A költségvetési konszolidáció eredményei és kockázatai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A költségvetési konszolidáció eredményei és kockázatai"

Átírás

1 Domokos László i A költségvetési konszolidáció eredményei és kockázatai A legfőbb közpénzügyi ellenőrző intézmények hagyományos feladatköre az, hogy a már lezárt gazdasági eseményekről utólag megállapítsák, hogy azokat szabályosan hajtották-e végre. Ha azonban szétnézünk a világban, akkor azt látjuk, hogy a szakmai és a szélesebb közvélemény ennél többet vár el a számvevőszékektől, azt hogy a múlt és a jelen tényei alapján a jövőbeni kockázatokra is felhívják a figyelmet. Fokozottan így van ez a pénzügyi világválság óta, és különösen így van ez az Európai Unióban, ahol az európai gazdasági kormányzás megerősítésének egyik fontos eleme a kormányzattól független monitoring és elemző intézmény megléte. Vannak olyan uniós tagországok, ahol erre a feladatra teljesen új intézményt hoztak létre, amelynek a munkájában a legfőbb közpénzügyi ellenőrző intézmény nem vesz részt. Magyarországon nem ez a helyzet. Egyrészt az Állami Számvevőszék (ÁSZ), mint az Országgyűlés tanácsadó szerve is készít elemzéseket és törvényi feladata a költségvetési törvényjavaslat véleményezése. Másrészt az ÁSZ köteles elemzésekkel segíteni a Költségvetési Tanács munkáját. Az eddigi tapasztalatok szerint az ellenőrzési, a monitoring és az elemzési feladatok jól egészíti ki egymást, hiszen az ellenőrzés során szerzett ismeretek jól felhasználhatóak az elemző munka során. Az Állami Számvevőszék elemzései elsősorban kockázatelemzések, azaz az ÁSZ nem előjelzéseket készít, hanem azokra a kockázatokra kíván rámutatni, amelyek az Alaptörvényben megfogalmazott adósságcsökkentési követelmény, illetve az éves költségvetési törvényekben kijelölt költségvetési célok például a pénzforgalmi vagy az eredményszemléletű hiánycél teljesülését veszélyeztetik. Az ÁSZ törvényi kötelezettsége alapján rendszeresen értékeli az éves és a féléves költségvetési folyamatokat. A törvényi kötelezettség lehetőséget kínál arra, hogy az ÁSZ elemzései horizontját meghosszabbítsuk, és a évek költségvetési tendenciáinak alapján kiemeljük az államháztartás konszolidálásának eredményeit, és rámutassunk a konszolidáció fenntartását veszélyeztető kockázatokra is. A magyar költségvetési konszolidáció eredményei ismertek ben az Európai Unió módszertana szerint számított államháztartási hiány a GDP 4,3 százaléka volt, a folyamatosan növekvő államadósság pedig 2010 végére elérte GDP 82,2 %-át. Azóta az államadósság folyamatosan csökken, az államháztartás hiánya pedig 3 éven keresztül a GDP 3 százaléka alatt maradt. Hazánk 2013 nyarán kikerült a túlzott deficit eljárás alól. Milyen folyamatok vezettek el ehhez a konszolidációhoz? Az Állami Számvevőszék minden évben ellenőrzi a megelőző

2 év költségvetésének zárszámadását. Legyen ezért kiinduló pontunk a évi és a évi zárszámadási jelentés egy-egy adatsorának összevetése (lásd az 1. számú táblázatot). 1. sz. táblázat Az államháztartás 2010 és évi pénzforgalmi szemléletű egyenlege (Mrd Ft-ban) Megnevezés Teljesítés Eltérés az előirányzattól Teljesítés Eltérés az előirányzattól Központi költségvetés -853,9-17,9-985,3 132,5 Elkülönített állami pénzalapok 59,8 24,7 51,7 59,1 Társadalombiztosítási alapok -95,4-26,0 0,8 0,8 Központi alrendszer összesen -889,5-19,2-932,8 192,4 Önkormányzati alrendszer -231,9-41,9 112,8 97,8 Államháztartás összesen ,4-61,1-820,0 290,2 Forrás: ÁSZ jelentések a és a évi zárszámadás ellenőrzéséről ii Első látásra az a leginkább szembetűnő a táblázatban, hogy 2010-ben az előirányzattól való eltérést jelző adatok egy kivétellel negatívak ban pedig rendre pozitívak ra tehát rend lett. Ez mindenképpen arra mutat, hogy a költségvetési konszolidáció egyik fontos eleme volt a költségvetési folyamatok kézben tartása, azaz annak megakadályozása, hogy az alrendszerek egyenlegei túlcsorduljanak, ami a megelőző évek fegyelmezetlen költségvetési gazdálkodásának állandó jellemzője volt. A másik kiemelendő összefüggés az önkormányzati alrendszer és a társadalombiztosítás stabilizálódása. A táblázatból jól látszik, hogy 2010-ben mindkét területen eleve hiányt terveztek és a tényleges hiány magasabb lett a tervezettnél ban a társadalombiztosítási alapok egyensúlyba kerültek, az önkormányzatok pedig számottevő pozitív szaldót értek el. Nézzük meg az idevezető két konszolidációs folyamatot egy kicsit részletesebben! 2010-ben az önkormányzatok pénzügyi helyzete katasztrofális állapotban volt. Ezt megalapozottan lehet állítani, hiszen az ÁSZ 2011-től kezdve módszeresen ellenőrizte a megyei, a megyei jogú városi, majd a városi önkormányzatok pénzügyi helyzetét, amelyet a súlyos eladósodottság, a működési és a fejlesztési célú költségvetési keretek egyensúlyának megbomlása 2

3 jellemzett. A költségvetési konszolidáció legjelentősebb elemének az önkormányzati alrendszer helyzetének rendezését tartható. E rendezésnek két összetevőjét érdemes kiemelni: az önkormányzati feladatok és a finanszírozás összhangjának megteremtését, az önkormányzatok adósságának átvállalását. Nézzük a számokat, amelyek szinte önmagukért beszélnek! A 2. számú táblázat az önkormányzati alrendszer kiadási szerkezetének változását mutatja be Jól látszik, hogy az egészségügyi, majd a közoktatási, gyermekvédelmi és egyes szociális feladatok átvétele az önkormányzatoktól együtt járt a jóléti célú kiadásaik 1000 milliárd forintot meghaladó mérséklődésével. E kiadásokat korábban csak részben fedezték a normatív támogatások. Ezért e feladatok állami kézbe kerülése eredményeként 2013-ban és azt követően már nem kell az önkormányzatoknak a hiányzó részt saját forrásaikból biztosítaniuk, ami súlyos terhet rótt rájuk és egyúttal költségvetési kockázatot jelentett. A megmaradó feladatokra bevezetett feladatfinanszírozás is sokkal biztonságosabb a korábbi normatív finanszírozásnál. 2. táblázat Az önkormányzati alrendszer konszolidált kiadási szerkezete funkcionális bontásban (Pénzforgalmi szemléletben) Milliárd forint, százalék Százalékos Százalékos Kiadás Kiadás Kiadás megoszlás megoszlás Kiadás Állami működés 14,8 503,0 459,6 368,6 17,3 401,1 Jóléti funkciók 67, , , ,6 56, ,5 Ebből: Oktatás 27,1 919,6 851,5 763,0 13,6 316,0 Egészségügy 11,3 383,8 386,1 94,5 2,6 60,6 Gazdasági funkciók 15,6 528,8 490,9 447,3 24,2 560,9 Államadósság-kezelés Funkcióba nem sorolható tételek 2,0 69,1 72,4 94,4 2,4 56,8 Összesen 100, , , ,9 100, ,4 Forrás: NGM zárszámadási törvényjavaslatok indokolás mellékletei iii Az eredmények mellett a kockázatokra is kell figyelmeztetni. Az első, hogy az egészségügyi szakellátási feladatok és a közoktatási feladatok meghatározó részének állami szervezésbe kerülése önmagában nem jelenti e tevékenységek hatékonyabb ellátását. Egyfelől a méretgazdaságossági előnyök kihasználása konkrét intézkedések sorozatát igényli. Másfelől a méretgazdaságosságnak van egy optimuma, amit meg kell keresni, hiszen számos napi gazdálkodási feladat nem látható jól el egy egyközpontú irányítási rendszerrel. A második kockázatra az önkormányzati ellenőrzéseink utóellenőrzései világítottak rá. Eszerint számos önkormányzat 3

4 gazdálkodása nem került egyensúlyba, mert továbbra is ellátnak olyan gyakran önként vállalt feladatokat, amelyeknek a finanszírozása meghaladja a település lehetőségeit. Az önkormányzati alrendszer egészének stabilizálását szolgáló kormányzati intézkedések megtétele nem mentesíti az önkormányzatokat attól, hogy saját maguk is megtegyék azokat a lépéseket, amelyekkel veszteséggócaik megszüntethetőek. Az önkormányzatok adósságának átvállalásával kapcsolatos adatokat a 3. számú táblázatban foglaltuk össze. 3. táblázat Az önkormányzati adósságkonszolidáció során átvállalt és kifizetett adósság összege évenkénti bontásban Milliárd forint Konszolidáció módja Esedékesség éve Összesen Átvállalás (ÁKK) 197, ,3 403, ,5 Kifizetés (MÁK) 0 73,7 36,2 68,5 178,4 Összesen: 197,7 73,7 625,5 472, ,9 Forrás: NGM zárszámadási törvényjavaslatok indokolás mellékletei, a központi költségvetés finanszírozási és adósságműveletei Természetesen az önkormányzati adósságok átvállalása hasonló mértékben megnövelte a központi költségvetés adósságállományát, az adósságkezelés kockázatai azonban összességükben ezen a szinten alacsonyabbak annál, mint amikor több ezer önkormányzatnak egyedileg kell az adósságszolgálat nehézségeivel megbirkózni. Az önkormányzatok jövőbeni eladósodásának kockázatok lényegesen mérsékli, hogy az önkormányzatok néhány kivételtől eltekintve csak kormányzati engedéllyel vehetnek fel hitelt, és engedélyköteles az önkormányzati garancia- és kezességvállalás is; a helyi önkormányzatok nem fogadhatnak el olyan éves költségvetést, amely működési hiányt tartalmaz. Ugyanakkor a kockázatok teljesen nem szűntek meg. Egyfelől az önkormányzati fejlesztések finanszírozása szükségessé teheti, hogy az önkormányzatok ehhez hiteleket vegyenek fel. Ekkor azonban ismét megjelenhetnek az eladósodással együtt járó veszélyek. Másfelől fennáll annak a kockázata, hogy a rosszul gazdálkodó önkormányzatok rejtettebb módon, például a szállítói tartozásállomány növekedése révén adósodnak el. A társadalombiztosítási alapok költségvetésének stabilizálódását bevételi és kiadási oldali intézkedések egyaránt elősegítették. A kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszer megszüntetése egyfelől egy azonnali és jelentős bevétel-növekedést jelentett (lásd a 4. számú tábláza- 4

5 tot). Másfelől a bevételek e magasabb szinten stabilizálódtak, sőt növekedtek, szemben a korábbiakkal, amikor a magánnyugdíj-pénztárakba kötelezően belépők (például a pályakezdők) számának emelkedése folyamatosan erodálta a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait. A kiadási oldalon néhány korábban dinamikusan emelkedő tétel növekedésének megállítása volt megfigyelhető. Példaként a gyógyszer-támogatási kiadások elfutásának megakadályozását, elsősorban olyan eszközökkel például a generikus termékek árversenyének növelésével -, amelyek összességükben még a lakosság számára is megtakarítást jelentettek lehet kiemelni. 4. táblázat A társadalombiztosítás adó és járulékbevételeinek alakulása Munkáltatói, biztosítotti, egészségügyi szolgáltatási járulék; szociális hozzájárulási adó és járulékok (milliárd forint) 283,8 321,2 332,2 353,1 Az előző év százalékában 113,1 103,5 106,3 Forrás: NGM zárszámadási törvényjavaslatok indokolás mellékletei iv Egy másik fontos elem volt a számos formában létező korhatár előtti nyugdíjak megszüntetése. A számok azt mutatják, hogy itt nem az történt, hogy átcímkéztek korábban nyugdíjnak nevezett ellátásokat szociális vagy egészségbiztosítási járadékokká, hanem érdemi megtakarításokat is el lehetett érni. Jól példázza ez, hogy a 2012-től az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott rokkantsági és rehabilitációs ellátások 358,4 milliárd forintot kitevő kiadásai a következő évben már csökkentek: 2013-ban 350,1 milliárd forintot értek el, 2014-ben pedig tarthatónak látszik a 345 milliárd forintos előirányzat. Konszolidáció növekvő centralizáció és változatlan újraelosztási hányad mellett A nemzetközi szervezetek iránymutatásai alapján végrehajtott konszolidációt az állami kiadások drasztikus visszafogása jellemzi. Ezzel szemben Magyarországon 2010 és 2013 között összességében nem csökkent az újraelosztási hányad, azaz az állami kiadások aránya a GDPhez képest. Természetesen javuló költségvetési egyenleg mellett ez csak úgy volt lehetséges, hogy közben a centralizáció aránya emelkedett (lásd az 5. számú táblázatot). 5

6 5. táblázat A kormányzati szektor centralizációs és újraelosztási arányai (Eredményszemléletben) Százalék Centralizációs arány Újraelosztási arány Év (Költségvetési bevétel/gdp) (Költségvetési kiadás/gdp) évi tény 45,6 49, évi tény 54,3 50, évi tény 46,6 48, évi tény 47,6 49,8 Forrás: NGM évi zárszámadási törvényjavaslat v. Sokan most rávágnák, hogy persze, hiszen emelkedtek az adóterhek és a kormányzat számos új adót vezetett be. Az új adók bevezetése valóban igaz. Ennek voltak is az ÁSZ által folyamatosan jelzett kockázatai, mivel sok esetben az előkészítők nem tudták jól megbecsülni az új adóktól várható bevételeket. A részletesebb elemzés (lásd a 6. számú táblázatot) azonban arra mutat rá, hogy az adóbevételek a GDP arányában 2010 és 2013 között nem emelkedtek. (Igaz a évi adat már tartalmazza a 2010-ben évközben bevezetett adókból származó 334 milliárd forintos bevételt is.) A kormányzati szektor költségvetési bevételeinek összetétele a GDP százalékában (Eredményszemléletű adatok) 6. táblázat Adó- és járulékteher 37,9 37,1 39,0 39,1 Ebből: Összes adóbevétel 25,7 23,8 25,7 25,7 TB hozzájárulások 12,2 13,3 13,3 13,4 Tulajdonosi jövedelmek 1,1 1,1 1,1 0,7 Egyéb bevételek 6,6 16,0 6,5 7,8 Ebből: áruk, szolgáltatások ellenértéke 2,9 2,7 2,9 3,2 Folyó transzferek 1,5 1,3 1,3 1,8 Tőketranszferek 2,2 12,0 2,3 2,8 Összes bevétel 45,6 54,3 46,6 47,6 Forrás: NGM évi zárszámadási törvényjavaslat indokolás melléklete vi A táblázat adatai szerint a centralizációs arány 2010 és 2013 közötti emelkedését két tényező okozta: 6

7 a társadalombiztosítási hozzájárulások 1,2 százalékpontos, valamint a folyó és a tőketranszferek összesen 0,9 százalékpontos emelkedése.. Ezek a számok visszaigazolják, hogy a kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszer megszüntetése bevételi oldalról a költségvetési konszolidáció legjelentősebb eleme volt. Ez az intézkedés azáltal is hozzájárult a konszolidációhoz, hogy az állam a magánnyugdíj-pénztári vagyon döntő részét az államadósság mérséklésére használta fel. A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap még 2013-ban is 263,3 milliárd forintot adott át erre a célra. Itt azonban ismét egy kockázatra kell figyelmeztetni, mivel az Alap 2013 végére lényegében kiürült, következésképpen az államadósság mérséklésének egy fontos eszköze szűnt meg. Rejtélyesebbnek tűnik, hogy vajon mik lehetnek azok a transzferek, amelyek ilyen dinamikusan növelték a kormányzati bevételeket. A rejtély megoldása egyszerű: elsősorban az Európai Uniótól kapott támogatások. A 7. számú táblázat mutatja be ezek alakulását. A költségvetésben felhasznált EU támogatások nagysága, EU transzfer* (1) Központi költségvetési forrás (2) Milliárd forint Index (1) Index (2) 7. táblázat ,9 188,1 100,0 100, ,7 251,6 180,1 133, ,6 278,4 168,5 148, ,8 356,1 245,4 189,3 Forrás: NGM zárszámadási törvényjavaslat indokolás mellékletei, az Európai Unióval kapcsolatos adatok 2013-ban a költségvetésben felhasznált EU transzferek értéke meghaladta a GDP 5 százalékát hez képest közel 90 százalékkal nőtt az EU által támogatott programok társfinanszírozásához felhasznált magyar költségvetési forrás mértéke is. A bővülő EU források jelentősen megnövelték a kormányzati beruházásokat és felgyorsították a gazdasági növekedést. (2013-ban az állami kereslet elsősorban szintén az EU transzferek bővülésének köszönhetően a GDP 0,7 százalékával emelkedett, azaz egy komoly ösztönzője volt a GDP 1,1 százalékos növekedésének.) A nevező növelésén keresztül hozzájárultak a GDP-arányos hiány- ás államadósság-mutató mérséklődéséhez. Egy-két kockázatra azonban itt is fel kell hívni a figyelmet. Rövidtávon a társfinanszírozáshoz, az előfinanszírozáshoz, a teljes lekötöttség biztosításához szükséges költségvetési források biztosítása jelent kockázatot, mivel e növekvő kiadásokat az egyensúly veszélyeztetése 7

8 nélkül csak más kiadások rovására lehet finanszírozni. Egy sajátos kockázat az uniós támogatások beérkezésének nagyfokú időbeli ingadozása, amely év közben likviditási gondot és ezáltal finanszírozási többletköltséget okoz, év végén viszont még az államadósság-mutató csökkentése követelményének teljesítését is veszélyeztetheti. Végül kockázatként említenem kell az EU támogatások felhasználása egyenlőtlen eloszlását a 7 éves fejlesztési cikluson belül, ami azt eredményezi, hogy 2016-ban a megelőző három évhez képest sokkal kevesebb EU transzfer felhasználására kerül majd sor. A gazdasági növekedés egy fontos motorja tehát 2016-tól átmenetileg lelassul, amit célszerű lenne más motorok fordulatszámának növelésével ellensúlyozni. Még egyszer rátekintve a 7. számú táblázatra abból azt olvashatjuk ki, hogy 2010-hez képest 2013-ban több mint a duplájára nőttek azok a költségvetési kiadások, amelyek az EU által is támogatott projektekre került felhasználásra. Ez az arányváltás értelemszerűen nagy hatással volt a költségvetés kiadási szerkezetére is. (Lásd a 8. számú táblázatot.) Az államháztartás konszolidált kiadási szerkezete funkcionális bontásban (Pénzforgalmi szemléletben, százalékos megoszlás) Állami működés 15,3 19,1 15,1 16,8 Ebből: Általános közszolgáltatás 9,8 13,9 9,6 11,6 Jóléti funkciók 61,5 57,6 58,9 56,7 Ebből: Oktatás 11,6 10,8 10,3 10,2 Egészségügy 9,1 8,8 8,6 8,7 Társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatások 34,6 32,3 33,9 31,9 Gazdasági funkciók 14,3 13,1 15,5 17,5 Államadósság-kezelés 8,5 7,7 8,7 8,6 Funkcióba nem sorolható tételek 0,5 2,5 1,8 0,4 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 Forrás: NGM zárszámadási törvényjavaslatok indokolás mellékletei 8. táblázat Egyfelől az uniós források növekvő felhasználásának, másfelől az állam növekvő gazdasági szerepvállalásnak, például a stratégiai vállalatok részvényei visszavásárlásának eredményeként nőtt a gazdasági funkcióra költött kiadások részaránya. Másfelől a kiadási szerkezet változása is arról tanúskodik, hogy a jóléti rendszerek átalakításában jelentős lépések történtek az elmúlt négy évben, és az ésszerűsítő intézkedések következtében ezen a területen keletkeztek a költségvetési konszolidációt erősítő megtakarítások. A táblázat azt is mutatja, hogy az államadósság-kezelésre fordított kiadások aránya, amely azonos az egészségügyre fordított kiadások arányával, ebben az időszakban nem csökkent től azonban az alacsonyabb 8

9 kamatoknak köszönhetően már mérséklődés várható, így a jövőben ez számottevően hozzájárulhat a konszolidációs folyamatok fenntarthatóságához. Mi lesz a nevezővel? A 2010 és 2013 közötti költségvetési konszolidáció egy másik fontos jellemzője, hogy a nominális GDP szerény mértékű növekedése mellett ment végbe. Egyfelől a reál GDP növekedése volt alacsony, másfelől a kormányzat egyáltalán nem élt azzal az eszközzel, hogy az áremelkedés felpörgetésével próbálja meg az államadósságot elinflálni. Éppen ellenkezőleg a kormányzati intézkedésék az árszínvonal mérséklése irányába hatottak. Következésképpen a GDP arányos államadósságot, elsősorban a számláló értékének kordában tartásával tudta a kormányzat mérsékelni (lásd a 9. számú táblázatot). Kormányzati szektor konszolidált adósságának alakulása A kormányzati szektor konszolidált adóssága névértéken (milliárd forint) , , , ,0 a GDP százalékában 82,2 82,1 79,8 79,2 a évi adósság százalékában 104,2 102,7 105,8 Forrás: NGM évi zárszámadási törvényjavaslat 9. táblázat Nyilvánvaló, hogy az államadósság növekedésének fékezése a jövőben is fontos feladat lesz, azonban a költségvetési konszolidáció zökkenő mentesebbé tételét az szolgálna igazán, ha a hiány- és az adósságmutatók nevezője is gyorsabban nőne, a gazdasági növekedés felgyorsulásának eredményeképpen. Ehhez a maga eszközeivel az ÁSZ is hozzá szeretne járulni. A jövőben még nagyobb figyelmet és erőforrásokat irányoz elő az ÁSZ azoknak a területeknek az ellenőrzésére, amelyektől az ország versenyképességének az erősödése leginkább várható. Ilyen prioritási területnek jelölték ki a foglalkoztatást, a tudáshasznosítást, az energia költségek csökkentését, a piacszervező tevékenységet, a beruházásokat és a környezetünk védelmét. Az e területeken elért fejlődés jelentősen hozzájárulhat a költségvetési konszolidáció eredményeinek stabilizálódásához, a GDP arányos államadósság fenntartható módon való csökkentéséhez i Az Állami Számvevőszék elnöke ii Jelentés a Magyar Köztársaság évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről, Jelentés A évi zárszámadásról - Magyarország évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről 9

10 iii évi LXII. törvény a Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi CCIV. törvény végrehajtásáról, évi CXCIII. törvény a Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról, évi CLV. törvény a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CLXIX. törvény végrehajtásáról, évi CXXXIII. törvény a Magyar Köztársaság évi költségvetésének végrehajtásáról iv évi LXII. törvény a Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi CCIV. törvény végrehajtásáról, évi CXCIII. törvény a Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról, évi CLV. törvény a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CLXIX. törvény végrehajtásáról, évi CXXXIII. törvény a Magyar Köztársaság évi költségvetésének végrehajtásáról v évi LXII. törvény a Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi CCIV. törvény végrehajtásáról, fejezeti indoklás, a kormányzati szektor bevételeinek és kiadásainak alakulása ( ) vi évi LXII. törvény a Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi CCIV. törvény végrehajtásáról, fejezeti indoklás, a kormányzati szektor bevételeinek és kiadásainak alakulása ( ) 10

Versenyképesség, állami szerep, állammenedzsment

Versenyképesség, állami szerep, állammenedzsment Versenyképesség, állami szerep, állammenedzsment Domokos Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének előadása az 54. Közgazdász-vándorgyűlésen Kecskemét 2016. szeptember 17. Az előadás tézise 2 Magyarország

Részletesebben

Az államháztartás finanszírozásának aktuális kérdései az ÁSZ nézőpontjából

Az államháztartás finanszírozásának aktuális kérdései az ÁSZ nézőpontjából Az államháztartás finanszírozásának aktuális kérdései az ÁSZ nézőpontjából Domokos Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének előadása a VIII. Soproni Pénzügyi Napok Konferencián Miről szól az előadás?

Részletesebben

M ű h e l y december

M ű h e l y december M ű h e l y 2007. december ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet 1024 Budapest, Margit krt. 85. Tel.: 06-1-373-7010 Fax: 06-1-336-7520 http://www.ecostat.hu email: ecostat@ecostat.hu

Részletesebben

Az Állami Számvevőszék költségvetési kockázatelemzései

Az Állami Számvevőszék költségvetési kockázatelemzései Az Állami Számvevőszék költségvetési kockázatelemzései Dr. Simon József, az Állami Számvevőszék ellenőrzésvezetőjének előadása Költségvetési Tanács szakmai konferencia Budapest 2017. október 12. Az ÁSZ

Részletesebben

Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely. Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt

Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely. Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt A költségvetés finanszírozási igénye 2016 óta folyamatosan meghaladja az ESAdeficitet

Részletesebben

Az államháztartás finanszírozásának aktuális kérdései az ÁSZ nézőpontjából

Az államháztartás finanszírozásának aktuális kérdései az ÁSZ nézőpontjából Az államháztartás finanszírozásának aktuális kérdései az ÁSZ nézőpontjából Domokos Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének előadása a soproni VIII. Pénzügyi Napok Konferencián 2014. október 2. Tisztelt

Részletesebben

Az államháztartás finanszírozása tapasztalatok az államháztartás ellenőrzésében Domokos László az Állami Számvevőszék elnökének előadása

Az államháztartás finanszírozása tapasztalatok az államháztartás ellenőrzésében Domokos László az Állami Számvevőszék elnökének előadása Az államháztartás finanszírozása tapasztalatok az államháztartás ellenőrzésében Domokos László az Állami Számvevőszék elnökének előadása Finanszírozás kockázatkezelés csaláskutatás pénzügyi, adózási és

Részletesebben

Az államadósság mérséklése: kötelezettség és lehetőség

Az államadósság mérséklése: kötelezettség és lehetőség Az államadósság mérséklése: kötelezettség és lehetőség Domokos Lászlónak, az ÁSZ elnökének előadása Közgazdász Vándorgyűlés Eger 2012. szeptember 29. Hogyan segíti az ÁSZ a Költségvetési Tanács munkáját?

Részletesebben

Államadósság ellenőrzése

Államadósság ellenőrzése Államadósság ellenőrzése Készítette: Pongrácz Éva Szabályozási háttér 2 Magyarország Alaptörvénye Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény Az Állami Számvevőszékről szóló 2011.

Részletesebben

Baksay Gergely A Költségvetési Tanács szerepe és a évi költségvetés

Baksay Gergely A Költségvetési Tanács szerepe és a évi költségvetés Baksay Gergely A Költségvetési Tanács szerepe és a 2019. évi költségvetés Ezekben a hetekben zajlik Magyarország 2019. évi költségvetésének tárgyalása, amelynek során a Költségvetési Tanácsnak is kiemelt

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2014-ben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2014-ben A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2014-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 2013-ban. 2. A 2014. évi finanszírozási terv főbb

Részletesebben

Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól

Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Budapest Corvinus Egyetem Gazdaság- és Társadalomstatisztikai Elemző és Kutató Központ Budapest, 2017. október 12. Célkitűzések

Részletesebben

Az államadóság kezelése és ellenőrzése. Banai Péter Benő

Az államadóság kezelése és ellenőrzése. Banai Péter Benő Az államadóság kezelése és ellenőrzése Banai Péter Benő 1 Gazdaságpolitikai mozgástér Az eladósodottság, a magas kockázati felárak az adósságcsökkentést teszik prioritássá 2 Gazdasági növekedés, hiány

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév 25. I. 26. I. 27. I. 28. I. 29. I. 21. I. 211. I. 2. I. 213. I. 214. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól 214. I. negyedév Budapest, 214. május 19.

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 211. évi I-VII. teljesítés %-a módosított előirányzat 212. évi I-VII. előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 329 826,2

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés I-VIII. hó %-a

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés I-VIII. hó %-a 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés I-VIII. teljesítés %-a eredeti előirányzat I-VIII. előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 1 24,3 6 163 826,3

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2013-ban

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2013-ban A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2013-ban Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 2012-ben. 2. A 2013. évi finanszírozási terv főbb

Részletesebben

Az egészségügy 2013. évi költségvetése, várható kilátások. Banai Péter Benő

Az egészségügy 2013. évi költségvetése, várható kilátások. Banai Péter Benő Az egészségügy 2013. évi költségvetése, várható kilátások Banai Péter Benő Makrogazdasági, költségvetési keretek 1. Magas növekedés és/vagy olcsó adósság-finanszírozás bővülő költségvetési mozgástér 2.

Részletesebben

A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2016. augusztus 15.

A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2016. augusztus 15. A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2016. augusztus 15.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2006-BAN

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2006-BAN A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2006-BAN FŐ TÉMAKÖRÖK: 1. A központi költségvetés 2005. évi várható finanszírozása. 2. A 2006. évi finanszírozási terv főbb jellemzői. előadók:

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 211. évi I-III. hó teljesítés %-a előirányzat 212. évi I-III. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 329 826,2 1

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 211. évi I-V. hó teljesítés %-a előirányzat 212. évi I-V. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 329 826,2 3 252

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról III. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról 2016. III. negyedév 2016 III. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege)

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ teljesítés %-a Eredeti előirányzat előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967 796,5 694 474,5 6,3%

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-II. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-II. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-II. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-II. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967 796,5

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-III. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-III. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-III. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-III. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-IV. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-IV. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-IV. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-IV. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967 796,5

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 211. évi teljesítés /előzetes/ Törvényi módosított előirányzat 212. évi I-XII. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 342 181,5 9 548

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-VII. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-VII. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-VII. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-VII. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 211. évi I-X. hó teljesítés %-a módosított előirányzat 212. évi I-X. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 342

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 211. évi I-XI. hó teljesítés %-a módosított előirányzat 212. évi I-XI. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 342

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév 5. I. 5. III.. I.. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 15. I. 15. III. 1. I. 1. III. 17. I. 17. III. 18. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól IV. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól IV. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól 18. IV. negyedév Budapest, 19. február 18. - A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó

Részletesebben

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 21. év 211. év teljesítés törvényi módosított előirányzat* I-XII. előirányzat %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 461 161,1

Részletesebben

ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , ,4 4,5% ,4 914,1 0,8% KAMATBEVÉTELEK , ,7 6,3% , ,6 7,4%

ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , ,4 4,5% ,4 914,1 0,8% KAMATBEVÉTELEK , ,7 6,3% , ,6 7,4% 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ 212. évi teljesítés %-a Eredeti előirányzat 213. évi előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 9 376 71,2 811 82,9 8,6%

Részletesebben

Tartalom. 1. Nettó finanszírozási igény. 3. Bruttó kibocsátások. 4. Nettó finanszírozás. 5. Adósságkezelési stratégia. 6. További információk

Tartalom. 1. Nettó finanszírozási igény. 3. Bruttó kibocsátások. 4. Nettó finanszírozás. 5. Adósságkezelési stratégia. 6. További információk Tartalom 1. Nettó finanszírozási igény 2. Törlesztések 3. Bruttó kibocsátások 4. Nettó finanszírozás 5. Adósságkezelési stratégia 6. További információk 7. Kibocsátási naptár 1. Nettó finanszírozási igény

Részletesebben

ELŐZETES FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY. BUDAPEST, 2014. december

ELŐZETES FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY. BUDAPEST, 2014. december ELŐZETES FINANSZÍROZÁSI KIADVÁNY 2015 BUDAPEST, 2014. december Tartalom 1. Nettó finanszírozási igény 2. Törlesztések 3. Bruttó kibocsátások 4. Nettó finanszírozás 5. Adósságkezelési stratégia 6. További

Részletesebben

A fiskális politika hatásmechanizmusa 1.

A fiskális politika hatásmechanizmusa 1. A fiskális politika hatásmechanizmusa 1. 1. allokációs költségvetés T(h)+T(v)+ D(G)= G, haszonelvű adózás, jellemzően kiegyensúlyozott. Elképzelhető a beruházások hitelfinanszírozása. 2. redisztribúciós

Részletesebben

Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető október 13.

Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető október 13. A Századvég makro-fiskális modelljével (MFM) készült középtávú előrejelzés* Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető 15. október 13. *A modell kidolgozásában nyújtott segítségért köszönet illeti az OGResearch

Részletesebben

2014. évi BEVÉTELEK teljesítés évi

2014. évi BEVÉTELEK teljesítés évi 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés törvényi módosított előirányzat I-XII. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 1 24,3 1 697 314,9 11 8 949,8

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ 212. évi I-III. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat 213. évi I-III. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi. I-IV. hó

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi. I-IV. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ 212. évi I-IV. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat 213. évi I-IV. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

2012. évi. I-VI. hó ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , ,7 42,5% , , ,0 51,2%

2012. évi. I-VI. hó ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , ,7 42,5% , , ,0 51,2% 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ 212. évi I-VI. hó teljesítés %-a Eredeti előirányzat Törvényi módosított előirányzat 213. évi I-VI. hó előir. %-a

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi. I-V. hó

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi. I-V. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ 212. évi I-V. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat 213. évi I-V. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

A kutya vacsorája. Az E-alap bevételeinek alakulása 1993 és 2009 között

A kutya vacsorája. Az E-alap bevételeinek alakulása 1993 és 2009 között A kutya vacsorája Az E-alap bevételeinek alakulása 1993 és 2009 között Magyarországon az E-alap a 2010-es évben 1376 milliárd forintot kezel, amiből az ország egészségügyi közkiadásainak tetemes része

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2007-B

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2007-B A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 27-B -BEN 1 Fő témakörök 1. A központi költségvetés 26. évi várható finanszírozása. 2. A 27. évi finanszírozási terv főbb jellemzői. előadó: dr.

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés I-XI. hó %-a

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés I-XI. hó %-a A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet 214. évi 215. évi BEVÉTELEK teljesítés I-XI. hó teljesítés %-a törvényi módosított előirányzat I-XI. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 954

Részletesebben

A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.

A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01. A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,

Részletesebben

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-IX. hó

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-IX. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 212. évi 213. évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-IX. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat I-IX. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-X. hó

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-X. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 212. évi 213. évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-X. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat I-X. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról november

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról november SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2018. november Budapest, 2019. január 07. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-XI. hó

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-XI. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 212. évi 213. évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-XI. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat I-XI. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés 21. év 211. év I-X. hó teljesítés %-a törvényi módosított előirányzat* I-X. hó előirányzat %-a KÖZPONTI

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról NYILVÁNOS: 2015. június 24. 8:30-tól 2015. I. negyedév 2015 I. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg

Részletesebben

Teljesítés ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , , ,0 177,3% KAMATBEVÉTELEK , , ,1 142,2%

Teljesítés ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , , ,0 177,3% KAMATBEVÉTELEK , , ,1 142,2% 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 212. évi 213. évi Teljesítés Törvényi módosított előirányzat I-XII. hó előzetes teljesítés előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 9 43 593,4

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet 214. évi 215. évi BEVÉTELEK előzetes teljesítés I-V. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-V. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 8 949,8

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2005-BEN

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2005-BEN A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2005-BEN FŐ TÉMAKÖRÖK: 1. Elvárások az adósságkezeléssel szemben. 2. Változások az adósságkezelési stratégiában. 3. A 2005. évi finanszírozási

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. IV. negyedév 1 Budapest, 2007. február 21. 2006. IV. negyedévében az állampapírpiacon a legszembetűnőbb változás a hosszú lejáratú kötvények részarányának

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FINANSZÍROZÁSA ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG KEZELÉSE 2010-2011-BEN

SAJTÓKÖZLEMÉNY A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FINANSZÍROZÁSA ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG KEZELÉSE 2010-2011-BEN SAJTÓKÖZLEMÉNY A kormány pénzügypolitikájának középpontjában a hitelesség visszaszerzése áll, és ezt a feladatot a kormány komolyan veszi hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter az Államadósság Kezelő

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA. az Egyesült Királyságban túlzott hiány fennállásáról szóló 2008/713/EK határozat hatályon kívül helyezéséről

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA. az Egyesült Királyságban túlzott hiány fennállásáról szóló 2008/713/EK határozat hatályon kívül helyezéséről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.11.22. COM(2017) 801 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az Egyesült Királyságban túlzott hiány fennállásáról szóló 2008/713/EK határozat hatályon kívül helyezéséről HU HU

Részletesebben

Válságkezelés Magyarországon

Válságkezelés Magyarországon Válságkezelés Magyarországon HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. október 28. Fő üzenetek 2 A magyar gazdaság elmúlt három évtizede dióhéjban Reál GDP növekedés (éves változás)

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól negyedév Budapest, 19. május 17. - A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a hosszútávú demográfiai folyamatoknak a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerre gyakorolt hatásairól

TÁJÉKOZTATÓ. a hosszútávú demográfiai folyamatoknak a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerre gyakorolt hatásairól TÁJÉKOZTATÓ a hosszútávú demográfiai folyamatoknak a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerre gyakorolt hatásairól Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 86. (8) bekezdésének értelmében a

Részletesebben

A társadalombiztosítási alapok bevételeinek és kiadásainak alakulásáról december hó

A társadalombiztosítási alapok bevételeinek és kiadásainak alakulásáról december hó Magyar Államkincstár A társadalombiztosítási alapok bevételeinek és kiadásainak alakulásáról 2009. december hó Készítette: Alapok és Közalapítványok Fıosztálya Budapest, 2010. január 2 Társadalombiztosítási

Részletesebben

Iktatószám : Melléklet : Kövér László úr részére. Elnö k. Országgyűlés

Iktatószám : Melléklet : Kövér László úr részére. Elnö k. Országgyűlés ,r ORSZ Z G~YÚLÉS? ELNÁG Ö K I gtitkársá Költségvetési Tanác s Elnö k Budapest 135 7 Kossuth Lajos tér 1-3 Telefon. +361 441 405 7 e-mail kovacs arpad@parlament hu ÉrWq: Iktatószám : Melléklet : E - J-e

Részletesebben

Az MNB költségvetési előrejelzésének bemutatása

Az MNB költségvetési előrejelzésének bemutatása Az MNB költségvetési előrejelzésének bemutatása Baksay Gergely, MNB, Költségvetési és Versenyképességi Elemzések Igazgatóság MKT konferencia 2016. október 20. Érintett témák 1. Költségvetési előrejelzésünk

Részletesebben

Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság

Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság A válságot követően számos országban volt megfigyelhető a fogyasztás drasztikus szűkülése. A volumen visszaesése

Részletesebben

EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények

EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények György László, PhD vezető közgazdász, egyetemi docens Századvég Gazdaságkutató Zrt. gyorgy@szazadveg.hu 1. Diagnózis

Részletesebben

A hatékony közpénzügyi kontroll intézményi garanciái a magyar modell

A hatékony közpénzügyi kontroll intézményi garanciái a magyar modell A hatékony közpénzügyi kontroll intézményi garanciái a magyar modell Domokos László, az Állami Számvevőszék elnökének előadása az 51. Közgazdász-vándorgyűlésen Gyula, 2013. szeptember 28. 2 Hatékony közpénzügyi

Részletesebben

Gazdaságpolitika és költségvetés 2018

Gazdaságpolitika és költségvetés 2018 Gazdaságpolitika és költségvetés 2018 Banai Péter Benő államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. november 1 2017-ben makrogazdasági és költségvetési stabilitás jellemzi az országot Forrás: *: Európai

Részletesebben

1. Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak főösszege, a hiány mértéke

1. Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak főösszege, a hiány mértéke Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének /2016. (II.16.) önkormányzati rendelete Decs Nagyközség Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2004. IV. negyedév 1 Budapest, 2004. február 21. A IV. negyedévben az állampapírpiacon folytatódott a biztosítók és nyugdíjpénztárak több éve tartó folyamatos

Részletesebben

Előterjesztés. A Képviselő-testület 2013. október 10-i ülésére. Intézkedési Terv az Állami Számvevőszék ellenőrzésének megállapításaira

Előterjesztés. A Képviselő-testület 2013. október 10-i ülésére. Intézkedési Terv az Állami Számvevőszék ellenőrzésének megállapításaira Előterjesztés A Képviselő-testület 2013. október 10-i ülésére Intézkedési Terv az Állami Számvevőszék ellenőrzésének megállapításaira Tisztelt Képviselő-testület! Az Állami Számvevőszék 2013. évi jelentését

Részletesebben

A közpénzügyi rendszer 1. A téma jelentősége 1. Ugyanez számokban

A közpénzügyi rendszer 1. A téma jelentősége 1. Ugyanez számokban A közpénzügyi rendszer 1. Vigvári András tudományos tanácsadó, ÁSZ FEMI egyetemi docens vigvaria@inext.hu A téma jelentősége 1. A modern gazdaság vegyes gazdaság. Koordinációs mechanizmusok: Piaci koordináció

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév 5. I. 5. III. 6. I. 6. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 14. I. 14. III. 15. I. 15. III. 16. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1 2007. I. negyedévében az állampapírpiacon kismértékben megnőtt a forgalomban lévő államkötvények piaci értékes állománya. A megfigyelt időszakban

Részletesebben

Beruházás-statisztika

Beruházás-statisztika OSAP 1576 Beruházás-statisztika Egészségügyi ágazat Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók 2011 Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók beruházási és felújítási

Részletesebben

A költségvetési folyamatok néhány aktuális kérdése

A költségvetési folyamatok néhány aktuális kérdése A költségvetési folyamatok néhány aktuális kérdése Baksay Gergely, Magyar Nemzeti Bank KT-MKT - Költségvetési Konferencia 2015. október 13. Az előadás felépítése 1. A GDP-arányos államháztartási hiány

Részletesebben

Babos Dániel Kicsák Gergely: Historikusan alacsony lehet a hiány 2016-ban

Babos Dániel Kicsák Gergely: Historikusan alacsony lehet a hiány 2016-ban Babos Dániel Kicsák Gergely: Historikusan alacsony lehet a hiány 2016-ban Az MNB szeptemberi Inflációs jelentése alapján idén minden korábbinál alacsonyabb, 1,4-1,5 százalék lehet a költségvetés GDP-arányos

Részletesebben

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Hatályos:2014-03-04 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének - az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.20.) önkormányzati

Részletesebben

Berta Dávid Kicsák Gergely: A évi alacsony államháztartási hiányhoz a jegybank programjai is hozzájárulnak

Berta Dávid Kicsák Gergely: A évi alacsony államháztartási hiányhoz a jegybank programjai is hozzájárulnak Berta Dávid Kicsák Gergely: A 2016. évi alacsony államháztartási hiányhoz a jegybank programjai is hozzájárulnak 2016-ban historikusan alacsony lehet a magyar államháztartás hiánya, melyhez a Magyar Nemzeti

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról január

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról január SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2019. január Budapest, 2019. március 07. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi BEVÉTELEK teljesítés

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi BEVÉTELEK teljesítés A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet 214. évi 215. évi BEVÉTELEK teljesítés törvényi módosított előirányzat I-XII. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 954 333,8 11 18 855, 11 826

Részletesebben

A MAGYAR KÖLTSÉGVETÉS HELYZETE 2013. JANUÁR- 2014. JÚNIUS

A MAGYAR KÖLTSÉGVETÉS HELYZETE 2013. JANUÁR- 2014. JÚNIUS KOVÁCS ÁRPÁD EGYETEMI TANÁR, SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS ELNÖK MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG ELNÖK A MAGYAR KÖLTSÉGVETÉS HELYZETE 2013. JANUÁR- 2014. JÚNIUS A KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS OLVASATA

Részletesebben

AZ EU TÁMOGATÁSOK HATÁSA A MAGYAR GAZDASÁGRA

AZ EU TÁMOGATÁSOK HATÁSA A MAGYAR GAZDASÁGRA LÁSZLÓ CSABA AZ EU TÁMOGATÁSOK HATÁSA A MAGYAR GAZDASÁGRA 2007-2015 KPMG GKI tanulmány MI EZ AZ EGÉSZ? Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére 5 hónap (2016. augusztus december) 30 ember 1000 oldal Lehet-e

Részletesebben

E L E M Z É S július ELEMZÉSE

E L E M Z É S július ELEMZÉSE ELEMZÉSE E L E M Z É S 2018. július Szempontok a Költségvetési Tanács részére véleménye kialakításához Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat zárószavazásához Szerkesztő:

Részletesebben

A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2018. augusztus 28.

A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2018. augusztus 28. A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2018. augusztus 28.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,

Részletesebben

Gazdasági és államháztartási folyamatok

Gazdasági és államháztartási folyamatok Gazdasági és államháztartási folyamatok 214 215 A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elemzése a Költségvetési Tanács részére Siba Ignác vezérigazgató Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető Tartalom 1. Makrogazdasági

Részletesebben

egységes szerkezetben

egységes szerkezetben 1 Mátraszentimre Község Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2012. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2012. évi költségvetéséről egységes szerkezetben Magyarország központi

Részletesebben

A magyar költségvetésről

A magyar költségvetésről A magyar költségvetésről másképpen Kovács Árpád 2014. április 3. Állami feladatok, funkciók és felelősségek Az állami feladatrendszer egyben finanszírozási feladatrendszer! Minden funkcióhoz tartozik finanszírozási

Részletesebben

Berta Dávid Kicsák Gergely AZ MNB KÖLTSÉGVETÉSI HOZZÁJÁRULÁSA A KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN

Berta Dávid Kicsák Gergely AZ MNB KÖLTSÉGVETÉSI HOZZÁJÁRULÁSA A KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN Berta Dávid Kicsák Gergely AZ MNB KÖLTSÉGVETÉSI HOZZÁJÁRULÁSA A 2013-2018 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN A Magyar Nemzeti Bank tevékenysége 2013 óta több csatornán keresztül gyakorol kedvező hatást a költségvetés

Részletesebben

Gazdaságra telepedő állam

Gazdaságra telepedő állam Gazdaságra telepedő állam A magyar államháztartás mérete jóval nagyobb a versenytársakénál Az állami kiadások jelenlegi szerkezete nem ösztönzi a gazdasági növekedést Fókusz A magyar államháztartás mérete

Részletesebben

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500

Részletesebben

KILÁBALÁS -NÖVEKEDÉS. 2013. szeptember VARGA MIHÁLY

KILÁBALÁS -NÖVEKEDÉS. 2013. szeptember VARGA MIHÁLY KILÁBALÁS -NÖVEKEDÉS 2013. szeptember VARGA MIHÁLY Tartalom Kiindulóhelyzet Makrogazdasági eredmények A gazdaságpolitika mélyebb folyamatai Kiindulóhelyzet A bajba jutott országok kockázati megítélése

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév 25. I. 25. III. 2. I. 2. III. 27. I. 27. III. 28. I. 28. III. 29. I. 29. III. 21. I. 21. III. 211. I. 211. III. 212. I. 212. III. 213. I. 213. III. 214. I. 214. III. 215. I. 215. III. 21. I. 21. III. 217.

Részletesebben

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke parlamenti expozéja október 14. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke parlamenti expozéja október 14. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Expozé: 2013-as zárszámadás 2014-10-14 Magyarország 2013. évi központi költségvetése végrehajtásának ellenőrzése és a 2013. évi költségvetési folyamatok makrogazdasági összefüggéseinek elemzése Domokos

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság módosított finanszírozása 2014-ben

A központi költségvetés és az államadósság módosított finanszírozása 2014-ben A központi költségvetés és az államadósság módosított finanszírozása 2014-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete 2014 eddig eltelt időszakában. 2. A 2014. évi módosított finanszírozási terv főbb

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév 25. I. 25. III. 26. I. 26. III. 27. I. 27. III. 28. I. 28. III. 29. I. 29. III. 21. I. 21. III. 211. I. 211. III. 212. I. 212. III. 213. I. 213. III. 214. I. 214. III. 215. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás

Részletesebben

KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS

KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS Győrffi Dezső kamarai tag könyvvizsgáló 3800 Szikszó Hunyadi u. 40. Tel: (46) 596-270 KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS Borsodnádasd Város Önkormányzata 2011. évi költségvetési rendelettervezetének felülvizsgálatáról

Részletesebben