Példaértékű együttélés vallási sokszínűség Partiumban MUNKANAPLÓ. (interjúkkal színesítve)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Példaértékű együttélés vallási sokszínűség Partiumban MUNKANAPLÓ. (interjúkkal színesítve)"

Átírás

1 A támogatott program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Feladatait átvevő Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg. Példaértékű együttélés vallási sokszínűség Partiumban MUNKANAPLÓ (interjúkkal színesítve) Mikor iskolánk a Határtalanul pályázatot benyújtotta, úti célul Ukrajnát tűztük ki, figyelembe véve a pályázati pontrendszert. Pályázatunk sikeres elbírálását követően örömmel vettük tudomásul, hogy tavaszán egy 5 napos ukrajnai kiránduláson fogunk részt venni. Tavasz elején azonban tanáraink arról tájékoztattak minket, hogy az ukrajnai politikai helyzet miatt az eredeti úti célunkat nem tudjuk a pályázat útján megvalósítani. Annak érdekében, hogy a pályázati támogatástól ne essünk el, a célterület módosítására volt szükség. Ezért tanáraink úgy döntöttek, hogy újabb úti célul Erdélyt, Partium területét, ezen belül is Nagyvárad és környékét, valamint Arad és környékét választjuk. Külön öröm volt, amikor megtudtuk: Nagyváradon van egy testvériskolánk, s ezen út során a kapcsolatot újra feléleszthetjük a két iskola között. Osztályfőnökünk elmondta, hogy az egyik előkészítő órán, az ún. rendhagyó órán az a pedagógus tart részünkre előadást, bemutatót, aki évekkel ezelőtt már személyesen is látogatást tett a nagyváradi Juhász Gyula Általános Iskolában. Előkészítő szakasz Nagy-nagy izgalommal készültünk az erdélyi útra, s vártuk, hogy az úttal kapcsolatos programok elkezdődjenek. Tanáraink elmondták, hogy a kirándulás előtt úgynevezett előkészítő órákon veszünk majd részt, ahol információkat kaphatunk az általunk meglátogatandó városok irodalmi-történelmiföldrajzi- zenei vonatkozásban, valamint részt veszünk még egy osztályfőnöki órán, és egy rendhagyó órán. Az előbbin megbeszéljük majd a kirándulás részleteit, feladatait, a viselkedési szabályokat, utóbbin pedig egy régebbi, testvériskolai látogatásról kapunk ízelítőt. Megtudtuk továbbá, hogy egy játékos vetélkedőn is részt fogunk majd venni, amely ugyancsak a kirándulással kapcsolatos témában készül. Nagyon vártuk májust Fakultatív előkészítő óra: oktató jellegű játékos vetélkedő Az előkészítő óra keretében egy vidám, játékos vetélkedőn vettünk részt.

2 Öt csapatot alkottunk, és minden témakörben (irodalmi-történelmi-földrajzi-zenei), valamint építészeti stílusirányzatok területén oldottunk meg csapat szintjén feladatokat. Elkapott minket a versenyszellem, s bár némelyik feladat nehéz volt, nagyon jól éreztük magunkat. A verseny végén megtudtuk, hogy az eredményhirdetésre a kirándulást követő értékelő órán kerül majd sor, itt tudjuk meg, hogy melyik csapat hogyan szerepelt. Tetszett a vetélkedő, s mivel az Ady Endrével kapcsolatos kérdésekre egyedül én tudtam a csapatból a választ, jó volt átélni, hogy ezzel segítettem a csapatunkat Előkészítő óra: osztályfőnöki óra /Tyukodi Mirtill 7.b osztályos tanuló/ E rendhagyó osztályfőnöki óra különlegességét rögtön az adta, hogy mindkét osztályfőnök, a 7.a és a 7.b osztályfőnöke is részt vett rajta, továbbá az iskolapszichológus, aki végül is a kirándulást szervezte, és az óra elején az igazgató úr is megosztotta velünk gondolatait. Az osztályfőnökök ismertették a részletes programtervet, és megtudtuk, hogy a kirándulás során mi fogunk idegenvezetői feladatokat ellátni. Mindannyian megkaptuk, hogy mire vonatkozóan kell felkészülnünk, illetve totó-szerű kvízkérdéseket készítenünk. Azt is megtudtuk, hogy a kirándulás során folyamatosan fogják vezetni tanáraink, hogy ki hány helyes választ ad a kvízkérdésekre, és az értékelő órán fogják kihirdetni azt, hogy kik adták a legtöbb jó választ. Megtudtuk, hogy fotóverseny keretében több kategóriában is megmérettethetjük fényképeinket, s azt is, hogy a kirándulás alkalmával három helyszínen is lehetőségünk lesz zsírkrétával rajzokat készítenünk a megtekintett látványosságokról. A legjobb rajzok kiállításra kerülnek az értékelő szakaszban. Osztályfőnökeink már tavasszal kérték, hogy készítsünk egy bemutatót magunkról, iskolánkról, városunkról, megyénkről Ennek előzetes megtekintésére itt került sor, és itt kaptunk útmutatót arra vonatkozóan, hogy még mit javítsunk, módosítsunk az elkészült produktumon, ahhoz, hogy bátran bemutathassuk a testvériskolában. Végül az iskolapszichológus beszélt nekünk a toleráns és kooperatív viselkedés jellemzőiről, és az elvárt magatartási szabályokról. Nagyon élveztem az osztályfőnöki órát, mert itt beszéltük meg, hogy hány ágyas szobákban leszünk elszállásolva, és már előre örültem annak, hogy a barátaimmal lehetek majd egy szobában Előkészítő óra: irodalom /Mátrai Madlen 7.b osztályos tanuló/ Judit néni tartotta számunkra az előkészítő irodalom órát. Az órán kiscsoportos formában dolgoztunk Kölcseyvel, Adyval, Kazinczyval, tekintettel, hogy velük kapcsolatban várt ránk Erdélyben általunk választott területein látnivaló. Az óra rendkívül jól sikerült, kiscsoportos formában dolgoztuk fel a Judit néni által közvetített új ismereteket.

3 A rendkívülki irodalom óra volt a legjobb, mert Kazinczy Ferencet és a nyelvújítást is tanultuk ebben az évben, ennek ellenére mégis sok újat megtudtam az órán Előkészítő óra: ének-zene /Jászberényi Leila 7.a osztályos tanuló/ Az ének-zene órát Csilla néni tartotta. Az órán foglalkoztunk Kölcsey Ferenc Himnuszával, meghallgattuk Kodály Zoltán zeneművei közül a Huszt-ot, a Felszállott a pává-t, a Mátrai képek-et, valamint a környékbeli népdalokat, és Moldvai csángó népdalokat énekeltünk. Utóbbiakkal készültünk a programterv 2. napjának estéjére tervezett fáklyás éneklésre. Szeretek énekelni és zenélni, ezért amellett, hogy jól éreztem magam ezen az órán, nagyon jó volt arra gondolni az erdélyi népdalok tanulásakor, hogy mindezt majd együtt énekelhetjük a nagyváradi diákokkal. /Bukovics Kinga 7. a osztályos tanuló/ Előkészítő óra: rendhagyó óra Ezt az órát nagyon vártuk, mert megtudtuk, hogy itt Krisztián bácsi fog mesélni nekünk arról, amikor néhány éve látogatást tett Nagyváradra, ahol néhány napot együtt töltött testvériskolánk pedagógusaival és tanulóival. A látogatásáról nem csupán mesélt, hanem bemutatta nekünk kivetítőn, hogy milyen látványosságokat látogattak meg, és megnéztük azokat a közös fényképeket, amelyek e látogatás alatt készültek. A történetei nagyon érdekesek voltak, s már nagyon vártuk, hogy mi is megismerkedhessünk az iskola tanulóival Előkészítő óra: földrajz Ezt az órát Erzsike néni tartotta nekünk, aki láthatólag maga is nagyon élvezte ezt a különleges alkalmat. Nagyon érdekes feladatokkal és bemutatóval készült az órára. Itt megismerkedtünk Románia földrajzi-időjárási-természeti jellegzetességeivel, különös tekintettel azon területre, amelyeket meg fogunk majd mi is látogatni. Az általa készített bemutató képei nagyon tetszettek nekünk, jó volt arra gondolni, hogy mindezt mi is a saját szemünkkel fogjuk látni. Az is nagyon érdekes volt, hogy az látottakat nem csupán a nagy térképen követtük nyomon, hanem mi magunk, vaktérképen is folyamatosan bejelöltük, s így jobban emlékezetünkbe tudtuk vési, hogy merre is fogunk járni Erdélyben. Tetszett a földrajz óra, mert ez a kedvenc tantárgyam, és megismerkedhettem Erdély és Románia domborzatával, főbb látványosságaival. Már alig várom, hogy a saját szememmel is láthassam mindezt.

4 /Bálint Alex Zsolt 7.a osztályos tanuló/ Előkészítő óra: történelem Zoli bácsi tartott egy nagyon klassz történelem órát. Mesélt Erdély életének jelentősebb történelmi eseményeiről és Erdély híres szülötteiről. Külön mesélt nekünk a Partiumról, erről a különleges történelmi jelentőségű országrészről. Az óra hamar elröpült, s úgy gondoljuk, olyan dolgokról is hallottunk, amelyek a történelem könyvekben talán nincsenek is benne. Ez az óra azért is különleges volt, mert a hét utolsó napján került rá sor. S tudtuk, hogy két nap múlva már magunk is részesei leszünk mindannak, amelyekről eddig csak tanárainktól hallottunk. Nagyon jó volt a történelem óraában, hogy használhattunk laptopokat is a tudásunk mellett. Csoportokban dolgoztunk, s az egyik feladatnál mi lettünk elsőnek kész. Nagyon jó érzés volt a többieknek bemutatni a munkánkat. /Nagy Attila 7.a osztályos tanuló/ június 2-6. A megvalósítás szakasza: A kirándulás hétfő Reggel fél 6-kor találkoztunk az iskola előtt. Bepakoltuk a csomagokat a buszba, s indultunk is. A szülők integető serege néhány perc alatt eltűnt, s mi nekivágtunk a hosszú útnak. A hangulat nagyon jó volt, mindenki vidáman beszélgetett. Szinte mindannyiunknál volt fényképező gép, vagy olyan mobil, amelyikkel fényképezni lehet. A határon gyorsan átjutottunk. Megérkezve Nagyváradra, végre leszállhattunk a buszról és elfoglaltuk a szálláshelyünket, amely a városközpontban volt. Sajnos az időeltolódás miatt csak arra maradt időnk, hogy a délelőtti betervezett programok közül legalább egyet megvalósítsunk: meglátogattuk a városcentrumban lévő Püspöki Székesegyházat, ahol a soros diák-idegenvezető megkezdte a munkáját. Néhány fontos információ ismertetését követően totó-szerű kvíz-kérdéseket tett fel számunkra. Ezt követően újra buszba ültünk, és kiutaztunk a város szélén lévő Juhász Gyula Általános Iskolába, ahol már vártak minket. Az igazgató úr, és a jelen lévő pedagógusok körbe vezettek minket az iskolán, majd az iskolaudvaron, ahol már vártak ránk a váradi gyerekek is, köszöntöttek minket. Itt végre megismerkedtünk a helyi hetedik és nyolcadik osztályos tanulókkal. Ezután megebédeltünk egy, az iskolához közeli vendéglőben, végül újra buszba ültünk, és visszautaztunk a városba. Az igazgató úrék egy meglepetéssel készültek számunkra. Kapcsolataik révén lehetőségünk nyílt arra, hogy látogatást

5 tegyünk a helyi színházba, ahol a színház egyik kolléganője körbevezetett minket, és érdekes dolgokat mesélt a színház, és helyiségeinek történetéről. A színházlátogatást követően igyekeztünk, hogy minden aznapra betervezett látványosságot megtekintsünk. Szerencsénkre az épületek mindegyike a városközpontban volt, ezért gyalogosan is végig tudtuk látogatni őket. Nagyon sokat gyalogoltunk, de a látvány, amely minket fogadott egy-egy templomban, székesegyházban, palotában: minden fáradságot megért. A diák-idegenvezetők nagyüzemben dolgoztak, egymást követően álltak ki elénk, hogy megosszák velünk azokat az információkat, amelyet még otthon előkészítettek, s feltegyék nekünk a kvíz-kérdéseket. Igyekeztünk minél több alkalommal jelentkezni és a jó válaszokért pontot gyűjteni. Nekem az tetszett a legjobban, amikor diák-idegenvezető voltam. Bár kicsit izgultam, mégis jól esett, ahogy a többiek érdeklődve hallgatták a kiselőadásomat, majd kérdéseimet. /Kalyó Levente Norbert 7.b osztályos tanuló/ Megtekintettük a Püspöki Palotát, a Szent László templomot, az Újvárosi Református templomot, a Holdas templomot, a Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyházat. Mivel a Neológ Zsinagóga éppen felújítás alatt állt, ezért az Ortodox Zsinagógát tudtuk megnézni. Itt segítséget is kaptunk, mivel a helyi zsidó közösség nyugdíjazott történelem tanárnője részletes tájékoztatást adott a zsidóság helyi története mellett e vallásfelekezeti irányzatról is. A zsinagógából kijőve megálltunk tisztelegni a Holokauszt Emlékmű előtt is. A Püspöki Palota boltozata lenyűgöző volt mindannyiunk számára. A főtéren a Holnaposok szoborcsoport interaktív jellege újabb vidám pillanatokat nyújtott számunkra. Ezt követően visszautaztunk a városszélre megvacsorázni, majd az estét az iskolában töltöttük a helyi diákokkal és tanáraikkal. Mielőtt az esti programnak nekifogtunk, a helyi diákok segítségével elültettük a magunkkal ajándékba hozott barátságfát az iskola kertjében. A munkálatokba besegítettek nekünk mindkét iskola pedagógusai is. Az esti program során kölcsönösen megtörténtek a bemutatók. A nagyváradi iskola esetében ezt a helyi pedagógusok tartották meg, ők tették fel azokat a bemutató tartalmára vonatkozó, a tanulók motivációját, figyelmét és érdeklődését erősítő kérdéseket is, amelyet nekünk kellett megválaszolnunk. Ezután mi is bemutattuk az otthonról hozott, előzetesen magunk által elkészített bemutatót, majd feltettük a bemutatóra vonatkozó kérdéseket a hallgatóság részére. A sok jó válasz is bizonyította, hogy megfelelő figyelmet kapott a bemutatkozásunk. Az este záróprogramaként a helyi hetedikes diákokkal együtt, vegyes csoportokat alkotva lebonyolítottuk a Hazám, hazám, te mindenem című játékos kreatív vetélkedőt. A vetélkedő jó hangulatban telt. A vidám, kreativitást igénylő feladatok jó lehetőséget adtak arra, hogy együtt eltöltsünk egy vidám estét a helybéli tanulókkal.

6 Először nem volt kedvem a vetélkedő játékaihoz, de amikor közösen elkezdtük a feladatokat megoldani a váradi gyerekkel, rájöttem, hogy ez tényleg szórakoztató. /Lazányi Rebeka 7.a osztályos tanuló/ Az este végén megfáradva mentünk vissza a szálláshelyre, s bár fáradtak voltunk az utazás, a rengeteg gyaloglás és az új élmények súlyától, tanáraink többszöri felszólítása ellenére sem jött álom egy darabig a szemünkre kedd A második nap reggelén fáradtan, de mégis izgalommal teli ébredtünk. A reggelit követően buszba ültünk, és a házigazdáink arról tájékoztattak minket, hogy bár eredetileg Püspökfürdőre utaztunk volna, tekintettel a tó jelenlegi állapotára, amennyiben oda látogatnánk el, egy megszikesedett tómedren kívül semmit nem látnánk. Annak érdekében, hogy megcsodálhassuk a jellegzetes vizililiomokat és a lótuszvirágot, így a hasonló jellegzetességekkel bíró Felixfürdőre utaztunk. Itt az időjárás is kedvezett nekünk: a csodálatos természeti környezetben megpihenve egy kis időre, szebbnél szebb zsírkréta rajzokat készítettünk. Ugyancsak itt, Félixfürdőn nagy örömünkre egy impozáns román ortodox fatemplomot is megtekintettünk, mert mint kiderült, e hely nem csupán a tavirózsás, és lótuszvirágos medencéiről híres. Visszautazva Nagyváradra lehetőség nyílt arra, hogy ebéd után csatlakozzanak hozzánk a nagyváradi diákok. Szerettük volna megtekinteni a nagyváradi várat, de sajnos ezt, annak felújítási munkálatai nem tették lehetővé. Így csak arra volt lehetőségünk, hogy a várfal mellett parkba látogattunk el. Itt, a zöld természeti környezetben ugyancsak zsírkréta rajzokat készítettünk, lehetőségünk szerint: a várfalról, és a parkról. Nekem a tavirózsás tó és a nagyváradi vár tetszett a legjobban, mert itt rajzolhattunk is. Igaz, hogy utóbbi esetében csak a várfalat tudtuk megtekinteni, de annak növényekkel átszőtt külső oldala is szép látványt nyújtott. /Buzás Szilvia 7.a osztályos tanuló/ Ezt követően Hegyközszentimrére utaztunk tovább, ahol az egyik nagyváradi pedagógus családja, illetve a helyi református tiszteletes vendégelte meg közösségünket egy bográcsos babgulyással, és almáspitével. A finom ebéd elfogyasztását követően a helyi református templomba tettünk látogatást, ahol lehetőséget kaptunk arra, hogy egyikőnk, valamint Csilla néni, az ének-zene szakos tanárunk játszhasson a templom orgonáján egy-egy művet. Az orgona csodálatos hangzása még visszagondolva is a fülünkbe cseng. Ezt követően a tiszteletes úr Szent Imre herceg életéről beszélt nekünk, mely élettörténetbe ágyazva megfogalmazta felénk az intelmeit is.

7 A templomból kijőve ünnepélyes jelleggel megkoszorúztunk Szent Imre szobrát, majd elköszönve vendéglátóinktól, visszautaztunk Nagyváradra, hogy tovább folytassuk a délutáni közösségi programunkat a váradi iskolásokkal játszandó meccsel. Itt a helyi 7. osztályosok mellett az igazgató úr kérésére az iskola igen tehetséges 4. osztályos tanulóival is lejátszottak a fiúink egy-egy meccset. A nagyváradi tanulók focitehetségét mutatja, hogy a velünk egykorú diákok fölényes győzelmet arattak felettünk, s még a negyedik osztályos tanulókkal szemben is nagy-nagy erőfeszítéssel tudtunk győzni. A foci volt a legjobb, még így is, hogy csúnyán kikaptunk a helyi gyerekek alkotta csapattól. /Horváth Barna 7.a osztályos tanuló/ A nap hangulatát jelentősen növelte, hogy az utolsó játékot vegyes csapatban játszottunk egymás ellen a hatvani és az nagyváradi diákok együttes örömére. Így már sokkal kiegyensúlyozottabb volt a küzdelem. A vacsorát követően az este továbbra is az együttes programok körében folytatódott. Az oktató társasjáték készítő verseny kezdeti visszafogottságát kis idő elteltével már az ötletgazdagság jellemezte. A csapattagok megosztották egymás között a munkát. Volt, aki a táblát rajzolta meg, volt, aki a szabályokat fogalmazta meg és volt, akik a kérdés-kártyákat készítették el. Láthatóan minden csapat lelkes munkával tervezgette saját oktató társasjátékát. Mielőtt nekikezdtünk a munkának, 5 témakörből húztunk egy-egy borítékot csoportonként: - A Partium története, - Erdély történelme, - Erdély természetrajza, - Arad és környéke, - Nagyvárad és környéke címmel. Tanáraink otthonról hozott, motivációt növelő információs anyagokat osztottak szét a témaköröknek megfelelően (rövid szöveges információk, fényképek), melyeket lelkesen használtunk fel a társasjátékok készítésekor. Tetszett az oktató társasjáték készítő verseny, mert a nagyváradi diákokkal közösen dolgozhattunk, ezáltal jobban megismerhettük őket. /Kontra Barbara 7.a osztályos tanuló/ A nap végén sor került a verseny eredményhirdetésére, a még otthon elkészített oklevelek és kis ajándékok átadására. Majd meggyújtottunk néhány fáklyát, és annak tüzében dalra fakadtunk. Örömünkre néhány dalt a házigazdák is ismertek. A népdaléneklés után elbúcsúztunk a helyi diákoktól és tanároktól, s visszautaztunk a szálláshelyünkre. Itt újra csak nehezen jött álom a szemünkre az átélt élmények izgalmában, de hamarabb álomba merültünk, mint az előző este szerda Reggel nagy igyekezettel látogattuk meg az ebédlőt. A reggeli elfogyasztását követően már alig vártuk, hogy újra beüljünk a buszba.

8 Nagy örömünkre ezt a napot teljes egészében a nagyváradi diákokkal töltöttük, velünk utaztak együtt minden helyszínre. Így már a buszon is lehetőségünk nyílt a közvetlen beszélgetésekre. Legelőször Érmihályfalvára utaztunk, ahol a Polgármester úr fogadta pedagógusainkat. Megtudtuk azt is, hogy ajándékképpen cikket jelentetnek meg rólunk a város honlapján. Délelőtt a centrumban lévő, szobrokban, emlékművekben gazdag parkban valamennyi emlékművet meglátogattuk, ahol az emlékmű területének megtisztítását követően - az 1956-os érmihályfalvi csoport emlékművét megkoszorúztuk. Felkerestük a református templomot, ahol megemlékeztünk érmihályfalva egykori lelkipásztoráról, Sass Kálmánról, az 56-os forradalom tagjáról. Ezt követően továbbutazva Érsemlyénre, ellátogattunk a Kazinczy emlékházba. Egy helyi nyugdíjas pedagógus biztosított részünkre tárlatvezetést. Nagyon érdekes dolgokat mesélt a Kazinczy családról. Az érsemlyéni kirándulásban az volt a legjobb, hogy sok új és érdekes dolgot tudtam meg a magyar nyelv megújítójáról. /Pál Attila 7.b osztályos tanuló/ A Kazinczy-szobor előtt csoportképet készítettünk, mely emlékül szolgál majd nem csupán nekünk, hanem a velünk utazó nagyváradi diákoknak is. Visszautaztunk a szomszédos Érmihályfalvára, ahol egy nagyon finom ebédet fogyasztottunk el. Ebéd után tovább utaztunk Sződemeterre, ahol megtekintettük a falu református templomát, majd az emlélkházat. A református tiszteletes asszony felénk idézett kedves szavait követően együtt tisztelegtünk Kölcsey emléke előtt. Érdekes volt a Himnusz költőjének szülőfalujában lenni. Különleges hangulata volt annak, ahogy a templom előtti szobor mellett elszavaltuk a Husztot is. /Zelnik Dániel 7.b osztályos tanuló/ Köszönetképpen igyekeztünk megtisztítani a templomkert udvarát a gaztól. Jó néhány nylonzsák telt meg a magasra nőtt elburjánzott növényekkel. A délutáni programot követően visszautaztunk Nagyváradra, ahol a vacsora elfogyasztása után sor került az esti programra: a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmával megrendezett helyi iskolai megemlékezést egészítettük ki a magunkkal hozott ünnepélyes programmal. Irodalmi-történelmizenei elemekből összeállított műsorunkat palotás tánccal zártuk. Nagyon tetszett a műsor, s különösen, hogy az ottani diákok és mi is bemutattunk egy-egy táncot. /Zsoldos Alíz 7.a oszályos tanuló/ A nagyváradi diákok, illetve az általunk biztosított ünnepélyes műsor lehetőséget adott arra, hogy a nézőközönséget alkotó nagyváradi szülők részére is bemutathasson minket és tanárainkat az igazgató úr. A műsort követően egy közös fáklyás felvonulással tettünk egy tiszteletkört az iskola körül, majd ünnepélyes keretek között megkoszorúztuk az iskola aulájában elhelyezett Juhász Gyula emlékművet.

9 Végül sor került a búcsúzkodásra. Átadtuk a nagyváradi gyerekek részére az itthon előzetesen összegyűjtött használt, de kiváló állapotban lévő könyvekből készített csomagot -, valamint az ugyancsak otthon előzetesen elkészített a könyvjelzőket. Ezek egyik oldalán a Határtalanul programlogó mellett Hatvan címere, és iskolánk fényképe kapott helyt, a másik oldalán pedig a saját fényképünk, nevünk és hobbiképünk szerepelt és tette személyessé és egyedivé valamennyi könyvjelzőt. Mind a könyveknek, mind a személyre szabott egyéni könyvjelzőknek nagyon örültek a váradi gyerekek. A búcsú szívszorító volt, mert ugyan csak három napot töltöttünk együtt velük, ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy barátságok, szerelmek szövődjenek az eltelt idő alatt. Nagyon örülünk annak, hogy a jelenlegi technikai fejlődés (internet kapcsolat, facebook, , stb.) biztosítja számunkra a folyamatos kapcsolattartás lehetőségét a hazautazást követően is. A szállásra történő visszautazást követően elszorult torokkal hajtottuk álomra a fejünket. Rossz érzés volt arra gondolni, hogy kitudja, mikor láthatjuk újra személyesen egymást az újonnan szerzett barátainkkal Csütörtök Reggel rögtön a reggeli után tovább indultunk Aradra. Az utazás közben derült ki, hogy Nagyszalontán keresztül visz az utunk, ezért utazási pihenőként megálltunk ezen a nevezetes településen. Úgy döntöttünk, hogy amennyiben nincs messze tőlünk, meglátogatjuk Arany János szülőházát, a Kossuth emlékművet és a Csonka tornyot. Egy idős nénit kérdeztünk arról, hogy merre találjuk Arany János szülőházát, és meglepetésünkre nem csupán azt tudtunk meg, hogy nncs messze, hanem még azt is felajánlotta, hogy útközben elkísér minket. Így néhány perc alatt odataláltunk, majd ezt követően útmutatást kaptunk a további két célterületre vonatkozóan is, mielőtt búcsút vett tőlünk. Segítségével a rendelkezésre álló, viszonylag rövid idő is lehetőséget biztosított arra, hogy a hirtelen jött terveinket maradéktalanul megvalósítsuk. Végül tovább utaztunk Aradra, ahol annyi időnk maradt csupán, hogy megálljunk a Vörös templom (evangélikus templom) és az ortodox templom előtt A szállás elfoglalását követően megebédeltünk, majd a városközpontba utaztunk, ahol megtekintettük az aradi Minorita templomot és a Vértanúk Emlékművét. Itt először is megtisztítottuk az emlékművet körülvevő betonozott parkolót, illetve járdaterületet, valamint az emlékmű körül lévő zöld füves szigetet. Ezt követően ünnepélyes keretek között megkoszorúztuk az emlékművet, majd búcsúzóul tettünk egy tiszteletkört az emlékmű körül. Vacsora után várt még ránk néhány aradi nevezetes épület: megtekintettük a közeli református templomot, majd a Megbékélés Parkját, s ott a Szabadság szobrot. Nekem a csütörtöki nap tetszett a legjobban, amikor a vértanúk emlékhelyén jártunk. Jó érzés volt megemlékezni egy koszorúval azokról a hősökről, akikről már oly sokat tanultunk és hallottunk. /Kókai Eszter Anna 7.b osztályos tanuló/

10 Este azzal a szomorú gondolattal feküdtünk le, hogy ez már az utolsó éjszakánk Erdélyben Péntek Reggel a reggeli után buszra szálltunk, és Vingára utaztunk. A gótikus stílusban épült templom mindannyiunk számára lenyűgöző látványt nyújtott. Ezt követően tovább utaztunk Lippára, ahol Solymos vára díszítette a hegy tetejét. Bár a vár még így, lentről megtekintve is felidézte bennünk a történelmi emlékeket, többen közülünk vállalkoztak arra, hogy a meredek hegyoldalt megmászva közelebbről is megszemlélik a vár romjait. A sziklás füves meredek hegyoldalon birkapásztor őrizte a nyáját. A hegytetőn a kilátás panorámája felejthetetlen volt, a települést körül kanyargó Maros fénylő szalagként futott a látóhatár felé. Messziről tökéletesen kivehető volt a következő célpontunk: Máriaradna templomának, bazilikájának kettős tornya. A vár megtekintését követően tovább utaztunk Máriaradnára, ahol a Ferences templomot éppen felújították: mindkét tornyát felállványozták. A templom ettől függetlenül látogatható volt. Itt megtudtuk, hogy e templom Szűz Mária kegyhelye, mely az 1700-as évek óta az aradiak és a környékbeliek búcsújáróhelye. Végül a délutáni programunkat Világos meglátogatásával fejeztük be. Itt megtekintettük a Bohus kastélyt, majd megemlékeztünk a világosi fegyverletétel történelmi jelentőségéről. Vacsora után haza indultunk. A buszon éreztük igazán, hogy mennyire elfáradtunk az úton, de ez nem gátolt meg minket abba, hogy az átélt élményeinkről beszélgessünk. Örömmel mutogattuk egymásnak az elkészített fényképeinket, s idéztük fel újra a legemlékezetesebb programok fontos pillanatait. A határt átlépve már alig vártuk, hogy haza érkezzünk. Az iskola előtt seregnyi szülő várt minket Értékelő szakasz: értékelő óra (3 órában) Hétvégén három napig pihenhettünk, mivel a pünkösd hétfő miatt csak kedden jöttünk először iskolába. Már ezen a napon sor került az értékelő órákra, melyen rajtunk, a kiránduláson résztvevő tanulókon kívül a két osztályfőnök és az iskolapszichológus, Timi néni volt jelen. Az ő irányításukkal: áttekintésre kerültek: a kirándulás tapasztalatai, a testvériskolával megvalósított együttműködés minősége, eredménye. Értékelésre kerültek: az általunk elkészült fotókat, az általunk készített zsírkréta rajzokat, a diák-idegenvezetők munkáját, a kvízjáték-szerű interaktív ismeretszerzés módszer eredményességét, és az általunk még Erdélyben elkészített oktató társasjátékok használhatóságát. Tanáraink ismertették velünk a kvízkérdések során gyűjtött pontokra vonatkozóan a pontszerzők első három helyezettjét, Itt megbeszéltük azon a szempontokat is, amelyekkel még sikeresebben teljesíthettük volna az általunk megvalósított kirándulást. Ezután megbeszéltük a csütörtöki témanap forgatókönyvét, beosztottuk, hogy közülünk ki, hol, melyik teremben, azaz melyik témában nyújt segítséget annak érdekében, hogy az általunk szervezett és lebonyolított programok majd az iskola többi tanulói számára is örömet szerezzenek.

11 Legvégül csoportos beszélgetés elmondhattuk egymásnak legkedvesebb, legemlékezetesebb, vagy legviccesebb élményeinket. Mikor tanáraink megkérdezték tőlünk, hogy kik azok, akiknek olyan kapcsolatot sikerült a váradi gyerekekkel kiépíteni, melyet fenn kívánunk tartani a jövőben is, szinte valamennyien felnyújtottuk a kezünket. Hasonló volt a helyzet, amikor arról kérdeztek tanáraink, hogy közülünk hányan tervezik, hogy a közeljövőben szüleinkkel újra visszalátogatunk Erdélybe, mert itt is rengeteg kéz lendült a levegőbe Értékelő szakasz: Falultatívan vállalt témanap Erre a napra nagyon készültünk. Már előre megbeszéltük, hogy melyikünk hol, melyik szobában nyújt majd segítséget. Hat teremben alakítottunk ki TÉMASZOBÁT, ezekben fogadtuk iskolánk tanulóit különböző programokkal: MOZISZOBA: az iskola könyvtárában délelőtt is és délután is tartottunk filmvetítést: "Ahogyan mi láttuk" címen levetítettük a kirándulás során elkészített videofelvételeket; FOTOGALÉRIA: az iskola informatika termébe telepítettük fel az általunk készített fotókat, ott biztosítottunk lehetőséget a tanulók számára, hogy valamennyi diák által készített fényképet megtekinthessék. A fotókat megtekintő tanulókat arra kértük, hogy a megnézett fényképeket 4 kategóriában értékeljék: vallási sokszínűség, történelmi emlékek, természeti jelenségek, közösségi élmények. A tanulók visszajelzése alapján nagyon sok kiváló fotó született. JÁTÉKSZOBA: a 7.b termében alakítottuk ki ezt a témaszobát. Itt a kiránduláson elkészített oktató jellegű társasjátékokkal játszhattak a gyerekek, vegyes csapatokat alkotva mérettették meg magukat. Minden társasjátéknál vállaltunk szolgálatot annak érdekében, hogy el tudjuk magyarázni a többi tanulónak, hogy hogyan, milyen szabályok szerint kell játszani a társasjátékokkal. Ez a szoba nagyon vidám hangulatú volt, minden résztvevő élvezte a játékot. PUZZLESZOBA: az iskola könyvtárában, a filmvetítések között a kisebb gyerekek (alsó tagozat) számára nyújtottunk lehetőséget arra, hogy az előzetesen nyomtatott, lelaminált, majd puzzleszerűen feldarabolt fényképeket tartalmazó lapokat újra összerakják. Hogy a munkájukat kissé megnehezítsük, az összevágott puzzle-darabokat egybeöntöttük, így már annak szétválogatása is hatalmas munka volt a számukra, de nagyon szépen, türelmesen és ügyesen állították össze valamennyi képet. KINCSVADÁSZ SZOBA: különféle játékos történelmi-irodalmi-kreatív feladatokat oldottunk meg, melynek eredményeként egy-egy erdélyi város, település nevét kellett kitalálnunk. Ezt követően ki kellett választanunk az adott települések címereit (ami már önmagában sem volt egyszerű, hiszen puzzle-szerűen darabokra volt összevágva valamennyi, a játékban szereplő helyiség címere. Ezek itt is együttesen, ömlesztve kerültek az asztalra, s hasonlóságuk miatt nem volt egyszerű feladat azonosítani az egy címerhez kapcsolódó képdarabokat. Miután a címereket összállítottuk, annak kisméretű párját el kellett helyeznünk Erdély vaktérképén a hozzátartozó település helyzetének megfelelően.

12 Ezen a programon is jól szórakoztunk. Mindegyik csapatban vállaltunk részvételt, hogy segítsük azon tanulók feladatmegoldását, akik egyáltalán nem jártak még Erdélyben. Persze nagyon vigyáztunk arra, hogy ne helyettük oldjuk meg a feladatokat, hanem csak instrukcióval segítsük a munkájukat. Szerintünk ez a program is nagyon vidám hangulatban telt, és külön jó volt, hogy vegyes csoportokban dolgozhattunk, hiszen így olyan tanulókkal is kapcsolatba kerültünk, akikkel eddig esetenként csak köszönő viszonyban voltunk. ERDÉLY SZÍNESEN: a rajzkiállítást az aulában valósítottuk meg. Az értékelő órán kiválasztottuk azokat a rajzokat, amelyek megfelelőek voltak ahhoz, hogy a kiállításon felkerülhessenek az aulai hirdetőtáblára. Természetesen a kiállítás elkészítésében, szervezésében is részt vállaltunk, erre a feladatra is jelentkezett néhány hetedikes tanuló. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy minden iskolánkba érkező szülő, gyerek, látogató megtekintheti az általunk elkészített rajzokat, melyeknek külön értéke abban rejlik, hogy azok a helyszíneken készültek Vállalt kommunikációs tevékenység: BEMUTATÓ Nagy igyekezettel készültünk a bemutatóra, amit az iskola könyvtárában készültünk megrendezni. Itt terveztük projektor segítségével kivetíteni az előzőleg elkészített Power Point-os bemutatót, amelyet naplószerűen készítettünk el a kirándulás képeiből. Igyekeztünk arra, hogy kevés szöveg legyen rajta, és minél több kép. Mindkét hetedikes osztályból 4-4 tanuló felvállalta, hogy a bemutató vetítésekor szöveges tartalommal történő kiegészítéssel teszi még személyesebbé és élményszerűbbé a kirándulás élménybemutatóját. A különböző osztályok tanulói forgóajtó szerűen váltották egymást, mivel a könyvtár befogadó képessége nem tette lehetővé, hogy egyetlen egy bemutató során valamennyi tanuló számára ismertessük a kirándulás eseményeit, megosszuk élményeinket. A nap nagyon jól sikerült, mindenki élvezettel nézte a fényképeket és hallgatta történeteinket. Különösen a mostani hatodik osztályos tanulók voltak kíváncsiak arra, hogy miket éltünk át, mivel nagyon reménykednek abban, hogy jövőre ők is hasonló kiránduláson vehetnek részt. Úgy gondoljuk, mindenki azzal a vággyal állt fel a bemutató végén, hogy ő is nagyon szeretett volna ezen a kiránduláson részt venni. Ezzel az utolsó programmal zártuk a Határtalanul program keretében lebonyolított programsorozatunkat. Őszintén kívánjuk, hogy a jövőben még számos pályázatot nyerjen az iskolánk, és más tanulóknak is lehessen hasonló élményben részük, mint amilyent mi átélhettünk. Hatvan, június 16. A kiránduláson résztvevő tanulók képviseletében Tyukodi Mirtill, Kókai Eszter és Bukovics Kinga

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben 200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben Iskolánk a Sárrétudvari Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2017 áprilisában adta be a HAT-17-01-2017-00896 számú pályázatát

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű Iskolánk sikeresen szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából kiírt Határtalanul program pályázatán, így 50 fő 7. évfolyamos tanulóból és 4 kísérőtanárból álló csoportunk 5 napos emlékezetes

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk.

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk. Határtalanul! Erdély 2018. 05. 13-16-ig A Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájának 7. a osztályos tanulói 24 en 3 pedagógus kíséretében részt vettünk a Határtalanul pályázatnak Scool-túra

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.):

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.): Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk 2016 A badacsonytomaji Tatay Sándor Általános Iskola 7. osztályos tanulói az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Határtalanul A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Határtalanul A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben Határtalanul 2018. A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Előkészítő szakasz 1.Fakultatív kirándulás A pályázatunk egyik témájához

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe?

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe? Zárónap A három hetet meghaladó projekt zárónapjára 2010. május 31-én került sora Az intézmény aulájában kiállítást rendeztünk azokból a produktumokból, amelyet a bevont tanulócsoportok az elmúlt másfél

Részletesebben

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók Irány Délvidék! Tanulói beszámolók A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 7. a osztálya, a Határtalanul országos program keretén belül, 2018. szeptember 13-14-15-én Szerbiába látogatott.

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ. Együtt egymásért a zene és a tánc világában. Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA:

PROJEKTNAPLÓ. Együtt egymásért a zene és a tánc világában. Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA: PROJEKTNAPLÓ Együtt egymásért a zene és a tánc világában Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA: A testvériskolának választott Premier Művészeti Szakközépiskola

Részletesebben

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger Határtalanul! Együttműködés határon túli középiskolák között HAT- 18-02-0372 pályázat: Ősi mesterségek és népi hagyományok nyomában Észak - Magyarországon és Székelyföldön Magyarországi intézmény: Egri

Részletesebben

Szakmai utazás a Vajdaságba

Szakmai utazás a Vajdaságba Szakmai utazás a Vajdaságba Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! címmel kiírt pályázatán a Türr István Gazdasági Szakközépiskola sikeresen vett részt és 2010. augusztus 28. augusztus 31. között majdnem

Részletesebben

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás 5.1. Az utazás kezdő időpontja: Válassza ki a legördülő menüből az utazás kezdő időpontját (a magyarországi indulás dátumát év,

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

Erdélyi kirándulás 2015

Erdélyi kirándulás 2015 Erdélyi kirándulás 2015 Mindkét osztály nagyon várta 2015. május 13-át. Ezen a napon a koránkelés sem okozott gondot senkinek, pedig fél ötkor már az iskola előtt gyülekeztünk. Rövid létszám ellenőrzés

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

Németország ( )

Németország ( ) Németország (2018.11.18-2018.11.27.) A programról röviden: A Generation Europe által szervezett program olyan projekt, ahol velünk egykorú fiatalok tanulhatnak a demokráciáról, emberi jogokról és az aktív

Részletesebben

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban A SIÓFOKI VAK BOTTYÁN JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI 5. ÉVFOLYAMOS TANULÓI RÉSZÉRE 2016.09.05-09 KÖZÖTT SZERVEZETT ERDEI ISKOLAI PROGRAM DOKUMENTÁCIÓJA Palkó

Részletesebben

BGA-12-HA-01 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia!

BGA-12-HA-01 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia! BGA12HA1 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia! 3.1. Kötelező tevékenység: a HATÁRTALANUL! előkészítő óra Az alábbiakban adja meg

Részletesebben

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat. Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt

HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat. Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt 1. Előkészítő óra 2015. május 18. Az előkészítő órát iskolánk némettermében tartottuk, ahol digitális tábla segítségével

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt.

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt. A diákcsere program keretében iskolánk egy svédországi, szintén Raoul Wallenberg nevét viselő iskolával vette fel a kapcsolatot. A program célja, hogy a két iskola diákjaiként és tanáraiként ápoljuk névadónk

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

FELVIDÉK 2018.MÁJUS

FELVIDÉK 2018.MÁJUS FELVIDÉK 2018.MÁJUS 27-30. 1.nap Reggel 8-kor indultunk Mezőkövesdről. Az út elég hosszú volt és kissé fárasztó is. Ez persze a társaságon is meglátszott, hiszen 2,5 óra buszozás után kevésbé beszélgettek.

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.

Részletesebben

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN Élménybeszámoló az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola 7. osztályának tanulmányi kirándulásáról 1.nap A Határtalanul! pályázaton osztályunk egy

Részletesebben

Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: Más típusú tevékenység leírása: Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása:

Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: Más típusú tevékenység leírása: Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: 1. nap 14. Irodalom, történelem,biológia: a "Hajdúváros" megtekintése: az Arany János Emlékmúzeum a Csonka-toronyban, séta a szoborparkban, megemlékezés Arany János költőről és Lovassy Lászlóról az országgyűlési

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul Második alkalommal pályázott iskolánk a Határtalanul nemzeti összetartozást erősítő programban való részvételre. A nyertes projektnek köszönhetően

Részletesebben

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti

Részletesebben

ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN

ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN HATÁRTALANUL! PROGRAM TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HETEDIKESENEK HAT 16-01-0039 ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN 2017.04.21-04.24. Készítette: Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem című pályázat TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0494. számú Tanulj nyelveket és közlekedj okosan! projekt ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Az angol nyelvi vetélkedőt a témahét utolsó napján

Részletesebben

ERZSÉBET TÁBOR Zánka

ERZSÉBET TÁBOR Zánka ERZSÉBET TÁBOR Zánka A 2015-ös Erzsébet-programban benyújtott sikeres pályázatunknak köszönhetően, a Lepsényi Fekete István Általános Iskolából 98 tanulóval és 10 kísérő pedagógussal vettünk részt 6 napon

Részletesebben

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk 2010/2011 Időtartama:2010.szeptember 20 - október 20-ig BENEDEK ELEK PROJEKT ÖSSZEGZÉSE A három hetet meghaladó projekt

Részletesebben

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Tanulmányi kirándulásunk témája erdélyi születésű történelmi nagyságok és az erdélyi történelemben fontos helyszínek felkeresése. Az előkészítő szakaszban külső

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Nagyboldogasszony Székesegyház

Nagyboldogasszony Székesegyház Hetedikesek élménybeszámolója Királyok és fejedelmek útján Erdély szívében A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 7-es évfolyama, 45 tanulóval és 4 kísérő tanárral a Határtalanul pályázat keretében

Részletesebben

Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről

Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről A Magyar Nyelvtudományi Társaság az ELTE BTK szakmai támogatásával 2018. május 25. és 27. között rendezte meg a XXI. Simonyi

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi

Részletesebben

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora PROJEKT MEGHÍVÓ ISKOLA: Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda AZ ESEMÉNY: Egészségnevelő túrák, táborok, kirándulások, túraszakkörök DÁTUMA:2015.06.22-26. Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus

Részletesebben

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program Igrici Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program keretében. A pályázaton az önkormányzat 37 fő utazására

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben

Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond

Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond Útinapló 3.nap Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond Ma is csepergő esőre ébredtünk, de ez nem vette el a kedvünket, hiszen ma is sok-sok érdekes és új vár ránk! Első

Részletesebben

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt.

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. 2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. Szeptember 20. csütörtök Óföldeáki biciklitúra Az első nap Óföldeákra bicikliztünk az osztállyal. Remek idő volt a kerékpározáshoz.

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Rácz Józsefné. 1. A tanulmányút általános értékelése

Erasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Rácz Józsefné. 1. A tanulmányút általános értékelése Erasmus+ beszámoló Margate, Egyesült Királyság 2015. július 10-július 25. Készítette: Rácz Józsefné 1. A tanulmányút általános értékelése 2013-ban az Erasmus+ pályázat által nyújtott lehetőséggel élve

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: RETRÓ ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A TÉMAHÉT

Részletesebben

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Készítette: Kedves Júlia - Toró Norbert - Tóth Enikő 2010. február 18. Megbeszéltük az előadás előtt, hogy mi leszünk majd egy csoportban.

Részletesebben