A pedagógiai kutatás módszertana. Babeş-Bolyai Tudományegyetem Tanító- és óvóképző szak

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A pedagógiai kutatás módszertana. Babeş-Bolyai Tudományegyetem Tanító- és óvóképző szak"

Átírás

1 A pedagógiai kutatás módszertana Babeş-Bolyai Tudományegyetem Tanító- és óvóképző szak

2 A kutatómunka fázisai

3 A tervezősablon egy kutatásban A jutalmazás hatását vizsgáljuk óvodások viselkedésére a terv szerint a kísérlet helyszíne egy óvodai játszószoba, ahol 4-5 éves középső csoportos gyerekekkel kezd játszani a kísérletvezető, két külön (10-10 fős) csoportban gyerekek játékai közé mindkét csoportban előzetesen egy ismeretlen, meglepetést tartogató dobozt teszünk, amit a kísérletvezető megtilt kibontani, majd távozik. Az egyik csoportban csupán a tiltás hangzik el, a másik csoportban viszont a tiltás betartása esetén jutalmazást helyez kilátásba A két helyzetről videókamera segítségével felvételt készítünk.

4 A tervezősablon

5 A tervezősablon

6 A hipotézis felállításának előzményei A kutatási kérdés egyben egy nagyon fontos definiálási kérdés is, mert meghatározzuk, hogy mely elméleti kereten belül gondolkozunk A pedagógiában és pszichológiában a vizsgálatok segítségével kétféle információt gyűjthetünk. Egyrészt a mi? kérdésre adott válaszok leíró és prediktív jellegű információt adnak, másrészt a miért? kérdésre az oksági viszonyok megértését és magyarázatát hozzák létre Általában a leíró/prediktív jellegű kutatások nem experimentális vagyis beavatkozás mentes vizsgálatokat alkalmaznak, míg a magyarázatra, okságra, megértésre alapozók, inkább experimentális vizsgálatokat igényelnek.

7 Leíró és magyarázó jellegű kutatás

8 Hogyan alkossunk hipotézist? Példa: A filmen látott agresszió hatásait vizsgáló kutatási problémán keresztül bemutathatóak a jó és rossz hipotézis-megfogalmazás jellemzői A felállítandó hipotézis szakirodalmi előzménye: Bandura és munkatársai (1963) bebizonyították, hogy egy agresszív viselkedést mutató modell látványa fokozza az agresszió megjelenését, mert a modell megfigyelésével elsajátítjuk a látott viselkedést, minden további megerősítőtényező nélkül. Úgy cselekedni mint mások az önmagában megerősítő hatású, és a modell látványa csökkenti az agresszív viselkedésre vonatkozó szociális gátlásokat.

9 Hogyan alkossunk hipotézist? A hipotézis jellemzői: Vizsgálható és ellenőrizhető Példa: A valóságtól elszakadó rajzfilmeken bemutatott agresszió látványa növeli a gyermekek felnőttekkel szemben mutatott nyílt, támadó viselkedését. Ellenpélda: A filmen látott agresszió növeli a háborúk valószínűségét. MERT ez a feltételezett összefüggés közvetlenül nem tesztelhető, a háborúk kialakulásának valószínűsége mint változó túl nagy és túl összetett kategória ahhoz, hogy egy változóként megragadhassuk. Az összefüggés más-más empirikus szintre utal: a filmen látott agresszió intraindividuális, míg a háború egyén feletti szinteket (társas, csoport) céloz meg.

10 Megalapozott, indokolt és nem légből kapott, már korábban létező elméletekből, tényekből kiindulva fogalmazzuk meg. Példa: A filmen látott erőszak hatására csökken a fenyegető ingerekre mutatott érzékenység. Ellenpélda: A filmen látott agresszió depressziót okoz. MERT nehezen bizonyítható, hogy a filmen látott agresszió és a depresszió kialakulása között közvetlen kauzális kapcsolat van, a fent bemutatott elméleti háttérhez nem köthető, elméletileg nincs megalapozva.

11 A feltételezett változók között összefüggés van, ami ugyanakkor nem triviális mindenki számára ismert kapcsolat. Példa: A televízióban látott negatív, agresszív hősökkel való azonosulás nagyobb mértékben növeli az erőszakos viselkedés megjelenésének esélyét az óvodai játékban, mint a pozitív, de ugyancsak agresszív hősökkel való azonosulás. Ellenpélda: A gyerekek az agresszív viselkedést a televízióból tanulják. MERT az összefüggés csak részben igaz, agresszív mintát nem csak a televízióból kapnak a gyermekek, másrészt túl általános, már korábban bebizonyított összefüggést állít. Ellenpélda: Az erszakos filmek rossz hatással vannak a gyerekek fejlődésére. MERT ez az összefüggés túl triviális, és a megfogalmazás túlságosan általános, nem konkretizált: gyermekek fejlődése alatt nagyon sok mindent értünk.

12 A hipotézis olyan állítás, amely tisztán és precízen van megfogalmazva. Példa: A televízióban látott agresszív viselkedést alkalmazónegatív hősök modellt nyújtanak a gyermekek számára, ami növeli az erőszakos viselkedés megjelenésének esélyét az óvodai játékban. Ellenpélda: A filmen látott agresszió összefüggésben van a fiúk közötti óvodai verekedésekkel. MERT ez a hipotézis egyrészt csak azt állítja, hogy van kapcsolat a látott agresszió és a verekedés között, nem határozza meg, hogy milyen jellegű az összefüggés. Továbbá az óvodai verekedés nem szakkifejezés, nem pszichológiai jelenség, hanem egy vizsgálni kívánt jelenség megfigyelési (operacionalizált), viselkedéses szintje.

13 Egy világos problémára fókuszál. Példa: A filmen látott erőszak hatására csökken a fenyegető ingerekre mutatott érzékenység. Ellenpélda: Az agresszió hatására megváltozik a gyermek személyisége, nehezen kezelhető, szorongóbb lesz. MERT pontatlan, túl nagy területre vonatkozik: az agresszióra, a személyiségre, ami túl összetett, ahhoz, hogy vizsgálni tudjuk, ezáltal nincs körülhatárolva a probléma. Ezenfelül a hipotézis egyszerre több jelenség között is kapcsolatot tételez fel, ami megnehezíti a probléma vizsgálatát.

14 Pontosan, de kellően általánosan fogalmazzuk meg a hipotézist, a részleteket hagyjuk a módszertani részre! Példa: Az erőszakos eseményeket tartalmazó filmek nézésével eltöltött idő egyenes arányban áll a verbálisan kifejezett agresszió mennyiségével. Ellenpélda: A Tini Nindzsa nézésével eltöltött idő mennyisége egyenes arányban áll a PFTben mutatott expresszív agresszió mutatóval. MERT ez a hipotézis már az operacionalizált, a kísérlet megvalósítási szintjére vonatkoztatva fogalmazza meg a feltevését. A Tini Nindzsa önmagában nem egy pszichológiai jelenség, hanem egy rajzfilm, ami jó példája a filmen megjelenő agressziónak, ezért alkalmas arra, hogy ezen keresztül vizsgáljuk az agresszió hatását a fiatalokra. De a hipotézisbe nem szokás beleírni, csak amikor a változókat határozzuk meg.

15 Gyakorlatok hipotézisalkotásra A következő hipotézisekről döntsd el, hogy megfelelőek-e és indokold döntésedet! 1. A csecsemők tanulási képességei folyamatosan növekednek az élet első hónapjaiban. 2. A 2 éves gyerekeknél a szavak kétszavas mondatokba való rendezésének képessége egybeesik azzal, amikor a minthajátékokban tárgyakat kezdenek kombinálni. 3. A másodlagos érzelmek megjelenésének feltétele a társas normák megértése és alkalmazása mások és a saját viselkedésében. 4. Az agresszív szülők gyerekei is agresszívek. 5. Az agresszív szülők gyakrabban erősítik meg gyermekeik erőszakos viselkedését.

16 6. Az agresszió megfékezésére használt testi fenyítés hatására az agresszió szintje tovább emelkedik a gyermekekben. 7. Az iskolai oktatás általában növeli az emlékezet terjedelmét. 8. A Raven (nem verbális intelligencia) tesztben kapott intelligencia hányados értéke lineáris összefüggést mutat az iskolázottság mértékével. 9. Az etnikai csoportok közötti intelligencia hányadosbeli különbséget a társadalmi-gazdasági helyzet magyarázza. 10. A tanárok a diákok nevére jobban emlékeznek, mint az arcukra. 11. Két feladat egyidejű végrehajtása attól függően fog interferálniegymással, hogy milyen mértékben begyakoroltak a feladatok.

17 Gyakorlatok hipotézisalkotásra A következő hipotézisek jelenlegi formájukban még nem használhatóak, ezért fogalmazd át őket úgy, hogy elfogadhatóak legyenek! 1. Az anya-gyermek közötti kötődés minőségét sok minden befolyásolhatja, például az olyan családi feszültségkeltő tényezők, mint a társadalmi-gazdasági helyzet vagy a felnőttek közötti egyet nem értés. 2. Azok az anyukák, akik legalább néhány évig jártak iskolába, többet beszélgettek gyerekeikkel, és jobban teljesítettek az iskolában és a kognitív jellegű tesztekben. 3. Az eltérő körülmények között nevelkedő egypetéjű ikrek intelligencia hányadosa hasonlóbb, mint azonos körülmények között nevelkedő kétpetéjű ikreké.

18 4. Ha a serdülők azt tapasztalják, hogy szüleik szigorúbbak lettek a felnőttkort elérve, akkor válaszképpen a kortársaik felé fordulnak, míg ha szüleik bevonják őket a családi döntésekbe és bátorítják őket, akkor kisebb mértékű a szülők elutasítása. 5. A nagy zenészeknek néha rendkívüli zenei memóriájuk van. 6. A számnevek kiejtésének gyorsaságában a kínaiak a legjobbak, ezért jobb az átlagos emlékezeti számterjedelmük az angolokénál. 7. A magzati élet alatt az anyát érő stressz hatására a gyermekek később szorongóbbak és izgatottabbak lesznek.

SYLLABUS. Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományi Tanszék Szak

SYLLABUS. Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományi Tanszék Szak SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományi Tanszék Szak Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája A tantárgy típusa Tantárgy

Részletesebben

A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33

A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33 A vizsgafeladat megnevezése: A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység a szakmai és vizsgakövetelmények alapján összeállított, a vizsgázó számára előre kiadott komplex szóbeli tételsor alapján

Részletesebben

AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében

AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében Készítette: Uicz Orsolya Lilla 2011. Erőszakos, támadó!

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és az elemi okatatás pedagógiája

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és az elemi okatatás pedagógiája SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és az elemi okatatás pedagógiája Fejlődéslélektan A tantárgy típusa DF

Részletesebben

Az érzelmi felismerés viselkedészavaros lányokban (Emotion recognition in girls with conduct problems)

Az érzelmi felismerés viselkedészavaros lányokban (Emotion recognition in girls with conduct problems) Az érzelmi felismerés viselkedészavaros lányokban (Emotion recognition in girls with conduct problems) Christina Schwenck, Angelika Gensthaler Marcel Romanos Christine M. Freitag, Wolfgang Schneider, Regina

Részletesebben

Bevezetés a pszichológia néhány alapfogalmába

Bevezetés a pszichológia néhány alapfogalmába Bevezetés a pszichológia néhány alapfogalmába (Készítette: Osváth Katalin tanácsadó szakpszichológus) Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. ÁPRILIS. 01. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001

Részletesebben

Agresszió. olyan viselkedés, amelynek célja kár, vagy szenvedés előidézése

Agresszió. olyan viselkedés, amelynek célja kár, vagy szenvedés előidézése Agresszió olyan viselkedés, amelynek célja kár, vagy szenvedés előidézése Ösztöntan Mc Dougall (1908) 18 különböző ösztön Freud (1920) Örömelv, libidó Frusztráció Erosz (életösztön) Thanatosz (halálösztön)

Részletesebben

A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón

A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón Susánszky Éva, Szántó Zsuzsa Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet Kutatási célkitűzések A fiatal felnőtt korosztályok pszichés állapotának

Részletesebben

A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015

A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógiai kutatás jellemző sajátosságai A pedagógiai kutatás célja a személyiség fejlődése, fejlesztése során érvényesülő törvényszerűségek,

Részletesebben

Pedagógiai pszichológia

Pedagógiai pszichológia ."! Kelemen László Pedagógiai pszichológia Negyedik kiadás M\ «, t U. ^ i 1 t Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 Tartalomjegyzék I. RÉSZ. A pedagógiai pszichológia általános kérdései 1. FEJEZET. A pedagógiai

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 19. 8:00. Időtartam: 120 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 19. 8:00. Időtartam: 120 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli

Részletesebben

Figyelemzavar-hiperaktivitás pszichoterápiája. Kognitív-viselkedésterápia1

Figyelemzavar-hiperaktivitás pszichoterápiája. Kognitív-viselkedésterápia1 Figyelemzavar-hiperaktivitás pszichoterápiája DrBaji Ildikó Vadaskert Kórház Kognitív-viselkedésterápia1 Kogníciók(gondolatok, beállítottság) módosítása Viselkedés módosítás Csoport terápiás forma 1 Kognitív-viselkedés

Részletesebben

Készítette: Bányász Réka 2009. XII. 07.

Készítette: Bányász Réka 2009. XII. 07. Az agresszió fogalma, formái és fejlődése Készítette: Bányász Réka 2009. XII. 07. Az agresszió fogalma Másokat sértő viselkedés + ártó szándék Verbális és/vagy cselekvéses Elkülönítendő az impulzivitástól

Részletesebben

HEFOP 109-es pályázat

HEFOP 109-es pályázat Kutatómunka a pszichológiában: gyakorlatok HEFOP 109-es pályázat Főpályázó: Szokolszky Ágnes Pályázók: Dúll Andrea Járai Róbert Krajcsi Attila Lábadi Beatrix KUTATÓMUNKA A PSZICHOLÓGIÁBAN: GYAKORLATOK...

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 180 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia

Részletesebben

Viselkedés-diagnosztika. Tanuláslélektani alapelvek

Viselkedés-diagnosztika. Tanuláslélektani alapelvek Viselkedés-diagnosztika Dr. Unoka Zsolt Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Tanuláslélektani alapelvek Klasszikus kondicionálás Instrumentális tanulás/operáns kondicionálás Modelltanulás/Obszervációs

Részletesebben

TARTALOM Előszó 1. FEJEZET / A MEGISMERŐ FOLYAMATOK Juhász Márta Laufer László 1.1 Bevezetés 13 1.2 Az érzékelés (szenzáció) 14 1.2.1 Abszolút küszöb 15 1.2.2 Különbségi küszöb 16 1.3 Az észlelés (percepció)

Részletesebben

A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban

A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban Tisljár-Szabó Eszter eszter.szabo@sph.unideb.hu Magatartástudományi Intézet Mi az elhízás? Sokféleképpen definiálják: a. Populáció átlagsúlyhoz képest: >20-40%:

Részletesebben

Erőszak a középfokú oktatásban egy kelet- magyarországi kisvárosban végzett kutatás bemutatása

Erőszak a középfokú oktatásban egy kelet- magyarországi kisvárosban végzett kutatás bemutatása Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet PARA?digmaVÁLTÁS! Erőszak a középfokú oktatásban egy kelet- magyarországi kisvárosban végzett kutatás bemutatása CSABA Zoltán László

Részletesebben

BABES BOLYAI TUDOMÁNYEGEYETEM PSZICHOLÓGIA ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYOK KAR GYÓGYPEDAGÓGIA SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 JÚLIUS

BABES BOLYAI TUDOMÁNYEGEYETEM PSZICHOLÓGIA ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYOK KAR GYÓGYPEDAGÓGIA SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 JÚLIUS BABES BOLYAI TUDOMÁNYEGEYETEM PSZICHOLÓGIA ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYOK KAR GYÓGYPEDAGÓGIA SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 JÚLIUS KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK 1. A gyógypedagógia alapfogalmai, elméletei, kapcsolata más tudományokkal

Részletesebben

A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015

A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia mint tudomány Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia tárgya, jellegzetes vonásai A neveléstudomány tárgya az ember céltudatos, tervszerű alakítása. A neveléstudomány jellegét tekintve társadalomtudomány.

Részletesebben

Medgyessy Ferenc Gimnázium. Mozgókép és médiaismeret. Házi dolgozat. A televízió hatása a középiskolás korosztályra. Készítette: XY 12.

Medgyessy Ferenc Gimnázium. Mozgókép és médiaismeret. Házi dolgozat. A televízió hatása a középiskolás korosztályra. Készítette: XY 12. Medgyessy Ferenc Gimnázium Mozgókép és médiaismeret Házi dolgozat A televízió hatása a középiskolás korosztályra Készítette: XY 12.X Témafelelős: Fekete József 2011 Bevezetés A televízió korunk kedvelt

Részletesebben

Óvodából iskolába Iskolás lesz a gyermekünk Az iskolaérettség kérdései

Óvodából iskolába Iskolás lesz a gyermekünk Az iskolaérettség kérdései Óvodából iskolába Iskolás lesz a gyermekünk Az iskolaérettség kérdései Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XIX. Kerületi Tagintézménye Molnár Anikó Okleveles gyógypedagógus Szakvizsgázott fejlesztőpedagógus

Részletesebben

TI és ÉN = MI Társas Ismeretek és Érzelmi Nevelés Mindannyiunkért Érték- és értelemközpontú kísérleti program kisiskolásoknak 1 PATAKY KRISZTINA iskolapszichológus, logoterápiai tanácsadó és személyiségfejlesztő,

Részletesebben

Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában

Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában Dr. N. Kollár Katalin tanszékvezető, PhD, habil. egyetemi docens ELTE Pedagógiai

Részletesebben

TANM PED 108/a, illetve PEDM 130/1 Kutatásmódszertan és PEDM 135/c1 Kutatásmódszertan, TANM PED 108/a1 Oktatásstatisztikai elemzések

TANM PED 108/a, illetve PEDM 130/1 Kutatásmódszertan és PEDM 135/c1 Kutatásmódszertan, TANM PED 108/a1 Oktatásstatisztikai elemzések Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet 1075 Budapest, Kazinczy u. 2 27. Tel.: 461 4552, fax.: 461 452 E mail: nevelestudomany@ppk.elte.hu A kurzus címe:

Részletesebben

Roma fiatalok a középiskolában: Beszámoló a TÁRKI Életpálya-felmérésének 2006 és 2012 közötti hullámaiból

Roma fiatalok a középiskolában: Beszámoló a TÁRKI Életpálya-felmérésének 2006 és 2012 közötti hullámaiból Roma fiatalok a középiskolában: Beszámoló a TÁRKI Életpálya-felmérésének 2006 és 2012 közötti hullámaiból Hajdu Tamás 1 Kertesi Gábor 1 Kézdi Gábor 1,2 1 MTA KRTK KTI 2 CEU Szirák 2014.11.29. Hajdu - Kertesi

Részletesebben

Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar Alkalmazott Pszichológia Intézet Pszichológia szak. ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 július

Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar Alkalmazott Pszichológia Intézet Pszichológia szak. ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 július Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar Alkalmazott Pszichológia Intézet Pszichológia szak ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 július I.KÖTELEZŐ tantárgyak tételei 1. Az intelligencia meghatározásai,

Részletesebben

Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció

Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció. BEMUTATÁS Képességeinek legnagyobb részét az ember sohasem realizálja, s ezek mindaddig ki sem bontakozhatnak, amíg jobban meg nem értjük természetüket.

Részletesebben

A megismerés lehetőségei GYE RMEKKÉP ÉS EGYÉNI SA JÁTOSSÁGOK

A megismerés lehetőségei GYE RMEKKÉP ÉS EGYÉNI SA JÁTOSSÁGOK A megismerés lehetőségei GYE RMEKKÉP ÉS EGYÉNI SA JÁTOSSÁGOK CZETŐ KRISZTINA A tudományos megismerés sajátosságai Tudatos, tervezett, módszeres információgyűjtés. Célja van: pl diagnosztikus cél fejlesztő

Részletesebben

1. A másik ember megértése 2. Az empátia fogalmának kialakulása és fejlődéstörténete a modern lélektanban

1. A másik ember megértése 2. Az empátia fogalmának kialakulása és fejlődéstörténete a modern lélektanban TARTALOMJEGYZÉK 1. A másik ember megértése...11 Áttekinthető emberi világ...11 A rang és a formális viszonyok szerepe...12 A másik érdekessé válik...13 Új kommunikációs nehézségek...14 Az egyén szubjektív

Részletesebben

A DEPRESSZIÓ KOGNITÍV VISELKEDÉSTERÁPIÁJA

A DEPRESSZIÓ KOGNITÍV VISELKEDÉSTERÁPIÁJA A DEPRESSZIÓ KOGNITÍV VISELKEDÉSTERÁPIÁJA Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Budapest ÁOK, Klinikai Pszichológia Tanszék DEPRESSZIÓ előfordulás: 15-25% deprimere (lat.): lenyomni a hangulati élet

Részletesebben

PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ

PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1 / 5 1. Határozza meg a szocializáció fogalmát! 10 pont A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés

Részletesebben

Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek

Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek Pszichoszociális elméletek Jellemzői: Pszichoanalitikus gyökerek Az Ego társas aspektusát hangsúlyozzák Pszichoszociális elméletek Csoportjai: Tárgykapcsolat-elméletek:

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 18. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia

Részletesebben

Fizikailag aktív és passzív szabadidőeltöltési formák néhány összefüggése egymással és a pszichés jólléttel serdülőkorúak körében 2010-ben

Fizikailag aktív és passzív szabadidőeltöltési formák néhány összefüggése egymással és a pszichés jólléttel serdülőkorúak körében 2010-ben Fizikailag aktív és passzív szabadidőeltöltési formák néhány összefüggése egymással és a pszichés jólléttel serdülőkorúak körében 2010-ben Németh Ágnes 1, Kertész Krisztián 1, Örkényi Ágota 1, Költő András

Részletesebben

Mintafeladatok és ezek értékelése a középszintű pszichológia érettségi írásbeli vizsgához

Mintafeladatok és ezek értékelése a középszintű pszichológia érettségi írásbeli vizsgához Mintafeladatok és ezek értékelése a középszintű pszichológia érettségi írásbeli vizsgához Fogalom meghatározása: Határozza meg az alábbi fogalmakat, ha a fogalomnak vannak alcsoportjai, akkor nevezze meg

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája A pszichológia alapjai A tantárgy típusa DF

Részletesebben

Humán viselkedési komplex- A kötődés. Konok Veronika Humánetológia kurzus 2017

Humán viselkedési komplex- A kötődés. Konok Veronika Humánetológia kurzus 2017 Humán viselkedési komplex- A kötődés Konok Veronika Humánetológia kurzus 2017 Kötődés Attachment bond, relationship, etc. Bowlby: kötődési rendszer- homeosztatikus egyensúly Közelség-keresés Szeparációs

Részletesebben

T 038407 1. Zárójelentés

T 038407 1. Zárójelentés T 038407 1 Zárójelentés OTKA támogatással 1996-ban indítottuk az MTA Pszichológiai Intézetében a Budapesti Családvizsgálatot (BCsV), amelynek fő célja a szülő-gyermek kapcsolat és a gyermekek érzelmi-szociális

Részletesebben

TARTALOM ÖSSZEFOGLALÓ... 5 BEVEZETÉS, A KUTATÁS KÖRÜLMÉNYEI...14 A kvantitatív kutatás módszertana, a válaszok területi megoszlása...

TARTALOM ÖSSZEFOGLALÓ... 5 BEVEZETÉS, A KUTATÁS KÖRÜLMÉNYEI...14 A kvantitatív kutatás módszertana, a válaszok területi megoszlása... 2 3 TARTALOM ÖSSZEFOGLALÓ... 5 BEVEZETÉS, A KUTATÁS KÖRÜLMÉNYEI...14 A kvantitatív kutatás módszertana, a válaszok területi megoszlása...14 A dokumentumelemzés módszertana...16 AZ ÖNKORMÁNYZATOK VISZONYULÁSA

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 23. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga

Részletesebben

Tartalom. BEVEZETÉS 13 A szerzô megjegyzése 16

Tartalom. BEVEZETÉS 13 A szerzô megjegyzése 16 Tartalom BEVEZETÉS 13 A szerzô megjegyzése 16 1. fejezet AZ ISKOLAFÓBIÁRÓL 19 Iskolakerülésrôl van-e szó? 19 Az iskolafóbia típusai 20 Az iskolafóbia szempontjából fontos három korcsoport 21 Szorongásos

Részletesebben

Szocioterápiás eljárások az agresszió kezelésére. Csibi Enikő Baja, 2014.04.10-11-12.

Szocioterápiás eljárások az agresszió kezelésére. Csibi Enikő Baja, 2014.04.10-11-12. Szocioterápiás eljárások az agresszió kezelésére Csibi Enikő Baja, 2014.04.10-11-12. Az agresszió Ranschburg Jenő: Szándékos cselekedet, melynek indítéka, hogy valakinek, vagy valaminek kárt, sérelmet,

Részletesebben

Várnai Dóra, Örkényi Ágota, Páll Gabriella. CEHAPE Konferencia, 2006. február 9. Országos Gyermekegészségügyi Intézet

Várnai Dóra, Örkényi Ágota, Páll Gabriella. CEHAPE Konferencia, 2006. február 9. Országos Gyermekegészségügyi Intézet A kortársak rsak közötti k bántalmazás, önsértés Várnai Dóra, Örkényi Ágota, Páll Gabriella CEHAPE Konferencia, 2006. február 9. Országos Gyermekegészségügyi Intézet A bullying/ / bántalmazb ntalmazás

Részletesebben

Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele?

Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele? Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele? Kérdések elitista megközelítés egyenlőség elv? ritka, mint a fehér holló nekem minden tanítványom tehetséges valamiben mi legyen a fejlesztés iránya? vertikális

Részletesebben

GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI. 5-7 éves korban

GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI. 5-7 éves korban GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI 5-7 éves korban ÁLTALÁNOS ÉSZREVÉTELEK: A gyermekek fejlődésük során különböző szinteken mennek át. Különböző szükségletek, attitűdök és növekedési periódusok.

Részletesebben

SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS

SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS Szocializáció A gyermekből a társas interakciók révén identitással rendelkező személy, egy társadalom tagja lesz Ebben fontos a család, a kortárscsoportok, az iskola, a munkahelyi,

Részletesebben

A tartalomelemzés szőkebb értelemben olyan szisztematikus kvalitatív eljárás, amely segítségével bármely szöveget értelmezni tudunk, és

A tartalomelemzés szőkebb értelemben olyan szisztematikus kvalitatív eljárás, amely segítségével bármely szöveget értelmezni tudunk, és Tartalomelemzés A tartalomelemzés szőkebb értelemben olyan szisztematikus kvalitatív eljárás, amely segítségével bármely szöveget értelmezni tudunk, és végeredményben a szöveg írójáról vonhatunk le következtetéseket.

Részletesebben

AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI

AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI A természettudósok számára az agresszió egy sok energiát igénylő, magas feszültség szintű, cselekvésben kifejeződő biológiai jelenség. Ezzel szemben

Részletesebben

Pedagógia - gyógypedagógia

Pedagógia - gyógypedagógia 2 Pedagógia - gyógypedagógia 1. A pedagógia tudománya. A nevelés fogalma és alapvető jegyei 2. A nevelés szükségessége: a személyiség fejlődését befolyásoló tényezők (öröklés, környezet, nevelés) 3. Érték,

Részletesebben

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén, az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az

Részletesebben

Család, nevelés, együttműködés Kutatás és képzés az ELTE Tanító- és Óvóképző Karon

Család, nevelés, együttműködés Kutatás és képzés az ELTE Tanító- és Óvóképző Karon Család, nevelés, együttműködés Kutatás és képzés az ELTE Tanító- és Óvóképző Karon Dr. Kolosai Nedda ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 2018. június 20. Jövőnk a gyermek Mitől lehetek autentikus ebben a témában

Részletesebben

Életkorok rekreációja

Életkorok rekreációja Életkorok rekreációja Gyermekkor, iskoláskor Néhány alapfogalom auxológia: növekedéstudomány növekedés: mennyiségi változások fejlődés: minőségi változások érés, érettség: egy fejlődési folyamat eredménye,

Részletesebben

BEVEZETÉS A FEJLŐDÉS- LÉLEKTANBA

BEVEZETÉS A FEJLŐDÉS- LÉLEKTANBA BEVEZETÉS A FEJLŐDÉS- LÉLEKTANBA Jean Piaget Dr. Szabó Attila A pszichológiai fejlődés alapkérdései Milyen kölcsönhatás létezik a biológiai tényezők és a környezeti hatások között a fejlődésben? Folyamatos-e

Részletesebben

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel

Részletesebben

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA

BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIA MÉRÉS EREDMÉNYEINEK ÉRTELMEZÉSE 4. osztály AZ OLVASÁSKÉSZSÉG KIÉPÜLÉSE

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIA MÉRÉS EREDMÉNYEINEK ÉRTELMEZÉSE 4. osztály AZ OLVASÁSKÉSZSÉG KIÉPÜLÉSE 1. oldal AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIA MÉRÉS EREDMÉNYEINEK ÉRTELMEZÉSE 4. osztály Magyar AZ OLVASÁSKÉSZSÉG KIÉPÜLÉSE Az alábbi táblázat ennek az alapszókészletnek az aktuális kiépülési szintjét (ismeretét) mutatja

Részletesebben

Tantárgy adatlap Társadalom és lélektan

Tantárgy adatlap Társadalom és lélektan A tantárgy kódja: 7PE20NGKC4B A tantárgy megnevezése (magyarul): A tantárgy neve (angolul): Society and Psychology A tanóra száma (Előadás szeminárium gyakorlat egyéb): Kreditérték: 6 A tantárgy meghirdetésének

Részletesebben

SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS

SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS Szocializáció Az újszülött gyermekből a társas interakciók révén identitással rendelkező személy, egy adott társadalom tagja lesz Ebben fontos a család, a kortárscsoportok, az

Részletesebben

Dr. Balogh László: Az Arany János Tehetséggondozó program pszichológiai vizsgálatainak összefoglalása

Dr. Balogh László: Az Arany János Tehetséggondozó program pszichológiai vizsgálatainak összefoglalása Dr. Balogh László: Az Arany János Tehetséggondozó program pszichológiai vizsgálatainak összefoglalása (In: Balogh-Bóta-Dávid-Páskuné: Pszichológiai módszerek a tehetséges tanulók nyomon követéses vizsgálatához,

Részletesebben

Egyéb Jó gyakorlat megnevezése: Óvoda család újszerű gyakorlata bevontság, együttműködés

Egyéb Jó gyakorlat megnevezése: Óvoda család újszerű gyakorlata bevontság, együttműködés Szolnok Városi Óvodák Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény Százszorszép Óvoda referenciahely: A kompetencia alapú nevelési, oktatási programot átfogóan, mintaadóan

Részletesebben

Online melléklet. Kertesi Gábor és Kézdi Gábor. c. tanulmányához

Online melléklet. Kertesi Gábor és Kézdi Gábor. c. tanulmányához Online melléklet Kertesi Gábor és Kézdi Gábor A roma és nem roma tanulók teszteredményei közti ekről és e ek okairól c. tanulmányához A1. A roma etnikai hovatartozás mérése A2. A mintaszelekcióból adódó

Részletesebben

STATISZTIKAI PROBLÉMÁK A

STATISZTIKAI PROBLÉMÁK A STATISZTIKAI PROBLÉMÁK A HULLÁMTÉR REPRODUKCIÓ TERÜLETÉN 2012. május 3., Budapest Firtha Gergely PhD hallgató, Akusztikai Laboratórium BME Híradástechnikai Tanszék firtha@hit.bme.hu Tartalom A hangtér

Részletesebben

A betegséggel kapcsolatos nézetek, reprezentációk

A betegséggel kapcsolatos nézetek, reprezentációk A betegséggel kapcsolatos nézetek, reprezentációk Összeállította: dr. Pék Győző Forrás: Csabai-Molnár: Egészség, betegség, gyógyítás Medicina Laikus teóriák az egészségről és annak elvesztéséről A stressz,

Részletesebben

A betegség reprezentáció tartalmi jellemzői és annak dimenziói a rehabilitációs teamben: a kommunikáció minőségi elemzése

A betegség reprezentáció tartalmi jellemzői és annak dimenziói a rehabilitációs teamben: a kommunikáció minőségi elemzése Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága XXIX. Vándorgyűlése Szeged, 2010. szeptember 2-4. A betegség reprezentáció tartalmi jellemzői és annak dimenziói a rehabilitációs teamben:

Részletesebben

Humánetológia Humán viselkedési komplex és kötődés. Miklósi Ádám, Etológia Tanszék

Humánetológia Humán viselkedési komplex és kötődés. Miklósi Ádám, Etológia Tanszék Humánetológia Humán viselkedési komplex és kötődés Miklósi Ádám, Etológia Tanszék Humán viselkedési komplex (Csányi 1999) Nem szekvenciális, hanem párhuzamos folyamatok az evolúcióban, egymástól részben

Részletesebben

V. Tanuláselméleti perspektíva. Behaviorizmus

V. Tanuláselméleti perspektíva. Behaviorizmus V. Tanuláselméleti perspektíva Behaviorizmus Tanuláselméleti perspektíva Kiindulópont: az élettapasztalat nyomán változunk, törvényszerű, és előre jelezhető módon Személyiség: korábbi tapasztalatok nyomán

Részletesebben

Tantárgyleírás és tematika

Tantárgyleírás és tematika Tantárgyleírás és tematika Általános lélektan gyakorlat A tantárgy során kipróbáljuk és megtárgyaljuk a kísérleti pszichológiai kutatásokban alkalmazott legfontosabb vizsgálati módszereket, eljárásokat,

Részletesebben

Szülőcsoport. Mondom és. Hallgatom a magamét..

Szülőcsoport. Mondom és. Hallgatom a magamét.. Szülőcsoport Mondom és Hallgatom a magamét.. Az elsődleges tünetek alkotják a dadogás magját hangok, szótagok, szavak gyakori ismétlődése hangok megnyújtása csendes vagy hangzó blokádok Gyerekeknél

Részletesebben

Fontos tudnivalók a Pszichológia pótvizsgához 10. évfolyamos tanulók számára

Fontos tudnivalók a Pszichológia pótvizsgához 10. évfolyamos tanulók számára Fontos tudnivalók a Pszichológia pótvizsgához 10. évfolyamos tanulók számára A pótvizsgán írásban kell számot adni a tudásodról. A feladatlap kitöltésére 45 perced lesz. Az írásbeli feladatlapon a következő

Részletesebben

OKTATÁSI ALAPISMERETEK

OKTATÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. OKTATÁSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Szorongás és depresszió a reprodukciós problémával küzdő nők körében

Szorongás és depresszió a reprodukciós problémával küzdő nők körében Szorongás és depresszió a reprodukciós problémával küzdő nők körében Lakatos Enikő¹, ², Balog Piroska¹ ¹Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet, Budapest ²Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Személyiségfejlődés és fejlesztés az óvodában 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 27282/34/2016. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1 KÉPZÉSI

Részletesebben

KONFORMITÁS Bánlaki Ildikó 2010

KONFORMITÁS Bánlaki Ildikó 2010 KONFORMITÁS Bánlaki Ildikó 2010 KONFORMITÁS Konformitás: a szociálpszichológia által leírt viselkedésforma = igazodás a csoportnormákhoz. Konform módon viselkedik az egyén, ha véleményét vagy viselkedését

Részletesebben

A nyelvtanári kiégés kockázatának empirikus vizsgálata. Thékes István, adjunktus Gál Ferenc Főiskola

A nyelvtanári kiégés kockázatának empirikus vizsgálata. Thékes István, adjunktus Gál Ferenc Főiskola A nyelvtanári kiégés kockázatának empirikus vizsgálata Thékes István, adjunktus Gál Ferenc Főiskola Általános gondolatok a kiégésről A munkában való kifáradás, a naponta kapott újabb és újabb feladatok

Részletesebben

Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - autizmus spektrum pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés

Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - autizmus spektrum pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - autizmus spektrum pedagógiája szakirány szakirányú

Részletesebben

A fiatalok Internet használati szokásai, valamint az online kapcsolatok társas támogató hatása.

A fiatalok Internet használati szokásai, valamint az online kapcsolatok társas támogató hatása. A fiatalok Internet használati szokásai, valamint az online kapcsolatok társas támogató hatása. Árgyelán Anikó-Kriston Pálma SZTE-BTK Pszichológia a.ancsa27@gmail.com 2012 Összefoglalás Serdülők és egyetemisták:

Részletesebben

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal 24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos

Részletesebben

Egy gyermek sem akarja tanárait, szüleit bosszantani! - a megismerő funkciók szerepe a tanulási és

Egy gyermek sem akarja tanárait, szüleit bosszantani! - a megismerő funkciók szerepe a tanulási és Egy gyermek sem akarja tanárait, szüleit bosszantani! - a megismerő funkciók szerepe a tanulási és viselkedészavarok kialakulásában Nézd, halld, érezd, mondd! az észlelés fejlesztése a hatékony tanulásért

Részletesebben

Témaválasztás, kutatási kérdések, kutatásmódszertan

Témaválasztás, kutatási kérdések, kutatásmódszertan Témaválasztás, kutatási kérdések, kutatásmódszertan Dr. Dernóczy-Polyák Adrienn PhD egyetemi adjunktus, MMT dernoczy@sze.hu A projekt címe: Széchenyi István Egyetem minőségi kutatói utánpótlás nevelésének

Részletesebben

- Az óvodáskori gyermeki intelligenciák mozgósításánakfeltárásának

- Az óvodáskori gyermeki intelligenciák mozgósításánakfeltárásának EGY PLURÁLIS INTELLIGENCIA KONCEPCIÓ ÉS A MONTESSORI PEDAGÓGIA KOMPARATÍV MEGKÖZELÍTÉSE - Az óvodáskori gyermeki intelligenciák mozgósításánakfeltárásának egy lehetséges alternatívája Sándor-Schmidt Barbara

Részletesebben

Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer

Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer BCG1102 Szakmai identitás fejlesztése I. (Önismeret) Óraszám: 3 1. hét: foglalkozás kereteinek megbeszélése, bevezető foglalkozás 2.-13. hét: Tömbösített foglalkozások,

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001

Részletesebben

UEFA B. Az edző, sportoló, szülő kapcsolat

UEFA B. Az edző, sportoló, szülő kapcsolat Az edző, sportoló, szülő kapcsolat A család (szülő)- sportoló kapcsolat A család fogalma: különnemű, legalább két generációhoz tartozó személyek csoportja, amely reprodukálja önmagát. A tagok egymáshoz

Részletesebben

Szükségletek és személyiség

Szükségletek és személyiség Szükségletek és személyiség (Pszichológia előadás) Az előadás tematikája: 1. A pszichológia fogalma, vizsgáló módszerei 2. Szükségletek, önmegvalósítás, önmegvalósító személy 3. A személyiség fogalma,

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

Önkéntes némaság - a mutizmus. Írta: Csányi Nikolett

Önkéntes némaság - a mutizmus. Írta: Csányi Nikolett Mi is a mutizmus? Az alkalmazkodó viselkedés zavara. A mutizmus némaságot jelent. Mutizmus során a beszédszervek épek, de súlyos viselkedéses gátlás (neurotikus zavar) alakul ki, és a gyermek nem beszél.

Részletesebben

Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság. Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház

Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság. Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház Milyen tényezők játszanak szerepet a család agresszív légkörének kialakulásában / Strauss-

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Tájékoztató az Óvoda-iskola átmenetet segítő program indításáról Mohács, 2013. október 16 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli

Részletesebben

3. A személyközi problémák megoldásának mérése

3. A személyközi problémák megoldásának mérése 3. A személyközi problémák megoldásának mérése Élete során ki ritkábban, ki gyakrabban mindenki kerül olyan helyzetbe, amikor nem egyezik véleménye a másik véleményével, más célokat fogalmaz meg, eltérő

Részletesebben

Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés

Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány

Részletesebben

AGRESSZIÓ AZ ISKOLÁBAN- ÉS A JOG

AGRESSZIÓ AZ ISKOLÁBAN- ÉS A JOG 1 AGRESSZIÓ AZ ISKOLÁBAN- ÉS A JOG BÍRÓ KATA JOGISMERET ALAPÍTVÁNY 2008. A kötet tartalma I. Kutatási eredmények II. Jogászok és szakértk eladásaiból III. Ötletlista, módszerbörze, eszközleltár Kutatási

Részletesebben

Matematikai alapok és valószínőségszámítás. Statisztikai változók Adatok megtekintése

Matematikai alapok és valószínőségszámítás. Statisztikai változók Adatok megtekintése Matematikai alapok és valószínőségszámítás Statisztikai változók Adatok megtekintése Statisztikai változók A statisztikai elemzések során a vizsgálati, vagy megfigyelési egységeket különbözı jellemzık

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2006. (III. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2006. (III. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 526/2006. (III. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Helyi tanterv a pedagógiai gyakorlat oktatásához

Helyi tanterv a pedagógiai gyakorlat oktatásához Helyi tanterv a pedagógiai gyakorlat oktatásához Szakközépiskola 11-12. évfolyam 1. A tanterv szerzıi: Dr. Magyarné Sz. Ilona, Tóthné Kulcsár Ibolya 2. Óraszámok: 11. osztály: 74 óra 12. osztály: 64 óra

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia

Részletesebben

OKTATÁSI ALAPISMERETEK

OKTATÁSI ALAPISMERETEK középszint középszint Oktatási alapismeretek 0631 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. OKTATÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben