Tarot tananyagot összeállította: Tóthné Pető Mó nika év. Tarot

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tarot tananyagot összeállította: Tóthné Pető Mó nika 2014. év. Tarot"

Átírás

1 Tarot

2

3 A Tarot nem jóslás. Mire jó: Problémákat felismerni és a megoldáshoz utat mutatni. Döntésben segítséget nyújtani. A múltban és a jövőben való tájékozódást segíteni. A Tarot nem más, mint az időtlen bölcsesség képi ábrázolása. Megtalálható az emberiség mítoszaiban, az ezoter i- kus iskolák képzésében, és az emberi történelem különb ö- ző szakaszaiban. A TAROT elsősorban az önismeret eszköze. Az intuitív megközelítés fontosabb, mint a tudományos ismeretek. Hogyha a TAROT-ot valaki egyszerűen jóslásra akarja cs u- pán használni, akkor a lapok értelmét teljesen lesilányítja, lealacsonyítja. A TAROT nem jóskártya, legfőképpen a 22 Nagyarkánum nem az. A 22 Nagyarkánumnak is vannak kirakási módjai, de a lapok különböző élette rületeket, egyegy folyamat állomásait jelölik. Én nem szeretem és nem is használom a lapok állítólagos fordított jelentését, a l a- poknak nem a fenyegetés, a pá nik keltés a feladatuk, h a- nem kiutat mutatni, segíteni a kérdezőnek megtalálni a számára legjobb lehetőséget. A Tarot igazi szimbolizmus. Olyan nyelven beszél, amely az ember kollektív tudattalanjából fakad. Ezt ősidők óta hordozzuk magunkban. Minden emberben megvan a kép - értés, csak felszínre kell hozni.

4 Mivel a Tarot képei szimbolikus jellegűek, ez magyarázza azok sokértelműségét. Minden ábra magában rejti önmaga különféle aspektusait. Nélkülözhetetlen, hogy fehér gyertyát gyújtsunk a Tarot használatakor, mert a mondás is úgy tartja: Isten nevét szádra ne vedd, míg nem gyújtottál tüzet! A Tarot avatott ember kezében Isten üzenete és tanácsai! A Tarot mai formájában 78 lapból áll: 22 Nagy Arkánumból és 56 Kis Arkánumból. Az arkánum szó titkot jelent. Ma is vannak új kártyák, amik csak a 22 nagy arkánumból állnak. A Nagy Arkánum 22 kártyája képeket jelenít meg, amelyek mítoszokból vagy más hagyományokból ismerősnek tű n- nek. Az ábrázolás módja és stílusa mindig az adott kor í z- lését és a művész avatottságát tükrözi, de az egyes lapok szimbólum rendszere mindig azonosságot mutat.

5 A Tarot Atlantiszról származik, 22 szimbólumot tartalm a- zott, melyek a beavatási utakat jelképezték. Később kib ő- vült, így ma egy pakli 78 lapot tartalmaz. Az útmutatáshoz 22 lapot használunk. Atlantiszon egybefonódott a Kabbala ősi, titkos tudása és a Tarot tudása. Atlantiszról ez a tudás két irányba indult el. Az egyik Egyiptomba, a másik a Keltákhoz. Egyiptomból Mózes vitte tovább, tőle került Salamonhoz, a bölcs, tudós királyhoz. Őáltala került a Kabbala Júdeába, Jézushoz. A másik ágon Merlinhez került, a beavatott mágushoz, tőle Arthurhoz, így került a kelta papokhoz. Jézus és a kelta papok tudása a Grálban forrt össze.

6 A Tarot jelentése, megnyílni, hogy valami harmóniába k e- rüljön. Az Életfán lévő minden erő egy élő szimbólum, amely lét e- zik, és aktív hatással van az életünkre. A Világegyetemben semmi sem létezhet anélkül, hogy valami másra ne lenne hatással. A benne rejtőző erők és energiák megtestesítik az Univerzum egyes fejlődési szféráit és a magasabb rendű Tudat és energia egymásra épülő szintjeit. A különböző Szférákat huszonkettő vonal, út, ösvény kapcsolja egymá s- hoz. Ez a Tarot. Sok embernek az is gondot okoz, milyen kártyát vegyen. Én személy szerint a Rider Waite tarotot tartom a le g- jobbnak, ezen van a legtöbb szimbólum, amiből ősi titk o- kat lehet kiolvasni. A Rider Waitből bütyköltem össze a saját kabbalisztikus tarotomat. Érdekességként említeném meg Patik Márti és Sivák Enikő Fény tarotját.

7 Sokan úgy vetnek kártyát, hogy kapásból ítéletet mond a- nak a kérdező felett, lehetőséget sem adva neki a döntésben. Az a feladatunk, hogy a lehetőségeket megmutassuk, utat, utakat mutassunk. Hogy ezek után ő mit dönt, az már az ő dolga, neki kell a feladatát megoldania. A Kabbalisztikus Tarotnak 88 útja van, nem 78. A fán lévő 10 szefirát is útnak tekintjük. Mikor egy tarot lapot k i- raksz, fontos, hogy az melyik kettő szefira között helye z- kedik el. A lap két végén lévő szefira ugyanúgy meghatár o- zó, mint maga a tarot lap. A szefirákhoz is tartoznak bol y- gók, színek, tulajdonságok. A szefirák erejével gyógyító erőket tudsz bevonzani magadnak és másoknak. A szefirákhoz tartoznak a kabbala angyalai. 72 kabbala angyal van, őket be lehet sorolni a szefirákhoz, és a szefirákon belül, melyik világhoz tartoznak. A Kabbalában 72 erény, vagy Isten ereje található, őket nevezzük a kabbala 72 szent angyalainak. Velük egy mágikus rituálé kapcsán tudsz kapcsolatba lé p- ni, és kérni, igénybe venni a segítségüket. Ezek a kártyák önmagukban NEM működnek, CSAK a rituáléval. Ezek a rituálék évszázadok óta földalatti műhelyekben, titkos rendekben öröklődtek, öröklődnek ma is. Kabbalista Mágia: Olyan mágikus művelet, ahol az adott célt kabbalista módszerek segítségével érik el. Általában a Felső Mágia kategóriájába tartozó rituálékat takar.

8 A Smaragd tábla

9 Nagy Sándor macedón görög király és világhódító Kr.e. 332-ben elfoglalta Egyiptomot és 331-ben új fővárost alapított: Alexandriát. Nagy Sándor felkereste Ámon szent é- lyét és felnyittatta Hermész-Thotnak a sírját, ahol is rátalált Hermész múmiájára. A múmia kezében ott voltak a Smaragd Tábla lapjai, amelyek egyiptomi istenségek által jelenítették meg azt a mágikus misztériumot, amelyet ma a Tarot lapjainak nevezünk. Nagy Sándor nagy fontosságot tulajdonított ennek az eseménynek. A Smaragd Táblát m i- után lemásolták, és másolatait elhelyezték az alexandriai könyvtárban, Nagy Sándor szertartásosan ismét elteme t- tette. Később Kr.u. 300 évvel Juliánus Apostata római császár egyaránt üldözte a keresztényeket és a hermetikusokat is. Elégettette vagy a tengerbe dobatta az összes példányát az egyiptomi őstarotnak, azaz a Tabula Smaragdina képeit és szövegeit. Juliánus Apostata szerencsére nem tudta, hogy a királyok völgyében eltemettek egy Számeref nevű, Ízis z- nek szentelt papnőt, akivel együtt odatemették képes Sm a- ragd Tábláját is, amellyel bizonyára jósolt arisztokrata honfitársainak. A XVIII. században a sírt feltárták, és annak tartalmát elvitték Franciaországba, ahol felajánlották megvételre az akkor alakult Musée de Paris igazgatójának, Antoine Court de Gébelinnek, aki azt azonnal megvásárolta. Nem csupán megvette ezt a ritka példányt, de saját bevallása szerint kitalálta a Tarot szót az addig sok más néven hívott mágikus lapokat. Ezért a francia nyelv szabályainak megfelel ő-

10 en nem ejtjük a szóvégi t-t (mint pl.: pétit=kicsi). Gébelin elhatározta, hogy népszerűvé teszi a műfajt. Felkérte Aliette, álnéven Etteila barátját - aki gyönyörűen rajzolt -, hogy fesse meg az első európai formatervezett Tarot-t, az Etteila Tarot-t, majd ezt minden párizsi szalonban sikerrel népszerűsített. Mivel a divat Párizsból eredt, rövidesen Tarot lázban égett egész Európa. A Tarot mai formájának kialakítói sokkal inkább a figur á- lis ábrázolás irányába léptek előre, így kiteljesítve azt, ami eredetileg csupán betűkből, számokból és geometriai á b- rákból állt. Itáliában a középkor végén és a reneszánsz elején az egyes fejedelmi családok számára nagyon híres mesterek, festők készítettek házi Tarotot, így Leonardo da Vinci és Mantegna is. A Sforza-Visconti család majdnem teljes Tarot készlete, amely napjainkban fennmaradt, Bembo me s- ter műve. Európában először Marseille-ben és Lyon-ban tettek közé nyomdai eljárással sokszorosított Tarotot. Ez a régi marseillei Tarot. A Tarot európai történetében az első és legjelentősebb szereplő Antoine Court de Gébelin ( ) aki, halála előtt 3 évvel, 1781-ben írta meg fő művét Le Monde Primitif (Ősi világ), mellyel az volt a célja, hogy továbbvigye az eredeti aranykorról alkotott elméletét. Nézetei v a- lószínűleg a titkos társaságok által terjesztett ezoterikus tradíción alapultak, amely a Tarotot Toth egyiptomi istenségnek tulajdonítja. Gébelin volt az első, aki észrevette az

11 összefüggéseket a Tarot Nagy Arkánum és a héber ABC 22 betűje között. Aliette ( ) hivatásos kártyakészítő, asztrológus és kártyajós Etteila néven működött. Ő több kis könyvet is írt a Tarotról. A legjelentősebb művét Thot könyvének neve z- te el. Alphonse Louis Constant ( ) Eliphas Lévi írói álnéven publikálta műveit: A Nagy Mágia Dogmája és Rituáléja ( ) és a Mágia Története (1860). A Tarot rendszerét szintén ősi bölcsességnek tartja, de a Mózes előtti időkből, Henoch pátriárkától származtatja. A héber ABC - vel való összefüggés mellett felismeri, hogy minden ká r- tyacsoport tíz számozott kártyája megfelel a kabbalisták által használt Életfa tíz szephirotjának. A kabbalisták Isten nevét nem ejtették ki, csupán 4 bet ű- vel jelezték, annyira tisztelték. Innen származik a gyerty a- gyújtás elengedhetetlen szertartása: Isten nevét szádra ne vedd, míg nem gyújtottál tüzet! Lévi tanítványa, Jean-Baptist Pitois ( ) Paul Christian álnéven írt egy könyvet Mágia történet címen. Ő a Tarot és az asztrológia összefüggéseivel foglalkozott. Ő dolgozta ki a Tarot meditációt, és ő használta először az ARCANUM elnevezést. A Mágia története című könyvében arról ír, hogy a Tarot szimbólumait használták fel Ozirisz misztériumainak sze r- tartása során a beavatandók felvilágosítására. Szerinte a memphiszi nagy piramis útvesztőiben és termeiben a b e-

12 avatandónak félelmetes próbákat kellett kiállnia, s a lab i- rintusban végig haladni úgy, hogy egy nagy terembe érke z- zen végül, melynek a két oldalán lévő oszlopon 22+2 hieroglifikus festmény, ill. dombormű volt látható. Ezek a Tarot szimbólumok ősei voltak. A beavatandó személynek végig kellett haladnia ezek előtt a képek előtt, melyek a hierophantok titkos doktrínáit sűrítették magukba. Biz o- nyos Fény Pásztor, aki a szent szimbólumok őre, folyam a- tosan megadta a szükséges magyarázatokat a beavatand ó- nak. Sajnos a tudományos egyiptológia Hermésznek ezt a falon végigvonuló könyvét nem fedezte fel mind a mai n a- pig. Létezéséről nincs tárgyi bizonyítékunk, de létezése mégsem zárható ki, mivel a ptoleimaioszi korból né hány papiruszra festett egyiptomi Tarot lap maradt ránk. Ezek részben a British Múzeumban, továbbá a párizsi Néprajzi Múzeumban láthatók. Dr. Gerard Encausse álnéven Papus, Lévi nézeteit vallotta ben írt a Tarot-ról könyvet, melyben numerológiai vonatkozásokkal egészítette ki Lévi nézeteit. Ő társította először a Kis Arkánumot a négy elemmel: Botok=Tűz elem Kelyhek=Víz elem Kardok=Levegő elem Érmék=Föld elem Stanislas de Guaiata márki ( ) Lévi nagy csodálója volt ben találkozott Oswald Wirth ( ) nevű amatőr művésszel, és ők közösen alkották meg Lévi

13 szellemében a híressé vált Wirth Tarot-t. A XIX. század végén Angliában és az Egyesült Államokban ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a Tarot iránt. Arthur Edward Waite ( ) a századforduló körül sokat tett a Tarot kártya közérthetőbbé tételéért. Waite Amerikában született, de Angliában nevelkedett, nagy ismerője volt az okkultizmu s- nak. Tagja, később nagymestere lett az Aranyló hajnal titkos rendjének. Waite volt a szellemi atyja egy új Tarot kártyának, melyet kérésére egyik rendtársa, Pamela Coleman Smith rajzolt meg. A művész kézjegye PCS mind a 78 lapon megtalálható. Az eddigi Tarot kártyákon cs u- pán a Nagy Arkánumok, az udvari figurák és esetleg az ászok voltak illusztrálva. A Waite által megálm odott csomagban a fennmaradó 36 lap is képekkel van illusztrálva. Ennek következtében az ő Tarot-ja ma a legelterjedtebb, és magyar nyelven ehhez áll a rendelkezésre a legrészlet e- sebb irodalom. Rider-Waite Tarot néven kapható a kártya. A Tarot eredetének egy másik elmélete: Eliphas Lévi sz e- rint a Tarot a héber beavatottak bölcsességének szintézise. A nevét a héber szent könyv a Tóra kör alakban és fordítva olvasott betűitől kapta. A jeruzsálemi főpapok sálja a szerafim 22 szétkapcsolható részből állt, mindegyik részen a héber ABC egy - egy aranyból cizellált betűje volt. Amikor súlyos kérdés előtt állott a közösség, szétkapcsolták a szerafimot és sorsot v e- tettek vele.

14 A szerafim misztériumait néhány bölcs kabbalista perg a- menre vagy bőrre, majd később egysze rű papírlapokra másolta. A héber ABC és a kelta ABC is 22 betűből áll. A héber ABC-ből származó Tarot rendszerekben a 8. lap az Igazság és a 11. az Erő. A kelta eredetű Tarot - rendszerekben a 8. lap az Erő és a 11. az Igazság. A héber rendszerű Tarot Dél-Franciaországban (Marseille és Lyon), Spanyolországban és Itáliában terjedt el, míg a kelta eredetű Britannia területén terjedt el először, és ezt Merlin-féle Tarotnak nevezik. A két rendszer hatott eg y- másra az idők folyamán, ezért ma már itt is, ott is lé teznek olyan Tarot rendszerek, ahol felcserélődik ez a két lap. De ennek nincs jelentősége, mert minden kártyát úgy kell használni, ahogy azt megalkották! A Tarot 22 Nagy Arkánuma, amely a kabbala legfontosabb része, a számok tudománya is. A kabbala első t íz alapfogalmát a kabbala mesterei a tíz szefirának, együttesen szefirotoknak nevezi. Összességükben az Isten értelmi megnyilvánulását jelentik. A Szefirotokat Életfaként szokták ábrázolni úgy, hogy egy - egy Szefirát egy körbe foglalnak. A 10 kört, amelyek a fa levelei 22 ág, ill. vonal köt össze. Ez a 22 ág megfelel a h é- ber ABC 22 alapbetűjének, azaz a Tarot 22 Nagy Arkánumának. A híres delphoi jóshely bejárata fölé két jelmondat volt vésve: Ismerd meg önmagad! Légy békés!

15 A kínai mondás szerint: Egy kép többet mond száz szónál. Ezek lehetnek a Tarot alapgondolatai. Magyarországon a leghíresebb és legelterjedtebb magyar Tarot a Kazanlár Emil által festett kártya. A művész Pe r- zsiában, a mai Irán területén született, és csak 23 éves k o- rában költözött Magyarországra, édesanyja hazájába ben készült el a 80 Tarot festménnyel. Tarot lapjait részben a keleti világ színeiben és formáiban, másrészt a magyar mondák és népművészet formájában alkotta meg. Ezért ő ökomenikus Tarotnak is nevezi. Ha a Tarottal dolgozol, csinálj félhomályt, gyújts fehér gyertyát, lehet rajta Angyal, Mária, Jézus. Füstölőt is használhatsz, a füstje könnyebben ráhangol a spirituális szintedre. Régebben a Tarotot csak a misztérium iskolákban oktatták Kabbalával együtt. Manapság az a divat, hogy elmennek az emberek, vesznek egy pakli kártyát és egy könyvet, előképzés és tudás nélkül nekiállnak jósolgatni. Ha nincs veled született képességed, vagy nagyon jó beleérző képességed, akkor csak játszad o- zol a lapokkal. Régebben a Tarotot csak a Kabbalával együtt oktatták, éveken át.

16

17

18 Az Életfa, mint térkép magában rejti önmagunk megism e- résének minden szintjét, a spirituálist, a mentálist, az é r- zelmit és a fizikait. A megoldásokhoz kulcs ezen a térk é- pen az Életfa. Az Életfán lévő minden erő, egy élő szimbólum, amely l é- tezik, és aktív hatással van az életünkre. A Világegyete m- ben semmi sem létezhet anélkül, hogy valami másra ne lenne hatással. A benne rejtőző erők és energiák megtest e- sítik az Univerzum egyes fejlődési szféráit és a magasabb rendű Tudat és energia egymásra épülő szintjeit. A külö n- böző Szférákat huszonkettő vonal, út, ösvény kapcsolja egymáshoz. Ez a Tarot. A Kabbala négy világa: Atzilut: a Szellem világa. Briah: a Gondolat világa. Yetzirah: az Érzés világa. Assiah: a Vágyak világa. Mind a tíz Szefira megjelenik a négy világban. Az Atzilut világában, saját lényegükben jelennek meg, mint archetipikus erők, őstípusok, vagy emanációk, és mindegyik magán hordozza Isten egy nevét. A Briahban, mint arkangyalok jelennek meg és mindegyik név jelzi azt a képességet, amely annak az arkangyalnak a tulajdona. A Yetzirahban, ami Forma öltés és a Teremtés világa úgy jelennek meg, mint teremtő lények házigazdái, úgymond az Angyalok kórusai.

19 Végül a negyedik világban az Assiahban, mindez a négy elemben nyilvánul meg. A 10 Szefira, és a huszonkettő ösvény adja ki, a Bölcsesség harminckettő útját. Ezek mindegyike, egy kapu a magas szellemi tudás megismeréséhez. Az Életfához tartozó négy világ és azon belül lévő hét szint Erő nevei és hozzá rendelt tulajdonságaik. Atzilut, az első világ: 1. szefira: Kether - Legmagasabb hatalom - A Szellem világa Istennév: EHEIHEH Ő az ősállapot, a Semmi, a Tiszta Világosság tudatának a szintje. Az Én. Az Első sík. A legbelsőbb temploma, kor o- na. Színe: Fehér Kether, kapcsolat Istennel, fehér, összegző, tisztaság, á r- tatlanság, tisztalelkűség, egyenesség, harmónia, megbék é- lés, béke, teljesség, becsületesség, tudatosság. Hangja: B Hozzá rendelt bolygó: Plútó A szellem szintje. Arkangyal: METATRON Az összes angyali lény közül a leghatalmasabb. Feladata, hogy erőt adjon az emberiségnek. Angyal: CHAIOT HA KADESH Más néven az Élő Szent Teremtmények rendje. Ők a szer e- tet, a fény, a tűz angyalai. Úgy is emlegetik őket néha, hogy Szerafim, Szeráfok. Feladatuk: segítik az ember személyes fejlődését.

20 A KETER SZEFIRÁVAL való kommunikálás nagyobb kre a- tivitást, információt ad a végső célról, és belső lelki ad o- mányok felidézéséhez és megszerzéséhez vezet. Briah, a második világ: 2. szefira: HOCMAH - Abszolút bölcsesség - A Gondolat világa Istennév: JAH JEHOVAH A mennyei szférák, szellemi akarat, cél, bölcsesség. Önfe l- áldozás. A második sík. A bölcsesség világának legtisztább formáját jelenti. Itt találhatók a csillagok, mennyek, am e- lyek megtapasztalása által magu kat a csillagokat is elérhetjük. Színe: Gyöngyszürke Chokmah, az inspiráció székhelye, szürke, tétlenség, k ö- zöny, elszakadás, meghatározhatatlanság, alázatosság, szegénység, szomorúság. A cél és a kezdeményező erő ti t- kainak felfedése, a bölcsesség gyarapítása, az egyetemes terv e világban való megnyilvánulásának felismerése. Hozzárendelt bolygó: URÁNUSZ Hangja: A Arkangyal: RATZIEL A rejtett dolgok tudásának hercege. Feladata, hogy elv e- zesse az embert a magasabb rendű bölcsességhez, hogy értsük a világegyetem működését. Angyal: AUPHANIM Az örvénylő erők angyali rendje. Feladatuk, hogy hozzás e- gítsenek ahhoz a szellemi tapasztalathoz, hogyan talál kozhatunk ISTENNEL.

21 3. szefira: BINAH - Végtelen értelem - A Gondolat világa Istennév: JEHOVAH ELOHIM Az isteni megnyilatkozás, mely felfedi az Élet és a Tere m- tés tökéletességét. A szellemi szeretet. A második sík. A nagy tenger. Tudat. Az ételem, megértés, csendesség, kapzsiság. A szellem szintje. Színe: Fekete. Binah, az a hely, ahol a tapasztalat, a tudás és az inform á- ció egybeolvad, fekete, mélység, komolyság, szigorúság, titok. A csend és a titoktartás titkainak felfedése, a megé r- tés gyarapítása, annak felismerése, hogy mindennel egy. Hangja: A Hozzárendelt bolygó: NEPTUNUSZ Arkangyal: ZAPKIEL Ő a gonosz elleni harc hercege. A segítségével megérthe t- jük azokat a dolgokat, melyekkel szembesülni fogunk, amelyekkel meg kell küzdenünk. Megtanít arra, hogyan legyünk úrrá rajtuk. Ő őrzi az Akasha - krónikát. Angyal: ARALIM Erősek és hatalmasak. Életünk küzdelmes harcaiban seg í- tenek, mindenben jelen vannak, ami az Anyaföldön van fűben, fában, orvosságban. Segítenek az Anyafölddel b i- zalmas kapcsolatot kialakítani. 4. szefira: HESZED - Jóság - A Gondolat világa Istennév: EL A Mindenható. Birodalmára a dicsőség, a kellem ragyogás, és a pompajellemző. Itt található a könyörület, az eng e-

22 delmesség, a büszkeség, és a képmutatás tulajdonsága. A harmadik sík. A lélek szintje. Színe: kék Chesed, a feltétel nélküli szeretet és megbocsátás székh e- lye, kék, mennyei boltozat, szemlélődés, kegyelem, hűség, hit, lélek, gyengédség, jóság, érzékenység, érzelem, köt ő- dés, ideális létezés. Hangja: G Hozzá rendelt bolygó: JUPITER Arkangyal: ZADKIEL A kegyelem a jótékonyság hercege. A keleti szél kapujának az őrzője. Ő volt Ábrahám őrangyala. Angyal: KASMALIM A ragyogó angyali rendhez tartozó Saszmalimokon keres z- tül nyilvánítja ki akaratát az Isten az embereknek, és az egész világnak. 5. szefira: GEBURA - Igazságosság, szigorúság - A Gondolat világa Istennév: ELOHIM GEBOR A MINDENHATÓ ISTEN. A csaták ura. A gonosz ítélője és bosszúja. Ő az, akinek lépései villámokat és lángnyelveket szórnak. Eltörli a hatalmat, és utat nyit az új világr end felé. A szigorúság a hatalom és az erő szintje. A bátorság és kegyetlenség tulajdonsága. A negyedik sík. A hatalom temploma a lélek szintje. Segít a régit eltörölni az újat, felfedezni. Színe: piros

23 Geburah, a fegyelem és tisztánlátás székhelye, vörös, vér, életerő, princípium, aktivitás, hév, spirituális tűz, szer e- lem, bátorság, elvonulás. Hangja: F Hozzárendelt bolygó: MARS Arkangyal: KAMAEL Az erő és a bátorság hercege. Megvédi a gyengéket és azokat, akikkel igazságtalanul bántak. Angyal: SZERAFIM A Szeráfokat néha hatalomnak is nevezik. Ők vigyázzák az ártó gonosz szándék beteljesülését az életünk folyamán, ha bántani akarnának minket. 6. szefira: TIFERET - Szépség - A Gondolat világa Istennév: JEHOVAH ALOAH VA-DAATH A tudás és bölcsesség ura. EZ a hely az emberi fejlődés csúcspontja. Itt futnak össze a Szefirákat összekötő ösv é- nyek. A térkép központja. A gyógyítás a tanulás a bőség helye. A lélek szintje. A lélek helye. Központ. A negyedik szint. A szépség megismerése. Színe: Aranysárga Tifereth, az igaz én székhelye, arany, intellektuális tökély, a szellem kincsei, vitathatatlan igazságok, elpusztíthata t- lan javak. Hangja: F Hozzárendelt bolygó: NAP Arkangyal: RAPHAEL

24 A tisztaság, a szépség, a gyógyítás, és az élet angyala, aki segítséget nyújt a gyógyító jellegű energiák kiválasztás á- ban és hasznosításában. Úgy is nevezik az isteni gyógyító. Angyal: MALACHIM Ők az angyali királyok. Legfőbb feladatuk az, hogy a Fö l- dön és az emberek életében csodákat hajtsanak végre. Yetzirah, a harmadik világ: 7. szefira: NECA - Győzelem - Az Érzés világa Istennév: JEHOVAH TZABAOT Ő a seregek ura. Az érzelmek világába vezet, megérthetjük az emberi kapcsolatok, a szerelem, és a művészetek vil á- gát. Itt erősödik, fejlődik ki az inspiráció, ihlet, sugallat, kreatív képesség, alkotóerő és az önzetlenség. Ez a szépség kertje. Érzések győzelem helye. A lélek szintje. Színe: zöld Netzah, az ösztön és nemiség székhelye, zöld, vegetáció, életnedv, cselekvő tüzet tápláló víz, bujaság, bágyadtság, lustaság. Hangja: E Hozzá rendelt bolygó: VÉNUSZ. Arkangyal: HANIEL Ő a szerelem és egyetértés főangyala, valamint a művész e- tek patrónusa. Angyal: ELOHIM ISTENT-ISTENNŐT jelent. Az embert arra késztették, hogy létre hozza azokat az Istenségeket, akik a vallásokat és a mitológiákat benépesítették. A vallások fővédelmezői

25 az emberiség vezetőinek a lépéseit vigyázzák. Elohim a Hazavezetés angyala, az elhunytak lelkét vezeti a Fénybe. 8. szefira: HOD - Örökkévalóság - Az Érzés világa Istennév: ELOHIM TZABAOT Ő a seregek ura. Bölcsességben egyetértésben uralja a világegyetemet. Itt tehetjük teljessé a tanulást, a kommun i- kációt Megtanulhatjuk a ke reskedelmet, a szerződéskötéseket, a varázslást, a materializálást, és a demateria - lizálást. A Seregek Ura ellenőrzi a világ tudományos fejlő - dését. A lélek szintje Az igézetek háza. A gondolatok, a pompa, az igazság, és a becstelenség helye. Színe: narancs Hod, az információk és kommunikáció székhelye, narancs, láng, materiális tűz, vehemencia, szenvedély, szilaj, k e- gyetlenség ösztöne, egoizmus, cselekvési vágy. Hangja: D Hozzárendelt bolygó: MERKÚR Arkangyal: MICHAEL Ő a ragyogás és a bölcsesség hercege, valamint a nagy v é- delmező. Őt tartják a MERKÚR lelkének. Ő adja a türelem ajándékait. Veszélyben MIHÁLY, mind g mellettünk áll. Angyal: BENI ELOHIM Ők az ISTEN fiai. Feladatuk, hogy az isteni tudást az e m- beri értelem megnövelésével eljuttassák az emberekhez. ISTEN megismerésére ösztönöznek.

26 9. szefira: JESZÓD - Termékenység - Az Érzés világa Istennév: SHADDAI EL CHAI Ő a MINDENHATÓ ÉLŐ ISTEN. Itt megismerhetjük az okokozati rendszer összefüggéseit. Erősödik a függetlenség a dolgok ismeretében. Kifejlődik az inspiráció és egy mag a- sabb rendű szellemiség. A hatodik sík. Függetlenség. A ti t- kos völgy. Az érzés világa. Színe: Ibolya szín Jeszód, az emberi egónak és az álarcnak a székhelye, m e- lyet a nyilvánosság előtt viselünk, lila, indigó, intellektu a- litás, felfogó készség, miszticizmus, tanítás, az ész és érz e- lem összeegyeztetése, meditáció, tapasztalat, tudás. Hangja: C Hozzárendelt bolygó: HOLD Arkangyal: GÁBRIEL Ő az igazság angyala és a paradicsom őrzőjének a feje. I n- nen vezet az út az összes többi Szefirához tudatszintekhez. Ez a remény adománya, hogy mindig megmaradjon a h i- tünk. Angyal: KERUBIM Ők a fény és a dicsőség angyalai, valamint a mennyei feljegyzések őrzői. Ezek tartalmazzák az összes információt, a múlt, a jelen, és a jövő embereiről valamint a történ é- sekről.

27 Assiah, a negyedik világ: 10. szefira: MALKUTH - Valóság - A Vágyak világa Istennév: ADONAI HA ARETZ Ő a Föld ura, a látható Univerzum. Az emberiség birodalmának ISTENE, aki a legközvetlenebb hatást fejti ki fizikai életünkre. Megtanulhatjuk, hogy mi a jó és mi a rossz, merre menjünk és merre ne, mikor dolgozzunk, és mikor pihenjünk. Itt találhatók a tunyaság és kapzsiság bűnei. Sok - sok tapasztalási lehetőség a fejlődésre. Felfedezhető itt az Univerzum és a Világ működése. A gyönyörök mez e- je. A test az érzetek, a felismerés, a kapzsiság, és a vágyak világa. A személyiség szintje. A földi királyság. A hetedik sík. Színe: olajzöld, vöröses barna, citromsárga, fekete. Malkuth, a fizikai valóság és a tervek végrehajtásának székhelye, zöld, sárga, vörös, barna, fekete. Vegetáció, életnedv, cselekvőtüzet tápláló víz, bujaság, bágyadtság, lustaság, fényes sugárzás, objektív megnyilvánulás, test, rögzítés, stabilitás, aratás, méz, munka révén megszerzett javak, vér, éltető princípium, aktivitás, hév, spirituális tűz, szerelem, bátorság, elvonulás, fa, túlélés, tradíció, babona, koncentráció, elszigeteltség, fenntartás, diszkr é- ció, mélység, komolyság, szigorúság, titok. Hangja: A Hozzárendelt bolygó: FÖLD Arkangyal: SZANDALFON Őt az imádkozók hercegének nevezzük. Közvetíti és viszi az emberek imáit a Királyok Királya elébe. Segítségével

28 dől el, hogy mi lesz a születendő embrió neme. Raj ta keresztül lehet kapcsolatba lépni Metatron arkangyallal és a Szentlélekkel. Angyal: ASIM Ők a Tűz lángjai és lelkei, azok a Szentek, akik a legszor o- sabb kapcsolatban vannak a Földdel. Az Áldott Lélek ren d- jébe tartoznak.

29 A tarot egy tökéletes önismereti kártyajáték. Választ ad a következő kérdéseidre: Ki vagyok én? Mit akarok az élettől? Mi az, amit elrejtek a külvilág elől? Mi az erősségem? Mi a gyengeségem? Honnan jövök? Merre tartok? Kik a támaszaim? Kik gátolnak? És hosszan, nagyon hosszan sorolhatnám a kérdéseket... A kártya megmutatja, honnan indulok, és hova érkezem. Kártyát rakhatsz magadnak is. DE! Ne légy elfogult önm a- gaddal. Ha így teszel, inkább bízd rá másra, hogy a veled kapcsolatos dolgokra kirakjon lapokat. A lapok jelentését olvasd el többször, és utána meditálj rá, mi számodra a mondandója.

30 Ha megfogdosták a kártyáidat, és úgy érzed, nem tiszta, csinálj egy energetikai húzást. (avatás) Előtte csináld meg a kabbala keresztet. Húzz az ujjaddal energiát fentről a homlokodhoz, érintsd meg, és erőteljesen vibráld: ATEH (Tiéd) Érintsd meg a mellkasodat, és vibráld: MALKUTH (a hat a- lom) Érintsd meg a jobb vállad, és vibráld: VE-GEBURAH (és az erő) Érintsd meg a bal vállad, és vibráld: VE-GEDULAH (és a dicsőség) Keresztezd a karjaid a mellkasod előtt, és vibráld: LE - OLAM (mindörökké) Tedd össze a két kezed a mellkasod előtt, és vibráld: AMEN (így legyen)

31 A KÁRTYA AVATÁSA, ENERGETIKAI BEHANGOLÁSA A Földnél kezdd el, és ott is fejezd be. Só helyett haszná l- hatsz kristályt, olyat, amilyen Neked tetszik. Sorrend: Föld, Éter, Tűz, Levegő, Víz, Föld. Az éternél csengess a csengővel a lapok fölött.

32 Útmunka: Magad elé képzelsz egy ajtót, amin rajta vannak ugyanazok a szimbólumok, képek, mint a kártyán. Lassan h a- ladsz az úton az ajtó felé, belépsz, majd figyeld meg, m i- lyen érzések jönnek elő benned. Az úton kiválaszthatod az egyik szefirát (ami konkrétan ehhez a laphoz tartozik, amivel dolgozol), dolgozz vele ugyanígy. Nézd meg a szefira színét, formáját, és hagyd, hogy átjárjon az ereje, a színe. Majd fordulj meg, és indulj el az ajtó felé, lépj ki rajta, menj újra a Tarot úton, de most a másik szefirába lépj be. Figyelj az érzéseidre, mit látsz, mit hallasz, mit érzel. Egy kártyával és a hozzátartozó két szefirával do l- gozz 2-3 hétig, majd csak ezután lépj a következő Tarot ú t- ra. Honlapomról letöltheted írásos formátumban a tarothoz kapcsolódó általam írt meditációkat pdf könyv formát umban. Címe: Spirituális utazások. ( /render/spiritualis-utazasok)

33 Elemzés Figyelj arra, hogyan beszélsz. Gondold végig, mit akarsz közölni, és törekedj arra, hogy a másik minél pontosabban azt értse meg ebből, amit Te akartál mondani. Figyelj az árnyalatokra, a hangsúlyra. Nem az a célod, hogy me g- ijessz másokat, vagy bekorlátozd őket egy lehetséges jövő képbe. Figyelmeztesd őket a szabad akaratra, a felelőssé - gükre saját maguk és mások iránt. Arra törekedj, hogy a saját kezükbe vegyék a sorsuk irányítását. Példákkal lehet a legjobban tanítani. Mutass rá arra, hogy minden helyzetből van kiút, lehet ő- ség, csak meg kell találni. Van, amikor ez külső lehetőség, ám van olyan is, amikor a szemléletmód megváltozása segíti elő a harmónia létrejöttét. Segítsd abban, hogy felt e- gye magának a kérdést: miért? És figyelj arra, hogy a me g- felelő válaszokkal távozzon tőled, hiszen ameddig vala ki a körülményeit, családját, a főnökét vagy bárki mást hibá z- tat, addig nem képes változtatni. Mindig az egyénben gy ö- kerezik a probléma, és annak megoldása is.

34 Kirakások Általánosságban a hármas kirakást alkalmazzuk. Megkeverem a kártyákat, majd rakok balról jobbra. Ha k e- vésnek érzem a 3 lapot, teszek mellé még kettőt, es e tleg hármat. Atlantiszi kirakás Keverek, majd a lefordított paklit elkezdem kirakni balról jobbra, 7 lap 3 sorban, a 22. lapot felül középen helyezem el. Anyagi gond: Érzelmi gond: Spirituális gond: alsó sor középső sor felső sor

35 Amit kívánok, a spirituális sor mutatja. Ami megvan, azt az anyagi sor mutatja. szint = szellemi/spirituális-szint szint = pszichikai/érzelmi-szint szint = anyagi/testi-szint Erről a kirakásról részletesen Eckard Strohm Atlantisz mestertudása könyvében olvashatsz. Ajánlom ennek az 1. részét is, Atlantisz angyalai, abban is van hasznos infó. Megrendelhető a Fénykiadó Kft.-nél, oldalon. Gyerek-kérdés: Bal alsó sarokban Hold és Ördög együtt - tudatosan akarja. Jobb alsó sarokban Hold és Ördög együtt - csak érzi, hogy kellene neki a gyerek. Ha felül vannak ezek a lapok, csak kívánság a gyerek. Anyagi gond Érzelmi gond Spirituális gond Diadalszekér Főpap Főpapnő Halál Uralkodó Uralkodónő Nap alsó sor középső sor felső sor munka, hivatás spirituális kérdés férfinél spirituális kérdés nőnél betegség, új kezdet partner férfinél partner nőnél pénzügyi dolog, siker

36 Szerencsekerék Világ személyes karma világ karma Igen-Nem kirakási mód: Húzz egy lapot magára a problémára, majd még hármat arra, mi várható, ha az adott témában igennel döntesz. Húzz ki még hármat arra, mi történhet, amennyiben a döntésed nem. A három-három lap a fenti egyszerű kiraká si mód értelmezése szerint zajlik. (Fizikai, asztrális, mentális vagy any a- gi, lelki, szellemi, vagy múlt, jelen, jövő.)

37 Hexagramm kirakás (T.P.M. munkája)

38 Az Életfa kirakás (T.P.M. munkája), (kép: netről)

39 A kirakást a 0-tól kezdd el A számok mellett találhatókból nem kell mindre választ adni-kapni, egyet válassz ki. 0.: Dááth, tudati világod 1.: Keter, tudatosság, megbékélés 2.: Chokma, alázatosság, inspiráció 3.: Bina, tudás 4.: Cheszed, érzelem 5.: Gebura, életerő, aktivitás 6.: Tiferet, igaz én, valódi arcod 7.: Neca, emberi kapcsolatok 8.: Hod, kommunikáció 9.: Jeszód, tapasztalat, álarc 10.: Malkuth, tervek, javak vagy 0.: Most mi foglalkoztat 1.: Hogyan valósítod meg önmagad 2.: Függetlenség 3.: Min kell változtatnod, hogy képességedhez hozzáférj 4.: Alázat, engedelmesség 5.: Bátorság, hűség 6.: Büszkeség, odaadás 7.: Önzetlenség, felelősség 8.: Tanulás, becsületesség 9.: Bizalom, biztonság 10.: Tehetetlenség, anyagiasság, fegyelem

40 Pentagramma kirakás (kép: netről)

41 Asztro kirakás (kép: netről, felirat T.P.M.) Keverek, majd oda helyezek lapokat, amire kíváncsi v a- gyok, de akár mind a 12 mezőt kirakhatom.

42 LAPOK ÉRTELMEZÉSE

43 0. A Bolond A spontán tüzes tudati energia. Az út Kether-Plútó és Chokmah-Uránusz között. Az út Isten és a bölcsesség között. A gyermek archetípusa. Azt jelenti, hogy a szabad akarata révén a rendből kihu l- lott ember mindentől szabad. Aki ebben a minőségben van, rendelkezik a tökéletes újrakezdés lehetőségével. Minden nyitott, minden lehetséges, semmi nincs eldöntve. Istenbizalom. Ideges, kritikus emberek. Spontán tüzes t u- dati energia vezérli őket. Kész vagy az újrakezdésre, talán a minőségi változásokra is. Engedd el magad, rugaszkodj el akkor is, ha a félelem újra és újra megpróbál visszatartani. Bízz szíved szavában. Nyitottság, bizalom, kockázatvállalás, hűség önmagun k- hoz, szabadság, függetlenség, kreativitás, teljesítőképe s- ség, ugrásszerű fejlődés, a szív szavának követése. Figyelj a dolgaidra, nézz mögé az eseményeknek. Kalandos kutatás, lelkesedés, ösztönösség, választható l e- hetőségek, vágy, kielégülés, merészség. A mások iránti é r- zékenység hiánya. Állandó szórakozottság. Zaklatottság, meggondolatlanság. A részletek figyelmen kívül hagyása. Éretlenség, naivitás, akaratgyengeség. A Bolond egy új életciklust szimbolizál. Megvannak az adottságai és a belső energiája ahhoz, hogy megmutassa magát, ha eszközt és módot talál az önkifejezésre. Lelk e- sen várja, hogy új tapasztalatok és élmények érjék. Elfogulatlanul választ a több lehetséges út közül, de való színűleg

44 hiányzik belőle a józan ítélőképesség, és hajlamos arra, hogy ösztönösen, megfontoltság nélkül cselekedjen. Karmikus lecke: Óvatosságra int, ne legyenek illúzióid, világosan és józanul gondolkodj, mielőtt cselekednél. Túlzottan álmodozó vagy, ne akarj próféta lenni. Ne hazudozz, mert lebuksz.

45 1. A Mágus Az akarat kinyilvánított tudati energiája. Az út Kether-Plútó és Binah-Neptunusz között. Az út Isten és rend között. A Teremtő, a teljesség archetípusa. Az anyagba csúszott, és ott az egy minőségét megjelenítő mágust jelenti a szám. Ő az anyagi világ ura. E szám sz e- rint az, az ember feladata, hogy rendelje egóját a tudatos énje alá, a mindenség akarata alá, hogy az élet tudatos urává váljon. (Hogy feketéből - fehér mágus legyen.) Merkúr, kommunikáció, a kommunikáció minden lehet ő- ségének játékos megközelítése, hajlékonyság, zsenialitás. Fortélyosság és belső bölcsesség, alapvető ösztön ös megérzés. Olyan személy, aki összhangban van az élet cikl i- kusságával. Az akadályok legyőzésének képessége, és azaz adottság, hogy valaki a dolgokat a saját akarata szerint képes alakítani. Manipulációs helyzetek. Olyan ember, aki nem fél használni veleszületett erőteljes képességeit. L e- leményesség, kreativitás, szabad akarat, az energiák öss z- pontosítása egy cél elérése érdekében, fantázia, önállóság, nagy önbizalom, akaraterő, jó tervek megvalósítása, az eszmék cselekvéssé alakítása, céltudatosság, tekintély, kézügyesség, találékonyság, függetlenség, önfe gyelem, fortélyosság, erőteljes személyiség, hatalom, jó szervezőké s- zség, bölcsesség, erő.

46 Karmikus lecke: Meg kell tanulnod a lelkesedést, a bizalmat, a tervek kiv i- telezését. Így tudsz mágikus sikert aratni. Ha az erőd és készséged megvan, nincs számodra lehetetlen. gyakorold a belső erőd hatalmát. Azt akarom, hogy én legyek a mego l- dás.

47 2. A Főpapnő A tagadó tudati energia. Az út Kether-Plútó és Tifereth-Nap között. Az út Isten és a fény és közép között. Isten döntött. A döntés által minden más lehetőség tagadott. A szűz archetípusa, a bölcsesség száma. Aki ebben a számban rezeg, az ott tart a feladatában, hogy szembesülnie kell a kétségei, félelmei folyamával, hogy e l- érje a bölcsességet. Amikor már bízik önmagában és a gondviselésben, megérkezett a szám harmonikus rezgése i- be. A Főpapnő a spirituális világ végső célját személyesíti meg, emellett a tudatalatti és az intuíció jelképe is. Ebben a szakaszban páratlan lehetőség van a bölcsesség és a tudás megszerzésére, vagy a megvalósult, de még fejl ő- désre váró tervekhez. Itt egyensúlyban van a pozitív és a negatív, a női és a férfi, a szellemi és a fizikai oldal. (Okkult kifejezéssel élve a Főpapnő a titkok és a misztikus erők őrzője, és médiumi és tisztánlátó képességei által a boszorkányok vezetője.) A bölcs asszony, a jó tanácsot adó prófétanő, bölcsesség, érzékenység, intuíció. A tanító. Pozitív irányító erő és h a- tás. Derű, tanulás, felvilágosultság, jövőbelátás, médiumi képességek, a természet erői, művészi adottságok, kreatív képességek, intelligencia. Az érzelmi kötelékek elkerülése, érzelmi kontroll. Olykor kegyetlenségre vagy bosszúálló természetre is utalhat. A döntéshozatalnál mi ugyanúgy

48 kizárunk minden mást. A döntéshoza tal egy tanulófolyamat. A megtagadó, nemet mondó tudati energia jellemzi. A f ő- papnő eldönti az utat, az összes többi lehetőségre nemet mond. Ügyelj függetlenségedre. Hold, az intuitív erők megközelítése, gyógyulás, függetle n- ség, belső kiegyensúlyozottság, fokozott öntudatosság. Karmikus lecke: Szellemi ajándék, itt dől el a tudás, a tudás maga az élet. A tudás önmagában kevés, fejlesztened kell magad. Ne legyél ennyire konzervatív, dogmatikus, mert akkor nem tudsz haladni. Ismerd meg a saját korlátaid.

49 3. Az Uralkodónő A világító tudati energia. Az út Chokmah-Uránusz és Binah-Neptunusz között. Az út bölcsesség és rend között. Az anya archetípusa. A feltétel nélküli elfogadás, és szeretet rezgéseit hordozza. Aki ebben a számban rezeg; annak szembesülni kell a feltétlen és odaadó szeretet érzéseivel, az anya szerepével. Ez az egyik legnőiesebb rezgés, mely biztosítja a család v é- delmét, szeretetét, az érte való teljes odaadást. A tökéletes passzív befogadás megtanulása a feladata. (Úgy gondos kodik, hogy ő a passzív.) Ez az út az együttműködésre sarkall. Ez a passzív és aktív legmagasabb szintje. Az ember meg akarja tanulni és élni az együttes munkát a házasságban, a családban, a partne r- kapcsolatban, szer elemben. Meg akarja tanulni a közöss é- get és barátságot. Szeresd felebarátodat, mint önmagad. Meg akarja tanulni a te fogalmát, esetleg hajlamos az eg o- izmusra, hogy magányos maradhasson, fél a közelségtől. Érettséget, termékenységet, termőképességet jelképez, v a- lamint a gyümölcsöző anyaföldet m inden szinten, a teremtményekben is, legyen szó akár állatokról, akár emb e- rekről. Az emberek szintjén a művészetek, a tudományok és a mindennapi élet eredményességét szimbolizál ja, emellett pedig terhességet és anyaságot vagy apaságot is jelképez. Eredményesség, termékenység, terhesség, kreat i- vitás, tehetség, fejlődés, tevékenység, anyai szeretet, anyaság, női hatás, anyagi jólét. Olykor körmönfontság,

50 női praktikák. Ihlet, vezető személyiség, sikeres nő, a puszta tényeken alapuló döntés megszületése, gy akorlatiasság, döntésképesség, megérzések, védelem, hűség. Karmikus lecke: A lényeg, hogy létrehozz egy közösséget - házasság vagy egyéb formájában. Keress egy szilárd köteléket, és fejlődj konfrontáció nélkül.

51 4. Az Uralkodó Az intuíció által vezérelt cselekvő tudati energia. Az út Chokmah-Uránusz és Tifereth-Nap között. Az út a bölcsesség és fény/közép között. Az apa archetípusa. (Az emberben lévő férfi princípium megjelenítője.) Megjeleníti a szám a racionalitást, a mindennapi életb en való helytállást, a kétkezi munkát, és a vezetést. Jelenti még az álla n dóságot, a rendet, a fegyelmet, a folyamato s- ságot. Akiben ez a szám rezeg, azt a késztetést kapja, hogy állja meg a helyét a mindennapi életben. Ezt a hivatását csak alázatosan tudja betölteni. Ő a kezdeményező aktiv i- tás megjelenítője. Csak a szeretet vezet célhoz. A szeretet soha nem racionális, hanem meglepő, átvágtat az életen. A szeretet több mint egy érzés, érzésnek nem kell lennie. A szer etet a szellemi ráfordítás, a megértés, a felelősség. Kos, pionír, felfedező, vezető, kezdeményező, kreatív bö l- csesség, kiemelkedő vezetői tulajdonságok, tetterő, k a- landvágy, újrakezdés, apaság, tekintély. Ha ezen az úton jársz, akkor tudod, hogy csakis a szeretet vezet a célhoz. Az Uralkodó dönt, hogy észlelni vagy értékelni akarsz valamit, eldönti, hogy jó vagy rossz, jó vagy gonosz, vagyis ítélkezel, vagy megítélsz valamit. Útközben foglalkozol az ítéletekkel, megítélésekkel. Ez azt jelenti, hogy az embereket megítéled, elítéled.

52 Az Uralkodó egy autoritás, az apai és a férfierő, valamint a vezetés szimbóluma. Döntései a külső körülményeken al a- pulnak, és nem v eszik figyelembe a világban jelen lévő ok - okozati tényezőt. Bátran kiáll a döntése mellett, és kö nynyen hatalmaskodóvá vagy érzéketlenné válhat. Partnere az Uralkodónő. Vezetés, dominancia, tekintély, világi hatalom, ellenőrzött vezetés, férfierő, bátorság, erős jellem, fegyelem, megé r- demelt hatalmi pozíció, hozzáértő, tanult ember, az ész vezeti a szívet, gazdagság, életerő, stabilitás, önbizalom, a múlt nehézségeinek legyőzése, a célok elérése, meghallga t- ja a tanácsokat, de a saját feje után megy. Karmikus lecke: Megvalósítsd a független és igazságos uralkodást. Ha meg vagy győződve arról, hogy helyes, amit teszel, habozás nélkül valósítsd meg.

53 5. A Főpap A megélt vallás tudati energiája. Az út Chokmah-Uránusz és Chesed-Jupiter között. Az út bölcsesség és a szeretet, kegyesség között. A szent archetípusa. Ez a szám hordozza a hitet, a mértéket, a tanítói szerepet. Aki ebben a számban rezeg, életében sok váratlan helyze t- tel szembesül, melyeket meg tanul hittel kezelni. Ismeri a sokféleséget, mindennek a mértékét, mégsem ítélkezik. Tapasztalatait tanításai során adja át szavakban. Ezek az emberek mások példaképei. Azt tedd a másikkal, amit szeretnél, hogy veled tegyenek. Ez Isten kegyességéből való ajándéka. Valósítsd meg, amit a szíved mond. Arravaló hajlandóság, hogy megbocsáss másoknak és me g- bánd a hibáid. Önmagad keresése spirituális utakra vezet. Általában elk é- sős típus vagy. Spirituális tudás és bölcs esség. A spirituális életvezeté s- hez szükséges tudás. Kinyilatkoztatás, tanítás, megfejtés, megvilágosodás, sp i- rituális tudás, jól informáltság, meglátások, a segítő sz e- mély. Alkalmazkodásra képtelen, hagyományos, konvenc i- onális, történelmi érzékkel rendelkező személy. A fizikai és a spirituális világ közötti híd. Egy inspiráló ve zető vagy tanár, aki kinyilatkoztatja a szellemi igazságokat. A mag a- sabb rendű tudás szertartásos megközelítése, kegyelem, jóindulat, együttérzés, kedvesség.

54 Karmikus lecke: Találd meg a tényleges vallást a gyakorlatban is, és alka l- mazd dogma-mentesen. Ezzel az új tapasztalattal előr e- léphetsz.

55 6. A Szeretők A mágnesesen vonzó tudati energia. Az út Binah-Neptunusz és Tifereth-Nap között. Az út rend és fény/közép között. A válaszút, a döntés archetípusa. Aki ebben a rezgésben él, annak döntési helyzetekben meg kell tanulnia tudatos döntéseket hozni. Ha a mások élet é- be el tudja hozni a szépséget és harmóniát, - úgy, hogy az ő világába az nem tartozik bele -, akkor képes lesz a maga életébe is elhozni azokat, jó döntésekkel. Ez az isteni jelenlét tudatosságából származó mágneses vonzerő. Mindenki rendelkezik teremtőerővel. Az erő nem tehetetlen jelenlétet jelent, hanem az aktív szeretettel való cselekvést. Az embernek a szeretet állapotában kell lennie, mellyel más felé fordul, feltétel nélkül, függetlenül a külső körü l- ményektől. Ez a növekvő, szeretetteljes kisugárzó erő, báj, szépség, vonzerő. A saját pszichédet termékenyen kezeld. Meglévő kapcsolataid elmélyülnek, vagy megszakadnak. Ez az emberi szeretet kártyája, ugyanakkor a döntés lapja is. Azt a helyzetet jelképezi, amikor az egyénnek választania kell az anya és a feleség között, a bölcsesség és a szenv e- dély között, a nyugodt élet és a szerető vagy a spirituális szerelem és a testi gyönyör között. Ez egyben a függetlenség állapota is, amelyben a választást a külső körülmé nyek nagymértékben meghatározzák.

56 Szeretet, igaz szerelem, lehetséges románc, szenvedély, mély érzelmek, fizikai vonzódás, érzelmi kötődés, egység, összeillés, báj, harmónia, a szépség értékelése, megértés, hűség, a bölcsesség és a szenvedély közötti választás, sik e- resen kiállt megpróbáltatás, próbatétel. Kifürkészés, v á- gyódás, kísértés. Nem számol a következményekkel. K i- használt lehetőség. Férfi és nő közötti egyenlőség. Karmikus lecke: Meg akarod tapasztalni, mi vonz téged, ami kitölti a teljes szíved-lelked. Lényeg, mindig szívből hozz döntéseket.

57 7. A Diadalszekér Az aktív, erőszak nélküli befolyásolás tudati energiá ja. Az út Binah-Neptunusz és Geburah-Mars között. Az út rend és erő között. Az útra induló hős archetípusa. Aki felvállalja a sorsfeladatát, s ezzel kiegyenlíti az erőket és az energiákat. Akiben ennek a számnak a rezgése megvan, kénytelen szembesülni a sorsfeladatával. Tudja, hogy a minden jóra váltható ideája csak tettekkel érhető el. Számára nincs jó, vagy rossz, csak feladat van. Széthúzó szellemi erőket össze kell tartani. Mindenre hatással vagy, ami körülötted történik. Az előtted álló változás életed szerencsés kiteljesedését ígéri. Lesz, amit magad mögött hagysz. A Mesteri Tudás egyszerre ábrázolja azt a személyiséget, amely kialakul az élet során, és az élet energiái által bef o- lyásolt emberi test múlandó természetét. A szekérhajtó minden erejét beveti ahhoz, hogy ezeket az energiákat e l- lenőrzése alatt tartsa, ezáltal biztosítja utazása során a f o- lyamatos fejlődést. Erőfeszítéseit és eltökéltségét siker k o- ronázza. Ez a kártya szimbolizálja a személyiség fegyelmezett, t ö- kélyhez közeli állapotát, és az emberi természet magasabb rendű elveit. Vita, bosszú, gondok, legyőzött akadályok, utazás, ellent é- tes hatások, elsietett döntés, az ellenőrzésre való igény, fürdeni a sikerben, a nép - szerűségben, hódítás, fejves z-

58 tettség, az akarat di a dala, győzelem, az érzelmek ellenő r- zés alatt tartásának szükséglete, növekvő lendület, a rés z- letek iránti nagyobb figyelem igénye, egy terv megvalós í- tásának kezdete. Az uralom akkor érhető el, ha a mentális és a fizikai energiák egyensúlyban vannak. A jó és a rossz természetének megértése. Az élet irányítása. Karmikus lecke: Tanuld meg, hogyan kell a gyeplőt lazán tartanod. tud, hogy akkor is az úton haladsz. Az autó a személyiséged, a kormány a lelked. Ha szeretetet, szelídséget, belső bizto n- ságot sugárzol kifelé, eléred a célod. Meg kell különbö z- tetned a kötelezettségeket és a hajlamokat. Egyeztesd ö szsze a szempontokat.

59 8. Az Igazságszolgáltatás A spirituális tetterő tudati energiája. Az út Geburah-Mars és Chesed-Jupiter között. Az út erő és szeretet között. A bíró archetípusa. Az igazság és az önismeret. Ezt a számot viselve gyakran kell szembesülni az igazsá g- gal, - elsősorban úgy, hogy önmagában kell a hazugságokat megszüntetnie. (Meg kell néznie, hogy a szavai- és a tettei összhangban vannak-e a szellem törvényeivel?) Jól bánik a szavakkal, jó szervező, tud hatni az emberekre. Ezen az úton találjuk meg a négy elemet. Az ember minden cselekvés előtt meg akarja tanulni a szellemi szintet felismerni, felismerni a magától történő dolgot. A siker az elől haladótól függ, a termés ennek az eredm é- nye. A félelem mágnesként működik, amitől félsz, az következik be. Ez a befelé vezető út. Ügyelj a mindennapi életben a belső egyensúlyodat veszélyeztető helyzetekre. Az Igazságszolgáltatás fizikai és szellemi szinten is a do l- gok valódi természetének szimbóluma. A tudatalatti olyan kiegyensúlyozott irányelvekkel látja el az embert, amelyek megalapozzák a jó és őszinte cselekedeteket. Becsületesség, igazságosság, a tévedés helyesbítése, ig a- zságos és pártatlan végkimenetel, peres ügyletek pozitív alakulása, helyes egyensúly, harmónia, erény, becsület,

60 igaz érdem, szellemi igazság, jó szán dékú cselekedet, karma, jó intuíció és érzékelés. Egy zilált élet sikeres rend e- zése, egyensúly, a kísértés felismerése és elkerülése. Poz i- tív reagálás a másokban lévő jóra, józan ítélőképességű személy. Olyan ember, aki nem él a nem neki járó el ő- nyökkel. Karmikus lecke: Meg kell tanulni, minden dolog az életben a szív a tud a- tosság Isten áldásával. Bármit teszel, Isten cselekszik ra j- tad keresztül. A látszólag összeegyeztethetetlen vágyakat hozd harmóniába.

61 9. A Remete A metaprogramozás tudati energiája. Az út Chesed-Jupiter és Tifereth-Nap között. Az út szeretet és fény/közép között. A bölcs ember archetípusa. Aki vállalja a feltétel nélküli szolgálatot. E szám hordozóját gyakran kérik meg olyan segítésre, amihez csak neki van meg a tudása. Ő, a szolgálat alá rendeli az igényeit. A Remete meg akarja ismerni a személyes határait. A programja a szintézis megtalálása. Mindenki ragaszkodik saját álláspontjához. A saját utad meghatározása. A remete mindig felismeri Isten jelenlétét. A magasabb szintű tudatállapothoz vezető utat követi, és a lélek tökéletesedésére törekszik. Egyedül halad, távol az anyagi világtól, magányosan. Így találhatja meg lelke l á- tomásai által az alapvető igazságot. Eddig eljutott útján odáig, hogy a legtöbben nehezen értik meg őt, viszont szívesen ad útmutatást azoknak, akik őszintén követik. A bölcsesség és igazság keresése, tanácsadás, tudás, józan ítélet, megfontoltság, óvatosság, törődés, meditáció, m a- gányos lélek. Az újraértékelés ideje, önvizsgálat, tudato s- ság, az anyagi javak iránti vágyak leküzdése, megvilágos o- dás, szellemi ihletettség, belső bölcsesség. Ezen a passzív oldalon lévő úton az intuíciómból kell v a- lamit tanulnom. Harcolunk, mert ragaszkodunk a vélem é- nyünkhöz, de a remete azt mondja, hagyjátok abba, mert

62 közös érdeketek van. Mit csinál a remete? Felülről nézi a helyzetet, Ő egy békítő személy. A tézistől az antitézisig és innen a szintézisig követi a helyzetet, majd a vélemény - különbségeket egyeztetve - megtalálja a megoldást. Fogadd el magányodat. Ne törődj azokkal, akik nem értenek meg. Szűz, a belső világosság megtalálása, befelé haladás, tök é- letesedés, termékenység, az aratás ideje, nyugalomra lelés a saját középpontodban, bölcs vezető. Karmikus lecke: Meg kell tanulnod a vitában szerzett tapasztalato t és bölcsességet hasznosítani. Senkit ne kényszeríts, szeretettel és türelemmel várd ki az eredményt. Inkább hallgass, mit meggondolatlanságot mondj.

Angyal Mágia. Az egyik módja, hogy kívánságainkat, üzeneteinket kiküldjük az univerzumba, illetve angyalaink segítségét kérjük, gyertyamágia.

Angyal Mágia. Az egyik módja, hogy kívánságainkat, üzeneteinket kiküldjük az univerzumba, illetve angyalaink segítségét kérjük, gyertyamágia. Angyal Mágia Az egyik módja, hogy kívánságainkat, üzeneteinket kiküldjük az univerzumba, illetve angyalaink segítségét kérjük, gyertyamágia. A szertarta s menete: 1. Válassz egy szép gyertyát magadnak,

Részletesebben

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

Az életfa 32 bölcsességének intelligenciája a 10 szefira és a 22 Nagyarkánum intelligenciája

Az életfa 32 bölcsességének intelligenciája a 10 szefira és a 22 Nagyarkánum intelligenciája Részlet a készülő A Tarot 88 útja című könyvből (még 1-2 év) A Kabbalisztikus Tarotnak 88 útja van, nem 78. A fán lévő 10 szefirát is útnak tekintjük. Mikor egy tarot lapot kiraksz, fontos, hogy az melyik

Részletesebben

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ 33. szám Ára: 3887, Ft TARTALOMJEGYZÉK 62/2006. (III. 27.) Korm. r. Az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól...

Részletesebben

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek 75. szám Ára: 2478, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXI. tv. A cég nyil vá nos ság ról, a bí ró sá gi cég el já rás ról és a vég el szá

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS!

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! LVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1-120. OLDAL 2007. január 9. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1113 FT FELHÍVÁS! Fel hív juk tisz telt Ol va só ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé

Részletesebben

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions Tenor 1 Tenor 2 Bariton Bass Trumpet in Bb 1 Trumpet in Bb 2 Trombone Percussions Organ 136 Con Dolore Tube bell X. Nikodémus: Mer - re vagy, Jé - zus, hol ta - lál - lak? Mu-tass u - tat az út - ta- lan

Részletesebben

Francia kártya. A lapok jelentése. Kőr (Coeur) Érzelmek, előnyös helyzetek, család

Francia kártya. A lapok jelentése. Kőr (Coeur) Érzelmek, előnyös helyzetek, család Francia kártya Ez az 52 lapos kártya, nevével ellentétben valószínűleg nem francia, hanem keleti eredetű. Szimbólumai a kőr, a pikk, a káró és a treff. A kőr (piros szív) a bátorság, a pikk (fekete lándzsahegy)

Részletesebben

Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk!

Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk! Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk! A tech ni ka ro ha mos fej lô dé se szük sé ges sé te szi, hogy már egé szen ki csi kor ban in for - ma ti kai és szá mí tó gép-fel hasz ná lói is me re tek kel bô vít

Részletesebben

Ünnepi készülődés A Feng Shuiban rejlő harmónia...

Ünnepi készülődés A Feng Shuiban rejlő harmónia... Ünnepi készülődés A Feng Shuiban rejlő harmónia... Ne feledd, ha a karácsony hiányzik a szívedből, akkor a fa alatt sem találsz rá. (Charlotte Carpenter) Az erő, az energia ott van körülöttünk, mindenben

Részletesebben

Angyalmágia Előkészület az angyalokkal való találkozásra! Tégy be egy meditációs zenét, hunyd le a szemed és csendesítsd le az elméd. Lélegezz mélyen

Angyalmágia Előkészület az angyalokkal való találkozásra! Tégy be egy meditációs zenét, hunyd le a szemed és csendesítsd le az elméd. Lélegezz mélyen Angyalmágia Előkészület az angyalokkal való találkozásra! Tégy be egy meditációs zenét, hunyd le a szemed és csendesítsd le az elméd. Lélegezz mélyen és minden egyes kifújásnál képzeld azt, hogy elengeded

Részletesebben

A Nagy arkánum titka 3

A Nagy arkánum titka 3 Tarot könyv 1 2 A Nagy arkánum titka 3 A tarot 22 nagy arkánuma a TANÍTÁS AZ EMBERRŐL. A tarot utat jelent, a Belső Fejlődés útját, az arkánum ti t- kot, ennek az útnak a rejtettségét, de egyúttal az igazi

Részletesebben

Busáné Jordán Judit. Okosító. szó-ta-go-ló. Olvasás-írás munkafüzet 5-10 éves gyermekek számára

Busáné Jordán Judit. Okosító. szó-ta-go-ló. Olvasás-írás munkafüzet 5-10 éves gyermekek számára Busáné Jordán Judit Okosító szó-ta-go-ló Olvasás-írás munkafüzet 5-10 éves gyermekek számára 1. Kedves Gyerekek, s okosodásotokat segítő Felnőttek! Játszva, mégis kreatívan gondolkodva, olvasni és írni

Részletesebben

ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ...

ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ... 2. munkalap: ÉRTÉKEIM - 1. Dátum:... - 2. oldal - Mindennapi NLP A most következő feladattal megismerheted az alapvető értékeidet. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 3. levelét.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 19., szerda 46. szám I. kötet Ára: 1679, Ft TARTALOMJEGYZÉK 20/2006. (IV. 19.) BM r. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint

Részletesebben

Mi a Lovas Èlmény Tréning, kinek ajánljuk?

Mi a Lovas Èlmény Tréning, kinek ajánljuk? Mi a Lovas Èlmény Tréning, kinek ajánljuk? 2 A lovak a környezetre nagyfokú érzékenységgel reagálnak. Az emberek képesek arra, hogy mást mondjanak, mint amit testük mutat. A lovak ezzel szemben nem csak

Részletesebben

Az alábbi CD-k megvásárolhatóak a jógaközpontunkban az órák előtt vagy után.

Az alábbi CD-k megvásárolhatóak a jógaközpontunkban az órák előtt vagy után. Az alábbi CD-k megvásárolhatóak a jógaközpontunkban az órák előtt vagy után. Jóga Nidra 1. Streszoldó relaxáció CD Időtartam: 43 perc A mélylazítás hatásos jógatechnikája során a gyakorló elsajátíthatja

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal

148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd 148. szám Ára: 1701, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2006: C. t v. A kül föl di bi zo nyít vá nyok és ok le ve lek el is me ré sé rõl szóló 2001.

Részletesebben

FORGÓ ANI NUMEROLÓGIAI ELEMZÉS. [ügyfél neve] részére

FORGÓ ANI NUMEROLÓGIAI ELEMZÉS. [ügyfél neve] részére FORGÓ ANI NUMEROLÓGIAI ELEMZÉS [ügyfél neve] részére 1 NUMEROLÓGIAI ELEMZÉS [ügyfél neve] részére Tartalom 1. ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATOK 3 2. BEVEZETÉS 4 3. AZ IRÁNYÍTÓ FAKTOR (X) 5 4. A 13-AS KARMIKUS SZÁM

Részletesebben

Tudatos Teremtés Alapok. Erőteljes teremtő erő lakozik benned!

Tudatos Teremtés Alapok. Erőteljes teremtő erő lakozik benned! Tudatos Teremtés Alapok 1-es Modul Erőteljes teremtő erő lakozik benned! 1 Üdvözöllek! Kalló Melinda vagyok, és megtisztelő számomra hogy részese lehetek a tudatos teremtésednek. Tudatos teremtés alapok:

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

Rudolf Steiner. Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban

Rudolf Steiner. Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban Rudolf Steiner Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban Rudolf Steiner Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban Állatöv, planéták és kozmosz 10 előadás Düsseldorf, 1909.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2004. no vem ber 15., hétfõ 169. szám TARTALOMJEGYZÉK 2004: CI. tv. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekrõl szóló tör vé nyek mó do

Részletesebben

2010. október-novemberi varázstábla a Minerva Capitoliumának melléklete

2010. október-novemberi varázstábla a Minerva Capitoliumának melléklete 2010. október-novemberi varázstábla a Minerva Capitoliumának melléklete Használati útmutató a Varázstáblához Minden dátum egy kód. Meg kell fejtened, hogy ki tudd használni a benne lévő információkat.

Részletesebben

123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1155, Ft

123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1155, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek 123. szám TARTALOMJEGYZÉK 241/2007. (IX. 21.) Korm. r. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szó ló 1992. évi XXXIII. tör

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám TARTALOMJEGYZÉK 2008:

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Bu da pest, 2006. feb ru ár 14. Ára: 1518 Ft 3. szám. 2005. évi CLXIII. tv.

TARTALOMJEGYZÉK. Bu da pest, 2006. feb ru ár 14. Ára: 1518 Ft 3. szám. 2005. évi CLXIII. tv. Bu da pest, 2006. feb ru ár 14. Ára: 1518 Ft 3. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2005. évi CLXIII. tv. 2005. évi CLXXIV. tv. Az adózás rendjérõl szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról

Részletesebben

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire KOCSÁR MIKLÓS Dalok magyar költk verseire Énekhangra és zongorára 2. Gyurkovics Tibor versei ÖLELJ MEG ENGEM, ISTEN 1. Fönn 2. Antifóna 3. Figura 4. Istenem LÁTJÁTOK FELEIM KÉRÉS EGYHELYBEN POR-DAL Kontrapunkt

Részletesebben

Csillagok Isten tervében

Csillagok Isten tervében Csillagok Isten tervében Csillagász Tábor Nevem Csoportom neve 1. nap Isten megteremti a csillagokat Urunk azt erős, Őt. akarja, 145, mi határtalan a igen Isten és hogy bölcsessége Nagy 5). (Zsoltárok

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú li us 11., szerda 93. szám Ára: 588, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CIII. tv. A pénz mo sás meg elõ zé sé rõl és meg aka dá lyo zá sá ról szó ló 2003.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. no vem ber 7., szerda TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXXI. tv. Egyes szo ciá lis tár gyú tör vé nyek mó do sí tá sá ról... 10456 2007: CXXII. tv. A szol gá la

Részletesebben

Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet

Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet Tartalom Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet 1. fejezet: Egy új szemlélet Minden vágyad meghallgatásra talál, és

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán MSBÁL. hõs kisegér Huszti Zoltán nek 12 Marsch lt egy - szerélt a kam - ra sar - ka mé - lyén, Laczó Zoltán Vince lt egy - szerélt egy órus ora hõs kis - e-gér. Hosz - szú far - ka volt és büsz - ke nagy

Részletesebben

(Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto)

(Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto) A borítóillusztráció Gruber Ferenc fotójának felhasználásával készült (Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) A borító Kiss László munkája. Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto) Kiadja

Részletesebben

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd 79. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: XLVI. tv. A ma gyar ál lam pol gár ság ról szóló 1993. évi LV. tör vény és a kül föl di ek be uta

Részletesebben

122. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, ok tó ber 5., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1533, Ft. Oldal

122. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, ok tó ber 5., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1533, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. ok tó ber 5., csütörtök 122. szám Ára: 1533, Ft TARTALOMJEGYZÉK 202/2006. (X. 5.) Korm. r. A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai, az EQUAL

Részletesebben

34. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, már ci us 28., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1495, Ft. Oldal

34. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, már ci us 28., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1495, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 28., kedd 34. szám Ára: 1495, Ft TARTALOMJEGYZÉK 68/2006. (III. 28.) Korm. r. A Fel sõ ok ta tá si és Tu do má nyos Ta nács ról... 2906 69/2006.

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. no vem ber 16., péntek TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról... 10754 Oldal 2007: CXXVII. tv. Az ál ta lá nos for gal

Részletesebben

Az én párom. Az én Párom. Albert-Bernáth Annamária. 1 Copyright Theta Műhely

Az én párom. Az én Párom. Albert-Bernáth Annamária. 1 Copyright Theta Műhely Az én Párom Albert-Bernáth Annamária 1 Copyright Theta Műhely Spirituálisan fejlett, fejlődni képes, és fejlődni akaró Férfi/Nő. Számomra hiteles a spirituális tudása, az Én tudásom is Neki, ezért kölcsönösen

Részletesebben

II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány rendeletei. A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102.

II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány rendeletei. A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102. szám II. rész JOGSZABÁLYOK A Kormány rendeletei A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete a felszín alatti vizek védelmérõl A Kor mány a kör nye zet vé del

Részletesebben

A Kosban Majdnem állandó szexuális izgalom. Korai erotikus tapasztalatok. Erőszakos cselekedetek a fizikai szerelmi aktusban.

A Kosban Majdnem állandó szexuális izgalom. Korai erotikus tapasztalatok. Erőszakos cselekedetek a fizikai szerelmi aktusban. LILITH A sumér hitvilágban Lilith a nagy magasságok szelének istennője, akit gonoszsága miatt száműztek az édenkertből. A világ teremtésében játszott szerepe azonban nem tisztázott. Az ókori Keleten keveréklényként

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

145. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. ok tó ber 26., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1344, Ft. Oldal

145. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. ok tó ber 26., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1344, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. ok tó ber 26., péntek 145. szám Ára: 1344, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXVII. tv. A fog lal koz ta tói nyug díj ról és in téz mé nye i rõl... 10192 282/2007.

Részletesebben

NAGYÍTÁS MOL NÁR ISCSU ISTVÁN RAINER M. JÁ NOS SÁRKÖZY RÉKA A HATVANAS ÉVEK VILÁGA 339

NAGYÍTÁS MOL NÁR ISCSU ISTVÁN RAINER M. JÁ NOS SÁRKÖZY RÉKA A HATVANAS ÉVEK VILÁGA 339 NAGYÍTÁS MOL NÁR ISCSU ISTVÁN RAINER M. JÁ NOS SÁRKÖZY RÉKA A HATVANAS ÉVEK VILÁGA 339 338 A fény ké pe ket a Ma gyar Nem ze ti Mú ze um Tör té ne ti Fény kép tárából (Nép sza bad ságar chí vu m, Ká dár

Részletesebben

38. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal

38. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda 38. szám Ára: 1311, Ft TARTALOMJEGYZÉK 79/2006. (IV. 5.) Korm. r. A fel sõ ok ta tás ról szóló 2005. évi CXXXIX. tör vény egyes

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. SZEPTEMBER 30. 2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE A Turisz ti kai Ér te sí tõ Szer kesz tõ sé ge

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom VI. ÉVFOLYAM 2. szám 2008. feb ru ár 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2004. no vem ber 16., kedd 170. szám TARTALOMJEGYZÉK 2004: CIV. tv. A Ma gyar Köz tár sa ság Al kot má nyá ról szóló 1949. évi XX. tör - vény mó do sí tá

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS A szeretet mindenkié Előszó Szavakkal lefesteni a láthatatlant, megformálni az érinthetetlent A szó fogyatékos eszköz. Ahogy az öt emberi érzékszerv is. Kétséges, hogy

Részletesebben

Kálmán Eszter SZINASZTRIA. Kapcsolatok az asztrológia tükrében

Kálmán Eszter SZINASZTRIA. Kapcsolatok az asztrológia tükrében Kálmán Eszter SZINASZTRIA Kapcsolatok az asztrológia tükrében Előszó Önmagunkra a kapcsolataink tükrében látunk rá a legjobban: kik vagyunk valójában, mi a Sorsunk, mikor, kivel mi a feladatunk. Mind olyan

Részletesebben

Laskai M. Nelli

Laskai M. Nelli Kedves Olvasó! Itt az ideje, hiszen lassan vége 2017-nek, hogy levonjuk az idei évet illető következtetéseket, és kitűzzük új céljainkat a következő évre. Az alábbi tervezővel abban leszek a segítségedre,

Részletesebben

155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal

155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek 155. szám Ára: 1110, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2008: LXI. tv. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szóló 1992. évi XXXIII. tör -

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2009. jú li us 8., szerda TARTALOMJEGYZÉK Oldal 95. szám 2009. évi LXXVII. tör vény A köz te her vi se lés rend sze ré nek át ala kí tá sát cél zó tör - vénymódosításokról...

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is.

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is. Pszichológus etika I. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is. I. Az etika tárgya A jó fogalma II. Ki határozza meg, mi a jó? III. A hétköznapok

Részletesebben

LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27.

LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. T A R T A L O M Szám Tárgy O l d a l Törvények 2006: X. tv. A szövetkezetekrõl --------------------------------------- 370 2006: XI. tv. Az ál lat

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

A Kormány rendeletei

A Kormány rendeletei 2007/39. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2547 A Kormány rendeletei A Kormány 57/2007. (III. 31.) Korm. rendelete a közúti árufuvarozáshoz és személyszállításhoz kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM V. ÉVFOLYAM 1. szám 2007. ja nu ár 31. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA Szo ci á lis Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Akadémia u. 3. Telefon: 475-5745 Megjelenik szükség szerint.

Részletesebben

Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK

Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2006. évi LIX. tv. Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról... 224 2006. évi LX. tv.

Részletesebben

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL MESTEREKRŐL Sok szó esik a régen élt és önmagát felismerő mesterekről, ám gyakran egyfajta misztikus ködbe burkolóznak bennünk, mintha elérhetetlenek, legendák volnának, amivé mi sosem válhatunk. Számtalan

Részletesebben

147. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. no vem ber 10., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2116, Ft. Oldal

147. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. no vem ber 10., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2116, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. no vem ber 10., csütörtök 147. szám Ára: 2116, Ft TARTALOMJEGYZÉK 246/2005. (XI. 10.) Korm. r. A vil la mos ener gi á ról szóló 2001. évi CX. tör vény

Részletesebben

2008. évi CVIII. tör vény. 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697

2008. évi CVIII. tör vény. 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697 III. Tár sa dal mi szem pon tok: 1. Az épí tett 3-x szo bás la ká sok ará nya az idõ szak végi la kás ál lo mány ból, % 2. A személygépkocsik kor szerint

Részletesebben

119. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, szep tem ber 2., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 667, Ft

119. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, szep tem ber 2., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 667, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. szep tem ber 2., péntek TARTALOMJEGYZÉK 176/2005. (IX. 2.) Korm. r. A meg vál to zott mun ka ké pes sé gû mun ka vál la ló kat fog lal koz ta tó mun

Részletesebben

80. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú ni us 15., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 585, Ft

80. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú ni us 15., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 585, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2009. jú ni us 15., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK Oldal 80. szám Ára: 585, Ft 125/2009. (VI. 15.) Korm. ren de le t A lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001.

Részletesebben

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 18/2009. (III. 6.) FVM rendelete. 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 18/2009. (III. 6.) FVM rendelete. 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065 1. (1) A ren de let cél ja a mo ni tor ing ada tok egy sé ges rend - szer alap ján tör té nõ adat szol gál ta tá si ke re te i nek meg ha tá - ro zá sa. (2)

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb

Részletesebben

III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Ára: 715 Ft JANUÁR 17.

III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Ára: 715 Ft JANUÁR 17. III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Ára: 715 Ft 2011. JANUÁR 17. F E L H Í V Á S! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé tett tá jé koz ta tó ra és a 2011. évi elõ fi

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. má jus 21., hétfõ 63. szám I. kö tet Ára: 3234, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: XXXIX. tv. Egyes adótör vények mó do sí tá sá ról... 4132 18/2007. (V. 21.)

Részletesebben

97. szám. II. rész JOGSZABÁLYOK. Törvények A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA évi LXXI. tör vény. Budapest, au gusz tus 2.

97. szám. II. rész JOGSZABÁLYOK. Törvények A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA évi LXXI. tör vény. Budapest, au gusz tus 2. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. au gusz tus 2., szerda 97. szám TARTALOMJEGYZÉK 2006: LXXI. tv. A köz ok ta tás ról szóló 1993. évi LXXIX. tör vé ny mó do sí tá sá ról 7895 2006: LXXII.

Részletesebben

Ajánlat. Gyertyaláng III. Érvényes: 2015. január 1-től

Ajánlat. Gyertyaláng III. Érvényes: 2015. január 1-től Ajánlat Gyertyaláng III. Érvényes: 2015. január 1-től UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1 5445-555 Fax: +36 1 2386-060 Gyertyaláng III. Temetési biztosítás Ajánlatszám: Ajánlat

Részletesebben

19. szám. II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány tagjainak A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. A pénzügyminiszter 12/2005. (II. 16.

19. szám. II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány tagjainak A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. A pénzügyminiszter 12/2005. (II. 16. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. feb ru ár 16., szerda 19. szám TARTALOMJEGYZÉK 12/2005. (II. 16.) PM r. A kincs tá ri rend szer mû kö dé sé vel kap cso la tos pénz ügyi szolgálta -

Részletesebben

A MINISZTERELNÖKI HIVATAL, VALAMINT AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

A MINISZTERELNÖKI HIVATAL, VALAMINT AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA XII. ÉVFOLYAM 12. SZÁM ÁRA: 546 Ft 2006. de cem ber 22. A MINISZTERELNÖKI HIVATAL, VALAMINT AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM II. rész 2006: XCIV. tv. A tûz el

Részletesebben

Louise L. Hay ÖRÖKNAPTÁR

Louise L. Hay ÖRÖKNAPTÁR A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Louise L. Hay / I CAN DO IT Calendar Hay House, Inc., California, USA, 2012, 2013, 2014 A Hay House-rádió a www.hayhouseradio.com internetes oldalon érhetõ

Részletesebben

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10 Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd

Részletesebben

72. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. május 31., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal

72. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. május 31., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. május 31., kedd 72. szám Ára: 506, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2005: XXXVII. tv. Má jus 9-e Eu ró pa Nap já vá nyil vá ní tá sá ról... 3520 2005: XXXVIII. tv.

Részletesebben

40. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 207, Ft. Oldal

40. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 207, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek 40. szám Ára: 207, Ft TARTALOMJEGYZÉK 83/2006. (IV. 7.) Korm. r. A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA LVIII. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 3657-3768. OLDAL 2008. július 7. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1365 FT TARTALOM I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, köztársasági

Részletesebben

37. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, április 4., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 575, Ft. Oldal

37. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, április 4., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 575, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. április 4., kedd 37. szám Ára: 575, Ft TARTALOMJEGYZÉK 77/2006. (IV. 4.) Korm. r. Az Út ra va ló Ösz tön díj prog ram ról szóló 152/2005. (VIII. 2.)

Részletesebben

Az ÁLMOK és az ÁLOMFEJTÉS

Az ÁLMOK és az ÁLOMFEJTÉS Az ÁLMOK és az ÁLOMFEJTÉS Naprendszerünk középpontja a Nap, mely fényével egyszer nyitott, másszor csukott szeművé teszi a kihűlt testű Holdat, mely képtelen rá, hogy Földünktől elszakadjon. Járkál körbe-körbe

Részletesebben

Az öngyógyítás útján II.

Az öngyógyítás útján II. Az öngyógyítás útján II. Előző számunkban áttekintettük, hogy miért folytatunk életünk nagy részében (vagy mindvégig!) önvédelmi játszmákat emberi kapcsolataink megvalósításakor. Láttuk, hogy a lélek félelmei

Részletesebben

Pan non hal ma, 2011.

Pan non hal ma, 2011. Meditációk a Szûzanya életérõl Szentóra-iMádSág Szûz Mária tiszteletére ös sze ál lí tot ta: Bán he gyi Mik sa OSB Pan non hal ma, 2011. 1. Szûz Má ria, is ten any ja Ének: Má ri át di csér ni... (SzVU

Részletesebben

204. szám I/1. kö tet*

204. szám I/1. kö tet* A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2004. de cem ber 29., szerda 204. szám I/1. kö tet* I/1 2. kö tet ára: 5635, Ft TARTALOMJEGYZÉK 1. kö tet: 382/2004. (XII. 29.) Korm. r. Az ál lam ház tar

Részletesebben

Erzsébet-akna. Munkások a készülõ aknánál 1898-ban. A jobb alsó kép nagyított részlete. Az aknatorony egy régi képeslapon. Rajz a mûködõ aknáról

Erzsébet-akna. Munkások a készülõ aknánál 1898-ban. A jobb alsó kép nagyított részlete. Az aknatorony egy régi képeslapon. Rajz a mûködõ aknáról Bányák Mi még úgy kö szön tünk az is ko lá ban, hogy: Jó sze ren csét! Most, 40 év vel az utol só bá nya be zá rá sa után, már szin te nyo ma sem ma radt an nak, hogy Pilisszentiván bá nyász fa lu volt

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

172. szám II. kö tet. II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány tagjainak A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

172. szám II. kö tet. II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány tagjainak A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. de cem ber 29., csütörtök 172. szám II. kö tet TARTALOMJEGYZÉK 125/2005. (XII. 29.) GKM r. A köz úti jár mû vek mû sza ki meg vizs gá lá sá ról szóló

Részletesebben

77. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú ni us 20., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2289, Ft. Oldal

77. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú ni us 20., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2289, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 20., szerda 77. szám Ára: 2289, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXII. tv. Az ál ta lá nos for gal mi adó ról szóló 1992. évi LXXIV. tör vé ny mó do

Részletesebben

SZKB_207_09. Kell egy csapat! I.

SZKB_207_09. Kell egy csapat! I. SZKB_207_09 Kell egy csapat! I. diak09.indd 55 2006.12.09. 22:01:12 DIÁKMELLÉKLET KELL EGY CSAPAT! I. 7. ÉVFOLYAM 57 DIÁKMELLÉKLET D1 Feladatlap a csoportmunkához b) A táblázat második oszlopában szereplő

Részletesebben

A f ldm vel s gyi s vid kfejleszt si miniszter 81/2009. (VII. 10.) FVM rendelete

A f ldm vel s gyi s vid kfejleszt si miniszter 81/2009. (VII. 10.) FVM rendelete 2009/96. sz m M A G Y A R K Z L N Y 24407 A f ldm vel s gyi s vid kfejleszt si miniszter 81/2009. (VII. 10.) FVM rendelete a k lcs n s megfeleltet s k r be tartoz ellenдrz sek lefolytat s val, valamint

Részletesebben

XVI. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM ÁRA: 1764 Ft május T A R T A L O M. Szám Tárgy Oldal

XVI. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM ÁRA: 1764 Ft május T A R T A L O M. Szám Tárgy Oldal XVI. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM ÁRA: 1764 Ft 2007. május T A R T A L O M Szám Tárgy Oldal 4/2007. (V. 7.) Tü. határozat A há rom ta gú ta ná csok és az ál lan dó bi zott sá gok össze té te lé rõl... 387 27/2007.

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben