kép: Lengyel olimpiai staféta Rákoscsabán

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "47-50. kép: Lengyel olimpiai staféta Rákoscsabán"

Átírás

1 Július 23. Az Első Rákosligeti Anna-bálra a Csekovszky Árpád Művelődési Házban került sor. A zenét a Treff duó szolgáltatta. A rendezvényen megjelent ifj. Buskó András LKÖ. elnök és neje, valamint Csekovszky Árpádné és Puskás Mária a Magyar-Lengyel Baráti Kör képviseletében. Augusztus 4-6. A Lengyel Olimpiai Staféta Varsó-Athén közötti útvonala a Magyar Köztársaság területén is áthaladt. A staféta résztvevői augusztus 4-én érkeztek a Rákoscsaba, Péceli út 144. sz. alatti RTK. Pályára. Augusztus 5-én ünnepi műsorra került sor, melyen megjelent Barna Andor alpolgármester, Dr. Sutarski Konrad OLKÖ. elnök, ifj. Buskó András és neje, Puskás Mária, Árvay Istvánné a Kerékpáros Egyesület elnöke, valamint számos meghívott vendég is. A zenés este jó hangulatban telt el kép: Lengyel olimpiai staféta Rákoscsabán Szeptember 19. A Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület székhelyén július 3-án tűz ütött ki. Különböző állami és társadalmi szervezetek (Wspólnota Polska Egyesület) támogatásával, valamint a biztosítási összegből felújított helyiségeket szeptember 19-én adták át a tagoknak. A felújításhoz a II., V. és XIII. kerületi lengyel Kisebbségi Önkormányzatok mellett a XVII. kerületi LKÖ. is támogatást nyújtott. Erdős Tamás képviselő személyes segítséget nyújtott a helyreállításnál.

2 2 Szeptember 24. A Magyar-Lengyel Baráti Kör szeptember 24-én tartotta születésének 4. évfordulóját a Csekovszky Árpád Művelődési Házban. Az est során visszaemlékeztek a pünkösdi lengyelországi kirándulásra, és videofilmen elevenítették fel a látottakat. Az est során Chopin etűdök hangzottak fel. Buskó András elkészítette Chopinről készült kéziratát, melynek egy példányát átadott Puskás Máriának. 51. kép: a Magyar-Lengyel Baráti Kör 4. születésnapja Szeptember 26. A kerületi Csekovszky Gyűjteményt ifj. Buskó András, Puskás Zoltán, Puskás Mária és Iga-Zeisky tekintették meg. Megállapodás született egy, a kiállítást bemutató kiadvány támogatásáról is kép: a Csekovszky Gyűjtemény meglátogatása

3 3 Október 1. Lengyel napra került sor a Bp., XVII., Heltai téri Bóbita Óvodában kép: a lengyel nap a Bóbita óvódában Október 6. Ifj. Buskó András a Budapest, VI. kerület Andrássy út 60. számú Terror Háza előtti területen a Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat képviseletében virágot elhelyezett el. Október 11. A budapesti Lengyel Intézet, a Magyar Írószövetség, a Hitel c. folyóirat, a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Archívuma, valamint a Budavári lengyel Önkormányzat október 11-én 18 órakor irodalmi találkozót szervezett a Lengyel Intézetben A rendezvény vendége volt Krzysztof Karasek költő, Kalász Márton költő, a Magyar Írószövetség elnöke, valamint Tornai József költő. A rendezvényt dr. Konrad Sutarski vezette. A program keretében a lengyel és a magyar irodalom és kultúra kapcsolatáról volt szó. A rendezvényt ifj. Buskó András, Puskás Zoltán, valamint Puskás Mária, a Magyar-Lengyel Baráti Kör vezetője is felkeresték.

4 4 Október 14. A Külügyminisztérium meghívására ifj. Buskó András elnök részt vett az V. kerületi Garibaldi utca 3. sz. alatt, a Lengyel Menekülteket segítő, Henryk Sławik vezette Lengyel Polgári Bizottság tiszteletére felállított emléktábla avatásán, majd azt követően Vizi E. Szilveszter az MTA. Elnöke meghívására a II. világháborús Lengyel Menekültek Magyarországra történő befogadásának 65. évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri épületében megrendezésre került MTA. Ünnepélyes Ülésszakon. Az Ülésszakon a kormányok részéről Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke, Vizi E. Szilveszter az MTA. Elnöke, és H. E. Longin Hieronim Pastusiak úr, a lengyel szenátus elnöke tartott megemlékezést kép: Emlékazés Henryk Sławikra Október 20. A Belváros-Lipótváros V. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat meghívására herceg Woroniecki Mieczysław lengyel ezredes obeliszkjénél tartottak koszorúzási ünnepséget a Kerepesi temetőben, melyen ifj. Buskó András a Budapest Főváros XVII. kerületi LKÖ. nevében koszorút helyezett el kép: herceg Woroniecki Mieczysław lengyel ezredes obeliszkjénél

5 5 Október 23. Budapest Főváros XVII. kerületi Önkormányzat a magyar nemzeti ünnep alkalmából megemlékezést tartott a rákoskeresztúri Országzászlónál. Az azt követő ünnepi műsorra a Dózsa Művélődési Házban került sor. A kerületi lengyel kisebbségi önkormányzatot ifj. Buskó András elnök képviselte. 62. kép: 1956-os megemlékezés Október 24. A kőbányai Pataki Művelődési Központ színháztermében Chopin halálának 155. évfordulója alkalmából ünnepi koncertre került sor. Hegedűs Valér zongoraművész, Jeremiás Beatrix, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Török Beáta cselló művész Chopin és Liszt műveket adott elő, Sellei Zoltán előadóművész lengyel költeményeket szavalt. A program szervezője Fenyvesi Mária Annunziáta volt. A lengyel szervezetek tagjai által megtekintett megemlékezés méltó ünnepség keretében zajlott. Ifj. Buskó András Chopin életéről készült kéziratával köszönte meg a műsort kép: Chopin-est a Pataky Művelődési Központban

6 6 Október 29. A Budapest Főváros XVII. Kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat és a Magyar-Lengyel Baráti Kör 2004, október 29-en, este órakor a Csekovszky Árpad (1172 Budapest, XVII. kerület, Hősök tere 9.) Művelődési Házban megtartott októberi baráti estjén fellépett a,,zgoda" Egyetértés Népi Táncegyüttes Litvánia, Vilnói terület. Rudomin városból, valamint a Vilniusi Zenekar. A műsort Zsille Gábor költő kezdte. Nagy örömmel olvasta fel Halina Poświatowska verseiből készült fordításait kép: Zsille Gábor költői estje és a litvániai ZGODA Együttes fellépése november 5-7.: A Dózsa Művelődési Házban HOLOKAUSZT MEGEMLÉKEZÉS-re került sor. 60 éve annak, hogy 1944-ben az emberiség egyik legmegdöbbentőbb és legszomorúbb eseménye megtörténhetett. Közel 6 millió zsidó ember lett áldozata annak a népirtásnak, melyet holokauszt néven tartanak számon. A XVII. kerületi megemlékezést november 6-án ÉS MINDENKI HISZI történetek, dokumentumok, ünnepek c. HOLOKAUSZT-emékkiállítást a Mini Galériában tartották a Dózsa Művelődési házban, a kiállítást Vasadi Péter történész nyitotta meg. A kiállítás megnyitóján Ifj. Buskó András LKÖ. elnök, Dr. Dombóvári Antal helytörténész is megjelent. A kiállítást Hódos Mária művészettörténész rendezte. Az est folyamán MESE A TÉBOLYRÓL ÉS AZ ÉP ÉSZRŐL c. zenés irodalmi oratórium zárta. November 7-én, vasárnap este a BUDAPEST KLEZMER BAND koncertje zárta az emlékműsort.

7 november 6.: ÁRVALÁNYHAJ CSERKÉSZBÁL - A rákoscsabai 140. sz. PRO PATRIA és a 812. sz. Csaba Vezér Cserkészcsapat november 6-án este tartotta hagyományos cserkészbálját. A jótékonysági bálon ifj. Buskó András és neje is megjelent november 13.: Lengyel Függetlenség Nap - A Fővárosi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat és az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat a Lengyel Függetlenség Napja alkalmából közös megemlékezéseket tartott november 11.-én SZENTMISE A HAZÁÉRT a Lengyel Templomban, november 13-án Józef Pilsudski marsall emléktáblájánál koszorúzás, délután a Hősök terén az ismeretlen Katona Sírjának megkoszorúzása, majd a szakadó eső miatt a FLKÖ. dísztermében a Koszęcini Önkéntes Tűzoltó Zene- és Tánckar játékára került sor. A rendezvényen ifj. Buskó András LKÖ. elnök és Erdős Tamás képviselő is megjelent kép: Lengyel Függetlenség Napja november 14.: A Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat vasárnap reggel tartotta a megemlékezést a Péceli út 228. sz. alatt a Magyar Honvédvadász Hagyományőrző és Sport Egyesület, valamint a 140. sz. Pro Patria Cserkészcsapat részvételével kép: Lengyel Függetlenség Napja Rákoscsabán

8 november 20.: A Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára LENGYELEK MAGYARFÖLDÖN II. POLONIÁK A MAGYARORSZÁGI KÖZGYŰJTEMÉNYEKBEN címmel nemzetközi konferenciát tartott november 26.: Andrzejki A Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat és a Magyar-Lengyel Baráti Kör közös András-napot tartott a Csekovszky Árpád Művelődési Házban. A díszvendég Barna Andor alpolgármester volt. Csekovszkyné Edit köszöntötte Szalay Miklóst, az Operaház karigazgatóját és Dónusz Katalin szoprán énekesnőt, akik a ma esti előadást adták kép: Andrzejki Rákosligeten november 27.: Nemzetiségi Kulturális Gála - A Bolgár, a Görög, a Lengyel, a Német, a Román, a Ruszin, a Szlovák Kisebbségi Önkormányzatok szervezésében Nemzetiségi Kulturális Gála rendezvény megrendezésére került sor a Dózsa Művelődési Házban. A rendezvény fővédnöke Dr. Hoffmann Attila polgármester volt. Az ünnepi műsorban közreműködtek: Zornica együttes, Iliosz tánccsoport, POLONÉZ gyermektánccsoport, Fröchlicher Kreis gyermeknéptánccsoport, Camerata XVII., Cerbul de Aur, Ugocsa együttes, valamint a Keresztúri Szlovák Asszonykórus és tánccsoport kép: Nemzetiségi Gála a Dózsa Művelődési Házban

9 december 10.: Rafal Wiśniewski nagykövet úr és Tereza Notz konzul asszony meghívására a lengyel nagykövetségen Karácsonyi ünnepséget tartottak, melyen részt vett a pápai nuncius is kép: Fogadás a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetségén december 17.: A Magyar-Lengyel Baráti Kör immár hagyományos Karácsony-estjét tartotta. Havasiné Dorska Izabella lengyel származású zongoraművész Liszt és más egyéb zongoradarabokkal emelte az ünnep fényét. Szombathy Gyula református lelkész és Mariusz Nowaczek rákosligeti róm.kat. pap mondott ünnepi imádságot és megemlékezést, majd írtak be az Emlékkönyvbe kép: Karácsony-est Rákosligeten

10 10 A MAGYAR LENGYEL BARÁTI KÖR REGISZTRÁLT TAGSÁGA (2004) 1. Ács Istvánné Budapest, XVII., XVII. u Albert Péterné Budapest, XVII., Csokonai u Andrási Józsefné (Márta) Budapest, XVII., Tiszanána u Bazan Éva Hévízgyörk, Fürst S. u. 19. (28) Bíró Andorné Budapest, XVII., Ananász u Bodócs Istvánné (Mária) Budapest, XVII., Nápoly u Bohus János Budapest, XVII. utca Bohus Jánosné Budapest, XVII. utca Marta Borkowska Budapest, XVII.,, Ujlak u. 19. IX Boros István Budapest, XVII., IX. utca 8/A Bukta Grażyna Budapest, XVII. Robogó u Bús Gyuláné Budapest, XVII., Cinkotai út Buskó András Budapest, XVII., Kecel u Buskóné Szatai Marianna Budapest, XVII., Kecel u Csekovszky Árpádné Budapest, XVII., XVI. U Dallos Zsuzsanna Budapest, XVII., I. utca Danka Terese Budapest, X., Csombor u. 10/ Derzbach Károly Budapest, XVII., Pesti u Dné Ács Marianna Budapest, XVII., Harsona u Dr. Dombóvári Antal Budapest, XVII., I. utca Dr. Dombóvári Csaba Budapest, XVII., Heltai tér Dunai Mónika Budapest, XVII., Heltai tér Egri Felicia Budapest, XII., Kikelet u Erdősné Florczal Joanna Budapest, XVII., Pesti út 91. III Erdős Tamás Budapest, XVII., Pesti út 91. III Filipszky Lászlóné Budapest, XVII., I. u Gálvölgyi Istvánné Budapest, XVII., Abaliget u Geiger Józsefné Budapest, XVII., Pásztó u Goletz Grażyna Budapest, XVII. Gyöngytyúk u Herczeg István Budapest, XVII., Újlak u Herczegné Piróg Jolanta Budapest, XVII., Újlak u Jáger Péterné Budapest, XVII. Jászivány u Kassay Istvánné Budapest, XVII., Kecel u Kecskeméti Bálint Budpest, XVII., Delelő u Kecskeméti Gábor Budpest, XVII., Delelő u Kiss Edit Budapest, XVII., XX. u Kiss Elżbieta Budapest, XVII., Pesti út

11 Koncz Éva Budapest, XVII., Szikra u Kovács Gertrúd Budapest, XVII., Eresz u Kovátsné Cs. Veronika Budapest, XVII., Nyárád u Küllős Miklós Budapest, XVII., Pesti út 91. III László Józsefné Budapest, XVII., Pásztó u Magashegyi Zoltán Budapest, XVII. Érdem u Magashegyi Zoltánné Budapest, XVII. Érdem u Márfai Lidia Budapest, III., Lajos u VIII Méhész Ferenc Budapest, XVII., Nyár u Mészáros Éva Budapest, VI., Székely Beratalan u Mészáros János Budapest, XVII. Erdődűlő Olejnik Marek Budapest, XVII. Borsó u. 12 1/ Olejnik Ilona Budapest, XVII. Borsó u. 12 1/ Papp Gabriella Budapest, XVII., Sóska u Pupek László Budapest, XVII., 508. U Puskás Mária Budapest, XVII., Pesti út 56/a Puskás Zoltán Budapest, XVII., Pesti út 56/a Racházi Györgyné Budapest, XVII., Bártfai u Révay Béla Budapest, VI., Andrássy u Révay Béláné Budapest, VI., Andrássy u Sajgó István Budapest, XVII., Heltai tér Sebestyén Vilmosné Budapest, XVII., XXV. U Siekierski Zanobia Budapest, XII., Kikelet u Szabó Lajos Budapest, XVII., Piski u Szilárd Csabáné Budapest, XVII. Sáránd u Szombathy Gyula ref. lelkész Budapest, XVII., XV. u. 64. Szombathy Gyuláné Budapest, XVII., XV. u. 65. Tövisháti Istvánné Budapest, XVII., Laskó u Vaczek Tiborné Budapest, XVII., VII. u Válosi Jadwiga Budapest, XV., Páskomli 65. VII Ványai Róbert Budapest, XVII. 505 u Zeisky-Sikora Jadwiga Budapest, X., Mádi 121/B. IV ? 70. Zuchowiczné Nagy Ilona Budapest, XVII., Budapest, Terény u Zuchowicz Kazimierz Budapest, XVII., Budapest, Terény u

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke 18-202/13/2004. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ a Budapest

Részletesebben

12-13. ábra Az 1848-as honvédsíroknál Ünnepeltek a XVII. kerületi lengyelek is - cikk a POLONIA WĘGIERSKA számában

12-13. ábra Az 1848-as honvédsíroknál Ünnepeltek a XVII. kerületi lengyelek is - cikk a POLONIA WĘGIERSKA számában 2003. Január 18.: részvétel a Lengyel Bálon (Bal Polonii) Hűvösvölgyi Vigadóban. Január 29. Új tagok köszöntése a Magyar-Lengyel Baráti Körben. Február 15. Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat választása

Részletesebben

PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire

PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire 1 PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire 1. A pályázó adatai: 1.1. Neve: Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 1.2. Székhelye: 1173. Budapest, XVII. kerület,

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący 1 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący Ikt.szám: 18-3/7/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely

Részletesebben

23. kép: Siekerszki Zenobia festőművész kiállítása 24. kép: XVII. kerületi Lengyelekért díj átadása

23. kép: Siekerszki Zenobia festőművész kiállítása 24. kép: XVII. kerületi Lengyelekért díj átadása 2004. Január 28.: Farsang. Február 17. Művészeti Szalon a Csekovszky Árpád Művelődési Házban: Siekerszki Zenobia festőművész Lengyel-magyar tájakon c. kiállítása. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel

Részletesebben

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/ 4 Ikt.szám: 18-204/4/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/9 Ikt.szám.: 186/3/2009. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-3/4/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

1/8 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/8 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/8 Ikt.szám.: 18- /2009. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

1/6. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/6. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/6 Ikt.szám: 18-205/3/2003. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący 1 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący Ikt.szám: 18-202/7/2006. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ

Részletesebben

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-3/9/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1 /7 Ikt.szám: 18-204/7/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący 1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke 18-202/6/2004. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ a Budapest

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący 1 /7 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący Ikt.szám: 18-202/5/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący 1 /10 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący Ikt.szám: 18-202/9/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ

Részletesebben

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata, Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Rákoshegyi Bartók Zeneház (1174

Részletesebben

/13. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

/13. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1 Ikt.szám: 18-202/4/2004. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący 1 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący Ikt.szám: 18-3/10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely

Részletesebben

Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben

Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben Újabb kiállítás nyílt 2012. június 22-én, pénteken, Egerben Lengyelország szubjektíven Múlt és jelen címmel. A Magyarországi Lengyelség

Részletesebben

1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/9 Ikt.szám.: 18-8/2010. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

2005. 81-82. kép: Lui bűvész a Magyar-Lengyel Baráti Körben

2005. 81-82. kép: Lui bűvész a Magyar-Lengyel Baráti Körben 2005. 2005. január 15. Országos Lengyel Polonia Fórum. Az Országos lengyel Kisebbségi önkormányzat POLONIA FÓRUMÁ-t az OLKÖ székházában rendezték. Az 1. napirendben a kisebbségi és a kisebbségi választási

Részletesebben

1/5. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/5. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/5 Ikt.szám: 18-205/4/2003. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Közgazdasági és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága,

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám.: 18-1/9/2012. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ Készült a Lengyel Nemzetiségi

Részletesebben

Rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör 2003. évi beszámolója

Rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör 2003. évi beszámolója Rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör 2003. évi beszámolója I. negyedév 2003. január 29. A rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör új tagokat köszönthetett. 2003. február 26. Kiállítás nyílt a Csekovszky

Részletesebben

1/7 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/7 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/7 Ikt.szám: 18-3/8/2008. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora Polgármesteri Iroda Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány Erdős Renée Ház Muzeális

Részletesebben

1 /11 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1 /11 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1 /11 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-202/9/2006. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat évi beszámolója

Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat évi beszámolója Kisebbségi Önkormányzat 2002. évi beszámolója 2002. október 20. A XVII. Kerület 64.893 választópolgárából 30.558 fő ment el szavazni, ami 47 százalékos részvételnek felel meg. Az érvényesen leadott szavazatok

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu JEGYZŐKÖNYV (PROTOKÓŁ)

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu JEGYZŐKÖNYV (PROTOKÓŁ) BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu Ikt.szám.: 18-1/8/2012. JEGYZŐKÖNYV (PROTOKÓŁ) Készült a Lengyel Nemzetiségi

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 2005. évi beszámolója

Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 2005. évi beszámolója 1 Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 2005. évi beszámolója I. negyedév 2005. január 15. Országos Lengyel Polonia Fórum Az Országos lengyel Kisebbségi önkormányzat POLONIA FÓRUMÁ-t

Részletesebben

Gazdasági Iroda adatközlő neve

Gazdasági Iroda adatközlő neve Gazdasági Iroda adatközlő neve Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala. Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatá s összege működési célú tartalékkeret 16 számú, 3 számú, 1 számú,

Részletesebben

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21.

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21. 2014. évi 4. szám MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2014. június 21. Múzeumok éjszakája a Bartók Zeneházban 2014. június 21-én este tartották a Rákosmentén is a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatot. Rájöttünk, hogy

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-202/11/2006. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1 /8 Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-205/14/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3/2018. (II.05.) számú költségvetési határozatának 2. számú módosításáról (a jegyzőkönyv 3. sz. melléklete)

Jegyzőkönyv. 3/2018. (II.05.) számú költségvetési határozatának 2. számú módosításáról (a jegyzőkönyv 3. sz. melléklete) Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kaposvár, Kossuth tér 1. szám alatti hivatali helyiségben 2018. május 28.

Részletesebben

A rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör évi programja

A rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör évi programja A rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör 2016. évi programja I. negyedév NEKROLÓG Elhunyt Dr. Dombóvári Antal, akinek nevét számtalan, helyi lapokban megjelenő helytörténeti ismertető szerzőjeként és a

Részletesebben

1/6. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/6. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/6 Ikt.szám: 18-205/2003. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Közgazdasági és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága,

Részletesebben

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám.: 18-6/7/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Kőbányai Lengyel Kisebbségi Önkormányzat G/2J2>0/ yjíj-f QjQ09 Elnöke

Kőbányai Lengyel Kisebbségi Önkormányzat G/2J2>0/ yjíj-f QjQ09 Elnöke Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Kőbányai Lengyel Kisebbségi Önkormányzat G/2J2>0/ yjíj-f QjQ09 Elnöke Budapest M#!UA Tárgy: Beszámoló a Kőbányai Lengyel Kisebbségi

Részletesebben

1/6. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/6. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/6 Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-205/8/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke. SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący 1 /10 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Elnöke SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Przewodniczący Ikt.szám: 18-202/7/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat

Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 1 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1173. Budapest, XVII., Pesti út 165. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel

Részletesebben

1/9. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/9. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/9 Ikt.szám: 18-205/2/2003. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: Szent Cirill és Szent Metód Ünnepe.

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2019. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: Bolgár gyermeknapi rendezvény.

Részletesebben

2017. Tavaszi összefoglaló

2017. Tavaszi összefoglaló 2017. Tavaszi összefoglaló ÚTIKALAUZ A LENGYEL-MAGYAR KAPCSOLATOKHOZ BARTÓK ZONGORAVERSENY GÁLÁJA A BARTÓK ZENEHÁZBAN ÚTIKALAUZ A LENGYEL-MAGYAR KAPCSOLATOKHOZ Útikalauz a lengyel-magyar kapcsolatokhoz

Részletesebben

1/8. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/8. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/8 Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-205/11/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/4 Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-205/16/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1 /4 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 18-7/7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel Nemzetiségi

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK

2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK A Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszéke és a Finn Nagykövetség Finnország függetlenségének 100. évfordulója tiszteletére 2017. november 9 10-én konferenciát szervez KÖLCSÖNHATÁSOK Magyarok

Részletesebben

2018. évi eseménynaptár, Bp. Főv. XIII. kerület XIII. KERÜLETI ESEMÉNYNAPTÁR szeptember

2018. évi eseménynaptár, Bp. Főv. XIII. kerület XIII. KERÜLETI ESEMÉNYNAPTÁR szeptember XIII. KERÜLETI ESEMÉNYNAPTÁR 2018 szeptember 1 2018. évi eseménynaptár Az esemény Az esemény megnevezése A megemlékezés formája Felelős időpontja szeptember 1. 10-21 óra 10. Pozsonyi Piknik Kulturális

Részletesebben

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 2004. évi beszámolója

Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 2004. évi beszámolója 1 Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 2004. évi beszámolója I. negyedév 2004. január 16. A Magyar Kultúra Napja A Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat nyitányaként Káel Csaba:

Részletesebben

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb Egészségügyi és Szociális Iroda adatközlő neve 1. sz. melléklet Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala. Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb Judo Szabadidő

Részletesebben

1/8. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/8. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/8 Ikt.szám: 18-205/5/2003. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/5 Ikt.szám.: 18- /2011. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

A rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör 2015. évi programja

A rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör 2015. évi programja A rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör 2015. évi programja I. negyedév 2015. február 27. Lengyel Bál a Csekóban 2015. február 27-én, a Csekovszky Árpád Művelődési Házban került sor a Magyar-Lengyel Baráti

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 351-9/2017. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben.

Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Az Ötágú síp című sorozatban határon túli magyar kulturális műhelyeket mutattunk

Részletesebben

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA Dátum óra rendezvény helyszín rendező/felelős Január 23. (péntek) 17.00 Magyar Kultúra Napja Január 28. 13.00 Csudajó játszóház könyvtár könyvtár Február

Részletesebben

Határozat kivonat a Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság 2010. április 12.-i üléséről

Határozat kivonat a Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság 2010. április 12.-i üléséről 26/2010. (04. 12.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság mai ülésének napirendi pontjai és azok sorrendje a következő: 1. A 2010. évi kisebbségi

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete www.bacskultura.hu

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete www.bacskultura.hu Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptáncgála területi válogatója Petőfi Sándor Művelődési Központ Kiskőrös, február 17. 2007 Évnyitó szakmai értekezlet Általános Művelődési Központ Nemesnádudvar,

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-47/2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-47/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Képviselőtestülete 2740 Abony, 1. 100047/2008. Tárgy: jkvi kivonat Készült: Abony Város Képviselőtestületének 2008. november 27i üléséről. Napirend: A 2009. évi rendezvényterv elfogadása 409/2008.

Részletesebben

2018. évi Rendezvény naptár tervezet

2018. évi Rendezvény naptár tervezet évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

1/12. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/12. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/12 Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-202/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről

Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről A Kör programjai: Január 21. Vezetőségi ülés. Tájékoztató a debreceni tiszteletbeli konzulátus alapításáról. Személyi javaslatok a

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Intézmény neve Intézményvezető neve Telefonszám Fax szám

Intézmény neve Intézményvezető neve Telefonszám Fax szám 2012 ÓVODÁK Önkormányzati fenntartású Belváros Diósgyőr Óvodai Gazdasági Igazgatósághoz tartozó óvodák Intézmény neve Intézményvezető neve Telefonszám Fax szám Nyitnikék Óvoda 3533 Mc, Andrássy u. 53/a

Részletesebben

1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-3/2/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

TÉMA LENGYEL NEMZETISÉGI ÖKORMÁNYZAT év

TÉMA LENGYEL NEMZETISÉGI ÖKORMÁNYZAT év 1. oldal, összesen: 1 96/2017. (IV. 20.) Kt. határozat 1. számú melléklete TÉMA LENGYEL NEMZETISÉGI ÖKORMÁNYZAT 2017-2018. év PÁLYÁZATI CÉLNAK MEGFELEL 2017. ÉVI VAGY ÁTHÚZÓDÓ KÉRT ÖSSZEG Ft JAVASOLT ÖSSZEG

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 201 évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: Bolgár gyermeknapi rendezvény. Magyar

Részletesebben

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7.

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7. Sorszám Település KSH-és megyekód 1. Bagamér 0920011-HB Bagamér i Közművelődési 2. Balmazújváros 0902918-HB Lengyel Menyhért i Nyilvános könyvtár neve címe vezetője Kossuth u. 5. 4286 Dózsa Gy. u. 1. 4060

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott.

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott. kerítésjavítás 1 Bába János 8.50 Bába János 0.00 8.50 2 Bába Jánosné 6.50 Bába Jánosné 0.00 6.50 Bagladi Sándor 0.00 1 Bagladi Sándor 10.00 10.00 3 Bajusz Balázs 4.50 Bajusz Balázs 0.00 4.50 4 Bajusz Bence

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 027339 Általános Iskola Csokona Ilona Csányoszró Baranya Szabadság u. 2. 7964

OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 027339 Általános Iskola Csokona Ilona Csányoszró Baranya Szabadság u. 2. 7964 OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 027339 Általános Iskola Csokona Ilona Csányoszró Baranya Szabadság u. 2. 7964 027271 Általános Muvelodési Központ és Könyvtár Wágner Antal Egyházaskozár

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Iktatószám: 18-5/8/2016. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2018.02.13 Kedd Farsangtemetés, Werischwarer Heimatwerk 2018.02.16 Péntek 3500 Km a Mária Úton 2018.02.17 Szombat Színház -Oscar

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. Szám: KOZP/921/5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 2016.

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS. Békéscsaba, Szent ls/ván tér 7. NYILVIÍNOS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel!

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS. Békéscsaba, Szent ls/ván tér 7. NYILVIÍNOS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel! BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS POLGIÍRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent ls/ván tér 7. lk/o sz.: I. 341-812008. E/oodó: Opauszki Zoltán Mell.: Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801 Telefax: (66)

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. Január: 08. Vízszentelés Helye: Római Katolikus templom 10. Bábszínház: A három kismalac 20. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról 22. Vince napi borszentelés

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu Iktatószám: 18-7/6/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Budapest

Részletesebben