Küldetésünk tegnap és ma

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Küldetésünk tegnap és ma"

Átírás

1 BIBLIOGRÁFIA - INTERNETRŐL LETÖLTHETŐ Jézus Társasága: (nem kell a következő fejezet: A magyar jezsuita rendtartomány) Loyolai Szent Ignác: LETÖLTÖTT ANYAG: Küldetésünk tegnap és ma Mi a jezsuitarend küldetése? Hogyan látták ezt rendünk alapítói és hogyan fogalmazzuk meg ma? Mi az ami állandó több mint 450 év után is? Mit is jelent hát jezsuitának lenni? I. Bensõ lényegét tekintve: Jézus társának lenni és életmódját folytatni A jezsuita életének középpontjában a Jézussal való személyes kapcsolat áll. Minden apostoli munkánk gyökere ez a kapcsolat. A jezsuita arra hivatott, hogy ne csak az imában, hanem a tevékenységben is megtalálja Istent, tevékenységben is szemlélõdjön. Jézussal együtt akarunk munkálkodni a Szeretet országának eljövetelén. Jézus szegényen, nõtlenül és a mennyei Atyának való engedelmességben élt. A jezsuita szerzetes is Jézus életmódját akarja követni, melyet a három szerzetesi fogadalom fejez ki. II. Külsõ megnyilvánulását tekintve: Szolgálni 1. Mit szolgálunk? A keresztény hitet, amely igazságossággal jár Az elsõ jezsuiták úgy foglalták össze küldetésüket, hogy az nem más, mint a keresztény hit védelme és terjesztése, az emberek segítése a keresztény életben való növekedésben. A Társaság küldetése tehát egyszerre irányul a már keresztények felé és azok felé, akik még nem ismerik Jézus Krisztust.

2 Szent Ignác szerint a Társaság célja, hogy 'embertársainkat Isten ismeretéhez és szeretetéhez és lelkük üdvösségéhez' segítsük. A II. Vatikáni Zsinat után egyre jobban elõtérbe került az a felismerés, hogy a hit szolgálatához milyen szorosan kapcsolódik az igazságosság kérdése is. Ezért a jezsuita rend ma úgy fogalmazza meg küldetését, hogy az nem más, mint a hit szolgálata, amelyhez feltétlen követelményként hozzátartozik az igazságosság elõmozdítása. 2. Hogyan szolgálunk? Egyetemes módon Az elsõ jezsuiták nem akarták korlátozni magukat egyetlen országra, vagy egyetlen tevékenységre, hanem az egyetemes Egyház szolgálatát tûzték ki célul. Ezért fordultak a pápához, és ajánlották magukat neki, hogy a pápa mint az egész Egyház pásztora, küldje õket oda, ahova a legszükségesebbnek látja. A jezsuita rend ezért 'a szeretetnek és szolgálatnak igen különös kötelékével fonódik a római pápához' (idézet a Jézus Társasága kiegészítõ szabályaiból), amit egy külön, negyedik fogadalom is kifejez.. 3. Miként szolgálunk? Papként vagy testvéréként A Jézus Társasága bár papi rend, mégis nem mindenki pap, vagy papságra készülõ skolasztikus (tanulórendtag). A Társaságban vannak testvérek, akiknek élete a szerzetes élet lényegét jelzi mindnyájunk számára. Hitbõl és szeretetbõl végzett munkájuk nélkül aligha képzelhetõ el igazi jezsuita munka. A testvérek tevékenysége az atyákéhoz hasonló módon rendkívül sokrétû. Vannak szerzetestestvérek, akik az atyák munkájának a hátterét biztosítják (gondnok, szakács, bevásárló, portás, kertész, gazdasági szakember stb), mások kifejezetten apostoli jellegû feladatokat végeznek (hitoktató, építész, csillagász, egyetemi tanár stb.) III. Küldetésünk forrásai: 1. Szentjeink Mit jelent jezsuitának lenni? Ezt mindenek elõtt azok életérõl tudjuk leolvasni, akik a legjobban betöltötték jezsuita küldetésüket: Rendalapítónk Szent Ignác és rendünk többi szentjei. Küldetés teljesítése közben csak az elmúlt száz évben több mint háromszáz jezsuita szenvedett mártírhalált. Kicsodák a jezsuiták?

3 Mi az, hogy jezsuita? Mit csinálnak a magyar jezsuiták? A jezsuiták a Jézus Társasága katolikus szerzetesrend tagjai, mely szerzetesrendet 1540-ben alapított Loyolai Szent Ignác. Jézus Társasága jelenleg a katolikus egyház egyik legnagyobb szerzetesrendje. Világszerte mintegy 18,000 jezsuita él összesen 126 országban. Elsősorban lelkigyakorlatokkal, neveléssel, oktatással, a médiával, valamint szociális és lelkipásztori munkákkal foglalkoznak. A szolgálatok sokszínűsége által is különböznek a többi szerzetesrendtől, mivel nem egy küldetést kaptak, hanem mindig a helyi egyházi aktuális kihívásaihoz alkalmazkodó szolgálatot végeznek. A magyar jezsuiták minden hagyományos rendi területeken aktívak: lelkigyakorlatos szolgálat és lelkipásztori munka, nevelés és oktatás a középiskolákban és egyetemeken, hátrányos helyzetűek szolgálata, így hazánkban főleg a roma oktatási integráció terén, kultúrák, lelkiségek, vallások közötti párbeszéd ápolása, munkák a keresztény értékek kommunikációja területén (újság- és folyóiratírás, rádióműsor és kisebb filmek készítése, jezsuita honlapok) Munkáinkról elmondhatjuk, hogy mind földrajzi és munkaterületi megoszlásuk, mind egyensúlyuk és fenntarthatóságuk szempontjából alapvetően jól kialakultak. Négy egyetemi városhoz kapcsolódóan működnek nagyobb műveink, melyek hitelesen képviselik a jezsuita hagyomány nagy területeit a lelkipásztori, a lelkigyakorlatos, az oktatási és intellektuális apostolság, a szociális szolgálat és a média területén. Környezetünk ezeket hiteles, nyitott, párbeszédre kész és felkészült műveknek tartja, melyek felismerhető ignáci többletet hordoznak, és képesek teremtő, megújító módon végezni helyi feladataikat. Bár kicsiny művekről van szó, melyek általában egyedül működnek, mégis az adott területen, hatásuk és multiplikáló erejük érezhető a magyar egyházban. Budapesten meghatározó belvárosi missziónk a Jezsuita Sziget: a kulturális, közösségi és lelkiségi programokat befogadó Párbeszéd Háza (2007), a hetvenfős Szent Ignác Szakkollégium (1990) és a Mária utcai templomunk (1909, 1989), melyek 2011 óta szinergikus egységben működnek. Média-apostolkodásunkat A Szív folyóirat, könyvkiadás, a Jezsuita Stúdió, a hazulról támogatott Vatikáni Rádió és tudatos web2 jelenlét biztosítja a sok alkalmi megszólalás mellett. Társadalmi gondolatformálást a Faludi Ferenc Akadémia és az OCIPE segítségével tudunk végezni. Szociális apostolkodásunkat igyekeztünk a roma integrációra fókuszálni, hogy ott, főleg a nevelés útján tudjunk kreatív modelleket kialakítani, és azokra hálózatokat felépíteni. Mindezt 2011 óta kiegészíti a kispesti Jezsuita Roma Szakkollégium, mely ötödik eleme egyetemi kollégiumi programunknak. Rendi formációnk alapeleme a Sodrás utcai noviciátusunkban és a hivatásgondozásban végzett munka, valamint a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán oktató jezsuiták tevékenysége.

4 Jelenleg két lelkigyakorlatos házunk van: a dobogókői Manréza és a püspökszentlászlói Életrendezés Háza. A fővároshoz kapcsolódó Manréza lelkigyakorlatos ház épületét 1993-ban csereingatlanként kaptuk, az eredeti koncepció szerint a szálloda bevétele hozzájárult volna a lelkigyakorlatos funkciókhoz. Mára megtörtént a szétválasztás, és létrejöhetett egy folyamatos és elismert lelkigyakorlatos műhely. Az Életrendezés Háza kisebb, de karakteres művünk, amely az 1980-as években egyéni jezsuita kezdeményezésre nyitotta meg kapuit, erős világi támogatással és alapvetően alkalmi jezsuita programokkal. Működésüket segíti az Ignáci Lelkiségi Központ, melynek tevékenységi körébe könyvek kiadása, valamint lelkigyakorlat-kísérő kurzusok szervezése tartozik. Szegeden újraindult a hagyományos rendi oktatási munkánk, miután 1989-ben visszakaptuk templomunkat, a szemináriumnak jezsuita spirituálisa lett, a főiskolán pedig ismét jezsuiták tanítottak évekig. A lassú megerősödést jelezte, hogy 2008-ban megalakult a Kaszap István Kollégium, illetve ikerközösségként idekapcsolódott a délvidéki missziónk Törökkanizsán, így ma összesen hat jezsuita tartozik a szegedi közösséghez. Miskolci megtelepedésünk 1994-ben egyházmegyei hívásra történt, azzal a céllal, hogy egy új plébánia és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium létrehozásával elkezdődjön egy komplex lakótelepi lelkipásztori munka ben átvettük az intézmény tulajdonjogát, amihez sok rendi beruházás is kapcsolódott. Ma hét fős közösség szolgálja a regionálisan elismert hatszáz fős iskolát és száznyolcvan fős kollégiumot, illetve a lakótelepi plébániát. Marosvásárhelyen 2008-ban indult el legújabb szolgálatunk. A román provinciával való együttműködés már 2002-ben elkezdődött a kétnyelvű programokat befogadó kolozsvári Manréza lelkigyakorlatos házon keresztül. Vásárhelyen ma hetvenfős egyetemi kollégiumot és lelkészséget, valamint egy belvárosi lelkészséget lát el három jezsuita, akik emellett részt vállalnak a gyulafehérvári papképzésben és a sokirányú lelkigyakorlatos munkában. Új munkaként magyar lelkipásztori munkát végeznek jezsuiták Szatmárnémetiben is. Négy központunkat kiegészíti torontói lelkipásztori szolgálatunk, mely az emigrációs magyarságnak egy máig erős közösségét látja el a lassan asszimilálódó észak-amerikai közösségek között. Európai jezsuita jelenlétünk megerősítését szolgálja a leuveni posztgraduális Collegium Hungaricum 2012-es újbóli használatbavétele és oktatói jelenlétünk megújítása a római Gergely Egyetemen, illetve a Collegium Germanicum et Hungaricumban. Alapítás és küldetés A jezsuita rend, hivatalos nevén a Jézus Társasága, a Katolikus Egyház egyik legjelentősebb szerzetesrendje. Alapítója Loyolai Szent Ignác ( ), aki 30 éves koráig a katonák kicsapongó életét élte. Megtérése után apostoli közösséget alapított, melyet III. Pál pápa ben hagyott jóvá. Ignác és társai Jézus nevéről nevezték el az új szerzetesrendet, így lett Jézus Társasága. Céljuk az volt, hogy a keresztény hitet védjék, és terjesszék és lelkigyakorlatokkal,

5 prédikációkkal, előadásokkal, gyóntatással segítsék az embereket a keresztény életben való növekedésben. A rend egyik sajátossága a különleges kötödés a római pápához, amit a három hagyományos szerzetesi fogadalomhoz (szegénység, szüzesség, engedelmesség) járuló negyedik fogadalom fejez ki, mely szerint a jezsuita kész bárhova menni a világon, ahova a pápa a hit hirdetése érdekében küldi. A II. Vatikáni Zsinat után a hit védelme és terjesztése mellett a társadalmi igazságosság kérdése is növekvő szerepet kapott a jezsuiták küldetéstudatában. Történelem A jezsuita rend döntő szerepet játszott a középkor végére megrendült Katolikus Egyház megújulásában. A jezsuiták szorgalmazták a katolikus papság emelt szintű oktatását, és számos középiskolát, kollégiumot, főiskolát és egyetemet alapítottak. Intellektuális tevékenységük, valamint a lelkigyakorlatok és a népmissziók által felvirágoztatták a katolikus hitet Európa számos országában. A jezsuiták nagy szerepet vállaltak az újonnan felfedezett földrészek evangelizációjában. Elsősorban Dél-Amerikában és Ázsiában értek el jelentős sikereket. A sikeres missziók és az oktatásban kifejtett tevékenységük következtében a jezsuiták jelentős befolyásra tettek szert világszerte, ami oda vezetett, hogy Európa abszolutisztikus uralkodói végül korlátozva érezték hatalmukat ban az ő nyomásukra XIV. Kelemen pápa feloszlatta a rendet.vii. Piusz pápa viszont 1814-ben újból engedélyezte a Jézus Társasága működését, amely ismét dinamikusan növekedett. A Katolikus Egyház 50 jezsuitát avatott szentté, 147-et boldoggá. A magyar rendtartomány története A jezsuiták 1561-ben telepedtek le először Magyarországon. Az első idők legismertebb jezsuitája Pázmány Péter volt, aki esztergomi érsekként megalapította a nagyszombati egyetemet, melynek jogutóda a mai ELTE Budapesten ban a rendnek 19 kollégiuma volt, és 935 jezsuita dolgozott az országban, 50 különböző helyen. A Jézus Társasága visszaállítását követően a jezsuiták 1853-ban tértek vissza Magyarországra. A független magyar rendtartomány az osztrák provinciából vált ki 1909-ben. A magyar provinciának 1945-ben már 400 tagja volt, akik kilenc templomban, két gimnáziumban és egy lelkigyakorlatos házban működtek. Ezekhez járultak még a rendi ifjúság képzésére rendelt intézmények, a budai noviciátus (Manréza) és a szegedi filozófiai és teológiai főiskolák. A magyar jezsuiták nyolc folyóiratot adtak ki (A Szív, Magyar Kultúra stb.). Az egész országra kiterjedő apostoli munkáik közé tartoztak a Mária Kongregációk, a KALOT (mint a két világháború közti időszak legjelentősebb szociális ifjúsági mozgalma), a Szívgárda, a Szívtestőrség és a népmissziók. A magyar jezsuiták hazai munkáikon kívül Kínában is vállaltak missziót. A kommunista hatalomátvétel után a Jézus Társaságát betiltották ben közel 400 jezsuitát internáltak, sokakat bebörtönöztek, intézményeiket pedig államosították. A jezsuita legfőbb elöljáró rendelkezésére a fiatal rendtagok kiszöktek Magyarországról, hogy

6 képzésüket befejezhessék. Negyven éven keresztül a magyar jezsuiták szétszóródásra kényszerültek csak 1989-ben kezdhetek ismét szabadon dolgozni Magyarországon. Szentje is van a magyar rendtartománynak, Pongrácz István, a kassai vértanúk egyike. Kaszap István boldoggá avatási eljárása pedig előrehaladott állapotban van. Jelen Ma a jezsuiták a világ 126 országában dolgoznak. A magyar rendtartományhoz 80 jezsuita tartozik. A magyar jezsuiták fő tevékenységei: lelkigyakorlatadás (Manréza, Életrendezés háza), oktatás (gimnázium Miskolcon, öt egyetemi kollégium), média (Szív, Jezsuita Stúdió), lelkipásztorokodás (Budapest, Szeged, Miskolc, Marosvásárhely, Szatmárnémeti, Törökkanizsa és a kanadai Torontó), szociális munka (roma pasztoráció). Képzés A rendi képzés 2 éves ujoncidővel (novíciátus) indul, amit 2-3 év filozófiai tanulmányok követnek. Ez után 2 gyakorlati év (magisztérium) kerül sorra, amit 4 év teológiai tanulmány követ. Ennek során kerül sorra a diákónus majd a papszentelés. Ezután kerül sor a speciális tanulmányokra. Néhány év papi munka után egy újabb képzési év (tercia) zárja le a jezsuita képzést. A fenti számok csak iránymutatóak, a formáció egyénre szabott. SJ, AMDG, IHS A jezsuiták neve után szereplő SJ a rend latin nevének kezdőbetűit képezi (Societas Jesu Jézus Társasága), s a jezsuita rendhez tartozást jelzi. A rend jelszava: Omnia Ad Maiorem Dei gloriam (A.M.D.G.), azaz mindent Isten nagyobb dicsőségére. Az IHS, Jézus nevének rövidítése, görög betűkkel. Már a jezsuiták előtt is használt szimbólum volt, de a jezsuiták terjesztették el szélesebb körben és a rend egyik szimbólumává is vált. Szent Ignác és első társainak ideálja volt, hogy olyan apostoli közösséget hozzanak létre, amelynek tagjai Jézus társaiként dolgoznak. Ehhez a monogramhoz később egy kereszt is járult, valamint három szeg a címer alján, amelyek Jézus keresztjének szegeire és a szerzetesi fogadalmakra emlékeztetnek.

7 Amikor a pápa a jezsuita hivatásról beszél... Senkinek sem közömbös, hogy mások mit mondanak róla, fõleg ha jelentõs személyek véleményérõl van szó. A jezsuiták számára is fontos, mások véleménye, különösképpen ha Szent Péter utóda, a római pápa, beszél arról, hogy hogyan látja a rend küldetését a mai világban, mit is vár a Jézus Társaságától az Egyház a XXI. század elején. A jezsuiták 35. Általános Rendgyûlése során Benedek pápa két alkalommal is fordult a rend tagjai felé. E dokumentumokból készítettük az alábbi összeállítást. Jézus barátja I. Ki a jezsuita? 'Az evangelizáció (...) ma is megköveteli az Isten iránti teljes és hûséges odaadást: elõször Krisztushoz és az Egyházat irányító Lelkének figyelmes hallgatásához való ragaszkodást; az alázatos engedelmességet a Lelkipásztorok iránt, akiket Isten állított oda, hogy népét vezessék; továbbá körültekintõ és õszinte párbeszédet korunk társadalmi, kulturális és vallási igényeivel. Amint tudjuk, mindez feltételezi a Vele tartott besõséges közösséget, aki arra hív minket, hogy barátai és tanítványai legyünk, az élet és tett közösségét, melyet a szavára való hallgatás táplál a szemlélõdés és ima, a világ mentalitásától való elszakadás és a szeretete felé történõ folytonos megtérés által, hogy Õ, Krisztus legyen az, aki él és mûködik mindegyikünkben. Ez minden keresztény missziós odaadása hiteles sikerének titka, és méginkább mindazoké, akik az Evangélium közvetlen szolgálatára hivatottak.' Az Evangélium bátor és lelkes hirdetõje 'Amint a Formula Instituti-tok mondja, a Jézus Társasága mindenekelõtt 'a hit védelmére és hirdetésére' lett megalapítva. Az új földrajzi horizontok megnyílásakor Szt. Ignác elsõ társai pontosan azért bocsátották magukat a pápa rendelkezésére, hogy 'ott alkalmazza õket, ahol úgy ítéli, hogy leginkább Isten dicsõségére és a lelkek hasznára vannak' (A Zarándok, - Visszaemlékezések, 85. sz.). Így kapták meg hivatásukat, hogy az Urat hirdessék a számukra még ismeretlen nemzeteknek és kultúráknak. Bátorságuk és lelkesedésük, mellyel végrehajtották, mindmáig ihletként és példaként maradt meg: közülük Xavéri Szent Ferenc neve a leghíresebb, de még mennyié lehetne!' A határterületek embere 'Szívetekbe vannak vésve VI. Pál szavai: 'Mindenütt az Egyházban, még a legnehezebb és legtávolabbi területeken is, ideológiák útkeresztezõdéseinél, társadalmi lövészárkokban, az égetõ emberi követelmények és az Evangélium örök üzenete között, a jezsuiták ott voltak és ott vannak' (1974. december 3-án, a 32. Általános Rendgyûlésen).'

8 II. Mit vár az Egyház a jezsuitáktól A távollévõk megszólítását 'Amint elõdeim többször is mondták, az Egyháznak szüksége van rátok, számít rátok, különösen azon földrajzi és lelki helyek elérésében, ahova mások nem vagy nehezen jutnának el. (...) Ma az új nemzetek, melyek nem ismerik az Urat, vagy Õt rosszul ismerik, és így nem tudják Megváltóként felismerni, nem annyira földrajzi, hanem kultúrális szempontból vannak távol. Nem annyira a tengerek és a nagy távolság képeznek akadályt az Evangélium hirdetõi számára, mint azok a határterületek, melyek az Istenrõl és az emberrõl alkotott hibás és felszínes nézet folytán a hit és az emberi tudás, a hit és a modern tudomány, a hit és az igazságosságért való törekvés közé ékelõdnek.' Hidak építését 'az Egyháznak sürgõs szüksége van a szilárd és mély hit, a komoly kultúra és az emberség és a társadalom iránti igazi fogékonyság embereire, szerzetesekre és papokra, akik életüket arra szentelik, hogy pontosan e határterületeknél legyenek, hogy tanúságot tegyenek és megértessék azt, hogy a hit és az értelem, az evangéliumi lelkület, az igazságosság utáni szomj és a békéért való munkálkodás között igenis van összhang. Csak így válik lehetõvé az Úr valódi arcának megismertetése oly sokakkal, akik számára manapság rejtett és felismerhetetlen marad.' Kiválóságot tudományok és erények terén 'Következésképpen a Jézus Társasága inkább ennek szentelje magát. Legjobb hagyományához hûen továbbra is nagy gondossággal kell tagjait a tudományra és erényre képeznie, a középszerûséggel való megelégedés nélkül, mert a szembesülés és a párbeszéd feladata a mai világ igen eltérõ társadalmi és kulturális vetületeiben és különbözõ gondolkodásmódjaiban a legnehezebbek és legfárasztóbbak közé tartozik. Az emberi, lelkiségi és kultúrális minõség és szilárdság iránti ilyen kutatásnak is meg kell határoznia a jezsuiták sokféle képzési és oktatási tevékenységének összességét különféle személyek körében, bárhol is legyenek.' A legtávolabbiakkal is párbeszédben lenni, a világos katolikus identitás megtartásával 'A Jézus Társasága saját történelmében az Evangélium hirdetése és a világ kultúrái közötti találkozás rendkívüli élményeiben részesült - elég Matteo Ricci-re gondolni Kínában, Roberto de Nobilire Indiában, vagy a latin-amerikai 'Redukciókra'. Joggal lehettek büszkék rájuk. Kötelezve érzem magam, hogy arra buzdítsalak benneteket, hogy ugyanannyi bátorsággal és értelemmel újra nyomába lépjetek elõdeiteknek, de az Úrnak és Egyházának szolgálata iránti hit és buzgalom ugyanolyan mély indíttatásával. Mindazonáltal mialatt Isten jelenlétének és mûködésének jeleit próbáljátok felismerni a világ minden részén, a látható Egyház határain túl is, míg erõfeszítést tesztek a megértés közös pontjai és a párbeszéd felépítésére azokkal, akik nem tartoznak az Egyházhoz vagy akiknek nehézségük van álláspontjainak vagy üzeneteinek elfogadásával, ugyanakkor hûségesen vállalnotok kell az Egyház alapvetõ kötelességét, hogy hû

9 marad küldetéséhez, hogy teljesen Isten Igéjéhez ragaszkodjon, továbbá a Tanítóhivatal feladatát, hogy a katolikus tan igazságát és egységét annak teljességében megtartsa. Ez nemcsak a jezsuita egyének személyes kötelezettsége: mivel egy apostoli testület tagjaiként dolgoztok, arra is legyetek figyelmesek, hogy mûveitek és intézményeitek mindig megtartsák egyszerû és világos önazonosságukat, hogy apostoli tevékenységtek célja ne maradjon félreérthetõ és homályos, és hogy sokan mások osztozhassanak ideáljaitokban, és hatékonyan és lelkesedéssel egyesüljenek veletek, együttmûködve Isten és az ember iránti szolgálatotok kötelezettségével.' A katolikus hit védelmét 'Amint jól ismeritek a Lelkigyakorlatok 'Két Zászló' nevû meditációját, számos alkalommal megvalósítva azt Szent Ignác útmutatásával, világunk a jó és a rossz közötti harc színhelye, ahol hatalmas negatív erõk vannak mûködésben, melyek kortársaink lelki és anyagi lealacsonyodásának drámai helyzetét alakítják ki, mely ellen többször kijelentettétek, hogy küzdeni akartok, elkötelezve magatokat a hit szolgálatában és az igazságosság elõmozdításában. Ezek az erõk manapság többféleképpen jelennek meg, különösképpen a kultúrális irányzatokon keresztül, melyek gyakran dominánssá válnak, mint a szubjektivizmus, relativizmus, hedonizmus és a praktikus materializmus. Ezért kértem elkötelezettségtek megújítását, hogy a katolikus tant elõmozdítsátok és megvédjétek 'különösen azokon a neuralgikus pontokon, melyeket a mai szekuláris kultúra erõsen támad', melyek közül néhányat példaként hoztam fel levelemben. A manapság folyamatosan vitatott és megkérdõjelezett témák, a Krisztusban való üdvösség minden ember számára, a szexuáletika, a házasság és a család, a jelen kor valóságában lesz elmélyítve és megvilágosítva, de ugyanakkor összhangban a Tanítóhivatallal, mely nem akar zûrzavart kelteni Isten népének körében.' III. Néhány jezsuita sajátosság A pápával való szoros kapcsolat 'arra hívtalak és ma is hívlak benneteket, hogy gondoljátok át, hogyan lehet újra fellelni a Péter Utóda iránti engedelmesség sajátos 'negyedik fogadalma' legteljesebb fogalmát, mely nemcsak a készséget hordozza magában, hogy messzi földekre legyetek küldve, hanem - az 'Egyházzal és az Egyházban való érzület' igazibb ignáci szellemében -, a Krisztus földi helytartója iránti 'szeretetet és szolgálatot' azon 'effektív és affektív' odaadással, mely titeket drága és szolgálatában pótolhatatlan munkatársaivá tesz az egyetemes Egyház számára.' Lelkigyakorlatok 'Végül felhívom külön figyelmeteket a Lelkigyakorlatok azon szolgálatára, mely kezdettõl fogva meghatározta Társaságotokat. A Lelkigyakorlatok lelkiségetek forrása és Rendalkotmányotok mátrixa, de az Úr Lelkének adománya is, melyet az egész Egyháznak adott: rajtatok áll, hogy a lelkek spirituális növekedésének, az imádságba és a meditációba való bevezetésének értékes és hatékony eszközévé tegyétek ebben az elvilágiasodott korszakban, ahol Isten hiányzani

10 látszik. Éppen a múlt héten nekem is hasznomra váltak a Lelkigyakorlatok, együtt legközelebbi munkatársaimmal a római kúrián, Albert Vanhoye nagyszerû bíboros rendtársatok vezetése alatt. A jelen korszakban, ahol a zûrzavar és az üzenetek sokasága, a helyzetek gyors változása különösen megnehezíti kortársaink számára, hogy saját életüket rendbetegyék és határozottan és örömmel válaszoljanak a mindegyikünket szólító Úr hívására, a Lelkigyakorlatok Isten önmagunkban, körülöttünk és mindenben való keresésének és megtalálásának útját és módját jelentik, hogy akaratát felismerjük és azt gyakorlatba ültessük.' Nevelés 'Az Egyház evangelizációs munkája nagyon számít a Társaság nevelõi felelõsségére a teológia, a lelkiség és a misszió terén.' A szegények szeretete 'bátorítalak benneteket, hogy folytassátok és újítsátok meg a szegények közötti és a szegényekkel tartó küldetéseteket. Sajnos nem hiányzanak a szegénység és kitaszítottság új okai egy olyan világban, melyet súlyos gazdasági és környezeti kiegyensúlyozatlanságok jellemzik, továbbá azon globalizációs folyamatok, melyeket inkább az egoizmus irányít, mintsem a szolidaritás, valamint megsemmisítõ és abszurd fegyveres összetûzések. Amint az aparecidai kegyhelyen összegyûlt latin-amerikai püspököknek elmondhattam, 'a szegényekre szentelt külön eltökéltség abba az Istenbe vetett krisztológiai hitben foglaltatik, aki érettünk szegénnyé lett, hogy szegénységével minket gazdagítson (2Kor 8,9)'. Természetes hát, hogy aki igazán Jézus társa akar lenni, osztozik a szegények iránti szeretetetében.' Menekültek szolgálata 'Visszaemlékezve P. Arrupe utolsó távolba látó intuícióit, és azokat továbbfejlesztve, Társaságotok továbbra is érdemhozóan elkötelezi magát a menekültek szolgálatában, akik gyakran a legszegényebbek a szegények közt, és nemcsak anyagi segítségre van szükségük, hanem mélyebb lelki, emberi és pszichológiai közelségre is, mely szolgálatotokhoz sajátosan tartozik.' Bodó Márta: Katolikus szerzetesrendek az erdélyi nevelésben ( század) (1.) Erdélyben három (férfi) szerzetesrend tevékenysége fontos az iskolai oktató-nevelőmunka szemügyre vételekor. Ezek: a ferencrend két ága, az obszervánsok és a minoriták előbbi legjelentősebb iskolája a csíksomlyói, utóbbié a kantai, a jezsuiták, valamint a jezsuiták 1773-as feloszlatását követően a kolozsvári tanintézetbe került piaristák. E szerzetesrendek erdélyi megjelenéséről, iskolaalapításukról számolok be röviden, majd iskolai tevékenységüket, elsősorban neveléselméletüket, kiemelten pedig erdélyi iskoláikban is alkalmazott nevelési rendszerüket mutatom be.

11 A jezsuiták Erdélyben Jézus Társasága, Inigo Lopez, Loyolai Szent Ignác rendje elsődleges céljának tartotta, hogy a hitet védje, a hívők lelki fejlődését szolgálja, ahogy az a rendalkotmányból kiolvasható erre szolgált Ignác remek Lelkigyakorlatos könyve (legutóbbi kiadása Bp., 1994). A rend tagjai a hagyományos fogadalmak mellett (tisztaság, szegénység, engedelmesség) a pápának, mint az egyetemes egyház fejének, Krisztus földi helytartójának különleges engedelmességi fogadalmat is tettek. Mivel az új rend születése és megerősödése a reformáció kibontakozásával, egyre szélesebb körű terjedésével esett egybe, a 16. században a jezsuiták igen aktívan részt vettek Trento eredményeinek, szellemének óvásában, őrzésében és terjesztésében. Az oktatásügy felkarolása bizonyult missziójuk leghatásosabb eszközének: gimnáziumok és mellettük konviktusok felállításával kezükbe vették a fiatal lelkek formálását, nevelését, oktatását, s ezzel szinte a jövő került a kezükbe. Első iskolájuk ban Messinában nyílt, 1549-ben a következő Palermóban, 1551-ben a Collegium Romanicum, a később Gergely Egyetem néven ismertté lett római intézmény. Gyorsan terjedt a rend, először Európában, ahol 1547-ben Spanyolországban jött létre az első rendtartomány, ezt újabb három követte. Az alapító, Loyolai Ignác július 31-én halt meg, ekkorra Európa hét országában voltak kollégiumaik, s a 12 tartomány száz rendházában kb. ezer rendtag tevékenykedett. Magyarországra az alapító halála után öt évvel érkeztek az első jezsuiták. Oláh Miklós esztergomi érsek a Jézus Társaság segítségét kérte a reformáció megfékezésére s a trentói zsinat szellemében elgondolt restauráció végrehajtására. Terve szerint a magyar egyház megújításában segédkeztek volna ben Nagyszombatban kezdődött a jezsuita élet magyar földön, itt alakult az első jezsuita rendház ban Hernáth Péter, az egyik első magyar jezsuita lett a nagyszombati kollégium rektora. Ám 1567-ben a kollégium egy tűzvész során leégett, egy hónappal később meghalt a rektor, így alig hat évvel az alapítás után kellően képzett magyar tagok hiányában a kollégium meg is szűnt. Csak mintegy húsz év múlva oldódott meg a magyar fiatalok képzése XIII Gergely segítségével, aki 1580-ban a római Collegium Germanicummal összevonta a Collegium Hungaricumot többek között Szántó István tanácsára és kezdeményezésére. A jezsuita rend nagy támogatója Báthory István erdélyi fejedelem ( ), későbbi lengyel király volt, akinek kezdeményezésére és nagylelkű támogatásával 1581-ben Kolozsváron jött létre előbb iskola, majd egyetem. Báthory ugyanis a katolicizmus helyreállítása és megerősítése sarokpontjának az iskolázás megszervezését tartotta. Az országgyűlés előtt esküt tett arra, hogy a protestáns többségű Erdélyben nem terjeszti erőszakosan a katolikus vallást. Cselekedetei: a jezsuiták behozatala, az egyetemalapítás nem is ezt, hanem a felekezetek közti egyensúly helyreállítását célozta. Báthory eredeti terve az volt, hogy Nagyszombatból hív jezsuitákat Erdélybe október 1-én Lengyelországból érkezett 10 jezsuita Erdélybe, ők állították fel az első jezsuita tanintézeteket Kolozsmonostoron és Gyulafehérváron december 20-án nyitották meg a kolozsmonostori iskolát, s mellette Antonio Possevino 1582-ben pápai szemináriumot is alapított. A kolozsvári és gyulafehérvári tanintézetek mellett Nagyváradon is működött rendház ban 35 jezsuita tartózkodott Erdélyben, a szemináriumban körülbelül 100 fiatalember készült pappá lenni.

12 A Báthory István után következő 17 éves Báthory Zsigmond ( ), bár jezsuita nevelést kapott, 1588-ban a medgyesi országgyűlésen a jezsuitákat Erdélyből kitiltó rendeletet hozott. (Ld. A medgyesi 1588-ki országgyűlésnek a Jézus-társaságiak ellen hozott határozata. In Veszely Károly, Erdélyi egyháztörténeti adatok. Kolozsvár 1860, I ) Később, 1595 tavaszán Báthory Zsigmond eltörölte ezt a rendeletet. A következőkben Bocskai István fejedelem ( ) szeptember 7-én ismét hivatalosan kiűzte Erdélyből a jezsuitákat. Ugyanakkor nem gördített akadályt a ferencesek csíksomlyói és székelyudvarhelyi működésének útjába, sőt, a szélsőséges kálvinistákkal szemben megvédte a katolikusokat ben Bethlen Gábor fejedelem ( ) újból visszahívta a rendet Gyulafehérvárra és Kolozsmonostorra, Karánsebesen új rezidenciát engedélyezve nekik. Ezt követően november 14-én a medgyesi határozat értelmében a jezsuiták újraindították iskoláikat az említett helyiségekben, de csak 1653-ig maradhattak. Ekkor, II. Rákóczi György fejedelemsége idején ( ) adták ki az Approbatae Constitutiones nevű törvénykönyvet (1653), amelyben egyházi ügyeket, fejedelmi és kincstári ügyeket, a hazafiak ügyeit, valamint a törvénykezés és ediktumok című fejezeteket tartalmazta. Ez a létező és kialakult állapotokat szentesítette, többek közt a katolikusokra nézve hátrányos helyzetet is a katolikus püspök kérdésében és a jezsuiták Erdélyből való kitiltása ügyében. E törvénykönyv folytatása, az Apafi Mihály fejedelem ( ) korában hozzácsatolt Compillatae Constitutiones, megismételte ezt a rendeletet. Ugyanakkor a sorozatos kitiltások ellenére a pápai szemináriumban tanult, onnan kikerült későbbi papok révén a jezsuiták munkája a továbbiakban is gyümölcsözött, az iskolájukban nevelt papság a protestáns fejedelmek vezette, katolikus püspök nélküli Erdélyben életben tartotta a katolikus hitet. Több olyan fiatal lépett be a rendbe, akik a 17. században jelentős szerepet játszottak a katolikus megújhodásban: elsősorban Pázmány Péter, de mellette Vásárhelyi Gergely (kb ), Dobokai Sándor (kb ), Forró György ( ). I. Lipót császár erőfeszítései nyomán a jezsuiták újra megnyithatták a Báthory által alapított akadémiát Kolozsmonostoron: november 17-én, 95 év szünet után, újból taníthattak szemináriumaikban. Az akkor kezdődött csendesebb időszak 1773-ig tartott, a rend pápai rendelettel való felszámolásáig. A jezsuiták jelentős szerepe között Erdélyben inkább a nép lelki nevelésében nyilvánult meg, mint az iskoláztatás terén. Erdélyi ittlétük alatt a jezsuiták iskolát működtettek Kolozsmonostoron, Gyulafehérváron, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Nagybányán és Temesváron. Az első helyen a kolozsmonostori iskola állt. Kolozsváron telepedtek meg először, a városon kívül fekvő egykori bencés apátsági templomot és kolostort kapták meg Báthory Istvántól. Kolozsváron az 1570-es években a katolikusok kisebbségben éltek, a várost az erdélyi unitáriusok is szellemi központjuknak tekintették, 1568-tól itt építették ki teológiai intézetüket. Báthory István, amikor korábbi terveit már a lengyel trónról valóra váltotta, Kolozsváron a középfokú oktatásnál magasabb szintű intézményre gondolt ben, amikor az első jezsuiták Kolozsvárra érkeztek, még a már említett városfalakon kívüli egykori bencés apátsági épületekbe költöztek, de már 1580-ban a városfalakon belülre költöztek, a Farkas utcába. Az 1581-es alapítólevél, amelyet Báthory István már mint lengyel király írt alá, akadémia, azaz egy

13 újkori katolikus egyetem megnyitására vonatkozott. A tanintézmény a gimnáziumi mellett a filozófiai és teológiai tagozatokkal is rendelkezett, s konviktussal működött, nyitott volt a más vallásúak előtt is. A gimnázium diákjainak fele protestáns volt. Nagy kihívást is jelentett a jelentős protestáns többségű Erdélyben a katolikus iskoláztatást és nevelést képviselni: ezért a jezsuita rend legkiválóbbjait küldték Erdélybe tanítani, a római, bécsi, krakkói, vilnói, prágai, mantovai, nápolyi, lyoni, neversi egyetemekről toborozták őket. A későbbi esztergomi érsek, Pázmány 13 évesen ebben az intézményben tért át a katolikus vallásra, majd itteni tanulmányai hatására jelentkezett a jezsuita rendbe. Nevelője és térítője a római Collegium Germanicum végzettje, Szántó (Arator) István volt, ugyanaz, akinek javaslatára alapította a pápa a Collegium Hungaricumot. A kolozsvári tanintézmény a Farkas utcában működött ebben az időben, Báthory István rendelkezésükre bocsátotta az elhagyott ferences kolostort, templomot s apácazárdát, felszabadította a polgári joghatóság alól, egyenesen a fejedelem alá rendelve őket. A Farkas utcában lévő telkeken ben Báthory István fejedelmi udvarának olasz építésze vezetésével kétszintes rendházat s iskolát emeltek, majd a rendházzal átellenben, az iskola mellett 150 diák számára bentlakást. A bentlakók ellátásáról a fejedelem s a pápa adománya gondoskodott. Az akadémia fenntartására a kolozsmonostori birtokon kívül Bács és Jegenye, valamint Tiburc, Kajántó, Bogártelke is a szerzetesek kezére került ekkor. A tanmenet terén az akadémia joga a kellően felkészültek számára a baccalaureusi, magiszteri és doktori fokozatokra való előléptetés, amely olyan jogokkal és megbecsüléssel jár, mint a hasonló címeket külföldön szerzettek esetében. A kitiltások, városból való elűzés utáni viszonylagos nyugalom I. Lipót rendeletei nyomán következett, amikor 1693-ban a jezsuiták megkapták a kolozsvári óvárban levő zárdaépületet, s 1698-ban itt nyitották meg újra akadémiájukat ben a Farkas utca nyugati végén épült fel az új iskola, 1727-ben ide költöztek át, folytatva a két akadémiai karon is az oktatást. A kolozsvári jezsuita akadémiának gazdag könyvtára, nyomdája, papírmalma, gyógyszertára és csillagdája is volt, ez utóbbiban tevékenykedett az egy ideig itt tanító, később világhírre szert tett csillagász, Hell Miksa. Tanított itt a költő jezsuita Baróti Szabó Dávid is. Gyulafehérváron a jezsuiták először lelkipásztori tevékenységet folytattak, csak később nyitottak iskolát 1583-ban, kezdetben tizenegy diákkal, köztük volt a jövendőbeli fejedelem, Zsigmond is. Az újonnan nyílt intézet a város tanügyi (köz)szükségletét elégítette ki, erre bizonyságul szolgál az a tény, hogy két évi tevékenysége során a diákok száma százra nőtt. A gyulafehérvári kollégium nem volt a szó szoros értelemben vett teológiai intézet, de a végzősök közül sokan választották a papi pályát. Báthory vetette meg a kollégium anyagi alapját, gondját viselve már augusztus 14-én kelt alapítólevelében. A rendnek 1615-ben sikerült ismét kollégiumot indítani Nagyszombatban, amelyet a kolozsvári jezsuita iskolában tanult, ott protestánsból katolikussá lett Pázmány Péter már esztergomi érsek korában 1635-ben emelt egyetemi rangra. A jezsuita rendet 1773-ban XIV. Kelemen pápa Dominus ac Redemptor kezdetű brévéjével feloszlatta. Ekkor Magyarországon és Erdélyben 18 kollégiumban 20 kisebb rendházban és 11 missziós állomáson mintegy 900 rendtag működött. A rend működését VII. Piusz pápa 1814-ben engedélyezte újra, helyreállítva a Jézus Társaságot Sollicitudo omnium Ecclesiarum kezdetű rendelkezésével. Ám a betiltás éveinek hátrányát Erdélyben a korábbi hatékonysághoz

14 és virágzáshoz képest nem sikerült ledolgozniuk, így különösen az iskolai nevelés terén tevékenységük nem tudott sikert hozni, így témánk szempontjából tevékenységük már érdektelen. Bodó Márta: Katolikus szerzetesrendek az erdélyi nevelésben ( század) Nevelési elvek a jezsuiták előírásai szerint Bár időben első a ferencrend alapítása és erdélyi letelepedése, az iskolai nevelési elvek s azoknak az erdélyi, szerzetesrendek által fenntartott tanintézményekben alkalmazott rendszere ismertetésekor a jezsuita Ratio Studiorum áll első helyen. És nem csak azért, mert ez az első világszerte egységesen alkalmazott, nagyon alapos előkészítő munkával, sokak tapasztalatának feldogozásával módszeresen megalkotott tanítási rendszer, hanem főleg azért, mert ezt a jezsuitáktól többé-kevésbé, részben vagy egészében más rendek, köztük a vizsgálatomban szereplő, Erdélyben iskolát fenntartó (a ferencesek és a piaristák egyaránt) szerzetesrend átvett, majd saját elveinek megfelelően adaptálva, kiegészítve, a korhoz és a változott követelményekhez vagy a rendi prioritásokhoz alkalmazva használt. Szent Ignác, bár eredetileg nem tervezte, hogy a tanítást a Jézus Társaság felvállalja, a missziós tapasztalatok nyomán arra a következtetésre jutott: hivatásszerűen foglalkozni kell a tanítással, a kor igényei és a tanításban rejlő lehetőségek egyaránt ezt sugallták. Ignác a rendalkotmányban először is a rend tagjainak tanulmányaira vonatkozó véleményét foglalta szabályba. Szerinte a diákoknak tanulmányaik során kell keresztény értékeket magukban szívniuk, s ehhez fontos a tanulmányaik helyszínéül szolgáló intézmény, valamint az ott oktató tanárok szellemi-lelki hozzáállása, irányítása. Ezért vállalta a rend tanintézmények fenntartását a legelső időktől kezdve. A jezsuita nevelés eszménye a kiválóság elérése az aktív tanulás útján. A jezsuita nevelésfilozófia, amelyet a Ratio Studiorum foglal össze, a diákok aktivizálására törekszik, saját tanulási folyamatuk ösztönzésére a kíváncsiságot és lelkesedést állítja csatasorba, a tananyag tanításának változatos módszertana, technikái erre épülnek. Egyre táguló horizontja nyílik meg az intellektuális szokásoknak és képességeknek, s világos, logikus gondolkodású, kérdezni tudó, vitára képes, szociálisan is elkötelezett keresztény kerül ki a jezsuita oktatási intézményből. Ennek az eszménynek a valóra váltásáért felelős a nevelő, akinek tantárgyában való tökéletesedése, tárgya világos előadása mellett célja a vallásos nevelés, az Isten iránti elkötelezettség és odaadás kialakítása és fejlesztése, és képes erkölcsi példát is kínálni a diákoknak.

15 ***ADALÉKOK A JEZSUITÁK ERDÉLYI MŰKÖDÉSÉHEZ A magyar politikai élet súlyponteltolódása a 16. század utolsó harmadára Erdélyt tette a magyar szellemi élet központjává. E korszakban Erdély nem csupán a reformáció előtt nyitotta meg kapuit, hanem az európai építészet és kultúra térhódításának is engedett. Ekkor épültek újjá európai mintára Nagyvárad, Szatmár és Fogaras várai. A gyulafehérvári fejedelmek udvara pedig a reneszánsz és a kultúra udvara lett. 1 A Báthory családnak Erdély fejedelmi trónjára került első tagja, Báthory István ( ) a katolikus egyházat elesett állapotban találja. 2 Intézkedései között megtalálható az egyházi életre is kiható tanügyi rendelkezései is. A gyulafehérvári iskolaügy fejlődésére nézve örvendetes változást jelentett XIII. Gergely pápa ( ) erélyes fellépése Báthoryval szemben, aki felszólította, hogy az egyház érdekében is tegyen lépéseket. Possevino Antal jezsuitának tapintatos és ügybuzgó eljárása meg is hozta a remélt eredményt, s a sikerekben már ekkor is kiváló babérokat szerzett jezsuitákat Báthory Kristóf erdélyi fejedelemmel ( ) egyetértésben Erdélybe is betelepítette, kik október 1-jén tízen meg is érkeztek, 3 valóra váltva Báthory István 12 éves óhaját. Ettől az időponttól számíthatjuk a gyulafehérvári katolikus oktatás reneszánszát. Gyulafehérvárra került a törékeny, beteges testű, de erős lelkű magyar jezsuita, Leleszi János ( ), 4 aki szeretettel, de szigorúan nevelte a 7 éves korában gondjaira bízott kis fejedelmet, Báthory Zsigmondot. 5 1 Erdélyben a legjelentősebb reneszánsz központ Gyulafehérvár volt, ahol Geréb László (Mátyás király unokaöccse) püspöksége idején jelentős humanista kör alakult. Itt is humanista műveltségű, az antik világ tárgyi és írásos emlékei iránt szenvedélyesen érdeklődő kanonokok gyűltek össze: a római feliratokat gyűjtő Megyericsei János, a dáciai epigráfia megalapozója, Tordai Salathiel, aki római faragványokat falaztatott be kertjének kapuja mellé, Budai Udalrik, aki antik pénzekkel díszített kelyhet készíttetett magának, s Lázói János, a Szentföldet zarándokként megjárt telegdi főesperes, aki 1512-ben felépíttette a székesegyház északi oldalánál (annak előcsarnokául) kápolnáját. Ez a különös, antik és keresztény képi elemeket, középkori és reneszánsz építészeti és szobrászati részleteket szintetizáló kecses épület a legkorábbi emléke az all'antica építészetnek Erdélyben. Vö. Erdély története. I. kötet. Akadémiai Kiadó. Budapest CSÍKY Miklós: A gyulafehérvári róm. kath. főgimnázium története ( ). Kézirat. Gyulafehérvár é.n. 1. (A kézirathoz aug. 18-i keltezéssel id. Száva Kristóf a gimnázium egykori tanára írt tájékoztatót, melyben többek között ez áll: Az 1979-ben tartandó 400 éves alapítási jubileum részére ki kellene nyomtatni Csíki/y/ Miklós, kiváló történettanárnak A gyulafehérvári róm. kath. főgimnázium története című jeles értekezését, mely megtalálható a gyfvári róm. kat. főgimnázium tanévi értesítőjében. Sajnos, ez a tájékoztatás téves, ugyanis a jelzett értesítőben /de sem a 10 évvel azt megelőzőkben, sem az utána következőkben/ nem található a kézirat anyaga nyomtatásban. GL) 3 Vö. BZENSKY Rudolf jezsuita atya nagyszebeni katonai lelkész kézirata a 17. század végéről. Gyulafehérvári Batthyány könyvtár kéziratai közt: Bzensky Rudolf, Prologomena Daciæ mediterraneæ cím alatt. 4 Leleszi János SJ (Lelesz, Zemplén vm., 1548 k. Loretto, Itália, febr. 26.): az első jezsuita Erdélyben ben rendelték Bécsbe, hogy Alfonso Pisával előkészítsék az erdélyi misszió megszervezését. Rendtársával, Törös

16 Amikor Nyugat-Európában újjászületett az iskolaélet, kiváló elemi, középfokú és akadémiai iskolaközpontok létesültek, a gyulafehérvári katolikus iskola is fejedelmi támogatással és jezsuita közreműködéssel felvirágzott. 6 A jezsuiták a domonkos rendi szerzetesek régi zárdájában nyitották meg intézetüket, amelynek első igazgatója éppen Leleszi János volt ben a gyulafehérvári kollégiumban már 4, a városban összesen 8 jezsuita tevékenykedett. 7 Az iskola ötosztályú: infima, media, suprema grammatices és a humanitas a poesissel és retorikával. Száműzetésüknek 7 évét ( ) leszámítva a jezsuiták vezetése alatt működött ig. Ettől kezdve a jezsuitáknak több ízben való kiűzetése folytán világi papok vezetése alatt állott fenn az intézet, amely nagy küzdelmekkel élte át a 17. századot, s annak végén ismét jezsuita vezetés alá jutott. 8 Fehérvár lakói csakhamar meggyőződtek a jezsuita tanítók áldásos működéséről, és adományaikkal, valamint végrendeleti hagyatékaikkal 9 igyekeztek számukra kedvezőbb anyagi helyzetet teremteni. Jó példával ismét a lengyel király jár elől, ki nekik adja a szentmihálykövi monostort, egy malmot és a korábban adott kert művelésére egy jobbágyot rendelt. 10 Az 1583-ban Rómában tartott általános jezsuita gyűlés elhatározta, hogy az északi tartományokban bentlakó tanulóifjakat is tartsanak, részint, hogy a szegényebbeken ezáltal is segítsenek, részint, hogy a nevelés ügyét hathatósabban előmozdíthassák. 11 Báthory István az Györggyel meglátogatta a határmenti magyar falvakat, és az ott látott testi-lelki nyomorúság megérlelte lelkében missziós hivatását ben Nagyváradra, Kolozsvárra, majd Gyulafehérvárra ment misszionáriusnak között Báthory Zsigmond nevelője. Báthory Kristóf fejedelem gyóntatója, temetésén ő mondta a gyászbeszédet. Ld. BZENSKY Rudolf: Prologomena Daciæ mediterraneæ. Kézirat. VI In: CSÍKY Miklós: A gyulafehérvári róm. kath. főgimnázium története ( ). Kézirat. Gyulafehérvár é.n. 3.; 1; DIÓS I. VICZIÁN J. (szerk): Magyar Katolikus Lexikon VII. Budapest BITAY Árpád: Az erdélyi Róm. Kath. Státus gyulafehérvári Majláth főgimnáziumának megalakulása. Arad 1930, Vö. GLATZ Ferenc: Magyarok a Kárpát-medencében. Budapest 1989, 2. kiadás. 95.; Campano, lengyel jezsuita provinciális a fejedelemről: Questo Principe e un angioletto di paradizo. O, come si rallegro dalla nostra venuta; non pue aspettare, che subito chiamo a se. Ogni di ci vorebbe a pranzo et qualche volta a cena con seco. E tutto spirito, vivace et prudente et di grande aspettatione. VERESS, Andreas: Epistolae et acta Iesuitarum Transilvaniae. vol. II. Budapest In: SÁVAI János: Missziók, mesterek, licenciátusok. Szeged 1997, Vö. SÁVAI János: Missziók, mesterek, licenciátusok. Szeged 1997, Vö. MÉSZÁROS István: Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája Budapest Oláh Bertalan és neje nekik hagyják a Boldogasszony utcában levő házukat és egy szőlőst; Nemsokára egy másik házat is örökölnek a temető mellett, és ezt 100 Ft-ért értékesítik. Vö. CSÍKY Miklós: A gyulafehérvári róm. kath. főgimnázium története ( ). Kézirat. Gyulafehérvár é.n Vö. CSÍKY Miklós: A gyulafehérvári róm. kath. főgimnázium története ( ). Kézirat. Gyulafehérvár é.n. 3. /Országos Levéltár Jesuiticorum című gyűjteményének okiratai. OL-J/ 11 Vö. PACHTLER, Georg Michael: Ratio Studiorum et institutiones scholasticæ Societatis Jesu, per Germaniam olim Vigentes in Monumenta Germaniæ Pædagogia I-IV. Berlin In: CSÍKY Miklós: A gyulafehérvári róm. kath. főgimnázium története ( ). Kézirat. Gyulafehérvár é.n. 3.

17 iskolafejlesztés céljára évi magyar aranyat ígér, s ennek forrásául a fehérvári híd árendáját és a vámot jelöli ki, és szeretné, hogy 16 vagy 20 atya legyen itt. 12 A rend nagy elfoglaltsága miatt azonban csak 8 jezsuita jutott a gyulafehérvári iskolához. 13 Az 1585/86-os pestisnek Gyulafehérváron négy jezsuita is áldozatul esett, de a vesztességet sikerült pótolniok. 14 Végzetesebbnek minősült az évi medgyesi országgyűlés, melyen hamis vádak alapján a protestáns rendek számos a követelték az országból való örökös kitiltásukat. 15 Báthory Zsigmond fejedelmet választás elé állították, akinek ellenállása megtört, 16 és aláírta a kitiltó határozatot. 17 A jezsuiták 25 nap haladékot kaptak, hogy a fejedelem birodalmából mindenünnen kimenjenek, és többé soha be ne jöhessenek. 18 A jezsuiták távozásával a katolikus iskola is megszűnt. 19 A jezsuiták kiűzése örökre szólt ugyan, de csak hét évig tartott. A fejedelem nem feledhette, hogy mint tanítvány a hálátlanság bűnébe esett, midőn esküvel fogadta (1589. január 2.), hogy a jezsuitákat soha meg sem tűri. Carilo Alfonz jezsuita, pápai diplomataként tárgyalásaival elérte, hogy az áprilisi országgyűlésen az erdélyi rendek törölték a medgyesi határozatot és a jezsuitáknak megengedték, hogy Erdélyben három helyen (Kolozsmonostoron, Kolozsváron és Gyulafehérváron) újra letelepedhessenek. 20 Mindhárom helyen újraindították az iskoláikat. Fehérváron maga a fejedelem támogatta őket, a város környéki településeket és telkeket 21 adott a jezsuitáknak, sőt, megélhetésre szükséges adományokon kívül évenként 400 forintot is utalványoz, hogy a collegium építésével járó költséget is fedezhessék. 22 Ez időben Gyulafehérváron két iskola működött: a jezsuitáké és a protestánsoké. A rend újabb kitiltásával (1605) az iskola nem szűnt meg, mert a jezsuiták, mint világi papok tanítottak 12 OL-J. 95. C. 13 CSÍKY Miklós: A gyulafehérvári róm. kath. főgimnázium története ( ). Kézirat. Gyfv. é.n CSÍKY Miklós: A gyulafehérvári róm. kath. főgimnázium története ( ). Kézirat. Gyfv. é.n Vö. VESZELY Károly: Erdélyi Egyháztörténeti Adatok. Kolozsvár 1860, Maga a legátus engedékenységet tanácsolt neki, megmagyarázván, hogy katholikus fölfogás szerint nem köteles oly ígéreteket teljesíteni, melyeket meggyőződése ellenére s a kényszer nyomása alatt tett. BOCSKAY Brutus: A jezsuiták története. I-VI. Lipcse 1873, 33. (*Bocskay Brutus protestáns nézőpontból általában csípős, gunyoros hangnemben ír a jezsuitákról.) 17 Vö. VESZELY Károly: Erdélyi Egyháztörténeti Adatok. Kolozsvár 1860, SZILÁGYI Sándor (szerk.): Erdélyi Országgyűlési Emlékek. III. Budapest 1894, SZILÁGYI Sándor (szerk.): Erdélyi Országgyűlési Emlékek. III. Budapest 1894, SZILÁGYI Sándor (szerk.): Erdélyi Országgyűlési Emlékek. III. Budapest 1894, Tótfalud, Ompolyica, Benedek, Oláh-(Felső)-Gáld, valamint a fehérvári alsóvárosban 12 jobbágytelek. 22 OL-J. 95. E.G. In: CSÍKY Miklós: A gyulafehérvári róm. kath. főgimnázium története ( ). Kézirat. Gyulafehérvár é.n. 5.

18 az iskolában. Bocskay halála 23 után a jezsuiták újra visszajöhettek, ügyüket az évi országgyűlésen rendezték, melyen kimondták, hogy soha ez a szerzet többé ez országban bé ne vétessék. 24 Ennek ellenére az iskola továbbra is fennállott, melyről azt is tudjuk, hogy négyosztályú iskola volt. 25 Összefoglalva az eddig tárgyalt periódust, megállapítható, hogy között a gyulafehérvári iskola vezetése a jezsuiták kezében volt, természetesen kivonva ebből a kitiltás hétéves periódusát. Az oktatási tartalmat és módszereket a kor tanügyi követelményei és körülményei alapján rekonstruálhatjuk. Annyi bizonyos, hogy a jezsuita nevelés főcélja, hogy az egyháznak hű, buzgó és kitartó harcosokat neveljen. A tanulmány tantárgyait képezik a vallási igazságok alapos elsajátítása, különös tekintettel azon kérdésekre, melyeket a protestánsok nem vallottak, és a latin nyelvben való teljes jártasság, melyben mesterül Cicerót tekintették. 26 A tanítást azokkal kezdték, akik már tudtak írni-olvasni. A nyelvtan-tanítása három osztályban (infima, media, suprema grammatices) történt. 27 A két felső osztály neve: Humanitas, mely a poesist és rhetoricát foglalja magába. A poeticai osztályban verstant tanulnak, és olvassák Ovidius, Vergilius, Horatius és Martialis válogatott költeményeit. A tanultak anyagát latinul, levél formájában dolgozzák fel. Legfelső osztály a rhetorica, ahol a szónoklattant adják elő, s Cicero beszédeit olvassák. A latin mellett görögül is tanultak, s ezt már a második osztályban megkezdték. Az iskolában délelőtt két és fél órán át tanítottak. Délután az oktatás két órát vett igénybe. Vasárnapon kívül a tanulóknak még egy szüneti napjuk (általában szerdán) volt. Minden szombaton az addig tanultakból vitatkozást tartottak. Vizsgára ( vizsgálatra ) egy évben kétszer került sor, mely után nyilvános ünnepet szerveztek, mely alkalomból vagy színdarabot adtak elő, vagy vitatkozás tartottak december 29. Feltételezések szerint az osztrákok lassan ölő méreggel megmérgezték. Gyulafehérváron temették el a székesegyházban. 24 SZILÁGYI Sándor (szerk.): Erdélyi Országgyűlési Emlékek. IV. Budapest 1894, Az iskola létezését bizonyítja a 1644-ből származó lajstrom, mely felsorolja a templomhoz és iskolához tartozó ingatlan javakat (iskolaépület v. residentia, több szántóterület és szőlős). Ld. BZENSKY Rudolf: Prologomena Daciæ mediterraneæ. Kézirat. V In: CSÍKY Miklós: A gyulafehérvári róm. kath. főgimnázium története ( ). Kézirat. Gyulafehérvár é.n FRANKL Vilmos: A hazai és külföldi iskolázás a XVI. században. Budapest 1873, A legalsó osztályban a névszó- és igeragozást adják elő, s arra törekednek, hogy a közönségesebben előforduló szavakat elsajátítsák. A második osztályban az egész alaktant átveszik, s Cicero válogatott leveleit olvassák. A harmadik osztálynak tárgya a mondattan, olvassák Cicero leveleit, Æsopus meséit és Vergilius Bucolicáját.

A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez

A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez A Congregatio Jesu egyetemes küldetése: Latin-Amerika - Argentína - Brazília - Chile - Kuba Küldetés az egész világra, minden néphez Európa - Ausztria

Részletesebben

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata

Részletesebben

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK Casa Balthasar, Róma, 2000-2002 Licencia dolgozat, Torontó, 2005-2007 Hivatásgondozási munka, 2007- KÉRDÉSFELTEVÉS

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont

1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1 1. ábra: A Partium területe Bethlen Gábor halálakor. Rajzolja be a Partiumot alkotó területrészeket piros határvonalakkal, és írja be a területek neveit! 2.

Részletesebben

MARY WARD (1585-1645)

MARY WARD (1585-1645) MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel?

Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel? Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel? Szabad témakör Intézményi hatáskör, lehetőség. Követelmények és a tartalom meghatározása a

Részletesebben

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta

Részletesebben

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai

Részletesebben

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban

Részletesebben

Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője

Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Életrajza Vojtěcha Hasmandová anya 1914. március 25.-én született

Részletesebben

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás)

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) A vallás Vallásnak tekintünk minden olyan eszmerendszert, amely az emberi és társadalmi élet végső kérdéseire, az élet értelmére és céljára

Részletesebben

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest),

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Kik a ferencesek? A Ferences Rend 800 éve van jelen a társadalom szolgálatában. Ismert és elismert közösség Magyarországon és világszerte. A Rend elsődleges feladata az evangelizáció, ez ugyanakkor különböző

Részletesebben

5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei

5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei Szakmai kompetenciák A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia

Részletesebben

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.

Részletesebben

Határtalanul a Felvidéken

Határtalanul a Felvidéken Határtalanul a Felvidéken A nyitrai piarista gimnázium 1698-tól 1919-ig működött. Bottyán János ezredestől misealapítványt szereztek. Végül 1701-ben Mattyasovszky László püspök tett számukra nagyobb alapítványt.

Részletesebben

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként

Részletesebben

Reformáció, katolikus megújulás

Reformáció, katolikus megújulás Reformáció, katolikus megújulás üldözések, keresztes hadjáratok albigensek, valdensek, bogumilok Wycliff tagadta a pápaság vezető szerepét az egyházon belül, tagadta az egyház világi hatalmát és gazdagságát,

Részletesebben

EMLÉKKÖNYVÜNK

EMLÉKKÖNYVÜNK EMLÉKKÖNYVÜNK 1938 1998 60 EMLÉKKÖNYVÜNK 1938 1998 60 A ceglédi Kossuth Reálgimnázium 1938. évben végzett tanulóinak emlékkönyve Összeállította: Taracsák István Mûszaki szerkesztés és tipográfia: Taracsák

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

A katolikus egyház Magyarországon a XX. században 1918-1989.

A katolikus egyház Magyarországon a XX. században 1918-1989. A katolikus egyház Magyarországon a XX. században 1918-1989. A katolikus egyház Magyarországon A századelsőfelében a lakosság 63%-a katolikus 1941-re az arány 55%-ra csökken határváltozások Mint bevett

Részletesebben

Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)

Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) Tematika FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) 1. hét: A magyar művelődés korai szakaszai 2. hét: A magyarok és a IX-X. századi Európa

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában Európa egy földrész, ahol 50 ország vagy független állam található, amelynek a területe 10,2 millió km2, népessége 740 millió fő, több, mint

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

Szögi László: Az egyetemi és akadémiai ifjúság politikai szerepvállalása között. ELTE Levéltári Nap November 3.

Szögi László: Az egyetemi és akadémiai ifjúság politikai szerepvállalása között. ELTE Levéltári Nap November 3. Szögi László: Az egyetemi és akadémiai ifjúság politikai szerepvállalása 1830-1880 között ELTE Levéltári Nap 2017. November 3. 1847-ben működő felsőoktatási intézmények Sorszám Intézmény Korszak 1. Budai-Pesti

Részletesebben

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) Tematika FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) 1. hét: Az emberiség őstörténete, az őskor művészete 2. hét: Az ókori Közel-Kelet 3. hét: Az ókori Egyiptom 4. hét: A minósziak

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk.

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk. 2014. Július 13. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele II/28. szám Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk. A mai vasárnap olvasmányai

Részletesebben

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5 TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani

Részletesebben

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János

Részletesebben

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa

Részletesebben

Médiafigyelés. Könyvadomány

Médiafigyelés. Könyvadomány Médiafigyelés Magyar Nyelvőr Alapítvány Könyvadomány Készítette: Glenwood Média Kft. 1027 Budapest, Fő utca 73. Email: dobos.imre@helyimedia.hu Tel/fax: 06/1/202-0836 Média: Udvarhelyi Híradó Dátum: 2016.

Részletesebben

2. A hitoktatás struktúrája

2. A hitoktatás struktúrája 2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a

Részletesebben

Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt.

Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt. csendes óráimban, vagy álmatlan éjszakáimon át kirajzolódtak előttem a mélytitkú tárnák s gyakran hallani véltem a gépek zakatolását s a verejtékhúzó csákányok döngését a rózsafáim alatt, vagy a templomunk

Részletesebben

IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ

IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ S Z E M L E IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ Csíksomlyó, 2003. június19 22. Dr. Ferencz József levezetõ elnök (és az EMT Földmérõ Szakosztály elnöke) fotók: Hodobay-Böröcz András A már hagyományosnak minõsített,

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról

Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról BETHLEN GÁBORRA EMLÉKEZÜNK Nagy Dóra Schrek Katalin Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról Négyszáz éve, hogy erdélyi fejedelemmé választották Bethlen Gábort. A kolozsvári országgyűlés 1613. október

Részletesebben

A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon

A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció gyors elterjedésének az okai Az egyház elvilágiasodása Mátyás király uralkodása alatt a király az ország irányításában alkalmazott nagy

Részletesebben

Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint

Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint Kaposi József Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint egyházi, állami hivatalnokok képzése új hitvilág és erkölcsi felfogás terjesztése mindennapok élete

Részletesebben

Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon

Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon II. II. Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon II. Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon Művelődéstörténeti konferencia a jezsuita rend sárospataki

Részletesebben

3. AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOK ÚTJA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Lk 23,26-49)

3. AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOK ÚTJA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Lk 23,26-49) 3. AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOK ÚTJA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Lk 23,26-49) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra, Budapest, 1986.;

Részletesebben

A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban

A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A lakosság etnikai összetétele 30000 25000 20000 15000 Románok Magyarok Szászok 10000 5000 0 1910 1930 1948 2002 2011

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

2 Tiszták, hősök, szentek. Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb

2 Tiszták, hősök, szentek. Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb 2 Tiszták, hősök, szentek Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb 2013 ( 2 ) Adalbert Prága püspöke volt Szent Adalbert emléknapja: április 23. Az államalapítást követő évtizedekben

Részletesebben

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben

Részletesebben

GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY FELADATLAP 1.

GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY FELADATLAP 1. GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY 2013-2014. FELADATLAP 1. 1 Kedves Diákok, kedves Kollégák! A Géfin Gyula emlékverseny három feladatlapja három, némileg eltérő tematika köré fog csoportosulni. A köztük lévő kapcsolatot

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Pozitív intézményi légkör

Pozitív intézményi légkör Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén

Részletesebben

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson

Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson A vezetőfejlesztés jézusi módszere 2 Timóteus 2:2 1) Válassz jól Lukács 6:12-16 1 Timóteus 5:22 Elhívás Jellem Képességek 2) Fektess be időt 12 Egy A három Egy

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete

Részletesebben

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem

Részletesebben

ŐSZENTSÉGE XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A BÉKE VILÁGNAPJÁRA 2012. JANUÁR 1.

ŐSZENTSÉGE XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A BÉKE VILÁGNAPJÁRA 2012. JANUÁR 1. ŐSZENTSÉGE XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A BÉKE VILÁGNAPJÁRA 2012. JANUÁR 1. A FIATALOK NEVELÉSE AZ IGAZSÁGOSSÁGRA ÉS A BÉKÉRE 1. Az új év kezdete, amely Isten ajándéka az emberiség számára, arra indít, hogy

Részletesebben

Kiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon

Kiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon Kiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon I. Teszt 1. Ki volt az alábbiak közül katolikus püspök? a. Bornemissza Péter b. Forgách

Részletesebben

Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet

Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet 2015/12/14 Pálosaink és Pécs címmel jelent meg az OSZK és a Magyar Pálos Rend közös pálos rendtörténeti kiállításához kapcsolódó 2015 februárjában

Részletesebben

Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba

Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba Készítette: Kónya Franciska BBTE (Kolozsvár), BTK, A Magyar Irodalomtudományi Tanszék 2. éves doktorandusza. Firenze, 2011.05.12. @ Kónya Franciska

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

Nyomtatható változat. Megjelent: Szent Korona 1992. jan. 15., 3. és 12. old.

Nyomtatható változat. Megjelent: Szent Korona 1992. jan. 15., 3. és 12. old. A hazánkat több mint 40 éven át elnyomó bolsevista rendszer egyik legfontosabb célja a vallásos világnézet, a vallásos lelkület és a valláserkölcs kiirtása volt. A bolsevik ideológusok ugyanis kezdettől

Részletesebben

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára)

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Orosz István (Debreceni Egyetem, Magyarország) Szőlőbirtokos arisztokraták Tokaj-Hegyalján

Részletesebben

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN.

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN. EGYHÁZI IRODALMUNK 1 925-BEN 155 Tanügyi jelentések újra sok kívánalmat tártak fel, minthogy azonban a tanügy helyzete a napi kérdések legégetőbbje, s minthogy e téren elhatározások előtt állunk, e kérdések

Részletesebben

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30.

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30. Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása 2014. Január 30. Bemutatkozás A Stratégia alkotás előzményei Felmérés a lelkészek körében: - a kérdőívet 2012. december és 2013.

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium

A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA P. Holczinger Ferenc SJ igazgató Tartalom Tartalom... 2 AZ INTÉZMÉNY NEVELÉSI-OKTATÓ MUNKÁJÁNAK ALAPELVEI, CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI

Részletesebben

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük?

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük? Hogyan növelhető az iskola megtartó ereje? Mit tehetünk a tanulói lemorzsolódás ellen? Mit tehet a család? Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük? FPF konferencia 2018.02.24

Részletesebben

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme

Részletesebben

RÉVÉSZ IMRE EGYHÁZTÖRTÉNELEM. I. Az ó'skeresztyénségtől az ellenreformációig

RÉVÉSZ IMRE EGYHÁZTÖRTÉNELEM. I. Az ó'skeresztyénségtől az ellenreformációig RÉVÉSZ IMRE EGYHÁZTÖRTÉNELEM I. Az ó'skeresztyénségtől az ellenreformációig II. Az ellenreformációtól napjainkig (az 1930-as évekig) Különös tekintettel a magyar protestantizmus történetére Az 1936-ban,

Részletesebben

Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata

Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata 2017. 07. 04. Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus

Részletesebben

4 Tiszták, hősök, szentek NURSIAI SZENT BENEDEK SZENT DOMONKOS ASSISI SZENT FERENC LOYOLAI SZENT IGNÁC BOSCO SZENT JÁNOS

4 Tiszták, hősök, szentek NURSIAI SZENT BENEDEK SZENT DOMONKOS ASSISI SZENT FERENC LOYOLAI SZENT IGNÁC BOSCO SZENT JÁNOS 4 Tiszták, hősök, szentek NURSIAI SZENT BENEDEK SZENT DOMONKOS ASSISI SZENT FERENC LOYOLAI SZENT IGNÁC BOSCO SZENT JÁNOS 2013 Benedek nem érezte jól magát Rómában, ezért otthagyta az iskolát és a várost

Részletesebben

Az önkéntességtől az aktív állampolgárságig Szakmai szeminárium 2011. szeptember 21.

Az önkéntességtől az aktív állampolgárságig Szakmai szeminárium 2011. szeptember 21. Önkéntesség és tapasztalatok az egyházi ifjúsági szervezetekben Az önkéntességtől az aktív állampolgárságig Szakmai szeminárium 2011. szeptember 21. Gábor Miklós, Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány MKPK Ifjúsági

Részletesebben

HETÉNYEGYHÁZI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET STRATÉGIÁJA

HETÉNYEGYHÁZI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET STRATÉGIÁJA HETÉNYEGYHÁZI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET STRATÉGIÁJA KÉSZÜLT 2014 NYARÁN JÖVŐKÉP: Azt ismertük fel, hogy Isten olyan krisztusközpontú gyülekezetet akar látni Hetényegyházán, amely felismeri és cselekszi az

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KATEKÉZIS IV. ÉVFOLYAM A TANTÁRGY ADATLAPJA

ÁLTALÁNOS KATEKÉZIS IV. ÉVFOLYAM A TANTÁRGY ADATLAPJA ÁLTALÁNOS KATEKÉZIS IV. ÉVFOLYAM A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş-Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár intézmény 1.2 Kar Római Katolikus Teológia Kar 1.3 Intézet Pasztorálteológia

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

Forrás. Jézus mellénk állt

Forrás. Jézus mellénk állt Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258. MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban 1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Az Országgyűlés...12012 (...) OGY határozata

Az Országgyűlés...12012 (...) OGY határozata {remegiysz km : I S9 0 11 Érkezett : 2012 FFFR 1 4. Az Országgyűlés...12012 (...) OGY határozata a Máriapócsi Kegyhelyről és a magyar görögkatolikus közösség társadalomba n betöltött szerepér ől Magyarország

Részletesebben

A kezek összeérnek,/isten magyarnak teremtett (Koltay Gergely: A Zobor alji magyarok himnusza)

A kezek összeérnek,/isten magyarnak teremtett (Koltay Gergely: A Zobor alji magyarok himnusza) EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 3300 EGER, Ifjúság u. 2.sz Tel: (36) 324-808 Fax: (36) 324-909 OM azonosító: 031598 Web: www.szilagyi-eger.hu, E-mail: eszeg@eszeg.sulinet.hu A kezek összeérnek,/isten

Részletesebben

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz!

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Tisztelt Szülők, kedves Nyolcadikos és Negyedikes Tanulók! Mindenki számára elismerhető és elfogadható tény az, hogy a jövő sok tekintetben függ gyermekeink,

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig 3 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig 2013 ( 2 ) Erzsébet sokat imádkozott Árpád-házi Szent Erzsébet Ünnepe:

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Sárospatak - tanulmányút április 7. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok

Sárospatak - tanulmányút április 7. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok SÁROSPATAKI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM Sárospatak - tanulmányút 2018. április 7. EFOP-5.2.2-17-2017-00066 Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok "SCHOLA PATAKIANA" Sárospatak,

Részletesebben

Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat. Érvényes: 2009. november 31-től.

Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat. Érvényes: 2009. november 31-től. Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat Érvényes: 2009. november 31-től. Jóváhagyta: Fischerné Szilasi Gabriella igazgató 1. Az iskolai

Részletesebben

Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.

Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése. Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól

Részletesebben

A TANÁROK ÉVKÖNYVEKBEN MEGJELENT ÍRÁSAI

A TANÁROK ÉVKÖNYVEKBEN MEGJELENT ÍRÁSAI A TANÁROK ÉVKÖNYVEKBEN MEGJELENT ÍRÁSAI Balás Imre: Eszmetöredékek a történelem oktatásának módszeréről. A szabadkai Városi Főgymnasium értesítvénye az 1873 74. tanévben. 3 4. Bölcskey Lajos: Van-e a középiskolában

Részletesebben

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon 2014. 09. 01. A gyülekezetek segítése a cél Szórványgondozó lelkipásztorok gyűltek össze szeptember 1-én Algyógyon, hogy a szórványgyülekezetek

Részletesebben