FELVÉTELI SZABÁLYZAT A ÖS TANULMÁNYI ÉVRE ALAPKÉPZÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FELVÉTELI SZABÁLYZAT A 2014-2015-ÖS TANULMÁNYI ÉVRE ALAPKÉPZÉS"

Átírás

1 Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Kar Marosvásárhely FELVÉTELI SZABÁLYZAT A ÖS TANULMÁNYI ÉVRE ALAPKÉPZÉS 1.Bevezetés A jelen szabályzat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) 2014/2015-ös tanulmányi évre vonatkozó felvételi szabályzatának előírásaihoz igazodik (143/ szenátusi határozat). 2. Jelentkezhetnek - hazai vagy külföldi érettségivel rendelkező személyek, egyetemi hallgatók vagy felsőfokú oklevéllel rendelkező személyek. A külföldön érettségizett jelentkezők esetében a külföldi érettségi vizsgán elért eredményeket a kari felvételi bizottság számítja át, a romániai Oktatási Minisztérium által elismert tanulmányok alapján. (Ld. az 1. mellékletet.) - Azon egyetemi hallgató, aki a Sapientia EMTE keretében egy második szakra iratkozik, csak költségtérítéses helyet foglalhat el. Tájékoztatás a felvételivel kapcsolatban a kar székhelyén, telefonon, a kar honlapján vagy ben kapható. 3. A Kari Felvételi Bizottság összetétele: Elnök: dr. Kelemen András, adjunktus, dékán Tagok: dr. Imre Attila, docens, tanszékvezető dr. Tőkés Gyöngyvér, adjunktus, tanszékvezető dr. Kátai Zoltán, adjunktus, tanszékvezető dr. Forgó Zoltán, adjunktus, tanszékvezető dr. Márton László, egyetemi előadótanár, tanszékvezető dr. Kovács Lóránt, egyetemi előadótanár, tanszékvezető Titkár: dr. Sántha Ágnes, tanársegéd Technikai titkárság: dr. Vasloban Éva, docens dr. Domokos József, adjunktus Bandi Attila, tanársegéd Bartha Zsolt, tanársegéd Szaló Réka, tanársegéd 4. A felvételi vizsga szakaszai: 4.1 Nyári vizsgaidőszak: - Beiratkozás a karon: július közötti időszakban, naponta -16 óra között, szombaton is. - Beiratkozás a fordító-tolmács szakra: július , naponta -16 óra között. - Képességfelmérő teszt a fordító-tolmács szakon: július 1., óra - Az eredmények kifüggesztése: július Fellebbezések benyújtása: július 21., -16 óra között; július 22., -10 óra között 1

2 - Eredményhirdetés: július 22., 12 óra - Az eredményesen felvételizettek beiratkozása: július 22., óra között; július , -16 óra között. - A júliusi felvételi végleges eredményeinek kifüggesztése: július 2. Külföldi érettségi oklevéllel rendelkező jelentkezőknek felvételi szándékukat június 30.-ig (hétfő) kell jelezniük a kar Dékáni Hivatala vagy a Rektori Hivatal felé, mivel ezen esetekben az egyetem legkevesebb 15 nappal a beiratkozási időszak vége előtt köteles kérni az oklevél honosítását a romániai Oktatási Minisztérium illetékes osztályától Őszi vizsgaidőszak (amennyiben a júliusi vizsgaidőszakban maradtak betöltetlen helyek): - Beiratkozás a felvételire: szeptember közötti időszakban, naponta -16 óra között (szombaton és vasárnap is). - Képességfelmérő teszt a fordító-tolmács szakon: szeptember 11., óra - Az eredmények kifüggesztése: szeptember Fellebbezések benyújtása és megoldása: szeptember Eredményhirdetés: szeptember Az eredményesen felvételizettek beiratkozása: szeptember Végső eredmények kifüggesztése: szeptember A felvételi jegy kiszámítása a.) Az Informatika, Mechatronika, Számítástechnika, Automatika és alkalmazott informatika, Távközlési technológiák és rendszerek, Gépészmérnök szakok esetében a felvételi jegy összetevői a következők: - 1. jegy: az érettségi átlag, - 2. jegy: az érettségi vizsgán matematikából vagy fizikából vagy informatikából elért jegy. A 2. jegy valamely tantárgyversenyen vagy képességfelmérő vizsgán elért eredmény is lehet, ebben az esetben a 2. jegy a versenyen elért eredménnyel egyenértékű. (Ld. 3. melléklet, 3.1. táblázat). A felvételi átlag kiszámítása: Felvételi jegy =( jegy jegy) Megjegyzések: - A matematikából elért érettségi jegy esetében a 2. melléklet 2.1. táblázatában látható szorzókat alkalmazzák. - Amennyiben a jelentkező nem rendelkezik érettségi jeggyel matematikából vagy fizikából vagy informatikából (programozási nyelvek), de részt vesz a Sapientia EMTE szervezésében sorra kerülő, a felvételi részét képező valamely képességfelmérő vizsgán, a vizsgán elért eredmény a felvételi átlag 2. összetevőjének minősül, a 3. melléklet 3.1. táblázata által előírt feltételek mellett. -Amennyiben a jelentkező M2 vagy M3 érettségi jeggyel rendelkezik matematikából, de annál magasabb szintű ismereteit akarja bizonyítani, részt vehet a Sapientia EMTE szervezésében sorra kerülő, a felvételi részét képező, az eredeti érettséginél magasabb szintű képességfelmérő vizsgán. A jelentkező dönti el, hogy a Felvételi bizottság a két jegy közül melyiket vegye figyelembe a felvételi átlag 2. összetevőjeként. 2

3 - Amennyiben a jelentkező kimagasló eredményt ért el valamely elismert tantárgyversenyen, az a felvételin a maximális bejutási jeggyel lesz egyenértékű. Az e tekintetben elismert tantárgyversenyek és eredmények jegyzékét a 3. melléklet 3.1. táblázata tartalmazza. b.) A Kertészmérnöki és Tájépítészet szakok esetében a felvételi jegy a következő: - az érettségi átlag, Felvételi jegy =érettségi átlag Megjegyzések: - Amennyiben a jelentkező kimagasló eredményt ért el valamely elismert tantárgyversenyen, az a felvételin a maximális bejutási jeggyel lesz egyenértékű. Az e tekintetben elismert tantárgyversenyek és eredmények jegyzékét a 3. melléklet 3.2. táblázata tartalmazza. c.) A Kommunikáció és közkapcsolatok, valamint a Egészségügyi szolgáltatások és szakpolitikák szakok esetében a felvételi jegy összetevői a következők: - 1. jegy: az érettségi átlag, -2. jegy: az érettségi vizsgán magyar nyelv és irodalomból vagy román nyelv és irodalomból elért eredmény (amennyiben a jelentkező román tannyelvű osztályban érettségizett). A felvételi átlag kiszámítása: Felvételi jegy =( jegy jegy) Megjegyzések: - Amennyiben a jelentkező kimagasló eredményt ért el valamely elismert tantárgyversenyen, az a felvételin a maximális bejutási jeggyel lesz egyenértékű. Az e tekintetben elismert tantárgyversenyek és eredmények jegyzékét a 3. melléklet A3.3. táblázata tartalmazza. d.) A Fordító-tolmács szak esetében a felvételi jegy összetevői a következők: - 1. jegy*: az érettségi átlag, - 2. jegy*: az érettségi vizsgán magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgán szerzett jegy (vagy a román nyelv és irodalomból elért írásbeli eredmény, amennyiben a jelentkező román tannyelvű osztályban érettségizett), - 3. jegy**, ***, *****: - az érettségi vizsgán román nyelv és irodalomból szerzett írásbeli jegy, amennyiben a jelentkező a román magyar szakot választja, - az angol/német érettségi írásbeli vizsgán szerzett jegy, abban az esetben, ha a jelentkező az angol-magyar vagy német-magyar szakokra kíván jelentkezni jegy****: a helyszínen, a felvételi programjában megadott időpontban megírt nyelvi képességfelmérő teszt jegye. A felvételi jegy számítására használt összefüggés: Felvételi jegy = ( jegy jegy jegy jegy) 3

4 Megjegyzések: *Abban az esetben, ha a jelentkező magyar nyelvből kimagasló eredményt ért el valamely rangos, a 3. melléklet 3.4. táblázatában szereplő versenyen, ezt igazoló oklevele az 1. és 2. jegyet 10-essel váltja ki. ** Abban az esetben, ha a jelentkező angol, német, vagy román nyelvből kimagasló eredményt ért el valamely rangos, a 3. melléklet 3.5. táblázatában szereplő versenyen, ezt igazoló oklevele a 3. jegyet 10-essel váltja ki. *** Tekintettel az elmúlt évek változásaira az idegen nyelvből tett érettségi vizsgák minősítését illetően (idegen nyelv képességi teszt, idegen nyelv szóbeli vizsga, idegen nyelv írásbeli vizsga), az angol/német nyelvből szerzett 3. jegyet a felvételi bizottság a következőképpen értékeli: 1.) Ha a jelentkező érettségi vizsgán nyelvi kompetenciát igazoló minősítéseket szerzett, a bizonyítványon (CERTIFICAT de competenţă lingvistică într-o limbă de circulaţie internaţională) szereplő öt minősítés átlaga jelenti a 3. jegyet. Az idegen nyelvi kompetencia öt része a következő: - Megértés szöveghallgatás nyomán (înţelegerea textului audiat) - Megértés szövegolvasás nyomán (înţelegerea textului citit) - Szövegírás (producerea de mesaje scrise) - Szóban elhangzó szöveg létrehozása (producerea de mesaje orale) - Társalgás (interacţiune orală) A bizonyítványon szereplő minősítések az alábbiak szerint alakíthatók jeggyé: Bizonyítványon szereplő minősítés 3. felvételi jegy A1 5 A2 6 B1 B2 C1 C ) Ha az érettségi vizsgán angol/német nyelvből írásbeli jegye van, ezt fogadjuk el 3. jegynek. 3.) Az alább felsorolt esetekben az elért eredmény nem vehető figyelembe, nem számítható át jeggyé: a. A nyelvi kompetenciát felmérő, érettségi vizsga előtt megszerzett bizonyítványon (ATESTAT DE COMPETENTE PROFESIONALE) szereplő jegy. b. Az angol/német érettségi vizsgán szerzett elfogadott (ADMIS) minősítés. c. Érettségi szóbeli vizsgán szerzett jegy. Amennyiben a jelentkező 2010-ben vagy korábban szerzett érettségi írásbeli jegyet idegen nyelvből, kérheti, hogy a Felvételi Bizottság a nyelvi képességfelmérő teszten elért jegyét (a 4. jegyet) tekintse 3. vizsgajegynek, amennyiben ez magasabb, mint az írásbeli érettségin elért osztályzata. A fenti a, b, c esetben a 3. jegy a 4. jeggyel lesz egyenlő****. **** A felvételi jegy negyedik összetevője a nyelvi képességfelmérő teszt. 4

5 Képességfelmérő tesztet minden jelentkező ír. A jelentkező abból a nyelvpárból írja a képességfelmérő tesztet, amilyen szakirányra jelentkezik (román - magyar, angol - magyar, német - magyar). Valamennyi nyelvpárból egy helyszínen, egyazon időpontban zajlik a képességfelmérés. A képességfelmérő teszt helyszíne a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának 114-es terme, időpontja július 1,.00 óra, illetve szeptember 11,.00 óra. Az 50 pontos teszt egyetlen helyes válaszos tesztkérdéseket tartalmaz. A teszten elért eredményt a következőképpen számoljuk: Teszten elért jegy = 5,00 + 0,1 (a helyesen megoldott pontok száma) Tehát aki a teszten 0 pontot ér el, annak a teszten elért jegye 5 ös, aki 50 pontot ér el, annak jegye 10-es lesz. Az így kiszámolt jegy a felvételi jegy 4. összetevőjének minősül, illetve a fenti 3.a, 3.b, 3.c esetekben ez jelenti a felvételi jegy 3. összetevőjét is. ***** Romániában elismert, érvényes angol vagy német nyelvvizsga kiválthatja a 3. jegyet a jelentkező döntése szerint. A nyelvvizsgák Románia Oktatási Minisztériumának szabályozása szerint vehetők figyelembe és számíthatók át jeggyé. A figyelembe vehető nyelvvizsgák listáját és azok jegyként való megfeleltetését a 3. melléklet 3.6 táblázata tartalmazza. 6. A felvételire való beiratkozáshoz szükséges iratok a) beiratkozási űrlap (2db.), amely a beiratkozáskor igényelhető; b) érettségi oklevél eredetije. A 2014-ban érettségizett jelentkezők, illetve azok a jelentkezők, akiknek még nem sikerült kiváltaniuk érettségi oklevelüket, az oklevéllel egyenértékű bizonylatot nyújthatnak be. c) az oklevél mellékletei az egyes tanulmányi évek átlagát igazoló melléklet, valamint a Fordító-tolmács szakra jelentkezők esetében az idegen nyelvből tett érettségi vizsgát igazoló okirat (Certificat); d) háziorvos által kibocsátott orvosi igazolás; e) 2 db. 3 x 4-es fénykép; f) születési bizonyítvány hitelesített másolata; g) személyi igazolvány vagy útlevél fénymásolata; h) a felvételi díj befizetését igazoló bizonylat; i) irattartó. Esetenként még szükségesek a következők: j) házassági bizonyítvány vagy egyéb, névváltoztatást igazoló irat hitelesített másolata; k) a felvételi díj befizetésének kötelezettsége alóli felmentést igazoló iratok. 5

6 . A beiratkozás lebonyolítása, az adatok bevezetése A jelentkezők két beiratkozási adatlapot kapnak kézhez. Az első adatlapon a jelentkezők nevüket, apjuk nevének kezdőbetűjét, személyi számukat, a választott szakokat (opciókat), valamint a felvételi jegyük kiszámításához szükséges jegyeket tüntetik fel. A második adatlap a korábbi évek jelentkezési lapjával megegyező.. A helyek betöltése A felvételi vizsga lebonyolítása céljából a Műszaki és Humántudományok Karon a szakokat a következőképpen csoportosítják: -I. csoport: Informatika, Mechatronika, Számítástechnika, Automatika és alkalmazott informatika, Távközlési technológiák és rendszerek, Gépészmérnöki (mérnöki és informatikai szakirányok). -II. csoport: Kertészmérnöki, Tájépítészet. -III. csoport: Kommunikáció és közkapcsolatok, Egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások. -IV. csoport: Fordító és tolmács szak. A helyek betöltése a felvételi vizsgán elért végső jegy csökkenő sorrendjében történik, figyelembe véve az adott csoporton belül a jelentkezők által bejelölt opciók sorrendjét. A helyek betöltése a következő algoritmus szerint történik..1. Első kör: 1. lépés: A Mérnöki szakok + Informatika, Kertészmérnöki + Tájépítészet és Társadalmi kommunikáció és közkapcsolatok + Egészségügyi szolgáltatások és szakpolitikák csoportok esetében a jelentkezőket a felvételi átlag csökkenő sorrendjében rangsorolják ( a felvételi átlag az elsődleges szempont az opcióval szemben" elv szerint). Határesetekben (pl. az utolsó bejutó átlag és az utolsó tandíjmentes hely), egyenlő felvételi átlag esetén a jelen szabályzat. pontjában foglaltak lesznek hatályosak. 2. lépés: Az első lépésben meghatározott sorrend alapján minden jelentkező elfoglal egy helyet a megjelölt csoporton belül, a rendelkezésre álló helyek, illetve a megjelölt opciók függvényében. Megjegyzések: a) A Fordító-tolmács tanulmányi program esetében a jelölteket az opció elsődlegességének elve alapján veszik fel valamely szakirányra (román-magyar, angolmagyar vagy német-magyar) a meghirdetett helyek számának függvényében. Abban az esetben, ha valamely szakirányon nem töltik be a helyeket, a betöltetlenül maradt helyeket szétosztják a többi szakirány között. b) Az eredmények kifüggesztését követően, a felvett jelentkezők (akik bejutottak egy vagy több szakra) kötelesek a felvételi programban megjelölt időszakban elfoglalni a felvételin elnyert helyüket. Ellenkező esetben a jelentkező elveszíti a felvételi vizsga során megszerzett helyét (és így azon jogát is, hogy a második elosztási körben részt vehessen). 6

7 .2. A második kör A helyek elfogadására szánt határidő lejártát követően megkezdődik a második elosztási folyamat, amelyben részt vesznek: - Azok a jelentkezők, akik elfoglalták a felvételi vizsgán elnyert helyüket kitöltve az erre vonatkozó űrlapot, illetve befizették a tandíj előlegét (abban az esetben, ha tandíjköteles helyre nyertek felvételt), illetve azok a jelentkezők, akiket az első kör során elutasítottak; Nem vehetnek részt: - Azon jelentkezők, akik visszavonták iratcsomójukat; - Azon jelentkezők, akik nem foglalták el az elnyert helyet. A második elosztási körben a jelentkezők az eredeti opciójukkal vesznek részt, melyet a beiratkozási ívben megjelöltek. Abban az esetben, ha valaki egyetlen opciót jelölt meg (például egyetlen szakirányon belül kizárólag tandíjmentes helyet), és az első körben elutasították, felvételt nyerhet a második körben, ha felszabadulnak tandíjmentes helyek (a dossziék visszavonása következtében), és ha a felvételi átlaga lehetővé teszi ezt a számára (versenyben és viszonyítva a többi jelentkezőkhöz, akik részt vesznek a második elosztási körben). A második elosztási kör megkezdése előtt a jelentkezőknek lehetőségük van írásban megerősíteni megmaradási szándékukat azon a tanulmányi programon (szakon), amelyre első körben bejutottak, vagy kifejezhetik azon igényüket, hogy a beiratkozási ívben megjelölt opcióik sorrendjében más szakra kerülhessenek. Egy adott szakon első körben megszerzett helyen való megmaradás nem zárja ki azt, hogy a jelentkező átkerülhessen tandíjköteles helyről tandíjmentesre. A tandíjas helyekre vonatkozó észrevételek Az EMTE Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Működési Szabályzatába foglaltak szerint a 2., 3. és 4. tanulmányi évek során a tandíjmentes helyeket újra elosztják a hallgatók tanulmányi előmenetelének figyelembe vételével. Így azon hallgatóknak, akik költségtérítéses helyre jutottak be, lehetőségük nyílik, hogy átkerülhessenek 2., 3. és 4-ed évben tandíjmentes helyre, ha megfelelő tanulmányi átlaggal rendelkeznek.. A bejutási sorrend meghatározása határhelyzetekben, azonos átlagok esetén Abban az esetben, ha több jelentkező ugyanazon átlaggal az utolsó bejutó helyen van, vagy az utolsó tandíjmentes helyet foglalja el, azon jelentkezőt veszik fel, vagy azon jelentkező jut be a tandíjmentes helyre, aki a nagyobb érettségi átlaggal rendelkezik (1. jegy). A Fordító-tolmács szakon a képességfelmérő teszten elért eredményt (4. jegy) veszik figyelembe. 10. Beiratkozási díj és tandíj (költségtérítés) A beiratkozási díj minden szakirányon 50 RON. A 2014-es Felvételi Szabályzat értelmében mentesülnek a beiratkozási díj befizetése alól azon 25 életévüket be nem töltött jelentkezők, akik esetében fennáll valamelyik az alábbi helyzetek közül:

8 -Árvák vagy félárvák; -Árvaházi neveltek; -A szülők tanügyi dolgozók (beleértve a már nyugalmazott szülőket is); -A szülők valamely alapító felekezet lelkipásztorai; -A Sapientia Tudományegyetem, vagy a Sapientia Alapítvány dolgozói, illetve azok gyermekei. A tandíjat illetően minden évben a Sapientia EMTE Szenátusa határoz. A tandíjas helyek szakonkénti száma a 4. mellékletben található. 11. Tantárgyversenyek díjazottjaira vonatkozó beiratkozási szabályok A tantárgyversenyek és a szakversenyek díjazottai a felvételi vizsgán jelen Szabályzat 5. pontjában megszabott érdemjegyekkel vesznek részt. Ezen jelöltek nem mentesülnek a beiratkozási díj kifizetése alól. Abban az esetben, ha valamely jelentkezőt több szakra is felveszik, csak egyetlen szakot végezhet tandíjmentesen. 12. Általános és záró rendelkezések A beiratkozási iratcsomó visszavonása az eredményhirdetés előtt a vizsgáról való kizárást vonja maga után. A fellebbezéseket az egyetem titkárságán lehet benyújtani az eredményhirdetést követő 4 órán belül. A fellebbezéseket 2 napon belül oldják meg, és az eredményeket kifüggesztik.

9 1. melléklet 2. melléklet A Magyarországon szerzett érettségi bizonyítvány átlagának, valamint az egyes osztályzatok átszámításának képlete a következő: Felvételi jegy = 5/3 * (1+magyarországi osztályzat) A más külföldi országban szerzett érettségi eredményekhez Románia Oktatási Minisztériumának határozatai alapján a Kari Felvételi Bizottság rendel hozzá jegyet. 2.1 Táblázat: Az érettségi vizsgán matematikából elért jegy szorzói Az elvégzett szakirány/profil/szak A vizsga típusa Szorzó Elméleti szakirány, reál profil, matematika-informatika szak, továbbá M1 1.0 vokacionális szakirány, katonai profil, matematika-informatika szak Elméleti szakirány, reál profil, természettudományok szak. M2 0. Technológiai szakirány: szolgáltatások profilja, valamennyi szakképesítés; erőforrások profilja, valamennyi szakképesítés; technikai profil, valamennyi szakképesítés Vokacionális szakirány, pedagógiai profil, óvó- és tanítóképző szak M3 0.

10 3. melléklet 3.1 Táblázat: Az Informatika, Mechatronika, Számítástechnika, Automatika és alkalmazott informatika, Távközlés, valamint Gépészmérnök szakok esetében elismert tantárgyversenyek és tesztek A felvételi jegy Tantárgy Verseny / Teszt Szakasz Eredmény kiszámításánál elismert eredmény A Sapientia EMTE által a A felvételi jegy 2. jegye= XII. osztályosok számára a (a teszten elért jegy) (a A teszten elért jegy felvételi vizsga előtt 2. mellékletben szereplő szervezett matematika teszt szorzó) Matematika Fizika Informatika Matematikai Olimpia, IX., XII. osztály A IX XII. osztályok számára szervezett megyeközi versenyek matematikából, ideértve a Sapientia-ECN versenyt is A magyar tannyelvű líceumok matematikai versenye, IX. és XII. osztály Gordiusz matematika tesztverseny, IX. - XII. osztály A Kenguru matematikaverseny, IX,- XII. osztály A Sapientia EMTE által a XII. osztályosok számára a felvételi vizsga előtt szervezett teszt fizikából A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem által szervezett Augustin Maior fizikaverseny megyei országos és megyeközi erdélyi II. II. 10 I., II. vagy III. hely részvétel I., II., III. hely vagy dicséret I., II., III. hely vagy dicséret részvétel részvétel részvétel A teszten elért jegy I., II., III. hely, az összpontszám legalább 0%-a kötelező Az összpontszám legalább 40%-a megyei I., II. vagy III. hely Fizika Olimpia, IX.- XII. országos és osztály részvétel Schwartz Lajos emlékverseny, Nagyvárad, I., II. vagy III. hely X., XI. és XII. osztály Heinrich-Vermes verseny, IX., X. és XI. osztály erdélyi I., II. vagy III. hely A soproni Vermes Miklós fizikaverseny, IX., X. és Az első 10 hely XI. osztály TUDEK fizikaverseny erdélyi I., II. vagy III. hely TUDOK fizikaverseny részvétel I, II vagy III Informatika helyezés tantárgyolimpia, IX.- XII és osztály Részvétel A Sapientia Egyetem által szervezett Nemes I, II vagy III helyezés A felvételi jegy =10 A felvételi jegy 2. jegye= a teszten elért jegy A felvételi jegy =10 A felvételi jegy 2. jegye = (az elért pontszám)/ A felvételi jegy =10 Felvételi általános =10

11 Tihamér" informatika tantárgyverseny Sapientia - ECN" informatika szakverseny TUDEK informatikaverseny TUDOK informatikaverseny Kalkulusz Bolyai Farkas Elméleti Líceum által szervezett programozó verseny A XII. osztályos tanulók számára a Sapientia Egyetem által szervezett, felvételi előtti informatika teszt erdélyi országos I., II. vagy III. hely részvétel I., II. vagy III. hely A teszt során elért jegy A felvételi jegy 2. összetevője = a teszt során elért jegy 3.2 Táblázat: A Kertészmérnöki és Tájépítészet szak esetében elismert versenyek/tesztek Tantárgy Verseny Szakasz Elért eredmény Matematika Biológia Kémia Matematika tantárgyolimpia, IX.- XII osztály Megyeközi matematika tantárgyversenyek (beleértve a Sapientia- ECN versenyt) IX.-XII osztály. Erdélyi Magyar Matematika Verseny", IX.- XII osztály. Gordiusz" Matematika tantárgyverseny, IX.-XII osztály. Kenguru" Matematika verseny, IX.-XII. osztály. Biológia tantárgyolimpia, IX.-XII osztály Kémia tantárgyolimpia, IX.-XII osztály Megyeközi Erdélyi Nemzetközi II. szakasz II. szakasz és és és I., II. vagy III. helyezés Részvétel Részvétel Részvétel Részvétel I., II. vagy III. helyezés Részvétel I., II. vagy III. helyezés Részvétel A felvételi jegy kiszámításánál elismert eredmény Felvételi általános =10 Felvételi általános =10 Felvételi általános =10 Felvételi általános =10 11

12 3.3 Táblázat: A Társadalmi Kommunikáció és Közkapcsolatok szak és az Egészségügyi szolgáltatások és szakpolitikák szak esetében elismert versenyek/tesztek Tantárgy Verseny Szakasz Elért eredmény Magyar nyelv Pszichológia Mikes Kelemen" tantárgyverseny, IX.- XII osztály. Magyar alternatív tantárgyolimpia, IX.- XII osztály. Kazinczy tantárgyverseny, IX.- XII. osztály. Implom tantárgyverseny, IX.- XII. osztály. Ferenc" József" Aranka György" tantárgyverseny, IX.- XII osztály. Pszichológia tantárgyolimpia, IX.- XII osztály. I. helyezés I helyezés I. helyezés I helyezés I. helyezés I helyezés A felvételi jegy kiszámításánál elismert eredmény Felvételi általános =10 Felvételi általános = Táblázat: A Fordító - Tolmács szak esetében 1. és 2. jegyként elismert versenyek/tesztek Tantárgy Verseny Szakasz Elért eredmény Magyar nyelv Mikes tantárgyverseny, IX.- XII. osztály Kelemen" Magyar alternatív tantárgyolimpia, IX.- XII. osztály. Kazinczy Ferenc" tantárgyverseny, IX.- XII osztály. Implom József" tantárgyverseny, IX.- XII. osztály. Aranka György" tantárgyverseny, IX.- XII. osztály. Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő I. helyezés I helyezés I. helyezés I. helyezés I. helyezés A felvételi jegy kiszámításánál elismert eredmény 1. és 2. jegy =10 12

13 3.5 Táblázat: A Fordító - Tolmács szak esetében 3. jegyként elismert versenyek/tesztek Tantárgy Verseny Szakasz Elért eredmény Román nyelv Angol nyelv Német nyelv Román tantárgyolimpia, IX.- XII. osztály Angol tantárgyolimpia, IX.- XII. osztály Német tantárgyolimpia, IX.- XII. osztály A felvételi jegy kiszámításánál elismert eredmény I. helyezés 3.jegy =10 abban az esetben, ha a I., II. vagy III. jelentkező a románmagyar fordítói szakot helyezés vagy dicséret választja I. helyezés 3.jegy =10 abban az esetben, ha a jelentkező az angolmagyar fordítói szakot választja I. helyezés 3. jegy =10 abban az esetben, ha a jelentkező a németmagyar fordítói szakot választja 13

14 3.6 Táblázat: Nemzetközi nyelvvizsgák elismerése és jeggyé való átszámítása a Fordító-tolmács szakra jelentkezők esetében Nyelvvizsga típusa Rövidített megjelölés Elért szint/minősítés Felvételi jegy A nyelvvizsga bizonyítványt kibocsátó intézmény Preliminary English Test/ PETforSCHOOLS First Certificate in English/ FCE for SCHOOLS Certificate in Advanced English Certificate of Proficiency in English Business English Certificate - Preliminary - Vantage - Higher International English Language Testing System Test of English as a Foreign Language - Internet-based Tests London Chamber of Commerce and Industry International Qualifications - English Language Skills Assessment London Chamber of Commerce and Industry International Qualifications - Junior English Test, Senior English Test London Chamber of Commerce and Industry International Qualifications - English for Business PET FCE CAE B1 B2 C1 University of Cambridge - English for Speakers of Other Languages Examinations (Cambridge ESOL Examinations/Cambridge ESOL) CPE C exams BEC IELTS TOEFL (ibt) LCCI ELSA LCCI JETSET - Level 4 - Level 5 - Level 6 EfB - Level 1 EfB - Level 2 EfB - Level 3 TRINITY ISE B1 B2 C1 4-4,5 B1 5,0-6,0 B2 6,5-,0 C1,5-,0 C2 5-6 B B C1 B1 B2 C1 B1 B2 C1 B1 B2 C1 TRINITY Integrated ISE I B1 Skills in English ISE II B2 ISE III C1 ISE IV C2 ECL ECL Independent User- B1 Independent User - B2 Proficient User - C British Council; Cambridge ESOL Examinations; IELTS Australia Educational Testing Service (ETS) Education Development International (EDI) TRINITY College London European Consortium for the Certificate of Attainment in Modern Languages

15 4. melléklet A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán a ös tanévben 4.1 Táblázatban feltüntetett tandíjak érvényesek: A tandíj kifizetése lejben történik. Az euró árfolyamát a kar vezetősége tanév elején rögzíti. 4.1 Táblázat: Tandíjmentes és tandíjas helyek száma szakonként, a ös tanévben Szak neve Helyek száma összesen Tandíjmentes helyek száma 400 eurós tandíjas helyek száma 50 eurós tandíjas helyek száma Egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások Kommunikáció és közkapcsolatok Fordító és tolmács Informatika Mechatronika Számítástechnika Automatika és alkalmazott informatika Távközlés Gépészmérnöki Kertészmérnöki Tájépítészet

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Kar Marosvásárhely MAROSVÁSÁRHELYI KAR

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Kar Marosvásárhely MAROSVÁSÁRHELYI KAR Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Kar Marosvásárhely MAROSVÁSÁRHELYI KAR FELVÉTELI KEDVEZMÉNYEK 2015-2016 ALAPKÉPZÉS Felvételi kedvezmények az alábbi szakok esetében alapképzésen:

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZAT A 2013-2014-ES TANULMÁNYI ÉVRE

FELVÉTELI SZABÁLYZAT A 2013-2014-ES TANULMÁNYI ÉVRE Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Kar Marosvásárhely FELVÉTELI SZABÁLYZAT A 2013-2014-ES TANULMÁNYI ÉVRE 1. Bevezetés A jelen szabályzat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Részletesebben

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Kar Marosvásárhely FELVÉTELI SZABÁLYZAT A 2010-2011-ES TANULMÁNYI ÉVRE

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Kar Marosvásárhely FELVÉTELI SZABÁLYZAT A 2010-2011-ES TANULMÁNYI ÉVRE Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Kar Marosvásárhely FELVÉTELI SZABÁLYZAT A 2010-2011-ES TANULMÁNYI ÉVRE 1. Bevezetés Jelen szabályzat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZAT A AS TANULMÁNYI ÉVRE MESTERKÉPZÉS

FELVÉTELI SZABÁLYZAT A AS TANULMÁNYI ÉVRE MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI SZABÁLYZAT A 2017-2018-AS TANULMÁNYI ÉVRE MESTERKÉPZÉS 1. Bevezetés A jelen szabályzat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) 2017/2018-as tanulmányi évre vonatkozó felvételi szabályzatának

Részletesebben

KIVONAT NYELV, ÓGÖRÖG NYELV, HÉBER NYELV, ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉS

KIVONAT NYELV, ÓGÖRÖG NYELV, HÉBER NYELV, ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉS FELVÉTELI SZABÁLYZAT KIVONAT 2019 2020 A. SZAKOK NYELV ÉS IRODALOM SZAKTERÜLET 1. ROMÁN NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM, MODERN IDEGEN NYELV ÉS IRODALOM, LATIN NYELV, ŐGÖRÖG NYELV, HÉBER NYELV,

Részletesebben

A GAZDASÁG- ÉS HUMÁNTUDOMÁNYOK KAR FELVÉTELI SZABÁLYZATA - 2014-

A GAZDASÁG- ÉS HUMÁNTUDOMÁNYOK KAR FELVÉTELI SZABÁLYZATA - 2014- A GAZDASÁG- ÉS HUMÁNTUDOMÁNYOK KAR FELVÉTELI SZABÁLYZATA - 2014- I. A Gazdaság- és Humántudományok Kar a következő képzési ágakra hirdet felvételit a 2014/2015-ös tanévre: 1. Nyelv és irodalom; 2. Könyvelés;

Részletesebben

FELVÉTELI VIZSGA 2014 2015. A. SZAKOK Kar Szakterület Szak Bölcsészettudományi Nyelv és irodalom szak

FELVÉTELI VIZSGA 2014 2015. A. SZAKOK Kar Szakterület Szak Bölcsészettudományi Nyelv és irodalom szak FELVÉTELI VIZSGA 2014 2015 A. SZAKOK Kar Szakterület Szak 1 ROMÁN NYELV ÉS IRODALOM 2 ROMÁN NYELV ÉS IRODALOM (ROMÁN MINT IDEGENNYELV) 4 (3 év, nappali képzés, magyar tagozat) 5 ROMÁN NYELV ÉS IRODALOM

Részletesebben

KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR FELVÉTELI 2008.

KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR FELVÉTELI 2008. BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM 400591 KOLOZSVÁR TEODOR MIHALI UTCA 58 60. szám Telefon: 0264/418 652 5, 5817 belső szám Fax: 0264/412570 Honlap: http://www.econ.ubbcluj.ro E-mail: admitere@econ.ubbcluj.ro

Részletesebben

I. Zenepedagógia alapképzés felvételi információk

I. Zenepedagógia alapképzés felvételi információk I. Zenepedagógia alapképzés felvételi információk 1. A képzés leírása: Alapképzés területe: Zene; Szakirány: Zenepedagógia; Képesítés: Zenetanár; Tanulmányok időtartama: 3 év, 6 szemeszter; Képzés formája:

Részletesebben

A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA Elfogadta a Szenátus 2007. június 25.-i ülésén A BME felvételi eljárását a felsőoktatásról szóló

Részletesebben

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a április 30-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a április 30-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a 2015. április 30-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Jelen Szabályzat a 2015/2016-os tanévre, ill. ezt követő tanévekre jelentkező,

Részletesebben

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a 2019. július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Jelen Szabályzat a 2019/2020-os tanévre, ill. ezt követő tanévekre jelentkező, illetve

Részletesebben

KARI FELVÉTELI SZABÁLYZAT A 2015-2016-OS TANULMÁNYI ÉVRE

KARI FELVÉTELI SZABÁLYZAT A 2015-2016-OS TANULMÁNYI ÉVRE KARI FELVÉTELI SZABÁLYZAT A 2015-2016-OS TANULMÁNYI ÉVRE 1. Bevezetés A jelen szabályzat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) a 2015/2016 tanévre vonatkozó felvételi szabályzatának előírásaihoz

Részletesebben

1. Ukrán nyelv 4. 2. Biológia Profil 140. 1. Ukrán nyelv 4 2. Világirodalom Profil 4 1. Ukrán nyelv 4. 2. Matematika Profil 140. 1.

1. Ukrán nyelv 4. 2. Biológia Profil 140. 1. Ukrán nyelv 4 2. Világirodalom Profil 4 1. Ukrán nyelv 4. 2. Matematika Profil 140. 1. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a 214/215. tanévre felvételt hirdet: Nappali tagozatos felsőfokú szakképzésre (molodsij szpecialiszt): Szak A vizsgatárgyak A tantárgy státusa Minimálisan

Részletesebben

A BME 2010/2011. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A BME 2010/2011. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME 2010/2011. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA Elfogadta a Szenátus 2009. június 22-i ülésén A BME felvételi eljárását a felsőoktatásról szóló 2005.

Részletesebben

Felvételi eljárás 2011.

Felvételi eljárás 2011. Felvételi eljárás 2011. Előadó: Sergyán Szabolcs Dékáni hivatalvezető 2011. január 25. 2011. évi általános felvételi eljárás Jelentkezés a 2011. szeptemberében induló képzésre: 2011. február 15. A felvételi

Részletesebben

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a május 9-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a május 9-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a 2018. május 9-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Jelen Szabályzat a 2018/2019-os tanévre, ill. ezt követő tanévekre jelentkező, illetve

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 3232 Mátrafüred, Erdész út 11. www.matra-szakkepzo.sulinet.hu OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 004 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. TANÉV Mátrafüred, 2018. október 1. Felvételi tájékoztató_2018_mf

Részletesebben

Érettségi vizsga 2014/2015

Érettségi vizsga 2014/2015 Érettségi vizsga 2014/2015 1. Érettségi tantárgyai Öt tárgyból kell érettségi vizsgát tenni, és az öt közül négy kötelezően előírt: - Magyar nyelv és irodalom - Matematika - Történelem - Idegen nyelv Az

Részletesebben

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapképzési (BSc) és mesterképzési (MSc) felvételi szabályzata a 2015/2016 tanévre

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapképzési (BSc) és mesterképzési (MSc) felvételi szabályzata a 2015/2016 tanévre 1663/2015.03.06. határozat 8. melléklet A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapképzési (BSc) és mesterképzési (MSc) felvételi szabályzata a 2015/2016 tanévre A. BEVEZETÉS 1. A Sapientia Erdélyi

Részletesebben

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Tájékoztató. a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 20.

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Tájékoztató. a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 20. Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról 2019. február 20. A felsőoktatásba való bekerülés feltétele Alapképzésre, osztatlan képzésre az a jelentkező vehető

Részletesebben

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Felvételi Szabályzata a 2013/2014 tanévre

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Felvételi Szabályzata a 2013/2014 tanévre 1358/2013.05.10. szenátusi határozat 4. melléklet A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Felvételi Szabályzata a 2013/2014 tanévre A. BEVEZETÉS 1. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (a továbbiakban:

Részletesebben

Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj

Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj I. Tájékoztató a 2017/2018. tanévi Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázati felhívásához A köztársasági ösztöndíj neve 2017. februártól a következő,

Részletesebben

Szerb Antal Gimnázium

Szerb Antal Gimnázium Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Budapest, Batthyány Ilona u. 12. Tel.: 4001-814; Fax.: 401-0549 E-mail: szag@szag.hu; OM: 035249 A Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Felvételi Szabályzata

Részletesebben

Pontszámítás a felsőoktatásban

Pontszámítás a felsőoktatásban Pontszámítás a felsőoktatásban 2019 Az elérhető maximális pontszám 500 pont Kétféle pontszámítási módszer létezik I. számítási mód tanulmányi pontok (max. 200 pont) + érettségi pontok (max. 200 pont) +

Részletesebben

JOGSZABÁLYKIVONATOK. Az érettségiről

JOGSZABÁLYKIVONATOK. Az érettségiről JOGSZABÁLYKIVONATOK AZ ÉRETTSÉGIRŐL (részletes leírás a 100/1997. Kormányrendeletben)...1 Felvételi vizsgatárgyak a Közgazdaságtudományi Karon meghirdetett alapszakokon...2 Érettségi vizsgaidőpontok a

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

Érettségi-felvételi tájékoztató. 2015. január 28.

Érettségi-felvételi tájékoztató. 2015. január 28. Érettségi-felvételi tájékoztató 2015. január 28. Érettségi vizsgatárgyak Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika Idegen nyelv Választott tárgy idegen nyelv, földrajz, informatika, testnevelés, szakmai

Részletesebben

A JÚLIUSI FELVÉTELI IDŐRENDJE

A JÚLIUSI FELVÉTELI IDŐRENDJE ROMÁNIA OKTATÁSI, KUTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORTMINISZTÉRIUM BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM, KOLOZSVÁR MATEMATIKA ÉS INFORMATIKA KAR I. Mihail Kogãlniceanu utca 1, 400084 Kolozsvár tel.: +40-264-40.53.00*/int.

Részletesebben

Felvételi 2012 Felvételi tájékoztató 2012

Felvételi 2012 Felvételi tájékoztató 2012 Felvételi 2012 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2012. szeptemberben induló képzésekre OFIK honlap : www.felvi.hu Felvételi tájoló 2012. (Felvi-rangsorokkal) Diploma 2012.

Részletesebben

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának Felvételi Szabályzata a es tanévre

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának Felvételi Szabályzata a es tanévre A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának Felvételi Szabályzata a 2013-2014-es tanévre Elfogadva a Kari Tanács 76/2013. május 23. sz. Határozatával A.

Részletesebben

KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI. 2013/2014. tanév

KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI. 2013/2014. tanév KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI 2013/2014. tanév KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI KÖZÉPSZINTŰ Az írásbeli és a szóbeli vizsga az intézményben. A szaktanár értékel. Az írásbeli időpontja: 2014. május 5-26. A szóbeli időpontja:

Részletesebben

Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben

Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben Érvényes: a 2018-2019-es tanévben történő továbbhaladásra,

Részletesebben

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának. Felvételi Szabályzata a 2015-2016-os tanévre

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának. Felvételi Szabályzata a 2015-2016-os tanévre A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának Felvételi Szabályzata a 2015-2016-os tanévre Elfogadva a Kari Tanács 69/2015.03.19 sz. határozatával A. BEVEZETÉS

Részletesebben

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15.

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15. Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló középés emelt szintre

Részletesebben

A két tanítási nyelvű oktatásról 2013-ban kiadott irányelvek előírják:

A két tanítási nyelvű oktatásról 2013-ban kiadott irányelvek előírják: Tisztelt Szülők! Deák Viktor vagyok, a Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola angol nyelvi tagozatvezetője. Néhány szóban szeretném tájékoztatni Önöket a nyolcadik évfolyamon évente sorra kerülő

Részletesebben

PONTSZÁMÍTÁS 2013-ban. TANULMÁNYI PONTOK (maximum 200) ÉRETTSÉGI PONTOK (maximum 200) TÖBBLETPONTOK (maximum 100)

PONTSZÁMÍTÁS 2013-ban. TANULMÁNYI PONTOK (maximum 200) ÉRETTSÉGI PONTOK (maximum 200) TÖBBLETPONTOK (maximum 100) PONTSZÁMÍTÁS 2013-ban TANULMÁNYI PONTOK (maximum 200) ÉRETTSÉGI PONTOK (maximum 200) TÖBBLETPONTOK (maximum 100) FELVÉTELI PONTOK (200+200+100) Pontszámítás 200+200+100 Tanulmányi pontok Max. 200 pont

Részletesebben

1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA

1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK 1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA ALAP VAGY OSZTATLAN KÉPZÉSRE OKJ KÉPZÉS ÉRETTSÉGIRE ÉPÜLŐ, NINCS FELVÉTELI

Részletesebben

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15.

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15. Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2018. február 1. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló közép- és emelt szintre

Részletesebben

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/

Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/ Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/2017. www.bolyai-starjan.sulinet.hu http://www.felvi.hu I. Emelt szintű előkészítők Célja: - az utolsó két évfolyamon heti plusz két órában az emelt szintű

Részletesebben

J E L E N T K E Z É S I L A P

J E L E N T K E Z É S I L A P SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZENT-GYÖRGYI ALBERT KLINIKAI KÖZPONT SZAK- ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI KÖZPONT UNIVERSITY OF SZEGED ALBERT SZENT-GYÖRGYI CLINICAL CENTRE CENTER FOR POSTGRADUATE EDUCATION Szeged, Hungary

Részletesebben

A szakaszzáró vizsga szabályzata és mellékletei

A szakaszzáró vizsga szabályzata és mellékletei Pannon Oktatási Központ Általános és Szakképző Iskola Alsószentiváni Tagintézménye Cím: H-7012 Alsószentiván, Béke út 112. Tel.: 06-25-504-710; Fax: 06-25-504-711 e-mail: iskola@bela-aszentivan.sulinet.hu

Részletesebben

Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2017/ https://www.oktatas.hu

Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2017/ https://www.oktatas.hu Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2017/2018. www.bolyai-starjan.sulinet.hu http://www.felvi.hu https://www.oktatas.hu www.felvi.hu Hol tanuljak tovább? I. Emelt szintű előkészítők Célja: - az

Részletesebben

Érettségi vizsga 2014.

Érettségi vizsga 2014. Érettségi vizsga 2014. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 4 kötelező és egy választható vizsgatárgy összesen tehát legalább 5 (lehet több is): Magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, és egy választható.

Részletesebben

Érettségi és felvételi tájékoztató

Érettségi és felvételi tájékoztató Érettségi és felvételi tájékoztató 2017-18. mesterdiploma Osztatlan képzés felsőfokú szakképesítés A bolognai rendszer 6 félév / 180 kredit doktori képzés (PhD) doktori diploma Ph.D. / D.L.A. 4 félév /

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-17. mesterdiploma Osztatlan képzés felsőfokú szakképesítés A bolognai rendszer 6 félév / 180 kredit doktori képzés (PhD) doktori diploma Ph.D. / D.L.A. 4 félév /

Részletesebben

Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére

Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére 2018. február, március Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv

Részletesebben

TOVÁBBTANULÁS, FELVÉTELI A FELSŐOKTATÁSBA

TOVÁBBTANULÁS, FELVÉTELI A FELSŐOKTATÁSBA TOVÁBBTANULÁS, FELVÉTELI A FELSŐOKTATÁSBA FELVÉTELI FELVÉTELI PONTSZÁMÍTÁS TANULMÁNYI PONTOK ÉRETTSÉGI PONTOK www.felvi.hu FELVÉTELI Jelentkezési határidő: február 15. Max. 6 helyre (első 3 díjmentes)

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól alapképzésre és osztatlan képzésre jelentkezés esetén

A felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól alapképzésre és osztatlan képzésre jelentkezés esetén A felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól alapképzésre és osztatlan képzésre jelentkezés esetén 2013. január 01-jétől 432/2012 (XII. 29.) Korm. rendelet alapján Tanulmányi pontok középiskolai

Részletesebben

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap A felvételi és érettségi kapcsolata 2008. november 13. Előadó: Végh Tamás, felvételi iroda A Bologna-rendszer A Bologna-rendszer néven ismertté vált többciklusú képzés három,

Részletesebben

A es tanév felvételi vizsgakritériumai

A es tanév felvételi vizsgakritériumai Stredná priemyselná škola stavebná Építőipari Szakközépiskola, Konkolyho 8, Hurbanovo PSČ: 947 01, Tel: 035/760-2507, Fax 035/760-2133, www.spsstav.sk e- mail: spsstav@spsstav.sk A 2016 2017-es tanév felvételi

Részletesebben

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE rínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE felvehető összlétszáma: 2217 fő. Képzési terület Felvehető (fő) Esti, TelepülésNyelv Nappali képzés levelező munkarend Képzési Távoktatásterület/Szakmacsoport

Részletesebben

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Felvételi Szabályzata a 2014/2015 tanévre

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Felvételi Szabályzata a 2014/2015 tanévre 1483/2014.01.31 szenátusi határozat 2. melléklet A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Felvételi Szabályzata a 2014/2015 tanévre A. BEVEZETÉS 1. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (a továbbiakban:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2015. április 23. A kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

2014-2015-ös egyetemi év felvételi követelményei

2014-2015-ös egyetemi év felvételi követelményei 2014-2015-ös egyetemi év felvételi követelményei Alapképzés : ÓVODAI ÉS ELEMI OKTATÁS PEDAGÓGIÁJA SZAKIRÁNY Felvételi kritériumok: 50 %- az érettségi átlag 50 %- nyelvi és alapvető matematikai kompetenciákat

Részletesebben

Érettségi-felvételi tájékoztató január 28.

Érettségi-felvételi tájékoztató január 28. Érettségi-felvételi tájékoztató 2016. január 28. Érettségi vizsgatárgyak Érettségi feltétele: a tantárgyi követelmények teljesítése, 50 óra közösségi szolgálat Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika

Részletesebben

Érettségi-felvételi tájékoztató

Érettségi-felvételi tájékoztató Érettségi-felvételi tájékoztató Érettségi vizsgatárgyak Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika Választott idegen nyelv Választott tárgy (bármelyik tantárgy, amely az iskolai pedagógiai programjában

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci

Részletesebben

FONTOS TUDNIVALÓK AZ IDEIGLENES FELVÉTELI RANGSORHOZ

FONTOS TUDNIVALÓK AZ IDEIGLENES FELVÉTELI RANGSORHOZ FONTOS TUDNIVALÓK AZ IDEIGLENES FELVÉTELI RANGSORHOZ A mellékelt táblázatban csak a szóbelire behívott és szóbeli vizsgát tett tanulók szerepelnek. A táblázat a tanulók szóbeli pontszámát és a rangsorban

Részletesebben

Irányszám min. < max. PED magyar és 6 40 < 100 idegen nyelv (5) v. szakmai előkészítő tárgy (3) A N A óvodapedagógus

Irányszám min. < max. PED magyar és 6 40 < 100 idegen nyelv (5) v. szakmai előkészítő tárgy (3) A N A óvodapedagógus ELTE TÓK Intézmény elérhetősége: Cím: 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: (1) 487-8100 Honlap: http://www.tok.elte.hu/to Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség: Tanulmányi Osztály I. em.

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik a képzés során

Részletesebben

A szabályzat hatálya 1. A

A szabályzat hatálya 1. A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Budapest A SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 8. számú melléklete AZ ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KAR FELVÉTELI SZABÁLYZATA

Részletesebben

Felvételi 2015 Felvételi tájékoztató 2015

Felvételi 2015 Felvételi tájékoztató 2015 Felvételi 2015 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2015. szeptemberben induló képzésekre (www.felvi.hu) Hivatalos kiegészítő 2015. január 31-ig Felvételi tájoló 2015. (Felvi-rangsorokkal)

Részletesebben

A ZENEMŰVÉSZETI TANSZÉK FELVÉTELI SZABÁLYZATA A 2013-14. TANÉVRE. I. Alapképzés

A ZENEMŰVÉSZETI TANSZÉK FELVÉTELI SZABÁLYZATA A 2013-14. TANÉVRE. I. Alapképzés A ZENEMŰVÉSZETI TANSZÉK FELVÉTELI SZABÁLYZATA A 2013-14. TANÉVRE 1. A Partiumi Keresztény Egyetem Zeneművészeti Tanszéke a 2013-14-es tanévben akkreditált alap- és mesterfokú nappali képzéseket indít,

Részletesebben

TVSZ 4. számú melléklete

TVSZ 4. számú melléklete TVSZ 4. számú melléklete Felvételi és átiratkozási szabályzat A Sárospataki Református Teológiai Akadémia (SRTA) Szenátusa a felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv.), a felsőoktatási felvételi

Részletesebben

SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR

SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR ÁLTALÁNOS ORVOS OSZTATLAN SZAK A mesterképzési szak megnevezése: általános orvos (Medicine) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség

Részletesebben

FELVÉTELI ELJÁRÁS 2019.

FELVÉTELI ELJÁRÁS 2019. FELVÉTELI ELJÁRÁS 2019. A felvételi jelentkezés A jelentkezési sorrend Pontszámítás Határidők Jogorvoslat FELVÉTELI MENETREND Felvételi jelentkezés: 2019.02.15. Hitelesítés: 2019.02.20. E-felvételi ügyintézési

Részletesebben

A BBTE távoktatásos diákjainak ösztöndíj szabályzata. I. rész: A tanulmányi ösztöndíjak kiutalása

A BBTE távoktatásos diákjainak ösztöndíj szabályzata. I. rész: A tanulmányi ösztöndíjak kiutalása A BBTE távoktatásos diákjainak ösztöndíj szabályzata 1. A 2017-2018-as tanévben ösztöndíjban részesülhetnek az I. éves, távoktatásos képzésre felvételt nyert pszichológia szakos hallgatók. 2. A tanulmányi

Részletesebben

Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére

Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére 2018. március Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv egy kötelezően

Részletesebben

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2015. január 15. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15.

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15. Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2019. február 15. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló középés emelt szintre

Részletesebben

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGÁVAL ÉS FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSSEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÓ. 2016/17-es tanév

ÉRETTSÉGI VIZSGÁVAL ÉS FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSSEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÓ. 2016/17-es tanév ÉRETTSÉGI VIZSGÁVAL ÉS FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSSEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÓ 2016/17-es tanév Fontosabb időpontok, határidők február 15. a) az érettségire jelentkezés végső határideje b) a felsőoktatási

Részletesebben

(3) A Tanulmányi Osztály a hallgatói preferenciákról kimutatást készít, amelyet a Tanulmányi Bizottság elé terjeszt.

(3) A Tanulmányi Osztály a hallgatói preferenciákról kimutatást készít, amelyet a Tanulmányi Bizottság elé terjeszt. 2/2014 számú dékáni utasítás a PTE Egészségtudományi Kar alapképzési és mesterképzési szakjainak szakirányválasztási eljárására vonatkozó eljárásrendjéről A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

2018/19 érettségi. május - június

2018/19 érettségi. május - június 2018/19 érettségi május - június Jelentkezés Az érettségi vizsgára történő jelentkezés az e célra szolgáló jelentkezési lappal történik,amelyet az érettségi jelentkezést fogadó intézménybe kell benyújtani,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA. a 2019/2020. tanévben

TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA. a 2019/2020. tanévben TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA a 2019/2020. tanévben A 11. (12.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól

Részletesebben

A tehetség utat tör Első helyen IGYK

A tehetség utat tör Első helyen IGYK A tehetség utat tör Első helyen IGYK Amire figyelni kell a felvételizőknek 2014-ben Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar A 2014. évi általános eljárás menete, határidők A Felsőoktatási felvételi tájékoztató

Részletesebben

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapképzési (BSc) és mesterképzési (MSc) felvételi szabályzata a 2018/2019 tanévre

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapképzési (BSc) és mesterképzési (MSc) felvételi szabályzata a 2018/2019 tanévre 2081/2018.02.12. határozat - 4. melléklet A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapképzési (BSc) és mesterképzési (MSc) felvételi szabályzata a 2018/2019 tanévre A. BEVEZETÉS 1. A Sapientia Erdélyi

Részletesebben

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 011 http://www.szentesinfo.hu/bartha Felvételi szabályzat 2012/2013-es

Részletesebben

BCE BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM DOKTORI KÉPZÉS INTÉZMÉNY KARAI A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK

BCE BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM DOKTORI KÉPZÉS INTÉZMÉNY KARAI A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Zalai Ernő egyetemi tanár Titkárság: Skorán Éva Telefon: (1) 482-5155/5029 Fax: (1) 482-5329 1093 Budapest, Fővám tér 8. 213. szoba Telefon:

Részletesebben

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20 Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete. A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás

Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete. A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás A Zeneművészeti Kar (a továbbiakban Kar) minden évben meghirdeti a szeptemberben nappali tagozaton

Részletesebben

Érettségi MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM

Érettségi MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM Érettségi 2017. MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA Gyors elemzés 10 tant{rgy elemzése: matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv, német nyelv, biológia, kémia, fizika, informatika, földrajz

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Az Oberstufe, az érettségi vizsga és a felsőoktatási felvételi iskolánkban

Az Oberstufe, az érettségi vizsga és a felsőoktatási felvételi iskolánkban Az Oberstufe, az érettségi vizsga és a felsőoktatási felvételi iskolánkban A felső-középiskola sajátosságai, illetve a német Reifeprüfung és beillesztése a magyarországi kétszintű érettségi vizsga rendszerébe

Részletesebben

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! A kiértékelt feladatlapok megtekintése Az írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra a 2015/2016. tanévben A 11. (12-13.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól

Részletesebben

Érettségi - felvételi 2017

Érettségi - felvételi 2017 Érettségi - felvételi 2017 Érettségi vizsgatárgyak Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika Idegen nyelv Választott vizsgatárgy(ak) Független a felvételi tanulmányi pontoknál választott tantárgyaktól!

Részletesebben

Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2014/2015-ös tanévre

Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2014/2015-ös tanévre Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2014/2015-ös tanévre A Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Neratovicei tér 1916/96, Dunaszerdahely (az iskola kódja 63008)

Részletesebben

OKTATOTT IDEGEN NYELV

OKTATOTT IDEGEN NYELV Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Koren Csaba egyetemi tanár Titkár: Horváth Balázs egyetemi adjunktus 9026 Győr, Egyetem tér 1. Telefon: (96) 503-400/3121 Fax: (96) 329-263 E-mail:

Részletesebben