KISŐRSI ZSÓFIA OSZTÁLYOK KÖZÖTT ELVESZVE? A KÖZTES LÉTÁLLAPOT FOGALMÁNAK ALKALMAZÁSA A KÁDÁR KORI INGÁZÓK MENTALI TÁSÁNAK KUTATÁSÁBAN I.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KISŐRSI ZSÓFIA OSZTÁLYOK KÖZÖTT ELVESZVE? A KÖZTES LÉTÁLLAPOT FOGALMÁNAK ALKALMAZÁSA A KÁDÁR KORI INGÁZÓK MENTALI TÁSÁNAK KUTATÁSÁBAN I."

Átírás

1 OSZTÁLYOK KÖZÖTT ELVESZVE? A KÖZTES LÉTÁLLAPOT FOGALMÁNAK ALKALMAZÁSA A KÁDÁR KORI INGÁZÓK MENTALI TÁSÁNAK KUTATÁSÁBAN I. BEVEZETŐ Még nem ipari munkás, de már nem is régi falusi szemléletű 1 írták az ingázókról a hatvanas években. Kik lehettek ők, az államszocializmus ingázói? Két osztály között megrekedt emberek? Kétlakiak? Paraszt munkások? Falusi prolik? Számos egymásnak ellentmondó diskurzust ismerünk velük kapcsolatban: tömérdek újságcikk, szakirodalom szólt róluk, s megannyi rendelet, törvény próbálta szabályozni életüket. Sokan közülük ma is köztünk élnek, s történeteik tovább színesítik az ingázókról kialakult összetett képet. A jelen tanulmányban egy, a történészek által jórészt mellőzött fogalommal: a köztes létállapot fogalmának alkalmazásával egy-egy reprezentatívnak számító monográfiát kiválasztva vizsgálom az ingázókról szóló tudományos diskurzusokat. Kérdésem, hogy az ingázókkal foglalkozó tudományágak: pszichológia, szociológia, földrajztudomány milyen fő tulajdonság alapján határozta meg az ingázók köztes létét? Volt-e átfedés a diskurzusok között? S ha igen, beszélhetünk-e tudományágak közti együttműködésről? Úgy gondolom, hogy e lap hasábjain a fenti kérdések feltevése (és megválaszolása) több szempontból is releváns feladat. Az ingázók mentalitásának behatóbb tanulmányozása elvezethetne a magyarországi államszocializmus gazdasági- és társadalmi rendszerének új szempontú megközelítéséhez. A Kádár-korszak alatt egyre nagyobb létszámban jelenlévő társadalmi csoport mentalitás-kutatása azonban tudományágak közötti együttműködést igényel. A remélt jövőbeli az együttgondolkodáshoz mindenekelőtt a közös fogalmi készlet kialakítása szükséges. A következő sorokban ehhez szeretnék hozzájárulni. 1 Vas Népe, ,3. 1

2 II. Kik s mennyien voltak a Kádár-korszak ingázói? Az ingázó és az ingázás fogalmának több, egyszerre jelenlevő, ellentmondásokat sem nélkülöző jelentése alakult ki. Ennek oka a hivatalos diskurzus változásán túl, hogy a fogalmat számos tudományág, többek között: a demográfia, földrajz, néprajz, pszichológia, statisztika, szociológia, településtudomány, történettudomány használta/használja. A jelen tanulmányban ingázó alatt azokat értem, akik naponta vagy ritkább időközönként faluból jártak be városba dolgozni. Az államszocializmus ingázóinak, mint társadalmi csoportnak a vizsgálata még nem került a történészek érdeklődésének középpontjába. A 20. századi magyar társadalmat és vagy gazdaságot elemző monográfiák és tanulmányok egy-két kivételtől eltekintve vagy a falusi vagy a városi-munkás társadalommal foglalkoznak, s csak saját vizsgálati kérdéseik kapcsán tesznek rövid említést az ingázókról után folyamatosan emelkedett mind a naponta, mind a ritkább időközönként ingázók száma, s társadalmon belüli aránya. 3 Az 1949-es népszámlálás szerint olyan nem mezőgazdasági keresőt tartottak számon, aki rendelkezett földtulajdonnal is. Nyolc évvel később, 1957-ben re becsülték, azon egyéni gazdálkodó családok számát, ahol egy vagy több családtag a mezőgazdaságon kívül rendszeresen bérmunkát is vállalt. 4 Az országban 1960-ban: főt, 1970-ben főt, 1980-ban: főt érintett a Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) felmérései szerint az ingázás. 5 Velük kapcsolatban a leggyakoribb sajtó és különböző periodikák által táplált sztereotípiák a következők voltak: több köztük a deviánsviselkedést tanúsító személy, munkahelyükről gyakorta késnek, munkaidő alatt fáradtak, alulteljesítenek, nem veszik ki részüket a munkaidő utáni tevékenységekből, megbízhatatlanok, gátolják a megfelelő üzemi kollektíva kialakítását, földjeiket nem szakszerűen művelik, nem lépnek be a termelőszövetkezetbe, így akadályozzák az élelmiszerellátást. Eddigi kutatásom alapján úgy gondolom, hogy bár gyakran az adott gazdasági prioritások és politikai események hatására változott az ingázókról szóló hivatalos diskurzus, az a korszak folyamán mindvégig negatív volt. Az egykori ingázók 2 Államszocializmus ingázóiról lásd: Varga Zsuzsanna 2012: Fél lábbal a földön, fél lábbal az iparban (A kétlakiakról szóló diskurzus főbb fordulópontjai az államszocializmus időszakában). In: Bartha Eszter Varga Zsuzsanna (szerk.): Határokon túl. L Harmattan Kiadó, Budapest, ; Varga Zsuzsanna 2012: Mit ér a munkás, ha a paraszt (is)? A falusi munkásság és hatalom a Kádár korszakban. Korall Pontos számsorok nem állnak rendelkezésünkre. Gyakran más tulajdonságok alapján határozták meg az ingázó fogalmát, így hol tágabban, hol szűkebben értelmezték azt. 4 Varga Zsuzsanna 2012: Mit ér a munkás, ha a paraszt (is)? A falusi munkásság és hatalom a Kádár korszakban. Korall Bőhm Antal Pál László 1985: Társadalmunk ingázói az ingázók társadalma. Kossuth Kiadó, Budapest. 2

3 szinte mindannyian úgy emlékeztek, hogy lenézték őket városi származású kollégáik, és gyakran hátrányos helyzetbe kerültek munkahelyükön. III. Köztes létállapot fogalmának adaptálása Ahogy már említettem, a közös fogalmi készlet kialakítását mindenképpen szükségesnek tartom, s úgy gondolom, hogy a köztes létállapot fogalmának bevezetése ösztönzően tudna hatni a további kutatásokra. A köztes kifejezés ebben a kontextusban kettőst, megosztottat jelent. S az ingázók kapcsán leginkább négy féle értelemben fordulhat elő: térben, jövedelemben, megítélésben, mentalításban. Az ingázók térben kettős életet élnek: lakó- és munkahelyük más közigazgatási egységben van. Jövedelmük is (minimum) két forrásból tevődik össze: fizetésüket mezőgazdaságból származó jövedelemmel egészítik ki. 6 Megítélésük szerint köztes-kettős helyet foglalnak el mind a hivatalos diskurzusban, mind az emberek gondolkodásában. 7 Negatívabb színben szerepelnek, mint a (városi származású) munkások, de pozitívabban, mint a magángazdák, parasztok. Mentalitás-kutatásukat tartom a legbonyolultabb, ámbár legérdekesebb feladatnak. Két példát említenék. Az ingázók minimum két forrásból származó nagyobb jövedelemmel rendelkeztek, így több lehetőségük volt drágább élelmiszerek, vagy tartós fogyasztási cikkek vásárlására, ezekre azonban ritkábban költöttek, ha mégis megtették a közvélemény szemében negatívabb megítélés alá estek, mint munkatársaik. Az ingázók a kerti munkavégzés és utazás miatt kevesebb szabadidővel rendelkeztek, ritkábban jártak nyaralni. De ha mégis kikapcsolódásra vágytak gyenge párt és szakszervezeti aktivitásuk miatt külföldi üdüléseket választottak a gyári beutalók igénylése helyett. Az ingázók kapcsán a fenti négy köztes létállapotra utaló tulajdonságot tartom a legfontosabbnak, ezért a továbbiakban ezeken keresztül tekintem át a Kádár-korszak tudományos diskurzusának egy részét. 6 A mezőgazdaságból származó jövedelmek összetételének, jelentőségének változására itt nem térek ki. Lásd: Varga Zsuzsanna 2001: Politika, paraszti érdekérvényesítés és szövetkezetek Magyarországon Napvilág Kiadó, Budapest. 7 Eddig negyven (körülbelül 2 2,5 órás) életinterjút rögzítettem Vas megyében. Interjúalanyaim többsége a harmincas évek derekán valamelyik Szombathely közeli faluban született. Jelentős részük a hatvanas éveke elején kezdett el a Szombathelyi Cipőgyárban dolgozni, s mindannyian nyugdíjas korukig ott is maradtak. Saját felvételeim mellett Tóth Eszter Zsófia ingázókkal készített interjúit is vizsgáltam. (Mark Pittaway Oral History Gyűjtemény MNL OL.) 3

4 IV. A tudományos diskurzus vizsgálata Amikor nekiláttam az ingázókról szóló államszocializmus időszaka alatt keletkezett szakirodalom összegyűjtésének, majd az általam kialakított egységes szempontrendszer szerinti elemzésének nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy mennyiségű irodalomra fogok rátalálni. Talán azért mert ezeket az írásokat egy-két kivételtől eltekintve az elmúlt 25 év során nem használták a történészek. S talán azért sem mert az általam eddig felkutatott több mint százötven tanulmány/szakkönyv részlet/ monográfia szerzői között is elvétve találunk csak történészeket. A szerzők körét leginkább földrajztudósok, statisztikusok, szociológusok, pszichológusok, néprajztudósok, írók, költők teszik ki. A jelen tanulmány terjedelmi kereteit természetese meghaladná a fent említett irodalom még csak felületes elemzése, avagy akár csak felsorolása is. Az ingázással legtöbbet foglalkozó szakterületekről (pszichológia, szociológia, földrajztudomány) választottam ki egyegy kiemelkedő munkát, s azokat elemeztem. Pszichológia Gelléri Péternek 1977-ben A vándorló munkások címmel publikált monográfiája kiemelkedő jelentőségű. 8 Gelléri 1965-ben megkezdett, s (megszakításokkal) tíz évig tartó, széles kutatói gárda bevonásával rögzített és elemzett munkájának eredményét összegzi. Vizsgálata során a Csepel Vas- és Fémművekre, az Egyesült Villamosgépgyárra, a Budapesti Közlekedési Vállalatra, a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalatra koncentrálva a vándorló munkások (értsd: gyakran munkahelyet váltók) motivációját kutatta. Polárció és személyiségtesztes vizsgálatai eredményeit széles nemzetközi pszichológiai szakirodalom és hazai, több tudományterületre (statisztika, néprajz, szociológia, földrajztudomány) kiterjedő szakirodalom ismeretében elemezte. Gelléri a kötet elején leszögezi, hogy új, egységeges nyelvezet kialakítására nem vállalkozhat, pedig úgy gondolja, hogy a kutatások elvégzéséhez önmagában egyik diszciplína nyelve sem elegendő. De megalkuszik. Ahol lehetséges pszichológiai kifejezés-konvenciókat alkalmaz, ahol pedig ez elkerülhetetlen a témakör illetékességi területének megfelelőt. A szerző a vándorló munkás jelenség gazdasági-történeti determinációinak hatásmechanizmusát vizsgálva elemzi az ingázók életét. Eredményei azt sugallják, hogy az ingázók köztes létállapota leginkább mentalitásuk kapcsán nyilvánul meg. A szerző szerint az egyre 8 Gelléri Péter: A vándorló munkások. Akadémiai Kiadó,

5 nagyobb mértéket öltő migráció az ingázók sajátos a döntéshozók által figyelemben kívül hagyott létállapotának következménye. Az ingázók térbeli és jövedelmi kettős helyzete kisebb hangsúlyt kap, helyette a már említett mentalitás mellett az ingázók kettős megítélését elemzi. Gelléri monográfiáját jelentős szakmai újításai és széles szakirodalom használata ellenére az 1990 után keletkezett történészi munkák nem idézik. Eredményei amelyeknek ismertetése meghaladná a jelen tanulmány tárgykörét jórészt ismeretlenek. Szociológia A fent bemutatott monográfiával ellentétben Bőhm Antal és Pál László által, 1985-ben jegyzett Társadalmunk ingázói az ingázók társadalma című monográfia gyakorta idézett munka. 9 A kötet egyik, Az ingázás külföldön című fejezetében a magyarországi ingázást nemzetközi kontextusba ágyazva próbálják meg bemutatni a szerzők. Ez a fejezet azonban túlontúl általános képet ad az ingázókról. A külföldi ingázást az adott ország gazdasági, társadalmi politikai berendezkedésének ismertetése nélkül vázolják fel a szerzők. Könnyen lehet, hogy szakmai olvasóközönségnek célozva, háttértudásra épít a kötet, de ebben az esetben is inkább csak hiányérzetünket erősíti, hiszen sem a fejezetben, sem az ajánlott bibliográfiában nem találhatunk idegen nyelvű és vagy más ország ingázóit elemző irodalmat. A munka egyik fő pozitívuma, hogy szerzői saját kutatásukat hazai társtudományok eredményeire építve prezentálják. A szerzők Gellérihez hasonlóan felhívják a figyelmet a tudományterületenként eltérő jelentéssel bíró fogalmak problémájára, egységesítési kísérletre azonban ők sem vállalkoznak. Monográfiájukban kiemelt szerepet kap az ingázók köztes létállapotának ábrázolása. Írják: Kettős helyzetüket az ingázók, ha nem is értik egészen, de érzik és nap, mint nap átélik. 10 Úgy gondolom, hogy Bőhm-Pál az ingázók köztes létállapotát leginkább kettős megítélésüknek és mentalitásuknak tudja be. Példának okáért mentalításuk kapcsán írnak arról, hogy több köztük a szabatosabb életvitelt tanúsító személy, de a munkahelyükön nagyobb bennük a bizonyítási vágy. Megítélésüket részletesen elemzik. Az ingázók a falusiak átlagánál magasabb jövedelemmel rendelkeznek és jobb civilizációs körülmények között élnek, így a helyi közegből általában kiemelkednek, s gyakran irigységet váltanak ki. Magasabb jövedelmük ellenére 9 Bőhm Antal-Pál László 1985: Társadalmunk ingázói-az ingázók társadalma. Kossuth, Budapest. 10 Uő: uo

6 gyárban dolgozó kollégáiknál alacsonyabb életszínvonalon élnek, mert lakóhelyük városhoz képest meglévő civilizációs hátrányait nagyrészt önerőből kénytelenek kompenzálni. Földrajztudomány Az államszocializmus időszaka alatt talán a földrajztudomány területén született a legtöbb, mai olvasó számára is értékes eredményeket, érdekes gondolatokat tartalmazó tanulmány, monográfia. Szemléltetésként a fent említettekhez időben is közel eső, elismert geográfus, Enyedi György által 1980-ban publikált Falvaink sorsa című monográfiát választottam. 11 Enyedi is felhívja a figyelmet a fogalmi problémákra, bár ő e téren a falu fogalom eltérő jelentéseire helyezi a hangsúlyt. Nem kísérli meg a közös fogalmi-készlet kialakítását. Szakirodalmi bázisa kollégáinak munkája mellett kiterjed a kötet publikálásakor híres, széles körben idézett szociológusok, szociográfusok, történészek, etnográfusok tanulmányaira. Nemzetközi összehasonlításra nem törekszik, idegen nyelvű szakirodalmat igencsak elvétve használ. Úgy gondolom, hogy írása azt sugallja, hogy ő az ingázókra, mint a falusi társadalom egyik sajátos csoportjára tekint. Munkájában az ingázók térbeli megosztottsága kap kiemelt szerepet. Nála ezen tulajdonság alapján lehet az ingázókról, mint köztes létállapotban élő személyekről beszélni. Úgy véli, hogy: Az ingázás lehetővé teszi, hogy [az ingázók] más társadalmi rétegbe lépjenek át, anélkül hogy lakóhelyüket elhagyják. ( ) A közlekedés javításával az ingázási körülmények javíthatók. 12 A monográfiában az ingázók kettős megítélése, mentalítása elenyészően jelenik csak meg. V. Összegzés Úgy gondolom, hogy az ingázók társadalmának kutatása kapcsán nem beszélhetünk egységes tudományos diskurzusról, csak diskurzusokról. A kiragadott szakmonográfiák szerzői ugyan olyan kortársak, akik ismerik és sok esetben hivatkozzák is a másik diszciplína kutatási eredményeit, azokat ténylegesen a közös fogalmi készlet hiánya miatt saját vizsgálataik során még sem integrálják. A diszciplínák közé múltban felhúzott, s azóta is építgetett falak lerombolását akár a köztes létállapot fogalmának, akár egyéb, új kifejezések adaptálásával lehetne elkezdeni 11 Enyedi György: Falvaink sorsa. Gyorsuló idő. Budapest, Uő: Uo. 6

7 Hivatkozott irodalom: Bőhm Antal Pál László 1985: Társadalmunk ingázói-az ingázók társadalma. Kossuth, Budapest. Enyedi György 1980: Falvaink sorsa. Gyorsuló idő, Budapest. Gelléri Péter 1977: A vándorló munkások. Akadémiai Kiadó, Budapest. Varga Zsuzsanna 2001: Politika, paraszti érdekérvényesítés és szövetkezetek Magyarországon Napvilág Kiadó, Budapest. Varga Zsuzsanna 2012: Fél lábbal a földön, fél lábbal az iparban (A kétlakiakról szóló diskurzus főbb fordulópontjai az államszocializmus időszakában). In: Bartha Eszter Varga Zsuzsanna (szerk.): Határokon túl. L Harmattan Kiadó, Budapest, Varga Zsuzsanna 2012: Mit ér a munkás, ha a paraszt (is)? A falusi munkásság és hatalom a Kádár korszakban. Korall 49,

KALÁSZ PÉTER AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1

KALÁSZ PÉTER AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1 KALÁSZ PÉTER KI GAZDAGSZIK GYORSABBAN? PROPAGANDA ÉS VALÓSÁG A JÖVEDELEMPOLITIKAI VITÁK TÜKRÉBEN AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1 Történeti háttér Magyarország a 60-as évek elején hasonlóan a többi szocialista

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. Utoljára frissítve: SZEMÉLYES ADATOK. Kisőrsi Zsófia. Cím: 9700 Szombathely, Négyesi út 3/a Telefon:

ÖNÉLETRAJZ. Utoljára frissítve: SZEMÉLYES ADATOK. Kisőrsi Zsófia. Cím: 9700 Szombathely, Négyesi út 3/a Telefon: ÖNÉLETRAJZ Utoljára frissítve: 2017.04.18. SZEMÉLYES ADATOK Név: Születési adatok: 1992.03.12. Szombathely Cím: 9700 Szombathely, Négyesi út 3/a Telefon: +36309619590 E-mail cím: kisorsizsofia@gmail.com;

Részletesebben

AZ ÉLHETŐSÉG ÉS ELÉRHETŐSÉG ÖSSZEFÜGGÉSEI ÁTÁNY FALU PÉLDÁJÁN. Topa Zoltán PhD-hallgató, SZIE-GTK-EGyRTDI topa.zoltan.szie@gmail.

AZ ÉLHETŐSÉG ÉS ELÉRHETŐSÉG ÖSSZEFÜGGÉSEI ÁTÁNY FALU PÉLDÁJÁN. Topa Zoltán PhD-hallgató, SZIE-GTK-EGyRTDI topa.zoltan.szie@gmail. AZ ÉLHETŐSÉG ÉS ELÉRHETŐSÉG ÖSSZEFÜGGÉSEI ÁTÁNY FALU PÉLDÁJÁN Topa Zoltán PhD-hallgató, SZIE-GTK-EGyRTDI topa.zoltan.szie@gmail.com Fogalmi meghatározások Élhetőség Elérhetőség E két fogalom kapcsolata

Részletesebben

Szuburbanizációs folyamatok és az ingázás társadalmi összefüggései a magyar nagyváros térségekben

Szuburbanizációs folyamatok és az ingázás társadalmi összefüggései a magyar nagyváros térségekben Szuburbanizációs folyamatok és az ingázás társadalmi összefüggései a magyar nagyváros térségekben Dr. Schuchmann Júlia PhD Tomori Pál Főiskola MRTT Vándorgyűlés, Kecskemét 2018.10.18-19. "A kutatás az

Részletesebben

A HÁZTARTÁSI KÖLTSÉGVETÉSI ADATFELVÉTELEK HÉT ÉVTIZEDE

A HÁZTARTÁSI KÖLTSÉGVETÉSI ADATFELVÉTELEK HÉT ÉVTIZEDE A HÁZTARTÁSI KÖLTSÉGVETÉSI ADATFELVÉTELEK HÉT ÉVTIZEDE DR. BARANYAI ISTVÁN A hazai reprezentatív háztartási adatfelvételek hét évtizedes múltra tekintenek vissza. Ezek a felvételek a háztartások bevételeit,

Részletesebben

Vezető: Prof. Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár. Horváth Eszter okleveles közgazdász

Vezető: Prof. Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár. Horváth Eszter okleveles közgazdász Vezető: Prof. Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár Horváth Eszter okleveles közgazdász Kicsik között a legkisebbek A törpefalvak sikerének kulcstényezői Doktori értekezés Témavezető: Prof. Dr. Rechnitzer

Részletesebben

Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok a Budapesti agglomerációban

Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok a Budapesti agglomerációban Széchenyi István Egyetem Regionális Gazdaságtudományi Doktori Iskola Doktori iskolavezető Prof. Dr. Rechnitzer János Schuchmann Júlia Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok a Budapesti agglomerációban Témavezető:

Részletesebben

Tanítási tervezet. A témakör megnevezése: Falvak és szórványok. A tanítási egység címe: Társadalmi folyamatok a 21. század elején

Tanítási tervezet. A témakör megnevezése: Falvak és szórványok. A tanítási egység címe: Társadalmi folyamatok a 21. század elején Tanítási tervezet I. Alapadatok: Az óra időpontja: 2015. november 16. 4. óra Iskola: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Helyszín: 1088 Budapest, Trefort utca 8. Osztályterem: III. emelet 8. Tanít:

Részletesebben

6. Helyi természeti és kultúrális erőforrások fenntartható, innovatív, értéknövelő használata

6. Helyi természeti és kultúrális erőforrások fenntartható, innovatív, értéknövelő használata 6. Helyi természeti és kultúrális erőforrások fenntartható, innovatív, értéknövelő használata Forrás: Rural Innovation Dossier No.6, LEADER European Observatory, 2001 A fejezetet szerkesztette: Jean-Pierre

Részletesebben

Mobilitási és immobilitási formák a vidéki terekben

Mobilitási és immobilitási formák a vidéki terekben Mobilitási és immobilitási formák a vidéki terekben Czibere Ibolya czibere.ibolya@arts.unideb.hu MTA TK 2018. június 21. A mobilitás-kutatás irányai Debreceni Egyetem A mobilitások és immobilitások aspektusait

Részletesebben

Bodonyi Emőke. A szentendrei művészet fogalmának kialakulása. PhD. disszertáció tézisei. Témavezető: Dr. Zwickl András PhD.

Bodonyi Emőke. A szentendrei művészet fogalmának kialakulása. PhD. disszertáció tézisei. Témavezető: Dr. Zwickl András PhD. 1 Bodonyi Emőke A szentendrei művészet fogalmának kialakulása PhD. disszertáció tézisei Témavezető: Dr. Zwickl András PhD. 1965-ben megjelent írásában Körner Éva jogosan állapítja meg és teszi fel a kérdést:

Részletesebben

AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE

AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE TÉT XVII. évf. 2003 1 Konferencia beszámoló 221 AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE A Bizottság tagjaihoz

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Az alumni szolgáltatások szerepe és az egyetemek versenyképessége Doktori értekezés tézisei Készítette:

Részletesebben

elemzésének lehetőségei és tanulságai. PhD disszertáció, 2012.

elemzésének lehetőségei és tanulságai. PhD disszertáció, 2012. Sz. Simon Éva: A hódoltságon kívüli hódoltság. Oszmán terjeszkedés a Délnyugat-Dunántúlon a 16. század második felében. (Magyar Történelmi Emlékek. Értekezések) Bp., MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont,

Részletesebben

Terror és öngyilkos merényletek: Az iszlám szemszögébõl

Terror és öngyilkos merényletek: Az iszlám szemszögébõl Terror és öngyilkos merényletek: Az iszlám szemszögébõl Az esszék írói M. FetHullah Gülen iszlámtudós, kiemelkedő egyéniség a vallásközti párbeszéd és az oktatás fejlesztésének területein. Dr Ibrahim Canan

Részletesebben

Munkások, munkáspolitika a Kádár-korszakban és a rendszerváltás időszakában

Munkások, munkáspolitika a Kádár-korszakban és a rendszerváltás időszakában Bartha Eszter Munkások, munkáspolitika a Kádár-korszakban és a rendszerváltás időszakában A hatalom kérdései a munka világában REWORK-OTKA Kutatócsoport műhelyszemináriuma 2017. január 19. hivatalos ideológia

Részletesebben

A menekültügy képe a magyar sajtóban

A menekültügy képe a magyar sajtóban A menekültügy képe a magyar sajtóban A Népszabadságban és Magyar Nemzetben 005-ben megjelent cikkek elemzése Dr. Vicsek Lilla (Budapesti Corvinus Egyetem KROLIFY Vélemény- és Szervezetkutató Intézet),

Részletesebben

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1 BEVEZETŐ A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány fennállása óta kiemelt célcsoportként kezeli a női vállalkozókat. Az alapítvány munkatársai naponta ismernek meg egyedi emberi, vállalkozói, női sorsokat

Részletesebben

A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki.

A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki. 1185-0 Informatikai ismeretek szakismereti alkalmazása A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/200 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel

Részletesebben

Az iskolakörzetesítés társadalmi hatásai

Az iskolakörzetesítés társadalmi hatásai Doktori (PhD) értekezés Az iskolakörzetesítés társadalmi hatásai Jankó Krisztina Julianna Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola 2011 AZ ISKOLAKÖRZETESÍTÉS TÁRSADALMI HATÁSAI Értekezés a doktori

Részletesebben

A ROMÁNIAI MAGYAR SAJTÓNYILVÁNOSSÁG A KILENCVENES ÉVEKBEN. A MŰKÖDTETŐK VILÁGA

A ROMÁNIAI MAGYAR SAJTÓNYILVÁNOSSÁG A KILENCVENES ÉVEKBEN. A MŰKÖDTETŐK VILÁGA EÖTVÖS LÓRÁND TUDOMÁNYEGYETEM Társadalomtudományi Kar Szociológia Doktori Iskola PAPP Z. ATTILA A ROMÁNIAI MAGYAR SAJTÓNYILVÁNOSSÁG A KILENCVENES ÉVEKBEN. A MŰKÖDTETŐK VILÁGA TÉMAVEZETŐ: DR. KOVÁCS ÉVA

Részletesebben

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai A ra utazó magyar háztartások utazási szokásai Összeállította a Magyar Turizmus Rt. a A Magyar Turizmus Rt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság 2000 októberében vizsgálta a magyar

Részletesebben

Statisztikai mutatók leírása

Statisztikai mutatók leírása Munkaerő-piaci monitoring EURES-T Pannonia Statisztikai mutatók leírása 1. Népesség Forrás: Központ Statisztikai Hivatal Lakónépesség az adott területen lakóhellyel rendelkező és másutt tartózkodási hellyel

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai A TANTÁRGY ADATLAPJA 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Alkalmazott Pszichológia Intézet 1.4

Részletesebben

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács)

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) 1. Bukások tantárgyankénti

Részletesebben

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR 1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai

Részletesebben

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év -

Részletesebben

Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai

Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai Falkné Bánó Klára Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai Szerző: Falkné dr. Bánó Klára, 2008. ISBN 978-963-394-747-0 A kiadvány szerzői jogi védelem alatt áll, arról másolat

Részletesebben

1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL

1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ 56. SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2006 4 KÖNYVEM

Részletesebben

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre Fényes Hajnalka: A Keresztény és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc diákjai kulturális és anyagi tőkejavakkal való ellátottsága Korábbi kutatásokból ismert, hogy a partiumi régió fiataljai kedvezőbb anyagi

Részletesebben

A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM

A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM ICHIHARA SHIMPEI A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM Magyarországon a 18. században az igazgatási rendszer nagy változáson ment keresztül a Habsburgok uralkodása alatt.

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar A TERÜLETI TŐKE SZEREPE A REGIONÁLIS- ÉS VÁROSFEJLŐ- DÉSBEN ESETTANULMÁNY A HAZAI KÖZÉPVÁROSOK PÉLDÁ- JÁN Doktori (PhD) értekezés tézisei Tóth Balázs

Részletesebben

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni (%):

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni (%): A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni (%): Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év

Részletesebben

Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról

Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról Az előttünk fekvő disszertáció szerzője korábbi munkáival már egyértelműen bizonyította kiemelkedő kvalitásait,

Részletesebben

Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező

Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] Csepeli György Örkény Antal Székelyi Mária: Nemzetek egymás tükrében FÜGGELÉK. A válaszadók átlagos életkora, minták szerint

[Erdélyi Magyar Adatbank] Csepeli György Örkény Antal Székelyi Mária: Nemzetek egymás tükrében FÜGGELÉK. A válaszadók átlagos életkora, minták szerint [ Magyar Adatbank] FÜGGELÉK A válaszadók átlagos életkora, minták szerint 135. táblázat 46.24 45.37 39.9 42.4 46.23 46.9 A válaszadók neme, minták szerint, százalék 136. táblázat Férfi 48 49 47 59 48 50

Részletesebben

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE DUALITÁSOK A REGIONÁLIS TUDOMÁNYBAN Laki Ildikó PhD, főiskolai docens (SZTE JGYPK): A magyarországi fogyatékossággal élő emberek területi megoszlása

Részletesebben

Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái?

Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A nemek közti bérkülönbséget tartja a legnagyobb egyenlőtlenségi problémának a magyar

Részletesebben

MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység

MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység MINISZTERELNÖKI HIVATAL Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1185-06/1 Gazdasági tervezési, rendszerelemzési, tervezési vagy

Részletesebben

A közelmúlt falukutatási eredményei Esettanulmányok Heves megye két hátrányos helyzetű településéről

A közelmúlt falukutatási eredményei Esettanulmányok Heves megye két hátrányos helyzetű településéről A közelmúlt falukutatási eredményei Esettanulmányok Heves megye két hátrányos helyzetű településéről Dr. Kassai Zsuzsanna adjunktus SZIE GTK RGVI A KUTATÁSI TERÜLET Forrás: http://www.egereged.hu/hevesmegye.php

Részletesebben

GYŐRI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT.. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKDOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI

GYŐRI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT.. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKDOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI GYŐRI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT.. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKDOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI GYŐR, 2015 1 1. BEVEZETÉS 1.1. A szakdolgozat célja A hallgató a szakdolgozatban bizonyítja

Részletesebben

BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1

BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1 Dr. Fazekas Judit Dr. Gyenge Anikó BÜNTETŐJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A SZELLEMITULAJDON-JOGOK TERÜLETÉN EURÓPAI ÉS NEMZETI SZINTEN 1 I. BEVEZETŐ NEMZETKÖZI ÉS KÖZÖSSÉGI JOGTÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK I.1. A NEMZETKÖZI

Részletesebben

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni (%):

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni (%): A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni (%): Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év

Részletesebben

Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek. Tausz Katalin

Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek. Tausz Katalin Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek Tausz Katalin A háztartások internet hozzáférése Hol használ internetet A digitális szakadék okai Gazdasági jellegű okok (magas PC árak, nincs

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE ÉS A VÉDÉS

A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE ÉS A VÉDÉS A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE ÉS A VÉDÉS Szakdolgozat konzultáció MILYEN LEGYEN A SZAKDOLGOZAT? ELVÁRÁSOK SZEMPONTRENDSZERE SZAKIRODALMI JÁRTASSÁG irodalmi jártasság SZAKMÁHOZ KAPCSOLÓDÓ KUTATÁSI MÓDSZEREK

Részletesebben

A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:

A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - 5 év - 5 év -

Részletesebben

Dr. Dávid Lóránt egyetemi tanár, SZIE, ELTE Dr. Varga Imre egyetemi docens, ELTE A MUNKAERŐPIAC TERÜLETI FOLYAMATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGON

Dr. Dávid Lóránt egyetemi tanár, SZIE, ELTE Dr. Varga Imre egyetemi docens, ELTE A MUNKAERŐPIAC TERÜLETI FOLYAMATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGON Dr. Dávid Lóránt egyetemi tanár, SZIE, ELTE Dr. Varga Imre egyetemi docens, ELTE A MUNKAERŐPIAC TERÜLETI FOLYAMATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGON ezer Fő 900,0 800,0 700,0 600,0 500,0 400,0 300,0 A 15 74 éves

Részletesebben

Szakmai záróbeszámoló a T37399. sz. Otka pályázatról

Szakmai záróbeszámoló a T37399. sz. Otka pályázatról Szakmai záróbeszámoló a T37399. sz. Otka pályázatról A pályázat címe, témája: A hétköznapi élet története Magyarországon a XX. század második felében Időtartama: 4 év, 2002-2005 2002 A munkatervben megfogalmazottaknak

Részletesebben

KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN

KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN Foglalkoztatáspolitika: problémák és megoldások (Csoba Judit Czibere Ibolya [szerk.]: Tipikus munkaerõ-piaci problémák atipikus megoldások, Kossuth Egyetemi Kiadó,

Részletesebben

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Megbízható bérezési adatok a DUIHK 2014 es Bérezési Tanulmányában Jövőre átlagosan négy százalékkal szeretnék a külföldi vállalatok munkavállalóik

Részletesebben

Marelyin Kiss József Valuch Tibor: Rekviem a parasztságért. Hat falu egy sors.

Marelyin Kiss József Valuch Tibor: Rekviem a parasztságért. Hat falu egy sors. 231 Marelyin Kiss József Valuch Tibor: Rekviem a parasztságért. Hat falu egy sors. Kalocsai Múzeumbarátok Köre Viski Károly Múzeum Jelenkutató Alapítvány, Kalocsa Budapest, 2011. 296 oldal. 1984 és 1987

Részletesebben

Kényszerpálya, véletlen vagy tudatos választás?

Kényszerpálya, véletlen vagy tudatos választás? Kényszerpálya, véletlen vagy tudatos választás? Női vállalkozók Magyarországon a rendszerváltástól napjainkig Horváth Anna SEED Alapítvány Vállalkozónői konferencia, Budapest, 2006. május 30. A vállalkozások

Részletesebben

Sik Endre: Adalékok a menekültek, a menekülés és a menekültügyi rendszer születésének szociológiai jellemzőihez Magyarország, 1988-1991 80-90% magyar származású Reprezentatív kutatás (1989) Átlagéletkor:

Részletesebben

Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,

Részletesebben

Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése. - összefoglaló -

Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése. - összefoglaló - Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése - összefoglaló - A kutatás célja a Norvég Civil Támogatási Alap keretében, három pályázati körben beadott (támogatott, illetve elutasított) pályázatok

Részletesebben

TÉR IDENTITÁS REKONSTRUKCIÓ Bódiné Kersner Katalin Dla tézisfüzet 2013

TÉR IDENTITÁS REKONSTRUKCIÓ Bódiné Kersner Katalin Dla tézisfüzet 2013 TÉR IDENTITÁS REKONSTRUKCIÓ Bódiné Kersner Katalin Dla tézisfüzet 2013 Bevezetés 3 Tér- Identitás-Rekonstrukció Az identitás a célok és az élettapasztalatok forrása az emberek számára. Értekezésem célja

Részletesebben

Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai

Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai OKTATÁSIRÁNYÍTÁS ÉS OKTATÁSPOLITIKA A BALKÁNON Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai Szlovénia kivételével, Bulgária, Románia és Albánia) oktatási rendszerei előtt álló kihívásokat

Részletesebben

Biográfia-autobiográfia Önéletrajz-elemzés egy gyakorlati példán keresztül: Montágh Imre két életrajza

Biográfia-autobiográfia Önéletrajz-elemzés egy gyakorlati példán keresztül: Montágh Imre két életrajza Biográfia-autobiográfia Önéletrajz-elemzés egy gyakorlati példán keresztül: Montágh Imre két életrajza Pénzes Dávid ELTE PPK, Neveléstudományi Doktori Iskola Pedagógiatörténeti Program A hétköznapok története

Részletesebben

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Gazdasági növekedés Ez év közepén részben váratlan események következtek be a világgazdaságban. Az a korábbi helyzet, mely szerint a globális gazdaság növekedése

Részletesebben

Web of Science (WoS) Bemutató

Web of Science (WoS) Bemutató Web of Science (WoS) Bemutató Összeállította: Tóth Nándor 2013.10.14. - A WoS az Institute for Scientific Information (ISI) bibliográfiai adatbázisa - Interdiszciplináris adatbázis, heti rendszerességgel

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Alkalmazott Pszichológia Intézet 1.4

Részletesebben

A magyarországi tájházak hálózata Kiemelkedő Érték Meghatározása

A magyarországi tájházak hálózata Kiemelkedő Érték Meghatározása A magyarországi tájházak hálózata Kiemelkedő Érték Meghatározása Rövid leírás: A hagyományos népi építészet meg nem újuló (kulturális) erőforrás, mert a társadalmi-gazdasági változásokkal összefüggően

Részletesebben

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év - év

Részletesebben

Unger István nyá. határőr ezredes

Unger István nyá. határőr ezredes Unger István nyá. határőr ezredes A HATÁRŐRSÉG KINCSTÁRI GAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉGÉNEK ELEMZÉSE, TOVÁBBFEJLESZTÉSE LEHETSÉGES IRÁNYAINAK VIZSGÁLATA AZ EURÓPAI UNIÓS KÖVETELMÉNYEK TÜKRÉBEN Doktori (PhD)

Részletesebben

Volt egyszer egy cenzus, ami a népességet és a jószágokat egyaránt számba vette

Volt egyszer egy cenzus, ami a népességet és a jószágokat egyaránt számba vette Volt egyszer egy cenzus, ami a népességet és a jószágokat egyaránt számba vette Statisztikai Világnap ünnepi konferenciája Esztergom 2010. Október 14-15. Dr. Laczka Éva Miért választottam ezt a témát?

Részletesebben

Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia

Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia MEGHÍVÓ az Észak-Keleti Átjáró Kulturális és Tudományos Egyesület, a Herman Ottó Múzeum a

Részletesebben

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.

Részletesebben

2015-2016. TÁRSADALOMISMERET KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK. ETE_Társadalomismeret_2015_urbán

2015-2016. TÁRSADALOMISMERET KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK. ETE_Társadalomismeret_2015_urbán 2015-2016. TÁRSADALOMISMERET KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK ETE_Társadalomismeret_2015_urbán A TÁRSADALMI SZABÁLYOK 1./A A társadalmi együttélési szabályok 11o./ 7.tétel / a társadalmi szerződés

Részletesebben

A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI

A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI SEBŐK LÁSZLÓ A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI A környező országokban élő magyarok száma jelenleg mintegy 2,7 millióra tehető csaknem ugyanannyira, mint 1910-ben. Az első világháború előtti

Részletesebben

P. Lakatos Ilona T. Károlyi Margit Iglai Edit, Változó nyelvhasználat a hármas határ mentén

P. Lakatos Ilona T. Károlyi Margit Iglai Edit, Változó nyelvhasználat a hármas határ mentén Szemle 107 bevallott célja, hogy segítséget nyújtson az olvasónak, hogy az felismerje napjaink diskurzusaiban a korábbi időkhöz képest alig változó álcázó és ámító törekvések régebbi és újabb nyelvi eszközeit

Részletesebben

PANNON EGYETEM KARRIER IRODA A NAGYBETŰS. - a Pannon Egyetem hivatalos Alumni Magazinja

PANNON EGYETEM KARRIER IRODA A NAGYBETŰS. - a Pannon Egyetem hivatalos Alumni Magazinja A NAGYBETŰS - a Pannon Egyetem hivatalos Alumni Magazinja Telefon: (+36 88) 624-813 Fax: (+36 88) 624-813 Internet:http://kairo.uni-pannon.hu Az A NAGYBETŰS c. magazin 2009. évi médiaajánlata A NAGYBETŰS

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK

Részletesebben

Innováció és eredményesség az alacsony státuszú iskolákban

Innováció és eredményesség az alacsony státuszú iskolákban Innováció és eredményesség az alacsony státuszú iskolákban Széll Krisztián szell.krisztian@ppk.elte.hu ELTE PPK, Neveléstudományi Intézet OFI-EKE Nyíregyházi Egyetem XVII. ONK 2017. november 9. Elemzési

Részletesebben

Közösségi közlekedési vizsgálatok a vidéki térségekben

Közösségi közlekedési vizsgálatok a vidéki térségekben Közösségi közlekedési vizsgálatok a vidéki térségekben A közlekedési eredetű kirekesztés a vidéki térségekben Lieszkovszky József Pál, PhD-hallgató MRTT XV. Vándorgyűlés Mosonmagyaróvár, 2017.10.19-20.

Részletesebben

Pályázati felhívás! önálló, legalább 5 íves monográfia. (a kiadói honoráriumon kívül) II. díj

Pályázati felhívás! önálló, legalább 5 íves monográfia. (a kiadói honoráriumon kívül) II. díj Pályázati felhívás! A Magyar Tudományos Akadémia II. Osztálya, az MSZMP KB Párttörténeti Intézete és a Történettudományi Intézet pályázatot hirdet a Tanácsköztársaság 40. évfordulójára ikészítendő következő

Részletesebben

Az utazási idő modellezése térinformatikai módszerek felhasználásával

Az utazási idő modellezése térinformatikai módszerek felhasználásával Az utazási idő modellezése térinformatikai módszerek felhasználásával Pálóczi Gábor doktorjelölt Debreceni Egyetem Corvinus GIS MeetUp 2016. Október 21. Budapesti Corvinus Egyetem A közlekedés elemzésének

Részletesebben

és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében

és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében hell roland Adalékok a Kádár-rendszer politikai elitjének vizsgálatához: Az MSZMP tagságának és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében Jelen tanulmány tárgya az egykori MSZMP tagjai,

Részletesebben

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év

Részletesebben

Tatai Kistérségi Többcélú Társulás Esélyegyenlőségi Programja

Tatai Kistérségi Többcélú Társulás Esélyegyenlőségi Programja Tatai Kistérségi Többcélú Társulás Esélyegyenlőségi Programja 2011. 1 Tartalom 1. Veztői összefoglaló... 4 2. Bevezető... 6 3. Stratégiai célok és alapelvek... 8 4. Általános elvek... 10 5. Helyzetelemzés...

Részletesebben

Színházi moderátor Moderátor

Színházi moderátor Moderátor 74-10 Színházi ismeretek alkalmazása Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/010. (IV..) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás,

Részletesebben

Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés

Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés A CÉL A TERMÉSZETESSÉG, A HARMÓNIA ÉS AZ ÁPOLTSÁG Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés A közelmúltban jelent meg Győrfi Adrienne Professzionális fogfehérítés című könyve a Medicina Könyvkiadó

Részletesebben

Ferencz Jácint. Doktori értekezés

Ferencz Jácint. Doktori értekezés Ferencz Jácint Az atipikus munkaviszonyok komplex megközelítése Doktori értekezés Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola Témavezető: Társ-témavezető: Dr. Hágelmayer Istvánné, CSc.

Részletesebben

IPARI ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGRE ALAPOZOTT JÖVŐKÉP

IPARI ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGRE ALAPOZOTT JÖVŐKÉP IPARI ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGRE ALAPOZOTT JÖVŐKÉP Ózd példáján keresztül BME Építőművészeti Doktori Iskola Varga Piroska, 2013. január Az elmúlt 2 évben a doktori kutatásom az elhagyatott, megüresedett ipari épületek

Részletesebben

Az Észak-alföldi Régió szociális szövetkezeteinek működési sajátosságai. Virág Ádám Témavezető: Prof. Dr. Csoba Judit Budapest április 9.

Az Észak-alföldi Régió szociális szövetkezeteinek működési sajátosságai. Virág Ádám Témavezető: Prof. Dr. Csoba Judit Budapest április 9. Az Észak-alföldi Régió szociális szövetkezeteinek működési sajátosságai Virág Ádám Témavezető: Prof. Dr. Csoba Judit Budapest 2019. április 9. Szociális gazdaság: Franciaország, 1990, Harmadik szektor,

Részletesebben

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg

Részletesebben

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,

Részletesebben

Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu

Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu Digitális követ az információs társadalom segítésére Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu EU 2020 uniós gazdasági stratégia és Európai digitális menetrend Komoly kihívás

Részletesebben

! "! # $ $ % " $ & "

! ! # $ $ %  $ & ! "! # $ $% " $ & " 60 50 40 30 20 10 0 1950 1952 1954 1956 1958 1960 1962 1964 1966 1968 1970 1972 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 % A mezgazdaságban dolgozók

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. Kulturális kölcsönhatások a Balaton térségében 1822 1960 között (Őslakosok, fürdővendégek, nyaralók)

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. Kulturális kölcsönhatások a Balaton térségében 1822 1960 között (Őslakosok, fürdővendégek, nyaralók) Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Schleicher Veronika Kulturális kölcsönhatások a Balaton térségében 1822 1960 között (Őslakosok, fürdővendégek, nyaralók)

Részletesebben

A szociális szolgáltatástervezés gyakorlata. Zárótanulmány

A szociális szolgáltatástervezés gyakorlata. Zárótanulmány A szociális szolgáltatástervezés gyakorlata Zárótanulmány Készítette: Erdélyi Tamás, Mészáros Zoltán Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet TÁMOP 5.4.1. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 1.1. Előzmények...

Részletesebben

A statisztikai rendszer korszerűsítése

A statisztikai rendszer korszerűsítése Migráció és integráció Magyarországon A statisztikai rendszer korszerűsítése Gárdos Éva Szakmai főtanácsadó 2010. május 17. Transznacionalizmus és integráció Migráció Magyarországon a második évezred első

Részletesebben

VS/2014/0588. Országjelentés Magyarország - 2015. Készült a szerzők (Képesné Szabó Ildikó és Rossu Balázs) eredeti, angol nyelvű anyaga alapján

VS/2014/0588. Országjelentés Magyarország - 2015. Készült a szerzők (Képesné Szabó Ildikó és Rossu Balázs) eredeti, angol nyelvű anyaga alapján Kísérlet egyes közép-kelet európai országokban a társadalmi párbeszéd és a nemzeti munkaügyi kapcsolatok revitalizációjára - tanulságok és bevált gyakorlatok a válságból való kivezető úton VS/2014/0588

Részletesebben

A TANKÖNYVEK KIPRÓBÁLÁSÁNAK ESZKÖZRENDSZERE

A TANKÖNYVEK KIPRÓBÁLÁSÁNAK ESZKÖZRENDSZERE A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZNEVELÉSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TANKÖNYVEK KIPRÓBÁLÁSÁNAK ESZKÖZRENDSZERE Kerber Zoltán A tankönyvek jóváhagyása

Részletesebben

Tudatosság, fenntarthatóság, növekedés: a családi vállalkozások gazdaságélénkítő és foglalkoztatási potenciálja

Tudatosság, fenntarthatóság, növekedés: a családi vállalkozások gazdaságélénkítő és foglalkoztatási potenciálja : a családi vállalkozások gazdaságélénkítő és foglalkoztatási potenciálja Horváth Anna, SEED Alapítvány 2008. szeptember 11., Budapest Komplex képzés a családi vállalkozások növekedéséért, versenyképességéért

Részletesebben

SZÜKSÉGLET-ELEMZÉS. a Föderalizmus és Decentralizáció Kutató Intézet (ISFD) létrehozása Magyarországon. Készült:

SZÜKSÉGLET-ELEMZÉS. a Föderalizmus és Decentralizáció Kutató Intézet (ISFD) létrehozása Magyarországon. Készült: SZÜKSÉGLET-ELEMZÉS a Föderalizmus és Decentralizáció Kutató Intézet (ISFD) létrehozása Magyarországon c. pályázathoz Készült: az MTA Regionális Kutatások Központja Dunántúli Tudományos Intézetében Pécs,

Részletesebben

Szabó Tamás Péter, Kirakunk táblákat, hogy csúnyán beszélni tilos

Szabó Tamás Péter, Kirakunk táblákat, hogy csúnyán beszélni tilos 366 Szemle A vidéki diákok nagy része nem a saját nyelvjárása mellé tanulja meg a köznyelvet, hanem helyette. Már az iskolában a tanítók és a tanárok elkezdik a tanulóikban a nyelvjárásokat visszaszorítani,

Részletesebben

Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia

Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia Aki álmában is JOGOT, JOGGAL IV. látja a fényt Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia De jure Alapítvány, Budapest 2010 Aki álmában is látja a fényt Anyaság akadálymentesítés nélkül Grafika:

Részletesebben

ESÉLYEGYENLŐSÉG A MUNKA VILÁGÁBAN C. KUTATÁSSOROZAT

ESÉLYEGYENLŐSÉG A MUNKA VILÁGÁBAN C. KUTATÁSSOROZAT ESÉLYEGYENLŐSÉG A MUNKA VILÁGÁBAN C. KUTATÁSSOROZAT TÁMOP 5.5.5: A DISZKRIMINÁCIÓ ELLENI KÜZDELEM A TÁRSADALMI SZEMLÉLETFORMÁLÁS ÉS A HATÓSÁGI MUNKA ERŐSÍTÉSE Simonovits Bori Budapest, 2010 A KUTATÁS TÉMÁJA

Részletesebben

Munkaerő-piaci folyamatok (2007/2008)

Munkaerő-piaci folyamatok (2007/2008) Munkaerő-piaci folyamatok (2007/2008) Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Foglalkoztatottság, gazdasági aktivitás 4. 208.700 fő van jelen a munkaerőpiacon (15-64) Aktivitási

Részletesebben