Köszöntô. Prof. Dr. Katona Ferenc

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Köszöntô. Prof. Dr. Katona Ferenc"

Átírás

1

2 Köszöntô Sosem tartottak el ilyen kevesen ilyen sokat. Az egészségügyi és az esélyegyenlôségi törvények után új törvény foglalkozik az egészségügyi rehabilitációval. Az egész felnôtt lakosságot érintô komplex rehabilitációról szóló évi törvény egyik célja, hogy az orvosi és szociális rehabilitációval lehetôséget nyújtson a munkaképesség helyreállítására. Az idei REHA nyílt kerekasztalának fô tárgyköre ezért a törvény megvalósulásával szerzett eddigi tapasztalatok megvitatása. Az akkreditált tanfolyamok is elsôsorban a szellemi és testi munkaképességet fenyegetô idegrendszeri betegségek rehabilitációjával foglalkoznak. A szélütés (stroke), az Alzheimer, a Parkinson kór, az arteriosclerosis, a sclerosis multiplex és más kórképek mellett a sokakat érintô mozgásszervi betegségek, allergiák, inkontinenciák szerepelnek. A megelôzés, rehabilitáció, életmód, munkaképesség problémakörei egyaránt rehabilitációs és szociális tevékenységet igényelnek. Életmód, mozgás, gyógytorna, gyógypedagógia hozzá tartozik a szaktanfolyamok mondanivalójához. Megelôzési lehetôségekkel foglalkozik a fejlôdésneurológiai tanfolyam és sok tanácsadó stand. Az utóbbiakat a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara, a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Semmelweis Egyetem Klinikái, az Országos Onkológiai Intézet, a Szent Imre Kórház létesítették. Onkológiai, szív- és érrendszerbeli, allergológiai, szemészeti, audiológiai, urológiai, inkontinencia tanácsadás mellett hagyományos kínai orvosi módszerek és otthoni ápolás is szerepel a standok programjában. A szakkiállítás seregszemlét tart a rehabilitációhoz, otthoni ápoláshoz szükséges eszközökrôl. A MOTESZ és a MEOSZ közös rehabilitációs rendezvénye az egyetemi tanszékek, önkormányzati kórházak, orvos társaságok, szociális intézmények, szociális és civil szervezetek áldozatkész részvételével és a kiállító cégek segítségével vált lehetségessé. A kétnapos rendezvényt kultúrmûsorok, sportbemutatók teszik szórakoztatóvá. 1 Prof. Dr. Katona Ferenc a MOTESZ Rehabilitációs Munkacsoportjának elnöke a kongresszus elnöke

3 Köszöntô REHA HUNGARY 2008 a komplex rehabilitáció jegyében A rendezvény alapgondolata a rehabilitáció, az elveszett, megváltozott képességek pótlása, fejlesztése, a sérült ember társadalmi hasznosságának segítése. Ez a ma már hagyományos program azt kívánja bizonyítani, hogy orvosok, egészségügyi, szociális, foglalkoztatási, képzési szakemberek, segédeszközgyártók és forgalmazók, jogalkotók, jogalkalmazók és maguk az érintett emberek partnersége, együttmıködése hozhat csak sikert a rehabilitációban. A komplex rehabilitáció új szakmai fogalom Magyarországon. Azt jelenti, hogy a sérült, egészségkárosodott embert már a gyógyítás szakaszában be kell, hogy fogadja egy olyan rendszer, amely az egészségkárosodásból származó hátrányok csökkentése, a társadalmi életben való teljes részvétel elérése érdekében szervezett segítséget nyújt. Már a gyógyítás szakaszában meg kell kezdeni a felkészítést a rehabilitációra fel kell mérni az új helyzetet, a megváltozott és megmaradt képességeket, készségeket. Személyre szabott terápiával, segédeszköz ellátással, ha kell pszichés felkészítéssel el kell indulni a rehabilitáció útján, ahol a megmaradt képességek, készségek fejlesztésével, új ismeretek nyújtásával, képzéssel, munkaerô piaci segítségnyújtással, szociális és egyéb segítô szolgáltatásokkal alkalmassá kell tenni a sérült embert arra, hogy akarjon, tudjon teljes jogú és teljes lehetôségû tagja lenni a közösségnek. Az idei REHA HUNGARY ennek az új gondolkodásmódnak a megismeréséhez is segítséget kíván nyújtani. Dr. Hegedüs Lajos, elnök Fogyatékos Emberek Szövetségének Tanácsa (FESZT) 2

4 VÉDNÖKÖK FÔVÉDNÖK Simon Gábor államtitkár Szociális és Munkaügyi Minisztérium VÉDNÖKÖK Bajnai Gordon miniszter Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Dr. Demszky Gábor fôpolgármester Budapest Fôváros Önkormányzatának Fôpolgármesteri Hivatala Gráf József miniszter Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Dr. Kökény Mihály elnök Országgyûlés Egészségügyi Bizottság Dr. Székely Tamás miniszter Egészségügyi Minisztérium Prof. Dr. Vécsei László elnök Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége 3 Dr. Hegedüs Lajos elnök Fogyatékos Emberek Szövetségének Tanácsa

5 SZERVEZÔK A REHA HUNGARY 2008 FÔSZERVEZÔI: Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) MOTESZ Rehabilitációs Munkacsoportja Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) Fogyatékos Emberek Szövetségének Tanácsa (FESZT) az Orvosi Rehabilitáció és a Fizikális Medicina Magyarországi Társasága (ORFMMT) A REHA HUNGARY 2008 EGYÜTTMÛKÖDÔ SZERVEZETEI: Értelmi Fogyatékosok és Segítôik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) ELTE - Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Fôiskolai Kar Csont és Izület Évtizede Hazai Hálózata Magyar Gyógytornászok Társasága Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület Magyar Rákellenes Liga Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) Országos Alapellátási Intézet (OALI) Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) A KONGRESSZUS ÉS A TUDOMÁNYOS SZERVEZÔ BIZOTTSÁG ELNÖKE: Dr. Katona Ferenc SZERVEZÔ BIZOTTSÁG: Dr. Bálint Géza, Gyene Piroska, Dr. Hegedüs Lajos, Dr. Juhász Ferenc, Dr. Vasváry Artúrné, Dr. Vekerdy Zsuzsanna 4 TUDOMÁNYOS SZERVEZÔ BIZOTTSÁG: Dr. Dr. Balogh Sándor, Banai Jolán, Dr. Bálint Géza, Dr. Hamvas Antal, Dr. Kásler Miklós, Dr. Kiss István, Dr. Kósa Lajos, Mészáros Valéria, Dr. Németh János, Dr. Romics Imre, Dr. Tamás László, Dr. Vécsei László, Dr. Zsigmond Györgyi, Dr. Yu Funian

6 ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK REHA Hungary 2008 Rehabilitációs, Idôsgondozási és Otthonápolási Szakkiállítás és Konferencia május ESÉLYEGYENLÔSÉGI NAP május 10. Helyszín: SYMA Sport- és Rendezvényközpont, A csarnok (1146 Budapest, Dózsa György út 1.) MEGNYITÓ: Idôpont: május 9. (péntek) A rendezvényt megnyitja: Simon Gábor, államtitkár Szociális és Munkaügyi Minisztérium Regisztrációs és információs stand nyitva tartása: május 9. (péntek) május 10. (szombat) A kiállítás és a szûrések nyitva tartása: május 9. (péntek) május 10. (szombat) Technikai információ: MOTESZ 1051 Budapest, Nádor u. 36. Szalma Szilárd Tel.: Fax: reha@motesz.hu Internet: 5

7

8 REHA HUNGARY PROGRAMCSOPORTJAI SZAKMAPOLITIKAI KEREKASZTAL Téma: Komplex rehabilitáció Idôpont: május 9. (péntek) Részletes program: 9. oldal PREVENCIÓS BLOKKOK, EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSADÁS: Prevenció: az elsô lépcsôfok a rehabilitációban gondolat jegyében, a rendezvényen 2004 óta szervezünk prevenciós blokkokat, ahol neves hazai szakemberek koordinálása mellett várjuk az érdeklôdôket szûrésekkel és szaktanácsadással. A blokkokban az adott témán belül megpróbálunk teljeskörû egészségügyi információt nyújtani, az egyes betegségek felismerésétôl kezdve a gyógykezelés módozatain keresztül a különbözô rehabilitációs terápiákig. Az idei év fô szakmai programja az Idôsödô Társadalom és ezen belül az aktivitást veszélyeztetô (elsôsorban az Alzheimer kór, a Parkinson kór, más demenciák, valamint a kardiovaszkuláris és mozgásszervi) megbetegedések bemutatása, amelyekrôl az Aktívabb agyat az idôskorban. Hogyan? és a Mozgásszervi megbetegedések blokkokban kaphatnak bôvebb információt. Részletes program: 10. oldal KIÁLLÍTÁS Szakkiállítás A szakkiállítás célja, hogy az érdeklôdôk teljes körû információhoz juthassanak a rehabilitációs, illetve az életminôségüket pozitívan befolyásoló eszközök, szolgáltatások terén, valamint megismerhessék az érdekeiket védô szervezetek munkáját. A kiállításon a gyógyászati segédeszközöket forgalmazó cégek mellett így megjelennek a komplementer medicinával, könyvkiadással, stb. foglalkozó cégek, valamint a fôbb civil és/vagy fogyatékos szervezetek is. Részletes program: 16. oldal Kihelyezett ügyfélszolgálat A szakminisztériumok és egyéb a rehabilitációban érintett állami szervezetek önálló standdal jelennek meg a rendezvényen, ahol egy úgynevezett kihelyezett ügyfélszolgálat keretében nyújtanak felvilágosítást az érdeklôdôknek. Részletes program: 18. oldal 7

9 REHA HUNGARY PROGRAMCSOPORTJAI NAGYKÖZÖNSÉGNEK SZÓLÓ ELÔADÁSOK: A rendezvény keretében, több témakörben szervezünk elôadásokat. Részletes program: 19. oldal PONTSZERZÔ TOVÁBBKÉPZÉSEK ORVOSOKNAK, GYÓGYTORNÁSZOKNAK: A rendezvény keretében nyolc orvosoknak, illetve gyógytornászoknak szóló továbbképzést szervezünk. Az elôadásokon természetesen szívesen látjuk a gyógypedagógusokat, szociális munkásokat, illetve az adott terület ellátásával, rehabilitációjával, oktatásával foglalkozó állami és civil szervezetek, alapítványok munkatársait is. Részletes program: 20. oldal ESÉLYEGYENLÔSÉGI NAP: Hagyományosan a REHA második napján kerül megrendezésre az Esélyegyenlôségi Nap, amelynek keretében a zenés mûsorok, koncertek mellett sport és gyermek programokat is szervezünk. A nap keretében tudunk lehetôséget biztosítani a fogyatékossággal élô mûvészeknek, sportolóknak a bemutatkozásra. A szórakoztatás mellett a nap elsôdleges célja az esélyegyenlôség megteremtése. A társadalomban rengeteg elôítélet, sztereotípia él a fogyatékossággal élô emberekkel szemben, amit hitünk szerint a pozitív példák és a közös élmények tudnak leginkább megszüntetni. Részletes program: 21. oldal SPORTPROGRAMOK: Részletes program: 22. oldal 8

10 RÉSZLETES PROGRAM SZAKMAPOLITIKAI KEREKASZTAL Téma: A KOMPLEX REHABILITÁCIÓ Idôpont: május 9. (péntek) Helyszín: A Csarnok - színpad Moderátor: Dr. Katona Ferenc, a tudományos szervezô bizottság elnöke 9 Résztvevôk: Dr. Balázs János, tudományos és nemzetközi fôigazgató-helyettes Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Fôiskola Balogh Zoltán, elnök Védett Szervezetek Országos Szövetsége Dr. Daubner Mónika, fôosztályvezetô Országos Egészségbiztosítási Pénztár Fekete László, fôosztályvezetô Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Forgó Györgyné, szakállamtitkár Szociális és Munkaügyi Minisztérium Dr. Hegedüs Lajos, elnök Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Dr. Hercegfi Károly, tanszékvezetô-helyettes Budapesti Mûszaki Egyetem, Ergonómia és Pszichológia Tanszék Dr. Juhász Ferenc, fôigazgató Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértôi Intézet Dr. Juhász Márta, egyetemi docens Budapesti Mûszaki Egyetem, Ergonómia és Pszichológia Tanszék Dr. Kiss István, a MOTESZ jövendôbeli elnöke Nemzeti Programok szakmai koordinátora Dr. Kozma Judit, szociális, szolgáltatási és fejlesztési fôosztályvezetô Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet Dr. Piros Márta Anna, igazgató Károly Róbert Fôiskola Gyöngyös, Felnôttképzési Intézet Dr. Radnai Zoltán, fôigazgató Egyesített Fôvárosi Szent István és Szent László Kórház Dr. Szél István, titkár Rehabilitációs Szakmai Kollégium Dr. Vekerdy-Nagy Zsuzsanna, elnök az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága

11 PREVENCIÓS BLOKKOK, EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSADÁS AKTÍVABB AGYAT AZ IDÔSKORBAN. HOGYAN? Szakmai koordinátor: Dr. Vécsei László Szervezô: ELTE - Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Fôiskolai Kar, Memória Alapítvány, Magyar SM Társaság Segítô szervezet: Értelmi Fogyatékossággal Élôk és Segítôik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) Tanácsadás: Amit tudni lehet a (megelôzés, gyógyítás, rehabilitáció): o Alzheimer kórról o Sclerosis multiplex-rôl o Parkinson kórról o Az idôskori ôssejt beültetésrôl o Szélütésrôl Memóriafejlesztô játékok memorytól a boccia-ig Origami; memory-készítés foglalkozásterápia keretében Szombaton a kiállítási területen lévô stand mellett a nagyközönségnek szervezünk elôadásokat. Standszám: 6. stand ALLERGOLÓGIA Szakmai koordinátor: Dr. Kósa Lajos, Dr. Zsigmond Györgyi Szervezô: Svábhegyi Országos Allergológiai, Immunológiai és Pulmonológiai Egészségügyi Szolgáltató Non-profit Közhasznú Kft. Támogató: OMRON Hungimpex Kft. Tanácsadás: allergológia (megelôzés, gyógyítás, rehabilitáció) Szûrések: Allergológia Légzésfunkció Interaktiv számítógépes program, mely szemlélteti az asztma okait és tüneteit, valamint a kezelés szükségességét és alternatíváit Standszám: 22. stand 10

12 PREVENCIÓS BLOKKOK, EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSADÁS AUDIOLÓGIA Szakmai koordinátor: Dr. Tamás László Tanácsadás: Amit tudni lehet a (megelôzés, gyógyítás, rehabilitáció): A veleszületett halláscsökkenésekrôl, okai, megelôzésük, korai felismerésük Az idôs kori halláscsökkenésekrôl, okai, megelôzésük Meniere betegségrôl A fülzúgásról A korszerû digitális hallókészülékekrôl A beültethetô hallókészülékekrôl Hallásszûrés jelentôsége a különbözô korcsoportokban Zajvédelemrôl (munkahelyi, koncert, disco, lövészet) Fülészeti szakorvosi vizsgálat Audiológiai vizsgálatok (szûrések): Tisztahang hallásküszöb mérés tájékoztató jelleggel 6 éves kor feletti gyerekeknél és felnôtteknél. Újdonság! Objektív hallásvizsgálat mely a hanginger hatására kiváltott reakciót vizsgálja a hallópályán. E vizsgálattal ki lehet mutatni, hogy a gyermek képes-e a beszédfrekvenciákon ( Hz- között) a 35dB-nél erôsebb hangok meghallására. A szûrôvizsgálatra kialakított vizsgáló mûszer kiképzése olyan, hogy a vizsgálatot csecsemôknél és kisgyermekeknél kb. 3 éves korig lehet elvégezni. Tympanometria (a hangenergiával szemben kifejtett ellenállásmérés). Ép dobhártya esetén vizsgálható a középfül légtartalma, a hallócsontok mozgékonysága. A vizsgálattal különbözô eredetû hangvezetô rendszeri eltérések okaira következtethetünk. Standszám: 1. stand HAGYOMÁNYOS KÍNAI ORVOSLÁS Szakmai koordinátor: Dr. Yu Funian Szervezô: Hagyományos Kínai Orvoslás Társasága Betegségek megelôzése a hagyományos kínai orvoslással Akupresszúrás masszázs bemutató Standszám: 27. stand 11

13 PREVENCIÓS BLOKKOK, EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSADÁS INKONTINENCIA Szakmai koordinátor: Dr. Hamvas Antal Szervezô: Magyar Kontinencia Társaság, Inkontinencia Betegegyesület Kiemelt Támogatók: Astellas Pharma Kft., SCA Hygiene Products Kft. Szakorvosi tanácsadás és felvilágosítás Inkontinencia Betegegyesület konzultációs szolgálata Standszám: 23. stand KÖNNYEN ÉRTHETÔ SAROK Szakmai koordinátor: Értelmi Fogyatékossággal Élô és Segítôik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) ÖRÖK Program- segítség az önálló élethez Az ÉFOÉSZ kidolgozta az EQUAL projekten belül az ÖRÖK (Önismeret, Realitás, Önérvényesítés, Közösségi érdekképviselet) Programját, mely az értelmi fogyatékossággal élô embereknek segít felkészülni az életre, véleményük közlésére, érdekeik képviseletére. Fontosnak tartjuk, hogy mind az önérvényesítô személyek, mind segítôik olyan technikákat sajátítsanak el a program során játékos formában, melyek elômozdítják a támogatott döntéshozatalt és ezzel a társadalmi részvétel jelentôs növekedését. Az ÉFOÉSZ standjánál megismerkedhetnek az ÖRÖK Programmal és termékeivel, megtekinthetik és kipróbálhatják a fejlesztô játékokat. A gyermekeket kézmûves foglalkozással várjuk, ahol ékszereket készíthetnek maguknak gyöngybôl, fonalból. Standszám: 14. stand 12 MOZGÁSSZERVI BETEGSÉGEK Szakmai koordinátor: Dr. Bálint Géza, Mészáros Valéria Szervezô: Magyar Gyógytornászok Társasága Támogató: OMRON Hungimpex Kft. Szakorvosi és gyógytornász tanácsadás a mozgásszervi problémákról Gyógymasszôr áll rendelkezésre egész nap, hogy felfrissítse az elfáradt látogatókat Osteoporosis (csontritkulás) - szûrés (helyszíni rizikófelmérés alapján) Elôadások: részletes program a nagyközönségnek szóló elôadásoknál a 19. oldalon Standszám: 5. stand

14 PREVENCIÓS BLOKKOK, EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSADÁS ONKOLÓGIA Szakmai koordinátor: Dr. Kásler Miklós Szervezô: Országos Onkológiai Intézet, Magyar Rákellenes Liga Tanácsadás: Amit tudni lehet az onkológiáról (megelôzés, gyógyítás, rehabilitáció) Szûrések: Bôrrák (melanoma) felmérés Szájüreg-rák felmérés Standszám: 24. stand Programok a nagyszínpadon (szombaton): Felina fürdôruha bemutató Rákliga bemutató OTTHONÁPOLÁS Szakmai koordinátor: Országos Alapellátási Intézet, Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület Támogató: GoReha Kft., OMRON Hungimpex Kft., Rehab Zrt. Házi ápolás Gyógytorna Szakápolási igénybevételi lehetôségek Szakápolási szolgáltatók elérhetôsége országosan Gyógyászati segédeszközök használata Standszám: 32. stand SZEMÉSZET Szakmai koordinátor: Dr. Németh János Szervezô: Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika, Vakok Állami Intézete, Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) Kiemelt támogató: MediContur Orvostechnikai Kft. Támogató: Essilor Optika Kft. Szûrések: Látásellenôrzés Dioptriaszûrés Szemnyomás mérés Szemfenék vizsgálat 13 Szakorvosi tanácsadás: A szemészeti problémákkal kapcsolatban A beültethetô lencsetípusokkal kapcsolatban

15 PREVENCIÓS BLOKKOK, EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSADÁS VAKSZOBA A rendezvény mindkét napja alatt a szimulációs szobában ugyanolyan mindennapi tevékenységeket lehet kipróbálni, amelyet bármelyik ember naponta végez, de olyan módon, ahogy azokat a látássérültek végzik. A szimulációs helyzetet teljesen lesötétített szobában vagy szimulációs szemüveg segítségével lehet elôállítani. A különbözô játékos feladatokon keresztül (pénzszámolás, vízöntés, braille írás, stb.) saját élményen alapuló ismereteket szerezhetnek a látogatók arról, hogy milyen módon lehet a látás hiányát pótolni. Az elvégzendô tevékenységek a különbözô érzékszervek fontosságát mutatják be a környezet információinak beszerzése szempontjából. Helyszín: 3. terem (3. emelet) Termékkiállítás: (Vakok Állami Intézete) A látásrehabilitáció helyzete és fejlôdési irányai hazánkban címmel, pénteken órától szemészeknek, orvosoknak, gyógypedagógusoknak, szociális munkásoknak, és látássérültek ellátásával, rehabilitációjával, oktatásával foglalkozó állami és civil szervezetek, alapítványok munkatársainak továbbképzést szervezünk. Helyszín: 6. terem ( B csarnok) Standszám: 2. stand 14 SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI BETEGSÉGEK Szakmai koordinátor: Dr. Kiss István Kiemelt támogató: OMRON Hungimpex Kft. Vérnyomásmérés a magas vérnyomás károsítja az érrendszert, szívinfarktus, stroke és veseelégtelenség kialakulását okozhatja. Vércukormérés a magas vércukorszint a szívizomelhalás, a stroke, a vakság és a végtag elvesztésének veszélyét rejti magában. A magas vércukorszint (vagy cukorbetegséget megelôzô állapot) gyakran vezet 2-es típusú diabetes kialakulásához. Koleszterinszûrés a magas vérzsírszintrôl akkor beszélünk, ha a koleszterinszint meghaladja az ideális 5,2 mmol/l értéket. Testösszetétel monitorozás testsúly, testzsír százalék, zsigeri, viscerális (belsô szervek közötti) zsírtartalom, BMI index (testsúly/testmagasság 2 ), vázizom százalék, nyugalmi anyagcsere (RMR) számítás. Haskörfogat mérés a metabolikus szindróma kialakulásának kockázatát növeli, ha nôknél meghaladja a 88 cm-t, férfiaknál a 102 cm-t. Dietetikai tanácsadás (szombat) Standszám: 25. stand

16 PREVENCIÓS BLOKKOK, EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSADÁS UROLÓGIA PROSZTATASZÛRÉS Szakmai koordinátor: Dr. Romics Imre Szervezô: Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika Fôtámogató: Astellas Pharma Kft. Támogató: 77 Elektronika Kft. Teljeskörû urológiai tanácsadás Prosztataszûrés Standszám: 26. stand VESEMEGÔRZÉS Szakmai koordinátor: Dr. Kiss István Szervezôk: Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége, Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Kiemelt támogató: B. Braun Medical Kft. Egészséges életmód: Kockázati tényezôk: o dohányzás, elhízás o cukorbetegség o magasvérnyomás-betegség o túlzott gyógyszerfogyasztás Korai felismerés: Felvilágosítás, szûrések (háziorvosok, szakorvosok) Vizeletvizsgálat (albumin, creatinin) Vérvizsgálat (GFR) Felismert veseelégtelenség esetén: Rendszeres gondozás (diéta) Mûvesekezelés Veseátültetés Standszám: 31. stand 15

17 KIÁLLÍTÓK Standszám: Név: 16 6 Aktívabb agyat az idôskorban. Hogyan? 22 Allergológia 12 Allinad Electro Therapeutic Kft. 1 Audiológia 3 Budapest Fôváros Önkormányzata 53 Consilior Kft. 50 Dia-Med Kft. 20 DVD Bolt 14 Értelmi Fogyatékosok és Segítôik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) 10 Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 8 Gerontex Kft. 16 GoReha Kft. 13 Gyógyhír Magazin 27 Hagyományos Kínai Orvoslás 7 HM ArmCom Zrt. 42 IBSA Pharma Kft. 52 Infromatika a látássérültekért Alapítvány 23 Inkontinencia 28 Jelnyelvi Tolmácsok a Hallássérültekért Alapítvány 43 Küldetés Egyesület 35 Liftimport Kft. 54 MBT Magyarország Kft. 15 Medicina Könyvkiadó 40 Microsonic Labor Kft. 9 Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) 5 Mozgásszervi betegségek 30 OMRON Hungimpex Kft. 24 Onkológia 34 Oriental Herbs 18 Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) 4 Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértôi Intézet 32 Otthonápolás 29 Patika Magazin 19 Pirehab Kht. 11 Planta-Tech Bt. 21 Rehab Zrt. 41 Réve deja vu Kft. (tönkölypárna) 2 Szemészet 25 Szív- és Érrendszeri betegségek 33 Szociális és Munkaügyi Minisztérium 51 Thuasne Hungary Kft. 26 Urológia Prosztataszûrés 31 Vesemegôrzés 17 ZEPTER Medical

18 Lift Feljárat az termekbe Kijárat a 6. terem felé Sport és szórakoztató programok Nézôtér Színpad Információ Fôbejárat Büfé terem 5. terem Kijárat a METRÓ felé

19 KIHELYEZETT ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Budapest Fôváros Önkormányzatának Fôpolgármesteri Hivatala Szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés Szociális intézményekbe történô felvétel módjai Tájékoztatás a Fôvárosi Önkormányzat által fenntartott intézményekrôl és az általuk nyújtott szolgáltatási módokról Filmvetítés demens betegek ellátásával kapcsolatban Standszám: 3. stand Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerbiztonság az asztalon felvilágosítás élelmiszerbiztonsági ügyekben Standszám: 10. stand Országos Egészségbiztosítási Pénztár Felvilágosítás egészségbiztosítási témákban Online jogviszony ellenôrzés Standszám: 18. stand Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértôi Intézet Segítô szervezet: Start Kht. Rehabilitációs járadék Komplex rehabilitáció Gondozási szükségletek megállapítása Standszám: 4. stand Szociális és Munkaügyi Minisztérium Információt az alábbi témakörökben lehet kapni: munkaügy, foglalkoztatás, rehabilitáció, családtámogatási és szociális ellátások, pénzbeli ellátások, egyenlô esélyû hozzáférés, fogyatékosügy Standszám: 33. stand 18

20 NAGYKÖZÖNSÉGNEK SZÓLÓ ELÔADÁSOK május 9. (péntek) Szabó Anikó Gerinciskola kisiskolásoknak Virág Anikó Gerinciskola kisiskolásoknak Mészáros Valéria Gerinciskola számítógép elôtt ülôknek Halmosi Ágnes Gerinciskola csontritkulásosoknak május 10. (szombat) Szabó Anikó Gerinciskola csonritkulásosoknak Oláh Rita A sclerosis multiplex diagnózisa és terápiája Illés Éva Gerinciskola számítógép elôtt ülôknek Dr. Uher Ferenc Az ôssejtek szerepe Virág Anikó Gerinciskola kisiskolásoknak Dr. Guseo András A stressz szerepe a krónikus betegségekben Virág Anikó Gerinciskola kisiskolásoknak Mészáros Valéria Gerinciskola számítógép elôtt ülôknek Halmosi Ágnes Gerinciskola csonritkulásosoknak Helyszín: Kiállítási terület 5. és 6. stand közötti rész 19

21 PONTSZERZÔ TOVÁBBKÉPZÉSEK PONTSZERZÔ TOVÁBBKÉPZÉSEK ORVOSOKNAK, GYÓGYTORNÁSZOKNAK május 9. (péntek) 1. TEREM (3. EMELET) Idôskori neurológiai kórképek diagnosztikája, terápiája és rehabilitációja Szakmai koordinátor, moderátor: Dr. Vécsei László Onkológia Szakmai koordinátor: Dr. Kásler Miklós Az inkontinencia korszerû diagnosztikája és terápiája Szakmai koordinátor: Dr. Katona Ferenc Moderátor: Dr. Hamvas Antal 2. TEREM (3. EMELET) Fejlôdésneurológia Az értelmi és mozgásfogyatékosság megelôzése ( Közös kincsünk a gyermek Nemzeti Csecsemô- és Gyermekegészségügyi Program I/8. pont) Szakmai koordinátor, moderátor: Dr. Katona Ferenc 4. TEREM (FÖLDSZINT) Allergológia Szakmai koordinátor, moderátor: Dr. Kósa Lajos, Dr. Zsigmond Györgyi 5. TEREM (FÖLDSZINT) Multimorbid idôsek mozgásszervi betegségeinek kezelése Szakmai koordinátor, moderátor: Dr. Bálint Géza 6. TEREM ( B CSARNOK) A látásrehabilitáció helyzete és fejlôdési irányai hazánkban Szakmai koordinátor, moderátor: Dr. Németh János május 10. (szombat) 1. TEREM (3. EMELET) Gyógytornász továbbképzés Szakmai koordinátor, moderátor: Dr. Bálint Géza

22 ESÉLYEGYENLÔSÉGI NAP május 10. (szombat) JÁTÉKKUCKÓ: ( ) Sakk, kártyajátékok, dominó, malom, puzzle és más játékok várják az érdeklôdôket Helyszín: kiállítási terület a színpad mellett KI MIT TUD: ( ) Szervezô: MEOSZ Ifjúsági Tagozata Ha szeretnéd kipróbálni magad egy izgalmas vetélkedôn, de eddig nem volt rá alkalmad, most itt a lehetôség, hogy megmutasd tudásod legjavát a többieknek! Egy szórakoztató vetélkedô folyamán garantáljuk az önfeledt kikapcsolódást minden résztvevô számára! Helyszín: 2. terem (3. emelet) A NAGYSZÍNPAD PROGRAMJAI: 21 Mûsorvezetô: Orbán Béla Megnyitó Vodku együttes zenél Napsugaras jeltánc (Napsugár Anna és Csillag Andi mısora) Telenkó Rita énekel Gördülô Tánccsoport mûsora Adamecz László fütyül. Kísér: Várvölgyi János Pécsváradi Vadrózsa Dalárda mûsora Kerekes Katalin és vendégei (Kerekes Katalin, Demeter Ági, Vásárhelyi Prodán Miklós, Víg Levente) nótákat és operetteket énekelnek. Kísér: Cselényi László Balikó Tamás humor száma Felina fürdôruha bemutató Rákliga bemutató Csongrádi Kata énekel Roll Dance együttes kombitánc bemutatója Bacsa Ferenc énekel A Fiesta együttes zenél Komáromi István mûsora Etu fellépése Mary Zsuzsi énekel Szegedi HaSe Tapsrondó Szeged-Solt Budapest Julius Székely Gyula a világot járt megatánc Tarzanja Kristóf Mari és Kondor Csaba énekel a Kiválasztott c. mûsorból ismert Molnár Gergely - bûvész Humor Orbán Jonnyval

23 SPORTPROGRAMOK május 10. (szombat) KIEMELT TÁMOGATÓ: REHAB Zrt. SZERVEZÔK: Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége, Magyar Rákliga, Power Station Sport Egyesület Házigazda: Szekeres Pál, az MMS elnöke A sportprogram keretében a sporteszközök, sportágak az érdeklôdôk számára is kipróbálhatóak. Bemutatók, vetélkedôk Erôemelés Bíró: Faragó Péter Vendégek: Szávai Csaba és Sas Sándor paralimpikonok, Power Station SE Asztalitenisz Vendégek: Csonka András, Kaiser János Kerekesszékes kosárlabda Bíró: Farkas László Vendégek: Gayer Ferenc, Major Melinda, Verebes Linda, Bajomi Nagy György, Pindroch Csaba, Schmied Zoltán, Vida Péter Kerekesszékes vívás Bíró: Szekeres Pál Vendégek: paralimpiai válogatott sportolók Athén és Sidney hôsei mutatják be vívótudományukat A sportprogram keretében minden látogatónak lehetôsége van a különbözô sporteszközök kipróbálására, próbára tehetik magukat például a vak sakkozók ellen, illetve csapatok jelentkezése esetén örömmel adunk helyt mérkôzések, versenyek lebonyolítására! 22

09.00-10.00 15.00-11.00 11.00-12.00 12.00-13.00 13.00-14.30 14.30-18.30 15.00-16.00 16.00-17.00 17.00-18.00 10.00-11.00 11.00-12.00 12.00-13.

09.00-10.00 15.00-11.00 11.00-12.00 12.00-13.00 13.00-14.30 14.30-18.30 15.00-16.00 16.00-17.00 17.00-18.00 10.00-11.00 11.00-12.00 12.00-13. REHA HUNGARY 2007 REHABILITÁCIÓS, IDŐSGONDOZÁSI ÉS OTTHONÁPOLÁSI SZAKKIÁLLÍTÁS ÉS KONFERENCIA ÉS AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG NAPJA ELŐZETES PROGRAM 2007. május 4-5. SYMA Sport- és Rendezvényközpont 1146 Budapest,

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2011; 4 (SUPPL. 3) CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VII. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS KEZELÉSE SZAKMAI IRÁNYELVEINEK AKTUALIZÁLÁSA PROGRAM 2011. OKTÓBER 14. Aesculap

Részletesebben

09.00-10.00 15.00-11.00 11.00-12.00 12.00-13.00 13.00-14.30 14.30-18.30 15.00-16.00 16.00-17.00 17.00-18.00 10.00-11.00 11.00-12.00 12.00-13.

09.00-10.00 15.00-11.00 11.00-12.00 12.00-13.00 13.00-14.30 14.30-18.30 15.00-16.00 16.00-17.00 17.00-18.00 10.00-11.00 11.00-12.00 12.00-13. REHA HUNGARY 2007 REHABILITÁCIÓS, IDŐSGONDOZÁSI ÉS OTTHONÁPOLÁSI SZAKKIÁLLÍTÁS ÉS KONFERENCIA ÉS AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG NAPJA ELŐZETES PROGRAM 2007. május 4-5. SYMA Sport- és Rendezvényközpont 1146 Budapest,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. március 5-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. március 5-i ülésére Iktató szám: Sz-82/2014. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. március 5-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság március 8-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság március 8-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-61/2017. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2017. március 8-i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények Címe: Debreceni Aneszteziológiai Napok Szervező: Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék Helyszín: Hotel

Részletesebben

DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT

DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT IX. 2017. OKTÓBER 13-15. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT BETEGEKKEL FOGLALKOZÓ CIVIL ÉS EGÉSZSÉGÜGYI

Részletesebben

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM Kedves Kollégák! Hatodik alkalommal kerül sor a Háziorvos Napok megrendezésére. A háziorvoslás szerepvállalása ma is megkérdőjelezhetetlen,

Részletesebben

KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ. I. A szekció adatai

KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ. I. A szekció adatai KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ I. A szekció adatai Beszámolás időszaka Neve 2012. év Neurorehabilitációs Szekció Szekció tisztség megnevezése Postacíme Email címe Kontaktszemély neve,

Részletesebben

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2013/2014-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2013/2014-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2013/2014-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák V Védőnő szakos hallgatóknak, GY Gyógytornász szakos hallgatóknak,

Részletesebben

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI

Részletesebben

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2012/2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2012/2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2012/2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák V Védőnő szakos hallgatóknak, GY Gyógytornász szakos hallgatóknak,

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 www.egeszsegprogram.eu EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A Programban résztvevők egészségi állapotára irányuló statisztikai jelentés Projekt:

Részletesebben

FEJLŐDÉSNEUROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM FOGJUNK ÖSSZE!

FEJLŐDÉSNEUROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM FOGJUNK ÖSSZE! FEJLŐDÉSNEUROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Konszenzus konferencia a fejlődésneurológiával, a korai fejlesztéssel és a rehabilitációval foglalkozók részére BUDAPEST, MERCURE BUDAPEST BUDA 2016. MÁRCIUS 31

Részletesebben

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. unk 2005. február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. A támogató szolgáltatás célja A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson

Részletesebben

A Népegészségügyi Programok és a háziorvoslás negyed százada. Prof. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár PTE ÁOK Alapellátási Intézet

A Népegészségügyi Programok és a háziorvoslás negyed százada. Prof. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár PTE ÁOK Alapellátási Intézet A Népegészségügyi Programok és a háziorvoslás negyed százada Prof. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár PTE ÁOK Alapellátási Intézet 6/1992. (III. 31.) NM rendelet A háziorvosi szolgálat elsődleges, személyes

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

Prof. Dr. Kiss István. Dankovics Gergely MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON

Prof. Dr. Kiss István. Dankovics Gergely MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Prof. Dr. Kiss István Szakmai Bizottság elnöke Dankovics Gergely Programigazgató Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 European National

Részletesebben

Egészségmegőrzés. Kuratóriumi ülés május 23. egészségügyi auditor

Egészségmegőrzés. Kuratóriumi ülés május 23. egészségügyi auditor Egészségmegőrzés Egészségfejlesztés Kuratóriumi ülés 2017. május 23. Vámos Magdolna egészségügyi auditor Egészségvédelem a Down Alapítványnál Akut és krónikus betegségek megelőzése Kialakult betegségek

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények Címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Orvos-Gyógyszerész Napok Szervező: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Helyszín: Győr

Részletesebben

Dankovics Gergely. Dr. Barna István MÁESZ ÚJDONSÁGOK 2019 MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA

Dankovics Gergely. Dr. Barna István MÁESZ ÚJDONSÁGOK 2019 MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Dankovics Gergely Programigazgató Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020-2030 Dr. Barna István Szakmai Bizottság elnöke Magyarország átfogó

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

TÁMOP 6.1.2/11/3-2012-0012 Egészségfejlesztési irodák létrehozása és fejlesztése Háziorvosi tájékoztatás

TÁMOP 6.1.2/11/3-2012-0012 Egészségfejlesztési irodák létrehozása és fejlesztése Háziorvosi tájékoztatás A A kaposvári kistérs rség egészs szségfejlesztése TÁMOP 6.1.2/11/3-2012-0012 Egészségfejlesztési irodák létrehozása és fejlesztése Háziorvosi tájékoztatás Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 2013.

Részletesebben

KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK 2013 ÉVI BESZÁMOLÓJÁHOZ. I. A szekció adatai

KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK 2013 ÉVI BESZÁMOLÓJÁHOZ. I. A szekció adatai KÉRDŐÍV AZ ORFMMT SZEKCIÓINAK 2013 ÉVI BESZÁMOLÓJÁHOZ I. A szekció adatai Beszámolás időszaka Neve 2013. év Ápolási Szekció Szekció tisztség megnevezése Elnök Postacíme Email címe Kontaktszemély neve,

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

Az Egészségporta Egyesület stratégiája

Az Egészségporta Egyesület stratégiája Az Egészségporta Egyesület stratégiája A Nemzeti Népegészségügyi Program és az ehhez csatlakozó Nemzeti Programok (A a Szív és Érrendszeri Betegségek Megelőzésének és Gyógyításának Nemzeti Programja, a

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 - S 8 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG IX. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS INTERDISCIPLINÁRIS

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja Hivatalos értesítő Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 Magyarország / Hungary Köszöntő! 2010-ben elkezdődik Magyarország legnagyobb humanitárius átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Iktatószám: SZ-102 /2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

Programtervezet. Vécsei László, az MTA Orvosi Osztály elnöke. Moderátor: Poór Gyula és Sótonyi Péter

Programtervezet. Vécsei László, az MTA Orvosi Osztály elnöke. Moderátor: Poór Gyula és Sótonyi Péter Magyar Orvostudományi Napok 2013. november 6 8 Hotel Novotel Budapest (Alkotás utca 63 67) Rendező: Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Programtervezet 2013. november 6. 10.00 Megnyitó

Részletesebben

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25.

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Alapítványunk szervezésében került megrendezésre a daganatos gyermekek gyógyítását Segítő Szakemberek

Részletesebben

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita Egymást támogatva minden könnyebb! Golobné Wassenszky Rita Parkinson Betegek Egyesülete Pécs Parkinson-kór A Parkinson-kór fokozatosan előrehaladó neurológiai betegség Tünetei: mozgásszegénység, kézremegés,

Részletesebben

2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! CIVILEK ÉJSZAKÁJA

2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! CIVILEK ÉJSZAKÁJA 2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! 2015.10.16. CIVILEK ÉJSZAKÁJA Nincs kifogás. Összefogás! Már csak pár óra, és a somogyországi civil élet újra felpezsdül. több mint 30 eddig regisztrált civil szervezet,

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL. Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT)

AZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL. Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) AZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) BEMUTATKOZÁS A fogyatékos emberek szervezeteinek ernyőszervezete

Részletesebben

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények 13. sz. melléklet A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények Sorszám A szervezet neve Tevékenysége Önkormányzati szervek 1. Polgármester Részvétel a döntés-előkészítési,

Részletesebben

A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS

A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ILCO 2016 EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT VIII. 2016. SZEPTEMBER 30. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ÉLETVITELÉNEK

Részletesebben

A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése

A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése 2010 Kaposvár 2011. május 11. Kristófné Kiss Emese elnök Tartalom: Adatok 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Homonnai Balázs ACNIELSEN Programstatisztika 2010-2011-2012 Összesen 528 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 191 o 2012:

Részletesebben

ELÕZETES PROGRAM REHA HUNGARY 2007 REHABILITÁCIÓS, IDÕSGONDOZÁSI ÉS OTTHONÁPOLÁSI SZAKKIÁLLÍTÁS ÉS KONFERENCIA

ELÕZETES PROGRAM REHA HUNGARY 2007 REHABILITÁCIÓS, IDÕSGONDOZÁSI ÉS OTTHONÁPOLÁSI SZAKKIÁLLÍTÁS ÉS KONFERENCIA REHA HUNGARY 2007 REHABILITÁCIÓS, IDÕSGONDOZÁSI ÉS OTTHONÁPOLÁSI SZAKKIÁLLÍTÁS ÉS KONFERENCIA ÉS AZ ESÉLYEGYENLÕSÉG NAPJA ELÕZETES PROGRAM 2007. május 4-5. SYMA Sport- és Rendezvényközpont 1146 Budapest,

Részletesebben

Hasznos információk a fogyatékosságról. Összeállította: Kovács Tímea

Hasznos információk a fogyatékosságról. Összeállította: Kovács Tímea Hasznos információk a fogyatékosságról Összeállította: Kovács Tímea Mi a fogyatékosság? A fogyatékosság nem betegség, hanem egy tartós vagy véglegesült állapot. A fogyatékos ember, aki tartósan vagy véglegesen

Részletesebben

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam Továbbképzô Tanfolyam Budapest, Kempinski Hotel Corvinus***** 2010. március 5 6. Budapest, Kempinski Hotel Corvinus Továbbképzô Tanfolyam 2010. március 5 6. A továbbképzés elnöke: Prof. Dr. Tulassay Tivadar

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Belgyógyászati immunológia 6 hónap (Terv ) Budai Irgalmasrendi Kórház 1023 Budapest Frankel Leó út 438-8601 212-5378 Allergológiai és Immunológiai és Dr. Nékám Kristóf Rész 4 hónap 2 fő 2012.09.15. - 2016.09.15.

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2019;12(SUPPL.1):1-19 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2019;12(SUPPL.1):S1-S19 S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA ELHÍZÁS KALEIDOSZKÓP PROGRAM

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001

TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001 TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001 EFI kialakítása a Rétsági Kistérségben a Előzmények A magyar lakosság egészségi állapota nem tükrözi az egészségügy fejlettségét A magyar gazdaság fejlettsége nem indokolja a

Részletesebben

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET 10 éves a Szociális Klaszter Egyesület 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Az Idősek Világnapján tudományos-szakmai nemzetközi tanácskozásra invitáljuk

Részletesebben

Fővárosi Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálat 2010. évi módszertani feladatellátásának munkaterve

Fővárosi Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálat 2010. évi módszertani feladatellátásának munkaterve 1 Fővárosi Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálat 2010. évi módszertani feladatellátásának munkaterve 2010. évben folyamatosan végzett feladatok: A területi gyermekvédelmi szakszolgálatok nyilvántartási

Részletesebben

innen indul. Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG Higgy magadban. Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és menedzserszûrések vállalatoknak

innen indul. Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG Higgy magadban. Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és menedzserszûrések vállalatoknak Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG innen indul. UNIQA Mobil Egészségközpont Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és menedzserszûrések vállalatoknak Higgy magadban. Az egészség a megelőzéssel és a korszerű diagnosztikával

Részletesebben

1.2. a munkáltatónak az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó, az adott évre

1.2. a munkáltatónak az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó, az adott évre KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ FEHÉR BOT ALAPÍTVÁNY 4087 HAJDÚDOROG, NÁNÁSI u. 4. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Az alapítvány a Munka Törvénykönyve 70/A. (1) és (2.) bekezdései alapján 2007. évre az alábbi ESÉLYEGYENLŐSÉGI

Részletesebben

Péley Iván dr. Idegsebészeti és Neurológiai Klinika

Péley Iván dr. Idegsebészeti és Neurológiai Klinika Neurológiai kórképek rehabilitációja - neurorehabilitáció Péley Iván dr. Idegsebészeti és Neurológiai Klinika WHO meghatározások (1980-2013) Károsodás impairment: a szervezet biológiai működés zavara (pl.:

Részletesebben

SMaragd SM Egyesületnél elfogadva 2015.04.25 1. oldal/4 SMaragd Kecskemét és Vonzáskörzete Sclerosis Multiplexes Betegeinek Egyesülete Közhasznúsági jelentés szöveges kiegészítés 2014 évről SMaragd SM

Részletesebben

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs 2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport

Részletesebben

Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap

Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap "Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait." Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet

Részletesebben

A Nemzeti Betegfórum. kommunikációja

A Nemzeti Betegfórum. kommunikációja ,,Marketing, public relations és reklám az egészségügyben XVII. Országos Konferencia A Nemzeti Betegfórum kommunikációja Budapest, 2014. február 20. Betegjogok Európában - 2010 Betegjogok Európában - 2011

Részletesebben

A DESIGN FOR ALL TERVEZÉSI SZEMLÉLET A BME ERGONÓMIA ÉS PSZICHOLÓGIA TANSZÉK KÉPZÉSEIBEN, KURZUSAIBAN. Jókai Erika

A DESIGN FOR ALL TERVEZÉSI SZEMLÉLET A BME ERGONÓMIA ÉS PSZICHOLÓGIA TANSZÉK KÉPZÉSEIBEN, KURZUSAIBAN. Jókai Erika A DESIGN FOR ALL TERVEZÉSI SZEMLÉLET A BME ERGONÓMIA ÉS PSZICHOLÓGIA TANSZÉK KÉPZÉSEIBEN, KURZUSAIBAN Jókai Erika Alap- és mesterképzési kurzusok Ergonómia, Speciális termékmenedzsment ismeretek, Termékmenedzsment

Részletesebben

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus FOGYATÉKOSSÁGRÓL ÁLTALÁBAN A fogyatékosságot meghatározhatjuk: - orvosi, - társadalmi,

Részletesebben

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ Megelõzés és gyógyítás egy kézben! Általános és komplex szûrõok Budapesti VE VIP Központ Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ 1062 Budapest, Podmaniczky út 109. +36

Részletesebben

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program X. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és V. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia, 2008. szeptember 18-20., Balatonfüred Egészségpolitika I. Szekció, 2008. szeptember 19. Az apró munka és

Részletesebben

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE XVI. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS. Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE XVI. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS. Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014 Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014 Budapest 2014. szeptember 18-19 Fővédnök Dr. Zombor Gábor Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

Soproni Tudományos Tanácskozás

Soproni Tudományos Tanácskozás Változások az idősellátásban. Méltósággal megöregedni! Soproni Tudományos Tanácskozás Sopron, 2017.10.16-18. A program helyszíne: Pannónia Hotel Sopron, Várkerület 75. A Konferencia szervezői: Idősek Európai

Részletesebben

PROGRAM. Aktív időskor Generációk egészsége. Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége XXIV. Szimpóziuma. Zalaegerszeg, 2012. november 6-7-8.

PROGRAM. Aktív időskor Generációk egészsége. Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége XXIV. Szimpóziuma. Zalaegerszeg, 2012. november 6-7-8. PROGRAM Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége XXIV. Szimpóziuma Aktív időskor Generációk egészsége Zalaegerszeg, 2012. november 6-7-8. 1 2 PROGRAM 2012. november 6. (kedd) Az Egészséges Városok

Részletesebben

érkezés a Balatonszepezdi Népfőiskolára: 8252 Balatonszepezd, Árpád u. 10. Résztvevők száma minimum Balatonszepezdi Népfőiskola

érkezés a Balatonszepezdi Népfőiskolára: 8252 Balatonszepezd, Árpád u. 10. Résztvevők száma minimum Balatonszepezdi Népfőiskola Kedvezményezett : Projektazonosító: Projektidőszak: Program típus TÁMOP-6.2-11/1-2012-1253 2013.09.01-2014.06.30 Bibó István i Alapítvány Program neve/címe: 8252 Balatonszepezd, Szegfű köz A rendszeres

Részletesebben

FOGYATÉKKAL ÉLŐK SPORTJA Az asztalitenisz - speciális körülmények között 2013. március 21., Szeged. Készítette: Szabó Brigitta, ATSK Szeged

FOGYATÉKKAL ÉLŐK SPORTJA Az asztalitenisz - speciális körülmények között 2013. március 21., Szeged. Készítette: Szabó Brigitta, ATSK Szeged FOGYATÉKKAL ÉLŐK SPORTJA Az asztalitenisz - speciális körülmények között 2013. március 21., Szeged Készítette: Szabó Brigitta, ATSK Szeged Egyesületünk - Az ATSK Szeged alakulása: 1996 - Utánpótlás-nevelésre

Részletesebben

2. Melléklet - A Közép-magyarországi Regionális Szociális Módszertani Konzorcium képzései

2. Melléklet - A Közép-magyarországi Regionális Szociális Módszertani Konzorcium képzései 2. Melléklet - A Közép-magyarországi Regionális Szociális Módszertani Konzorcium képzései Továbbképzés neve, engedélyszáma Célcsoport Helyszín, időpont Pontért ék Ár Kapcsolattartó 1 Mentálisan hanyatló

Részletesebben

SZAKKÉPZÉS, FOGLALKOZTATÁS, KERESET, ÖNÁLLÓ ÉLET. Kaucsicsné Zsóri Katalin

SZAKKÉPZÉS, FOGLALKOZTATÁS, KERESET, ÖNÁLLÓ ÉLET. Kaucsicsné Zsóri Katalin SZAKKÉPZÉS, FOGLALKOZTATÁS, KERESET, ÖNÁLLÓ ÉLET Kaucsicsné Zsóri Katalin SZAKKÉPZÉS - informatikai képzés - kertészeti munkacsoport - háztartási tanfolyam HÁZTARTÁSI TANFOLYAM ELKÉSZÜLT A VACSORA SZOCIÁLIS

Részletesebben

Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek

Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek Gondoskodás Gyermekeinkért Közhasznú Alapítvány (Budapest) Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek Életünk értelme

Részletesebben

Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke

Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke A VI. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2014. november 28-án 10.00-14.00 óra között, a Stefánia Palotában kerül sor. A Konszenzus Konferencia szerves folytatása a korábbiaknak, hiszen európai

Részletesebben

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap Nyilvántartási szám: SZTK- 11589/2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Fővédnök: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Dr. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért

Részletesebben

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN A Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány közös továbbképző tudományos rendezvénye 2014. október 10-11.

Részletesebben

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Köszöntő. Kedves Kollégák! Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság, a Magyar

Részletesebben

Foglalkoztatás és önálló közlekedés. Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287

Foglalkoztatás és önálló közlekedés. Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287 Foglalkoztatás és önálló közlekedés Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287 Szociális foglalkoztatás 112/2006 (V.12.) Kormányrendelet alapján A szociális foglalkoztatás

Részletesebben

ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK. Hotel Flamingó. Balatonfüred, Széchenyi u. 16. 2008. április 4-6. PROGRAM

ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK. Hotel Flamingó. Balatonfüred, Széchenyi u. 16. 2008. április 4-6. PROGRAM ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2008. április 4-6. Hotel Flamingó Balatonfüred, Széchenyi u. 16. PROGRAM Kedves Kollégák! Hetedik alkalommal kerül sor a Háziorvos Napok megrendezésére. A háziorvoslás szerepvállalása

Részletesebben

GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ

GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ A Generali modern, új-generációs diagnosztikai berendezésekkel felszerelt szűrőbuszai hétről hétre más és más városba látogatnak el, hogy az érintett páciensek gyorsan, szakszerűen

Részletesebben

Táblázat a Fogyatékosügyi Keretre évben beérkezett nyertes pályázatokról. Megvalósítás időszaka

Táblázat a Fogyatékosügyi Keretre évben beérkezett nyertes pályázatokról. Megvalósítás időszaka 1/5 1. 2. 3. 4. Mozgáskorlátozottak Egyesülete Szeged Városi csoportja Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete Dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézete Halmozottan Sérültek Szövetsége

Részletesebben

Arehabilitáció az emberi közösség egyik újabb, fontos

Arehabilitáció az emberi közösség egyik újabb, fontos KÖSZÖNTÕ REHA Hungary 2009 a Darwin évfordulóban Arehabilitáció az emberi közösség egyik újabb, fontos védekezési módszere a betegségek, balesetek okozta fogyatékosságok kirekesztõ, társadalomgyengítõ

Részletesebben

Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG. innen indul. UNIQA Mobil Egészségközpont. Orvosi vizsgálatok. Higgy magadban.

Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG. innen indul. UNIQA Mobil Egészségközpont. Orvosi vizsgálatok. Higgy magadban. Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG innen indul. UNIQA Mobil Egészségközpont Orvosi vizsgálatok Higgy magadban. Az egészség a megelőzéssel és a korszerű diagnosztikával kezdődik. Az UNIQA, mint az egyik vezető

Részletesebben

Legyél Te is Demenciabarát!

Legyél Te is Demenciabarát! Legyél Te is Demenciabarát! Jó gyakorlatok a közösség és a szakma összefogásáról. mosonmagyaróvári Konferencia 2018. október 04-06. Helyszín: Flesch Károly kulturális központ Mosonmagyaróvár, Erkel u.

Részletesebben

A játék összeköt! Legyen neked is befogadó a játszótered! Játszótér mindenkinek!

A játék összeköt! Legyen neked is befogadó a játszótered! Játszótér mindenkinek! A játék összeköt! Legyen neked is befogadó a játszótered! 1 Az egyetemes tervezés eredményeként különösebb átalakítás nélkül hozzáférhetőek a termékek, szolgáltatások, így a játszótér is, mindenki számára,

Részletesebben

XII. Háziorvos Napok

XII. Háziorvos Napok IX. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK XII. Háziorvos Napok 20 ÉVES A CSALÁDORVOSKÉPZÉS A PÉCSI EGYETEMEN PROGRAM Pécs, 2013. október 10 12. XII. HÁZIORVOS NAPOK 2013. október 10. (csütörtök) Helyszín: PTE ÁOK

Részletesebben

A VELESZÜLETETT KÓROS MOZGÁS ÉS ÉRTELMI FEJLÔDÉS PREVENCIÓJA, KORAI KEZELÉSE ÉS REHABILITÁCIÓJA

A VELESZÜLETETT KÓROS MOZGÁS ÉS ÉRTELMI FEJLÔDÉS PREVENCIÓJA, KORAI KEZELÉSE ÉS REHABILITÁCIÓJA A VELESZÜLETETT KÓROS MOZGÁS ÉS ÉRTELMI FEJLÔDÉS PREVENCIÓJA, KORAI KEZELÉSE ÉS REHABILITÁCIÓJA Tudományos szakmai konferencia gyermekgyógyász, gyermekneurológus, neonatológus, házi gyermekorvos, pszichológus,

Részletesebben

Boros Erzsébet dr és Bódi Mariann

Boros Erzsébet dr és Bódi Mariann Boros Erzsébet dr és Bódi Mariann e.boros@rehabint.hu FESZ kongresszus 2012. szept. 28-30. Velence Téma fontossága Rehabilitáció folyamat Ellátás minősége folyamatosság, egyenletes színvonal Gazdaságosság

Részletesebben

EGÉSZSÉGSZERVEZÉS FEJLESZTÉSEI A GYAKORLATI TAPASZTALATOK TÜKRÉBEN KONFERENCIA EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT PROJEKT

EGÉSZSÉGSZERVEZÉS FEJLESZTÉSEI A GYAKORLATI TAPASZTALATOK TÜKRÉBEN KONFERENCIA EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT PROJEKT EGÉSZSÉGSZERVEZÉS FEJLESZTÉSEI A GYAKORLATI TAPASZTALATOK TÜKRÉBEN KONFERENCIA EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT PROJEKT 2015.11.27. TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001 Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Mező Marléne

Részletesebben

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása K I V O N A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2015. június 24. napján tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: A szociális célú segítő

Részletesebben

Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja Sajtóközlemény 2011. Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 144 helyszín, közel fél millió vizsgálat, elkeserítő szűrési adatok, ez a 2010 év statisztikája. Tovább folytatódik

Részletesebben

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET 10 éves a Szociális Klaszter Egyesület 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET. Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Az Idősek Világnapján tudományos-szakmai nemzetközi tanácskozásra invitáljuk

Részletesebben

Aphasia Centrum. Kommunikációs zavarok komplex logopédiai ellátása. Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Dr. Szabó Edina

Aphasia Centrum. Kommunikációs zavarok komplex logopédiai ellátása. Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Dr. Szabó Edina Aphasia Centrum Kommunikációs zavarok komplex logopédiai ellátása Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Dr. Szabó Edina Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága XXVII. Vándorgyűlése

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 3. komponens Fiatalok prevenciós és tanácsadó programja Moravcsik-Kornyicki Ágota Szakmai

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Molnár Dávid

Részletesebben

KORSZERŰ EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEK - A KITERJESZTETT HATÁSKÖRŰ ÁPOLÓK

KORSZERŰ EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEK - A KITERJESZTETT HATÁSKÖRŰ ÁPOLÓK KORSZERŰ EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEK - A KITERJESZTETT HATÁSKÖRŰ ÁPOLÓK LEHETSÉGES FELADATAI AZ IDŐSELLÁTÁSBAN Dr. Balogh Zoltán Ph.D. Egymást Értő Szakemberek Szociális Klaszter Egyesület Ünnepi Konferenciája

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága 2005. július 15-i ülésén az alábbi rendezvényeket minősítette

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága 2005. július 15-i ülésén az alábbi rendezvényeket minősítette A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága 2005. július 15-i ülésén az alábbi rendezvényeket minősítette Cím: Magyar Gyermekanaesthesiológiai és Intenzív Terápiás Társaság Tudományos Ülése 2004. Szervező:

Részletesebben

2017. december 1. Budapest, november

2017. december 1. Budapest, november A VII. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára (ez alkalommal ismét a MOTESZ Interdiszciplináris Fóruma keretében is) 2017. december 1-én 10.00-16.00 óra között Budapesten a Hotel Hungaria City

Részletesebben

Általános rehabilitációs ismeretek

Általános rehabilitációs ismeretek Tantárgy összefoglaló Tantárgy megnevezése Tantárgy képzési céljai A képzés célok részletesebb kifejtése: Általános rehabilitációs ismeretek A tanuló elsajátítsa a rehabilitáció modern szemléletét, ismerje

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Az Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2006 óta támogatja a fogyatékos fiatal felnőtteket.

Részletesebben

Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért

Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért Kedvezményezett neve: Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi íoktatókórház A projekt címe: Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért A pályázat azonosító száma: TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0016

Részletesebben

Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség Honvédkórház

Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség Honvédkórház megye település szakmanév progresszivitás intézmény Budapest Budapest XVI. kerület Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség

Részletesebben

MIT JELENT A MODELL ALKALMAZÁSA A SZERVEZET, A MENEDZSMENT, A VEZETŐ SZAKEMBEREK, A TEAM, A SEGÍTŐK ÉS A TÁMOGATÁST IGÉNYBE VEVŐK SZINTJÉN

MIT JELENT A MODELL ALKALMAZÁSA A SZERVEZET, A MENEDZSMENT, A VEZETŐ SZAKEMBEREK, A TEAM, A SEGÍTŐK ÉS A TÁMOGATÁST IGÉNYBE VEVŐK SZINTJÉN MIT JELENT A MODELL ALKALMAZÁSA A SZERVEZET, A MENEDZSMENT, A VEZETŐ SZAKEMBEREK, A TEAM, A SEGÍTŐK ÉS A TÁMOGATÁST IGÉNYBE VEVŐK SZINTJÉN MIT JELENT A PROGRAM A SZERVEZET OLDALÁRÓL? SZASZÁK TIBOR Mit

Részletesebben

TERVEZETT PROGRAM GASZTROENTEROLÓGIAI ÉS INFEKTOLÓGIAI BETEGSÉGEK. a mindennapi gyakorlat szemszögéből

TERVEZETT PROGRAM GASZTROENTEROLÓGIAI ÉS INFEKTOLÓGIAI BETEGSÉGEK. a mindennapi gyakorlat szemszögéből 2017 GASZTROENTEROLÓGIAI ÉS INFEKTOLÓGIAI BETEGSÉGEK a mindennapi gyakorlat szemszögéből TERVEZETT PROGRAM 2017. január 27-28. Hotel Park Inn by Radisson Budapest www.convention.hu PÉNTEK 2017. JANUÁR

Részletesebben

Védőnői szolgálat. Buj Buj, Rákóczi u Védőnő: Kiss Józsefné. Tel.: +36 (20)

Védőnői szolgálat. Buj Buj, Rákóczi u Védőnő: Kiss Józsefné. Tel.: +36 (20) Buj 4483 Buj, Rákóczi u. 13-15. Védőnő: Kiss Józsefné Tel.: +36 (20) 429-7859 Email: kissjozsefne63@freemail.hu Védőnői fogadóóra: minden nap 8:00-9:00 Az első esztendő meghatározza a jövőt! 1 / 5 Területi

Részletesebben

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve egészségnevelési tevékenységének bemutatása Készítette: dr Szűcs Erzsébet, dr. Cornides

Részletesebben

TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM PROGRAMJA csütörtök 9.00 A Konferencia megnyitása Munkabiztonság helyzete 2019-ben Nesztinger Péter

TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM PROGRAMJA csütörtök 9.00 A Konferencia megnyitása Munkabiztonság helyzete 2019-ben Nesztinger Péter TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM PROGRAMJA 2019. 05. 30. csütörtök 9.00 A Konferencia megnyitása 9.00-9.30 Munkabiztonság helyzete 2019-ben Nesztinger Péter főosztályvezető Pénzügyminisztérium 9.30-10.00 A foglalkozás-egészségügy

Részletesebben