Megújulnak a kecskeméti buszmegállók

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Megújulnak a kecskeméti buszmegállók"

Átírás

1 KECSKEMÉT július 15., XXVI/29. Megújulnak a kecskeméti buszmegállók Július 9-én megkezdte a kivitelező Duna Aszfalt Kft. 77 kecskeméti buszmegálló felújítását. Ez a fe a megteremése soros hibridhajtású alacsonypadlós autóbuszok beszerzésével című projekt keretében valósul meg. Az önkormányzat megrendelésére a 77 buszmegállóba intelligens utastájékoztató oszlopot telepít a T-Systems Magyarország Zrt. A kivitelező cég most ezeknek a mélyépítési, alapozási munkálatait végzi el először. A beruházás részeként, a kényelmesebb beszállás érdekében szegélycsere, a burkolatok és egyes helyszíneken buszvárók felújítása is megkezdődik a kijelölt, legforgalmasabb 77 helyszínen. Fontos eleme még a felújításnak az akadálymentesítés, amelynek keretében a vakok és gyengénlátók számára speciális burkolat valósul meg a buszmegállóban, ami könnyebbé teszi számukra a felszállás helyének megtalálását. A kivitelezők 4 szektorra bontották a buszmegálló felújítási programot. Szerdán elsőként a Nyugati szektorban indult el a munka az Aradi vértanúk terénél és a Planetáriumnál lévő buszmegállóknál. Minden buszmegálló működni fog a felújítás alatt is, a menetrend nem változik. A 77 buszmegálló megújítása és az utastájékoztató oszlopok elhelyezése a szükséges mintegy egy hónapos próbaüzemet követően idén októberre fejeződik be. A projekt szinte teljes mértékben európai uniós támogatásból valósul meg, az önkormányzatnak egy minimális önrészt kell biztosítania. kecskemet.hu

2 július 15. Egészségtippek nyárra A friss koleszterinstatisztika alapján a felnőtt lakosság közel felének javasolható az életmódváltás! Ahhoz, hogy javítsunk a koleszterinszintünkön, legalább a táplálkozásunkon kell változtatni, és be kell iktatni a rendszeres mozgást is az életünkbe. Mindkettőt nyáron a legjobb elkezdeni között országszerte közel százezer koleszterinszint-mérést végzett Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja. A szűrőkamionokban vizsgált nők 39%-ánál, a férfiak 47%-ánál mértek határérték feletti koleszterinszintet, az orvosok meglepetésére már a éves korosztály is nagy számban érintett volt. Ezért gyakorlatilag minden magyar felnőttnek javasolható az évenkénti koleszterinszint-ellenőrzés, amelyet háziorvosuknál vagy az egeszsegprogram. eu mobil szűrállomásain 2015-ben is ingyenesen kérhetnek. Azoknak, akiknél mérsékelten (az összkoleszterinszint 5 mmol/l feletti) vagy súlyosan emelkedett (6 mmol/l feletti) értékeket mérnek, elengedhetetlen a folyamatos orvosi kontroll és indokolt esetben a gyógyszeres kezelés. Az orvos ennek elbírálásához megméri a legveszélyesebbnek számító LDL-koleszterin értékét is. Az enyhén emelkedett koleszterinszint kezelése azonban önmagában életmódváltással is lehetséges. Erre pedig keresve sem találhatnánk alkalmasabb időpontot, mint a forró nyári napokat, hiszen ilyenkor a szervezetünk nem igényli a nehéz, kiadós ételeket, ráadásul könnyebben hozzáférhetők a friss gyümölcsök, zöldségek is! KOLESZTERINBARÁT ÉTKEZÉS A koleszterint a szervezetünk termeli, illetve bizonyos állati eredetű táplálékokból jut hozzá. A zsíros tejtermékek és húsok, zsírban sült ételek, a magas zsírtartalmú jégkrémek és teljes tej helyett ezért inkább együnk több sült halat, grillezett sovány húst, csirkemellet bőr nélkül! Próbáljuk ki a kukorica- vagy olívaolajat, fogyasszunk több zöldséget és gyümölcsöt, tojásfehérjét, valamint feltétlenül válasszunk zsírszegény tejet! EGYSZERŰ MOZGÁSFORMÁK Mivel egyebek mellett az ülő életmód is befolyásolhatja a koleszterin szintjét, fontos, hogy ne töltsünk hosszú időt ülő helyzetben! Ha mégis szükséges, naponta többször mozgassuk át a végtagjainkat, végezzünk nyújtógyakorlatokat, és sétáljunk, mozogjunk, amikor csak tehetjük! Válasszuk a lift helyett a lépcsőt! Fontos tudni, hogy a rendszeres testmozgás emeli a védő koleszterin, a HDL értékét! A megerőltető mozgást kerüljük, de heti legalább 3 alkalommal végezzünk valamilyen egyszerű mozgásformát! A futás, az úszás, a kerékpározás, a labdajátékok, vagy például a jóga egyaránt jó választás lehet, természetesen odafigyelve rá, hogy a déli órákban ne tartózkodjunk hosszabb ideig a tűző napon! Akiknek már magas koleszterinszintet csökkentő, ún. sztatinterápiát javasolt az orvos, fontos, hogy az előírásoknak megfelelően szedjék gyógyszereiket a mozgás és az egészséges életmód mellett is. MIÉRT JELENTHET GONDOT A MAGAS KOLESZTERINSZINT? A megemelkedett koleszterinszint nem jár fájdalommal, de növeli a különféle érbetegségek kockázatát. Más rizikófaktorokkal társulva a koleszterin erekben történő lerakódása akut betegségek (pl. szívinfarktus) kialakulását eredményezheti, vagy az erek átmérőjének fokozatos szűkítése révén késői szövődményeket okozhat. A folyamat megelőzhető, illetve kifejlődése lassítható a megoldás a kezünkben van augusztus 1. Gárdony, Sport Beach 6. K&H mozdulj! velencei tóúszás és túratriatlon úszás távok: 6000 m, 3000 m, 1500 m, 500 m túratriatlon távok: 3000/1500/500 m úszás - 13,2 km kerékpár - 6,8 km túra - 15,5 km kerékpár www. futanet.hu

3 3

4 július 15. Otthon Mozi Július 17-én Vakáció mozi NICOLAS AZ ISKOLÁBAN Színes, fr. családi vígjáték, 91 R.: Laurent Tirard, Sz.: Maxime Godart, Valérie Lemercier Július án 20.00, én SZERELEMSZIGET Színes, feliratos, horvát-németboszniai-svájci vígjáték, 90 R.: Jamila Zbanic, Sz.: Ermin Bravo, Ariane Labed Július ig ÉJJELEK ÉS NAPPALOK Színes, amerikai vígjáték, 92 R.: Christian Camargo, Sz.: Katie Holmes, Allison Janney, Ben Whishaw, Jean Reno Kecskeméti Ifjúsági Otthon Július 22., szerda 17.45: HÍRES BETYÁROK - a BaHorKa Társulat interakítv műsora népdalokkal, tánccal, sok nevetéssel. Belépődíj: gyerekeknek 850 Ft, felnőtteknek Ft Július 29., szerda 17.45: KATYIKA MEG MATYIKA - bukovinai székely népmese a LÓCA Együttes előadásában, népzenei köntösben. Belépődíj: gyerekeknek 850 Ft, felnőtteknek Ft Július 24-én PADDINGTON (6) - Vakáció mozi Színes, angol-francia-kanadai családi vígjáték, 97 R.: Paul King, Sz.: Ben Whishaw, Hugh Bonneville, Sally Hawkins, Nicole Kidman Július én LIZA A RÓKATÜNDÉR Színes magyar film 97 R.: Ujj Mészáros Károly, Sz.: Balsai Mónika, Hajdu István, Kovács Lehel, Reviczky Gábor Július án BAZI NAGY FRANCIA LAGZI Színes, francia vígjáték, 97 R. Philippe de Chauveron Sz. Christian Clavier, Chantal Lauby, Frédérique Bel, Julia Piaton, Emilie Caen, Elodia Fontan Július én, Aug. 1-jén CSAK AZÉRT IS SZERELEM Színes, am. romantikus film, 87 R.: Angus MacLachlan, Sz.: Paul Schneider, Melanie Lynskey, Audrey P. Scott, Anna Camp Kecskemét, Kossuth tér 4., Lóca Együttes Augusztus 5., szerda 17.45: LÚDAS MATYI - a Chorhidea Kamarazenekar és a Hírös Néptánc Tanoda növendékeinek tánc-mese-játéka. Belépődíj: gyerekeknek 800 Ft, felnőtteknek Ft Támogatónk felajánlásával minden alkalommal az előadást követően értékes mesekönyveket sorsolunk ki. A helyszínen könyv és CD vásárlásra nyílik lehetőség. Együttműködő partnerünk: Otthon Kávézó és Teaház. Információ: Csizmadia Ilona, 76/ vagy az icsizmadia9@gmail.com címen. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Kecskemét, Kossuth tér 4., 76/ ,

5 5 Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár Július 18. szombat és óra és július 22. szerda és óra - NYÁRI BETŰVADÁSZAT Vidám könyvtári játékok. Jó időben, rossz időben, mesélünk a szünidőben! Július 23. csütörtök óra és óra - BABAHNANCURKA. Mondókázó délelőtt babáknak, mamáknak. Az ingyenes foglalkozásokra telefonon ( ) vagy a könyvtár honlapján lehet jelentkezni (www. bacstudastar.hu). Kecskemét, Piaristák tere 8. Nyitva tartás: kedd - szombat: óráig Részletes program: Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ ÖRÖKZÖLD PARTY - július 19., vasárnap óra. Zenél az Impulzus zenekar. Belépődíj: Ft KODÁLY MŰVÉSZETI FESZTIVÁL - július 29., szerda 20 óra. Eszszencia - Csík János és barátai koncertje, utána Táncház. Belépődíj: felnőtt Ft, diák, nyugdíjas Ft BUDAPEST BÁR KONCERT - augusztus 5., szerda 19 óra. Fellép: a Budapest Bár zenekar, Behumi Dóri, Frenk, Ferenczi György, Keleti András, Kollár- Klemencz László, Mező Misi, Németh Juci, Szűcs Krisztián. Belépődíj: Ft A Népi Iparművészeti Gyűjtemény júliusaugusztus havi programajánlója Harcsa Veronika LÁMPAFÉNY - Harcsa Veronika Quartet és Gyémánt Bálint koncertje augusztus 30., vasárnap Belépődíj: Ft. Jegyek korlátozott számban Ft-os kedvezményes áron elővételben is megvásárolhatók a Népi Iparművészeti Gyűjteményben. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK A RIDIKÜL ÉS KÖRNYÉKE: a latin reticulum szó kis hálót jelent, az antik Róma hölgyeinek kézitáskája, reticuluma tehát hálószemekből szőtt kis zsákocska volt. A mai értelemben vett retikül az 1860-as években jelent meg, az angol kosztümmel egy időben. A kiállításon látható ridikülök és egyéb kiegészítők nagyanyáink, dédanyáink polgári világába engednek betekintést. Látogatható szeptember 5-ig. POLYÁK FERENC FAFARAGÓ KIÁLLÍTÁSA. Polyák Ferenc ( ) gyermekkora óta foglalkozott fafaragással, először a mindennapi használati tárgyakat díszítette, később már szobrokat és domborműveket is faragott. Baltával és vésővel dolgozott, a keményebb fafajtákat kedvelte, témáit leggyakrabban a népi életből vette. ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS Hagyomány és megújulás a magyar népi kézművességben fazekasság, szövés, hímzés, faragás, népi kismesterségek. Belépődíj: 600 Ft, Kecskemét Kártyával 480 Ft, kedvezményes: 300 Ft. Tárlatvezetés: bejelentés alapján, magyar nyelven kérhető. Ára: Ft Kecskemét, Serfőző u / / , én Malom Mozi Maraton TED 2 (16) PREMIER 10.45, 13.15, 15.45, 18.15, AMY - AZ AMY WINEHOUSE-SZTORI (16) ÚJ (12) MINYONOK 3D (12) 12.15, 16.45, MINYONOK (12) 10.00, 14.30, TERMINATOR: GENYSYS 3D (16) TERMINATOR: GENYSYS (16) 16.00, MAGIC MIKE XXL (16) 17.30, AGYMANÓK 3D (6) 10.00, AGYMANÓK (6) TÖRTETŐK (16) JURASSIC WORLD 3D (12) 10.15, JURASSIC WORLD (12) A KÉM (16) 17.45, Kecskemét, Deák Ferenc tér 1., efmk@efmk.hu

6 július 15. Amit a térkövekről tudni kell MILYEN TÉRKÖVEK ÉS -LAPOK LÉTEZNEK? Léteznek térkövek és -lapok, amelyekre személy-, illetve tehergépkocsival is rá lehet hajtani. Ezen kívül olyan térkövek és -lapok is vannak, amelyek különösen ellenállóak a mechanikai behatásokkal szemben. Ezek emellett fagy- és sóálló, illetve csak fagyálló változatban is kaphatóak. Otthoni használat során gyakran csupán személyautóforgalom és hagyományos, hólapáttal történő tisztítás várhat. Erre a célra valamennyi térkő megfelel. Tehergépkocsik által is igénybe vett és nyilvános terek tervezéséhez vegye fel a kapcsolatot egy szakértővel, szakáruházzal. CASCO kárügyintézés a helyszínen. Kecskemét, Halasi u. 29.(Agroker-telep) 76/ , 06-20/ , 06-30/ hirosautouveg@t- .hu MEKKORA HÉZAGOT KELL HAGYNI A TÉRKÖVEK KÖZÖTT? A fuga szélessége alapvetően 3-5 mm a 0-4 mm sze cseméretű standard fugázóhomok használata esetén. Vízáteresztő térkőrendszereket, melyek a fugán keresztül engedik le a vizet, legalább 2-4 mm-es hézagokkal kell lerakni. SZEMÉLY- ILLETVE TEHERGÉPKOCSIVAL RÁ LEHET HAJTANI A TÉRKŐBURKOLATRA? Ez a kövek mindenkori arányától, a térkőfelület helyes kialakításától és a tehergépkocsival való ráhajtás gyakoriságától függ. Általában homokágyazatba rakott térkövek 4 cm-es kőmagasságtól terhelhetők személykocsikkal, térkövek és -lapok pedig 8 cm-es kőmagasságnál 35x35 cm-es maximális élhosszúságig terhelhetők tehergépjárművekkel. Alapvetően érvényes, hogy minél gyakrabban hajtanak a felületre teherkocsikkal, annál kisebb méretű köveket kell választani. Továbbá minél gyakrabban hajtanak teherkocsikkal a felületre, annál fontosabb, hogy a fő menetirányra átlósan álljanak a kövek, a felületet boltívesen képezzék ki, valamint illeszkedő térköveket használjanak. MEDDIG KELL VÁRNI, MÍG RÁ LEHET HAJTANI A TÉRKÖVEZETT FELÜLETRE? Az építés valamennyi munkafázisának befejezése és a felület végső takarítása után rá lehet hajtani a felületre. HOGYAN AKADÁLYOZHATÓ MEG FŰ ÉS GYOM NÖVÉSE A TÉRKÖVEK KÖZÖTT? Általánosan érvényes: minél keskenyebb egy fuga, annál kevésbé veszélyezteti a nemkívánatos növényzet. Gondoskodjon róla, hogy a hézagokat fugázóhomokkal töltsék ki. Fugázóhomok-szilárdító alkalmazásával csökkenthető a fű kisarjadása. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák Garázskapuk Kecskemét, Dohány u. 12. Tel.: 06-30/ myget@t-online.hu FAGYÁLLÓAK-E A TÉRKÖVEK? A válasz: igen. A térkövek nagy része ezenkívül sóálló is. DARABRA VAGY M2-RE ÁRULJÁK A TÉRKÖVET? A térköveket sorra értékesítik, a lapokat darabra! A szakáruházakban, kereskedésekben kiszámolják akár db-ról m2-re, m2-ről darabra, sorra. Viszont egyes fajták csak egész raklapos mennyiségben vásárolhatóak meg. almaimotthona.hu

7 7 KIADÓ Kecskemét belvárosában 3 szobás, nívós, bútorozott lakás kiadó Ft/hó+ garázs Tel: 06-70/ KECSKEMÉTEN 6-8 fő munkás részére albérlet kiadó / KECSKEMÉT belvárosában, bruttó 100 nm, nettó 59 nm, konyha-étkezős, 3 szobás, téglaépítésű, egyedi fűtésű, liftes lakás eladó. Iá:19,9 MFt Tel:06-20/ KEDVELT részen 2 szobás újszerű családi ház eladó! 11,9 MFt Tel: 06-70/ KECSKEMÉT, Czollner tér kölelében 4 szobás kertes ház eladó, két rendbelire osztható. Iár: 13MFt / SZÉCHENYIBEN téglaépítésű, cirkós, 3 szobás lakás eladó! 11,9 MFt Tel: 06-70/ NÓGRÁD megyében, Somoskőújfaluban, csendes utcában, panorámás dupla telek parasztházzal, ásott kúttal, teljes közművel eladó / SZÉCHENYIBEN 2. emeleti, 3 szobás lakás eladó! 10,5 MFt Tel: 06-70/ Kecskemét belvárosában téglaházban, 1 szobás felújított lakás eladó. 7,6 MFt Tel: 06-70/ VACSIKÖZBEN újszerű 2 szobás téglalakás eladó! 15,5 MFt Tel: 06-70/ KECSKEMÉT, Szeleifaluban, 644 nm telken 88 nm, nyílászárócserélt, jó állapotú családi ház garázzsal eladó vagy lakásra cserélhető. Iá:14,8 MFt Tel:06-30/ KECSKEMÉT, Petőfivárosban 2000-ben épült liftes társasház 3. emeletén 42 nm lakás bútorozva, bérlővel, udvari beállóval eladó. Iá:12,5 MFt Tel:06-30/ KECSKEMÉT -Máriahegyben 1500 nm, kiváló adottságú, összközműves építési telek eladó. Iá:2,6 MFt Tel:06-30/ KECSKEMÉTEN Dobó krt-on eladó szép állapotú, 73 nm, 3 szobás, nagy erkélyes lakás téglaépítésű társasházban. Iá:16,5 MFt Tel:06-30/ SZÉCHENYIVÁROSBAN, cseréptetős, br.100 nm, nappali+4 szobás, dupla fürdőszobás, amerikai konyhás, étkezős, kétszintes, erkélyes, lakás. Iá:13,9 MFt Tel:06-30/ VACSIKÖZBEN, Nemesszeghy utcában eladó 420 nm telken, 160 nm, nappali+4 szobás, garázsos, pincés, felújított, családi ház. Iá:37,9 MFt Tel:06-30/ KECSKEMÉT Villanegyedében összközműves telken eladó egy felújítandó, de lakható, 76 nm lakóház, az udvarban garázszsal. Iá:17 MFt Tel:30/ KECSKEMÉTEN 2006-ban épült, társasházban eladó jó elrendezésű, 48 nm, fiatalos, egyedi fűtésű, alacsony fenntartású, erkélyes lakás. Iá:14.5 MFt Tel:06-30/ KECSKEMÉTEN, megyei kórháznál, hőszigetelt, téglaépítésű társasházban, földszinti, 57 nm, teljesen felújított lakás eladó. Iá:11,9 MFt Tel:06-20/ INGATLAN SZÉCHENYIVÁROSBAN 1 em-i 2 szobás lakás eladó! 11,2 MFt Tel:06-70/ BELVÁROSI panorámás kilátással, 3 szobás lakás eladó 10,5 MFt / Ingatlanosok kíméljenek! SZÉCHENYIVÁROSBAN 3 szobás, III.em.i felújított lakás eladó! 14,3 MFt Tel: 06-70/ NÉZD meg és szeress bele! Félegyházához közel, nagyon szép 2000 nm-es nagy parkkal, 4 szobás, egyszintes, 140 nmes 2 erkélyes családiház eladó. Nagy garázzsal, melléképületekkel, gyümölcsfákkal. Kecskeméti 1 vagy 2 szobás lakást beszámítok! Irányár:14,9 MFt. Tel.:06-70/ BELVÁROS szélén 1 szobás téglalakás eladó! 8,6 MFt Tel: 06-70/ KECSKEMÉTEN, Árpád krt-on, 2. emeleti, 1 szobás lakás eladó. 6,6 MFT 06-30/ HUNYADIBAN 2 szobás egyedi fűtésű téglalakás eladó! 9,9 MFt Tel: 06-70/ SZÉCHENYIVÁROSBAN 4 szobás, cirkós, téglalakás eladó! 13,9 MFt Tel: 06-70/ KECSKEMÉTEN villanegyedben 71 nm-es, 3 szobás, összkomfortos ikerház garázzsal eladó / HENYIVÁROSBAN 4 szobás, cirkós, téglalakás eladó! 13,9 MFt Tel: 06-70/ KECSKEMÉT Petőfiváros belváros közeli részén 46 nm házrész parkosított udvarrésszel eladó. I.ár:8,7 MFt. Tel.:06-30/ BELVÁROSBAN téglaépítésű, cirkós, 2 szobás lakás eladó! 12,9 MFt Tel: 06-70/ HETÉNYEGYHÁZÁN 1ha, 1480 nm, major művelési ágú, GKSZ besorolású major, 1500 nm-es építménnyel eladó. Iár: 13MFt 06-30/ GYÖNYÖRŰEN parkosított, igényes családi ház újszerű, felújított állapotban eladó. Kiváló szigetelés, alacsony fűtésköltség, öntözőrendszer, sziklakertek, kerti tó. Tel: 06-70/ HETÉNYBEN 4 szobás családi ház eladó! 18,3 MFt Tel: 06-70/ ELADÓ Cegléden a Rákóczi úton, vasútállomáshoz közel, 1059 nm-es telken fekvő 4 szobás, irodának is alkalmas villa jellegű ingatlan. Iár: 22 mft. Érdeklődni: dr. Jankovics Árpád ügyvédnél, Cegléd, Batthyány u.16. Tel.: 06-20/ , arpad.jankovics@gmail. com BELVÁROSI egyedi fűtésű, 2 szobás téglalakás eladó! 13,9 MFt Tel: 06-70/ VÁROSFÖLDÖN részben felújított kertes ház ELADÓ. 9,8 MFt / / BALLÓSZÖGÖN 4 szobás családi ház eladó! 16,5 MFt Tel: 06-70/ Hogyan hűsítsük lakásunkat kánikulában? Nézzük, mit tehetünk, ha legalább az otthonunkban szeretnénk egy kis menedéket teremteni a forróság ellen. Kezdjük a kültéri árnyékolókkal. Ezekből mindenki megtalálja a saját otthonának megfelelőt, legyen az lakótelepi lakás vagy egy nagyobb kertes ház. A redőnyök, reluxák, zsaluk és napfényrolók különböző színben, kivitelben kaphatók. Ízlés és pénztárca dolga alapvetően a választás. A redőnyök, reluxák bármely lakásban, a zsaluk többnyire a kertes házakon mutatnak jól. A napfényrolók erkélyek és teraszok esetében a legpraktikusabbak. Mindegyikre igaz azonban, hogy a nyári melegben ezeket nappal, még a reggeli, vagy a kora délelőtti órákban engedjük le. Ha reggel, még munkába indulás előtt leengedjük, akkor kevésbé melegszik át napközben a lakás, és relatív hűvösnek érzett otthonunkba érhetünk haza. Az árnyékolókat este húzzuk csak fel, és ha nem kell, hogy zajszűrőként is funkcionáljanak, nyitott ablak mellett hagyjuk is felhúzva éjszaka. Így a szellőztetés is megoldott, és az éjszakai frissebb levegő mellett kellemesebb lesz az alvás is. Érezhető enyhülést jelenthet a ventilátor használata is, ami a levegő keringtetésével segít a hőség elviselésében. Választhatunk asztali, álló vagy padló kivitelben, klasszikus vagy oszlop szerkezetűt, esetleg csillárra szerelhetőt. A különböző méretek és formák kínálatának köszönhetően bármilyen kis vagy nagy lakáshoz találunk ideálisat. Az már csak hab a tortán, ha távirányítással is szabályozhatjuk a berendezést. Ha már nem bírjuk a hőséget, és úgy gondoljuk, hogy csak a klíma segíthet, vásárlás előtt gondoljuk át, mire van szükségünk. A választék a légkondicionálók esetében is széles: választhatunk mobilklímát, ablakklímát, hűtésre, fűtésre egyaránt alkalmas berendezést is. Bármelyiket is választjuk, fontos, hogy minimum A energiaosztályú készüléket vegyünk, mert így a kisebb fogyasztás mellett a pénztárcánkat és a környezetet is kíméljünk. Ha már be van építve a rendszer, akkor ne feledkezzünk meg annak karbantartásáról sem, hogy elkerüljük a készülékben lerakodó porok, pollenek okozta egészségügyi problémákat. A hosszútávra tervező, kertesház-tulajdonosoknak javasoljuk, hogy az épület megfelelő oldalaira főleg a déli oldalra ültessenek fákat. Ha ezek megnőnek, nyáron kellemes árnyékot biztosítanak, míg télen, lombjukat lehullajtva, átengedik a napfényt. Szintén természetes és esztétikus megoldás lehet a zöld homlokzat. A növénnyel befutatott falak a bent tartózkodóknak kellemes hűvöset biztosítanak, míg kívülről hangulatos, otthonos látványt nyújtanak. Fehér Sára Stop Ingatlan tanácsadó

8 július 15. Nyitnikék Klub Az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Idősgondozó Szolgálatának Nyitnikék Klubja szeretettel meghívja Önt, a július 25-én megrendezésre kerülő JULIÁLISSAL EGYBEKÖ- TÖTT NYÍLT NAPRA. A RENDEZVÉNY VÉDNÖKE: Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét város polgármestere A RENDEZVÉNYT MEGNYITJA: Engert Jakabné, Esélyteremtési Bizottság elnöke, önkormányzati képviselő A RENDEZVÉNY CÉLJA: Bemutatni, megismertetni a lakossággal az intézmény munkáját, ezzel is lehetőséget teremtve az idős korosztály életminőségének javítására PROGRAM: 15:00 Megnyitó, köszöntők Szabó Sándor Tárogató művész előadása 15:35 Nyitnikék klub bemutatkozó műsora 16:30 Játék és a kísérőrendezvényeken részt vevők meglepetés-programja 17:00-18:00 Katona József Színház művészeinek műsora (Sirkó László, Csombor Teréz, Látó Richard szereplésével) 18:00 Vacsora (sokzöldséges bográcsgulyás), utcabál Konferál: Sirkó Anna ZENE: Tar Zoltán A RENDEZVÉNY HÁZIGAZ- DÁJA Benke László mesterszakács, mestercukrász a Nyitnikék Klub tiszteletbeli örökös tagja. KÍSÉRŐRENDEZVÉNYEK: kézműves foglalkozások, játékok, lovaskocsikázás, íjászat, arcfestés, szalmafonás, lufihajtogatás, karkötőkészítés, gyógynövényis- gyöngyfűzés, meret stb. A programon lehetőség van étkezés igénybevételére is. Részvételi szándékát kérjük, a 76/ , vagy 76/ telefonszámon, július 22- ig, munkanapokon, 8-15 óráig jelezni szíveskedjék. SZERVEZŐ: Az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Idősgondozó Szolgálata A programváltoztatás jogát fenntartjuk! HELYSZÍN: Margaréta u. 2. melletti és a Nyíri út 77/B előtti parkos közterület ADÁS-VÉTEL RÉGIPÉNZ, képeslap, bélyeggyűjtemény, papír-régiség, antik tárgyak vétele. Kecskemét, Ceglédi út / gportal.hu VÁGOTT, hasított tölgy, egyéb keményfa házhozszállítva eladó: Ft/100kg. Tel.:06-70/ AKÁC hasítva 2900 Ft/100kg, tölgy hasítva 2400 Ft/100kg ingyenes szállítás 15q-tól Kecskemét, Mindszenti krt / VÁGOTT, hasított akác tüzifa házhozszállítva eladó. Ár: Ft/100kg. Tel.:06-70/ HAJAT veszek 45 cm felettit, akár őszt is. 20/ VÁGOTT nyárfa házhozszállítva eladó. Ár: Ft/100kg. Tel.:06-70/ RÉGISÉGEKET, festményeket, bútorokat, porcelánokat, bronz tárgyakat és komplett hagyatékot vásárolok magas áron. Ingyenes kiszállás. Ugyanitt tollfelvásárlás! Régi tollat, használt párnát, dunyhát veszek magas áron / TOJÁS, szabadon tartott tyúkoktól M-es méretben: 24 Ft/ db Kecskeméten. Tel.:06-20/ SZÁMÍTÓGÉPEK (kompletten, LCD-monitorral), laptopok, akár 1év garanciával Ft-tól! Házhozszállítás megoldható! 06-20/ , VÁSÁROLNÉK papírt-fém pengot, koronát, forintot, kitüntetést stb. Tel.:06-20/ VEGYES VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrót, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, dinamót, műszerész esztergát, kompresszort, esztergakéseket / AKÁC tűzifa helyreszállítva, hasítva eladó Ft/100kg 06-70/ VASTAG akác 2700 Ft/100 kg, vékony akác 2400 Ft/100 kg, tölgy és bükk 2500 Ft/100 kg, vegyes tűzifa 1950 Ft/100 kg, nyár tűzifa 1550 Ft/100 kg. Hasítás: 150 Ft/100 kg / TŰZIFA kamion tételben eladó. Tel.: 06-20/ NYÁRFA 1500 Ft/ 100 kg, vegyes tűzifa 1800 Ft/ 100 kg, vastag aklác 2600 Ft/ 100 kg eladó / JÁRMŰ KÉSZPÉNZÉRT autóját, teherautóját megvásároljuk, állapottól függetlenül. Házhoz megyünk! Tel.: 06-70/ SZEMÉLY és teherautó felvásárlás 35 Ft/kg. Forgalomból kivonást vállalok. Házhoz megyek. Tel.: 06-30/ SZOLGÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyorsszolgálat, 1 év garancia / , 06-30/ GYOMKASZÁLÁS, zúzás, tárcsázás, kések, fűrészek élezése, tüzifa fűrészelése. Kecskemét 06-20/ THONET székek, hintaszékek nádazását, és bútorok felújítását, fényezését vállalom / KÁRPITOZÁS! Ülő-, fekvő-, antik bútorok, személygépkocsik kárpitozása, tetőkárpitozás / ENERGETIKAI tanusítvány készítése Kecskeméten és Bács-Kiskun Megyében / , BÁLÁZÁST vállalok (120x120- as hálós) Kecskemét 50 km-es körzetében. Tel.:06-30/ REDŐNYJAVÍTÁS, gurtnicsere, akár még ma! Redőnység - Péter úr! 06-20/ ! www. redőnység.hu KÚTFÚRÁST vállalok rövid határidővel. Átmérő: mm 06-30/ REDŐNYÖK készítése, javítása, gurtnik cseréje / PALATETŐ, lapostető szigetelése korszerű anyagokkal, garanciával. Csatornázás, kéményjavítás / REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljeskörű javítása, gurtnik cseréje / , 06-30/ KÁRTYAJÓSLÁS, sorselemzés, szerelmikötés-oldás, rontáslevétel, fényképanalízis. Engedéllyel rendelkezem. Tel.: 06-30/ Redőny Expressz! Leszakadt, hibás fa-műanyag redőnyök, reluxák javítása-cseréje, gurtnicserék. Tel.:06-30/ FERENC ROLÓ, redőnyök, reluxák, szúnyoghálók, javításacseréje, gurtnicsere, zsinóros redőnyök átalakítása akár azonnal! Tel.:06-20/ REDŐNYÖK, reluxák, szúnyoghálók készítése, javítása, gurtni csere akár azonnal, hívjon bizalommal! 06-20/ ZSÍRBONTÁS, körméretcsökkentés, feszesítés, vákuumos alakformálás 20% kedvezménnyel bérlet vásárlásakor. Jutalom Szépségszalon: 06-20/ SZOBAFESTÉST, hőszigetelést vállalok / , 76/ VÍZ-FŰTÉS és egyéb csőszerelés. ÁFA mentesen! Gyetvai Gergely e.v / REDŐNYMESTER Redőny, reluxa, szúnyogháló javítása-cseréje garanciával. Gurtni és zsinór csere! Tel.:06-70/ BURKOLÁST (csempe, padlólap, lamintált), padlás, pincefödém téli-nyári szigetelését vállalom / REDŐNY, szúnyogháló készítés, javítás gyártótól, akár 2 órán belül. Tel.: 06-20/ SZOBAFESTÉS-mázolás, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/ , 20/ KÁRPITOS! Autó- Bútor áthúzás, javítás, felújítás, kormánybőrözés. Tel.: 06-20/ AZ EGÉSZSÉG a legfontosabb. Problémája van vele? Keresse Szigetvári Zoltán Bioenergetikus Pszi-sebészt. 30/ VARRÓGÉPSZERVIZ! Rendkívüli árengedmény! Árainkról bővebben: net 06-70/ LAKATOSIPARI munkák, kerítések, kapuk, teraszok javítása és készítése / LAKÁS kozmetika! Szobafestés, gipszkartonozás kőműves, tető és ereszcsatorna munkákat vállalunk. Tel.: 06-20/ KÚTFÚRÁST vállalok 20 éves szakmai tapasztalattal, rövid határidővel, 160 mm csőátmérőig / REDŐNY javítás! Új redőnyök készítése, javítása a hét minden napján, gyors precíz munka. Hívjon bizalommal! Telefon: 06-30/ REDŐNY javítás és készítés (faredőny is). Tel.: 06-70/ , 06-30/

9 9 KŐMŰVES, ács, lapostetők, vizes, penészes falak szigetelése és vegyi injektálása. Festést, drájvitozást, bádogozást, kémények, kúpolások, térkövezést, burkolások, nyílászárók cseréje, kerítések valamint tetők javítása és mindenféle átalakításokat javításokat, mesteri munkával végzünk garanciával tavalyi áron vállalok! 06-30/ KERTEK, hobbik rendbetételét vállaljuk, fűnyírás, gazolás, sövényvágás, parlagfűirtás, permetezés. 30/ SZÁMÍTÓGÉP SZERVÍZ. Számítógépek, laptopok, nyomtatók javítása, karbantartása, bővítése kiszállással helyszínen is. Tel.:06-30/ MEZŐGAZDASÁG ÁRPA eladó kombájn alól vagy tisztítva vagy 50kg-ként zsákolva, házhozszállítva is! Tel.:06-20/ ÁLLAT PÉKSÉGEK, tésztaüzemek, élelmiszer-feldolgozó üzemek! Állataink részére melléktermékeket keresek. Tel.: 06-30/ KALOTASZEG- ERDÉLYI MAGYA- ROK 3 nap busszal Kecs kemétről szeptember Félpanzióval Ft/fő ZIRC SZÉKESFEHÉRVÁRI BORY- VÁR VELENCEI TAVI hajókázás: szeptember 19. szombat 1 nap busszal Kecskemétről, 6.800Ft/fő TETRA SL tojóhibrid jérce kapható! Tel.:06-20/ TÁRSKERESÉS TÁRSKÖZVETÍTÉS mindenkinek, aki komoly kapcsolatot keres! Tel.: 06-70/ /60/38 éves kiskunfélegyházi nő komoly kapcsolatot keres. Tel.:06-70/ (17 óra után) ÜDÜLÉS HORVÁTORSZÁGI tengerparton apartman kiadó / , 06-20/ HAJDÚSZOBOSZLÓI üdülés től Ft tól Ft/fő/ 7éjszaka 13900Ft/fő/ 3éjszaka félpanzióval. Tel:06-30/

10 július 15. ÁLLÁST KÍNÁL DÁNIÁBA keresünk állatgondozói, mezőgazdasági, farm körüli munkákra munkavállalókat, alap angol nyelvtudással / , anett. www. andreasagro.com KECSKEMÉTEN traktorvezető munkatársat keresek állattartó és növénytermesztő telepre. Tel.:06-20/ SEGÍTSÉG! Túl sok a munkánk, ezért bővítjük az irodai létszámot! SMART Ingatlan új irodájába értékesítőket keresünk. Garantált jövedelem + Jutalék! Ha van tapasztalatod az jó, de ha nincs az sem baj. Fényképes önéletrajzodat a kecskemet@ smartingatlan.hu címre várjuk. GYAKORLATTAL rendelkező varrót keresek kecskeméti munkahelyre. Érdeklődni: 06-20/ KECSKEMÉTI elektronikai gyártó cég automata gépkezelőket keres 2 műszakos munkarendbe. Elektronikai ismeret/végzettség előny.amit kínálunk :nettó Ft+cafeteria, hosszú távú, stabil munkahely. Jelentkezni: job@silveria.hu C, E kategóriával, nyerges kamionra, belföld munkára, fiatal, kecskeméti gépkocsivezetőket keresünk! Érd: 06-70/ CSIRKEÜZEMBE álandó munkára szalagra női-féri munkatársakat keresünk. Kecskemétlajosmizse-Hetényegyháza vonzáskörzetéből / KECSKEMÉTI cég keres ügyes szabászt, varrónőket és betanított munkára, gyors, precíz kollégákat! 06-20/ KECSKEMÉTI áruszállító cég nemzetközi gyakorlattal, B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező sofőrt keres EU-ban történő munkavégzésre, furgonra. Jelentkezni a 06-70/ illetve a 06-70/ telefonszámokon illetve a bito@ bitointertrans.hu címen lehet. KŐFARAGÓ műhely építőipari technikust keres. Targoncavezetői jogosítvány előnyt jelent. Tel.: 06-30/ TERÜLETI Képviselő Ételfutárt Kecskemétről, Helvéciáról, Városföldről, illetve környékükről, saját személygépkocsival felveszünk. Jó meló, közkedvelt piacvezető cég vár. Jelentkezz, ha kedveled a Területi Képviselői munkát! Tel.: juhaszfe@t .hu KFT. keres azonnali kezdéssel, gyakorlattal rendelkező villanyszerelőket. Szállás, utazás, napi előleg megoldott. Havi nettó eft / INGYENES szállás és előleg lehetőség. Kőszegre és Sárvárra betanított munkásokat keresünk, 3 műszakos munkarendben. Érd.: 06-30/ HOSSZÚTÁVRA keresek kecskeméti munkahelyre, 2 fő kereskedői adottságokkal rendelkező fiút benzinkútra. Jelentekezni: mineralkontrakt@fre .hu címen, fényképes önéletrajzzal lehet. A SVÁJCI családi tulajdonú Köppel Manufacturing Kft. Kecskeméti termelésének bővítéséhez keres termelési csoportvezetőt fémipari megmunkálás, cnc esztergálás területére. Feladatok: gépbeállítás, minőségellenőrzés, munkaerőgazdálkodás. Elvárás szakirányú végzettség, hasonló területen szerzett 8-10 év tapasztalat, kommunikációs szintű német nyelvtudás. Önáletrajzát a job@koeppel.hu címre várjuk. GÁZSZERELŐT keresek kecskeméti vállalkozásba. gepeszep@ gmail.com MEGBÍZÓNK részére speciális hostessi (kisérő, segítő) feladatra reprezentatív megjelenésű, intuitív, segítőkész jelentkezőket várunk augusztus 4-i, esetleg még néhány napos Kecskemét-Kiskunfélegyházi elfoglaltságra. Egészségügyi tapasztalat, transzcendentális érdeklődés nem hátrány. Részletes, bemutatkozó (fényképes) leveleket a MIKETÁN 6101 Kiskunfélegyháza, Pf. 74. címre kérjük AWI/ AFI vagy CO hegesztő munkakörbe keresünk munkatársakat. Jelentkezni Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ vagy önéletrajz elküldésével az alábbi trenkwalder.com. Munkaerőkölcsönzői ny. sz.: 29338/ INGATLANIRODA alkalmazottat keres fő vagy másodállásban. (alapbér+jutalék) MÉRŐHÍD kezelő munkakörbe munkatársakat keresünk elektronikai végzettséggel. Jelentkezni Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ vagy önéletrajz elküldésével az alábbi trenkwalder.com. Munkaerőkölcsönzői ny.sz.: 29338/ GÉPKEZELŐ munkakörbe munkatársakat keresünk kecskeméti élelmiszeripari partnercégünk részére, több műszakos munkarendbe. Jelentkezni Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ , vagy önéletrajz elküldésével az alábbi trenkwalder.com. Munkaerőkölcsönzői ny.sz.: 29338/ BETANÍTOTT munkás feladatok ellátására, munkavállalókat keresünk, több műszakos munkarendbe! Jelentkezni Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ , vagy önéletrajz elküldésével az alábbi trenkwalder.com Munkaerőkölcsönzői ny.sz.: 29338/ CNC gépkezelő munkatársakat keresünk hosszútávra, több műszakos munkarendbe. Jelentkezni személyesen irodánkban: Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ , vagy önéletrajz elküldésével az alábbi trenkwalder.com. Munkaerőkölcsönzői ny.sz.: 29338/ ÜZEMI takarító munkakörbe keresünk munkavállalókat azonnali kezdéssel. Jelentkezni Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ , vagy önéletrajz elküldésével az alábbi trenkwalder.com. Munkaerőkölcsönzői ny.sz.: 29338/ FÉMIPARI munkatárs munkakörbe azonnali kezdéssel munkavállalókat keresünk. Jelentkezni Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10.Tel,:76/ , vagy önéletrajz elküldésével az alábbi címen: HuJobKecskemet@trenkwalder. com Munkaerő-kölcsönzői ny.sz.: 29338/ RAKTÁROS munkatársakat keresünk vezetőüléses vagy gázos targoncavezetői engedélylyel. Jelentkezni személyesen irodánkban: Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ , vagy önéletrajz elküldésével az alábbi címen: HuJobKecskemet@trenkwalder. com. Munkaerő-kölcsönzői ny.sz.: 29338/ ELEKTRONIKAI és Mechanikai karbantartó munkakörbe munkatársakat keresünk hosszútávra. Jelentkezni személyesen irodánkban: Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ , vagy önéletrajz elküldésével az alábbi címen: HuJobKecskemet@trenkwalder. com. Munkaerő-kölcsönzői ny.sz.: 29338/ MINŐSÉGELLENŐR pozícióba azonnali munkakezdéssel munkatársakat keresünk. Jelentkezni Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ , vagy önéletrajz elküldésével az alábbi trenkwalder.com. Munkaerőkölcsönzői ny.sz.: 29338/ OKTATÁS ARANYKALÁSZOS gazda okj-s tanfolyam hétvégén, távoktatásban is. Tel.: 06-70/ E /2014 OKJ-s Dajka és Pedagógiai aszszisztens tanfolyam indul szeptemberben Kecskeméten, órák szombatonként, kidolgozott tananyaggal részletfizetési lehetőséggel / ARANYKALÁSZOS gazda ( Ft)+gépkezelői jogosítvány, Óvodai dajka ( Ft), Élelmiszer eladó ( Ft), Boltvezető ( Ft) OKJ tanfolyamok indulnak! Részletfizetés biztosított! Tel: 06-30/ Nyilv.szám: E /2014

11 11 Lakásbérlés, szálláslehetőségek Ausztriában Lakáskeresésnél érdemes figyelembe venni, hogy bútorozottat szeretnénk-e, illetve Warmmiete -t vagy Kaltmiete -t szeretnénk fizetni. A Warmmiete azt jelenti, hogy abban az összegben minden benne van ha van kivétel, az fel van tüntetve. Warmiete -nél arra kell számítani, hogy a lakás esetleg egyben van más lakásokkal, vagy az egész egy családi ház, és ezért nem lehet szétválasztani, hogy ki mennyit fogyaszt - érdemes rákérdezni. A Kaltmiete azt jelenti, a fentiekkel szemben, hogy ott még rezsit kell fizetni. A lakásbérlésnél, általában egy-két havi lakbért el szoktak kérni kaució gyanánt, és amennyiben az ember ügynökségen keresztül keres lakást, ott is legalább egy havi lakbért ki kell fizetni, mint az ügynökség költségeként. KAUCIÓ/KAUTION A legtöbb főbérlő vagy bérbeadó megköveteli beköltözéskor ezt a biztosítékul szolgáló összeget (Kaution), arra az esetre, ha kárt okoznánk a bérleményben, amelynek rendbehozatalánál keletkező költségeket ebből fizeti ki. A kaució összege 1-3 havi lakbér, amelyet kiköltözéskor visszakapunk. A BÉRLETI SZERZŐDÉS/MIETVERTRAG Ezt már utólag nehezen tudjuk megváltoztatni, célszerűnek látjuk, részletesebben kitérni a fontosabb tudnivalókra. Az első tanácsunk: soha ne siessünk, mivel sok bérbeadó kihasználhatja szorult helyzetünket. Számos esetben irreális, a bérlemény minőségének nem megfelelő árat szabnak, vagy a szerződést úgy készítik el, hogy az szinte csak az ő számukra tartalmaz előnyös záradékokat. Ezért először mindig tekintsük meg a kínált bérleményt. A szerződéssel kapcsolatban aranyszabály: alaposan olvassuk át, s csak aztán írjuk alá! Egy tipp: a papír-írószer boltokban kapható az un. Standard, azaz bérleti szerződés. Vásároljunk belőle és szerződéskötéskor vigyük magunkkal. Ha a főbérlő nem fogadná el, kérdezzünk rá az elútasítás okaira! Semmiképp ne Illusztráció elégedjünk meg a szóbeli megállapodással, ragaszkodjunk az írásos szerződéshez! A KÖVETKEZŐKRE SZERETNÉNK FELHÍVNI A FIGYELMET: A bérlet időtartamát pontosan meg kell határozni, esetleg fenntartani a hosszabbítás lehetőségét. A havi lakbér összege, a kaució összege, kamatozik-e a biztosítékul letett kaució? Ki viseli az esetleges renoválási költségeket? Mekkorák az általunk fizetendő rezsiköltségek, milyen feltételekkel lehet emelni azokat? Milyen körülmények között lehet felmondani a bérleti szerződést? Bútorozott szobánál/lakásnál elengedhetetlen listát készíteni az összes berendezési tárgyról, mégpedig a főbérlő jelenlétében. Ha bármilyen hiányosságot, hibát veszünk észre, ezt rögzítsük egy átvételi jegyzékben és írassuk alá a főbérlővel, majd tegyük el. A sorozat folytatását jövő heti lapszámunkban olvashatják! Plavecz Tamás austrohelp01@gmail.com Segítség Ausztriában hivatalos és magánügyben jogi háttérrel IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden szerdán példányban. Lapzárta: hétfõ 12 óra. Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/ info@keszin.hu Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Kerekegyháza, Lajosmizse, Orgovány, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám /1997

12 július 15.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 22., XXVI/30.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 22., XXVI/30. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 22., XXVI/30. 2 2015. július 22. 07.23., 07.29 A HANGYA 3D (12) PREMIER 13.15, 18.15, 21.15 A HANGYA (12) PREMIER 10.45, 15.45 ÖNKÍVÜLET (16) - PREMIER 13.30, 16.00,

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 29., XXVI/31.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 29., XXVI/31. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 29., XXVI/31. 2 2015. július 29. 07.30-08.05 PIXEL 3D (12) PREMIER 13.15, 18.15, 20.45 PIXEL (12) PREMIER 10.45, 15.45 MÜNÓ, A HOLDBÉLI MANÓ 3D (12) - PREMIER 12.45,

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 8., XXVI/28.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 8., XXVI/28. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 8., XXVI/28. 2 2015. július 8. www.keszin.hu 3 Barack: a nyár eszenciája Ha már itt a barackszezon, érdemes néhány szót szólnunk jótékony tulajdonságaikról. Hogy melyek

Részletesebben

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869

Részletesebben

IX. évfolyam, 7. szám április 9.

IX. évfolyam, 7. szám április 9. IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 21., XXVI/43. 2 2015. október 21. 10.22-28. PÁN 3D (12) PREMIER 12.15, 17.00, 19.30 PÁN (12) PREMIER 14.45, 23-28-ig 10.00 is AZ UTOLSÓ BOSZORKÁNYVADÁSZ (16) PREMIER

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 16., XXVI/38. 2 2015. szeptember 16. 09.17-23. EVEREST 3D (16) PREMIER 13.15, 18.45, 21.30 EVEREST (16) PREMIER 16.00, 19-20-án 10.30 is AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBE 3D

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is

Részletesebben

Átadták a Holnap városáért Díjakat

Átadták a Holnap városáért Díjakat KECSKEMÉT 2016. j a n u á r 28., XXVII/4. w w w. ke s z i n. h u Átadták a Holnap városáért Díjakat Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Művészet, a kultúra, az Örökség megőrzéséért kategóriában

Részletesebben

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10. IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre

Részletesebben

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 4., XXVII/5. 2 2016. február 4. 02. 04. - 02. 10. A NAGY DOBÁS (16) PREMIER 14.00, 19.00, 21.30 VIHARLOVAGOK 3D. (12) PREMIER 18.30 VIHARLOVAGOK (12) PREMIER 12.30,

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 11., XXVI/46.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 11., XXVI/46. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 11., XXVI/46. 2 2015. november 11. AJTÓ-ABLAK AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. március 25., XXVI/13. 2 2015. március 25. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 14., XXVI/42.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 14., XXVI/42. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 14., XXVI/42. 2 2015. október 14. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. augusztus 5., XXVI/32.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. augusztus 5., XXVI/32. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. augusztus 5., XXVI/32. 2 2015. augusztus 5. TRAPÉZLEMEZ, CSEREPESLEMEZ, SZENDVICSPANEL C ÉS Z PROFILOK FORGALMAZÁSA Trapézlemez Cserepeslemez Szendvicspanel BÁCS-LEMEZ KFT.

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 23., XXVI/39.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 23., XXVI/39. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 23., XXVI/39. 2 2015. szeptember 23. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET INGATLAN DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK MASSZÁZS OPTIKA INFORMATIKA

Részletesebben

IX. évfolyam, 15. szám július 30.

IX. évfolyam, 15. szám július 30. IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban

Részletesebben

IX. évfolyam, 3. szám február 13.

IX. évfolyam, 3. szám február 13. IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 12., XXVII/19. 2 2016. május 12. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. augusztus 26., XXVI/35.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. augusztus 26., XXVI/35. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. augusztus 26., XXVI/35. 2 2015. augusztus 26. Otthon Mozi Katona József Színház Ciróka Bábszínház 08.27-09.02. HITMAN - A 47-ES ÜGYNÖK (16) PREMIER 15.00, 17.15, 19.30, 21.45

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 3., XXVII/9. 2 2016. március 3. Ciróka Bábszínház Katona József Színház 03. 03. - 03. 09. ZOOTROPOLIS ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D (6) PREMIER 14.15, 19.00 ZOOTROPOLIS ÁLLATI

Részletesebben

Átadták a Hírös Agórát

Átadták a Hírös Agórát KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. június 24., XXVI/26. Átadták a Hírös Agórát Új fejezet kezdődött 2015. június 19-én, péntek este Kecskemét kulturális életében. Megújult az egykori művelődési központ - Kulturális

Részletesebben

KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11.

KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. 2 2016. március 17. 03. 17. - 03. 23. BATMAN SUPERMAN EL- LEN AZ IGAZSÁG HAJ- NALA (16) PREMIER ELŐTT Csak 23-án: 20:45 KUNG FU PANDA 3

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 1., XXVI/27.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 1., XXVI/27. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 1., XXVI/27. 2 2015. július 1. Szegényeket támogató Adománybolt nyílt Adománybolt nyílt Kecskeméten (Csongrádi utca 5.), ahol a felajánlott termék - jelképes árú -

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 28., XXVI/44.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 28., XXVI/44. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 28., XXVI/44. 2 2015. október 28. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG

Részletesebben

Nyiss újabb ingatlanirodát velünk. most egyedülálló feltételekkel! +36 70 454 0010 z www.oc.hu/franchise KECSKEMÉT. 2015. augusztus 12., XXVI/33.

Nyiss újabb ingatlanirodát velünk. most egyedülálló feltételekkel! +36 70 454 0010 z www.oc.hu/franchise KECSKEMÉT. 2015. augusztus 12., XXVI/33. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. augusztus 12., XXVI/33. Nyiss újabb ingatlanirodát velünk most egyedülálló feltételekkel! A! Kecskeméten! e e e ez é e z : - zz z! +36 70 454 0010 z www.oc.hu/franchise 2

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 30., XXVI/40.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 30., XXVI/40. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 30., XXVI/40. 2 2015. szeptember 30. Ciróka Bábszínház NAGYTEREM LÚDAS MATYI október 3., szombat 17 óra október 5., hétfő 10 és 14 óra október 6., kedd 10 és 14

Részletesebben

debrecen@cegpasztor.hu

debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október

Részletesebben

Egyszerűsödött az okmányigénylés

Egyszerűsödött az okmányigénylés KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 14., XXVII/2. Egyszerűsödött az okmányigénylés 2016. január 1-jén lépett hatályba az a közigazgatási törvénymódosító csomag, amely segít a gyorsabb és hatékonyabb közigazgatási

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 18., XXVI/47.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 18., XXVI/47. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 18., XXVI/47. 2 2015. november 18. Több mint ezren növesztettek bajuszt a Mercedes-Benz gyárban - Sajtóközlemény Ötezer eurós adomány a prosztatarák szűrésre a Movember

Részletesebben

2 debrecen@cegpasztor.hu

2 debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 Báránd, Rákóczi utcán 2007-ben épült 93 nm-es családi ház + 22 nm-es szépségszalon eladó. Ár: 20.000.000,- Ft Báránd, Hunyadi utcán 1 éves, 120 nm-es,

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

Program az egészséges ivóvízért Bács-Kiskun megyében

Program az egészséges ivóvízért Bács-Kiskun megyében KECSKEMÉT www.ebmsz.hu CASCO kárügyintézés a helyszínen. Kecskemét, Halasi u. 29.(Agroker-telep) 76/495-323, 06-20/353-7180, 06-30/471-4078 E-mail: hirosautouveg@t-email.hu 2014. február 26., XXV/9. Program

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 21., XXVII/16. 2 2016. április 21. A felmelegedés ellenére is kedvező adottságok Szentkirályon Bemutatták a község leendő klímastratégiájának alapját képező szakmai

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu július 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,- Ft. Báránd,

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 23., XXVII/25. 2 2016. június 23. VÉRADÁS 06.23-06.29. A FÜGGETLENSÉG NAPJA: FELTÁMADÁS 3D (12) PREMIER 14:00, 19:00 Kecskeméti Területi Vérellátó Kecskemét, Koháry

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. június 3., XXVI/23.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. június 3., XXVI/23. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. június 3., XXVI/23. 2 2015. június 3. Ciróka Bábszínház MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA - KLASSZIKUSOK ÚJRACSOMAGOLVA 14 éven felülieknek! június 20. szombat 20-24 óra 20 óra: Muszorgszkij-Ravel:

Részletesebben

Új Volvo buszok közlekednek majd Kecskemét elővárosaiban

Új Volvo buszok közlekednek majd Kecskemét elővárosaiban KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. február 25., XXVI/9. Új Volvo buszok közlekednek majd Kecskemét elővárosaiban Új Volvo autóbuszokat mutattak be a Noszlopy Gáspár parki autóbusz végállomáson. A járművek bemutatóján

Részletesebben

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva

Részletesebben

Megkezdődött a tanév a Kecskeméti Főiskolán

Megkezdődött a tanév a Kecskeméti Főiskolán KECSKEMÉT 2015. szeptember 9., XXVI/37. w w w. ke s z i n. h u Megkezdődött a tanév a Kecskeméti Főiskolán Kecskeméti Főiskola jövőjéről, az egyetemmé válásról és a fejlesztésekről is szó esett az intézmény

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

2014. augusztus 21., XXV/34. CASCO kárügyintézés a helyszínen.

2014. augusztus 21., XXV/34. CASCO kárügyintézés a helyszínen. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2014. augusztus 21., XXV/34. Idén is Hírös Vágta Augusztus 23-án szombaton nem mindennapi látványosságban lesz részük a kecskemétieknek és az ide látogatóknak: egész napos program

Részletesebben

Kampánnyal a stroke ellen

Kampánnyal a stroke ellen KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. május 20., XXVI/21. Kampánnyal a stroke ellen Évente legalább 30 ezer embert érint a stroke Magyarországon. Nagy részük, ha túl is éli a szélütést, az agyuk maradandó károsodást

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 14., XXVII/15.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 14., XXVII/15. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 14., XXVII/15. 2 2016. április 14. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR ÉTTEREM DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK WEBOLDAL INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 2., XXVII/22.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 2., XXVII/22. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 2., XXVII/22. 2 2016. június 2. Szép alakot, szép bőrt a strand szezonra! Mivel a gyötrelmes fogyókúrák során nem minden esetben sikerül a zavaró felesleget eltüntetni,

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

Kitüntető elismerés a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központnak

Kitüntető elismerés a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központnak KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. január 29., XXV/5. Kitüntető elismerés a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központnak 2014. január 22-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen, a Nemzeti

Részletesebben

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo

Részletesebben

Letették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét

Letették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 4., XXVI/45. Letették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét Október 29-én letették Kecskemét leendő egyetemi városrészének alapkövét. A település életében történelminek

Részletesebben

Beruházótól. Árcsökkenés Sürgős

Beruházótól. Árcsökkenés Sürgős Beruházótól Csak a hirdetőnknél Árcsökkenés Sürgős Áron alul Alkalmi vétel Befektetőknek Azonnal költözhető Kulcsom van hozzá Panorámás Kiváló befektetés Akciós Ár Kitűnő vétel Tegyen árajánlatot Bomba

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 26., XXVII/21.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 26., XXVII/21. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 26., XXVII/21. 2 2016. május 26. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS WEBOLDAL

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés) Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892

Részletesebben

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 4 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2014. november 26., XXV/48.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2014. november 26., XXV/48. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2014. november 26., XXV/48. 2 2014. november 26. Megújul és korszerűsödik a Kulturális Központ A HÍRÖS AGÓRA multifunkcionális közösségi központ létrehozása Kecskeméten című projekt

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2017. november 30. VI. évfolyam 6. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. február 12., XXV/7.

KECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. február 12., XXV/7. KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. február 12., XXV/7. 2 2014. február 12. Közérdekű felhívás ebzárlat ismételt meghosszabbításáról A megyei járási főállatorvos a 2014. február 9-ig meghirdetett ebzárlatot ismételten,

Részletesebben

Befejeződött a közvilágítás korszerűsítése Kecskeméten

Befejeződött a közvilágítás korszerűsítése Kecskeméten KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. július 30., XXV/31. Befejeződött a közvilágítás korszerűsítése Kecskeméten A kivitelező gyors munkájának köszönhetően határidő előtt megvalósult a Kecskemét közvilágításának

Részletesebben

Szada Liget-ház projekt

Szada Liget-ház projekt "A" energetikai besorolású házat egy zuglói 65 m2-es lakás áráért? Hihetetlen, de igaz! Lakásvásárláson gondolkozik? Budapest már zajos és nem elég nyugodt? Szeretne egy meleg családi fészket ahol a családja

Részletesebben

Lezárult az ivóvízminőség-javító program Bács-Kiskun megye északi részén

Lezárult az ivóvízminőség-javító program Bács-Kiskun megye északi részén KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 25., XXVI/48. Lezárult az ivóvízminőség-javító program Bács-Kiskun megye északi részén Az Európai Unió és a központi költségvetés 8,3 milliárd forintos támogatásával,

Részletesebben

Múzeumok Éjszakája Kecskemét

Múzeumok Éjszakája Kecskemét KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. június 17., XXVI/25. Múzeumok Éjszakája Kecskemét Kutasd fel a hazait, vigyázz a minőségre! Titkos recept-e a siker titka? Nem. Kutasd fel a hazait, vigyázz a minőségre! Még

Részletesebben

Hamarosan indul a IX. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra

Hamarosan indul a IX. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. április 29., XXVI/18. Hamarosan indul a IX. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra 2015. május 1-3. között a csillagos márka vezérképviselete kilencedik alkalommal rendezi meg

Részletesebben

Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16.

Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. i Siklós térség 3. Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. Minőségi tűzifa ingyenes szállítással. 06-30/540-9310 Tűzifa eladó! Akác 2000 Ft/q, vegyes, kemény 1900 Ft/q. Érd.: 06-20/9603678,

Részletesebben

Ingatlan állapotfelmérés

Ingatlan állapotfelmérés Oldal:1/6 Ingatlan állapotfelmérés Készítette: Tarcsi és Társai Kft. Tarcsi Károly 06 20 97 96 771 iroda@mingatlan.hu Hirdetés megtekintése az Mingatlan portálon Állapotfelmérés információk, megrendelés

Részletesebben

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin

Részletesebben

Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium

Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 21., XXVII/3. Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium Felvételt hirdet a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja a februárban

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

20 éves a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

20 éves a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara KECSKEMÉT 2015. április 8., XXVI/15. www.keszin.hu 20 éves a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Letettük az alapokat - így summázta az eltelt két évtizedet a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi

Részletesebben

1. Megváltozott munkaképességűek keresünk gondnoki munkakörbe!

1. Megváltozott munkaképességűek keresünk gondnoki munkakörbe! 1. Megváltozott munkaképességűek keresünk gondnoki Kecskemét környéki munkavégzésre megváltozott munkaképességű munkavállalókat keresünk gondnoki Főbb feladatok: telephely tisztántartása Elvárás: jó állóképesség

Részletesebben

Szerelem, háború, színház. Magyar Kupa győztes a Kecskeméti Röplabda Club KECSKEMÉT. 2014. február 19., XXV/8. www.ebmsz.hu

Szerelem, háború, színház. Magyar Kupa győztes a Kecskeméti Röplabda Club KECSKEMÉT. 2014. február 19., XXV/8. www.ebmsz.hu KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. február 19., XXV/8. Szerelem, háború, színház Pénteken mutatják be a Nagyszínházban Weöres Sándor A kétfejű fenevad című színművét. Hihetetlenül csodálatos, szépséges és nehéz

Részletesebben

Lakás eladó Víziváros 122 m²

Lakás eladó Víziváros 122 m² Lakás eladó Víziváros m² D6T rész Víziváros II. kerület Ingatlan típusa Lakás 5 M Ft m² 5 Dolgozó szoba, Kamra szoba, Gardrób szoba, Wc vizesblokk, Zuhanyzós fürdő vizesblokk, autó számára Garázs Klima,

Részletesebben

Váci utcai, bútorozott lakásba, 2 fő mellé várnak még 1 vagy 2 lakót.

Váci utcai, bútorozott lakásba, 2 fő mellé várnak még 1 vagy 2 lakót. Főbérlő nélküli lakás, megbízható nem dohányzó fiúk részére kiadó. Ár: 60 000 Ft/hó+rezsi (lakás) Kiadja: Szabó Imréné Cím: Szombathely, Saághy István u. Érdeklődni: 94/322-652 (Munkaidőben 94/311-542/5298

Részletesebben

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 42 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, ablakpárkányok REDŐNY

Redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, ablakpárkányok REDŐNY Redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, ablakpárkányok REDŐNY Műanyag redőny A külső tokos műanyag redőny az egyik legkeresettebb redőny, mivel ára igen kedvező. Szinte mindegyik nyílászáróra

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi 25.

Siklós-Bóly térségi 25. Siklós-Bóly térségi 25. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 25. szám, 2008. július 9. 2. oldal II I. évfolyam, 25. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 24., XXVII/12.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 24., XXVII/12. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 24., XXVII/12. 2 2016. március 24. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

IX. évfolyam, 1. szám 2016. január 16.

IX. évfolyam, 1. szám 2016. január 16. IX. évfolyam, 1. szám 2016. január 16. 2 3 HETI RECEPTA JÁNLATUNK: Hozzávalók: Az élesztő felfuttatásához: 100 ml 2,8%-os tej 1 teáskanál kristálycukor 25 g élesztő (friss) A tésztához: 500 g búzaliszt

Részletesebben

KECSKEMÉT szeptember 19., XXVII/38.

KECSKEMÉT szeptember 19., XXVII/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 19., XXVII/38. 2 2016. szeptember 19. OTTHON MOZI A SNOWDEN (12) -kiemelt helyár szeptember 19. hétfő, 18:00 szeptember 20. kedd, 18:00 BRIDGET JONES BABÁT VÁR

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. december 2., XXVI/49.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. december 2., XXVI/49. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. december 2., XXVI/49. 2 2015. december 2. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG

Részletesebben

Dr. Nagy Zoltán a kecskeméti kultúra mecénása

Dr. Nagy Zoltán a kecskeméti kultúra mecénása KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. május 13., XXVI/20. Dr. Nagy Zoltán a kecskeméti kultúra mecénása Dr. Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója kapta idén A kecskeméti kultúra mecénása

Részletesebben

Városligeti Fasor Irodaház KIADÓ

Városligeti Fasor Irodaház KIADÓ Városligeti Fasor Irodaház KIADÓ 2011 Február Megközelíthetőség: M1-es metró Hősök tere megállótól 300 méter gyalogosan; 30-as BKV busz, 75 trolibusz, 70 trolibusz, 79 trolibusz KIADÓ IRODÁK KEDVEZMÉNYES

Részletesebben

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7.

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Mohács térségi 9. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. 2. oldal I I. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 18., XX/20. TERMÉKPALETTÁNKRA FELKERÜLTEK XBOX360 KONZOLOK, KIEGÉSZÍTŐK, JÁTÉKOK! XBOX360 320GB rendszer + Kinect Star Wars Limited Edition 127.990 Ft 10.500 Ft NOTEBOOK

Részletesebben

Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16.

Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. ár térségi Mohács-Szigetv 3. Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. Minőségi tűzifa ingyenes szállítással. 06-30/540-9310 Tűzifa eladó! Akác 2000 Ft/q, vegyes, kemény 1900 Ft/q. Érd.:

Részletesebben

Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában

Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában Kiadó Budapest XVIII. kerületben a Havanna utca kertváros közeli részén, a 11. emeleten található bútorozott panellakás hosszú távra (minimum 1 év),

Részletesebben

KECSKEMÉT. 2015. j ú n i u s 10., XXVI/24.

KECSKEMÉT. 2015. j ú n i u s 10., XXVI/24. KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2015. j ú n i u s 10., XXVI/24. 2 2015. június 10. Két kecskeméti helyszínen is önkénteskedtek a bankosok Közteret és iskolaudvart szépítettek meg a Budapest Bank munkatársai.

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2019. január 30. VIII. évfolyam 1. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

X. évfolyam, 11. szám június 3.

X. évfolyam, 11. szám június 3. X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 7., XXVII/14.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 7., XXVII/14. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 7., XXVII/14. 2 2016. április 7. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák Garázskapuk

Részletesebben

Tizenöt bemutató lesz a következő évadban a kecskeméti Katona József Színházban

Tizenöt bemutató lesz a következő évadban a kecskeméti Katona József Színházban KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. április 15., XXVI/16. Tizenöt bemutató lesz a következő évadban a kecskeméti Katona József Színházban Az öt nagyszínházi bemutató mellett öt darabot a kamaraszínházban, két

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi. kőművesbrigád. Alkoholmentes. vállal. Tel.: 06-30/904-4529

Siklós-Bóly térségi. kőművesbrigád. Alkoholmentes. vállal. Tel.: 06-30/904-4529 Siklós-Bóly térségi 35. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 35. szám, 2008. szeptember 24. Alkoholmentes kőművesbrigád burkoló- és kőművesmunkát vállal. Tel.: 06-30/904-4529 2. oldal II I. évfolyam,

Részletesebben

Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző)

Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző) Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző) Érvényes: 2012.01.16-2012.03.15 Azonosítók: XX002DCJ - 2807137 (1705) VI-TE Kft. 7140 Bátaszék ------------------ telep ---- Állásegyeztetés helye: Kirendeltségen:

Részletesebben

Átadták a 445-ös főút Kecskemétet észak felől elkerülő szakaszát

Átadták a 445-ös főút Kecskemétet észak felől elkerülő szakaszát KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 2., XXVI/36. Átadták a 445-ös főút Kecskemétet észak felől elkerülő szakaszát A kormány az elkövetkező években minden nagyvárost bekapcsol a gyorsforgalmi úthálózat

Részletesebben