SZIKES TAVAK A DUNA-TISZA KÖZÉN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZIKES TAVAK A DUNA-TISZA KÖZÉN"

Átírás

1 SZIKES TAVAK A DUNA-TISZA KÖZÉN DR. KÁKONYI ÁRPÁD Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága Soó Rezső botanikus 1937-ben így siratta a vízhiány! (akkor mit mondjunk most mi?) miatt pusztuló félkultúr tájakat: "...a Kiskunság turjánosain, pusztáin...közelmúltban, 1925-től végrehajtott lecsapolás - amely semmi tekintettel nem volt a terület nagy természettudományi jelentőségére, sem tájképi szépségére - könyörtelenül elpusztította az ősi jellegét, flóráját, faunáját, oly sokáig megőrzött táját, eltűntek, elpusztulnak a nádasok, mocsárszemek, zsombékosok, hímes rétek - s velük ritka madarak, de az állatvilág sehol másutt nem ismert különlegességei is: lepkék, pókok, cincérek - eltűnőben vannak a kőriserdők s velük az Alföld történelem előtti erdei növényvilágának hírmondói. Helyüket majd elfoglalják - mint már annyi lecsapolt területen - a kietlen szikesek, s a jövő nemzedék előtt már pusztaság lesz a táj, ahol napjainkban még rétek és erdők virultak, madarak és lepkék ezrei szálltak, páfrányok és orchideák, szebbnél szebb liget és lápvirágok nyíltak..." Alig negyven év múlva a kietlen szikesek illetve speciális élőviláguk is értékessé vált és előbb nemzeti parki, tájvédelmi körzeti lehatárolásban, később a törvény erejénél fogva védelem alá kerültek. A szikes tavak nemcsak Európában, de az egész világon különleges és meglehetősen ritka természeti jelenségnek számítanak. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területe több, mint 1 millió ha, ezen 115 ezer ha védett természeti terület (ebből 28 ezer ha ex lege szikes tó és láp, amely nem foglalja magában az egyedi határozattal védett területeken levő szikes tavakat) található. Az évi LIII. (a természet védelméről szóló) törvény meghatározása szerint: e) a szikes tó olyan természetes vagy természetközeli vizes élőhely, amelynek medrét tartósan vagy időszakosan legalább 600 mg/liter nátrium kation dominanciájú oldott ásványi anyag tartalmú felszíni víz borítja, illetve a területén sziki életközösségek találhatók; A szikes víz gyűjtőfogalom, csak az alapvető kémiai tulajdonságok közösek: pl. a víz Na-, HCO 3 -, CO 3 -ionokban való gazdagsága. A tavak vizének magas sótartalma, a vízjárás ciklikus dinamikája, speciális mikroflórája és mikrofaunája különleges élővilág életlehetőségeit biztosítja. A szikes tavak élővilágára a viszonylagos fajszegénység és a nagy egyedszám a jellemző. A szikesek kialakulásának legfontosabb előfeltétele egyfajta szélsőséges, elsősorban az Alföld két foltjára kiterjedő speciális hidrometeorológiai és talajtani adottság. A viszonylag kevés csapadék hőséggel, nagy lehetséges párolgással és a talaj felszínének közelében, a kapilláris zónában rendelkezésre álló felszín alatti vízkészlettel párosulva intenzív sómozgást és felhalmozódást idéz elő. A sekély mélység következtében a víz hőmérséklete gyorsan és szélsőségesen követi a léghőmérsékletet, illetve annak ingadozását. Nyáron hamar nagyon felmelegszik, hideg évszakokban hirtelen lehűl a tavak vize. Egy napon belül is jelentős lehet a hőmérsékleti ingadozás, ugyanakkor a szél által könnyen átmozgatható sekély vízben nem alakul ki hőmérsékleti rétegződés. A szikes tavak szín szerinti csoportosítása alapján beszélhetünk fehér és fekete tavakról. Előbbiek színét a vízben lebegő kolloid állapotú mészsók adják. A zavarosság miatt az átlátszóság csekély, amely jelentős élőhelyi korlát. A víz elpárolgásával a kolloidok pelyhesednek és szürkés iszapként az aljzatra süllyednek. Kiszáradás után a mederfenéken kivirágzik a sziksó.

2 A fekete tavak sárgásbarna színét a vízben levő, szintén kolloid állapotú huminanyagok eredményezik. Az ilyen tavak vize szélmentes időszakban átlátszó, aljzatukat vastag, sok szerves anyagot tartalmazó iszap borítja. A szín úgy keletkezik, hogy a vízben oldott sziksó a tó fenekén halmozódó humuszt elfolyósítja és lebegő állapotban tartja. Az ilyen tavak nyílt vizű medrét egyre inkább eluralja a partról előrenyomuló növényzet. Hazánkban szikes tavakkal borított klasszikus terület (mondhatjuk volt) a Duna-Tisza közi hátság és a Nyírség. A szikes tavak ponttérképe Magyarországon (forrás: KÖM TVH) A folyók árterületén, beleértve a szabályozás előtti árterületeket is, csak kötött agyagos szikesek fordulnak elő. Ilyenek a Felső-Kiskunsági szikes puszták és Felső-Kiskunsági szikes tavak vidéke. A szikes tavak magas sótartalmú vize Közép-Európában egyedülálló mikroflórának és faunának a kialakulásához vezetett, melyre az ún. sziki fészkelő közösség épül. Jellemző élőhelyeik a szikes mocsarak, időszakosan vízzel borított szikes gyepek, szikes puszták, vakszikek és az ezekbe beékelődő szikpadkák. A tavakat szikes gyepek veszik körül. A növényzet leggyakoribb társulás alkotó fajai a zsióka, a fehér tippan, a sziki zsázsa, a sziki mészpázsit és a bárányparéj.a szikes víz azonban nemcsak a tóban élni képes növények, állatok fajait határozza meg, de a tó morfológiai képét is determinálja. A Kiskunsági puszták területein a talajfelszín mélyedéseiben lefolyástalan szikes tavak alakultak ki. A Duna menti tavak kialakulásában alapvető szerepet játszott a folyam szabályozás előtti felszínalakító munkája. Korábban ezeket a területeket a Duna rendszeresen elöntötte, felszíni vízutánpótlásuk később már főleg csapadék-eredetű, illetve egyes esetekben mélységi feláramlású vízből származó volt. A szikes tavak többnyire nagy kiterjedésű, de sekély mélységű, általában 1 m alatti felszíni vizek. Vízutánpótlásukat a felszíni csapadék mellett a felszínre kilépő, vagy feláramló felszín alatti vízkészletből is nyerhetik. A felszínre hulló csapadék hamar eléri a talajvízszintet és megemeli azt. A talajvízszint éves ingadozása 0,5-1 m. A meder alját legtöbbször erős karbonát mésziszap vízzáró réteg borítja, mely megakadályozza a tavakban lévő víz lefelé szivárgá- 2

3 sát. Vizük PH-ja, főleg a fehér jellegű tavaknál nagyon magas, Maximális telítettségüket a tavaszi hóolvadás után érik el, de vízmélységük az 1 m-t sohasem haladja meg. Vannak, illetve a nemzeti park létrehozásakor még voltak állandó vizű szikes tavak is (pl. Kisréti tó, Kondor tó) Időjárástól függően a tavak dinamikájához általában hozzátartozik a nyárvégi, őszi kiszáradás. Ez a jelenség a tavak lényegbeli jellemzője, a sóhalmozódás szükséges feltétele. Az őszi esőzésekkor a terület ismét töltődik, jó esetben ismét hónapokra vizes területté válik. A legismertebb Duna-Tisza közi szikes tavak a minimális, még működésképesnek tekinthető területtel: KŐHALOM SZÉK 42 ha 0.3 m PIPÁS RÉT 40 ha 0.3 m KELEMEN SZÉK 200 ha 0.3 m FEHÉR SZÉK 101 ha 0.2 m MIKLAPUSZTAI SZIKESEK 300 ha 0.2 m RÓDLI SZÉK 40 ha 0.35 m SZEKERCÉS SZÉK 100 ha 0.25 m BUGACI KEREK TÓ 8 ha 0.5 m FEKETE SZÉK 15 ha 0.5 m KUNFEHÉRTÓ 195 ha 1.1 m SZŰCS TÓ 30 ha 0.35 m LÁZÁR TÓ 60 ha 0.4 m SZARVAS TÓ 30 ha 0.3 m PÉK TÓ 8 ha 0.5 m FÜLÖPSZÉK 30 ha 0.4 m SZAPPANOS TÓ 57 ha 0.3 m GÁSPÁR LAPOS 50 ha 0.2 m CSÁKRÉT 25 ha 0.3 m FEHÉR TÓ (Helvécia) 15 ha 0.25 m BOKROSI SÓSTÓ 9 ha 0.3 m KUNPUSZTAI SZIKESEK 60 ha 0.25 m BÜDÖSSZÉK 90 ha 0.3 m NAGYSZTÉKSÓSTÓ m A szikes tavak tulajdonképpen időszakos belvizek. Az összegyülekező csapadék évenként erősen változó mennyiségű, ezért a tavak vízben szegény periódusokban nyár végére rendszerint kiszáradnak. A szikes tavak medrét karbonátiszap borítja, mely kiszáradás után kőke- 3

4 mény. Ilyenkor kivirágzik az oly jellemző sziksó (Na2CO3). Amikor a mészsók még kolloid oldatban vannak a vizet szürkésfehér színű, alig átlátszó folyadékká színezik. A vegyi összetétel mellett a gátolt fénybehatolás is korlátozza és specializálja az életfeltételeket a tóban. Az előbbiek miatt a mederfenék a tartós vízborítású területeken jellemzően növényzetmentes. A Duna-Tisza közi hátság kistavai, mocsarai, lápjai, vízjárta területei, így szikes tavai is az elmúlt 10 ezer évben csak kaszkád rendszerű, az ereken túlcsorduló természetes állóvizek voltak. Környezetük átmenetileg felesleges vízkészletét megőrizve az ezer tó vidékévé, és az ország legmagasabb talajvízszintű térségévé tették a régiót. A rossz vízgazdálkodású talajok hátrányait a magas talajvízszint ellensúlyozta, kedvező ökológiai és termelési potenciált biztosítva ez által. Ellentétes célú (mert lehetőség szerint azonnal leürítendő) belvíztározókká tervszerű emberi beavatkozás által mindössze 3 évtizede váltak! Ezzel a természetes vízjárás a hátságon is felszámolásra került. A Homokhátság valaha természetes vízfolyásai nevükben ma is őrzik az időszakos víztöbblet kis vízhozamú elvezetésének tényét. Körös ér (Nagykőrös), Gerje-Perje, Sósér, Nagyér, Rekettye-Bogárzó, Dongér, Csukásér, Gátér, Félegyházi vízfolyás, Kővágóér, Szentkútér, Gombosér, Galambosér, Kelőér, Tassiér, Vidreér, Matty-ér, Körös ér (Kunfehértó), Kígyósok több ága (Bácska), Szamárvölgy, stb. A vízrendezési munkák keretében a belvíz -veszélyesnek (hátságon?) tekintett területrészeket, kistavakat még a hátságon is összekötötték, az ereket becsatornázták, vízkészletüket a kiterjesztett területű agrártermelés nagyobb termelési biztonsága érdekében évtizedek óta mérlegelés nélkül a lehető leggyorsabban elvezették. A vízzel való érdemi gazdálkodás hiánya, az időjárási elemek hátrányos irányú markáns változása és egyéb tényezők a térség vízkészletének erőteljes fogyásához vezettek. Az utóbbi évtizedekben a Duna-Tisza közén súlyos felszíni vízhiány és számottevő mértékű talajvízszint süllyedés volt tapasztalható. A vízháztartás javítása érdekében szükség lett volna a vízmegőrzés javítására, illetve a kialakult új tulajdoni helyzetben indokolatlan vízelvezeté- 4

5 sek megszüntetésére. A víz megőrzésére kidolgozott módszerek azonban a hátság gerincén nem, a hátságperemeken pedig csak részben váltották be a hozzáfűzött reményeket. Az általános felszíni vízhiány következtében lecsökkent a talaj-közeli rétegek nedvességtartalma, a kritikusnál mélyebb talajvízszintnél megszűnt a kapilláris emelkedés, a szikesedés folyamata. A szélkifúvás és a csapadékbemosás hatására megindult a sziktelenedés. Megváltozott a talajban levő sók mozgásának iránya, a talajvíz szintjének markáns változásával a szikfoltok vándorlása. A szikes talajok a talajvízszint süllyedésével, a csapadék bemosó hatásának következményeként eljutottak a sziktelenedés, begyepesedés fázisába, fejlődés a mezőségi talajok irányába mozdult el. A szikes tavak gyepekké váltásával, a tartós és térbelileg is jelentős sziktelenedéssel a vegetációs kép is megváltozott, a táj arculata átalakult. A képen látható egy növényzetmentes szikes tó átalakulásának 4 fázisa, melynek végeredménye egy csapadékmennyiségtől függő fűhozamú rét, kaszáló. A szikes tavak megmentése érdekében az első és legfontosabb feladat a maximális vízmegőrzés. A évvel ezelőtt született határozatok, vízjogi üzemeltetési engedélyek kiadásának alapjául szolgáló (közgazdasági-, vízháztartási-, környezet-, természetvédelmi-, jogi-, tulajdonszerkezeti-, stb.) körülmények és szempontok az óta alapvetően megváltoztak. Ennek ellenére a relatíve nagy számban és méretben megépített csatornákra sajnos még mindig az akkori, gyökeresen más viszonyokra és törekvésekre megállapított engedélyek előírásait alkalmazzák. Mindenekelőtt a vízkormányzási rendszer azonnali érdemi felülvizsgálata, mai vízháztartási, környezetvédelmi, ökológiai, társadalmi-tudati, tulajdoni stb. körülményekhez igazítása lenne szükséges. A belvízcsatornák üzemeltetését a hidrometeorológiai körülmények figyelembevételével, az aktuális vízháztartási helyzetnek megfelelően kellene szabályozni! A pusztai tájat képileg változatossá varázsló "székek" megőrzése ma már a legtöbb helyen csupán vízvisszatartással nem lehetséges. A 3 évtizede tapasztalt és ma prognosztizálható 5

6 éghajlat-fejlődési tendenciákra gondolva mindenképpen szükségesnek látszik egy szabályozott vízpótlásra alkalmas rendszer. Az összegyülekező csapadék kiegészítése a kívánatos mértékig március-április hónapban ajánlatos, mert egyrészt így természetközeli időszakú, másrészt a vízbázis télvégi-tavaszi vizeinek szervesanyag-tartalma kisebb, sőt ha más szikes terület lefolyásából származó belvíz akkor vegyileg is hasonló. Sajnos a vízbázisul szolgáló kettősműködésű csatornák általában a szikes tavakétól eltérő jellegű, tápanyagokban viszonylag gazdag édesvizet szállítanak, a vízbeszerzés tehát nem minden esetben tekinthető ideálisnak. Fontos, hogy az átöblítést, a túltöltést elkerüljük, mert a hosszú idő alatt felhalmozódott szik ez esetben elhagyná a tavat. Részleges utántöltés esetén a nyárvégi kiszáradás után a bepárlott sótartalom visszamarad. Ha azonban a szikes tó sokáig száraz, a sziksót a szél kifújja, illetve a beszivárgó csapadék a száraz talajba mélyen bemossa és a medret a tájidegen növényzet ekkor elborítja. Tájegységünk még létező, vagy rehabilitálható szikes tavainak nemkívánatos átalakulását, változását a vízhiány mellett még az eutrofizáció is okozhatja. A mezőgazdaság fejlett kemizációja és a tisztítatlan szennyvizek bevezetése miatt vízfolyásokba került fölös tápanyag bizonyos vízi ökoszisztémák leromlását idézi elő. A vízpótlás tervezése kapcsán a vízbeszerző és fogadó helyek megválasztásakor a tápanyagtartalomra vonatkozó igényeket is figyelembe kell venni. Kritikus környezetben előtározó-pihentető beiktatása is megfontolandó, ill. alkalmazandó. Szükségesnek látjuk a természeti értékek védelme miatt is a vízpótló régimet egy olyan monitoring hálózattal ellátni, amely a vízminőségi haváriákat gyorsan és pontosan jelzi. Hasonlóan nélkülözhetetlen az azonnali és hatékony kárelhárítás lehetőségét biztosító rendszer létrehozása. Fenti törekvések hosszú múltra visszatekintő illusztrációjaként bemutatjuk a DHV-KNPI- ADUVÍZIG együttműködésből 1992-ben született, elsősorban természetvédelmi oltalom alatt álló szikes tavak vízellátását szolgáló vízpótló rendszer megvalósíthatósági tanulmánytervét. 6

7 Sajnos az az óta eltelt idő csapadékjárása még hangsúlyosabbá teszi indokoltságát, hisz a várjunk és a csapadékjárás megfordul stratégia oktalannak bizonyult, mai tudásunk illetve az éghajlati prognózisok szerint a Duna-Tisza közén a jövőben inkább a rendelkezésre álló vízkészletek további csökkenése várható. Véleményünk szerint PHARE tanulmányterv lényege ma is vállalható és szilárd alapját képezheti a jelenleg tervezés alatt álló Közép-homokhátsági mintaprojektnek. Természetesen amennyiben a pályázati lehetőségek engedik műszakilag mód lenne a rendszer többcélú használatára is, hisz a víz pályája mentén az egy két hónapos ökológiai célú igénybevétel mellett a másik 10 hónapban a mezőgazdasági célú vízhasználat sem kizárt. A csővezeték meghoszszabbításával, a rendszer kapacitásának többcélú tervezésével pedig akár Kecskemét ipari vízigénye is kiszolgálható, kímélve ezzel a sokkal értékesebb felszín alatti vízkészletet. A KNPI munkatársai ezen gondolatok kiérlelésében várja az érdekeltek és a szakma képviselőinek konstruktív javaslatait, támogató segítségét. 7

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Természetvédelem 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Amiről a mai gyakorlaton szó lesz: Természetvédelmi értékcsoportok 1. Természetvédelmi értékcsoportok 1. Földtani értékek 2. Víztani értékek

Részletesebben

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Túrkeve, 2015. március 25. Tájtörténet és a természetvédelem története Tájtörténet és a természetvédelem

Részletesebben

SOLTVADKERT 1. SZÁMÚ MELLÉKLET 1. A strand mederfenék jellemzése: Homokos, iszapos. 2. A strandhoz tartozó partszakasz talajának jellemzése: Homokos, és gyepszőnyeggel borított. 3. A víz elérhetősége:

Részletesebben

Felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák vízigénye és állapota a Nyírség és a Duna-Tisza köze példáján keresztül

Felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák vízigénye és állapota a Nyírség és a Duna-Tisza köze példáján keresztül Felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák vízigénye és állapota a Nyírség és a Duna-Tisza köze példáján keresztül XXI. Konferencia a felszín alatti vizekről 2014. Április 2-3. Siófok Biró Marianna Simonffy

Részletesebben

A talaj termékenységét gátló földtani tényezők

A talaj termékenységét gátló földtani tényezők A talaj termékenységét gátló földtani tényezők Kerék Barbara és Kuti László Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Környezetföldtani osztály kerek.barbara@mfgi.hu környezetföldtan Budapest, 2012. november

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. szeptember kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

rség g felszín n alatti vizeinek mennyiségi

rség g felszín n alatti vizeinek mennyiségi A Nyírs rség g felszín n alatti vizeinek mennyiségi problémáinak megoldására javasolt intézked zkedések Csegény József Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság "Vízgyűjtő-gazdálkodási

Részletesebben

A FÖLD VÍZKÉSZLETE. A felszíni vízkészlet jól ismert. Összesen 1 384 000 000 km 3 víztömeget jelent.

A FÖLD VÍZKÉSZLETE. A felszíni vízkészlet jól ismert. Összesen 1 384 000 000 km 3 víztömeget jelent. A FÖLD VÍZKÉSZLETE A felszíni vízkészlet jól ismert. Összesen 1 384 000 000 km 3 víztömeget jelent. Megoszlása a következő: óceánok és tengerek (világtenger): 97,4 %; magashegységi és sarkvidéki jégkészletek:

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS - kivonat - 2013. január Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

A Kedvezőtlen Adottságú Területek (KAT) jövője Skutai Julianna egyetemi docens SZIE - Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet

A Kedvezőtlen Adottságú Területek (KAT) jövője Skutai Julianna egyetemi docens SZIE - Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet A Kedvezőtlen Adottságú Területek (KAT) jövője Skutai Julianna egyetemi docens SZIE - Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Virágzó Vidékünk Európa Nap- Hogyan tovább agrár-környezetgazdálkodás? Székesfehérvár,

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

"Szikes tavaink, mint különleges vizes élőhelyek jelentősége a biodiverzitás megőrzésében"

Szikes tavaink, mint különleges vizes élőhelyek jelentősége a biodiverzitás megőrzésében "Szikes tavaink, mint különleges vizes élőhelyek jelentősége a biodiverzitás megőrzésében" Dr. Boros Emil vizes élőhelyeinken 2016. május 20. 1 A vizes élőhelyek kritériumai (Dévai, 2000) középvízállás

Részletesebben

Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Főbb vízfolyások: Duna Szigetköznél Lajta Mosoni-Duna alsó, felső, középső Rét-árok

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Magyarország vízgazdálkodása. 5.lecke 1. Magyarország a legek országa: a Föld egyik

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. augusztus Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata

Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata Kocsisné Jobbágy Katalin Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 2016 Vizsgált terület

Részletesebben

A magyarországi termőhely-osztályozásról

A magyarországi termőhely-osztályozásról A magyarországi termőhely-osztályozásról dr. Bidló András 1 dr. Heil Bálint 1 Illés Gábor 2 dr. Kovács Gábor 1 1. Nyugat-Magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék 2. Erdészeti Tudományos Intézet

Részletesebben

A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN

A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN Prof. Dr. Rakonczai János Dr. Szilassi Péter SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék 2017. március 28. Lajosmizse Alapkérdés: van-e globális klímaváltozás?

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. augusztus - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett. 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az

Részletesebben

Vizes élőhely változása a klímaváltozás ismeretében térinformatikai esettanulmány a Felső-Kiskunsági tavak területén.

Vizes élőhely változása a klímaváltozás ismeretében térinformatikai esettanulmány a Felső-Kiskunsági tavak területén. Vizes élőhely változása a klímaváltozás ismeretében térinformatikai esettanulmány a Felső-Kiskunsági tavak területén Kovács Ferenc SZTE TTIK, Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék A kutatást

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. július Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági

A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági mintaterületeken Varga Ádám Szabó Mária ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék V. Magyar Tájökológiai Konferencia, Sopron,

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. július - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

A 2014. május havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az 1971-2000. májusi átlagtól

A 2014. május havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az 1971-2000. májusi átlagtól 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 májusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 36 mm (Nyírábrány) és 163 mm (Tés) között alakult, az országos területi

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. június kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízrajzi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízrajzi Osztálya

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök

Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök Tartalom 5. évfolyam... 1 Tájékozódás a térképen, térképismeret... 1 Az időjárás és az éghajlat elemei... 2 A földfelszín változása...2 Környezetünk élővilága... 3 6. évfolyam... 4 Tájékozódás a térképen

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság BEVEZETÉS A projekt a Kárpát-medence egyik legnagyobb jelentőségű időszakos szikes taván

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring

Részletesebben

J_ 02.. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

J_ 02.. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló J_ 02.. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Felsőrákosi-rétek helyi jelentőségű természetvédelmi területének

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN Kustár Rozália Kecskemét, 2014. február 18. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰEK: Nemzeti park: Tájvédelmi

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Havi hidrometeorológiai tájékoztató január

Havi hidrometeorológiai tájékoztató január Havi hidrometeorológiai tájékoztató 2019. január 1. Meteorológiai értékelés Az év első hónapjában a DDVIZIG területén a havi csapadékok összege az átlagoshoz közelített, azt csak Villányban haladta meg.

Részletesebben

A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól

A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 áprilisában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 12 mm (Nyírábrány) és 84 mm (Kölked) között alakult, az országos területi

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és

Részletesebben

1. SZ. MELLÉKLET. 1. A strand mederfenék jellemzése: Homokos.

1. SZ. MELLÉKLET. 1. A strand mederfenék jellemzése: Homokos. 1. SZ. MELLÉKLET 1. A strand mederfenék jellemzése: Homokos. 2. A strandhoz tartozó partszakasz talajának jellemzése: A partszakasz sóderrel behintett, homokos talaj, helyenként betonozott területekkel.

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Legmagasabb szintjük a gyepszint, amelyben csak lágyszárú növények fordulnak elő.

Legmagasabb szintjük a gyepszint, amelyben csak lágyszárú növények fordulnak elő. 1 Hazai fátlan társulások Szerkesztette: Vizkievicz András A jelen fátlan társulásainak kialakulását az alapkőzet, talajtípus, a domborzat és a kitettség, a terület vízháztartása befolyásolja, ezért intrazonális

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. május kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízrajzi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízrajzi Osztálya

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Ecsegfalvi halastavak 1.2. A víztest VOR kódja: AIG946 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló típus: 11 meszes kis területű sekély nyílt

Részletesebben

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánításról Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. július kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján

Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján MHT Vándorgyűlés 2013. 07. 04. Előadó: Ficsor Johanna és Mohácsiné Simon Gabriella É s z a

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. április kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

2014 hidrometeorológiai értékelése

2014 hidrometeorológiai értékelése 2014 hidrometeorológiai értékelése Csapadék 2014-ben több csapadék hullott le a közép-tiszán, mint 2013-ban. Az igazgatóság területén 2014. január 01. és december 31. között leesett csapadék területi átlaga

Részletesebben

Vízminőség, vízvédelem. Felszín alatti vizek

Vízminőség, vízvédelem. Felszín alatti vizek Vízminőség, vízvédelem Felszín alatti vizek A felszín alatti víz osztályozása (Juhász J. 1987) 1. A vizet tartó rétegek anyaga porózus kőzet (jól, kevéssé áteresztő, vízzáró) hasadékos kőzet (karsztos,

Részletesebben

A Tócó, egy tipikus alföldi ér vízminőségi jellemzése

A Tócó, egy tipikus alföldi ér vízminőségi jellemzése A Tócó, egy tipikus alföldi ér vízminőségi jellemzése Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos Vándorgyűlés Somlyai Imre, Dr. Grigorszky István Debreceni Egyetem, Hidrobiológiai Tanszék Témafelvetés

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Felszíni vízformák 11.lecke Folyók A felszín feletti vizek csoportosítása I. Vízgyűjtő

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. szeptember - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Duna Stratégia Zöld minikonferencia október 8. A talajvízforgalom szerepe és jelentősége változó világunkban

Duna Stratégia Zöld minikonferencia október 8. A talajvízforgalom szerepe és jelentősége változó világunkban A talajvízforgalom szerepe és jelentősége változó világunkban Tóth Eszter MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet Pannon Egyetem Földünk klímája 10 millió évvel ezelőttől napjainkig Forrás: met.hu Az elmúlt

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. február - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Emlékeztető. Börcsök Áron

Emlékeztető. Börcsök Áron VGT társadalmi vitafórum Emlékeztető Esemény: Vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés területi vitafóruma 1-10 Dun-völgyi főcsatorna alegységen Dátum: 2009.07.17. 10:00 Helyszín: Wellness Hotel Kalocsa, Konferenciaterem

Részletesebben

Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Főbb vízfolyások (43 víztest): Répce Répce-árapasztó Rábca Kis-Rába Ikva Hanság-főcsatorna

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2008. november - kivonat - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával készítette a VITUKI Kht. Vízgazdálkodási Igazgatóság és az Alsó-Tisza

Részletesebben

Turizmus. Környezetvédelem a turizmusban. Ökoturizmus. Fenntartható fejlődés

Turizmus. Környezetvédelem a turizmusban. Ökoturizmus. Fenntartható fejlődés Turizmus Környezetvédelem a turizmusban Fenntartható fejlődés Olyan fejlődés, amely képes kielégíteni a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációinak lehetőségeit saját szükségleteik

Részletesebben

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő.

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő. 1. HELYZETÉRTÉKELÉS 2014 márciusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 3 mm (Kapuvár, Vasad, Törtel) és 27 mm (Milota) között alakult, az országos területi

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/267/2008. Tervezet az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. február

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2008. május - kivonat - A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával készítette a VITUKI Kht. Vízgazdálkodási Igazgatóság és az Alsó-Tisza

Részletesebben

Öntözésfejlesztés lehetőségei kormányzati szemmel

Öntözésfejlesztés lehetőségei kormányzati szemmel Öntözésfejlesztés lehetőségei kormányzati szemmel Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Szarvas, 2015. július 09. A mezőgazdasági célú vízhasználat

Részletesebben

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési A Forró övezet Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési szöge, vagyis a felszínnel bezárt szöge határozná

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. január kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Az öntözés helyzete a Vajdaságban

Az öntözés helyzete a Vajdaságban Vízhiány és adaptív vízgazdálkodási stratégiák a magyar-szerb határmenti régióban Az öntözés helyzete a Vajdaságban Mészáros Minucsér Újvidéki Egyetem, Természettudományi Kar Workshop 2014. Április 7.

Részletesebben

VÍZHIÁNY ÉS ADAPTÍV VÍZGAZDÁLKODÁSI STRATÉGIÁK A MAGYAR-SZERB HATÁRMENTI RÉGIÓBAN

VÍZHIÁNY ÉS ADAPTÍV VÍZGAZDÁLKODÁSI STRATÉGIÁK A MAGYAR-SZERB HATÁRMENTI RÉGIÓBAN VÍZHIÁNY ÉS ADAPTÍV VÍZGAZDÁLKODÁSI STRATÉGIÁK A MAGYAR-SZERB HATÁRMENTI RÉGIÓBAN AZ ÖNTÖZÉS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI DR PÁLFAI IMRE FIALA KÁROLY BENHYE BALÁZS WAHASTART - WORKSHOP 2014. május

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. november Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban.

41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 42. ábra. Kultúrtájak kiterjedése a Duna-Tisza közén a 18. és a 20.

Részletesebben

Vízszállító rendszerek a földkéregben

Vízszállító rendszerek a földkéregben Vízszállító rendszerek a földkéregben Módszertani gyakorlat földrajz tanárjelölteknek Mádlné Szőnyi Judit szjudit@ludens.elte.hu Csondor Katalin Szikszay László Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Csengeri halastavak 1.2. A víztest VOR kódja: AIH033 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló tipus: 11 meszes kis területű sekély nyílt vízfelületű

Részletesebben

Horváth Angéla Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

Horváth Angéla Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Horváth Angéla Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) 6 db kijelölt vízfolyás víztest 2 db kijelölt állóvíz víztest 5 db kijelölt

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG XXXIV. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉSE DEBRECEN

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG XXXIV. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉSE DEBRECEN MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG XXXIV. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉSE DEBRECEN FELSZÍN ALATTI VIZEKTŐL FÜGGŐ ÖKOSZISZTÉMÁK HIDROLÓGIÁJA: MÓDSZERTANI ELŐRELÉPÉS, NÖVEKVŐ ISMERETIGÉNY Ács Tamás, Dr. Kozma Zsolt Budapesti

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Sóskúti halastó 1.2. A víztest VOR kódja: AIH023 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló típus: 11 meszes kis területű sekély nyílt vízfelületű

Részletesebben

Natura 2000 erdőterületek finanszírozása ( )

Natura 2000 erdőterületek finanszírozása ( ) Natura 2000 erdőterületek finanszírozása (2014 2020). Általános cél az uniós természetvédelmi irányelvek maradéktalan végrehajtása (EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020, 1. Cél) érdekében a fajok és

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FELADATAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN

A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FELADATAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN KVASSAY JENŐ TERV 2015 A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA BEMUTATÁSA ÉS TÁRSADALMI VÉLEMÉNYEZÉSE AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS AZ ALSÓ-DUNA- VÖLGYI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FÓRUMA A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE

Részletesebben

Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete

Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Dósa Henrietta Táj- és természetvédelmi referens VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Természet védelméről szóló 1996. évi LIII. Törvény

Részletesebben

A KÁRPÁT-MEDENCE TÁJTÖRTÉNETE II.

A KÁRPÁT-MEDENCE TÁJTÖRTÉNETE II. A KÁRPÁT-MEDENCE TÁJTÖRTÉNETE II. TÁJRENDEZÉS A XIX. SZÁZADBAN Ipari forradalom hatásai Vasútépítés Vízrendezés Birokrendezés BIRTOKRENDEZÉS Célszerű méretű, nagyságú táblák kialakítása Utak építése Vízrendezés

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNY JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

TERMÉSZETTUDOMÁNY JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Természettudomány középszint 1111 É RETTSÉGI VIZSGA 2011. október 25. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. Anyagok csoportosítása

Részletesebben

VÁZLATOK. XV. Vizek a mélyben és a felszínen. Állóvizek folyóvizek

VÁZLATOK. XV. Vizek a mélyben és a felszínen. Állóvizek folyóvizek VÁZLATOK XV. Vizek a mélyben és a felszínen Állóvizek folyóvizek Az állóvizek medencében helyezkednek el, ezért csak helyzetváltoztató mozgást képesek végezni. medence: olyan felszíni bemélyedés, melyet

Részletesebben

A természet és a társadalom jövője a Kiskunsági Homokhátságon: egy nemzetközi kutatás tanulságai

A természet és a társadalom jövője a Kiskunsági Homokhátságon: egy nemzetközi kutatás tanulságai A természet és a társadalom jövője a Kiskunsági Homokhátságon: egy nemzetközi kutatás tanulságai Kelemen Eszter 4.5.2016 1 ESSRG Kft. Miért van szükség egy újabb kutatásra a Kiskunságon? A szárazodás és

Részletesebben

UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009

UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009 UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009 Sebes-Körös Biharugrai-halastavak Begécs-i halastavak Cefa (Cséfa)-i halastavak A Begécsihalastavakon 24 tó található, összesen 1175 ha területen

Részletesebben

A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései

A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései Tóth Sándor (KÖDU KÖVIZIG) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Siófok 2009. július 21. 4-2 Balaton közvetlen alegység 53

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY ÉRTÉKELÉS. - kivonat -

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY ÉRTÉKELÉS. - kivonat - INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY ÉRTÉKELÉS - kivonat - 2017. április Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. május - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1.1. A víztest neve: Kengyeli halastó 1.2. A víztest VOR kódja: AIG979 1.3. A víztest VKI szerinti típusa, a típus leírása: hasonló típus: 11 meszes kis területű sekély nyílt vízfelületű

Részletesebben

A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezésről. Duna részvízgyűjtő. általában. dr. Tombácz Endre ÖKO ZRt október 1.

A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezésről. Duna részvízgyűjtő. általában. dr. Tombácz Endre ÖKO ZRt október 1. A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés, Duna részvízgyűjtő A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezésről általában dr. Tombácz Endre ÖKO ZRt. Víz Keretirányelv A víz földi élet legfontosabb hordozója és alkotó eleme.

Részletesebben

VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ

VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Nyilvántartási szám: 00099/5/2009. A Duna-Tisza közi Homokhátság térségében a klímaváltozásból eredő hatások enyhítése és az alkalmazkodás lépéseinek megalapozása céljából megvalósítandó projekt két minta

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

A talajvízszint csökkenés és annak hosszú távú hatásai a tájban

A talajvízszint csökkenés és annak hosszú távú hatásai a tájban A talajvízszint csökkenés és annak hosszú távú hatásai a tájban Rakonczai János SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék J.Rakonczai@geo.u-szeged.hu wahastrat.vizugy.hu A Duna-Tisza közi talajvíz-csökkenés

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 28-i ülésére. A tájékoztatót készítette műszaki irodavezető

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 28-i ülésére. A tájékoztatót készítette műszaki irodavezető 6508-2/2011 T Á J É K O Z T A T Ó Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 28-i ülésére Tárgy: Tájékoztatás öntözőcsatorna kiépítésének lehetőségéről A tájékoztatót készítette Strobl

Részletesebben

A kavicsbányászat, valamint a víz- és termőföld védelme konfliktusának egyes kérdései

A kavicsbányászat, valamint a víz- és termőföld védelme konfliktusának egyes kérdései A kavicsbányászat, valamint a víz- és termőföld védelme konfliktusának egyes kérdései FAVA 2012. konferencia, Siófok dr. Balásházy László balashaz@enternet.hu A konfliktus lényege Kavicsbányászatra

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS - kivonat - 2013. március Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben