VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK"

Átírás

1 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 20. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

2 Vendéglátó és turizmus alapismeretek 1. Határozza meg röviden a következő fogalmak jelentését! (3 1) 3 pont Szükséglet: fogyasztási javakra és szolgáltatásokra irányuló hiányérzet, mely cselekvést vált ki önmaga megszüntetésére. / Igény, óhaj, mely anyagi javakra és szolgáltatásokra irányul. Anyaghányad: az ételek, italok elkészítéséhez szükséges nyersanyagok megnevezését és mennyiségét jelenti. / A felhasznált nyersanyagok egységnyi termékre jutó mennyisége. Turizmus: magában foglalja a személyek lakó- és munkahelyen kívüli minden szabad helyváltoztatását, valamint az azokból eredő szükségletek kielégítésére létrehozott szolgáltatásokat. (WTO 1989-es definíciója, de más, a lényeget tartalmazó definíció is elfogadható.) Fogalmanként 1 pont adható, értelemszerűen a hiányos megoldásért 0,5 pontot adhatunk. 2. Egészítse ki a megfelelő szóval/szavakkal a következő meghatározásokat! (4 1) 4 pont A kulturális /ember alkotta környezet a turisztikai kínálat egyik legfontosabb elemét, a vonzerőt jelenti. Ide tartoznak a népi hagyományok, az építészeti emlékek, műemlékek, ünnepek. A hagyományos értékesítési mód lényege, hogy az értékesítési dolgozók szolgálják fel a vendégeknek megrendelt ételeket és italokat felszolgálással, vagy pulton keresztül. Átutazóknak nevezzük azokat, akik 24 óránál kevesebbet tartózkodnak egy adott országban, belépésük és kilépésük más határszakaszon történik. (Tranzit utas is elfogadható.) A szelíd turizmus olyan vendégforgalmat foglal magába, amely a helyi lakosság és a turizmusban részt vevők közötti kölcsönös megértést segíti elő, nem veszélyezteti a meglátogatott területek környezetét, kulturális sajátosságait, és lehetővé teszi a táj megkímélését. (Szoft turizmus is elfogadható válasz.) 3. Írjon mindegyik meghatározásra két példát! (6 0,5) 3 pont Felszolgálási mód: angol I-II, francia I-II, svájci / amerikai / tányérszerviz, orosz Leltárak fajtái: vagyonmegállapító, elszámoltató, átadó-átvevő, nyitó-záró, előre bejelentett / lecsapó Gyógyfürdőhely: Hévíz, Sárvár, Bük, Harkány, Hajdúszoboszló, Egerszalók stb. Egyéb gyógyfürdőhelyeket is el kell fogadnunk, külföldit is! Több helyes válasz esetén sem jár többletpont! írásbeli vizsga 2/ május 20.

3 4. Mely vendéglátó üzlettípusra jellemzőek a következő meghatározások? Válaszát írja a kipontozott helyre! 3 pont piacokon, vásárokon, kiállításokon nyújt ellátást sátor vagy rögzített bódé olcsó árak választéka: frissensült húsok, húskészítmények, halak, esetleg egytálételek egyszerű tálalás (papírtálca), eldobható evőeszközök pecsenyesütő vagy lacikonyha Nem fogadható el a gyorsétkezőhely, a munkahelyi vendéglátó üzletek, valamint a szeszesitalt értékesítő helyek. 5. Az alábbiakban felsorolt meghatározások közül melyik a kakukktojás? Aláhúzással jelölje az oda nem illő szót! Indokolja választását! 2 (1+1) 4 pont zeneszolgáltatás telefon ruhatár toilette Indoklás: A zeneszolgáltatás szórakoztatás, tehát nem kényelmi szolgáltatás.. Egyéb, kellően indokolt meghatározásokat is elfogadhatunk a szaktanár döntése szerint. ügyvitel mosogatás termelés karbantartás Indoklás: A termelés az áruforgalmi főfolyamat része, a többi meghatározás a mellékfolyamatokhoz tartozik. Több megoldás is elfogadható, ha az indoklás megfelelő. A helyes kiválasztásért és a helyes indoklásért is feladatonként egy pont jár. 6. Magyarázza meg a következő szakmai kifejezéseket! (3 2) 6 pont fast food üzletek: gyorsétkező helyek/gyorskiszolgáló vendéglátó helyek McDonalds, Burger King példákkal magyarázva 1 pontot adhatunk. rurális turizmus: a városi övezeteken és az üdülőközpontokon kívül megvalósuló turizmus. catering: angol kifejezés, szótári jelentése: tömegellátás, élelmezés utasellátás. A cateringgel foglalkozó vállalkozások közétkeztetési feladatokat látnak el iskolákban, üzemekben, de catering vállalkozások végzik a közlekedési vállalatok (légi forgalom) részére történő ételkészítést, italellátást is. A termelés és az értékesítés helye elválik egymástól. Ennél a feladatnál akkor is megadjuk a 2 pontot, ha nem ilyen teljes körű a megoldás, ha pl. a repülőtéri ellátást, vagy a party szervizeket írja a tanuló. írásbeli vizsga 3/ május 20.

4 7. Ismertesse 4 5 mondatban a raktározás fogalmát, célját, feladatait! 6 pont Raktározásnak nevezzük a nyersanyagok, áruk és eszközök biztonságos helyen való megőrzését (tárolását), olyan körülmények között, melyek az áruban sem mennyiségi, sem minőségi változást nem okoznak. A különböző árukat, nyersanyagokat adottságaiknak megfelelő hőmérsékleten és a megkívánt elhelyezésben kell tárolni. Az áru tulajdonságaihoz igazodó raktározást szakosított tárolásnak nevezzük. A raktározás fő feladata az árubeszerzés és a termelés, illetve értékesítés időbeli összeköttetése. Az árut meg kell óvni a minőségi romlástól. Egyes termékcsoportoknál meghatározott árukezelési feladatokat is végre kell hajtani. Ennél a feladatnál már 3 helyes megállapítással is elérheti a tanuló a maximális 6 pontot. A megadott mintától eltérő, értelemszerű válaszokat is el kell fogadni! 8. Milyen tényezőktől függ a vendéglátó üzletek színvonala? Soroljon fel ezek közül ötöt! 5 pont 1. az üzlet környezete, elhelyezkedése 2. az üzlet berendezése, bútorzata 3. egységes munkaruha 4. szakképzettség, nyelvtudás 5. étel- és italválaszték minősége Lehet még: értékesítés módja, rendezvények, a személyzet felkészültsége, a választék szélessége, hangulati elemek, stb. Itt is, mint az eddigiekben részpontot adjunk! Pl. két helyes meghatározás esetén 2 pont jár. írásbeli vizsga 4/ május 20.

5 Szállodai alapismeretek 1. Az alábbi állítások előtt jelölje, hogy azok igazak-e (I) vagy hamisak (H)! (4 0,5) 2 pont A Magyar Szállodaszövetség tevékenysége a következőkre terjed ki: A szállodás szakma érdekképviselete. (Igaz) Szállodai szakmai kiadványok készítése. (Igaz) Állásfoglalás a szállodai szakmát érintő közgazdasági, jogi és etikai kérdésben. (Igaz) A szállodai szobák árszínvonalának meghatározása. (Hamis) 2. Írja a kipontozott vonalra, hogy melyik szállodatípusra jellemzőek a következő megállapítások! 2 pont Szép természeti környezetben, a városok zajától távol épülnek. A vendégek gyakran több mint egy hétig tartózkodnak itt. Nagy az igény a többágyas szobákra. Gyakori a szezonális nyitva tartás. Sokféle szolgáltatást nyújtanak a szabadidő eltöltéséhez (klubszoba, sportpályák). Üdülő- vagy sportszálló 3. Röviden magyarázza el a következő fogalmak jelentését! (4 2) 8 pont Félpanzió:két főétkezést jelent a szálláshelyen, ez a reggelit és az ebédet, vagy gyakrabban a reggelit és vacsorát foglalja magába. Motel: útmenti, egyszerű építésű kereskedelmi szálláshely, mely ellátást is nyújt; fontos szolgáltatás a parkoló. Standolás: az árukészletek (pl. italkészlet) változásának ellenőrzése a minibároknál. Elfogadható a vendéglátó egységeknél a készletellenőrzés is. Szobatükör: a recepció által készített szobafoglaltsági tabló, mely mutatja a kiadott és kiadható szobákat. A válaszok tartalmának megítélésekor részpontszám is adható, de meghatározásonként maximum kettő pont jár. 4. Értelemszerűen egészítse ki az alábbi mondatokat! Minden kipontozott helyre csak egy szót írjon! (6 0,5) 3 pont A szállodai osztálybasorolási rendelet a szállodák minőség/színvonal szerinti megkülönböztetésére szolgál, melynek jelölése csillagokkal történik. A rendelet meghatározza a kötelező szolgáltatásokat és a szálloda egyedi arculatának kialakításához a fakultatív/plussz szolgáltatások körét, melyekért különböző pontszám/pont szerezhető. A megadott kifejezések szinonimái is elfogadhatók a fél pontért (pl. ha fakultatív helyett választható -t ír a tanuló). írásbeli vizsga 5/ május 20.

6 5. Tegye időrendi sorrendbe egytől ötig a szobalány alábbi feladatait! 5 pont 5. Kimossa a poharakat, a hamutartókat, és kitakarítja a fürdőszobát. 2. Összekészíti a takarító kocsit a napi munkavégzéshez. 3. Háromszor kopogtat, mielőtt benyit egy szobába. 1. Felveszi az aznapi munkalapot és a főkulcsot. 4. Lecseréli a textiliákat, kiporszívózik és letörölget. Ez az egy logikus sorrend lehetséges. Részpont (1 pont/feladat) a helyes sorrendig adható. 6. Válassza ki és aláhúzással jelölje az alábbi kifejezések között található kakukktojást! Választását röviden indokolja! (1+1) 2 pont Kasszás, londiner, portás, boy, szobafőnök, szobalány, hostess, kocsirendező Indoklás: A szobalány emeleti munkakör, míg az összes többi a földszinti munkaterületek közé tartozik. A helyes kiválasztás és az indoklás is egy-egy pontot ér, külön is értékelhetőek. 7. Kösse össze a felsorolt munkaköröket a másik oszlopban található, hozzájuk tartozó (csak egy!) nyomtatvánnyal! 5 pont kasszás bejelentőlap recepciós javítási munkalap Bankett Menedzser árfolyam jegyzék szobaasszony rendezvény felvételi ív karbantartó raport Megoldás: Recepciós bejelentőlap, szobaasszony raport, kasszás árfolyam jegyzék, karbantartó javítási munkalap, Bankett Menedzser rendezvény felvételi ív 8. Mit jelentenek magyarul a következő szállodákban gyakran használt idegen kifejezések? (3 2) 6 pont Confirmation: foglalás megerősítése, visszaigazolás. Lobby: szállodai hall/előcsarnok. Welcome drink: érkezéskor térítés nélkül adott üdvözlő ital. A tartalmat nem pontosan leíró magyarázatért részpontot adhatunk. A javasolt megoldást más kifejezésekkel is fogadjuk el. írásbeli vizsga 6/ május 20.

7 Marketing alapismeretek 1. A marketing fejlődésében mely szakaszt (korszakot) jellemezhetjük a következő meghatározásokkal? Húzza alá azt a marketing korszakot, amire véleménye szerint illenek a meghatározások! 2 pont termelésközpontú gazdálkodás előmarketingnek is nevezik a piaci kereslet meghaladja a kínálatot fő feladat a termelés növelése a) termelésorientált korszak b) fogyasztóorientált korszak c) társadalomorientált korszak d) értékesítésorientált korszak Egyetlen helyes válasz fogadható el, a termelés-orientált korszak. Ennek aláhúzása esetén jár a 2 pont, egyéb esetben pontot nem adunk, de nem is vonunk le. 2. A marketingeszközök különböző helyzetekben alkalmazott, optimális eredményt adó kombinációját marketing-mixnek (4P) nevezzük. Sorolja fel ezeket, azaz a 4 P-t elsősorban magyar nyelven írja a kipontozott helyekre! 4 pont 1. termék / termékpolitika (Product) 2. ár / árpolitika (Price) 3. elosztási csatornák / értékesítési csatornák / értékesítési politika / disztribúció (Place) 4. marketing-kommunikáció / piacbefolyásolás / promóció (Promotion) A fenti meghatározások közül soronként csak egyet kell felírnia a vizsgázónak az értékelés szerint megadott lehetőségek közül. Minden helyes meghatározás 1 pontot ér, a maximálisan elérhető pontszám 4. A sorrend nem számít! 3. Határozza meg a következő fogalmak jelentését! (5 2) 10 pont A vállalkozások környezete: A vállalkozások környezete magában foglalja mindazokat a külső tényezőket és erőket, amelyek befolyásolják és meghatározzák a vállalkozás piaci jelenlétének hatékonyságát. Piac (a marketing szempontjából): A marketing szempontjából a piac a tényleges és a lehetséges eladók és vevők összessége, valamint a köztük lévő üzleti kapcsolatok rendszere. / A kereslet és a kínálat találkozási pontja. Primer piackutatás: Az elsődleges (primer) információk megszerzése és feldolgozása. /A vállalkozás megkérdezéssel, megfigyeléssel vagy kísérletezéssel szerez, vagy szereztet információkat./ Olyan információk megszerzése, amelyek az adott kutatás érdekében készültek. Értékesítési csatorna: Az az út, amelynek során a termékek, szolgáltatások a termelőtől a végső fogyasztóig jutnak. Árdifferenciálás: Ugyanazt a terméket, szolgáltatást bizonyos megfontolások alapján eltérő áron adjuk. / Ugyanazt a terméket, szolgáltatást különböző szegmenseknek, célcsoportnak eltérő áron adjuk. írásbeli vizsga 7/ május 20.

8 Nem szó szerinti választ várunk, az értékelésben megadottak lényegét kérjük el a tanulóktól. A megoldásban alternatívák is szerepelnek, de egyéb, a szaktanár által tanított, és általánosan elfogadott meghatározás is pontot ér. Minden fogalomra 2 pontot adhatunk, a részpontszám itt is lehetséges, azaz 1 pont is adható. 4. Miért szükséges az egységes vállalati arculat kialakítása? Válaszát fejtse ki négy ismérv felsorolásával! 4 pont Az egyedi vállalati arculat kialakításának az a célja, hogy a vállalkozás egyéni, mással össze nem tévesztendő azonosságra tegyen szert. Az arculatterv célja tehát az egységes, mindenre kiterjedő, tartósan jó imázs kialakítása. Az egységes arculat a fogyasztói figyelem befolyásolásának alapeszköze. Egyre erősebb a konkurenciaharc, ezért olyan szimbólumokat kell alkotni, amelyek könnyen azonosíthatóak a céggel, és egyértelműen megkülönböztetik versenytársaiktól. A maximálisan adható 4 pontot akkor kapja meg a vizsgázó, ha a következőkből négyet tartalmaz a válasz: egyéniségét mutatja, mással ne lehessen összetéveszteni, célja a jó imázs kialakítása, befolyásolja, felhívja a fogyasztó figyelmét, segít győzni a konkurenciaharcban, könnyebb azonosíthatóság, megkülönböztet a versenytársaktól stb. Részpontot adjunk, minimálisan egy pontot. 5. Ismertesse a termék-életgörbe szakaszait! Ügyeljen a logikai sorrendre is! 4 (0,5+0,5) 4 pont 1. bevezetés 2. növekedés 3. érettség/telítődés 4. hanyatlás/elhúzódás A feladatnál a helyes meghatározásokért 0,5; a pontos logikai sorrendért szintén 0,5 pont jár. Akkor kapja meg a vizsgázó a maximálisan elérhető 4 pontot, ha mindkettő hibátlan. A meghatározásoknál rokon értelmű szavakat is elfogadhatunk, pl. növekedés helyett fejlődés, hanyatlás helyett leépülés. 6. Melyik a kakukktojás a következő, logikailag meghatározott tevékenységsorozatban? Húzza alá és indokolja válaszát! (1+2) 3pont 1. új ötletek kutatása 2. ötletek kiválasztása 3. reklámüzenet megfogalmazása 4. termékfejlesztés 5. terméktesztelés 6. a termék bevezetése a piacra Indoklás: A reklámüzenet a kakukktojás, mert még nem létező termékre nem tudunk üzenetet megfogalmazni. írásbeli vizsga 8/ május 20.

9 A reklámüzenet megfogalmazása a kakukktojás, hiszen ebben a logikailag is meghatározott tevékenység-sorozatban a termékfejlesztés lépéseiről van szó. Ebben a folyamatban a reklámüzenet megfogalmazása külön nem is szerepel, tulajdonképpen a 6. pont (a termék bevezetése a piacra) egy kisebb eleme. A feladat könnyű, hiszen még nincs is készen a 3. lépésre a termék, azt tehát nem is lehet reklámozni. A helyes aláhúzásért 1, az indoklásért két pont jár. 7. Mit kell tartalmaznia egy városi, központi fekvésű, 4 csillagos szálloda reklámüzenetének? 3 pont a vállalkozás azonosításához szükséges alapinformációkat (telephely, név, árfekvés), a kínálat különleges előnyeit, valamint ezek hasznosságát a vendégek számára. Három pontot akkor adjunk, ha a tanuló válasza tartalmazza mindhárom meghatározás lényegét. Ezeknél egy-egy példa is lefogadható. Az alapinformációk esetében példákat is elfogadhatunk, mint a neve, az árak stb. A válaszokat más megfogalmazásban is fogadjuk el: mivel nyújt többet, mint a versenytársak, miért jó a vendégeknek a szolgáltatás igénybevétele stb. Minden reklámüzenetnek a fentieket kell tartalmaznia, nemcsak a szállodának. 8. Ön egy salátabár tulajdonosa és üzletvezetője. Húzza alá azt az értékesítési csatornát, amelyet a friss zöldségek és péksütemények beszerzéséhez választana! Választását indokolja meg! 0,5 + 0,5 + 2 = 3 pont klasszikus út művi út közvetlen út Indoklás: Ennél a kérdésnél a klasszikus és a művi út is elfogadható. 1 pont jár az aláhúzásért, a 2 pont pedig csak akkor, ha a vizsgázó jól indokolja meg választását. Többletpont akkor sem adható, ha mindkettőt aláhúzza és megmagyarázza. (A értékesítési út hosszát tekintve a salátabár vezetője a kiskereskedőnek megfelelő pozíciót foglalja el.) Az indoklások a következők lehetnek: Ha a klasszikus utat választja, és a nagykereskedőtől szerez be: egy helyen beszerezni rövidebb időt és kevesebb szállítási költséget vesz igénybe nagy a választék sokféle termékre van szükség, de fajtánként kis mennyiségben Ha a művi utat választja és közvetlenül a termelőtől szerez be: A termék jellege miatt frissebb nyersanyag Olcsóbb, mert a nagykereskedelem árrésén meg lehet osztozni. Nem fogadható el a közvetlen út, mert ott nem is szerepel a kiskereskedő, csak a termelő és a fogyasztó (vendég) kerül kapcsolatba egymással. A kiskereskedő jelenleg a vendéglátó üzlet fejével gondolkodjunk! írásbeli vizsga 9/ május 20.

10 írásbeli vizsga 10/ május 20.

11 írásbeli vizsga 11/ május 20.

12 írásbeli vizsga 12/ május 20.

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... É RETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek középszint 0621 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek középszint 1011 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek középszint 0821 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek középszint 0631 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek középszint 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK É RETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK. 1. Vendéglátó és turizmus alapismeretek

VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK. 1. Vendéglátó és turizmus alapismeretek VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK A középszintű érettségi vizsgán a számon kérhető témakörök megegyeznek a kerettantervek témaköreire és fogalmaira vonatkozó

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK SZAKMAI ALAPISMERETEK TÉTEL

SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK SZAKMAI ALAPISMERETEK TÉTEL FŐVÁROSI SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENY SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK SZAKMAI ALAPISMERETEK TÉTEL Rendelkezésre álló idő: 150 perc Elérhető pontszám: 100 pont 2007-2008. FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK É RETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Vendéglátó és turizmus alapismeretek

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati

Részletesebben

EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA

EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Írásbeli vizsgafeladat, javítási-értékelési útmutató 2010 NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZET

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Írásbeli vizsgafeladat, javítási-értékelési útmutató 2010 NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZET É 145206/1/17 SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM MK/HU Érvényességi idő: 2010. 02. 03. óra, perc a vizsgabefejezés szerint. Minősítő neve, beosztása: Nagy László s.k. NSZFI főigazgató Készítő szerv: Nemzeti

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek középszint 1021 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK É RETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK É RETTSÉGI VIZSGA 2013. október 14. VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. október 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek középszint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

Panziós, falusi vendéglátó Panziós, falusi vendéglátó

Panziós, falusi vendéglátó Panziós, falusi vendéglátó Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek középszint 1221 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 14. VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK É RETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható

Részletesebben

SZÓBELI VIZSGATÉTELEK. 55 7872 01 Idegenforgalmi szakmenedzser

SZÓBELI VIZSGATÉTELEK. 55 7872 01 Idegenforgalmi szakmenedzser SZÓBELI VIZSGATÉTELEK 55 7872 01 Idegenforgalmi szakmenedzser SZÁLLÁSHELY-SZERVEZŐ, MENEDZSELŐ SZAKMAI ISMERETEK 1. Ismertesse az új szállodai beruházást megelőző szakmai előkészítő, információs munkát,

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK Közgazdasági-marketing alapismeretek középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÁS-IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK. 1. Vendéglátó és turizmus alapismeretek

VENDÉGLÁTÁS-IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK. 1. Vendéglátó és turizmus alapismeretek VENDÉGLÁTÁS-IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK Ezek a témakörök a Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek szakmai előkészítő tantárgy érettségivizsgakövetelményeinek

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek emelt szint 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek középszint 0721 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA VENDÉGLÁTÁS-IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK

VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA VENDÉGLÁTÁS-IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA VENDÉGLÁTÁS-IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK Ezek a témakörök a Vendéglátás-idegenforgalom

Részletesebben

A gazdálkodás és részei

A gazdálkodás és részei A gazdálkodás és részei A gazdálkodás a szükségletek kielégítésének a folyamata, amely az erőforrások céltudatos felhasználására irányul. céltudatos tervszerű tudatos szükségletre, igényre összpontosít

Részletesebben

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek középszint 1411 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek középszint 0921 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK 0521 É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Vendéglátó és turizmus alapismeretek

Részletesebben

2013.08.19. 2.6. Szállodák szobaár Szállodai szobaárak Bevétel. 2. Kínálati ár meghatározásának folyamata Rack Rate. 3. Keresleti szobaár Átlagár

2013.08.19. 2.6. Szállodák szobaár Szállodai szobaárak Bevétel. 2. Kínálati ár meghatározásának folyamata Rack Rate. 3. Keresleti szobaár Átlagár 1 2.6. Szállodák szobaár Szállodai szobaárak Bevétel 1.Kínálati szobaár Kínálati szobaár 2. Kínálati ár meghatározásának folyamata Rack Rate 3. Keresleti szobaár Átlagár 4. Szállodai szobaárak Ártípusok

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK Mezőgazdasági alapismeretek középszint 1621 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. október 17. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek emelt szint 0631 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek középszint 0801 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI

Részletesebben

33 811 03 0100 31 01 Gyorséttermi- és ételeladó Szakács

33 811 03 0100 31 01 Gyorséttermi- és ételeladó Szakács A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Érettségi témakörök Középszintű, szóbeli érettségi vizsgához

Érettségi témakörök Középszintű, szóbeli érettségi vizsgához Érettségi témakörök Középszintű, szóbeli érettségi vizsgához Tantárgy megnevezése: Turisztikai ismeretek- ágazati szakmai tantárgy Osztály megnevezése: 12.AB Tanév: 2016/2017 TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI

Részletesebben

A MARKETING FOGALMA február 01.

A MARKETING FOGALMA február 01. A MARKETING FOGALMA 2019. február 01. Szűkebb értelemben: - vállalati tevékenység, - amely elemzi a piacot, - meghatározza az eladni kívánt termékeket és szolgáltatásokat, - megismerteti azokat a fogyasztókkal,

Részletesebben

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 15. VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. Szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA

A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. Szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA VENDÉGLÁTÓIPARi ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges adatok

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

VENDÉGLÁTÓIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA VENDÉGLÁTÓIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható

Részletesebben

TURISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

TURISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA TURISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli

Részletesebben

Kínálati szobaár. Rack Rate 2013.10.16. 1. Kínálati szobaár Rack Rate

Kínálati szobaár. Rack Rate 2013.10.16. 1. Kínálati szobaár Rack Rate 9. Szállodák árai Szállodai szobaárak 1 Forgalom - Bevétel 1. Kínálati szobaár Kínálati szobaár 2. Kínálati ár meghatározásának folyamata Rack Rate 3. Keresleti szobaár Átlagár 4. Szállodai szobaárak Ártípusok

Részletesebben

Szállodai vendéglátás bevételgazdálkodása Hotel F&B 1. Miért vendéglátás? 2. Szállodai vendéglátás Szállodai vendéglátás

Szállodai vendéglátás bevételgazdálkodása Hotel F&B 1. Miért vendéglátás? 2. Szállodai vendéglátás Szállodai vendéglátás 1 3.9. Szállodai vendéglátás bevételgazdálkodása Hotel F&B 1. Miért vendéglátás? 2. Szállodai vendéglátás Szállodai vendéglátás 3. Szállodai vendéglátás árbevételi terve Vendéglátás bevétel 4. Szállodai

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 20. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Szociális

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK

VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Vendéglátóipar

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK Közgazdasági-marketing alapismeretek középszint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAISMERETEK KÖZÉSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek középszint 1223 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 15. VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

A kereskedelem helye, szerepe

A kereskedelem helye, szerepe A kereskedelem helye, szerepe Kereskedelem: Egyrészt tevékenység, melynek során a termékek előállítójuktól eljutnak a felhasználóhoz. Másrészt szervezet, amelyhez azok a vállalatok tartoznak, amelyek fő

Részletesebben

A marketing alapkoncepciói. Dr. Petruska Ildikó

A marketing alapkoncepciói. Dr. Petruska Ildikó 1. A marketing alapkoncepciói A marketing értelmezése A marketing a menedzsmenttudományok egyik szakterülete Üzleti filozófia (a vevőt középpontba helyező szemléletmód Funkció (vevőközpontúság érvényesítését

Részletesebben

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék A vendég Otthon: rokon, barát Üzleti életben: partner, munkatárs

Részletesebben

Pincér Pincér

Pincér Pincér A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek középszint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek emelt szint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN)

KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ A javítás

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése: 52 812 01 Szállodai recepciós

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1. feladattípus: felsorolás a) A vendéglátás mikrokörnyezete jelentősen befolyásolja a szakma fejlődését.

Részletesebben

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek középszint 1421 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

b.) Ismertesse az idegenforgalom és a szálláshely szolgáltatás területén működő vállalkozási formákat!

b.) Ismertesse az idegenforgalom és a szálláshely szolgáltatás területén működő vállalkozási formákat! 1.) Vendégfogadós szakmai ismeretek 1.) a.) Beszéljen a nemzetközi és magyar szállodaipar történetéről! Milyen jelentőségük van a kereskedelmi szálláshelyeknek a turizmus lebonyolításában! b.) Ismertesse

Részletesebben

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján.

Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

A szóbeli vizsgához a képzőintézménynek számítógépről kell gondoskodnia.

A szóbeli vizsgához a képzőintézménynek számítógépről kell gondoskodnia. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Gyorséttermi- és ételeladó Szakács

Gyorséttermi- és ételeladó Szakács A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN

TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint A vizsgázó biztosítja szöveges

Részletesebben

Szállodai vendéglátás bevétel-gazdálkodása Hotel F&B. 1. Miért vendéglátás? 2. Szállodai vendéglátás Szállodai vendéglátás

Szállodai vendéglátás bevétel-gazdálkodása Hotel F&B. 1. Miért vendéglátás? 2. Szállodai vendéglátás Szállodai vendéglátás 12. Szállodai vendéglátás bevétel-gazdálkodása Hotel F&B 1 1. Miért vendéglátás? 2. Szállodai vendéglátás Szállodai vendéglátás 3. Szállodai vendéglátás árbevételi terve Vendéglátás bevétel 4. Szállodai

Részletesebben

31 812 01 0000 00 00 Panziós, falusi vendéglátó Panziós, falusi vendéglátó

31 812 01 0000 00 00 Panziós, falusi vendéglátó Panziós, falusi vendéglátó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek emelt szint 0621 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI

Részletesebben

Felsőfokú (C1) KITEX nyelvvizsga - Vizsgatémák

Felsőfokú (C1) KITEX nyelvvizsga - Vizsgatémák Felsőfokú (C1) KITEX nyelvvizsga - Vizsgatémák A felsőfokú nyelvvizsga írásbeli és szóbeli feladattípusainak eredményes megoldásához az alapfokú és középfokú nyelvvizsga általános és szakmai témakörein

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a vendéglátás-szálloda szakirány hallgatói részére a záróvizsga szakmai tárgyait átfogó komplex szóbeli témakörökről

TÁJÉKOZTATÓ a vendéglátás-szálloda szakirány hallgatói részére a záróvizsga szakmai tárgyait átfogó komplex szóbeli témakörökről TÁJÉKOZTATÓ a vendéglátás-szálloda szakirány hallgatói részére a záróvizsga szakmai tárgyait átfogó komplex szóbeli témakörökről A komplex szóbeli témakörökben az alábbi tantárgyak, illetve ismeretkörök

Részletesebben

A kereskedelem. A kereskedelem tevékenység elemzési sajátosságai. Nagykereskedelem. Vendéglátás. Kiskereskedelem

A kereskedelem. A kereskedelem tevékenység elemzési sajátosságai. Nagykereskedelem. Vendéglátás. Kiskereskedelem A kereskedelem tevékenység elemzési sajátosságai Musinszki Zoltán MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Tanszék A kereskedelem Fogalma: Az

Részletesebben

NYOMDAIPAR ISMERETEK

NYOMDAIPAR ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. NYOMDAIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Nyomdaipar

Részletesebben

Külgazdasági üzletkötő Kereskedelmi menedzser Nemzetközi szállítmányozási és Kereskedelmi menedzser

Külgazdasági üzletkötő Kereskedelmi menedzser Nemzetközi szállítmányozási és Kereskedelmi menedzser A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Központi írásbeli vizsgatevékenység Szociális asszisztens

Központi írásbeli vizsgatevékenység Szociális asszisztens T Központi írásbeli vizsgatevékenység 54 762 02 Szociális asszisztens Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet

Részletesebben

A MARKETING ALAPJAI. Információk (követelmények, segédanyagok, eredmények): ősz Dr. Petruska Ildikó

A MARKETING ALAPJAI. Információk (követelmények, segédanyagok, eredmények): ősz Dr. Petruska Ildikó A MARKETING ALAPJAI Információk (követelmények, segédanyagok, eredmények): www.uti.bme.hu 2011. ősz Dr. Petruska Ildikó 1. A marketing alapkoncepciói Tk.1.fejezet MARKETING Csodafegyver Értékesítés A menedzsmenttudományok

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN)

KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN) 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Elfogadható a megoldási

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Írásbeli feladat 2010 NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZET

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Írásbeli feladat 2010 NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZET SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM MK/HU Érvényességi idő: 2010. 02. 03. 08 óra 00 perc a vizsgakezdés szerint. Minősítő neve, beosztása: Nagy László s.k. NSZFI főigazgató Készítő szerv: Nemzeti Szakképzési

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Vendéglátóipar ismeretek középszint 1911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 15. VENDÉGLÁTÓIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a vizsgázók

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Pincér szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 811 03 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai és értékelése

Részletesebben

0062-06 MARKETING ÉS PR ALAPISMERETEK TÉTELSOR

0062-06 MARKETING ÉS PR ALAPISMERETEK TÉTELSOR 1. A mellékelt források felhasználásával mutassa be a marketing gondolkodás fejlődését! Hasonlítsa össze a termelésorientált és a marketingorientált vállalkozást! Milyen lépéseket kell tenni a marketinges

Részletesebben

1495-06/2 MARKETING- ÉS PR ALAPFOGALMAINAK ISMERTETÉSE, ÜZLETI ALKALMAZÁSA, ETIKETT ÉS PROTOKOLL ISMERETEK

1495-06/2 MARKETING- ÉS PR ALAPFOGALMAINAK ISMERTETÉSE, ÜZLETI ALKALMAZÁSA, ETIKETT ÉS PROTOKOLL ISMERETEK 1495-06 MARKETING ÉS PR ISMERET 1495-06/2 MARKETING- ÉS PR ALAPFOGALMAINAK ISMERTETÉSE, ÜZLETI ALKALMAZÁSA, ETIKETT ÉS PROTOKOLL ISMERETEK A marketing és PR alapismeretek alkalmazása vizsgafeladat jellemzője:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Vendéglátó és szálloda szakirány hallgatói részére a záróvizsga szakmai tárgyait átfogó komplex szóbeli témakörökről

TÁJÉKOZTATÓ a Vendéglátó és szálloda szakirány hallgatói részére a záróvizsga szakmai tárgyait átfogó komplex szóbeli témakörökről TÁJÉKOZTATÓ a Vendéglátó és szálloda szakirány hallgatói részére a záróvizsga szakmai tárgyait átfogó komplex szóbeli témakörökről A komplex szóbeli témakörökben az alábbi tantárgyak illetve ismeretkörök

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN)

KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ A javítás

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK

VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK Vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek emelt szint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben