BRT alapok. A bioinformatikai rendszerterápia alapismeretei. Lednyiczky Gábor

Átírás

1 BRT alapok A bioinformatikai rendszerterápia alapismeretei Lednyiczky Gábor

2 Tartalomjegyzék 1. Az emberi szervezet működését irányító folyamatok 2. A mitogenetikus sugárzás, a biofotonok 3. Külső és belső ritmizálók és a természetes szelektivitás 4. A víz szerepe a BRT-ben 5. A sejtkommunikációs zavar miatt fellépő élettani jelenségek 6. Egészség Betegség 7. A BRT a gyógyászatban 8. A biofizikai orvoslás helye a járó-, és fekvőbeteg ellátásban és a rehabilitációban 2012 Hippocampus-Brt Kft., Budapest. Minden jog fenntartva. A BRT jegyzet bármilyen formában történő sokszorosítása, másolása, fordítása beleértve az elektronikus másolást, tárolást, vagy továbbítást kizárólag a Hippocampus-Brt Kft. írásos engedélyével lehetséges

3 1. Az emberi szervezet működését irányító folyamatok Az idegrendszer jelentősége Az állatok és az ember magatartása, az egész élet összefügg idegrendszerük fejlettségével. Kezdetleges idegrendszer csak kezdetleges életmódot tesz lehetővé. Viszont az ember sokrétű, változatos testi, szellemi életét a legmagasabb fejlettségi fokon álló, tehát a legbonyolultabb idegrendszer ép működése tudja csak megalapozni. A szervezet - mint élő egység - csak akkor működhet zavartalanul, ha a legtávolabbi pontjai is jól kiépített összeköttetésben állnak egymással. Kicsiny szervezetekben - pl. az egysejtűekben - a legtávolabbi pontok is viszonylag olyan kis távolságra vannak egymástól, hogy a primitív sejtszervecskék között együttműködéshez szükséges hatóanyagokat idejében közvetítik a sejtszervecskék közti protoplazma áramlások. Minthogy a soksejtű szervezetekben a távolságok egyre nőnek, nemcsak a protoplazma áramlások sebessége nem kielégítő már, hanem a lényegesen gyorsabb vérkeringés sebessége is elégtelennek bizonyul az együttműködés biztosítására. Gondoljunk arra pl., hogy az ember lábfejét érő inger által keltett ingerületnek a tőle több mint másfél méterre levő kézig milyen hosszú utat kell megtennie. Ha az ingerület csupán a véráram útján terjedne, forró vízbe érő lábunk megégne, mielőtt az ingerület eljutna a védekező mozgást létrehozó gerincvelőig, hogy kezünk kinyissa a hidegvízcsapot, s lehűtse a túl meleg vizet. A szükséges mozgás a valóságban a másodperc törtrésze alatt bekövetkezik. Ez idegrendszerünk működése révén válik lehetségessé. Az idegsejtek nyúlványaikkal különösen gyorsan vezetik az ingerületet. Az idegrendszer idegsejtekből áll. Ezekből a sejtekből specializálódott a központi idegrendszer. Nyúlványai, mint idegek hálózzák be az egész szervezetet. Az idegek összességét perifériás, vagy környéki idegrendszernek nevezzük. Az idegek ingerületvezetésének a sebessége messze elmarad attól a sebességtől, amellyel a villamosvezetékek vagy telefonhuzalok az elektromosságot vezetik, ugyanakkor annyival meghaladja a vér áramlási sebességét, hogy az tökéletesen megfelel az életszükségletnek. Összehasonlításképpen azért említjük a vérkeringést, mert az idegi szervezés mellett a szervek működését az ún. vegyi szervezés is befolyásolja. Ez nem más, mint az egyes belső elválasztású mirigyek hormonjainak a véráram útján ható rendszere. A vegyi szervezés tartósabb hatású, de lassúbb, az idegi viszont rövidebb ideig tart ugyan, de sokkal gyorsabban fejlődik ki. A híradás, vagyis az ingerületvezetés tehát biztosított, de a szervek működését központi szervnek kell összerendeznie és irányítania. Ez a szerv - az agyvelő - feldolgozza a befutó híreket, és a körülményeknek megfelelően kialakítja a legmegfelelőbb választ. Ennek értelmében adja ki utasításait a szervezet legkülönbözőbb szerveinek. Amikor a szív vagy az emésztőszervek működéséről beszélünk, az ún. belső világban, a szervezeten belül lezajló eseményekről van szó. Ami körülöttünk zajlik, az mind a külvilágban játszódik le. Ez szűkebb értelemben a közvetlen környezetet, tágabb értelemben pedig az egész világegyetemet jelenti. A két világ határán a bőr és a nyálkahártya a válaszfal. A belső világunk részeiben történő eseményekről a szervek falában levő idegvégződések receptorok - adnak hírt. A külvilággal a bőrben elhelyezkedő érző idegvégződések és érzékszervek (szem, fül stb.) útján állunk kapcsolatban. Ezeket is receptoroknak nevezzük. Működésük révén tájékozódunk a bel-, és külvilág eseményeiről. A központi szerv a receptorok értesülései alapján készteti a szervezet működését megfelelő alkalmazkodásra. Így válik a belső szervek működése központi szabályozásuk, regulációjuk révén harmonikussá. Az ember azonban nemcsak szerveinek a harmonikus együttműködésével alkalmazkodik a kör-

4 nyezetéhez, hanem - legmagasabb szellemi működéseinek eredményeként - környezetét úgy változtatja meg, ahogyan az számára a legelőnyösebb. Az ember alkotva alkalmazkodik. A szervek egymás közti működését szabályozó ideghálózatot vegetatív, a külvilággal kapcsolatot létesítő ideghálózatot pedig szomatikus idegrendszernek nevezzük. Mindkettőt a központi idegrendszer irányítja. Az idegrendszer sajátos működései a következők: az ingerület vezetése, a szemek működésének összehangolása és a legfelső irányítás. Az idegrendszer építőeleme: a neuron. Az ingerületképzést (legtávolabbi értelemben a gondolkodást), valamint az ingerület gyors továbbítását, tehát az idegrendszer jellegzetes működését az idegsejtek végzik. A működésükhöz szükséges nagy energiaforgalmat, védelmüket és a vázrendszert, amelyben zavartalanul működni képesek, másik sejtrendszer szolgáltatja. Az ezt alkotó gliasejtek méreteikben lényegesen kisebbek, de számuk kétszer, háromszor nagyobb, mint az idegsejteké. Az idegszövet vizsgálatában igen nagy haladást jelentett, hogy a múlt században felfedezték a nehézfémsókkal - elsősorban ezüst-nitráttal -való impregnálást. Camillo GOLGI ozmiumos ezüstnitrátos eljárása az idegsejteket és a gliasejteket egyaránt fekete testű százlábúként tünteti fel. A sejtek alakja, nagysága, nyúlványaik lefutása alapján azonban könnyen el lehet különíteni az idegsejteket a gliasejtektől, noha az idegsejtek is sokféle formában és elrendeződésben fordulnak elő. A belső elválasztású mirigyek rendszere, hormonrendszer Testünk váladéktermelő szerveit mirigyeknek nevezzük. A mirigyek egyik csoportja kivezető csövön át valamilyen testüregbe juttatja váladékát (pl. a nyálmirigy a szájüregbe, a máj az epehólyagba). Ezek a külső elválasztású (exokrin) mirigyek. A másik mirigycsoportnak nincs kivezető csöve, váladékát - a hormonokat - közvetlenül a vérbe üríti, és a vér azt továbbszállítja a távolabbi szervekhez. Ezek a belső elválasztású (endokrin) mirigyek. Mindkét mirigyfajta fejlődéstanilag hámeredetű. Míg a külső elválasztású mirigy váladéka csak abban az üregben képes kifejteni hatását, ahová a kivezető csöve nyílik, a belső elválasztású szervek anyagai a vér útján távoli szervek működésére hatnak. Mivel a testműködések szabályozását az endokrin szervek az idegrendszerrel karöltve végzik, a vegyi és idegi szabályozásért felelős rendszert közös névvel neuro - endokrin rendszernek is nevezzük. E fogalom létjogosultsága még indokoltabb azóta, amióta ismeretes, hogy egyes idegsejtek ún. neurohormonokat állítanak elő, amelyek a vér útján távolabbi, rendszerint endokrin szervekhez jutnak, és ott fejtik ki hatásukat. Ha a szabályozás terén együtt is működnek, az endokrin rendszer és az idegrendszer külön - külön való leírása természetesen mind filo- és ontogenetikai, mind funkcionálisanatómiai, mind didaktikai szempontból feltétlenül indokolt. A primitív idegrendszerrel bíró gerinctelenekben, az életműködés irányításában még a vegyi szerveződésnek van nagyobb szerepe. A magasabb rendű szervezetben azonban a speciális működésű szervek kialakulása, a differenciálódás gyorsabb és pontosabb szerveződést igényel; ez vezetett az idegrendszer tökéletesedéséhez. Az idegrendszer mellett azonban a vegyi szerveződés is megőrizte jelentőségét. A tágabb és szorosabb értelemben vett kémiai szabályozás az idegrendszerrel párhuzamosan, de annak mindenkeppen alárendelve, nemcsak a szervek közötti együttműködést biztosítja, az anyagcsere folyamatokat szabályozza, szerepe van a fajfenntartásban, hanem részt vesz a szervezetnek a külvilághoz való alkalmazkodásában is. Az első adat a belső elválasztásról Berthold jénai fiziológus nevéhez fűződik (1845), aki azt észlelte, hogy a nemi mirigyeitől megfosztott kakasnak herét beültetve, a kasztráció következ-

5 tében megszűnt másodlagos nemi jellemvonások ismét visszatérnek. Ez az adat később feledésbe merült. Nagy érdeklődést keltettek a 72 éves tudósnak, Brown-Séquard-nak a párizsi Akadémián 1889-ben bemutatott önkísérletei, amelyek szerint bőre alá herekivonatot fecskendezve, testi és szellemi erejének felfrissülését tapasztalta- Későbbi vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy Brown-Séquard eredményeinél inkább pszichikus hatások szerepeltek, mert a herekivonat nem is tartalmazhatta a hatékony hormonokat. Ez azonban nem csökkenti a vizsgálat értékét, amellyel a kutatók figyelmét felhívta a belső elválasztás jelentőségére. Ez időtől számítjuk a belső elválasztású mirigyekkel foglalkozó tudomány kezdetét. A XX. század első éveiben a mirigyműködés az érdeklődés középpontjába került. Bayliss és Stabling a hasnyálmirigy elválasztás mechanizmusával foglalkozva felfedezték az első hormont, a szekretint, amely a patkóbélben savanyú gyomortartalom hatására termelődik, a vér útján jut el a hasnyálmirigyhez, és megindítja annak működését. Noha a szekretint ma már nem tartjuk hormonnak, mert nem specifikus sejtek termelik, mégis ezzel indult meg a hormonok felfedezésének sorozata. Azóta az endokrinológia az orvostudomány külön ágává fejlődött. A belső elválasztás bizonyítéka Az elmúlt évtizedekben több anyagot fedeztek fel és írtak le hormonként, amelyekről kiderült, hogy szervező hatású vegyi anyagok ugyan, de nem specifikus sejtek termékei. Szükségessé vált tehát a belső elválasztás kritériumának meghatározása. A belső elválasztást főként a következő tények bizonyítják. Az egyes endokrin mirigyek eltávolítása után a kísérleti állatokon jellegzetes, ún. kiesési tünetek alakulnak ki. A tünetek visszafejlődnek, ha ugyanolyan funkciójú mirigyet a szervezet bármely helyére visszaültetünk. Ez a működés természetesen nem tartós, tekintve, hogy a beültetett mirigynek nincs meg a kellő vér - és idegellátása, s így az hosszabb rövidebb idő alatt felszívódik. A belső elválasztási! szervek vizes vagy olajos kivonatának adagolásával a mirigyétől megfosztott állat hormonális egyensúlyban tartható, és az adagolás alatt az endokrin mirigy hiányára jellemző tünetek visszafejlődnek. A hormonok nagy része ma már mesterségesen is előállítható (szintetikus hormonkészítmények). A hormonok felosztása Az endokrin mirigyek termékei a hormonok (az elnevezés a görög - hormáó = serkentek, buzdítok - igéből származik). A hormonok speciális kémiai felépítésű anyagok, amelyek a vér útján jutnak el a rájuk specifikusan érzékeny sejtekhez, ill. szövetekhez, ahol igen alacsony koncentrációban már hatást fejtenek ki. Az érintett sejtek membránjain a megfelelő hormonokra specifikus érzékelők, hormon receptor helyek vannak. A hormonokat két csoportba oszthatjuk: A lokális vagy helyi hormonok termelődési helyük közvetlen szomszédságában fejtik ki hatásukat. Ilyen pl. a szerotonin, a gasztrointesztinális hormonok, a gasztrin, a szekretin, és a pankreozimin. Újabban - a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején - olyan endokrin sejtcsoportokat fedeztek fel, amelyek közös sajátossága, hogy 1. kis molekulasúlyú polipeptid hormonokat termelnek; 2. olyan enzimrendszerrel rendelkeznek, amelynek révén előanyagaikból biogén aminokat képesek előállítani;

6 3. plazmájukban biogén amino-kat tárolnak. Az ilyen tulajdonságú sejteket APUD sejteknek nevezték el. A - amin, P = prekurzor (előanyag), U= uptake (felvétel), D = dekarboxiláció. Felteszik, hogy e sejtek összessége egy egységes perifériás neuro endokrin rendszert képez, amely a központi idegrendszer monoaminerg rendszerének perifériás karjaként is tekinthető. E rendszerekhez tartoznak többek között a gyomorbéltraktusban a gasztrint, intrinzik faktort, a pancreasban a glukagont, a pajzsmirigyben a kalcitonint termelő sejtek, továbbá a szerotonin tartalmú hízósejtek stb. Az általános hormonok a vér útján távoli szervek működését szabályozzák. Egyesek közülük a test minden sejtjére hatnak, pl. a növekedési hormon vagy a pajzsmirigy hormonja, míg mások - noha a keringés-révén mindenhová eljutnak - csak a megfelelő szervek munkáját irányítják, pl. az agyfüggeléknek a nemi szervekre ható hormonjai. Jelenleg csak ezekkel az ún. általános, az egész keringésbe eljutó hormonokat termelő endokrin szervekkel foglalkozunk. Ezek a szervek a következők 1. agyfüggelék vagy agyalapi mirigy (hipofízis) 2. pajzsmirigy 3. mellékpajzsmirigy 4. mellékvese 5. a nemi mirigyek: here és petefészek 6. csecsemőmirigy 7. tobozmirigy 8. a hasnyálmirigy szigetszervei A hormonokról általában Kémiailag a hormonok három csoportba oszthatók: 1. Szteroid hormonok (pl. a mellékvesekéreg hormonjai, a nemi hormonok) 2. Peptid hormonok (polipeptidektől a fehérjékig mindenféle hormon: inzulin, vazopresszin stb.) 3. Aminosav származékok (pl. adrenalin) A hormonszekréció szabályozása A szervek működéséhez szükséges specifikus hormonszintet egy rendkívül pontosan működő szabályozó (regulációs) rendszer biztosítja, amely lényegében önszabályozó, ún. feed-back jellegű mechanizmus. Az esetek zömében ez negatív feed-back, ami azt jelenti, hogy a hormonszint emelkedése a vérben, ill. a célszervben csökkenti, vagy leállítja a hormon további szekrécióját. Fordított esetben a hormonszint csökkenése fokozott hormonszekréciót vált ki a megfelelő endokrin mirigyben. A negatív feed-back mechanizmus vagy a vér-, vagy az idegrendszer közvetítésével valósul meg. Előbbi esetben a hormon okozta vérösszetétel változás (pl. a Ca-szint emelkedése a vérben mellékpajzsmirigy hormon hatására) csökkenti a mellékpajzsmirigy hormon további elválasztását. Ugyanakkor a vér Ca -szint csökkenése serkentőleg hat a mirigyelválasztásra. A másik esetben a válaszreakciót az idegrendszer adja. A mellékvese velőállomány esetében az ingerek a szimpatikus idegrostok útján jutnak el a mirigyhez, és késztetik azt hormontermelésre. Újabban megismert szabályozó mechanizmus, hogy az idegrendszerben válaszként felszabaduló neuro hormonok a vér útján jutnak el pl. a hipofízishez, és váltják ki a megfelelő endokrin szervre ható hormon elválasztását (trophormonok), ami azután az endokrin,,célszervek -ben okoz hormonürítést. E célhormonok" negatív feed-back hatása a vér út-

7 ján ismét érvényesül a hypothalamusban, gátolja a neurohormon-, ül. a trophormonképződést, és ezzel a célhormon további szekrécióját. Vegyi, biokémiai szervezés A vegyi szervezés fogalomköre a hormonokénál sokkal kiterjedtebb. Számos olyan - a szervezet által termelt - anyag is beletartozik, amely a véráram útján a legkülönbözőbb szervek működését befolyásolja. Pl. a sejtanyagcsere végtermékeként keletkező széndioxid döntő szerepet játszik a légzés és a vérkeringés szabályozásában. A bizonyos idegvégződésekben felszabaduló acetilkolin a mozgató idegsejtek működését befolyásolja. A hisztamin keletkezési helyén tágítja a vérereket. Ezeket az anyagokat, jóllehet a kémiai szabályozás szolgálatában állnak, nem soroljuk a hormonokhoz. A hormonokra az előbbiektől eltérően az jellemző, hogy nem mindenütt a szervezetben, hanem csakis a megfelelő endokrin szervekben keletkeznek. Elektromágnese szervezés, EM folyamatok Az életfolyamatok közvetlen szervezésének kérdésével foglalkozó kutatók megállapították, hogy ezeket közvetlenül nem szabályozhatja az ideg-, és hormonrendszer, valamint a biokémiai folyamatok, hiszen a mérések azt mutatták, hogy a szervezet egyetlen sejtjében 1 másodperc alatt közel egymillió kémiai reakció játszódik le. Ez pedig sok nagyságrenddel haladja meg az előzőek működési sebességét, illetve az embrionális fejlődésben csak egy későbbi fázisban jönnek létre, tehát sejtszinten nem befolyásolhatták előzőleg a genetikai folyamatokat. A feltételezés szerint kell, hogy legyen valamilyen közvetlen irányítás, amely a kémiai folyamatok vezérlését is megoldják ezek az elektromágneses (EM) sugárzások. A későbbiekben látható, hogy milyen módon fedezték fel ezeknek a folyamatoknak a létét. 2. A mitogenetikus sugárzás, a biofotonok Az utóbbi évszázadban a természettudomány különböző területein végzett kutatások igen sok jelentős felismeréshez vezettek. Az egész egy-egy apró részletére derítettek fényt, azonban az egész rendszerben betöltött helyük pontosítatlan maradt, Olyan mélységeket értek el, ahonnan csak az egész rendszer működésének figyelembevételével lehet tovább lépni. Mára egyre nagyobb az igény, hogy vizsgálatunk tárgyát, az embert és bármely élőlényt a maga egységében, holisztikusan láthassuk, érzékelhessük. Elengedhetetlenül szükséges a tudományágak eredményeinek egységes rendszerbe foglalása, a köztük levő szakadékok áthidalása. Ennek birtokában könnyebben megértjük miként sikerül adaptálódni (alkalmazkodni) egyik szervezetnek, de miért betegedett meg a másik, milyen faktorok milyen módon befolyásolják a szervezetet, mikor indulnak el azok a változások, melyeket csak esetleg néhány évtized múlva érzékelünk tünetként? Hogyan tudnánk ezeket sokkal előbb felismerni és korrigálni? A sejtek eredeti funkcióját visszaállítani, az adott pillanatban a megfelelő (személyre szabott) terápiás impulzust megadni minden gyógyászattal foglalkozó ember vágya és célja. A megvalósításhoz segít hozzá mindenkit az orvosi gépeknek azon családja, amely a szervezet működését szabályozó elektromágneses (EM) tevékenység közvetlen mérhetőségét és befolyásolását biztosítja. Bebizonyosodott, hogy nem létezik monokauzális betegség, nem érdemes monoterápiás megoldásokat sem alkalmazni. A szervezetet egyszerre informatikai, biokémiai, asszimilációs,

8 eliminációs szinten és több, egymással folyamatos kölcsönhatásban álló működési egységében érdemes támogatni megbomlott egyensúlyának visszaállítása érdekében. Sok eddig ismeretlen eredetű vagy eredménytelenül kezelt elváltozás megértésében és ellátásában történt jelentős előrelépés a biofizikai szemlélet alkalmazásával (pl. allergia, krónikus gyulladásos bélbetegségek, dependenciák, szubakut intoxikációk, gócok azonosítása és definitív ellátása). A megelőzés területén is komoly haladás történt. A lehetőséget az in vivo végzett rezonanciás mérések biztosították, melyek egészen korai felismerést teszik lehetővé, valamint a struktúra- és funkció-specifikus stimulációk segítségével megelőzik/lelassítják a szöveti degeneráció kialakulását. A modern fizika felfedezéseivel jelentős segítséget nyújtott az elkülönült tudományágak közti szakadékok áthidalásához, egy egységes (természetes) tudomány megteremtéséhez. A mitogenetikus sugárzás Alexander Gurvics orosz kutató már 1923-ban megfigyelte, hogy ha két hagymát egymástól elkülönítve, de egymáshoz közel helyez el úgy, hogy az egyik gyökérrésze a másik hagyma oldalához közel kerül, akkor az utóbbi sejtjeiben az egyébként szokásos nyugalmi helyzet megbomlik. A hagyma oldalsó részén levő sejtek mitotikus aktivitása megnő. Az itt levő sejtek jellegükben olyanná válnak, mint a gyökércsúcson levők, azaz egy felfokozott sejtosztódási folyamat indult el. Megfigyeléseit pontosította a hagymák közé helyezett optikai rács segítségével is. (Optikai rácsokat az anyag hullámtermészetének vizsgálatához használnak) Azt találta, hogy az információhordozó hullám természetű. A gyökércsúcsból tovaterjedő információt mitogenetikus sugárzásnak nevezték el. A biofotonok A sejtosztódást stimuláló sugárzás felismerése újszerű gondolatokat indított sokakban. Többek között Popp és mtsai bizonyították, hogy az élő szervezet sejtjei képesek a fény (biofotonok) felvételére, raktározására és kisugárzására; ez a fény biológiai folyamatokat irányít; ha a vezérlő mechanizmus meghibásodik, a szervezet megbetegszik. A betegség okait kutatva arra következtettek, hogy a sejtek működése fényháztartásukkal közvetlenül összefügg. Hol tárolódnak a biofotonok? Mérésekből kitűnt, hogy a sejtekben levő DNS a spirálmolekulája üregeiben tárolja a fotonokat, ezek kibocsátásával a sejtplazmát illetve, a környező sejteket utasításokkal látja el. A tárolt fotonok száma, ebből következően a kibocsátott fény minősége (intenzitása, rendezettsége - koherenciája, pulzálása) alapvetően meghatározza a sejtek működését (anyagcserét, szaporodást, önregulációt) Egy tumor keletkezésekor a DNS biofotonokat tároló és kisugárzóképességében bekövetkezett változások játsszák a fő szerepet. A sejtben létrejött EM változás hatására a rendezettség megbomlik, és az összes sejtfunkció - ideértve az immunfeladatokat és a szervezet reparációs képességét is - gátolttá válik. A DNS-t folyamatosan érő károsító hatások (UV - sugarak, ionizáló sugarak és kémiai behatások, stb.) roncsolják a genetikai állományt. (Pl. a spirállánc egyes szemei kiszakadhatnak és nem odatartozó részek kerülnek a helyükre.) Szervezetünk normális esetben természetesen képes ezeket a sérüléseket adekvátan kijavítani. A Bioinformatikai Rendszerinformációs Terápia (BRT) történeti áttekintése A kutatásokat az 1940-es évektől szisztematikusan végzik a nyugati civilizáció vezető nagyhatalmai. Az első áttörés az 1960-as évek végén történt (az Egyesült Államok hadi iparának/űrkutatásának megbízásából): bebizonyosodott, hogy élet természetes elektromágneses közeg nélkül nem lehetséges.

9 Az 1970-es évek elejétől már alkalmazzák a BRT elven működő csontállományállagot védő elektroterápiát (szükséges volt a súlytalanság állapotában a csontszövet anyagcseréjének megfelelő irányításához) től közvetlenül is mérhetővé váltak a DNS és a membránok által kibocsátott elektromágneses jelek, a biofotonok. Főleg a német anyanyelvű európai országokban és Japánban széles felhasználói táborra találtak a rezonanciás kölcsönhatásokra támaszkodó elektrodiagnosztikai és terápiás eljárások. Az 1970-es évek végétől folyamatosan láttak napvilágot olyan publikációk, melyek a sejtmembránok elektromágneses szelektivitásával kapcsolatosak; 1979-től a biológiai ablak fogalma került bevezetésre. Salfordi Egyetem (Anglia): az allergiás folyamatoknál minden alkalommal elektromágneses engramok (az emlékezetbe bevésődött tapasztalat, az átélt események nyoma a nagyagykéregben) is részt vesznek a hibás reakciók létrejöttében; publikációikban az újfajta, rezonanciás kölcsönhatásokon alapuló diagnosztikai és terápiás módszerek hatásmechanizmusát is megtalálhatjuk (1987-től). Több egyetem a sejtközötti állománnyal és az alapregulációs rendszerrel kapcsolatos kutatásai bizonyítják, hogy a szervezet adaptációs képességét elsődlegesen meghatározó gyenge intenzitású elektromágneses és mechanikus hullámok megegyeznek a biofoton névvel jelölt fotonokkal. Mindeközben került sor az akupunktúrás pontok és meridiánok szövettani azonosítására, valamint annak a vaszkuláris-intersticiális áramkör-rendszernek a leírására, amely folyamatosan modulálja a helyi biokémiai folyamatokat. (A holisztikus megközelítés az egyedül természettudományosan megalapozott szemlélet a biológiában és az orvostudományban.) Szinkronizációs jelenségek biztosítják a szervezet működőképességét, mind a belső, mind a környezettel való kapcsolattartásban. A biológiai információn alapuló kezelések ezeket a szinkronizációs folyamatokat igyekeznek interferencia által harmonizálni. In vitro immunológiai mérések is tanúsítják, hogy az ilyen kezelések eredményeképpen a sejtmembránban strukturális flexibilitása javul, mely működésében hatékonyságnövekedést is jelent. A sugárbetegség kezelése mellett preventív sugárbiológiai felhasználhatóságról is tanúskodnak a kutatási eredmények. A biológiai információs rendszeren alapuló kezelések onkológiai alkalmazhatósága igen széles körű. (A DNS működését normalizálja, nagyobb szöveti-szervi egységek élettani folyamatait, általános életképességét javítja.) Jelentősen csökken a primer tumorok növekedése, a metasztázisok kialakulása, enyhíthetők a citosztatikus kezelések mellékhatásai, és még terminális fázisban is jelentősen csökkenthetők a tipikus tumoros fájdalmak, amely tényezők számottevő életminőség-javuláshoz vezetnek. Komplex allergológiai protokollok kerültek kidolgozásra, melyek segítségével mind diagnosztikában, mind terápiában jelentős továbblépés történt a korábbi eljárásokhoz képest. A BRT szintén új korszakot nyitott a krónikus gyulladásos betegségek gyógyításában (Morbus Crohn, krónikus lábszárfekélynél, ízületi gyulladások, stb.), a biofizikai orvoslással történő komplex ellátás nagyon kedvező prognózissal szolgál. Amint látjuk, a 40-es évektől kezdtek felgyorsulni az események. Az anyag hullámtermészetének, illetve a biofotonok felismerése, mint mindenhol létező és a folyamatokat meghatározó általános jelenség, segítséget nyújtott abban, hogy az eddig megválaszolatlan és felfoghatatlan kérdéseinkre magyarázatot kapjunk. Körülbelül 7000 biokémiai reakció sejtenként, sejtjeink elhalása és újratermelése másodpercenként A tudományban

10 végre olyan területre értek, amely egységes rendszerként szövi át az egész élővilágot, ahol az életet alapszinten meghatározó folyamatok zajlanak, és ez minden sejtben hasonlóképpen szabályozódik, illetve, ami a specifikus, egyéni működéseket is magyarázza, lehetővé teszi az egyediség megértését, és helyreállítását. Elektromágneses hullámok biztosítják a szervezet különböző ritmusait Popp (1983) és Wan Ho (1991) kutatásai - amelyben az élő szervezetek (köztük az ember) fénykibocsátásával és az embrió EM tevékenységével foglalkoztak bizonyítják, hogy a sejtben először EM aktivitás - változás figyelhető meg. A lezajlott elektrodinamikus események és a fotonkibocsátás eredményeként indul el a sejt osztódása, ill. a sejt speciális működése. Wever (1967) és Ludwig (1988) munkáiból ismeretes, hogy a szervezet fontos önszabályozási folyamatokat nagyon alacsony frekvenciájú mágneses mezők hatására végez. Bolygónk felszíne és az ionoszféra között keletkeznek az életünkhöz szükséges alapfrekvenciát adó 7,83 Hz-es Schumann-hullámok. Ez az alaphullám rezonál agyunk egyik fontos területével, a hippocampus frekvenciájával, és ahogy az O Keefe és Nadel (1978) munkájából kitűnik, ez az egyetlen frekvencia, amelyik az összes emlőssel összehangol minket. Wever bunkerkísérletei, illetve a NASA állatokkal végzett mágneses kísérletek egyértelműen bizonyították, hogy szervezetünk megszokott működéséhez meghatározott, egyébként igen gyenge, EM - mezőkre feltétlenül szükség van. Olyan állatkísérletekről volt szó ugyanis, ahol EM - en tökéletesen leárnyékolt ketrecekben az állatok a legjobb ellátás ellenére is rövid időn belül elpusztultak. Közismert, hogy az űrhajókba oszcillátorok, köztük az egyik legfontosabb, a Schumannhullámgenerátor segítségével pótolják a hiányzó földi rezgéseket az asztronauták egészségének megőrzése érdekében. Az orosz kozmonauták kezdeti panaszai ezeknek a környezeti hatásoknak a hiányára vezethetőek vissza. Ezen a téren a NASA előbb járt a kutatásban. Jól tudjuk, hogy az ionoszférán kívül más EM - tér uralkodik, a mi testünk, pedig a földi információs közeg szerves része. Adey (1986) és munkatársa, Lawrence (Adey és Lawrence, 1988) munkáiból tudjuk, hogy a sejtek EM - kommunikációjába történő bekapcsolódáshoz csak meghatározott intenzitású jelek alkalmasak. Az úgynevezett Adey-ablak, vagy biológiai ablak kimutatása után érvényét vesztette az, az állítás, miszerint ha erős hatás vagy inger nem váltott ki reakciót, gyengébb nem is válthat ki. Mindebből két következtetést vonhatunk le: szervezetünk működése nagyban függ EM - környezetétől; ezek a behatások sokszor éppen gyenge intenzitásukkal képesek a szervezet önszabályozására befolyást gyakorolni. Ha még emellett újra emlékezetünkbe idézzük, hogy a szervezet működése a sejt és a sejt közötti állomány elektromos paramétereinek függvénye, akkor a biofizikai szemléletmód vonzereje még inkább nőni fog. Fontos mérföldkő volt az a vizsgálat is, melyben Smith és társai olyan betegek allergia vizsgálatát végezték el, akiknél elektromos készülékek, nagyfeszültségű vezetékek váltottak ki súlyos allergiás reakciókat. A mérések során bebizonyosodott, hogy a külső EM ingerek változásokat hozhatnak létre a szervezet homeosztázisában, beleértve annak EM paramétereit, amelyek viszont a sejt működése szempontjából alapvetően meghatározóak. Habár a kísérlet során csak EM - stimulálás történt, a vizsgált személyek rendre olyan allergiás reakciókról számoltak be, amelyeket eddig kémiai allergénekkel idéztek elő. Ilyenek voltak a parfümreakció, a tej-reakció, a hús-reakció, a műszálas anyag keltette szimptómák, mintha vihar közeledne stb. A betegeknél megfigyelhető volt, hogy bizonyos rezgések a tüneteket előhívták, mások viszont a szimptómák azonnali eltüntetésére voltak képesek, illetve a zavaró frekvenciák jelenlétekor is tünetmentessé tették a beteget. Ezek után mennyire meglepő az emberek

11 frontérzékenysége, a különböző minőségű földsugárzások szervezetünkre gyakorolt áthangoló hatása, építményeink, mesterséges környezetünk ránk gyakorolt hatása, életmódunk (mozgás, táplálkozás) meghatározó befolyása, a naptevékenység járványok terjedését befolyásoló hatása, az érzelmi, gondolati tényezőink szervülése, a szimpátia és antipátia kialakulása néhány másodperc alatt. Minden hatással van ránk, ami körülvesz minket. És mi igyekszünk megtartani integritásunkat ebben a nagy kavalkádban. Azaz előszűrjük az információkat, felvesszük a megfelelőket, - interferálunk, amelynek eredményeképpen megváltozik az EM, a biofoton kibocsátás, stb. következményes működésváltozás, azaz adaptáció következik be! Egy német orvos, Morell (1987) a 70-es évek közepén megszerkesztette az első az anyag hullámtermészetén alapuló kezelőgépet. Az alapötletet abból a jól ismert tényből merítette, hogy az élet EM sugárzás hiányában nem lehetséges. Ha az anyag hullám természetű, akkor lehetséges a patológiás rezgések kioltása. A betegség biofizikailag ugyanis a szervezetben tartósan jelen levő patológiás rezgésként értékelhető, mely funkcionális zavarokat és szervi elváltozásokat okoz az interferencia függvényében. Ha ez a feltevés igaz, akkor a megfelelő "ellenrezgéssel" kioltván a zavart okozó hullámot, vissza lehet állítani a természetes környezetet a szervezet működéséhez (Popp; 1990). Itt négy tényezőre kell ügyelni: a hullám hoszszára (frekvencia), térbeli alakjára (információtartalom), amplitúdójára (biológiai ablak) és a besugárzás fázisára (fáziskésés esetén kizárt, hogy célhoz érjünk). Morell tulajdonképpen a patológiás hullám tökéletes tükörképét adta kezelésként, ezzel megteremtve a szervezet számára a lehetőséget természetes funkcióinak ellátásához. Arra a következtetésre jutott, hogy "a gyógyulás a szervezet aktív teljesítménye", mi csak a körülményeket tudjuk megváltoztatni, amelyek között testünknek működnie kell. EAV (= Elektroakupunktur nach Voll) A műszeres diagnosztikai módszerek közül elsőként a legelterjedtebbet, a német kutató, dr. Reinhold Voll német orvos és elektrofiziológiai kutató nevéhez fűződő elektromos tesztelést említjük meg. Az elnevezés időközben többször is megváltozott (dr. Voll-féle elektroakupunktúra, Voll-féle gyógyszertesztelés, Voll-féle szervtesztelés), de a rövidítés megmaradt, és a nagy szakmai társaságok is így jelölik a módszert. A múltban szintén a tesztelésre használt készülék, vagy a készüléket gyártó cég nevével szokták emlegetni a módszert (Vegateszt, Innomed, Pitterling, stb.), de itt mindig a dr. Voll és munkatársai által kidolgozott elektromos vezetőképesség méréséről van szó. Reinhold Voll ( ) első foglalkozása alapján építész volt, majd saját betegsége miatt elvégezte az orvosi egyetemet, és előbb anatómusként, majd általános orvosként dolgozott. Élete utolsó évtizedeit az akupunktúra elektrofiziológiai kutatásával, illetve a róla elnevezett elektroakupunktúrás diagnosztikai és terápiás módszer kifejlesztésével töltötte. Publikációi már az 1950-es évektől megjelentek ezen a területen, és az 1970-es évek közepére kristályosodott ki az EAV-diagnosztika - a terápia területén, pedig azóta is folytonos a bővülés. Az EAV lényege Az EAV tesztelésnél a szervezet kisfeszültségű (általában U 3V) egyenáramú terhelésre adott reakcióját vizsgáljuk, amely mérésnél topológiailag meghatározott alacsony bőrellenállású pontok (elektromosan aktív pontok = EAP) és a referenciaelektród közötti vezetőképességet mérik. Ha az adott EAP (és az általa reprezentált élettani egység) működése normális értéket mutat, ami legtöbbször 95k-nak illetve e körüli értéknek felel meg, akkor a műszerben (a normalizálás után) az 50-es értéket kapjuk eredményként. Ha valamilyen akut folyamat következtében az adott EAP ellenállása lecsökken, úgy a vezetőképessége megnő, és akkor a

12 normaértéknél magasabb értéket kapunk. Ha viszont egy krónikus zavarzóna, tehát az információs kapcsolatában károsodott terület kerül tesztelésre, akkor ott a bőrellenállás növekedése következtében a vezetőképesség szignifikáns csökkenését tapasztaljuk. A mért értékek igen tág határok között mozoghatnak ( 1k-1M), ezért a mérőműszeren normalizált értékek vannak feltüntetve. Ez a módszer is igazolja, hogy csak a holisztikus szemléletű diagnoszta képes a kor elvárásainak megfelelni. A természettudomány mára technikailag elérte azt a fejlettségi fokot, hogy szintetizálja és vizuálisan is megjelenítse egyes szakágainak a részeredményeit - aminek a következménye az Egész tiszteletének rehabilitációja lett - szemben a hosszú évtizedekig tartó, redukcionistának nevezhető korszakkal, amikor a részek vizsgálata az egész biológiai (és kozmikus) rendszer nem kellő mértékű figyelembevételével történt. A bioelektromos kutatások, mint a fizikai vizsgálati módszerek megjelenése a biológiában és az élettanban általában, nagy változásokat eredményeztek/ eredményeznek szemléletünkben: - a biológiai rendszerek önszerveződése és adaptációs tevékenységei nem lineáris természetűek - az élettani folyamatoknál tapasztalt kölcsönhatások a biológiai információkezelés feltérképezésén keresztül válnak értelmezhetővé - a szervezet csak életterébe ágyazva, és környezetével folytatott kölcsönhatásainak dinamikáját figyelembe véve vizsgálható korrekt módon - a biológiai információkezelés elsődlegesen elektromágnesesen (EM) történik, és csak ennek függvényében kerülnek lefolyásra a biokémiai reakciók A szervezet bioinformatikai folyamatainak mérésében az 1950-es évek jelentették az áttörést. Dr. Reinhold Voll is ebben az időszakban kezdte Nyugat-Németországban ilyen irányú munkásságát, és fejlesztette ki azt a diagnosztikai eljárást, amely a szerveknek rendszerben történő szemléletével az oki kezelés legmodernebb támaszává vált. Dr. Reinhold Voll a szervezetnek a dezintegrálódó egységét kívánja azonosítani a funkcionális állapotot feltérképező bioelektromos méréssel. Ilyen módon azonosítani tudta azokat a szervezeten belüli zavarforrásokat, amelyek a bioinformatikai rendszer blokkolásával funkcionális és szervi/szöveti dekompenzációhoz vezettek. Egy ilyen szemlélet magában foglalja a szervezet különböző szabályozó rendszereinek dinamikus vizsgálatát, amely igen nagy előrelépést jelentett az addig általában követett statikus morfológiai szemlélethez képest. Az elektrofizikai mérések olyan bőrterületen bizonyultak a legreprezentatívabbnak, amelyek morfológiai és bioelektromos tulajdonságaik miatt a környezetüknél lényegesen alacsonyabb elektromos ellenállást mutattak. Ezek a területek részben egybeesnek a klasszikus távol-keleti irodalomból ismert akupunktúra pontokkal, részben olyan kapunak bizonyultak, amelyek a szervezet biokibernetikai egységei és a külvilág közötti közvetlen információcserét bonyolítják. (Ezért ez a kettős tulajdonságuk: egyfelől a reprezentált biológiai egység állapotának tükrözése, másrészt a diagnosztikai felhasználhatóság mellett, a reprezentált egység terápiájára is hatékonyan alkalmazhatóak. Már a kínaiak 5000 éves múltra visszatekintő stimulációs módszerei is azon a felismerésen alapultak, hogy az ilyen területek és a szervezet bizonyos regulációs alrendszerei között közvetlen energetikai és informatikai összeköttetés van.) Az elektro-akupunktúrában és a funkcionális bioelektromos szervtesztelésben terminus technikusként az elektromosan különleges, vagy aktív pont (EAP) elnevezés használatos ugyan, de ez filológiailag nem teljesen korrekt, mert a pont elnevezés térbeli kiterjedés nélküli meghatározást sugall, és itt általában 2-3 mm átmérőjű területekről van szó. A bőr elektromos vezetőképesség szerinti szisztematikus feltérképezése az akupunktúra pontok vizsgálatánál kezdődött, és folytatódott a testtájak között meglévő egyenáramú mezők

13 feltérképezésével, majd a sebgyógyuláskor jelentkező polarizációs jelenségek tanulmányozása következett. A kutatásban mára már a szervezet EM terének komplex vizsgálata van napirenden, - és olyan kis energiamennyiségek is detektálhatóak, mint 1-10 foton/sec/cm 2. A tesztelés végrehajtása Maga a mérés úgy történik, hogy a pontelektródot egyenletes mozdulattal a mérendő referenciaterület (EAP) közepére helyezzük. A mozdulatnak a pontra merőlegesnek és határozottnak kell lennie, de ugyanakkor elég finomnak ahhoz, hogy érezzük a plateau-t. A plateau az, az íve a mérésnek, ahol a nyomás folyamatos növelése ellenére állandó méréseredményt kapunk: ezt az értéket értjük a EAV teszteredménye alatt. További fontos diagnosztikai támpontot ad az úgynevezett mutatóesés, amely a reprezentált terület funkcionális stabilitását mutatja. Ha a plateau érték a mérőfej nyomásának fokozatos kismértékű növelése ellenére labilis, azaz az első mért maximálérték fokozatosan csökken, akkor ez a mutatóesés dinamikájától függően, az adott területet érintő patológiai folyamat súlyosságáról ad tájékoztatást. Ez a mérési paraméter nagyon jelentős az EAV-ban, mert a regulációs készség általános jellemzése mellett arra is választ ad, hogy a páciens adott élettani egysége várhatóan kezelhető-e szelíd gyógymódokkal vagy sem. Ha megvizsgáljuk, hogy mitől függ ez az érték, akkor a következő változókat sorolhatjuk fel (a reprezentált terület állapotán túl): az alkalmazott nyomás mértéke, az alkalmazott nyomás iránya és helye, a bőr nedvessége, a páciens általános hidratációs állapota, környezeti zavaró tényezők (pl. elektroszmog). Ebből a felsorolásból is látszik, hogy az EAV megfelelő rutin nélkül nem egyszerűen végrehajtható állapot felmérési módszer. Gyógyszertesztelés Valójában az elektromosan aktív pontok tesztelése azáltal nyert egy újabb dimenziót, hogy egy rezonanciateszt alapján az is eldönthető, milyen ágens okozta/okozza a patológiás értéket. Amennyiben a szervezet adaptációs folyamatait energetikailag leíró biokibernetika megközelítését választjuk, akkor patológiás állapotnak az adott biokibernetikai egység dekompenzálását tekinthetjük. Új normálérték kialakulása, - legtöbbször életkorbeli fázisváltáskor következik be (gondoljunk pl. a pubertáskorban vagy a klimaxkor bekövetkező hormonális változásokra), de kiválthatják az életkörülményekben bekövetkező radikális változások is (pl. ha valaki magaslatra költözik, akkor megváltozik a vérben található vörös vérsejtek számának normálértéke). Megfigyelhető, hogy az ideális értékre vonatkozó fázisváltás ugyanúgy dekompenzációval kezdődik, mint a betegség folyamata - mindez igazolja a szubjektíven érzékelhető hasonló tüneteket. A lineáris ok-okozati típusú megközelítés helyett a hálózatos felépítésű, többdimenzionális irányítókörök vizsgálata kerül előtérbe, ahol a visszahatáson (feedback) alapuló kölcsönös szabályozás tárul elénk. Ezen a módon láthatóvá válik, hogy ami az egyik szabályzókörben mint ok tárul elénk, az egyidejűleg mint okozat szerepel egy másik folyamatban, és vice versa. A kapcsolt rendszerekben nézőpont kérdése, hogy mi számít oknak ill. okozatnak. A visszacsatolás periodikus működése mindenképpen visszahat az okként tekintett tényezőre, és ott okozatként tekinthető változásokat hoz létre. Kapcsolt rendszerekről van szó tehát, amelyekben a szinkronicitások (egyidejű történések) nem ritkaságok.

14 Amennyiben tehát a tesztelt ponttal reflex-kapcsolatban lévő bioenergetikai (rezgő-) szabályozókörrel elektromágneses spektrumával rezonanciális konformitásban lévő anyag kerül kapcsolatba, akkor ott hirtelen változás regisztrálható. Az elektromos értékek változása kvázi azonnali, de ha megjelenített, dinamikája is informatív. Az ilyen típusú mérésekhez a homeopátiában is használatos módon, főleg potenciálással elkészített anyagokat használnak. Szarkódák, nozódák, izódák és allerzódák segítségével pontosíthatók a stresszorok rendszer - dezintegráló faktorok - és az anatómiai egységek, amelyek leginkább érintettek a patológiás (vagy ebből a nézőpontból: dekompenzációs) folyamatban. A külvilágnak olyan speciális jelei, mint amilyenek a gyógyszerek által kibocsátott EM mezők, szintén rezonancián keresztül képesek a szervezet biokibernetikai szabályozóköreit befolyásolni: valójában biofikai szempontból minden olyan jel, amely egy dekompenzált szabályzókört kompenzál, vagyis a valós értéket a kompenzációs határértéken belülre rendez, az gyógyszernek minősül. Ezt a kölcsönhatást vette alapul Voll, amikor gyógyszertesztelésnek, majd később funkcionális szervtesztelésnek nevezett módszerét kifejlesztette. A méréshez felhasznált anyagok nem csak az allopátiás és a fitoterápiás szerek köréből kerültek ki, hanem a hormézis tanának alapján - és más kutatócsoportok szövettani alapokra helyezett teszteléseinek eredményeit integrálva - minden, a szervezetben előforduló alkotóelemre is kiterjedtek. Mi a Biológiai rendszerinformációs Terápia (BRT)? A BRT - terápia az a visszacsatoláson (biofeedback) alapuló gyógyító eljárás, melyben a szervezetnek vagy valamelyik alkotóelemének saját elektromágneses jelei kerülnek terápiás felhasználásra. Rezonancia alatt általában azt a jelenséget értjük, amikor két rendszer, a mindkettőben meglévő közös tulajdonságok miatt kapcsolódik. Maga a szó a latin resonare = visszacsengeni kifejezésre vezethető vissza, tehát eredetileg egy akusztikai jelenségről volt szó, amely fogalmat aztán rezonancián alapuló analógiákon keresztül elektromágneses, emocionális, informatikai és morfogenetikai jelenségekre is kiterjesztettek. A rezonancián alapuló jelenségek előfeltétele egy, a hasonló rendszerek között közvetítő médium, így hanghullámok esetében általában a levegő, elektromágneses (EM) hullámoknál pedig az EM mező. (Az elektronikában rezonancia alatt egy rezgőkörnek a gerjesztését okozó adóval való csatolt rezgését értjük, ez akkor lép fel, ha a két kör saját frekvenciája megegyezik. A hírközlésben nap mint nap használjuk ezt a jelenséget, hiszen rezonanciát keresve hangoljuk rádiónkat vagy televíziónkat a kívánt adóra.) Rezonancia nélkül nincs információközlés, nincs érzékelés, nincs adaptáció és így nincs élet sem. Az emberi szervezetben ugyanúgy érvényesek az informatika törvényei. Amire nincs antennánk, arra úgymond nem vagyunk vevők amely frekvencia- vagy amplitúdótartományra strukturálisan nem hangolódunk rá, az az adott szerv számára nem érzékelhető. Érzékszerveink a külvilág jeleit, csak egy hullámhosszban és jelerősségben jól meghatározható (diszkrét) tartományban dolgozzák fel és minden, ami a diszkrét tartományokon kívül reked, az a rezonancia hiánya miatt nem kerül feldolgozásra. A BRT-ben a szervezetet egy kibernetikai rendszernek, azaz egy önszabályozó körnek tekintik, amely folyton egy ideális értékhez történő önigazítást, adaptációt végez. Az élő rendszer környezete állandóan változik, ezért van szüksége állandó adaptációra. Az önszabályozásnak a vitális tartalékok szabnak határt. Az állandó változást és adaptációt jelzi, hogy sejtjeinkben átlagosan 7000 kémiai reakció megy végbe másodpercenként. Belátható, hogy ezek koordinációja - az egyidejű reakciók száma óriási, időfaktor nem történhet kizárólagosan biokémiai szinten. Mai méréstechnikánk már lehetővé teszi a biológiai információcsere foton szinten történő mérését. Ebben a felbontásban már kezd kibontakozni, hogy milyen hatásmechanizmusok teszik lehetővé az élő

15 rendszerekben tapasztalható koordináció komplexitását. Ezt, a ma kísérletileg is kimutatható szintet nevezzük elektromágneses biokommunikációnak. Az elektromágneses biokommunikáció vizsgálatánál az anyag hullámtermészetéből indulunk ki, és a szervezet EM spektrumát, ill. annak időbeli dinamikáját analizáljuk. 3. Külső és belső ritmizálók és a természetes szelektivitás A belső és külső ritmizálók Belső - a DNS, mint adó/vevő - a sejtmembrán, mint adó/vevő A szervezet anyagcsere-folyamatainak és adaptációs tevékenységének időzítését endogén és exogén ritmizálók végzik. A belső ritmizálók közül eddig a DNS-t és a sejtmembránokat azonosították. A belső ritmizálók a belső folyamatok (biokémiai reakciók) ritmusát biztosítják, miközben saját tevékenységük ritmizálását a külső ritmizálók segítik. A szervezeten belüli jelkibocsátás koherens, azaz interferenciára képes, valamint ebből következően kis energiával is nagyon pontos adatátvitelt biztosít. A külső ritmizálókhoz szűkebb és tágabb életterünk jelforrásai (mint pl. a bioszféra, a naprendszer égitestei, stb.) tartoznak. Külső - kozmikus EM információk, - az ionoszféria információ (Schumann rezgés, a hippocampus), - a Föld EM információi, - éghajlati viszonyok, - domborzati viszonyok, - szűkebb és bővebb életterünk egyéb EM jelforrásai Az EM biokommunikáció koherenciájának köszönhető, hogy a szervezet a biológiai irányítójelek térerejénél sokkal nagyobb intenzitású külső térben is fönn tudja tartani rendezettségét, integritását. Jellemző a belső ritmizálókra még a szinkronizálódás, azaz a koherens gerjedés állapota, - ezen keresztül tudják nagyobb biológiai egységek, a szervek sejtjeik működését összehangolni. Természetes szelektivitás A természetes szelektivitás meggátolja, hogy minden ingerre (jelre) reagáljunk, és ezzel vitális tartalékainkból fölöslegesen elhasználjunk. A megvalósítását szolgáló jelszűrés a biológiai kommunikációban az ún. biológiai ablakon keresztül jön létre (először az amerikai Ross Adey publikált a sejt- és szövetszinten végbemenő informatikai szelektivitásról, ezért Adey - ablaknak is nevezik a rezonanciára, tehát kommunikációra képes tartományt). Ezek az ablakok tulajdonképpen a hullám különböző karakterisztikáira levetített diszkrét (pontos határértékkel meghatározható) tartományok, pl. bizonyos frekvencia tartományok, amelyek jellemzőek egy adott rendszerre. Az eredményes információátvitelhez a frekvencia mellett az adott hullámcsomag minden jellemzője, így amplitúdója és fázisa is rezonanciában kell, hogy legyen a detektáló élettani egységgel, ill. annak struktúra-rezgéseivel.

16 Csak az éppen aktív biológiai ablakok szolgálnak jelátvitelre, és az adaptációs tevékenység elősegítésére. Amikor egy rendszer aktív biológiai ablakai megváltoznak, - ami működésbeli változással is jár - azt fázisváltásnak hívjuk. Kórélettani szempontból a természetes szelektivitás igen fontos szerepet játszik, mert ennek minőségi hanyatlása a földolgozásra kerülő információkra, és így az adaptációs képességre is közvetlen (negatív) hatással van. Bioinformatikai szempontból a szervezet (vagy valamelyik alegysége) természetes szelektivitásának degenerációja tekinthető a különböző működési elégtelenségek kiindulópontjának, - így ennek helyreállítása a legfőbb terápiás cél, e nélkül nem valósulhat meg a korrekt biológiai információáramlás, és az alkalmazkodóképesség sem segítheti a szervezet integritásának folyamatos biztosítását. A BRT-n alapuló eljárások közvetlenül ezen az élettani szinten szolgáltatnak diagnosztikailag értékes adatokat, ill. nyújtanak terápiás megoldásokat, - éppen ezért számítanak a ma elérhető leginkább oki szinten ható módszereknek. 4. A víz szerepe a BRT-ben Kissé furcsán hangzik az a megállapítás, hogy szűkölködünk vízben. Hiszen a víz mintegy eláraszt minket, folyik valamennyi vezetékből, és az ásványvizek, üdítőitalok, gyümölcslevek, teák és kávék választéka is bőséges. Ám főként kémiai úton előállított italokat iszunk. Miért fontos a folyadék-egyensúly? Sokan fogyasztanak naponta folyadékot, de nem tiszta, természetes vizet. Holott csak ez az ásványi anyagokban szegény víz képes megvédeni szervezetünket a kiszáradástól és betöltetni a fentebb említett feladatokat. Néhány olyan ital, mint például a kávé, a kóla vagy az erős szesz, még pluszfolyadékot von el a szervezettől. Mindannyian ismerjük azt az érzést, menynyire szomjasak vagyunk egy átmulatott éjszakát követően, és azt is észrevesszük, mennyivel gyakrabban kell vécére mennünk kávéivás után. Vannak olyan országok, ahol éppen ezért minden egyes csésze kávé mellé felszolgálnak egy pohár vizet is. Vessünk egy pillantást ivási szokásainkra! Az átlagember napja általában egy csésze kávéval indul, délelőtt jöhet egy pohár gyümölcslé, délben a kötelező kóla, délután egy újabb kávé, este meg két deci bor. Ám ezek az italok mind folyadékot vonnak el a szervezettől, és semmiképpen sem képesek teljesíteni a tiszta, természetes víz feladatait. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen folyadékot fogyasztunk, ezek nem egyenrangúak. Az üdítőitalokban például nagy mennyiségben található cukor, édesítőszer, színezőanyag, tartósítószer, aroma és egyéb adalékanyag. Ezeket a szervezetnek újra fel kell oldania, és ehhez megint csak vízre van szükség, nagyjából ugyanannyira, mint amennyi az elfogyasztott üdítő volt. A szénsavas ásványvíz sem megoldás, mert nem képes testünkben megkötni és kiválasztani a salakanyagokat, mivel éppen a szénsav miatt nincsenek szabad kötőhelyei. A kávé, a fekete tea, a kóla és a magas alkoholtartalmú szeszes italok semlegesítéséhez az elfogyasztott mennyiség dupláját kitevő vízre van szükség. Az emberi szervezet 70 százalékban vízből áll, sőt, a csecsemőknél ez az arány a nyolcvan százalékot is elérheti, ugyanakkor az idősebbeknél 60 százalékra csökkenhet. A folyadékhiány a felelős olyan civilizációs és időskori megbetegedésekért, mint például a reuma, az emésztési panaszok, a szív- és érrendszeri megbetegedések. De a ráncos bőr és az emlékezetvesztés is ugyanerre az okra vezethető vissza. Egy iráni orvos, Batmanghelidj szerint - mint könyve címe is mondja: Tested vízért kiált! - nem betegek vagyunk, hanem szomjasak. Ő maga kizárólag víz itatásával meggyógyított olyan bántalmakat, mint a gyomorfekély, allergia, hátfájás vagy depresszió. A víznek azonban

17 nemcsak testi feladatai vannak, felelős gondolkodásunkért és érzéseinkért is. Víz nélkül nem tudunk gondolkodni, mert agyunk több mint 90 százalékban vízből áll. Csodálatos vízkristályok A vizet illetően új tudományos felfedezés is lázba hozta a világot az utóbbi időben. Mindeddig csak a homeopátia bizonyítékaiból tudtuk, hogy a víz képes információkat tárolni. Néhány évvel ezelőtt azonban a japán kutató, dr. Masaru Emoto új módszerrel kezdte vizsgálni a víz tárolóképességét. Egy műszakilag meglehetősen bonyolult eljárás segítségével az anyagi és a nem anyagi jelenségek - gondolatok, szavak, zene, globális események - vízre gyakorolt hatása egyaránt megjeleníthető. Az elektronmikroszkóppal készített lenyűgöző fotók segítségével a laikus számára is világossá válik, hogy a vízre valóban lehetséges kívülről hatást gyakorolni, és ezeknek a hatásoknak az eredményeként a víz különféle struktúrákat képez. Ha például laboratóriumban különféle zenék hatásának tesszük ki a vízmintákat, és kémcsövükre eltérő szavakat ragasztunk, mint például egészség, szeretet, háború, betegség, szenvedés, akkor az adottságoktól függően fagyasztás után gyönyörű, geometriailag tökéletes kristályokat képeznek, vagy riasztó, abnormális, kaotikus mintákat. A tudósok felfedezték, hogy a vízmolekulák folytonos mozgásban vannak, és folyamatosan új mintákba rendeződnek. Ezt a mintát nevezik a felfedezője után cluster struktúrának. Nagy teljesítményű mikroszkóp alatt a molekulák tánca is látható, és ha hosszabb időn át figyeljük, észrevehetjük, hogy ennek a táncnak is struktúrák képezik az alapját. A clusterek kristályhoz hasonló szerkezeteket képeznek, amelyek magas frekvencián rezegnek. A Kalifornia Egyetem kutatóinak sikerült ezeket a rezgéseket a rádióhullámokhoz hasonlóan egy infravörös-abszorpciós spektrométer segítségével felfogniuk és lerajzolniuk. Igazolható, hogy ezekben a kristályhoz hasonlatos cluster szerkezetekben információk tárolódnak. A víz tehát nemcsak kémiailag igazolható anyagokat tartalmaz, hanem mindenféle egyéb információkat, amelyekkel csak érintkezésbe került. Egy szakember szerint a víznek olyan tartós az emlékezete, mint egy elefánté. Ez, pedig azt jelenti, hogy a víz képes mindenféle jellegű információkat meghatározott frekvenciamintákon tárolni, és ezeket az információkat más rendszerekre -például az élő szervezetre - átvinni. Ezért olyan alapvető fontosságú, milyen vizet iszunk: nemcsak lehetőleg káros anyagoktól mentesnek és ásványi anyagokban szegénynek kell lennie, hanem energetikailag pozitív rezgésűnek. A vízszűrő kiszűri az esetleges káros anyagokat, de az energetikai előkészítésre csak bizonyos kristályok alkalmasak: kössük őket a vízvezetékre, vagy tegyük a kancsóba, és a rájuk öntött vizet hagyjuk állni a hűtőben néhány órán át. A legősibb információkat azonban a tiszta, természetes ásványvíz hordozza. Az ásványvíz összetételét az üveg címkéjéről olvashatjuk le. Ügyeljünk rá, hogy lehetőleg lágy, ásványi anyagokban szegény vizet vásároljunk, hozzáadott szénsav nélkül. A buborékok ugyanis szétroncsolják a víz szerkezetét, és savanyúvá teszik a vizet. Savakból, pedig éppen elég van e nélkül is a szervezetünkben. Az ásványi anyagokban való szegénység azért fontos, mert szervezetünk nem tudja felvenni a vízben oldott ásványi sókat, molekuláik túl nagyok ahhoz, hogy a sejtekbe hatoljanak. Csak a szerves sókat tudjuk hasznosítani, azokat, amelyek például a gyümölcsökben vagy a zöldségekben fordulnak elő. A szervetlen sókat testünk elraktározza, lerakódnak az érfalon és az ízületekben. Éppen ezért az ideális ivóvíz az artézi kútból származó lágy víz. Emiatt, az információ tároló és szállító képessége miatt a BRT-ban alapvető fontosságú, hogy a kezelések előtt, után és a kezelések között a páciens lehetőleg ilyen vizet igyon. Így tudniillik megvalósulhat a sejtek közötti biokommunikáció és a szervek megfelelő információhoz jutnak és újra képesek adaptálódni. 5. A sejtkommunikációs zavar miatt fellépő élettani jelenségek

18 Albert Popp, és csapata a Max Planck Intézetben (Kaiserslautern) 1975-ben megtalálta és bebizonyította, hogy az élő szervezetben a DNS és a sejtmembránok képesek sugárzásra. Ennek igen kicsiny az intenzitása: kb. 1 foton/cm2/sec. A DNS, a spirál lyukaiban tárolja a fotonokat, és onnan bocsátja ki, ezek segítségével kommunikál. Ezeket biofotonoknak nevezik. Alexander Gurvics felfedezte, hogy az élő anyag elpusztulása után, a széteséskor, ezek a fotonok kiszabadulnak. Az így keletkező sugárzást degradációs sugárzásnak nevezte el. Ma már léteznek olyan műszerek, amelyek segítségével a biofoton kibocsátás mérhető, így az élelmiszerek ellenőrizhetőek, hogy mennyire frissek, mennyire tekinthetők a táplálkozás szempontjából döntően fontosnak: élőnek. A halott ember testéből a degradációs sugárzás biofotonjai az akupunktúrás pontokon keresztül napokon keresztül jól detektálható módon távozik. A biofotonok koherenciája felvilágosítást arról is, hogy milyen állapotú az a sejt, amelyik kibocsátotta. Mennyiben tekinthető a működése normálisnak, vagy mennyiben tér el tőle? Amennyiben veszít a koherenciából, úgy az információ torzul, a sejt csak azt érzékeli, hogy valamilyen, a sejtosztódásra serkentő utasításérkezett, ezért osztódik. Azonban, a leglényegesebb, az osztódás minőségét meghatározó információ veszett el, tehát az újonnan keletkezett sejt nem azonos információtartalmú a régivel. Ez a rákos burjánzás mechanizmusa. Ameddig a sejt ellátja alapvető funkcióját jóindulatúnak tekinthető, amikor nem, akkor rosszindulatúnak. Az így keletkezett daganatokat is így nevezik. Látható tehát, hogy a rákos daganatok kialakulásához a hibás sejtkommunikáció vezet. A hibás kommunikáció okozói a következők: ionizáló sugárzások Szétbontják a kémiai kötéseket. A széntüzelésű erőművekből egy nagyságrenddel több radioaktív részecske kerül a környezetbe, mint az atomerőművekből. környezeti méreganyagok (toxinok) Füst, korom, CO, azbeszt, - a levegőből. Klorid-, fluorid ion, nehézfémek a vezetékes vízhálózatból. Kozmetikumok, illat-, és dezodoráló szerek a szépségipar termékeiből, stb. élelmiszerekben levő, és belőlük keletkező toxinok Allergiát és emésztési rendellenességeket okoznak. Finomított szénhidrátok, génmanipulálás útján keletkezett fehérjék, E-számok, stb. tápanyag hiány Az egyoldalú, kikészített élelemi anyagok fogyasztása következtében bekövetkezett állapot. A sejtek nem kapják meg az újraépítéshez szükséges alapelemeket - ásványi anyagok, vitaminok, nyomelemek, stb. kémiai anyagok Rákkeltő hatásúak. Oldószerek, háztartási vegyszerek (tisztító-, mosó-, mosogató). Építéshez használatos vegyszerek, festékek és műanyagok. elektroszmog A XX. század végének félelmetes iramú műszaki fejlődése, soha nem látott mértékben növelte meg ezt a károsító faktort, amely egyre gyorsabban terjed. Az elektroszmog jelei folyamatosan interferálnak valamelyik biológiai alrendszerrel, így azok hamis jelhez jutnak. DNS vírusok A belső ritmizáló kártevői közvetlenül fejtik ki hatásukat. gyógyszerek Nagyon romboló hatásúak, főleg a profithajsza miatti megalapozatlan alkalmazásukkal.

19 dehidráció Ha nincs elegendő víz a szervezetben nincs Cluster struktúra, és nincs információ közvetítés. Az alkoholos és az un. üdítő italok káros hatása. szabad gyökök A túlhajszolt életmód és a rossz táplálkozás elősegíti képződésüket. mikrobiális terheltség A védőoltások az ember életének végéig meghagyják a biológiai lenyomatukat, amik közvetve DNS károsodást is okozhatnak. pszichés zavarok Ilyen pl. a stressz és a distressz = fel nem dolgozott stressz. ingerszegény környezet Monoton munkavégzés mesterséges fényben, EM árnyékolt épületben (vasbeton). mozgáshiány A nem használt biológia rendszerek elcsökevényesednek. hegesedés Ez lehet műtéti következmény, összenövés vagy belső, pl. láz következtében kialakult heg is. A beteg ember szervezetében mindig jelen van a helyes bioinformáció, csak a jelátviteli úton történik fennakadás, torzulás. Ha a sejtmembrán elveszíti flexibilitását, akkor megmerevedik, és nem tud az őt érő jelre rezonálni így nem tudja ellátni feladatát sem. Főleg a toxinok hatására következik be ez az állapot. Ha az emberi szervezet biológiai alegységeinek energiáját összeadjuk, akkor kiderül, hogy együttvéve nagyobb a paksi atomerőmű teljesítményénél, csak nem tudjuk egy cél elérésére összehangolni! Néhány stressz helyzetben azonban sikerülhet, pl. az autóbalesetet szenvedett gyermek anyja könnyedén fel tudja emelni azt az autót, amit 4 férfi sem képes! A konformitás törvénye A szervezet bizonyos részei csak adott jeleket képesek érzékelni, a természetes szelektivitásnak megfelelően, a biológia ablakokon keresztül. Azt, hogy melyik információ jut el a fehérjékhez, azt a szervezetben levő Cluster struktúrában levő víz, és a fehérje illeszkedése határozza meg. Ez a konformitás törvénye. A fehérje/víz illeszkedés szűrőként viselkedik és a Cluster struktúra dönti el hatékonyságát. Az életben mindig csak az történik az emberrel, ami hozzá illeszkedik. Ez az emberre vonatkozó konformitás (kapcsolódás) törvénye. Ilyenkor mindig a kapcsolódási felületeket kell megvizsgálni és azonnal megállapítható, hogy valakivel miért találkoztunk, vagy miért esett meg pont ez az esemény az emberrel. A véletlen nem létezik! Ha a természetes szelektivitás minősége valamilyen ok következtében megváltozik (túl szelektív, vagy egyáltalán nem működik), akkor hibás lesz a kommunikáció. A jelátviteli utat normalizálni kell, ami endogén, vagy exogén BRT eszközökkel is történhet. 6. Egészség - betegség Az emberi szervezet analógiás vizsgálata Az analógiás gondolkodásmód segítségével szétbontva vizsgálhatjuk az embert fizikai, lelki (asztrális) és tudati (mentális) szempontból. A betegség először valahol a tudatban, vagy a lélekben keletkezik, és azután manifesztálódik a fizikai testben. Ez nem feltétlenül igaz, hiszen az analógiai gondolkodás szerint ezek a jelenségek nem választhatók szét térben és idő-

20 ben. A gyakorlatban a folyamat egyszerre, egy időben történik, csak az emberi észlelés számára van különbözőség. Az egészség és a betegség fogalmának megértésére szükség van a homeopátia és az allopátia definiciójára is. Homeopátia Az emberi test egészségének helyreállítására két fajta mód terjedt el: - az allopátia a betegség tünetei ellen való beavatkozás. Ha valakinek hasmenése van, akkor olyan gyógyszert adnak, amelytől székrekedése lenne, ha egészséges lenne. Ha székrekedése van, akkor olyan gyógyszer adnak, amitől hasmenése lenne normális esetben. Mindig a tünet ellen történő beavatkozás végső esetben tünetelnyomás! - a homeopátia a hasonlóság elvén működik. Alapelve: gyógyítani csak a hasonlót a hasonlóval lehet. Módszere: az információs gyógyítás. Egy egészséges embernek kis mennyiségben valamilyen hatóanyagot tartalmazó anyagot adnak, amitől A betegségtünet lép fel. Egy másik anyagtól B tünetű, egy harmadiktól C és így tovább. Ezután egy beteg embernek, akinek A típusú tünete van, ugyanabból az anyagból készült homeopatikus szert adnak, amilyentől az A típusú betegség fellépett az egészséges embernél. Ezt azért tették, mert feltételezték, hogy annak a hatóanyagnak valamilyen köze van a betegséghez. Ettől a betegsége megszűnt. A különbség a kettő között az, hogy a betegség előidézéséhez X anyagból kapott az egészséges ember, míg a betegség megszüntetéséhez a beteg X anyagból készített szert kapott! Ezek un. potenciált szerek, amelyek az anyagot igen nagyfokú hígításban tartalmazzák. A potenciálás, pedig úgy történik, hogy 1 rész anyagot összekevernek 9 rész hígítószerrel (víz, vagy alkohol) és összerázzák. Bár már Paracelsus dolgozott homeopátiával, azonban egy Hahnemann nevű ember révén vált ismertté, aki a potenciálást úgy végezte, hogy hígítás után az oldatot tartalmazó üvegcsét 10- szer a bőrkötésű Bibliájához koppintotta. Ezután ebből az oldatból kivesznek 1 részt, amit újra 9 rész tiszta hígítószerrel hígítanak, és újra összerázzák. Innen kapta a készítmény a nevét: D, azaz decimális hígítású. Ez a D 1-es készítmény, amiből ugyanilyen módon készül a D 2-es, D 3-as és így tovább. A D 23-as készítmény után garantáltan nincs a szerben az eredeti anyagból (Avogadro féle szám), csak a hígítószer és az információ. Ha 1 rész anyaghoz 99 rész hígítószert adunk, és a módszert így folytatjuk tovább akkor C, azaz centimális hígítású oldatsorozatot kapunk. Megfigyelték, hogy minél nagyobb a hígítás, annál erősebb a szer hatása. Ha a presszókávéból D 3-as hígítást készítünk, majd elfogyasztjuk, lényegesen felerősödik a koffein hatása, azaz jóval komolyabb serkentést idéz elő, mint maga a kávé. Azonban D 23-as hígítás felett a hatás az ellenkezőjére fordul altató hatás érhető el vele. Leszögezhető, hogy itt valami más hat, mint az anyag, hiszen az már nincs benne. Itt az anyagban jelenlévő információ vált hatóanyaggá, ráadásul ellentétes irányú hatóanyaggá! Ha az emberi teste úgy szemléljük, hogy van egyszer egy fizikai tartalma, van egy energia tartalma, és van egy információ tartalma, akkor látható az allopátia (gyógyszer, kémiai szer) a fizikai tartalomra hat, a homeopátia, pedig az információ tartalomra. Az információs testben keletkezett információ hiány a fizikai testben valamilyen pluszt (betegségtünet) eredményez. A betegség tehát információ hiány, vagy pontosabban zavar. Magyarázatuknál kiderül majd, hogy ez az információs zavar mindig ellentétes irányú azzal, ami a fizikai testben betegségtünetként megjelenik. Például, ha egy betegség valamilyen agresszív folyamat, akkor a mögötte levő lelki tartalom pont az agresszivitás hiánya. A homeopátia megértése segít bennünket abban, hogy az adott betegség lelki tartalmát megtaláljuk. Az aura Megértéséhez vizsgáljuk meg az emberi test 70%-át alkotó elemet, a vizet. A vízmolekulák két hidrogén és egy oxigén atomból állnak, amelyek kovalens kötéssel kapcsolódnak egymáshoz. Létrejön azonban a polarizáció következtében a molekulán belül egy töltéseltolódás és