Hatások ellenhatások a nevelésben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hatások ellenhatások a nevelésben"

Átírás

1 2009. október HÍRLÁNC A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet Hatások ellenhatások a nevelésben címmel november án Lillafüreden, a Hotel Palotában rendezi meg 17. Országos közoktatási konferenciáját Mit értünk nevelésen? Értékek átadását, képességek fejlesztését, a tudás kialakulásának elősegítését? Mire nevelhető és korban meddig nevelhető az ember? Célravezetőbb-e, ha a természetes nevelődés és az intézményesített nevelés arányait az utóbbi javára növeljük? Mi legyen a nevelés fő helyszíne? Milyen rangja van a nevelésnek a közoktatásban? Meddig terjedhet az iskola kompetenciája, milyen szerepet tölt be az iskola a nevelésben, és a pedagógusok milyen mértékben vehetnek, és tudnak részt venni ebben a folyamatban? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések merülnek fel a konferencián, mely a nevelés fontosságára kívánja ráirányítani a figyelmet. A konferencia előadásai a - 93/2009 (IV. 22.) Korm. Rendelet bek. d) pontja alapján - 15 órában beszámíthatók a 120 órás pedagógus továbbképzés időtartamába, illetve a program részvételi díja a pedagógus továbbképzési keretből fizethető. Kérésre - jelenléti ív alapján - a továbbképzésen történő részvételről kiállított okiratot elküldjük a résztvevőknek. A konferencia tervezett programja nov. 24. Plenáris előadások: ( ) Az érzelmi, értelmi és spirituális nevelés szükségessége és módja Prof. Dr. Bagdy Emőke egyetemi tanár, Károli Gáspár Református Egyetem Az iskola szerepe a nevelési folyamatban - összefüggésben a társadalomban végbemenő változásokkal Környei László szakmai igazgató, Commitment Zrt. Értékek és pedagógia Prof. Bábosik István DSc. professzúra vezető egyetemi tanár, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Nevelés és félrenevelés Dr. Setényi János vezető tanácsadó, Expanzió Humán Tanácsadó Kft nov. 25. Plenáris előadások: ( ) A NAT kiemelt fejlesztési feladatai és a nevelés Dr. habil. Trencsényi László tanszékvezető egyetemi docens, Eötvös Lóránd Tudományegyetem A pedagógus mint példaadó szereplője a nevelés-oktatásnak Cseh Györgyi ügyvezető, Qualitas T&G Kft. info@borsod-ped.hu 1

2 HÍRLÁNC október Az átértékelődött pedagógusszerep és a pedagógusképzés megfelelése Dr. Baráth Tibor igazgató, Szegedi Tudományegyetem Közoktatási Vezetőképző Intézet Érzelmi kultúra, konfliktuskezelés, szolidaritás a pedagógus munkája során Szabó Győzőné igazgató, Jász Nagykun Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat Szekciók: ( ) A művészeti nevelés hatása, lehetőségei az értékek alakításában Túrmezeyné Dr. Heller Erika PhD. adjunktus, ELTE Tanító és Óvóképző Kar Médiaműveltség és nevelés Dr. Szíjártó Imre PhD. főiskolai docens, Eszterházy Károly Főiskola Eger Az iskola nevelő hatásának érvényesülése a középiskolás korosztályban Dr. Szebedy Tas PhD. igazgató Városmajori Gimnázium, elnök Gimnáziumok Országos Szövetsége, alelnök Országos Köznevelési Tanács Jót tenni jó! Törődés a gyerekkel Böjte Csaba OFM Ferences rendi szerzetes, Dévai Szent Ferenc Alapítvány nov. 26. Plenáris előadások: ( ) A tehetséggondozás szerepe a nevelésben Dr. Igaz Sarolta vezérigazgató, OKKER Oktatási, Kiadói és Kereskedelmi zrt. A siker és kudarc hatásai Prof. Klein Sándor DSc egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem Az attitűdök forradalma Dr. habil. Vass Vilmos tudományos főmunkatárs, ELTE PPK Neveléstudományi Intézet Oktatáselméleti Tanszék A három nap összegzése Dr. Loránd Ferenc kandidátus, elnök, Országos Köznevelési Tanács A jelentkezés határideje: november 3. Jelentkezési lapot kiadványunk mellékletében és intézetünk honlapján találhat ( B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet, Regéci Zoltánné 3527 Miskolc, Selyemrét út 1. Telefon: 46/ ; 46/ ; fax: 46/ ; regecine@borsod-ped.hu 2

3 2009. október HÍRLÁNC A K T U Á L I S T O V Á B B K É P Z É S E K Intézményvezetők, Kollégák figyelmébe! Tájékoztatjuk a közoktatási intézmények vezetőit és pedagógusait, hogy a július 31-ével hatályba lépő, 93/2009. (IV. 24.) Korm. rendelet a pedagógus-továbbképzésről, a pedagógusszakvizsgáról, valamint a továbbképzésben részt vevők juttatásairól és kedvezményeiről szóló 277/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet módosításának értelmében lehetőség van az alacsony óraszámú továbbképzések beszámítására az alábbiaknak megfelelően. Az 5. (3) d) pontja szerint a kötelező továbbképzés 120 órája teljesíthető - 25 százalékáig - harminc foglalkozási óránál rövidebb, nem akkreditált képzésben való részvétellel, amennyiben a képzési idő legalább az öt órát eléri. Tehát, a minimum 5 órás, de összességében nem több mint 30 órás, nem akkreditált képzéseink beszámíthatóak az intézményvezetők elbírálása alapján. Valamennyi képzésről tájékoztatást ad: László Béláné, intézeti munkatárs laszlone@borosd-ped.hu Tel.: 46/ /48 info@borsod-ped.hu 3

4 HÍRLÁNC október A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézetben 2009 őszén induló akkreditált pedagógus-továbbképzések Nélkülözhetetlen értékelés I. Az alapkészségek mérése a DIFER mérőeszköz-csomaggal A továbbképzés azonosítója: OKM-3/46/2008. A Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: Lassan a teszttel! Feladatírás, mérőeszköz-készítés a gyakorlatban, hogy könnyebben tudjuk előhívni tanulóink tudását, hogy szakszerűbben és egyszerűbben kiértékelhető témazárókat készítsünk, hogy változatos feladatokkal segíthessük a tanulást. A továbbképzés tervezett időpontja: november 4., 5., 12. Jelentkezési határidő: október 30. (az intézet címén, írásban) A továbbképzés óraszáma: 30 óra A továbbképzés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet 3527 Miskolc, Selyemrét u. 1. A képzés költsége: ,-Ft/fő A továbbképzés célja: Az elmúlt években egyre több szó esik a pedagógiai jelenségek, folyamatok szakszerű értékeléséről, ezen belül a tanulói teljesítmények értékeléséről. Megújult az érettségi vizsga feladatsorainak szerkezete, bevezetésre került egy mérésmetodikai alapokon nyugvó, elméletileg megalapozott országos tanulói mérési rendszer. Nagyon fontos, hogy a tanulói teljesítmények értékelése a mindennapi gyakorlatban is közelítsen ehhez a szemlélethez. Ezért továbbképzésünk során olyan elméleti és gyakorlati ismeretekhez szeretnénk juttatni a pedagógusokat, amelyek képessé teszik őket a tananyagelemzésen alapuló, különböző értékelési funkcióknak megfelelő, korszerű ismeretek alapján meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelő feladatok, feladatsorok elkészítésére. A jelentkezés feltétele: Iskolai végzettség: pedagógus diploma Javasolt munkakörök: Tanító, általános és/vagy középiskolai tanár 4

5 2009. október HÍRLÁNC Foglalkozási órák száma: 30 óra, amely beszámítható a 277/97 MKM-rendeletben előirt hétévenkénti 120 órás továbbképzés időkeretébe. A tanfolyamon való részvétel érvényessége a foglalkozások teljes óraszámának 80%-án való megjelenés. A képzés zárásának ellenőrzési formája: gyakorlati vizsga, amelyen legalább két készségterület mérésében való kompetencia demonstrálása a feladat, szituációs gyakorlat keretében. A tanfolyam sikeres elvégzését tanúsítvány igazolja. A képzésre történő jelentkezés módja A mellékelt jelentkezési lapon írásban, amelyet az alábbi címre, postán kell megküldeni: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet, 3527 Miskolc, Selyemrét u.1. Tanév-előkészítő értekezlet Miskolc, augusztus 26. info@borsod-ped.hu 5

6 HÍRLÁNC október Beilleszkedési problémák és magatartási zavarok óvodás és kisiskolás korban A továbbképzés indítási engedély száma: OKM 4/201/2006. A Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: A továbbképzés tervezett időpontja: október 9., tól október 10., 9 órától október 16., tól október 17., 9 órától Jelentkezési határidő: október 7. (az intézet címén, írásban) A továbbképzés óraszáma: 30 óra A továbbképzés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet 3527 Miskolc, Selyemrét u. 1. A képzés költsége: ,-Ft/fő A továbbképzés célja Ismeretek közvetítése az öröklött, valamint a környezeti hatásra kialakult fejlődési zavarok elemzéséhez, megkülönbözetéséhez. Segítség nyújtása az óvodás és kisiskolás korú gyermekeknél jelentkező magatartási és beilleszkedési nehézségek okainak feltárásához. Gyakorlati útmutatás az óvodapedagógusok, tanítók számára a gyermekek, tanulók problémáinak kezeléséhez, a szülők megsegítéséhez. Hozzájárulni a más szakemberekkel történő együttműködés eredményességéhez, segíteni a gyermekre figyelő pedagógusi beállítódás erősödését. A továbbképzés formai követelményei Minimális részvétel a továbbképzésen: az összes óraszám 90 százaléka. A zárótanulmány elkészítése folyamatos munkával történik a képzés ideje alatt, a végleges összeállítás, az indítónak történő leadása, a képzés befejezése után két héten belül kötelező. A továbbképzés tartalmi követelményei A résztvevők ismerjék a gyermekek/tanulók magatartási és beilleszkedési nehézségeinek születési és környezeti okait. Tudják elemezni ok-okozati összefüggés szintjén az öröklött és környezeti okok hatását a gyermekek/tanulók viselkedési formáiban. Tudják alkalmazni a megismert pedagógiai eljárásokat, amelyekkel a problémákkal küzdő gyermekek/tanulók esetében pozitív változásokat érhetnek el. Legyenek képesek a problémák okainak ismeretében a változás előidézéséhez segítséget nyújtani a gyermeknek és szülőknek. Legyenek tájékozottak, hogy egy azonosított probléma kezelésében, milyen szakirányú segítség bevonása lehetséges. A továbbképzés rövid tematikája Napjainkban általános a közoktatási intézmények azon tapasztalata, hogy a nevelő-oktató munka gyakorlatában egyre több az olyan gyermek, aki beilleszkedési, magatartási problémákkal küzd. 6

7 2009. október HÍRLÁNC Ez a képzési program hangsúlyozottan azon pedagógusoknak készült, akik a gyermekek/tanulók egyéni bánásmóddal támogatott fejlődését, fejlesztését értő szeretettel kívánják támogatni, segíteni. A képzés céljaként megjelölt ismeretek közvetítése, a segítségnyújtás és gyakorlati útmutatás, a más szakemberekkel való együttműködés gyakorlatának kialakítása együttesen járul hozzá a gyermekre figyelő pedagógusi beállítódás erősödéséhez. A tematikai egységek egymásra épülésének logikája szerint: a beilleszkedési, magatartási problémák napi megnyilvánulásai, látható jelei adnak alapot a problémák ok-okozati szinten történő mélyebb feltárására, elemzésére, mutatnak jó gyakorlatot a problémák differenciált és többoldalú megközelítésére, előrevetítik a viselkedés változására irányuló tudatos befolyásolást és hitet. A képzés specialitása, hogy az egyes tematikai egységekhez rendelten keresi a kapcsolatot a képzésben résztvevők saját gyakorlatával, ráirányítva a figyelmet a csoportban/osztályban jelentkező problémák saját élmények feldolgozására. A bemutató foglalkozás/ bemutató óra megfigyelése, elemzése konkrét gyakorlati segítséget kíván adni a problémák kezeléséhez. A tanfolyamon alkalmazott ellenőrzés, értékelés módja, gyakorisága arra irányul, hogy a problémák feltárása, egy-egy probléma kiválasztásától, ok-okozati szinten kezelésétől folyamatosan jusson el a hallgató a zárótanulmány elkészítéséhez, melynek beadása és a tanfolyamon 90 százalékban történő jelenlét a tanúsítvány kiadásának feltétele. A képzésre történő jelentkezés módja A mellékelt jelentkezési lapon írásban, amelyet az alábbi címre, postán kell megküldeni: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet, 3527 Miskolc, Selyemrét u.1. Tanév-előkészítő értekezlet Miskolc, augusztus 26. info@borsod-ped.hu 7

8 HÍRLÁNC október A szociális készségek, képességek fejlesztése az óvodában és az általános iskola 1-4. évfolyamán A továbbképzés indítási engedély száma: OKM 4/202/2006. A Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: A továbbképzés tervezett időpontja: október , 8 órától október , 8 órától Jelentkezési határidő: október 10. (az intézet címén, írásban) A továbbképzés óraszáma: 30 óra A továbbképzés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet 3527 Miskolc, Selyemrét u. 1. A képzés költsége: ,-Ft/fő A továbbképzés célja A résztvevő óvodapedagógusok és tanítók pszichológiai és pedagógiai ismereteinek interdiszciplináris megközelítésű, interaktivitásra és kooperatív tevékenység-központúságra épülő fejlesztése, amelynek segítségével alkalmassá válnak: - az általuk nevelt gyermekek szociális kompetenciájának hatékony alakítására, korrigálására; - a tudásalapú társadalomban kívánatos, az európai értékrendnek megfelelő szociális attitűdök megalapozására. Pedagógusi szemlélet formálása az értékpluralizmus, a bátorító nevelés, valamint a segítő attitűd hatékonyabb adaptálása, az önreflektív személyiség alakítása érdekében. A továbbképzés formai követelményei Minimális részvétel a továbbképzésen: az összes óraszám 90 százaléka. Tevékeny részvétel a foglalkozásokon. A feladatok egyéni megfigyelési szempontok szerinti elvégzése, lejegyzése. Záródolgozat: a továbbképzés tartalmát tükröző egyéni munka (esettanulmány), nevelési helyzet, saját pedagógiai gyakorlat 5-8 oldalas leírása, határidőre történő leadása. A továbbképzés tartalmi követelményei A hallgatók ismerjék - A 3-10 éves korú gyermek viselkedését alapvetően meghatározó szociális kompetencia elemeit: kommunikációs, döntési, szabálykövető, életvezetési, együttműködési, problémamegoldó, kapcsolatteremtési, empátiás és identifikációs, altroizmus, rivalizációs, konfliktusmegoldó készség. - A gyermek szociális kompetenciáját befolyásoló közvetlen (családi és intézményes nevelési), valamint közvetett tényezők (szociális és gazdasági feltételek, kulturális normák és értékek, a szülők szociális kapcsolatrendszere stb.) és a tárgyi környezet hatását. A szociális készségek, képességek fejlesztésének feltételeit és humanisztikus szemléletű módszereit. A pedagógus modellszerepének jelentőségét. Legyenek képesek a fenti ismeretek alkalmazására saját szakterületük konkrét helyzeteinek megfigyelése és elemző bemutatása során. 8

9 2009. október HÍRLÁNC A továbbképzés rövid tematikája A) A szociális kompetencia fejlettségének színvonala alapvetően meghatározza az emberek társas viselkedését. Korunkban a társadalmi kihívások gyors fejlődése, az átalakult értékrendszer a megszokottól eltérő feladatok elé állítják a közoktatást, a pedagógusképzést és továbbképzést. A 30 órás tanfolyam interdiszciplináris megközelítéssel, aktivitással és kooperatív tevékenységközpontúsággal kívánja a résztvevők pedagógiai hatékonyságát erősíteni a gyerekek szociális kompetenciájának fejlesztése érdekében. B) A szociális készségek, képességek pszichológiai és pedagógiai megközelítése: frontális, csoportos és egyéni munka, előadás, magyarázat, team-munka, tréningjellegű tevékenység, beszélgetés, megbeszélés, értékelés. Az interakció és a kommunikáció szerepe a szocializáció folyamatában: frontális, kiscsoportos, közös és egyéni munka, előadás, magyarázat, beszélgetés, kooperatív tevékenység, egyéni feladatmegoldás, értékelés. Az óvodai és iskolai nevelés szerepe a szociális kompetencia fejlesztésében: frontális, csoportos, egyéni munka, előadás, beszélgetés, tréning-gyakorlatok, értékelés. A szociális kompetencia fejlesztésének módszerei. A pedagógus, mint modell: frontális, kooperatív-kiscsoportos, kiscsoportos, közös tevékenység, egyéni prezentáció, vita, értékelés A szociális kompetencia fejlesztése a gyakorlatban bemutató foglalkozások: frontális, csoportos, egyéni közlés, megbeszélés, megfigyelés, elemzés, prezentáció, értékelés. C) A hangsúly a résztvevő pedagógusok team-munkáján és a gyakorlaton van. A frontális előadások a tanfolyam harmadát adják, kétharmad részben kooperatív témafeldolgozás, megbeszélés, valamint saját élményű megfigyelés és tréning-jellegű foglalkoztatás zajlik. D) Minden foglalkozás végén a Nap értékelése című írásos értékelőlap kitöltésére kerül sor. A lap kérdéseiben kiterjed a tartalmi és formai jellemzőkre, az előadók tevékenységére, a saját aktivitás jellemzőire. A munkaformák végén a vezető értékeli az aktivitást, az együttműködést, az egyéni részvétel jellemzőit. A képzésre történő jelentkezés módja A mellékelt jelentkezési lapon írásban, amelyet az alábbi címre, postán kell megküldeni: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet, 3527 Miskolc, Selyemrét u.1. info@borsod-ped.hu 9

10 HÍRLÁNC október Hatékony tanulásszervezés nyelvórán az általános iskolában Felnőttképzési nyilvántartási szám: A Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: A képzés szervezője: ELT Hungary Kft., 5310 Kisújszállás, Deák Ferenc u. 87. A továbbképzés tervezett időpontja: 2009 ősze Jelentkezési határidő: október 30. (az intézet címén, írásban) A továbbképzés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet 3527 Miskolc, Selyemrét u. 1. A továbbképzés óraszáma: 30 óra A képzés költsége: ,-Ft/fő A programba való bekapcsolódás feltételei Idegen nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár (egyetemi diploma) nyelvtanár (főiskolai diploma), idegennyelv-bármely szakos általános iskolai tanár (diploma). Legalább egy éves tanítási gyakorlat szükséges. A program rövid ismertetése A képzés a hatékony tanulásszervezési stratégiák nyelvórai széles választékát kínálja, amelyekből a résztvevők a tanítási stílusuknak megfelelőeket, a tanítványaik számára leginkább hasznosakat a gyakorlatban azonnal alkalmazhatnak. A gyakorlati tapasztalatok mellett elméleti ismereteket is nyújt: - a tanulói személyiség korosztályok szerinti jellemzőiről - a különböző fejlődési szakaszokról - a különféle tanulótípusokról - a különféle tanulási stílusokról - a differenciált tanulásszervezés lényegéről és módozatairól - a nyelvtudás mérésének legismertebb technikáiról - a tanári szerepváltásról A résztvevők számára a program során megszerezhető kompetenciák Ismeretek szerzése a tanítandó korosztályhoz tartozó tanulók személyiségbeli jellemzőiről, fejlődési szakaszairól és a tanulók személyiségének megismeréséhez szükséges eszközök, módszerek gyakorlati alkalmazásáról. Ismeretek szerzése a tanulók (kognitív, affektív) sajátosságairól, legismertebb tanulótípusokról, tanulási stílusokról, és ezek beazonosításához való módszerek gyakorlati alkalmazásáról, a tananyagok, tanítási módszerek tanuló típusok/stílusok szerinti alkalmazásáról. Ismeretek szerzése a differenciált tanulásszervezés, a kooperatív tanulás jellemzőiről és az egyéni fejlesztésnek megfelelő differenciált módszertani eljárások hatékony és változatos alkalmazásáról. A differenciált tanulásszervezés és a kooperatív tanulás követelményeinek megfelelő tananyagok, eszközök, feladatok kiválasztása, alkalmazása, készítése 10

11 2009. október HÍRLÁNC Az adott pedagógiai helyzet felismerése és a pedagógiai folyamatoknak a helyzethez illeszkedő tervezése, megvalósítása Ismeretek szerzése a tanulók idegen nyelvi teljesítménye mérésének korszerű módszereiről, nyelvi tesztelés alapfogalmairól, és a megfelelő teszttechnikák gyakorlati alkalmazása Ismeretek szerzése a nyelvtanár személyiségjegyeiről, a tanítási stílusokról, új tanári, tanulói szerepekről és a szerepváltásból eredő új követelmények kezelése a tanítási gyakorlatban Tanfolyami jegyzet A résztevők a legelső modul alkalmával kapnak egy mappát, amely tartalmazza az ajánlott szakmai cikkeket CD-n, illetve az első modulhoz kapcsolódó képzési anyagot. A mappát a későbbiek folyamán, minden modul alkalmával, az aktuális anyaggal tudják bővíteni. A résztevők továbbá kapnak egy értékes ajándékot is, melyet további munkájuk során is tudnak használni: - előadások anyaga: PowerPoint formátumban kivetítővel előadva - feladatlapok műhelymunkához: tanfolyamindító nyújtja - ajánlott szakmai cikkek: tanfolyamindító CD-n nyújtja - egyéb ajánlott olvasmányok: Pedagógiai Intézetek, Oktatási Intézmények könyvtáraiban A továbbképzésen elsajátítottak záró ellenőrzésének módja Kutatási beszámoló/helyzetelemzés a résztvevő általi egyéni elkészítése és az utolsó foglalkozás utáni két héten belüli beadása, annak értékelése után lehetséges a tanúsítvány kiadása. A képzésre történő jelentkezés módja A mellékelt jelentkezési lapon írásban, amelyet az alábbi címre, postán kell megküldeni: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet, 3527 Miskolc, Selyemrét u.1. Tanév-előkészítő értekezlet Miskolc, augusztus 26. info@borsod-ped.hu 11

12 HÍRLÁNC október Hatékony tanulásszervezés nyelvórán a középiskolában Felnőttképzési nyilvántartási szám: A Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: A képzés szervezője: ELT Hungary Kft., 5310 Kisújszállás, Deák Ferenc u. 87. A továbbképzés tervezett időpontja: 2009 ősze Jelentkezési határidő: október 30. (az intézet címén, írásban) A továbbképzés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet 3527 Miskolc, Selyemrét u. 1. A továbbképzés óraszáma: 30 óra A képzés költsége: ,-Ft/fő A programba való bekapcsolódás feltételei Idegen nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár (egyetemi diploma) nyelvtanár (főiskolai diploma), idegennyelv-bármely szakos általános iskolai tanár (diploma). Legalább egy éves tanítási gyakorlat szükséges. A képzési program rövid ismertetése Ez a harmincórás képzés a nyelvórai hatékony tanulásszervezési stratégiák széles választékát kínálja, amelyekből a réstvevők a tanítási stílusuknak megfelelőeket, a tanítványaik számára leginkább hasznosakat a gyakorlatban azonnal alkalmazhatnak. A gyakorlati tapasztalatok mellett elméleti ismereteket is nyújt : - a tanulói személyiség korosztályok szerinti jellemzőiről - a különböző fejlődési szakaszokról - a különféle tanulótípusokról, tanulási stílusokról - tanári szerepváltás jellegéről - a differenciált tanulásszervezés lényegéről és módozatairól - a nyelvi teljesítmény mérésének korszerű módszereiről, tesztek típusairól - ismertebb nyelvvizsgarendszerek felépítéséről A résztvevők számára a program során megszerezhető kompetenciák - Ismeretek szerzése a tanítandó korosztályhoz tartozó tanulók személyiségbeli jellemzőiről, fejlődési szakaszairól és a tanulók személyiségének megismeréséhez szükséges eszközök, módszerek gyakorlati alkalmazása - Ismeretek szerzése a tanulók (kognitív, affektív) sajátosságairól, legismertebb tanulótípusokról, tanulási stílusokról, és ezek beazonosításához való módszerek gyakorlati alkalmazása, a tananyagok, tanítási módszerek tanuló típusok/stílusok szerinti alkalmazása - Ismeretek szerzése a nyelvtanár személyiségjegyeiről, a tanítási stílusokról, új tanári, tanulói szerepekről és a szerepváltásból eredő új követelmények kezelése a tanítási gyakorlatban 12

13 2009. október HÍRLÁNC - Ismeretek szerzése a differenciált tanulásszervezés, a kooperatív tanulás jellemzőiről, a nyelvtanulás során elsajátítandó és az Európai Keretrendszer által megadott nyelvi szinteken előírt kompetenciákról és az egyéni fejlesztésnek megfelelő differenciált módszertani eljárások hatékony és változatos alkalmazása - A differenciált tanulásszervezés és a kooperatív tanulás követelményeinek megfelelő tananyagok, eszközök, feladatok kiválasztása, alkalmazása, készítése - Az adott pedagógiai helyzet felismerése és a pedagógiai folyamatoknak a helyzethez illeszkedő tervezése, megvalósítása - Ismeretek szerzése a tanulók idegen nyelvi teljesítménye mérésének korszerű módszereiről, a nyelvi tesztelés alapfogalmairól, és a megfelelő teszttechnikák gyakorlati alkalmazása - Ismeretek szerzése a legismertebb nyelvvizsgarendszerek tartalmáról, és a tanulói stílusok beazonosításához szükséges eszközök hatékony alkalmazása a gyakorlatban Tanfolyami jegyzet Előadások anyaga: powerpoint formátumban kivetítővel előadva Feladatlapok műhelymunkához: tanfolyamindító nyújtja Ajánlott szakmai cikkek: tanfolyamindító nyújtja CD-n Egyéb ajánlott olvasmányok: Pedagógiai Intézetek, Oktatási Intézmények könyvtáraiban A továbbképzésen elsajátítottak záró ellenőrzésének módja Kutatási beszámoló/helyzetelemzés a résztvevő által egyéni elkészítése és az utolsó foglalkozás utáni két héten belüli beadása, annak értékelése után lehetséges a tanúsítvány kiadása. A tanfolyam a hallgatók elégedettségét vizsgáló kérdőív kitöltésével zárul. A program kiváló folytatása lehet a HEFOP idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése továbbképzésnek. A képzésre történő jelentkezés módja A mellékelt jelentkezési lapon írásban, amelyet az alábbi címre, postán kell megküldeni: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet, 3527 Miskolc, Selyemrét u.1. Tanév-előkészítő értekezlet Miskolc, augusztus 26. info@borsod-ped.hu 13

14 HÍRLÁNC október A kompetencia alapú oktatási programcsomagok alkalmazása szövegértés-szövegalkotás programcsomag az 1-4. évfolyamon Az alapítási engedély száma: OM 298/45/2006. Az indítási engedély száma: OKM-4/75/2006. A Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: A továbbképzés tervezett időpontja: november 26., 13 órától november 27., 8 órától december 3., 13 órától december 4., 8 órától Jelentkezési határidő: október 30. (az intézet címén, írásban) A továbbképzés óraszáma: 30 óra A továbbképzés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet 3527 Miskolc, Selyemrét u. 1. A képzés költsége: ,- Ft/fő A továbbképzés célja A továbbképzés a pedagógusokat felkészíti arra, hogy képesek legyenek a közoktatási intézményekben a kompetencia alapú oktatási programcsomagok alkalmazására. A szövegértés-szövegalkotás kompetencia alapú oktatási programcsomag elméleti, pedagógiai, pszichológiai, szakmai, módszertani hátterének, dokumentumainak, fejlesztési feladatainak, a modulok használatának elvi és gyakorlati megismertetése. A képzés arra irányul, hogy a hallgatók alkalmassá váljanak az oktatási programcsomag helyi viszonyokra történő adaptálására, a különböző műveltségterületeken a kompetenciafejlesztésre. A továbbképzés lehetőséget ad a szövegértés-szövegalkotás kompetencia alapú oktatási programcsomag jellemzőinek megismerésére, miszerint a kisiskolások nevelésének legkiválóbb hagyományait megőrizve és továbbfejlesztve, az alternatív pedagógiák jól bevált gyakorlati tapasztalatait felhasználva, egyúttal a neveléstudomány legújabb eredményeire is építve új utakat keres a kisiskolások kommunikációs kultúrájának, a szövegértés, szövegalkotás kompetenciaterületének a mainál eredményesebb fejlesztéséhez. A továbbképzés formai és tartalmi követelményei Formai követelmények Részvétel a továbbképzésen: az összóraszám 100 %-a. A műhelymunkában való részvétel. Záródolgozat terjedelme legalább 10 oldal. A leadási határidő: a továbbképzés befejezése után 30 napon belül. Tartalmi követelmények Ismerje a kompetenciafejlesztés fogalmát és lehetőségeit. Ismerje a szövegértés-szövegalkotás kezdőszakaszának kompetenciaterületén elkészült oktatási programcsomagok elméleti hátterét, fogalmát, szerkezetét, tartalmi jegyeit, felhasználásának módszertani lehetőségeit. 14

15 2009. október HÍRLÁNC Ismerje a szövegértés-szövegalkotás kompetencia alapú oktatási programcsomag adaptálás módját, és legyen képes az iskola helyi adottságainak és céljainak megfelelő oktatási programcsomag alkalmazására. Ismerje az értékelő elemző fejlesztő tevékenység módszereit, értékelési szempontjait a program minőségének fenntartása érdekében. A továbbképzés rövid tematikája A továbbképzés időtartamának 20 %-ában a kompetencia alapú oktatási programcsomagok pedagógiai, szakmai, módszertani és pszichológiai hátterét bemutató előadásokra kerül sor, 80 %-a pedig gyakorlat orientált műhelymunka. A programcsomag a gyermek egyéni fejlődési jellemzőihez igazoldó pedagógiai szemléletmód ösztönzésével növeli a sajátos nevelési igényű diákok együttnevelésének, eredményes fejlesztésének esélyeit. A program tartalmának felfelé nyitott, többféle elágazási lehetőségnek utat engedő szabályozottságával kedvez a gyakorlati felhasználásban szükség szerint alkalmazható többféle módszertani eljárásrendszer alkalmazásának, a sokszínűség eredményességet szolgáló érvényesülésének. Kompetencia alapú tanulási stratégiát részesít előnyben, ezért tekintettel a korosztály jellemzőire a kezdő olvasás-és írástanításban kiemelt szerepet szán a cselekvéses tanulásnak. Legmarkánsabb új vonása, hogy a kompetencia terület fejlesztési feladatait, illetve azok megvalósulását a program nem tanévekben, hanem folyamatban jelöli meg. Ezzel reális esélyt teremt a tanulók kulturális, képességbeli, és tanulási szükségletekben megmutatkozó különbözőségeinek kezeléséhez, minőségi elmozdulást hozhat a lényegesen hatékonyabb alapozás tekintetében, alkalmazásával megelőzhető a lemorzsolódás, feleslegessé válik a szegregáció. A tanúsítvány kiadásának feltételei: a továbbképzés 100 %-án, illetve a műhelymunkán való részvétel A hallgatók részvételének feltételei: főiskolai végzettség, pedagógus szakképzettség A hallgató saját eszközei: saját íróeszközök A képzés sikeres teljesítésének igazolása: tanúsítvány A képzésre történő jelentkezés módja A mellékelt jelentkezési lapon írásban, amelyet az alábbi címre, postán kell megküldeni: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet, 3527 Miskolc, Selyemrét u.1. info@borsod-ped.hu 15

16 HÍRLÁNC október A képzés tematikája: - A non-lineáris szerkesztés fogalmai - dőmérés a videózásban - Az analóg video digitalizálása - A Timeline ablak használata - Nyersvágás - Utóhang alkalmazása és effekt használata - Feliratok létrehozása - A kész film exportálása és DVD-re írása Mozgóképszerkesztés számítógéppel Helye: Miskolc, Selyemrét u.1. A képzés óraszáma: (10-10 órás alapfokú I. és II.) Alapfok I. ideje: október 9.(péntek) 13:30 17:30 és október 10.(szombat) 08:00 14:00 Alapfok II. ideje: október :30 17:30(péntek) és október 17.(szombat) 08:00 14:00 Előadó: Zsámba László médiatanár, operatőr Részvételi díj: ,-Ft/fő/10 óra Saját lap-top szükséges! Minimális rendszerkövetelmény: Core 2 Duo T5850 2,16GHz, 2GB RAM, 160GB HDD JELENTKEZÉSI LAP Alulírott jelentkezem a/az.. című nem akkreditált továbbképzésre. A jelentkező neve: A jelentkező levelezési címe: A jelentkező elérhetősége (telefon, fax, ): A képzés költségét viselő intézmény megnevezése: A képzés költségét viselő intézmény levelezési címe: A képzés költségét viselő intézmény elérhetősége (telefon, fax, ): A képzés költségének számlázási címe: Kelt: hó - n.... költségviselő aláírása PH jelentkező aláírása 16

17 2009. október HÍRLÁNC A Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: A tanulás tanítása Segítsd, hogy kinyíljon, de legalább engedd... A képzés célja, olyan integrált pedagógiai ismeretek, ötletek nyújtása, amelyek alkalmazásával hatékonyabbá válik az iskolai tanítás-tanulás. Tanároknak készült tananyag arról, ahogyan a tanuló megtanul tanulni. 1. Fénysugár A képzés időtartama: 5 óra A képzés díja: 5.000,-Ft/fő Tartalmi elemei: - A tanári tevékenység hatása a tanulókra, tanulásra - Arról, hogy a tanuló kész legyen az együttműködésre - A személyes varázs - Lépésről - lépésre.. - Túlélési stratégiák kezelése - Kérdések megfogalmazása: ki az, aki érti? - A tanár, mint kereskedő! - Értékelés, kondicionálás 2. A kaktusz is virágzik A képzés időtartama: 10 óra Képzés díja: ,-Ft/fő Tartalmi elemei: - Az integráció segítéséhez, hogy egy közösség aktív részese legyen a gyermek - Saját élményű tapasztalatok - Pszichés ráhangolódás - A közösség ismérvei - Deviancia - /Durkheim- és Morton-elmélet/ - Személypercepció - A pontatlanság okai: sztereotípia, Pygmalion-effektus, attitűd, érzelem - Előítélet: okai, fokozatai - A reális percepció közelségének lehetőségei,feltételei - Értelmező attitűd - Siker biztosítása - Kondicionálás módszerei - Önismeret segítése - Meghallgatás - Problémamegoldás - Értékelés - Személyes hozam info@borsod-ped.hu 17

18 HÍRLÁNC október 3. Őrláng A képzés időtartama: 5 óra A képzés díja: 5.000,-Ft/fő Tartalmi elemei: - Tanulási motiváció - Hogy legyen kedve tanulni... - Motivációs helyzetkép a tanulásban - Tanulási problémák feltárása, megfogalmazása - Individuális motivációk megfogalmazása - Motiváltság fenntarthatóságának lehetőségei - Adekvát tanulástechnikák - Individuális kompetencia kialakítása 4. Nefelejcs A képzés időtartama: 10 óra Képzés díja: ,-Ft/fő Tartalmi elemei: - Tanulói képességfejlesztés, hogy tanulása tartós legyen... - Egyéni tapasztalatok - Pszichés ráhangolódás - Tanulási stílusok felmérése - Jó szokások lehetőségei a tanulás feltételeiben - A tanulás külső feltételei, képességkialakítás - A gondolkodási képesség fejlesztésének lehetőségei - Emlékezési képesség fejlesztésének lehetőségei - Szókincsfejlesztés lehetőségei - Szövegértési képességfejlesztés - Matematikai képességfejlesztés - Komplex tanulástechnikák A továbbképzés tervezett időpontja: 2009 ősze (konkrét időpontról a jelentkezőket külön értesítjük) A továbbképzést min. 20 fő jelentkező esetén indítjuk Jelentkezési határidő: október 30. A továbbképzés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet, 3527 Miskolc, Selyemrét u.1. Valamennyi képzésről tájékoztatást ad: László Béláné, intézeti munkatárs laszlone@borosd-ped.hu Tel.: 46/ /

19 2009. október HÍRLÁNC TOVÁBBKÉPZÉSEN VALÓ RÉSZVÉTEL MEGRENDELÉSE a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet által szervezett tanfolyamra Cím: 3527 Miskolc, Selyemrét u. 1. Fax: 46/ Az alábbi továbbképzésre jelentkezem Címe Ha az első helyen megjelölt tanfolyam nem indul, akkor az alábbi képzésre jelentkezek Kódszáma Címe Az alábbi témákban javasolok továbbképzést szervezni A megrendelő intézmény neve:.. címe:. A hallgató neve: leánykori neve:.... anyja neve:... születési helye, ideje:..... lakcíme:.... telefon/ . A képzés költéségének számlázási címe: Az indító a megrendeléstől való visszalépést kizárólag írásban a képzés megkezdése előtt 30. napig fogadja el. A kiszámlázott részvételi díjat stornó számla megküldésével tudja érvényteleníteni, az időközben kifizetett díjat 8 munkanapon belül visszautalja. Amennyiben a megrendeléstől való visszalépést a megadott határidőn belül nem jeleztem írásban, a kiszámlázott követeléstől nem áll módjukban eltekinteni. Kelt:. P.h.. hallgató munkáltató info@borsod-ped.hu 19

20 HÍRLÁNC október V E R S E N Y E K Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Kollégák! A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet a 2009/2010. tanévben az Oktatási és Kulturális Minisztérium által támogatott, felmenő rendszerű, az intézet által koordinált versenyek szervezésével kapcsolatban az alábbi változtatásokat vezeti be szeptember 1-jét követően: A hivatalos versenykiírásokat - a megyére aktualizált formában - csak az intézet honlapján teszi közzé. A versenyekre való jelentkezéseket kizárólag az intézet honlapjáról szeptember 15. után letölthető, illetve a tájékoztatónkhoz mellékelt jelentkezési lapon fogadja. A jelentkezési lapokat, a versenykiírásokban megjelölt határidőn belül, postai úton az intézet versenyfelelőse nevére kell eljuttatni, a határidő lejárta után a jelentkezéseket nem tudja elfogadni. Az I. fordulók versenyanyagai az intézet honlapjáról / VERSENYEK/ a z a d o t t v e r s e n y n e v é n é l tölthetők le, a versenyforduló napján, a versenyforduló megkezdése előtt kb. 1 órával. A javítási útmutatók a versenyforduló megírását követő munkanapon 8 órától, ugyanilyen módon érhetők el. Az egyes versenyfordulókra iskolai forduló, kistérségi forduló a versenyanyagok letöltéséhez szükséges jelszót, kódot, intézetünk a jelentkezési lapon megadott elérhetőségre továbbítja a versenyforduló napján. Postai úton az intézet versenyanyagot nem küld. A versenyeredményekkel kapcsolatban telefonon nem ad információt, a hivatalos adatok honlapunkon tekinthetők meg, az adott tanévben ( Az intézet által szakmailag is koordinált kistérségi fordulók versenyanyagai az intézet honlapjáról letölthetők lesznek, a megyei fordulóba jutottak névsorának kihirdetését követően, az adott versenyre vonatkozóan. A megyei fordulók versenyanyagai feladatlapok, javítási útmutatók az országos szervezők hivatalos honlapjain érhetők el. A tanulmányi versenyek szabályzata 2009/ A versenyek meghirdetése A 2009/2010. tanév - az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghirdetett - tanulmányi versenyei felhívásait az Oktatási és Kulturális Közlöny I. évfolyam 19. száma (2009. július 10.) tartalmazza. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által pályázati úton támogatott / anyagi, szakmai / tanulmányi versenyek felhívásai a pályázati eljárás lezárulása után jelennek meg, várhatóan november 20. után. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet az általa koordinált versenyek felhívásait, a megyére aktualizált formában kizárólag honlapján teszi közzé ( /VERSENYEK) elérhetőségen. 20

21 2009. október HÍRLÁNC Az intézet által szervezett, tanulmányi versenyek megyei, területi és kistérségi fordulóinak időpontjairól és helyszíneiről, az intézet versenyfelelőse által készített Versenynaptár (külön az általános iskolai és külön a középiskolai korosztály számára) ad pontos információt. A Versenynaptár - az intézet honlapján érhető el, illetve letölthető onnan. A Versenynaptár összeállítása a minisztérium pályáztatási eljárását követően válik lehetségessé. 2. A versenyrendszert a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet versenyfelelőse irányítja, koordinálja. 3. A tanulmányi versenyekre való nevezés módja A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet által szervezett versenyek esetében a nevezéseket, az intézet hivatalos jelentkezési lapját kitöltve, a versenyfelhívásban megjelenteket figyelembe véve, az ott megjelölt határidő betartásával kell eljuttatni az intézet címére (3527 Miskolc, Selyemrét út 1.), Miléné Kisházi Edit versenyfelelős részére. A jelentkezéseket az intézet kizárólag a honlapról levehető, illetve a Hírlánc szeptemberi számában kivehető mellékletként közreadott jelentkezési lapon fogadja. Nevezési határidőn a postai beérkezés határidejét kell érteni. A határidő lejárta után postára adott jelentkezéseket nem regisztráljuk, azaz a késve vagy hibásan nevezők az adott versenyen nem vehetnek részt. A nevezési lapon szereplő adatok valódiságáért a nevezést küldő intézmény vezetője a felelős, amit aláírásával és az iskola körbélyegzőjével hitelesít. 4. Az I. fordulók versenyanyagai az intézet honlapjáról - / VER- SENYEK/ a z a d o t t v e r s e n y n e v é n é l tölthetők le, a versenyforduló napján, a versenyforduló megkezdése előtt kb. 1 órával. A javítási útmutatók a versenyforduló megírását követő munkanapon 8 órától, ugyanilyen módon érhetők el. Az I. fordulók versenyanyagai letöltéséhez szükséges jelszót, kódot az intézet kizárólag elektronikus úton, a jelentkezési lapon - a nevező intézmény által - megadott címre továbbítja, a versenyforduló napján. Postai úton sem az iskolai, sem a kistérségi fordulókra nem küld az intézet versenyanyagokat (feladatlap, javítási útmutató stb.). A versenyeken való részvételre a megyei fordulók esetében az iskolai, illetve kistérségi fordulók továbbjutói jogosultak, a versenyfelhívásban megjelent létszám- illetve teljesítmény feltételek ismeretében. A kistérségi fordulóval szervezett versenyek esetében az iskolai fordulók győztesei képviselhetik intézményüket, évfolyamonként és kategóriánként 1-1 fővel 600 alatti tanulói létszámot, 2-2 fővel 600 feletti tanulói létszámot véve alapul, amennyiben erről az adott kistérség másképpen nem rendelkezik. Az összevont intézmények tagintézményenként is élhetnek ezzel a részvételi lehetőséggel. A kistérségi fordulóra való nevezésben az adatlapon fel kell tüntetni a kistérségi központ nevét. A nevezési díjakra vonatkozó információkat minden esetben, az Oktatási Közlönyben leírtaknak, az országos kiíró által megállapítottaknak megfelelően adjuk hírül. A nevezési díjjal meghirdetett versenyeken azon intézmények tanulói vehetnek részt, akik iskolája a nevezési díjat a fizetési feltételként megnevezett forduló megkezdéséig teljesítette. info@borsod-ped.hu 21

22 HÍRLÁNC október Az intézet által számlázott nevezési díjakat az adott verseny megyei fordulójának napján, a verseny helyszínén kell befizetni. 5. A tanulmányi versenybizottság A versenyek megyei fordulóinak értékelését versenybizottság végzi. A versenybizottság tagjai a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet által felkért szakemberek (listás szaktanácsadó illetve külső szakember). A megyei versenybizottságok az iskolai, illetve kistérségi fordulókból továbbjutók dolgozatait egységes szempontok alapján felüljavítják, és határozatot hoznak a megyei fordulóban részt vevők köréről. A zsűri elnökének feladata, amennyiben nincs központi feladatsor, a kistérségi, illetve a megyei fordulók írásbeli, szóbeli, illetve gyakorlati feladatainak, valamint a javítási értékelési útmutatók elkészítésének irányítása. Felelősséget vállal azok tartalmi és formai megbízhatóságáért. A versenyek értékelését végző bizottság munkáját a zsűrielnök irányítja, gondoskodik az összesítő lapok kitöltéséről, az eredmények közzétételéről. A zsűri valamennyi tagját titoktartás kötelezi. 6. A tanulmányi versenyek értékelése A megyei/területi fordulóba - tanulmányi versenytől függően - a tanulók teljesítményelv vagy meghatározott keretszámok alapján jutnak. A megyei fordulóba jutottak névsora és az ott elért eredménye intézetünk honlapján olvasható: a elérhetőségen. A megyei fordulóba jutottak köréről és az ott elért eredményekről külön postai értesítést az intézet nem küld. Az országos felfutású versenyek országos döntőibe való bejutásról az országos szervező értesíti az érintetteket. A tanulmányi versenyeken részt vevők alapadatait (a tanuló neve, évfolyama, iskolájának neve, székhelye, felkészítő tanárának neve) és a fordulókban / iskolai, kistérségi, megyei / elért eredményeit nyilvánosan kezeljük, honlapunkon az adott tanévben folyamatosan nyilván tartjuk. Az ettől való eltekintést a versenyre való jelentkezéskor kérjük, külön jelezzék. 7. A tanulmányi versenyek eredményének megóvása A megyei/ területi fordulók zsűri által kihirdetett eredményét a kihirdetéstől számított 3 munkanapon belül lehet megóvni. Az alapos indoklást a zsűri elnökének kell benyújtani. A benyújtástól számított 3 munkanapon belül a zsűri elnöke dönt az óvásról. A döntés határozata ellen a kihirdetéstől számított három munkanapon belül másodfokon a megyei versenyfelelőshöz lehet fordulni. 8. A versenyzők jutalmazása A megyei fordulóban I-III. helyezést elért tanulók könyvjutalomban, illetve könyvutalványban részesülnek, és oklevelet kapnak. Miskolc, szeptember 22

23 2009. október HÍRLÁNC A Bem József Általános Iskola és AMI versenyei 1. PC-kismester országos informatikai verseny Érintett korosztály: 5 8. osztályos tanulók A verseny két, levelezős fordulóból áll, azt követően a legjobb eredményt elért 10 csapat jut a döntőbe. A döntő várható időpontja: április A döntő helye: Bem József Általános Iskola és AMI (Miskolc, Miskolci u. 38/a.) A verseny témája: I. kategória: informatikai alapismeretek (elmélet, gyakorlat) háromfős csapat 5 8. osztály II. kategória: grafika (egyéni) első korcsoport 5 6. osztály, második korcsoport 7 8. osztály Jelentkezési határideje: október 10. (jelentkezési lap az iskola honlapjáról letölthető: vagy Nevezési díj: Ft/fő, melyet a Versenyző Ifjúságért Alapítvány bankszámla számára kérik átutalni: Iskolai kapcsolattartó neve: Szász Béla Elérhetősége: 46/ Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny Érintett korosztály: 2 4. évfolyam (háromfős csapatok) A verseny három, levelezős fordulóból és a döntőből áll. A levelezős fordulók december, január és március hónapokban kerülnek postázásra. A levelezős fordulók során a legjobb eredményt elérő 10 csapat jut be a döntőbe. A döntő időpontja: május Verseny helye: Bem József Általános Iskola és AMI (Miskolc, Miskolci u. 38/a.) Jelentkezési határideje: október 31. Iskolai kapcsolattartó neve: Farkas Lászlóné Elérhetősége: 46/ Nevezési díj: csapatonként Ft, mely összeget a Versenyző Ifjúságért Alapítvány bankszámla számára kérik átutalni: A Bem József Általános Iskola és AMI Arany János Általános Iskola Tagintézmény versenyei Arany - tollal, költőszóval városi helyesírási verseny Érintett korosztály: 3 4. osztály A döntő időpontja: május 14., 10 óra Évfolyamonként 1 fő jelentkezését várják, nevezési díj : 500.-Ft/tanuló Kapcsolattartó: Szeghőné Pócsa Gabriella Humor a költészetben szavalóverseny Érintett korosztály: 5 8. osztály A döntő időpontja: május 14., 10 óra Évfolyamonként 1 fő jelentkezését várják, nevezési díj : 500.-Ft/tanuló Kapcsolattartó: Oláh Ilona info@borsod-ped.hu 23

24 HÍRLÁNC október Szavalóverseny és újságíróverseny A putnoki Péczeli József ÁMK Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája szavaló- és újságíróversenyt hirdet az iskola névadójának tiszteletére. Jelentkezni lehet: 5 6. és 7 8. osztályos, irodalmat kedvelő diákoknak. A szavalóversenyen való részvétel feltétele: egy kötelező és egy szabadon választott vers előadása. Kötelező versek: 5 6. osztály - Petőfi Sándor: A tintásüveg 7 8. osztály - Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat Jelentkezési határidő: november 6. A verseny tervezett időpontja: december 4., 8 óra A verseny helyszíne: Bányász Művelődési Ház (Putnok, Bem J. tér 1.) Az újságíróverseny idei témája: Napló lányomnak, fiamnak A jelentkezők korhatára: év A pályaműveket jeligével ellátva, gépelve, A/4-es méretben, kb. 30 sor terjedelemben november 13-ig kérik elküldeni. Az újságíróverseny eredményhirdetése a szavalóversenyen kerül megrendezésre. Cím: Péczeli József ÁMK Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Tel: 48/ Fax: 48/ Versenyek a Vörösmartyban 1. A miskolci Vörösmarty Mihály Általános Iskola megyei angol nyelvű mese- és prózamondó versenyt rendez éves tanulók számára. A verseny időpontja: november 27., 14 óra Helye: Vörösmarty Mihály Általános Iskola (3530 Miskolc, Mádai Lajos u. 2.) Tel./Fax: 46/ A verseny anyaga: bármilyen angol nyelvű prózai szöveg előadása maximum 3 perc alatt. Kérik a szöveget 2 példányban a versenyzőknek magukkal hozni. A versenyre iskolánként 1-1 tanuló jelentkezését várják, korcsoportonként 5 6. és 7 8 osztályból. Nevezési díj: 500,- Ft/fő (befizetés a helyszínen) Jelentkezési határidő: november 13. a fenti címen, telefonszámon, Csabai Julianna munkaközösség-vezetőnél és Takács Ferencné iskolatitkárnál. 2. A miskolci Vörösmarty Mihály Általános Iskola idén is meghirdeti Vörösmartyszavalóversenyét Helye: Vörösmarty Mihály Általános Iskola (3530 Miskolc, Mádai Lajos u. 2.) Ideje: november 27., 14 óra Nevezési díj: 300,- Ft/fő (befizetés a helyszínen) A versenyt külön rendezik 5 6. és 7 8. osztályosoknak. A tanulóknak két verssel kell készülni: egy életkornak megfelelő Vörösmarty-verssel és egy tetszés szerinti másik költeménnyel. Jelentkezni lehet: november 13-ig az iskola címén, a 46/ as telefonszámon, illetve az es faxszámon, Takács Ferencné iskolatitkárnál. 24

25 2009. október HÍRLÁNC Versenyek a Kaffkában A Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tagintézménye a Kaffka Margit Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a 2009/2010-es tanévben az alábbi versenyeket hirdeti meg. 1. Kaffka matematikaverseny A versenyen 3 8. osztályos tanulók vehetnek részt, évfolyamonként 2 fő. A feladatsor aritmetikai és logikai feladatokból áll. A megírásra 60 perc áll rendelkezésre. A verseny időpontja: április 27., Nevezési határidő: április 21. Nevezni faxon és levélben lehet! Nevezési díj: 300,-Ft/fő, a verseny napján fizetendő Kapcsolattartó: Hajdú Istvánné, munkaközösség-vezető 2. Szavalóverseny a Költészet napja tiszteletére A verseny kategóriái: I. kategória: 5 6. osztály II. kategória: 7 8. osztály A részvétel feltétele: Egy szabadon választott és egy kötelező vers. Az I. kategóriában: Bornemissza Endre: A barázdabillegető; a II. kategóriában: Tompa László: Tavaszváró ének. Mindkét vers megtalálható októbertől az iskola honlapján. A verseny időpontja: április 15.,14.30 Regisztráció: a verseny napján, 13 órától Nevezési határidő: március 31. Nevezni faxon és levélben lehet! Nevezési díj: 300,-Ft /fő, a verseny napján fizetendő Kapcsolattartó: Gerő Ágnes A kategóriák győztesei egy évig őrizhetik iskolájukban a vándorserleget. Az I-III. helyezettek értékes könyvjutalomban részesülnek. 3. Kaffka COMENIUS LOGO verseny Az érintett korosztály: I. korcsoport: 4 5. osztály II. korcsoport: osztály Az első forduló: mindkét korcsoport részéről egy minimum 10 képkockából álló animáció beküldése, amit a Comenius Logo Képszerkesztő moduljával kell elkészíteni. I. korcsoport témája: VÁLTOZÁSOK A TERMÉSZETBEN II. korcsoport témája: MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK Az első forduló beküldési határideje: április 23. Beküldés az alábbi címre: martinak.peter@gmail.com A második fordulóban, az első 60 percben papíron, számítógép használata nélkül kell feladatokat megoldani. A második 60 percben 2-3 egyszerű, konstruáló, szintetizáló jellegű feladatot kell megoldani számítógépen. info@borsod-ped.hu 25

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE 5-6. évfolyam részére A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete

Részletesebben

Hallgatói tájékoztató. Szakértők felkészítése a pedagógusminősítésre

Hallgatói tájékoztató. Szakértők felkészítése a pedagógusminősítésre Hallgatói tájékoztató Szakértők felkészítése a pedagógusminősítésre Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. a TÁMOP 3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja (Szakszolgálatok fejlesztése)

Részletesebben

TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2010/2011. Az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: 05-0062-05

TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2010/2011. Az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: 05-0062-05 Az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: 05-0062-05 TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2010/2011 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet

Részletesebben

Report of Module IV. Seminar-design

Report of Module IV. Seminar-design Comenius 2.1 E:BOP Empowerment: Burn Out-Prevention Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet Report of Module IV. Seminar-design (MAGYARORSZÁG) E-BOP Nemzetközi projekt Konstruktív magatartásváltoztatás

Részletesebben

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézetben 2009 őszén induló akkreditált pedagógus-továbbképzések

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézetben 2009 őszén induló akkreditált pedagógus-továbbképzések 2009. szeptember HÍRLÁNC A K T U Á L I S T O V Á B B K É P Z É S E K A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézetben 2009 őszén induló akkreditált pedagógus-továbbképzések Nélkülözhetetlen

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Jelen tájékoztató a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet és a 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet 3. számú melléklete alapján a Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

INNOVÁCIÓK AZ ÓVODAI NEVELÉS GYAKORLATÁBAN PEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

INNOVÁCIÓK AZ ÓVODAI NEVELÉS GYAKORLATÁBAN PEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS INNOVÁCIÓK AZ ÓVODAI NEVELÉS GYAKORLATÁBAN PEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK LÉTESÍTÉSÉNEK ÉS INDÍTÁSÁNAK CÉLJA: Olyan szakemberek képzése, akik elméletileg megalapozott

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. A versenyen olyan diákok vehetnek részt, akik nem matematika tagozatos iskolában, osztályban tanulják a matematikát.

VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. A versenyen olyan diákok vehetnek részt, akik nem matematika tagozatos iskolában, osztályban tanulják a matematikát. Oktatási Hivatal K a p o s v á r i P e d a g ó g i a i O k t a t á s i K ö z p o n t 7400 Kaposvár, Szántó utca 19. Postacím: 7400 Kaposvár, Szántó utca 19. Telefon: 70/684-5841 Honlap: www.oktatas.hu

Részletesebben

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. 3. 4. 5. Képzés címe TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási

Részletesebben

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév A NymE Szakmai Szolgáltató Intézményegysége a következő akkreditált pedagógus továbbképzéseket kínálja az óvodák és iskolák pedagógusai számára a 2013/2014. tanév 1. félévére. Az itt feltüntetett képzéseken

Részletesebben

Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó

Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó A képzési idő: 2 félév A képző: Kodolányi János Főiskola A szakirányú továbbképzési szakon végzettek ismerik: - a pedagógiai értékelés hazai és

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenye. Versenyszabályzat

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenye. Versenyszabályzat 1204 Budapest, Török Flóris u. 89. és fax: 283-0624 283-0858 www.eotvos-szki.sulinet.hu Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenye Versenyszabályzat A verseny kiírója: Eötvös

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Agresszió- és konfliktuskezelés óvodapedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/221/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás tanév

Középiskolai felvételi eljárás tanév Középiskolai felvételi eljárás 2017-2018. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás Legfontosabb dátumok 2018.01.20. (szombat) 10:00 Központi írásbeli felvételi vizsga a kilencedik évfolyamra jelentkezők

Részletesebben

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Kompetencia alapú angol nyelvi tanító 2. A szakképzettség

Részletesebben

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK PRIZMA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY pedagógiai szakmai szolgáltatás OM-038423 1134 Budapest, Váci út 57. : 06-1-3408-980 Fax: 06-13408-980/37 E-mail: prizmaegymi@prizmaegymi.hu

Részletesebben

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási intézmények

Részletesebben

Hatások ellenhatások a nevelésben

Hatások ellenhatások a nevelésben 2009. november HÍRLÁNC A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet Hatások ellenhatások a nevelésben címmel 2009. november 24 25 26-án Lillafüreden, a Hotel

Részletesebben

HEVES MEGYEI TIOK MUNKÁJA, ELÉRT EREDMÉNYEI

HEVES MEGYEI TIOK MUNKÁJA, ELÉRT EREDMÉNYEI HEVES MEGYEI TIOK MUNKÁJA, ELÉRT EREDMÉNYEI Célkitűzés A tanulók képességeit olyan szintre fejleszteni, amelyek eredményesen szolgálják az élethosszig tartó tanulás folyamatát, valamint növelik a munkaerő-piaci

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Oktatási Hivatal B U D A P E S T I P E D A G Ó G I A I O K T A T Á S I K Ö Z P O N T 1088 Budapest, Vas u. 8. Telefon: (+36 1) 374-2161 Honlap: www.oktatas.hu E-mail: POKBudapest@oh.gov.hu VERSENYKIÍRÁS

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Együttnevelés: integráció, inklúzió 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/145/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK

Részletesebben

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete A verseny célja: az informatikában

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Személyiségfejlődés és fejlesztés az óvodában 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 27282/34/2016. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1 KÉPZÉSI

Részletesebben

A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33

A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33 A vizsgafeladat megnevezése: A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység a szakmai és vizsgakövetelmények alapján összeállított, a vizsgázó számára előre kiadott komplex szóbeli tételsor alapján

Részletesebben

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó

Részletesebben

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2018/2019-es tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

Korszerű óvodavezetés a köznevelés új rendszerében 30 óra

Korszerű óvodavezetés a köznevelés új rendszerében 30 óra Korszerű óvodavezetés a köznevelés új rendszerében 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 43/204/2014. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 201172 ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Nagymágocs, 2016. szeptember 19. Reményi Ferencné intézményvezető ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 1. Jelen szabályzat a Nagymágocsi Hunyadi

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás tanév

Középiskolai felvételi eljárás tanév Középiskolai felvételi eljárás 2016-2017. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás Legfontosabb dátumok 2016.11.15. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

TÁMOP-3.3.13-13/1-2013-0001 Eötvös József Program Pedagógiai-szakmai szolgáltató intézet fejlesztése és Projektháló TEMATIKA

TÁMOP-3.3.13-13/1-2013-0001 Eötvös József Program Pedagógiai-szakmai szolgáltató intézet fejlesztése és Projektháló TEMATIKA TÁMOP-3.3.13-13/1-2013-0001 Eötvös József Program Pedagógiai-szakmai szolgáltató intézet fejlesztése és Projektháló TEMATIKA 30 órás közösségi mezőgazdasági pedagógus-továbbképzéshez zöldségtermesztés,

Részletesebben

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989 ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 30-ig.

Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 30-ig. OKLEVELET ADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK AZ ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KARÁN a 2013/2014. tanévben 1. Pedagógus szakvizsga választható modullal 2. Angol nyelv az óvodában 3. Az anyanyelvi kompetencia fejlesztésének

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

Új tagozatok a as tanévben!

Új tagozatok a as tanévben! 1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be

Részletesebben

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN 2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta

Részletesebben

Cogito Általános Művelődési Központ TÁMOP 3.1.5-09/A-2-2010-0417 Projektzáró tanulmány. Projektzáró tanulmány

Cogito Általános Művelődési Központ TÁMOP 3.1.5-09/A-2-2010-0417 Projektzáró tanulmány. Projektzáró tanulmány Projektzáró tanulmány 1 Projektzáró tanulmány Az elvégzett képzés főbb jellemzői Az elvégzett képzés neve: Egyéni bánásmód differenciált tanulásszervezés pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés

Részletesebben

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2017/2018-AS TANÉV

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2017/2018-AS TANÉV A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2017/2018-AS TANÉV A/ Pedagógus szakirányú továbbképzési szakok: 1. Drámapedagógia területen pedagógus szakvizsgára felkészítő

Részletesebben

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása: 1 A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója Cím: 1016, Budapest, Mészáros utca 5-7. Tel/Fax: 225-7055 OM azonosító: 035219 Intézményvezető: Bajkó Judit Tanulmányi területek

Részletesebben

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete A verseny célja: az informatikában

Részletesebben

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás)

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) 2014. október 14. Tolnai József ügyvivő szakértő, országos versenyszervező A verseny meghirdetője Oktatáskutató és

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

1. Képzési szükségletek felmérése. 2. Éves képzési terv Saját akkreditált képzési programok Egyéb tanfolyamok. 3. Programok meghirdetése

1. Képzési szükségletek felmérése. 2. Éves képzési terv Saját akkreditált képzési programok Egyéb tanfolyamok. 3. Programok meghirdetése 12. 1. Képzési szükségletek felmérése Igényfelmérés alapján Oktatási trendek figyelembe vételével Munkaerőpiaci igények figyelembe vételével Pályázatokhoz kapcsolódó szükségletek alapján 2. Éves képzési

Részletesebben

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt

Részletesebben

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2015/2016-OS TANÉV

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2015/2016-OS TANÉV A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2015/2016-OS TANÉV A/ Pedagógus szakirányú továbbképzési szakok: 1. Drámapedagógia területen pedagógus szakvizsgára felkészítő

Részletesebben

A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN

A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN Dr. Kaposi József 2014 A szaktanácsadó a köznevelési törvényben 61. A pedagógusok tevékenységét szakértők, szaktanácsadók segítik.

Részletesebben

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN A képzés célja A vállalkozások hatékonyságának növelése a munkatársak kommunikációs technikájának, eszközeinek,

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára FŐVÁROSI FORDULÓ A verseny pedagógiai célja: a tehetséggondozás,

Részletesebben

2008. november HÍRLÁNC

2008. november HÍRLÁNC 2008. november HÍRLÁNC A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet VÁLTOZÁSOK MEGFELELÉSEK címmel országos konferenciát szervez. Tartalmi megújulások, tanulásszervezési,

Részletesebben

Szakiskolai alapozó képzés osztály nappali tagozat (tandíjmentes)

Szakiskolai alapozó képzés osztály nappali tagozat (tandíjmentes) Szakiskolai alapozó képzés 9-10. osztály nappali tagozat (tandíjmentes) Alapozó képzésünket azoknak a fiataloknak ajánljuk, akik befejezték a 8. osztályt és szeretnének 9-10. osztály elvégzése után szakiskolai

Részletesebben

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Molnárné Kiss Éva MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 1 0,5 óraszám Összóraszám

Részletesebben

VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League

VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League VERSENYFELHÍVÁS Az EBC*L Champions League Immár hatodik éve kerül megrendezésre az EBC*L (Egységes Európai Gazdasági Oklevél) versenye, melyen minden évben sok száz résztvevő méri össze gazdasági tudását.

Részletesebben

KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG

KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG 1 A nyelv nem az enyém, nem a tiéd, hanem az édes mienk. Kazinczy KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/2013. 2 Helyzetelemzés Munkaközösségünkhöz 22 kerületi iskola magyar munkaközössége tartozik:

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola

Részletesebben

EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA

EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA SÁRI ÉVA Bemutatásra kerülő két képzés címe I. Szakmai megújító képzés középiskolában

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

A korai idegennyelv-oktatás narratív megközelítése: a Hocus&Lotus módszer a 3-8 évesek idegennyelv-oktatásában. (1. szint)

A korai idegennyelv-oktatás narratív megközelítése: a Hocus&Lotus módszer a 3-8 évesek idegennyelv-oktatásában. (1. szint) A következő tanfolyam időpontja: 2012 március 30-31 és április 13-14, helyszíne: Piliscsaba Iosephinum Kollégium. Jelentkezni a jelentkezési lap visszaküldésével és előleg befizetésével lehet. A korai

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL A kompetencia-alapú oktatás megvalósítása a fényeslitkei és tiszakanyári iskolákban HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0312/1.0

Részletesebben

Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó

Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2019-09-21 Ütemezés: Időtartam: Hetente 7 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 Pápa, Fő tér 6. (fax): 06-89/324-852 E-mail: sztistvan@sztistvan-papa.sulinet.hu Bankszámlaszám: OTP 11748045-20018896 Pedagógus szakképzettséggel rendelkező

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának

Részletesebben

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra Képzés hatékonyságának növelése felnőttképzést kiegészítő tevékenység Tematikai vázlat - 16 óra A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja:a közfoglalkoztatásból való kivezetés támogatása, a képzés

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára

Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára ESTÖRI KREATÍV TÖRTÉNELMI VERSENY Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára 2016/2017-es tanév témakiírása: Az Esterházy család egy kivételes karrier a 17. században

Részletesebben

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com Célkitűzésünk, hogy a törvény adta

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003 Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/003 Cím: 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6. Telefonszám: 62/547-160 Fax: 62/547-160 E-mail: epki@vedres.sulinet.hu

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

A tanári mesterképzés portfóliója

A tanári mesterképzés portfóliója A tanári mesterképzés portfóliója TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0009 Szakmai szolgáltató és kutatást támogató regionális hálózatok a pedagógusképzésért az Észak-Alföldi régióban Dr. Márton Sára főiskolai tanár

Részletesebben

Tájékoztató a Motiváció Oktatási Egyesület képzéseiről

Tájékoztató a Motiváció Oktatási Egyesület képzéseiről Tájékoztató a Motiváció Oktatási Egyesület képzéseiről Képzés címe Olvasáskultúra- és szövegértés-fejlesztés Társadalmi integráció és méltányos oktatás az együttnevelés támogatásának lehetőségei Olvasáskultúra-

Részletesebben

Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói

Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói Szakszolgálati feladatellátásunk a számadatok tükrében Baranya Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és

Részletesebben

KIFIR tanulmányi terület, felvételi tájékoztató és írásbeli vizsgahelyszín kereső program Felhasználói útmutató

KIFIR tanulmányi terület, felvételi tájékoztató és írásbeli vizsgahelyszín kereső program Felhasználói útmutató KIFIR tanulmányi terület, felvételi tájékoztató és írásbeli vizsgahelyszín kereső program Felhasználói útmutató Szerkesztés lezárva: 2018.11.13. Tartalomjegyzék 1. Általános ismertetés... 3 2. A KIFIR

Részletesebben

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.

Részletesebben

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához A Tanulásmódszertan az iskolai tantárgyak között sajátos helyet foglal el, hiszen nem hagyományos értelemben vett iskolai tantárgy. Inkább a képességeket felmérő

Részletesebben

Továbbképzési program

Továbbképzési program AVASTETŐI ÁLTALÁNOS, MAGYAR - ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY Továbbképzési program 2008. szeptember 1-2013. augusztus 31. Továbbképzési program a 2008. szeptember

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY

SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Készítette: Megbízó: Németh László Pér Község Önkormányzata közoktatási szakértő 9099 Pér, Szent Imre

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet

Részletesebben

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka. Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS A Párbajtőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53) Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:

Részletesebben

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI EGYETEM ÓVÓ- ÉS TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET TÁJÉKOZTATÓ A TANÍTÁSI VERSENYRŐL

NYÍREGYHÁZI EGYETEM ÓVÓ- ÉS TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET TÁJÉKOZTATÓ A TANÍTÁSI VERSENYRŐL NYÍREGYHÁZI EGYETEM ÓVÓ- ÉS TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET TÁJÉKOZTATÓ A TANÍTÁSI VERSENYRŐL Nyíregyháza 2018 A tanítási verseny lebonyolítási rendje az Óvó- és Tanítóképző Intézetben Az Óvó- és Tanítóképző Intézet

Részletesebben

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és

Részletesebben