SZERETEK GONDOLKODNI I. forduló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZERETEK GONDOLKODNI I. forduló"

Átírás

1 HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2011 SZERETEK GONDOLKODNI I. forduló NÉV: ISKOLA: OSZTÁLY: PONTSZÁM: /100 -címem*: *címem megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy a HM-versennyel kapcsolatos eredményekről és a HMG életével kapcsolatos eseményekről tájékoztassanak.

2 1. Béla bácsi utazik 20 pont Béla bácsi Budapestről ment Kőszegre autóval. Azonban az általa kiválasztott útvonal eleinte kicsit lassúnak bizonyult a hatalmas tömeg miatt, majd útlezárás miatt meg is kellett állnia egy időre. Így a maradék úton át kellett lépnie a megengedett sebességhatárt, hogy időben odaérjen Kőszegre. (Az autó mozgását az alábbi grafikonon ábrázoltuk.) a) Mikor ért oda Béla bácsi Kőszegre, ha reggel 8 órakor indult? (3 pont) b) Mennyi időt kellett egyhelyben várakoznia? (3 pont) c) Hány km/h sebességgel tette meg Béla bácsi az első szakaszt? (4 pont) d) Mennyivel lépte túl a megengedett sebességet Béla bácsi a harmadik szakaszban, ha mindenhol legfeljebb 110 km/h sebességgel szabadott volna hajtania? (5 pont) e) Peti, Béla bácsi fia, csak délután 1 órakor tudott utánamenni. Azonban ő egy másik útvonalat választott, amelyen 20 m/s átlagsebességgel tudott egyenletesen haladni, és így 4 órára érkezett meg Kőszegre. Mennyivel volt hosszabb az általa megtett út? (5 pont) 2

3 2. Húsz kérdésre húsz válasz. 20 pont 1. Miért esznek fecskefészket a kínaiak? 2. Miért nem ehettek honfoglaló őseink paprikás krumplit? 3. Miért hasonlít az orrszarvú madár Kőműves Kelemenhez? 4. Miért alszanak könyökükre támaszkodva a busmanok? 5. Miért tartalmaz több vörösvérsejtet a perui indiánok vére, mint a miénk? 6. Miből van a rozmár agyara? 7. Mire jó a mókus lompos farka? 8. Miért nem okoz hiánybetegséget a K-vitamin hiánya? 9. Miért fekvő helyzetben lövik ki az űrhajósokat? 10. Miért reszketünk, ha fázunk? 11. Miért nem kötnek csokrot tiszavirágból? 12. Miért lógatja a kutya a nyelvét? 13. Hány szárnya van a bolháknak? 14. Miért horkolnak gyakrabban a felnőttek, mint a gyerekek? 15. Miért süket a siketfajd? 16. Miért nem tanultak meg beszélni Pszametik, egyiptomi fáraó, egyik pásztora által nevelt gyerekek? 17. Miért a sípcsont a legérzékenyebb csontunk? 18. Melyik elterjedt növényünk ma már alig használatos neve a törökbúza? 19. Miért pirulunk el? 20. Miért nevezik császármetszésnek a műtét segítségével történő szülést? 3

4 3. Környezet, védelem 20 pont Oldd meg a keresztrejtvényt! Vízszintes 1. a Duna-Tisza közének talajtípusa 5. a Nap energiáját teszi hasznosíthatóvá 7. a kerti növényhulladék hasznosítása 10. az anyagok savasságának, lúgosságának mértéke 11. ózonkárosító hajtógáz a spraykben 13. az anyag munkavégző képessége 14. radioaktív izotópok kellenek felszabadításához 4

5 18. lépései: ülepítés, kémiai tisztítás, biológiai tisztítás, fertőtlenítés Függőleges 1. ilyen energiaforrás a szén, kőolaj és földgáz 2. háromatomos oxigénmolekula 3. a hulladékgyűjtés korszerű formája 4. nem mesterséges 6. virágpor a levegőben 8. füstköd 9. ettől a sugárzástól véd meg minket az ózonréteg 10. savas esőt okozó gáz 12. a szén tökéletlen égésekor keletkezik ban itt történt egy nagy reaktorbaleset 16. környezetkímélő jármű 17. a lakás, ház hőleadását csökkenti 4. Földünk rajza 20 pont Oldd meg a keresztrejtvényt, megoldásként függőlegesen egy légköri jelenség nevét kapod! 1. A levegő földfelszínnel párhuzamos mozgása. 2. Nagy mennyiségű jégkristályból álló talaj menti csapadék. Általában ködhöz kapcsolódik a képződése. 3. A légkör tulajdonságainak az állandó változása. 4. Magyarország déli határfolyója. 5. Pusztító erejű, viharos szél. 6. Ez a folyó Győrnél ömlik a Mosoni-Dunába. 7. Az a folyamat, amikor a szilárd halmazállapotú anyag cseppfolyóssá válik. 8. Hazánk legmagasabb pontja ebben a hegységben található. 9. A Dunántúli-középhegység része, a Balatontól északra húzódik. 10. Több ezer méter magasban képződő, jégkristályokból álló, az eget csak vékony rétegben beborító, a napsugarakat átengedő felhők. MEGOLDÁS: 5

6 Válaszolj a képekhez kapcsolódó kérdésekre! 1. kép: nagy lejtésű terület folyója Hogyan formálta át a hegységet a folyó? Milyen betűre emlékeztet a folyó völgye? 1. kép 2. kép 3. kép 4. kép 2. kép: mérsékelt lejtésű terület folyója Mi lesz a sorsa az egyre nagyobbra növő kanyarulatoknak? 6

7 Hogyan nevezzük az így kialakult tavakat? Melyik hazai folyónk mellett találunk több ilyen, hasonlóan keletkezett, vagy mesterségesen levágott holtágat? 3. kép: kis lejtésű terület folyója Milyen felszínformáló tevékenység jellemző ezekre a folyókra? Milyen példát tudsz mutatni a képen erre? 4. kép: pusztuló tó A tó pusztulásának melyik állomását mutatja be a kép? Mi jellemzi ezt az állapotot? 5. Ké mi a? 20 pont A. Nevezd meg a halmazállapot-változásokat és kösd össze az endoterm, vagy exoterm szavakkal! szilárd folyékony:.. légnemű folyékony:.. EXOTERM folyékony légnemű:.. szilárd légnemű:.. ENDOTERM folyékony szilárd :.. Írd az ábrák alá melyik jelöli az endoterm és melyik az exoterm változást!... 7

8 B Kémiai átalakítás Csinálj a halmazállapot-változásokból kémiai reakciót! Állapítsd meg az alábbi halmazállapot-változásokat és a megfejtések zárójelben megadott betűiből keveréssel rakj ki egy kémiai reakciót! A szilárd anyag rögtön légneművé lesz A szilárd anyag cseppfolyóssá válik A folyadék szilárddá alakul A cseppfolyós anyag teljesen gőzzé alakul A párából folyadék lesz (4. és 7. betű) (1. betű) (5. betű) (6. betű) (1. betű) A megoldás és magyarázata: /5 pont C. Fejtsd meg a keresztrejtvényt! Írd a megfelelő fogalom nevét a négyzetekbe! A kiemelt betűk összeolvasásával (ékezet nélkül) egy magyar származású tudós nevét kapod meg. 1. A durranógáz egyik összetevője 2. Életfeltétel; gáz 3. Mágnesezhető anyag 4. Sárga, szilárd, könnyen megolvad 5. A gyémánt anyaga is ez 6. Folyékony fém A tudós neve:... Az általa felfedezett elem: /8 pont 8

Természetes vizek, keverékek mindig tartalmaznak oldott anyagokat! Írd le milyen természetes vizeket ismersz!

Természetes vizek, keverékek mindig tartalmaznak oldott anyagokat! Írd le milyen természetes vizeket ismersz! Összefoglalás Víz Természetes víz. Melyik anyagcsoportba tartozik? Sorolj fel természetes vizeket. Mitől kemény, mitől lágy a víz? Milyen okokból kell a vizet tisztítani? Kémiailag tiszta víz a... Sorold

Részletesebben

TERMÉSZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 5. osztályos tanulók részére. Környezetünk természetföldrajzi ismeretei. Lakotár Katalin. ...

TERMÉSZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 5. osztályos tanulók részére. Környezetünk természetföldrajzi ismeretei. Lakotár Katalin. ... Lakotár Katalin TERMÉSZETISMERET Környezetünk természetföldrajzi ismeretei TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 5. osztályos tanulók részére............................................. a tanuló neve pauz westermann

Részletesebben

I. Nobel-díjasok (kb. 20 perc)

I. Nobel-díjasok (kb. 20 perc) OM 037757 NÉV: VIII. Tollforgató 2016.0.02. Monorierdei Fekete István Általános Iskola : 2213 Monorierdő, Szabadság út 3. : 06 29 / 19-113 : titkarsag@fekete-merdo.sulinet.hu : http://www.fekete-merdo.sulinet.hu

Részletesebben

D R O L O M Ó É X G B G J Z I R E A H I G A N Y Z V É F Z S K É N I I A E C E T N V

D R O L O M Ó É X G B G J Z I R E A H I G A N Y Z V É F Z S K É N I I A E C E T N V 1. Idegen az ábrában 11 anyag neve bujkál az ábra soraiban vagy oszlopaiban. Közéjük furakodott egy tulajdonság. Ha az ismertetés alapján felismered az anyagokat, és a betűket az ábrában áthúzod, akkor

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 4. osztályos feladatsor II.

Részletesebben

V É R Z K A S A Y E N P

V É R Z K A S A Y E N P Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2012. február 14. 7. évfolyam 1. feladat (1) Írd be a felsorolt anyagok sorszámát a táblázat megfelelő helyére! fémek anyagok kémiailag tiszta anyagok

Részletesebben

óra 1 3 5 7 9 11 13 15 17 19 21 23 24 C 6 5 3 3 9 14 12 11 10 8 7 6 6

óra 1 3 5 7 9 11 13 15 17 19 21 23 24 C 6 5 3 3 9 14 12 11 10 8 7 6 6 Időjárási-éghajlati elemek: a hőmérséklet, a szél, a nedvességtartalom, a csapadék 2010.12.14. FÖLDRAJZ 1 Az időjárás és éghajlat elemei: hőmérséklet légnyomás szél vízgőztartalom (nedvességtartalom) csapadék

Részletesebben

A B C. A versenyző neve:.. A versenyző osztálya:. A versenyző iskolája:..

A B C. A versenyző neve:.. A versenyző osztálya:. A versenyző iskolája:.. A versenyző neve:.. A versenyző osztálya:. A versenyző iskolája:.. 1. Állati szövetek (14 pont) Tanulmányozd az alábbi szövettani metszeteket és írd betűjelüket a megfelelő állítás mellé! A B C D E F 1.

Részletesebben

Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A

Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A Érettségi tételek 1. A Témakör: A Naprendszer felépítése Feladat: Ismertesse a Naprendszer felépítését! Jellemezze legfontosabb égitestjeit! Használja az atlasz megfelelő ábráit! Témakör: A világnépesség

Részletesebben

Iskola neve:. Csapat neve: Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny. 3. évfolyam III. forduló február 13.

Iskola neve:. Csapat neve: Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny. 3. évfolyam III. forduló február 13. Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Iskola neve:. Csapat neve:

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK KÉMIA FELADATOK TÉTEL

SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK KÉMIA FELADATOK TÉTEL FŐVÁROSI SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENY SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK KÉMIA FELADATOK Rendelkezésre álló idő: 30 perc Elérhető pontszám: 20 pont 2007-2008. FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÓ INTÉZET

Részletesebben

Szabadentalpia nyomásfüggése

Szabadentalpia nyomásfüggése Égéselmélet Szabadentalpia nyomásfüggése G( p, T ) G( p Θ, T ) = p p Θ Vdp = p p Θ nrt p dp = nrt ln p p Θ Mi az a tűzoltó autó? A tűz helye a világban Égés, tűz Égés: kémiai jelenség a levegő oxigénjével

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

Kémia 7-8. osztály. 1. Játék a periódusos rendszerrel (kb. 10 perc)

Kémia 7-8. osztály. 1. Játék a periódusos rendszerrel (kb. 10 perc) OM 037757 NÉV: IV. Tollforgató 2012.03.31. Fekete István Általános Iskola : 2213 Monorierdő, Szabadság út 43. : 06 29 / 419-113 : titkarsag@fekete-merdo.sulinet.hu : http://www.fekete-merdo.sulinet.hu

Részletesebben

Versenyző iskola neve:... 2... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. 6. osztály. I. forduló

Versenyző iskola neve:... 2... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. 6. osztály. I. forduló 1 Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

A FÖLD VÍZKÉSZLETE. A felszíni vízkészlet jól ismert. Összesen 1 384 000 000 km 3 víztömeget jelent.

A FÖLD VÍZKÉSZLETE. A felszíni vízkészlet jól ismert. Összesen 1 384 000 000 km 3 víztömeget jelent. A FÖLD VÍZKÉSZLETE A felszíni vízkészlet jól ismert. Összesen 1 384 000 000 km 3 víztömeget jelent. Megoszlása a következő: óceánok és tengerek (világtenger): 97,4 %; magashegységi és sarkvidéki jégkészletek:

Részletesebben

A feladatokat írta: Kódszám: Harkai Jánosné, Szeged Kálnay Istvánné, Nyíregyháza Lektorálta: .. Kozma Lászlóné, Sajószenpéter

A feladatokat írta: Kódszám: Harkai Jánosné, Szeged Kálnay Istvánné, Nyíregyháza Lektorálta: .. Kozma Lászlóné, Sajószenpéter A feladatokat írta: Harkai Jánosné, Szeged Kálnay Istvánné, Nyíregyháza Lektorálta: Kódszám:.. Kozma Lászlóné, Sajószenpéter 2011. május 14. Curie Kémia Emlékverseny 8. évfolyam Országos döntő 2010/2011.

Részletesebben

TestLine - Fizika hőjelenségek Minta feladatsor

TestLine - Fizika hőjelenségek Minta feladatsor 1. 2:29 Normál zt a hőmérsékletet, melyen a folyadék forrni kezd, forráspontnak nevezzük. Különböző anyagok forráspontja más és más. Minden folyadék minden hőmérsékleten párolog. párolgás gyorsabb, ha

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

IV.főcsoport. Széncsoport

IV.főcsoport. Széncsoport IV.főcsoport Széncsoport Sorold fel a főcsoport elemeit! Szén C szilárd nemfém Szilícium Si szilárd félfém Germánium Ge szilárd félfém Ón Sn szilárd fém Ólom Pb szilárd fém Ásványi szén: A szén (C) Keverék,

Részletesebben

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám az öt világrész nagy terűletén.

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám az öt világrész nagy terűletén. 7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2006. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető

Részletesebben

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési A Forró övezet Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési szöge, vagyis a felszínnel bezárt szöge határozná

Részletesebben

III. Földi János természettudományi verseny

III. Földi János természettudományi verseny III. Földi János természettudományi verseny I. FORDULÓ - beküldési határidő: 2015. október 20. Az I. kategória (3. és 4. évfolyam) feladatai: 1.1. feladat Mérd meg, hogy milyen magasra tud felrepülni egy

Részletesebben

A LÉGKÖR SZERKEZETE ÉS ÖSSZETÉTELE. Környezetmérnök BSc

A LÉGKÖR SZERKEZETE ÉS ÖSSZETÉTELE. Környezetmérnök BSc A LÉGKÖR SZERKEZETE ÉS ÖSSZETÉTELE Környezetmérnök BSc A LÉGKÖR SZERKEZETE A légkör szerkezete kémiai szempontból Homoszféra, turboszféra -kb. 100 km-ig -turbulens áramlás -azonos összetétel Turbopauza

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

ÁSVÁNYOK ÉS MÁS SZILÁRD RÉSZECSKÉK AZ ATMOSZFÉRÁBAN

ÁSVÁNYOK ÉS MÁS SZILÁRD RÉSZECSKÉK AZ ATMOSZFÉRÁBAN ÁSVÁNYOK ÉS MÁS SZILÁRD RÉSZECSKÉK AZ ATMOSZFÉRÁBAN A Föld atmoszférája kolloid rendszerként fogható fel, melyben szilárd és folyékony részecskék vannak gázfázisú komponensben. Az aeroszolok kolloidális

Részletesebben

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY Monorierdei Fekete István Általános Iskola 223 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-49-3 www.fekete-merdo.sulinet.hu VIII. TOLLFORGATÓ. forduló VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS

Részletesebben

TERMÉSZETISMERET LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY. 4. évfolyam ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014. A tanuló neve: Az iskola címe: (helység) A felkészítő tanár neve:

TERMÉSZETISMERET LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY. 4. évfolyam ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014. A tanuló neve: Az iskola címe: (helység) A felkészítő tanár neve: APÁCZAI KÖNYVKIADÓ ÉS KÖNYVTERJESZTŐ KFT. SZIVÁRVÁNY HETED 7 HATÁRON 9502 Celldömölk, Pf. 6 Tel.: 95/525-018, Fax: 95/525-027, e-mail: szivarvany@apaczai.hu TERMÉSZETISMERET LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY

Részletesebben

Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam

Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam 1. feladat (12 pont) Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2012. február 14. 8. évfolyam 212 éve született a dinamó és a szódavíz feltalálója. Töltsd ki a rejtvény sorait és megfejtésül

Részletesebben

A légkör víztartalmának 99%- a troposzféra földközeli részében található.

A légkör víztartalmának 99%- a troposzféra földközeli részében található. VÍZ A LÉGKÖRBEN A légkör víztartalmának 99%- a troposzféra földközeli részében található. A víz körforgása a napsugárzás hatására indul meg amikor a Nap felmelegíti az óceánok, tengerek vizét; majd a felmelegedő

Részletesebben

X. Energiatakarékossági vetélkedő. Veszprém

X. Energiatakarékossági vetélkedő. Veszprém X. Energiatakarékossági vetélkedő Veszprém 0. május 9. II. feladatsor. oldal. oldal 3. oldal 4. oldal 5. oldal 6. oldal 7. oldal 8. oldal Elért pontszám: Technikatanárok Országos Egyesületének Veszprém

Részletesebben

SZERETEK GONDOLKODNI II. forduló

SZERETEK GONDOLKODNI II. forduló HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2014 SZERETEK GONDOLKODNI II. forduló NÉV: VÁROS: ISKOLA: OSZTÁLY: FELKÉSZÍTŐ TANÁR: PONTSZÁM: /100 I. Az alábbi halmazábrába tíz élőlény betűjelét kell majd behelyezned. Először

Részletesebben

Forgalmas nagyvárosokban az erősen szennyezett levegő és a kedvezőtlen meteorológiai körülmények találkozása szmog (füstköd) kialakulásához vezethet.

Forgalmas nagyvárosokban az erősen szennyezett levegő és a kedvezőtlen meteorológiai körülmények találkozása szmog (füstköd) kialakulásához vezethet. SZMOG Forgalmas nagyvárosokban az erősen szennyezett levegő és a kedvezőtlen meteorológiai körülmények találkozása szmog (füstköd) kialakulásához vezethet. A szmog a nevét az angol smoke (füst) és fog

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Általános Iskola Természetismeret Évfolyam: 5 Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: Írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök:

Részletesebben

A feladatok megoldásához csak a kiadott periódusos rendszer és számológép használható!

A feladatok megoldásához csak a kiadott periódusos rendszer és számológép használható! 1 MŰVELTSÉGI VERSENY KÉMIA TERMÉSZETTUDOMÁNYI KATEGÓRIA Kedves Versenyző! A versenyen szereplő kérdések egy része általad már tanult tananyaghoz kapcsolódik, ugyanakkor a kérdések másik része olyan ismereteket

Részletesebben

A szilárd testek alakja és térfogata észrevehetően csak nagy erő hatására változik meg. A testekben a részecskék egymáshoz közel vannak, kristályos

A szilárd testek alakja és térfogata észrevehetően csak nagy erő hatására változik meg. A testekben a részecskék egymáshoz közel vannak, kristályos Az anyagok lehetséges állapotai, a fizikai körülményektől (nyomás, hőmérséklet) függően. Az anyagokat általában a normál körülmények között jellemző állapotuk alapján soroljuk be szilád, folyékony vagy

Részletesebben

KÖRNYEZET ÉS EGÉSZSÉGVÉDELMI VETÉLKEDŐ SZAKISKOLÁK 9 10. ÉVFOLYAM 2007

KÖRNYEZET ÉS EGÉSZSÉGVÉDELMI VETÉLKEDŐ SZAKISKOLÁK 9 10. ÉVFOLYAM 2007 Csapat száma: Elért pontszám: KÖRNYEZET ÉS EGÉSZSÉGVÉDELMI VETÉLKEDŐ SZAKISKOLÁK 9 10. ÉVFOLYAM 2007 Megoldási időtartam: 75 perc Összes pontszám: 40 pont FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI INTÉZET 2006 2007 I. Írjátok

Részletesebben

Versenyző adatlap. Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe:

Versenyző adatlap. Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe: Versenyző adatlap Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe: Vizeink védelme I. forduló 1, Az alábbi keresztrejtvény egy, a vízgazdálkodásban

Részletesebben

I. rész Mi az energia?

I. rész Mi az energia? I. rész Mi az energia? Környezetünkben mindig történik valami. Gondoljátok végig, mi minden zajlik körülöttetek! Reggel felébredsz, kimész a fürdőszobába, felkapcsolod a villanyt, megnyitod a csapot és

Részletesebben

A SEBESSÉG. I. kozmikus sebesség (Föld körüli körpályán való keringés sebessége): 7,91 km/s

A SEBESSÉG. I. kozmikus sebesség (Föld körüli körpályán való keringés sebessége): 7,91 km/s A SEBESSÉG A sebesség az, ami megmutatja, mi mozog gyorsabban. Minél nagyobb a sebessége valaminek, annál gyorsabban mozog Fontosabb sebességek: fénysebesség: 300.000 km/s (vákumban) hangsebesség: 340

Részletesebben

Feladatlap. lókedvelő könyvbarátoknak

Feladatlap. lókedvelő könyvbarátoknak Feladatlap lókedvelő könyvbarátoknak Összegyűjthető 56 / Név: Iskola, osztály:. Lakcím:. Elérhetőség: mail, telefon Beküldés határideje: 2012. április 13. Cím: Békés Megyei Tudásház és Könyvtár, Gyermekkönyvtár

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ... Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

A levegő Szerkesztette: Vizkievicz András

A levegő Szerkesztette: Vizkievicz András A levegő Szerkesztette: Vizkievicz András A levegő a Földet körülvevő gázok keveréke. Tiszta állapotban színtelen, szagtalan. Erősen lehűtve cseppfolyósítható. A cseppfolyós levegő világoskék folyadék,

Részletesebben

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8...

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8... Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny 2014/2015. 1.a.) Mit láttok a képeken? Írjátok alá a nevüket! 2. évfolyam I. forduló 1. 2. 3.. 4.... 5.. 6.. 7... 8... b.) Alkossatok két csoportot a képekből,

Részletesebben

4. osztályos feladatsor II. forduló 2013/2014. tanév

4. osztályos feladatsor II. forduló 2013/2014. tanév Iskola: Csapatnév: 1 4. osztályos feladatsor II. forduló 2013/2014. tanév 1. A rajzon a földünk belső felépítését láthatjátok. Nevezzétek meg a részeit! 2. Mit ábrázolnak a képek? Írjátok a nevét a kép

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. tanév. 5. osztály II. forduló (fizikai és földrajzi alapismeretek)

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. tanév. 5. osztály II. forduló (fizikai és földrajzi alapismeretek) 1 Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor Nézd meg a képet és jelöld az 1. igaz állításokat! 1:56 Könnyű F sak a sárga golyó fejt ki erőhatást a fehérre. Mechanikai kölcsönhatás jön létre a golyók között. Mindkét golyó mozgásállapota változik.

Részletesebben

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor gázok hőtágulása függ: 1. 1:55 Normál de független az anyagi minőségtől. Függ az anyagi minőségtől. a kezdeti térfogattól, a hőmérséklet-változástól, Mlyik állítás az igaz? 2. 2:31 Normál Hőáramláskor

Részletesebben

Védő- és munkaruházatra vonatkozó szabványok

Védő- és munkaruházatra vonatkozó szabványok Védő- és munkaruházatra vonatkozó szabványok Szabvány száma Szabvány leírás MSZ EN 340:2004 Védőruházat. Általános követelmények MSZ EN 342:2004 Védőruházat. Hideg ellen védő ruhaegyüttesek MSZ EN 343:2004

Részletesebben

Munka, energia Munkatétel, a mechanikai energia megmaradása

Munka, energia Munkatétel, a mechanikai energia megmaradása Munka, energia Munkatétel, a mechanikai energia megmaradása Munkavégzés történik ha: felemelek egy könyvet kihúzom az expandert A munka Fizikai értelemben munkavégzésről akkor beszélünk, ha egy test erő

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

INTERNETES VETÉLKEDŐ 1. forduló Beküldési határidő: 2015. május 12. cím: csordasb@freemail.hu 1. FORDULÓ

INTERNETES VETÉLKEDŐ 1. forduló Beküldési határidő: 2015. május 12. cím: csordasb@freemail.hu 1. FORDULÓ 1. FORDULÓ 1. Feladat: Erdő kvíz Válasszátok ki a helyes megoldást! 1.A magyarországi erdőterület nagysága a honfoglalás idején ekkora lehetett: A) 5-7 % B) 18-20 % C) 40-60% D) 80-90% 2. Magyarország

Részletesebben

Gyakorló feladatok Egyenletes mozgások

Gyakorló feladatok Egyenletes mozgások Gyakorló feladatok Egyenletes mozgások 1. Egy hajó 18 km-t halad északra 36 km/h állandó sebességgel, majd 24 km-t nyugatra 54 km/h állandó sebességgel. Mekkora az elmozdulás, a megtett út, és az egész

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

Az anyagok lehetséges állapotai, a fizikai körülményektől (nyomás, hőmérséklet) függően. Az anyagokat általában a normál körülmények között jellemző

Az anyagok lehetséges állapotai, a fizikai körülményektől (nyomás, hőmérséklet) függően. Az anyagokat általában a normál körülmények között jellemző Az anyagok lehetséges állapotai, a fizikai körülményektől (nyomás, hőmérséklet) függően. Az anyagokat általában a normál körülmények között jellemző állapotuk alapján soroljuk be szilárd, folyékony vagy

Részletesebben

Áldott karácsonyi ünnepet és boldog új évet kívánok!

Áldott karácsonyi ünnepet és boldog új évet kívánok! Áldott karácsonyi ünnepet és boldog új évet kívánok! Név:... Helység / iskola:... Kémia tanár neve:...... Beküldési határidő: 2015.jan.19. TAKÁCS CSABA KÉMIA EMLÉKVERSENY, IX. osztály, I. forduló, 2014

Részletesebben

T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

Vegyületek - vegyületmolekulák

Vegyületek - vegyületmolekulák Vegyületek - vegyületmolekulák 3.Az anyagok csoportosítása összetételük szerint Egyszerű összetett Azonos atomokból állnak különböző atomokból állnak Elemek vegyületek keverékek Fémek Félfémek Nemfémek

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK Mezőgazdasági alapismeretek középszint 1021 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 20. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

Versenyző iskola neve:.. Település:... Csapat neve:... Csapattagok nevei:... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Versenyző iskola neve:.. Település:... Csapat neve:... Csapattagok nevei:... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY KÉMIA-FIZIKA 7-8. OSZTÁLY

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY KÉMIA-FIZIKA 7-8. OSZTÁLY Monorierdei Fekete István Általános Iskola 13 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-9-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu VIII. TOLLFORGATÓ 1. forduló VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY KÉMIA-FIZIKA

Részletesebben

METEOROLÓGIAI MÉRÉSEK és MEGFIGYELÉSEK

METEOROLÓGIAI MÉRÉSEK és MEGFIGYELÉSEK METEOROLÓGIAI MÉRÉSEK és MEGFIGYELÉSEK Földtudomány BSc Mészáros Róbert Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszék MIÉRT MÉRÜNK? A meteorológiai mérések célja: 1. A légkör pillanatnyi állapotának

Részletesebben

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk

Részletesebben

5. A súrlódás. Kísérlet: Mérje meg a kiadott test és az asztal között mennyi a csúszási súrlódási együttható!

5. A súrlódás. Kísérlet: Mérje meg a kiadott test és az asztal között mennyi a csúszási súrlódási együttható! FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI ÉS KÍSÉRLETEI a 2015/2016. tanév május-júniusi vizsgaidőszakában Vizsgabizottság: 12.a Vizsgáztató tanár: Bartalosné Agócs Irén 1. Egyenes vonalú mozgások dinamikai

Részletesebben

4. osztályos feladatsor II. forduló 2014/2015. tanév

4. osztályos feladatsor II. forduló 2014/2015. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor II. forduló 2014/2015. tanév 1. Milyen mozgásokat végez a Föld? Töltsétek ki a táblázatot! Mozgás Mi körül? Időtartama Következménye 2. A repülőtéren összegyűltek

Részletesebben

Légszennyezés. Molnár Kata Környezettan BSc

Légszennyezés. Molnár Kata Környezettan BSc Légszennyezés Molnár Kata Környezettan BSc Száraz levegőösszetétele: oxigén és nitrogén (99 %) argon (1%) széndioxid, héliumot, nyomgázok A tiszta levegő nem tartalmaz káros mennyiségben vegyi anyagokat!

Részletesebben

Tanóra / modul címe: ENERGIAFORRÁSAINK

Tanóra / modul címe: ENERGIAFORRÁSAINK Tanóra / modul címe: ENERGIAFORRÁSAINK A tanóra célja: A tanulók lássák be, hogy mindennapi életük és annak kényelme mennyi energia felhasználását igényli. Ismerjék meg az energiafajtákat, az energiaforrásokat,

Részletesebben

Gondolkozz szabadon! copyright jozsef.vegh@nyolclepes.hu

Gondolkozz szabadon! copyright jozsef.vegh@nyolclepes.hu Gondolkozz szabadon! Az özönvíz története mítosz vagy valóság A Biblia első mondata: Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet Mózes első könyve, 1:1. A teremtéstörténet egyedülálló ismertetőjegyei

Részletesebben

2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév

2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 1. a.) Fejtsétek meg a rejtvényt! 2. 1. 3.. 2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév 1. Örökzöld fa. 2. Ez lesz a virágból. 3. Csonthéjas gyümölcs.. Erdei állat. Megfejtés:

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. tanév. 5. osztály III. forduló (természetvédelem, környezetvédelem, Herman Ottó)

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. tanév. 5. osztály III. forduló (természetvédelem, környezetvédelem, Herman Ottó) Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület?

5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület? Gyakorlás 1. Az út emelkedésének nevezzük annak a szögnek a tangensét, amelyet az út a vízszintessel bezár. Ezt általában %-ban adják meg. (100 %-os emelkedésű a vízszintessel 1 tangensű szöget bezáró

Részletesebben

Termokémia. Hess, Germain Henri (1802-1850) A bemutatót összeállította: Fogarasi József, Petrik Lajos SZKI, 2011

Termokémia. Hess, Germain Henri (1802-1850) A bemutatót összeállította: Fogarasi József, Petrik Lajos SZKI, 2011 Termokémia Hess, Germain Henri (1802-1850) A bemutatót összeállította: Fogarasi József, Petrik Lajos SZKI, 2011 A reakcióhő fogalma A reakcióhő tehát a kémiai változásokat kísérő energiaváltozást jelenti.

Részletesebben

Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök

Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök Tartalom 5. évfolyam... 1 Tájékozódás a térképen, térképismeret... 1 Az időjárás és az éghajlat elemei... 2 A földfelszín változása...2 Környezetünk élővilága... 3 6. évfolyam... 4 Tájékozódás a térképen

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK Környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek középszint 111 ÉRETTSÉGI VIZSGA 201. október 1. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

Atomerőmű. Radioaktívhulladék-kezelés

Atomerőmű. Radioaktívhulladék-kezelés Atomerőmű. Radioaktívhulladék-kezelés Lajos Máté lajos.mate@osski.hu OSSKI Bővített fokozatú sugárvédelmi tanfolyam 2016. október 13. Országos Közegészségügyi Központ (OKK) Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi

Részletesebben

54 850 01 0010 54 04 Környezetvédelmi

54 850 01 0010 54 04 Környezetvédelmi A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNY. ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 23. KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

TERMÉSZETTUDOMÁNY. ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 23. KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Természettudomány középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 23. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. Természetvédelem

Részletesebben

Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2013. február 20. 7. évfolyam A feladatlap megoldásához elektronikus adatok tárolására nem alkalmas zsebszámológép használható. Mobiltelefont számológép

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM T /1 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

AZ ÉLETTELEN ÉS AZ ÉLŐ TERMÉSZET

AZ ÉLETTELEN ÉS AZ ÉLŐ TERMÉSZET AZ ÉLŐ ÉS AZ ÉLETTELEN TERMÉSZET MEGISMERÉSE AZ ÉLETTELEN ÉS AZ ÉLŐ TERMÉSZET Az élőlények és az élettelen természet kapcsolata. Az élettelen természet megismerése. A Földdel foglalkozó tudományok. 1.

Részletesebben

Boldog Új Évet kívánok!

Boldog Új Évet kívánok! Boldog Új Évet kívánok! Név:............................ Helység / iskola:............................ Beküldési határidő: Kémia tanár neve:........................... 2012. feb. 24 TAKÁCS CSABA KÉMIA

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

54 850 01 0010 54 04 Környezetvédelmi

54 850 01 0010 54 04 Környezetvédelmi A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNY JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

TERMÉSZETTUDOMÁNY JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Természettudomány középszint 1012 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 26. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. Enzimek, katalizátorok

Részletesebben

T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 8. osztály

T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 8. osztály T I T M T T Hevesy György Kémiaverseny országos döntő Az írásbeli forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző azonosítási száma:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:...

Részletesebben

Halmazállapot-változások

Halmazállapot-változások Halmazállapot-változások A halmazállapot-változások fajtái Olvadás: szilárd anyagból folyékony a szilárd részecskék közötti nagy vonzás megszűnik, a részecskék kiszakadnak a rácsszerkezetből, és kis vonzással

Részletesebben

Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk

Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk meg, ahhoz viszonyítjuk. pl. A vonatban utazó ember

Részletesebben

KÉSZ ÉPÍTŐ ÉS SZERELŐ ZRT.

KÉSZ ÉPÍTŐ ÉS SZERELŐ ZRT. / 4 oldal Tartalomjegyzék:./ Célmeghatározás 2./ Területi érvényesség 3./ Fogalom meghatározások 4./ Eljárás 5./ Kapcsolódó dokumentációk jegyzéke 6./ Dokumentálás Készítette: Kővári Tímea Jóváhagyta:

Részletesebben

III. Igaz vagy hamis? Döntsd el az állításokról, hogy igazak / I / vagy hamisak / H /. Írd a megfelelő betűjelet az állítások utáni négyzetbe!

III. Igaz vagy hamis? Döntsd el az állításokról, hogy igazak / I / vagy hamisak / H /. Írd a megfelelő betűjelet az állítások utáni négyzetbe! A feladatokat készítette: A csapat kódszáma: Birkiné Nyéki Andrea, Tarnaőrs Tarjányi Györgyné, Szolnok Lektorálta:... Tölgyesné Kovács Katalin, Zalaegerszeg 2010. április 24. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny

Részletesebben

Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET. Természetismeret. tantárgyból

Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET. Természetismeret. tantárgyból Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET a Természetismeret tantárgyból a TÁMOP-2.2.5.A-12/1-2012-0038 Leleményesen, élményekkel, Társakkal rendhagyót alkotni

Részletesebben

Az atommag összetétele, radioaktivitás

Az atommag összetétele, radioaktivitás Az atommag összetétele, radioaktivitás Az atommag alkotórészei proton: pozitív töltésű részecske, töltése egyenlő az elektron töltésével, csak nem negatív, hanem pozitív: 1,6 10-19 C tömege az elektron

Részletesebben

BOLYAI TERMÉSZETTUDOMÁNYI CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2015. ÁPRILIS 11.) 3. osztály

BOLYAI TERMÉSZETTUDOMÁNYI CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2015. ÁPRILIS 11.) 3. osztály 3. osztály Az év melyik napján van az új kenyér ünnepe? Jellemezzétek az évszakot az időjárás, a növények és az állatok szempontjából! Válaszoljatok az érzékszervekkel kapcsolatos alábbi kérdésekre! Mely

Részletesebben

zeléstechnikában elfoglalt szerepe

zeléstechnikában elfoglalt szerepe A földgf ldgáz z eltüzel zelésének egyetemes alapismeretei és s a modern tüzelt zeléstechnikában elfoglalt szerepe Dr. Palotás Árpád d Bence egyetemi tanár Épületenergetikai Napok - HUNGAROTHERM, Budapest,

Részletesebben

1. Á L P P I Ó C 6. R A K A S Z 2. L Á K A S N Y A R A 7. Ö L T Ő S Ü V 3. K Ó S B A R E G E N I C 8. G Y A N E L E P

1. Á L P P I Ó C 6. R A K A S Z 2. L Á K A S N Y A R A 7. Ö L T Ő S Ü V 3. K Ó S B A R E G E N I C 8. G Y A N E L E P 1. forduló 7 8. osztály Iskola neve: Csapattagok neve: Beküldési határidő: 2014. február 14. Hétvezér Általános Iskola A 2. fordulóba bejutott csapatok nevét honlapunkon nézhetik meg 03.04-től. Elérhető

Részletesebben

Rádioaktív anyagok vizsgálata: sugárzás közben sokkal nagyobb energia szabadul fel, mint a hagyományos kémiai folyamatokban (pl. égés).

Rádioaktív anyagok vizsgálata: sugárzás közben sokkal nagyobb energia szabadul fel, mint a hagyományos kémiai folyamatokban (pl. égés). Atomenergia Rádioaktív anyagok vizsgálata: sugárzás közben sokkal nagyobb energia szabadul fel, mint a hagyományos kémiai folyamatokban (pl. égés). Kutatók: vizsgálták az atomenergia felszabadításának

Részletesebben

NUKLEÁRIS LÉTESÍTMÉNYEK LÉGNEMŰ 14C KIBOCSÁTÁSÁNAK MÉRÉSE EGYSZERŰSÍTETT LSC MÓDSZERREL

NUKLEÁRIS LÉTESÍTMÉNYEK LÉGNEMŰ 14C KIBOCSÁTÁSÁNAK MÉRÉSE EGYSZERŰSÍTETT LSC MÓDSZERREL NUKLEÁRIS LÉTESÍTMÉNYEK LÉGNEMŰ 14 C KIBOCSÁTÁSÁNAK MÉRÉSE EGYSZERŰSÍTETT LSC MÓDSZERREL Bihari Árpád Molnár Mihály Janovics Róbert Mogyorósi Magdolna 14 C képződése és jelentősége Neutron indukált magreakció

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK Környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek emelt szint 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 006. május 18. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben