Fiatal Gazdák Közép-Dunántúli Szövetsége Alapszabály

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fiatal Gazdák Közép-Dunántúli Szövetsége Alapszabály"

Átírás

1 Fiatal Gazdák Közép-Dunántúli Szövetsége Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Fiatal Gazdák Közép-Dunántúli Szövetsége Az egyesület rövid neve: Fiatal Gazdák Közép-Dunántúl 2. Az egyesület székhelye: 8127 Aba, Vörösmarty u 95. szám 3. Az egyesület célja: A Szövetség összefogja és koordinálja azoknak a fiatal gazdáknak és a belılük szervezıdı egyesületeknek, társadalmi szervezeteknek a tevékenységét, akik a Közép- Dunántúl (Fejér, Veszprém, Komárom-Esztergom megyék) régió területén az agrár és vidékfejlesztési szakmai tevékenységgel foglalkoznak. A Szövetség felkarol minden olyan célkitőzést, tevékenységet illetve kezdeményezést a régióban amely a fiatal gazdák ügyéhez kapcsolódik. A Szövetség elısegíti és támogatja tagjai szakmai munkájának fejlıdését, hatékonyabbá tételét. A Szövetség közhasznú szervezet. A közhasznúsági fokozata: közhasznú A Szövetség közhasznú tevékenységei a évi CLVI. törvény (Khtv.) 26. c) szerint 3. tudományos tevékenység, kutatás Fiatal gazdákkal kapcsolatos szociológia, gazdasági felmérések készítése, készíttetése, szakértıi anyagok készítése, szakértés. 4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, Nyomtatott és elektronikus szakmai, tájékoztató anyagok készítése, képzések szervezése, képzıi tevékenység folytatása, szakmai rendezvények, konferenciák, szemináriumok szervezése 8. természetvédelem, állatvédelem,. Állatjóléti szakmai anyagok készítése, természetvédelmi szakértés, szakmai anyagok készítése. 9. környezetvédelem, Környezetvédelmi felmérések, szakmai anyagok készítése 16. fogyasztóvédelem, Fogyasztóvédelmi elıadások szervezése, szakmai anyagok készítése, felmérések elvégzése. 19. euroatlanti integráció elısegítése, Tájékoztató tevékenység az EU integrációról, nemzetközi kapcsolatok kialakítása, ápolása, szakmai kiadványok készítése, rendezvények szervezése 4. Az 3. pontban vázolt cél megvalósítása érdekében a Szövetség képzéseket, konferenciákat egyéb rendezvényeket szervez, kiadványokat készít, szakértıi tevékenységet folytat, kutatásokat végez és támogat, ápolja a hazai és nemzetközi kapcsolatokat. 5. A Szövetség tevékenységével kapcsolatban, tagjai érdekében érdekképviseletet lát el. 6. A Szövetség céljai megvalósítása érdekében vállalkozási tevékenységet folytathat, illetve alapítványt rendelhet. 7. A Szövetség jelképe: balról jobbra vágtató lóalak, alatta nagybetőkkel a Fiatal Gazdák Közép-Dunántúl. A feliratot és a lóalakot vékony vonal választja el egymástól. 8 A Szövetség pecsétje: kör alakú, körben a Fiatal Gazdák Közép-Dunántúli Szövetsége felirat. 9. A Szövetség közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.

2 II. fejezet A Szövetség tagjai 1. A Szövetség tagja lehet minden olyan egyesület, magánszemély amely elfogadja az alapszabályt és tagfelvételi kérelmét az Elnökség elfogadja. A Szövetség tagságát elsıdlegesen az egyéni tagok adják. 2. A tagság fajtái: Az egyesületnek csak rendes tagjai vannak. 3. A rendes tagság fajtái: a) egyéni tag, b) egyesületi (közösségi) jogi személy tag, 4. A Szövetségnek tagja lehet minden olyan természetes személy, aki cselekvıképes és elmúlt 18 éves és felvételéhez az Elnökség hozzájárul. 5. A Szövetség tagja lehet minden olyan egyesület, amelyet a bíróság nyilvántartásba vett és felvételéhez az Elnökség hozzájárul. 6. Az egyesületi formában mőködı tagokat a Szövetségben a nyilvántartott képviselıjük vagy annak írásos meghatalmazottja képviseli. 7. A tagfelvételrıl az Elnökség dönt. A tag felvételéhez az Elnökség 2 tagjának szavazata, hozzájárulása szükséges. A tagfelvételi kérelem tartalmazza minimálisan a következıket: - kérelmezı nevét, címét, elérhetıségét és az aláírást - a szakmai munkájának rövid bemutatását - egyesületi tag esetén a bírósági nyilvántartásba vétellel kapcsolatos dokumentumokat, - a tevékenységrıl szóló rövid összefoglalót, a kapcsolódó dokumentumokkal együtt, - nyilatkozatot arról, hogy a kérelmezı megismerte a Szövetség alapszabályát, és tagfelvétele esetén magára kötelezınek tekinti, - két tag írásos ajánlása, az Elnökség erre vonatkozó döntése szerint. A tagot a tagfelvétel után attól az idıponttól illetik meg a tagsággal kapcsolatos jogok amikor az esedékes, a tagfelvételrıl szóló döntésben megjelölt tagdíjat befizette a Szövetség számlájára. 8. A tagfelvételt megtagadó döntést az érintett megfellebbezheti. A fellebbezést az Elnökséghez kell benyújtani a döntést követı 30 napon belül. A fellebbezésrıl a soron következı Regionális Győlés dönt. A Regionális Győlés döntéséig az érintettet nem illetik meg a tagi jogosultságok és nem terhelik a tagsággal járó kötelezettségek. 9. A Szövetség tagjairól a Szövetségi Iroda nyilvántartást vezet. 10. A tagok jogai: a) résztvehetnek a Szövetség által szervezett rendezvényeken, programokon, igénybe vehetik a tagsági viszonyból adódó kedvezményeket, közvetlenül, vagy nem természetes személy tagok képviselıik által véleményt nyilváníthatnak, szavazhatnak a Szövetség ügyeiben, a Szövetség tisztségeire megválaszthatók, b) az Elnökségtıl tájékoztatást kérhetnek a Szövetség partneri kapcsolatairól, egyes tevékenységekrıl, a gazdálkodásról. 11. A tagok kötelezettségei: a) cselekvı közremőködés a Szövetség céljainak megvalósításában, b) a Szövetség alapszabályának betartása, c) a tagdíj fizetése. A jogi személy tagok jogait és kötelességeiket a bejegyzett képviselıjük révén teljesítik illetve gyakorolják. 2

3 12. A rendes tag tagsági viszonya megszőnik: a) ha a tag írásos nyilatkozatával kilép, b) ha három hónapon túl írásos, pontos 30 napos fizetési határidıt tartalmazó felszólítás ellenére határidın belül nem fizeti meg a tagdíjat és az Elnökség kizárja. A kilépést a tag az Elnökségnek köteles bejelenteni. 13. Tagot kizárni csak tagdíj meg nem fizetése miatt lehet. A kizárás alatt levı tagot mindig megilleti a védekezés joga. A kizárásról az Elnökség dönt elsıfokon. Az Elnökség kizárásról rendelkezı határozata ellen a Regionális Győléshez lehet fellebbezni. A Regionális Győlés a fellebbezésrıl a következı ülésén dönt. 14. A tagnyilvántartást az Elnökség vezeti naprakészen. A tagság megszőnése esetén a tagot az Elnökség törli a tagnyilvántartásból. 15. A Szövetség tagjai tagdíjat kötelesek fizetni. A tagdíj mértékét az Elnökség állapítja meg. A tagdíj fizetés alól az Elnökség felmentést adhat. A tagdíj egységes egyéni és az egyesületi, jogi személy tagok tekintetében. A tagdíjat negyedévenként, félévenként vagy évenként kell fizetni, az Elnökség döntésének megfelelıen. A Szövetség elsıdleges bevétele a tagdíj. III. fejezet A Regionális Győlés 1. A Regionális Győlés a Szövetség legfelsıbb döntéshozó szerve. A Regionális Győlést legalább évente össze kell hívni. A Regionális Győlésen a Szövetség tagjai közvetlenül személyesen vagy az egyesületi formában mőködı tagok képviselıjük, vagy annak meghatalmazottja útján vesznek részt. A Regionális Győlés akkor határozatképes, ha a szavazati joggal rendelkezı tagok több mint fele jelen van. 2. A Regionális Győlés feladati és hatáskörei: a) meghatározza a Szövetség fı céljait, szövetségesi és partnerkapcsolatait b) megválasztja és visszahívja az elnökség tagjait, c) dönt a tagfelvétellel kapcsolatos Elnökségi határozattal szemben benyújtott fellebbezésrıl. d) módosítja és elfogadja a Szövetség Alapszabályát, e) dönt a Szövetség más egyesülettel való egyesülésérıl, a Szövetség feloszlásáról, f) jogszabály által kötelezıen ellátandó feladatok g) elfogadja az éves közhasznúsági jelentést, számviteli beszámolót, éves beszámolót, h) az Alapszabályban foglalt egyéb feladatok Tisztségviselı visszahívására akkor kerülhet sor, ha nem teljesíti feladatát, nem jár a testületi ülésekre. A visszahívott tisztségviselıt megilleti a védekezés joga. 3. A Regionális Győlést az Elnökség döntésének megfelelıen az Elnök hívja össze írásban a tervezett napirend közlésével. A Regionális Győlésre szóló meghívót a tervezett idıpont elıtt legalább 30 nappal kell kiküldeni. 4. A Regionális Győlést akkor össze kell hívni, ha az összehívást a tagok több mint egyharmada írásban, napirendi javaslattal, és indokolással kéri (rendkívüli Regionális Győlés). A Regionális Győlést a kezdeményezéstıl számított 15 napon belül össze kell hívni. Az összehíváshoz csatolni kell a kezdeményezéssel kapcsolatos dokumentumokat. Az összehívásra egyébként a jelen Alapszabályban foglalt rendelkezések irányadók. 5. A Regionális Győlés döntéseit egyszerő többséggel (határozatképes Regionális Győlés 50%+1 szavazata) és nyílt szavazással hozza. A személyi kérdésekben titkos szavazást kell tartani. 6. A Regionális Győlés ülései nyilvánosak, azon elızetes bejelentéssel bárki részt vehet. 3

4 IV. fejezet Az Elnökség 1. Az Elnökség operatív ügyintézı és képviseleti szerv, amely szervezi, irányítja a Szövetség munkáját a Regionális Győlések között. Az irányítással és szervezéssel kapcsolatos feladatok és hatáskörök jelen megoszlanak az Elnökség tagjai között. 2. Az Elnökség 3 tagból áll, a 2 társelnökbıl és az ügyvezetı Alelnökbıl. Az Elnököt és az Elnökség tagjait a Szövetség tagjai közül a Regionális Győlés választja 2 évre. 3. Az Elnökség feladatai és hatásköre: a/ meghatározza a Szövetség éves munkatervét és ennek megfelelıen az egyes rendezvényeket, programokat, b/ elfogadja a Szövetség éves költségvetését és az éves gazdálkodásról szóló beszámolót, c/ dönt a szervezet hazai és külföldi szervezetekbe való belépésérıl, d/ alapítványt rendelhet, gazdálkodó szervezetet alapíthat, e/ a Szövetség éves közhasznúsági jelentésének és beszámolójának elıkészítése a Khtv. 19. (3) bekezdése szerinti tartalommal. f/ döntés a tagfelvételrıl g/ az Alapszabály szerinti egyéb feladatok. 4. Az Elnökség üléseit az Ügyvezetı Alelnök hívja össze írásban, vagy elektronikus levélben a napirend közlésével egyidejőleg a tervezett idıpont elıtt legalább 8 nappal. Tartós akadályoztatása esetén bármely tagja jogosult összehívni az Elnökségi ülést. Az Elnökségi ülés akkor határozatképes, ha azon az Elnökség tagjai közül legalább 2 fı jelen van. Az Elnökség döntéseihez az Elnökség egyszerő többségének támogatása szükséges. Az Elnökség döntéseit nyílt szavazással hozza és azokat a külön szabályok szerint írásba kell foglalni. Évente legalább negyedévente Elnökségi ülést kell tartani. 5. Az Elnökség munkájáról, üléseirıl írásos dokumentumok, emlékeztetık, jegyzıkönyvek készülnek. Az Elnökség tagjai jelenlétüket a jegyzıkönyv mellékletét képezı jelenléti íven aláírásukkal igazolják. Az Elnökség ülései nyilvánosak, azon elızetes bejelentéssel bárki részt vehet. 6. Az Elnökség tagjai önállóan jogosultak a Szövetség képviseletére. A bankszámla felett bármely két Elnökségi tag együttesen jogosult rendelkezni. V. fejezet Az Ügyvezetı Alelnök 1. Az Ügyvezetı Alelnököt a Szövetség tagjai közül a Regionális Győlés választja 2 évre. 2. Az Ügyvezetı Alelnök feladatai: a/ az Elnökség döntéseinek megfelelıen a Szövetség munkájának folyamatos szervezése, b/ a költségvetésben foglaltak teljesítése, az éves gazdálkodásról és tevékenységrıl szóló beszámoló elıkészítése, c/ a gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátása, d/ a Szövetség alapítványainak és gazdálkodó szervezeteinek felügyelete, az ebbıl adódó jogosítványok gyakorlása, e/ a szövetségi iroda irányítása, a munkáltatói jogok gyakorlása, f/ egyéb feladatok, amelyek az Alapszabályból, illetve az Elnökség döntéseibıl következnek. 4

5 VI. fejezet Az Szövetségi Iroda 1. Az Szövetségi Iroda a Szövetség mőködésével kapcsolatos adminisztratív feladatokat látja el, az Ügyvezetı Alelnök közvetlen irányítása alatt. VII. fejezet A gazdálkodás 1. A Szövetség gazdálkodását segítik alapítványai, gazdálkodó szervezeti. 2. A Szövetség gazdálkodásának takarékosnak, a céloknak leginkább megfelelınek kell lennie. 3. A Szövetség vállalkozási tevékenységet nem fı tevékenységként, másodlagos jelleggelfolytathat. Az esetleges vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végzi. A Szövetség gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a létesítı okiratában meghatározott tevékenységére fordítja. VIII. fejezet Egyéb közhasznúsági rendelkezések 1. A közhasznú szervezet megszőntét követı két évig nem lehet a Szövetség vezetı tisztségviselıje az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszőntét megelızı két évben legalább egy évig - vezetı tisztséget, amely az adózás rendjérıl szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. 2. A Szövetség szerveinek határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója [Ptk b) pont], élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelısség alól mentesül, vagy b) bármilyen más elınyben részesül, illetve a megkötendı jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minısül elınynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetı nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítı okiratnak megfelelı cél szerinti juttatás. 3. Az Szövetség szerveinek döntéseivel kapcsolatosan nyilvántartást kell vezetni. A határozatokat, döntéseket írásba kell foglalni és folyamatos sorszámmal kell ellátni. A szövetségi szervek döntéseink, határozatainak melléklete az ülésrıl készült emlékeztetı vagy jegyzıkönyv. A jegyzıkönyv vagy emlékeztetı tartalmazza a testületi ülés helyét, idıpontját, a jelenlevık felsorolását, aláírását, a döntés tartalmát, döntést támogatók és ellenzık számarányát (lehetıleg személyét is), a döntés hatályát. A nyilvántartás vezetéséért az Elnökség felelıs. 4. A döntéseket, határozatokat kézbesíteni kell személyesen, vagy postai úton azoknak, akiket az érint. Ezen túl az a határozatról összefoglalót kell elhelyezni a Szövetség internetes weblapján és székhelyén. 5. A vezetı tisztségviselı, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet elızetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejőleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 6. A Szövetség mőködésével kapcsolatosan keletkezett iratokba külsı személyek betekinthetnek, feltéve, hogy ez nem sért személyiségi jogokat, üzleti és adótitkot. A 5

6 betekintés biztosításával kapcsolatos feladatokért az Elnökség felel. Az érdeklıdı megkeresi a Szövetségi Irodát, amely egy egyeztetett idıpontban lehetıvé teszi az iratok megtekintését. 7. A Szövetség közhasznú mőködésérıl, szolgáltatásairól évente éves beszámoló és közhasznúsági jelentés készül. A beszámolót, jelentést megkapják a tagok, elhelyezésre kerül a Szövetség internetes weblapján, ezen túl a különbözı szervek tisztségviselıi személyesen is gondoskodnak arról, hogy ahhoz érintettek, érdeklıdık hozzájussanak. Az éves beszámolót és közhasznúsági jelentést a Regionális Győlés fogadja el a döntéshozatalára vonatkozó szabályok szerint. 8. A Szövetség közhasznú mőködésérıl, szolgáltatásairól tájékoztatót kell elhelyezni a Szövetség székhelyén és internetes weblapján. Az érdeklıdık ezen túl megkereshetik a Szövetségi Irodát, ahol egy elıre egyeztetett idıpontban tájékoztatást kapnak a közhasznú mőködésrıl, szolgáltatásokról. 9. A Szövetség tevékenységérıl szóló éves beszámoló, jelentés szabadon megtekinthetı a Szövetség székhelyén, illetve azt el kell elhelyezni a Szövetség székhelyén és internetes weblapján. Ezen túl a különbözı szervek tisztségviselıi is gondoskodnak arról, hogy az érdeklıdık tudomást szerezzenek a beszámolóról, jelentésrıl. 10. A közhasznúsági jelentés tartalmára a Khtv. 19. (3) bekezdésében foglaltak az irányadók. 11. A Szövetség befektetési tevékenységet nem végez. 12. A Szövetség tagjain kívül más is részesülhet a közhasznú szolgáltatásaiból, így különösen résztvehet a rendezvényeken, programokon, megkaphatja a kiadványokat stb. 13. Az Elnökség és a Regionális Győlés ülései nyilvánosak, azon elızetes bejelentéssel bárki részt vehet. IX fejezet Az Egyesület megszőnése 1. Az egyesület megszőnik, ha a) feloszlását vagy más egyesülettel való egyesülését a Regionális Győlés kimondja. b) az arra jogosult szerv feloszlatja, illetıleg megszőnését megállapítja. 2. Az egyesület megszőnése esetén - a hitelezık kielégítése után - vagyonáról a Regionális Győlés döntése szerint kell rendelkezni. Az ezzel kapcsolatos teendık ellátása a felszámolók feladata. 3. Ha az egyesület feloszlatással szőnt meg vagy megszőnését állapították meg, és a vagyon hovafordításáról nem történt rendelkezés, vagyona a hitelezık kielégítése után állami tulajdonba kerül, és azt közérdekő célra kell fordítani. A vagyon felhasználásának módját nyilvánosságra kell hozni. X. fejezet Vegyes rendelkezések 1. A Szövetség tisztségviselıi munkájukért tiszteletdíjat kaphatnak és kérhetik a Szövetség érdekében végzett munkájukkal kapcsolatosan felmerült és igazolt költségeik megtérítését. A tiszteletdíj mértékét a Regionális Győlés határozza meg. 2. Az Alapszabály jelen szövegét a Regionális Győlés február 18.-án fogadta el. Budapest, február 18. 6

Fiatal Gazdák Észak-alföldi Szövetsége Alapszabály

Fiatal Gazdák Észak-alföldi Szövetsége Alapszabály Fiatal Gazdák Észak-alföldi Szövetsége Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Fiatal Gazdák Észak-alföldi Szövetsége Az egyesület rövid neve: Fiatal Gazdák Észak-alföld 2.

Részletesebben

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya I. Fejezet I. Általános rendelkezések 1) A szövetség neve: Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség (DALI SZ) 2) A szövetség tevékenységét a Magyar Köztársaság területén

Részletesebben

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA 1. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület (a továbbiakban: egyesület). 2. Székhelye: 3422

Részletesebben

Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA

Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA 1 I. Általános rendelkezés 1. Az egyesület neve: Györkönyi Pincehegyért Egyesület 2. Az egyesület székhelye: 7045 Györköny, Fı u. 494. 3. Az egyesület önkormányzati

Részletesebben

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között. 1. oldal, összesen: 11 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: 2./ Az Egyesület székhelye: 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány

Részletesebben

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés Alapító Okirat 1. címe: Az alapító neve, címe dr. Herczeg Sándorné dr. Xantus László 2. Az alapítvány neve: Békésy Alapítvány 3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Részletesebben

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel. A Türr István Gazdasági Szakközépiskola sport életének pezsdítését elısegítı társadalmi szervezetet hozott létre 2007. március 8. napján. Az egyesület célja, hogy az oktató-nevelı munkával összhangban

Részletesebben

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya I. Általános rendelkezések 1.) Az egyesület neve: Csepeli Kertbarát Kör Egyesület (továbbiakban egyesület) 2.) Rövidített neve: CSKK 3.) Az egyesület székhelye:

Részletesebben

AZ UWC MAGYARORSZÁGI EGYESÜLETE. Egységes szerkezetbe foglalt, módosított A L A P S Z A B Á L Y A

AZ UWC MAGYARORSZÁGI EGYESÜLETE. Egységes szerkezetbe foglalt, módosított A L A P S Z A B Á L Y A AZ UWC MAGYARORSZÁGI EGYESÜLETE Egységes szerkezetbe foglalt, módosított A L A P S Z A B Á L Y A amelyet a 2010 október 1. napján megtartott Közgyőlés hagyott jóvá, és amely az idıközben bekövetkezett

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei testületi ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei testületi ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Alelnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei testületi ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által alapított alapítványok

Részletesebben

Badacsonytomaji Szörfklub Sportegyesület

Badacsonytomaji Szörfklub Sportegyesület Badacsonytomaji Szörfklub Sportegyesület Alapszabálya I. Általános rendelkezések: A szervezet neve: Badacsonytomaji Szörfklub Sportegyesület A szervezet rövidített neve: Badacsonytomaji Szörfklub S.E.

Részletesebben

DEBRECENI NÉMET KULTURÁLIS FÓRUM. Módosított Alapszabály

DEBRECENI NÉMET KULTURÁLIS FÓRUM. Módosított Alapszabály DEBRECENI NÉMET KULTURÁLIS FÓRUM Módosított Alapszabály A Debreceni Német Kulturális Fórum közgyőlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetıleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl

Részletesebben

Budaörsi Passió Egyesület A L A P S Z A B Á L Y

Budaörsi Passió Egyesület A L A P S Z A B Á L Y 1 Budaörsi Passió Egyesület A L A P S Z A B Á L Y Az alapító személyek az 1989. évi II. törvény alapján, néhai Bató Géza Budaörsi Passió címő szerzıi alkotását alapul véve, a mő felhasználására kötött

Részletesebben

Aranydió Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

Aranydió Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Aranydió Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Farkas Klára 5126 Jászfényfalu, Madách Imre u. 32. szám alatti lakos nyitott a l a p í t v á n y létrehozását határozza

Részletesebben

A Budapesti Tarokk Egyesület Alapszabálya

A Budapesti Tarokk Egyesület Alapszabálya A Budapesti Tarokk Egyesület Alapszabálya I.fejezet: Általános rendelkezések 1. Alapítás Az alapítók az egyesülési jogról szóló 1989.évi II.tv alapján, jelen alapszabályban meghatározott célra egyesület

Részletesebben

A Gyerekesély Közhasznú Egyesület alapszabálya. 1. A szervezet neve: Gyerekesély Egyesület - Chances for Children Association

A Gyerekesély Közhasznú Egyesület alapszabálya. 1. A szervezet neve: Gyerekesély Egyesület - Chances for Children Association A Gyerekesély Közhasznú Egyesület alapszabálya I. Általános rendelkezések 1. A szervezet neve: Gyerekesély Egyesület - Chances for Children Association 2. A szervezet nevének rövidítése: GYERE (CCA) 3.

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Asztalitenisz Szövetség

Hajdú-Bihar Megyei Asztalitenisz Szövetség Hajdú-Bihar Megyei Asztalitenisz Szövetség BELSİ SZABÁLYZATA 2000. szeptember hó 18. A 2008. október 15. - i változásokkal egységes szerkezetbe foglalat szöveg. 1 BELSİ SZABÁLYZAT A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI

Részletesebben

Tésa Barátainak Társasága Közhasznú Egyesület ALAPSZABÁLYA

Tésa Barátainak Társasága Közhasznú Egyesület ALAPSZABÁLYA Tésa Barátainak Társasága Közhasznú Egyesület módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt (módosítások dıltbetővel szedve) ALAPSZABÁLYA 2011. október 1. 2 1. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve:

Részletesebben

ZALA MEGYEI CROHN-COLITIS BETEGEK. Közhasznú Egyesülete

ZALA MEGYEI CROHN-COLITIS BETEGEK. Közhasznú Egyesülete ZALA MEGYEI CROHN-COLITIS BETEGEK Közhasznú Egyesülete Alapszabálya Módosításokkal egységes szerkezetben A Zala Megyei Crohn-Colitis Betegek Közhasznú Egyesülete alakuló közgyőlése az egyesülési jogról

Részletesebben

Alapszabály. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege)

Alapszabály. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege) Alapszabály (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege) (A módosítások dőlt betűvel szedve.) I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: Edelényi Hegyek Közössége 1 2./ Az Egyesület

Részletesebben

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről1 Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük növelése, közhasznú működésük és

Részletesebben

A FEJLİDİ KALAZNÓÉRT EGYESÜLET Alapszabály. I. Általános rendelkezések 1..

A FEJLİDİ KALAZNÓÉRT EGYESÜLET Alapszabály. I. Általános rendelkezések 1.. A FEJLİDİ KALAZNÓÉRT EGYESÜLET Alapszabály I. Általános rendelkezések Az Egyesület neve: A Fejlıdı Kalaznóért Egyesület ( a továbbiakban Egyesület ) Székhelye: 7194 Kalaznó, Kossuth u. 28. 1.. 2. (1) Az

Részletesebben

Az egyesület alapszabályának adattartalma

Az egyesület alapszabályának adattartalma 41. melléklet a 11/2012. (II. 29.) KIM rendelethez Az egyesület alapszabályának adattartalma 1. Kötelezı rendelkezések az általános rendelkezések körében: 1.1. az egyesület neve 1.2. az egyesület székhelye

Részletesebben

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyesület neve: Jane Goodall Rügyek és Gyökerek Természet- és Környezetvédelmi Egyesület rövid név: Jane Goodall Rügyek és Gyökerek Egyesület 2. Az egyesület

Részletesebben

Leányvári Német Nemzetiségi Kulturális Közhasznú Egyesület alapszabálya ALAPSZABÁLY

Leányvári Német Nemzetiségi Kulturális Közhasznú Egyesület alapszabálya ALAPSZABÁLY ALAPSZABÁLY A Leányvári Német Nemzetiségi Kulturális Közhasznú Egyesület alakuló közgyőlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetıleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl szóló

Részletesebben

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata Angyali Szolgálat Alapítvány Alapító Okirata tanítások átadása így hozzájárulva egy békésebb, szeretetteljesebb és boldogabb társadalmi élet kialakulásához. II.-6. Az alapítvány munkájában résztvev k

Részletesebben

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya A Duna Charta Egyesület Módosított és egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya A Duna Charta Egyesület (bírósági lajstromszáma: Pk.60830/2002) 2009. évi rendes Közgyűlésén 2009. január 21-én és a közhasznú

Részletesebben

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1.1. Az Egyesület neve: ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Rövid neve: Értem Egyesület 1.2. Az

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA április Az Egyesület adatai. 2. Az Egyesület célja és közhasznú tevékenysége

ALAPSZABÁLYA április Az Egyesület adatai. 2. Az Egyesület célja és közhasznú tevékenysége EİRY-KONDI REKREÁCIÓS ÉS SZABADIDİS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 2011. április 19. Az Eıry-Kondi Rekreációs és Szabadidıs Közhasznú Egyesület (az Egyesület ) alakuló közgyőlése az egyesülési jogról

Részletesebben

Az ALPOKALJA ZÖLDEK KIEMELKEDİEN KÖZHASZNÚ EGYESÜLET módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA

Az ALPOKALJA ZÖLDEK KIEMELKEDİEN KÖZHASZNÚ EGYESÜLET módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA Az ALPOKALJA ZÖLDEK KIEMELKEDİEN KÖZHASZNÚ EGYESÜLET módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA I.1.Álltalános rendelkezések: Az egyesület neve: Alpokalja Zöldek Kiemelkedıen Közhasznú Egyesület

Részletesebben

A SZÉLEESÁVKÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPITÓ OKIRATA. a 2012. szeptember 15-én kelt módosításokkal egységes szerkezetben

A SZÉLEESÁVKÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPITÓ OKIRATA. a 2012. szeptember 15-én kelt módosításokkal egységes szerkezetben A SZÉLEESÁVKÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPITÓ OKIRATA a 2012. szeptember 15-én kelt módosításokkal egységes szerkezetben mellyel, az alapító Zsitnyányi Erika (anyja neve: Csillag Mária, szül. hely és idı: Budapest,

Részletesebben

(4) Bélyegzıje: kör alakú, Országos Diákszínjátszó Egyesület felirattal. (6) Az Egyesület mőködése kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére.

(4) Bélyegzıje: kör alakú, Országos Diákszínjátszó Egyesület felirattal. (6) Az Egyesület mőködése kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére. ORSZÁGOS DIÁKSZÍNJÁTSZÓ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A Fıvárosi Bíróság által a 6. Pk. 60658. számú végzéssel 500. sorszámmal nyilvántartásba vett Országos Diákszínjátszó Egyesület tagsága a közhasznú szervezetekrıl

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az Alapítvány elnevezése és székhelye. 2. Az Alapítvány célja

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az Alapítvány elnevezése és székhelye. 2. Az Alapítvány célja ALAPÍTÓ OKIRAT, melyben Rátz Gabriella, 4400 Nyíregyháza, Lehel u. 14/B. szám alatti lakos - a továbbiakban: Alapító - Alapítvány létrehozását határozta el a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV.

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapító ( - Fővárosi Bíróságon 60468/96 nyilvántartási szám alatt bejegyzett) Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány (Alapítvány) Alapító Okiratát -

Részletesebben

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések A szervezet neve: Nyírségi Háziorvosok Egyesülete A szervezet székhelye: 4400 Nyíregyháza, Szent István út 59. A szervezet működési

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében ALAPSZABÁLY Az egyesület neve: Állatvédő Egyesület Székhelye: a mindenkori elnök címe I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében a.) A közhasznú szervezetekről

Részletesebben

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület ALAPSZABÁLYA Csobánka, 2012 március 23 2 I) Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Csobánkai Polgárőr Egyesület 2. Székhelye: 2014 Csobánka, Fő út 1. (Csobánka Község

Részletesebben

Alapító okirat. Alapítvány létrehozása tárgyában. Talentum Alapítvány. 4069 Egyek, Fı tér 1-3.

Alapító okirat. Alapítvány létrehozása tárgyában. Talentum Alapítvány. 4069 Egyek, Fı tér 1-3. Alapító okirat Alapítvány létrehozása tárgyában A jogi személyként mőködı és az 1997. évi CLVI. tv. rendelkezései alapján közhasznúnak minısülı alapítványt alulírott Prokisch Sándor (Debrecen, 1947. február

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv ALAPÍTÓ OKIRAT Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. Évi CLVI. Tv. alapján tartós közérdekű

Részletesebben

Magyar Természetjáró Egyesület Alapszabály

Magyar Természetjáró Egyesület Alapszabály 1. Általános rendelkezések Magyar Természetjáró Egyesület Alapszabály 1. Az Egyesület neve: Magyar Természetjáró Egyesület (továbbiakban: Egyesület). 2. Az Egyesület rövidített neve: MATE 3. Az Egyesület

Részletesebben

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

Alapszabály. (Módosítva: június 22.) Alapszabály (Módosítva: 2007. június 22.) 1. Az egyesület neve: Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület 2. Az egyesület székhelye: Hajdúnánás, Kazinczy u. 19. sz. 3. Az egyesület címe: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság

Részletesebben

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA Jóváhagyta: a 2005. április 8-i közgyűlés Egységes szerkezetbe foglalt alapszabály I. Általános rendelkezések: A Szövetség neve: Motoros Könnyűrepülő Szövetség

Részletesebben

Az Egyesület neve, székhelye és jogállása

Az Egyesület neve, székhelye és jogállása Common Purpose Magyarország Egyesület ALAPSZABÁLY A Common Purpose Magyarország Egyesület 2009. május 27-én megtartott 2009. évi közgyőlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetıleg a

Részletesebben

ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKZÉSEK II. AZ EGYESÜLET CÉLJAI, TEVÉKENYSÉGE, KÖZHASZNÚ JOGÁLLÁSA

ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKZÉSEK II. AZ EGYESÜLET CÉLJAI, TEVÉKENYSÉGE, KÖZHASZNÚ JOGÁLLÁSA Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek mőködésérıl és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény valamint a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvrıl felhatalmazása

Részletesebben

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyesület neve: Szöllısi József Rádióklub. Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Berkes ltp. 40. Mőködési területe: a Magyar Köztársaság területe. Az egyesület önkormányzati

Részletesebben

ARSENAL SZURKOLÓI KLUB ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZEKEZETBEN

ARSENAL SZURKOLÓI KLUB ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZEKEZETBEN ARSENAL SZURKOLÓI KLUB ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZEKEZETBEN Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták az Arsenal Szurkolói Klubbot, melyet

Részletesebben

Szarvasgomba-termesztık Országos Egyesülete. Alapszabály

Szarvasgomba-termesztık Országos Egyesülete. Alapszabály Szarvasgomba-termesztık Országos Egyesülete Alapszabály A Szarvasgomba-termesztık Országos Egyesülete alakuló közgyőlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetıleg a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Magyar Hidrogén és Tüzelıanyag-cella. Egyesület

Magyar Hidrogén és Tüzelıanyag-cella. Egyesület Magyar Hidrogén és Tüzelıanyag-cella Egyesület Egyesületi alapszabály Elfogadva: Budapest, 2011. augusztus 11-én. 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (1) Az Egyesület neve: Magyar Hidrogén és Tüzelıanyag-cella

Részletesebben

az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl

az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl A Nemzeti Erıforrás Minisztérium közleménye az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl hatályos: 2012.04.06 - Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalról

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT Szeged Megyei Jogú Város Idısügyi Tanácsa (továbbiakban: IT) figyelemmel a létrehozása óta eltelt idı tapasztalataira, a korábbi és 2003-ban elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzatát visszavonja és

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y

A L A P S Z A B Á L Y ALAPSZABÁLY Alulírottak elhatároztuk, hogy az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdésében, a közhasznú szervezetekrıl szóló 1997. évi CLVI törvényben foglalt követelményeknek, valamint

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében A Közhasznú Alapítvány alapítója a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet általános jogutódjaként az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a közhasznú jogállás megszerzése érdekében

Részletesebben

Alapító Okirat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a közbiztonság fenntartása érdekében alapítványt hoz létre, mely kiemelten közhasznú szervezet.

Alapító Okirat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a közbiztonság fenntartása érdekében alapítványt hoz létre, mely kiemelten közhasznú szervezet. Alapító Okirat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a közbiztonság fenntartása érdekében alapítványt hoz létre, mely kiemelten közhasznú szervezet. I. Az alapítvány neve: Alapítvány a közbiztonságért

Részletesebben

Az alapítvány céljához és feladatához hozzátartozik fenti célok érdekében a helyi, országos és nemzetközi kapcsolatrendszer kialakítása.

Az alapítvány céljához és feladatához hozzátartozik fenti célok érdekében a helyi, országos és nemzetközi kapcsolatrendszer kialakítása. ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA PREAMBULUM Alulírott Alapító a Ptk. 74/A-F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekrıl szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján az alábbi Alapítvány létrehozását határoztam el. 1)

Részletesebben

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE HUNGARIAN EDUCATIONAL RESEARCH ASSOCIATION (HERA) * ALAPSZABÁLY BUDAPEST, 2010 EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény

Részletesebben

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések. TISZTA LAP Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY ( a módosítással egységes szerkezetben ) I. Általános rendelkezések. 1. (1) Az Egyesület neve: Tiszta lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y A

A L A P S Z A B Á L Y A Budapesti Darts Szövetség A L A P S Z A B Á L Y A 1. Az egyesület neve: Budapesti Darts Szövetség (továbbiakban: Szövetség) A Szövetség Budapest területén mőködı darts egyesületek területi Szövetsége.

Részletesebben

A l a p í t ó o k i r a t 1. A KÖZALAPÍTVÁNY NEVE, SZÉKHELYE, STÁTUSZA

A l a p í t ó o k i r a t 1. A KÖZALAPÍTVÁNY NEVE, SZÉKHELYE, STÁTUSZA Jegyzıkönyvi kivonat A 94/2011. (IV. 28.) Kgy. határozat melléklete A l a p í t ó o k i r a t 1. A KÖZALAPÍTVÁNY NEVE, SZÉKHELYE, STÁTUSZA 1.1 A közalapítvány neve: Soproni Sport 1.2 Székhelye: 9400 Sopron,

Részletesebben

ADRA VITIUM ESÉLYEGYENLİSÉG ALAPÍTVÁNY Alapító Okirata - Módosítás -

ADRA VITIUM ESÉLYEGYENLİSÉG ALAPÍTVÁNY Alapító Okirata - Módosítás - ADRA VITIUM ESÉLYEGYENLİSÉG ALAPÍTVÁNY Alapító Okirata - Módosítás - A jelen Alapító Okirat III. pontjában meghatározott alapító a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény / Ptk. /, valamint

Részletesebben

AZ ÉRD VÁROSI RÁDIÓKLUB SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

AZ ÉRD VÁROSI RÁDIÓKLUB SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA AZ ÉRD VÁROSI RÁDIÓKLUB SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA -1- I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A szervezet neve: ÉRD Városi Rádióklub Sport Egyesület (továbbiakban civil egyesület) 2. Az egyesület a Magyar Honvédelmi

Részletesebben

Szekszárdi Nagycsaládosok Egyesülete. Alapszabály

Szekszárdi Nagycsaládosok Egyesülete. Alapszabály 1 I) Általános rendelkezések II) III) Szekszárdi Nagycsaládosok Egyesülete Alapszabály 1) A nagycsaládosság életforma: lényege az élet, a jövıbe vetett hit igenlése. Egyfajta optimizmus, amelynek tartalma

Részletesebben

Alapszabályzat. 2008. március

Alapszabályzat. 2008. március Alapszabályzat 2008. március Alapszabályzat I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Kreatív Kenese Egyesület 2. Az Egyesület székhelye: 8174 Balatonkenese, Soós hegyi u. 2. 3. Az Egyesület levelezési

Részletesebben

MAGYAR NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK EGYESÜLETE. Hungarian Educational Research Association HERA ALAPSZABÁLY

MAGYAR NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK EGYESÜLETE. Hungarian Educational Research Association HERA ALAPSZABÁLY MAGYAR NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK EGYESÜLETE Hungarian Educational Research Association HERA ALAPSZABÁLY Budapest, 2012. 1 EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az Egyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló

Részletesebben

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Alapszabály A Bolyais Szülők Egyesülete alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény 61-64. -ai

Részletesebben

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg. Jegyzőkönyv, amely a Budai Polgárok Társasága 2010. március 30. napján 17 órakor tartott közgyűléséről készült. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint 13 fő: A közgyűlés egyhangú határozattal levezető

Részletesebben

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 1 VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 1.1. A szervezet neve VADVIRÁG EGYESÜLET 1.2. Székhelye: 7621 Pécs, Szent István tér 17 Civil Közösségek Háza 1.3. Működési területe: Magyarország, különös tekintettel

Részletesebben

"HÓD" HONISMERETI TÚRAEGYLET Közhasznú szervezet ALAPSZABÁLYA. HÓD" Honismereti Túraegylet khsz Szentendre. Halász u. 1. Pf.

HÓD HONISMERETI TÚRAEGYLET Közhasznú szervezet ALAPSZABÁLYA. HÓD Honismereti Túraegylet khsz Szentendre. Halász u. 1. Pf. HÓD HONISMERETI TÚRAEGYLET közhasznú szervezet MTE SZENTENDREI OSZTÁLYA H 2000 Szentendre, Halász u. 1. H 2001 Szentendre, Pf. 188. drótposta beckhod@t-online.hu honlap www.hodhte.hu www.kohegyihaz.hu

Részletesebben

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az alapítók ezen okirattal kinyilvánítják, hogy az 1989. évi II. törvény és a 2000. évi CXLV. törvény alapján, határozatlan időre jogi személynek minősülő

Részletesebben

A FEJLŐDŐ KALAZNÓÉRT EGYESÜLET Alapszabály. I. Általános rendelkezések

A FEJLŐDŐ KALAZNÓÉRT EGYESÜLET Alapszabály. I. Általános rendelkezések A FEJLŐDŐ KALAZNÓÉRT EGYESÜLET Alapszabály I. Általános rendelkezések 1.. Az Egyesület neve: A Fejlődő Kalaznóért Egyesület ( a továbbiakban Egyesület ) Székhelye: 7194 Kalaznó, Fő utca 179. (módosítva:

Részletesebben

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A 1. Az Egyesület neve: Egyesek Ifjúsági Egyesület 2. Székhelye: 1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 4-6. I. 14. 3. Alapításának ideje: 2000.április.1. 4.

Részletesebben

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba.

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba. A L A P Í T Ó O K I R A T /a 2010. április 10.illetve május 27. napján elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/ A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete /NYDSZ/ /1068 Budapest, Benczúr utca 37./,

Részletesebben

Alapszabálya. I. Általános rendelkezések

Alapszabálya. I. Általános rendelkezések Gödi Városfejlesztő és Szépítő Egyesület Alapszabálya I. Általános rendelkezések 1./ Az egyesület neve: Gödi Városfejlesztő és Szépítő Egyesület 2./ Az egyesület székhelye: 2131 Göd, Pázmány Péter u. 24.

Részletesebben

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT I. Az Alapítvány neve, székhelye Az Alapítvány neve: PÉCSI TENISZÉRT Közhasznú Alapítvány Az Alapítvány székhelye: 7635 Pécs Kisszkókó dűlő 7. II. Az

Részletesebben

KÖZALAPÍTVÁNY A HÉVIZGYÖRKI ÓVODÁS GYERMEKEKÉRT ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben

KÖZALAPÍTVÁNY A HÉVIZGYÖRKI ÓVODÁS GYERMEKEKÉRT ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben KÖZALAPÍTVÁNY A HÉVIZGYÖRKI ÓVODÁS GYERMEKEKÉRT ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Hévízgyörk Község Önkormányzata - figyelemmel a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. Tv. 8. (1) bekezdésében,

Részletesebben

A "p(mszem KÖZÖSSÉGI MOHEL Y" Egyesület ALAPSZABÁLYA

A p(mszem KÖZÖSSÉGI MOHEL Y Egyesület ALAPSZABÁLYA A "p(mszem KÖZÖSSÉGI MOHEL Y" Egyesület ALAPSZABÁLYA Amelyet a Polgári Törvényk6nyvröJ szóló többször módosftott 1959. évi IV.tv. 61-64. -ai, az Egyesülési Jogról szóló 1989. évi II. tv., valamint a 2007.óktóber

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Asztalitenisz Szövetség ALAPSZABÁLYA

Hajdú-Bihar Megyei Asztalitenisz Szövetség ALAPSZABÁLYA Hajdú-Bihar Megyei Asztalitenisz Szövetség ALAPSZABÁLYA 2000. május hó 09. A 2010. október 14. - i változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg. 1 ALAPSZABÁLY amely létrejött az egyesülési jogról

Részletesebben

BÉKÉSCSABAI KERESZTYÉN IFJÚSÁGI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

BÉKÉSCSABAI KERESZTYÉN IFJÚSÁGI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY BÉKÉSCSABAI KERESZTYÉN IFJÚSÁGI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY A Békéscsabai Keresztyén Ifjúsági Egyesület 2009. március 21. napján megtartott közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva. Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az

Részletesebben

Kecskeméti Zenészegylet Módosított Alapszabálya

Kecskeméti Zenészegylet Módosított Alapszabálya Kecskeméti Zenészegylet Módosított Alapszabálya A zene megváltoztatja az embereket, teszi szebbé és elviselhetıbbé a világot. A zene hit és akarat, erı és gyengédség, tisztaság és szépség, igazság és megvalósulás,

Részletesebben

Alsónémedi Napköziotthonos Óvodáért Közalapítvány módosított alapító okiratának jóváhagyása

Alsónémedi Napköziotthonos Óvodáért Közalapítvány módosított alapító okiratának jóváhagyása Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 241- /2013. ELŐTERJESZTÉS Készült:

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET 1. Az egyesület neve: Országos Humánmenedzsment Egyesület (a továbbiakban: Egyesület). 2. Az Egyesület országos

Részletesebben

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Íjász Egyesület Tab 2. Az Egyesület székhelye: Mővelıdési Központ 8660 Tab Kossuth Lajos u.86. 3. Az Egyesület tevékenységét a Magyar

Részletesebben

Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület Alapszabálya

Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület Alapszabálya Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület Alapszabálya I. Általános rendelkezések II. A társadalmi szervezet tagsága III. A társadalmi szervezet szervezete és a hatáskörök IV. A társadalmi szervezet

Részletesebben

CSEPREG VÁROS FÚVÓSZENEKARA EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

CSEPREG VÁROS FÚVÓSZENEKARA EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA CSEPREG VÁROS FÚVÓSZENEKARA EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Általános rendelkezések I. (1) Az egyesület fıbb adatai: Neve: Csepreg Város Fúvószenekara Székhelye: Csepreg Címe: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 31. Pecsétje:

Részletesebben

SALGÓTARJÁN KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány).

SALGÓTARJÁN KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány). SALGÓTARJÁN KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése (a továbbiakban: Alapító) jelen Alapító Okirattal a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959.

Részletesebben

A MAGYAR VÉDJEGY EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A (A módosításokkal egységes szerkezetben)

A MAGYAR VÉDJEGY EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A (A módosításokkal egységes szerkezetben) A MAGYAR VÉDJEGY EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A (A módosításokkal egységes szerkezetben) A Magyar Védjegy Egyesület célja a tagságában megtestesülı szellemi tıke aktivizálásával hozzájárulni a magyar

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) ALAPSZABÁLY (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) Az Egyesület neve: Az Egyesület székhelye: Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület 2890 Tata, Váralja

Részletesebben

DEBRECENI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM B A R Á T I K Ö R E EGYESÜLET

DEBRECENI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM B A R Á T I K Ö R E EGYESÜLET DEBRECENI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM B A R Á T I K Ö R E EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y Debrecen, 2002. június 21. 2 A Debreceni Református Kollégium hazánk legısibb és legjelentısebb iskoláinak egyike, melynek

Részletesebben

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Sportegyesület jogállása Az Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület alakuló közgyűlése

Részletesebben

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye:

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye: Alapító okirat 1. Az egyesület neve, székhelye: 1.1. Az egyesület neve: Villanypára Egyesület Az egyesület rövidített neve: VAPER 1.2. Székhelye: 6766 Dóc, Petőfi u. 9. 1.3. Az egyesület emblémája: 1.4

Részletesebben

CENTRUM Diák- és Szabadidısport Egyesület ALAPSZABÁLYA (Egységes szerkezetben)

CENTRUM Diák- és Szabadidısport Egyesület ALAPSZABÁLYA (Egységes szerkezetben) CENTRUM Diák- és Szabadidısport Egyesület ALAPSZABÁLYA (Egységes szerkezetben) I. Általános rész 1. Az Egyesület fıbb adatai A) Neve: Centrum Diák- és Szabadidısport Egyesület B) Rövid neve: Centrum SE

Részletesebben

Alapszabály. II. Fejezet Az Egyesület célja, tevékenységei

Alapszabály. II. Fejezet Az Egyesület célja, tevékenységei 1 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: Magyar Vadászgörény Klub 2./ Az Egyesület rövid neve: MVK 3./ Az Egyesület angol nyelvű elnevezése: Hungarian Ferret Club 4./ Az

Részletesebben

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA I. A társadalmi szervezet neve: 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖRE A társadalmi szervezet székhelye: Magyar Honvédség Baranya Megyei Hadkiegészítő

Részletesebben

Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje

Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. fejezet. Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY. I. fejezet. Általános rendelkezések ALAPSZABÁLY A Magyar Alagútépítı Egyesület 1994. február 9-ei alakuló közgyőlésén elfogadott alapszabályának - az 1998. január 14-én, a 2004. december 09-én, a 2005. január 13-án, a 2009. december 8-án,

Részletesebben

BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA

BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA A BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA 1 BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.) A Club neve:.. Baranyai Camping Club ( a továbbiakban :.-Club ) 2.) A Club székhelye : Pécs,- 7621.Pécs,-Búza

Részletesebben

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016 Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016 Időpont: 2016. április 20. 20:15 Helyszín: Budapest Mellékletek: Jelenléti ív Alapszabály Az elnök a határozatképesség vizsgálata

Részletesebben

Alapszabály. megırzésében, a természet megismerésében és megóvásában, elhatározták. kazincbarcikai hegyikerékpáros és szabadidısport egyesület

Alapszabály. megırzésében, a természet megismerésében és megóvásában, elhatározták. kazincbarcikai hegyikerékpáros és szabadidısport egyesület kazincbarcikai hegyikerékpáros és szabadidısport sport egyesület Alapszabály A sportegyesület alapítói a természet és a kerékpározás szeretetének közös hitén alapulva, a sport és a szabadidı szervezett

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Mérnöki Vállalkozások Tagozata, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) társadalmi szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány, a Polgári

Részletesebben

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege. A K Á V A Kulturális Műhely Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyeseület neve: KÁVA Kulturális Műhely 2. Az egyesület székhelye: 1022

Részletesebben