25 éve testvértelepülésünk Nürtingen

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "25 éve testvértelepülésünk Nürtingen"

Átírás

1 S O R O K S Á R Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K L A P J A XIX. évfolyam 7. szám július 25 éve testvértelepülésünk Nürtingen Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Budapest Főváros XXIII. Kerület Soroksár Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 1-16-ig igazgatási szünetet rendelt el a Polgármesteri Hivatalban. Az igazgatási szünet ideje alatt az ügyfélfogadás szünetel, a folyamatos ügymenetet az egyes szervezeti egységeknél ügyelet biztosítja. Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző SOROKSÁRI TERMELŐI PIAC Geiger Ferenc polgármester vezetésével önkormányzatunk küldöttsége Nürtingenben, Soroksár német testvérvárosában járt, hogy megerősítsék a két település 25 éves kapcsolatát. A látogatás idején zajlott a Maientag, a város tavaszi fesztiválja. A Soroksári Napokon mi látjuk majd vendégül a német delegációt. BÜSZKESÉGEINK A SOROKSÁRI DIÁKOK LEG- LEG- LEGJOBBJAI 4., 14. oldal Az ünnepélyes megnyitó július 18-án (csütörtök) 8.30 órakor a Nagyboldogasszony Főplébániatemplom (Soroksár, Hősök tere) mögötti területen lesz, amely a piac helyszíne is egyben. Ezzel egy időben Újtelepen a Fatimai Szűzanya Templom melletti parkolóban nyílik meg a termelői piac. Meghívó Diákgálán köszöntötték a tanulmányi és műveltségi versenyek helyezettjeit és felkészítőiket. A kerületi első, a fővárosi első 10 és az országos legjobb 20 helyezést elért tanulót hívták meg az ünnepségre. 110 diák és 53 pedagógus kapott díjat. Köszöntőt mondott és a díjakat átadta Orbán Gyöngyi oktatásért felelős alpolgármester. A rendezvényt a Soroksári Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény szervezte a Soroksári Önkormányzat támogatásával. A as tanév versenyeredményeit, a tanulók nevét a szakmai szolgáltató kiadványa tartalmazza. Csatlakozz a bajnokokhoz! A Soroksári Termelői Piacot dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitja meg és adja át a termelőknek és vásárlóknak. Köszöntőt mond: Kaszás Attila a Termelői.Hu Kft ügyvezetője és Orbán Gyöngyi alpolgármester. Fellép a Galambos János AMI. Szeretettel várjuk! Augusztus 20-án 20 órai kezdettel a Hősök terén, a templom mögötti területen mutatják be, Pintér Tibor rendezésében, a Honfoglalás című új magyar rockoperát a Szigetszentmiklósi Sziget Színház és a ColonArt Kft. kooprodukciójában. Esőnap: augusztus óra, Soroksári Sportcsarnok A Soroksár SC labdarúgó szakosztálya felvételt hirdet utánpótlás csapataiba 7-18 év közötti fiúk és lányok részére. Szeretettel várunk minden jelentkezőt, kulturált környezetben, képzett edzőktől és testnevelőktől lesheted el a foci minden szépségét! Felnőtt és utánpótlás csapataink bajnokok lettek, hozzájuk Neked is csatlakoznod kell! Látogasd meg honlapunkat a ahol minden információt megtalálhatsz! Telefonos érdeklődés a es számon Szűcs Mihály szakmai igazgatónál! Véradás július 25-én A soroksári nemzetiségi önkormányzatok véradó napot szerveznek július 25-én 14 és18 óra között a Soroksári Közösségi Házban (1239 Grassalkovich út 154. sz.). Soroksár Online a Facebookon! Naponta frissülő hírek! Lájkolja, ossza meg!

2 Városházi napló Testületi ülésen történt Szociális juttatásokról, a helyi termelői piacról, egyházak, alapítványok, civil és társadalmi szervezetek támogatásáról, intézményvezetők kinevezéséről, a lakosság részére lombzsákok kedvezményes áron történő megvásárlásáról döntött többek között a nyári szünet előtti utolsó ülésén a képviselő-testület. Polgármesteri tájékoztató Augusztus 1-jétől augusztus 16-ig igazgatási szünet lesz a polgármesteri hivatalban, ez idő alatt szünetel az ügyfélfogadás. Befejeződött a mellrákszűrés a kerületben, a vizsgált személyek 98,8 százalékánál negatív eredményt mutatott a vizsgálat; ez jobb, mint a nemzetközi átlag. A Budapesti Temetkezési Intézet arról tájékoztatta a hivatalt, hogy hamarosan térfigyelő kamerákat helyeznek el a Pesterzsébeti temetőben, ezzel is gátolva a temetői lopásokat. Befejeződtek a kerületben a földútjavítási munkák, a szilárd burkolatú utak kátyúzása is megtörtént, a gyalogjárda-építési munkák pedig június végén elkezdődtek. Geiger Ferenc elmondta, hogy a Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint június közepén megváltozott a forgalmi rend a Szent László utca Tartsay utca kereszteződésében. Ezzel kapcsolatban több képviselő is jelezte, hogy a változtatás nem érte el célját, azaz nem lett biztonságosabb a kereszteződés, éppen ellenkezőleg, azóta nőtt a balesetek száma. Ezért arra kérték a városvezetést, hogy járjon el a közlekedési társaságnál további intézkedések megtétele érdekében. Szociális támogatások és termelői piac létesítése A beiskolázási segély újbóli bevezetéséről és a helyi közgyógyellátásra való jogosultság feltételeinek módosításáról döntöttek a képviselők. Ugyancsak határoztak a helyi termelői piac létesítéséhez kapcsolódó rendeletek módosításáról. (Mindezekről bővebben olvashatnak lapunk hasábjain.) Segítség az árvízkárosultaknak Kétmillió forinttal támogatja az önkormányzat az idei rekordárvíz által sújtott települések helyreállítási munkálatait. A döntés értelmében Dunabogdánynak és Leányfalunak ajánl fel a testület közérdekű kötelezettségvállalás keretében 1-1 millió forintot. Egyházak, alapítványok, civil és társadalmi szervezetek támogatása A kerületi egyházak 15 millió 400 ezer, a civilszervezetek 7 millió 580 ezer, míg a közalapítványok 6 millió forint támogatást kapnak 2013-ban az önkormányzattól. Fotó: Szerző Óvodavezetői kinevezések A II. sz. Napsugár Óvoda intézményvezetőjének Hatosné Pásztor Gabriellát, a III. sz. Összevont Óvoda vezetőjének Ternesz Ferencnét választotta meg a képviselő-testület. Mindkét intézményvezető kinevezése július 31-ig szól. 50%-os kedvezménnyel vásárolható lombzsák Július 15-től újra kedvezményes áron vásárolhatják meg a soroksári lakosok a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. által forgalmazott zöldhulladékgyűjtő zsákokat. Az 50%-os kedvezmény biztosításához 2013-ban egymillió, ben kétmillió forintot különít el a képviselő-testület a költségvetéséből. A lakók havonta maximum 20 darab zsákot szerezhetnek be kedvezményes áron. A lombzsákot a kerületi lakosok a polgármesteri hivatal Grassalkovich út 170. szám alatti főpénztárában vásárolhatják meg, ügyfélfogadási időben. Az Újtelepi Ügyfélszolgálati Irodán is beszerezhető lesz a kedvezményes árú gyűjtőzsák, azonban ott postai csekket kapnak a vásárláshoz, és csak a befizetés után, ÖNKORMÁNYZAT az igazoló szelvény bemutatását követően vehetik át a zsákokat. A kedvezményes vásárláshoz lakcímkártya bemutatása szükséges. A nem kerületi lakosok a lombzsákot 100%-os áron vásárolhatják meg. A zöldhulladékgyűjtő zsákok egész évben megvásárolhatók. Sportos döntések Egyhangúlag fogadták el a képviselők a kerületi sportéletről, a SORTE gazdálkodásáról és szakmai munkájáról szóló, valamint a Soroksári Sport Klub Nonprofit Kft. munkájáról szóló beszámolókat. A testület döntése értelmében a sportcsarnok hivatalos neve Soroksári Sportcsarnok lett. Ősszel is Tiszta Soroksárért napok Az önkormányzat idén ősszel is megrendezi a Tiszta Soroksárért napokat, a tervek szerint november 8 9-én. November 8-án az iskolák végeznek szemétszedést, rendrakást. November 9-én a kerület lakosságát hívja az önkormányzat általános közterületi takarításra. Az akcióban fásításra is buzdítják a lakosságot, melyhez a növényanyagot a polgármesteri hivatal biztosítja, előzetes igénybejelentés alapján. Az igényeket a települési képviselőknél kell jelezni. Jónás Ágnes FOGADÓÓRÁK Kubatov Gábor országgyűlési képviselő Földesi Gyula országgyűlési képviselő Orbán Gyöngyi fővárosi képviselő A képviselők minden hónap harmadik keddjén, óráig tartanak fogadóórát a Közösségi Házban (XXIII. kerület, Grassalkovich út 154.). POLGÁRMESTERI HIVATAL Geiger Ferenc polgármester A polgármester telefonon történt bejelentkezés alapján tart fogadóórát. Telefon: Egresi Antal alpolgármester I. em szoba, személyesen vagy telefonon történt előzetes bejelentkezés alapján. Telefon: Orbán Gyöngyi alpolgármester Alpolgármester asszony telefonon történt bejelentkezés alapján tart fogadóórát. Telefon: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző I. em iroda, minden hónap első hétfője , előzetes bejelentkezés alapján. Telefon: Képviselők fogadóórája MIKÓ IMRE Egyeztetés: 30/ , mikoimre21@gmail.com, DR. BAJUSZNÉ VEIGLI KATALIN Fogadóóra a Fidesz-frakció irodájában (Grassalkovich út 154.) minden hónap első hétfőjén, óra között. Telefon: , 30/ PREKLERNÉ MARTON ILONA Egyeztetés: 20/ , pnemartonilona@citromail.hu DOBI LÁSZLÓNÉ Fogadóóra a Fidesz-frakció irodájában (Grassalkovich út 154.) minden hónap első hétfőjén, óra között. Telefon: , 70/ LÁSZLÓ ISTVÁN Egyeztetés: 20/ , laszloistvan@citromail.hu DR. KOLOSI FERENC Egyeztetés: 30/ FUCHS GYULA PÁL Telefonszám: 70/ , KOVÁCS ATTILA LAJOS Egyeztetés: 30/ , info@ujtelep.hu, KISS JENŐ Egyeztetés: 20/ , bp23@mszp.hu SZRIMÁCZ FERENC Telefonszám: 30/ Kiadó: Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Székhely: 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. Kiadásért felel: Juhász Mária Felelős szerkesztő: Julius Athina Szerkesztőség: 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. I. emelet, telefon: 30/ Nyomdai előkészítés, tördelés: Online Lapcsoport Kft. Nyomda: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel: (88) Felelős vezető: Horváth Gábor ISSN (nyomtatott) ISSN (online) 2

3 ÖNKORMÁNYZAT A beiskolázási segélyről Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Képviselő-testületének a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 14/2013. (III.22.) önkormányzati rendelete szerint beiskolázási segélyben részesülhet az a nappali tagozaton tanulmányokat folytató kiskorú, vagy nappali tagozaton középfokú tanulmányokat folytató nagykorú tanuló, legfeljebb 23. életévének betöltéséig aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre NEM jogosult, és családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 180%-át (2013. évben forint). A beiskolázási segély évente nyújtott egyszeri juttatás, melynek össszege gyermekenként Ft. A beiskolázási segély iránti kérelmet Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán- Köszolgáltatási Osztályán (1239 Budapest, Hősök tere 12.) személyesen vagy az Önkormányzat honlapjáról július 15. napjától letölthető formanyomtatványon lehet benyújtani. Közérdekű információ Felhívás gyom- és parlagfűmentesítésre! A Budapesti 1. Számú Földhivatal június 10-től megkezdte kerületünkben az éves határszemlék lebonyolítását. A külterületi ingatlanokon ellenőrzik a művelési kötelezettség teljesítését, illetve a területek gyommentességét. A föld tulajdonosa, illetve használója a hasznosítási kötelezettség mulasztása esetén a szükséges munkák elvégzése mellett földvédelmi bírság megfizetésére kötelezhető. A parlagfű elleni közérdekű védekezés hatósági helyszíni ellenőrzését július 1-jétől egyedi ellenőrzések alkalmával végzik. A védekezési kötelezettség nem teljesítése esetén a közérdekű védekezés valamennyi költségét a föld tulajdonosának, illetve használójának kell megtérítenie, és a fertőzött terület nagyságától függő növényvédelmi bírságot kell fizetnie. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló évi XLVI. törvény és a végrehajtási rendeletei a földhasználót, termelőt kötelezi a károsítók, gyomok elleni védekezésre. A vonatkozó szabályok szerint a földhasználó (kerthasználó/tulajdonos) köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és azt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. Amennyiben ennek nem tesz eleget, úgy közérdekű védekezést kell elrendelni a körzeti földhivatal adatszolgáltatása alapján. A közérdekű védekezés elrendelése mellett a költségeket meg kell fizettetni a kötelezettel, és Ft-tól Ft-ig terjedő növényvédelmi bírsággal kell sújtani. Ne feledjük! Parlagfű vonatkozásában a június 30-i dátum a szankciómentes, önkéntes jogkövetés lehetőségének a határnapja. Ezt követően a hatóság (belterületen az Önkormányzat jegyzője, külterületen a Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága) közérdekű hatósági védekezést végeztet el. Belterületen a bírság mértéke (a fertőzött terület alapján): 50 m 2 -ig ,-Ft m 2 -ig ,-Ft m 2 -ig ,-Ft m 2 -ig ,-Ft A hatósági védekezést elrendelő határozatot a hatóság a helyi önkormányzatnál közhírré tétel útján hirdeti ki. A határozat elleni fellebbezésnek a végrehajtásra halasztó hatálya nincs. A közérdekű védekezéssel kapcsolatos valamennyi költséget, a föld használójának, tulajdonosának kell megtérítenie. Amennyiben ennek nem tesz eleget, az késedelmi kamattal növelve közadók módján hajtandó be. Ne várjuk meg a hatósági intézkedések szükségességét, a növényvédelmi, gyommentesítési munkákat időben végezzük el! Ne feledjük, valamennyi gyom vonatkozásában fennáll a védekezési kötelezettség a növényvédelmi szankciók terhe mellett! Soroksári Polgármesteri Hivatal jegyzője A kérelemhez csatolandó dokumentumok: a havi rendszerességgel járó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap nettó jövedelméről szóló munkáltatói igazolás, nem havi rendszerességgel járó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző 12 hónap alatt szerzett jövedelem nettó egy havi átlagáról szóló igazolás, nyugellátásban részesülő családtag esetén a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság Határidő A beiskolázási segély iránti kérelmet július 15. napjától szeptember 1. napjáig lehet benyújtani! által az év eljén kiküldött éves nyugdíjösszesítő másolata, valamint a gyermek ellátásához és gondozásához kapcsolódó támogatás (GYET) esetén a kérelem benyújtását megelőző hónapban folyósított összegről szóló igazolás, gyermektartásdíj esetén a kérelem benyújtását megelőző hónapban kapott összegről szóló igazolás, továbbá a nem tanköteles korú gyermek esetén hallgatói jogviszony igazolása. Csendháborítás Aki indokolatlanul zajt okoz, szabálysértést követ el Soroksár Önkormányzat Képviselő-testülete június 4-én közmeghallgatást tartott a Török Flóris Általános Iskolában. Lakossági igényként többek között megfogalmazódott a lakótársak hétköznapi, hétvégi zajos tevékenysége, esetleges zajrendelet megalkotása. A közmeghallatáson elhangzott igények miatt megvizsgáltuk annak lehetőségét, milyen módon van törvényi lehetőség az ilyen jellegű panaszok orvoslására. A másokat zavaró zajos tevékenység, azaz a csendháborítás hosszú évek óta szabályozást nyert a szabálysértési törvény által az alábbiak szerint: A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló évi II. törvény értelmében: 195. (1) Aki lakott területen, az ott lévő épületben, vagy az ahhoz tartozó telken, tömegközlekedési eszközön, továbbá természeti és védett természeti területen indokolatlanul zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát, illetve a természeti vagy a védett természeti értéket zavarja, szabálysértést követ el. A fenti törvényi rendelkezésbe minden szabad és zárt térben folytatott zajos tevékenység lakóövezeti ipari gépek zaja, fűnyírás stb. beleértendő. Tájékoztatunk ezért minden érdekeltet, amennyiben ilyen jellegű panasza van és ismert számára a zajt okozó neve, címe és a zajokozás helyszíne, akkor csendháborítás miatt feljelentést tehet a szabálysértési hatóságnál. Cím: Budapest Fővárosi Kormányhivatala XXIII. Kerületi Hivatala (járási hivatal), 1239 Budapest, Grassalkovich út 158. Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Adóosztálya 3

4 ÖNKORMÁNYZAT Közös érdek, hogy megismerjük egymást Negyedévszázados a nürtingeni testvérvárosi kapcsolat Június elején Nürtingenben, Soroksár német testvérvárosában járt az önkormányzat küldöttsége Geiger Ferenc polgármester vezetésével. A látogatásnak két célja volt: egyrészt részt vettek a nürtingeni Maientagon, a város tavaszi fesztiválján, másrészt a két település megerősítette a 25 éve létrejött testvérvárosi kapcsolatot. Geiger Ferenc elmondta: a testvérvárosi együttműködés 25 éves jubileumát a nürtingeni városházán tartott fogadáson ünnepelték meg. Ez alkalomból Otmar Heirich, Nürtingen főpolgármestere és Geiger Ferenc polgármester bejegyzést írt a városházi emlékkönyvbe, melyben hangsúlyozták a testvérvárosi kapcsolatok ápolásának fontosságát. Kiemelték, közös érdek, hogy az emberek megismerjék egymást, és békében és barátságban éljenek egymással. A fogadás másnapján tartották a Maientagot, ami egy több évszázadra visszatekintő hagyomány, mely az idők során igazi népi fesztivállá alakult. Az ünnep leglátványosabb része a város óvodásainak és iskolásainak jelmezes felvonulása volt, melyet zenés-táncos, sátras örömünnep követett a városi sportpályán egy szép erdős területen. Mint megtudtuk, a jubileumi ünnepségnek folytatása is lesz. Szeptemberben, a Soroksári Napok keretében látja vendégül kerületünk a német delegációt. A 25 éves évforduló méltó megünnepléseként díszelőadást tartanak, melyen többek között fellép Hirtling István és Buch Tibor színművész, valamint a nürtingeni zenei életből is kaphatunk majd ízelítőt. A tervek szerint akárcsak a tizedik évfordulón most is egy diplomát írnak majd alá a városvezetők, melyben megerősítik és egyben köszöntik a testvérvárosi együttműködést. JÁ Budapest Főváros XXIII. kerület Önkormányzat Képviselő-testületének döntése alapján a Soroksári Polgármesteri Hivatal ösztöndíjas foglalkoztatásra (2004. évi CXXIII. tv.) keres pályakezdő fiatalokat Az ösztöndíjas foglalkoztatás célja, hogy ennek keretében a pályakezdő diplomások a szakmai készségek megszerzése érdekében gyakorlati munkatapasztalatot szerezzenek, ezáltal nagyobb esélyük legyen a későbbi elhelyezkedésben. Az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony jellemzői, feltételei: Időtartama: szeptembertől kezdődően 10 hónap. Az ösztöndíjas foglalkoztatásra a Soroksári Polgármesteri Hivatalra irányadó munkarenden (hétfőn: 8 18 óráig, kedd, csütörtök 8-16 óra, szerda: 8 16,30 óra közötti és pénteken 8 13,30 óra közötti időtartam) belül kerül sor, összességében heti 40 óra időtartamban. Az ösztöndíjas foglalkoztatott ösztöndíja: havi bruttó Ft. Az szja. tv. szerint az ösztöndíj a minimálbér összegéig adómentes. Társadalombiztosítás szempontból az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban álló személy biztosítottnak, az ösztöndíj járulékalapot képező jövedelemnek minősül. Az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony időtartama a jogász végzettségű ösztöndíjasok esetében a jogi szakvizsga (joggyakorlat) idejébe az 5/1991. IM. rendelet 2. (2) b) pontja értelmében beszámítható. Az ösztöndíjas foglalkoztatott az a személy lehet: magyar állampolgár cselekvőképes büntetlen előéletű aki az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony létesítésének időpontjában a 30. életévét még nem töltötte be, akinek a diplomája az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony létesítését megelőző két éven belül került kiadásra és nem áll munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, szolgálati jogviszonyban ide nem értve az egyszerűsített foglalkozatásról szóló évi LXXV. törvény szerinti jogviszonyt (együtt: munkaviszonyban). Az ösztöndíjasok foglalkoztatására a megjelölt szakterületeken, meghatározott végzettséggel kerül sor: költségvetési, pénzügyi terület (közgazdász, pénzügyi, gazdasági végzettség) jogi és igazgatási terület (jogász, igazgatásszervező, politológus) műszaki, építési terület: egyetemi szintű építészmérnöki vagy építőmérnöki (magasépítő területen szerkezetépítő szakirány) szakképzettség, főiskolai szintű magasépítő üzemmérnöki, építészmérnöki, építőmérnöki (magasépítő területen szerkezetépítő szakirány), vagy városgazdasági üzemmérnöki (ezzel egyenértékű településmérnöki) szakképzettség, vagy aki ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettséggel rendelkezik; építészmérnöki alapképzési szak építész, épületszerkezeti konstruktőr vagy magasépítési szakirányán szerzett szakképzettség, vagy aki ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettséggel rendelkezik, tervező építészmérnöki, szerkezettervező építészmérnöki mesterképzési szakon, osztatlan képzésben építész mesterképzési szakon szerzett szakképzettség vagy aki ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettséggel rendelkezik) humán terület, szociálpedagógus A pályázat benyújtásának határideje: július 31. A benyújtási határidőn túl beérkezett pályázatokat nem tudjuk elfogadni. Határidőben beérkezett pályázatnak azt tekintjük, amely július óráig beérkezik a jegyzői titkárságra. A jelentkezés módja: A pályázatot Pálfi Csilla Zita ügyintéző részére a palfi.csilla@ ph.soroksar.hu címre, vagy a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Jogi és Koordinációs Osztálya részére (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) szíveskedjen eljuttatni az alábbi kötelező tartalmi elemekkel: a 45/2012.(III.20.) Kormányrendelet 1. sz. melléklete alapján meghatározott adattartalomnak és formának megfelelő önéletrajz, fényképes motivációs levél (melyben össze kell foglalni a hosszabb távú szakmai terveit), 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány (vagy az igénylőlap postára adását igazoló szelvény), bizonyítványainak másolata, valamint a pályázó nyilatkozata, hogy a pályázati anyagát a pályázat elbírálásában részt vevő személyek megismerhetik Tárgyként kérjük feltüntetni: Ösztöndíjas foglalkoztatás A pályázatok elbírálásának módja, rendje: A beérkezett pályázatokat egy a Jegyző által kijelölt háromtagú bizottság bírálja el. A bírálat során kiválasztásra kerülő pályázók egy szóbeli meghallgatást követően kerülnek kiválasztásra. A bíráló bizottság javaslata alapján a pályázat nyerteséről a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt. 4

5 ÖNKORMÁNYZAT Egészségügyi dolgozókat köszöntöttek Bensőséges hangulatú ünnepségen köszöntötték a kerület egészségügyi dolgozóit július 3-án, a Semmelweisnap alkalmából. Kinevezések, előléptetések, igazgatói dicséretek Semmelweis-napi ünnepséget tartottak június 27-én a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház aulájában. A magyar egészségügy legnagyobb ünnepén nemcsak az anyák megmentőjének emléke előtt adóztak, hanem a kórház vezetősége számos elismerést és kinevezést is kiosztott. A rendezvényen Egresi Antal alpolgármester képviselte kerületünket. A Táncsics Mihály Művelődési Házban tartott ünnepségen Geiger Ferenc polgármester üdvözölte a megjelenteket, és a képviselő-testület nevében megköszönte munkájukat. A kellemes hangulatot Tiborcz Zsófia dalműsora tette teljessé, ami után a polgármester átadta az Év Egészségügyi Dolgozója elismerő címet, valamint a hűségjutalmakat. Az ünnepelteket kis fogadáson látta vendégül az önkormányzat. Az idei Semmelweis-nap érdekessége, hogy az UNESCO 2013 júniusában a világemlékezet részévé nyilvánította Semmelweis Ignác gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseinek 1847 és 1861 között nyomtatott formában megjelent változatát. A Semmelweis-dokumentációban megtalálható egyrészt az orvos gyermekágyi lázzal kapcsolatos, Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban Az egészségügyi intézmény kollektíváját dr. Ralovich Zsolt főigazgató köszöntötte. Szenvedést enyhíteni, embereket gyógyítani a legszebb hivatás. Semmelweis Ignác példájából okulva tudjuk, hogy amit teszünk, annak a gyümölcse előbbutóbb beérik, még akkor is, ha a hétköznapokban kevesebb az elismerés, mint azt jogosnak éreznénk. Az önök hivatása tölti meg tartalommal ezt az épületet, és ad értelmet a mi munkánknak is fogalmazott a főigazgató, aki azokra a kollégákra is felhívta a figyelmet, akik a rendezvény ideje alatt munkájukat végezték a kórházban. Az ünnepi gondolatokat követően a kórház vezetősége adjunktusi és főorvosi Kindbettfiebers (A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése) című kiadványa, amely ban Bécsben jelent meg (1861-es évszámmal), másrészt az Orvosi Hetilapban megjelent egyik írása is. JA Év Egészségügyi Dolgozója László Antalné Egészségügyi és Szociális Intézmény, gyermekfogászat (fogászati asszisztens) 10 éves hűségjutalom Lukács Józsefné Egészségügyi és Szociális Intézmény (takarító) László Antalné gyermekfogászat (fogászati asszisztens) Bennárikné Mismás Erika bölcsőde (kisgyermeknevelő) 20 éves hűségjutalom Adamkó Ilona (védőnő) Bodolai Sándor Egészségügyi és Szociális Intézmény (fűtő-portás) 30 éves hűségjutalom Szerémi Gézáné gyermekfogászat (fogászati asszisztens) kinevezéseket adott át. A magas színvonalú munkavégzés érdemeként az intézmény több közalkalmazottja léphetett magasabb fizetési fokozatba. Külön köszöntötték azokat, akik idén egyéb minisztériumi, szakmai kitüntetésben részesültek. Az ünnepségen számos munkatársi és tanácsosi címet, valamint igazgatói dicséretet is kiosztottak. RA Felhívás! Várjuk azoknak a házaspároknak a jelentkezését, akik 1963-ban, illetve 1953-ban kötöttek házasságot. Szeptember végén, a Soroksári Napok keretében ünnepeljük meg az 50 és 60 éves házassági évfordulókat. Jelentkezés: Barabás Tibornénál Tel.: 06/ , 06/ Keresem az osztálytársaimat! Seres Györgyné (született Lauchsz Irén) keresi azokat az 1961-ben, a Zalka Máté Általános Iskola 8/b leányosztályában végzett tanulókat, akik szívesen összejönnének egy kötetlen beszélgetésre. Szeretettel várja az érintettek hívását a 30/ ös telefonszámra, augusztus 31-ig. Az Egészségügyi és Szociális Intézmény információi Dr. Horváth Judit gyermekfogorvos rendelését július 19-ig Dr. Soltész Mariann és Dr. Sós Margit helyettesíti saját rendelési idejében. Hégnerné Kisjuhász Judit gyógytornász rendelése július 26-ig szünetel. Dr. Horváth Judit felnőtt háziorvos rendelését augusztus 3-ig Dr. Varga Ida helyettesíti saját rendelési idejében. Dr. Havrilik György felnőtt háziorvos rendelését július 28-ig Dr. Szepes Miklós helyettesíti saját rendelési idejében. Jády Zsófia gyógymasszőr rendelése július 26-ig szünetel. 5

6 Mindenkit igyekszik megszólítani a német önkormányzat A hagyományok megtartása és ápolása mellett arra is törekszik a Soroksári Német Nemzetiségi Önkormányzat, hogy újszerű kezdeményezésekkel rukkoljon elő mondta el lapunknak Weinmann Antal, a testület elnöke óta képviselő a Soroksári Német Nemzetiségi Önkormányzatban, és 2010 óta a testületi elnöki tisztséget is betölti. Melyek a mostani ciklus legfontosabb tapasztalatai és eredményei? Soroksár kb. 20 ezres lakosságának közel egyötöde német, sváb származású. Bár a 2011-es népszámlálás során különböző okok miatt csak ezren vallották magukat német nemzetiségűnek, Budapest 23 kerülete közül így is itt élnek a legnagyobb arányban német nemzetiségűek. Rendezvényeinkkel, kezdeményezéseinkkel azonban nemcsak őket, hanem a kerület egészét igyekszünk megszólítani, miként nagyon jó kapcsolatot ápolunk a roma és a bolgár nemzetiségi önkormányzattal is. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a polgármesteri hivatal munkatársainak, hogy kiszolgálják a munkánkat. Különösen sokat köszönhetünk Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző asszonynak, akinek a szakmai hozzáértése a törvényes működésünk garanciája. A viszszajelzések alapján a nemzetiségi önkormányzat tevékenységével a helyi svábok többsége szimpatizál. Az építő kritikát is szívesen fogadjuk a személyeskedéstől sem mentes támadásokra viszont nem adtunk okot, és azok előtt értetlenül állunk. A ciklus egésze során törekedtünk rá, hogy a hagyományok megtartása és ápolása mellett újszerű dolgokkal is előrukkoljunk. Kiadtunk például egy saját újságot Soroksarer Nachricten Soroksári Hírek néven, amelynek eddig négy száma jelent meg, augusztusra tervezzük a következőt. A lappal szerettünk volna létrehozni egy saját felületet, amelyet kizárólag kulturális tartalommal töltünk meg. Az újságban bárki publikálhat, ám senki sem használhatja sérelmek közlésére. Több évtized elteltével újból megrendeztük a Soroksári Sváb Bált, valamint újragondoltuk a Soroksári Búcsút, amelynek a fénye valamelyest megkopott az utóbbi időben. Az idei lesz a harmadik év, hogy a templom előtti utcaszakaszt lezárjuk, és oda színpadot építünk. Augusztus 17-én, szombaton egy vegyes kulturális napot tartunk, másnap pedig a Német Nemzetiségi Napra kerül sor. Tradicionális rendezvény a szüreti felvonulás, valamint az iparos ünnep, a Holbig Ifjak felvonulása, amelynek hosszúhosszú évtizedekre visszanyúló hagyományai vannak Soroksáron. Tisztelt Kazinczy Nyugdíjas Klub! A Soroksári Hírlap áprilisi számában Kazinczy Nyugdíjas Klub aláírással és Mi a különbség itthon és az otthon között? címmel megjelentetett írásban foglaltakra kívánok reagálni, válaszolni. A címben megfogalmazott kérdésre a következőket válaszolom. Az itthon és otthon szavak helyes értelmezése az Akadémiai Kiadó Magyar értelmező kéziszótára szerint a következő: az otthon szó akkor használatos, ha a beszélő nincs jelen valakinek az otthonában. Például: Otthon van Péter? Mikor lesz otthon anya? Este kilenckor otthon leszek! Az itthon jelentése, ha a beszélő jelen van valakinek az otthonában! Például: Igen, Péter itthon van! Nem tudom, hány órától lesz itthon anyu! Este kilenckor már biztosan mindenki itthon lesz! Önök tehát nem helyesen értelmezték az itthon szó jelentését! Az itthon és otthon szavak nem a tartózkodás minőségi állapotát, Fotó: Teszár Ákos KÖZÉLET Hogyan ítéli meg a hagyományok átadásának, továbbörökítésének helyzetét? A nemzetiségi önkormányzat nagy hangsúlyt fektet az oktatásra és a nevelésre. Soroksáron két intézményben, a Páneurópa Általános Iskolában és a Grassalkovich Antal Általános Iskolában folyik német nemzetiségi oktatás; és elmondhatom, hogy nem szenvedünk hiányt kiváló nemzetiségi pedagógusokban. A két iskola részvételével közel egy évtizede működik a nürtingeni diákcsereprogram, amely nagyon hasznos a nyelvgyakorlás szempontjából. Nem is lehet kérdéses, hogy e német magyar pedagógiai programot évről évre segítjük, támogatjuk. Van továbbá egy német vers- és prózamondó versenyünk, ahonnan a legügyesebb diákjaink a budapesti, illetve továbbjutás esetén az országos versenyen mérettetik meg magukat. Úgy vélem, bárki is vezesse 2014-től a német önkormányzatot, nagy hangsúlyt kell fektetnie arra, hogy már a legkisebbeknél megkezdődjön a nemzetiségi identitás, kultúra és hagyományok átadása. A Soroksári Német Nemzetiségi Táncegyesület több évtizedes múltra tekinthet vissza örömmel tölt el, hogy most végre van egy gyermekekből álló csoportja is. Szeretnénk, ha a közeljövőben megalakulna egy német nemzetiségi gyermekkórus a felkészítő pedagógus költségeit készek vagyunk biztosítani. Sokakat érdeklő kérdés a sváb tájház ügye. Mikorra valósulhat meg ez a régi terv? A tájház létesítése az első német nemzetiségi önkormányzat megalakulása óta napirenden van. A képviselő-testület idén februárban egyhangúlag döntött arról, hogy egy nagyobb összeget különít el erre a célra. A tájházat egy jól kidolgozott szakmai koncepció alapján szeretnénk megvalósítani. Mostanra kinéztünk négy-öt parasztházat, amelyek kívülről alkalmasnak tűnnek. A végső döntést alapos értékelés után kell meghozni, a szakmai és a gazdasági szempontok együttes figyelembevételével. Szeretném, ha az év második felében megvásárlásra kerülne az ingatlan. A háznak lenne egy múzeumi része, ahol a soroksári svábok korabeli életét, tárgyi kultúráját mutatnánk be; valamint lennének közösségi helyiségei is, amelyeket a helyi csoportok és szervezetek használnának, de akár a német nemzetiségi önkormányzat testületi üléseit is tarthatnánk ott. Az előzetes remények szerint a tájház a közösségépítés újabb pillérévé válhat, ahová mind nagyobb számban tudjuk majd invitálni az embereket. RA hanem a beszélő vagy az író térbeli helyzetét jelentik. Tévedésben vannak vagy rosszindulat vezérli mindazokat, akik az itthon szó használatát az egyesület nevében provokatívnak vagy kirekesztőnek gondolják! N e m v o l t i l y e n c é l u n k a n é v v á l a s z t á s s a l é s n e m i s l e s z a j ö v ő b e n s e m! Másodszor: Az Önök írása zavaros, általában értelmezhetetlen, egymásnak ellentmondó megállapításai és nyelvtani hibái ellenére mégis alkalmas az emberek véleményét az Itthon Vagyunk Egyesület vonatkozásában negatívan befolyásolni. Az Önök által írt cikkben az itthon vagyunk szavak értelmezése vagy rosszindulatnak vagy egyszerűen az ismeretek hiányának tudható be! Mikó Imre képviselő, az Itthon Vagyunk Egyesület titkára 6

7 KULTÚRA Hiánypótló könyv készül a soroksári 1956-ról A decemberben megjelenő kötet a forradalom és szabadságharc helyi eseményeit tárja fel könyv- és levéltári források alapján, valamint személyes visszaemlékezések segítségével. A könyv két részre tagolódik. A kutatási részt Eörsi László történész készíti, aki már több kerületben kutatta a forradalom eseményeit könyv- és levéltári források alapján. Az én feladatom az, hogy interjúkat készítsek olyan személyekkel, akik Soroksáron élték át 1956 történéseit. E beszélgetések felhasználásával készülnek azok az esszék, amelyek a kötet második felében kapnak helyet számolt be lapunknak Markos Kata újságíró, aki azt is megjegyezte, hogy az előzetes tervek szerint decemberben megjelenő kötet hiánypótlónak számít. A Grassalkovich Kör tagjai több kisebb kutatást is végeztek, és írtak ugyan rövidebb tanulmányokat, ám Kulturális élménydömping a Múzeumok Éjszakáján Könyvbemutatóval, rendhagyó tárlatvezetéssel és koncertekkel várta a Múzeumok Éjszakája a kerületi programokra ellátogató művészetbarátokat a Galéria'13. Kezdésként a hattagú Kobza Vajk Group szakrális, belső kozmoszból építkező muzsikáját hallhatták az érdeklődők a galéria udvarán. Most megjelenő könyve alkalmából Katona Áron Sándor festőművész munkásságát művészet- ennyire átfogó könyv még nem készült a témában. További nehézség, hogy a már megjelent munkák nem térnek ki külön a soroksári eseményekre, hanem azokat a pesterzsébeti történésekkel együtt tárgyalják. A helyi eseményekkel kapcsolatban a mai napig sok az elvarratlan szál és a téves információ, amelyeket szeretnénk tisztázni, hogy minél teljesebb képet kaphassunk a múltról fűzte hozzá. Az újságíró eddigi tapasztalatai szerint a résztvevők és szemtanúk kétféle típusa különböztethető meg. Van, aki szívesen mesél az emlékeiről, és szeretné az utókor tudomására hozni tapasztalatait. Mások a mai napig ódzkodnak a beszélgetéstől a trauma és a forradalmat követő megtorlások miatt. A beszélgetések egyik fontos célja a korhangulat rekonstruálása. Bár az interjúk során 1956-ra fókuszálok, de kitérek arra is, hogy előtte milyen hangulat uralkodott a kerületben, mennyire gyorsan hatottak belvárosi események, illetve hogy a szabadságharc leverését követően hogyan csendesült el a kerület. RA Résztvevőket, szemtanúkat, dokumentumokat várnak A kötet készítői várják olyan soroksáriak jelentkezését, akik 1956 októberében és novemberében részesei voltak a helyi eseményeknek, és emlékeiket szívesen tárnák a nyilvánosság elé. Várják azok jelentkezését is, akik korabeli fotóikkal a könyv képanyagának összeállításában tudnak segíteni. Jelentkezni a polgármesteri hivatalban lehet Egresi Antal alpolgármesternél, valamint Markos Katánál a as telefonszámon. A Soroksári Helytörténeti Gyűjtemény és a Soroksári Képtár (1238 Budapest, Szitás u. 105.) július 12. augusztus 27. között NYÁRI SZÜNET MIATT ZÁRVA TART Nyitás: augusztus óra SZEPTEMBERI ELŐZETES Fotó: Szerző az érdeklődők Püspöky István festő- és grafikusművészt, akinek áprilisban nyílt kiállítása a galériában. havasi kürtöt, a fujarát, a tilinkót, a kecskedudát, az ütőgardont, a szaxofont szólaltatta meg. Galéria 13 Soroksár (1238 Budapest, Hősök tere 13.) Antal Lux festő- és videóművész kiállítása történészek méltatták. Dr. Kelényi István a tűzzel festés mesterének nevezte Katona Sándor Áront, Dr. Sinóros Szabó Katalin pedig azon véleményének adott hangot, hogy a művész tűzzománcait egészen egyedülálló virtuozitás és képzelőerő jellemzi. E tűzzománcok közül néhányat egy amolyan alkalmi tárlat keretében a dísztermi paravánokon is megtekinthettek az érdeklődők. A Soroksári Pedagógus Kórus repertoárján egyebek mellett Kodály Zoltán Három gömöri népdala, Haydn Szép nyári reggel című műve, egy norvég kórusmű, valamint Bárdos Lajos Bikaviadal című szerzeménye szerepelt. Megannyi kérdéssel halmozták el A rendhagyó tárlatvezetés során a művész készségesen mesélt pályakezdéséről, az őt ért inspirációkról és az alkotás folyamatáról. Formabontó utazásra invitált Ágoston Béla zenész is, aki több korszak és tájegység hangszereit például a A Galéria'13 programkínálata a Magma Együttes koncertjével ért véget. A kerületünkben második alkalommal megrendezett Múzeumok Éjszakáját zenés program zárta. RA Megnyitó: szeptember óra Adományok Maria Schäffer, Németországban élő festőművész a Soroksári Képtárnak adományozta Fény című festményét. Az alkotás szeptembertől megtekinthető a Soroksári Képtárban. Bálint Vilmosné soroksári lakos felajánlása révén a Soroksári Helytörténeti Gyűjtemény anyaga egy Singer varrógéppel és egy több darabból álló márvány síremlékkel gazdagodott. 7

8 KULTÚRA Életének 74. évében elhunyt Bakallár József soroksári festőművész Eleinte kubista felfogású természetelvű portrékkal, tájképekkel jelentkezett, majd kialakult expresszíven dinamikus, lendületes festésmóddal és választékosan gazdag kolorittal rendelkező egyéni stílusa, melynek alaptémája a soroksári Duna-ág és annak aprólékosan megfigyelt természeti világa. A 70-es évektől európai utazások mellett tanulmányutakat tett Japánban, Indiában és más ázsiai országokban is. A 80-as évek közepétől egyre több hazai egyházi Köszönetnyilvánítás megrendelést teljesített. Grafikái folyamatosan jelentek meg irodalmi és napilapokban, több könyvet illusztrált. Itthon és külföldön készített mozaikjai monumentális hatással, a színek és az elvont formák festői kölcsönhatására épülő struktúrákkal rendelkeznek. Számos hazai és külföldi kitüntetés tulajdonosa, így például 1991 óta Budapest Pro Urbe-díjasa, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét kapta meg, míg szülővárosa, Soroksár 2010-ben választotta díszpolgárai közé. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki Bakallár József festőművész, Soroksár díszpolgára búcsúztatásán részt vett, fájdalmunkban osztozott. A gyászoló család MANDALA minden mennyiségben A III. Soroksári Mandala Színező és Készítő Verseny és Kiállítás megnyitója és díjkiosztója június 7-én volt a SEPSZI-ben. Kizárólag a szakszolgálat ellátási körébe tartozó gyermekek és tanulók munkáját vártuk. Felhívásunkra 220 pályamű érkezett. Pillanatok Tulajdonképpen keveset találkoztunk. A pillanatok határozták meg kapcsolatunkat. A pillanatok lettek hetek, hónapok, néha évek találkozásai. A nővérétől hallottam először róla, évtizedekkel ezelőtt: bátyja festőművész, kiváló, de nem ismerik el A kilencvenes évek elején magánkiadásban megjelent katalógus címlapján is az olvasható, hogy Elindultam szép hazámból. Valóban, talán többet volt Japánban, mint Budapest egy s más kerületében. Életének, munkásságának megingathatatlan támasza odaadó felesége, Erzsébet ritka jó japán tolmács volt. Természetesen együtt voltak Japánban is. Bakallár különben mindig Úton volt. Nyughatatlan, elégedetlen, kicsit morgós önmagával szemben (is). Úgy dicsért, hogy az embernek el kellett gondolkoznia. Ha én lennék az igazgató, (több évig működtette a Soroksári Könyvtárban a Kis-Duna Galériát), olyan művészeti vezetőm lenne, mint Te vagy mondta nekem egyszer régen felfelé baktatva galériám lépcsőin Sajnálom, őszintén, hogy múlt időben írok róla. Sokat szenvedő, titkát most már el nem áruló, a maga módján csendes ember volt. Már soha nem tudom meg, hogy hogyan szerette a gyerekeit. Reményem, hogy Imolára büszke volt, és csak remélni tudom, hogy Zsoltot, a fiát, nyugodtan hagyta itt. Pötyi most is Vele van A Galéria 13 fejet hajtott munkássága előtt. Három nagyszabású önálló kiállításon mutattuk be művészi pályája alkotásait. Minden közösségi megmozduláson, Tavaszi, Őszi Tárlaton, jubileumi kiállításon részt vett, bemutatkozott. Megáll a galéria előtt az ezüstszínű autó, Bakallár kiszáll belőle a munkával. Hallom a hangját, látom egyre lágyuló vonásait, beszélgetünk, együtt ballagunk a kiállítóterembe. Bakallár kiállít, most már az egész világmindenség láthatja. Sasvári Ilona Játszódélutánunkon készült ehető mandala, térmandala, közös mandala 8 Az alkotók és mi magunk is vártuk azt a pillanatot, amikor tornatermünket elvarázsoltuk" és kiállítóteremmé " változtattuk. Meghívónkban belépő is szerepelt: Lepd meg a többieket egy kis enni- és innivalóval! Várakozásunkat felülmúlta a megjelent megjelent vendégek száma. Támogatóinknak köszönhetően üres kézzel, zsebbel, szájjal, gyomorral senki sem távozott. (Támogatók: Dorex kft. Ficánka Óvoda, Kiss Jenő képviselő, Kovács Attila képviselő, Mikó Imre képviselő.) Pfiszter Károlyné szakszolgálat-vezető három kategóriában osztott ki díjakat. SEPSZI munkatársai Több kép: Soroksár Online/Facebook Díjazottak Óvoda Bende Bátor (Templom u. 167) Tóth Barnabás (Pistahegyi Óvoda) Rétfalvik Alina (Ficánka Óvoda) Sipos Fanni (Templom u. 10. sz. Óvoda) Alsósok Walter János (Páneurópa Ált. Isk.) Kovács Petra (Fekete István Ált. Isk.) Berzsák Barka (Fekete István Ált. Isk.) Streck Leila (Fekete István Ált. Isk.) Kiss Alexandra (Mikszáth Kálmán Ált. Isk.) Felsősök Eckendorfer Gergő (Török Flóris Ált. Isk.) Bognár Bettina (Grassalkovich Antal Ált. Isk.) Apatini Zsanett (Grassalkovich Antal Ált. Isk.) Kovács Lajos (Grassalkovich Antal Ált. Isk.) Csapatok Mikszáth Kálmán Általános Iskola csapata Grassalkovich Óvoda csapata Mandala-készítő Szalkai Zsófia (Török Flóris Ált. Isk.)

9 Táncsics-nap KULTÚRA Mindenki mutatott egy kicsit a házból A művelődési házban tevékenykedő szakkörök, alkotó- és művészeti körök, csoportok mutatkoztak be, illetve zárásként gálaműsort láthattak az idei Táncsics-nap vendégei. Délelőtt fazekas játszóházban tevékenykedhettek a gyerekek Pintér Györgyivel, ládát festhettek Nosza- Kreatív Andival, táncoló krokodil készült Csák Évával, Kőhalmi Adél a gyerekek arcára festette az általuk kért mintákat. Ebéd után a Kisvirág csoport bábelőadását nézhették meg, valamint Gondos Brigitta Mesetárán vettek részt a kicsik. A gálaműsor első felében fellépett a Soroksári Hagyományőrző Vegyes Dalkör, a Harmonika Zenekar és a Soroksári Férfi Népdalkör. A Soroksári Német Nemzetiségi Táncegyesület táncbemutatójára megtelt a színházterem. A szünet Szeptemberi programterv Szeptember 1-től folytatja munkáját a Soroksári Hagyományőrző Vegyes Dalkör, a Harmonika Zenekar, a Soroksári Férfi Népdalkör, a Kisdunamente Dalkör, a JóBarátok Dalköre, a Toppantó Tánccsoport, a Soroksári Német Nemzetiségi Tánc Egyesület és a Soroksári Vidám Favágók. után a JóBarátok Dalköre régi slágereket, operetteket mutatott be, Szegedi Dóra és Virágh József előadásában operettslágerek csendültek fel. A műsor után megvendégelték a résztvevőket a ház dolgozói. TMMH Több kép: Soroksár Online/Facebook A zenepavilonból a művelődési házba Program nem vész el, csak máshol alakul Három évvel ezelőtt született az ötlet, hogy a szünidő első hetében legyen játszóház a Zenepavilonnál. Nagy sikere lett a művelődési ház kihelyezett programjának. Térzene a Zenepavilonnál Július 12. Keil Ernő Fúvósegyesület fúvószenekara (Budapest) Július 19. Kunszentmártoni Fúvószenekar Július 26. Taksonyi Fúvószenekar Szombatonként újra lesz Mesetár, fazekas játszóház és Kreatív Andi játszóháza. A Paca kör is folytatódik, de a Vitamin torna is várja majd a gyerekeket. Lesz sakktanfolyam, a mozgás kedvelőinek pedig capoeira aerobik és zumba. A Kertbarátok, a Kiránduló Kör és a Német Klub folytatják találkozóikat. A felsorolás nem teljes. Szeptemberben többet és biztosabbat mondhatnak a szervezők. TMMH Az időjárás azonban közbeszólt: egyre melegebbek lettek a júniusi hetek, és nemcsak tavaly, de már az idén is hőségriadó terelte a programot fedett helyre, a Táncsics Mihály Művelődési Házba. Az intézményben nemcsak a higiéniai körülmények megfelelőbbek, de nincs olyan nagy zaj, mint az utcán. A művelődési ház udvarán bátran lehet fogócskázni, az előtérben biztonságosan biciklizni, és a legkisebbek is körbe tudják totyogni édesanyjukat, míg ő nagyobb testvérüknek segít. Vélhetően mindezek no és a légkondicionáló berendezés hatására a játszóház rendszeres látogatói azt javasolták, hogy legyen a művelődési ház előterében a program. Az utolsó négy nap így a régi-új helyszínen zajlott, ahol készült lovacska, színes papírtasak, állatka vécépapír-gurigából, de a legnagyobb siker mégiscsak az, hogy a gyerekek kézügyessége napról napra fejlődött, az édesanyák pedig örömmel újságolták egymásnak a látható előrelépéseket. TMMH Augusztus 2. Törökbálinti Fúvószenekar Augusztus 9. Sweet Band (Budapest) Augusztus 16. Galambos János AMI Augusztus 23. Rázene Fúvószenekar Augusztus 30. Schorokscharer Musikanten Kezdés: Soroksár Online a Facebookon! Hírek soroksáriaknak, soroksáriakról! 9

10 Gyermeknappal egybekötve ünnepelte huszadik születésnapját az újtelepi III. sz Összevont Óvoda. Reggel a Galambos János Alapfokú Művészeti Iskola Rézfúvós Zenekara fogadta az óvodába érkező gyerekeket és szüleiket. A Soroksári Pedagógus Kórus vidám gyermekdalokat adott elő, a Kisdunamente Magyar Kulturális Kör Soroksári Egyesület óvodáscsoportja pünkösdölőt mutatott be. Gyémánt Ádám és Gyémánt-Csontos Lívia táncházat tartott, a műsort a Kolompos együttes zárta. Az óvónénik arcfestésre, kézműves foglalkozásra, aszfaltrajzolásra invitálták a gyerekeket, az intézmény folyosóján az óvoda életének 20 évét felölelő képek repítettek vissza a múltba. A tablókon megelevenedtek az ünnepek, a kirándulások, a majálisok, a bálok és a mindennapok. A III. sz. Óvodát, amit az újtelepiek pistahegyi óvodának neveznek, 1993-ban építették. Elődöm, Hőssné GYEREKSAROK 20 éves a Pistahegyi óvoda Zaicz Judit folyamatosan fejlesztette. Jelenleg a Béke utcai tagóvodával működünk, mintegy 270 gyermek jár hozzánk. A hosszú idő alatt öszszekovácsolódott óvodapedagógus közösség tagjai sokat dolgoznak az óvodába járó gyermekekért mondta Ternesz Ferencné óvodavezető. A rendezvény díszítésére használt lufikat a Kiss Virág Ajándékbolttól kapták. IM A botanikus kertben táboroztak az óvodások Erdei tábort szervezett a III. Sz. Összevont Óvoda, mely intézmény a Zöld Óvoda címet is viseli. Három napot töltöttek a Soroksári Botanikus Kertben, ahol a gyerekek már maguktól is felismertek egyes növényeket. Ellátogattak az óvodások a Soroksári Helytörténeti Gyűjteménybe is, ahol régi használati eszközöket néztek meg. A Molnár-szigeten, a kompnál, papírhajót tettek vízre. A tábor utolsó napján kincset kerestek, homokgombócot készítet- Kivívták maguknak az aranyérmet! Aranyéremmel tért haza a kerületi II. Ovi Olimpiát is megnyerő I. sz. Összevont Óvoda csapata a Fővárosi Ovi Kupáról, amelyet az augusztus között Budapesten megrendezésre kerülő vívó-világbajnokság jegyében bonyolítottak le. A verseny feladatait is úgy állították össze, hogy azok kapcsolódjanak a sportághoz. tek, kirakós játékkal és kézműves foglalkozásokkal múlatták az időt. Ternesz Ferencné óvodavezető elmondta, hagyományt szeretnének teremteni a nyári táborral. Az intézmény már kétszer elnyerte a Zöld Óvoda címet; az örökös cím elnyerése érdekében kidolgozzák a táboroztatás módszerét. A gyermekek étkeztetéséhez az önkormányzat is hozzájárult. A Soroksári Dunáért és Soroksár Városfejlesztéséért Közalapítvány 100 ezer forinttal támogatta a buszköltségüket. ILMA Több kép: Soroksár Online/Facebook Több kép: Soroksár Online/Facebook Nem kapja meg a Soroksári Hírlapot? Panaszát jelezze a soroksarihirlap@soroksar.hu címen! 10

11 GYEREKSAROK Tábort vertünk! A Grassiba járnak játszani A Grassalkovich Antal Általános Iskola ad otthont a nyári tábornak, ahol kilenc héten át öt kerületi tanintézményből fogadják a gyerekeket. A diákok 70 százaléka az egész nyarat a táborban tölti. Hétfőn ismerkedéssel, játékkal, kézműves foglalkozásokkal telik a nap. Keddenként irodalmi foglalkozásokat, drámajátékot tartunk, a szerdai napokon Tatára, Esztergomba, Szentendrére, Gödöllőre látogatnak a gyerekek. A kirándulásokat az önkormányzat szponzorálja azzal, hogy autóbuszt bérel számunkra mondta Kreisz Erzsébet igazgató, táborvezető, aki megemlítette azt is, hogy a nyári tábor programjainak kialakításában tantestülete is segített. Bibliai történetek A Soroksár-újtelepi református gyülekezet gyermekhetén naponta tucatnyi gyermek vett részt, akik nagyon élvezték a Viátor Sándorral tett képzeletbeli kirándulást, amit egy-egy bibliai történettel is kiegészítettek. A történethez kapcsolódóan korosztályonként beszélgettünk a gyermekekkel, majd olyan kézimunkát készítettünk, amely segített nekik abban, hogy otthon is el tudják mondani a történeteket. A felsősök örömmel találgatták, hogy vajon a történethez kötött bűvésztrükköket hogyan csinálták a tanítók mondta Kompán Zsoltné lelkipásztor, táborvezető. Túra a történelmi határhoz Király Attila atya, a Szent István király (Fatimai Szűzanya) plébánia plébánosa elmondta, hogy a hittantábort Nagykanizsán tartották. Augusztus 2-től 11-ig Erdélybe, Szovátára mennek. Ismerkednek az ottani vallásos közösségekkel. Meglátogatják Böjte Csaba egyik Fotó: Magánarchívum Fotó: Szerző árvaházát, egy sóváradi református közösséget és egy székelyudvarhelyi plébániát. Kerékpár-, szekér- és autós túrát szerveznek a történelmi határhoz, és Csíksomlyó sem maradhat ki az útvonalból. A cél az, hogy a fiatalok megismerjék a történelmi Magyarországot, ezen belül Erdélyt és a múltat. A Soroksári Nagyboldogasszony Főplébánia hittanos táborát július között tartja Ráróspusztán. ILMA Halász Péter kapta az aranygyűrűt A Galambos János AMI 2013-ban tizenegyedszer adta át a Galambos János Aranygyűrűt a tanév legjobb szakmai teljesítményét nyújtó tanulójának. Idén Halász Péter 4. évfolyamos harmonikás nyerte el a minden tekintetben szép és értékes ékszert. Az iskola hálásan köszöni Kutassy Zoltán aranyművesnek, hogy munkájának felajánlásával a kezdetek óta támogatja a tehetséges fiatal soroksári muzsikusokat. Teljesítették a kitűzött célt A Qualitas Középiskola diákjai az idei tanévben számos versenyen és vetélkedőn, köztük a Jövő olvasója, a Fővárosi Középiskolai Informatikai Alkalmazói Versenyen, az Országos Fogyasztóvédelmi Versenyen, a Kossuth Lajos szónoklatversenyen, az iskolák közötti német versenyen, a Magyar Írószövetség Weöres Sándor szavalóversenyén, a 15. alkalommal kiírt középiskolák közötti Qualitas Labdarúgó-kupán vettek részt. Mint azt Ott Ferenc igazgató elmondta, az iskola jól teljesítette az állami és a saját maga elé tűzött feladatokat. A tanévtől, az országos jelentőségű pedagógiai programunk Keszthelyen kirándultak a középiskolások A Qualitas Középiskola diákjai tanulmányi kiránduláson jártak Keszthelyen, ahol megtekintették a Festetics-kastélyt, Tapolcán csónakáztak a tavas barlangban, és megtekintették a trianoni emlékművet is. A szórakozásra is alapján, az Emberi Erőforrások Minisztériumával szerződtünk, kiemelt intézmény vagyunk, továbbá az ország egyetlen középiskolájaként oktatási és támogatási szerződésünk van a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal. A jövőben szeretnénk a tanulás hatékonyságát még jobban növelni tette hozzá az igazgató. IM szakítottak időt: játékos vetélkedőt szerveztek az évfolyamok között. Az első napot diszkó zárta, Szép Gábor tanár úr szolgáltatta a zenét. Az ilyen kirándulások az iskola tanulóinak és tanárainak együvé tartozását erősítik, különös tekintettel a kötetlen együttlétre. A tanulók ilyenkor megismerik országunk egy-egy szép városát, tájegységét, az ott élő embereket mondta Ott Ferenc igazgató. IM 11

K É R E L E M. Beiskolázási segély megállapításához

K É R E L E M. Beiskolázási segély megállapításához 1 K É R E L E M Beiskolázási segély megállapításához Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) beiskolázási segélyre való jogosultságot megállapítani szíveskedjenek.

Részletesebben

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról 35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzati rendelet A Józsefvárosi Diákösztöndíjról Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Galéria 13 Soroksár Nonprofit Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Galéria 13 Soroksár Nonprofit Kft. JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2015. június 2. napján 11.00 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1. A kérelmező neve: Születési helye, ideje: Anyja neve: Családi állapota: Lakcíme:.. Tartózkodási helye:. TAJ száma:. Bankszámlaszám:.

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Képviselő-testület 2017. évi munkatervének elfogadására

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest Főváros

Részletesebben

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének május 26-i testületi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének május 26-i testületi ülésére 125/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. május 26-i testületi ülésére Tárgy: Rendelet a középfokú oktatásban résztvevők tanulmányi ösztöndíjáról

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA 1 Ikt. szám: 476-3/2017 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA 3. számú JEGYZŐKÖNYVE Készült: a 2017. február 20. napján megtartott soron kívüli ülésről 2 Készült: Jegyzőkönyv

Részletesebben

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

g ~.. szám ú előterjesztés

g ~.. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt

Részletesebben

1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez

1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez 1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez Pályázati kiírás középfokú oktatásban résztvevők pénzbeli támogatásként nyújtott tanulmányi ösztöndíjához Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető 1 Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Képviselő-testület 2016. évi munkatervének elfogadására

Részletesebben

Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok

Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK Ügyintéző: Farkas Ildikó Ügyintézés helye: Fadd Nagyközség Polgármesteri Hivatal 9. sz. Iroda Fadd, Dózsa György u. 12. Ügyfélfogadás

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének Soroksári Tanulmányi Ösztöndíj alapításáról és

Részletesebben

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíjról

Részletesebben

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011 Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011 Témafelelős: Farkasné Kiri Klára Iktatószám: 1477- /2011 Véleményező Bizottság: SZOKB Tárgy: Pályázat kiírása a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV. 26.) rendelete a Terézvárosi Tanulmányi Ösztöndíjról

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV. 26.) rendelete a Terézvárosi Tanulmányi Ösztöndíjról Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV. 26.) rendelete a Terézvárosi Tanulmányi Ösztöndíjról Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata (a

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG A VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÚTJÁN PÁLYÁZATOT HIRDET: a középfokú oktatási intézmények első, második vagy harmadik

Részletesebben

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 4/2011. (II.15.) számú Képviselő-testületi határozata:

Részletesebben

2. Az ösztöndíj fedezetét a Képviselő-testület éves költségvetésében e célra elkülöníti.

2. Az ösztöndíj fedezetét a Képviselő-testület éves költségvetésében e célra elkülöníti. Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 0/2009. (VII.6.) Kt. rendelete felsőoktatási intézményekben tanuló fiatalok ösztöndíjáról (egységes szerkezetbe foglalva 202. február 6. ) Révfülöp

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási támogatás megállapítására

KÉRELEM az ápolási támogatás megállapítására Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata KÉRELEM az ápolási támogatás megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Magyar Jánosné. Galéria 13 Kulturális Szolgáltató NKft. Klebelsberg Központ Dél-Pesti tankerület igazgatója.

JEGYZŐKÖNYV. Magyar Jánosné. Galéria 13 Kulturális Szolgáltató NKft. Klebelsberg Központ Dél-Pesti tankerület igazgatója. JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2018. április 3. napján 11.10 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt Ösztöndíj pályázat általános iskolások részére Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot ír ki a 114/2018. (VII.5.) sz. képviselő-testületi határozata alapján a 2018/2019 tanévre

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-118/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Múzeum igazgató

Részletesebben

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT KERETÉBEN NYÚJTHATÓ Belvárosi kismamabérlet támogatás iránti K É R E L E M

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT KERETÉBEN NYÚJTHATÓ Belvárosi kismamabérlet támogatás iránti K É R E L E M AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT KERETÉBEN NYÚJTHATÓ Belvárosi kismamabérlet támogatás iránti K É R E L E M Kérelmező neve:... Születési neve:.. Szül. helye, ideje (év, hónap, nap):. Anyja

Részletesebben

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/24-4/2014 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 14-i nyilvános ülésére

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/24-4/2014 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 14-i nyilvános ülésére 11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/24-4/2014 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. február 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Wass Albert Könyvtár és Múzeum intézményvezetői

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja 3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS 1. A szabályzat célja (1) A Magyar Nemzeti Bank, mint Támogató által (továbbiakban: MNB) az Eszterházy Károly Főiskola, mint az Eszterházy

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város. Oktatási, Kulturális és Sportiroda

Szeged Megyei Jogú Város. Oktatási, Kulturális és Sportiroda Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 36304/2010. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város ösztöndíjrendelete Melléklet: 1 db rendelet-tervezet 1 db határozati javaslat Készítette: Oktatási,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA OM 201172 Készítette: Jóváhagyta: Reményi Ferencné intézményvezető Nevelőtestület 2017. január 9. 1 1. Általános rendelkezések

Részletesebben

Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez

Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez A Zita Királyné Közalapítvány pályázata keretében a Marcali vagy Somogyzsitfa középfokú intézményeiben érettségizett és egyetemen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 26-i ülésére Tárgy: Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2008. második félévi kiírás Előadó: Kasper Ágota, az

Részletesebben

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/ Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/454-050, Fax: 22/454-052 1. melléklet a 2/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM a 18. életévét betöltött tartósan beteg

Részletesebben

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 223-24/2013. iktatószám 24. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Szám: 1/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 15-én (kedden) 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György

Részletesebben

4. A rendelet 4. -ának (1) bekezdése felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Tanulmányi ösztöndíjban az a tanuló részesíthető:...

4. A rendelet 4. -ának (1) bekezdése felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Tanulmányi ösztöndíjban az a tanuló részesíthető:... Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2007. (XII. 3.) rendelete a tanulmányi ösztöndíj alapításáról szóló 24/2003.(VI. 27.) rendelete módosításáról Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006. június 26-i ülésére Tárgy: Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2006. második félévi kiírás Előadó: Kasper Ágota, az

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

9/2006. (III. 1.) RENDELETE A SZOCIÁLIS TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

9/2006. (III. 1.) RENDELETE A SZOCIÁLIS TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2006. (III. 1.) RENDELETE A SZOCIÁLIS TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRÓL A 39/2006. (VI. 30.), A 7/2007. (II. 28.), A 35/2008. (VI. 30.) ÉS A 35/2009. (VIII.

Részletesebben

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál

Részletesebben

Györteleki Napsugár Óvoda OM: Györtelek, Kossuth út 133/c Tel/fax:

Györteleki Napsugár Óvoda OM: Györtelek, Kossuth út 133/c Tel/fax: Különös Közzétételi Lista 2016/2017-es nevelési év Óvoda Az alábbi adatokat tesszük közzé a Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10. fejezet 23 -a értelmében. SZERVEZETI ÉS

Részletesebben

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZOCIÁLIS IRODA 7940 Szentlőrinc, Templom tér 8. Tel.: 73/570-009 Fax.: 73/371-125 Ügyfélfogadás: hétfő, szerda 8.00-16.00, péntek 8.00-12.00 KÉRELEM települési

Részletesebben

Ügyiratszám: /2017/U1. Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatásról szóló szabályzat felülvizsgálata

Ügyiratszám: /2017/U1. Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatásról szóló szabályzat felülvizsgálata Ügyiratszám: /2017/U1. Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatásról szóló szabályzat felülvizsgálata Tisztelt Képviselő-testület! A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról l Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere '!:;OJ,. számú előterjesztés Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. szeptember 12-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Napsugár Óvoda és Bölcsőde óvodavezetői álláspályázat kiírására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda

Részletesebben

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése szerint a jogszabályok előkészítése során

Részletesebben

(2) A jelen rendeletben használt család, egyedül élő és háztartás fogalmára a Szt-ben meghatározottakat kell érteni.

(2) A jelen rendeletben használt család, egyedül élő és háztartás fogalmára a Szt-ben meghatározottakat kell érteni. Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (XII.08.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL ÓVODAI BEIRATKOZÁS

HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL ÓVODAI BEIRATKOZÁS HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL Budakeszi Város Önkormányzata, mint a Pitypang Sport Óvoda, a Budakeszi Szivárvány Óvoda, a Budakeszi Bölcsőde, a Mosolyvár

Részletesebben

FÛTÉSI SZEZONBAN TÖRTÉNÔ IDÔSZAKI TÁMOGATÁS

FÛTÉSI SZEZONBAN TÖRTÉNÔ IDÔSZAKI TÁMOGATÁS Az Önkormányzat által önként vállalt feladat keretében nyújtható FÛTÉSI SZEZONBAN TÖRTÉNÔ IDÔSZAKI TÁMOGATÁS iránti kérelem Kérelmezô neve:... Leánykori neve:... Anyja neve:... Születési adatok (hely,

Részletesebben

Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete

Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete a középfokú nevelési-oktatási intézményekben tanulók tanulmányi ösztöndíjáról Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Iktató szám: 47/2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Csudafa Óvoda óvodavezetői

Részletesebben

KÉRELEM ÓVODAI, ÁLATALÁNOS ISKOLAI INTÉZMÉNYI ÉTKEZTETÉSBEN RÉSZESÜLŐ GYERMEKEK ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJ TÁMOGATÁSA MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT.

KÉRELEM ÓVODAI, ÁLATALÁNOS ISKOLAI INTÉZMÉNYI ÉTKEZTETÉSBEN RÉSZESÜLŐ GYERMEKEK ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJ TÁMOGATÁSA MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT. KÉRELEM ÓVODAI, ÁLATALÁNOS ISKOLAI INTÉZMÉNYI ÉTKEZTETÉSBEN RÉSZESÜLŐ GYERMEKEK ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJ TÁMOGATÁSA MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT Kérelmező adatai: Név: Leánykori név: Szül. helye: Ideje: Anyja neve:

Részletesebben

Döntést hozza: Szociális Bizottság

Döntést hozza: Szociális Bizottság Lakásfenntartási támogatás Leírás A lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával kapcsolatos

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 15 fő részére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 15 fő részére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázatot hirdet a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ egységes rendvédelmi moduláris szakképzésében résztvevő roma származású fiatalok

Részletesebben

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások - Óvodáztatási támogatás - Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás - Intézményi étkezési térítési díj Óvodáztatási támogatás Visszatekintés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Páneurópa Általános Iskola. Táncsics M. Művelődési Ház

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Páneurópa Általános Iskola. Táncsics M. Művelődési Ház JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2017. május 30. napján 11.05 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Érdi Tankerületi Központ. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Érdi Tankerületi Központ. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Érdi Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Zimándy Ignác Általános Iskola Fejlesztőpedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti

Részletesebben

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet:

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet: TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK P O L G Á R M E S T E R E 4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: 52 588-400 * Fax.: 52 588-405 email.: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750

DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750 DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750 NYUGDÍJASOK TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI TÁMOGATÁST IGÉNYLŐ ADATLAP 1./ Kérelmező neve /születési név

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

Javaslat bírósági ülnökök megválasztására

Javaslat bírósági ülnökök megválasztására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat bírósági ülnökök megválasztására Előterjesztő:

Részletesebben

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok:

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok: Rendszeres szociális segély Ügyleírás: Szükséges okiratok: A hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. Az ügyintézéshez a kérelmező személyi igazolványa,

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Monostorapáti község Önkormányzata

Részletesebben

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben