéletnek olyan egységes értékítéletet kell kifejeznie, amely nem tartalmaz semmilyen ellentmondást sem a jogszabályokkal, sem saját megállapításaival szemben. Végül az egyenlő elbánás elvének, valamint az esetek egyéniesítésének megfelelő összhangját kell a bírónak megtalálnia. Ez azt jelenti, hogy az általános személyiségi jogok kapcsán nem tehető különbségtétel a jogalanyok között, ez a tényező az egyéniesítésre a konkrét személy személyiségi jegyein, érzelmi állapotán keresztül adhat okot. Egy példával megvilágítva: egy hívő embernek nem lehet kevesebb fájdalomdíjat megítélni, mint egy ateistának azon az alapon, hogy a hívő toleránsabb a külvilág felé, nagyobb nyugalommal képes elviselni a jogsértést. 20

22 Franciaország A Code Civil megalkotásakor nem került a figyelem középpontjába az erkölcsi kártérítés intézménye, ezért a kódex minden felelősségre nézve egyetlen generálklauzulát fogalmazott meg. Ennek alapján a vétkes károkozót terheli kártérítési felelősséggel, anélkül, hogy a törvény definiálná a jogellenesség, vétkesség, valamint a kár fogalmát. A kár meghatározásának mellőzése azonban nem jelentette, hogy csupán a vagyoni sérelmeket foglalná magában. A Court de Cassation 1833-as ítélete a két kárfajtát egyesítette, és azt egy bontás nélküli formában kiszabott kárösszegben fejezte ki. Az indoklásban megfogalmazódott, hogy a törvénykönyv kár fogalma a definiálatlanság következtében egyaránt kell, hogy vonatkozzon vagyoni és nem vagyoni károkra. Amennyiben a Code Civil a különbségnek kártérítési szempontból nem tulajdonít jelentőséget, úgy a két kártípus egyösszegben elbírálható. A Code Civil nem sorolja fel a személyiségi jogokat. A bírói gyakorlatra bízta ezek kimunkálást. Az a furcsa helyzet állt tehát elő, hogy a bíróságok a deliktuális tényállás generálklauzuláján keresztül esetről esetre munkálták ki a védelemben részesíthető személyiségi jogok körét. A kártérítés a mai napig magán visel egy sajátságos, büntető jelleget. Mivel a károkozói pozícióban a vétkesség a generálklauzulából következően előfeltétele a kártérítési igény érvényesíthetőségének, ezért az elégtétel eszméje mindig megjelenik az ítéletekben. A kompenzáció marad azonban elsődleges, hiszen a károk összevontan történő értékelése során a bíró feladata annak meghatározása, hogy a jogsérelem következtében előállt összes vagyoni és nem vagyoni hátrányt mekkora összeg tudja kiegyenlíteni, orvosolni. Az elégtétel eszme kifejeződésre jut ott is, hogy a francia bíróságok akkor is megítélnek egy szimbolikus összegű, igen kis mértékű kártérítést, ha bár a károkozó vétkessége bizonyítást nyer a kár nem bizonyítható. Ez a szimbolikus kártérítés egyfajta rosszallást fejez ki a bírón keresztül a társadalom részéről. Az immateriális károk körébe a joggyakorlat különösen a következő elemeket vonta: a testi integritáshoz, egészséghez való jog megsértése a fizikai fájdalmak mellett jelentkező pszichés fájdalmak, lelki szenvedés az ember emocionális világában való sérelemokozás fizikai behatás nélkül a szeretett lény elvesztésével járó fájdalom hozzátartozó elvesztése generálta pszichés sérelem Anglia 1) A vagyoni károkat a bírói gyakorlat részletesen definiálja: a) minden olyan kár, amely egy személyt vagyonában ér; b) lehet pénzben okozott kár (beleértve az elmaradt hasznot is), valamint immateriális javakban okozott kár (értékpapírok, szerzői jogok); c) más dolgokban okozott károk (ingóban és ingatlanban). 2) Nem vagyoni károk: a) minden más nem vagyoni kár; b) fájdalom és szenvedés, kellemességérzet elvesztése személyiségi jogsértés következtében, becsület sérelme, jó hírnév sérelme, társadalmi intézményekbe vetett bizalom elvesztése rosszhiszemű perbefogás vagy eljárás esetén, mentális sérelmek, fizikai hátrány. 21

23 3) Nem vagyoni károkhoz kapcsolódó kiegészítő kárfajták, melyek a vétkességhez kapcsolódnak: a) olyan károk, melyeket a jogsértő fél vétkességének magas foka generál: pl. hamis vád vagy becsületsértés: i) a károk megtérítése ez esetben azt a célt szolgálja, hogy a sérelmet szenvedett félnek megközelítőleg kompenzálja azt a pszichés hátrányt, amit a jogsértő vétkességének magas foka okozott b) büntető, példastatuáló kártérítés: exemplary damages i) elnyomó, alkotmányellenes, zsarnoki magatartások ellentételezésére az állam valamely szerve vagy alkalmazottja részéről (rendőrségi visszaélések is itt!) ii) azokban az esetekben, amikor a jogsértő fél olyan szándékkal cselekedett, hogy ebből hasznot húzzon (pl. sajtótermékben megjelenő rágalmazás a forgalom növelése szempontjából) megtanítani a jogsértővel, hogy a személyiségi jogsértés nem kifizetődő! iii) olyan esetekben, amikor nem vagyoni károk nem állapíthatók meg (pl. jogellenes lefoglalása valamely vagyontárgynak) 4) A nem vagyoni károk típusai: a) Test elleni támadásokból keletkezett fizikai sérelem: közömbös, hogy milyen cselekmény váltotta ki (itt akár szerződésszegő magatartás is lehet); csak azokban az esetekben kizárt, amikor bizonyos jogsértések eleve nem járhatnak ilyen eredménnyel (pl. szerzői jogok megsértése). b) Pszichikai sérelmek, melyek orvosilag felismerhetők, bizonyíthatók: i) ha fizikai sérelemmel párosul: bármilyen felismerhető fájdalom, gyötrelem értékelésre kerül a kártérítési összegben (Rourke v. Barton ügy: derékfájdalom folytán nem tudott gondoskodni a rákos beteg férjéről) ii) fizikai sérelem nélküli pszichikai sérülések: felismerhető pszichikai betegség kell (aggódás, idegesség nem elég); olyan pszichikai traumákért kérhet kártérítést, amelyek olyan helyzetből fakadnak, ahol fizikai veszélyben volt a sérelmet szenvedett fél (akkor is, ha az ilyen helyzet normál esetben nem generál ilyen pszichés sérelmeket) Secondary victim koncepció: valamilyen más személy ellen irányuló jogsértés tanúja volt az igényérvényesítő fél. Feltételek: (a) az igényérvényesítőt közeli (nem feltétlenül jogi vagy rokoni) kapcsolat fűzte az áldozathoz; (b) a közvetlen közelében történt a jogsértő esemény; (c) saját maga érzékelte a jogsértést (mások elmondása alapján bekövetkező sérelem nem lehet alapja!!!) iii) olyan fizikai sérelem nélküli jogsértések, amelyek következtében aggódás, idegesség, kényelmetlenségérzet, érzelmi zavar keletkezik: a joggyakorlat a szabadság és jó hírnév, becsület megsértésével összefüggésben liberális az ilyen károk megtérítésénél ha léteznek más nem vagyoni károk, akkor ezek körében értékelhetők ezek a körülmények összegnövelőként a szerződésszegő magatartások következtében kialakult ilyen érzetek azonban nem lehetnek (pl. valamely áru késedelmes szállítása következtében kialakult idegeskedés) 22

SZEMÉLYISÉGI JOGOK XI. CÍM ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES SZEMÉLYISÉGI JOGOK. 2:42. [A személyiségi jogok általános védelme]

SZEMÉLYISÉGI JOGOK XI. CÍM ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES SZEMÉLYISÉGI JOGOK. 2:42. [A személyiségi jogok általános védelme] SZEMÉLYISÉGI JOGOK XI. CÍM ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES SZEMÉLYISÉGI JOGOK 2:42. [A személyiségi jogok általános védelme] (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között

Részletesebben

Polgári jog. Személyek joga évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Dr. Szekeres Diána Ph.D évi V. törvény (Új Ptk.)

Polgári jog. Személyek joga évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Dr. Szekeres Diána Ph.D évi V. törvény (Új Ptk.) Polgári jog Személyek joga 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről Dr. Szekeres Diána Ph.D. 2013. évi V. törvény (Új Ptk.) I. Könyv Bevezető rendelkezések II. Könyv Az ember mint jogalany III. IV.

Részletesebben

A DELIKTUÁLIS (KÁRTÉRÍTÉSI) FELELŐSSÉG SZABÁLYAI AZ ÚJ PTK.-BAN

A DELIKTUÁLIS (KÁRTÉRÍTÉSI) FELELŐSSÉG SZABÁLYAI AZ ÚJ PTK.-BAN A DELIKTUÁLIS (KÁRTÉRÍTÉSI) FELELŐSSÉG SZABÁLYAI AZ ÚJ PTK.-BAN ELŐADÓ: DR. KOVÁCS ZSOLT XXIII. ALTENBURGER GYULA SZIMPÓZIUM BALATONVILÁGOS, 2013. MÁJUS 31. A KONTRAKTUÁLIS ÉS A DELIKTUÁLIS FELELŐSSÉG

Részletesebben

Fézer Tamás 1 : Gondolatok az erkölcsi károkhoz kapcsolódó hozzátartozói igények megengedhetőségéről

Fézer Tamás 1 : Gondolatok az erkölcsi károkhoz kapcsolódó hozzátartozói igények megengedhetőségéről Fézer Tamás 1 : Gondolatok az erkölcsi károkhoz kapcsolódó hozzátartozói igények megengedhetőségéről A nem vagyoni (erkölcsi) károk megtérítésének problémaköre a polgári jog egyik legnehezebben megválaszolható

Részletesebben

Jogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék

Jogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék Jogi alapismeretek III. Dr.Illés Katalin 2012. november 9. ELTE IK Oktatás- és Médiainformatikai Tanszék Számonkérés A számonkérés formája: írásbeli dolgozat Rendelkezésre álló idő: igény szerint, kb.

Részletesebben

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas

Részletesebben

Kártérítési jog. Kártérítési felelősség. Ptk. 339. Szerződésen kívüli károkozás. Kár. Felelősség feltételei- Szerződésszegésnél

Kártérítési jog. Kártérítési felelősség. Ptk. 339. Szerződésen kívüli károkozás. Kár. Felelősség feltételei- Szerződésszegésnél Kártérítési felelősség Kártérítési jog Dr. Kenderes Andrea Ptk. 339. -361. Kontraktuális Szerződésszegés Deliktuális Szerződésen kívüli károkozás Lényegében azonosak Ptk. 339. Aki másnak jogellenesen kárt

Részletesebben

T/706. számú törvényjavaslat. a magánélet védelméről

T/706. számú törvényjavaslat. a magánélet védelméről MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/706. számú törvényjavaslat a magánélet védelméről Előadó: Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapest, 2018. június 2018. évi törvény a magánélet védelméről A magánélet,

Részletesebben

dr. Zavodnyik József június 14.

dr. Zavodnyik József június 14. dr. Zavodnyik József 2016. június 14. 2014/104/EU irányelv a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes

Részletesebben

KÖTELMI JOG Hatodik Könyv. A kötelmek keletkezhetnek. Kik között jön létre a kötelem? KÖTELEM ELÉVÜL. A kötelmi jogviszony jellegzetességei:

KÖTELMI JOG Hatodik Könyv. A kötelmek keletkezhetnek. Kik között jön létre a kötelem? KÖTELEM ELÉVÜL. A kötelmi jogviszony jellegzetességei: KÖTELMI JOG Hatodik Könyv Kötelem: kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás teljesítésének követelésére. MIRE IRÁNYULHAT? valamely dolog adására, tevékenységre, tevékenységtől

Részletesebben

http://gyorugyved.hu Kártérítés vagy kártalanítás?

http://gyorugyved.hu Kártérítés vagy kártalanítás? http://gyorugyved.hu Kártérítés vagy kártalanítás? Habár hangzásra nagyon hasonlítanak, valójában két alapjaiban eltérő jogintézményről van szó. Alapvetően a kártalanítást a kártérítéstől a jogellenesség

Részletesebben

4. A FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ A MUNKAÜGYI JOGVISZONYOKBAN Peszlen Zoltán. Alkotmányos védelem

4. A FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ A MUNKAÜGYI JOGVISZONYOKBAN Peszlen Zoltán. Alkotmányos védelem 4. A FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ A MUNKAÜGYI JOGVISZONYOKBAN Peszlen Zoltán Alkotmányos védelem Általános alkotmányos védelem A nemek közötti hátrányos megkülönböztetés általános tilalmát a Magyar

Részletesebben

A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség

A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Részletesebben

POLGÁRI JOG. Mint jog ág DR SZALAI ERZSÉBET 1

POLGÁRI JOG. Mint jog ág DR SZALAI ERZSÉBET 1 POLGÁRI JOG Mint jog ág DR SZALAI ERZSÉBET 1 Ptk. állampolgárok állami, önkormányzati, gazdasági és civil szervezetek más személyek vagyoni és egyes személyi viszonyait szabályozza../. DR SZALAI ERZSÉBET

Részletesebben

A nem vagyoni kártérítés és sérelemdíj alkalmazhatóságának ellentmondásai a munkajogban Rácz Orsolya * - Rácz Zoltán **

A nem vagyoni kártérítés és sérelemdíj alkalmazhatóságának ellentmondásai a munkajogban Rácz Orsolya * - Rácz Zoltán ** A nem vagyoni kártérítés és sérelemdíj alkalmazhatóságának ellentmondásai a munkajogban Rácz Orsolya * - Rácz Zoltán ** 1. Bevezetés munkajog hosszú fejlődési folyamata során kialakította a saját felelősségi

Részletesebben

Jogi alapismeretek nov. 30.

Jogi alapismeretek nov. 30. Jogi alapismeretek 2017. nov. 30. I. Jogi felelősség II. A jog interdiszciplináris megközelítése I. Jogi felelősség Polgári jogi felelősség Ptk. 6:1. [A kötelem] (1) A kötelem kötelezettség a szolgáltatás

Részletesebben

A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár. (Ptk. 349. (1) bek.) dr. Mikó Sándor

A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár. (Ptk. 349. (1) bek.) dr. Mikó Sándor A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perekben (Ptk. 349. (1) bek.) Szerző: dr. Mikó Sándor 2013. Alapvetések a jogellenesség vizsgálatához

Részletesebben

Magyar joganyagok - BH I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy gazdálkodó szer1. oldal

Magyar joganyagok - BH I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy gazdálkodó szer1. oldal Magyar joganyagok - BH2001. 110. - I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy gazdálkodó szer1. oldal BH2001. 110. I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI

A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium JOGSZABÁLYI

Részletesebben

A bírság szankció. A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban. dr. Pap Szilvia. főosztályvezető. 2012. március 13.

A bírság szankció. A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban. dr. Pap Szilvia. főosztályvezető. 2012. március 13. A bírság szankció dr. Pap Szilvia főosztályvezető A bírság szankció alkalmazásának elvei a médiaigazgatásban 2012. március 13. 2 1. A szankció alkalmazásának funkciói OBJEKTÍV FELELŐSSÉG JOGÉRVÉNYESÍTÉS

Részletesebben

í t é l e t e t : I n d o k o l á s :

í t é l e t e t : I n d o k o l á s : Mfv.I.10.284/2008/3.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Szőnyi Sarolta ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Szilágyi Gábor ügyvéd által képviselt alperes ellen kártérítés iránt a Gyulai

Részletesebben

B/20 A KIMENTŐ FELELŐSSÉGI RENDSZER KIMENTŐ OKOK A SZERZŐDÉSEN KÍVÜLI FELELŐSSÉG KÖRÉBEN

B/20 A KIMENTŐ FELELŐSSÉGI RENDSZER KIMENTŐ OKOK A SZERZŐDÉSEN KÍVÜLI FELELŐSSÉG KÖRÉBEN KIMENTŐ FELELŐSSÉGI RENDSZER A felelősség beálltához a károsultnak (felperes) kell bizonyítania: a kárt (ideértve általában annak mértékét is - kivéve általános kártérítés 359. ), a károkozó magatartását,

Részletesebben

VII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

VII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM VII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM Tartalomjegyzék Tanulmányok I. Könyv: A személyek / 3 Vita Az orvos beteg jogviszony az új Ptk.-ban Jobbágyi Gábor / 15 Szerzõdésátruházás Gárdos Péter / 20 Polgári jogi kodifikáció

Részletesebben

A.17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői

A.17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői A.17. A büntetés jogalapja és célja; a büntetőjogi büntetés fogalma; a hatályos szankciórendszer jellemzői Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Részletesebben

Juhász László Két jogterület találkozása (A vezetői felelősség egyes kérdései a Ptk. és a Cstv. szabályai alapján)

Juhász László Két jogterület találkozása (A vezetői felelősség egyes kérdései a Ptk. és a Cstv. szabályai alapján) Juhász László Két jogterület találkozása (A vezetői felelősség egyes kérdései a Ptk. és a Cstv. szabályai alapján) 1. Bevezetés A Szegedi Ítélőtábla 2014 november 20-i ülésén foglalkozott a vezetői felelősség

Részletesebben

S Z E G E D I Í T É L Ő T Á B L A

S Z E G E D I Í T É L Ő T Á B L A S Z E G E D I Í T É L Ő T Á B L A P O L G Á R I K O L L É G I U M KOLLÉGIUMVEZETŐ: DR. KEMENES ISTVÁN 6721 Szeged, Sóhordó u. 5. Telefon: 62/568-512 6701 Szeged Pf. 1192 Fax: 62/568-513 Szegedi Ítélőtábla

Részletesebben

AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI: PTK., MT.

AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI: PTK., MT. AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI: PTK., MT. AZ ÚJ POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV JELLEMZŐI A GAZDASÁGI JOG KÓDEXE Kódex jelleg erősítése A társasági jog, a nonprofit szektor jogának beemelése a törvénybe, modern

Részletesebben

A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is

A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is Polgári jogi felelősség Tágabb értelemben hasonlítható a kénytetőséghez, a jogilag szoríthatósághoz (Grosschmid) Szűkebb értelemben: jogellenesen (kivételesen

Részletesebben

Mi van a nevedben? A névjog és a védjegyjog összefüggései Dr. Lukácsi Péter. MIE Konferencia Győr, november 25.

Mi van a nevedben? A névjog és a védjegyjog összefüggései Dr. Lukácsi Péter. MIE Konferencia Győr, november 25. Mi van a nevedben? A névjog és a védjegyjog összefüggései Dr. Lukácsi Péter MIE Konferencia Győr, 2016. november 25. Áttekintés A névviselési jog tartalma A névviselési jog sérelme A kegyeleti jog A névjog

Részletesebben

A bíróság jogszabálysértés megállapítása esetén a közigazgatási döntést hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a hatóságot új eljárásra kötelezi.

A bíróság jogszabálysértés megállapítása esetén a közigazgatási döntést hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a hatóságot új eljárásra kötelezi. Közigazgatási határozatok felülvizsgálata A munkaügyi jogvitákon kívül a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik a munkaügyi ellenőrzés, a munkavédelem keretében hozott közigazgatási határozat, a munkaügyi

Részletesebben

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium JOGSZABÁLYI

Részletesebben

Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit?

Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit? Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit? A Montrealban 1999. május 28-án kelt Egyezmény tartalmazza a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó szabályozás egységes elveit;

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3068/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3068/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3068/2015. (IV. 10.) AB végzés 1597 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3068/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

Dologi - és kötelmi jogi rendelkezések

Dologi - és kötelmi jogi rendelkezések 3. sz. melléklet Dologi - és kötelmi jogi rendelkezések I. A Ptké-hez kapcsolódó javaslatok és észrevételek: 1) A Ptké. 53. -hoz: 1.1. Javaslat: A Ptké. 53. -a az alábbiak szerint módosul: 53. A Ptk. hatálybalépése

Részletesebben

A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete

A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete Ikt. sz.: RH/206-7/2014 A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete 2014. augusztus 28. Tartalomjegyzék 1. A szabályzat célja...

Részletesebben

KÖTELMI JOG Hatodik Könyv

KÖTELMI JOG Hatodik Könyv KÖTELMI JOG Hatodik Könyv Kötelem: kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás teljesítésének követelésére. MIRE IRÁNYULHAT? valamely dolog adására, tevékenységre, tevékenységtől

Részletesebben

Gyermekkor. A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében

Gyermekkor. A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében Gyermekkor A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében ÁROP-2-2-16-2012-2012-0005 Debrecen, 2013. április 8. dr. Ficsór Gabriella

Részletesebben

A.11. A tévedés és a büntetőeljárás lefolytatását kizáró okok, különös tekintettel a magánindítvány hiányára

A.11. A tévedés és a büntetőeljárás lefolytatását kizáró okok, különös tekintettel a magánindítvány hiányára A.11. A tévedés és a büntetőeljárás lefolytatását kizáró, különös tekintettel a magánindítvány hiányára Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. Büntethetőségi

Részletesebben

A munkaviszony megszüntetésének

A munkaviszony megszüntetésének A munkaviszony megszüntetésének aktuális 0 kérdései A munkáltatói felmondás indokolása A munkáltatói felmondás indokolásával szemben támasztott tartalmi követelmények: Valós, okszerű és világos indokolás

Részletesebben

Büntetőjog II. Igazságügyi igazgatási alapszak

Büntetőjog II. Igazságügyi igazgatási alapszak ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSSOR II. Egyes kiemelt bűncselekmények a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. tv. alábbi fejezeteiből: XIX. fejezet - A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények;

Részletesebben

AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI: PTK., MT., A MUNKAJOG VILÁGA SZEKSZÁRD, 2014. DECEMBER 12.

AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI: PTK., MT., A MUNKAJOG VILÁGA SZEKSZÁRD, 2014. DECEMBER 12. AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI: PTK., MT., A MUNKAJOG VILÁGA SZEKSZÁRD, 2014. DECEMBER 12. A MUNKAJOGI SZABÁLYOZÁS VÁLTOZÁSAINAK ALAPJAI (2014) 2012. évi I. törvény (Mt.) 2013. évi V. törvény (Ptk.)

Részletesebben

Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. Előzetes megjegyzések. A közigazgatás kontrollja

Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. Előzetes megjegyzések. A közigazgatás kontrollja Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. A jogorvoslati rendszer alapjai Előzetes megjegyzések Törvényesség követelménye megfeleljen a meghozatalra vonatkozó valamennyi anyagi és eljárási szabálynak Egy aktus

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Az új Munka Törvénykönyve Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds TARTALOM I. A kárfelelősség szabályai Munkáltatói kárfelelősség Munkavállalói kárfelelőség II. Atipikus munkaviszonyok

Részletesebben

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2012. szeptember T A R T A L O M J E G

Részletesebben

Munkáltatói kárfelelősség a magánjog tükrében

Munkáltatói kárfelelősség a magánjog tükrében Országos Bírósági Hivatal Mailáth György Tudományos Pályázat Munkáltatói kárfelelősség a magánjog tükrében Közjogi, munkajogi és EU szekció 10. téma Jelige: Progressio 2014. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS

Részletesebben

2014. Kereskedelmi szerződések joga 1. Bevezetés A legfontosabb változások áttekintése 1

2014. Kereskedelmi szerződések joga 1. Bevezetés A legfontosabb változások áttekintése 1 Kereskedelmi szerződések sek joga 1. MSC 2014 Az új Polgári Törvénykönyv a szerződések jogát érintő legfontosabb változásai. Kötelmi jogi alapok dr. Verebics János, PhD egyetemi 1 Bevezetés A legfontosabb

Részletesebben

A közigazgatási jogkörben okozott kár érvényesíthetőségének eljárásjogi előfeltétele várható jogalkalmazási problémák

A közigazgatási jogkörben okozott kár érvényesíthetőségének eljárásjogi előfeltétele várható jogalkalmazási problémák A közigazgatási jogkörben okozott kár érvényesíthetőségének eljárásjogi előfeltétele várható jogalkalmazási problémák Amikor az 1267/2013. (V.17.) Kormányhatározat elhatározta a polgári perjog átfogó felülvizsgálatát,

Részletesebben

A polgári jogi szabályok alkalmazása

A polgári jogi szabályok alkalmazása GAZDASÁGI MAGÁNJOG A polgári jogi szabályok alkalmazása 2009. szeptember 17. 2. előadás Sajátos jogtechnikai eszközök a jogalkalmazásban A jogalkalmazás folyamatában fontos szerepet játszik Fikció Vélelem

Részletesebben

A felelősségtan alapkérdései. A deliktuális kárfelelősség február 8.

A felelősségtan alapkérdései. A deliktuális kárfelelősség február 8. A felelősségtan alapkérdései. A deliktuális kárfelelősség 2016. február 8. Felelősség jogi felelősség polgári jogi felelősség tágabb értelemben kötelem fogalma (6:1. ): a kötelezett felel a szolgáltatásért,

Részletesebben

Esélyegyenlőségi szabályzat

Esélyegyenlőségi szabályzat MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM 23. sz. melléklet Esélyegyenlőségi szabályzat OM azonosító: 031202 HA2301 2018.03.12 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Fenntartó:

Részletesebben

Magyar Jogász Egylet, Eger, 2014. november 27.

Magyar Jogász Egylet, Eger, 2014. november 27. Szerződésszeg sszegés, s, előrel reláthatóság, kártérítési felelőss sség g az új Ptk.-ban I. részr Magyar Jogász Egylet, Eger, 2014. november 27. dr. Verebics János, PhD egyetemi docens, BME GTK Üzleti

Részletesebben

ÉRVÉNYTELENSÉG MEGTÁMADÁSI OKOK

ÉRVÉNYTELENSÉG MEGTÁMADÁSI OKOK ÉRVÉNYTELENSÉG DR. BARZÓ TÍMEA PHD EGYETEMI DOCENS, ÜGYVÉD EGÉSZSÉGÜGYI SZAKJOGÁSZ MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR POLGÁRI JOGI TANSZÉK 2014. 1 ALAPVETÉSEK FELEK CÉLJA: Kölcsönös és egybehangzó

Részletesebben

Az EUIPO ELŐTT FELMERÜLT KÖLTSÉGEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A MAGYAR BÍRÓSÁGOK ELŐTT?

Az EUIPO ELŐTT FELMERÜLT KÖLTSÉGEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A MAGYAR BÍRÓSÁGOK ELŐTT? ILYEN MÉG NEM VOLT! Az EUIPO ELŐTT FELMERÜLT KÖLTSÉGEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A MAGYAR BÍRÓSÁGOK ELŐTT? MIE Konferencia, Győr 2016. november 25. dr. Klauber Zsófia Amiről szó lesz EUIPO előtti iparjogvédelmi eljárás

Részletesebben

Internetjogi változások 2014.

Internetjogi változások 2014. Dr. Keisz Nikolett Dr. Krausz Miklós Dr. Garai Zsófia ügyvéd Dr. Rácz József ügyvéd Dr. Pál Zoltán ügyvédjelölt Net-jog Internetjogi Tanácsadó Iroda Internetjogi változások 2014. Összefoglaló 2014. jelentős

Részletesebben

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013

Közigazgatási szankciótan. Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013 Közigazgatási szankciótan Gerencsér Balázs Szabolcs PhD. 2013 Történeti áttekintés II. vh előtt: - alapvetően büntetőjogi irodalom - Bűntett / vétség (= Csemegi) + kihágás (1879. évi XL. törvénycikk) -

Részletesebben

Perfelvétel iratai. perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon

Perfelvétel iratai. perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon Perfelvétel iratai perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon 1. felperesi KERESETLEVÉL 1.1. tartalom tartalmi szabályozásának célja: minél előbb rendelkezésre álljon valamennyi

Részletesebben

Az egyenlő bánásmódról szóló törvény kimentési rendszere a közösségi jog elveinek tükrében. dr. Kádár András Kristóf ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság

Az egyenlő bánásmódról szóló törvény kimentési rendszere a közösségi jog elveinek tükrében. dr. Kádár András Kristóf ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság Az egyenlő bánásmódról szóló törvény kimentési rendszere a közösségi jog elveinek tükrében dr. Kádár András Kristóf ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság Az irányelvek és átültetésük A közösségi jog egyik

Részletesebben

Speciális felelősségi alakzatok. Dr. Fazekas Judit egyetemi tanár tanév I. félév

Speciális felelősségi alakzatok. Dr. Fazekas Judit egyetemi tanár tanév I. félév Speciális felelősségi alakzatok Dr. Fazekas Judit egyetemi tanár 2016-17. tanév I. félév Speciális felelősségi alakzatok Fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség Ptk. 6:535. - 6:539. Felelősség

Részletesebben

T/3018. számú. törvényjavaslat. a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról

T/3018. számú. törvényjavaslat. a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/3018. számú törvényjavaslat a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról Előadó: Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapest, 2015. február 1 2015.

Részletesebben

Az elhunyt emlékéhez fűződő jogok a személyhez fűződő jogok rendszerében 1

Az elhunyt emlékéhez fűződő jogok a személyhez fűződő jogok rendszerében 1 Az elhunyt emlékéhez fűződő jogok a személyhez fűződő jogok rendszerében 1 A jogalkalmazás körében érvényesülő szempontok megjelölése előtt szükséges rögzíteni, hogy a személyhez fűződő jog az egyes személyek

Részletesebben

Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben

Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben Dr. Kovács László Email: kovacs.laszlo@gtk.szie.hu Főbb témakörök 1. Röviden a Ptk. szerkezetéről 2. Átállási határidők - a régiről az

Részletesebben

Ez régen nem a Ptk.- ban volt? Az üzleti titok védelméről szóló törvény miértjei és hogyanjai *

Ez régen nem a Ptk.- ban volt? Az üzleti titok védelméről szóló törvény miértjei és hogyanjai * Ez régen nem a Ptk.- ban volt? Az üzleti titok védelméről szóló törvény miértjei és hogyanjai * * Jelen előadásban elhangzottak a szerző magánvéleményét képezik. Gubicz Flóra Anna MIE konferencia, 2018.

Részletesebben

A gazdasági élet szerződései A szerződések általános szabályai. 1. A kötelem és a szerződés fogalmi kérdései

A gazdasági élet szerződései A szerződések általános szabályai. 1. A kötelem és a szerződés fogalmi kérdései 1 A gazdasági élet szerződései A szerződések általános szabályai 1. A kötelem és a szerződés fogalmi kérdései Az áruk, szolgáltatások iránti igényt a gazdaság szereplői érdekeiknek megfelelően, azok által

Részletesebben

A cselekvőképesség és a gondnokság alá helyezés gyakorlati kérdései. Dr. Kőrös András HVG-Orac Ptk. konferencia január 10.

A cselekvőképesség és a gondnokság alá helyezés gyakorlati kérdései. Dr. Kőrös András HVG-Orac Ptk. konferencia január 10. A cselekvőképesség és a gondnokság alá helyezés gyakorlati kérdései Dr. Kőrös András HVG-Orac Ptk. konferencia 2019. január 10. A cselekvőképesség a Ptk.-ban A cselekvőképesség korlátozásának új rendszere

Részletesebben

A jogi személyek általános szabályai az új Ptk.-ban

A jogi személyek általános szabályai az új Ptk.-ban A jogi személyek általános szabályai az új Ptk.-ban A gazdasági társaságok közös szabályainak kiterjesztése A Könyvben szabályozott jogi személyek tagsággal bíró jogi személyek egyesület gazdasági társaságok

Részletesebben

JOG ÉS KÖZGAZDASÁGTAN

JOG ÉS KÖZGAZDASÁGTAN JOG ÉS KÖZGAZDASÁGTAN JOG ÉS KÖZGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi

Részletesebben

A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG ÉS A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGVÉDŐ IODA JAVASLATA A GYŰLÖLETBESZÉD ÉS A SÉRELEMDÍJ SZABÁLYOZÁSÁRA

A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG ÉS A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGVÉDŐ IODA JAVASLATA A GYŰLÖLETBESZÉD ÉS A SÉRELEMDÍJ SZABÁLYOZÁSÁRA A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG ÉS A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGVÉDŐ IODA JAVASLATA A GYŰLÖLETBESZÉD ÉS A SÉRELEMDÍJ SZABÁLYOZÁSÁRA 2008. január 25. Az új Ptk. kodifikációjának jelenlegi szakaszában

Részletesebben

B/23 A FELELŐSSÉG MÓDJA, A KÁRTÉRÍTÉS MÉRTÉKE; ÁLTALÁNOS KÁRTÁLRÍTÉS, NEM VAGYONI KÁRTÉRÍTÉS ÉS A KETTŐ VISZONYA

B/23 A FELELŐSSÉG MÓDJA, A KÁRTÉRÍTÉS MÉRTÉKE; ÁLTALÁNOS KÁRTÁLRÍTÉS, NEM VAGYONI KÁRTÉRÍTÉS ÉS A KETTŐ VISZONYA A kártérítési kötelezettség azt jelenti, hogy a felelős személynek a károsultat olyan helyzetbe kell hoznia, amilyenben a károsodás előtt volt. Ez a cél kétféle módon érhető el: - eredeti állapot helyreállítása

Részletesebben

Magyar Jogász Egylet, Eger, 2014. november 27.

Magyar Jogász Egylet, Eger, 2014. november 27. Szerződésszeg sszegés, s, előrel reláthatóság, kártérítési felelőss sség g az új Ptk.-ban II.. részr Magyar Jogász Egylet, Eger, 2014. november 27. dr. Verebics János, PhD egyetemi docens, BME GTK Üzleti

Részletesebben

Vezető tisztségviselő felelőssége. Csehi Zoltán

Vezető tisztségviselő felelőssége. Csehi Zoltán Vezető tisztségviselő felelőssége Csehi Zoltán 2014.5.13. 1 Vezető tisztségviselő felelőssége Nem csak társasági jogi kérdés! A kódex vonatkozó normáit együtt kell alkalmazni! Munkajogi szabályok! 2 2

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.22.100/2011/5.

Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.22.100/2011/5. Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.22.100/2011/5. A Fővárosi ítélőtábla a dr. Éliás Sára ügyvéd (1068 Budapest, Rippl-Rónai utca 28. II/7.) által képviselt Multimédia Stúdió Művészeti Egyesület (1370 Budapest, Planetárium)

Részletesebben

20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! 20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában - dr. Lábady Tamás,

Részletesebben

A nagykorú cselekvőképességének korlátozása az új Ptk. alapján

A nagykorú cselekvőképességének korlátozása az új Ptk. alapján A nagykorú cselekvőképességének korlátozása az új Ptk. alapján Szerző: dr. Rózsa Erika 2015. június 10. 2014. március 15. napján hatályba lépett az új Polgári Törvénykönyv, mely átalakította a cselekvőképesség

Részletesebben

KÚRIA Budapest Markó utca 16. 1055 Tisztelt Kúria!

KÚRIA Budapest Markó utca 16. 1055 Tisztelt Kúria! KÚRIA Budapest Markó utca 16. 1055 Tisztelt Kúria! Alulírott DR. ZELLES ZOLTÁN ÜGYVÉD (Zelles és Társa Ügyvédi Iroda, székhelye: 1026 Budapest, Pasaréti út 52/b) PLACZ JÓZSEF (6000 Kecskemét, Gyenes M.

Részletesebben

Számadó Tamás Gazdasági Versenyhivatal, Bírósági képviseleti Iroda vezetője

Számadó Tamás Gazdasági Versenyhivatal, Bírósági képviseleti Iroda vezetője Az üzleti titok védelme a nem nyilvános know-how és üzleti információk (üzleti titkok) jogosulatlan megszerzésével, felhasználásával és felfedésével szembeni védelemről szóló irányelv tervezete Számadó

Részletesebben

A cselekvőképességre vonatkozó szabályok változásai az új Polgári. Törvénykönyvben; A gondnokság alá helyezési eljárás. Szerző: dr. Szénási-Varga Nóra

A cselekvőképességre vonatkozó szabályok változásai az új Polgári. Törvénykönyvben; A gondnokság alá helyezési eljárás. Szerző: dr. Szénási-Varga Nóra A cselekvőképességre vonatkozó szabályok változásai az új Polgári Törvénykönyvben; A gondnokság alá helyezési eljárás Szerző: dr. Szénási-Varga Nóra Szolnok, 2015. 1 I. Bevezetés 2014. március 15. napján

Részletesebben

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2019. március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 65. Ha a bíróságnak az állítási szükséghelyzettel érintett tényállítás

Részletesebben

THE RELATIONSHIPS BETWEEN RESTITUTION AND NON-PECUNIARY DAMAGE

THE RELATIONSHIPS BETWEEN RESTITUTION AND NON-PECUNIARY DAMAGE MultiScience - XXX. microcad International Multidisciplinary Scientific Conference University of Miskolc, Hungary, 21-22 April 2016, ISBN 978-963-358-113-1 THE RELATIONSHIPS BETWEEN RESTITUTION AND NON-PECUNIARY

Részletesebben

XV. Országos Járóbeteg Szakellátási és X. Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia 2013. szeptember 12. Balatonfüred

XV. Országos Járóbeteg Szakellátási és X. Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia 2013. szeptember 12. Balatonfüred XV. Országos Járóbeteg Szakellátási és X. Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia 2013. szeptember 12. Balatonfüred A témaválasztás indokai A feldolgozott esetek statisztikai és tartalmi bemutatása Összegzés,

Részletesebben

HÍRLEVÉL. A szerződésszegési szabályok változása. az új Ptk.-ban. I. rész 2014 / 2

HÍRLEVÉL. A szerződésszegési szabályok változása. az új Ptk.-ban. I. rész 2014 / 2 HÍRLEVÉL A szerződésszegési szabályok változása az új Ptk.-ban 2014 / 2 I. rész A 2014. március 15-én hatályba lépett új Ptk., a 2013. évi V. törvény, amely sok tekintetben megváltoztatta a korábbi Ptk.,

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.21.364/2007/7. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla dr. Radnóti István ügyvéd (1055 Budapest, Bihari János u. 20.) által képviselt felperes neve (felperes címe)

Részletesebben

Üzleti reggeli 2013. 09. 20. Munkajog a gyakorlatban. Dr. Kovács László

Üzleti reggeli 2013. 09. 20. Munkajog a gyakorlatban. Dr. Kovács László Üzleti reggeli 2013. 09. 20. Munkajog a gyakorlatban Dr. Kovács László Munkavégzési viszonyok tipizálása Munkavégzési viszonyok Munkaviszonyok alkalmazásban állók Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok

Részletesebben

(4) Ha leszármazó nincs, a házastárs örököl.

(4) Ha leszármazó nincs, a házastárs örököl. (4) Ha leszármazó nincs, a házastárs örököl. A Ptk. Az özvegyet csak leszármazók hiányában tekinti állagörökösnek (leszármazók mellett nem örököl állagot). Leszármazók hiányában az egész hagyaték az egész

Részletesebben

Fővárosi Munkaügyi Bíróság

Fővárosi Munkaügyi Bíróság Fővárosi Munkaügyi Bíróság Budapest, V., Markó u. 27. 23.M.684/2003/8. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet (1388 Bp., Pf.: 52., eljáró képviselő:

Részletesebben

Szorul a hurok (?) Bővülő lehetőségek a versenyjogi kártérítési perekben

Szorul a hurok (?) Bővülő lehetőségek a versenyjogi kártérítési perekben Szorul a hurok (?) Bővülő lehetőségek a versenyjogi kártérítési perekben Áttekintés A versenyjogi kártérítési perekről lehetőségek és kockázatok Jogszabályi háttér Ki indíthat pert és ki perelhető? A versenyjogi

Részletesebben

m_aktualis_kerdesei/

m_aktualis_kerdesei/ http://www.debrecenijogimuhely.hu/archivum/2_2007/a_szemelyisegvedele m_aktualis_kerdesei/ A személyiségvédelem aktuális kérdései Szerző: Béky Ágnes Enikő Béky Ágnes Enikő[1]: A személyiségvédelem aktuális

Részletesebben

2009. évi törvény. a közérdeksérelem veszélyét vagy magvalósulását bejelentő foglalkoztatottak védelméről

2009. évi törvény. a közérdeksérelem veszélyét vagy magvalósulását bejelentő foglalkoztatottak védelméről Tervezet! 2009. február 23. 2009. évi törvény a közérdeksérelem veszélyét vagy magvalósulását bejelentő foglalkoztatottak védelméről Az Országgyűlés kinyilvánítva elkötelezettségét a demokratikus, jogállami

Részletesebben

Helye a közigazgatásban, fogalmak

Helye a közigazgatásban, fogalmak Szabálysértési jog Helye a közigazgatásban, fogalmak A szankciórendszer egyik eleme Kapcsolódó fogalmak: Közrend Közbiztonság Rendészet Közigazgatási Büntetőjog Büntetőjog - kriminalitás - szankció - anyagi

Részletesebben

TANULMÁNY A BÍRÓSÁGOK KÖZÉRDEKŐ ADATOK KÖZLÉSÉNEK GYAKORLATÁVAL KAPCSOLATBAN VÉGZETT KUTATÁSRÓL

TANULMÁNY A BÍRÓSÁGOK KÖZÉRDEKŐ ADATOK KÖZLÉSÉNEK GYAKORLATÁVAL KAPCSOLATBAN VÉGZETT KUTATÁSRÓL TANULMÁNY A BÍRÓSÁGOK KÖZÉRDEKŐ ADATOK KÖZLÉSÉNEK GYAKORLATÁVAL KAPCSOLATBAN VÉGZETT KUTATÁSRÓL TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...3 A BÍRÓI HATALOM ÁTLÁTHATÓSÁGA...3 A NYILVÁNOSSÁG ALAPELVE...5 SAJTÓNYILVÁNOSSÁG

Részletesebben

A sérelemdíj és alakuló bírói gyakorlata. Szerző: dr. Tajti Judit. Pécs, november

A sérelemdíj és alakuló bírói gyakorlata. Szerző: dr. Tajti Judit. Pécs, november A sérelemdíj és alakuló bírói gyakorlata Szerző: dr. Tajti Judit Pécs, 2016. november 1 I. Bevezetés Dolgozatomban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénnyel, a személyiségi jogok megsértésének

Részletesebben

A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN

A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN 1998. július elsejétõl új egészségügyi törvény szabályozza a betegjogokat. Fõbb rendelkezései meghatározzák, milyen jogok illetnek meg minket a gyógykezelésünk

Részletesebben

MŰHIBA AZ IPARJOGVÉDELMI ÜGYFÉL-KÉPVISELETI GYAKORLATBAN 2

MŰHIBA AZ IPARJOGVÉDELMI ÜGYFÉL-KÉPVISELETI GYAKORLATBAN 2 Dr. Markó József: 1 MŰHIBA AZ IPARJOGVÉDELMI ÜGYFÉL-KÉPVISELETI GYAKORLATBAN 2 ( E G Y J O G E S E T T A N U L S Á G A I ) - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI TARTALOMSZOLGÁLTATÓK EGYESÜLETÉNEK TÁRSSZABÁLYOZÁSI MAGATARTÁSI KÓDEXE. Preambulum

A MAGYARORSZÁGI TARTALOMSZOLGÁLTATÓK EGYESÜLETÉNEK TÁRSSZABÁLYOZÁSI MAGATARTÁSI KÓDEXE. Preambulum A MAGYARORSZÁGI TARTALOMSZOLGÁLTATÓK EGYESÜLETE ÉS A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSA ÁLTAL, MÉDIAIGAZATÁSI FELADAT ELLÁTÁSÁRA 2011. JÚNIUS NAPJÁN KÖTÖTT KÖZIGAZGATÁSI SZERZŐDÉS 1. SZÁMÚ

Részletesebben

V É G Z É S. a közigazgatási hatósági eljárást megszüntetem.

V É G Z É S. a közigazgatási hatósági eljárást megszüntetem. ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Szám: 29000-105/44197/ /2016. ált. Tárgy: alapvető jogot érintő rendőri intézkedés elleni panaszban hozott döntés V É G Z É S A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény

Részletesebben

Az államok nemzetközi. Komanovics Adrienne, 2012

Az államok nemzetközi. Komanovics Adrienne, 2012 Az államok nemzetközi felelőssége Komanovics Adrienne, 2012 1 (1) A nemzetközi felelősség jogának fejlődése (2) A nemzetközi felelősség forrásai és a kodifikáció (3) A nemzetközi jogsértés (4) Az állam

Részletesebben

ÍTÉLKEZÉSI ÁLLANDÓK ÉS VITÁS KÉRDÉSEK AZ ERKÖLCSI KÁRTÉRÍTÉS ÚJABB MAGYAR JOGGYAKORLATÁBAN. Dr. Fézer Tamás 1

ÍTÉLKEZÉSI ÁLLANDÓK ÉS VITÁS KÉRDÉSEK AZ ERKÖLCSI KÁRTÉRÍTÉS ÚJABB MAGYAR JOGGYAKORLATÁBAN. Dr. Fézer Tamás 1 ÍTÉLKEZÉSI ÁLLANDÓK ÉS VITÁS KÉRDÉSEK AZ ERKÖLCSI KÁRTÉRÍTÉS ÚJABB MAGYAR JOGGYAKORLATÁBAN Dr. Fézer Tamás 1 Az erkölcsi károk megtérítése iránt indított perek száma az elmúlt tizenöt évben jelentősen

Részletesebben

Budapest, MSZÜK, 2014. február 3.

Budapest, MSZÜK, 2014. február 3. Újdonságot nem érintő nyilvánosságra jutás az Európai Szabadalmi Hivatal joggyakorlatában Dr. Kacsuk Zsófia Budapest, MSZÜK, 2014. február 3. Áttekintés Újdonságot nem érintő nyilvánosságra jutás Interneten

Részletesebben

Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt

Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt Az EUB feladatai túlmutatnak a hagyományos jogalkalmazási feladatokon 1. Alkotmánybírósági jellegű funkciók (pl. kötelezettségszegési eljárás,

Részletesebben

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A büntetőjog fogalma

Részletesebben