A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜ GYMINISZTERÉNEK. 5. szám ú UTASÍTÁSA. Budapest, évi március hó 12-én. Tárgy: Tanulmányi szabadság

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜ GYMINISZTERÉNEK. 5. szám ú UTASÍTÁSA. Budapest, 1968. évi március hó 12-én. Tárgy: Tanulmányi szabadság"

Átírás

1 BELÜGYMINISZTÉRIU M SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! 1022/5/1968. Hk. 102/8/ A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜ GYMINISZTERÉNEK 5. szám ú UTASÍTÁSA Budapest, évi március hó 12én. Tárgy: Tanulmányi szabadság A munkaügyi miniszter 15/1967. (XI. 18.) Mü. M. számú ren delete a Munkatörvénykönyv 60. a végrehajtásaként újból szabályozta a továbbtanuló dolgozók tanulmányi kedvezményeit. A vonatkozó rendelkezést figyelembe véve a BM katonai és irodai rendfokozatú állományának tanulmányi szabadságára és munkaidő kedvezményére vonatkozóan az alábbi adom ki: utasítást 1. Az alsó, közép és felsőfokú állami oktatási intézmények esti és levelező tagozatán tanulókat, a BM akadémiák levelező, a Marxizmus Leninizmus Esti Egyetem, a MLE szakosító, a Politikai Főiskola hallgatóit, valamint a Pénzügyminisztérium által szervezett tanfolyamokon és az aspiránsképzésben részt vevőket a rendes (alap + pót) szabadságon felül tanulmányi szabadság, a szakdolgozat, diplomaterv és államvizsgára való felkészülésre külön tanulmányi szabadság és a foglalkozásokon való részvételre munkaidőkedvezmény illeti meg. A tanulmányi szabadságot tanévenként naptári napokban kell biztosítani, az alábbiak szerint: 2. Esti tagozatokon: a) általános iskolában 3 nap b) gimnáziumban 3 nap c) szakközépiskolában és középfokú technikumban l ÁBTL /5/1968 /1 7 nap

2 d) felsőfokú oktatási intézményben, három évet meg nem haladó tanidejű képzés esetén e) felsőfokú oktatási intézményben, négy éves és ezt meghaladó tanidejű képzés esetén 17 nap 3. Levelező tagozaton: a) általános iskolában 3 nap b) gimnáziumban 7 nap c) szakközépiskolában és középfokú technikumban d) felsőfokú oktatási intézményben, 3 évet meg nem haladó tanidejű képzés esetén 17 nap e) felsőfokú oktatási intézményben, 4 éves és ezt meghaladó képzés esetén 31 nap 4. Az egyetemek esti és levelező hallgatói részére járó tanulmányi szabadság illeti meg: a szakmérnökképzésben részt vevő mérnököket, a mérnökközgazdász szak keretében munkájuk mellett közgazdasági tanulmányokat folytatókat, a felsőfokú Munkavédelmi Tanfolyam hallgatóit, a felsőfokú technikumi végzettséggel kiegészítő egyetemi tanulmányokat folytatókat, a mérnöktanár szak esti és levelező tagozatán tanulmányokat folytató mérnököket, az okleveles könyvvizsgálói tanfolyamot végzőket. 5. A Marxizmus Leninizmus Esti Egyetemek alaptagozatain tanulókat és a szakosított tagozatain az esti hallgatókat a levelező hallgatókat 31 nap 6. Politikai Főiskola levelező tagozatán 31 nap 7. Az aspiránsképzésben részt vevők tanulmányi szabadsága az évi 19. számú tvr., valamint a 20/1963. (VIII. 14.) korm. számú rendelet alapján belföldi és külföldi levelező aspiránsok részére heti 1 kutatónap, kandidátusi vizsgára, az értekezés elkészítésére és megvédésére az alapszabadságon felül 34 nap 2 ÁBTL / 5 /1968 /2

3 ösztöndíjas aspiránsok részére 28 nap önálló aspiránsok részére vizsgára és az értekezés megvédésére 8. A BM akadémiák levelező tagozatain tanulóknak tanulmányi szabadságot engedélyezek. 34 nap Az egyes tantárgyak tanulása alól felmentett hallgató tanulmányi szabadságából tantárgyanként 5 napot kell levonni. 9. A főtiszti vizsgára kötelezettek tanulmányi szabadságára a 007/1964. számú miniszteri parancsban foglaltak az irányadók. 10. A Pénzügyminisztérium által szervezett tanfolyamokra mérlegképes könyvelői, felsőfokú államháztartási, árszakértői, okleveles könyvvizsgáló tanfolyamra képesített könyvelői, államháztartási tanfolyamra 9 nap 6 nap 11. Az ELTE szervezésében működő Idegen Nyelvek Esti Tanfolyamára tanulmányi szabadság nem jár. Külön tanulmányi szabadság a tanulmányok befejezésére 12. A felsőfokú oktatási intézményben folytatott tanulmányok esetén mind az esti, mind a levelező tagozaton tanulókat a szakdolgozat vagy diplomaterv elkészítéséhez, valamint az államvizsgára való felkészüléshez megilleti a tanulmányok folyamán összesen a felsőfokú oktatási intézményben, 3 évet meg nem haladó tanidejű képzés esetén felsőfokú oktatási intézményben, 4 éves és ezt meghaladó tanidejű népművelési és társadalomtudományi képzés esetén, valamint a Politikai Főiskola levelező tagozatán műszaki, mezőgazdasági, természettudományi és idegen nyelvű szakképzés esetén (naptári) külön tanulmányi szabadság. 17 nap 38 nap 13. A Marxizmus Leninizmus Esti Egyetemen tanuló hallgatókat külön tanulmányi szabadság nem illeti meg. 3 ÁBTL / 5 /1968 /3

4 14. A M arxizm us Leninizmus Esti Egyetem ek szakosított tago zatán tanuló hallgatók külön tanulm ányi szab adság a 24 n ap tári nap, a 3 állam vizsgára elosztva (államvizsgán ként 8 8 naptári nap). 15. A műszaki egyetem ek levelező tagozatos hallgatói részére előírt 3 hónapos m unkagyakorlatokon való részvételt az egyetem által m eg h a tá ro zo tt időpontban a 3/e, és a 12. pontban m eg h a tá ro zo tt szabadságon felül kell biztosítani. A m unkagyakorlatokon részt vevő hallgatók a g yak o rla tok id ő ta rta m á ra az oktatási intézményektől díjazásban nem részesülhetnek. Munkaidőkedvezmény 16. A felsőfokú oktatási intézm ény esti tagozatán tanulók szám ára olyan munkaidő beosztást kell biztosítani, am ely az előadások láto g atá sá t lehetővé teszi. Ha ez nem bizto sítható, engedélyezni kell, hogy a m u nkát a napi m unka befejezése előtt olyan időpontban ab bahag yhassa, h o g y az előadások kezdetére beérkezhessen. E címen azonban a m unkaidőkedvezm ény tanítási naponként 2 óránál töb b nem lehet. Ha az oktatási intézm ény az előadásokat hetenként össze vonja, ehelyett hetenként műszaki, mezőgazdasági, t e r m észettudom ányi szakképzést biztosító egyetem, főiskola esetén legfeljebb 8, felsőfokú technikum és egyéb szak képzés esetén pedig legfeljebb 6 óra m unkaidőkedvez mény já r. 17. A felsőfokú oktatási intézm ény levelező tag ozatán t a nulók szám ára az oktatási intézm ény által előírt kötelező foglalkozáson való részvételre szabadnap jár. Ennek m é r téke nem h a la d h atja m eg tanévenként műszaki, mezőgazdasági, term észettudom ányi és idegen nyelvi szakképzést biztosító felsőfokú o ktatási intézményben a 30, egyéb felsőfokú oktatási intézm ény esetén, 3 évet m eg nem haladó tanidejű képzésnél a 15, ezt m eghaladó tanidejű képzésnél a 18, BM akadémiákon a 19 mun kanapot. 18. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia levelező tagozatán tanulókat heti 1 tanulónap, valam int a kötelező összevo násokon, foglalkozásokon és vizsgákon való részvétel idő ta rta m á ra m unkaidőkedvezm ény illeti meg. A szakdolgo zat elkészítésére (az utolsó év végén) 2 hét szolgálatm en tességet engedélyezek. 4 Á B T L / 5 / /4

5 V egyes rendelkezések 19. Az általános iskolába való b eiratk ozást a közvetlen pa rancsnok, a középiskolákba való b eiratk ozást pedig a felettes parancsnok engedélyezi. Felsőoktatási intézm ényekbe való jelentkezés a p a ra n c s nok jav aslata alapján a BM Tanulmányi és Kiképzési Cso portfőnökség útján a személyügyi m iniszterhelyettes en gedélyével történhet. 20. A M arxizm us Leninizmus Esti Egyetem ek szakosított tanfolyam án esti hallgató az, aki az első szakot, illetve az első két évet végzi, levelező hallgató az, aki az első állam vizsgát sikeresen letette és ta n u lm án y á t a szakosított ta n folyamon folytatja. 21. Nem adh ató ki utólag a tanulm ányi szabad ságn ak az a része, am elyet a továbbtanuló a tanévre vonatkozó vizsgái sikeres letételéhez nem vett igénybe. 22. Ha a továbbtanuló a tanévi vizsgáit előzetes engedély alapján 1 tanévnél rövidebb idő alatt teszi le, a rövidített tanulm ányi időre is a teljes tanévre járó tanulm ányi sza bad ság illeti meg. Ha a beosztott egyidejűleg több évfolyam ot összevon vagy két iskolát is végez, a tanulm ányi szabadság csak egyszeresen, illetve egy iskolatípus után jár. Ilyen eset ben a tanulm ányi szabadságot a magasabb fokú iskolára m egállapított m értékben kell a beosztottnak biztosítani. 23. A tanulm ányi szabadság tanévism étlés esetén, illetőleg külön tanulm ányi szabadság a javító állam vizsgára való felkészüléshez, vagy sikertelen diplom aterv védés után az újabb diplom aterv készítéséhez nem jár. A to v áb b tanuló, ha az előző tanévben önhibáján kívül nem vette igénybe a tanulm ányi szabadságát, kérésére a parancsnok m éltányossági alapon kiadhatja. 24. Amennyiben a továbbtanuló tanulm ány ait megkezdi, azonban azt sa já t hibájából a b b ah a g y ja és tanulm ányi szabadság ot igénybe vett, az évi rendes szabadságából le kell vonni. 25. A tanulm ányi szabadságot az évi rendes szabadság enge délyezésére jogosult parancsno k lehetőleg a vizsgák előtt engedélyezze. 26. Az u tasítás rendelkezéseit évi január hó 1. napjától kell alkalmazni. Az 1967/68. tanévre a tanulm ányi sza badságot ezen utasítás alapján kell megállapítani. 5 ÁBTL / 5 /1968 /5

6 27. Az utasítás kiadásával egyidejűleg a BM I. és IV. főcsoportfőnökének 0012/1964. számú közös utasítása III. fejezetét hatályon kívül helyezem. BENKEI ANDRÁS s. k., belügym iniszter K apják: M iniszterhelyettesek, Főcsoportfőnökök, Főcsoportfőnökhelyettesek, Országos parancsnokok, Csoportfőnökök, Csoportfőnökhelyettesek, Budapesti, megyei rendőrfőkapitányok és helyetteseik, Önálló és beosztott osztályvezetők, BM iskolák parancsnokai, Járási, városi (kerületi) rendőrkapitányok, Országos parancsnokságok területi szervei. Készült: 560 példányban. 6 ÁBTL / 5 / 1968 /6

H a t á l y o n k í v ü l h e l y e z v e : 2 5 / 8 8. B M. p c s. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 18/1984.

H a t á l y o n k í v ü l h e l y e z v e : 2 5 / 8 8. B M. p c s. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 18/1984. H a t á l y o n k í v ü l h e l y e z v e : 2 5 / 8 8. B M. p c s. BELÜGYMINISZTÉRIUM BELSŐ HASZNÁLATRA! 10 22/18/1984. No 0035 A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 18/1984. számú PARANCSA Budapest,

Részletesebben

17/73min.par. A BELÜGYMINISZTÉRIUM. 001. számú PARANCSA. Budapest, 1966. évi január hó 3-án.

17/73min.par. A BELÜGYMINISZTÉRIUM. 001. számú PARANCSA. Budapest, 1966. évi január hó 3-án. BELÜ G YM IN ISZ TÉ RIUM 10 2 5 /1 /1 9 6 6. SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! H k. 17/73min.par. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. F Ő C S O P O R T F Ő N Ö K É N E K 001. számú PARANCSA Budapest, 1966. évi január hó 3-án.

Részletesebben

ÁBTL-4.2.-1 0-2 1 /41/1964

ÁBTL-4.2.-1 0-2 1 /41/1964 BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS! 10-21/41/1964. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 0041. számú PARANCSA Budapest, 1964. évi október hó 12-én. Tárgy: A fegyveres testületek személyi állománya

Részletesebben

ÜGYRENDJE A BELÜGYMINISZTÉRIUM TUDOMÁNYSZERVEZÉSI OSZTÁLY SZIGORÚAN TITKOS! KÜLÖNÖSEN FONTOS! BELÜGYMINISZTÉRIUM Tudományszervezési Osztály

ÜGYRENDJE A BELÜGYMINISZTÉRIUM TUDOMÁNYSZERVEZÉSI OSZTÁLY SZIGORÚAN TITKOS! KÜLÖNÖSEN FONTOS! BELÜGYMINISZTÉRIUM Tudományszervezési Osztály BELÜGYMINISZTÉRIUM Tudományszervezési Osztály 10 425/1973. SZIGORÚAN TITKOS! KÜLÖNÖSEN FONTOS! 0 1 3 Sorszám : A BELÜGYMINISZTÉRIUM TUDOMÁNYSZERVEZÉSI OSZTÁLY ÜGYRENDJE ÁBTL - 4.2-10 - 425/1973 /I BELÜGYMINISZTÉRIUM

Részletesebben

32/2002. (XII. 12.) BM

32/2002. (XII. 12.) BM 32/2002. (XII. 12.) BM rendelet a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, a tűzoltóságoknál, valamint az ez irányú szakágazatban foglalkoztatottak képesítési követelményeiről és képzési rendszeréről A

Részletesebben

A M agyar N épköztársaság. és a M unkásőrség O rszágos P aran csn o k án ak 5. szám ú

A M agyar N épköztársaság. és a M unkásőrség O rszágos P aran csn o k án ak 5. szám ú BELÜGYMINISZTÉRIUM MUNKÁSŐRSÉG ORSZÁGOS PARANCSNOKSÁGA Szigorúan titk o s! 210 Szám: 10-25/5/1962. A M agyar N épköztársaság B e lü g y m in is z te r é n e k és a M unkásőrség O rszágos P aran csn o k

Részletesebben

K Ö Z Ö S UTASÍTÁSA. 0012. számú A BM I. ÉS IV. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK. Budapest, 1964. évi június hó 27-én 9-3/817BELÜGYMINISZTÉRIUM

K Ö Z Ö S UTASÍTÁSA. 0012. számú A BM I. ÉS IV. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK. Budapest, 1964. évi június hó 27-én 9-3/817BELÜGYMINISZTÉRIUM 9-3/817BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS! 10-26/12/1964. A BM I. ÉS IV. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK 0012. számú K Ö Z Ö S UTASÍTÁSA Budapest, 1964. évi június hó 27-én ÁBTL-4.2.-10-26/12/1964/ 1 Szám:10-26/12/1964.

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTER-HELYETTESÉNEK. 2/1980. számú INTÉZKEDÉSE. a gyermekgondozási segéllyel összefüggő kérdésekről

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTER-HELYETTESÉNEK. 2/1980. számú INTÉZKEDÉSE. a gyermekgondozási segéllyel összefüggő kérdésekről ÁBTL - 4.2-10 - 27/2/1980 / BELÜGYMINISZTÉRIUM 1 BELSŐ HASZNÁLATRA! 10 27/2/1980. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTER-HELYETTESÉNEK 2/1980. számú INTÉZKEDÉSE a gyermekgondozási segéllyel összefüggő

Részletesebben

Heves megye középfokú oktatási intézményeiben végzett felmérések eredményei

Heves megye középfokú oktatási intézményeiben végzett felmérések eredményei Észak-magyarországii Regiionálliis Munkaügyii Központ Egrii Regiionálliis Kiirendelltsége Heves megye középfokú oktatásii iintézményeiiben végzett fellmérés eredményeii 2007. év Heves megye középfokú oktatási

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 02. számú PARANCSA. Budapest, évi február hó 19-én.

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 02. számú PARANCSA. Budapest, évi február hó 19-én. BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-21/2/1975. SZIGORÚAN TITKOS! M ód.: 23/1976. m in. par. HK: 18/1980 min. par. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 02. számú PARANCSA Budapest, 1975. évi február hó 19-én.

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK Be l ü g y m in is z t é r iu m 64-12/3-70. III. 23. SZIG O R Ú A N T IT K O S! 10 22/1/1970. 0 3 3. sz. példány A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 01. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1970. évi március

Részletesebben

Vállalkozási feltételek, képzési tájékoztató

Vállalkozási feltételek, képzési tájékoztató Vállalkozási feltételek, képzési tájékoztató 1. A képző szerv megnevezése, címe és telefonszáma Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari szakképző Iskola és Kollégium 9028 Győr, Régi Veszprémi út 1-3.

Részletesebben

Továbbtanulás a felsőoktatásban

Továbbtanulás a felsőoktatásban Továbbtanulás a felsőoktatásban Szemerszki Marianna Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) OFI konferencia, 2011. december 7. Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Intézményrendszer

Részletesebben

Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007

Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007 KÖZGAZDASÁGI Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007 Végzettek Jelentkezők Egyetemre Felvételt nyert Főiskolára Felsőfokú szakképzésbe 130 fő 122 fő 23 fő (Szegedi Tudományegyetem, Veszprémi

Részletesebben

Á B T L /31/1964

Á B T L /31/1964 Á B T L - 4.2.-10-21/31/1964 BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-21/31/1964. SZIGORÚAN TITKOS! KÜLÖNÖSEN FONTOS! A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 0031. számú PARANCSA Budapest, 1964. évi július hó 1-én. A

Részletesebben

A M agyar Népköztársaság Belügym iniszterének

A M agyar Népköztársaság Belügym iniszterének BELÜGYMINISZTÉRIUM Szigorúan titkos! K ülönösen fon tos! Szám: 10-21/32/1965. Hatályon kívül helyezve: 011/1973. min. ut. A M agyar Népköztársaság Belügym iniszterének 32 0032. számú _ PARANCSA Budapest,

Részletesebben

A belügyminiszter. BM rendelete

A belügyminiszter. BM rendelete A belügyminiszter./2015. ( ) BM rendelete az Országgyűlési Őrség hivatásos állományát érintő humánigazgatási tárgyú szabályokról szóló 56/2012. (XI. 22.) BM rendelet módosításáról A rendvédelmi feladatokat

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a levelező oktatásról

TÁJÉKOZTATÓ a levelező oktatásról NYME Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium Levelező Tagozata 9400 Sopron, Szent György u. 9. Pf. 26. TÁJÉKOZTATÓ a levelező oktatásról Iskolánk az Erdészeti és vadgazdálkodási technikus (OKJ:

Részletesebben

A belügyminiszter. látta:

A belügyminiszter. látta: A belügyminiszter 1. melléklet a BM/11178. számú előterjesztéshez /2016. ( ) BM rendelete a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságoknál, az önkéntes tűzoltó

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre

Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola OM: 202737 3630 Putnok, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 31. Tel.: 06 48 430035 Fax: 06 48 430035/27 E-mail: sbgmszk.putnok@gmail.com

Részletesebben

A BELÜGYMINISZTÉRIUM TŰZOLTÓSÁG ORSZÁGOS PARANCSNOKÁNAK 1/1977. (II. 14.) BM TOP számú ÁLTALÁNOS ÉRVÉNYŰ INTÉZKEDÉSE

A BELÜGYMINISZTÉRIUM TŰZOLTÓSÁG ORSZÁGOS PARANCSNOKÁNAK 1/1977. (II. 14.) BM TOP számú ÁLTALÁNOS ÉRVÉNYŰ INTÉZKEDÉSE BELÜGYMINISZTÉRIUM Tűzoltóság Országos Parancsnokság BELSŐ HASZNÁLATRA! Szám: 39-103/1/1977. A BELÜGYMINISZTÉRIUM TŰZOLTÓSÁG ORSZÁGOS PARANCSNOKÁNAK 1/1977. (II. 14.) BM TOP számú ÁLTALÁNOS ÉRVÉNYŰ INTÉZKEDÉSE

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜ GYMINISZTERÉNEK. 10/1978. szám ú UTASÍTÁSA

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜ GYMINISZTERÉNEK. 10/1978. szám ú UTASÍTÁSA BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKOS! 10 21/10/1978. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜ GYMINISZTERÉNEK 10/1978. szám ú UTASÍTÁSA a Belügyminisztérium személyi állománya idegen nyelvi képzésének és továbbképzésének fejlesztéséről

Részletesebben

A PÉCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2018/19.

A PÉCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2018/19. A PÉCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2018/19. TANÉV Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

Részletesebben

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Tudnivalók: DIÁKOKNAK A felnőttoktatásra vonatkozó külön rendelkezések Ha a tanuló a nyolc évfolyamos általános iskola elvégzése esetén 17., gimnázium

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk

Részletesebben

10-2147/1962. BELÜGYMINISZTÉRIUM E G É S Z S É G Ü G Y I ÜGYRENDJE ÁBTL-4.2.-10-2147/1962

10-2147/1962. BELÜGYMINISZTÉRIUM E G É S Z S É G Ü G Y I ÜGYRENDJE ÁBTL-4.2.-10-2147/1962 BELÜGYMINISZTÉRIUM 10-2147/1962. SZIGORÚAN TITKOS! B E LÜG Y M I N IS ZTÉR I U M E G É S Z S É G Ü G Y I O SZ T Á L Y ÜGYRENDJE BELÜGYM INISZTÉRIUM 10-2147/1962. SZIGORÚAN TITKOS! Jóváhagyom! Budapest,

Részletesebben

AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJFIZETÉS SZABÁLYOZÁSA

AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJFIZETÉS SZABÁLYOZÁSA Energetikai Szakgimnázium és Kollégium Készült: 2014. szeptember 01. Térítési- és tandíjfizetés szabályozása Kötelező felülvizsgálat: folyamatosan Verziószám: 1. AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

Részletesebben

Adatlap az iskolarendszeren kívüli képzésről 2014.

Adatlap az iskolarendszeren kívüli képzésről 2014. Az elektronikus adatszolgáltatás a 243/2011. (XI. 22.) Kormányrendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám:1665 Adatszolgáltatók: a 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: új Fktv.) szerint felnőttképzést

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS

Részletesebben

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BEÜLÜGYMINISZTERÉNEK 2/ számú PARANCSA. a Büntető Törvénykönyv és a kapcsolódó jogszabályok oktatásáról

A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BEÜLÜGYMINISZTERÉNEK 2/ számú PARANCSA. a Büntető Törvénykönyv és a kapcsolódó jogszabályok oktatásáról BELÜGYMINISZTÉRIUM 1 0-2 2 / 2 / 1 9 7 9. Hatályonkívülhelyezve:10-123/83gy. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BEÜLÜGYMINISZTERÉNEK 2/ 1979... számú PARANCSA a Büntető Törvénykönyv és a kapcsolódó jogszabályok oktatásáról

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Asszony/Úr!

Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! 1 Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Az Országos kompetenciamérés elemzésében komoly kiegészítő adatokat jelentenek az iskolák különböző jellemzőiről szerzett információk. Az alábbi kérdésekre adott válaszai

Részletesebben

021. sz á m ú PARANCSA

021. sz á m ú PARANCSA f BELÜGYM INISZTÉRIUM S z ig o r ú a n titk o s! Szám: 10-21/21/1967. é A M a g y a r N é p k ö z tá r sa s á g B e lü g y m in i s z t e r é n e k 021. sz á m ú PARANCSA Hatályonkívülhelyezve:10-21/26/72

Részletesebben

BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖKSÉG I/III. (MŰSZAKI FEJLESZTÉSI) CSOPORTFŐNÖKSÉG ÜGYRENDJE

BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖKSÉG I/III. (MŰSZAKI FEJLESZTÉSI) CSOPORTFŐNÖKSÉG ÜGYRENDJE BM I. FŐ CSO PO RTFŐ N Ö KSÉG M űszaki F ejlesztési C soportfőnökség S Z IG O R Ú A N T IT K O S! 99-48/ 5-13/ 1972. BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖKSÉG I/III. (MŰSZAKI FEJLESZTÉSI) CSOPORTFŐNÖKSÉG

Részletesebben

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI dr. SPENIK SÁNDOR, Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátalja SZOLNOK - 2014 Kárpátalja

Részletesebben

Lengyelország 23,7 28,8 34,9 62,7 56,4. Finnország m 49,4 53,9 52,8 51,9. Hollandia m 51,0 36,5 49,1 50,8. Magyarország 22,5 28,5 32,3 46,6 49,2

Lengyelország 23,7 28,8 34,9 62,7 56,4. Finnország m 49,4 53,9 52,8 51,9. Hollandia m 51,0 36,5 49,1 50,8. Magyarország 22,5 28,5 32,3 46,6 49,2 MELLÉKLET 1. táblázat A különböző képzési formákban tanulók idősoros adatsora nappali és részidős bontásban Tanév Nappali Esti Levelező Összes 1937/38 11 747 - - 11 747 1946/47 24 036 1 216-25 252 1950/51

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

BELÜGYMINISZTERÉNEK. 001. s z á m ú PARANCSA. Budapest, 1965. évi január hó 3 án.

BELÜGYMINISZTERÉNEK. 001. s z á m ú PARANCSA. Budapest, 1965. évi január hó 3 án. BELÜGYMINISZTÉRIUM 10- SZIGORÚAN TITKOS! 2 1 /1 /1 9 6 5. H atá ly o nk ív ü lh ely ezv e:9/76.m in iszterip aran c s A MAGYAR N É P K Ö Z T Á R S A S Á G BELÜGYMINISZTERÉNEK 001. s z á m ú PARANCSA Budapest,

Részletesebben

A évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák

A évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák A 2016. évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák A B C 1. Emelt szintű írásbeli érettségi vizsga 2. magyar nyelv és irodalom Középszintű érettségi írásbeli vizsga magyar nyelv és irodalom, magyar mint

Részletesebben

A Kormány.../2005. ( ) Korm. rendelete. a felsőoktatási intézmények képzési- és fenntartási normatíva alapján történő

A Kormány.../2005. ( ) Korm. rendelete. a felsőoktatási intézmények képzési- és fenntartási normatíva alapján történő A Kormány../2005. ( ) Korm. rendelete a felsőoktatási intézmények képzési- és fenntartási normatíva alapján történő finanszírozásáról A Kormány a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. tv. (a továbbiakban:

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató

Beiskolázási tájékoztató Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK

Részletesebben

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára a 2017/2018. tanévre Kedves Érettségiző! A Nyíregyházi SZC Széchenyi

Részletesebben

SZIGORÚAN TITKOS! Hatályon kívül helyezve: 001/65 min. 0017. számú. B u d a p e s t, 1964. j ún i u s 1 - é n.

SZIGORÚAN TITKOS! Hatályon kívül helyezve: 001/65 min. 0017. számú. B u d a p e s t, 1964. j ún i u s 1 - é n. BELÜGYMINISZTÉRI UM 1024/17/1964 A SZIGORÚAN TITKOS! Hatályon kívül helyezve: 001/65 min. u t. MAGYAR N É P K Ö Z T Á R S A S Á G b e l ü g y m i n i s z t e r h e l y e t t e s é n e k 0017. számú U T

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2016. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Tanító speciális képesítéssel: Tartósan távol: 1 igazgató, 2

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

1 72621645344 1 fő egyetem történelem szak, erkölcstan 60 óra. 3 76720054847 főiskola testnevelés szak, úszóedző, tanító, közoktatásvezető

1 72621645344 1 fő egyetem történelem szak, erkölcstan 60 óra. 3 76720054847 főiskola testnevelés szak, úszóedző, tanító, közoktatásvezető Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2014/2015 - ös tanév Különös közzétételi lista Dolgozói lista: 1 72621645344 1 fő egyetem történelem szak, erkölcstan 60 óra 2 76432897243 főiskola, tanító,

Részletesebben

A MINŐSÍTÉS MEGSZŰNT az 1995. évi LXV. tv. 28. -ára figyelemmel A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK. 09. számú UTASÍTÁSA

A MINŐSÍTÉS MEGSZŰNT az 1995. évi LXV. tv. 28. -ára figyelemmel A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK. 09. számú UTASÍTÁSA BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS! 02 1 0-2 2 /9 /1 9 6 7. v? A MINŐSÍTÉS MEGSZŰNT az 1995. évi LXV. tv. 28. -ára figyelemmel A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 09. számú UTASÍTÁSA Budapest,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2017. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31 étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

A BELÜGYMINISZTÉRIUM "M" ÉS SZERVEZÉSI és IV/I. CSOPORTFŐNÖKÉINEK 4-es számú. a BM szervezeti és vezetői változásairól. Budapest, október 19-én.

A BELÜGYMINISZTÉRIUM M ÉS SZERVEZÉSI és IV/I. CSOPORTFŐNÖKÉINEK 4-es számú. a BM szervezeti és vezetői változásairól. Budapest, október 19-én. BELÜGYMINISZTÉRIUM "M" ÉS SZERVEZÉSI CSOPORTFŐNÖKSÉG IV/I. CSOP O R T F Ő N Ö K S É G SZIGORÚAN TITKOS! Szám: 12-387/4/1981. A BELÜGYMINISZTÉRIUM "M" ÉS SZERVEZÉSI és IV/I. CSOPORTFŐNÖKÉINEK 4-es számú

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 21. SZÁMÚ MELLÉKLET ISKOLÁNKBAN AZ INGYENESEN IGÉNYBEVEHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK SZABÁLYZAT 2013 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS

Részletesebben

PARANCSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUMI ÁLLAM TITKÁRÁNAK 1/1979. SZÁMÚ. Budapest, 1979. évi február hó 13-án. SZIGORÚAN TITKOS!

PARANCSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUMI ÁLLAM TITKÁRÁNAK 1/1979. SZÁMÚ. Budapest, 1979. évi február hó 13-án. SZIGORÚAN TITKOS! b e l ü g y m i n i s z t é r i u m SZIGORÚAN TITKOS! 10-23/1/1979. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUMI ÁLLAM TITKÁRÁNAK 1/1979. SZÁMÚ PARANCSA Budapest, 1979. évi február hó 13-án. ÁBTL - 4.2-10

Részletesebben

B E L Ü G Y M IN IS Z T É R IU M. 14. szá m ú UTASÍTÁSA. Budapest, 1969. évi december hó 17-én.

B E L Ü G Y M IN IS Z T É R IU M. 14. szá m ú UTASÍTÁSA. Budapest, 1969. évi december hó 17-én. B E L ÜGY M INISZ T É R IU M SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! 1 0 2 6 /1 4 /1 9 6 9. 3 4 B E L Ü G Y M IN IS Z T É R IU M 1. F Ő C S O P O R T F Ő N Ö K É N E K 14. szá m ú UTASÍTÁSA Budapest, 1969. évi december

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

3/2015. (VIII. 27.) rektori-kancellári közös utasítás

3/2015. (VIII. 27.) rektori-kancellári közös utasítás 3/2015. (VIII. 27.) rektori-kancellári közös utasítás a közalkalmazotti jogviszonyban álló oktatók, kutatók és tanárok munkakörébe nem tartozó, a maximális óraszámon felüli óratartás, vizsgáztatás körébe

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2016. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31-étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

Adatlap a felnőttképzésről 2012.

Adatlap a felnőttképzésről 2012. Az adatszolgáltatás a 243/2011. (XI. 22.) Kormányrendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám:1665 Adatszolgáltatók: a felnőttképzést folytató intézmények. Az adatszolgáltatás statisztikai célokra történik.

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,

Részletesebben

Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály. Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások

Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály. Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások 2012. Tavaszi érettségi vizsgaidőszak STATISZTIKA Vizsgázók : 10.602 fő Értékelt tantárgyi

Részletesebben

Kötelező óraszámok és teljesítendő menettávolságok a közúti járművezető-képző tanfolyamokon

Kötelező óraszámok és teljesítendő menettávolságok a közúti járművezető-képző tanfolyamokon Kötelező óraszámok és teljesítendő menettávolságok a közúti járművezető-képző tanfolyamokon Kategória Alapismeretek Elméleti és Bü tantárgyak Járművezetési gyakorlat Megjegyzés?óra K Je Szü F 1 2 Mu Bü?óra

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

I. Szakmai előképzettség. II. Korábban megszerzett szakmai előképzettség beszámítása

I. Szakmai előképzettség. II. Korábban megszerzett szakmai előképzettség beszámítása 55 344 07 Vállalkozási szakképesítés-ráépülés (27/2012. (VIII. 27.) NGM (29/2016. (VIII.26) NGM által módosított) Szakmai előképzettség a képzés megkezdésének egyik feltétele I. Szakmai előképzettség 54

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére Dátum Esemény Regisztrációs hét február 2. (hétfő): Neptun nyitás 8 órától ÁJK 13 órától GÉIK Nappali 2015. február 2. (hétfő) február 6. [levelező

Részletesebben

MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ (OKJ száma: 54 344 02 0000 00 00)

MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ (OKJ száma: 54 344 02 0000 00 00) Mérlegképes könyvelő szakmai vizsga - INTENZÍV II. MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ (OKJ száma: 54 344 02 0000 00 00) Részvétel feltétele: képzésen kizárólag azok vehetnek részt, akik felsőfokú iskolai tanulmányaikat

Részletesebben

A szakképzés és felnőttképzés intézményei és azok feladatai. Dr. Nyéki Lajos 2018

A szakképzés és felnőttképzés intézményei és azok feladatai. Dr. Nyéki Lajos 2018 A szakképzés és felnőttképzés intézményei és azok feladatai Dr. Nyéki Lajos 2018 Innovációs és Technológiai Minisztérium A hazai szak- és felnőttképzés szakmai irányítását a Tudás- és Innováció-menedzsmentért

Részletesebben

UTASÍTÁSA A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK ÁBTL - 4.2. -10-26/9/1968 /1. 9. számú. Budapest, 1968. évi október hó 12-én

UTASÍTÁSA A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK ÁBTL - 4.2. -10-26/9/1968 /1. 9. számú. Budapest, 1968. évi október hó 12-én BELÜGYM INISZTÉRIUM SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! Szám: 10-26/9/1968. 5 8 3 H K. 4 / 7 5 / B M. u t. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK 9. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1968. évi október hó 12-én ÁBTL -

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. 2. Részletes rendelkezések

1. Általános rendelkezések. 2. Részletes rendelkezések HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2019. évi 15. szám 1257 A Nemzeti Választási Iroda elnökének 2/2019. (III. 11.) NVI utasítása a szavazási levélcsomag személyes átvételére rendelkezésre álló időszak megállapításáról

Részletesebben

Információk a 10. évfolyamot érintő választási lehetőségekről

Információk a 10. évfolyamot érintő választási lehetőségekről Információk a 10. évfolyamot érintő választási lehetőségekről Érettségi vizsga tárgyai 1. Magyar nyelv és irodalom 2. Matematika 3. Történelem 4. Idegen nyelv 5. Ágazati szakmai érettségi vizsga Érettségi

Részletesebben

Földművelésügyi Miniszter. a Növényi Diverzitás Központban. gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes (magasabb vezető)

Földművelésügyi Miniszter. a Növényi Diverzitás Központban. gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Növényi Diverzitás Központban gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes

Részletesebben

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 5. (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következők: d) az iskolai

Részletesebben

Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok:

Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok: ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok: Név: Lengyelné Dr. Szilágyi Szilvia Születési hely és idő: Sárospatak, 1976. május 03. Jelenlegi munkahely: Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Analízis Tanszék

Részletesebben

ÜGYRENDJE. A Belügym inisztérium S zem élyü gyi Főosztályának ÁBTL-4.2.-10-1479/1961 SZIGORÚAN TITKOS! BELÜGYMINISZTÉRIUM Szem élyügyi Főosztálya

ÜGYRENDJE. A Belügym inisztérium S zem élyü gyi Főosztályának ÁBTL-4.2.-10-1479/1961 SZIGORÚAN TITKOS! BELÜGYMINISZTÉRIUM Szem élyügyi Főosztálya BELÜGYMINISZTÉRIUM Szem élyügyi Főosztálya SZIGORÚAN TITKOS! 10-1479/1961. A Belügym inisztérium S zem élyü gyi Főosztályának ÜGYRENDJE BELÜGYMINISZTÉRIUM Szem élyügyi Főosztálya SZIGORÚAN TITKOS! 10-1479/1961.

Részletesebben

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15.

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15. Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2019. február 15. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló középés emelt szintre

Részletesebben

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német

Részletesebben

Diákmunka: ismerd meg jogaidat és kötelezettségeidet!

Diákmunka: ismerd meg jogaidat és kötelezettségeidet! Diákmunka: ismerd meg jogaidat és kötelezettségeidet! a jó munkahely mindnyájunknak fontos a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001

Részletesebben

ÖSZTÖNDÍJAS KÉPZÉSEK ISKOLÁNKBAN a 2018/2019. tanévben

ÖSZTÖNDÍJAS KÉPZÉSEK ISKOLÁNKBAN a 2018/2019. tanévben ÖSZTÖNDÍJAS KÉPZÉSEK ISKOLÁNKBAN a 2018/2019. tanévben 9. évfolyamon 34 543 02 Asztalos 34 582 01 Ács 34 582 04 Festő, mázoló tapétázó 34 521 06 Hegesztő 34 522 04 Villanyszerelő 10. évfolyamon 34 543

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát

sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát A pedagógusok iskolai végzettsége és az általuk tanított tantárgyak a 2016/2017-es tanévben: sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz horvát 2. horvát, orosz horvát 3. tanító

Részletesebben

HATÁRIDŐS JELENTÉSEK TÁBLÁZATA (HJT)

HATÁRIDŐS JELENTÉSEK TÁBLÁZATA (HJT) BM IV/II. CSOPORTFŐNÖKSÉG SZIGORÚAN TITKOS! 12-245/1977. HATÁRIDŐS JELENTÉSEK TÁBLÁZATA (HJT) ÁBTL - 4.2-12 - 245/1977 /1 BM IV/ II. C SO PO R TFŐN ÖK SÉG SZIG O R Ú AN TITK O S! 12-245 1977. Jóváhagyom:

Részletesebben

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam Központ: 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33. Tel.: +36-66-524-700 Fax: +36-66-447-220 E-mail: dekan@gk.szie.hu Telephely: Egészségtudományi Campus, 5700 Gyula, Szent István u. 17-19.,Tel., Fax:: +36-66-561-620

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2015/2016-os tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele I. TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS A TANDÍJ 1. A térítésmentesen biztosított köznevelési feladatok a.) a kötelező alapfokú- és középfokú oktatás az érettségi megszerzéséig - a tanórai foglalkozás, a heti kötelező időkeret

Részletesebben

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Audi Hungaria Általános Művelődési Központ Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Intézményünk felépítése Fenntartó: Audi Hungaria Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány

Részletesebben

(3) A komplex vizsga/vizsgák ismétlésének szabályait a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 34. - a tartalmazza.

(3) A komplex vizsga/vizsgák ismétlésének szabályait a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 34. - a tartalmazza. Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar Melléklet I. a nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, politológus-közgazdász, szociológusközgazdász, szociálpolitikus-közgazdász, nemzetközi tanulmányok,

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális

Részletesebben

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában F O N T O S T U D N I V A L Ó K A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: 1. Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 1867 Programvezető: Prof. Dr. habil Gergely

Részletesebben

Tagintézmény megnevezése: Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy- Vízügyi Tagintézmény. Különös Közzétételi Lista Szakközépiskola

Tagintézmény megnevezése: Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy- Vízügyi Tagintézmény. Különös Közzétételi Lista Szakközépiskola Tagintézmény megnevezése: Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy- Vízügyi Tagintézmény Különös Közzétételi Lista Szakközépiskola 11. A betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége

Részletesebben

Különleges szabályok a tantervváltáshoz ill. tanterv megszűnéséhez kapcsolódó átmeneti időszakra (Melléklet a Tanulmányi és Vizsga Szabályzathoz)

Különleges szabályok a tantervváltáshoz ill. tanterv megszűnéséhez kapcsolódó átmeneti időszakra (Melléklet a Tanulmányi és Vizsga Szabályzathoz) Különleges szabályok a tantervváltáshoz ill. tanterv megszűnéséhez kapcsolódó átmeneti időszakra (Melléklet a Tanulmányi és Vizsga Szabályzathoz) Bevezetés 1. (1) Jelen melléklet azon szabályok összefoglalása,

Részletesebben

Közoktatási intézmények személyi feltételei (2010/2011) Pedagógus álláshely Pedagógusok száma Pedagógiai munkát közvetlenül segítők száma

Közoktatási intézmények személyi feltételei (2010/2011) Pedagógus álláshely Pedagógusok száma Pedagógiai munkát közvetlenül segítők száma Közoktatási intézmények személyi feltételei (2010/2011) 1. sz. melléklet Ssz. Intézmény Össz. eng. Pedagógus álláshely Pedagógusok száma Pedagógiai munkát közvetlenül segítők száma Munk. köz. állh. Eng.

Részletesebben

1. Neve:... neme:... születési neve:... anyja születési neve:... születési helye:...ideje:... év...hó...nap. állampolgársága:... családi állapota:...

1. Neve:... neme:... születési neve:... anyja születési neve:... születési helye:...ideje:... év...hó...nap. állampolgársága:... családi állapota:... Beérkezés időpontja: 2015/2 Szám: JELENTKEZÉSI LAP RENDŐR SZAKKÉPESÍTÉS megszerzésére irányuló képzésre A jelentkezési lapot az érvényes okmányok alapján, olvashatóan, nyomtatott nagybetűvel, írógéppel

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon,

KÖZZÉTÉTELI LISTA Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon, KÖZZÉTÉTELI LISTA Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 6900 Makó, Vásárhelyi

Részletesebben

A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma

A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma 2015. évi CXXXI. törvény (Nftv. Módosítás) Az Nftv. módosításának főbb irányai

Részletesebben