Békés megye és Békéscsaba a Nemzeti Színházban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Békés megye és Békéscsaba a Nemzeti Színházban"

Átírás

1 Aktuális információk: Békés megye és Békéscsaba a Nemzeti Színházban A budapesti Nemzeti Színház, Békés megye és Békéscsaba megyei jogú város közös rendezvénysorozata november

2 Békéscsabai Szimfonikus Zenekar Csukás István: Ágacska Jókai Színház Schittenhelm: Da Vinci Gyulai Várszínház

3 Köszöntô Jordán Tamás a Nemzeti Színház fôigazgatója Igazgatói pályázatomban megfogalmazott elképzelésem a Megyejárás programról mára már mûködô programsorozattá vált. Nagy öröm számomra, hogy 2003 szeptemberében megkezdôdött az a két éven keresztül zajló rendezvénysorozat, melynek keretében a színházi évad minden hónapja egyegy megye bemutatkozását jelenti a Nemzeti Színház falain belül. Hajdú-Bihar és Baranya megye után, novemberben 7-én, 8-án és 9-én, Békés megye mutathatja be értékeit zenében, táncban, irodalomban, képzô és népmûvészetben, színházban. A Megyejárás sorozat fontos része azonban, hogy a megye lakosságát is meghívjuk a színházunkba. Jelentkezhetnek a Nemzeti Különjárat programra amelynek keretében november 29- én, az idei évad elsô bemutatóját a Holdbeli csónakos címû elôadásunkat tekinthetik meg, háztól házig szállítva. Azért esett a választásunk erre a darabra, mert nagyon fontosnak tartom, hogy a jövô közönségét, a gyerekeket, a tv helyett a színház nézôterére ültessük. Bízom benne, hogy a látványtól a gyerekek és a szülôk is elámulnak majd. Akinek a vonaton mégsem jutna hely, igénybe veheti Félkrajcáros programunkat, mely elérhetô áron biztosítja az érdeklôdô Békés megyeieknek egy-egy elôadásunk megtekintését. Találkozzunk tehát novemberben a Nemzeti Színházban! Szeretettel várjuk Önöket! Varga Zoltán a Békés Megyei Közgyûlés elnöke Az ország teátrumának és a nemzet színházának játszó- és bemutatkozási helyszínül kell szolgálnia mindazok számára, akik a magyar kultúra képviselôi. Ezért egyszerre öröm, de egyszersmind természetes is, hogy Békés, Hajdú-Bihar és Baranya megye után, bemutathatja értékeit az ország szélesebb nyilvánossága elôtt. Meggyôzôdésem, hogy közelgô európai uniós csatlakozásunk erôsíti majd nemzeti identitásunkat. Jó példa erre, hogy az EU-népszavazás elôtt Békés megye települései hozományként felajánlották mindazt a szellemi és tárgyi örökséget, amelyek jellegzetesen azonosítják a Körös-völgyet és amelyet magunkkal viszünk az ezzel is gazdagodó Európai Unióba. Az ezt összefoglaló kötet megjelentetését erre az alkalomra idôzítettük, hiszen a feladat világos: egyidejûleg szeretnénk elérni, hogy a földrész nemzetei mellett az ország is jobban megismerje a semmivel össze nem téveszthetô Békés megyét. Az elôttünk álló három napban, de tágabban értelmezve 2003 novemberében megtekinthetik a Nemzeti Színházban Békés megye múzeumi kincseit, visszatekintô összeállításban mutatjuk be, kik azok a jeles mûvészei és tudósai a Körösvölgynek, akikre joggal büszkék vagyunk. De hallgathatnak szimfonikus zenekari koncertet, láthatnak nagyszínházi és kamarai elôadást, bemutatjuk az idén félszázéves fennállását ünneplô Jókai Színházat és negyvenedik évadát záró Gyulai Várszínházat. Emellett megcsodálhatják a Békés megyei népmûvészek legértékesebb alkotásait, és nem maradhat el a néptáncbemutató és a bábelôadás sem. A Megyejáró program célja kettôs: egyszerre szeretnénk, hogy a Körös-völgy kulturális értékeit jobban megismerjék Budapesten. De része az is, hogy a Nemzeti Színház rangos elôadására olyan vidéki érdeklôdôk jussanak el, akiknek erre még nem volt módjuk. Ha a kulturális együttmûködés és párbeszéd területén tenni tudunk valamit a Nemzeti Színházzal, Békéscsaba városával és az önzetlen mecénásokkal együtt, akkor nem volt hiába ez a kezdeményezés. Pap János Békéscsaba polgármestere Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Nemzeti Színház Megyejárás programjának látogatóit, azokat a kedves érdeklôdôket, akik novemberben a békéscsabai és Békés megyei programokat tisztelik meg jelenlétükkel. A napjainkban lakosú megyeszékhely Békéscsaba, a vidéki városok közül az elsô között rendelkezett állandó kôszínházzal. Jó érzés a fôvárosi teátrumban bemutatkozni a budapestieknek, számítva a Békéscsabáról és a megyébôl elszármazottakra is. Ezen a néhány napon szeretnénk felfedeztetni a közönséggel értékeinket, képviselje ez a mûvészet, a tudomány, a zene vagy a folklór területét. A hivatásos színházi elôadások mellett a Csabai Színistúdió produkciója az Ágacska címû mesejátékkal várja a színházbarátokat. A tudomány képviselôi Kerekasztal-beszélgetésen mondják el gondolataikat Békés megye jövôjérôl. Térségünk kortárs képzômûvészetét a Békéstáji Mûvészeti Társaság tagjai képviselik alkotásaikkal. A számos szakmai díjjal rendelkezô Balassi Táncegyüttes egy táncjátékkal és fergeteges néptánc mûsorral várja a fôvárosi érdeklôdôket. Fiatal zongoramûvésszel büszkélkedhetünk Tóth Péter személyében, és figyelmükbe ajánljuk csakúgy, mint a népi kultúrát közvetítô Boleráz citerazenekart. A felsoroltak csak néhány, Békéscsabához szorosabban kötôdô mûsorszámot jeleznek a gazdag megyei kulturális kínálatból. Hiszem, hogy a Nemzeti Színház által kezdeményezett sorozattal a fôváros és a vidék közelebb kerülhet egymáshoz, erôsítve ezzel a hazai és gazdagítva az európai kulturális értékeket egyaránt. Abban a reményben ajánlom a békéscsabai és a megyei rendezvénysorozatot vendégeink figyelmébe, hogy ki-ki találjon magának a programok között szellemi kikapcsolódást, örömteli felfedezéseket, rég várt találkozásokat és kellemes szórakozást. 1

4 Megyejárás Minden hónapra egy megye szeptembere és májusa között minden hónapban az ország más megyéjére fordít kiemelt figyelmet a Nemzeti Színház. Valamennyi megye sorra kerül, páratlan lehetôséget kapva a széles körû budapesti bemutatkozásra. A megyék a számukra kijelölt hónapban öt fô szállal kötôdnek a Nemzeti Színházhoz. VAS április ZALA VESZPRÉM SOMOGY március BORSOD-ABAÚJ- ZEMPLÉN május SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG HEVES HAJDÚ-BIHAR JÁSZ-NAGYKUN- szeptember SZOLNOK január Békéscsaba BÉKÉS CSONGRÁD november GYÔR- MOSON-SOPRON KOMÁROM- ESZTERGOM FEJÉR december TOLNA BARANYA október NÓGRÁD PEST BÁCS-KISKUN február A Nemzeti Színház meghívólevelének átadása, hivatalos nyitóceremónia: november óra. A Nemzeti Színház múltját, jelenét és jövôjét bemutató, kiállítás Békéscsabán a Jókai Színházban. Megnyitó: november óra. Békés megye szellemi életének, mûvészetének háromnapos bemutatkozása Budapesten, a Nemzeti Színházban: november 7 9. Békés megye kistelepülésein élô családok szervezett utaztatása különvönattal november 29-én közvetlenül a Nemzeti Színházhoz Weöres Sándor: Holdbeli csónakos címû mûvének délutáni elôadására. A Nemzeti Színház és együttmûködô partnereinek ajándéka Békés megye színházbarátainak. 2

5 A megnyitó Az es idôszakot töltöttem Békéscsabán, amely életem talán legszebb hat éve volt. A városnak rengeteg nagyszerû szerepet és sok barátot köszönhetek. Hálából szeretettel hívom meg Önöket a Nemzeti Színházba, melynek ez év ôszétôl tagja vagyok. Kívánom, hogy nagyon sok örömöt nyújtson Önöknek ez a néhány nap, amit itt töltenek majd. Ne csak annyit, hogy vendégségben vannak, hanem valami hasonlót ahhoz, amit akkor érzek amikor Békés megyéba érek. Amikor Haza megyek. Bródy Norbert Marton Róbert Örömmel fogadom, hogy a Nemzeti Színház Megyejárás programjában a Mi megyénk is képviseltetheti magát. Itt nôttem fel, minden gyermek- és ifjúkori emlékem ideköt. Tudom milyen nehéz és fáradságos munka árán lehet boldogulni a mindennapokban itt, a Viharsarokban. Szerény személyemnek jutott többek között az a megtiszteltetés, hogy Önöket, Benneteket, Kedves mûvész kollégák meginvitáljalak, felszólítsalak arra, hogy gazdagítsátok, színesítsétek jelenlétetekkel a fôváros kulturális életét, színházi palettáját, s egyben felkérjem a Békés megyében élô embereket, a mi nézôinket, kövessenek benneteket, legyenek itt, a fôvárosban is nézôi ennek a színes programnak, bízva abban, hogy ez egy hosszú távú szövetség vidék és fôváros között. Valamennyiôtöket várunk igaz szeretettel! Tóth Auguszta Nyitórendezvény Békéscsabán Az Andrássy úton a Jókai Színházig november 3-án, délután 2 órától Echós szekeres felvonulás Közremûködik a Tótkomlósi Ifjúsági Fúvószenekar, a Balassi Táncegyüttes és a Csabai Színistúdió Nyitóceremónia Köszöntôt mond: Varga Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyûlésének elnöke Pap János, a Békéscsaba polgármestere A Nemzeti Színház meghívását tolmácsolják: Jordán Tamás, a Nemzeti Színház fôigazgatója, és Tóth Auguszta, Bródy Norbert és Marton Róbert, a Nemzeti Színház színmûvészei Közremûködik: Tege Antal, a Békés Megyei Jókai Színház színmûvésze A Nemzeti Színház vándorkiállításának megnyitója a Békés Megyei Jókai Színház elôcsarnokában Háziasszony: Felkai Eszter színmûvésznô 3

6 A fesztivál 2003 november 7 9. Békés megye és Békéscsaba a budapesti Nemzeti Színházban november 7. (péntek) Nagyszínpad 20 óra Nyitókoncert Békéscsabai Szimfonikus Zenekar Vezényel: Gémesi Géza Közremûködik: Frankó Tünde, Melis György, valamint Tóth Péter zongora Mûsor: Erkel: Ünnepi-nyitány Petrovics: 1. kantáta Melis György J. Strauss: Cigánybáró Zsupán dala Liszt: Haláltánc Kodály: Galántai táncok Kodály: Székely fonó El kéne indulni Frankó Tünde Tóth Péter 4

7 Stúdiószínpad 18 óra Vasziljev: Csendesek a hajnalok lírai történet két részben Rendezô: Gáspár Tibor Borisz Vasziljev Csendesek a hajnalok lírai történet két részben Vaszkov törzsôrmester Rita Oszjanyina Zsenya Komelkova Galja Csetvertak Szonja Gurvics Liza Biricskina Kirjanova szakaszvezetô Ôrnagy Fordította: Magyar színpadra alkalmazta: Zenei munkatárs: Szcenika: Jelmeztervezô: Rendezôasszisztens: Rendezô: Szákás Tóth Péter Tarsoly Krisztina Komáromi Anett Steinkohl Erika Vékony Anna Paczuk Gabi Kara Tünde Vajda Károly E. Gábor Éva Komlós János Király Péter Simon József Valach Mária Simon József Gáspár Tibor A Nagy Honvédô Háború második évében önkéntes katonalányok kis csoportja érkezik egy hátországi falu légvédelmi egységéhez. Parancsnokuk, Vaszkov törzsôrmester eredetileg felderítô. A katonalányok megérkezése az elsô pillanatban felbosszantja a szolgálati szabályzat elôírásait tisztelô, nehézkes Vaszkovot. Mit kezdjen ezzel a csivitelô népséggel? Hol található a regula, ami elôírja, miként kell bánni a nônemû harcosokkal, bár elképedésére a lányok a német légitámadások alkalmával bebizonyítják, hogy jól képzett, bátor katonák. Vaszkov riadtan, riadságát érdes parancsolgatásával leplezve él a furcsa közegben. Aztán az egyik lány fasiszta felderítôket észlel az erdôben. A törzsôrmester kis osztagával átkel a mocsáron, hogy elibük vágjon, elfogja ôket, hogy megóvja felrobbanástól a fontos vasútvonalat. A felderítôk többen vannak, mint ôk, a túlerô miatt elvesznek: ki a mocsárba fullad, ki harcban esik el, ki inkább öngyilkos lesz, mint fogoly. Vaszkov egyedül marad az erdei tisztás parányi csataterén, körülötte lánycsapatának holttestei. Hiába siratja önváddal kislányait, hajnalra csönd lesz az erdôben. Az ingovány és az ellenség veszedelmei között, a lányok és a parancsnok emberként megtalálják egymást, összeforrnak a szeretetben, az áldozatban. Ez a szeretet nem hangos és nem hivalkodó: csendes, mint a hajnalok az orosz erdôben. 5

8 2003. november 8. (szombat) Nagyszínpad 19 óra Schittenhelm: Da Vinci revü-musical két részben Békés Megyei Jókai Színház Rendezô: Konter László Elôtte: Pro Arte Hungarica díj átadása Stúdiószínpad Christian Schittenhelm: Da Vinci Revü-musical két részben Szereplôk: Leonardo Da Vinci Szomor György Caterina Paczuk Gabi Ser Piero, Leonardo apja Hodu József Verocchio mester Makrai Pál Boticelli Götz Attila Ginevra, a bankár lánya Szilágyi Annamária Fejedelem Presits Tamás Cecília Steinkohl Erika Bernardo, fiatal tanítvány Sánta László sz.h. Michelangelo Vári János Antonio, Leonardo nagyapja Mészáros Mihály Képkereskedô, Jupiter Békefi László sz.h. Paolo de Pozzo, építész Csomós Lajos Vak asszony Huszár Anita Tábornok Hodu József Francesco, nagybácsi Jancsik Ferenc Szerzetes Gerner Csaba Rendezô: Konter László Christian Schittenhelm fiatal francia zeneszerzô, akinek Da Vinci címû revü musical-jét két évvel ezelôtt Párizsban nagy sikerrel mutatták be a Casino de Paris színháztermében. A magyarországi ôsbemutató Pozsgai Zsolt átdolgozásában Párizs után a Békés Megyei Jókai Színházban volt február 28-án óra Csukás István: Ágacska zenés mesejáték két részben Csabai Színistúdió Rendezô: Józsa Mihály Az elôadás elôtt 13 órától játszóház a Stúdiószínpad elôterében Csukás István: Ágacska zenés mesejáték két részben Színpadra alkalmazta, valamint a Tudom végre... kezdetû dal elsô két versszakát és a Finálé szövegét írta: Józsa Mihály Szereplôk: Nagy Szilvia, Gulácsi Tamás, Marosi Viktor, Komlósi Katalin, Gaál Andi, Rák Zoltán, Gulyás Attila, Simon Virág, Paluska Péter Díszlet- és jelmeztervezô: Józsa Mihály és Varga László Zene: Szatmári Gábor Hangszerelte: Gulyás Levente Rendezôasszisztens: Vecsernyés Nóra Rendezô: Józsa Mihály Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy, de nem is csak volt, most is van, van valahol a szívünk legmélyén egy csodálatos erdô, ahol minden megtörténhet, ahol beszélô virágok, gombák, lepkék, éneklô kacsák, békák, egerek élnek. Élt ebben az erdôben egy ezeréves öreg fa, akirôl már mindenki azt hitte, hogy teljesen kiszáradt. Már senki se hitte, hogy megéled a vén fa, ám egyszer csak mégis megszületett a csodálatos természet csodálatos ajándéka, az ezeréves öreg fának új hajtása, új reménysége: egy apró kis ág: Ágacska! Ezt azonban a mese elején csak mi emberek tudjuk, Ágacska nem tudja magáról kicsoda. Miután az öreg fáról letöri egy vihar, nekivág a nagyvilágnak, hogy valakitôl választ kapjon a legfontosabb kérdésre: kicsoda ô tulajdonképpen? Útközben különféle kalandokba keveredik, találkozik a virággal, gombával, a lepkével, kacsákkal, békákkal, az egérrel, és barátokra talál közöttük. Röviden errôl szól Csukás István meséje, és ennél még sokkal többrôl is: barátságról, a másságról, önmagunkról, mások megismerésérôl és elfogadásáról.

9 20 óra Márai: A pisztoly színmû egy részben Gyulai Várszínház Rendezô: Árkosi Árpád Kávézó 16 óra Irodalmi Kávéház A békéscsabai Bárka irodalmi, mûvészeti és társadalomtudományi folyóirat délutánja Panoráma terem 10 óra Kerekasztal-beszélgetés Van-e alternatív fejlôdési út a periféria számára közös gondolkodás Békés megye jövôjérôl. (meghívottak számára) Irodalmi Kávéház A Bárka irodalmi, mûvészeti és társadalomtudományi folyóirat délutánja Márai Sándor: A pisztoly Szereplôk: Helyei László, Horgas Eszter, Papp Zoltán Rendezô: Árkosi Árpád Részletek Márai Sándor naplójából: augusztus 20. Társasélet. Kíváncsian jönnek, figyelnek, ahogy a varietében nézik a beszélô kutyát. A vénség attrakció, látjátok, mondják, még nem keni fülére a spenótot, még beszél, tud háromig számolni, ebben a korban. Csodálatos. A vénség gödrébe néznek. Még nem tudják, hogy a vén embernek legjobb egyedül, mert akkor legalább nem unatkozik augusztus 27. Ezekben a napokban negyven éve, hogy elutaztunk Budapestrôl. A búcsúzók közül, akik a pályaudvarra kísértek, talán él még a kis pesztonka a többiek, Tibor, Miksa, talán fél tucat barát, mind elhaltak. A negyven évben tartózkodási helyek voltak Genf, Nápoly, New York, Salerno, San Diego. Elmentek Lola és János, aztán minden egykori személyes ismerôsöm, pályatársam. Teljesen egyedül maradtam, 89-ik évemben a járás, látás egyre rosszabb, olvasni már csak negyedórákat tudok, aztán zavaros a látás, séta legföllebb egyszer föl és le a ház elôtt, bottal. Alkohol majdnem semmi, pohár vizes bor, néha egy sör. Cigaretta kb. napi tíz. Szex, ilyesmi semmi, álomban sem. Nem is hiányzik. Gyöngédség jól esne, de nem bízom senkiben. Olvasmány: éjjel az újság, aztán Krúdy. Új könyvet már nem olvasok. Emlékezés bizonytalan, nagy messzeségbôl érzékletesen visszajön az emlék, de néha nem emlékezem arra, ami öt perc elôtt történt. Semmi tiltakozás a halállal szemben, de semmiféle halálvágy január 15. Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje. (Márai Sándor naplójának legutosó mondatai.) november óra A lapot bemutatja: Elek Tibor fôszerkesztô Közremûködô alkotók: Grecsó Krisztián, Kántor Zsolt, Kiss Ottó, Nagy Gáspár, Varró Dániel valamint Pribojszki Mátyás és a Blues Fools zenekar 7

10 2003. november 9. (vasárnap) Nagyszínpad 11 óra A szerelem kertje Ide lábam, ne tova Balassi Táncegyüttes, kísér a Lúdas Zenekar Koreográfus: Mlinár Pál Stúdiószínpad 10 óra Fazekas Lenkefi Velenczei: Lúdas Matyi bábmusical Napsugár Bábegyüttes Rendezô: Czipott Gábor Fazekas Lenkefi Velenczei: Lúdas Matyi bábmusical Fazekas Mihály története nyomán a forgatókönyvet írta: Fazekas Konrád Színpadra állította: Czipott Gábor A bábokat és a díszletet tervezte: Lenkefi Zoltán Zene: Velenczei Zoltán 8

11 Kiállítások: Zikkurat Megnyitó: november 7-én pénteken, 17 órakor közremûködik a Boleráz citerazenekar Békés Megye Népmûvészete Játszóház: pénteken 17-tôl 20 óráig, szombaton és vasárnap 10-tôl 19 óráig A kiállítás megtekinthetô november 7-én, 17-tôl 20 óráig, szombaton és vasárnap 10-tôl 19 óráig A színház épületében: Megnyitó: november 7-én pénteken, 19 órakor közremûködik a Boleráz citerazenekar A kiállítások megtekinthetôk elôadások elôtt és a szünetekben november 19-ig Békés megye múzeumi kincsei Ritkán látható Erkel- és Munkácsy-relikviák Békéstáji Mûvészeti Társaság mûvészeinek kiállítása Akikre büszkék vagyunk Békés megye híres szülöttei Dokumentumok az 50 éves Békés Megyei Jókai Színház, és a 40 éves Gyulai Várszínház történetébôl Divatfotó kiállítás Richweisz Péter fotómûvész tárlata Bethlen Gábor Szakképzô Iskola és Kollégium Gyomaendrôd 9

12 A kiállítás Tudja Ön, hogy hány különbözô épületben hány évig mûködött a Nemzeti Színház? Ismeri a legelsô társulat tagjait? Látta már felülrôl a Nemzeti Színház épületét? Kívánja megtekinteni az új Nemzeti Színház nyitó elôadásának relikviáit? Szeretne megismerkedni a Nemzeti Színház tervezett bemutatóinak díszlet- és jelmezterveivel? Ez a kedvcsináló, hangulatteremtô kiállítás lehetôséget nyújt Önnek arra, hogy bepillantson a kulisszák mögé. A kiállítás helyszíne: A Békés Megyei Jókai Színház elôcsarnoka Megnyitó: november 3. Háziasszony: Felkai Eszter a Békés megyei Jókai Színház színmûvésznôje Megtekinthetô: november 26-ig. Nemzeti Különjárat november 29-én, 3 órakor Weöres Sándor: Holdbeli csónakos mese bábokkal két részben Gáspár Sándor m. v. és Szarvas József közremûködésével A holdbeli csónakos Kaszás Attila Sólyomárus leány, késôbb Sólyomistennô Söptei Andrea Jégapó, magyar fejedelem Bodrogi Gyula Pávaszem, leánya Szinetár Dóra m. v. Nagymedve, lapp fejedelem Papp Zoltán Medvefia, lapp trónörökös Marton Róbert Huang-Ti, kínai császár Csankó Zoltán m. v. Dumuzi, sumir fôpap Trokán Péter Memnon, szerecsen fejedelem Újvári Zoltán Idomeneus, krétai király Spindler Béla Temora, kelta királynô Varga Mária Helena, Spárta királynôje Bognár Anna m. v. Vitéz László Stohl András Bolond Istók Vida Péter Paprika Jancsi Mészáros Tamás Gyöngyvér, Jégapó udvari énekesnôje Mészáros Sára valamint Bólya Mátyás (koboz), Scholz Melinda (fuvola), Schlanger Tamás (dob), a Színház- és Filmmûvészeti Egyetem bábosztályának növedékei és a Figurák Táncszínház Látvány- és animációtervezô: Keresztes Dóra Zeneszerzô: Melis László Díszlettervezô: Horgas Péter Jelmeztervezô: Szakács Györgyi Bábtervezô: Boráros Szilárd Dramaturg: Dobák Lívia Bábrendezô: Kovács Géza Operatôr: Szalay András Koreográfus: Király Attila Zenei munkatárs: Bagó Gizella és Termes Rita Technikai munkatárs: Fekete Péter Szcenikus: Krisztiáni István Fénytervezô: Móray Ernô Rendezôasszisztens: Herpai Rita Rendezô: Valló Péter Réges-régen, amikor még a keleti ôshazában éltünk mi, magyarok, uralkodott a jó és hatalmas Jégapó. A lánya, Pávaszem, egész nap csak a Holdban hajózó szerelmesérôl, a holdbeli csónakosról álmodozott. A királykisasszony kezéért a világ leggazdagabb, leghatalmasabb királyai versengenek. Az európai és ázsiai kultúra különbözô történelmi útjait megszemélyesítô kérôk, valamennyien a mesebeli Ôs-Magyarország királykisasszonyát próbálják megszerezni. Pávaszemnek egyikük sem tetszik, ezért a kikosarazott kérôk bosszút esküdnek. Elhatározzák, hogy elrabolják a világszép leánykát. 10

13 Nemzeti Különjárat A Nemzeti Színház együttmûködve a MÁV-val, a Körös Volán-nal és a BKV-val Békés megye kistelepülésein élô családok részére különvonatot indít. A program idôpontja: november 29. szombat Az elôadás: Weöres Sándor: Holdbeli csónakos A jegy ára: 3000 Ft/fô Az ár tartalmazza: az utazást költségét különbusszal a településrôl a megyeszékhelyre majd különvonaton a Nemzeti Színházhoz és vissza a színházi belépôjegyet Mit kell tennie? Töltse ki és küldje vissza november 5-éig a Nemzeti Színház 1095 Budapest Bajor Gizi park 1. címre a jelentkezési lapot. A borítékra írja rá: Nemzeti Különjárat. A résztvevôket a jelentkezési lapok beérkezési sorrendje alapján választjuk ki úgy, hogy a megye minden falujából legalább egy család felkerülhessen a különvonatra. Postafordultával választ küldünk, hogy jutott-e Önnek hely a különvonaton. Amennyiben igen, úgy november 20-ig, a válaszlevél bemutatásával vegye át jegyutalványát a Békés Megyei Jókai Színház Szervezési osztályán. Itt kell kifizetnie a jegy árát is. A jeggyel pontos tájékoztatást adunk az utazás indulási és érkezési idôpontjáról, a részletekrôl. Amennyiben már nem tudunk helyet biztosítani a Nemzeti Különjáraton, errôl is értesítést küldünk, s úgy Önnek a félkrajcáros programot ajánljuk. Errôl a programfüzet következô oldalán olvashat. JELENTKEZÉSI LAP A település neve: Megrendelem a Nemzeti Színház 2oo3. november 29-én indítandó különvonatára és az aznapi Weöres Sándor: Holdbeli csónakos címû elôadásra (kezdés: 15 óra) érvényes jegyet (jegyeket). Neve: Címe: irányítószám település neve utca házszám Telefonszáma: Utazók létszáma: 1 fô, 3000 Ft 2 fô, 6000 Ft 3 fô, 9000 Ft 4 fô, Ft Aláírás: A jegy ára átvételkor fizetendô. 11

14 Félkrajcáros program Egy ajándék Békés megye színházbarátainak! Akarja Ön megtekinteni a Nemzeti Színház valamely elôadását? Tegye ezt most, novemberben, hiszen a Nemzeti Színház és partner cégei kedvezményes csomagot ajánlanak a békésieknek! Mit kell Önnek tennie? 1. Válassza ki azt az elôadást a Nemzeti Színház mûsorából, amelyet szeretne megnézni. 2. A Békés Megyei Jókai Színház Szervezési osztályán igényelje és vásárolja meg a Nemzeti Színház speciális Félkrajcáros jegyét! (amíg a készlet tart!) 3. Utazzon Budapestre féláron! A MÁV jegyirodáiban 50%-os kedvezménnyel válthat retúr jegyet az elôadás napjára, a megyeszékhely Budapest útvonalra. A Békéscsaba Budapest útvonalon Félkrajcáros jegyutalványával, a visszaúton a Nemzeti Színház pénztárában lebélyegzett színházjegyének felmutatásával hitelesíti 50%-os vonatjegyét. 4. Ha az elôadás után az éjszakát Budapesten kívánja eltölteni, az ACCOR szállodáiban 50%-os kedvezményt vehet igénybe. Partnereink, akik megbízhatósága, és nagylelkûsége nélkül Ön nem tudná a fenti szolgáltatásokat igénybe venni! 12

15 Pro Arte Hungarica díj A Nemzeti Színház, a magyar szellemi élet egységének kifejezése, a magyarországi megyék kulturális életének elismerése érdekében Pro Arte Hungarica elnevezésû díjat alapított. A díj odaítélésére és átadására a következô két színházi évad folyamán, havonta egy alkalommal kerül sor a Nemzeti Színházban, az intézmény Megyejárás címû programjainak keretében. Békés megye esetében november 8-án, 19 órakor. A megyénként egy-egy díjat olyan bármely mûvészeti ágban létrejött mûvészeti teljesítmény érdemelheti ki, mely a magyar kulturális élet kiemelkedô alkotásai közé tartozik, kifejezi a megye vagy egy szûkebb tájegység értékeit, a nemzet szellemi egységét, és méltó módon képviselheti a magyarság szellemi életét az európai és az egyetemes kultúra értékei között. A díjat kaphatja alkotómûvész, alkotóközösség, mûvészeti mûhely, mûvészeti-közmûvelôdési intézmény vagy vállalkozás. A díjazottra bárki javaslatot tehet, aki jelölését írásban az adott megye bemutatkozása elôtt a Nemzeti Színház címére (1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. Megyejárás Program Pro Arte díj) eljuttatja. A javaslattételnél különösen számítunk a megyék közmûvelôdési intézményeire, szellemi mûhelyeire, kulturális és mûvészeti életük képviselôire, és a Nemzeti Színház mûvészeire. A jelölésnek tartalmaznia kell a jelölt munkásságának részletes ismertetését, valamint a díjra javasolt mûvészeti teljesítmény dokumentációját. A díj odaítélésére a Nemzeti Színház bizottságot hoz létre, melynek elnöke a Nemzeti Színház fôigazgatója, tagjai az adott megye közgyûlésének elnöke, vagy annak megbízottja, az adott megye székhelyének polgármestere, vagy annak megbízottja, továbbá, a Nemzeti Színház által felkért mûvészek. A díjat a Nemzeti Színház fôigazgatója és a bíráló-bizottság által kijelölt személyek adják át a fesztivál második napjának estéjén a Nemzeti Színház színpadán. A díj: Lugossy Mária szobrászmûvész által készített kisplasztika, Orosz István grafikusmûvész által tervezett oklevél. A jelölési határidô: otóber 25. Eddigi díjazott: Debreceni Kodály Kórus 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 103. Levélcím: 5601 Békéscsaba, pf. 36 Telefonszám: Fax: MENETRENDI INFORMÁCIÓ ÉS KÜLÖNJÁRATI AUTÓBUSZOK MEGRENDELÉSE: Békéscsaba: (66) Gyula: (66) Orosháza: (68) Békés: (66) Szarvas: (66)

16 Itthon otthon van A részletes program megtalálható a Nemzeti Színház honlapján: A színháztermi elôadásokra jegyek válthatók 700 és 1500 Ft közötti áron: a színház pénztárában hétköznap 10 és 18 óra között, munkaszüneti és ünnepnapokon óráig, illetve az elôadás kezdetéig. Telefon: ; a Nemzeti Színház Jegyirodájában (Budapest, VI., Andrássy út 28.) hétköznap 10 és 18 óra között. Telefon: , , , ; valamint az ismert jegyirodákban. A többi rendezvény látogatása ingyenes. Aktuális információk: A mûsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

Hajdú-Bihar megye és Debrecen a Nemzeti Színházban

Hajdú-Bihar megye és Debrecen a Nemzeti Színházban Aktuális információk: www.nemzetiszinhaz.hu/megyejaras Hajdú-Bihar megye és Debrecen a Nemzeti Színházban VAS ZALA VESZPRÉM SOMOGY BORSOD-ABAÚJ- ZEMPLÉN HEVES JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK BÉKÉS CSONGRÁD GYÔR-

Részletesebben

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó MEGYEI BEMUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYE Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szervező: Józsa Kata telefon: +36 30 3657966, e-mail:

Részletesebben

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak 1 Kapcsolattartás 2 Kapcsolattartás 3 Telefonos ügyfélfogadás / Kapcsolattartás Technikai gond: (061)-398-8550

Részletesebben

Fejér megye, Székesfehérvár és Dunaújváros. a Nemzeti Színházban. A budapesti Nemzeti Színház, Fejér megye, közös rendezvénysorozata 2003.

Fejér megye, Székesfehérvár és Dunaújváros. a Nemzeti Színházban. A budapesti Nemzeti Színház, Fejér megye, közös rendezvénysorozata 2003. Aktuális információk: www.nemzetiszinhaz.hu/megyejaras Fejér megye, Székesfehérvár és Dunaújváros a Nemzeti Színházban A budapesti Nemzeti Színház, Fejér megye, Székesfehérvár és Dunaújváros közös rendezvénysorozata

Részletesebben

Somogy megye és Kaposvár a Nemzeti Színházban

Somogy megye és Kaposvár a Nemzeti Színházban Aktuális információk: www.nemzetiszinhaz.hu/megyejaras Somogy megye és Kaposvár a Nemzeti Színházban A budapesti Nemzeti Színház, Somogy megye és Kaposvár megyei jogú város közös rendezvénysorozata 2004.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

Gyárfás Ildikó B A Z Megyei Közgyûlés elnöke

Gyárfás Ildikó B A Z Megyei Közgyûlés elnöke Köszöntô 2 Jordán Tamás a Nemzeti Színház fôigazgatója Igazgatói pályázatomban megfogalmazott elképzelésem a Megyejárás programról mára már mûködô programsorozattá vált. Nagy öröm számomra, hogy 2003.

Részletesebben

Csongrád megye Szeged és Hódmezôvásárhely a Nemzeti Színházban

Csongrád megye Szeged és Hódmezôvásárhely a Nemzeti Színházban Aktuális információk: www.nemzetiszinhaz.hu/megyejaras Csongrád megye Szeged és Hódmezôvásárhely a Nemzeti Színházban A budapesti Nemzeti Színház, Csongrád megye, Szeged és Hódmezôvásárhely Megyei Jogú

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04 Új kiállításban gyönyörködhetnek a Bóbita Bábmúzeum látogatói: az egri Harlekin Bábszínház néhány előadásának míves és nagyméretű bábjai és díszletei köszöntik az ide betérőt. A Harlekin Bábszínház - ahol

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Debreceni Művelődési Központ, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza - együttműködve a Kézműves Alapítvánnyal - a népművészeti hagyományok továbbéltetése, a fiatalok

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

XXVII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai)

XXVII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai) Magyar Drámapedagógiai Társaság 2111 Szada, Székely Bertalan u. 1/C Levelezési cím (iroda): 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A Telefon: +36 70 3353959 honlap: www.drama.hu; www.wso.hu e-mail: orszagos.talalkozo@gmail.com

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu

Részletesebben

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása PROGRAMFÜZET 1 2019. május 10. péntek Maros Megye Konferál: Onodiné Csécsi Katalin 10:30-11:30 Fesztivál Hivatalos Nyitóünnepsége- A Szépszivárvány Táncegyüttes és Kovács Imre és népi zenekara közreműködésével

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Vas megye és Szombathely. a Nemzeti Színházban. A budapesti Nemzeti Színház, megyei jogú város közös rendezvénysorozata 2004.

Vas megye és Szombathely. a Nemzeti Színházban. A budapesti Nemzeti Színház, megyei jogú város közös rendezvénysorozata 2004. Aktuális információk: www.nemzetiszinhaz.hu/megyejaras Vas megye és Szombathely a Nemzeti Színházban A budapesti Nemzeti Színház, Vas megye és Szombathely megyei jogú város közös rendezvénysorozata 2004.

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

Bács Kiskun megye és Kecskemét a Nemzeti Színházban

Bács Kiskun megye és Kecskemét a Nemzeti Színházban Aktuális információk: www.nemzetiszinhaz.hu/megyejaras Bács Kiskun megye és Kecskemét a Nemzeti Színházban A budapesti Nemzeti Színház, Bács Kiskun megye és Kecskemét megyei jogú város közös rendezvénysorozata

Részletesebben

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács 2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével.

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével. Cantemus IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Nyíregyháza Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével 2012. augusztus 15-22. Nyíregyháza A Fesztivál A Nyíregyházi Cantemus

Részletesebben

J E L E N T É S a évben a hangversenyekről

J E L E N T É S a évben a hangversenyekről Az adatszolgáltatás a 288/2009. (XII.15.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1451 Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,

Részletesebben

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján 1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja:

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja: Kedves Hímző Alkotó! A Hagyományok Háza támogatásával 2017. május 12-13-án szervezzük meg az Országos Hímző Találkozót és Továbbképzést. Ennek keretében nyílik meg Dr. Illés Károlyné, Népi Iparművész,

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

Jász Nagykun Szolnok megye és Szolnok a Nemzeti Színházban

Jász Nagykun Szolnok megye és Szolnok a Nemzeti Színházban Aktuális információk: www.nemzetiszinhaz.hu/megyejaras Jász Nagykun Szolnok megye és Szolnok a Nemzeti Színházban A budapesti Nemzeti Színház, Jász Nagykun Szolnok megye és Szolnok megyei jogú város közös

Részletesebben

XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai)

XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai) Magyar Drámapedagógiai Társaság 2111 Szada, Székely Bertalan u. 1/C Levelezési cím (iroda): 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A Telefon: +36 70 3353959 honlap: www.drama.hu; e-mail: orszagos.talalkozo@gmail.com

Részletesebben

Madách Színház - Stúdió Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2016

Madách Színház - Stúdió Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2016 Madách Színház - Stúdió Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2016 Alapadatok Az adatszolgáltató teljes neve: Madách Színház Nonprofit Kft. Intézményazonosító: 10020889 Az adatszolgáltató székhelye: 1073Budapest

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu

Részletesebben

Panaszkezelési tájékoztató

Panaszkezelési tájékoztató Panaszkezelési tájékoztató Tájékoztatjuk a Tisztelt Fogyasztókat, hogy a Russmedia Kft. panaszkezeléssel kapcsolatos információi az alábbiak: 1. Russmedia Kft. székhelye: 4031 Debrecen, Balmazújvárosi

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: 06-72-507-152 Fax: 06-76-501-538

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: 06-72-507-152 Fax: 06-76-501-538 Vevői reklamációk kezelése Amennyiben bármely áruházunkkal vagy az ott forgalmazott termékeinkkel kapcsolatosan panasszal kíván élni, úgy azt az alábbi elérhetőségeken teheti meg : Élésker Kereskedelmi

Részletesebben

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3. számú függeléke F.3. számú függelék szervezetek, hatóságok, békéltető testületek Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3.

Részletesebben

Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1.

Kecskemét, 6000,Dózsa György út 22. titkarsag@kodaly-iskola.hu 76/507-233 9200, Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1. Bács-Kiskun Győr- Moson- Sopron Kalocsai Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú

Részletesebben

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14 KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,

Részletesebben

PROGRAMOK MINDKÉT NAPON

PROGRAMOK MINDKÉT NAPON PROGRAMOK MINDKÉT NAPON 10.00 Kapunyitás 10.00 18.00 Kézműves vásár 10.00, 12.00, 14.00, 16.00 és 18.00 Pompeji tárlatvezetés elővételi jeggyel, időpontonként legfeljebb 50 fővel. A kiállítótér korlátozott

Részletesebben

A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei

A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei Általános Szerződési Feltételek 2015. október 30.-ai módosításai A szerződés 18 menüpontja a következőképp változik: 18. A felügyeleti szerv címe, telefonszáma A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei

Részletesebben

A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április

A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői 1956. november 1963. április Belügyminiszterek (1957. március 1-ig a fegyveres erők minisztere) Münnich Ferenc (1886 1967) 1956. november 12. 1957. március 1.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Pegazussal szembeni panaszkezelésről, békéltető testületi eljárásról, jogvitákról

TÁJÉKOZTATÓ. a Pegazussal szembeni panaszkezelésről, békéltető testületi eljárásról, jogvitákról TÁJÉKOZTATÓ a Pegazussal szembeni panaszkezelésről, békéltető testületi eljárásról, jogvitákról Tisztelt Utasunk, Megrendelőnk! Amennyiben társaságunkkal szemben panasza merül fel, vagy igényt szeretne

Részletesebben

A békéltető testületi eljárás megindítása

A békéltető testületi eljárás megindítása A békéltető testületi eljárás megindítása A fogyasztó erre irányuló kérelme alapján a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület helyett a szerződés teljesítésének helye vagy

Részletesebben

7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.)

7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) MEGYE Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter Bács-Kiskun Megye FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

kattintson ide. Hírek

kattintson ide. Hírek Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek A NESZ közreműködésével s tagjai által felajánlott alkotásokból nyílt kiállítás a New Yorki Magyar

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Emlékeztető a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Helyszín: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság épület I. emeleti Tímár terem (cím: 1108 Budapest, Dologház u. 1.), Időpont: 2013. március

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

FELÜGYELETI SZERVEK. II. FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG elérhetőségek:

FELÜGYELETI SZERVEK. II. FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG elérhetőségek: FELÜGYELETI SZERVEK I. NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG 1015 BUDAPEST, OSTROM U. 23-25. LEVELEZÉSI CÍM: 1525 BUDAPEST, PF. 75. KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLAT 1133 BUDAPEST, VISEGRÁDI U. 106. TEL.: 061/468-0500

Részletesebben

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/236. számú törvényjavaslat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról előadó: dr. Petrétei József igazságügyi

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI

FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Levelezési cím: 6000 Kecskemét, PF 209. Ügyfélszolgálat címe: 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. Telefonszám:

Részletesebben

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest NEMZETGAZDASÁG I MINISZTEIZfUM CSLRE;SNYf S Pf Cl R Országgy űlés Hivatala Irományszám li So 1 Érkezett Z01 MÁJ o 5e IIUNKA1 ;RC)PL\CÉRT fa KI!PY.ISSI',.R r F1 ;l,f* ;I,ns AL].ANIT1TKr1 R Iktatószám :

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Miskolci Musical- és Dalszínház bemutatja: A lányok a lányok című műsorát május 04. péntek óra helyszín: Dallmayr Kávézó Jegyár: 400 Ft

Miskolci Musical- és Dalszínház bemutatja: A lányok a lányok című műsorát május 04. péntek óra helyszín: Dallmayr Kávézó Jegyár: 400 Ft Miskolci Musical- és Dalszínház bemutatja: A lányok a lányok című műsorát 2012. május 04. péntek 19.00 óra helyszín: Dallmayr Kávézó Jegyár: 400 Ft SZEZONBÉRLET Pjotr Iljics Csajkovszkij: Olasz capriccio

Részletesebben

Varga Levente. Nagy András. László Bence. László Bence

Varga Levente. Nagy András. László Bence. László Bence GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ Antoine de Saint-Exupéry meséje nyomán Zalán Tibor - Andorka Péter A kis herceg mesés történet sok dallal Rónay György fordításának felhasználásával mutat e b s õ Rendezô: Dávid Zsuzsa

Részletesebben

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk Önnek!

Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk Önnek! 1.sz. ábra: 23 szemtıl-szembe kísérlet helyszínei 2011. január 07. 1. szám AKTUALITÁSOK Szemtıl-szemben kísérletek HASZNOS INFORMÁCIÓK Pioneer.com/hungary Árutızsdei hírek Pioneer sajtófigyelı Idıjáráselırejelzés

Részletesebben

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/ MEGYE Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter Családi csődvédelem TELEFON: 72/512-770

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT Békéscsaba, 2014. április 25-27. 1 2013/2014. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott

Részletesebben

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet.

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. SZIGLIGET Bővebb információ: www.szigliget.hu Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. A szervezők a programok változtatási jogát fenntartják! Március 15-16. Tavaszváró Március

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

Kiránduljunk vonattal! Csoportos utazási tájékoztató

Kiránduljunk vonattal! Csoportos utazási tájékoztató Kiránduljunk vonattal! Csoportos utazási tájékoztató MÁV-START / ÉKSZ - 07/015/2015 Kirándul az egész iskola! Charter vonatainkat nagy létszámú, több száz f s csoportok részére ajánljuk. A vonatok menetrendjét

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA A TALÁLKOZÓ VÉDNÖKEI WARVASOVSZKY TIHAMÉR, Székesfehérvár polgármestere Dr. TOLNAY LAJOS, az OMBKE elnöke Dr. PETHÕ JÓZSEF, az OEE elnöke Dr. FORGÓ BÉLA az ALCOA-KÖFÉM Kft. vezérigazgatója A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT Budapest, 2015. január 09. 1 2014/2015. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT Kaposvár, 2015. január 23-25. RÉSZTVEVŐK

Részletesebben

I. Bükk Kupa hegyi időfutam verseny sprint szakasz

I. Bükk Kupa hegyi időfutam verseny sprint szakasz Országúti Elit 1 1. Imre Zsolt 156 0:00:19 0:00:00 2. Dovák Dávid 140 0:00:25 0:00:06 3. András Vince 139 0:00:27 0:00:08 4. Molnár György 98 0:00:30 0:00:11 5. Tóth Norbert 90 0:00:30 0:00:11 6. Baranyai

Részletesebben

Megállapítom, hogy a szavazás érvényes és eredményes volt, az EMT a Színházi Szakmai Kollégium javaslatát 12 igen szavazattal elfogadta.

Megállapítom, hogy a szavazás érvényes és eredményes volt, az EMT a Színházi Szakmai Kollégium javaslatát 12 igen szavazattal elfogadta. 1/2011. (01.11.) EMT határozat hogy a Szentendre Város Önkormányzata által alapított Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetői feladatainak ellátására kiírandó pályázat szakmai bizottságába

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter Ismertetem Magyarország köztársasági elnökének és honvédelmi miniszterének határozatait elismerésekről. A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott

az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott 11/2018. (VI. 25.) MÜK szabályzat a fegyelmi bizottságokról, valamint az országos fegyelmi főbiztosi és fegyelmi biztosi tisztséget ellátó tisztségviselők létszámáról A Magyar Ügyvédi Kamara küldöttgyűlése

Részletesebben

Az almatermesztés időjárási

Az almatermesztés időjárási Az almatermesztés időjárási vonatkozásai Tőkei László, Sepsi Panna Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék 1118 Budapest, Villányi út 29-43. K épület, 3. emelet

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben