ROMÁNIAI MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG. A 2013 cserkészév vezetőképzési folyamatai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ROMÁNIAI MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG. A 2013 cserkészév vezetőképzési folyamatai"

Átírás

1 ROMÁNIAI MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG A 2013 cserkészév vezetőképzési folyamatai

2 MEGHIRDETÉS Vezetőképzések időszakra Kedves Cserkészvezető testvéreim! A 2013-as év nagyon különleges év lesz mindannyiunk számára, hiszen elkezdődik az Összmagyar Cserkész Stratégia megvalósítása, nemzeti nagytáborban veszünk részt, és mindezek mellett, az eddigi munkánk eredményeként egyre több felől, egyre több civil szervezettől érkezik a megkeresés, hogy szívesen dolgoznának velünk partnerségben. Mindezek nagyon le fogják foglalni az időnket, és energiánkat, tehát különösen nagy erőfeszítés lesz mindezek mellett a megfelelő minőségű vezetőképzés biztosítása. A jól képzett vezetők viszont alapfeltételei a csapatokban zajló igényes munkának, így nagyon fontos, hogy az eddig kialakult, egymásra épülő vezetőképzési rendszer idén is megvalósuljon, az NNT2013- ra való készülődés közepette is. Ehhez idén is, akárcsak a tavaly, körülbelül 50 felnőtt kiképző/szervező, és 40 felfedező, vagy vándor cserkész kisegítő munkájára lesz szükség. A tábor szerkezete idén is, - ahogyan az már jól bevált altáborokra lesz lebontva: az Őrsvezetőképzés, a Segédőrsvezető-képzés, a Kiscserkész tanyázás, illetve az ezeknek hátteret nyújtó, kisegítő altábor (GHB). Mellé még bekerül a két Mintatábor, amik kettős szerepet fognak betölteni: egyrészt lehetőséget adnak arra, hogy az ŐV jelöltek kipróbálhassák magukat cserkész korosztályon is, anélkül, hogy ezzel a SŐV képzési idejét csökkentenénk, mint eddig, illetve ami fontosabb, hogy esélyt ad a frissen alakuló csapatainknak arra, hogy cserkészeik egy igazi cserkészies táborban vehessenek részt. Ahhoz hogy mindez megvalósulhasson, közös összefogásra van szükség szövetségi szinten. Saját jól megfontolt érdekünkben bíztassuk vándor és kósza cserkészeinket arra, hogy jöjjenek segíteni, és egyúttal tegyék le valamelyik különpróbát. Ezzel egyidőben biztosítunk számukra korosztályi programot, és elősegítjük a vezetőképzés megvalósulását december 7., Csíkszereda vezetőképző vezető A fentiek értelmében a Romániai Magyar Cserkészszövetség vezetőképzéseket illetve nyári tábort / tanyázást hirdet meg a időszakra az alábbi kategóriákban: 1. Segédvezető-képzés (SVK): Fórumos szinten zajlik, Figyelem!: A bejelentkezési határidő nagyon rövid, kérlek szóljatok a cserkészeiteknek, egymásnak, hogy jelentkezzenek be az itt meghirdetett formában. (még akkor is, hogyha már bejelentkeztek október 15-ig az MCSSZ által meghirdetett STVK-ra, a Schelpre) 2. Őrsvezetőképzés (ŐVK): Az idén nem fogunk tudni két altábornyi kiképzőt biztosítani, ezért kérlek, nagyon válogassátok meg és csak olyan személyt küldjetek, akire biztos, hogy őrsöt fogtok bízni a képzés végén. 3. Segédőrsvezető-képzés (SŐVK) 4. Országos kiscserkész tanyázás (OKCST) 5. Országos cserkésztábor alakuló csapatok számára (Minta) 6. GH, Balta kisegítő alt{bor (GHB) A meghirdetésben kiírtaknak csak akkor tudunk eleget tenni, ha lesz elegendő jelentkező minden altáborba. Figyelem: a határidők pontos betartása alapfeltétele minden képzésnek, bejelentkezésnek. Kérlek, figyelmesen olvassátok és tanulmányozzátok át a kiírásokat, és bíztassátok cserkészeiteket, és egymást a bejelentkezésre.

3 Segédvezető-képzés A Magyar Cserkészszövetségek Fóruma égisze alatt a KáMCSSZ, a KMCSSZ, a MCSSZ, az RMCSSZ, az SZMCS és a VMCSSZ szervezetekkel közösen segédtisztképző tábort szervez. A tábor időpontja: július (a helyszín nagy valószívűséggel nem Kárpátalján lesz, így érvényes magyar vagy ukrán útlevéllel és vízummal az említett időszakra rendelkezni kell). Várjuk mindazok jelentkezését, akik részt szeretnének venni ezen a képzésen és megfelelnek az alábbi követelményeknek: július 15. előtti születési dátum; érettségi vagy szakmunkás-bizonyítvány, melynek kiállítási dátuma július 15. előtti; őrsvezetői képesítés (ez alól a vezetőképző vezetőtől lehet kérni felmentést); csapatvezetői ajánlás; lelkivezetői ajánlás; szövetségi engedély; legalább egy cserkésztáboron való részvétel a tábor előtt. : december 15-ig a KáMCSSZ kamcssz@gmail.com és az RMCSSZ vk@rmcssz.ro címére lehet (FIGYELEM! t mind a két címre kötelező elküldeni). A jelentkezők ez után kapják meg az előfeladatokat. A jelentkezési lap letölthető a oldalról, vagy igényelhető ben a vk@rmcssz.ro címről. A képesítés megszerzésének feltételei: a határidők pontos betartása a tanfolyamokon való részvétel az írásbeli előfeladatok megfelelő szintű teljesítése a táborkapu próba sikeres letétele a tábor elvégzése és a tábor közbeni próbázáson való megfelelés a tábor utáni CSVMTV; a csapatnál és/vagy szövetségnél végzendő feladatok teljesítése a vezetői fogadalom letétele Kapcsolattartó személy: Kerekes-Salánki István csv., mobil: , mokuska@rmcssz.ro Szórád Gábor cscst táborvezető vezetőképző vezető

4 Őrsvezetőképzés A képzés menete: január 18. (postai bélyegző dátuma) Hivatásfelkészítő, lelki hétvége február Táborkapu próba március Előkészítő hétvége május 3-5. Tábor július Próbáztatás, záró képzés november Képesítés kiosztása november 16. i feltételek A jelentkezés pillanatában minimum VII. és maximum IX. osztályos tanuló; /2012 szeptemberében 7, 8 vagy 9. osztályt kezdett./ 6,0-os tanulmányi átlagnál jobb tanulmányi eredmény, és legalább 9,0 magaviseleti jegy az elmúlt tanévben; 2 éves cserkész múlt és legalább 1 cserkésztáborban való részvétel; Az első cserkészpróba anyagának ismerete /* ez alól az alakuló csapatok felmentést kérhetnek */ Csapatvezetői ajánlás; Szülői beleegyezés; Cserkészigazolvány /* ez alól az alakuló csapatok felmentést kérhetnek */; Lelkivezetői ajánlás; A csapat részéről legalább egy kisegítő személy a GH-Balta altáborba. A jelentkezési lap letölthető a oldalról, vagy igényelhető ben a vk@rmcssz.ro címről. A jelentkezési lapot, mellékleteit és az előfeladatokat a fejlécben található postacímre kérjük küldeni. A jelentkezés után ben küldünk minden feladatot, tennivalót, ezért arra kérünk, amennyiben még nincs címed, akkor készíts egyet. A képesítés megszerzésének feltételei a határidők pontos betartása; a lelki előképzésen való részvétel; az írásbeli előfeladatok megfelelő szintű teljesítése; a táborkapu próba sikeres letétele; a tábor elvégzése és a tábori próbázáson való megfelelés; a tábor utáni csapatnál végzendő feladatok teljesítése. i hat{ridő: janu{r 18. (postai bélyegző d{tuma) A jelentkezéskor kötelezően csatolni kell: iskolai bizonyítvány másolata, első 3 oldal (fényképes, személyes adatokkal ellátott oldal; jegyek; tanulmányi átlag oldala); személyazonossági vagy keresztlevél másolat; kitöltött jelentkezési lap; előfeladatok.

5 Segédőrsvezető-képzés A képzés menete: január 18. /postabélyegző dátuma/ Előkészítő hétvége május Tábor július i feltételek A jelentkezés pillanatában minimum V. és maximum VII. osztályos tanuló; /2011 szeptemberében 5, 6 vagy 7. osztályt kezdett./; legalább 6,00-os tanulmányi, és legalább 9,0-es magaviseleti átlag a jelentkezést megelőző iskolai évben Csapatvezetői ajánlás; Szülői beleegyezés; Lelki vezetői ajánlás; Cserkészigazolvány; Csapat részéről egy kisegítő személy a GH, Balta altáborba. A jelentkezési lap letölthető a oldalról, vagy igényelhető ben a vk@rmcssz.ro címről. A jelentkezési lapot és mellékleteit a következő címre a fejlécben található postacímre kérjük küldeni. A jelentkezés után ben küldünk minden feladatot, tennivalót, ezért arra kérünk amennyiben még nincs címed, akkor készíts egyet. A képesítés megszerzésének feltételei a határidők pontos betartása; az írásbeli előfeladatok megfelelő szintű teljesítése; előkészítő hétvégén való részvétel; a cserkészévben legalább egy országos rendezvényen való részvétel a tábor elvégzése és a tábori próbázáson való megfelelés; i hat{ridő: január 18. A jelentkezéskor kötelezően csatolni kell: iskolai bizonyítvány másolatát, első 3 oldal (fényképes, személyes adatokkal ellátott oldal; jegyek; tanulmányi átlag oldala) személyazonossági vagy keresztlevél másolatot kitöltött jelentkezési lapot az előfeladatokat

6 Országos kiscserkész tanyázás Szeretettel várjuk szövetségünk minden csapatából a kiscserkészeket (7-10 év) az országos kiscserkész tanyázásra! Jó lehetőség a kisebb létszámú csapatoknak a kiscserkészeik táboroztatására, valamint a nagyobb csapatok egy-egy őrsének még egy közös lehetőség, megismerkedni más kiscserkészekkel, elutazni a népmese csodálatos világába és még egy nyári élményre jó alkalom! A kiscserkészek jelentkezését őrsökben várjuk, az őrsvezetőjükkel közösen. A tanyázás menete: január 18., /postabélyegző dátuma/ Tanyázás július i feltételek Őrsi jelentkezés illetve őrsvezető; A jelentkezés pillanatában minimum II. és maximum IV. osztályos tanuló; /2011 szeptemberében 2, 3 vagy 4. osztályt kezdett./; Csapatvezetői engedély; Szülői beleegyezés; Kötelezően csatolandó iratok: keresztlevél másolat A jelentkezési lap letölthető a oldalról, vagy igényelhető ben a vk@rmcssz.ro címről. A jelentkezési lapot és mellékleteit a fejlécben található postacímre kérjük beküldeni.

7 GH-Balta kisegítő alt{bor Szeretnél két szórakoztató és mégis hasznos hetet eltölteni, veled egykorú cserkészekkel, barátokkal? Itt a nagy alkalom egy olyan táborban részt venni, amit harmadik alkalommal szervezünk meg Erdélyben! Jelentkezz az idei VK (Vezető képző) tábor GH-BALTA altáborába! Mire számíthatsz? 1. Vágysz egy kis kalandra, szeretsz éjjel őrködni, önvédelmet, fáramászást, és hasonlót tanulni? Kíváncsi vagy a barantára, vagy szeretnél három sastoll különpróbát tenni? 2. Ha visszavágyod a VK hangulatát, szeretnél találkozni a rég nem látott barátaiddal, kíváncsi vagy, hogy mitől finom a babgulyás, hogy lehet táborban, szabad tűzön is háromfogásos ételt felszolgálni, és szeretnéd a tábori szakács külön próbát megszerezni? A GHB altábor: Tábor január 18., /postabélyegző dátuma/ július , Erdélyben i feltételek: A jelentkezés pillanatában minimum 16 évet betöltött, vagy elvégzett ŐVK. Legalább 1 cserkésztáboron való részvétel; Csapatvezetői engedély/beleegyezés; Szülői beleegyezés 18 éven aluliaknak; Cserkészigazolvány. i hat{ridő: janu{r 18. (postai bélyegző d{tuma) A jelentkezéskor kötelezően csatolni kell: személyigazolvány másolat; kitöltött jelentkezési lap; A GHB altáborban a programokat csak abban az esetben tudjuk biztosítani, hogy ha megfelelő létszámban leszünk az áltáborban. A jelentkezési lap letölthető a oldalról, vagy igényelhető ben a vk@rmcssz.ro címről. A jelentkezési lapot és mellékleteit a fejlécben található postacímre kérjük küldeni.

8 Az őrsvezetőképzés előfeladatai 1. Készíts egy fogalmazást "Miért szeretnék őrsvezető lenni?" címmel! Írj benne terveidről, motivációdról, ötleteidről, hitbéli elköteleződésedről és mindarról, amit az új feladattól vársz. A feladat elkészítésénél vedd figyelembe a következő szempontokat: Kézzel készítsd! Terjedelme egy A4-es oldal (ami legalább 25 sor) Postára adás határideje: január Írj egy levelet egy külföldi ismerősödnek arról, hogy hogyan találkoztál a cserkészettel. Írd le a levélben azt is, hogy miként zajlik a cserkészélet a csapatotokban, írj a nyári táborokról is. A feladat elkészítésénél vedd figyelembe a következő szempontokat: Kézzel készítsd! Terjedelme egy vagy két A4-es oldal (ami kb sor) Magyarul írd! Postára adás határideje: január Rajzolj három fát, mindeniket más technikával. A feladat elkészítésénél vedd figyelembe a következő szempontokat: Mindhárom rajzot külön A4-es oldalra készítsd. Rajzaid saját kézi rajzok legyenek, magadtól készítsd, ne másold sehonnan! Egyik grafittal, a másik színes ceruzával, a harmadik pedig vízfestékkel készüljön. Postára adás határideje: január Keresd meg az alábbi néprajzi tájegységeket a térképen, majd keress és írj mindegyikhez 5 települést és 1 folyót, vagy nagyobb patakot. SZILÁGYSÁG (Tövishát, Berettyó-Felvidék, Kraszna vidéke) KALOTASZEG (Alszeg, Nádasmente, Kapus vidéke, Felszeg) MEZŐSÉG (Észak-Mezőség, Belső-Mezőség, Kelet-Mezőség, Dél-Mezőség) MAROS-KÜKÜLLŐ VIDÉKE (Felső-Vízmellék, Kutasföld, Erdélyi-Hegyalja, Alsó-Vízmellék) MAROSSZÉK (Székely-Mezőség, Maros-tere, Nyárád-mente, Felső-Kis-Küküllő mente) UDVARHELYSZÉK (Sóvidék, Kis-Partium, Keresztúr vidéke, Udvarhely vidéke, Homoródmente) CSÍKSZÉK (Felcsík, Alcsík) GYERGYÓSZÉK HÁROMSZÉK (Felső-Háromszék, Erdővidék, Alsó-Háromszék) GYIMESEK Beadási határidő: február 08. (lelki hétvége) 5. Készíts egy játékos füzetet, amelyben összegyűjtöd a cserkészmúltad során megismert játékokat, legkevesebb tízet! A feladat készítésekor ügyelj a következőkre: Minden játéknál a játékszabály mellett a következő jellemzőket írd le: Hány cserkésszel játszható? Szobában vagy természetben játszható? Milyen kellékek szükségesek a játékhoz? A füzetet saját használatodra készítsd úgy, hogy a későbbiekben még hasznos lehessen számodra! Egy őrsvezetőnek gyakran kell játékokat elővennie, erre nagyon hasznos, ha sok játékból álló saját gyűjteményed van. A képzés során ezt a füzetet többször fogjuk bővíteni. A füzetet úgy készítsd el, hogy a tábori használatot (nedvesség, por) is elviselje! Beadási határidő: február 08. (lelki hétvége)

9 - A feladatok elkészítésénél fokozottan ügyelj a külalakra! - Végezd el mind az öt feladatot! - Minden feladatot külön lapon kezdj, mert több személy fogja értékelni azokat! - Minden feladat jobb felső sarkára írd fel a nevedet, csapatszámodat, életkorodat és lakóhelyedet! - Tartsd be a határidőt! Maradjon egy másolatod a kész feladataidról, mert a postán időnként eltűnik egy-két levél, és számodra igen kellemetlen lenne, ha újra meg kellene írnod a feladatokat! Ha nem kapnál választ a feladataid beküldése után 5-6 héttel, kérlek, keress alábbi elérhetőségeim valamelyikén, mert lehet, hogy elveszett a leveled a postán, - sajnos volt már ilyen eset... Az első három feladat és a jelentkezési lap postára adási végső határideje január 18, a fejlécben található postacímre. Kérlek, készíts címet és ezt használd is, hogy megkönnyítse, felgyorsítsa a közöttünk történő kommunikációt. Amennyiben már van, kérlek, értesíts minket erről a vk@rmcssz.ro címen, amelyben tüntesd fel, hogy milyen gyakorisággal szoktad, tudod használni a TE címed. Akkor is tedd meg ezt, amennyiben már a jelentkezési lapon is kitöltötted. Az előhétvégékről és a többi tudnivalóról levélben vagy en fogod megkapni a szükséges információkat. A fontosabb időpontokat alább olvashatod, nem áll módunkban egyik alkalomról sem korábban elengedni vagy később fogadni! Az első három feladat és a jelentkezési lap beküldési határideje: január 18. Hivatásfelkészítő, lelki hétvége: február Táborkapu próba: március Előkészítő hétvége: május 3-5. Tábor: július Próbáztatás, záró képzés: november Képesítés kiosztása: november 16. Addig is kérdéseiddel fordulhatsz hozzám a következő címen: vk@rmcssz.ro vagy pedig telefonon naponta 8:00-20:00 óra között a következő számon: (Mókuska) vagy (Molnár-Gál Sarolta). A mielőbbi találkozásban bízva kívánunk Jó munkát!

10 A segédőrsvezető-képzés előfeladatai 1. Készíts egy fogalmazást "Miért szeretnék részt venni a táborban?" címmel! Írj benne terveidről, motivációdról, ötleteidről, hitbéli elköteleződésedről és mindarról, amit az új feladattól vársz. A feladat elkészítésénél vedd figyelembe a következő szempontokat: Kézzel készítsd! Terjedelme egy A4-es oldal (ami legalább 25 sor) Postára adás határideje: január Írj élménybeszámolót az alábbi rendezvények valamelyikén való részvételedről: február : CSELEN, Csíkszereda március 1-3.: CSELEN, Magyarlapád április : XIII. Országos Rovásírásverseny, Szamosújvár május : VII. Országos Cserkész sportnapok, méta és csocsóbajnokság, Magyarlapád A feladat elkészítésénél vedd figyelembe a következő szempontokat: Kézzel készítsd! Terjedelme 1-2 A4-es oldal (ami legalább sor) Beadás határideje: július, táborba érkezésed időpontja. - A feladatok elkészítésénél fokozottan ügyelj a külalakra! - Végezd el mind a két feladatot! - Minden feladatot külön lapon kezdj, mert több személy fogja értékelni azokat! - Minden feladat címe mellé írd fel a nevedet, csapatszámodat, életkorodat és lakóhelyedet! - Tartsd be a határidőt! Maradjon egy másolatod a kész feladataidról, mert a postán időnként eltűnik egy-két levél, és számodra igen kellemetlen lenne, ha újra meg kellene írnod a feladatokat! Ha nem kapnál választ a feladataid beküldése után 5-6 héttel, kérlek, keress alábbi elérhetőségeim valamelyikén, mert lehet, hogy elveszett a leveled a postán, - sajnos volt már ilyen eset... Az első feladatot és a jelentkezési lapot legkésőbb január 18-ig küldd el a fejlécben található postacímre Ha lehetőséged van, akkor készíts címet és ezt használd is, hogy megkönnyítse, felgyorsítsa a közöttünk történő kommunikációt. Amennyiben már van, kérlek értesíts minket erről az vk@rmcssz.ro címen, amelyben tüntesd fel, hogy milyen gyakorisággal szoktad, tudod használni a TE címed. Akkor is tedd meg ezt, amennyiben már a jelentkezési lapon is kitöltötted. Az előkészítő hétvége alkalmáról és a többi tudnivalóról levélben vagy en fogod megkapni a szükséges információkat. A fontosabb időpontokat alább olvashatod, - nem áll módunkban egyik alkalomról sem korábban elengedni vagy később fogadni! Az előfeladat és a jelentkezési lap beküldési határideje: január 18. Előkészítő hétvége: május (egész hétvége, kötelező) Tábor: július Addig is kérdéseiddel fordulhatsz hozzám a következő címen: vk@rmcssz.ro vagy pedig telefonon naponta 8:00-20:00 óra között a következő számon: (Mókuska) vagy (Molnár-Gál Sarolta). A mielőbbi találkozásban bízva kívánunk: Jó munkát!

ROMÁNIAI MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG. A 2015 2016-os cserkészév vezetőképzési folyamatai

ROMÁNIAI MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG. A 2015 2016-os cserkészév vezetőképzési folyamatai ROMÁNIAI MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG A 2015 2016-os cserkészév vezetőképzési folyamatai MEGHIRDETÉS Vezetőképzések 2015 2016 időszakra Kedves Cserkészvezető testvéreim! 25 évesek lettünk, egyre inkább elmondhatjuk

Részletesebben

NEMZETI NAGYTÁBOR. Korosztály: Minden korosztálynak szól (minimum 8. betöltött év és befejezett 2. osztály)

NEMZETI NAGYTÁBOR. Korosztály: Minden korosztálynak szól (minimum 8. betöltött év és befejezett 2. osztály) 1. Általános tudnivalók Időpont: 2013. augusztus 11-19. Helyszín: Ócsa NEMZETI NAGYTÁBOR Résztvevők: minden magyar cserkészcsapatból legalább egy őrs jelenléte magyar ajkú cserkészek világszerte kárpát-medencei

Részletesebben

Magyar Cserkészszövetségek Fóruma 2014.október 2-5., Budapest Magyarország

Magyar Cserkészszövetségek Fóruma 2014.október 2-5., Budapest Magyarország Szakmai beszámoló Kisközösségben felnőve - utak és lehetőségek a határon túl (második rész) Időpont: 2014. október 3. Helyszín: 1014 Budapest, Magyarság Háza A megvalósított rendezvény célja volt: 1.)

Részletesebben

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE 5-6. évfolyam részére A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete

Részletesebben

Kollégiumi jelentkezés és Lakhatási támogatás tájékoztató!

Kollégiumi jelentkezés és Lakhatási támogatás tájékoztató! Kollégiumi jelentkezés és Lakhatási támogatás tájékoztató! Tisztelt Hallgatók! 2014/2015 első félévétől a kollégiumi jelentkezés és lakhatási támogatás rendszere megváltozott! A kizárólag lakhatási támogatásra

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019 Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci

Részletesebben

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz!

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Tisztelt Szülők, kedves Nyolcadikos és Negyedikes Tanulók! Mindenki számára elismerhető és elfogadható tény az, hogy a jövő sok tekintetben függ gyermekeink,

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Új Jelentkezés 2009-2010-es tanév

JELENTKEZÉSI LAP Új Jelentkezés 2009-2010-es tanév Ösztöndíj Megújítása, 2009-2010-es tanév Roma Memorial - Felsőoktatási Ösztöndíj Program JELENTKEZÉSI LAP Új Jelentkezés 2009-2010-es tanév Ország kódja Ne töltse ki! Ezt a részt az iroda tölti ki!! Korábbi

Részletesebben

Beszámoló a Koppenhága-i Csúcstalál a szociális 1 fejlődéséert ENSZ kongresszusról. Nagyszalontai Betlehemes - színdarab, forgatóköbnyv 1 másolat

Beszámoló a Koppenhága-i Csúcstalál a szociális 1 fejlődéséert ENSZ kongresszusról. Nagyszalontai Betlehemes - színdarab, forgatóköbnyv 1 másolat Dobozszám Tétel Dokumentum tipus Sorsz. Darab (Lap Leírás Kelt./Dátum 1. 1. Irat 1. (35 lap) Meghívó, levél, jegyzőkönyv 2. Irat 1. 1 Jegyzőkönyv - MCSSZ, BME 1990.01.04 3. Irat 1. Szándéknyilatkozat -

Részletesebben

AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA

AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2017. ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA 1 A pályázat kiírója: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (továbbiakban:

Részletesebben

Melléklet. 1. sz. melléklet Sorszám: Tisztelt Tanárnő! Tisztelt Tanár Úr!

Melléklet. 1. sz. melléklet Sorszám: Tisztelt Tanárnő! Tisztelt Tanár Úr! Melléklet 1. sz. melléklet Sorszám: Tisztelt Tanárnő! Tisztelt Tanár Úr! TDK-dolgozatomat a fogalmazás tanításáról írom. A dolgozathoz egy felmérés is tartozik, amelyben 10. osztályos tanulók kijavított

Részletesebben

Kérdésed van? Kérdezz bátran! 1. MI A CSERKÉSZET?

Kérdésed van? Kérdezz bátran! 1. MI A CSERKÉSZET? 1. Mi a cserkészet? 2. Mi a KMCSSZ? 3. Mik a cserkészcsapat alapítás feltételei? 4. Hogyan kapunk segítséget? 5. Mi az a turul őrs? 6. Milyen egy cserkészcsapat felépítése? 7. Mi történik egy cserkész

Részletesebben

Korábbi Új Ciklus. Log-in # Ösztöndíj elızmény. Kérünk minden kért anyagot 4 példányban benyújtani: az eredetit és 3 fénymásolt példányt!

Korábbi Új Ciklus. Log-in # Ösztöndíj elızmény. Kérünk minden kért anyagot 4 példányban benyújtani: az eredetit és 3 fénymásolt példányt! Ne töltse ki! Ezt a részt az iroda tölti ki! Roma Memorial - Felsıoktatási Ösztöndíj Program JELENTKEZÉSI LAP Ország kódja Korábbi Új Ciklus Log-in # Ösztöndíj elızmény Ajánlólevél Tanulmányi átlag igazolás

Részletesebben

Az MCSSZ helyzete. Új csapatparancsnoki kinevezések. Hírlevél IX/26, 2014. október 10.

Az MCSSZ helyzete. Új csapatparancsnoki kinevezések. Hírlevél IX/26, 2014. október 10. Hírlevél IX/26, 2014. október 10. Az MCSSZ helyzete o Új csapatparancsnoki kinevezések o Eseménynaptár - változások Országos és regionális programok, események, képzések o KÖFoT Debrecenben! o Októberi

Részletesebben

Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny

Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny V E R S E N Y F E L H Í V Á S Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny A verseny meghirdetője, szervezője: Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata Társszervező: EDUTUS Főiskola A verseny célja Az

Részletesebben

RAJZOLJUNK SZABADON MEXIKÓRÓL, KEZDJÜK IS!

RAJZOLJUNK SZABADON MEXIKÓRÓL, KEZDJÜK IS! 1 Mexikó magában foglalja annak minden gazdagságát: az ország egész területén átívelő gyönyörű tájakat; a monumentális régészeti lelőhelyeket, amelyek összekötik az ott élőket a múltjukkal; óriási városokat

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Elektromos grill/barbecue sütő + 2.500.000 forintos pénznyereménycsekk + 3 SONY LCD TV

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Elektromos grill/barbecue sütő + 2.500.000 forintos pénznyereménycsekk + 3 SONY LCD TV BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Elektromos grill/barbecue sütő + 2.500.000 forintos pénznyereménycsekk + 3 SONY LCD TV 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

o Észak-magyarországi egyházi vezetőknél Országos és regionális programok, események, képzések

o Észak-magyarországi egyházi vezetőknél Országos és regionális programok, események, képzések Hírlevél VIII/7, 2013. április 24. Az MCSSZ helyzete o Észak-magyarországi egyházi vezetőknél Országos és regionális programok, események, képzések o Film- és színdarab ajánló o Programajánló o Idén is

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Kincses láda 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Kincses láda 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Kincses láda 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a Bakker Hillegom BV és a Bakker Holland Kft. 1.2 A kampány feltételeit a jelen

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT MAXI-CSOMAG 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT MAXI-CSOMAG 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT MAXI-CSOMAG 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a Bakker Hillegom BV és a Bakker Holland Kft. 1.2 A kampány feltételeit a jelen

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Virághinta + 75 virághagyma + 1 csekk 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Virághinta + 75 virághagyma + 1 csekk 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Virághinta + 75 virághagyma + 1 csekk 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a Bakker Hillegom BV és a Bakker Holland Kft. 1.2 A

Részletesebben

Kitöltési Útmutató - Kitöltés előtt olvasd el figyelmesen!

Kitöltési Útmutató - Kitöltés előtt olvasd el figyelmesen! Logos-Hungary Keresztény Főiskola, Tanulmányi vezető: +36 20 5563 515, Email: tanulmanyivezeto@gmail.com, WEB: www.logos-hungary.hu Kedves Hallgató! Szeretettel köszöntelek a mi Urunk, Jézus Krisztus és

Részletesebben

Pályázati feltételek. a Magyar ENSZ Modell Diákegyesület és az UNICEF Magyar Bizottsága által kiírt,

Pályázati feltételek. a Magyar ENSZ Modell Diákegyesület és az UNICEF Magyar Bizottsága által kiírt, Pályázati feltételek a Magyar ENSZ Modell Diákegyesület és az által kiírt, az ENSZ Gyermek- és Ifjúsági Delegáltak Magyarországi Programjára Kritériumok való jelentkezéshez Mindkét korcsoport esetén: magyar

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Fadd Nagyközség Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet roma tanulók/hallgatók részére tanulmányi sikerességük előmozdításának támogatására Fadd Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny

Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny V E R S E N Y F E L H Í V Á S Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny A verseny meghirdetője, szervezői: Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata Viéta Kutató, Fejlesztő és Szolgáltató Nonprofit

Részletesebben

MAJ NEM 2010 A Romániai Magyar Cserkészszövetség 20 éves emléktábora minden erdélyi magyar cserkész tábora

MAJ NEM 2010 A Romániai Magyar Cserkészszövetség 20 éves emléktábora minden erdélyi magyar cserkész tábora MAJ NEM 2010 A Romániai Magyar Cserkészszövetség 20 éves emléktábora minden erdélyi magyar cserkész tábora Emlékév a RMCSSZ életében A Romániai Magyar Cserkészszövetség 2010. februárjában ünnepli megalakulásának

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01 Általános

Részletesebben

Tervezz játékot! Lehet logikai, kártya, táblás, akár szerepjáték. játékhoz egyedi kiegészítő. Szelfi fotópályázat diákoknak

Tervezz játékot! Lehet logikai, kártya, táblás, akár szerepjáték. játékhoz egyedi kiegészítő. Szelfi fotópályázat diákoknak PÁLYÁZAT A homoludens.hu Egyesület célja, hogy minél többen ismerjék meg a hagyományos társasjátékozás örömét. Pályázhatnak XIII. kerületi lakosok és a kerületben élő és/vagy tanuló diákok. Részletes információ:

Részletesebben

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.59 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva:

Részletesebben

ADATLAP. A program címe (max. 200 karakter) A program helyszíne

ADATLAP. A program címe (max. 200 karakter) A program helyszíne ADATLAP Kérjük, hogy az adatlapot hiánytalanul töltse ki! A kitöltött pályázati űrlapot nyomtatott formában (1 példányban) és elektronikusan (2 példány CD-n / DVD-n, mindkét adathordozón az űrlapot word

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

A pompás királylepke és életciklusa Észak-Amerikában

A pompás királylepke és életciklusa Észak-Amerikában XXI. AZ ÉN MEXIKÓM GYERMEK RAJZVERSENY 2017 A pompás királylepke és életciklusa Észak-Amerikában A vándorlásnak nevezzük azt a fajta népmozgást (embereknél vagy állatoknál) a származási helyről egy másik

Részletesebben

Az Országos Fémipari Ipartestület és a Dorogi Ipartestület nevében tisztelettel meghívom Önt az ipartestületeink által szervezett

Az Országos Fémipari Ipartestület és a Dorogi Ipartestület nevében tisztelettel meghívom Önt az ipartestületeink által szervezett M E G H Í V Ó Tisztelt Vállalkozó Társunk! Tisztelt Szakképzés Gyakorlati Oktatásában végzők! Az Országos Fémipari Ipartestület és a Dorogi Ipartestület nevében tisztelettel meghívom Önt az ipartestületeink

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT SAMSUNG értékcsomag 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT SAMSUNG értékcsomag 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT SAMSUNG értékcsomag 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a Bakker Hillegom BV és a Bakker Holland Kft. 1.2 A kampány feltételeit

Részletesebben

a) börze (erre iskolai osztályokat várunk) b) szakmai fórum (erre az oktatási intézmények közszolgálatos felelőseit, intézményvezetőit várjuk)

a) börze (erre iskolai osztályokat várunk) b) szakmai fórum (erre az oktatási intézmények közszolgálatos felelőseit, intézményvezetőit várjuk) Tisztelt Intézményvezetők, kedves Kollégák! A Pro Kultúra Liszt-központja egy Közösségi Szolgálati Börzét szervez a soproni középiskoláknak. Részvétel esetén 2 óra igazolható az érettségihez szükséges

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT 3. tavaszi nagykatalógus (kiegyenlítő csomag LCD ajándékkal) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom B.V.

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Bakker Comfort januári katalógus (lezárt fadoboz audió/lcd ajándékkal)

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Bakker Comfort januári katalógus (lezárt fadoboz audió/lcd ajándékkal) BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Bakker Comfort januári katalógus (lezárt fadoboz audió/lcd ajándékkal) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom

Részletesebben

1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez

1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez 1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez Pályázati kiírás középfokú oktatásban résztvevők pénzbeli támogatásként nyújtott tanulmányi ösztöndíjához Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Ismertebben nyári gyakorlat

Ismertebben nyári gyakorlat ÖSSZEFÜGGŐ SZAKMAI GYAKORLAT Ismertebben nyári gyakorlat Gyakori kérdések tanulóknak az eljárásrendről Összeállította: Sárdi Ildikó 0. LÉPÉS TÁJÉKOZTATÓ UTÁNI INFORMÁCIÓSZERZÉS LEHETŐSÉGEI Hogyan kaphatok

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap gimnáziumi tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Állandó lakhely:

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap gimnáziumi tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Állandó lakhely: Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap gimnáziumi tanulók részére Személyes leadási határidő: Postára adási határidő: Postázási cím: Hallgatói adatok Minden sor kitöltése kötelező. Hiányos

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Hawaii pálma + Ékszercsomag + Pénznyeremény odaítélés + 2 luxus Garden-Lounge-garnitúra

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Hawaii pálma + Ékszercsomag + Pénznyeremény odaítélés + 2 luxus Garden-Lounge-garnitúra BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Hawaii pálma + Ékszercsomag + Pénznyeremény odaítélés + 2 luxus Garden-Lounge-garnitúra 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a

Részletesebben

KÉSZÜLJ FEL A KÖZÖSSÉGRE!

KÉSZÜLJ FEL A KÖZÖSSÉGRE! KÉSZÜLJ FEL A KÖZÖSSÉGRE! Érdekel az ifjúságnevelés? Jelentkezz az alapozó felkészítőnkre! A Magyar Cserkészszövetség a TÁMOP-5.2.8/12/1-2013-0001 Kisközösségi ifjúság nevelés támogatása című kiemelt projekt

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium Ibrány, Petőfi u. 1.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium Ibrány, Petőfi u. 1. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium 033647 4484 Ibrány, Petőfi u. 1. www.moricz-ibr.sulinet.hu I. A meghirdetett tanulmányi területek, az azokat jelölő belső kódok Belső

Részletesebben

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap szakiskolai és szakközépiskolai tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve:

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap szakiskolai és szakközépiskolai tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap szakiskolai és szakközépiskolai tanulók részére Személyes leadási határidő: Postára adási határidő: Postázási cím: Hallgatói adatok Minden sor kitöltése

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT 3. őszi nagykatalógus (10, 20, 50 vagy akár 100 részes LED értékcsomag) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kiíró: Fogyatékosok Integrációjáért Békés Megyében Alapítvány Határidő: 2010. december. 15.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kiíró: Fogyatékosok Integrációjáért Békés Megyében Alapítvány Határidő: 2010. december. 15. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Súlyosan, vagy halmozottan fogyatékos és/vagy autista gyermekek és fiatalok fejlesztésének, iskolai tanulmányútjának támogatása Kiíró: Fogyatékosok Integrációjáért Békés Megyében Alapítvány

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020-as tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

A Pro Kultúra Liszt-központja egy Közösségi Szolgálati Börzét szervez a soproni középiskoláknak.

A Pro Kultúra Liszt-központja egy Közösségi Szolgálati Börzét szervez a soproni középiskoláknak. Tisztelt Intézményvezetők! A Pro Kultúra Liszt-központja egy Közösségi Szolgálati Börzét szervez a soproni középiskoláknak. helyszín: Liszt F. Konferencia és Kulturális Központ időpont: 2013. október 11.,

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: Általános tudnivalók

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: Általános tudnivalók KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01

Részletesebben

Igazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes

Igazgató: Veizer Valéria (  Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes 1. Általános tudnivalók: Az intézmény neve: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium OM azonosító: 032582 Címe: 2170 Aszód, Régész utca 34. Telefon/Fax: 06-28-400 611 / 06-28-400

Részletesebben

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

Tábori Hírmondó. Kedves Családok! Tartalom: február. Felsőtárkány, augusztus Szeretnénk, ha a nyári táborba Ti is jelentkeznétek!

Tábori Hírmondó. Kedves Családok! Tartalom: február. Felsőtárkány, augusztus Szeretnénk, ha a nyári táborba Ti is jelentkeznétek! Tábori Hírmondó Felsőtárkány, 2018. augusztus 18-22. Kedves Családok! Szeretnénk, ha a nyári táborba Ti is jelentkeznétek! Tartalom: Kérdések és válaszok Várható költségek 2 4 A helyszínről 4 Jelentkezés

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

Érettségi és felvételi tájékoztató 2019/20-as tanév

Érettségi és felvételi tájékoztató 2019/20-as tanév Érettségi és felvételi tájékoztató 2019/20-as tanév Szülői feladatok: Érettségire való jelentkezés segítése (január 20-a után) ellenőrzés/javítások elvégzése otthon hivatalos iratok alapján - útlevél vagy

Részletesebben

Tesztszabályzat. (Oxford Online Placement Test)

Tesztszabályzat. (Oxford Online Placement Test) Tesztszabályzat (Oxford Online Placement Test) Ez a dokumentum a Scandinavian Education Agency TM SCEDA kizárólagos tulajdona. A dokumentum célja a vállalat mindenkori nyelvi teszteken résztvevők tájékoztatása

Részletesebben

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)

Részletesebben

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2016"

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2016 BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázati felhívást tesz közzé a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára. "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2016" Budapest, 2016. Élen

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011"

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011 A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS pályázati felhívást tesz közzé az "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011" fővárosi kitüntető cím elnyerésének feltételeiről a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó

Részletesebben

MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKOKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA

MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKOKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKOKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA Az ösztöndíj-pályázat (a továbbiakban Ösztöndíj ) részletes szabályait a Magyarországi Szlovákokért Közhasznú Alapítvány (a továbbiakban

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

SPORTEDZŐK SZAKKÉPZÉS

SPORTEDZŐK SZAKKÉPZÉS SPORTEDZŐK SZAKKÉPZÉS A Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete 20 sportágban 1 éves levelező tanfolyamot indít a 2015/2016-os tanévben az új felnőttképzési törvény szerint AZ ELŐZŐ ÉVI

Részletesebben

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni! Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Bakker hagymakatalógus (Rendkívüli formátumú csomag) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom B.V. szervezésében,

Részletesebben

A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15

A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15 Rajzverseny óvodásoknak 2011-ben is A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15 Ilyen volt ilyen lett... Egy spontán rajz, aztán mese a környezettudatos házról, és jöhet a világmegváltó alkotás.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sátoraljújhely Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sátoraljújhely Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sátoraljújhely Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet Előzmény Sátoraljaújhely Város Önkormányzata az azonosító számú Humán közszolgáltatások fejlesztése Sátoraljaújhelyen és

Részletesebben

CIPŐBOLTI KISEGÍTÉS BUDAPESTEN

CIPŐBOLTI KISEGÍTÉS BUDAPESTEN BOLTI KISEGÍTÉS DUNAKESZIN Munkavégzés helye: Dunakeszi segítségnyújtás. Feladat: Ruhák hajtogatása, vállfázás, próbafülkézés, csipogózás. Vásárlóknak Fizetés: Bruttó 564 Ft/óra Munkaidő: 10.01-10.17 Hétfőtől

Részletesebben

A LEGO Hungária Kft. által szervezett LEGO DUPLO Mutasd a legszebb mosolyod! nyereményjáték hivatalos játékszabályzata.

A LEGO Hungária Kft. által szervezett LEGO DUPLO Mutasd a legszebb mosolyod! nyereményjáték hivatalos játékszabályzata. A LEGO Hungária Kft. által szervezett LEGO DUPLO Mutasd a legszebb mosolyod! nyereményjáték hivatalos játékszabályzata. 1, Az akció szervezője A LEGO Hungária Kft. (Székhelye 1023 Budapest, Lajos u. 28-32.)

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS T Á J É K O Z T A T Ó Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécs, 2017. március A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje:

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: 14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: Kivonat intézményünk Pedagógia Programjából: 2.8.1. A magasabb évfolyamba lépés feltételei

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Elmarad a megye II. és III. osztály bajnoki rajtja

Elmarad a megye II. és III. osztály bajnoki rajtja 33/2017-2018. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Elmarad a megye II. és III. osztály

Részletesebben

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014"

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014 BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA felhívást tesz közzé az "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014" fővárosi kitüntető cím elnyerésére a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

Kérem szíveskedjék megjelölni, hogy a pályázathoz mely dokumentumokat csatolta.

Kérem szíveskedjék megjelölni, hogy a pályázathoz mely dokumentumokat csatolta. 2010. évi 5. számú szabályzata a bírósági fogalmazók felvételi versenyvizsgájának részletes szabályairól szóló 2007. évi 5. számú OIT szabályzat módosításáról Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (a

Részletesebben

Amire figyelni kell a felvételizőknek 2013-ban. Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar

Amire figyelni kell a felvételizőknek 2013-ban. Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar Amire figyelni kell a felvételizőknek 2013-ban Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar A jelentkezési folyamat A továbbtanulási döntés meghozatala Az aktuális felvételi meghirdetések pontos tanulmányozása

Részletesebben

A 2015/2016. TANÉV FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE - 9. ÉVFOLYAM

A 2015/2016. TANÉV FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE - 9. ÉVFOLYAM A 2015/2016. TANÉV FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE - 9. ÉVFOLYAM Választható tanulmányi területek, ágazatok: 001 gimnázium emelt óraszámú angollal (1 osztály 28 fő) 006 dekoratőr (0,5 osztály 14 fő) 007 divat-

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT M3 katalógus (Csúcs-értékcsomag LED-elektronika kategóriában) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT M3 katalógus (Csúcs-értékcsomag LED-elektronika kategóriában) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT M3 katalógus (Csúcs-értékcsomag LED-elektronika kategóriában) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom B.V.

Részletesebben

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2007"

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2007 A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI BIZOTTSÁGA VALAMINT OKTATÁSI ÉS IFJÚSÁGPOLITIKAI BIZOTTSÁGA Felhívás az "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2007" fővárosi kitüntető cím elnyerésének

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP Az Év Képzési Programja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: V e z e t ő k é p z é s "Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás, illetve a frissen kinevezett vezetők kompetencia-fejlesztése

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE 1 1. A pályázat kiírója, lebonyolítója Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány 1148 Budapest, Padlizsán utca 8. (Nem

Részletesebben

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása: 1 A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója Cím: 1016, Budapest, Mészáros utca 5-7. Tel/Fax: 225-7055 OM azonosító: 035219 Intézményvezető: Bajkó Judit Tanulmányi területek

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezető! A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola meghirdeti XV. GERGELY-NAPI MŰVÉSZETI FESZTIVÁLJÁT

Tisztelt Intézményvezető! A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola meghirdeti XV. GERGELY-NAPI MŰVÉSZETI FESZTIVÁLJÁT Tisztelt Intézményvezető! A gyenesdiási meghirdeti XV. GERGELY-NAPI MŰVÉSZETI FESZTIVÁLJÁT az általános és művészeti iskolák tehetséges tanulói részére DRÁMAJÁTÉK, VERS- ÉS PRÓZAMONDÁS, IPAR- ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET,

Részletesebben

Pályázati felhívás. A jövő magad vagy. A pályázat célja: tehetséges középiskolás diákok tanulmányainak támogatása

Pályázati felhívás. A jövő magad vagy. A pályázat célja: tehetséges középiskolás diákok tanulmányainak támogatása Pályázati felhívás A Dr. Verestóy Attila Alapítvány pályázatot hirdet Hargita megyei középiskolás diákok tanulmányainak támogatására a 2018-2019-es tanévre A jövő magad vagy A pályázat célja: tehetséges

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs kultúrája

Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs kultúrája Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2016/2017. tanévben (a 2017/2018. tanévre vonatkozóan)

Felvételi tájékoztató a 2016/2017. tanévben (a 2017/2018. tanévre vonatkozóan) 19 92 REFORMÁTUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 7400 Kaposvár, Somssich Pál u. 15. tel./fax: 82/511-487 igazgató: 82/411 005 e-mail: titkarsag@lorantffy-kaposvar.sulinet.hu honlap: www.lozsu.hu

Részletesebben