PHD TUDOMÁNYOS NAPOK 2010

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PHD TUDOMÁNYOS NAPOK 2010"

Átírás

1 PHD TUDOMÁNYOS NAPOK április Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb

2 2 PhD. Tudományos Napok 2010.

3 2010. április ELŐSZÓ Nem túlzás az a megállapítás, hogy az évente megrendezett Ph.D. Tudományos Napok a Semmelweis Egyetem kiemelkedő tudományos eseményévé vált. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a rendezvény színes, sokféle tudományterületet és tudományágat magába foglaló programja, mely az Egyetem tudományos műhelyeiben tevékenykedő Ph.D. hallgatók kutatásait, tudományos munkájuk eredményeit mutatja be. Az előadások és poszter-bemutatók nagy száma bizonyítja, hogy a Ph.D. Tudományos Napok vonzó fórumot jelent a Ph.D. képzés keretében kutatómunkát végző fiatalok számára. Különösen örvendetes, hogy az előadók sorában ez évben a Semmelweis Egyetem nyolc Tudományági Doktori Iskolájának hallgatóin kívül a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 5 hallgatóját is üdvözölhetjük. A tudományos program nem titkolt célja, hogy a jövő kutatónemzedékének seregszemléjén kívül a tudományok iránt elkötelezett fiatalok számára a távolabbi jövőre is közvetítsen üzenetet. Ezt az üzenetet a rendezvény ünnepélyes megnyitását követően elhangzó két előadás fogalmazza meg, melyeket a Kiváló Ph.D. Oktató díjjal kitüntetett Makara Gábor akadémikus és Sótonyi Péter akadémikus, rektor emeritus tartanak. A tudományos kutatás és oktatás e két messze kimagasló egyéniségének munkássága, tudományos és oktatói elkötelezettsége biztos irányt nyújt és példaképül szolgál a tudományos életpályájukat éppen megkezdő fiatalok számára. A program további szereplői, a Tudományági Doktori Iskolák Ph.D. hallgatói jelenleg még témavezetőik irányításával, tanítványként végzik a kutatómunkát, azonban ne feledjük, a nagy elődök nyomdokain a jelenkor tanítványai közül kerülnek ki a jövő kiváló tudósai és tanítómesterei. Kívánom, hogy a évi Ph.D. Tudományos Napok programja hasznos tapasztalatokat és emlékezetes élményt nyújtson minden kedves résztvevőnek és érdeklődőnek. Budapest, április 15. Prof. Rácz Károly a Doktori Tanács elnöke 3

4 4 PhD. Tudományos Napok 2010.

5 2010. április TUDOMÁNYOS PROGRAM 2010.április 15. csütörtök Megnyitó: Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem rektora Dr. Rácz Károly egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának elnöke "Kiváló PhD Oktató"-díjas előadó: Dr. Sótonyi Péter rector emeritus A bűnügyi nyomozástan új lehetőségei a bizonyításban Kiváló PhD Oktató"-díjas előadó: Dr. Makara Gábor akadémikus Gondolatok a doktorandusz képzésről Kávészünet Előadások: E-I/1 - E-I/ Poszterek: P-I/1 - P-I/ Előadások: E-II/1 - E-II/ Ebédszünet Előadások: E-III/1 - E-III/ Kávészünet Poszterek: P-II/1- P-II/ Előadások: E-IV/1 - E-IV/ április 16. péntek Előadások: E-V/1 E-V/ Poszterek: P-III/1 P-III/ Kávészünet Előadások: E-VI/1 E-VI/ Előadások: E-VII/1 - E-VII/ Ebédszünet Előadások: E-VIII/1 E-VIII/ Kávészünet Poszterek: P-IV/1 P-IV/ Zárszó, díjkiosztó 5

6 6 PhD. Tudományos Napok 2010.

7 2010. április TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 3 TUDOMÁNYOS PROGRAM 5 E/I SZEKCIÓ 19 E/I-1 A DOPAMIN AGONISTA KEZELÉS HATÁSA A JUTALOMÉRZÉKENYSÉGRE PARKINSON-KÓRBAN Bódi Nikoletta, Catherine E. Myers, Takáts Annamária, Bereczki Dániel, Mark A. Gluck, Kéri Szabolcs E/I-2 A MALNUTRÍCIÓ-GYULLADÁS ÉS A DEPRESSZIÓ KAPCSOLATA VESETRANSZPLANTÁLT BETEGEKBEN Czira Mária Eszter E/I-3 KÜSZÖB ALATTI GYERMEKPSZICHIÁTRIAI KÓRKÉPEK VIZSGÁLATA 23 Dallos Gyöngyvér E/I-4 AZ OBSTRUKTÍV ALVÁSI APNOE SZINDRÓMA ÖSSZEFÜGGÉSEI VESETRANSZPLANTÁLT BETEGEK KÖRÉBEN Fornádi Katalin E/I-5 JOB INSECURITY AND HEALTH: A STUDY OF 16 EUROPEAN COUNTRIES Krisztina László, Hynek Pikhart, Mária S. Kopp, Martin Bobak, Andrzej Pajak, Sofia Malyutina, Gyöngyvér Salavecz, Michael Marmot E/I-6 AZ ALVÁS ALATTI PERIODIKUS LÁBMOZGÁSZAVAR ELŐFORDULÁSA ÉS ÖSSZEFÜGGÉSE KARDIOVASZKULÁRIS ÉS CEREBROVASZKULÁRIS RIZIKÓTÉNYEZŐKKEL VESETRANSZPLANTÁLT ÉS DIALIZÁLT BETEGCSOPORTBAN Lindner Anett Virág E/I-7 A MEDIÁCIÓ INTÉZMÉNYESÜLÉSÉNEK KIHÍVÁSAI A SZOCIÁLIS SZFÉRÁBAN Pilinszki Attila E/I-8 DAGANATOS BETEG GYERMEKEK BETEGSÉGREPREZENTÁCIÓJÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA MÁS KRÓNIKUS BETEGCSOPORTOKKAL Szentes Annamária, Bokrétás Ildikó E/I-9 DOHÁNYZÁSRÓL LESZOKÁST SEGÍTŐ TELEFONOS TANÁCSADÁS (QUITLINE) IGÉNYBEVÉTELÉNEK AKADÁLYAI ELŐZETES EREDMÉNYEK Vajer Péter, Urbán Róbert, Berkes Tímea, Kalabay László, Stauder Adrienne E/II SZEKCIÓ 31 E/II-1 A TUMOR NECROSIS FACTOR SZABÁLYOZZA A CD3 ZÉTA LÁNC MENNYISÉGÉT HUMÁN T LIMFOCITÁKON Érsek Barbara, Wiener Zoltán, Buzás Edit, Nagy György, Falus András

8 PhD. Tudományos Napok E/II-2 KÉT DIMENZIÓS EMBERI NYÁLMIRIGY MODELL AZ EPITHELIÁLIS TRANSZPORTFOLYAMATOK MOLEKULÁRIS VIZSGÁLATÁHOZ Hegyesi Orsolya, Földes Anna, Lőrincz Ádám, Rásonyi-Kovács Orsolya, Barabás József, Martin C. Steward,Varga Gábor E/II-3 SZERKEZETI ÁTMENETEK EGYEDI DEZMIN INTERMEDIER FILAMENTUMOKBAN Kiss Balázs, Karsai Árpád, Kellermayer Miklós S.Z. E/II-4 AZ EPIGALLO-KATECHIN-GALLÁT HATÁSA A GLIKOPROTEINEK ÉRÉSÉRE ÉS MINŐSÉGELLENŐRZÉSÉRE Konta Laura, Száraz Péter, Magyar Éva Judit, Csala Miklós E/II-5 A PI3 K/AKT JELÁTVITELI RENDSZER MODULÁLJA A HUMÁN EMBRIONÁLIS ŐSSEJT EREDETŰ ENDOTHEL SEJTEK PROLIFERÁCIÓJÁT ÉS ÉRKÉPZŐ AKTIVITÁSÁT Lendvai Zsuzsanna, Sian E. Harding, Merkely Béla, Michael D. Schneider, Nadire N. Ali, Földes Gábor E/II-6 VÁZIZOM TITIN NANOMECHANIKAI VIZSGÁLATA ERŐVISSZACSATOLT LÉZERCSIPESSZEL Mártonfalvi Zsolt, Pasquale Bianco, Kellermayer Miklós E/II-7 A HÍZÓSEJTEK MIKRORNS-EXPRESSZIÓS MINTÁZATÁNAK JELLEMZÉSE IGE-MEDIÁLT AKTIVÁCIÓJUK SORÁN Molnár Viktor, Érsek Barbara, Wiener Zoltán, Hegyi Krisztina, Falus András E/II-8 BAKTERIÁLIS MODELLRENDSZER LÉTREHOZÁSA AZ ENDOPLAZMÁS RETIKULUM GLUKURONID TRANSZPORTERÉNEK AZONOSÍTÁSÁRA Révész Katalin, Mészáros Tamás, Tüttő Anna, György Eszter, Balogh Zsófia, Csala Miklós E/II-9 A TRPM2 CSATORNA DIREKT ÉS INDIREKT MODULÁTORAINAK AZONOSÍTÁSA Tóth Balázs E/III SZEKCIÓ 43 E/III-1 MELANOMA SEJTEK MOZGÁSÁNAK ÉS OSZTÓDÁSÁNAK EGYIDEJŰ VIDEOMIKROSZKÓPOS MÉRÉSE: A GO OR GROW HIPOTÉZIS VIZSGÁLATA Garay Tamás, Tímár József, Hegedűs Balázs E/III-2 A TRICELLULIN JELENLÉTÉNEK, LOKALIZÁCIÓJÁNAK ÉS MENNYISÉGI VÁLTOZÁSAINAK VIZSGÁLATA HUMÁN PANCREASBAN ÉS EGYES DAGANATAIBAN Korompay Anna,Borka Katalin, Lotz Gábor, Kovalszky Ilona, Somorácz Áron, Patonai Attila, Erdélyi-Belle Boglárka, Kiss András, Schaff Zsuzsa

9 2010. április E/III-3 DAGANATELLENES GYÓGYSZEREK CÉLBAJUTTATÁSÁHOZ FEJLESZTETT NANOPARTIKULUMOK BIOLÓGIAI VIZSGÁLATA Lőrincz András, Varga Zoltán, Naszályi Lívia, Paku Sándor, Bóta Attila, Takáts Zoltán, Mihalik Rudolf, Kopper László, Peták István E/III-4 GALEKTIN-1 EXPRESSZIÓ HODGKIN-LYMPHOMA SEJTEKBEN Márk Ágnes, Nemes Karolina E/III-5 A RAS IZOFORMÁK SZEREPÉNEK VIZSGÁLATA RÁKOS SEJTVONALAK GYÓGYSZERREL SZEMBENI REZISZTENCIÁJÁBAN Munkácsy Gyöngyi, Mihály Zsuzsa, Pénzváltó Zsófia, Tegze Bálint, Győrffy Balázs E/III-6 MIKRO RNS EXPRESSZIÓ VIZSGÁLAT HUMÁN LYMPHOMA/LEUKÉMIA SEJTEKBEN Nemes Karolina, Márk Ágnes E/III-7 A REAKTÍV MIKROKÖRNYEZET SZEREPE A FOLLICULARIS LYMPHOMA CSONTVELŐI TERJEDÉSÉBEN Rajnai Hajnalka, Bödör Csaba, Balogh Zsófia, Gagyi Éva, Csomor Judit, Szepesi Ágota, Krenács Tibor, Tóth Erika, Matolcsy András E/III-8 A FIATAL- ÉS IDŐSKORI EMLŐRÁK ÖSSZEHASONLÍTÁSA KLINIKOPATOLÓGIAI JELLEMZŐK ALAPJÁN Székely Borbála, Szász A. Marcell E/III-9 MIKRORNS EXPRESSZIÓS MINTÁZAT VIZSGÁLATA PHAEOCHROMOCYTOMÁKBAN Tömböl Zsófia, Éder Katalin, Szabó Péter M., Kovács Attila, Kulka Janina, Zalatnai Attila, Rácz Gergely, Patócs Attila, Falus András, Rácz Károly, Igaz Péter E/III-10 CLAUDINOK: A HUMÁN HÚGYHÓLYAG LOW ÉS HIGH GRADE ÁTMENETI SEJTES KARCINÓMÁINAK ELKÜLÖNÍTÉSÉNEK POTENCIÁLIS MARKEREI Törzsök Péter, Lotz Gábor, Riesz Péter, Székely Eszter, Somorácz Áron, Romics Imre, Schaff Zsuzsa, Kiss Aandrás E/III-11 TIROZIN-KINÁZ RECEPTOROK KIFEJEZŐDÉSE GYERMEKKORI AGYDAGANATOKBAN Virág József, Tímár József, Hegedűs Balázs, Garami Miklós E/IV SZEKCIÓ 57 E/IV-1 AZ IZOMMŰKÖDÉS SZABÁLYOZÁSÁNAK MODELLEZÉSE ALSÓ VÉGTAGOK IZOMGEOMETRIAI ÉS IZOM-ELEKTROFIZIOLÓGIAI VIZSGÁLATA ALAPJÁN Katona Péter E/IV-2 SPORTOLÓK ÉS NEM SPORTOLÓK DIASZTOLÉS FUNKCIÓJÁT JELLEMZŐ PARAMÉTEREK Major Zsuzsanna, Pavlik Gábor, Bosnyák Edit, Komka Zsolt, Trájer Emese, Udvardy Anna

10 PhD. Tudományos Napok E/IV-3 AZ BILATERÁLIS ERŐDEFICIT VIZSGÁLATA AZ IDŐBEN NEM ELKÜLÖNÜLŐ IZOMETRIÁS UNILATERÁLIS ÉS BILATERÁLIS ERŐCSÖKKENÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSÁVAL Sáfár Sándor, Rácz Levente, Lukasz Trzaskoma, Tihanyi József E/IV-4 A DROGHASZNÁLAT ÉLETMINŐSÉGRE GYAKOROLT HATÁSA KONTROLLÁLT SZERFOGYASZTÓK KÖRÉBEN Simon Katalin, Móró Levente, Bárd Imre E/IV-5 AZ ADRB2 POLIMORFIZMUSAINAK SZEREPE A SPORTÁGI KIVÁLASZTÁSBAN Udvardy Anna, Szőke Vince B., Komka Zsolt, Trájer Emese, Bosnyák Edit, Györe István E/IV-6 A PATELLA ÍN HOSSZVÁLTOZÁSÁNAK ÖSSZEFÜGGÉSE AZ ERŐKIFEJTÉS NAGYSÁGÁVAL Ureczky Dóra, Tihanyi József E/V SZEKCIÓ 67 E/V-1 KISM OLEKULÁS EGFR ÉS C-MET KINÁZGÁTLÓK BIOKÉMIAI VIZSGÁLATA Gyulavári Pál, Szántai-Kis Csaba, Őrfi László, Pató János, Wáczek Frigyes, Szabadkai István, Breza Nóra, Kéri György, Vántus Tibor E/V-2 ÚJ BISZPIRIDÍNIUM ALDOXIM TÍPUSÚ VEGYÜLETEK FOLYADÉKKROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATA Laufer Rudolf, Szegi Péter, Tekes Kornélia, Kalász Huba E/V-3 IZOMALT, MINT ÚJ SEGÉDANYAG PRÉSELHETŐSÉGET JAVÍTÓ HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA Sáska Zsófia, Dredán Judit, Balogh Emese, Antal István E/V-4 PAMPA MÓDSZER KIDOLGOZÁSA BŐRÖN KERESZTÜLI FELSZÍVÓDÁS MODELLEZÉSÉRE Sinkó Bálint, Elvira Escribano, Teresa Garrigues, Alex Avdeef, Takácsné Novák Krisztina E/V-5 VINKA ALKALOIDOK CIKLODEXTRIN KOMPLEXEINEK SZUBSZTITUENS- ÉS ÜREGMÉRET-FÜGGŐ VIZSGÁLATA KAPILLÁRIS ELEKTROFORÉZISSEL ÉS MÁGNESES MAGREZONANCIA SPEKTROSZKÓPIÁVAL Sohajda Tamás, Varga Erzsébet, Iványi Róbert, Fejős Ida, Béni Szabolcs, Szente Lajos, Noszál Béla E/V-6 TOLPERIZON HCL TARTALMÚ GASZTRORETENTÍV ÚSZÓTABLETTA FORMULÁLÁSA ÉS ANALITIKAI VIZSGÁLATA Stiedl Bernadett, Kovács-Kiss Dorottya, Ludányi Krisztina, Bódis Attila, Zelkó Romána, Klebovich Imre, Antal István E/V-7 POLIMER MÁTRIXOK FIZIKAI STABILITÁSÁNAK PREDIKCIÓJA Szente Virág, Zelkó Romána

11 2010. április E/V-8 TIROZIN ÉS JÓDOZOTT SZÁRMAZÉKAINAK MIKROSPECIÁCIÓJA ÉS KAPILLÁRIS ELEKTROFORÉZISES VIZSGÁLATA Tóth Gergő, Kovács Zsuzsanna, Hosztafi Sándor, Noszál Béla E/V-9 MEMBRÁN VEZIKULUMOKBÓL SZÁRMAZÓ FEHÉRJÉK TÖMEGSPEKTROMETRIÁS MEGHATÁROZÁSA Turiák Lilla E/V-10 MORFINSZÁRMAZÉKOK SZULFÁTÉSZTEREINEK SZINTÉZISE ÉS VIZSGÁLATA Váradi András, Hosztafi Sándor, Noszál Béla E/VI SZEKCIÓ 79 E/VI-1 A RENIN-ANGIOTENZIN-ALDOSZTERON RENDSZER (RAAS) GÁTLÁSÁNAK HATÁSA A DIABÉTESZES NEFROPÁTIÁBAN: A NA/K ATP-ÁZ (NKA) ÉS A HŐSOKK-FEHÉRJE (HSP) 72 SZEREPE Bánki Nóra Fanni, Wagner László, Prókai Ágnes, Vér Ágota, Végh Edit, Rusai Krisztina, Tulassay Tivadar, Vannay Ádám, Szabó J. Attila, Fekete Andrea E/VI-2 CELL THERAPY USING NON-PLURIPOTENT H9C2 CARDIOMYOBLASTS ATTENUATES CELL DEATH AND DECREASES MALONDIALDEHYDE LEVELS IN AN IN VITRO ISCHEMIA-REPERFUSION MODEL Attila Cselenyák, Levente Kiss, Zsolt Benkő, Mónika Szepes, Eszter Pankotai, Zsombor Lacza E/VI-3 NAGY MENNYISÉGŰ ANTIOXIDÁNS BEVITEL KÁROS HATÁSAI KÍSÉRLETES ZSÍRMÁJBAN Hegedüs Viktor, Stangl Rita, Ferreira Gábor, Szijártó Attila, Blázovics Anna E/VI-4 ACETILKOLIN KORONÁRIA-HATÁS MECHANIZMUSÁNAK VIZSGÁLATA IZOLÁLT PATKÁNYSZÍVEN Kerekes Máté, Mihályi Csaba, Dézsi László, Dégi Arianna, Merkely Béla, Kékesi Violetta E/VI-5 ANTIINFLAMMATORY EFFECT OF BPC 157 ON EXPERIMENTAL PERIODONTITIS IN RATS Beáta Kerémi, Zsolt Lohinai, Árpád Fazekas, Csaba Dobó-Nagy, Gábor Varga E/VI-6 G PROTEIN MEDIATED SIGNALING PATHWAYS OF THROMBOXANE A2 IN THE VASCULAR SMOOTH MUSCLE Tamas Nemeth, A. Wirth, E. Ruisanchez, S. Offermanns, Z. Benyo E/VI-7 AZ ANADAMID CB1 RECEPTOR FÜGGETLEN HATÁSA A GLUTAMÁTERG TRANSZMISSZIÓRA Papp Orsolya, Hájos Norbert E/VI-8 THE EFFECT OF ENDURANCE EXERCISE AND SIRT ACTIVATION ON BRAIN FUNCTION IN RATS ARTIFICIALLY SELECTED TO HIGH OR LOW RUNNING CAPACITY Sárga Linda, Hart Nikolett, Koltai Erika, Nyakas Csaba, Felszeghy Klára, Marosi Krisztina, Britton Steve, Koch Larsson, Radák Zsolt

12 PhD. Tudományos Napok E/VII SZEKCIÓ 89 E/VII-1 ISMÉTELT RESTENOSIS KIALAKULÁSA GYÓGYSZERKIBOCSÁTÓ STENT BEÜLTETÉS UTÁN Berta Balázs, Bárczi György, Becker Dávid, Fülöp Gábor, Gellér László, Jambrik Zoltán, Molnár Levente, Páli Szabolcs, Szabó György, Merkely Béla E/VII-2 AKTIVÁLT LYMPHOCYTA SZUBPOPULÁCIÓK ÉS CD4 + CD25 + FOXP3 + REGULÁCIÓS T SEJTEK MEGOSZLÁSA ASTHMÁS TERHESEK PERIFÉRIÁS VÉRÉBEN Bohács Anikó, Tamási Lilla, Pállinger Éva, Cseh Áron, Stenczer Balázs, Falus András, Vásárhelyi Barna, Rigó János, Losonczy György E/VII-3 AZ ADAPTÍV ÉS VELESZÜLETETT IMMUNITÁS SZISZTÉMÁS ELTÉRÉSEI CROHN BETEG GYERMEKEKBEN Cseh Áron, Molnár Krisztina, Nagy Szakál Dorottya, Szebeni Beáta, Szalay Balázs, Vásárhelyi Barna, Arató András, Veres Gábor E/VII-4 KORSZERŰ GLAUCOMA DIAGNOSZTIKA: A FOURIER-DOMAIN OPTIKAI KOHERENCIA TOMOGRÁFIA ÉS A SCANNING LÉZER POLARIMETRIA DIAGNOSZTIKAI PONTOSSÁGÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA Garas Anita E/VII-5 A PLAZMA HŐSOKK PROTEIN 70 SZINTEK ÖSSZEFÜGGNEK AZ ATHEROSZKLERÓZIS MÉRTÉKÉVEL PERIFÉRIÁS ÉRBETEGEKBEN Krepuska Miklós, Rimely Endre, Apor Astrid, Sarkadi Hunor, Fehérvári Mátyás, Prohászka Zoltán, Sótonyi Péter, Acsády György, Szeberin Zoltán E/VII-6 FOLYAMATOS SZÖVETI GLUKÓZMONITOROZÁSSAL (CGMS) KOMBINÁLT VIZSGÁLATI EREDMÉNYEINK VESETRANSZPLANTÁLT (NTX) GYERMEKEKBEN Pásti Krisztina, Prókai Ágnes, Pekó Nóra, Reusz György, Sallay Péter, Tulassay Tivadar, Szabó J Attila E/VII-7 LEVOSIMENDAN, MINT KÉMIAI PRECONDITIONÁLÓ SZER A MÁJSEBÉSZETBEN Stangl Rita, Szijártó Attila, Lotz Gábor, Rosero Olivér 1, Schneider Ágnes, Darvas Katalin E/VII-8 SURGERY AND THE VERTEBRAL ARTERY Mihaela Munteanu,Constantin Copotoiu E/VIII SZEKCIÓ 99 E/VIII-1 A VEGF G405C AND B2AR Q27E POLIMORFIZMUSOK VIZSGÁLATÁNAK PREDIKTÍV ÉRTÉKE AZ IN-STENT RESTENOSIS PREVALENCIÁJÁBAN Bagyura Zsolt, Hirschberg Kristóf, Berta Balázs, Kiss Loretta, Lux Árpád, Soós Pál, Merkely Béla

13 2010. április E/VIII-2 AZ MHCIII HAPLOTÍPUSOK BEFOLYÁSA AZ MHCII RÉGIÓ 1-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGSÉGRE HAJLAMOSÍTÓ HATÁSÁRA Bánlaki Zsófia, Hosszúfalusi Nóra, Pánczél Pál, Hossó Adrienn, Pozsonyi Éva, Rajczy Katalin, Füst Gyögy, Szilágyi Ágnes E/VIII-3 A GGH 401C>T ÉS AZ RFC1 80G>A POLIMORFIZMUSOK KLINIKAI JELENTŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA OSTEOSARCOMÁS GYERMEKEKNÉL Hegyi Márta, F. Semsei Ágnes, Cságoly Edit, Erdélyi Dániel, Szalai Csaba, Kovács Gábor E/VIII-4 MITOKONDRIÁLIS BETEGEK PSZICHÉS STÁTUSZÁNAK ÉS KOGNITÍV TELJESÍTMÉNYÉNEK FELMÉRÉSE Inczédy-Farkas Gabriella, Mészáros Ágnes, Andrejkovics Mónika, Balla Petra, Gál Anikó, Reményi Viktória, Molnár Mária Judit E/VIII-5 A TCF7L2 GÉN RS POLIMORFIZMUSÁNAK ÖSSZEFÜGGÉSE A 2- ES TÍPUSÚ DIABÉTESSZEL MAGYAR POPULÁCIÓBAN Lukács Krisztina, Hosszúfalusi Nóra, Pánczél Pál, Madácsy László E/VIII-6 BCR-ABL KINÁZ DOMÉN MUTÁCIÓ KIMUTATÁS JELENTŐSÉGE IMATINIB REZISZTENS KRÓNIKUS MYELOID LEUKÉMIÁBAN Meggyesi Nóra, Bors András, Halm Gabriella, Nahajevszky Sarolta, Lueff Sándor, Bátai Árpád, Reményi Péter, Masszi Tamás, Tordai Attila, Andrikovics Hajnalka E/VIII-7 A SNAP25 GÉN MIRNS KÖTŐHELY POLIMORFIZMUSAI A 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGSÉG LEHETSÉGES RIZIKÓFAKTORAI Nagy Réka, Nagy Géza, Hu Jimmy, Sasvári-Székely Mária, Somogyi Anikó E/VIII-8 KANDIDÁNS GÉNEK NEM KÓDOLÓ RÉGIÓJÁBAN TALÁLHATÓ POLIMORFIZMUSOK ASSZOCIÁCIÓ VIZSGÁLATA DEPRESSZIÓS ZAVARBAN Pócza Tímea, Nagy Réka E/VIII-9 A MITOCHONDRIÁLIS DNS DELÉCIÓK, MINT A PRIMER MITOCHONDRIÁLIS BETEGSÉGEK MOLEKULÁRIS DIAGNOSZTIKAI KIHÍVÁSAI Reményi Viktória, Gál Anikó, Pentelényi Klára, Zágonyi Kristóf, Molnár Mária Judit E/VIII-10 A HEROINFÜGGŐSÉG GENETIKAI RIZIKÓFAKTORAI: A DOPAMINERG POLIMORFIZMUSOK ESET-KONTROLL VIZSGÁLATA Vereczkei Andrea P/I SZEKCIÓ 111 P/I-1 HOST EREDETŰ FAKTOROK SZEREPE A HUMÁN MELANÓMÁK ÁTTÉTKÉPZÉSBEN Barbai Tamás, Tímár József, Rásó Erzsébet P/I-2 TERHESSÉGBEN ELKÜLÖNÜL A KILÉGZETT LEVEGŐ SZAGMINTÁZATA Bikoy András, Lázár Zsófia

14 PhD. Tudományos Napok P/I-3 GST ÉS CCR5 GÉNEK POLIMORFIZMUSAINAK VIZSGÁLATA GYERMEKKORI AKUT LIMFOID LEUKÉMIA KIALAKULÁSÁBAN MAGYAR POPULÁCIÓN Csorba Orsolya, F.Semsei Ágnes, Erdélyi Dániel, Barabás Eszter, Sándorné Vángor Mónika, Schermann Géza, Hadadi Éva, Virág Viktor, Falus András, Szalai Csaba P/I-4 A HEREDITER ANGIOÖDÉMÁS GYERMEKEK KEZELÉSÉVEL SZERZETT TAPASZTALATAINK MIKOR, MIT ÉS HOGYAN? Csuka Dorottya, Varga Lilian, Füst György, Farkas Henriette P/I-5 HEPATOKARCINOGENEZIS MATRILIN-2 HIÁNYOS EGEREKBEN Fullár Alexandra, Baghy Kornélia P/I-6 PROARRYTHMIÁS FAKTOROK MÉRÉSE VÁLOGATOTT TRIATLONISTÁK TERHELÉSES VIZSGÁLATA SORÁN Komka Zsolt, Bosnyák Edit, Trájer Emese, Udvardy Anna, Major Zsuzsanna, Tóth Miklós, Pavlik Gábor P/I-7 GENETIKAI VARIANCIÁK ÉS HEMODINAMIKAI VÁLTOZÁSOK ÖSSZEFÜGGÉSEINEK VIZSGÁLATA ÉLSPORTOLÓKBAN Lux Árpád, Balogh Júlia, Varga Zsuzsanna, Merkely Béla, Szelid Zsolt P/I-8 KIMUTATHATÓ-E ÖSSZEFÜGGÉS AZ AUTONÓM FUNKCIÓ ÉS A DIURNÁLIS VÉRNYOMÁSVÁLTOZÁSOK KÖZÖTT CSÖKKENT GLUKÓZTOLERANCIÁJÚ EGYÉNEKBEN? Németh Nóra, Putz Zsuzsanna, Tabák Gy. Ádám, Istenes Ildikó, Martos Tímea, Körei Anna, Hermányi Zsolt, Keresztes Katalin, Jermendy György, Kempler Péter P/I-9 MÁTRIX-METALLOPROTEÁZ ENZIMEK SZEREPÉNEK VIZSGÁLATA A SPORTSZÍV KIALAKULÁSÁBAN Sax Balázs, Vágó Hajnalka, Tóth Attila, Takács Péter, Merkely Béla P/I-10 AZ AGRIN EXPRESSZIÓ CSÖKKENTÉSE FOKOZZA AZ MZCHA2 SEJTEK PROLIFERÁCIÓJÁT Somorácz Áron, Tátrai Péter, Kiss András, Kovalszky Ilona, Schaff Zsuzsa P/I-11 PHYSICAL DEVELOPMENT AND MOTOR PERFORMANCE OF 7-11 YEAR OLD BOYS AND GIRLS Szabó Eszter P/I-12 REZISZTENS SEJTVONALAK LÉTREHOZÁSA MDA-MB-231 ÉS MCF7 EMLŐRÁK SEJTVONALAKBÓL A PÁRHUZAMOSAN KIALAKULÓ KEMOREZISZTENCIA KIALAKULÁSÁNAK MODELLEZÉSÉRE Tegze Bálint, Munkácsy Gyöngyi, Pénzváltó Zsófia, Győrffy Balázs P/I-13 PATHOGENESIS OF RENAL STONES THE INFLUENCE OF BMI ON PH URINE Buda Brindusa T. A. Nicola, V. Osan

15 2010. április P/I-14 THE IMPORTANCE OF ACUTE PHASE PROTEINS IN MALIGNANT HEMOPATHIES PROGNOSIS Gizella Mareş-Ferencz, G.Oltean, B.Mares P/II SZEKCIÓ 127 P/II-1 JAVASOLT ELJÁRÁSOK A FÉRFI TESTKÉP MÉRÉSÉRE 129 Babusa Bernadett P/II-2 FÜLZÚGÁSBAN SZENVEDŐ BETEGEK TÜNETTANA ÉS ÉLETMINŐSÉGÜK ALAKULÁSA Bencsik Beáta P/II-3 A KÁBÍTÓSZER-ABÚZUS ÉS A GENETIKAI POLIMORFIZMUSOK ÖSSZEFÜGGÉSE A TÜNETI SÚLYOSSÁGGAL SZKIZOFRÉNIÁBAN Benkovits Judit, Réthelyi János, Polgár Patrícia, Czobor Pál, Bitter István P/II-4 AZ ORVOSI PÁLYA VÁLASZTÁSÁNAK MOTIVÁCIÓI AZ ORVOSTANHALLGATÓK ÉS REZIDENSEK VÉLEMÉNYE ALAPJÁN Girasek Edmond, Eke Edit, Szócska Miklós P/II-5 TRAUMATIKUS ÉLETESEMÉNYEK FELDOLGOZÁSA ÉS A SZOKATLAN LELKI JELENSÉGEK KAPCSOLATA FIATAL FELNŐTT MINTÁBAN Kocsis-Bogár Krisztina, Perczel Forintos Dóra P/II-6 AZ ARCFELISMERÉS ELEKTROFIZIOLÓGIA KORRELÁTUMAINAK VIZSGÁLATA SZKIZOFRÉN BETEGEKEN Komlósi Sarolta, Csukly Gábor, Stefanics Gábor, Czigler István, Czobor Pál P/II-7 A VALLÁSOSSÁG MINT VÉDŐFAKTOR A SERDÜLŐKORI SZERKIPRÓBÁLÁS ÉS SZERFOGYASZTÁS Kovács Eszter, Pikó Bettina P/II-8 MIGRÁCIÓ ÉS LELKI EGÉSZSÉG 136 Ládonyi Zsuzsanna P/II-9 KOGNITÍV ÉRZELMI-REGULÁCIÓS STRATÉGIÁK ÉS A STRESSZRE ADOTT REAKCIÓK ÖSSZEFÜGGÉSEINEK VIZSGÁLATA NORMÁL POPULÁCIÓBAN Miklósi Mónika, Martos Tamás, Kocsis-Bogár Krisztina P/II-10 A SZEROTONIN-2A RECEPTOR GÉN HATÁSA A SZEZONALITÁSRA ÉS A SZEZONÁLIS DEPRESSZIÓRA Molnár Eszter, Lazáry Judit, Benkő Anita, Gonda Xénia, Pap Dorottya, Bagdy György P/II-11 HOFSTEDEI ÉRTÉKKUTATÁSOK A MAGYARORSZÁGI CIGÁNYSÁG KÖRÉBEN. ÉRTÉKKONFLIKTUSOK ÉS ÉRTÉKDISKURZUSOK A TÖBBSÉGI ÉS A KISEBBSÉGI TÁRSADALOM VISZONYÁBAN Szabó Tünde

16 PhD. Tudományos Napok P/III SZEKCIÓ 141 P/III-1 FOGEREDETŰ ŐSSEJTEK DIFFERENCIÁCIÓS POTENCIÁLJA 143 Kádár Kristóf, Király Mariann P/III-2 MEMRÁNPERMEABILITÁS ÖSSZEHASONLÍTÁSASUV GUV MODELLRENDSZEREKEN. ESR SPEKTROSZKÓPIAI ÉS KONFOKÁLIS MIKROSZKÓPOS VIZSGÁLATOK Kaszás Nóra, Bozó Tamás P/III-3 KINÁZ GÁTLÓ MOLEKULAKÖNYVTÁR TESZTELÉSE VEGFR2 ÉS PDGFRB KETTŐS GÁTLÁSÁRA Kurkó Ibolya, Pénzes Kinga, Szokol Bálint, Németh Gábor, Szántai-Kis Csaba, Őrfi László, Vántus Tibor, Kéri György P/III-4 EGFR ÉS C-MET GÁTLÓK KÖLCSÖNHATÁSÁNAK VIZSGÁLATA SEJTVONALAKON Őrfi Zoltán, Jóri Balázs, Barti-Juhász Helga, Mihalik Rudolf, Nagy Katalin, Kopper László, Schwab Richard, Kéri György, Őrfi László, Peták István P/III-5 SUBSTRATE BINDING DIRECTS THE FUNCTIONAL HINGE BENDING MOTION OF HUMAN 3-PHOSPHOGLYCERATE KINASE Erika Balog, Zoltan Palmai, Laurent Chaloin, Corinne Lionne, Judit Fidy, David Perahia P/III-6 AURORA A KINÁZGÁTLÓK CELLULÁRIS ÉS BIOKÉMIAI VIZSGÁLATA Pénzes Kinga, Szokol Bálint, Kurkó Ibolya, Németh Gábor,Szántai-Kis Csaba, Peták István, Vántus Tibor, Örfi László, Kéri György P/III-7 A MAL D1 ALLERGÉN FEHÉRJE STABILITÁSÁNAK VIZSGÁLATA INFRAVÖRÖS SPEKTROSZKÓPIÁVAL Somkuti Judit, Smeller László P/III-8 INVESTIGATION OF THE PTDINS(4,5)P2 DEPENDENCE OF G PROTEIN- COUPLED RECEPTOR ENDOCYTOSIS IN LIVING CELLS Dániel Tóth, László Hunyady, Tamas Balla, Péter Várnai P/III-9 HUMÁN AMNION EPITÉL ŐSSEJTEK HATÁSA ENDOTÉL SÉRÜLÉSEKBEN Vácz Gabriella, Cselenyák Attila, Cserép Zsuzsanna, Benkő Rita, Kovács Endre, Weszl Miklós, Heinz Redl 16

17 2010. április P/III-10 MIKRODIALIZÁTUM ASZPARTÁT ÉS GLUTAMÁT TARTALMÁNAK MEGHATÁROZÁSA NAGYHATÉKONYSÁGÚ KAPILLÁRIS ELEKTROFORÉZISSEL Wagner Zsolt, Tábi Tamás, Zachar Gergely, Csillag András, Szökő Éva P/III-11 SZÖVETÉPÍTŐ KÉSZÜLÉK FEJLESZTÉSE3-DIMENZIÓS SEJTES STRUKTÚRÁK LÉTREHOZÁSÁRA Weszl Miklós, Izápy Viktor, Cselenyák Attila, Vácz Gabriella, Szalay Kristóf, Kiss Levente P/III-12 A PI3K-AKT-MTOR ÚTVONAL GÁTLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A SZIGNÁL TRANSZDUKCIÓS TUMORTERÁPIÁBAN Zsákai Lilian P/III-13 TSH-RECEPTOR ELLENI ANTITESTEK ÖSSZEHASONÍTÓ MEGHATÁROZÁSA KOMPETITÍV RADIOJÓD ÉS ENZIMJELZÉSES MÓDSZEREKKEL 155 Réti Zsuzsanna, Nagy Erzsébet, Balázs Csaba, Kun Imre Zoltán P/IV SZEKCIÓ 157 P/IV-1 PHARMACOLOGICAL PROPERTIES OF BACKPROPAGATING ACTION POTENTIAL EVOKED CA 2+ TRANSIENTS IN HIPPOCAMPAL FAST SPIKING INTERNEURONS 159 Balázs Chiovini, Gergely F. Turi, Gergely Katona, Attila Kaszás, Anikó Vágvölgyi, E. Sylvester Vizi, Balázs Rózsa P/IV-2 LATERAL VENTRICULAR INJECTION OF A PARATHYROID HORMONE 2 RECEPTOR ANTAGONIST ABOLISHES SUCKLING INDUCED PROLACTIN RELEASE Melinda Cservenák, Ibolya Bodnár, Ted B. Usdin, Miklós Palkovits, György Nagy, Árpád Dobolyi P/IV-3 ADHD ÉS MOTOROS NEHÉZSÉGEK: EGY ALAPÍTVÁNY MOZGÁSFEJLESZTŐ SZAKMAI MUNKÁJÁNAK BEMUTATÁSA Kiszela Kinga, Bognár József, Jávori Ildikó P/IV-4 STRESS-RELATED CHANGES IN NESFATIN-1 POSITIVE NEURONS Könczöl Katalin, Zelena Dóra, Pintér Ottó, Kirilly Eszter, Szabó-Meltzer Kinga, Tóth Zsuzsanna, Palkovits Miklós 17

18 PhD. Tudományos Napok P/IV-5 EFFECTS OF ESTRADIOL AND EXERCISE TREATMENTS ON COGNITIVE PERFORMANCE IN ADULT AND AGED FEMALE RATS Krisztina Marosi, Linda Sárga, Nikolett Hart, Klára Felszeghy and Csaba Nyakas P/IV-6 PHARMACOLOGICAL PROPERTIES OF BACKPROPAGATING ACTION POTENTIAL EVOKED CA 2+ TRANSIENTS IN HIPPOCAMPAL FAST SPIKING INTERNEURONS Balázs Chiovini, Gergely F. Turi, Gergely Katona, Attila Kaszás, Anikó Vágvölgyi, E. Sylvester Vizi, Balázs Rózsa P/IV-7 OREXINERGIC INNERVATION OF ADRENALINE AND NORADRENALINE CELL GROUPS OF THE LOWER BRAINSTEM Rege Sugárka Papp, Nela Puskás, Miklós Palkovits P/IV-8 BRAINSTEM PRRP- AND GLP-1-CONTAINING PROJECTIONS TO THE REFEEDING ACTIVATED NEURONS OF THE HYPOTHALAMIC DORSOMEDIAL NUCLEUS OF FASTED RATS Éva Renner, Kinga I. Szabó-Meltzer, Nela Puskás, Zsuzsanna E. Tóth, Árpád Dobolyi, Miklós Palkovits P/IV-9 OPTICALLY MEASURED PROPAGATION SPEED OF ACTION POTENTIAL IN NEURONAL AXONS AND DENDRITES Gergely Szalay, Pál Maák, Máté Veress, Anikó Vágvölgyi, Gergely Katona, Balázs Rózsa P/IV-10 AGYRÉSZLETEK BIOGÉN AMIN TARTALMÁNAK MEGHATÁROZÁSA HPLC SEGÍTSÉGÉVEL BISZPIRIDÍNIUM ALDOXIM KEZELÉST KÖVETŐEN Szegi Péter, Laufer Rudolf, Kalász Huba, Tekes Kornélia P/IV-11 EXPERIMENTAL STUDY ON THE ASSOCIATION OF A NSAID AND AN OPIOID DRUG WITH A SELECTIVE SEROTONIN REUPTAKE INHIBITOR Brezeanu Romeo, Brezeanu Adriana, Alecu Adrian, Ionitoiu Adriana P/IV-12 MODULATION OF THE ANALGESIC EFFECT OF TRAMADOL AND ETORICOXIB WITH ENALAPRIL Brezeanu Romeo, Brezeanu Adriana, Alecu Adrian, Ionitoiu Adriana, Ban Erika, Mareş Ferencz Gizella, Monea Marioara DOKTORI ISKOLÁK SZERINTI MUTATÓ 171 SZERZŐ INDEX

19 2010. április E-I ELŐADÁSSZEKCIÓ Elnök: Dr. Túry Ferenc egyetemi tanár Dr. Czobor Pál egyetemi docens Dr. Simon Lajos egyetemi docens 19

20 20 PhD. Tudományos Napok 2010.

21 2010. április E/I-1 A dopamin agonista kezelés hatása a jutalomérzékenységre Parkinsonkórban Bódi Nikoletta 1, Catherine E. Myers 2, Takáts Annamária 3, Bereczki Dániel 3, Mark A. Gluck 2, Kéri Szabolcs 1 1 Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest 2 Rurgers University, Center for Molecular and Behavioral Neuroscience, Newark, USA 3 Semmelweis Egyetem, Neurológiai Klinika, Budapest Célok: A Parkinson-kór kezelésében használt dopamin agonisták nemcsak a motoros, hanem a kognitív és az affektív funkciókat is befolyásolják. Jellegzetes mellékhatásuk lehet az impulzus kontroll zavarok megjelenése, amely a neurokognitív endofenotípusok szintjén a jutalomérzékenység növekedésével függhet össze. Vizsgálatunkban ezt a hipotézist ellenőriztük. Módszerek: A vizsgálatban 26 gyógyszert nem szedő, Parkinson-kór diagnózist kapott beteg és 20 egészséges kontrollszemély vett részt. A jutalom- és büntetésérzékenység felmérését a QUARTERS teszt segítségével végeztük, amelynek során absztrakt formák A vagy B kategóriába sorolását kell megtanulni. A helyes válaszokat 25 pont hozzáadása (jutalom), a helyteleneket 25 pont elvonása (büntetés) követi. A teszt illesztett változatait felvettük a kezelés előtt és a kezelés elkezdése után 12 héttel is. Eredmények: A dopamin agonista kezelés (ropinirole és pramipexole) hatására a betegek csoportjában a jutalomérzékenység szignifikáns növekedést, a büntetésérzékenység pedig csökkenést mutatott (p<0.001, varianciaanalízist követő Tukey HSD teszt). Ez a hatás a tanulás korai és késői fázisaiban egyaránt megfigyelhető volt. A kezelés után a jutalomvezérelt tanulás során lineáris teljesítménynövekedés volt megfigyelhető, míg a kezelés előtt ez hiányzott. Az egészséges kontrollszemélyek mindkét tesztfelvétel alkalmával stabil és hasonló teljesítményt nyújtottak mind a jutalom-, mind a büntetésvezérelt tanulásban. Következtetések: A dopamin agonista kezelés jelentősen áthangolja a jutalom- és büntetésérzékenységet kognitív feladatok során, amely hozzájárulhat a Parkinson-kórt kísérő depresszív jellegű affektív tünetek javulásához, de kapcsolatban állhat az impulzus kontroll zavarokkal is (pl. excesszív szerencsejáték, gyógyszerabúzus). Doktori Iskola: Mentális egészségtudományok Program: Klinikai pszichológia Témavezető: Kéri Szabolcs nikoletta_bodi@yahoo.co.uk 21

22 PhD. Tudományos Napok E/I-2 A malnutríció-gyulladás és a depresszió kapcsolata vesetranszplantált betegekben Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet, Budapest Elméleti háttér: A malnutríció és a krónikus gyulladás gyakran fordulnak elő krónikus vesebetegek körében. A kettő kombinációját malnutríciós-inflammációs komplex szindrómának (MICS) nevezzük. Egy nemrégiben kifejlesztett és munkacsoportunk által validált pontozóskálán elért pontszám (Malnurition-Inflammation Score, MIS) jól jellemzi a betegek tápláltsági és gyulladásos állapotát. Munkacsoportunk korábbi vizsgálata alapján a depressziós tünetek gyakoriak a vesetranszplantált betegek körében. Irodalmi adatok szerint összefüggés feltételezhető a krónikus gyulladás és a depressziós tünetek között. Célkitűzés: Vesetranszplantált betegekben a malnutríciós és gyulladásos állapotot jelző paraméterek, valamint a MIS pontszám és a depressziós tünetek előfordulása között kerestünk összefüggést. Módszerek: A SE Transzplantációs Klinikájának nephrológia ambulanciáján gondozott 986 vesetranszplantált (TX) betegnél mértük fel a depresszió előfordulását a Center for Epidemiologic Studies-Depression (CES-D) skála segítségével. A malnutríció és gyulladás mértékét gyulladásos markerek (pl. albumin, C reaktív protein (CRP), interleukin-6 (IL-6)) szintjének mérésével, valamint a MIS skála segítségével állapítottuk meg. Eredmények: A betegek átlagéletkora év volt, 57%-uk volt férfi, a transzplantáció óta eltelt idő mediánja 72 hónap volt. A CES-D pontszám gyenge, de szignifikáns (p<0,05) összefüggést mutatott az életkorral (rho = 0,115), a vesefunkcióval (rho = -0,138), az albuminszinttel (rho = -0,096) a CRP szinttel (rho = 0,082), és az IL-6 szinttel (rho = 0,160). A MIS pontsz á més a CES-D pontszám között közepesen erős korrelációt találtunk (rho = 0,306; p<0,001). Többváltozós lineáris regressziós modellben számos társváltozóra való korrekció után a MICS pontszám független összefüggést mutatott a CES-D pontszámmal (ß = 0,204; p<0,001). Következtetés: Vesetranszplantált betegekben független kapcsolat mutatható ki a gyulladásos és tápláltsági állapotot becslő MIS pontszám és a depressziós tünetek között. Doktori Iskola: Mentális egészségtudományok Program: Magatartástudomány Témavezető: Novák Márta cziramaria@yahoo.com Czira Mária Eszter 22

23 2010. április E/I-3 Küszöb alatti gyermekpszichiátriai kórképek vizsgálata Doktori Iskola: Mentális egsészségtudományok Program: Klinikai pszichológia Témavezető: Balázs Judit Dallos Gyöngyvér Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia, Budapest Cél: A gyermekek pszichés megbetegedésének időben történő felismerése, kezelése rendkívül fontos tényező mind saját, mind környezetük, illetve tágabb értelemben a társadalom számára. Vizsgálatunk célja gyermekpszichiátriai osztályra felvételt nyert gyermekeknél a klasszifikációs rendszernek megfelelő diagnózisú csoport életminőségének összehasonlítása olyan gyermekekkel, akiknél ilyen diagnózis nem állítható fel. Utóbbi csoportban célunk a küszöb alatti pszichiátriai zavarok fennállásának vizsgálata. Módszerek: Vizsgálatunkba a Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórházban között minden osztályra első alkalommal felvételre kerülő gyermeket megkíséreltünk bevonni (n=418). Alkalmazott vizsgálati eszközök: Gyermek Mini International Neuropsychiatric Interview (Gyermek M.I.N.I.). 2.0-as változata, demográfiai adatlap, Quality of Life (LQ) - gyermek, -serdülő, -szülői változat. Vizsgálatunkban mind a klasszifikációs rendszereknek megfelelő, mind a küszöb alatti diagnózis felállítását a Gyermek M.I.N.I. végzi. A küszöb alatti pszichiátriai zavarok definíciói szintén pontosan meghatározott kritériumokon alapulnak, de nem kívánják meg, hogy a DSM-IV összes kritériuma teljesüljön, azonban a panaszok jelentős szenvedést okoznak a gyermeknek/környezetének. Eredmények / Megbeszélés: Jelenleg Ph.D. munkám során az adatbevitellel elkészültünk, jelenleg az adatatok elemzésén dolgozunk. Előadásom során beszámolok a vizsgálat hátteréről, módszertanáról és jelen fázisáról és mindezeknek a gyermekpszichiátriai klinikai vonatkozásáról. 23

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés GIMNÁZIUM I. 1. Kovács András 10. Révai Győr 5 4 7 1 7 24 2. Stelczer Ádám 10. Révai Győr 7 0 3 5 5 20 3. Góger Szabolcs 9. Szent Orsolya Sopron Márk Tímea 7 3 5 0 4 19 4. Szaksz Bence 9. Kazinczy Győr

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. 1. Fugaru Szocs Blanka Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 152 2. Erdelyi Botond Ors Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum

Részletesebben

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi Férfi 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km 1 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 2004+ 1 631 RÉVÉSZ Hunor 2004 00:31:36 00:31:58 00:00:30 01:04:05 48 77 6:06 min/km +00:00:00 2 188 BOTTÓ Balázs 2008 00:35:35 00:36:44 00:00:34 01:12:54 59 117 6:56 min/km +00:08:49 2018.06.24 13:25:59

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes 5. osztály 1 Sipos Lehel Sepsiszentgyörgy 10 10 10 7 37 2 Kovács Krausz Zoltán Kolozsvár 10 3 10 1 24 3 Reider László Kolozsvár 10 8 5 1 24 4 Széll Melinda Csíkszereda 8 8 5,5 1 22,5 5 Kolumbán József

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza Andorkó Balázs 11.a német középfokú komplex BME Helfrich Nikolett Antal Ákos 10.b angol középfokú komplex BME Ujhelyiné Kovács Éva Antal Péter 12.b német középfokú komplex BME Kaáli Krisztina Baczynski

Részletesebben

A sportnap eredményei

A sportnap eredményei 48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA BAGA LAJOS BAKÓ ERZSÉBET KLÁRA BALOGH NORBERT CSANÁDI NIKOLETT DEÁK NIKOLETT GAZSÓ ZSANETT FÜLÖP GÁBOR DÁVID GYÖKERES MÁRIA

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

A PTE ÁOK ÉS GYTK DÍJAZOTT TDK ELŐADÁSAI XXXIV. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DEBRECEN ÁPRILIS

A PTE ÁOK ÉS GYTK DÍJAZOTT TDK ELŐADÁSAI XXXIV. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DEBRECEN ÁPRILIS A PTE ÁOK ÉS GYTK DÍJAZOTT TDK ELŐADÁSAI XXXIV. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DEBRECEN 2019. ÁPRILIS 23-26. I. DÍJ Debreceni Dorottya Pécsi Tudományegyetem, Szívgyógyászati Klinika Témavezetők:

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó Név Idő Különbség Női 7km 14-19 éves korig 1 Pelle Zsófia 31:15 0:00 2 Fodor Eszter 42:04 +10:49 3 Szabó Sára 44:52 +13:37 4 Szabó Zsófia 45:53 +14:38 Női 7km 20-39 éves korig 1 Kovács Edit Ernesztin 31:30

Részletesebben

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE GARIAN BASKETBALL FEDERATION 131654 133657 ARY BENCE BALÁZS BACSA LEVENTE 1997.08.21. 1997.06.18. BENCZE ILDIKÓ SZOLLÁS ZSUZSANNA 144462 162995 BALLON GERGÕ BARTA

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám Eredménylista Megye: Hargita 1. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Elért 1. NAGY GY FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 148 NIKOLETTA 2. ROMÁN MÁTÉ FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 147 3. LACZKÓ VIOLA PAPP

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör 1 9035 FAZEKAS Attila 1970 00:37:38 00:08:50 00:09:28 00:09:36 00:09:42 3:45 min/km +00:00:00 2 9150 THURAUER Roman 1977 00:37:54 00:08:51 00:09:28 00:09:41 00:09:53 3:47 min/km +00:00:15 3 9051 HAJTMAN

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Szász Dávid Bálint Ibolya Bethlen Gábor Általános Székelyudvarhely 150 2.

Részletesebben

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények Nem/Kategória: Férfi 18-24 év 1 42041 LABODA Fecó 1994 04:19:08 04:18:20 48 40 2 42100 NYAKAS Attila 1994 05:46:13 05:44:10 118 91 Nem/Kategória: Nő 18-24 év 1 42150 KAS Lisa 1994 03:35:34 03:35:28 9 1

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

Név Tárgy Tanár Kezd

Név Tárgy Tanár Kezd 12.b június 17. 1. Adu Beáta angol 8:00 8:15 2. Fábián Klaudia angol 8:15 8:30 3. Reiz Gréta angol 8:30 8:45 4. Balogh Tímea magyar 8:45 9:00 5. Adu Beáta történelem 9:00 9:15 6. Fábián Klaudia magyar

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények 1 1 408 BALÁZS Levente Férfi 1985 16-39 éves 00:35:07 01:11:13 01:37:38 2 2 546 TAKÁCS László Férfi 1968 40-49 éves 00:39:13 01:19:01 01:47:30 3 3 529 SCHWARTZ-NAGY Attila Férfi 1987 16-39 éves 00:37:44

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58 10.6 km; 1900-2010; nő 10.6 km; 1900-2010; férfi 1 Radics Anna 1985 K114 49:52 1 Galamb Csaba 1994 K103 40:40 2 1977 K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58 3 Fekete-Péntek Szilvia 1983 K109 54:37

Részletesebben

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Bódy Péter Bordás János begs Boros Gábor Bendegúz es a=anatómia Cserháti Zoltán b=biokémia Farkas Dániel Márton e=élettan Fekete Ákos s=szövettan Gógl Aliz

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I.

Eredménylista. Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Orban Vilmos Tusa Aniko Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 150 2. Bende

Részletesebben

Beosztás a január között tartandó záróvizsgára. Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052.

Beosztás a január között tartandó záróvizsgára. Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052. Beosztás a 2018. január 17-19. között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052. Záróvizsga időpontja: 2018. január 17. 8 00 óra Orosz Boglárka Bogárné Péter Borbála Csilla Takács

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám Megye: Szilágy Körzet: 2. osztály Eredménylista Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám. 1. Bai Ágota Kocsis Ilona i 1-es Számú Szakképző 28 70 98

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

HUNFOGLALÁS Kaposmérőn

HUNFOGLALÁS Kaposmérőn HUNFOGLALÁS Kaposmérőn 2017.05.13 eredmények futónaptár.hu Versenyző Kategória Helyezés Versenyidő Mészáros Ádám 21-30 év férfi 1 01:42:31 Balogh Zsolt 43 év felett férfi 2 01:42:41 Kovács Ádám 31-42 év

Részletesebben

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Tanuló Iskola Szabó Csenge Napsugár 1 Szabó Beatrix 1 Radler Vivien Fülöp Gabriella Óbudai Harrer Pál 2 Cseh Janka Nagy Árpád Óbudai II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd Eredménylista Megye:_Szilágy- Szilágysomlyó körzet Osztály: I. 1. Márkus Sarolta Márkus Lívia 1-es Sz. Szilágybagosi Általános Iskola Szilágybagos 150 2. Orosz Alexandra Szodorai Melinda Báthory István

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK FÉRFI: 100m 1. Köcse Richárd 1997 Zalaszám-ZAC 10,8 I/1 2. Aranyics Bence 1995 Zalaszám-ZAC 10,9 I/2 3. Szűcs Valdó 1995 Zalaszám-ZAC 11,0 I/3 4. Balogh

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Hatvan félmaraton Km abszolút eredmények

Hatvan félmaraton Km abszolút eredmények 21 Km abszolút eredmények Hely NemHely Rsz Név 5km 10km 15km Cél Diff. # 1 1 122 Szirmai Zoltán 19:22 40:32 1:02:21 1:24:41 n.a. 2 2 141 Csuka Balázs 21:21 44:21 1:06:52 1:29:34 04:53 3 1 136 Zólyomi Kinga

Részletesebben

Kezdő fiúk III. oszály - Baieti - incepatori clasa III. Hátúszás -25 m- Spate

Kezdő fiúk III. oszály - Baieti - incepatori clasa III. Hátúszás -25 m- Spate Kezdő fiúk III. oszály - Baieti - incepatori clasa III. Hátúszás -25 m- Spate 1 Xantus Ágoston Nagy Imre 26,59 10 2 Becze Botond Nagy Imre 26,85 6 3 Szőcs Máté Nagy Imre 27,91 4 4 Ferencz Zsolt Nagy Imre

Részletesebben

19.Budapest Nephrologiai Iskola/19th Budapest Nephrology School angol 44 6 napos rosivall@net.sote.hu

19.Budapest Nephrologiai Iskola/19th Budapest Nephrology School angol 44 6 napos rosivall@net.sote.hu 1.sz. Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola 3 éves kurzus terve 2011/2012/ 2 félév - 2014/2015/1 félév 2011//2012 tavaszi félév Program sz. Kurzusvezető neve Kurzus címe magyarul/angolul Kurzus nyelve

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny

8. Győr-Lipót futóverseny Nem/Kategória: Férfi 16-39 éves 1 408 BALÁZS Levente 1985 01:37:38 1 1 2 529 SCHWARTZ-NAGY Attila 1987 01:48:25 3 3 3 417 BÍRÓ Károly Róbert 1990 01:49:37 4 4 4 474 KUTÁCS Zsolt 1986 01:54:21 7 7 5 424

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár

Részletesebben

2.sz. Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola vezető: Dr. Tulassay Tivadar. 2 éves kurzusterv

2.sz. Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola vezető: Dr. Tulassay Tivadar. 2 éves kurzusterv 2.sz. Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola vezető: Dr. Tulassay Tivadar 2 éves kurzusterv 2/1 A diabetes mellitus és szövődményeinek, valamint a májbetegségek etiopatológiai és genetikai tényezőinek

Részletesebben

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve 44 43 43 42 42 41 40 39 38 37 33 31 29 Sánta Zsombor 5. 5 óra Katona Irma Jelena

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a beosztásotok szerinti első napon jelenjetek meg. Aki nem találja a nevét, kérjük, keressen minket telefonon. Figyelem!

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 21. sz. Terem szám:, B épület 542. terem Záróvizsga időpontja: 2017. június 14. 8 00 órától Agócs Cintia Balogh Barbara Barna Judit Bodó Liliana Fatime Czifra Kamilla Dán Gabriella Deák

Részletesebben

BBU Föld alatti futás

BBU Föld alatti futás 1 Csapatnév: ROPILÁBAPA Csapatidő: 00:02:59.85 SZILASY Tibor 1973-12-23 Férfi Budapest +00:00:00.00 SZILASY Dávid 2008-12-16 Férfi 2 Csapatnév: FÜRGELÁB Csapatidő: 00:03:22.60 STAICU Ilona 1971-05-05 Nő

Részletesebben

Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika. Kardiológiai Központ (Oklevelét később veszi át)

Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika. Kardiológiai Központ (Oklevelét később veszi át) 2012. július 1-jei hatállyal egyetemi docensi kinevezést kapnak: Általános Orvostudományi Kar: Dr. Holló Péter Dr. Szabó Miklós Dr. Gellér László Dr. Arányi Zsuzsanna Dr. Réthelyi János Dr. Tamási Lilla

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1. Eredménylista Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak Osztály: 1. Sorszám Tanuló neve Felkészítő tanító Az iskola neve Település Pontszám 1 Török Tímea Vargyas Hajnalka Sövér Elek Techn. Líceum Gyergyóalfalu

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült

Részletesebben

Comunicare și relații publice, K0 Kommunikáció és közkapcsolatok, K0 Data afișării / Kifüggesztve: 2014/07/19

Comunicare și relații publice, K0 Kommunikáció és közkapcsolatok, K0 Data afișării / Kifüggesztve: 2014/07/19 Comunicare și relații publice, K0 Kommunikáció és közkapcsolatok, K0 Data afișării / Kifüggesztve: 2014/07/19 carnet concurs 1 Schmidt I. Timea-Klaudia 1305 9.31 K0 K1 2 Doczi Cs. Orsolya 1366 9.24 K0

Részletesebben

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia)

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia) 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) 2. sz. vizsgabizottság (francia) Szóbeli időpontja 2012. november 22-24. 2012. november 26-28. (A spanyol és francia kitételtől ne ijedjen meg senki, ez csak a kéttannyelvű

Részletesebben

félév elfogadva szövetnedv, 3 ZH Bak Nándor Imre Balla Barbara Balogh Ádám Balyi Viktor Benedek Éva Biró Borbála

félév elfogadva szövetnedv, 3 ZH Bak Nándor Imre Balla Barbara Balogh Ádám Balyi Viktor Benedek Éva Biró Borbála Végh Rita Bak Nándor Imre Balla Barbara Balogh Ádám Balyi Viktor Benedek Éva Biró Borbála Biró Eszter Blazsán Anett Bora Lilla Borbély Rita Budaházi Éva Csepely Eszter Csontos Réka Derzsy Dávid Ducsai

Részletesebben

I. Szigligeti félmaraton

I. Szigligeti félmaraton Férfi 0-35 éves 1 55178 ERDÉLYI Ernő 1983 00:22:31 00:22:23 1 1 3:59 km/h +00:00:00 2 55246 SOÓS Máté 2001 00:23:08 00:23:07 2 2 4:07 km/h +00:00:43 3 55143 MOLDOVÁN Attila 1982 00:24:44 00:24:42 4 5 4:24

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 69 DITZENDY Arisztid 1998 00:33:16 00:34:05 00:39:12 01:47:14 01:46:34 37 5:03 min/km +00:00:00 2 56 MOLNÁR Zoltán 1998 00:38:58 00:38:05 00:39:17 01:57:09 01:56:21 51

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

1. oldal, összesen: 6

1. oldal, összesen: 6 Név Nem Összesen 0-8 év 5056 19 3 1 Körömi Kornélia 0-8 év 0:26:08 0:19:50 0:06:18 5051 85 45 2 Kiss Emma 0-8 év 0:35:56 0:27:48 0:08:08 9-13 év 5021 36 13 1 Ficzere Alexa Zoé 9-13 év 0:28:06 0:21:10 0:06:56

Részletesebben

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G A megválasztott személyek neve és annak a tisztségnek, illetve testületnek a neve, amelyre, illetve amelybe a jelöltet megválasztották: Elnök DR. TÓTH M. GÁBOR Főtitkár DR. GYALOG BALÁZS Elnökhelyettes

Részletesebben

Eredménylista. Megye: HARGITA. Körzet: Csíkszereda. Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település. Pontszám

Eredménylista. Megye: HARGITA. Körzet: Csíkszereda. Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település. Pontszám Eredménylista Megye: HARGITA Körzet: Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település 1 Ţepuc Tünde Kristó Irén Petőfi Sándor Általános 2 Erős Krisztina Laczkó Kinga Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I. 7. évfolyam Ksz Név Iskola 7 Takács Attila 5 Bakai Petra 11 Markó Vivien Szentendrei Ref. Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Szilády Áron Ref. Feladatok Összpont Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Szakács Erzsébet

Részletesebben

Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája*

Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája* Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája* * A 2014. áprilisi állapot szerint (A szerk.) 73 Igazgatóság Főigazgató : Dr. Ofner Péter Szakmai igazgató: Prof. Dr. Szatmári

Részletesebben

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.

Részletesebben

Lymphoma sejtvonalak és gyerekkori leukémia (ALL) sejtek mikro RNS (mir) profiljának vizsgálata

Lymphoma sejtvonalak és gyerekkori leukémia (ALL) sejtek mikro RNS (mir) profiljának vizsgálata Lymphoma sejtvonalak és gyerekkori leukémia (ALL) sejtek mikro RNS (mir) profiljának vizsgálata Dr. Nemes Karolina, Márk Ágnes, Dr. Hajdu Melinda, Csorba Gézáné, Dr. Kopper László, Dr. Csóka Monika, Dr.

Részletesebben