AGROTECH, Kielce március 7-9. Mezőgazdasági gépek seregszemléje a lengyelországi Kielcében

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AGROTECH, Kielce 2014. március 7-9. Mezőgazdasági gépek seregszemléje a lengyelországi Kielcében"

Átírás

1 AGROTECH, Kielce március 7-9. Mezőgazdasági gépek seregszemléje a lengyelországi Kielcében A lengyelországi mezőgépgyártók és gazdálkodók főleg két mezőgazdasági gépkiállítást tartanak számon, a márciusban Kielcében megrendezett AGROTECHet és a szeptemberben Poznan mellett, Bednariban megtartott gépseregszemlét. A több kisebb regionális kiállítás mellett jelentős kiállításnak számít még a rolnictwai POLAGRA, amelyen azonban főleg a külföldi multinacionális cégek gépei dominálnak. A délkelet-lengyelországi, 109 km 2 -en elterülő, több mint 200 ezer lakosú nagyváros, Kielce hagyományos közigazgatási központ és vásárváros a régióban. Ebben az évben is az egyidőben megtartott vásárokkal együtt 69 különböző kiállítást és vásárt rendeznek januártól decemberig, a még mindig tovább épülő vadonatúj vásárközpontban. A vásár- és kiállítástulajdonosok gazdasági erejét az is reprezentálja, hogy ők tartják fenn Európa egyik kézilabda élcsapatának a klubját, a Targi Kielce -t, ahol európai sztárjátékosokat és sztáredzőt tudnak alkalmazni. A Targi Kielce vásárszervező és kiállítási terület tulajdonosának nemzetközileg auditált statisztikája szerint Kelet-Európában a rendezvények és a kiállítók számát tekintve az egyik legnagyobbaknak számítanak. Évente több mint 6000 kiállító jelenik meg a kiállításaikon, a látogatók száma pedig meghaladja a 200 ezret is. Az AGROTECH és a vele együtt rendezett LAS-EXPO erdészeti gépkiállításuk a legnagyobbak közé tartozik. Az idei gépesítési seregszemlén m 2 -en, hét nagyméretű pavilonban, négy órás sátorban és a szabad területeken 620 kiállító mutatkozott be, amelyeknek nagyobbik része (!) lengyel mezőgépgyártó volt. (Sajnos egyetlen magyar kiállítóval sem lehetett találkozni Kielcében.) A külföldi kiállítók 14 országból érkeztek a városba, közülük legtöbben Németországból, Dániából és Hollandiából. Kelet-Európából litván, cseh, szlovén és szlovák cégek állítottak ki. Tíz különböző kísérőrendezvényt, köztük több konferenciát is tartottak a kiállítás három napja alatt. A szervezők több mint látogatóra számítottak idén. Külföldi kiállítók Az európai mezőgazdasági gépkiállításokon megjelenő legnagyobb európai multinacionális gyártók is jelen voltak Kielcében. Főleg a lengyelországi forgalmazóikon keresztül állítottak ki, többnyire a fő helyeken. Kiállításaikon igazodva a lengyel mezőgazdaság birtokszerkezetéhez jellemzően a kisebb teljesítményű erő- és munkagépek domináltak, de kivételként Lengyel kiállítók Lengyel traktorgyártók Lengyelországban a piacon négy, saját márkaként megjelenő traktorgyár is gyárt traktorokat. Közülük azonban csak kettő a Farmtrac és az Ursus szerepel 400 és 500 közötti darabszámmal az éves TOP 15-ös traktoreladási listában. Az ország közepén, Sieradz-ban található Crystal traktorgyár nagyobb ( LE-s) motorteljesítményű traktorokat gyárt. Az Ori- egy-egy csúcsmodell (Case-IH Quadtrac 620, Claas Xerion 5000, New Holland T 9505, T 8420, Fendt 939, John Deere 8350 R stb.) is látható volt. Nagy hangsúlyt kaptak a kiállításon az Év Traktora 2014 címet elnyert, Hannoverben elismerésben részesült traktorok, amelyek közül valamennyi jelen volt és nagy médiatámogatást kapott, emelve a kiállítás szakmai presztízsét. A világ vezető mezőgépgyárai közül a legnagyobb kiállítással a New Holland vonult fel, amely piacvezetőként a legtöbb traktort értékesítette tavaly is Lengyel or szág ban, éppen ezért Nr 1. márkaként népszerűsítette magát. A CNH-n belüli testvérmárkájával, a A Crystal Orion 285 traktor Case IH-val együtt 25,2 % piaci részesedést értek el a lengyelországi traktoreladásokból 2013-ban. A New Holland kicsit hazainak is számít, hisz Plock-ban kombájngyáruk működik (a valamikori Bizon kombájngyár helyén), ahol 1992 óta napjainkig TC 5-ös sorozatú kombájn készült, és a kombájnokhoz a gabonavágó asztalok zömét is itt gyártja a New Holland. Jelenleg a plocki gyárban a 2013-ban indult TC 5000-es gabonakombájn-család tagjai készülnek 175 és 258 LE közötti motorteljesítményekkel, négy és öt szalmarázós kivitelben. A kisebb teljesítménykategóriájú traktorokat gyártók közül nagy standokon állított ki a Lengyelországban tavaly 631 db traktort értékesítő Kubota, amely évről évre erősíti pozícióját Európában is, valamint a dél-koreai traktor gyár tók közül a Kioti, a TYM és az LS (Lea ding Soulition). A Lengyelországban szintén népszerű Zetor (amely több mint 2000 db traktort értékesített tavaly az országban) teljes kínálatot vonultatott fel, köztük az újabb fejlesztései közül a Major 80 és Proxima Power 120 típusokat. Az évente több mint 400 traktort értékesítő MTZ/Belarus nem hozott újdonságot a kiállításra. A kínai márkákat a Solis képviselte, amely 18 és 84 LE közötti motorteljesítménnyel gyárt traktorokat. Természetesen a neves külföldi munkagépgyártók (Amazone, Kuhn, McHale, Merlo, Pöttinger, Grimme, Hardi, Lely, Maschio-Gaspardo, Köckerling, Gregoire Besson, Monosem, Sulky, Joskin stb.) is felvonultatták termékeiket a lengyel képviselőiken keresztül. Az oroszországi Rosztszelmas Arcos és Vector gabonakombájnjai mellett a 400 LE-s motorral szerelt RSM 1401 magajáró szecskázóját hozta el a kiállításra egyedüliként Oroszországból. 26 Mezőgazdasági Technika, április

2 Farmtrac 7110 DT Mazur traktor URSUS H 102 LE-s traktor on 13-as modelljük 114 és 136 LE közötti, az Orion 16/16.2 modellek 160 és 193 LE közötti, az Orion 230/250/260/285-ös modellek pedig 227 és 305 LE közötti teljesítményű (Deutz) motorokkal készülnek, sebességváltójuk félautomata powershuttle vagy powershift. A motorjaik EUR Stage III.a vagy III.b környezetvédelmi normájúak. A két kisebb teljesítményű család 540/750/1000/1400 1/min fordulatszámú, a nagyobb 540/1000 1/min fordulatszámú TLT-vel rendelkezik. Az elektronikus és hidraulikus rendszereiket a BOSCH szállítja. A hátsó hidraulikus függesztőszer kezetük emelőképessége típustól függően 6,2 és 10,5 t között változik. Erdészeti és kommunális kivitelben is készülnek. A Crystal traktorgyár a 76 és 110 LE közötti teljesítményű kategóriákban török gyártmányú ArmaTrac traktorokat forgalmaz 2 éves garanciával. Jelenleg évente a legtöbb traktort (1400 db-ot) előállító lengyel traktorgyár, a mragowoi Farmtrac, amely 33 és 110 LE közötti motorteljesítménnyel gyártja traktorait és a németországi piacra is szál lítja azokat. A kedvező árú, fülke nélküli változatban készülő Escort 500-as család tagjai 33 és 48 LE közötti teljesítményű motorokkal és mechanikus, 8/2 fokozatú sebességváltóval rendelkeznek. A hattagú Farmtrac 600-as család 66 és 88 LE közötti teljesítményű Perkins motorokkal készül, 12/12 vagy 24/24 fokozatú, Carraro gyártmányú, szinkronizált sebességváltókkal és elektronikusan kapcsolható irányváltóval. A hidraulikus rendszerüket 34 vagy 50 l/min szivattyú szolgálja ki, a hátsó függesztőszerkezetük emelőképessége 2600 vagy 3100 kg. Komfortos vezetőfülke található rajtuk. A Farmtrac traktorok csúcsmodelljét a 7100 DT és a legújabb fejlesztésű, Kielcében először látható 7110 DT típusok jelentik, amelyek 98 és 110 LE-s Farmer traktorok a kiállításon EUR Stage III.b-s motorokkal, ill. 16/16 fokozatú ZF powershift sebességváltóval készülnek. Négyfokozatú (430/540/750/ /min) a TLT-jük, a hátsó hidraulikus függesztőszerkezetük 4900 kg-mal terhelhető. A kiállításon a Farmtrac 7110 DT Ma zur elegáns dizájnnal és magas komforttal volt látható. Egy igazi retro különlegességet is bemutatott a Farmtrac Kielcében, a valamikori Ford 5000/7000 traktorok formájára tervezett Hertitage 50/60 és 60/75 modelleket, amelyek 50 és 75 LE közötti teljesítményű Kohler/Lombardini motorokkal készülnek fülkés és fülke nélküli kivitelben, a Carraro gyártmányú sebességváltójuk 12/12 fokozatú. Az északlengyelországi Sokolka-ban működő Farmer traktorgyár is ízelítőt adott az általa gyártott traktorokból. A Farmer traktorok többsége TIER 3a környezeti normájú, LE közötti teljesítményű John Deere motorokkal készül, két típusban (F és F PE) 80 és 84 LE-s MMZ motorokat szerelnek, a két legnagyobb, 97 és 112 LE teljesítményű típusú (az F és F S) pedig FPT IVECO motorokkal hagyja el a gyárat. A legtöbb típusba Carraro sebességváltó található 8/8 vagy 12/12, illetve opciósan 22/24 fokozattal, 40 km/h végsebességgel. A két legnagyobb teljesítményű típus 16/8 fokozatú Carraro powershift sebességváltóval készül. A Farmer traktorok különböző felszereltséggel és komfortfokozattal rendelhetők. Az újraéledt lublini URSUS, a negyedik lengyel traktorgyár is amely a traktorokon kívül munkagépek és pótkocsik széles skáláját is gyártja felvonultatta széles traktorválasztékának reprezentánsait. A nyolc tagból ál ló, 50 és 148 LE teljesítménytartományt átölelő URSUS traktorok különféle (Deutz, Perkins, Sisu) gyártmányú EUR Stage III.a és III.b környezeti normájú motorokkal készülnek. Ugyancsak többféle (12/12, 24/24 vagy 32/32, ill. 40/40 fokozatú) a traktorokban található sebességváltó, és zömé- Mezőgazdasági Technika, április 27

3 UNIA Cross L Drive szántóföldi kultivátor Az EURO-MASZ egyszerű felépítésű PU mulcskultivátora ben 40 km/h a végsebességük. Erős a traktorok hidraulikája, többnyire kétfokozatú (540/1000 1/min) a TLT-jük, komfortos a vezetőfülkéjük. A nyolc típusból három (az URSUS 8014H, 9014H és 10014H) a törökországi Hattat traktorgyárban készül. Lengyel munkagépgyártók Az AGROTECH kiállításon több száz lengyel munkagépgyártó vonultatta fel gépeit, többségében kis- és közepes vállalkozások, de voltak közöttük nemzetközi viszonylatban is jelentősnek tekinthető, többféle profilban érdekelt nagyvállalatok is (Unia, Metal-Fach, SaMASZ, SIPMA stb.). A kisebb vállalkozásoknál megfigyelhető az együttműködésre való törekvés, így jött létre az Agro7 Grupa tömörülés, amely hét munkagépgyártó vállalkozást tudhat a soraiban, így a piacon nagyobb eséllyel versenyezhetnek a nagyobbakkal, a kiállításon is együtt vonultak fel. A lengyel mezőgazdasági munkagépgyártók között legnagyobb számban találhatók a különböző talajművelő gépeket, műtrágyaszórókat, permetezőgépeket, szálastakarmány-betakarító gépeket, traktoros homlokrakodókat, különféle rendeltetésű traktorvontatású pótkocsikat, valamint gabonatárolókat és azokat kiszolgáló anyagmozgató gépeket gyártók. Több gyártó is kiállított burgonya-, zöldség- és gyümölcsbetakarító, ill. manipuláló gépeket. A legnagyobb munkagép-portfólióval az UNIA, a MetalFach, az AKPIL, az Expom és az Ursus vonult fel a kiállításon. Súlyukhoz mérten talán kisebb részt képviseltek az állattartás technológiai berendezései és eszközei. Ugyanakkor a Las-Expo keretében sok kiállító vonultatott fel működés közben is látható fafeldolgozó gépeket. Több lengyel gépgyártó is jubilált az idei kiállításon. Többek között alapításának az Expon 20 éves, a MetalFach 25 éves, a SaMASZ 30 éves ju bileumát ünnepelte az idén. A legnagyobb talajművelőgép-választék az UNIA, az AKPIL, az EXPOM, az AGRO-MASZ, a POM, a BOMET, a MOSKIT, a STAL- TECH, a BURY Maszyny Rolnicze, a TOL- MET, az Agro-Lift, az EURO-MASZ, a Dziekan, a GRANO System, a Rolkop és Rolmet és a DEXWAL kiállításán volt látható. Közöttük megtalálhatók voltak a 2 és 10 ekefej közötti ágy- és váltva forgató ekék, a kompakt vagy rövid tárcsás boronák, a szántóföldi kultivátorok, a magágykészítők, a talajlazítók és hengerek igen széles méret- és konstrukciós kialakításban, az egyszerű kiviteltől a legkorszerűbbekig függesztett, ill. félig függesztett kivitelben. A többségük 2 és 4 m közötti munkaszélességgel készült, de 2 m alatti, ill. 5-6 m munkaszélességű változatok is láthatók voltak. Közülük figyelemre méltó műszaki kivitelt képviselt az UNIA Cross L Drive, a Maszyny Rolnicze Awemak, az EXPOM AJAX, a Staltech Eurokult és az Orlik szántóföldi kultivátora, az AKPIL Tiger XL, az EXPOM Goliat és a Staltech EXPOM Goliat 4.0 kompakt tárcsa Bury Maszyny Rolnicze permetezőgépek választéka 28 Mezőgazdasági Technika, április

4 Mezőgazdasági Technika, április Üzleti úton a Szal-Agro Kft. Kielcében Viszonylag kevés magyar kereskedő fordult meg a kielcei Agrotech kiállításon. Az egyik közülük a rendszeresen visszatérő Szal-Agro Kft., amelynek tulajdonos ügyvezetője Szalai László. Az ő véleményét kérdeztük a kiállításról. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a kft.-jük zömében a lengyel gépek magyarországi forgalmazására szakosodott. Jelenleg 16 lengyel gépgyártóval állnak üzleti kapcsolatban, amelyek zöme részt vesz a kiállításon, így alkalom és mód nyílik a gyártmányok jobb megismerésére, ill. az üzleti megállapodások megújítására, esetleg újabb partnerek megtalálására is. Nem mellesleg valamenynyi belföldi üzletkötőjüket is elhozták, hogy tanulmányozzák partnereik gyártmánypalettáját és személyesen is találkozhassanak a lengyel kiállítókkal, ill. a gyári kollégákkal. Így egy időben, egy helyen lehet ennek meg teremteni a feltételeit. Vendégeket is hoztak magukkal, azokat, akiket az AGROmashEXPO-n szervezett jutalomjáték nyertesei közül soroltak ki. A SaMASZ DUO-680 két forgórészes vontatott rendképzője Szalay László a kiállítással kapcsolatban kiemelte, hogy jól szervezett, méreteiben és hangulatában is emberközelinek tekinthető. Átfogó képet lehet kapni a lengyel me zőgazdaságigép-gyártás sokszínűségéről. Itt minden feladatra többféle gép közül lehet választani, a kisgazdaságok egyszerű gépeitől a nemzetközileg is jegyzett profi gépgyártók korszerű gépeikig. A lengyel gépekre általában jellemző a kedvező ár/érték arány, amely Magyarországon is sokak által megfizethető. A lengyel mezőgépgyártók korrekt partnerek, viszonylag könnyen lehet velük üzletet kötni és elfogadható határidőkkel szállítanak. Az idei vásár alkalmával is eredményes tárgyalásokat folytattak. A kielcei vásárlátogatás alkalmával munkatársaik szentelnek időt a magyar-lengyel barátság ápolására is, amely Bem József 48-as tábornok szülővárosának és mauzóleumának megtekintését jelenti (a képen), a két nép barátságát legjobban ápoló városban, Tar now ban, amelyet mindig útba ejtenek. UH 50 kompakt tárcsás boronája, valamint az Agro Tak, a Dziekan Tyfan és a Staltech GLEBOSZ talajlazítói. Sok standon lehetett látni rugós fogú, láncos, öntvénykarikás vagy csillagos tagú gyepboronát is. Sok lengyel gyártó kínált röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépet is, az egyszerű függesztett, tölcséres, egytárcsás kiviteltől, a korszerű, rozsdamentes nagy tartályos, egészen a 12,5 tonna kapacitású tandem futóműves, vontatott gépekig. A legnagyobb választék a Strumyk, a PROMAR, a Pronar, a PoMot Choim, a POM Augostow, az UNIA és a SIPMA standján volt látható. Az egyik legkorszerűbb vontatott műtrágyaszóró gépcsaládot a PoMot állította ki az UPR 5-ös, UPR 10-es és az Universal T gépeik 5/10 és 12,5 t tartálykapacitással rendelkeznek, hidrosztatikus a röpítőtárcsák meghajtása, speciális felületvédelemmel látták el az adagoló kaparóláncokat. A korszerű függesztett változatokat az UNIA és SIPMA (RN-Antek széria) gyártmányok képviselték elsősorban. A lengyel gyártmányú permetezőkből is nagy volt a kínálat. A legtöbb és legkorszerűbb gépet a legnagyobb permete zőgépgyártó, a Krukowiak állította ki, amelyek között a függesztett és vontatott szántóföldi, ill. ültetvénypermetezők többféle méretben szerepeltek. A Krukowiak Herkules néven 175 LE-s Iveco motorral hajtott, 4000 liter tartálytérfogatú, 1,5 méter has alatti szabad magasságú, 28 méteres szórókerettel szerelt gépet is gyárt. Korszerűek a Góliát gyártmányú vontatott gépeik, amelyek 2500 és 6000 liter közötti tartálytérfogattal készülnek. Az ültetvénypermetezők közül pedig a Tajfun és Octopus család tagjai sorolhatók a korszerűbb konstrukciók közé. Ugyancsak széles permetezőgépkínálatot mutatott be a TAD- LEN, a JARMET, a Bury Maszyny Rolnicze, a PROMAR és a Biardzki permetező gépgyártó vállalkozás, amelyek főleg szán tóföldi függesztett és vontatott kivitelű gépeket gyártanak 200 és 2000 liter közötti, ritkábban liter közötti tartálytérfogattal. A kiállítás vetőgépkínálatában a mechanikus és kisebb mértékben a pneumatikus rendszerű, sűrű soros gabonavetőgépek domináltak szóló vagy talajművelő gépkapcsolásban, ill. ráépített kivitelben. A legnagyobb választékot az UNIA, a POM Ltd, a Meprozet, a Top-masz, a Bury és a Moskit gépgyártók vonultatták fel. Tömegével lehetett látni a kiállításon lengyel gyártmányú szálastakarmány-betakarító gépeket rotációs kaszákat, rendkezelőket, hengeres nagybálázókat, bálacsomagolókat, valamint mulcsozókat és szárzúzókat. Korszerű tárcsás és dobos kivitelű kaszákat, ill. vezérelt villás rendkezelőket állított ki az idén 30 éves SaMASZ vállalkozás, amely 39 országba exportálja már gépeit, köztük Észak- és Dél-Amerikába, Ausztráliába és Új-Zélandba is. Gépeik a neves nyugat-európai gyártók gépei vel is felveszik a versenyt. A kommunális adaptereik mulcsozók, hótolók, sószóróik és 29

5 URSUS Z-594 fix kamrás hengeres bálázó SaMASZ KPC-3 vontatott ribizlibetakarító seprűgépeik is eljutnak a világ számos országába. Dobos kaszákat 1,35 és 3,0 m közötti, tárcsás kaszákat 1,8 és 9,4 m közötti, a rendkezelőket 3,0 és 7,7 közötti munkaszélességgel gyártják. Rotációs kaszákat és rendkezelőket kínált több változatban az UNIA is. Kaszákat állított ki többek között még a Kowalski, a SIPMA, a TAD-LEN és a Biardzki, rendkezelőket pedig a POMAROL a SIPMA és PROMAR is. Lengyel gyártmányú hengeres nagybálázó gépek fix és változó kamraméretű vál tozatban egyaránt szép számmal szerepeltek a kiállításon. Teljes családot állított ki az UNIA, korszerű bálázókat lehetett látni a MetalFach kiállításán is. Az Ursus és a SIP- MA is többféle típust vonultatott fel. A legtöbb bálázógépgyártó bálacsomagoló gépeket is kínált. A burgonyatermesz téshez és -manipuláláshoz ajánlott gé peket az AKPIL, a Remprodex (Czenchow) és a Michalak. Gyü mölcsösök ápolásához és gyümölcs betakarításhoz kínált gépeket a SaMASZ és a LISICKI. Mindketten kiállítottak vontatott bogyósgyümölcs-betakarító (ribizli, köszméte) kombájnt is. A Sa- MASZ a burgonya- és zöldségtisztító, manipuláló és kiszerelő gépeknek is nagy gyártója Lengyelországban. Lengyel gyártmányú traktoros homlokrakodókból és pótkocsikból is óriási volt a kínálat. A trakto rokra szerelhető hidraulikus homlokrakodókból a legnagyobb választékot a Metal-Fach, a Hyd rometal, a SIPMA, az UNIA és az Inter-Tech mutatta be. A talajműve lő gépek után talán a legnagyobb választékban és volumenben a lengyel mezőgépipar különböző rendeltetésű traktorvontatású pótkocsikat gyárt. A kínálatban megtalálhatók az egy- és kéttengelyes billenőplatós, a szervestrágya-szó rós, a hígtrágyaszállító és -kijuttató tartályos, a bálaszállító, a rendfelszedős és a takarmánykeverő, -kiosztós változatok egyaránt. Ezeknek a legnagyobb gyártói Lengyelországban a Pomot Shojna, a Metal-Fach, a GO MAR, a Pronar, a SIP- MA, az UNIA, az URSUS, a METALTECH, a Cynkomet, a ZASLAW, az Auto-Tech (Czerwin) és az NT Industry. A kínálati palettán az 1,5 t-tól a 24 tonna teherbírásig, az egytengelyestől a kormányzott tridem és quattro többtengelyes változatig minden méret megtalálható. Ezek konstrukciós megoldásainak bemutatása meghaladja a beszámoló terjedelmét. A biomassza energetikai célú felhasználásához is kínáltak eszközöket és berendezéseket a lengyel gépgyártók. Figyelemre méltó pelletá ló gépet állított ki az Ursus, amellyel lágy szárú és fás szárú biomasszából készíthető nagy (20 mm) átmérőjű tűzipellet. A Teknamotor TLT-hajtású és saját motoros tárcsás, ill. dobos aprító szer kezettel épített Scorpion típusú faapríték-készítő gépeiből adott ízelítőt, amelyekkel 160 mm átmérőig lehet a fahulladékot feldolgozni. Figyelemre méltó biomassza tüzelő kazánokat az EKOPALtól, a Metalergtől, a DEFRO-tól és a Metal-Fachtól lehetett látni. A teljesítményszortimentjük 8 kw-tól 700 kw-ig terjed. Dr. Hajdú József A Metal-Fach korszerű, 14 tonnás billenőszekrényes pótkocsija A Teknamotor Scorpion saját motoros faapríték-készítő gépe 30 Mezőgazdasági Technika, április

XXIV. évfolyam, II. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. negyedév

XXIV. évfolyam, II. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. negyedév XXIV. évfolyam, II. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2015. Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXIV. évfolyam, II. szám, 2015 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

XXIII. évfolyam, I. szám, Statisztikai Jelentések FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA év

XXIII. évfolyam, I. szám, Statisztikai Jelentések FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA év XXIII. évfolyam, I. szám, 2013 Statisztikai Jelentések FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2012. év Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXIII. évfolyam, I. szám, 2013 Megjelenik

Részletesebben

XXIII. évfolyam, III. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. félév

XXIII. évfolyam, III. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. félév XXIII. évfolyam, III. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2014. Mezőgazdasági gépek forgalma Mezőgazdasági gépek forgalma XXIII. évfolyam, III. szám, 2014 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

A rendelet alapján támogatható gépváltozatok

A rendelet alapján támogatható gépváltozatok 1. számú melléklet a 35/2009. (IV.2.) FVM rendelethez 2. számú melléklet a 26/2008. (III. 7.) FVM rendelethez A rendelet alapján támogatható gépváltozatok (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat

Részletesebben

XXIV. évfolyam, V. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA év

XXIV. évfolyam, V. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA év XXIV. évfolyam, V. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2014. év Mezőgazdasági gépek forgalma Mezőgazdasági gépek forgalma XXIV. évfolyam, V. szám, 2014 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

XXIV. évfolyam, III. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. félév

XXIV. évfolyam, III. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. félév XXIV. évfolyam, III. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2015. Mezőgazdasági gépek forgalma Mezőgazdasági gépek forgalma XXIV. évfolyam, III. szám, 2015 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXVI. évfolyam 2. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXVI. évfolyam 2. szám 2016 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I-III.

FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I-III. FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2011. év Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Készítette: Boldog Valéria boldog.valeria@aki.gov.hu TARTALOMJEGYZÉK Mezőgép forgalmazásunk piaci helyzete...3 Főbb mezőgazdasági

Részletesebben

INTER MIX KFT. KUBOTA japán precizitás elérhető áron. Kubota M széria

INTER MIX KFT. KUBOTA japán precizitás elérhető áron. Kubota M széria Traktorok KUBOTA japán precizitás elérhető áron A Kubota japán vállalat piacvezető a világon legtöbbet eladott ipari dízel kategóriában, amely kertészeti és mezőgazdasági célokra kínál erőgépeket. A vállalatcsoport

Részletesebben

A 31/2008. (III.31.)MVH Közlemény módosított 12.melléklete

A 31/2008. (III.31.)MVH Közlemény módosított 12.melléklete A 31/2008. (III.31.)MVH Közlemény módosított 12.melléklete (12.melléklet: A támogatási rendelet 2. és 3. számú melléklete) A támogatási rendelet 2. számú melléklete A rendelet alapján támogatható gépváltozatok

Részletesebben

GYÁRTÁS ALATT. CASE IH Quantum 95 F Évjárat: 2014 Üzemóra: 0 Váltó: mechanikus

GYÁRTÁS ALATT. CASE IH Quantum 95 F Évjárat: 2014 Üzemóra: 0 Váltó: mechanikus KIEMELT AJÁNLATOK 2018 / Február Invest Gépkatalógus GYÁRTÁS ALATT VETERÁN Teljesítmény: 95 Le CASE IH Quantum 95 F Váltó: 16+16 mechanikus WIELTON PRC-3HP/W25 pótkocsi Terhelhetőség: 25.500 kg Össz. tömeg:

Részletesebben

A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐESZKÖZ KERESKEDELMI SZERVEZETEK FORGALMA A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEKBŐL ÉV

A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐESZKÖZ KERESKEDELMI SZERVEZETEK FORGALMA A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEKBŐL ÉV A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐESZKÖZ KERESKEDELMI SZERVEZETEK FORGALMA A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEKBŐL 2009. ÉV A mezőgazdasági termelőeszköz kereskedelmi szervezetek forgalma a főbb mezőgazdasági gépekből TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A rendelet alapján támogatható gépváltozatok. (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat azonosító számot és megnevezést tartalmazza)

A rendelet alapján támogatható gépváltozatok. (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat azonosító számot és megnevezést tartalmazza) 1. számú melléklet a 35/2009. (IV.2.) FVM rendelethez 2. számú melléklet a 26/2008. (III. 7.) FVM rendelethez A rendelet alapján támogatható gépváltozatok (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXVII. évfolyam 1. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXVII. évfolyam 1. szám 2017 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXVII. évfolyam 3. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXVII. évfolyam 3. szám 2017 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXVII. évfolyam 2. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXVII. évfolyam 2. szám 2017 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

Gépújdonságok a gyakorlatban

Gépújdonságok a gyakorlatban A Bábolnai Gazdanapok egyik legnézettebb programja a gyakorlati gépbemutató volt, annak ellenére, hogy a rendkívül nagy mennyiségű csapadék miatt ezt a szántóföldi programot nem tudták a kiállítás minden

Részletesebben

A rendelet alapján támogatható gépváltozatok. (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat azonosító számot és megnevezést tartalmazza.

A rendelet alapján támogatható gépváltozatok. (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat azonosító számot és megnevezést tartalmazza. A támogatási rendelet 2. számú melléklete A rendelet alapján támogatható gépváltozatok (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat azonosító számot és megnevezést tartalmazza.) 1111 Kerekes traktorok

Részletesebben

ÁRAJÁNLAT FELHASZNÁLÓK RÉSZÉRE

ÁRAJÁNLAT FELHASZNÁLÓK RÉSZÉRE ÁRAJÁNLAT FELHASZNÁLÓK RÉSZÉRE MAGÁGYKÉSZÍTŐ KOMBINÁTOROK LEKO 1.1 Szabályozott munkamélységű kombinátor 170.000,-Ft LEKO 1.4 Szabályozott munkamélységű kombinátor 185.000,-Ft LEKO 1.6 Szabályozott munkamélységű

Részletesebben

TXG 237 (27 LE) - egész éves használat

TXG 237 (27 LE) - egész éves használat AGROline 2017 TXG 237 (27 LE) - egész éves használat ISEKI TXG 237 (27 LE) Háromhengeres ISEKI dízelmotor Max. teljesítmény 27 LE, 53 Nm Hidraulika szivattyú 24 l/perc, 150 bar Hátsó kardán: 540 1/perc,

Részletesebben

Kertészeti gépek - Tartalomjegyzék

Kertészeti gépek - Tartalomjegyzék Kertészeti gépek - Tartalomjegyzék Gép főcsoport Megnevezés Oldal szám 1111 Kerekes traktorok 1 1112 Lánctalpas traktorok 71 1113 Gumikerekes traktorok 74 1121 Eszközhordók 74 1122 Hidas traktorok 77 1129

Részletesebben

AGROmashExpo AgrárgépShow 2014 2. rész

AGROmashExpo AgrárgépShow 2014 2. rész AGROmashExpo AgrárgépShow 2014 2. rész Az évnyitó agrár-műszaki seregszemléről készített cikksorozatunk előző részeiben a megnyitóünnepség eredményeiről számoltunk be, ismertettük a Termékverseny Pályázat

Részletesebben

TM 3185A (18 LE) - kis traktor nagy szívvel

TM 3185A (18 LE) - kis traktor nagy szívvel AGROline 2016 TM 3185A (18 LE) - kis traktor nagy szívvel ISEKI TM 3185 A (18 LE) Háromhengeres dízelmotor Max. teljesítmény 18 LE Hátsó kardán: 540 1/perc Has alatti kardán: 2000 1/perc Hátsó hárompont

Részletesebben

Keleti traktor újdonságok

Keleti traktor újdonságok A hónap témája Gépesítés, gépek ROVATVEZETŐ: Dr. Demes György, Dr. Jóri J. István Keleti traktor újdonságok Dr. Varga Vilmos SZIE Gépészmérnöki Kar, Járműtechnika Tanszék, Gödöllő A világ traktor állománya

Részletesebben

25%-os intenzitással támogatható gépek, technológiai berendezések

25%-os intenzitással támogatható gépek, technológiai berendezések 2. számú melléklet a 26/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez 25%-os intenzitással támogatható gépek, technológiai berendezések (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat azonosító számot és megnevezést

Részletesebben

INTER - MIX KFT. Műszaki adatok Típus GR1600II. Fűnyírók. Egy sikertörténet kezdete

INTER - MIX KFT. Műszaki adatok Típus GR1600II. Fűnyírók. Egy sikertörténet kezdete k Egy sikertörténet kezdete A kezdetben vasöntödeként működő gyárat Gonshiro Kubota alapította 1890-ben. Napjainkban a KUBOTA márkanévről leginkább az ipari ok, kommunális traktorok és fűnyírók jutnak

Részletesebben

A gabonakombájnok világa, a világ gabonakombájnjai 2015

A gabonakombájnok világa, a világ gabonakombájnjai 2015 A gabonakombájnok világa, a világ gabonakombájnjai 2015 Axiáldobos rotációs cséplőszerkezetek John Deere S-széria New Holland Twin Rotor Case IH 140/240 Axial Flow széria A gabonakombájnok világpiacát

Részletesebben

EIMA International 2014, Bologna I. rész Traktorújdonságok

EIMA International 2014, Bologna I. rész Traktorújdonságok EIMA International 2014, Bologna I. rész Traktorújdonságok Ebben az évben november 12-16. között került sor a kétévenként Bolognában megren dezésre kerülő 41. EIMA Internati o nal mezőgazdasági gépkiállításra,

Részletesebben

1 ERŐGÉPEK 11 Traktorok 111 Hagyományos felépítésű mezőgazdasági traktorok 1111 Kerekes traktorok 1112 Lánctalpas traktorok 1113 Gumihevederes

1 ERŐGÉPEK 11 Traktorok 111 Hagyományos felépítésű mezőgazdasági traktorok 1111 Kerekes traktorok 1112 Lánctalpas traktorok 1113 Gumihevederes 1 ERŐGÉPEK 11 Traktorok 111 Hagyományos felépítésű mezőgazdasági traktorok 1111 Kerekes traktorok 1112 Lánctalpas traktorok 1113 Gumihevederes traktorok 112 Különleges traktorok 1121 Eszközhordozók 1122

Részletesebben

AGROmashEXPO AgrárgépShow 2013 - II. rész

AGROmashEXPO AgrárgépShow 2013 - II. rész AGROmashEXPO AgrárgépShow 2013 - II. rész A kettős kiállításról fő számai (32.000 m 2, 200 kiállító, 45 ezer látogató) alapján is el lehet mondani, hogy igazi, országos agrár-műszaki seregszemle volt.

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk! Ha sikerült felkeltenem érdeklődését, keressen fel bennünket! Kollégáim készséggel állnak rendelkezésére. Köszönöm bizalmát!

Tisztelt Partnerünk! Ha sikerült felkeltenem érdeklődését, keressen fel bennünket! Kollégáim készséggel állnak rendelkezésére. Köszönöm bizalmát! Tisztelt Partnerünk! Engedje meg, hogy néhány mondatban bemutassam a CHERY traktorok gyártóját, és megosszam Önnel a gyárban szerzett személyes tapasztalataimat, melyek alapján biztos vagyok abban, hogy

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXVII. évfolyam 4. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2017. I-III. negyedév Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXVII. évfolyam 4. szám 2017

Részletesebben

MAJOR KIS SEGÍTŐTÁRS NAGY KIHÍVÁSOKHOZ. Ha traktor akkor Zetor. 1946 óta.

MAJOR KIS SEGÍTŐTÁRS NAGY KIHÍVÁSOKHOZ. Ha traktor akkor Zetor. 1946 óta. MAJOR KIS SEGÍTŐTÁRS NAGY KIHÍVÁSOKHOZ Ha traktor akkor Zetor. 1946 óta. UNIVERZÁLIS JÁRÓSZERKEZETŰ TRAKTOR MEZŐGAZDASÁGI MUNKAGÉPEK, SZÁLLÍTÓ JÁRMŰVEK ÉS EGYÉB ADAPTEREK ÜZEMELTETÉSÉHEZ. TERVEZÉSE SORÁN

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk!

Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Partnerünk! Engedje meg, hogy néhány mondatban bemutassam a CHERY traktorok gyártóját, és megosszam Önnel a gyárban szerzett személyes tapasztalataimat, melyek alapján biztos vagyok abban, hogy

Részletesebben

Az Agritechnica 2013 kiállítás újdonságai 1. rész: Traktorok és magajáró gépek

Az Agritechnica 2013 kiállítás újdonságai 1. rész: Traktorok és magajáró gépek Az Agritechnica 2013 kiállítás újdonságai 1. rész: Traktorok és magajáró gépek Minden eddiginél nagyobb mezőgazdasági gépkiállítást rendezett meg a DLG (Deutsche Landwirtschafts-Gesellschaft) 2013 novemberében

Részletesebben

HASZNÁLT GÉP AJÁNLAT

HASZNÁLT GÉP AJÁNLAT HASZNÁLT GÉP AJÁNLAT John Deere 1750 John Deere 1750 John Deere 1750 John Deere 1760 csukható John Deere 1760 Évjárat: 1999 John Deere 1760 Évjárat: 1997 John Deere 1760 NT csukható Évjárat: 2010 John

Részletesebben

ÁRISTA MAGÁGYKÉSZÍTŐ KOMBINÁTOROK

ÁRISTA MAGÁGYKÉSZÍTŐ KOMBINÁTOROK ÁRISTA MAGÁGYKÉSZÍTŐ KOMBINÁTOROK LEKO 1.1 Szabályozott munkamélységű kombinátor 170.000,-Ft LEKO 1.4 Szabályozott munkamélységű kombinátor 185.000,-Ft LEKO 1.6 Szabályozott munkamélységű kombinátor 225.000,-Ft

Részletesebben

Branson 40/50 C Sorozat

Branson 40/50 C Sorozat Branson 40/50 C Sorozat 28 29 40-es sorozat áttekintés A fülkén elöl-hátul található 2-2 munkalámpa amelyek rossz látási körülmények között is biztosítják a szükséges fényviszonyokat Luxus kivitelü fülke

Részletesebben

EIMA 2012 mezőgazdasági gépkiállítás: A Készenlét Zrt. Bolognába látogatott

EIMA 2012 mezőgazdasági gépkiállítás: A Készenlét Zrt. Bolognába látogatott EIMA 2012 mezőgazdasági gépkiállítás: A Készenlét Zrt. Bolognába látogatott Sikerrel zárult a 40. EIMA Nemzetközi Mezőgazdasági Gépkiállítást. Magyarország is több szakmai résztvevővel képviseltette magát:

Részletesebben

Mezőgazdasági gépgyártás és forgalmazás

Mezőgazdasági gépgyártás és forgalmazás Mezőgazdasági gépgyártás és forgalmazás AGRICULTURAL MACHINERY István J. Jóri Budapest University of Technology and Economics Department of Machine and Product Design Agricultural Machinery István J. JÓRI

Részletesebben

A gépesítés kilátója Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

A gépesítés kilátója Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Képletesen szólva, a bemutatott gépek és eszközök olyan nívót jelenítettek meg, amiből jobb ma nincs, legfeljebb hasonló. Hogy az érdeklődők ne ragadjanak le a bámészkodásnál, arról a KITE avatott szakemberei

Részletesebben

MADE IN AUSTRIA INNOVATÍV GYÁRTMÁNYOK MINDEN TÉREN

MADE IN AUSTRIA INNOVATÍV GYÁRTMÁNYOK MINDEN TÉREN MADE IN AUSTRIA INNOVATÍV GYÁRTMÁNYOK MINDEN TÉREN REGENT A SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYTERMESZTÉS TÖKÉLETES GÉPEINEK FEJLESZTŐJE A FELSŐ-AUSZTRIAI ATTNANG-PUCHHEIMBEN 85 ÉVE GYÁRTANAK KIEMELKEDŐ MINŐSÉGŰ MEZŐGAZDASÁGI

Részletesebben

Kitöltési útmutató. a MEZŐGAZDASÁGI GÉPKATALÓGUS adatok megküldéséhez

Kitöltési útmutató. a MEZŐGAZDASÁGI GÉPKATALÓGUS adatok megküldéséhez Kitöltési útmutató a MEZŐGAZDASÁGI GÉPKATALÓGUS adatok megküldéséhez FONTOS: A visszaküldendő táblázat makrókat (rögzített szerkesztési elemeket) tartalmaz, ezeket minden esetben engedélyezni kell (szerkesztés

Részletesebben

Üdvözlöm! Kishalmi Tibor ügyvezető Royal-kert Kft.

Üdvözlöm! Kishalmi Tibor ügyvezető Royal-kert Kft. Kishalmi Tibor ügyvezető Royal-kert Kft. Üdvözlöm! Társaságunk a Royal-Kert Kft. négy évnyi, komoly előkészítő munkával felkutatta Kínában azokat a traktor gyártókat, akikben megláttuk a hosszútávú és

Részletesebben

MUNKAGÉP AJÁNLAT. 2010 tavasz

MUNKAGÉP AJÁNLAT. 2010 tavasz MUNKAGÉP AJÁNLAT 2010 tavasz VibroCult magágykészítő kombinátor - könnyű, de szívós kivitelű munkagép A VN VibroCult kombinátor a legújabb tagja a VOGEL-NOOT munkagép palettának. A könnyű kivitelű eszköz

Részletesebben

Jubileumi AGROmashEXPO 2. rész

Jubileumi AGROmashEXPO 2. rész Jubileumi AGROmashEXPO 2. rész A 30. alkalommal megrendezett AGROmashEXPO-ról készített cikksorozatunk első részében összefoglaltuk a megnyitóünnepség eseményeit, ismertettük a termékversenyen díjazásban,

Részletesebben

GÉPKERESKEDELEM FINANSZÍROZÁS SZAKTANÁCSADÁS ALKATRÉSZ SZERVIZ MASSEY FERGUSON 5610 FRONT EMELŐMŰ - NEM CSAK MF TRAKTOROKHOZ

GÉPKERESKEDELEM FINANSZÍROZÁS SZAKTANÁCSADÁS ALKATRÉSZ SZERVIZ MASSEY FERGUSON 5610 FRONT EMELŐMŰ - NEM CSAK MF TRAKTOROKHOZ Ajánlataink a készlet erejéig vagy 2016. július 31-ig történő megrendelés esetén érvényesek SZEZONÁLIS GÉPKÍNÁLAT 2016 Forgalmazott termékek: Koncentráljon a gazdálkodásra! A többit mi megoldjuk. A Start

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 201/2018-as tanév Kétegyházai Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Mezőgazdasági gépész szakma i képzéséhez OKJ szám: 34 521 08 Évfolyam:

Részletesebben

KULTIVÁTOROK. Gyártó: Komáromi Béla. Mobil: / Web:

KULTIVÁTOROK. Gyártó: Komáromi Béla. Mobil: / Web: KULTIVÁTOROK Gyártó: Komáromi Béla Mobil: +36 20/9-360-125 E-mail: komaromigep@pr.hu Web: www.komaromigep.hu Telephely: H-2740 Abony, Vasút dűlő 13. BIG-VARIO ABK 006 típusú sorközművelő kultivátor Big-Bag

Részletesebben

ÁGAPRÍTÓ GÉPEK AY 400-10cm AY 600-16cm AY 900-21cm AY 1000-26cm

ÁGAPRÍTÓ GÉPEK AY 400-10cm AY 600-16cm AY 900-21cm AY 1000-26cm ÁGAPRÍTÓ GÉPEK AY 400-10cm AY 600-16cm AY 900-21cm AY 1000-26cm A Volverini gépgyár több mint 20 éve kezdte meg működését. A családi vállalkozásként működő gyár mára a világ számos pontjára szállít mezőgazdasági

Részletesebben

A céltudatos gazdák értékelik a legjobb ár-érték arányt. THINK AHEAD VN-Line 2014 Magyar

A céltudatos gazdák értékelik a legjobb ár-érték arányt. THINK AHEAD VN-Line 2014 Magyar THINK AHEAD VN-Line 2014 Magyar Érvényes 2014.07.15-2014.09.30. Érdeklõdjön kiemelt partnereinknél A céltudatos gazdák értékelik a legjobb ár-érték arányt további információk online Teljes munkagép kínálat

Részletesebben

2018. ÉVI ÁRLISTA. A változtatás jogát fenntartjuk! Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk!

2018. ÉVI ÁRLISTA. A változtatás jogát fenntartjuk! Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk! 2018. ÉVI ÁRLISTA Áraink nettó árak, az ÁFA-t nem tartalmazzák! Áraink a telephelyünkön történő átvételre vonatkoznak, a szállítási költséget nem tartalmazzák! Az árlista érvényes visszavonásig! Gyártó:

Részletesebben

A céltudatos gazdák értékelik a legjobb ár-érték arányt. THINK AHEAD VN-Line 2014. Magyar. Érvényes 2014.07.15-2014.09.30. www.vogel-noot.

A céltudatos gazdák értékelik a legjobb ár-érték arányt. THINK AHEAD VN-Line 2014. Magyar. Érvényes 2014.07.15-2014.09.30. www.vogel-noot. THINK AHEAD VN-Line 2014 Magyar Érvényes 2014.07.15-2014.09.30. Érdeklődjön kiemelt partnereinknél A céltudatos gazdák értékelik a legjobb ár-érték arányt további információk online Teljes munkagép kínálat

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/76

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/76 KEOP-3.2.0/11-2012-0014 Élőhelykezeléshez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztés a Dél-Mezőföldi Tájvédelmi Körzetben Nagydorog 016 hrsz állattartó telephez erő- és munkagépek beszerzése, üzembe helyezése,

Részletesebben

Európai traktorpiac 2013

Európai traktorpiac 2013 Európai traktorpiac 2013 Az elmúlt évben Európában kevesebb traktor talált gazdára, mint egy évvel korábban. Az eladott traktorok száma 179.160 db volt, amelynek 83,8 %-a Nyugat-Európában, 16,2 %-a pedig

Részletesebben

Mezőgazdasági gépkatalógus

Mezőgazdasági gépkatalógus Mezőgazdasági gépkatalógus 1 ERŐGÉPEK 11 Traktorok 111 Hagyományos felépítésű mezőgazdasági traktorok 1111 Kerekes traktorok 1112 Lánctalpas traktorok 1113 Gumihevederes traktorok 112 Különleges traktorok

Részletesebben

Antonio Carraro TGF 7800 S ültetvénytraktor Rinieri IC 2 mély műtrágyázóval

Antonio Carraro TGF 7800 S ültetvénytraktor Rinieri IC 2 mély műtrágyázóval Professzionális kertészeti és szőlészeti gépbemutató az Agrolánc Kft. szervezésében Idén Badacsonytomajon mutattuk be az Antonio Carraro traktorok és a Rinieri munkaeszközöket II. rész A következő bemutatott

Részletesebben

John Deere újdonságok 2015-ben

John Deere újdonságok 2015-ben John Deere újdonságok 2015-ben A John Deere ez év október 25-én a németországi Bruchsalban található Tréning Centerében mutatta be az európai szakújságíróknak a 2015-ben piacra kerülő gépújdonságait. Tizennégy

Részletesebben

GYÜMÖLCS - SZŐLŐ PROGRAM

GYÜMÖLCS - SZŐLŐ PROGRAM 2011. január AGRÁRTECHNIKA GYÜMÖLCS - SZŐLŐ PROGRAM TRAKTORPROGRAM gyümölcs - szőlő TALAJMŰVELÉS speciális szőlő Univerzális traktorok Keskeny nyomtávú traktorok Lánctalpas traktorok Ültetvény művelő traktorok

Részletesebben

info@pap-agro.eu www.pap-agro.eu

info@pap-agro.eu www.pap-agro.eu 2015 Gépek és technológiák állattenyésztőknek Teleszkópos rakodók Egyszerű, kompakt felépítésű, fordulékony rakodógépek Megbízható működés minden körülmények között Tágas és kényelmes kabin Könnyű kezelhetőség,

Részletesebben

Web Centrum Kft 2314 Halásztelek II. Rákoczi út 10. Tel:0624452/421Mobil: 06204141544 Fax:0624452-421. Az árváltozás jogát fenntartjuk!

Web Centrum Kft 2314 Halásztelek II. Rákoczi út 10. Tel:0624452/421Mobil: 06204141544 Fax:0624452-421. Az árváltozás jogát fenntartjuk! Web Centrum Kft 2314 Halásztelek II. Rákoczi út 10 Tel:0624452/421Mobil: 06204141544 Fax:0624452-421 Az árváltozás jogát fenntartjuk! 2008.évi árajánlat Fűnyírógépek 21090 1400 W-os 41cm vágószélesség,

Részletesebben

A válogatott csapat Spire F - S - V

A válogatott csapat Spire F - S - V Lamborghini kertészeti traktorok A válogatott csapat Spire F - S - V 18 VERHETET VÁLASSZ K LEN JÁTÉKOS: ÖZÜLÜK A STRATÉGIÁDHOZ 18 kompromisszum nélküli utánozhatatlan Lamborghini traktor karakter, akik

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Mezőgazdasági gépész szakma i képzéséhez OKJ szám: 34 521 08 Évfolyam: 2/10. évfolyam (közismereti oktatással) Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely

Részletesebben

Szeretettel üdvözlöm Önöket!

Szeretettel üdvözlöm Önöket! Szeretettel üdvözlöm Önöket! Gyenes Károly Agrárgép üzletág www.dmker.hu Intenzív ültetvények, gyümölcsösök gépesítése korszerű megoldásokkal Mi kell egy ültetvény megvalósításához? Klíma (Hőmérséklet,

Részletesebben

Az Agritechnica 2013 kiállítás újdonságai 2. rész: Munkagépek

Az Agritechnica 2013 kiállítás újdonságai 2. rész: Munkagépek Az Agritechnica 2013 kiállítás újdonságai 2. rész: Munkagépek A munkagépgyártók is számos újdonságot vonultattak fel a tavalyi Agri technica kiállításon Hannoverben. Talajművelőgép újdonságok Az ekék visszatérésére

Részletesebben

Branson 20 R/ C/ CX Sorozat

Branson 20 R/ C/ CX Sorozat Branson R/ C/ CX Sorozat 18 19 A jól olvasható műszerfal egy szemvillanás alatt mutatja: a fordulatszámot, a motor hőmérsékletet és az üzemanyagszintet. Jelző lámpák: izzitás, irányjelző, olaj nyomás,

Részletesebben

Újra dübörögnek a gépek Bábolnán Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Újra dübörögnek a gépek Bábolnán Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( MMG - Video of MMG - A szántóföldi gépshow idén GPS-vezérelt megoldással lett kibővítve, illetve egy olyan gazdálkodási rendszert igyekeztek bemutatni, ahol valóban a SMART áll a középpontban. A termékmenedzsment

Részletesebben

Tárgy: ajánlati mintacsomag ( nagy csomag ) Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása (VP ) pályázatra.

Tárgy: ajánlati mintacsomag ( nagy csomag ) Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása (VP ) pályázatra. ajánlatkérő neve: címe: adószáma:. Tárgy: ajánlati mintacsomag ( nagy csomag ) Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása (VP2-4.1.3.5-16) pályázatra. Tisztelt Ügyfelünk! Az alábbiakban

Részletesebben

A 68. sorszámú Mezőgazdasági gépjavító megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

A 68. sorszámú Mezőgazdasági gépjavító megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye A 68. sorszámú Mezőgazdasági gépjavító megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 35 521 02

Részletesebben

Mezıgazdasági Gépkereskedelmi Kft. Iroda: 1158 Budapest, Késmárk u. 9.

Mezıgazdasági Gépkereskedelmi Kft. Iroda: 1158 Budapest, Késmárk u. 9. BCS VOLCAN ECO-POWER (EP) traktorok Rendeltetésszerő felhasználási területek: kertészeti, szılı és gyümölcsültetvények ápolása, állattartó telepek kiszolgálása, zöldtakarmány betakarítás, kommunális munkák.

Részletesebben

A céltudatos gazdák értékelik a legjobb ár-érték arányt. THINK AHEAD VN-Line 2014 Magyar. Érvényes 2014.01.28-2014.05.31. www.vogel-noot.

A céltudatos gazdák értékelik a legjobb ár-érték arányt. THINK AHEAD VN-Line 2014 Magyar. Érvényes 2014.01.28-2014.05.31. www.vogel-noot. THINK AHEAD VN-Line 2014 Magyar Érvényes 2014.01.28-2014.05.31. Érdeklődjön kiemelt partnereinknél A céltudatos gazdák értékelik a legjobb ár-érték arányt további információk online Teljes munkagép kínálat

Részletesebben

Dömperek. Technikai adatok: TÍPUS: DP602RM. Méretek: magasság: 2180mm hosszúság: 2370mm szélesség: 1520mm nettó súly: 900kg

Dömperek. Technikai adatok: TÍPUS: DP602RM. Méretek: magasság: 2180mm hosszúság: 2370mm szélesség: 1520mm nettó súly: 900kg Dömperek TÍPUS: DP602RM Méretek: magasság: 2180mm hosszúság: 2370mm szélesség: 1520mm nettó súly: 900kg Motor: 2 hengeres diesel, 13,6LE, léghűtéses Erőátvitel: Mechanikus tárcsás Váltó: 4 előremenet és

Részletesebben

AGROmashEXPO: beruházási boom és a digitalizáció előretörése az idei trend

AGROmashEXPO: beruházási boom és a digitalizáció előretörése az idei trend AGROmashEXPO: beruházási boom és a digitalizáció előretörése az idei trend Folyamatosan növekvő beruházások és egyre gyorsuló technikai fejlődés. Ez jellemzi a magyar mezőgazdaságot, és ez az optimizmus

Részletesebben

Műszaki adatok. A négy teljesítményi osztály (55, 65, 75, és 95 LE) lehetővé teszi a mindenkori alkalmazásnak legmegfelelőbb kiválasztást.

Műszaki adatok. A négy teljesítményi osztály (55, 65, 75, és 95 LE) lehetővé teszi a mindenkori alkalmazásnak legmegfelelőbb kiválasztást. Műszaki adatok A Lindner Unitrac modellek egyedi fejlesztésű futóművel vannak ellátva: kerekenkénti függesztés, 4 tárcsás fék, hidraulikus rugózat talajkiegyenlítővel kombinálva. Az első és hátsó tengelyeknél

Részletesebben

KÉSZENLÉT ZRT. NÖVÉNYTERMESZTÉSI GÉPEK ÉS TECHNOLÓGIÁK KERESKEDELME ÉS SZERVIZE

KÉSZENLÉT ZRT. NÖVÉNYTERMESZTÉSI GÉPEK ÉS TECHNOLÓGIÁK KERESKEDELME ÉS SZERVIZE KÉSZENLÉT ZRT. NÖVÉNYTERMESZTÉSI GÉPEK ÁLLATTENYÉSZTÉSI GÉPEK BIOENERGETIKA ÉPÍTÉSZET HŰTÉSTECHNIKA NÖVÉNYTERMESZTÉSI GÉPEK ÉS TECHNOLÓGIÁK KERESKEDELME ÉS SZERVIZE Általános cégbemutató A 100%-osan magyar

Részletesebben

ADATLAP. Kódszám: 001 Kép: Megnevezés: Kombinátor FARMET. Gyártási év: Futásteljesítmény: - Alvázszám: - Motorszám: - Rendszám: -

ADATLAP. Kódszám: 001 Kép: Megnevezés: Kombinátor FARMET. Gyártási év: Futásteljesítmény: - Alvázszám: - Motorszám: - Rendszám: - Kódszám: 001 Kép: Megnevezés: Kombinátor ADATLAP K300 NIA FARMET Gyártási év: 1999 Alvázszám: Forgalmi engedély Munkaszélesség: 3 m 2 sor pálcás rögtör henger 2 sor rugós kapa Hiánytalan, jó állapotú Kódszám:

Részletesebben

5GL sorozatú traktorok. 57 kw (75 LE) 65 kw (85 LE) (97/68 EC) Alacsony kivitelű speciális traktorok

5GL sorozatú traktorok. 57 kw (75 LE) 65 kw (85 LE) (97/68 EC) Alacsony kivitelű speciális traktorok 5GL sorozatú traktorok 57 kw (75 LE) 65 kw (85 LE) (97/68 EC) Alacsony kivitelű speciális traktorok 2 5GL sorozatú traktorok Áttekintés 5G Alacsony kivitel A John Deere új megoldása Behajtható tükrök Kompakt

Részletesebben

DIECI AGRI OPCIÓS KIEGÉSZÍTŐK

DIECI AGRI OPCIÓS KIEGÉSZÍTŐK DIECI AGRI OPCIÓS KIEGÉSZÍTŐK 1903009001 1903009000 19030090001 190301900 1903019001 1903019002 190302900 1903029001 35.10; 38.10; 37.8 37.7 38.9 40.7 EID1235 EID1207 EID1225 EID1225 EID1232 EID1232 EID1201

Részletesebben

PTH SOROZAT Dobos apríték készítő gépek. www.pezzolato.it. Bármilyen fából, a legjobb minőségű aprítékot PTH 300 PTH 400 PTH 400 XL PTH 250 ENERGY

PTH SOROZAT Dobos apríték készítő gépek. www.pezzolato.it. Bármilyen fából, a legjobb minőségű aprítékot PTH 300 PTH 400 PTH 400 XL PTH 250 ENERGY PTH 400 9, Envie (CN) 77 - Fax +39 0175 278421 - info@pezzolato.it www.pezzolato.it PTH SOROZAT Dobos apríték készítő gépek Bármilyen fából, a legjobb minőségű aprítékot GREENLINE PTH 300 PTH 400 PTH 400

Részletesebben

SZÁRZÚZÓK. Gyártó: Komáromi Béla. Mobil: / Web: Telephely: H-2740 Abony, Vasút dűlő 13.

SZÁRZÚZÓK. Gyártó: Komáromi Béla. Mobil: / Web:   Telephely: H-2740 Abony, Vasút dűlő 13. Gyártó: Komáromi Béla Mobil: +36 20/9-360-125 E-mail: komaromigep@pr.hu Web: www.komaromigep.hu Telephely: H-2740 Abony, Vasút dűlő 13. SZÁRZÚZÓK KB 3011 típusú szárzúzó Ez a típus az egyik legnépszerűbb

Részletesebben

Valtra N a legjobb traktorok egyike

Valtra N a legjobb traktorok egyike Valtra N a legjobb traktorok egyike Új felépítésu N traktor Öntöttvasból épül fel az új alváz Az elsohíd mögött helyezkedik el a motor Egységes orrrész Alacsony fordulási sugár Nagyon jó súlyelosztás Ideális

Részletesebben

Referencia munkák jegyzéke

Referencia munkák jegyzéke Referencia munkák jegyzéke 2018 2017 importőri és forgalmazói kötelezettség Magtár Kft. 5000 Szolnok Kombájn u. 2. Farmgép Kft. 4031 Debrecen Szoboszlói út. 50. Közreműködés traktorok, forgalomba helyezéshez

Részletesebben

MAJOR KIS SEGÍTŐTÁRS NAGY KIHÍVÁSOKHOZ. Ha traktor akkor Zetor óta.

MAJOR KIS SEGÍTŐTÁRS NAGY KIHÍVÁSOKHOZ. Ha traktor akkor Zetor óta. MAJOR KIS SEGÍTŐTÁRS NAGY KIHÍVÁSOKHOZ Ha traktor akkor Zetor. 1946 óta. UNIVERZÁLIS JÁRÓSZERKEZETŰ TRAKTOR MEZŐGAZDASÁGI MUNKAGÉPEK, SZÁLLÍTÓ JÁRMŰVEK ÉS EGYÉB ADAPTEREK ÜZEMELTETÉSÉHEZ. TERVEZÉSE SORÁN

Részletesebben

26/2007. (IV. 17.) FVM rendelet. A támogatás célja. Fogalmak. A támogatott célterületek, a támogatás jellege. A támogatás igénybevételének feltételei

26/2007. (IV. 17.) FVM rendelet. A támogatás célja. Fogalmak. A támogatott célterületek, a támogatás jellege. A támogatás igénybevételének feltételei 26/2007. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről

Részletesebben

26/2007. (IV. 17.) FVM rendelet

26/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 1 6/007. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről

Részletesebben

PROXIMA A SOKOLDALÚ TÁRS PROXIMA PROXIMA PLUS PROXIMA POWER. Ha traktor akkor Zetor. 1946 óta.

PROXIMA A SOKOLDALÚ TÁRS PROXIMA PROXIMA PLUS PROXIMA POWER. Ha traktor akkor Zetor. 1946 óta. PROXIMA PROXIMA PROXIMA PLUS PROXIMA POWER A SOKOLDALÚ TÁRS Ha traktor akkor Zetor. 1946 óta. A PROXIMA TRAKTOROK UNIVERZÁLIS KEREKEKKEL SZERELT ERŐGÉPEK. HATÉKONYAN ALKALMAZHATÓK MEZŐGAZDASÁGI MUNKAGÉPEK,

Részletesebben

PUMA 165. Dévaványai Önkormányzat Földi Imre Úr részére. Tisztelt Földi Imre Úr! 1./ CASE IH PUMA 165 műszaki jellemzői a következők:

PUMA 165. Dévaványai Önkormányzat Földi Imre Úr részére. Tisztelt Földi Imre Úr! 1./ CASE IH PUMA 165 műszaki jellemzői a következők: Kasz-Coop Derecske ZRT. Békéscsabai telepe 5600 Békéscsaba Felsőnyomás 252. Tel: 66 / 446-837 Fax: 66 / 446-835 Dévaványai Önkormányzat Földi Imre Úr részére Dévaványa Hősök tere 1. Tárgy: Árajánlat Mobil:

Részletesebben

A technológia éllovasa

A technológia éllovasa Powermaster Powermaster A technológia éllovasa Powermaster a használhatóság igazi bajnoka A Powermaster gépcsalád tervezésekor a cél a gazdálkodók legszélesebb körének való megfelelés volt, lehetôvé téve,

Részletesebben

Köszöntöm a II. Szőlészet- Borászat Konferencia résztvevőit

Köszöntöm a II. Szőlészet- Borászat Konferencia résztvevőit Köszöntöm a II. Szőlészet- Borászat Konferencia résztvevőit Fehér Ottó Igazgató helyettes gépüzletág AXIÁL Kft. 2011. Január 27. Érintendő témák: - Landini traktormárka történelme - Az Axiál Kft szerepe

Részletesebben

6C sorozat 6-120C 6-130C

6C sorozat 6-120C 6-130C Új 6C sorozat 6-120C 6-130C A Landini új 6C sorozata a népszerű Powermondial traktorcsalád utódja. A sorozat két modelljének meghajtását az új FPT NEF 4.5L motorok biztosítják 111 és 121 lóerő teljesítménnyel.

Részletesebben

Kerékképlet (erőgépeknél) vagy munkaszélesség (munkagépeknél) Motor teljesítmény vagy igény. Hasznos terhelés. Gép megnevezése*

Kerékképlet (erőgépeknél) vagy munkaszélesség (munkagépeknél) Motor teljesítmény vagy igény. Hasznos terhelés. Gép megnevezése* Gép megnevezése* Gyártó ország Motor teljesítmény vagy igény Kerékképlet (erőgépeknél) vagy munkaszélesség (munkagépeknél) Hasznos terhelés (kw) (cm) (t) betű+ szám betű szám szám+ betű szám VG-10P DÍZEL

Részletesebben

FORTERRA A KIFOGYHATATLAN ERŐ FORTERRA FORTERRA HSX FORTERRA HD. Ha traktor akkor Zetor. 1946 óta.

FORTERRA A KIFOGYHATATLAN ERŐ FORTERRA FORTERRA HSX FORTERRA HD. Ha traktor akkor Zetor. 1946 óta. FORTERRA FORTERRA FORTERRA HSX FORTERRA HD A KIFOGYHATATLAN ERŐ Ha traktor akkor Zetor. 1946 óta. A ZETOR CSALÁD LEGERŐSEBB ÉS LEGJOBBAN FELSZERELT TRAKTORA F F HSX F HD Max. Teljesítmény (kw) 100.2 =

Részletesebben

Bérgép KITE KOCKÁZATMENTES, TERVEZHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ. Célunk a. Technológiai gépbérlet AJÁNLATOK

Bérgép KITE KOCKÁZATMENTES, TERVEZHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ. Célunk a. Technológiai gépbérlet AJÁNLATOK KITE Bérgép Célunk a KOCKÁZATMENTES, TERVEZHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ mezőgazdasági termelés műszaki és technológiai biztosítása! AJÁNLATOK 2016 2 A KITE Zrt. Magyarországon, sőt Európában egyedülálló módon komplex

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter../2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter../2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter../2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó

Részletesebben

25%-os intenzitással támogatható gépek, technológiai berendezések

25%-os intenzitással támogatható gépek, technológiai berendezések 2. számú melléklet a 26/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez 25%-os intenzitással támogatható gépek, technológiai berendezések (A felsorolás a gépkatalógusban található gépcsoport azonosító számot és megnevezést

Részletesebben

1 3. Főbb vonalaiban közös formavilág a PB-vel és Century-vel, a hátfal azonban teljesen más 4. Scania Irizar i4 választék

1 3. Főbb vonalaiban közös formavilág a PB-vel és Century-vel, a hátfal azonban teljesen más 4. Scania Irizar i4 választék 8 CAMION TRUCK&BUS 009/6 BUSZVILÁG AUTÓBUSZTESZT KÖZEPES HATÓTÁVOLSÁG Scania Irizar i L,9 méter hosszban SOKOLDALÚ ALKALMAZHATÓSÁG Nem egyszerű dolog röviden megfogalmazni azt, amit a 007-ben bemutatott

Részletesebben

Tárgy: ajánlati mintacsomag ( kis csomag ) Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása (VP ) pályázatra.

Tárgy: ajánlati mintacsomag ( kis csomag ) Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása (VP ) pályázatra. ajánlatkérő neve: címe: adószáma:. Tárgy: ajánlati mintacsomag ( kis csomag ) Kertészet korszerűsítése kertészeti gépbeszerzés támogatása (VP2-4.1.3.5-16) pályázatra. Tisztelt Ügyfelünk! Az alábbiakban

Részletesebben

Bálaszállítók. kör- és kockabálákhoz

Bálaszállítók. kör- és kockabálákhoz Bálaszállítók kör- és kockabálákhoz GÖWEIL / Bálaszállítók / 02-03 oldal GÖWEIL Maschinenbau GmbH Davidschlag 11 / A-4202 Kirchschlag Tel: +43 (0)7215 2131-0 / Fax: +43 (0)7215 2131-9 office@goeweil.com

Részletesebben

Ekék (új gépek) (20. Új 1. gépek) Szilaj 33 vasú eke 1 db 256500 256500

Ekék (új gépek) (20. Új 1. gépek) Szilaj 33 vasú eke 1 db 256500 256500 1 198.sz. "Juris-Invest" Kft. Cégszáma: 09-09-023099 ( székhelye: 4100. Berettyóújfalu, Tardy u. 1.) mint a mint a KASZ-COOP DERECSKE Kereskedelmi, Mezıgazdasági és Mőszaki Szolgáltató Zrt. F.A. Cégszáma:

Részletesebben

Európai traktorpiac 2014

Európai traktorpiac 2014 Európai traktorpiac 2014 A világon évente mintegy 1,7-1,8 millió db traktort adnak el, amelynek közel kétharmada India és Kína mezőgazdaságába kerül. A traktorok harmadik legnagyobb piacának az Európai

Részletesebben