8%-os kamat. Folyósított hitel DIÁK-

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "8%-os kamat. Folyósított hitel DIÁK-"

Átírás

1 8%-os kamat Folyósított hitel DIÁK éves jelentés annual report

2

3 tartalom 3 4 Vezérigazgatói elôszó 5 A Felügyelőbizottság elnökének üzenete 6 A Diákhitel Központ Zrt. menedzsmentje 7 felügyelôbizottság 8 A hazai hallgatói hitelrendszer 9 A Diákhitel mint egyedi hitelforma 11 A hallgatói hitelezés működése 16 a hallgatói hitelezés mûködése számokban 24 pénzügyi beszámoló 25 pénzügyi kimutatások 28 független könyvvizsgálói jelentés

4 4 vezérigazgatói előszó Tisztelt Partnerünk! ADiákhitel Központ Zrt ben nagykorúvá vált. 10 éve állandó mozgásban vagyunk, szinte lélegzetvételnyi időnk sem volt arra, hogy összegezzük az eddig elért eredményeket. A tavalyi jubileumi évforduló aztán végre lehetőséget biztosított arra, hogy megvitassuk a Társaság múltját, tapasztalatokat cseréljünk és új irányokat szabjunk a jövőnek. Nagykorúságunkat a Kormány is elismerte, hiszen a felsőoktatási reformmal párhuzamosan döntést hoztak a Diákhitellel kapcsolatos rendelet változásáról; melynek előkészületi munkájába tevékenyen bekapcsolódott Társaságunk is. Ez a közös együttgondolkodás egyben a Diákhitel Központ szakember-állományának, humán erőforrásának elismerését jelenti számunkra. Közel két éve vezetem a Diákhitel Központot és biztosan állíthatom: a Diákhitelről mint a felsőoktatásban tanuló diákok pénzügyi partneréről, már minden egyetemi hallgató és szülője hallott valamilyen formában. Ismerik a szabad felhasználású Diákhitel terméket és ahogy majd kiadványunk belső oldalain olvasható, a gazdasági nehézségek és a hitelekkel szembeni negatív attitűd ellenére is - sikeres ügyfél-akvizíciót folytattunk, hiszen 2011 év végére elértük a 319 ezres hitelfelvevői létszámot. Szemmel látható, hogy a felsőoktatás finanszírozásának mikéntje nem csak Magyarországon fontos társadalmi és egyben szociális kérdés, hanem az Európai Unión belül is megoldatlan diszciplína. Társaságunk számos konferencián vett részt, ahol közép- és kelet-európai országok oktatáspolitikai vezetőivel, szakembereivel közösen kerestük a hallgatói hitelek kapcsán működőképes modell alternatíváit. Mindenképpen elismerésnek tekintem, hogy a magyar modell unikalitása megkérdőjelezhetetlen. Az állami garanciával, ám piaci forrásbevonás elvén működő hazai modell stabil, ezt többek között a visszafizetések fegyelmezettsége is alátámasztja. Több konkrét megkeresés is érkezett hozzánk szomszédos európai tagállamoktól a tapasztalatcsere, és a know-how átadása kapcsán, a miénkhez hasonlatos nemzeti modell kialakítására. Melyek is voltak számomra a 2011-es év legfontosabb lépései? Tíz év után új külsőt kapott a Társaság, az arculatváltásnak köszönhetően egy dinamikus, fiatalos, egyben nyitott és barátságos Diákhitel köszönti az ügyfeleket. Az arculatváltást egy következetes és lépcsőzetes szervezeti és szerkezeti átalakítás kísérte. Ennek eredményeképpen egy racionális, piackonform Társaság jött létre, minőségi humánerőforrás cserével, a változásokra rugalmasan és gyorsan reagáló szervezettel. Sikerült bebizonyítanunk, hogy a Diákhitel Központ függetlenül attól, hogy állami tulajdonú Társaság, versenypiaci kényszer nélkül, teljesítménye alapján ma már elismert szereplője a pénzpiacoknak is. Ez annak a szemléletnek köszönhető, hogy a menedzsment úgy gondolkodik és cselekszik, mintha versenytársak mellett tenné mindezt. Már a 2011-es évben is meghatározó szerep jutott három területünknek. Informatikai rendszereink folyamatosan biztosítják a gördülékeny hitelkihelyezést; a treasury prudens módon, a lehető legjobb feltételek mentén szerzi be a hitelezéshez szükséges forrásokat; ezt támogatja a Társaság imidzsét alapvetően meghatározó marketing és kommunikáció. E három terület szinergiája eredményezi az alacsony kamatot, azt a hiteles és egyben vonzó képet, melyet reményeink szerint sikerült kialakítanunk ügyfeleink és partnereink irányába! Bugár Csaba Vezérigazgató

5 A FelügyelŐbizottság elnökének üzenete 5 Tisztelt Olvasó! ADiákhitel Központ Zrt. és a Diákhitel intézménye évben ünnepelte fennállásának 10 éves évfordulóját. A diákhitelezés magyarországi modellje a társadalmi és hallgatói visszajelzések tapasztalatai alapján elmondható, hogy jól betölti szerepét, sikeresen működik, fontos társadalmi célt szolgál. A diákhitelezés célja, alapkoncepciója a rendszer bevezetése óta nem változott: minden fiatal számára a saját és családja anyagi teherviselő képességétől függetlenül esélyt, lehetőséget teremtsen arra, hogy a felsőoktatásban részt tudjon venni, elérhetővé váljon minden tanulni vágyó számára a korszerű és magas szintű tudás megszerzése. A magas szintű tudás elsajátítása, a diploma megszerzése nem csupán a fiatalok számára fontos cél és érték, hanem az ország fejlődésének is záloga. A Diákhitel rendszere minden felsőoktatási intézmény hallgatói számára egyéni hitelbírálat és kockázatértékelés nélkül vehető igénybe, hosszú távon a hitelfelvevők kockázatközössége viseli a nemfizetés kockázatát és a rendszer működési költségét. A diákhitelezés rendszere 2011 év végéig 319 ezer hallgató számára teremtette meg a tudás megszerzésének lehetőségét, illetve anyagi hátterét, a hallgatók részére folyósított hitel összege közel 229 milliárd forintot volt. A év végi Diákhitel kölcsön állománya (a tőkésített kamattal együtt) meghaladta a 244 milliárd forintot, melyhez közel 227 ezer ügyfélszerződés tartozott. A 10 éves működést mutatja az is, hogy a Társaság végére már 93 ezer hitelszerződést zárt le, és december végén a felvett hiteleiket törlesztők száma meghaladta a 128 ezer főt. A törlesztő szakaszban lévők által évben befizetett összeg meghaladta a 20 milliárd forintot, mely több mint 173%-a volt a kötelező törlesztő részletek összegének. A rendszer működésének pozitív tapasztalataként értékelhető, hogy 2011 végén az összes törlesztő szakaszban lévő ügyfelek mindössze 2,5%-a volt abszolút nem fizető. A diákhitelezési rendszert működtető Diákhitel Központ Zrt. felett június 17-től a tulajdonosi jogokat a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. gyakorolja, évben változott a Társaság ügydöntő Felügyelőbizottságának összetétele. A hallgatói hitelrendszer forrásait a nonprofit elven (nem nyereségorientáltan) működő állami tulajdonban lévő Társaság kizárólag a pénz- és tőkepiacról biztosítja, a Magyar Állam készfizető kezessége mellett, költségvetési forrás igénybevétele nélkül. A diákhitelezési rendszer működtetése érdekében bevont idegen források (hitel, kötvénykibocsátás) állománya 2011 év végén meghaladta a 218 milliárd forintot. A 2011-es évben a diákhitelezés rendszerének forrásához már nem elhanyagolható mértékben hozzájárultak a törlesztő, sokszor előtörlesztő diákhitelesek is. A Társaság számára komoly kihívást jelentő feladatként jelentkezik jövőre a Kormány által január 18-án elfogadott új, Diákhitel2 konstrukció bevezetésének gyakorlati megvalósítása. Az új Diákhitel2 konstrukció előkészítése, a bevezetéshez szükséges felkészülés a Társaságnál folyamatban van annak érdekében, hogy 2012 szeptemberétől a Társaság meg tudja kezdeni az új típusú hallgatói hitelek folyósítását. Bízom benne, hogy a hallgatói hitelezés a év őszétől bevezetésre kerülő Diákhitel2 konstrukcióval kibővülve továbbra is betölti szándékolt szerepét, s az első tíz év sikere és eredményessége tovább folytatódik. Farkas Mária a Felügyelőbizottság elnöke

6 6 A Diákhitel Központ Zrt. menedzsmentje Bugár Csaba vezérigazgató Turai Ibolya pénzügyi és számviteli igazgató dr. Nagy Zoltán jogi és IT vezérigazgatóhelyettes Imre Zita marketing és kommunikációs igazgató Gál István informatikai igazgató dr. Tercsi Erika jogi és ügyviteli igazgató Havelda Balázs tervezési, kontrolling és forrás - gazdálkodási igazgató dr. Vida István hitelezési és ügyfélkapcsolati igazgató Lovas Attila üzleti vezérigazgatóhelyettes

7 FelügyelŐbizottság 7 Farkas Mária elnök Jobbágy Dénes Urbán Zoltán

8 8 A hazai hallgatói hitelrendszer ADiákhitel Központ életének fontos mérföldkövéhez érkezett 2011-ben: ebben az évben ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból országos edukációs kampányt indított a Társaság, Diákhitel Jövőnapok néven. Az öt legnagyobb egyetemen nyílt napokkal és koncertekkel összekötött nagyszabású roadshow üzenete az volt a fiatalok számára, hogy megéri tanulni. A jubileumi évforduló megkoronázásaként a Diákhitel Központ nemzetközi konferenciát szervezett a patinás Boscolo Hotelben. A konferenciára 120 vendég fogadta el a meghívást. Az oktatási és pénzügyi szektor vezető szakemberei, partnerei hallgatták meg a Társaság felsővezetése, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának előadói mellett Prof. Nicholas Barr, nemzetközi hírű közgazdászt és Maria Luisa Ferreira, az Európai Beruházási Bank képviselőjének előadását. Az elmúlt tíz év tapasztalatait felhasználva a Diákhitel Központ számos ügyfélbarát technikai újítást vezetett be. Ennek egyik legkiemelkedőbb példája a Diákhitel Direkt, elektronikus ügyfélrendszer bevezetése volt, amely nem csupán a már meglévő ügyfelekkel való mindenre kiterjedő ügyintézést könnyíti meg, de az új ügyfelek számára is jelentősen leegyszerűsíti a hitelfelvételi procedúrát. Ezzel párhuzamosan született döntés a Diákhitel honlapjának fejlesztéséről is. Az újításokra támaszkodva döntött úgy a Társaság, hogy megérett az idő a Diákhitel arculatának megváltoztatására is, így a korábbit egy fiatalos, modern színvilág, és elemeiben is sokkal összetettebb forma váltotta fel. Év végére alkalmazkodott a változásokhoz a Személyes Ügyfélszolgálat is, amely kényelmében és látványelemeiben is sokkal inkább megfelel ügyfeleink kívánalmainak. A 2011-es évben történt jogszabály-módosítás legfontosabb ügyfélbarát változásai közé tartozik a célzott kamattámogatás igénylésére vonatkozó eljárási rend egyszerűsítése. A törlesztőrészlet két éves időkeretben kérhető mérséklése bármikor igényelhető lehetőségként került az új jogszabályba, emellett a hallgatók által kedvelt engedményezést a jövőben az államilag finanszírozott képzésben tanuló hallgatók is igénybe vehetik. A következetes finanszírozási politikának, valamint a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhetően a Diákhitel Központ július 1-jével 50 bázisponttal, 8,00%-ra mérsékelte a hallgatói hitelek kamatát, amely így, működése során a legalacsonyabb szintet érte el. A Diákhitel Központ a fokozódó gazdasági válság ellenére is 0 forint adózás előtti eredményt könyvelhetett el 2011-ben, így eredményes évet zárt. A Társaság mérleg szerinti eredménye a társasági adófizetési kötelezettség okán -18 millió forint. A tavalyi évben a Társaság öszszesen 20,8 milliárd forint összegben folyósított hallgatói hitelt a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára. A Diákhitel Központ évi indulásától december 31-éig összesen közel 319 ezer fő részére folyósított hallgatói hitelt. A folyósított összeg az előző évhez képest mintegy 5%-kal maradt el. A hitelrendszer évi indulásától december 31-éig mintegy 229 milliárd forint hitelösszeg került folyósításra a hallgatók számára. Az év során sikerült elfogadni egy középtávú stratégiát, emellett az év vége felé megindultak a tárgyalások a Diákhitel2 konstrukció előkészítésével kapcsolatban is.

9 A Diákhitel mint egyedi hitelforma 9 Adiákhitelezési konstrukciót úgy alkották meg, hogy sem a hitel felvétele, sem annak visszafizetése ne jelentsen komoly terhet az ügyfelek számára. Ennek érdekében a banki hitelekhez képest kiemelkedően kedvező feltételrendszert alakítottak ki. Főbb sajátosságok A Diákhitel bármire szabadon elkölthető. Nincs hitelbírálat. Nem kell kezes és egyéb fedezetre sincs szükség. Minden 40 év alatti, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező felsőoktatásban tanuló igénybe veheti. Főszabályként maximum 10 szemeszterre igényelhető. Egy szemeszterre államilag támogatott képzésben maximum 200 ezer forint, költségtérítéses képzésben maximum 250 ezer forint igényelhető. Havi részletekben vagy szemeszterenként egy összegben is felvehető a hitel. A jogszabályok tiltják, hogy a Diákhitel kamatából üzleti haszon képződjön. A Diákhitel változó kamatozású. Kamata 2011 második félévében 8%-ra mérséklődött. Ez a mérték a bankok által nyújtott hasonló jellegű forinthitelek átlagos kamatának a felét sem éri el. A törlesztést csak a hallgatói jogviszony megszűnése utáni negyedik hónaptól, de legkésőbb a 40. életév betöltése után kell elkezdeni. A törlesztés szabályait úgy alakították ki, hogy a visszafizetés rugalmas és teljesíthető legyen, emellett lehetőség van a törlesztés mérséklésére és különféle kedvezmények igénybevételére. Törleszteni akkor is kell, ha valakinek nincs munkaviszonya. A törlesztőrészlet a törlesztés első két naptári évében a minimálbérhez, később a két évvel korábbi jövedelemhez igazodik. Bárki szabadon felgyorsíthatja a hitel-visszafizetést azzal, hogy díjmentesen előtörleszt, akár a tanulmányi évek alatt is. Már számos egyetemen és főiskolán elérhető az ún. engedményezés, ami az igényelt Diákhitel felsőoktatási intézménybe történő közvetlen átutalását jelenti. Ezáltal rögtön a szemeszter kezdetén be lehet iratkozni. A Diákhitel igénylése rendkívül egyszerű és gyors. A honlap Diákhitel Direkt nevű elektronikus hiteligénylési oldalán kitölthetőek az igényléshez szükséges nyomtatványok, melyeket a Diákhitel Központtal együttműködő bankfiókokban, takarékszövetkezetekben, postahivatalokban és felsőoktatási intézményekben lehet leadni. Az igényléshez szükséges dokumentumok is beszerezhetők az előbb felsorolt partnereknél. Csakúgy, mint minden hitel, a Diákhitel is kamatozik, attól kezdve, hogy az első összeget átutalják a hallgató folyószámlájára. A Diákhitel és a banki hitelek kamata (hitelköltsége) A Diákhitel kamata a forint alapon nyújtott lakossági hitelek teljes mezőnyét tekintve is kiemelkedően kedvező. A Diákhitel kamata a bankok által nyújtott hasonló jellegű forinthitelek (pl. fedezet nélküli személyi kölcsönök) átlagos kamatának a felét sem éri el.

10 A Diákhitel mint egyedi hitelforma Diákhitel* fogyasztási hitelek** folyószámlahitelek*** jegybanki alapkamat * Diákhitel kamata ** Forint alapú fogyasztási hitelek átlagos hitelköltség-mutatója *** Forint alapú lakossági folyószámlahitelek átlagos évesített kamatlába Forrás: MNB, Diákhitel Központ december november október szeptember augusztus július június május április március február A különböző hiteltípusok kondícióinak alakulása január 10

11 A hallgatói hitelezés működése 11 Áttekintés a 2011-es üzleti évről Működési környezet A magyar hallgatói hitelezési rendszer működését alapvetően a felsőoktatási tendenciák, a jogszabályi környezet, a hallgatók hitelfelvételi és az ügyfelek törlesztési hajlandósága, illetve a források rendelkezésre állása befolyásolja év végén, a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény elfogadásával jelentős változás történt a diákhitelezésben, és így a Diákhitel Központ Zrt. működésében is. Ezen felsőoktatási törvényhez kapcsolódó, az új belépők létszámára vonatkozó keretszám meghatározás és az állami részösztöndíjas, valamint önköltséges képzések finanszírozását biztosítani hivatott Diákhitel2 konstrukció miatt, a hallgatói hitelrendszer működési köre a 2012-es évben szélesedik, a Társaság tevékenysége bővül. A felsőoktatásba belépők és a felsőoktatásban résztvevők száma a év során enyhén tovább csökkent. A Diákhitel Központ az év során komoly szakmai előkészítő munkát végzett a hallgatói hitelrendszerről szóló kormányrendelet módosítása érdekében. A tervezett változtatások a Diákhitel-koncepció alapjai szempontjából lényegi változásokat nem jelentettek. A Társaság feladata, hogy a hallgatói hitelrendszert az elmúlt években szerzett tapasztalatok felhasználásával a jogszabályi és a társadalmi, gazdasági elvárásoknak megfelelően működtesse, időnként finomhangolja. A Társaság üzleti folyamatait folyamatosan monitorozza. Ezen tevékenységek a hatékonyság növelését, az ügyvitel ésszerűsítését és az ügyfelek magasabb színvonalú kiszolgálását célozzák. A felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos viták és bizonytalanságok a diákhitelezésre is hatást gyakoroltak. A Magyarországon 2008-tól kibontakozó, globális hátterű válságjelenségek 2011-ben továbbra is érintették a nemzetközi és a magyar gazdasági környezetet, ezen belül pedig a pénzügyi piacokat. Így jelentős eredményként értékelhető, hogy az általános hitelpiaci kereslet számottevő visszaesése és a hitelfelvétellel kapcsolatban mind negatívabbá váló lakossági attitűd ellenére a Diákhitel iránti kereslet az év jelentős részében megtartotta előző évi dinamikáját, de összességében elmaradt az előző évi adatoktól. Ebből arra következtetünk, hogy a felsőoktatásban tanulók jelentős részében tudatosultak a Diákhitel egyedülálló előnyei a bankok által nyújtott hitelekhez képest. A gazdasági válság negatív hatásai a diákhiteles ügyfelek fizetési fegyelmében, a pénzügyi szektorban általánosan jellemzőnél lényegesen kisebb mértékben mutathatók ki, azonban a gazdasági környezet bizonytalansága miatt a Társaság továbbra is jelentős figyelmet és mind több munkát szentel e fizetési fegyelem fenntartásának. A hallgatói hitelrendszer hosszú távú stabilitásában jelentős szerepet játszik a hitelkockázatoknak, és az ügyfelek törlesztési fegyelmének alakulása. A hallgatói hitelportfolió minőségét a Társaság részére rendszeresen, független, külső aktuárius szakértő értékeli. A hallgatói hitelkamat kockázati prémium kamatelemére, illetve a tartalékolás mértékére az aktuárius tesz javaslatot. A évi adatok alapján 2010-ben kiszámított mutatók kismértékű javulást mutattak a Társaság hitelkockázati kitettségében. A 2010 májusában készült aktuáriusi elemzés 1,36%-os, minimálisan felszámítandó kockázati prémiumot kalkulált, és ezzel folytatódott a 2005 óta tartó csökkenési trend. Ez a kockázati prémium került beépítésre a második félévi, illetve a első félévi kamatba. A Deloitte Zrt. által 2011 áprilisában készített aktuáriusi számítások alapján a kockázati prémium becsült értéke 1,28%-1,48%. A második félévi és a első félévi hallgatói hitelkamatban a Társaság az óvatosság elvének figyelembe vételével 1,48%-os kockázati prémiumot érvényesített.

12 12 A hallgatói hitelezés működése A hallgatói hitelezés finanszírozása A ben komoly kihívást jelentő válságterhes pénz- és tőkepiaci folyamatok konszolidálódása ugyan folytatódott, azonban a forrásszerkezet összeállításában a még mindig nagyfokú piaci bizonytalanság azt indokolta, hogy a Társaság továbbra is az óvatosság elvét tartsa szem előtt. A hallgatói hitelrendszer évi forrásszükségleteit továbbra is a piacról, állami készfizető kezességvállalás mellett, de költségvetési források igénybevétele nélkül tudta biztosítani. Az állam jogszabályon alapuló készfizető kezessége elősegíti, hogy a Társaság a vállalati kötvénypiacon, valamint a hazai és külföldi hitelpiacokon előnyös feltételek mellett jusson forráshoz. A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) ben is a hallgatói hitelrendszer egyik legjelentősebb finanszírozója volt. A Diákhitel Központ az MFB által igen kedvező kamatfeltételekkel biztosított, összesen mintegy 70 milliárd forint összegű hitelkeretét teljes mértékben kihasználta. Az Európai Beruházási Bankkal (EIB) 2010-ben aláírt harmadik hitelkeret-szerződés alapján a 38 milliárd forintos hitelkeret egyes hitelrészeit különböző kamatozás, devizanem, türelmi idő és futamidő mellett vehette igénybe a Társaság 2011-ben. Az év során 12,6 milliárd forint került lehívásra a rendelkezésre álló hitelkeret terhére. Az EIB által biztosított források állománya év végén mintegy 75,1 milliárd forint volt. A Társaság 2011-ben is aktívan használta a kereskedelmi banki készenléti hitelkereteket a finanszírozási igények felmerülése és a felhasználandó, hosszabb lejáratú források rendelkezésre állása közötti időbeli eltérések kezelésére ben a Budapest Bank Nyrt., az Erste Bank Hungary Zrt., a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt., és az UniCredit Bank Hungary Zrt. nyújtották e rugalmasan rendelkezésre álló, rövid lejáratú instrumentumokat a hallgatói hitelezés likviditásának biztosításához. Ezekből az év során összesen mintegy 8,1 milliárd forint összeget vett igénybe és fizetett vissza a Diákhitel Központ. A Diákhitel Központ Zrt. forrásbevonási tevékenységének a korábbi évek gyakorlatának megfelelően 2011-ben is jelentős eleme volt a kötvények nyilvános kibocsátása. A Társaság március-szeptember időszakban 5 alkalommal, összesen 20 milliárd forint névértékben hozott forgalomba állami készfizető kezességgel biztosított DK2014/01 jelű kötvényeket, míg októberben és decemberben új, DK2015/01 jelű sorozat kibocsátását kezdte meg összesen 10 milliárd forint névértékben. Az értékpapírok a Budapesti Értéktőzsdére bevezetésre kerültek. A Diákhitel Központ Zrt. az év során lejáró kötényeiből az áprilisban esedékes lejárat teljes, 19,2 milliárd forintos összegét (DK2011/01) és az októberben esedékes lejárat teljes, 15 milliárd forintos összegét (DK2011/02) befektetői felé törlesztette. A Társaság tőkepiaci jelenléte 2011-ben is folyamatos volt. Év végén összesen négy kötvénysorozata, mintegy 73 milliárd forint névértékben volt kereskedhető a Budapesti Értéktőzsdén. A hallgatói hitelrendszer finanszírozását és likviditáskezelését a DK Zrt. a év során maradéktalanul megvalósította. A hallgatói hitelek folyósítása, a forráskamatok és a működéssel kapcsolatos kiadások megfizetése határidőre megtörtént, a tervezettnek megfelelően alakult. A Társaság Finanszírozási tervében meghatározott eszközöket és az ügyfelektől ezen időszakban befolyó közel 22 milliárd forintot is figyelembe véve, a Diákhitel Központ likviditási helyzete stabil volt. A bevont források állománya december 31-én mintegy 218 milliárd forintot tett ki. A piaci tendenciák és az átgondolt forrásbevonási stratégia eredményeképpen 2011-ben stabilan alacsony maradt a diákhitelezés finanszírozására bevont források költsége, amely a hallgatói hitel kamatának legjelentősebb eleme. Kamatcsökkenés Az ügyfélportfolió kockázatának és a finanszírozás feltételeinek kedvező alakulása eredményeképpen, valamint a költséghatékony működésnek köszönhetően július 1-jétől további 0,5%-pontos csökkentésre nyílt lehetőség a Diákhitel kamatában. Az így megállapított 8,00% a hallgatói hitelrendszer működésének történetében a legalacsonyabb kamatszint.

13 13 Engedményezés A felsőoktatási intézményekkel kötött megállapodások alapján a Társaság ügyfeleinek lehetősége van a Diákhitelt közvetlenül a felsőoktatási intézmény számlájára utaltatni (engedményezés) ben fő több, mint 2 milliárd forint összegben igényelt ilyen módon Diákhitelt. A Diákhitel Központ továbbra is nyitott az intézményekkel kötendő megállapodásokra. Célja, hogy a tanulmányi adategyeztetés, a kölcsönös tájékoztatás, gördülékenyen, egyértelműen, mindkét fél számára hasznos módon működjön. Ügyfélszolgálat A Diákhitel Központ kiemelt feladata az ügyfelekkel történő kapcsolattartás, valamint a hallgatói hitelezéssel kapcsolatos információk biztosítása számukra. A rendelkezésre álló kommunikációs csatornák közül a legfontosabbak: a telefonon segítséget nyújtó Call Center, valamint a Személyes Ügyfélszolgálat. A Társaság telefonos ügyfélszolgálata az ügyfelek igényeihez igazodva, kétműszakos munkarendben fogadja a bejövő hívásokat. A Társaság ügyfélköre aktívan használja az automatizált lehetőségeket: a telefonos automata menürendszer a beérkező hívások valamivel több, mint felét kezeli ügyintéző bevonása nélkül. Az Ügyfélszolgálat a beérkező telefonos megkereséseket rövid, átlagosan 17 másodperces várakozási idő után fogadja. Az elvesztett hívások száma minimális, 1,7%-os arányban fordulnak elő, azaz a hívók 98,3%-át sikerül kiszolgálni. A hívások időben történő fogadása azért is fontos, mivel az ügyfelek rövid, átlagosan 53 másodperc várakozási idő után bontják a vonalat. A telefonon folytatott beszélgetések átlagosan 2.40 percig tartanak. Az Ügyfélszolgálat aktív szerepet vállal a hátralékos ügyfelek tájékoztatásában. A 2011-es évben közel 109 ezer ügyfélmegkeresést végeztek a Társaság Call Centerének kollégái kimenő hívás formájában annak érdekében, hogy hátralékos szerződésük kapcsán segítséget nyújtsanak az ügyfeleknek a felmondás, NAV behajtás elkerülése érdekében, a kintlevőség csökkentésében. Az elektronikus levélben érkező ügyfélmegkeresések száma évről-évre nagyobb intenzitást mutat ben újabb 15%-kal növekedett a beérkező ek száma, melyek megválaszolása az év nagy részében naprakész. A Diákhitel Központ Személyes Ügyfélszolgálata évről-évre növekvő számú ügyfelet fogad, különösen a folyósítási időszakhoz igazodóan. A 2010-es évhez képest 2011-ben 16%-kal több ügyfél jelent meg az arculatában megújult, fiatalos külsőt kapott Ügyfélszolgálaton. Reprezentatív kutatásaink és az ügyfelek személyes visszajelzései alapján is elmondható, hogy alapvetően elégedettek a kapott információk tartalmával és a szolgáltatás minőségével. Online ügyintézés szeptember 1-jével debütált az ügyfelekkel történő aktív kapcsolattartás eszköze, a Diákhitel Direkt. A Diákhitel új arculatához igazított dinamikus, fiatalos formában megújult honlappal párhuzamosan az érvényes szerződéssel rendelkező diákhitelesek számára egy kattintással elérhetővé vált az internetes ügyintéző-felület a oldalon. A gyors, kényelmes és biztonságos ügyintézést elősegítő közvetlen kapcsolat lehetővé teszi az adatváltozások bejelentését, egyenleg-lekérdezést, vagy a hitel összegével kapcsolatos változások ügyintézését a világhálón keresztül. Az új diákhitelesek számára a hiteligényléssel egy időben mód nyílik a Diákhitel Direkt szerződés megkötésére is. Az oldalon található igénylési lapot kitöltve, személyesen kell benyújtani az ügyintézésben közreműködő bank- és takarékszövetkezeti fiókokba, postahivatalokba vagy felsőoktatási intézményekbe. A Diákhitel Direkt rendszer bevezetése növelte az év személyes ügyfélforgalmát is. Az elektronikus ügyintézési rendszert felkeresők száma év végéig megközelítette az főt tavaszán elindult a Diákhitel saját facebook oldala, amely elsősorban az online ügyintézést támogatta az év során. A oldal látogatóinak száma köszönhetően a Társaság őszi, egyetemi gólyabál kampánynak 2011 decemberére elérte a főt.

14 14 A hallgatói hitelezés működése A Diákhitel Központ jogállása ADiákhitel Központ Zrt. a gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvény (Gt.) rendelkezései alapján egyszemélyes, zártkörű részvénytársaság formájában működő gazdasági társaság. A Diákhitel Központ Zrt. tulajdonosa és részvényese a Magyar Állam, képviseletében a tulajdonosi jogokat június 17-étől a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) gyakorolja. A Társaság alaptőkéje háromszáz millió forint, amely összeg pénzbeli hozzájárulásból áll, az alaptőke 100%-a. A Részvényes a hatáskörébe tartozó ügyekben az MFB útján, tulajdonosi (részvényesi) határozat formájában, írásban dönt. A Társaságnál Igazgatóság nem működik, annak jogkörét a Gt szerint a vezérigazgató gyakorolja, aki a Társaság tevékenységének, munkaszervezetének operatív irányítását is ellátja. A Társaság Felügyelőbizottsága az Alapító Okiratban meghatározott esetekben ügydöntő hatáskört gyakorol. A Diákhitel Központ Zrt. a hallgatói hitelrendszer működtetésére és a hallgatói hitelek folyósítására létrejött szervezet. A Társaság tevékenységére a hitelintézetekre vonatkozó szabályozás, a Hpt. rendelkezései október 11-étől nem terjednek ki. A Társaság jogállását, főbb feladatait a hallgatói hitelrendszerről és a Diákhitel Központról szóló 86/2006. (IV. 12.) Korm. rendelet, a Gt., valamint az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény határozza meg. A diákhitelezést szabályozó kormányrendelet szerint a Diákhitel Központ Zrt. az államilag garantált forrásait kizárólag a hallgatói hitelek kihelyezésére, az állami kezességvállalással kibocsátott értékpapírok és egyéb, államilag garantált forrásbevonások alapján fennálló fizetési kötelezettségeinek teljesítésére, működési költségeinek fedezésére és a kibocsátott értékpapírok és forrásbevonások alapján fennálló fizetési kötelezettségeinek teljesítésére használhatja fel. A évi költségvetési törvény értelmében a Magyar Állam készfizető kezesként felel a Diákhitel Központ Zrt. azon fizetési kötelezettségeiért, amelyek belföldről és külföldről, a diákhitelezési rendszer finanszírozása érdekében felvett hiteleiből, illetve kötvénykibocsátásaiból erednek. A hallgatói hitelrendszer szereplői A Magyar Állam, Kormány A hitelezéshez igénybe vett források visszafizetését az állam garantálja. A hallgatói kölcsön legmagasabb havi összegét a Kormány rendeletben állapítja meg. A Diákhitel Központnak évente finanszírozási tervet kell készítenie, amelyet az államháztartásért felelős miniszterrel kell jóváhagyatnia. Magyar Fejlesztési Bank A Diákhitel Központ Zrt. feletti tulajdonosi jogokat a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. gyakorolja. Az MFB részt vesz a Diákhitel finanszírozásában. Államadósság Kezelő Központ Az Államadósság Kezelő Központ közreműködik a hallgatói hitelrendszer finanszírozásához szükséges források beszerzésében a pénz- és tőkepiacokon. Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) A törlesztőrészlet megállapításának alapjául szolgáló jövedelemadatokat a NAV szolgáltatja a Diákhitel Központ részére. A Diákhitel Központ a NAV által megadott adatokon nem módosíthat, azok alapul vételével határozza meg a törlesztésre kötelezett ügyfelek fizetendő törlesztőrészleteit. A szerződés felmondását (pl. tartós és szá-

15 15 mottevő törlesztési késedelem miatt) követően egy összegben esedékessé vált és meg nem fizetett hiteltartozás behajtása érdekében, a Diákhitel Központ jogosult a NAV-ot igénybe venni. A Diákhitel Központ megkeresésére az állami adóhatóság a hiteltartozás behajtása során az adók módjára behajtandó köztartozások beszedésénél alkalmazott eljárást követi. Az állami adóhatóság a végrehajtásba az adózás rendjéről szóló törvénynek megfelelően önálló bírósági végrehajtót is bevonhat. Magyar Államkincstár A Diákhitel Központ a Magyar Államkincstárnál köteles vezetni a számláit. A Magyar Államkincstár bírálja el a Diákhitel Központ ügyfeleinek célzott kamattámogatás iránti kérelmeit. Nemzeti Erőforrás Minisztérium A terhességi-gyermekágyi segélyre, gyermekgondozási díjra, gyermekgondozási segélyre jogosult ügyfelek tőketartozása után fizetendő célzott kamattámogatás összegét a minisztérium saját költségvetéséből biztosítja. Európai Beruházási Bank Az Európai Beruházási Bank 2005 óta, immár a harmadik finanszírozási szerződés keretében vesz részt a magyar hallgatói hitelrendszer forrásainak biztosításában. A Bank az Európai Unió finanszírozó intézménye, amely az Unió által meghatározott célokra használja fel forrásait. A magyar diákhitelezés nyolcadik éve szerepel a Bank tudás alapú gazdaság kialakítását célzó projektjei között, mely a humán tőkébe történő közvetlen befektetésként illeszkedik a Bank portfóliójába. A sikeres együttműködés eredményeképpen az Európai Beruházási Bank által biztosított források a Diákhitel Központ teljes külső forrásállományának mára mintegy harmadát alkotják. A hitelezés lebonyolításában közreműködő partnerek A Diákhitel Központ az igényelt hallgatói hitelt az ügyfél bármely, Magyarországon bejegyzett hitelintézeténél vezetett folyószámlájára utalja. Számos bank és takarékszövetkezet működik közre a Diákhitellel kapcsolatos ügy intézésben (pl. hiteligénylések, módosító adatlapok befogadása és továbbítása a Diákhitel Központnak), illetve nyújt kedvezményeket azon ügyfeleiknek, akik hallgatói hitelüket a náluk vezetett bankszámlájukra utaltatják. A Magyar Posta nagyobb egységeinél már 2001 óta folyik Diákhitel ügyintézés. Felsőoktatási intézmények A felsőoktatási intézmények fontos szerepet töltenek be a diákhitelezés rendszerében. A hallgatók egyéb jogszabályi feltételek teljesülése mellett akkor juthatnak hozzá az általuk igényelt Diákhitelhez, ha a felsőoktatási intézmények Tanulmányi Osztályai igazolják, hogy az adott szemeszterre beiratkoztak. A felsőoktatási intézmények közreműködnek továbbá a Diákhitellel kapcsolatos ügyintézésben (pl. hiteligénylések, módosító adatlapok befogadása és továbbítása a Diákhitel Központnak) is. Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) A felsőoktatási intézmények hallgatóinak országos érdekképviseleti szervezete a Diákhitel Központ stratégiai partnere a hallgatókkal való kommunikációban, a hallgatói igények és vélemények közvetítésében. Kötvényforgalmazók A Diákhitel Központ forrásbevonási célból kötvényeket bocsát ki, melyek értékesítése aukciós eljárás keretében történik. A befektetők aukciós ajánlataikat a Diákhitel Központtal szerződést kötött elsődleges forgalmazók (bankok, befektetési szolgáltatók) valamelyikénél tehetik meg. A diákhitelezést finanszírozók A Diákhitel Központ által kibocsátott kötvényeket gazdálkodó szervezetek és magánszemélyek egyaránt megvásárolhatják. Ezen kívül vezető pénzintézetek hiteleket is nyújtanak a diákhitelezési tevékenység finanszírozására. Budapesti Értéktőzsde A Diákhitel Központ kötvényeinek másodlagos forgalma részben a BÉT-en keresztül zajlik. Oktatási Hivatal A Diákhitel Központ a külföldön tanuló hiteligénylők esetében a külföldi felsőoktatási intézmény jogállásával, valamint az ottani képzés elfogadhatóságával kapcsolatban állásfoglalás céljából megkeresi az Oktatási Hivatalt.

16 16 A hallgatói hitelezés működése számokban Hitelnyújtás A Diákhitelben részesült hallgatók halmozott számának alakulása* az egyes években évenkénti hallgatószám (fő) halmozott hallgatószám (fő) *a diákhitelezés indulásától az adott év utolsó napjáig 2011 végére megközelítette a 319 ezer főt az indulás óta Diákhitelben részesült hallgatók összesített száma. Ez az előző év végéhez képest 4,8%-os bővülést jelent. A növekedés dinamikája az előző évben mérthez képest kis mértékben csökkent. Az indulástól 2011 végéig kihelyezett Diákhitel összege évenkénti összeg (millió Ft) halmozott összeg (millió Ft)

17 17 A 2011-es üzleti évben nagyságrendileg hasonló (közel 21 milliárd forintot kitevő) hitelösszeget nyújtott a Diákhitel Központ Zrt. a hallgatóknak, mint az azt megelőző két évben. Ezzel az indulástól 2011 végéig kihelyezett Diákhitel összesített volumene megközelítette a 229 milliárd forintot. Mint az indulás óta minden évben, most is növekedett az év folyamán folyósított hallgatói hitel egy hitelfelvevőre jutó átlagos összege. Ez 2011-ben 298 ezer forint körül alakult, ami megközelítőleg 5%-os növekedés az előző évhez képest. Az átlagos éves hitelfelvételi összeg évről-évre tapasztalható töretlen növekedése a maximálisan felvehető havi hitelösszeg fokozatos emelkedésének, valamint a legmagasabb felvehető összegek iránti erőteljes keresletnek köszönhető ben még 21 ezer forint volt a maximálisan igényelhető havi hitelösszeg. Ez a megélhetési és tanulmányi költségek emelkedésével párhuzamosan több lépcsőben emelkedett, és a rendszer stabilitását nem veszélyeztette ben az államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatók legfeljebb havi 40 ezer, a költségtérítéses képzésben tanulók maximum havi 50 ezer forint összegű hitelt igényelhettek. Az igényelt havi összegek nagysága A 2011-es üzleti évben Diákhitelt felvett hallgató között a havi 40 ezer forintot igénylők voltak magasan a legtöbben (48%, fő). A második legszélesebb csoportot a havi 50 ezer forintot felvevő költségtérítéses képzésben tanuló diákok alkották (25%, fő). Őket követi a havi 30 ezer forintot igénylők köre 15%-kal ( fő). Figyelemre méltó, hogy 2011-ben a költségtérítést fizető hitelfelvevők 53%-a élt a számukra maximálisan felvehető havi 50 ezer forintos hitelösszeggel. A hitelfelvevők megoszlása a képzés finanszírozásának módja szerint A üzleti évben Diákhitelt felvett hallgatói kör 52%-a államilag támogatott, 48%-a költségtérítéses képzésben tanult. A fordulat 2010-ben állt be a tekintetben, hogy megszűnt az államilag támogatott képzésben résztvevők 5 évvel korábban még kifejezetten markáns felülreprezentáltsága a diákhitelesek között fő 48% fő 52% költségtérítéses államilag finanszírozott

18 A hallgatói hitelezés működése számokban A hitelfelvevők megoszlása a képzés formája szerint 2011-ben a Diákhitelt igénylők 72,50%-a nappali, 23,48%-a pedig levelező tagozaton tanult. Ezek az arányszámok megegyeznek a 2010-es év adataival (72%, illetve 24%). A nappali tagozatosok aránya a hitelfelvevők között az elmúlt 5 évben enyhén nőtt, még mindig érzékelhető felülreprezentáltságuk viszont jelentősen csökkent. (2011-ben a nappalisok az összes felsőoktatásban tanuló diákok 67%- át tették ki.) A levelező tagozatosok és a távoktatásban tanulók továbbra is alulreprezentáltak a diákhitelesek között a teljes hallgatói körben elfoglalt arányukhoz képest. Az esti tagozatra járók aránya mind a diákhitelesek között, mind az összes hallgató körében nagyon csekély. 1.88% 23.48% nappali esti levelező távoktatás 2.14% 72.5% A hitelfelvevők megoszlása életkor szerint hitelfelvevők száma (fő) ben a hitelfelvételi hajlandóság a legnagyobb arányban a éves korosztály körében csúcsosodott ki. Ez talán magyarázható azzal a felvi.hu által is publikált adattal, hogy a 2011-ben felsőfokú képzésre jelentkezők átlagéletkora 22,5 év volt. Az alapképzésre, egységes, osztatlan képzésre és felsőfokú szakképzésre jelentkezők évesek voltak, a mesterképzésen az átlagéletkor kicsivel meghaladta a 28 évet. A diákhiteles ügyfelek között viszonylag magas számban képviseltetik magukat a 35 év feletti ügyfelek is.

19 19 A hitelfelvételi hajlandóság területi alakulása átlag közeli (+/- 1%) átlag fölötti átlag alatt Budapest Vas Győr-Moson-Sopron Csongrád Heves Hajdú-Bihar Somogy Komárom-Esztergom Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Zala Veszprém Fejér Jász-Nagykun-Szolnok Baranya Tolna Bács-Kiskun Pest Nógrád Szabolcs-Szatmár-Bereg Budapesten és az egyes megyékben a hitelfelvételi hajlandóság vizsgálatának alapját az adta, hogy az ott állandó lakóhellyel rendelkező, felsőoktatásban tanuló diákok mekkora hányada vett fel Diákhitelt 2011 folyamán. Az egyes megyékben állandó lakhellyel rendelkező, de 40 évnél idősebb, azaz Diákhitelre nem jogosult hallgatók kiszűrésére, megfelelő bontású felsőoktatási statisztika hiányában nem volt módunk. Ez nem jelent akadályt abban, hogy az egyes megyékben tapasztalható hitelfelvételi hajlandóságot egymással nagyságrendileg összevessük. Országos szinten a hitelfelvételi arány ben 20,4% volt. A hitelfelvételi hajlandóság Jász-Nagykun-Szolnok megyében (25,4%, fő) volt a legmagasabb, Győr-Moson- Sopron megyében (14,4%, fő) pedig a legalacsonyabb. Kilenc megyében volt az országos átlagnál alacsonyabb hitelfelvételi arány, köztük található Budapest (17,7%, fő) is ben a legtöbb hitelfelvételi igény a Debreceni Egyetemről (1 349 fő), a Szegedi Tudományegyetemről (1 121 fő), a Pécsi Tudományegyetemről (1 068 fő) és az Eötvös Loránd Tudományegyetemről (1 008 fő) érkezett.

20 20 A hallgatói hitelezés működése számokban A Diákhitel törlesztése A hitel-visszafizetés volumene az egyes években* és a törlesztők száma* törlesztők száma (fő) hitel-visszafizetés (millió Ft) *az adott év utolsó napján Ahallgatói hitelt igénybe vevő diákhiteles ügyfeleknek a hitel visszafizetését csak a hallgatóijog viszony megszűnését követően, de a jogviszony fennállásától függetlenül legkésőbb 40 éves korukban kell megkezdeniük. A hallgatói hitelrendszer működésére vonatkozó kormányrendelet a tanulmányaikat már befejezett ügyfelek számára a törlesztési kötelezettség kezdeteként január 1-jét határozta meg. A folyamatosan növekvő hitelfelvevői körből az idő előrehaladtával egyre többen válnak törlesztésre kötelezetté (törlesztővé) végén már több, mint 128 ezer törlesztésre kötelezett ügyfelet tartott számon a Társaság. Ez a megelőző év végéhez képest 4%-os emelkedést jelent. Az ügyfelek által a hallgatói hitelrendszer indulásától a üzleti év végéig visszafizetett összeg (az előtörlesztésekkel együtt) közel 99 milliárd forint, melyből 2011-ben több mint 20,3 milliárd forint összegű hitel-visszafizetés érkezett a Diákhitel Központhoz hez képest ez az összeg 8%-os emelkedést jelent. A törlesztésre kötelezett ügyfelek (törlesztők) számával párhuzamosan az összes (az előtörlesztéseket is tartalmazó) hitel-viszszafizetés is évről évre nőtt a Diákhitel Központ működése alatt.

21 21 A tényleges hitel-visszafizetés és az elvárt törlesztés aránya az egyes években hitel-visszafizetés (millió Ft) törlesztés aránya (%) % % % % % % % % % A üzleti év folyamán összesen mintegy 11,7 milliárd forint összeget tett ki a törlesztésre kötelezetteknek a hitelszerződésekből adódó fizetési kötelezettsége (az elvárt törlesztés mértéke). Ezzel szemben az előtörlesztésekkel együtt összesen több, mint 20,3 milliárd forintot fizettek vissza az ügyfelek. A befizetők között több ezer olyan van, akinek törlesztési kötelezettsége még el sem kezdődött. A tényleges befizetés a naptári évre elvárt összes törlesztés 173%-a. Valamennyi eddigi évre igaz, hogy az elvárthoz képest kifejezetten magas a túlfizetés. A végéig teljesített közel 99 milliárd forint összes befizetéshez képest az elvárt törlesztés összesített volumene mintegy 55 milliárd forint volt. Ez annyit jelent, hogy a kezdetektől számítva a túlfizetés meghaladja a 80%-ot. Az egyes évek tetemes túlteljesítései jól mutatják, hogy az ügyfelek általános fizetőképessége jelentősen meghaladja tényleges kötelezettségeiket. Tíz év tapasztalata alapján megállapíthatjuk, hogy az egyéni jövedelmekhez igazodóan (illetve az első két törlesztési évben a minimálbérhez igazodóan), azokhoz képest alacsony szinten megállapított havi törlesztőrészletek mellett, sokaknak marad plusz forrásuk kisebb-nagyobb öszszegű előtörlesztések teljesítésére, sőt akár teljes tartozásuk egyösszegű rendezésére is. Az előtörlesztéssel ki-ki saját belátása szerint rövidítheti le a hitel-visszafizetés idejét. Az előtörlesztést az is ösztönzi, hogy annak semmilyen korlátja, illetve költsége nincs.

22 22 A hallgatói hitelezés működése számokban Az egyes években felmondott szerződések és az adóhatóságnak behajtásra átadott ügyek törlesztők* számához viszonyított aránya felmondott szerződések (%) adóhatóságnak behajtásra átadott ügyek (%) 1.2% 0.8% 2.1% 2.6% 2.8% 2.0% 3.0% 2.4% 2.8% 2.2% 2.7% 2.4% 3.4% 2.6% 2.9% 2.7% * Az adott év egészében vagy annak egy részében törlesztésre kötelezettek A törlesztők nagy többségének a fizetési fegyelme kiváló. Időben fizetik a havi törlesztőrészleteket, sőt közülük sokan még előteljesítést, illetve előtörlesztést is kezdeményeznek. Azon ügyfelek esetében, akik a törlesztés megfizetésével hátralékba (elmaradásba) kerülnek, és az elmaradás összege meghaladja 6 havi (egyes régebbi szerződéseknél 12 havi) törlesztőrészletüket, a Diákhitel Központnak a kölcsönszerződést fel kell mondania. A felmondást követően amennyiben az adós nem mutat fizetési hajlandóságot a beszedés további intézését át kell adni az adóhatóságnak. A év egészében vagy annak csak egy részében törlesztésre kötelezett ügyfelek összlétszámához képest, csupán 2,9% körül volt azok aránya, akiknek az összes hátraléka a jelzett évben elérte a felmondást kiváltó kritikus határt, és mindössze 2,7%-ot tett ki a 2011-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak behajtásra átadott ügyek aránya. Az előző évhez képest a felmondott ügyfelek aránya csökkent, a NAV számára átadottak aránya gyakorlatilag változatlan. Évek óta magas azon ügyfelek száma, akik csak a szerződés felmondása után rendezik tartozásukat, az ő esetükben leginkább a figyelmetlenség az elmaradás oka.

23 23 Behajtással kapcsolatos jogszabályváltozások A Diákhitel Központ fontosnak tartja, hogy tájékoztassa ügyfeleit a hitelükkel kapcsolatos változásokról, hiszen fontosnak tartja, hogy ügyfelei törlesztéseiket időben teljesítsék, kötelezettségeikkel tisztában legyenek. A Társaság a törlesztés kötelező megkezdéséről, a törlesztéssel kapcsolatos feladatokról levélben tájékoztatja ügyfeleit, elmaradás esetén felszólító levelet, SMS-t küld, illetve a Telefonos Ügyfélszolgálat is egyeztet az ügyféllel. Az ügyfelek cím adatbázisát a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) segítségével folyamatosan karbantartja a Diákhitel Központ. Az ügyfeleknek a felmondást követően is lehetőségük van tartozásukat részletfizetés keretében rendezni, 2011 év végén darab megállapodást kezelt a Társaság. A régi tartozással érintett ügyfeleket ügyvédi megkereséssel is igyekszik a Diákhitel Központ fizetésre bírni. A nem törlesztő ügyfelek számára fontos változás, hogy a hallgatói hiteltartozások állami adóhatóság (NAV) általi végrehajthatóságára nem az adójogi, hanem a polgári jogi szabályok irányadók. Ezáltal a hallgatói hiteltartozások behajtása érdekében az állami adóhatóság kényszerítő eszközeit hosszabb ideig lehet igénybe venni, az eddigi 5 és fél éven túli időtartamban is. Ez a lépés az ügyfelek érdekeit szolgálja, hiszen a hallgatói hiteltartozások behajtása esetében az idő múlása a követelés végrehajthatóságára pozitívan hat (életkor tekintetében fiatalabb ügyfélkör, vélelmezhető jövedelempálya növekedés), szemben az adókkal, melyek esetében az idő múlása a követelés behajthatóságára negatívan hat.

24 24 Pénzügyi beszámoló Bevezetés ADiákhitel Központ a Számviteli politikájában foglaltak szerint speciális elszámolásokat alkalmaz annak érdekében, hogy a számviteli törvény szerinti beszámolója megfelelően tartalmazza a diákhitelezéssel kapcsolatos információkat. Egyes mérleg- és eredménykimutatás sorok továbbrészletezésre kerültek, valamint új sorok kerültek kialakításra. A Diákhitel kihelyezésekből származó követelések a mérlegben a Befektetett pénzügyi eszközök között, ezen belül a Tartósan adott kölcsönök között szerepelnek. A Diákhitel kamatának meghatározása az általános gyakorlattól eltérően történik. A Diákhitel kamata a következő elemek százalékos mértékben kifejezett értékéből áll: súlyozott, átlagos forrásköltség, törlesztés nem teljesítését fedező kockázati prémium, működés költségeit fedező prémium. A hallgatói hitelezést szabályozó 86/2006. Korm. rendelet évi módosításában foglaltaknak megfelelően a hallgatói hitelek kamatában megtérült működési költséget és egyéb, bevételekkel nem fedezett ráfordításokat fedező működési prémiumbevétel és a ténylegesen felmerült működési költség, valamint egyéb, bevételekkel nem fedezett ráfordítások közötti különbözetet a Társaság elhatárolja és az elhatárolást követő kamatperiódusban kerül megszüntetésre. Az adott kamatperiódusban a felszámított forrásköltségek és a bevételekben megtérülő forrásköltségek közötti különbözet 10 kamatperióduson keresztül kerül figyelembe vételre, a különbözet jellegétől függően aktív vagy passzív időbeli elhatárolással. A Diákhitel Központ a kockázati céltartalék képzésekor aktuáriusi számításokra támaszkodik. A Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Szabványok szerinti (IFRS, International Financial Reporting Standards) beszámoló készítésének a jelenlegi tőkepiaci helyzetben meghatározó jelentősége van. A tőkepiacon a befektetőknek világosan kell látniuk, hogy milyen társaságokba fektetnek vagy fektettek be. A standardok biztosítják az IFRS anyagban szereplő adatok egységes értelmezését a világ bármely részén. A Társaság első alkalommal évben készített teljeskörű IFRS-ek szerinti pénzügyi kimutatást. Az IFRS-ek szerinti beszámoló készítését a további években is folytatni kívánjuk. Az IFRS alkalmazására jogszabály nem kötelezi a Diákhitel Központot, azonban a stratégiájában meghatározott célok teljesítéséhez szükséges e beszámolási forma választása.

25 Pénzügyi Kimutatások 25 A MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok millió Ft-ban A tétel megnevezése A. Befektetett eszközök I. IMMATERIÁLIS JAVAK II. TÁRGYI ESZKÖZÖK III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK Tartósan adott kölcsönök (Diákhitel) B. Forgóeszközök I. KÉSZLETEK 10 2 II. KÖVETELÉSEK Diákhitelezés miatti követelés III. ÉRTÉKPAPÍROK IV. PÉNZESZKÖZÖK C. Aktív időbeli elhatárolások Bevételek aktív időbeli elhatárolása Költségek, ráfordítások aktív idôbeli elhatárolása Halasztott ráfordítások Eszközök összesen A MÉRLEG Források (passzívák) adatok millió Ft-ban A tétel megnevezése D. Saját tőke I. JEGYZETT TŐKE II. JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TŐKE 0 0 III. TŐKETARTALÉK IV. EREDMÉNYTARTALÉK V. LEKÖTÖTT TARTALÉK 46 0 VI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK 0 0 VII. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY E. Céltartalékok Diákhitel kockázati céltartalék F. Kötelezettségek II. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK Tartozások a diákhitelek refinanszírozását szolgáló kötvénykibocsátásból Diákhitelek refinanszírozására felvett hitelek III. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK Rövid lejáratú kölcsönök G. Passzív időbeli elhatárolások Bevételek passzív időbeli elhatárolása Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása Halasztott bevételek Források összesen

DIÁKHITEL KÖZPONT ZRT. Hallgatói hitelrendszer Magyarországon. 2009/2010. tanév

DIÁKHITEL KÖZPONT ZRT. Hallgatói hitelrendszer Magyarországon. 2009/2010. tanév DIÁKHITEL KÖZPONT ZRT. Hallgatói hitelrendszer Magyarországon 2009/2010. tanév A hallgatói hitelrendszer célja, hogy minden fiatal számára esélyt teremtsen a felsőoktatásban való részvételre, függetlenül

Részletesebben

KORMÁNYRENDELET ÖSSZEFOGLALÓ

KORMÁNYRENDELET ÖSSZEFOGLALÓ KORMÁNYRENDELET ÖSSZEFOGLALÓ I. A FELSŐOKTATÁS FINANSZÍROZÁS ÁTSZERVEZÉSÉNEK CÉLJAI a tehetséges és tanulni vágyó fiatalok számára általánosan hozzáférhető, minőségi és fenntartható felsőoktatási rendszer

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ ANNUAL REPORT

ÉVES BESZÁMOLÓ ANNUAL REPORT ÉVES BESZÁMOLÓ 2013 ANNUAL REPORT TARTALOMJEGYZÉK A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG ELNÖKÉNEK ÜZENETE 2 VEZÉRIGAZGATÓI ELÔSZÓ 3 A DIÁKHITEL KÖZPONT ZRT. MENEDZSMENTJE 4 A FELÜGYELÔBIZOTTSÁG 5 A HAZAI HALLGATÓI HITELRENDSZER

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ ANNUAL REPORT

ÉVES BESZÁMOLÓ ANNUAL REPORT ÉVES BESZÁMOLÓ ANNUAL REPORT TARTALOMJEGYZÉK VEZÉRIGAZGATÓI ELÔSZÓ 4 A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG ELNÖKÉNEK ÜZENETE 5 A DIÁKHITEL KÖZPONT ZRT. MENEDZSMENTJE 6 A FELÜGYELÔBIZOTTSÁG 7 A HAZAI HALLGATÓI HITELRENDSZER

Részletesebben

Féléves jelentés Diákhitel Központ Zrt A Diákhitel Központ Zrt I. félévi Féléves jelentése

Féléves jelentés Diákhitel Központ Zrt A Diákhitel Központ Zrt I. félévi Féléves jelentése A Diákhitel Központ Zrt. 2015. I. félévi Féléves jelentése A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) 54. (6) bekezdés b) pontja értelmében a Diákhitel Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak

Részletesebben

Annual Report / Éves Jelentés

Annual Report / Éves Jelentés Annual Report / Éves Jelentés TARTALOMJEGYZÉK VEZÉRIGAZGATÓI ELÔSZÓ 4 AZ IGAZGATÓSÁG ELNÖKÉNEK ÜZENETE 5 A DIÁKHITEL KÖZPONT ZRT. MENEDZSMENTJE 6 FELÜGYELÔBIZOTTSÁG, IGAZGATÓSÁG 7 A HAZAI HALLGATÓI HITELRENDSZER

Részletesebben

A KÖZSZOLGÁLATI ÖSZTÖNDÍJAS ÉS AZ ÖNKÖLTSÉGES HALLGATÓI JOGÁLLÁS, HALLGATÓI PÉNZÜGYEK, DIÁKHITEL

A KÖZSZOLGÁLATI ÖSZTÖNDÍJAS ÉS AZ ÖNKÖLTSÉGES HALLGATÓI JOGÁLLÁS, HALLGATÓI PÉNZÜGYEK, DIÁKHITEL A KÖZSZOLGÁLATI ÖSZTÖNDÍJAS ÉS AZ ÖNKÖLTSÉGES HALLGATÓI JOGÁLLÁS, HALLGATÓI PÉNZÜGYEK, DIÁKHITEL Rakonczay Éva Gazdasági Igazgató Budapest, 2014. január 8. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi

Részletesebben

Van, amiben nem különbözünk

Van, amiben nem különbözünk Van, amiben nem különbözünk Diákhitel - a tudásba történő befektetés A felsőoktatásba belépve olyan kiadásokkal is szembesülhetsz, amelyekkel középiskolásként eddig nem találkozhattál. Érdemes alaposan

Részletesebben

Féléves jelentés Diákhitel Központ Zrt A Diákhitel Központ Zrt I. félévi Féléves jelentése

Féléves jelentés Diákhitel Központ Zrt A Diákhitel Központ Zrt I. félévi Féléves jelentése A Diákhitel Központ Zrt. 2016. I. félévi Féléves jelentése A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) 54. (6) bekezdés b) pontja értelmében a Diákhitel Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS HIRDETMÉNY KIVÁLTÓ FIX ÉS AKCIÓS HIRDETMÉNY A 3A Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Kölcsön célja: A Takarék Személyi

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18191705-1-42 01 Fővárosi Törvényszék PK 60540 /2006/ 01/ / Barankovics István Alapítvány 1078 Budapest, István utca 44 2012 Fordulónap:

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: január 16-tól

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: január 16-tól TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: 2017. január 16-tól A 3A Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt

Részletesebben

Konszolidált IFRS Millió Ft-ban

Konszolidált IFRS Millió Ft-ban Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-031/2017 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2012. december

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY ÉS KIVÁLTÓ HIRDETMÉNY Az AZÚR Takarék Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Kölcsön célja: A Takarék Személyi

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-049/2015 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: 2017.04.10-től ÉS KIVÁLTÓ HIRDETMÉNY A Sajóvölgye Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Kölcsön

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-099/2014 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: 2018. január 01-től Közzététel: 2017. december 29. A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt

Részletesebben

Féléves jelentés Diákhitel Központ Zrt A Diákhitel Központ Zrt I. félévi Féléves jelentése

Féléves jelentés Diákhitel Központ Zrt A Diákhitel Központ Zrt I. félévi Féléves jelentése A Diákhitel Központ Zrt. 2018. I. félévi Féléves jelentése A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) 54. (6) bekezdés b) pontja értelmében a Diákhitel Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak

Részletesebben

HIRDETMÉNY. 2. Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön központilag meghatározott főbb kondíciói

HIRDETMÉNY. 2. Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön központilag meghatározott főbb kondíciói HIRDETMÉNY 2. Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön központilag meghatározott főbb kondíciói A,,Rábaközi Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY április 1-től visszavonásig

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY április 1-től visszavonásig TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY 2017. április 1-től visszavonásig Az M7 TAKARÉK Szövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: 2017. január 16-tól Közzététel: 2017. január 13. A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt

Részletesebben

MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS ÉVRŐL

MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS ÉVRŐL MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS 2008. ÉVRŐL Budapest, 2009. március 2. 1 ÜGYVEZETÉS BESZÁMOLÓJA 1.1 Vezetői Összefoglaló Az MVM Partner ZRt. (továbbiakban MVM Partner) működésének

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS ANNUAL REPORT

ÉVES JELENTÉS ANNUAL REPORT ÉVES JELENTÉS ANNUAL REPORT Küldetés A Diákhitel Központ hisz abban, hogy az ország gyarapodásának és az egyének boldogulásának egyik legfontosabb záloga a kiművelt emberfő, a korszerű és magas szintű

Részletesebben

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2015. november 16 -tól/től visszavonásig SZEMÉLYI KÖLCSÖN Lakossági ügyfelek részére I. Alapkondíciók Sberbank a munkahelyen programban igénylő munkavállalók részére

Részletesebben

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése A teljeskörû

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY (hitelfedezeti élet-és balesetbiztosítás előírása nélkül) Hatálybalépés napja: 2017. január 16. Az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017. július 1. A Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek

Részletesebben

Hirdetmény Lakossági hitelek kamatairól, kondícióiról Érvényes: 2012. április 7-től

Hirdetmény Lakossági hitelek kamatairól, kondícióiról Érvényes: 2012. április 7-től I. Hosszú lejáratú fogyasztási hitel Igényelhető hitelösszeg 300.000-1.000.000 Ügyleti kamat Lakossági hitelek kamatairól, kondícióiról 54-120 hónap Hitel - előkészítési díj 2% Folyósítási jutalék 1% Kezelési

Részletesebben

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31.

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) Sor- A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) Tárgyév 01.

Részletesebben

Féléves jelentés Diákhitel Központ Zrt A Diákhitel Központ Zrt I. félévi Féléves jelentése

Féléves jelentés Diákhitel Központ Zrt A Diákhitel Központ Zrt I. félévi Féléves jelentése A Diákhitel Központ Zrt. 2013. I. félévi Féléves jelentése A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) 54. (6) bekezdés b) pontja értelmében a Diákhitel Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak

Részletesebben

Tájékoztató A fizetési nehézségekkel küzdő adósok részére a rendelkezésre álló áthidaló megoldásokról

Tájékoztató A fizetési nehézségekkel küzdő adósok részére a rendelkezésre álló áthidaló megoldásokról Tájékoztató A fizetési nehézségekkel küzdő adósok részére a rendelkezésre álló áthidaló megoldásokról Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékszövetkezet, figyelemmel a Magatartási Kódexben vállalt kötelezettségeire,

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017. április 6. A Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi t és Kiváltó Takarék

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN április 1-től

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN április 1-től Dunakanyar Takarékszövetkezet 14/2017. sz Hirdetmény TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN A Dunakanyar Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Borotai Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint

Részletesebben

AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE

AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Piaci feltételű hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Hirdetményben a személyi hitel kamata változott a báziskamat

Részletesebben

MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINTI ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG 2014.12.31.

MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINTI ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG 2014.12.31. MÉRLEG ESZKÖZÖK (aktívák) adatok millió forintban 2013 2014 1. Pénzeszközök 39,870 459,330 2. Állampapírok 153,646 70,686 a) forgatási célú 92,910 16,462 b) befektetési célú 60,736 54,224 2/A. Állampapírok

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017. 01. 16. A a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek

Részletesebben

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT.

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. 2017. FÉLÉVES JELENTÉS Jóváhagyta a Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. igazgatósága 2017. augusztus 24-én Vezetőségi jelentés 2017. 1. félév működésének főbb jellemzői:

Részletesebben

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok Lakossági ek kondíciói Érvényes: 2016. november 29 -tól/től visszavonásig SZEMÉLYI KÖLCSÖN Lakossági ügyfelek részére I. Alapkondíciók THM1 2 THM2 2 Sberbank a munkahelyen programban igénylő munkavállalók

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló TÁRSADALMI SZERVEZET MEGNEVEZÉSE: MAGYAR ORSZÁGOS HORGÁSZ SZÖVETSÉG TÁRSADALMI SZERVEZET CÍME: 1124 BUDAPEST, KOROMPAI U. 17. Statisztikai számjel: 19815857911252301 Egyszerűsített éves beszámoló 2015.12.31

Részletesebben

Továbbtanulás jogi kérdései

Továbbtanulás jogi kérdései Továbbtanulás jogi kérdései Jogszabályok, intézményi szabályzatok Törvények, kormányrendeletek A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet a felsőoktatásban

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Mohácsi Takarék Bank Zrt. a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017. október 01. A Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi t és Kiváltó Takarék

Részletesebben

AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE

AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Piaci feltételű hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Hirdetmény módosítására a 2014. évi LXXVIII. törvény

Részletesebben

Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely eltérés esetén az eredeti angol nyelvu jelentés az irányadó.

Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely eltérés esetén az eredeti angol nyelvu jelentés az irányadó. US GAAP szerinti konszolidált éves beszámolója 2003. és 2002. december 31-én végzodo évekre független könyvvizsgálói jelentéssel együtt Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely

Részletesebben

AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság MÉRLEG

AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság MÉRLEG AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság MÉRLEG 2017.01.01-2017.12.31 Cégnév: AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Székhely: 1091 Budapest, Üllői út 1. Cégjegyzékszám:

Részletesebben

KORÁBBAN ÉRTÉKESÍTETT SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS REFERENCIAKAMAT HIRDETMÉNY

KORÁBBAN ÉRTÉKESÍTETT SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS REFERENCIAKAMAT HIRDETMÉNY Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2018. május 10 -tól/től visszavonásig KORÁBBAN ÉRTÉKESÍTETT SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS REFERENCIAKAMAT HIRDETMÉNY A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest,

Részletesebben

A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 2003 januárjában

A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 2003 januárjában A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 00 januárjában Az Európai Központi Bank módszertanának megfelelően 00. januártól az MNB megváltoztatta a háztartási és a nem pénzügyi

Részletesebben

Kondíciós lista magánszemélyek részére. MKB Babaváró Kölcsön. Érvényes: július 1-jétől

Kondíciós lista magánszemélyek részére. MKB Babaváró Kölcsön. Érvényes: július 1-jétől l Kondíciós lista magánszemélyek részére MKB Babaváró Kölcsön MKB Babaváró Kölcsön Kamat (5 éves kamatperiódus) A kölcsön kamata Állami kamattámogatás Ügyfél által fizetendő kamat Kamattámogatás időszaka

Részletesebben

Hirdetmény. Lakossági számlahitelek és fogyasztási hitelek kamatairól, kondícióiról. Csak az új szerződésekre

Hirdetmény. Lakossági számlahitelek és fogyasztási hitelek kamatairól, kondícióiról. Csak az új szerződésekre Hirdetmény Lakossági számlahitelek és fogyasztási hitelek kamatairól, kondícióiról I. Lakossági folyószámlahitel Érvényes: 2015. április 9. Közzétéve: 2015. április 9. Csak az új szerződésekre Igényelhető

Részletesebben

KÖLCSÖNKÉRELMI ADATLAP TÁRSAS VÁLLALKOZÁS RÉSZÉRE MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II.

KÖLCSÖNKÉRELMI ADATLAP TÁRSAS VÁLLALKOZÁS RÉSZÉRE MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. Vállalkozás cégneve Vállalkozás rövidített neve Vállalkozás székhelye Vállalkozás értesítési címe Vállalkozás egyéb fióktelepeinek címe Cégjegyzékszám Adószám Statisztikai számjel Alapítás dátuma Jegyzett

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Közzététel napja: 2018.03.31. Hatályos: 2018. április

Részletesebben

Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: 10044874-6419-122-11. MÉRLEG 2010. év. ESZKÖZÖK (aktívák)

Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: 10044874-6419-122-11. MÉRLEG 2010. év. ESZKÖZÖK (aktívák) ESZKÖZÖK (aktívák) 1. Pénzeszközök 159 267 192 484 2. Állampapírok 4 310 515 0 4 762 679 a) forgatási célú 4 257 225 4 709 389 b) befektetési célú 53 290 53 290 2/A. Állampapírok értékelési különbözete

Részletesebben

AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Mérleg 2013.05.07-2013.12.31

AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Mérleg 2013.05.07-2013.12.31 AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság Mérleg 2013.05.07-2013.12.31 Cégnév: AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Székhely: 1091 Budapest, Üllői út 1. Cégjegyzékszám:

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA A hirdetmény kiegészítés visszavonásig érvényes Az UniCredit Bank Zrt. a fennálló hitel-, illetve kölcsönszerződések kapcsán az alábbi lehetőségeket

Részletesebben

2012. december 31. adatok E Ft-ban Előző év Tárgyév módosí tásai a b c d e. A tétel megnevezése

2012. december 31. adatok E Ft-ban Előző év Tárgyév módosí tásai a b c d e. A tétel megnevezése Statisztikai jel 1/6. oldal A MÉRLEG Eszközök (aktívák) év l A. Befektetett eszközök 208981 0 216469 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 4678 0 3580 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 4 Kísérleti fejlesztés aktivált

Részletesebben

HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK VÁLTOZÁSÁRÓL. I. A változással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók

HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK VÁLTOZÁSÁRÓL. I. A változással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK VÁLTOZÁSÁRÓL I. A változással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.: 01-10-041004)

Részletesebben

Éves jelentés. annual report

Éves jelentés. annual report Éves jelentés annual report MISSZIÓ A jövőt most írod A világ folyamatosan változik körülöttünk. A Diákhitel Központ küldetése azonban a 2001-es alapítás óta változatlan: esélyt teremteni arra, hogy minden

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Kondorosi Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék

Részletesebben

Kihirdetve: 2014. június 13. Érvényes: 2014. július 01. napjától visszavonásig

Kihirdetve: 2014. június 13. Érvényes: 2014. július 01. napjától visszavonásig H I R D E T M É N Y a Santander Consumer Finance Zrt. által, 2010. március 01. napját megelőzően megkötött, magánszemélyek részére nyújtott ingatlanfedezettel biztosított személyi kölcsönök költségeiről

Részletesebben

BKV ELŐRE SPORT CLUB KÖZHASZNÚ SZERVEZET. A BKV Előre SC 2010. évi Közhasznúsági Jelentése

BKV ELŐRE SPORT CLUB KÖZHASZNÚ SZERVEZET. A BKV Előre SC 2010. évi Közhasznúsági Jelentése BKV ELŐRE SPORT CLUB KÖZHASZNÚ SZERVEZET 2 2. Vezetői összefoglaló A BKV Előre SC elkészítette az egyesület 2010. évi gazdálkodásáról szóló Közhasznúsági Jelentését, a közhasznú eredmény kimutatást és

Részletesebben

Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet év. ESZKÖZÖK (aktívák)

Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet év. ESZKÖZÖK (aktívák) a b d 1. 1. Pénzeszközök 293 670 351 190 2. 2. Állampapírok 2 861 578 2 205 456 3. a) forgatási célú 1 975 694 1 693 376 4. b) befektetési célú 885 884 512 080 5. 2/A. Állampapírok értékelési különbözete

Részletesebben

KORÁBBAN ÉRTÉKESÍTETT SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS REFERENCIAKAMAT HIRDETMÉNY

KORÁBBAN ÉRTÉKESÍTETT SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS REFERENCIAKAMAT HIRDETMÉNY Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2018. október 10 -tól/től visszavonásig KORÁBBAN ÉRTÉKESÍTETT SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS REFERENCIAKAMAT HIRDETMÉNY A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest,

Részletesebben

HIRDETMÉNY Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön, valamint Fix Takarék Személyi Kölcsön Hatályos: 2018.

HIRDETMÉNY Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön, valamint Fix Takarék Személyi Kölcsön Hatályos: 2018. A Dél TAKARÉK Szövetkezet 1 a fedezetlen Takarék Személyi t, a Kiváltó Takarék Személyi t, a Fix Takarék Személyi t az alábbi feltételek szerint nyújtja: célja: A Takarék Személyi és a Fix Takarék Személyi

Részletesebben

Mérleg Eszköz Forrás

Mérleg Eszköz Forrás Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. elkészítette 2001. június 30-ával zárult félévre vonatkozó Nemzetközi Számviteli Standardok szerinti konszolidált, nem auditált beszámolóját. A következõkben

Részletesebben

MISSZIÓ. A jövőt most írod

MISSZIÓ. A jövőt most írod DIÁKHITEL ÉVES JELENTÉS 3 MISSZIÓ A jövőt most írod A világ folyamatosan változik körülöttünk. A Diákhitel Központ küldetése azonban a 2001-es alapítás óta változatlan: esélyt teremteni arra, hogy minden

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA A hirdetmény kiegészítés visszavonásig érvényes A Pénzügyminisztérium és a deviza alapú hitelezésben meghatározó súlyt képviselő hitelintézetek között,

Részletesebben

KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI

KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI Takarékszövetkezet/Bank (a továbbiakban Hitelintézet) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI Hatálybalépés napja: 2011. április 1. A Király Hitel elengedhetetlen szerződéskötési feltétele,

Részletesebben

ESZKÖZÖK (aktívák) adatok: eft-ban

ESZKÖZÖK (aktívák) adatok: eft-ban a b d év(ek) Tárgyév 1. 1. Pénzeszközök 330 467 424 480 2. 2. Állampapírok 3 252 644 1 518 911 3. a) forgatási célú 2 432 556 0 4. b) befektetési célú 820 088 1 518 911 5. 2/A. Állampapírok értékelési

Részletesebben

II. évfolyam. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014. II. félév

II. évfolyam. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014. II. félév II. évfolyam Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014 II. félév 1. feladat (lekötött tartalék meghatározása, osztalékkal kapcsolatos számítások, saját tőke mérlegrészlet

Részletesebben

Az OTP Bank Rt I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai A Bank I. félévi fejlõdése

Az OTP Bank Rt I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai A Bank I. félévi fejlõdése Az OTP Bank Rt. 2001. I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. elkészítette 2001. június 30-ával zárult félévre vonatkozó

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA A hirdetmény kiegészítés visszavonásig érvényes A Pénzügyminisztérium és a deviza alapú hitelezésben meghatározó súlyt képviselő hitelintézetek között,

Részletesebben

Cash flow-kimutatás. A Cash flow-kimutatás tartalma

Cash flow-kimutatás. A Cash flow-kimutatás tartalma Cash flow-kimutatás Az éves beszámoló kiegészítő mellékletének tartalmaznia kell legalább a számviteli törvény által előírt, a 7. számú melléklet szerinti tartalmú cash flow-kimutatást is. Az egyszerűsített

Részletesebben

60A A kockázati tőkealap adatai - Források

60A A kockázati tőkealap adatai - Források 60A A kockázati tőkealap adatai - Források 001 60A1 Saját tőke 002 60A11 Jegyzett tőke 003 60A12 Jegyzett, de még be nem fizetett tőke (-) 004 60A13 Tartalék 005 60A131 Lekötött tartalék 006 60A132 Értékelési

Részletesebben

ESZKÖZÖK (aktívák) KSH: Cg.: adatok: eft-ban. Kelt: május 25. a beszámoló aláírására jogosult személy(ek)

ESZKÖZÖK (aktívák) KSH: Cg.: adatok: eft-ban. Kelt: május 25. a beszámoló aláírására jogosult személy(ek) a b d 1. 1. Pénzeszközök 135 037 207 503 2. 2. Állampapírok 1 614 700 2 441 438 3. a) forgatási célú 655 666 1 150 076 4. b) befektetési célú 959 034 1 291 362 5. 2/A. Állampapírok értékelési különbözete

Részletesebben

1. oldal, összesen: 5

1. oldal, összesen: 5 ESZKÖZÖK (aktívák) 1 1. PÉNZESZKÖZÖK 473 635 318 759 2 2. ÁLLAMPAPÍROK 1 985 891 1 884 555 3 a) Forgatási célú 101 336 599 251 4 b) Befektetési célú 1 884 555 1 285 304 5 2/A ÁLLAMPAPÍROK ÉRTÉKELÉSI KÜLÖNBÖZETE

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Mohácsi Takarék Bank Zrt. a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Takarék Személyi Kölcsön célja: A Takarék Személyi Kölcsön standard

Részletesebben

Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: MÉRLEG év. ESZKÖZÖK (aktívák)

Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: MÉRLEG év. ESZKÖZÖK (aktívák) ESZKÖZÖK (aktívák) 1. Pénzeszközök 559 074 586 854 2. Állampapírok 4 900 163 0 5 779 321 a) forgatási célú 4 900 163 5 779 321 b) befektetési célú 0 0 2/A. Állampapírok értékelési különbözete 3. Hitelintézetekkel

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Békés Takarék Szövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi

Részletesebben

2013.06.05. A TakarékBank. és a Magyar Takarékszövetkezeti Szektor. MKVK Pénz és Tőkepiaci Tagozat rendezvénye. Budapest, 2013. június 5.

2013.06.05. A TakarékBank. és a Magyar Takarékszövetkezeti Szektor. MKVK Pénz és Tőkepiaci Tagozat rendezvénye. Budapest, 2013. június 5. A TakarékBank és a Magyar Takarékszövetkezeti Szektor A TakarékBank tulajdonosi struktúrája megváltozott 2012. december 31. 2013. május 15. 5.07% 0.01% 3.22% 36.05% 55.65% 39.28% Takarékszövetkezetek MFB

Részletesebben

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban Társaság, székhelye: 1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.) értesíti tisztelt részvényeseit, hogy

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

HITEL HIRDETMÉNY önkormányzati ügyfelek részére 1. 1 A 2015. november 01-től szerződött ügyletekre

HITEL HIRDETMÉNY önkormányzati ügyfelek részére 1. 1 A 2015. november 01-től szerződött ügyletekre HITEL HIRDETMÉNY 1 1 A 2015. november 01-től szerződött ügyletekre 1 Tartalom 1. Fogalomtár...3 2. Rulírozó-, és folyószámlahitel (VRULIROZÓ; VFOLYÓSZLA)...5 3. Rövid lejáratú hitel (éven belüli) (FORGÓÉBEL1;

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Nyugat Takarék Szövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi

Részletesebben

A konszolidált éves beszámoló elemzése

A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal összhangban készült el. 2005. évtől kezdődően, Magyarország uniós csatlakozásával a

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A Jogelőd SAVARIA Takarékszövetkezetnél és között forgalmazott SAVARIA SZEMÉLYI KÖLCSÖN

HIRDETMÉNY. A Jogelőd SAVARIA Takarékszövetkezetnél és között forgalmazott SAVARIA SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Jogelőd SAVARIA Takarékszövetkezetnél 2017.07.01. és 2017.10.31. között forgalmazott SAVARIA SZEMÉLYI KÖLCSÖN esetében alkalmazott kondíciókról Hatályos: 2017. november 01. Közzététel napja:

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Nyugat Takarék Szövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi

Részletesebben

MAKÓ TÉRSÉGI VÍZIKÖZMŰ KFT 0 6 0 9 0 0 3 0 5 5. 8/a hsz. em. ajtó 1 1 0 9 2 6 9 8 2 0 6. Medgyesi Pál. ország település. utca

MAKÓ TÉRSÉGI VÍZIKÖZMŰ KFT 0 6 0 9 0 0 3 0 5 5. 8/a hsz. em. ajtó 1 1 0 9 2 6 9 8 2 0 6. Medgyesi Pál. ország település. utca KIM KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 12EB-01 11/2009. (IV. 28.) IRM-MeHVM-PM együttes rendelet ELEKTRONIKUS ŰRLAP a számviteli törvény szerinti beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének

Részletesebben

www.szamviteltanar.hu

www.szamviteltanar.hu ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG A változat Eszközök (aktívák) 200X. december 31. adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév a b c d e 1 A. Befektetett eszközök 2 I. IMMATERIÁLIS

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, valamint FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY április 1-től

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, valamint FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY április 1-től Nyírbélteki Körzeti Takarékszövetkezet 4372 Nyírbéltek, Kossuth u. 16. Engedélyszám: 837/1997/F. számú határozat Engedély kelte: 1997. november 27. TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI

Részletesebben

Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: 10044874-6419-122-11. MÉRLEG 2014. év. ESZKÖZÖK (aktívák)

Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: 10044874-6419-122-11. MÉRLEG 2014. év. ESZKÖZÖK (aktívák) ESZKÖZÖK (aktívák) 1. Pénzeszközök 251 412 559 074 2. Állampapírok 6 846 664 0 4 900 163 a) forgatási célú 6 846 664 4 900 163 b) befektetési célú 0 0 2/A. Állampapírok értékelési különbözete 3. Hitelintézetekkel

Részletesebben

ESZKÖZÖK (aktívák) KSH: Cg.: adatok: eft-ban. Kelt, Lövő, Április 28.

ESZKÖZÖK (aktívák) KSH: Cg.: adatok: eft-ban. Kelt, Lövő, Április 28. a b d 1. 1. Pénzeszközök 390.477 444.835 2. 2. Állampapírok 3.344.645 3.316.016 3. a) forgatási célú 3.286.315 3.257.686 4. b) befektetési célú 58.330 58.330 5. 2/A. Állampapírok értékelési különbözete

Részletesebben

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok Lakossági ek kondíciói Érvényes: 2017. május 22 -tól/től visszavonásig SZEMÉLYI KÖLCSÖN A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 7.; a továbbiakban: a Bank). Árgarancia akció:

Részletesebben

Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet év. ESZKÖZÖK (aktívák)

Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet év. ESZKÖZÖK (aktívák) ESZKÖZÖK (aktívák) A tétel megnevezése Az előző év év(ek) Tárgyév a b d 1. 1. Pénzeszközök 2. 2. Állampapírok 3. a) forgatási célú 4. b) befektetési célú 5. 2/A. Állampapírok értékelési különbözete 6.

Részletesebben

BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI HITEL-TERMÉKISMERTETŐ

BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI HITEL-TERMÉKISMERTETŐ BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI HITEL-TERMÉKISMERTETŐ TARTALOM SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGHITEL (Forint alapú!) HATÁLYOS 2016.04.01-től visszavonásig Szabad Felhasználású Jelzáloghitel A kölcsön

Részletesebben

Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet év. ESZKÖZÖK (aktívák)

Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet év. ESZKÖZÖK (aktívák) Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet 2010. év ESZKÖZÖK (aktívák) A tétel megnevezése Az előző év év(ek) Tárgyév a b d 1. 1. Pénzeszközök 2. 2. Állampapírok 3. a) forgatási célú 4. b) befektetési célú 5. 2/A.

Részletesebben

ESZKÖZÖK (aktívák) KSH: Cg.: adatok: eft-ban. Kelt május oldal, összesen: 6

ESZKÖZÖK (aktívák) KSH: Cg.: adatok: eft-ban. Kelt május oldal, összesen: 6 a b d 1. 1. Pénzeszközök 207 503 217 665 2. 2. Állampapírok 2 441 438 2 475 126 3. a) forgatási célú 1 150 076 847 954 4. b) befektetési célú 1 291 362 1 627 172 5. 2/A. Állampapírok értékelési különbözete

Részletesebben