NNCL v2.0 AZ ÖRDÖG ÜGYVÉDJE ÍRTA: ANDREW NIEDERMAN

Átírás

1 NNCL v2.0 AZ ÖRDÖG ÜGYVÉDJE ÍRTA: ANDREW NIEDERMAN

2 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Andrew Niederman: The Devil's Advocate Pocket Books 1997 Text copyright Andrew Niederman Cover copyright Columbia Pictures All rights reserved' Magyar szöveg: dr. Rába Elıd és Tóth Tamás ISBN INTERCOM Nemzetközi Kulturális Szolgáltató Kft. Felelıs kiadó a kft. ügyvezetıje Sorozatszerkesztı: Mentes Endre Készült Debrecenben, az évben A nyomdai megrendelés törzsszáma: Felelıs vezetı: György Géza vezérigazgató

3 PROLÓGUS RICHARD JAFFEE hollófekete haja zilált tincsekben táncolt a homloka elıtt. Az ügyvéden cseppet sem látszott, hogy épp az imént nyert meg egy fontos pert; úgy szaladt le a New York-i Federal Plazán álló bírósági épület lépcsıjén, mintha egy csúfos vereség színhelyérıl menekülne. A járókelık jóformán ügyet sem vetettek rá. A New York-i ember mindig siet siet, hogy elérje a vonatot, siet taxit fogni, siet, hogy átjusson a zöld jelzésen. Akinek pedig épp nincs sürgıs dolga, az azért rohan, mert magával ragadja a Manhattannek nevezett hatalmas test artériáiban áramló tömeg, melyet egy láthatatlan óriásszív hajt szüntelenül, szédítı, mégis monoton lüktetésre kényszerítve a várost. Jaffee védence, Robert Fundi ráérısebben lépett ki a bíróságról, s így hamarosan el is tőnt a buzgó méhekként felé tóduló riporterek győrőjében. Minden újságíró ugyanazokkal a kérdésekkel ostromolta: Mit szól a nagy magántulajdonú egészségügyi cég vezetıje ahhoz, hogy felmentették a hivatali zsarolás vádja alól? Összefügg-e a vád azzal, hogy állítólag indulni akar a helyhatósági választásokon? Miért nem mondta el a vád koronatanúja mindazt, amit korábban az ügyésznek elmondott? Hölgyeim uraim mosolygott Fundi, s kubai szivart húzott elı a mellényzsebébıl. A riporterek türelmesen vártak, amíg rágyújtott. Minderrıl inkább az ügyvédemet kérdezzék. Elvégre azért fizettem neki egy vagon pénzt tette hozzá nevetve. Az újságírók mintegy vezényszóra Jaffee felé fordították a fejüket, épp abban a pillanatban, amikor az ügyvéd beszállt a John Milton és Munkatársai cég limuzinjának hátsó ülésére. Egy fiatal és mindenre elszánt riporter fürgén leszaladt a lépcsın, és utánakiáltott: Mr. Jaffee! Egy pillanat, uram! A többi újságíró és az alperes összegyőlt rokonai nevetéssel nyugtázták a kilátástalan próbálkozást. A kocsi ajtaja becsapódott, a sofır átsétált a volánhoz, és a limuzin néhány másodperc múlva eltőnt a forgatagban. Richard Jaffee hátradılt az ülésen, és maga elé meredt. Az irodába, uram? érdeklıdött a sofır. Nem, Charon. Haza, legyen szíves. A magas, kreol bırő egyiptomi úgy nézett bele a visszapillantó tükörbe, mintha egy varázsgömböt fürkészne. Mandulavágású szemének sarkában apró ránc jelent meg, s szinte észrevehetetlen bólintással nyugtázta, amit látott, s amit már úgyis tudott. Ahogy óhajtja, uram. Charon kényelmesen hátradılt, s a továbbiakban olyan sztoikus nyugalommal irányította a limuzint, mintha egy halottaskocsit vezetne. Richard Jaffee útközben végig mozdulatlanul ült. Nem fordult se jobbra, se balra, nem nézett ki a kocsi ablakán. A harminchárom éves fiatalember, úgy tőnt, percrıl percre öregszik. Arca elsápadt, homlokán elmélyültek a ráncok, kék szemére szürke fátyol borult. Tenyerével óvatosan megtapogatta arcát, mintha attól tartana, hogy teste máris oszlásnak indult. Végül elernyedt, és behunyta szemét. Szinte azon nyomban megjelent elıtte Gloria képe, még abból az idıbıl, mielıtt Manhattanbe költöztek. Olyannak látta a nıt, amilyen elsı találkozásukkor volt: vidámnak, ártatlannak és végtelenül bizakodónak. Gloria optimizmusa és hite akkoriban felüdítette és stimulálta ıt; felébresztette benne a vágyat, hogy mindent megadjon a nınek, nehéz munka árán megteremtse azt a meleg és boldog a világot,

4 amit Gloria elképzelt. Szeretni és oltalmazni akarta kedvesét, amíg a halál el nem választja tıle. A halál azóta megtette a dolgát: Gloria alig egy hónappal korábban elhunyt, mégpedig a Manhattan Memorial Hospital szülészeti osztályán. Gondosan ápolták, veszélyeztetett terhességrıl szó sem volt. Egészséges, erıs csecsemıt hozott a világra, a szülés mégis az életébe került. Az orvosok csak a fejüket csóválták. Gloria szíve alulmaradt a küzdelemben, mondták, mintha a szív önálló, érzı lény lett volna, mely fájdalmas fintorral kilehelte a lelkét. Richard azonban jól tudta, mi okozta felesége halálát. Gyanúja beigazolódott: csupán önmagát hibáztathatta a történtekért, hiszen ı hozta ide Glóriát. A nı vakon megbízott benne, s ı húsvéti bárány módjára feláldozta kedvesét. Egyhónapos fia nyugodtan aludt, jól evett, normálisan fejlıdött, és fogalma sem volt róla, hogy félárva, hogy anyja az életével fizetett az övéért. Bármely pszichiáter természetes reakciónak ítélte volna, hogy a megözvegyült apa haragszik gyermekére Richard jól tudta ezt, s azt is, hogy a pszichiátereknek fogalmuk sincs az igazságról. Persze nehéz, talán egyenesen lehetetlen volt győlölnie az ártatlan, gyámoltalan gyermeket. Richard igyekezett is feloldani fia iránt érzett ellenszenvét. Eleinte logikus érveket hozott fel, majd Gloria emlékét hívta segítségül. A nı angyali derőlátásának fényében próbált visszatérni a józan ész útjára. Egyik módszer sem mőködött. Ekkor egy bentlakó dajka gondjaira bízta a gyereket, s attól fogra csak ritkán érdeklıdött felıle, sokszor napokig be se ment hozzá. Beletemetkezett a munkába, csak hogy ne kelljen gondolkodnia. Nem akart emlékezni, menekült kínzó bőntudata elıl. Munkájából emelt gátat maga köré, hogy személyes tragédiája ne áraszthassa el lelkét. Most azonban a rátörı emlékek lerombolták a gátakat. Ajkán érezte Gloria csókjait, látta Gloria mosolyát, s felidézte a pillanatot, mikor kiderült, hogy a nı terhes. Lehunyt szemhéján, mint holmi mozivásznon, jelenetek, képek tucatjai peregtek le. Megérkeztünk, uram szólt Charon. Megérkeztek? Richard lassan kinyitotta a szemét. Charon a kocsi mellett állt, a kitárt ajtó kilincsét markolva. Richard felemelte aktatáskáját, és kiszállt a limuzinból. Charonra nézett, aki jó öt hüvelykkel magasabb volt nála. A széles vállú, átható tekintető férfi óriásként magaslott fölé. Egy pillanatig a sofır szemébe meredt, s egyszerre úgy érezte, mintha egy ısrégi szobor nézne vissza rá. Egy szobor, amely évszázadok óta mást se csinál, csak figyel, s immár ismert minden ember múltját és jövıjét. Richard biccentett, mire Charon becsukta a limuzin hátsó ajtaját, és visszaült a volán mögé. A ügyvéd megvárta, amíg a kocsi elindul, majd belépett az égbe nyúló lakótömb bejáratán. Philip, a nyugdíjas New York-i rendır, aki nappalos biztonsági ırként dolgozott a házban, felpillantott újságja mögül, majd felpattant székébıl, és vigyázzba vágta magát. Gratulálok, Mr. Jaffee. Hallottam a hírt. Biztosan remek érzés, hogy ezt a pert is megnyerte. Richard elmosolyodott. Köszönöm, Philip. Minden rendben? Hát persze, uram felelte az ır, majd szokásához híven hozzátette: Ez a munka kész szanatórium. Az bólintott Richard. Az bizony. Elhaladt az ırpult elıtt, és a lift felé vette útját. Mikor a fülke ajtaja bezárult mögötte, ismét lehunyta szemét, és felidézte a napot, amikor elıször léptek be Glóriával az épületbe. Új lakásuk láttán a fiatalasszony a szó szoros értelmében

5 sikongatott az örömtıl. Istenem, mit tettem? motyogta Richard. A lift megállt, és ı azonnal kinyitotta szemét. Egy pillanatig még meredten állt, majd elindult lakása felé. Alighogy belépett az ajtón, már hallotta is Mrs. Longchamp közeledı lépteit. Ó, Mr. Jaffee. A dajka csupán ötvenéves volt, de máris úgy festett, mint a mesebeli nagymama: ısz haj, tömzsi test, barna szem, pirospozsgás, pufók arc. Gratulálok. Bemondták a tévében a hírt. A sorozatot is félbeszakították miatta. Köszönöm, Mrs. Longchamp. Egyetlen pert sem veszített el, amióta Mr. Miltonnak dolgozik, ugye? Nem, Mrs. Longchamp, egyet sem. Nagyon büszke lehet magára. Igen. Braddel minden rendben mondta a dajka. Épp most készülök megetetni. Richard bólintott. Nem akarom feltartani. Az asszony rámosolygott, és visszatért a gyerekszobába. Richard letette aktatáskáját, körülnézett a lakásban, majd lassan elindult a nappalin keresztül a terasz felé. A teraszról lélegzetelállítóan szép kilátás nyílott a Hudson folyóra, Richard azonban egy pillanatra sem állt meg gyönyörködni. Határozott, kimért léptekkel haladt, ahogy az olyan emberek szoktak, akik pontosan tudják, hova készülnek. Felállt a napozószékre, bal lábával fellépett a mellvédre, és az öntöttvas rácsba kapaszkodva felhúzta magát. Azután kecses mozdulattal lenyúlt, mintha fel akarna segíteni valakit, s a következı pillanatban testét elnyelte a tizenöt emeletnyi mélység.

6 ELSİ FEJEZET A HUSZONNYOLC ÉVES Kevin Taylor felpillantott az asztalon fekvı papírokból. Néhány másodperc szünetet tartott úgy tett, mintha tisztáznia kellene magában valamely fontos kérdést, mielıtt hozzákezdene a tanú kikérdezéséhez. Az efféle kis drámai gesztusok a vérében voltak. Eszköztárát pszichológiai megfontolásokra alapozott hatásvadász fogások alkották. A dokumentumok böngészése és az elsı kérdés közé iktatott szünet tapasztalata szerint nyugtalanságot keltett a tanúban. A megfélemlítendı áldozat ezúttal egy általánosiskola-igazgató, név szerint Philip Cornbleau volt. Az ötvennégy éves, szikár, sápadt, kopasz férfi türelmetlenül fészkelıdött a székében. Kevin gyors pillantást vetett a hallgatóságra. A helyzetre remekül illett az elcsépelt kifejezés: a levegı szinte szikrázott a feszültségtıl. Mindenki lélegzetvisszafojtva várta a fejleményeket, S ekkor a blithedale-i bíróság tárgyalótermének jókora ablakain egyszerre beáradt a napfény. Mintha egy világosító hirtelen bekapcsolta volna az összes lámpát már csak a rendezı kiáltása hiányzott: Felvétel! Kevin körülnézett a zsúfolásig telt tárgyalóteremben, s tekintete megakadt egy ismeretlenen. A hátsó sorok egyikében ülı, elegáns, jóképő férfi olyan gyöngéd, büszke mosollyal nézett rá, akár egy apa a fiára. Az ismeretlen negyvenes évei elején járhatott vagyis korántsem volt annyi idıs, hogy Kevin apja lehessen, s megjelenésébıl a sikeres emberek magabiztossága sugárzott. Kevin, aki éles szemmel figyelt az efféle részletekre, felismerte a férfin a szürke Giorgio Armani öltönyt. Ugyanezt a ruhadarabot nézegette vágyakozva, mielıtt megvette a kétsoros, sötétkék gyapjúöltönyt, amit ma is viselt. Leértékelve jutott hozzá, feleannyiért, amennyibe az Armani került volna. Az ismeretlen finom biccentéssel köszöntötte ıt. A tárgyalóterem csendjét csupán néhány élesen visszhangzó köhögés törte meg. Egy huszonöt éves tanárnı, Lois Wilson ügyét tárgyalták; Wilsont azzal vádoltak, hogy több gyereket megrontott Blithedaleben. Ez a Nassau megyei kisváros úgynevezett hálószoba-település volt: szinte minden lakosa a közeli New Yorkba járt dolgozni. Blithedale-t felsı középosztálybeli családok kényelmes házai és jól ápolt kertjei alkották; tiszta, széles utcáit juhar- és tölgyfák szegélyezték, üzleti negyede kicsi és csendes volt. Itt nem terpeszkedtek túlméretezett üzletházak, nem épültek hosszú bevásárlóutcák, se csillogó éttermek, motelek. A városatyák a reklámok minıségét is szigorúan szabályozták: számőzték a hivalkodó óriásplakátokat, az erıszakos, harsány színeket. A helybéliek élvezték a település elszigeteltséget. Olyan gyakran utaztak be New Yorkba, amilyen gyakran csak akartak, de mikor visszatértek, számíthattak rá, hogy itt várja ıket jól körülbástyázott Alice Csodaországban -életük. A városban nem történtek botrányok, az élet békésen folydogált jól kiépített medrében. Annál is nagyobb visszhangot keltett, mikor Lois Wilsont, a helyi általános iskola egyik új tanárát megvádolták egy tízéves kislány megrontásával. Az iskolában lefolytatott vizsgálat ezután további három hasonló esetre is fényt derített. Emellett az is kiderült, hogy Lois Wilson minden valószínőség szerint leszbikus. A tanárnı Blithedale külterületén bérelt egy házat barátnıjével, aki idegen nyelvet oktatott egy közeli gimnáziumban. Egyiküknek sem volt barátja, se bármiféle férfi ismerıse. A Boyle, Carlton és Sessler ügyvédi cég vezetısége egyáltalán nem lelkesedett

7 azért, hogy Kevin elvállalta ezt az ügyet. A fiatal jogász maga ajánlotta fel szolgálatait Lois Wilsonnak, s mikor megkapta a megbízást, azzal fenyegetızött, hogy kilép a cégtıl, ha a teljes jogú partnerek megtiltják neki a tanárnı ügyének felkarolását. Kevin egyre türelmetlenebbül viselkedett munkaadóival szemben. Egyre nehezebben viselte az ügyvédi iroda hagyományosan konzervatív jogfelfogását, és egyre sötétebb színben látta saját jövıjét a cégnél. Ez volt a legelsı igazán fajsúlyos ügye, az elsı olyan per, amelyben bizonyíthatta átlagon felüli ügyességét és tudását. Úgy érezte magát, mint a sportoló, aki végre eljut égy valóban rangos versenyre. Ez az eset, ha nem is volt épp az olimpia, de mindenesetre több volt iskolai bajnokságnál, hiszen a nagyvárosi lapok is cikkeztek róla. A körzeti ügyész, Martin Balm, peren kívüli megegyezést ajánlott Kevinnek, remélve, hogy ezzel a megoldással távol tarthatja a médiát az ügytıl, és elejét veheti a nagy felhajtásnak. Kevin jóérzésére apellálva hangsúlyozta, hogy ily módon a gyerekeket sem kellene a tárgyalóterembe citálni, és arra kényszeríteni, hogy felidézzék az átélt borzalmakat. Ha Lois bőnösnek vallaná magát, megúszhatna öt év felfüggesztettel és mentálhigiénés kezeléssel. Emellett persze örökre búcsút kellene vennie a tanári pályától. Kevin azonban azt tanácsolta védencének, hogy ne menjen bele az egyezségbe. Loisnak ezt nem kellett kétszer mondani, s így most itt ült a bíróság elıtt, illedelmesen, ölében összekulcsolt kézzel. Kevin figyelmeztette ıt, hogy kerülje az arrogáns gesztusokat, inkább igyekezzen megtörtnek, csalódottnak tőnni. Lois ezért idırıl idıre elıvette zsebkendıjét, és megtörölte a szemét. Kevin irodájában el is próbálták a koreográfiát. A fiatal ügyvéd megtanította a nıt állhatatosan a tanúk szemébe meredni, és esengve tekinteni az esküdtekre. Lois alakításáról videofelvételt készített, s ennek segítségével magyarázta el, hogyan bánjon védence a szemével és a kezével, milyen frizurát viseljen, hogyan tartsa a vállát és a fejét. Manapság, a vizualitás korában magyarázta nagyon fontosak az apró gesztusok, jelzések, a testbeszéd. Kevin a válla fölött hátranézett feleségére, Miriamra, aki a negyedik sorban ült. A nı idegesnek, feszültnek tőnt, látszott, hogy aggódik érte. Sanford Boyle-hoz hasonlóan Miriam is le akarta beszélni ıt az ügyrıl, de Kevin makacsabbul ragaszkodott ehhez a feladathoz, mint bármi máshoz hároméves ügyvédi pályafutása során. Semmi másról nem lehetett beszélni vele; még a hétvégéken is hosszú órákat töltött kutatással, nyomozással. Sokkal lelkiismeretesebben készült fel a tárgyalásra, mint ahogy ennyi pénzért elvárható volt tıle. Kevin magabiztos mosolyt villantott Miriamre, majd szinte ijesztı hirtelenséggel a tanú felé fordult. Mr. Cornbleau, ön egymaga hallgatta ki november harmadikán a három kislányt? Igen. Az állítólagos elsı áldozat, vagyis Barbara Stanley hívta fel rájuk a figyelmét? Kevin egy bólintással nyugtázta a még meg sem kapott választ. Úgy van. Ezért hívattam be ıket az irodámba. Fel tudja idézni, mivel kezdte a beszélgetést? Tessék? Cornbleau összevonta a szemöldökét, mintha nevetségesnek tartaná a kérdést. Mi volt az elsı kérdés, amit feltett nekik? Kevin az esküdtek padja felé lépett. Azt kérdezte tılük, hogy Miss Wilson megfogta-e a feneküket? Hogy benyúlt-e a szoknyájuk alá? Természetesen nem. Hát akkor mit kérdezett? Azt, hogy igaz-e, miszerint ugyanolyan panaszaik vannak Miss Wilsonra, mint

8 Barbara Stanleynek. Ugyanolyan panaszaik? Igen. Barbara Stanley tehát elmondta a barátnıinek mindazt, ami állítólag történt vele, mire a három lány hasonló esetekrıl számolt be neki. Viszont korábban egyikük sem említette a történteket se otthon, se az iskolában. Jól értem? Ezt állítja? Igen, én így értelmeztem a beszámolójukat. Karizmatikus tízéves kislány morogta Kevin, mintha csak hangosan gondolkodna. Néhány esküdt felvonta a szemöldökét. Egy kopasz férfi a jobb szélen elgondolkozva felemelte a fejét, és fürkészı tekintettel nézett az iskolaigazgatóra. Kevin a hallgatóság felé fordult. Észrevette, hogy a hátsó sorban ülı ismeretlen most még szélesebben mosolyog, és biztatóan bólogat felé. A férfi biztosan Lois Wilson rokona, gondolta Kevin, talán a bátyja. Mr. Cornbleau, el tudná mondani a bíróságnak, milyen jegyeket kapott Barbara Stanley Lois Wilson óráin? A teljesítménye az elégséges és a közepes között ingadozott. Értem. És voltak már korábban is problémái a tanárnıvel? Igen motyogta az igazgató. Elnézést, nem értem. Igen. Miss Wilson két alkalommal is leküldte az irodámba Barbarát, mert a kislány nem volt hajlandó dolgozni, és csúnya szavakat használt az órán. De ez nem Szóval nem túlzás azt állítani, hogy Barbara nem kedvelte Miss Wilsont vágott a szavába Kevin. Tiltakozom, elnök úr. A körzeti ügyész felállt. A védelem arra kéri a tanút, hogy következtetéseket vonjon le. Helyt adok. Elnézést, elnök úr, Kevin ismét Cornbleau-hoz fordult. Térjünk vissza a három tanuló problémájához. Aznap az irodájában részletesen kikérdezte ıket az eseményekrıl? Igen, úgy véltem, ezt célszerő azonnal tisztázni. Csak nem azt akarja mondani, hogy mindegyikük végighallgatta a másik kettı történetét? Kevin döbbent hitetlenkedéssel csóválta a fejet. De igen. Nem gondolja, hogy helytelenül járt el? Nem kellett volna inkább négyszemközt ilyen kínos ügyben Vizsgálatot folytattam, és így tőnt helyesnek. Értem. Korábban is folytatott már efféle vizsgálatot? Nem, soha. Ezért is volt ennyire megrázó az eset számomra. Felvilágosította a lányokat arról, hogy ha kitalált történettel állnak elı, nagy bajba keveredhetnek? Természetesen. De ön hajlott rá, hogy higgyen nekik, igaz? Igaz. Miért? Mert mindhárman ugyanazt mondták, ugyanúgy számoltak be a történtekrıl. Cornbleau láthatóan elégedett volt saját válaszával, Kevin még közelebb lépett hozzá, és szaggatott, kopogó hangon tette fel következı kérdését. Eszébe sem jutott, hogy esetleg egyeztették a történeteiket? Tessék? Lehetséges, hogy együtt tanulták be a mesét? Nem értem, mire akar

9 Lehetségesnek tartja vagy sem? Hát Sosem hallott még hasonló korú gyerekeket hazudni? Dehogynem. Olyat is tapasztalt, hogy többen hazudtak egyszerre? Igen, de Tehát lehetséges, hogy hazudtak? Gondolom. Gondolja? Nos A lányokkal folytatott beszélgetése után behívatta Miss Wilsont? Szembesítette ıt az ellene felhozott vádakkal? Igen, hogyne. És hogyan reagált a tanárnı? Nem tagadta. Úgy érti, az ügyvédje távollétében nem volt hajlandó nyilatkozni errıl a témáról. Cornbleau fészkelıdni kezdett. Így volt, vagy sem? Igen, ezt válaszolta. Ön pedig haladéktalanul informálta a tanfelügyelıt, majd felhívta a körzeti ügyészt, igaz? Igen. Ilyen esetben ez a szabályos eljárás. Ezután tovább folytatta a vizsgálatot? Meghallgatott további tanulókat is? Nem. Miss Wilsont viszont a tanfelügyelı jóváhagyásával felfüggesztette, mielıtt még vád alá helyezték volna. Mondtam már, hogy Kérem, válaszoljon a kérdésre. Igen. Igen ismételte meg Kevin, mintha egy bőnös kicsikart vallomására akarná felhívni a figyelmet. Szünetet tartott, arcán félmosollyal az esküdtek felé fordult, majd ismét Cornbleau szemébe nézett. Mr. Cornbleau, folytatott ön azelıtt eszmecserét Miss Wilsonnal a tanárnı faliújságjairól? Igen. Miért? Mert Miss Wilson faliújságjai a szükségesnél kisebbek voltak. Ezek szerint ön kifogásolta Miss Wilson tanári tevékenységét. A tantermi dekoráció fontos része a hatékony tanári munkának hangzott Cornbleau pedáns válasza. Aha. Miss Wilson tehát önnel ellentétben hogy is mondjam nem tulajdonított elég nagy jelentıséget a faliújságoknak. Nem. Sıt, ahogy ön a kartonjára bejegyezte, egyenesen megvetı hozzáállást tanúsított. Sajnos a fiatal tanárok mostanában nem kapnak megfelelı kiképzést a fıiskolákon. Kevin bólintott. Hát persze. Miért is nem lehet mindenki olyan, mint mi vagyunk? A hallgatóság egyes tagjai kuncogással jutalmazták a szónoki kérdést. A bíró koppantott a kalapácsával.

10 Ön Miss Wilson öltözködését is kifogásolta, nemde? folytatta Kevin, immár konkrét irányt adva kérdéseinek. Igen, úgy véltem, konzervatívabban kellene öltözködnie. Miss Wilson munkaközösség-vezetıje ezzel szemben mindig a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott védencem tanári teljesítményérıl. Kevin kezébe vett egy papírlapot, és emelt hangon folytatta: Legutolsó jelentésében a következıket írta: Lois Wilsonnak veleszületett érzéke van a gyerekekhez. A legnehezebb körülmények között képes szót érteni a tanulókkal, és hatékonyan motiválni ıket. Kevin letette a dokumentumot. Ez meglehetısen pozitív értékelés, nem gondolja? Igen, de amint már említettem Nincs több kérdésem, elnök úr. Kevin dühtıl kivörösödött arccal tért vissza asztalához. Erre a bővészmutatványra bármikor képes volt, s a várt hatás ezúttal sem maradt el. Mindenki ıt nézte, ı viszont a hátsó sorban ülı ismeretlenre pillantott. Észrevette, hogy a férfi arcán a mosoly az ıszinte csodálat kifejezésének adta át a helyét. Ezt látva, Kevint mintha hájjal kenegették volna. Miriam ezzel szemben szomorúnak tőnt, olyannyira, hogy könnyekben tört ki. Mikor férje feléje pillantott, gyorsan lehorgasztotta fejét. Szégyenkezik miattam, gondolta Kevin. Uramisten, még mindig szégyellj, amit csinálok. Mr. Balm? Van még kérdése Mr. Cornbleau-hoz? Nincs, elnök úr rázta a fejét az ügyész. A vád tanúnak szólítja Barbara Stanley! Kevin biztatóan megveregette Lois Wilson kezét. Sikerült elérnie, hogy az ügyésznek mindent egy lapra kelljen feltennie. Kövérkés, göndör, szıkésbarna hajú kislány közeledett a tanúk padja felé. Világoskék ruhácskát viselt fehér csipkegallérral és hasonló kézelıkkel. Lelkes várakozással telepedett le a helyére, és kérés nélkül felemelte a jobb kezét, hogy felesküdjön. Kevin biccentett, és sokatmondó pillantást vetett Martin Balm felé. A kislány nagyon jól tudta, mi következik ezek szerint Balm is elvégezte a házi feladatát. Kevin azonban tudta, hogy ı sokkal alaposabban készült, és szorgalmának meg is lesz az eredménye. Barbara kezdte Balm, közelebb lépve a kislányhoz. Egy pillanat, Mr. Balm szólt közbe a bíró, és az ifjú tanú felé hajolt. Barbara, értetted, hogy mire esküdtél az imént? Arra, hogy az igazat fogod mondani. Barbara a hallgatóságra pillantott, majd a bíróra nézett, és bólintott. És azt is tudod, hogy amit itt el fogsz mondani, az nagyon fontos lehet? A kislány ismét bólintott, ezúttal kevésbé lendületesen. A bíró hátradılt a székben. Folytassa, Mr. Balm. Köszönöm, elnök úr. A magas, ösztövér Balm a tanúk padjához lépett. Mindenki tudta róla, hogy politikai karrierre készül, és cseppet sem örült ennek az ügynek. Bízott benne, hogy Kevin és védence elfogadják az ajánlatát, de erre nem került sor, s így most kénytelen volt egy tízéves kislány vallomására hagyatkozni. Szeretném, ha megismételnéd, amit aznap Mr. Cornbleau-nak mondtál az irodájában. Szépen, lassan beszélj, ne hadarj. A pufók kislány gyors pillantást vetett Loisra. Kevin utasította védencét, hogy mereven nézze a tanúkat, különösen a három kislány, akik megerısíteni szándékoztak Barbara Stanley állításait.

11 Hát néha, amikor mővészetóránk volt Mi az a mővészetóra, Barbara? Mővészet, olvasás vagy zene. Az osztály a mővészettanárhoz vagy a zenetanárhoz megy. A kislány félig lehunyt szemmel mondta fel a begyakorolt szöveget. Kevin látta rajta a feszült igyekezetet, s a hallgatóság több tagjai is mosolygott, mintegy némán drukkolva a kislánynak. Az ismeretlen azonban rezzenéstelen arccal, feszülten, szinte dühösen figyelt. Értem bólintott Balm. Szóval olyankor átmentek egy másik osztályterembe. Aha. Kérlek, hogy igennel vagy nemmel válaszolj. Aha Mármint igen. Szóval néha, amikor mővészetórátok volt súgott Balm. akkor Miss Wilson megkért egy-egy tanulót, hogy maradjon ott óra után folytatta a mondatot Barbara. Maradjon ott? Mármint vele az üres osztályteremben? Aha igen. És? És egyszer engem is megkért. Hogyan mesélted el ezt az esetet Mr. Cornbleaunak? Barbara kissé oldalt fordult a székében, hogy elkerülje Lois Wilson pillantását. Mély lélegzetet vett, és belefogott. Miss Wilson megkért, hogy üljek le mellé. Azt mondta, szerinte csinos kislány vagyok, és hogy vannak olyan dolgok a testünkkel kapcsolatban, amirıl a felnıttek nem szeretnek beszélni. Barbara elhallgatott és lesütötte a szemét. Folytasd. Azt mondta, vannak különleges testrészeink. Különlegesek? Aha Igen. És mit akart elmondani neked ezekrıl a testrészekrıl? Barbara gyors pillantást vetett Lois Wilsonra, majd újra Balm felé fordult. Mit akart elmondani neked? ismételte meg az ügyész a kérdést. Hát, hogy furcsa dolgok történnek, ha valaki hozzányúl ezekhez a testrészekhez. Értem. És azután mit csinált? Balm biztatóan rábólintott a kislányra. Megmutatta nekem azokat a helyeket. Megmutatta? Hogyan? Hát rájuk mutatott, és aztán megkért, hogy hadd foghasson meg ott, hogy megértsem, mire gondol. És te megengedted neki? Barbara összeszorította ajkát és bólintott. Igen? Igen. Pontosan hol érintett meg? Itt és ott felelte Barbara, a mellére; majd a lába közé mutatva. Csak megérintett ezeken a helyeken, vagy mást is csinált? Barbara beharapta alsó ajkát. Mindannyian tudjuk, hogy nehéz errıl beszélni, de fel kell tennem ezeket a kérdéseket, hogy kiderüljön az igazság. Ugye, megérted? A kislány bólintott. Mit csinált még veled Miss Wilson?

12 Berakta ide a kezét folytatta Barbara, kezét a lába közé dugva, és dörzsölni kezdett. Berakta oda a kezét? Mármint a ruhád alá? Igen. Azután mi történt? Megkérdezte, hogy érzek-e valami különöset. Mondtam, hogy csak csiklandoz, és erre elhúzta a kezét. Azt mondta, még nem értem a dolgot, de majd máskor is megpróbálja velem. És meg is próbálta? Velem nem felelte gyorsan Barbara. Hanem az osztálytársaiddal, a barátnıiddel? Aha. Igen. És amikor elmondtad nekik, hogy mit csinált veled Miss Wilson, ık is elmondták, hogy mit csinált velük, igaz? Igen. Halk moraj futott végig a termen. A bíró megrovóan nézett a hallgatóságra, mire azonnal csend lett. És akkor mindnyájan elmondtátok a dolgot Mr. Cornbleau-nak? Igen. Jól van, Barbara. Most Mr. Taylor is feltesz neked néhány kérdést. Kérlek, légy vele is ugyanolyan ıszinte, mint velem voltál. Martin Balm most Kevin felé fordult, és megcsóválta a fejét. Tıle sem álltak távol a színpadias gesztusok. Nem is rossz, gondolta Kevin. Ezt megjegyzem: Légy vele is ugyanolyan ıszinte, mint velem voltál. Barbara kezdte Kevin, mielıtt még felállt volna. Hangja barátságosan csengett. A teljes neved Barbara Elizabeth Stanley? Igen. Van egy másik lány is az osztályotokban, akit Barbarának hívnak, igaz? A kislány bólintott, és Kevin mosolyogva közelebb ment hozzá. İt Barbara Louise Martinnak hívják, és Miss Wilson, hogy megkülönböztessen titeket, ıt Barbara Louise-nak szólította, téged pedig egyszerően Barbarának, így volt? Igen. Kedveled Barbara Louise-t? A kislány megvonta a vállát. Mit gondolsz, Miss Wilson jobban kedveli Barbara Louise-t, mint téged? Barbara Stanley összehúzott szemmel Loisra pillantott. Igen felelte. Azért, mert Barbara Louise jobb tanuló? Nem tudom. Próbáltál a többi lány között ellenszenvet ébreszteni Barbara Louise iránt? Nem. Barbara, ne felejtsd el, amire a bíró úr figyelmeztetett. Igazat mondasz? Igen. Küldtél olyan leveleket az osztálytársaidnak, amelyekben kigúnyoltad Barbara Louise-t? Barbara ajka kissé megremegett. Igaz az, hogy Miss Wilson egyszer rajtakapott, mikor gúnyolódó levelet küldtél az osztálytársaidnak? kérdezte Kevin bólintva. Barbara Lois Wilsonra nézett, majd tekintete a teremben ülı szüleire vándorolt. Miss Wilson gondosan feljegyzi, ami az osztályában történik folytatta Kevin

13 Cornbleau-hoz fordulva. A leveleidet is megırizte. Elıvett egy papírcetlit, és kibontotta. Nevezzük Barbara Lajhárnak. Ezt írtad valakinek, és ezután sokan tényleg így csúfolták Barbara Louise-t. így volt? Barbara nem felelt. Ami azt illeti, azok a lányok kaptak rá erre elsıként, akikkel most együtt vádolod Miss Wilsont. Igaz ez? Igen. Barbara sírással küszködött. Ezek szerint hazudtál, amikor azt mondtad, hogy sosem próbáltad az osztálytársaidat Barbara Louise ellen hangolni. Kevin hangja egyszerre keményen csengett. Hazudtál vagy sem? Barbara bólintott. És talán az is hazugság volt, amit az imént Mr. Balmnak mondtál. A kislány gyorsan megrázta a fejét. Nem felelte elhaló hangon. Kevin a hátában érezte a teremben ülık győlölködı pillantásait. Barbara jobb szemébıl kicsordult egy könnycsepp. Mindig is arra vágytál, hogy Miss Wilson ugyanúgy kedveljen téged, mint Barbara Louise-t, igaz? Barbara megvonta a vállát. Sıt, tovább megyek: azt szeretted volna, ha a fiúk és a lányok egyaránt téged kedveltek volna a legjobban az osztályban. Nem tudom. Nem tudod? Ugye, nem hazudsz megint? Kevin jelentıségteljes pillantást vetett az esküdtekre. Ha, jól tudom, egyszer pontosan ezt mondtad Mary Lesternek. Barbara megrázta a fejét. Ha kell, idehívhatom Maryt is, úgyhogy légy szíves, és mondj igazat. Mondtad-e Marynek, hogy szeretnéd, ha mindenki utálná Barbara Louise-t, és téged szeretnének helyette? Igen. Barbara Louise-t tehát sokan kedvelik, igaz? Aha. Igen. És te szeretnéd, ha téged is kedvelnének. Ki nem szeretné? Az utolsó kérdést Kevin szinte nevetve tette fel. Barbara nem tudta, felelnie kell-e erre, de Kevinnek nem is volt szüksége a válaszra. Nos, Barbara, tisztában vagy vele, hogy te és a másik három lány azzal vádoljátok Miss Wilsont, hogy szexuális dolgokat, méghozzá csúnya szexuális dolgokat csinált veletek? Barbara bólintott, és kissé tágabbra nyitotta szemét. Kevin kitartóan nézett rá. Igen bökte ki végül a kislány. Ez volt az elsı eset, hogy szexuális dolgokat csináltak veled, vagy hogy te magad szexuális dolgokat csináltál? csattant Kevin következı kérdése. A hallgatóság azon nyomban felhördült, de a bíró elnémította ıket. Barbara lassan bólintott. Igen? Igen. Kevin halkra fogta hangját. És mi történt aznap délután, amikor senki nem volt otthon nálatok, és te, Paula, Sara meg Mary meghívtátok hozzátok Geraldot és Tonyt? Barbara elvörösödött. Kevin még közelebb lépett hozzá, és szinte suttogva folytatta:

14 Tudtad, hogy Mary mesélt arról a délutánról Miss Wilsonnak? A kislány arcára kiült a rettegés. Hevesen megrázta a fejét. Kevin elmosolyodott. Martin Balmra nézett, és elkapta az ügyész nyugtalan pillantását. Ezután bólintott, és félmosolyt villantott az esküdtekre. Nem szerepeltél valami fényesen Miss Wilson óráin, igaz? Most ismét könnyed, barátságos hangot ütött meg. Nem. Barbara letörölt arcáról egy könnycseppet, majd gyorsan hozzátette: De nem én tehetek róla. A kislány láthatóan örült, hogy témát váltottak. Kevin hosszan hallgatott, mintha végzett volna, azután ismét Barbarához fordult. Úgy gondolod, hogy Miss Wilson nem kedvel téged, és készakarva nehezíti meg a dolgod? Igen. Szóval nem szeretnéd, ha a jövıben is tanítana téged. Barbara többé nem tudta elkerülni Lois állhatatos tekintetét. Nos? Igen vagy nem? Csak szeretném, ha nem pikkelne rám. Értem. Jól van, Barbara. Mikor került sor arra az állítólagos eseményre közted és Miss Wilson között? Emlékszel a dátumra? Tiltakozom, elnök úr szólt közbe Balm. Egy tízéves kislánytól nem várható el, hogy dátumokra emlékezzen. Elnök úr, ez a kislány a vád egyik koronatanúja. Ilyen körülmények között nem válogathatjuk meg, hogy mire kell és mire nem kell emlékeznie. Rendben, Mr. Taylor, megértettük, mire céloz. A tiltakozást elutasítom. Folytassa. Köszönöm, elnök úr. Jól van, Barbara, hagyjuk a dátumot. Milyen napon történt? Hétfın, esetleg csütörtökön? Kevin hadarva kérdezett, szinte rávetette magát a kislányra. Öhm egy keddi napon. Kedden? Igen. De hiszen kedden nincs is mővészetórátok, Barbara vágta rá Kevin, megragadva a nem várt alkalmat. Barbara tanácstalanul nézett körül. Öhm, csütörtököt akartam mondani. Csütörtököt akartál mondani. Biztos, hogy nem hétfıt? A kislány megrázta a fejét. Miss Wilson ugyanis a szünetben gyakran átmegy a tanáriba, nem marad a teremben az óra után. Barbara értetlenül meredt rá. Szóval csütörtökön történt? Igen felelte bizonytalanul a kislány. A többi lánnyal nem ugyancsak csütörtöki napon esett meg az állítólagos dolog? kérdezte Kevin, mintha már maga is összekeverné az idıpontokat. Tiltakozom, elnök úr. A tanú nem köteles ismerni más tanúk vallomásának tartalmát. Ellenkezıleg vetette ellen Kevin. Úgy vélem, nagyon alaposan tájékoztatták róla. Kicsoda? kérdezte sértıdötten az ügyész. Uraim! A bíró koppantott a kalapácsával. A tiltakozásnak helyt adok. Mr. Taylor, korlátozza a kérdéseit ennek a tanúnak a vallomására.

15 Ahogy óhajtja, elnök úr bólintott Kevin, s mielıtt még Barbara magához térhetett volna, folytatta. Mikor meséltél a lányoknak az esetrıl? Közvetlenül azután, hogy megtörtént? Nem. A ti házatokban mondtad el nekik? Azt Azon a napon mondtad el nekik, amikor meghívtátok Geraldot és Tonyt? A kislány ajkába harapott. Akkor mondtad el nekik, igaz? Volt valami különös okod rá, hogy épp azon a délutánon beszélj nekik róla? Történt valami aznap, ami miatt ez az ötleted támadt? Barbara szemébıl most már sorban potyogtak a könnyek. A kislány megrázta a fejét. Ha azt akarod, hogy az esküdtek elhiggyék neked, amit Miss Wilsonról állítasz, mindent el kell mondanod. A többieknek is mindent el kell majd mondaniuk tette hozzá. Például azt, hogy miért került szóba aznap Miss Wilson, és hogy mit csináltatok a fiúkkal. Barbara könnyes szeme kitágult a rémülettıl. Kevin elérkezettnek látta az idıt, hogy felajánlja neki a kivezetı utat. Akkor persze egészen más a helyzet, ha beismered, hogy az egészet csak kitaláltad, és hogy a lányok a te biztatásodra találták ki a maguk történetét. Nos, kitaláltad, vagy sem? A kislány kıvé dermedve ült, csak ajkai remegtek. Nem válaszolt. Ha most rögtön elmondod az igazat, véget ér ez a rémálom ígérte Kevin, majd szinte suttogva hozzátette: Senki nem tud meg többet a dologról. A kislány döbbenten bámult rá. Barbara? Elnök úr szólt közbe az ügyész, Mr. Taylor zaklatja a tanút. Ezzel nem értek egyet felelte a bíró, és Barbara felé hajolt. Válaszolnod kell a kérdésre. Hazudtál Mr. Cornbleau-nak? kérdezte gyorsan Kevin. Azért hazudtál, mert nem szereted Miss Wilsont? Remek kérdés volt: feltételezte, hogy Barbara már bevallotta, hogy hazudott. Kevin a szeme sarkából látta, hogy az esküdtek a homlokukat ráncolják. Barbara megrázta a fejét, de szemébıl kigördült egy könnycsepp. Tudatában vagy annak, hogy tönkreteheted Miss Wilson életét? kérdezte Kevin, és oldalra lépett, hogy Lois Wilson a kislány szemébe nézhessen. Ez nem játék, nem olyan mint például a Különleges testrészek, amit otthon játszottatok. Az utolsó mondatot Kevin hangosan suttogta, s a kislány arca azonnal lángolni kezdett. Szeme kitágult, s kétségbeesetten pillantott a hallgatóságra. Ha eddig nem mondtál igazat, azt ajánlom, ismerd be, mi történt valójában, és ne folytasd a füllentést. Gondolkozz el szépen, és halljuk az igazságot. Kevin a kislány fölé magasodott, és tágra nyitott szemmel meredt rá. Azután hátrahúzta a kezét, mint az ökölvívó, aki a végsı csapásra készül. Miss Wilson nem nyúlt a lányokhoz, igaz? Amiatt egyeztek bele a füllentésbe, ami aznap délután a ti házatokban történt. Azt mondtad nekik, hogy mindenkinek elmondod, ha nem segítenek neked. Barbara tátott szájjal ült, s úgy tőnt, mintha összes vére a fejébe áramlana. Meredt tekintettel bámult szüleire. Kevin a másik lábára állt, hogy eltakarja az ügyészt a kislány szeme elıl. Nem kell arról beszélned, hogy mi történt aznap délután szólt kegyesen. Egy kérdésre azonban választ várok: megmondtad a barátnıidnek, hogy mit és hogyan kell

16 mondaniuk? Barbara? Kevin jószerével belekalapálta a választ a kislány fejébe. Mikor a barátnıid ülnek majd ezen a széken, el kell mondaniuk, mi történt aznap délután. Beszélniük kell a játékról, és az igazat kell mondaniuk. Viszont: ha te most igazat mondasz, rájuk már nem lesz szükség. Elıírtad nekik, hogy mit mondjanak? Igen motyogta a kislány, szinte megkönnyebbülten. Tessék? Igen. Barbara sírva fakadt. Szóval a lányok azt mondták Mr. Cornbleau-nak, amit te elıírtál nekik összegezte a vallomást Kevin, majd az esküdtek felé fordult. Arckifejezésében düh és szánalom keveredett. Az esküdtek mind a kislányra néztek, majd Kevinre emelték tekintetüket. De én nem hazudtam Mr. Cornbleau-nak! Én nem! kiabálta könnyek között Barbara. Sajnálom, Barbara, de azt kell mondanom, hogy nagyon sokat hazudtál, mióta abban a székben ülsz. Kevin megfordult, és fejcsóválva nézett a körzeti ügyészre. Barbara nem bírta abbahagyni a sírást, s egy oldalajtón ki kellett kísérni a terembıl. Kevin visszaült a helyére, de elıtte felmérte a hallgatóság reakcióit. A jelenlévık többsége döbbent, zavarodott arcot vágott. Mr. Cornbleau és még néhány helybéli polgár dühösnek tőnt. Az ismeretlen mosolygott, Miriam azonban a fejét rázta, és könnyeivel küszködött. Lois Wilson Kevinre nézett. Az ügyvéd bólintott, s ekkor Lois a begyakorolt koreográfiának megfelelıen megbocsátó pillantást vetett Barbarára, majd letörölt egy jól idızített könnycseppet az arcáról. A körzeti ügyész felállt, és üres tekintettel nézett a bíróra. Tisztában volt vele, hogy nincs értelme folytatni.

17 MÁSODIK FEJEZET A BRAMBLE INN NEVŐ angol stílusú fogadó az egyik legelegánsabb Blithedale környéki étterem volt. Két nevezetes specialitással büszkélkedhetett: a báránysülttel és a titkos házi recept alapján készült rumoscsokoládés desszerttel. Kevin és Miriam Taylor nagyon szerették a hely atmoszféráját. Élvezettel sétáltak végig a macskaköves bekötıúton, mely a hikorifapadokkal és téglakandallóval felszerelt tágas elıtérbe vezetett. Havas téli estékre elképzelni sem tudtak romantikusabb programot annál, mint hogy a Bramble Inn bárpultjánál ülve koktélt szürcsölgetnek, és hallgatják a fahasábok ropogását. Az étterem, mint mindig, ma is teltházzal üzemelt. A felsı középosztálybeli vendégek közül sokan ismerték Kevint, s többen oda is mentek hozzá gratulálni. Mikor végre kettesben maradt Miriammel, Kevin lágyan megcsókolta felesége arcát. Miriam már vagy egy hónapja vásárolta a fekete bırszoknyát és dzsekit, amit ma este viselt. Mindeddig a szekrény mélyén elrejtve tartotta új ruháját, várva a megfelelı alkalmat a beavatására. A szők szoknya híven követte csípıjének és kemény fenekének finom, telt ívét, s éppen annyit engedett látni formás, vékony lábaiból, amennyi elegendı volt a férfiképzelet felcsigázásához. A dzseki alatt szők, zöld-fehér felsırészt viselt, melyet mintha ráöntöttek volna kacér melleire és ívelt vállára. Nem volt olyan társaság a földön, amelyben az öt láb, kilenc hüvelyk magas, dús, hullámos barna hajú Miriam Taylor ne arathatott volna osztatlan sikert. A fiatalasszony elvégzett egy egyéves kurzust Marié Simon manhattani modelliskolájában, s bár azóta sem dolgozott a kifutón, alakjában és mozgásában megırizte a manökenek kecses eleganciáját. Kevin elıször a hangjába szeretett bele mély, szexis, Lauren Bacallos duruzsolásába. Néha fel is mondatta a lánnyal kedvenc filmszövegét: Sam, hiszen jól tudod, hogyan kell fütyülni csücsöríts az ajkaddal, és fújj. Valahányszor Miriam ránézett csillogó, mogyoróbarna szemével, s vállát elfordítva Samet Kevinnel helyettesítette be, a fiatalember mindig úgy érezte, mintha egy kéz benyúlna a torkán, és megmarkolná a szívét. Akár nyakörvet is viselhetnék, gondolta ilyenkor, s Miriam kezébe adhatnám a pórázt. A papucsofília bőnébe estem mondta egyszer. Ez a ritka vétség a feleség túlzott imádatában merül ki. Attól kezdve, hogy megismertelek, folyamatosan megszegem a legelsı parancsolatot: Ne legyenek néked idegen isteneid énelıttem. Egy koktélpartin ismerkedtek meg, amit Kevin munkaadója, a Boyle, Carlton és Sessler cég rendezett abból az alkalomból, hogy megnyitották új irodájukat egy blithedale-i irodaházban. Miriam a szüleivel jött el a partira. Apja, Arthur Morris, Blithedale legjobb fogorvosa volt. Kevint Sanford Boyle mutatta be a családnak; attól fogva a két fiatal úgy kerülgette egymást, mint két bolygó, amelyek egymás vonzáskörébe kerültek. Mosolyokkal, futó pillantásokkal húzta-vonta egyik a másikat, mígnem összetalálkoztak, s azután el sem váltak többé a parti végéig. Miriam még aznap elfogadta Kevin vacsorameghívását, s ezzel kezdetét vette gyors, szenvedélyes és forró románcuk. Kevin alig egy hónapra rá megkérte Miriam kezét. Most, hogy a Bramble Inn bárpultjánál ültek, és együtt élvezték Kevin sikerét, Miriam egyszerre rádöbbent, mennyire megváltozott férje az elsı találkozásuk óta. Mennyivel érettebb és öregebb lett, gondolta. S valóban, Kevin évekkel idısebbnek tőnt koránál. Nefritzöld szemében megfontoltság, fegyelem és önbizalom csillogott, higgadt gesztusai tapasztalt, érett férfi benyomását keltették. Kevin nem volt túlzottan

18 magas, de arányos, kisportolt teste erıt sugárzott. Képes volt kitöréseket produkálni, ha arra volt szükség, de általában kordában tartotta érzéseit. Halljuk, mit gondoltál rólam ma délelıtt a tárgyalóteremben? Kicsit se voltál büszke rám? Jaj, Kevin, egy szóval sem mondtam, hogy nem vagyok büszke rád tiltakozott Miriam, de képtelen volt elhessegetni agyából a halálra rémült kislány képét. Igazán mesterien csináltad de mégis jobb lett volna, ha nem kellett volna annyira megfélemlítened azt a szegény kislányt. Persze, hogy jobb lett volna vonta meg a vállát Kevin, de meg kellett tennem. És azt se felejtsd el, hogy Barbara Stanley ugyancsak megfélemlítette a barátnıit. Úgy vette rá ıket, hogy hazudjanak. Olyan szánalomra méltó volt szegény, amikor ízekre szedted a vallomását. Kevin elsápadt. Nem én vádoltam meg Lois Wilsont, hanem Martin Balm csattant fel. İ idéztette be Barbarát, ı akarta, hogy vallomást tegyen. Nekem azzal kellett törıdnöm, hogy védjem a kliensem érdekeit, egy tanárnı jövıjét. De Kevin, mi van, ha Barbara azért beszélte rá a barátnıit a hamis tanúzásra, mert félt egyedül felvenni a harcot? Ezt a verziót a vádnak kellett volna kifejtenie. Az ügyész tiltakozhatott volna, de ez nem az én dolgom. Ismétlem, én védıügyvéd vagyok, vagyis minden rendelkezésre álló eszközzel védenem kell az ügyfelemet, máskülönben a szememre vetik, hogy nem végzem jól a munkámat. Elég egyértelmő feladat, nem? Miriam bólintott. Jobb meggyızıdése ellenére kénytelen volt egyetérteni férjével. Csöppet sem vagy büszke a teljesítményemre? ismételte meg a kérdést Kevin, és könyökével szelíden megbökte feleségét. Miriam elmosolyodott. Benned egy színész veszett el, Kevin Taylor. Ahogy ott járkáltál, forogtál, idızítettél és lecsaptál Megérdemelnéd, hogy Oscar-díjra jelöljenek. Olyan az egész, mint valami színielıadás, igaz? Nem is tudom elmondani, mi történik velem, amikor belépek a tárgyalóterembe. Mintha felmenne a függöny, és nekem csak el kellene játszanom az elıre megírt szerepet. Szinte úgy érzem, mindegy, hogy ki a védencem, és lényegtelen, hogy mi a vád. Én ott vagyok, és azt teszem, amit tennem kell. Hogy érted azt, hogy nem számít, ki a védenced és mi a vád? Akárkit azért nem védenél, ugye? Kevin nem felelt. Ugye nem? Attól függ, mennyit fizet vonta meg a vállát. Miriam összehúzott szemmel fürkészte férje arcát. İszintén válaszolj, Kevin. Kevin felemelte a jobb kezét. Esküszöm, hogy az igazat és csakis az igazat Komolyan beszélek vágott a szavába Miriam, és megfogta Kevin felemelt kezét. Rendben van, hallgatlak. A férfi elfordult; és beleszürcsölt az italába. Felejtsd el a jogi zsargont. Hagyjuk a dumát a vád és a védı szerepérıl. Bebizonyítottad, hogy a három lány hazudott, illetve hogy hazugságra kényszerítették ıket. Azt sem tagadom, hogy Barbara Stanley nem egy angyal, de a kérdés mégiscsak az, hogy Lois Wilson megrontotta-e Barbarát vagy sem. Sok idıt töltöttél Loiszal, alaposan kikérdezted, úgyhogy tudnod kell a választ. Lehet felelte Kevin. Volt valami a fejmozdulatában, amitıl Miriamnek a hideg

19 futkározott a hátán. Lehet? Kevin megvonta a vállát. Mondtam már, én a védıje voltam. Megkerestem a gyenge pontokat az ügyész érvelésében, és azokon a pontokon támadtam. De hogyha mégis bőnös Ki tudja azt, hogy ki bőnös és ki ártatlan? Ha nekem mint ügyvédnek tökéletes bizonyosságot kellene szereznem a kliens ártatlanságáról, mielıtt elvállalom az ügyet, akkor mellékállásban elmehetnék koldulni, mert az is jobban jövedelmezne. Kevin intett a pincérnek, és rendelt még egy italt. Miriam úgy érezte, mintha egyszerre felhı takarná el a napot a szeme elıl. Kihúzta magát, és körülnézett a bárban, hogy magához térjen. Tekintete megakadt egy jóképő, elegáns férfin, aki egy sarokasztalnál ült. A megérzése azt súgta, hogy az ébenfekete hajú úr figyeli ıket. Az ismeretlen egyszerre elmosolyodott. Miriam viszonozta a mosolyt, és gyorsan elkapta tekintetét. Mikor újra a férfira nézett, az még mindig kettejükre meredt. Kevin, ismered azt az embert ott a sarokban? Egyfolytában minket néz. Kicsodát? fordult meg Kevin. Igen azaz nem, csak láttam ma a bíróságon. A férfi ismét rájuk mosolygott, és biccentett. Kevin viszonozta az üdvözlést. Az ismeretlen ezt nyilván invitálásként értelmezte, mert felállt, és elindult feléjük. Hat lábnál valamivel magasabb, arányos testalkatú férfi volt. Jó estét. Az ismeretlen kezet nyújtott. Jókora tenyere volt és hosszú ujjai. Kisujján aranygyőrőt viselt, melyet egy bevésett P bető díszített. Engedjék meg, hogy magam is feliratkozzam Mr. Taylor csodálóinak listájára. Gratulálok a sikeréhez. A nevem Paul Scholefield. Köszönöm. Bemutatom a feleségemet, Miriamet. Mrs. Taylor biccentett Scholefield. Kegyednek jó oka van rá, hogy ma este elbővölı és büszke legyen. Miriam elpirult. Köszönöm. Nem szeretnék tolakodónak tőnni folytatta Scholefield, de volt szerencsém látni önt ma munka közben. Igen, emlékszem önre. Kevin a homlokát ráncolta. Találkoztunk már valahol? Nem hinném. Magam is ügyvéd vagyok, de New Yorkban dolgozom. Megengedik, hogy egy percre csatlakozzam önökhöz? Természetesen. Köszönöm. Látom, épp az imént rendeltek maguknak italt. Máskülönben meghívnám önöket. Scholefield intett a pincérnek. Egy pezsgıkoktélt, legyen szíves. Milyen területen dolgozik, Mr. Scholefield? érdeklıdött Kevin. Kérem, szólítson Paulnak. A cégünk kizárólag büntetıjoggal foglalkozik. Talán már hallott rólunk: John Milton és Munkatársai. Kevin elgondolkozott, majd megrázta a fejét. Sajnálom, de nem. Szóra sem érdemes mosolygott Scholefield. Az efféle céget akkor ismeri meg az ember, ha bajba kerül. Mi a legnehezebb esetekre specializálódtunk. Olyan ügyeket vállalunk, amelyektıl más ügyvédek rettegnek. Érdekesnek hangzik felelte óvatosan Kevin. Kezdte megbánni, hogy nem küldte el azonnal a fickót. Semmi kedve nem volt szakmai dolgokról beszélgetni. Ideje volna egy asztal után nézni. Farkaséhes vagyok.

20 Jó ötlet bólintott Miriam, és intett a fıpincérnek. Amint már mondtam, nem szeretnék zavarni folytatta Scholefield, és névjegyet húzott elı a zsebébıl. Ami azt illeti, nem véletlenül néztem meg a mai tárgyalását. Hallottunk magáról, Kevin. Tényleg? A fiatalember szeme elkerekedett. Igen. Cégünk igyekszik megtalálni a legígéretesebb fiatal tehetségeket, akik büntetıperekkel foglalkoznak. De hogy a lényegre térjek, éppen üresedés van nálunk. Ó Láttam, mire képes a tárgyalóteremben. Itthagynék egy névjegyet, és arra kérném, fontolja meg az ajánlatunkat. Nem is tudom Feltételezem, hogy a cége ezek után felajánlja önnek a teljes jogú partneri státuszt. Mindazonáltal megjegyezném talán nem veszi nagyképőségnek, hogy az itteni lehetıségeknek és jövedelemnek mi a dupláját tudjuk biztosítani. A jövedelmem dupláját? Az asztaluk készen áll, uram lépett oda a pincér. Köszönöm. Kevin ismét Scholefieldhez fordult. Azt mondta, kétszer annyit fizetnének? Igen. Tudom, mennyit kereshetne partnerként jelenlegi cégénél. Mr. Miltontól a dupláját kapná kezdı fizetésként, s ezt hamarosan jelentıs összegő prémium egészítené ki. Scholefield felállt. Nem is rabolom tovább az idejüket. Munka után édes a pihenés. Scholefield átnyújtotta a névjegyet Kevinnek, majd tósztra emelte poharát. Hívjon fel minket, nem fogja megbánni. És még egyszer, gratulálok a gyızelméhez. Mrs. Taylor. Azzal kiitta a koktélt, és távozott. Kevin néhány másodpercig mozdulni sem bírt a csodálkozástól. Azután a névjegyre nézett. A dombornyomott betők mintha felemelkedtek volna a papírról, és felnagyítva lebegtek volna a szeme elıtt. Egyszerre távolinak tőnt minden: a halk bárzene, a vendégek csevegése, sıt Miriam hangja is. Kevin? Hm? Ez meg mi volt? Nem tudom, de elég érdekes, nem gondolod? Scholefield visszatért asztalához, és rámosolygott Miriamre. A fiatalasszony úgy érezte, mintha a mosoly jeges kézként markolna a szívébe. Gyere, Kevin, menjünk vacsorázni. Az ügyvéd még egy pillantást vetett a névjegyre, majd gyorsan zsebre dugta, és elindult Miriam után. Az étterem távolabbi végében foglaltak helyet, egy meghitt zugban elhelyezett asztalnál. Az asztalon álló kis olajlámpa fénye varázslatos halványsárga ragyogásba vonta arcukat. Fehérbort kortyolgattak, s az emlékeikrıl beszélgettek. Felidéztek néhány korábbi romantikus estét s közös életük más emlékezetes pillanatait. A halk muzsika finom hálóként szıtte körül ıket, aláfestı zene módjára kísérve beszélgetésüket. Kevin ajkához vonta felesége kezét, s egyenként megcsókolta ujjait. Annyira elmerültek egymás tekintetében, hogy a pincérnı csak habozva merte megzavarni ıket. Miriam megvárta, amíg felszolgálták nekik a vacsorát, s csak akkor hozta ismét szóba Paul Scholefieldet. Tényleg sose hallottál a cégérıl?

21 Nem. Kevin emlékei közt kutatott, majd megrázta a fejét. Elıvette a névjegyet, és rámeredt. Sose hallottam róluk, de ez semmit nem jelent. Tudod te, hány ügyvédi iroda van New York Cityben? Nocsak, ez egész jó helyen van. Madison és 44. sarok. Nem szokatlan az, hogy az egyik ügyvéd elmegy a másik tárgyalására? Kevin vállat vont. Nem. Szerintem természetes dolog. Ha egyszer kíváncsiak a tudásomra, miért ne néznék meg, hogyan dolgozom? És azt se felejtsd el tette hozzá látható büszkeséggel, hogy errıl az ügyrıl a New Yorki újságok is írtak. A Times a múlt vasárnapi számban két bekezdést hozott róla. Miriam bólintott, de Kevin látta rajta, hogy bántja valami. Miért kérdezed? Nem tudom Ahogy elıadta a mondókáját, ahogy átadta a névjegyet valahogy túlságosan magabiztosnak tőnt. A sikeres emberek már csak ilyenek. Kíváncsi vagyok, komolyan gondolta-e, amit a fizetésrıl mondott Vajon tényleg kétszer annyit fizetnének, mint a Boyle, Carlton és Sessler? Kevin ismét szemügyre vette a névjegyet, és megcsóválta a fejét. Itt is éppen eleget kereshetsz, Kevin. Az ember soha nem kereshet eleget. Itt különben is csak szökıévenként egyszer találok olyan munkát, mint ez a Wilson-ügy. Attól félek, hogy szépen visszasüllyedek majd a társasági jogba, az ingatlanperekbe. Egyszerően azért, mert itt nem találok elég büntetıjogi esetet. Ez azelıtt nem zavart téged. Tudom. Kevin elıredılt, és belemeredt a kis olajlámpa lángjába. Máskülönben oly nyugodt arca most sóvár izgalmat tükrözött. De ma történt velem valami ott a tárgyalóteremben Úgy éreztem, mintha izzani kezdenék. Folyamatosan zakatolt az agyam; tudtam, hogy minden szó számít. Ezúttal sokkal több forgott kockán, mint valakinek az, ingatlana. Egy ember életérıl volt szó. A kezemben volt Lois Wilson jövıje. Mindeddig náthát gyógyítottam, de most egyszerre szívsebésznek éreztem magam. Nem olyan nagy tragédia, ha néha egy-egy ingatlanügyet is elvállalsz jegyezte meg halkan Miriam. Nyugtalanította férje túlzott lelkesedése. Nem, de érzem, hogy minél nehezebb és bonyolultabb az adott ügy, annál jobban tudok rá koncentrálni. Én nem aktakukacnak születtem, Miriam. Én én ügyvéd vagyok. A nı bólintott, és lassan lefagyott arcáról a mosoly. Volt valami Kevin hangjában és tekintetében, ami elborzasztotta. Érezte, hogy az élet, amit kettejük számára tervezett, nem fogja kielégíteni férjét. De Kevin szólalt meg hosszú szünet után, még sohasem beszéltél így, és talán most sem hozakodtál volna elı ezzel, ha az az ember nem jön ide hozzánk. Talán nem. Kevin megvonta a vállát. Lehet, hogy nem is tudom, mit akarok. Még egy pillantást vetett a névjegyre, majd zsebre dugta. Lesz még idınk elgondolkozni ezen. Nem hiszem, hogy hétfı reggel elsı dolguk lesz felajánlani nekem a partneri státuszt. Addig még vagy tíz értekezletet fognak tartani. Nem szokásuk elhamarkodni a dolgokat. Kevin felnevetett, de nem úgy, ahogy máskor szokott. Kacaja hidegen, élesen csengett. Azok hárman szerintem a feleségükkel sem fekszenek le anélkül, hogy elızıleg gondosan ne mérlegelnék a pro és kontra érveket. Persze ha a feleségeikre gondolok, nehezen is tudom elképzelni, hogy spontán megkívánnák ıket.