A VÍZGYŰJTŐTERÜLET TEMÉSZETI ADOTTSÁGAINAK SZEREPE AZ ÖKOLÓGIAI ELVŰ PATAKSZABÁLYOZÁSBAN. dr. Bardóczyné Székely Emőke 1

Átírás

1 A VÍZGYŰJTŐTERÜLET TEMÉSZETI ADOTTSÁGAINAK SZEREPE AZ ÖKOLÓGIAI ELVŰ PATAKSZABÁLYOZÁSBAN dr. Bardóczyné Székely Emőke 1 Az Európai Parlament és Tanács október 23.-i, EK irányelve közös intézkedési tervet határozott meg a tagországok, - és az akkor még csatlakozásra váró országok számára is - az alkalmazandó vízügyi politika közös értelmezésének, kereteinek megállapítására. A dokumentum a magyar szakmai köztudatban az Európai Unió Vízügyi Keretirányelve néven terjedt el, rövidítése: EU VKI, a továbbiakban a cikk is ebben a formában hivatkozik rá. Az EU VKI egy keretterv, amely elérendő célokat megnevez, határidőket közöl, de igen sok tekintetben szabad kezet ad a tagországoknak arra vonatkozólag, hogy pl. a felszíni vizek jó ökológiai állapotba hozását milyen eszközökkel érik el. Egy dolgot azonban nagyon határozottan kiemel: Az alkalmazott vízgazdálkodási stratégia lényege, hogy minden esetben vízgyűjtőterületben kell gondolkodni. Az idézett megállapítás hivatalosan is deklarálta, hogy vizsgálata tárgyául természetföldrajzi egységet választ, ezzel előtérbe került a vízgyűjtőterületek természetföldrajzi adottságainak súlyozott figyelembevétele is. 1. Vízgyűjtőterületek természetföldrajzi adottságai és szerepük a gyakorlatban a különböző szakterületek szerint 1.1 Vízépítőmérnöki szempontok A vízgyűjtőterület feltárása nem idegen a vízépítő szakma klasszikus gyakorlatától, különösen igaz ez kis vízfolyások esetében. Általában a mértékadó árvízhozamok meghatározásához megfelelő mérési adatok hiányában számítási módszerekre kell hagyatkozni, ez viszont a geológiai, talajtani, meteorológiai, növényborítottsági, terepesési, sőt, a területhasználati adatok alapos tanulmányozását, számszerűsítését igényli. A természeti adottságok nagy része tehát szerepet kap, de korábban ezeket tényezőnként külön, nem a táj egységes rendszerének elemeként kezeltük. A patak ebben a felfogásban is a vízgyűjtőterület ütőere volt, a forrástól a torkolatig tartó vízrajzi hálózati elem-, de még nem kapott szerepet az a tény, hogy ökológiai folyosó is. A mérnök korábbi feladata volt: A vízgyűjtőterület természetföldrajzi adottságait megismerni és számításainál felhasználni. A patakhoz kötődő feladatot leggyakrabban az árvizek károkozásmentes levezetése, és az antropogén vízhasználatok igényeinek kielégítése jelentette. 1.2 Ökológiai szempontok Az ökológia gyakorlati vonala szerint: a vízminőség állapot, amely egyrészt az élőlények tér, idő és mennyiségi előfordulásával, másrészt ezek előfordulási sajátosságait meghatározó tényezőivel jellemezhetők (Dévai, Gy.,1992 ). Az ökológia a vízterek jellemzésére mutatócsoportokat javasol. A gyakorlati vízminősítés számára talán a legizgalmasabb feladat az, hogy hogyan lehet a fenetikai és az ökológiai vízminőség-vizsgálatok eredményeit a vízterek jellemzésére felhasználni. Nyilvánvalóan úgy, hogy az élővilágot és a kialakulásáért felelős tényezőket 1 Dr. Bardóczyné Székely Emőke, PhD, egyetemi docens, Szent István Egyetem, MKK, Környezet és Tájgazdálkodási Intézet, Tájökológia Tanszék, szekelyemoke@vipmail.hu 1

2 egyaránt tulajdonságoknak kell tekinteni, s ezek segítségével jellemezni vektoriálisan a víztereket. Ebben az esetben tehát a pontok maguk a vízterek lesznek az n-dimenziós attribútum-térben, s elosztásuk, azaz a pontsűrűsödések (hipertestek) helyzete a víztereknek az ökológiai vízminőség szempontjából mutatkozó hasonlóságára, ill. különbözőségére utal. Ebben az esetben viszont élesen és kérlelhetetlenül felmerül az adatok kezelhetőségének a kérdése, amit egyrészt az élővilág bámulatos sokfélesége, másrészt a belőlük kialakuló mintázatokat befolyásoló és meghatározó faktorok széles skálája és változatos hatásdinamikája okoz. Ahhoz tehát, hogy ezen a téren operatívan el lehessen igazodni, az egyes tényezőcsoportok mutatókká történő összevonása szükséges. Ha az ökológiai vízminőséget az élőhelyek (vízterek, víztestek) szemszögéből kívánjuk megadni, akkor a jellemzést mindenképpen a vízterek tipizálásával kell kezdeni. Ehhez célszerű kapcsolni egyrészt mindazokat a mutatókat, amelyek a vízterekre rendszerint hosszabb ideig, de legalább egy vegetációperiódus időtartamára általában jellemzőek, s amelyeket ezért a sztatikus mutatók csoportjaként célszerű összefogni. A mutatók másik nagy csoportja korántsem ilyen állandó, hanem az adott tulajdonság természetétől és a víztér sajátosságaitól függően szüntelenül változik, s ezért ezeket a dinamikus csoportjaként lehet elkülöníteni. 1. sz. táblázat: A vízteret jellemző mutatók áttekintése (javaslat, Dévai, 1992 ) Természetföldraj zi jellemzők - tájegység - tájtípus - éghajlat - domborzat - magasság - alapkőzet - talaj - vízellátottság (lefolyás a vízgyűjtőn) Sztatikus jellemzők Természetvédel mi és környezetgazdálkodási Medermorfológi ai és mederanyag minőségi Élettelen természet által Dinamikus jellemzők Élettelen és élő természet jellemzők jellemzők meghatározott jellemzők - természetvédelem - szennyeződésérzékenység - társadalmi hasznosítás - környezettechnikai hatás - degradáció - vízmélység - vízfelület - mederalkat - makrovegetáci ó - mederanyag minőség - vízháztartás - áramlási viszonyok - hullámzás és örvénylési viszonyok - hőmérsékleti viszonyok - sótartalom - fényviszonyok - oxigénviszonyo k - trofitás - toxicitás - szaprobitás Élő természet által - Konstruktivitás, benne: a-klorofill a vízben a-klorofill a biotektonban firoplankton biomassza hínárállomány, biomassza - Destruktivitás, benne: Planktonikus szaprofita csíraszám Planktonikus baktériumszám Planktonikus bakteriális biomassza Zooplankton biomassza heterotrof biotekton biomassza Zoobentosz biomassza A vizsgált víztér típusának ismeretében először azokat a mutatókat kell számba venni, amelyek a víztérnek és környékének állapotát hosszabb időtartamra, de legalább egy vegetációperiódus idejére meghatározzák, ezért többé-kevésbé állandónak, sztatikusnak 2

3 tekinthetők. Ezek körében a természetföldrajzi, a természetvédelmi és környezetgazdálkodási, a medermorfológiai és mederanyag-minőségi, ill. a vízforgalmi jellemzők sorolhatók. A sztatikus mutatók megadása korántsem egyszerű feladat. Rendszerint már magának a víztér környékének, azaz a víztér szempontjából hatóképesnek tekinthető területnek a körülhatárolása is komoly nehézségekkel jár, s így igen sokoldalú és körültekintő vizsgálódást igényel. Másrészt különösen a hazai minősítési gyakorlat számára kulcsfontosságú folyóvizeknél és nagyobb állóvizeknél további gondokat okozhat a víztér vizsgált szakaszának egyértelmű kijelölése, azaz annak a víztestnek az elhatárolása, amelyre a mutatók vonatkoznak. Ezekben a kérdésekben általános eligazítást adni sajnos nem lehet, hiszen a környék körülhatárolásának módját elsősorban a víztér sajátosságai szabják meg, azaz ennek a kérdésnek az eldöntése minden esetben külön elbírálást igényel. Célszerű ezért szövegesen is röviden megadni a környék elhatárolásának legalább a fő szempontjait, s külön térképen feltüntetni, amelyre a sztatikus mutatók vonatkoznak. A revitalizációs tervek jó kiindulópontja Dévai javaslata, így ezt az alábbiakban ismertetjük. A víztér vizsgálatára vonatkozó természetföldrajzi jellemzők (saját kiegészítésünk: ez a kiindulópont, a vizsgálat határa a vízválasztó ) 1. Tájegység (pl. Hajdúság) 2. Tájtípus (pl. középhegység, erdős tájtípus) 3. Éghajlat (vagy éghajlati típus pl. mérsékelten meleg és száraz) Napfénytartam összege Évi középhőmérséklet Januári középhőmérséklet Júliusi középhőmérséklet Csapadék évi mennyisége Párolgás 4. Domborzat (pl. alföldi jellegű) 5. Magasság(pl m) 6. Alapkőzet (pl. pleisztocén futóhomok) 7. Talaj (genetikai talajtípus, ami anyagforgalomra is utal pl. futóhomok) 8. Vízellátottság tipológia (éghajlati víztöbblet vagy vízhiány) fajlagos lefolyás a közvetlen környezetben Minimális talajvízállás Maximális talajvízállás Talajvízszint ingadozás Tenyészidőszaki átlagos talajvízállás Tenyészidőszaki talajvízszint változás Az ökológia szempontjaiban a természetföldrajzi jellemzők komoly szerephez jutnak, megnevezetten és részletezetten is, de nem vízgyűjtőterületben gondolkodik, vizsgálatának határa a környék, középpontjában az élőlények állnak. 1.3 Tájökológiai szempontok A tájökológia természetföldrajzi alapon álló tudomány, amelyben a rendszerhatár egy természetfölrajzi egység, jelen esetben a vízgyűjtőterület. Vizsgálatát a táji alaprendszerben kezdi, a tájelemeket, természetföldrajzi adottságokat megvizsgálva, keresi a táj dinamikus egyensúlyi állapotát. (Példánkban: Morgó patak és vízrendszerének vízgyüjtője) Utána, 3

4 mintha a számítógép segítségével egy másik layer-t helyezne ugyanarra a területre, megvizsgálja a természetes táji adottságok, és az emberi területhasználatok kapcsolatát. (Lásd 1.sz ábra) 1. sz. ábra: Tájökológiai vizsgálatok 2. Kis vízfolyások revitalizációjának problémája Napjainkban egyre többször kerül előtérbe a vizes élőhelyek ún. revitalizációja. A szó újra élővé tételt, visszatermészetesítést (vagy természetközelivé tételt, ahogy a környezet lehetővé teszi) jelent. Az élővizek revitalizációs programjai a 90-es évek vége felé új lendületet kaptak. Hazánkban a Tisza holtágaihoz kapcsolódó programok mellett egyre jelentősebb problémává vált a Duna holtágainak kérdése is, hiszen a dunai halállomány szaporodásának nélkülözhetetlen tényezőit jelentik a mellékágak, holtágak. Ez a megállapítás a Kárpát medence teljes területére érvényes, példaként említhetjük a Vajdaság területén fekvő holtmedrek revitalizációs programjának kidolgozását.( Putaric, V ) A kis vízfolyások vonatkozásában az egész vízgyűjtőterületet egy természetföldrajzi egységként kezeljük, amelyen belül a vízfolyás egy tájökológiai folyosó, a parti sávval együtt. 4

5 A kis vízfolyások revitalizációja különösen hangsúlyos téma, mert egyre többen szeretnék megvalósítani, ugyanekkor ez az a terület, amelyre az EU VKI sem ad egyértelmű útmutatást. Mivel a revitalizáció témaköre már egy lépést tett a gyakorlat felé, egy esettanulmányon hívjuk fel a figyelmet a természetföldrajzi adottságok ismeretének jelentőségére. Előrebocsátjuk, hogy az esettanulmány bemutatja a vízépítőmérnök és ökológus közös munkáját, melyben összekötő kapocs a természetföldrajz, illetve a tájökológia. 3. A Morgó patak (Börzsöny )revitalizációjának kezdeti lépései 3.1 Előzmények Az eredeti feladat a Morgó patak (Dunába torkollik Kismaros település belterületén) településen belüli torkolatközeli 995 méter hosszú szakaszának revitalizációja volt. A szakasz eredeti adottságai: dombvidéki, változatos medrű patak, a hozzá tartozó nagy faji diverzitású élővilággal. Az élőhelyi degradáció oka: a patak ma is árvízveszélyes a belterületen, ezért szabályozták. A lefolyási viszonyokból adódó szélsőséges vízjárás árvízi határhelyzetet produkál a belterületen, így a patak medrét burkolták, az eséscsökkentést pedig 5 darab belterületi vízlépcsővel (magasság 80 cm) oldották meg, így a lefolyás gyorsabb lett, az árvízveszély, ha nem is múlt el, de kisebb lett. Az eredeti állapot szerint az árvizek nem zavartak, de a település beépítésével nem engedhetőek meg. A természetes lefolyási viszonyok két úton változtathatóak meg: 1. Vízgyűjtőterületben gondolkodva, vízvisszatartással a felső vízgyűjtőn (tározás), így maradhatnának az alsó szakasz természetközeli mederviszonyai. 2. Vízfolyásban gondolkodva műtárgyakkal, és a patak burkolásával (lefolyásgyorsítás) A vízgazdálkodási szakemberek a korábbi elveknek megfelelően a második megoldást választották a természetföldrajzi adottságokat kevésbé szerencsésen hangolták össze a területhasználatokból adódó igényekkel (tájökológia). 3.2 Az ökológiai degradáció konkrét megfogalmazása A MÁTYÁSFA nevű, kismarosi környezetvédelmi egyesület régóta vizsgálja a patak ökológiai állapotát, miszerint halfaunisztikai szakvélemény támasztja alá, hogy az érintett szakasz nagy esésű surrantói és burkolt medre, különösen kisvíz idején nem teszik lehetővé a halak felfelé vándorlását, ezáltal szegényedik a patak élővilága. Revitalizáció alatt jelen esetben az érintett szakasz élőhely jellegének változatosabbá tételét, a surrantók (és a szakasz) hirtelen eséseinek csökkentését, és a meder fásítási lehetőségeinek a maximális megengedhető mértékig való növelését értjük. Egyértelmű, hogy bár (egyelőre) a cél csak a Török (Morgó ) patak belterületi revitalizációja, és mivel a szakasz jelenleg is árvízveszélyes, nem lehet eltekinteni a teljes vízrendszer és vízgyűjtőterület vizsgálatától. A tervezési feladat tehát két vízrendszert képező Török és Morgó patakok vízgyűjtőterületének vizsgálata, Az alábbiakban idézett, a tervhez tartozó halfaunisztikai szakvéleményt érdemes olyan szemszögből nézni, amely világossá teszi, mit is jelentett a patakrendezés, hogyan változtatta meg az eredeti medermorfológiát!(erős.,t. 2003) 5

6 A Morgó-patak alsó, kismarosi szakaszának halállománya Az 50 m hosszúságú kikövezett mederszakaszon (M1) 39 db, a szintén 50 m hosszúságú közel természetes mederszakaszon (M2) 150 db halat gyűjtöttünk. A halfauna minőségi összetétele és mennyisége alapján változatosabbnak bizonyult a közel természetes mederszakaszon (2. ábra). A Kismaros belterületén vizsgált 10 patakszakasz (M1-M10) halállományának 1454 egyeden alapuló minőségi és mennyiségi összetétele az 2. táblázatban tekinthető meg. 2. sz. ábra. : A kismarosi focipálya alatt (kikövezett) és mögött húzódó (közel természetes) patakszakaszok halfaunájának minőségi és mennyiségi összetétele. 2. sz. táblázat: Az M1-M10 szakaszokon gyűjtött halak és egyedszámuk. Bővebb magyarázat a mintavétel fejezetben. M1 M2 M3 M4 M5 M6 M7 M8 M9 M10 Bodorka 1 Fenékjáró küllő Fejes domolykó Fürge cselle Kövi csík Keszler géb 1 Paduc 2 Petényi márna Sujtásos küsz 1 Sügér 1 összes egyed: A Morgó-patak halfaunája a halállomány összetétele alapján tipikus középhegységi halfauna képet mutat, amely emberi hatásoktól közepes mértékben érintett. A felső szakaszon két védett halfaj, a kövi csík és a fürge cselle gyakori és betelepítés révén előfordul a sebes pisztráng. Folyásirányban lefelé haladva a halállomány sokfélesége nő, egyre nagyobb arányban jelennek meg a középhegységi patakok hegylábi szakaszát jellemző fajok: a fenékjáró küllő, a domolykó, a petényi márna. Az alsó, kismarosi szakaszon több dunai faj 6

7 előfordulása igazolódott. A fajok száma bizonyára növekedett volna, ha közvetlen a torkolatnál is vizsgáltuk volna a halfaunát. A torkolati szakaszról kimutatható fajok száma erősen változó lehet, a fajok száma és összetétele elsősorban a Duna vízállásának függvényében változik. A patakból 4 védett halfajt sikerült kimutatni. A vízfolyás kimagasló természeti értéke a petényi (kárpáti) márna nagy egyedszámú populációja. Korábbi tapasztalataink alapján, a Börzsöny és a Visegrádi-hegység patakjai közül, a Morgó-patakban a petényi márna legerősebb populációja él. Mivel az állomány legnagyobb hányada a kismarosi szakaszon fordul elő, a populáció fokozottan veszélyeztetett. Erre úgy tűnik jó példa a kismarosi patak szakasz 2000 x-én kivitelezett árvízvédelmi célú kotrása, a patakot időszakosan veszélyeztető kémiai szennyezések (Mátyásfa Természetvédelmi Egyesület személyes közlés). A kotrást és a szennyezéseket megelőzően végzett halfaunisztikai vizsgálataink során erős egyedsűrűségű petényi márna állományt igazoltunk, változatos kor/méret eloszlással. Az idei évben (2003. szeptember 18.) tapasztalt állomány nagyság azonban csupán a töredéke a korábban tapasztaltnak. A petényi márna populáció nagyságának zsugorodása feltehetően a jelentős mértékű élőhely átalakításnak és/vagy a patakon levonuló szennyezéseknek tulajdonítható, mivel a patakon 1999 óta nem vonult le kiemelkedően jelentős árhullám. Vizsgálataink igazolják, hogy fokozott figyelmet kell fordítani az alsó szakasz védelmére, és törekedni kell ökológiai állapotának megőrzésére és javítására, mert a patak szakasz védett fajok populációinak is fontos élőhelye. Eredményeink felhívják a figyelmet a közel természetes szakaszok jelentőségére a halállomány sokféleségének megőrzésében. A kikövezett mederszakaszokon kevesebb halfaj és kisebb egyedszámmal fordul elő, és ezek kor/méreteloszlása sem olyan változatos, mint a természetes szakaszoké. A fajok közül a vízközt előfordulók, a korcsoportok közül pedig a szaporodásra képes idősebb korosztályok kerülik el a sekély, kevéssé változatos, kikövezett mederszakaszt. Eredményeink alapján a hordalékfogó medencék jelentős élőhelyi szerepet töltenek be a halállomány megtartásában a felszabdalt, kibetonozott kismarosi patakszakaszon. A nagyobb halaknak különösen fontos élőhelyet jelentenek ezek az egységek, mert a sekély vízű betonozott részeken nem találják meg életfeltételeit. A halállomány azonban láthatólag összezsúfolódik ezekben az egységekben és ez nem kedvező a hosszú távú túlélés szempontjából (fokozódó kompetíció a táplálékért és a búvóhelyekért). A hordalékfogó medence feletti lépcső gátolja a halállomány szabad közlekedését. Indokolt ezért a patakszakasz ökológiai állapotának javítása, amelynek során törekedni kell a természetes állapotot mennél inkább közelítő élőhely-szerkezet kialakítására. Nagyobb, rendű középhegységi patakok hegylábi szakasza természetes állapotban változatos hidrológiai és geomorfológiai paraméterekkel jellemezhető egységekből áll. Ezen egységek két, kontrasztos típusa a gázló és medence élőhely-egységek. A gázló/medence élőhelyi foltosság egy viszonylag szabályos váltakozását jelenti a sekély, gyors folyású, durvább aljzat összetételű (kavics, kő, helyenként egy-egy szikla) szakaszoknak (gázlók) és a mélyebb, lassúbb folyású, finomabb aljzatösszetétellel (homok, helyenként kavics, kő, egyegy szikla) jellemezhető szakaszoknak (medencék). A jellegzetes gázló és medence élőhelyfoltok kialakulása a változatos aljzat összetételű és nagy vízhozam ingadozással jellemezhető vízfolyásokra jellemző. Topográfiailag a gázlók kisebb dombocskáknak/buckáknak, míg a medencék mélyedéseknek/teknőknek tekinthetők és hidrológiailag úgy is felfoghatók, mint vertikális meanderek. Kialakulásuk módja rendkívül változatos. Nagy szerepe van a vízfolyás meanderezésének, amelynek során a medence élőhelyek kialakulása a kanyarok mély üstjeiben, míg a gázlók kialakulása a szemben lévő, sekély partszakaszain kezdődik meg. A vízfolyás hidrológiai és geomorfológiai sajátosságainak függvényében a kavicspadok a vízfolyás teljes keresztszelvényében kialakulhatnak, létrehozva így a tipikus gázló és medence 7

8 szerkezetet. A gázló-medence szekvenciák kialakulása az aljzatalkotó partikulumok folyamatos átrendeződésének eredménye, ezért is van nagy szerepe a változatos szemcseméret eloszlásnak ezen egységek kialakulásában. Patakokban egy-egy nagyobb akadály (pl. vízbe dőlt fa, fák gyökérzete, szikla stb.) is hozzájárulhat gázló és medence foltok kialakulásához. A fák jelenléte a vízpart mellett kiemelkedően fontos a part és a meder stabilizálásában, a gázlómedence szerkezet kialakításában. A vízparti fák gyökérzetük révén mikroélőhelyet, lehulló leveleik, ágaik pedig az élőhelyi funkció betöltése mellett táplálékot biztosítanak számos élőlénycsoport számára. A változatos hidrológiai és morfológiai viszonyokkal jellemezhető élőhely-egységek fontos szerepet töltenek be abban, hogy a vízfolyások élőlényközösségeit változatos, mozaikos eloszlású élőlény-együttesek alkotják. A Börzsöny északi részén található Kemence-patak alsó szakasza, illetve a Morgó-patak Kismaros és Szokolya között húzódó, viszonylag érintetlen szakaszai megfelelő referenciát jelentenek a Morgó-patak kismarosi szakaszának revitalizációjához. E referencia szakaszokon a gázló egységek hossza általában m, a medence, és a két élőhely típus között átmenetet mutató ún. run élőhely-egységek (a gázlóknál mélyebb, lassúbb folyású területek) hossza általában 5-30 m között változik. A gázlók átlagos mélysége alacsony vízállású időszakban átlagosan 5-15 cm (az érték a változatos, 1-30 cm-nek mért vízmélység mérési adatok átlagából adódik!). A gázlókon a víz áramlása kisvíznél 5-30 cm/s (0,05-0,3 m/s), a gázló szerkezetétől függően változik. A medencék átlagos mélysége szerkezettől függően cm, az átmeneti tulajdonságokat mutató élőhely-foltokban cm. Figyelembe kell venni, hogy az adatok a pontszerű mérések átlagából adódnak. A maximális vízmélység, egy-egy ponton, nagyobb medencékben cm is lehet, átlagos medencékben pedig cm között változik. A medence élőhelyeken a vízáramlás sebessége kb cm/s (0,01-0,15 m/s ) értékek között változik. Amennyiben a vízügyi rendszabályok azt lehetővé teszik, a Morgópatak alsó szakaszának revitalizációjánál hasonló paraméterekkel jellemezhető élőhelyegységek kialakítását javasoljuk. Célszerű azonban figyelembe venni, hogy a vízfolyások rendkívül dinamikus élőhelyi feltételeket nyújtanak az élőlények számára. A fent jellemzett egységek szerkezete, döntően az árhullámok mederformáló hatásának eredményeként évszakos-éves léptékű skálán változik. A partot kísérő fák gyökérzetük révén jelentős szerepet játszanak a medencék szerkezetének kialakításában, a vízfolyás vonalvezetésének, haladási irányának kialakításában és megtartásában. A Morgó-patak alsó szakaszának revitalizációjánál különböző szerkezetű mesterséges mederszakaszokat kell átalakítani: (1) betonlépcsők, hordalékfogó beton medencékkel, (2) kikövezett mederszakasz hordalékfogó medence és lépcső nélkül. (1) A betonlépcsők elbontása szükséges a halállomány vándorlása, a populációk közötti szabad génáramlás biztosítása érdekében. Amennyiben e mesterséges akadályok elbontása vízügyi okból nem megvalósítható, a műtárgyakat úgy célszerű átalakítani, hogy azok használhatóak legyenek gyengébb úszási képességgel rendelkező halfajok és ezek változatos korosztályaik számára. Ennek érdekében a legfontosabb feladat a meder hirtelen esésének jelentős mérséklése, pl. a betonlépcső alatti rövidebb szakasz feltöltésével, amely egy hosszabb, egyenletesen, lankásan lejtő szakaszra oszlatná el a hirtelen mederesést vagy hosszabb mederszakaszon kialakított kisebb lépcsők kialakításával. E fenékküszöbök vagy lépcsők kialakításánál figyelembe kell venni, hogy a rendszeresen levonuló árhullámok se változtassák meg jelentős mértékben a kialakított szerkezetet; ezért annak építéséhez célszerű nagyobb szemcseméretű természetes kőzet használata, főképpen kő, kisebb arányban szikla és kavics. Ha szükséges betonelemek is felhasználhatóak a meder stabilizálása érdekében, azonban azokat úgy kell lehelyezni, hogy a jövőben se akadályozhassák a halak vándorlását. A kialakítandó, döntően természetes alkotó elemekből felépülő rövid szakaszon feltehetően nem alakul ki olyan kritikus áramlási 8

9 sebesség, amely jelentős akadályt jelentene a halak kisebb testméretű egyedei számára is. Felső határértéknek javasolható azonban, hogy az áramlási sebesség közepes vízállásnál ne haladja meg a 80 cm/s értéket. (2) A sekély, a meder teljes keresztszelvényében azonos vízmélységgel, áramlási sebességgel és aljzattal jellemezhető, rendkívül homogén környezetet biztosító kikövezett/kibetonozott mederszakasz helyére gázló-medence szerkezetet mutató patakszakasz kialakítása szükséges. A medence élőhelyek természeteshez közelítő szerkezetének kialakítása érdekében nélkülözhetetlen közvetlenül a partoldal fásítása, legalább azokon a rövid szakaszokon, ahol a medence egységek húzódnak. A medencéket m-enként lenne célszerű kialakítani, a gázlós egységek között. Hangsúlyozzuk, hogy a patak szakasz természeteshez közelivé tételében kiemelkedően fontos ezen mozaikos élőhely egységek kialakítása. Amennyiben azonban nem megvalósítható a kikövezett szakasz teljes elbontása, ezáltal egy természeteshez közeli gázló-medence élőhely-szerkezet kialakítása, javasoljuk a betonelemek/kövek részleges felbontását. E mederrendezés célja, hogy az egyhangú élőhelyből viszonylag változatos, kellően mozaikos élőhely alakulhasson ki. Mivel a fel nem bontott betonelemekből visszamaradó foltok szükség esetén megfeleltethetőek a gázló élőhely típusnak, a megbontott meder helyére, mélyebb (10-80 cm), gyors és lassú áramlású részekkel jellemezhető foltok kialakítását javasoljuk, kavicsos, köves és homokos aljzattal. A vízáramlás sebességére vonatkozó értéket nem lehet megadni, mivel azt a vízmélység, az aljzat minősége, az adott mederszakasz szélessége nagymértékben meghatározza. Amennyiben a mesterséges meder teljes megbontása és a meder teljes rendezése gázló-medence szerkezet kialakítása révén nem megvalósítható, megfontolásra érdemesnek tartjuk egy kisvízi és egy nagyvízi meder kialakítását. Alacsony vízállásnál a vizet a megbontott elemek helyén kialakított kisvízi meder vezetné le, amely a meder szűkítése miatt kellő vízmélységet biztosíthatna a vízközt előforduló halfajok számára. Érdemes lenne a kisvízi meder enyhe meandereztetése, amely eleve változatossá tenné a vízáramlást. Ügyelni kell azonban arra, hogy a meder szélessége ne legyen mindenütt azonos, a beszűkített mederben a vízáramlás sebessége csak egyes pontokon haladja meg a 30cm/s értéket (az ideális a 10 cm/s átlagos vízáramlás) és elegendő kő (10-20 cm átmérő) legyen a mederben, biztosítva a mikroélőhelyi változatosságot A következőkben a sebességeket, (mivel kisvízi időszakra jellemzőek, mért, és nem átlagolt értékről van szó) összehasonlítjuk az ökológiai vízminősítés (Dévai, 1992 ) kategóriáival, az élettelen természet által meghatározott mutatócsoport aktuális értékeivel. A vízfolyásoknál az áramlás aktuális kategorizálásához a mintavételkor a sodorvonalban mért vízsebesség értéket használjuk. A kategorizálás egyszámjegyű kóddal történik az alábbiak szerint: 1 = Vízfolyások állóvíz jellegű részei (pl. a vízállás drasztikus csökkenése esetén a vízfolyás medrében visszamaradó víztestek) 2 = A vízsebesség 0,025 m/s alatti (medence : 0,01-0,15 m/s ) ( gázló. 0,05-0,,30 m/s ) 3 = A vízsebesség 0,025 0,60 m/s közötti 4 = A vízsebesség 0,06 0,15 közötti 5 = A vízsebesség 0,15 0,40 m/s közötti 6 = A vízsebesség 0,4 1,0 m/s közötti 7 = A vízsebesség 1,0 2,5 m/s közötti 8 = A vízsebesség 2,5 6,0 m/s közötti 9 = A vízsebesség 6,0 m/s fölötti 9

10 Láthatjuk, hogy a kategorizálás szükséges, de nem elégséges feltétel, a kategórián belül finomítani kell, konkrét, a természetföldrajzi adottságokra alapozott ökológiai szakvélemény adja meg a tervezőnek a tényleges adatokat. 3. ábra: Morgó patak élőhely típusainak néhány lehetséges kialakítása (Bardóczyné, 2003) 4. A vízgyűjtőterület vizsgálat Az ökológiai degradáció oka megfogalmazódott, a revitalizáció célállapota is, de az árvízvédelem a teljes vízrendszer vizsgálatát igényli. 10

11 4.1 A Morgó patak vízrendszere A Morgó patak vízrendszerét több ág építi fel, de döntő módon a patak a kismarosi vasúti híd felett összefolyó két főágból táplálkozik. A patakok elnevezése ellentmondásos, még az 1: es méretarányú térképsorozaton belül is. Mindkét ág igen változatos nevekkel rendelkezik. Az ágak egyike állandó vízfolyás, a másik időszakos. Élő vízfolyás az, amelyik a Nagyhideghegy felől indul, és szeli át a Börzsöny nagyobb kiterjedésű, durván Kóspallag és Szokolya közti meredek domboldalát. Királyrétet követően, Szokolyán, Börzsönyligeten, Kismaroson áthaladva, a kismarosi kisvasúti, vasúti és közúti kereszteződések után éri el a Dunát (Víztükör, 2003). Tervezési alaptérképként kiindulásul az M = 1 : térképeket használtuk, így a tervek értelmezhetősége érdekében ezek elnevezéseit ismertetjük. A fentiekben leírt, állandó vízfolyás Királyrétig a Török patak nevet viseli, majd a forrásvidékig Szén patak néven halad tovább. Megjegyzendő, hogy a vidék turista térképe a kisvasút Morgó nevű megállójáig a patak belterületi szakaszát Morgónak nevezi. A K felől érkező és ide betorkolló fő vízfolyás a torkolat előtt Verőcén át a Nagyvölgyi, ill. É-ra fordulva a Gimli, míg Magyarkúton át a Les völgyi, majd a teljes felső szakaszon a Morgó nevet viseli. Utóbbi vízfolyás Nógrád, Berkenye, Szendehely, Katalinpuszta, és Verőce településeket érinti. Mindkét pataknak az említetteken kívül van még egy főága, amely az első esetben a Bagoly völgyi, míg a második esetben a Fekete patak nevet viseli, utóbbihoz még két, NY felől érkező mellékvölgyi patak csatlakozik, az első a Katalinpuszta felől Verőcénél a Lósi, a második a Szendehely felől érkező, és Magyarkútnál beömlő, Keskenybükki patak. Felhívjuk a figyelmet a területi vízgazdálkodás problémáira, így a talaj errózióvédelem és települési csapadék vízelvezetés hordalék visszatartási és vízminőségi kérdései (szennyvíz)! 4.2 Vízgyűjtőterületek lehatárolása Jelen tervezési munkánk során részletesen megvizsgáltuk a dunai torkolathoz tartozó teljes vízgyűjtőterületet, az M = 1 : léptékű, 14 db térképszelvény, valamint terepbejárások segítségével. A hidrológiai vizsgálatot a Török patak esetében csak a saját vízgyűjtőre építettük. A Morgó patakot három részre bontva vizsgáltuk. Ez a megközelítés a területek jellegéből adódott. A lefolyási viszonyokat a mederbeli lefolyás és a völgy-oldali csapadék-összegyülekezés határozza meg,. Vízgyűjtőterületek nagysága: Morgó (Török) 70,0 km 2 Morgó (Lósi) 37,4 km 2 Lósi 10,7 km 2 Keskenybükki 12,6 km 2 Teljes vízrendszer 130,7 km 2 11

12 4.3 Lefolyási tényező vizsgálata 1. A lejtési viszonyoktól függő tényező 3,5 %-nál kisebb lejtésű területek ( = 0,005 ) 5,2 km 2 3,5-11 % lejtésű terület ( = 0,1 ) 104,6 km % lejtésű terület ( = 0,2 ) 20,9 km 2 Fentiek alapján: 1 = 0,11 2. Területhasználatoktól függő tényező Területhasználatok a Török patak mentén Összes vízgyűjtő területe Morgó Lósi Keskenybükki Mind összesen km 2 37,4 10,7 12,6 60,7 Település km 2 5,7 0,9 0,2 6,8 Szántó km 2 8,4 0,6 1,1 10,9 Legelő km 2 6,6 3,1 0,2 9,9 Szőlő km 2 1,6 0,4-2,0 Gyümölcsös km 2 0,2 0,2-0,4 Erdő km 2 14,9 5,5 11,1 31,5 Fentiek alapján: 2 = 0, Talaj vízáteresztő-képességétől függő tényező gyengén vízáteresztő talaj = 0,22 40,0 km 2 közepesen vízáteresztő talaj = ,7 km 2 áteresztő talaj = 0,06 10,0 km 2 Fentiek alapján 3 = Lefolyási tényező = = 0.3 Összehasonlításul közöljük, hogy hazai sík és dombvidékeinken a lefolyási tényező ( ) átlagos értéke: 0,005-0,15, hegyvidéki területeinken: 0,5-0,70. Eltért a vizsgált vízgyűjtőn differenciáltan számított lefolyási tényező 0,3 értéke reális! 4.4 Mértékadó nagy vízhozamok számítása Az előbb részletezettek szerint, kiindulási adatok: Lefolyási tényező: 0,3 1 Dr. Bardóczyné Székely Emőke, PhD, egyetemi docens, Szent István Egyetem, MKK, Környezet és Tájgazdálkodási Intézet, Tájökológia Tanszék, szekelyemoke@vipmail.hu 12

13 Vízgyűjtő terület: 130,7 km 2 A terület torkolati mértékadó árvízhozamának számítását a KONTÚR, KÓRIS-WINTER: Hidrológiai Számítások című segédkönyvének, valamint a Csermák, ill. Kollár-féle VÍZITERV segédletben megadottaknak megfelelően végeztük el. Ezek közül az utóbbit fogadtuk el megoldásként. Ennek alapján a mértékadó árvízhozamok Q p % = A q10 % αp% (m 3 /s) képlettel számoltuk ki, ahol a vízgyűjtőterület nagyságát jelenti, (m 3 /s), ugyanakkor p% és q 10 %értékeket az alkalmazott módszer segédszámításai szolgáltatták. Mindezek felhasználásával a 3 % - os és 1 %-os csapadékvalószínűségek mellett a Q 3%=77,5 m 3 /s, ill. Q 1% = 151,9 m 3 /s értékre adódott torkolati nagy vízhozamként. Fenti értékek ismeretében az évi igen nagyméretű helyi árvíznek a vasúti hídnál mért átfolyási szelvényéből 11,2 m szelvény szélesség és 2,6 m átfolyási magasság ismeretében: ' 2 2 Q = v h 2g h1 h 3 ( 3 / 2 3 / 2 ) képlet segítségével az akkori árvízhozam 95,2 m 3 /s értékű volt és az átfolyási sebesség 2,4 m/s nagyságúra adódott. Ez a vízhozam 1,83 %-os, azaz 54 éves visszatérési valószínűséget jelent. Az 1 %-os, ill. a 100 éves visszatérési valószínűségi érték mellett az átfolyási vízszint az előbbi értéknél mintegy 1,0 m-rel magasabb átfolyási magasságot eredményez. Ha az előbbi esettel egyidejűleg dunai LNV is fellépne, az már abszolút kritikus helyzetet teremtene. Helyi információk és megfigyelések azt támasztják alá, hogy, hogy a Morgó -Török patak nagy árvizei általában nem estek egybe a Dunáéval, így ennek az előfordulási valószínűsége igen csekély. Ettől függetlenül a patak torkolati részén lévő, alacsonyabban fekvő ingatlanok elöntését bizonyos hidrológiai szituációkban teljesen kiküszöbölni nem lehet. A jelenlegi helyzet tehát ma is árvízveszélyes, ez az általunk tervezett alsó szakaszon történő revitalizációtól teljesen független. Alapelvünk, hogy a mai medernek van egy, geometriai méreteiből adódó, hidraulikailag számolható átbocsátóképessége, az általunk javasolt megoldások csak a meder formáján változtatnak, de számításaink alapján a revitalizált keresztmetszet ugyanakkora vízhozamot kell, hogy elvezessen, mint a jelenlegi. De kisebb nem lehet. Mivel a patak ökológiai folyosó, minden vele kapcsolatos lépést a vízgyűjtőterületben gondolkodva lehet megtenni. Így igen célszerű, hogy a vízgyűjtőterület problémái közül kitérjünk arra, mit lehet tenni a torkolati árvíz ellen a felsőbb vízgyűjtőrészeken. 4.5 Vízvisszatartás, (tározás) kérdése A rendelkezésünkre álló csapadékadatok szerint a térségben az évi 1 napos csapadékmaximumot 100 mm-ben lehet a felső vízgyűjtőrészeken prognosztizálni. Ez azt 13

14 jelenti, hogy a 0,3-as lefolyási tényezővel számolva, az elvezetendő csapadékvíz mm-ben kifejezett értéke mintegy 33 mm csapadékmagasságot jelent. A vész tározás kérdésében, csupán felvázoltuk azokat a lehetőségeket, amelyek szóba jöhetnek, -vagy már szóba jöttek- a vízgazdálkodási vizsgálatok szerint, és AMELYEK az ökológia érdekeivel összekapcsolhatók. A kérdés alaposabb vizsgálata a természetföldrajzi adottságok mélyebb tanulmányozását igényli. Összefoglalás Az Európai Unió Vízügyi Keretirányelve rávilágít többek között arra a tényre, hogy a vízfolyások problémáit csak vízgyűjtőterületben gondolkodva lehet komplex módon megoldani. Az ehhez szükséges útmutatást az irányelv megadja, de a konkrét megvalósítás lépéseit minden országnak saját magának kell kidolgoznia. Magyarországon különleges érdeklődésre tarthatnak számot a kis vízfolyásokra, patakokra vonatkozó olyan kérdések, amelyek a patakszabályozásra nézve az árvízvédelmet és jó ökológiai állapotot összehangoló megoldást keresnek. A téma most már túllépett az általánosságokon: a Börzsöny egyik legszebb patakjának, a Morgó pataknak elkészült a revitalizációs terve. Elemzésünk bemutatja, hogy a tervezési folyamat milyen erőteljesen támaszkodott a természetföldrajzi adottságokra. Az árvízvédelem számításaihoz a geomorfológia, talajtan, növényborítottság, és meteorológia részletkérdései tartoztak. A patak jó ökológiai állapotának elemzéséhez nemcsak a víztér, de a patakot kísérő ökológiai sáv növény és állatvilágának, valamint abiotikus tényezőinek kapcsolatát vizsgáltuk. A vízgyűjtő területhasználatainak elemzése, illetve azok változása a lefolyási tényezőn keresztül az árvízvédelem problémáinak megoldásához szükséges. A vízgyűjtőfeltárás gyakorlatához jó kiindulás lehet, ha az ökológiai vízminősítés alapelveit használjuk vízgyűjtőterületben gondolkodva, az ott közölt kategóriákat azonban különösen medermorfológiai vonatkozásban finomítani kell, ezt bizonyították a revitalizációs terv tapasztalatai. A konkrét tervezési lépések során állandó az adathiány, különösen a vízhozamok esetében. A mértékadó árvízhozamokat tehát számítással kell meghatározni, a vízgyűjtőterületek természetföldrajzának igen alapos ismeretében, ez viszont a földrajztudomány művelőinek és a tervezőmérnököknek kínál együttműködési lehetőséget. A témát az OTKA T támogatja. IRODALOM Dévai, Gy. et al. (1992) A vízminőség fogalomrendszerének egy átfogó koncepciója, 2. rész: A hidrológiai és biológiai vízminőség fogalomkörének értelmezése. Acta Biol. Debrencen Oecol. Hung. p: Erős, T. (2003): A Török (Morgó) patak hafaunisztikai felmérése, javaslatok a halállomány életfeltételeinek javítása érdekében - Szakvélemény, Kézirat Putaric, V. (1996) A Vajdaság területén fekvő (Duna és Tisza) holtmedrek revitalizációs programja - Magyar Hidrológiai Társaság (Pro Aqua) I. kötet : A víz és a vízi környezetvédelem a Kárpát-medencében" pp , Eger, 1996.október Víztükör Szaktanácsadó és Tervező KFT (2003) Kismaros, Morgó patak revitalizációs terve, tsz :03-149/1 - A terv műszaki leírása a KTE honlapján olvasható ) 14