Budapesti Gazdasági Főiskola

Átírás

1 Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR ÚJABB DIPLOMÁS KÉPZÉS GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Levelező tagozat EU-kapcsolatok szakirány AZ EURÓPAI UNIÓ HULLADÉKGAZDÁLKODÁSA. A MAGYARORSZÁGI HELYZET HAJDÚ-BIHAR MEGYE PÉLDÁJÁN Készítette: Szabó Mónika Budapest, 2004

2 Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni Dr. Fazekas Istvánnak, külső konzulensemnek a szakdolgozatom megírásához nyújtott segítségéért. 3

3 1. Bevezetés Az Európai Unió hulladékgazdálkodása Az Európai Unió környezetvédelmi politikájának kialakulása, fejlődése Hulladékgazdálkodás az Európai Unióban A hulladékgazdálkodás jogi szabályozása Jogszabályi mulasztások Hulladékáramok, tendenciák Hulladékkezelés A környezetkímélő hulladékgazdálkodás prioritásai Megelőzés A hulladék keletkezésének megelőzését szolgáló eszközök Integrált Szennyezés-megelőzés és Szabályozás (IPPC = Integrated Prevention and Control) Újrahasznosítás Az újrahasznosítás támogatási eszközei A bővülés környezeti hatásai A környezetvédelmi politika finanszírozása A tagjelölt országok számára nyújtott környezetvédelemmel kapcsolatos támogatási programok Magyarország hulladékgazdálkodása A hulladékgazdálkodás jogi szabályozása Magyarországon Szervezett hulladékgyűjtés települési szilárd hulladék A települési szilárd hulladék kezelése Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv Finanszírozás NKP Hulladékgazdálkodási Akcióprogram Veszélyes hulladékok Támogató eszközök, intézkedések Hajdú-Bihar megye hulladékgazdálkodása

4 4.1. A főbb hulladékáramok gyűjtése Települési szilárd hulladék Szelektív gyűjtés települési szilárd hulladék A települési szilárd hulladék kezelése ISPA projekt Veszélyes hulladékok Kiemelten kezelendő hulladékáramok Elérendő hulladékgazdálkodási célok, megvalósításuk módjai Összegzés Táblázatok és ábrák jegyzéke Rövidítések jegyzéke...59 Irodalomjegyzék

5 1. Bevezetés A környezetvédelemről, ezzel kapcsolatos eseményekről, konferenciákról egyre többet lehet manapság hallani, olvasni. Mondhatni azt is, hogy a környezetvédelem divatos téma lett, bár valószínűleg megvan az oka, hogy miért. A Föld népessége mind jobban gyarapodik, s az előrejelzések egyre aggódóbb hangnemben figyelmeztetnek, hogy a túlszaporodó emberiség saját jövőjének biztonságát kockáztatja, amennyiben nem figyel eléggé a környezetére, a természetre, ahol él. A fejlődés, a modern technikák alkalmazásának egyik velejárója a mind nagyobb mennyiségben keletkező hulladék. Korábban ennek nem szenteltek túl nagy figyelmet, viszont amikor a hulladékhegyek már oly magasra nőttek, hogy csak szaporodtak a velük kapcsolatos gondok, egyesek megkongatták a vészharangot, s megálljt parancsoltak a szemetelés további mértéktelen folytatásának. A fejlődést nem lehet úgy fenntartani, hogy közben az ember elpusztítja maga körül a környezetet, hisz akkor előbb-utóbb saját életét is veszélyezteti. Dolgozatom témájául a hulladékgazdálkodást választottam az Európai Unióban és Magyarországon a csatlakozás aktualitásából kifolyólag. Magyarországon belül konkrét példaként Hajdú-Bihar megyét vettem, hogy az ottani helyzeten keresztül szemléltessem, hogy milyen lemaradásunk van még az Európai Unióhoz képest, s hogy milyen intézkedések történtek-történnek az elmúlt néhány és az eljövendő sok évben a hátrány lefaragása érdekében. Először az Európai Unió környezetvédelmének kialakulásáról, fejlődéséről esik szó, majd konkrétan a hulladékgazdálkodásról, az azzal kapcsolatos jogszabályokról, a hulladék mennyiségéről, fajtáiról, a keletkezési tendenciákról. Ezt követik a hulladékkezelési eljárások és a környezetkímélő hulladékgazdálkodás prioritásai, azok közül is a megelőzés és az újrahasznosítás kap több figyelmet. Szó lesz még a bővülés környezeti hatásairól, a környezetvédelmi politika finanszírozásáról és a tagjelöltek számára nyújtott támogatásokról. 6

6 A harmadik fejezet a magyarországi helyzetet tárgyalja, ezen belül a települési szilárd hulladék, s az ezzel kapcsolatos hulladékgyűjtés és kezelés kap kiemelt szerepet. Itt is szóba kerül a finanszírozás, külön rész foglakozik az Országos Hulladékgazdálkodási Tervvel és a Hulladékgazdálkodási Akcióprogrammal, s végül a célkitűzések megvalósítását segítő támogató eszközök kerülnek szóba. A negyedik fejezet Hajdú-Bihar megye hulladékgazdálkodását veszi nagyító alá. Leginkább a települési szilárd hulladék a hangsúlyos itt is, a hozzá kapcsolódó szelektív gyűjtés és az ISPA projekt bemutatása részletesebben történik. Ezen kívül szó lesz még a veszélyes és a kiemelten kezelendő hulladékokról, majd itt is a hulladékgazdálkodási célok és a megvalósítási módok zárják a fejezetet. 7

7 2. Az Európai Unió hulladékgazdálkodása 2.1. Az Európai Unió környezetvédelmi politikájának kialakulása, fejlődése A Római Szerződés létrehozásakor az alapító tagállamok még nem foglalkoztak a környezetvédelem kérdésével, ez az igény csak később jelent meg, miután az intenzív gazdasági fejlődés velejárójaként a környezet állapota folyamatosan romlott. A hetvenes évek elejére alakult ki az az álláspont, hogy a környezet védelmének érdekében szükséges valamiféle közösségi együttműködés megteremtése. Az elhatározást követően a közösségi környezetvédelmi politika keretén belül megkezdődött a szabályok kidolgozása, s a környezetvédelmi akcióprogramok elindítása. Míg az első két akcióprogram (1973-as ill es kezdéssel) főként csak a környezet helyreállítására törekedett, a harmadik akcióprogramban már láthatóan körvonalazódtak a közösségi környezetvédelmi politika céljai és alapelvei. Ebben fektették le például a legfőbb alapelvet: a megelőzés alapelvét. Az Egységes Okmány a Római Szerződést kiegészítette a környezet védelmére vonatkozó cikkekkel, ezáltal intézményi keretet is teremtve ennek a politikának. A Maastrichti Szerződés a környezetvédelmi politika hatáskörének bővítésén és az újabb célok megfogalmazásán túl bevitte az alapelvek közé a fenntartható fejlődés koncepcióját, majd az Amszterdami Szerződés kimondta, hogy a környezetvédelmi politikát minden más politikába integrálni kell. Fő célkitűzésként jelenik meg a környezet minőségének védelme és javítása, az emberi egészség védelme, a természeti erőforrások ésszerű felhasználása, valamint a nemzetközi szintű intézkedések ösztönzése a regionális és globális környezeti problémák kezelése érdekében. (Horváth, 2001) A megelőzéshez kapcsolódóan a természeti erőforrások ésszerűbb felhasználása magába foglalja a termelés csökkentését és hatékonyságának növelését, az újrafelhasználás mértékének növelését mind a termelésben, mind pedig a hulladékgazdálkodásban, valamint alternatív energiaforrások alkalmazását, melyek kevésbé ártalmasak a környezetre nézve. A fent említetteken kívül az alapelvek közé tartozik még az elővigyázatossági elv, a károk környezeti forrásnál történő helyreállításának elve, a szennyező fizet elv a gyártói felelősség elvével egyetemben, valamint a közelség és az önellátás elve is. 8

8 Az ötödik akcióprogram ( ) bár újabb hosszú távú célokat és teljesítendő terveket jelölt meg, jogi kötelezettségeket nem rendelt melléjük, valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy az eredmények elmaradtak a várakozásoktól. A célok elérésére ugyanakkor adózási és egyéb gazdasági ösztönzők nyújtását is javasolta azon termelőknek, akik jobban szem előtt tartják a környezet védelmét. Jelenleg a hatodik környezetvédelmi akcióprogram zajlik ( ), mely négy területet emelt ki: az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a természetvédelem és a biológiai diverzitás megőrzése, a környezet-egészségvédelem, a természeti erőforrások fenntartható használata és a hulladékgazdálkodás. A fenntartható fejlődés és a hatékonyabb integrálás érdekében az EU törekszik a már meglévő és a menet közben születő joganyag végrehajtásának biztosítására, egy fenntarthatóbb, környezettudatosabb termelési és fogyasztási modell kialakítására, az állampolgárok jobb informálására. Az integráció során a környezetvédelmi hatásvizsgálat is fontos szerepet játszik. Mivel ez a környezetvédelmi akcióprogram már a kibővült EU-ban kerül végrehajtásra, ezért kialakításakor figyelembe kellett venni, hogy a csatlakozó országoknak is integrálniuk kell a környezetvédelmi teendőket a különféle politikáikba Hulladékgazdálkodás az Európai Unióban A hatodik akcióprogramban a hulladékgazdálkodás kiemelten jelenik meg. Az EU a környezetvédelmen belül a hulladékgazdálkodás területén is igyekszik a fenntartható, ökológiailag elfogadható hulladékkezelést megvalósítani, mely nem veszélyezteti a lakosság egészségét és a környezetet is a lehető legkisebb mértékben károsítja. Ennek megfelelően törekszik a hulladék keletkezésének megakadályozására, támogatja az újrafelhasználást és az újrahasznosítást, valamint a hulladékégetést energianyerés céljából. Törekszik a lerakás minimalizálására, a lerakási feltételek javítására és szabályozza a hulladékszállítást. A 75/442/EGK keretdirektíva definíciója szerint hulladéknak minősül minden olyan anyag vagy tárgy, amely az I. mellékletben megjelölt csoportokba tartozik, és amelytől tulajdonosa megszabadul, meg akar szabadulni vagy meg kell szabadulnia. 9

9 A Közösség 1989-ben csatlakozott a Veszélyes Hulladékok Határokon át Történő szállításáról és Elhelyezéséről szóló Bázeli Konvencióhoz, mely megtiltja a veszélyes hulladékok szállítását a nem OECD országokba A hulladékgazdálkodás jogi szabályozása A hulladékkal kapcsolatos közösségi jognak három nagy területe van: a horizontális jogi előírások, a hulladékkezelésre vonatkozó előírások és a specifikus hulladékáramokra vonatkozó előírások. Horizontális jogi előírások A horizontális előírások egyfajta keretet képeznek a hulladékgazdálkodás számára. Ide tartozik az 1975-ös 75/442/EGK direktíva a hulladékokról (hulladék keretdirektíva), mely a legfontosabb fogalmak meghatározását és a hulladékgazdálkodás alaptételeit tartalmazza. Ezt 1991-ben és 1996-ban a technikai fejlődésnek megfelelően átdolgozták. A keretirányelv értelmében a tagállamoknak minden szükséges lépést meg kell tenniük a hulladékképződés megelőzésére, elő kell segíteniük az újrafelhasználást és az újrahasznosítást, valamint biztosítaniuk kell az emberi egészségre és a környezetre nem veszélyes ártalmatlanítást. Ezen kívül kötelező jelleggel előírja a tagállamoknak az ún. hulladékgazdálkodási tervek létrehozását és a hulladékkezelési létesítmények engedélyezési rendszerének kialakítását. A veszélyes hulladékokról szóló 1991-es módosított 91/689/EGK irányelv a veszélyes hulladékokra vonatkozóan egészíti ki az előbb említett keretdirektívát. Többek között felsorolja azokat a tulajdonságokat, melyek alapján az adott hulladék veszélyesnek minősül, és előírásokat fogalmaz meg a veszélyes hulladékkezelő létesítmények engedélyezéséről. A hulladék keretdirektíva és a veszélyes hulladék direktíva képezi az alapját a hulladékjegyzéknek és a veszélyes hulladékok jegyzékének. A 259/93 sz. EGK rendelet szabályozza a hulladékok határokon át történő szállításának felügyeletét és ellenőrzését. Ez a rendelet kapcsolódik a Bázeli Egyezményhez, mely megtiltja a veszélyes hulladékok szállítását a nem OECD-országokba. Míg az 10

10 ártalmatlanítandó hulladékok Közösségen belüli szállítására a rendelet a közelség és az autarkia alapelvét tekinti mérvadónak, addig az újrahasználandó vagy újrahasznosítandó hulladékok szállításával kapcsolatban már jóval liberálisabb megközelítést alkalmaz. Hulladékkezelésre vonatkozó előírások Az 1999-es, a lerakókról szóló 1999/31/EK irányelv az igazgatással kapcsolatban ír elő teendőket, többek között a lerakókra vonatkozó technikai követelményekről, környezetvédelmi normákról vagy épp az engedélyezési feltételekről. Kijelölt célokat is tartalmaz arról, hogy csökkenteni kell a biológiailag lebontható hulladékok mennyiségét a lerakott hulladékban (2002-ig 25 tömegszázalékkal, 2005-ig 50 tömegszázalékkal, 2010-ig 65 tömegszázalékkal), és megtiltja bizonyos hulladékok lerakását. A hulladékok égetéséről szóló 2000/76/EK direktíva szintén tartalmaz engedélyezési feltételeket, határértékeket, hulladék átadási-átvételi előírásokat, az égetési maradékokkal, ellenőrzéssel és méréssel kapcsolatos előírásokat. Az integrált szennyezés-megelőzési és ellenőrzési direktíva ( IPPC-irányelv 96/61/EK) főleg a veszélyes hulladékok hasznosításával, a hulladékégetéssel és a hulladékártalmatlanítással kapcsolatban ír elő intézkedéseket. Mind a három irányelv különbséget tesz a már meglévő/régebbi és a később létesült/új létesítmények között abban a tekintetben, hogy a korábbiak számára átmeneti időszakot jelölnek meg az előírt követelmények teljesítésénél. Speciális hulladékáramok A speciális hulladékáramokra vonatkozó legfontosabb irányelvek közé tartozik a csomagolóanyagokról és a csomagolási hulladékokról szóló 94/62/EK irányelv, mely többek között célokat tűz ki az újrahasznosításra (például a csomagolóanyagoknál 2001 végéig 50%-os visszagyűjtési arány elérése), információs és oktatási programokat ír elő az újrahasznosítható csomagolások előnyeinek népszerűsítésére. 11

11 A kiselejtezett autókra vonatkozó 2000/53/EK direktíva és a kiselejtezett elektromoselektronikus eszközökről szóló direktíva szintén újrahasznosítási célokat tűz ki, valamint kötelező jelleggel előírja a gyártói felelősséget. Létezik még irányelv a fáradt olajról, a szennyvíziszapról, a veszélyes anyagot tartalmazó szárazelemekről és akkumulátorokról. Míg a csomagolási direktíva inkább a megelőzés mennyiségi aspektusára koncentrál, azaz a csomagolóanyag csökkentésére törekszik, addig az utóbbi irányelvek a minőségi megelőzést hangsúlyozzák, vagyis a veszélyesség csökkentésére törekednek Jogszabályi mulasztások A hatékony hulladékgazdálkodáshoz szükséges lenne a közösségi jogszabályok időben történő és helyes átvétele. Ezt viszont a tagállamok gyakran elmulasztják, az előírásokat késve alkalmazzák vagy épp nem megfelelően. Az alapvető környezetvédelmi fogalmak tekintetében is vannak eltérések, Olaszország, Ausztria és az Egyesült Királyság például a közösségi definíciótól eltérő meghatározást használ a hulladék fogalmára, Luxemburg pedig nem realizálta az Európai Hulladékjegyzéket. A veszélyes hulladékok definíciójánál már javult a helyzet, de még mindig vannak olyan tagállamok, ahol nem megfelelő a nemzeti jogba való átültetés. Bár a hulladék fogalmával kapcsolatban rendszeresen merülnek fel viták, a definíciót mégsem változtatják meg. A hulladékgazdálkodási terv némely országban hiányosan kidolgozott, Olaszország, az Egyesült Királyság és Franciaország pedig 2001-ig még el se készítette a nemzeti hulladékgazdálkodási tervet. (Európai Parlament, 2003) Azóta ugyan történtek változások, ám Franciaországban ill. egyes francia fennhatóságú területeken például 2003 nyarán még mindig hiányoztak a területi hulladékgazdálkodási tervek (Párizs, Északi Régió, Tarn és Garonne körzete, Korzika, Francia Guayana). Az Egyesült Királyságban egyes angol, skót és walesi területeken volt ilyen hiányosság. Több tagállamban van ellenőrizetlen, engedély nélküli lerakás, ebből a szempontból Görögországban a legrosszabb a helyzet: bár tettek ellene intézkedéseket (2001 és

12 között a felére csökkentették az illegális lerakók számát), de még mindig 40% feletti az illegális lerakók aránya. (Kommission geht, ) Nem mindegy, hogy a meglévő környezetvédelmi fogalmakat ki hogy értelmezi. A definíciók időnként vitára adnak okot, s a szabadabban értelmezett szabályok nem megfelelő betartása miatt számos peres eljárás van folyamatban a Közösség és a tagállamok között. Az egyik ilyen vitatott fogalom maga a hulladék fogalma. A kritika ezzel kapcsolatban általános jellegű, időnként szóba kerül, hogy az újrahasználható anyagokat eleve ki kellene venni a hulladéknak minősülő anyagok köréből, mert például a szemét/hulladék fogalmához kapcsolódó negatív asszociáció nem pont segítőleg hat a versenyképes recycling-szektor felépítésére. A hatodik akcióprogram kifejezetten emiatt követeli meg, hogy tisztázzák a különbséget a hulladék és a hulladéknak nem minősülő anyagok között. Szintén kérdéses, hogy mi a kritériuma annak, hogy a hasznosítást meg lehessen különböztetni az ártalmatlanítástól. Az Európai Bíróság értelmezése szerint a hulladékkezelési eljárás hasznosításként értelmezendő, ha az intézkedés fő célja arra irányul, hogy a hulladék által más elsődleges anyagot helyettesítsenek". (Európai Bizottság, 2003, p. 23) Hulladékáramok, tendenciák Az utóbbi évtizedek tendenciája azt mutatja, hogy a keletkező hulladék mennyisége folyamatosan növekszik, ugyanakkor a hulladék egyre többféle összetevőt tartalmaz. A modern társadalmakban a hulladék mintegy 15%-a származik a háztartásokból, a többi részét a mezőgazdaság, a bányászat, és a feldolgozóipar állítja elő. A fogyasztási szokások megváltozása jócskán hozzájárult a keletkező hulladék mennyiségének növekedéséhez: a rövid élettartamú termékek térnyerése nem kedvez a környezetkímélő fogyasztás elősegítésének. Az Európai Unióban évente mintegy 2 milliárd tonna hulladék keletkezik, melynek körülbelül 2%-a veszélyes hulladék. A fő hulladékáramok a következők: ipari hulladékok, bányászati hulladékok, építési- és bontási hulladékok, települési szilárd hulladékok és az erdő- és mezőgazdaságból származó hulladékok. 13

13 A települési szilárd hulladékok ugyan nem a legnagyobb volumenű hulladékáramot adják, mégis nagy figyelmet szentelnek neki, mert gyűjtésük és kezelésük általában állami kézben van, és ez a hulladékfajta kapcsolódik leginkább a mindennapi életvitelhez. Legnagyobb részét a háztartási hulladék teszi ki, mely jórészt újrahasznosítható anyagokból áll (szerves anyag, papír, fém, műanyag, stb.), és kis mennyiségben veszélyes elemeket is tartalmaz (festékek, elemek, gyógyszerek, stb.). Az ipari hulladékok mennyisége az összmennyiségnek kb. negyedét-ötödét teszi ki, bár itt nehéz a mennyiséget és a trendet megbecsülni, mert a szektorba tartozó ágazatok különböző definíciója és a regisztrálási területek gyakori változása miatt a meglévő adatokat óvatosan kell kezelni. Előrejelzések szerint az ipari hulladék mennyisége gyorsabb ütemben fog növekedni, mint az összhulladék mennyiség. (Európai Bizottság, 2003) A bányászatból származó hulladékok kb %-ot tesznek ki, s elég nagy variációt mutatnak az egyes tagállamok között a bányászat volumenének és fajtájának függvényében. Az építési és bontási hulladékok aránya szintén változó, gazdasági és kulturális szempontoktól is függ, és persze a definíciókból adódóan is lehetnek eltérések. Az Európai Unióban az építési- és bontási hulladékok mintegy négyötödét öt ország termeli, s körülbelül egyharmadát újrahasznosítják (a darabolt tégla, csempe, beton, stb. még jól felhasználható sok helyen). Viszont mivel az építési technikák folyamatosan fejlődnek, egyre változatosabb építőanyagokat használnak, s ebből adódóan a keletkező hulladék is komplexebb kezelés igényel. A mezőgazdasági hulladékok egy részét a trágya, trágyalé, szalma, siló, zöldség- és gabonahulladék adja, más részét a növényvédő szerek, fáradt olaj, kimustrált mezőgazdasági gépek, stb. alkotják. Az Európai Környezeti Ügynökség szerint mennyiségéről nem állnak rendelkezésre átfogó becslések. (Európai Bizottság, 2003) Az egyes tagállamok nagyon vegyes képet mutatnak aszerint, hogy melyik gazdasági szektor milyen arányban részesedik a keletkező hulladékokból. Franciaországban és Írországban egyértelműen a mezőgazdasági hulladék áll a vezető helyen, de Görögországban és Nagy-Britanniában is jelentős mennyiség származik ebből a szektorból. 14

14 Németországban az építőipar a leginkább szemetelő, emellett a bányászat és a feldolgozóipar termel még jelentős hulladékot, az olaszoknál a feldolgozó- és az építőiparban nagyjából azonos mennyiségű hulladék keletkezik, Belgiumban és Hollandiában a feldolgozóipar, Svédországban a bányászat vezet, s kiegyenlítettebb a kép a dánoknál, spanyoloknál és finneknél. (Environment statistics, 2001) A legtöbb európai országban a hulladék összmennyisége emelkedő tendenciát mutat. A települési hulladékok már meglévő magas értéke jelentősen tovább emelkedik, akárcsak az építési- és bontási hulladékoké, valamint az ipari hulladékoké. A veszélyes hulladékok esetében viszont jó néhány országnál visszaesés mutatkozik, bár a megváltoztatott definíció egyes országoknál pont hogy emelkedést okozott. Az OECD becslései szerint a települési szilárd hulladék mennyisége az EU-ban 1995 és 2020 között a fejenkénti átlag 450 kg-ról 640 kg-ra fog emelkedni (jelenleg kb. 550 kg). (Európai Bizottság, 2003) 1. táblázat: Települési hulladék mennyisége az Európai Unióban (1000 t) Ország B DK : D : : : : EL : : : : : E F : : : IRL : : : : : I : : L NL A : : P FIN : : : S : : : : : UK : :

15 Forrás: Environment Statistics Pocketbook , p. 41 Ahogy a mellékelt táblázat 2 is mutatja, a legtöbb országnál folyamatosan nő a települési hulladék mennyisége. Franciaország esetében csökkent a mennyiség, ez akár az eltérő értelmezésből is adódhat, Németországban pedig nagyjából egyenletes értéket dokumentáltak. Ha a 94-es (ahol nincs, ott 95-ös) adatokat hasonlítjuk össze a 99-es (ill. 98-as) adatokkal, akkor kiugró emelkedést kapunk Spanyolországnál (70%), és szintén magas az érték Svédországnál (25%). Az ausztriai adatokba az építési hulladék is beleszámít, Luxemburgnál viszont a 94-es adatok az elkülönítetten gyűjtött hulladékot még nem tartalmazták, így ebben a két esetben nagyobb a változás mértéke. Írország és Görögország esetében 20-25% közötti értéket kapunk, a többi országnál 10-20% közötti a változás, Hollandiában viszont ennél alacsonyabb (8%). 2. táblázat: Egy főre eső települési hulladék mennyisége az Európai Unióban 1 A könyv Eurostat / New Cronos adatokat használ 2 A hiányzó adatokat : jelöli 16

16 Ország Év Összes mennyiség (1000 t) Mennyiség /fõ (kg) B DK D EL E F IRL I L NL A P FIN S UK Forrás: Environment Statistics Pocketbook , p. 42 A fenti táblázat az egy főre jutó települési szilárd hulladék mennyiségét mutatja. Ezekkel a nagyrészt 99-es adatokkal számolva az EU átlag kb. 530 kg / fő. Alacsony értéket találunk Portugáliában, Svédországban, szintén 500 kg alatt marad Finnország, Olaszország és Németország, viszont Görögország még 97-es értéket adott meg, ami két év alatt feltehetően növekedett. Ezzel szemben jóval az átlag fölött van Luxemburg, Dánia, Spanyolország és Hollandia Hulladékkezelés 3. táblázat: Települési hulladék kezelése az Európai Unióban (1000 t) 1 A könyv Eurostat / New Cronos adatokat használ 17

17 Ország Év hasznosítás újrahasznosítás komposztálás égetés energiahasznosítással égetés energiahasznosítás nélkül ártalmatlanítás lerakás ellenõrzött lerakás B : DK : D 1998 : : : : EL : : E : : F 1999 : : : : IRL : : : I 1999 : : : L NL A : P : FIN 1999 : : 196 : : S : : UK : Forrás: Environment Statistics Pocketbook , p. 45 A fenti táblázat 2 és a benne szereplő adatok diagramos ábrázolása az egyes tagországok települési hulladék kezelési eljárásairól ad áttekintést. A meglévő adatokból arra lehet következtetni, hogy a leggyakoribb kezelési mód ennél a hulladékfajtánál a lerakás, s bár ez valamelyest vesztett jelentőségéből, a 90-es évek végén még mindig 57%-kal részesedett. Az újrahasznosítás és a komposztálás aránya kb. 5%-kal, mintegy 20%-ra nőtt a 90-es évek második felében. (Európai Bizottság, 2003) A lerakás országonként nagyon változó éréket mutat, egyes tagállamokban 80% feletti (Egyesült Királyság), máshol 20% alatti (Hollandia, Dánia) a részesedése a hulladékkezelési eljárásokból. 1 A könyv Eurostat / New Cronos adatokat használ 2 Franciaország és Olaszország esetében nincs elkülönítve az energiahasznosítással ill. anélkül történő égetés 18

18 1. diagram: Kommunális hulladék kezelése az Európai Unióban Kommunális hulladék kezelése az EU-ban B DK D EL E F IRL I L NL A P FIN S UK Újrahasznosítás és komposztálás Égetés Lerakás Forrás: Environment Statistics Pocketbook 2001, p.46 Hulladékgazdálkodási szempontból alapvetően két csoportba sorolhatjuk a tagországokat: az egyik csoport tagjai a hulladék-megelőzésre és újrahasznosításra kevés figyelmet fordítanak, s nagyrészt hulladéklerakókban helyezik el a kommunális hulladékot. Ide tartozik az Egyesült Királyság, Olaszország, Görögország, Írország, Spanyolország, Portugália, Finnország. A másik csoportba azok a tagállamok tartoznak, amelyek sokkal inkább környezetkímélőbb hulladékkezelési eljárásokat alkalmaznak. Közülük a megelőzés és az újrahasználat aránya magas Ausztriában, Hollandiában, Belgiumban, Dániában. Ide tartozik Németország is, bár a táblázatban a hasznosításon belül csak az égetésnél szerepelnek adatok, holott nem elhanyagolható az újrahasznosítás mértéke sem. Jelentős az égetés aránya Luxemburgban, Svédország pedig nagyjából kiegyenlített arányokat mutat a 98-as adatok alapján. 19

19 Az Európai Parlament 2003-as jelentéstervezete szerint az újrahasznosítás aránya 40% fölötti Ausztriában, Hollandiában, Németországban, Belgiumban és Svédországban, ellenben még a 10%-ot sem éri el az Egyesült Királyságban, Görögországban, Írországban, Olaszországban és Franciaországban. (Európai Parlament, 2003) A lerakás után az égetés a leggyakoribb kezelési eljárás, bár Írországban és Görögországban nem alkalmazzák ezt a módszert. Az Európai Parlament szerint minden tagállamnak megfelelő kapacitással kéne rendelkezni a háztartásokból származó szemét energianyerés céljából a történő elégetéséhez. A lerakók nem minden esetben felelnek meg a közösségi környezetvédelmi előírásoknak, sőt Görögországban például a lerakók több mint fele illegális lerakóhelyként működik. A különböző piaci viszonyokat jól szemlélteti, hogy azok az országok, ahol nincs lerakási tilalom - pont a fent említett első csoport országai -, ezt a helyzetet és az alacsonyabb kezelési költségeket kihasználva a hulladék túlnyomó részét lerakással ártalmatlanítják. Ráadásul Görögországban, Portugáliában, Spanyolországban és Írországban lerakói díjat/adót sem kell fizetni. A tagországok közötti nagy szórás más eljárásoknál is megmutatkozik, pl. az építési és bontási hulladékok majdnem teljes mennyiségét újrahasznosítják Hollandiában, Luxemburgban viszont csak kb. egy tizedét. (Európai Bizottság, 2003) Az önellátást tekintve a legtöbb tagország saját bevallása szerint majdnem teljesen önellátó, azaz képes az előállított hulladékot a saját területén elhelyezni. Néhány tagállam egymás között megállapodást kötött hulladékgazdálkodási kérdésekben. Ez főleg a szomszédos határterületekre vonatkozik, de nagyobb távolságon is érvényesül, holott a közelség elve alapján a hulladékot a keletkezési helyéhez lehető legközelebb kell kezelni. Görögország és más tagállamok között például létezik együttműködés újrahasznosítandó ill. ártalmatlanítandó veszélyes és nem veszélyes hulladékok szállításáról. Ez az együttműködés a hulladékgazdálkodással foglalkozó vállalatok között történik az illetékes hatóságok engedélyével. (Európai Parlament, 2003) A környezetkímélő hulladékgazdálkodás prioritásai 20

20 A keletkező hulladék és a környezetre gyakorolt hatása közötti összefüggés egy komplex folyamat, mely nagyon sok tényezőtől függ, többek között a hulladék mennyiségétől, fajtájától, összetételétől. Korábban a környezetre gyakorolt káros hatásokat főként a nem megfelelő gyakorlatnak és az alacsony szabályozásnak tudták be. Például egyes hulladékégetők nagy mennyiségű mérgező gázt bocsátottak ki, vagy épp nem ellenőrizték a lerakást és így sok illegális hulladéklerakó is működött. Az utóbbi években viszont jelentős előrelépések történtek a környezetvédelmi standard-ek kialakítása terén. A szigorú előírások következtében például sikerült visszaszorítani a városi hulladékégető művek dioxin-kibocsátását. Ehhez hozzájárult az is, hogy új technológiákat fejlesztettek ki. A környezetkímélő hulladékgazdálkodás szem előtt tartja, hogy a termelés, fogyasztás során a lehető legkevésbé károsodjon a természeti környezet és az emberi egészség is. Ennek megfelelően a prioritási sorrend a megelőzéssel kezdődik, azt követi az újrahasználat és az újrahasznosítás, majd az ártalmatlanítás. A hulladék keletkezésének megelőzése nem csak a tisztább technológiákat jelenti, hanem a környezetkímélőbb fogyasztói mintát és az ökológiai formatervezést is magába foglalja. Az erőforrás-felhasználás környezetkárosító hatása a megelőzéssel és az újrahasznosítással csökkenthető: például a fémek újrahasznosításával a saját tömegük többszörösét kitevő fémércek kitermelését lehet megspórolni. Mivel minden anyag, ami bekerül a termelésfelhasználás folyamatába, előbb vagy utóbb kisebb-nagyobb mennyiségben hulladékként jelentkezik, ezért logikus, hogy magánál a hulladékkezelésnél is keletkezik olyan hulladék, melyet már nem lehet tovább hasznosítani. Épp ezért szükséges a környezetbarát hulladékkezelés támogatása Megelőzés A hulladék-megelőzésnek két aspektusa van: a mennyiségi és a minőségi megelőzés. Előbbi a keletkező hulladék mennyiségének csökkentésére vonatkozik, utóbbi pedig a hulladék veszélyességének csökkentésére. Az IPPC-direktíva értelmében az üzemeltetőnek 21

21 kötelessége a hatékonyabb, kevesebb hulladékot termelő technológia alkalmazása és a kevésbé veszélyes anyagok felhasználása. Bár a hulladék-megelőzés évek óta a legfontosabb terület a hulladékgazdálkodáson belül, a kitűzött célok megvalósítására tett kísérletek nem igazán mondhatók sikeresnek. Ez betudható annak, hogy a célok egy részét anélkül jelölték ki, hogy értékelhető elemzések álltak volna rendelkezésre a különböző gazdasági szektorokból a hulladéktermelésre vonatkozóan, beleértve a keletkező hulladékok mennyisége, veszélyessége, környezeti kihatása közötti összefüggéseket. Épp ezért a reális célkitűzésekhez elengedhetetlen a megelőző helyzetelemzés, a trendek felmérése, s persze a hathatós intézkedések megtalálása majd bevezetése. A megelőzéssel kapcsolatos célok kidolgozását hátráltatja, hogy a meglévő statisztikák hiányosak, az adatok késve érkeznek be, és akkor sem mindig jók. A hulladékstatisztikára vonatkozó rendelet épp ezeket a hiányosságokat akarja pótol(tat)ni. Az adatokat 2 évente mérnék fel 2004-től kezdődően, s a második felmérés után, 2008-ban lenne lehetőség egyfajta fejlődési értékelésre. (EB, 2003) A hulladék keletkezésének megelőzését szolgáló eszközök Ugyan már történtek előrelépések a különböző előírások révén, viszont ezek még mindig nem képeznek egy megfelelően átfogó keretet a hulladékkeletkezés megelőzése és az újrahasználat támogatása számára. Mivel a hulladékkezelési mód megválasztását nagyban befolyásolják a költségek, ezért nem ritka, hogy a cégek a kiskapukat megkeresve az előírások kikerülésére törekednek, hogy kiadásaikat ne növelje a költségesebb hulladékkezelés. Termelési és fogyasztási minták megváltoztatása Nem mindegy, hogy az adott erőforrással hogyan gazdálkodik a társadalom. A hulladékkeletkezés megelőzésének elősegítése a gyártóktól, a háztartásoktól és más gazdasági szereplőktől is megkívánja a hozzáállásuk megváltoztatását, vagyis a termelési 22

22 és fogyasztási minták megváltoztatására van szükség. Ez pedig egy stratégiai kezdeményezést igényel, merthogy rövidtávon nem lehet jelentős változásokat elérni. A nemzeti vagy épp helyi kezdeményezések, hogy a fogyasztókat olyan termékek választására buzdítsák, melyek előállításánál, használatánál és ártalmatlanításakor kevesebb hulladék keletkezik, megfelelő információáramlást igényelnek. Persze a zöld termékek iránti igény a termelőkre is visszahat a kereslet ilyetén alakulása által. REACH-rendszer Nem csak a mennyiségi, de a minőségi megelőzés területén is történtek intézkedések: a Bizottság egy 2001-es Fehér Könyvben javaslatokat fogadott el egy a vegyszerekre vonatkozó jövőbeli politikát illetően. A javaslatok alapja az ún. REACH-rendszer (Vegyszerek Regisztrálása, Értékelése és Engedélyezése), mely a vegyszerek ellenőrzését szigorítaná, valamint hozzájárulna ahhoz is, hogy az emberi egészségre és környezetre káros anyagokról bővítse a tudásunkat. Ez alapján a gyártót és a későbbi felhasználókat is köteleznék arra, hogy az adott termék biztonságát értékeljék. Ahol van megfelelő alternatíva, ott a veszélyes anyagoknak a kevésbé veszélyesekkel való helyettesítését támogatnák. A nagyobb felhasználói felelősség és a nyilvánosság bekapcsolásától remélik, hogy a jobban ellenőrzött pótlólagos vegyszerek iránti kereslet megnövekszik. A különösen veszélyes anyagok engedélyezését kockázat-megítéléshez kötnék, mely az anyag egész életciklusára vonatkozna. (Európai Bizottság, 2003) A hulladék keletkezésének megelőzésére vonatkozó tervek A megelőzés egy másik eszközét képezik a hulladékkeletkezés megelőzési tervek. Ezek mind a mennyiségi, mind pedig a minőségi megelőzéshez hozzá tudnak járulni, viszont ahhoz, hogy sikeresek legyenek, szükséges a különböző gazdasági szektorok közti kommunikáció, s persze a hatóságok támogatása, elkötelezettsége is. Így lehetőség van megfelelő költséghatékony intézkedések megtételére. A tervek nemzeti vagy helyi szinten, gazdasági szektorokra vagy akár egyes vállalatokra lebontva is kidolgozhatók, a lényeg, hogy a különböző szintek egymásra épülve, egymást kiegészítve alkossanak egységes egészet. 23

23 Integrált Szennyezés-megelőzés és Szabályozás (IPPC = Integrated Prevention and Control) A 90-es évek második felében az EU általános szabályokat fogalmazott meg egyes ipari létesítmények engedélyezését illetően. Míg a korábbi gyakorlat az volt, hogy külön-külön adták ki a vízjogi, levegőtisztasági, hulladékos engedélyt, addig most az integrált engedélyben az üzem teljes környezetvédelmi teljesítményét veszik figyelembe. Ezzel azt kívánják megelőzni, hogy az adott szennyezés csökkentését az üzemek ne azáltal oldják meg, hogy egyik környezeti elemből a másikba irányítják át szennyezésüket. Az irányelv célja a szennyezés/hulladékminimalizálás, s bevezetésétől jelentős javulást várnak. Hatálya alá különféle energiaipari, vegyipari, fémfeldolgozó, hulladékkezelő, papír-, textil-, élelmiszeripari, egyéb ipari cégek esnek, viszont nem tartozik ide például a bányászat, az erdőgazdaság vagy a mezőgazdaság nagy része. Az irányelvben felsorolt tevékenységek csak az engedély birtokában végezhetők. Az engedélyben a gyár üzemeltetésével kapcsolatos feltételek találhatók, például kibocsátási határértékek, monitoring szabályok, levegő-, víz- talajvédelemhez szükséges intézkedések, stb. Az IPPC irányelv értelmében a cégeknek az üzemi balesetek megelőzésére is törekedniük kell, amennyiben ez viszont bekövetkezett, akkor csökkenteniük kell a környezetkárosító hatásokat. Ugyanakkor a termelés megszűnte után az iparterületet megfelelő állapotba kell hozniuk. A legjobb elérhető technikán (BAT = Best Available Techniques) alapuló követelményeknek való megfelelés a meglévő üzemek részéről jelentős költségvonzattal jár, ezért az irányelv hosszú áttérési időt határozott meg (1996-ban fogadták el, s 2007-es határidőt jelöltek ki). A BAT az adott szektorban azt a műszakilag és gazdaságilag kivitelezhető leghatékonyabb technológiát jelenti, mely hozzájárul a szennyezés csökkentéséhez. Ezt azáltal éri el, hogy energia-hatékony, kevés hulladékot termel, kevésbé veszélyes anyagokat használ és törekszik az újrahasznosításra. (MKIK, 2003) A BAT Referencia Dokumentumok (BREF-ek) tulajdonképpen hatósági elvárásokat tartalmaznak, s egy viszonyítási alapot képeznek ahhoz, hogy meghatározhassák a környezetvédelmi szempontból legjobb technikákat. 24

24 Újrahasznosítás Az EB megállapítása szerint a Közösségnek nincs átfogó újrahasznosítási stratégiája. A speciális hulladékáramokra vonatkozó irányelvek ugyan látható eredményekhez vezettek, mert például a csomagolóanyagok, elemek, elektromos eszközök, stb. elkülönített gyűjtése minőségi javulást hozott az újrahasznosítandó anyagok feldolgozásánál, viszont ezek a speciális anyagok a keletkező hulladéknak csak töredékét teszik ki. Jelentős hiányosság, hogy míg a csomagolóanyagokra létezik előírás, mely bizonyos százalékban kötelezővé teszi az újrahasznosítást, addig a nem csomagolásból, hanem más forrásokból származó papír, karton, műanyag újrahasznosítása nincs szabályozva. Tehát például az újságpapírból, irodai papírból, építési hulladékból származó műanyagra nincsenek ilyen jellegű előírások. Épp ezért a meglévő hiányosságok pótlása segítene a helyzet javításán. A gyártói felelősség alkalmazása hozott bizonyos sikereket, bár a különböző hulladékáramoknál különböző mértékben. A gyártói felelősség bevezetése azt eredményezi, hogy a gyártók beépítik termékeik árába az újrahasznosítási költségeket. Viszont mivel versenyképes árak kialakítására törekszenek, ez elvileg arra ösztönözné őket, hogy újrahasznosítási költségeiket csökkentsék, például anyag- vagy konstrukciófejlesztéssel. Az alacsony újrahasznosítási rátákban nagyon sokszor az játszik közre, hogy a gazdasági feltételek nem épp az újrahasznosításnak kedveznek, mivel az égetés vagy a lerakás költségei jóval alacsonyabbak. Ez utóbbi módozatok feltételeinek megszigorítása viszont hozzájárulhat ahhoz, hogy az ártalmatlanítással szemben az újrahasznosítás fokozódjon. Számos hulladékkezelési eljárásra nem létezik közösségileg harmonizált előírás. A különböző környezetvédelmi standard-ek jelentős költségbeli eltérést okozhatnak az egyes országokban, ami viszont azt eredményezheti, hogy a szigorúbb szabályozású helyekről a kevésbé szigorú szabályozású helyekre szállítják a hulladékot kezelésre (Standarddumping). Így viszont az eredeti országban nem biztos, hogy marad annyi hulladék, amellyel gazdaságosan működtethetők hatékonyan a hulladékkezelő létesítmények. 25

25 Optimális esetben a környezetkárosítás minimalizálására törekvő hulladékgazdálkodási stratégia a megelőzés, az újrahasznosítás és az ártalmatlanítás megfelelő kombinációjából tevődik össze. Az, hogy mennyi hulladék keletkezik, sokféle tényezőtől függ. Ezek közé tartozik a gazdasági aktivitás intenzitása, a technikai innovációk, a demográfiai változások, az életmód, a termelési- és a fogyasztási szokások, minták. A folyamat komplexitását mutatja, hogy például a szokások megváltozása nem csak a keletkező hulladék mennyiségére van kihatással, hanem az összetételére, fajtájára is. Pont ebből a komplexitásból eredően viszont nagyon nehéz olyan összetett indikátorokat kifejleszteni, amelyek a súly vagy a nagyság alternatívájaként megfelelően tudnák kifejezni a hulladékok környezeti hatásait Az újrahasznosítás támogatási eszközei Mint már szó volt róla, az újrahasznosítás egy nagy hátránya a többi kezelési móddal szemben a magasabb költség. De mivel az újrahasznosítás környezetkímélőbb megoldás, mint a lerakás vagy az égetés, ezért a Közösség ösztönzi ennek az eljárásnak a használatát. A hulladékgazdálkodási döntések befolyásolásának többféle eszköze van, ezek közül a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb az, ha megnövelik a többi kezelési mód költségét. Ezt néhány ország lerakói illeték bevezetésével próbálta elérni, viszont ez önmagában nem elég, mert nem feltétlenül az újrahasznosítást növeli. Előfordulhat ugyanis, hogy lerakás helyett a szortírozatlan hulladékot akkor inkább égetéssel ártalmatlanítják. Tehát kiegészítő intézkedésekre is szükség van. Ráadásul a különböző országokban különböző mértékű a lerakási illeték, ami gondot is okozhat (határmenti helyeken például hozzájárulhat a hulladékexporthoz, pusztán gazdasági megfontolásból). Gyártói felelősség Egy másik eszközként szolgál a gyártói felelősség, mely alapelvként is megjelenik a környezetvédelmi politikában. A gyártói felelősség bevezetése néhány országban a forgalomba hozott csomagolóanyagok mennyiségi csökkenéséhez vezetett, ami 26

26 valószínűleg arra vezethető vissza, hogy az újrahasznosítás költségeit beépítették a termék árába, ami viszont csökkentőleg hatott a keresletre. De nem csak a termékkoncepcióra van kihatással a gyártói felelősség, hanem a versenyhelyzetre is, ugyanis a törvényileg előírt felelősség elősegítheti a monopolhelyzet kialakulását. A nagyobb termékválasztékkal rendelkező iparágakban az egyéni gyártói felelősség előírása sokkal inkább hozzájárulhat a termék arculatának átformálásához a jobb eladhatóság érdekében ( zöld pont ), mint azokban a szektorokban, ahol kisebb értékű tömegtermékek vannak itt a kollektív gyártói felelősség látszik ésszerűbbnek. Míg a kiselejtezett autókról ill. a kiselejtezett elektromos-elektronikus eszközökről szóló direktíva kötelezően előírja a gyártói felelősséget, addig a csomagolóanyagokról szóló ezt nem teszi meg. Ennek ellenére mégis a legtöbb országban bevezették (Hollandia és Dánia kivételt képeznek). Ezért felmerül a kérdés, hogy mennyiben érné meg a közösségi szintű szabályozás bevezetése, vagy a harmonizálás mennyire változtatná meg az eddig viszonylag sikeresen működő rendszer költségeit. Persze nem minden hulladékáram esetén érdemes bevezetni a gyártói felelősséget, mert a kisebb volumenű hulladékáramoknál a csekély környezetvédelmi haszon túlságosan is nagy ráfordítást igényelne a gyártók részéről anyagi és adminisztratív oldalról egyaránt. Környezetvédelmi tanúsítványok A környezetvédelmi tanúsítványok szintén eszközként szolgálhatnak a környezetvédelmi célok megvalósításának ösztönzésénél. A hulladékgazdálkodás területén még nem igazán gyakori a használatuk, csak az Egyesült Királyságban alkalmazzák őket nagyobb mennyiségben, főleg a csomagolási hulladékok esetében. Az újrahasznosítás szempontjából azért lennének jók ezek a forgalomba hozható tanúsítványok, mert a minősítés megléte egyfajta versenyhelyzetet teremtene a vállalatok között, ezzel is szorgalmazva az újrahasználat arányának növelését. Szennyezőt terhelő hulladékdíj beszedés (Pay-As-You-Throw) Ezt az eljárást főleg háztartási és hasonló települési szilárd hulladékoknál alkalmazzák (pl. kisebb kereskedések, vállalatok által termelt hulladékok), egyre nagyobb kedveltséggel. A 27

27 PAYT-rendszerben térfogattól és súlytól függően állapítják meg a hulladékdíjat, így mivel a súly és a térfogat növekedésével az illeték is emelkedik, ez arra készteti a lakosságot, hogy kisebb mértékben szemeteljen. Ráadásul mivel az újrahasznosítható anyagok gyűjtéséért kevesebbet vagy egyáltalán nem is kell fizetni, ez jó ösztönzés a szelektív hulladékgyűjtésre is. Felmerültek kételyek azzal kapcsolatban, hogy a PAYT-rendszer bevezetése esetleg megnövelheti az illegális hulladéklerakók számát, mert egyes polgárok így akarják kikerülni a szemétdíj fizetését. Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy nem volt jelentős emelkedés az illegális lerakók tekintetében ott sem, ahol bevezették a PAYT-rendszert. Sőt a szelektív gyűjtésnek és a mennyiség csökkenésének köszönhetően számos helyen tapasztalták, hogy csökkent a település hulladékgazdálkodási összköltsége. A fent említetteken kívül szintén az újrahasználatot hivatott népszerűsíteni még néhány kedvezmény- vagy jutalomszámba menő eszköz, mint például az ökopontrendszer a környezetbarát magatartásért vagy az újrahasznosítási programokban való részvételért. A szelektív gyűjtési programokban való bizonyítható részvételért pedig adókedvezmény is adható. A lerakási tilalmak ugyancsak támogatólag hatnak, mert bár a hulladék fajtájától és a többi kezelési mód költségétől nagyban függ, hogy mi lesz a nem lerakható hulladékkal, a szelektív gyűjtés általában segíti az újrahasználat felé történő átirányítást. Az irányelvek természetesen minden tagállam számára azonos elérendő újrahasznosítási célokat tűznek ki, viszont kérdéses, hogy ez a fejlettségi szintek különbözőségéből adódóan mennyire jelent hatékony megoldást mind ökológiai, mind pedig gazdasági szempontból. Ökológiai szempontból az egyöntetűen magas környezetvédelmi színvonal jelentené az optimális megoldást, gazdasági szempontból viszont fontosabbnak tűnik, hogy a belső piaci versenyfeltételek kiegyenlítettek legyenek ez pedig nem ritkán a környezet rovására történik. A jobban piacorientált jogi keret, mely a Közösségnek mint egésznek irányoz elő egy összcélt, s az egyes tagállamoknak elég játékteret ad, hogy saját hatáskörben állapítsák meg, milyen újrahasznosító létesítményekkel tudják leginkább költséghatékonyan elérni a kitűzött célt, talán a rugalmasság révén sikeresebben működne. 28

28 Az EU számára nagy kihívás, hogy mindenhol azonos feltételeket tudjon teremteni az újrahasznosítás számára úgy, hogy miközben a magas környezetvédelmi színvonalat céloz meg, a hatékony belső piaci működést is biztosítani tudja. A célok elérésében segítség lehet, ha az IPPC irányelvet kiterjesztik az egész hulladékszektorra, ezzel együtt minél több ágazatra kidolgozzák a BREF-dokumentumokat. A környezetvédelmi standard-ek fokozatos harmonizálása, a határértékek kötelező jellegű előírása, az újrahasznosítási standard-ek rögzítése szintén segíthet. További támogató intézkedés például a fogalmak pontos meghatározása. A hasznosítással és az ártalmatlanítással kapcsolatos eddigi meghatározások inkább általános jellegűek, ami elég nagy játékteret ad az értelmezésre, s így az egyes tagországokban eltérő alkalmazásra ad lehetőséget. Pontosítás lenne szükséges például olyan fogalmaknál, mint az előkezelés, visszanyerés, energianyerés céljából történő újrahasznosítás, stb. Maga az újrahasznosítás fogalma nincs is definiálva a hulladék keretdirektívában, jelentése csak az egyes speciális direktívákból derül ki. Egy általános érvényű meghatározás viszont a jogi biztonsághoz is hozzájárulna. A megfelelő technológia a jobb hulladékgazdálkodás egyik feltétele. A hulladék homogenitásától, tisztaságától nagyban függ, hogy milyen mértékben lehet újrahasználni vagy pedig ártalmatlanítani. Amennyiben a hulladék összetettsége megengedi az automatizált válogatást, az költségcsökkentő lehet. Az újabb, tisztább technológiák kifejlesztése lehetővé teszi, hogy már a keletkezés helyén több hulladékot hasznosítsanak, s így kevesebb vizet, energiát, vegyszert használjanak fel a folyamat során. A hatodik akcióprogram keretén belül és a LIFE környezeti programjain belül számos projektet finanszíroznak a kutatás+fejlesztéssel és az újabb technológiák megvalósításával kapcsolatban. Az újrahasznosított termékek iránti keresletet több tényező is befolyásolja, például hogy a fogyasztó mennyire tudatosan figyel az egyes termékek anyagösszetételére, vagy hogy az adott vállalatnak milyen beszerzési koncepciója van, milyen előírásokat kell követni a beszerzés folyamán. Az újrahasznosított anyagok kihatnak a termék életciklusára, ráadásul a késztermékben már nehezen lehet az új anyagot a másodlagostól megkülönböztetni, és nem is mindenhol oldható meg technikailag az újrahasznosítható anyagok alkalmazása a 29

29 gyártásban. Így nem csak amellett szólnak érvek, hogy általánosan előírják a minimális újrahasznosított anyag tartalmat, hanem ellene is A bővülés környezeti hatásai Az EU bővülésével nő a hulladékkezelési gyakorlat sokszínűsége, ugyanakkor persze a hulladékpiac is jelentős mértékben megnő. Az Aquis átvétele próbálja biztosítani, hogy a csatlakozó országokban is hasonlóak legyenek a környezetvédelmi keretfeltételek, mint a már meglévő tagoknál. Ez az elmúlt években a jelöltektől nagyon sok gyakorlati intézkedést követelt meg a jogszabályok átültetésétől kezdve a hiányzó intézményi rendszer kiépítésén keresztül a meglévő létesítmények bővítéséig, korszerűsítéséig. És a teendőknek még mindig nincs vége, pláne ha beleszámítjuk, hogy jó pár esetben kaptak haladékot a tagjelöltek az előírások teljesítésénél. A közép- és kelet-európai országokban a 90-es években a keletkező hulladék mennyiségében visszaesés volt tapasztalható, ami főként a piacgazdaságra való áttéréshez szükséges gazdaságszerkezeti újrastrukturálásra vezethető vissza (sok kiöregedett és korszerűtlen ipari létesítményt zártak be). Az egy főre eső hulladék mennyisége 1995 és 1999 között becslések szerint mintegy 40%-kal csökkent. Viszont a gazdasági növekedés a későbbiekben itt is növekvő tendenciához vezetett a keletkező hulladék mennyiségét illetően. Az Aquis átvétele új hulladékgazdálkodási stratégia kialakítására készteti a csatlakozó országokat. Egyfajta kulturális váltás szükséges a környezethez és azon belül a hulladékhoz való hozzáállásban is. Az új fogyasztási minták valószínűleg hozzájárulnak a környezettudatosabb fogyasztáshoz és a hulladékképződés eddigi színvonalának emelkedéséhez, amennyiben a háztartások és a vállalatok is egyre nagyobb mértékben kapcsolódnak be a szelektív hulladékgyűjtésbe. A csatlakozási tárgyalások keretén belül egy sor olyan megállapodás született, melyek időszakosan korlátozzák a hulladék szállítását a régi tagállamokból az újonnan csatlakozókba. Így a nem kell attól tartani, hogy az alacsonyabb normával rendelkező új 30