XVI. Évfolyam 1. szám. A Víz Világnapjára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XVI. Évfolyam 1. szám. A Víz Világnapjára"

Átírás

1 XVI. Évfolyam 1. szám A Víz Világnapjára Tulajdonképpen alig múlik el nap az esztendben, hogy ne hallanánk avatott tudósok, vagy az egyszer földi halandók szájából aggódó szánakozást planétánk borús kilátásairól, nehéz sorsáról. Bizonyára ezért van két nap a naptárban március 22-e a Víz Világnapja és április 22-e a Föld Napja -, amikor a világon mindenütt nagyobb hangsúlyt kap a vén bolygó, a Föld léte. Nem kétséges, hogy nem napokat, hanem éveket, évtizedeket kellene szentelnünk a bolygónk ellen eddig elkövetett merényletek ellensúlyozására. A kutatók, a zöld mozgalmak figyelemfelkelt kampányai mára értek be, és el hozzánk, s végre úgy tnik, hogy kormányzati szinten is komolyan veszik a környezetvédelmet és komoly lakossági, önkormányzati kezdeményezések is fellelhetk. Nekünk, akik a vízzel, e fontos lételemmel dolgozunk, saját jövnkre való tekintettel is kiemelt feladatot jelent a természet, a vízbázisok védelme. Az ügy fontosságát számos érv támasztja alá, most ezek közül emelünk ki néhányat. Gazdaságunk öntudatlanul is arra késztet, hogy rosszul használjuk és tönkretegyük a természetet, mert alábecsüli és alulértékeli szolgáltatásait. A természet viszont egyre kevésbé tud annyi szolgáltatást nyújtani, amennyire a Föld szaporodó népességének és növekv gazdaságának szüksége lenne. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a természeti szolgáltatások folyamatos leépülése nemcsak a mai létünket veszélyezteti, hanem végs soron az emberiség fennmaradását is.

2 Mi okozta, hogy ilyen rossz irányba haladunk? A természetet korlátlan és kimeríthetetlen forrásnak, egyben hulladéknyelnek tekintjük. Az emberi befolyást jelentéktelennek vagy jónak látjuk. Az egyes országok haladásának és gazdasági fejlettségének felmérésére használt eszközök maguk is kialakíthatják és megersíthetik ezt a felfogást. A bruttó hazai termék (GDP) például állítólag az egy országon belül elállított termékek és szolgáltatások értékét méri. De a legértékesebb javakat és szolgáltatásokat amelyeket a minden egyéb alapjául szolgáló természet nyújt alig, vagy egyáltalán nem veszi számításba. A természet ökoszisztémái például nyersanyagokat állítanak el, vizet tisztítanak és szabályoznak, hulladékot vesznek fel és bontanak le, tápanyagokat áramoltatnak, talajt hoznak létre és tartanak fenn, növényeket poroznak be, korlátozzák a kártevk számát, s szabályozzák a helyi vagy a globális éghajlatot. Sok természeti szolgáltatás onnan ered, hogy a természet körforgásban tudja tartani és szabályozni a víz, a tápanyagok és a hulladékok áramlását. Az emberi beavatkozás azonban csökkentette a vízszr és vízszabályzó képességét, a talajvíz visszatöltését, a tápanyagok és üledékek mozgatását, vagyis az élet fenntartását. A cirkuláció és recirkuláció egyik alapvet jellemzje, hogy a víz csapadékként lehullik a földre, átfut a tájon a patakokba és a folyókba, s azokkal végül eljut a tengerre. A víz természetes körülmények közötti lassú mozgása ahhoz is kell, hogy visszatöltse a föld alatti víztárolókat a víztartó rétegeket -, ahonnan vizünk zömét nyerjük. Kiszámították, hogy egy 223 ezer hektáros floridai ingovány évi 25 millió dollárt ér, pusztán azáltal, hogy vizet tárol és visszatölti a környék víztartó rétegét. Világszerte hatalmas méret mocsarakat csapoltak le, amelyek többé már nem nyújthatnak ilyen értékes szolgáltatást. Másutt az emberek olyan sok vizet használnak, hogy a folyók kiszáradnak, mieltt elérnék a tengert és nem tudnak édesvizet, hordalékanyagokat és tápanyagokat szállítani a part menti és a tengeri rendszereknek. A túlzó elterelés miatt sós víz törhet fel a mélybl és kerülhet a talajvízbe. Európa srn lakott földközi-tengeri, fekete- és balti-tengeri partvonalai mentén már ma is veszélyezteti a sós víz benyomulása a talajvíztartó rétegeket. A talajvíz túl gyors kiemelése kimeríti ezt az egyébként megújuló forrást, s ráadásul csökkentheti a jövben a víztartó réteg víztároló képességét is. A természet ingyenes szolgáltatásainak értékét úgy is felbecsülhetjük, hogy kiszámítjuk mennyibe kerülne a társadalomnak a pótlásuk. A megfelel infrastrukturális szolgáltatások, például a vízkezelés, az öntözés, a töltések, az árvízvédelem kiépítése a fenntartása óriási költségekkel jár. A vízgyjtket azért értékeljük nagyra, mert képesek arra, hogy felvegyék és megtisztítsák a vizet, visszavigyék a körforgásba a fölösleges tápanyagokat, rögzítsék a talajt és megelzzék az árvizet. A vizes területek a városok közelében bizonyulnak a legértékesebbeknek, ahol gondoskodnak a vízellátásról, a tápanyag-koncentráció csökkentésérl és az árvízvédelemrl. Annak ellenére, hogy mindez már rég kiderült, a vizes területeket és a vízgyjtket még ma is nagy ütemben állítják át egyéb, például mezgazdasági hasznosításra. Mértéktartó becsléssel azt mondhatjuk, hogy az Egyesült Államokban és Európában a vizes élhelyek több mint a fele, Ázsiában pedig 27 százaléka veszett el. Legyünk hát gondos gazdái környezetünknek, hogy a jöv generációi méltó emberi környezetet örökölhessenek tlünk. Március 22-én, e tavaszi napon a vizet ünnepeljük mindenütt a világon. Az újjászületés évszakában az élet selemét övezi különös tisztelet. Az ünnep attól szép, hogy ugyanazt a megszentelt pillanatot teszi újra és évrl évre átélhetvé.

3 A Víz Világnapja egy olyan idszakot ellegez meg számunkra, amikor a ma gondjaira, mint régen megoldott feladatokra gondolhatnak vissza az emlékezk. A víz védelme, erejének ismerete, felhasználása de nem kihasználása egyben figyelmeztetés is. Ha jól gazdálkodunk vizeinkkel, Magyarország s a mi közérzetünk is jobbá válik. Nekünk, akik a vízügyi szolgálat közkatonái vagyunk, ez kell, hogy áthassa mindennapjainkat. Jánossy Gábor Egy sikeres év sikertelenségei Beszélgetés Tóth István vezérigazgatóval arról, ami nem valósult meg a évben A DRV Hírek elz lapszámában interjút közöltünk Tóth István vezérigazgató úrral a részvénytársaság évi eredményeirl. Akkor kiderült: a cég a tavalyi évet rendkívül sikeresen zárta. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy egyes kérdésekben nem érték kudarcok is a cégvezetést. - Melyek voltak azok az Ön által legfontosabbnak tartott elképzelések, amelyeket mégsem sikerült megvalósítani? - tettük fel a kérdést a vezérigazgató úrnak. - A valóban sikeresen zárult tavalyi évben két olyan témakört szeretnék megemlíteni, amelyek sikertelensége kissé árnyékot varázsol az arcomra. Az egyik, hogy az állami tulajdonú mveknél nem tudtuk bevezetni a régóta tervezett két tényezs vízdíjat annak ellenére, hogy szinte már csak az illetékesek aláírása hiányzott az okiratról. A DRV Rt. már négy-öt éve foglalkozik ezzel a kérdéssel és bombázza az ármegállapító hatóságot, az illetékes minisztériumot. A múlt évben maga a minisztérium kezdeményezett egy szakérti vizsgálatot ebben a kérdésben, amelybl arra következtettünk, hogy végre valóban van esély az új - de más területeken már használt és bevált - módszer bevezetésére nálunk is. Annál is inkább lehettünk optimisták, hiszen egyszerre öt regionális vízmnél vezették volna be ezt a rendszert. A vizsgálatokra összeállítottak egy team -et, amelynek vezetje, koordinátora a mi gazdasági vezérigazgató-helyettesünk volt, és magam is részt vettem esetenként a közgazdászok munkájában. A szezonalítás miatt egyébként a kéttényezs vízdíj kérdése legfképpen bennünket, a DRV Rt.-t érinti, de a más területek szakemberei is jobbnak, igazságosabbnak tartották a jelenlegi rendszernél. - S ha szinte mindenki támogatta az elképzelést, akkor miért nem sikerült mégsem megvalósítani, bevezetni? - Szinte minden elkészít fórumot megjártunk, az elképzelést nem csak a vízügyi szakemberek, de a helyi önkormányzatok, cégek, szervezetek is támogatták, így meglepetésként ért

4 bennünket, hogy végül mégsem fogadták el. Biztosat nem tudunk, de úgy vélem, hogy az idközben bekövetkezett miniszterváltás nem tett jót ennek az ügynek. Az új miniszter valószínleg nem ismerhette eléggé az ügyet, s így a dolog elúszott. - Vajon végleg elúszott? - Biztosat nem lehet tudni, azt azonban nem tartom valószínnek, hogy hamarosan még egyszer napirendre tzzék. Az eltelt idszak vizsgálódásai azonban mégsem voltak haszontalanok a számunkra, hiszen rengeteg adatot, statisztikát állítottunk össze, s rengeteg tanulsággal lettünk gazdagabbak. A statisztikákat mindig bekötési darabszámmal számoltuk, s most vált világossá számunkra, hogy ez nem mindig azonos a fogyasztók számával. A vizsgálódásaink során döbbentünk rá arra is, hogy 14 ezer olyan fogyasztói hely van a balatoni üdülkörzetben található 152 ezer fogyasztói hely közül, ahol nulla a fogyasztás. Ezeken a helyeken is fenn kell tartanunk a vízvétel lehetségét, nekünk itt is keletkeznek állandó költségeink, amelyeket jelenleg azokkal a fogyasztókkal vagyunk kénytelenek megfizettetni, akik használják a vezetékeinket, a vizet. A két tényezs díjnak éppen az lenne az alapideológiája, hogy a lehetséget, a rendelkezésre állást fizesse meg mindenki, s utána pedig az elfogyasztott mennyiség arányában vállalja a költségeket. -Egy darabig most talonba lehet tenni ezt a tervet, de mi a helyzet a másik kudarcba fulladt elképzeléssel? - Szerettünk volna áttérni a bértömegszabályozásra. Az SAP integrált vállalatirányítási rendszer piacvezet informatikai szoftver, néhány éve a világon a vállalatirányítási szoftverek közül negyven százalékot ebbl adtak el. Ezt vásárolta meg a DRV Rt., s ennek a bevezetése van most folyamatban a társaságunknál. A bevezetés három éves folyamat, amelybl most a második évet kezdtük meg. Ugyanakkor még mindig az átlagbér szabályozási rendszerben dolgozunk, amely nem igazából illeszthet az új irányítási modellhez. Ezért szerettünk volna áttérni a bértömeg szabályozásra. Méghozzá úgy, hogy elképzeléseinket a szakszervezet is támogatta. Azért is jó lett volna váltani, mert a DRV Rt. átlagbér színvonala az országos víziközm szolgáltatók átlaga alatt van, és a regionális állami tulajdonú vállalatok rangsorában is csak az utolsó elttiek vagyunk. Hirdetjük, hogy az országban is szakmai vezet szerepre törekszünk, korszer módszereket vezetünk be, s ezekhez jól képzett szakembereket akarunk alkalmazni..., de a jól képzett szakembereink rendre itt hagynak bennünket. A bértömeg szabályozás esetén a létszám szabályozásának nagyobb szerepe lehetne, s jobban meg tudnánk fizetni szakembereinket. Úgy gondolom, hogy ha ebben nem tudunk rövidesen elbbre lépni, akkor jól képzett szakemberek távozhatnak tlünk olyan kisebb szolgáltatókhoz, ahol a követelményszint a miénknél alacsonyabb, a bértarifa viszont magasabb. Stratégia A Társaság stratégiai célkitzései Gyarmati László A DRV Rt. középtávú stratégiai tervének idtávja 2000-tl 2005-ig terjed. Ez az idszak Magyarország Európai Uniós csatlakozására való felkészülés idszaka is. A céloknak igazodnia kell a felkészülés és a fogyasztók támasztotta nagyobb igényekhez.

5 1993. április 1-vel a Dunántúli Regionális Vízmvek utódjaként jött létre a Dunántúli Regionális Vízm Részvénytársaság zártkör alapítással. Alapítása óta a Társaság piaci helyzete stratégiailag nem változott, s annak ellenére, hogy természetes monopóliuma megsznt, piacvezet szerepet tölt be a víziközm szolgáltatások területén. A tulajdonosi szerkezetben bekövetkezett változások alapvet jellemzje, hogy az állam és az önkormányzatok tulajdonában lev közmvagyon határozottan elkülönül a részvénytársaság tulajdonában lév mködtet vagyontól. A szolgáltatás hosszú távú szerzdések alapján történik. A DRV Rt. mködési területén található két kiemelt üdülövezet - a Balaton és a Velencei-tó miatt - a szezonalítás és az átlagostól szigorúbb környezetvédelmi elírások jellemzek. A szolgáltatási díjak emelkedése az egész ágazat s ezen belül a DRV Rt. megítélését is negatívan befolyásolta. Az ivóvíz- és csatornaszolgáltatási díjak a fogyasztók reáljövedelmének aránytalanul magas arányát teszik ki. A dolgozói részvényjegyzéssel megváltozott a Társaság tulajdonosi összetétele is. Ezen új tulajdonosi kör stratégiai elvárásai is helyet kell, hogy kapjanak céljaink között. Stratégiai célok A fogyasztói elégedettség növelése és a környezet ezen belül a mködési terület vízbázisainak megóvása, biztonságos szolgáltatás nyújtása elfogadható áron a lehetségek szerinti legjobb minségben. A Dunántúli Regionális Vízm Rt. felkészítése arra, hogy az ország Európai Unióba való belépésével létrejöv egységes piacon is megrizhesse versenyképességét úgy, hogy piacvezet szerepét a Dunántúlon megtartsa és tovább ersítse, nemzetközi elismertségét növelje. A fogyasztó központú mködés ersítése Fogyasztóinkkal való kapcsolataink ersítését és bvítését a centralizált ügyfélszolgálati rendszer továbbfejlesztésével, az informatikai lehetségek kihasználásával, a fogyasztói érdekképviseletekkel együttmködve tervezzük elérni. Üzemeltetési, szolgáltatási és értékesítési kapcsolatainkat átláthatóbbá, illetve szabályozottabbá kell tenni a már elfogadott üzletszabályzat érvényesítése révén. Az üzletszabályzat szerzdéses kapcsolatainkban és az ügyfélszolgálat hatékonyabb mködésében egyaránt fontos szerepet játszik. A díjrendszer korszersítése terén arra kell törekednünk, hogy az a fogyasztói elégedettséget negatívan ne befolyásolja, ugyanakkor javítsa annak jelenlegi aránytalan teherelosztó jellegét, biztosítsa társaságunk számára az állandó költségek jobb megtérítését, valamint a fogyasztói szokásoknak jobban megfelel hátrányos költségszerkezet átalakítását.

6 A szolgáltatás minségének folyamatos javítására való törekvésünkben ki kell használnunk a minségbiztosítás adta lehetségeinket. A fogyasztói elégedettséget rendszeresen mérjük és értékeljük, ehhez hatékony kiértékel módszereket kell kidolgoznunk. A víziközm szolgáltatóknál a közvéleményben kialakult elnytelen kép pozitív irányú befolyásolása szükséges. Ezért szükséges fogyasztóink és partnereink, valamint a települési önkormányzatok felé társaságunkról kedvez image közvetítése. E törekvésünkben nem nélkülözhetjük az összefogást és az együttes fellépést stratégiai partnereinkkel. Az önkormányzatokkal való kapcsolat jövbeli mködésünk stratégiai területe, szükséges tehát a velük való kapcsolat ersítése és bvítése, a kölcsönös tájékoztatás, a fejlesztési elképzelések egyeztetése. A jelenlegi mködési terület megtartása mellett cél az üzemelteti integráció, amely új piacok megszerzésére irányul önkormányzati gazdasági társaságok létrehozásának kezdeményezésével és olyan további akciókkal, mint az önkormányzati közmfejlesztések támogatása, elsegítése, társasági erforrások rendelkezésre bocsátása. A fogyasztói kör további bvítésére irányuló törekvéseink sorába tartozik az is, hogy a települési infrastruktúra területén komplex szolgáltatást nyújthasson társaságunk. Ezért szükséges a közmolló csökkentése, a csatornázottság növekedésének elsegítése, valamint az, hogy a települések csapadékvíz-elvezetési fejlesztései különösen a Balaton és a Velencei-tó körzetébe felgyorsuljanak. A befektetési, vagyonkezelési tevékenység bvítése ugyancsak piacbvít hatású. Ezen a területen a tulajdonos egyetértése mellett célunk, hogy más, az ágazatban tevékenyked gazdasági társaságokba fektessünk be és az ehhez szükséges forrásokat Társaságunk részére biztosítsuk. A befektetések mellett célunk az eddigieknél szélesebb kör vagyonkezeli szerep vállalása és más, a víziközm szolgáltatások terén más felkészült társaságokkal közös vállalkozások létrehozása. A társasági erforrásokkal összefügg stratégiai célok: A vállalkozási és szolgáltatási tevékenység mszaki, technológiai színvonalának folyamatos emelése is az uniós elvárásokra történ felkészülést célozza. Mind a közm, mind pedig a mködtet vagyon szempontjából dönt az elavult technológiák kiváltása és a mszaki színvonal jelenleginél magasabb szinten történ egységesítése, a kutató és fejleszt tevékenység elismerésének ersítése. Magas színvonalú szolgáltatás csak jól képzett és megfelelen motivált munkaervel valósítható meg. A fogyasztói megelégedettség elsdlegességének hangsúlyozása mellett stratégiai céljaink végrehajtásának feltétele a dolgozói megelégedettségre való törekvés. Fontos, hogy a térség növekv számú külföldi ingatlantulajdonosaival a fogyasztóiszolgáltatói kapcsolatok kialakíthatók legyenek és a külföldi kapcsolatkiépítés is idegennyelvtudást feltételez, ezért ennek bvítése stratégiai kérdés. A jól képzett humán erforrás, a hatékonyan mköd érdekeltségi rendszer, valamint az, hogy a társaság dolgozói részvényesekké váltak, mind a társasági erforrásokkal való jobb gazdálkodás irányába hat.

7 A szabad vízm kapacitások hasznosítása ugyancsak a társaság rendelkezésére álló erforrásgazdálkodás körébe tartozik. A társasági cél az, hogy az önkormányzati közmfejlesztések és ezek hasznosulása segítse az állami tulajdonú regionális közmvek kihasználtságát. A környezetközpontú Irányítási rendszer (KIR) kiépítése és a minségtanúsítás megszerzése versenyképességünk szempontjából elengedhetetlen. Fontos stratégiai cél a közmtulajdonosok közösségének kialakítása, e területen iránymutató szerep vállalása. E területen stratégiai szövetséget kell létrehoznunk más szolgáltatókkal. Társasági hatékonyság növelése A Társaság szervezetét és mködését meg kell feleltetnünk a felkészülési folyamat kihívásainak. Ennek fontos eleme a folyamatközpontú irányításhoz illeszked szervezet kialakítása, a szervezeten belüli munkamegosztás ésszersítése. A társaság mködésével kapcsolatos vezeti, tulajdonosi döntések és ehhez szükséges információk naprakész biztosítása stratégiai cél. Az Integrált Információs Rendszer bevezetésének és alkalmazásának f célja a veszteségforrások feltárása és a hatékony költséggazdálkodás megvalósítása. A szolgáltatások biztonsága és folyamatossága érdekében létrehozott társüzemi szolgáltatások kihasználásának javítása, ehhez kapcsolódóan a bels szervezeti struktúra korszersítése, a tevékenység biztosításához idlegesen nem szükséges szabad kapacitások vállalkozási formában való hasznosítása ugyancsak kiemelt stratégiai célunk. Európai normáknak megfelel szolgáltatóvá válás A Minségbiztosítási Rendszer teljes kör bevezetése az európai egységes piacon hatékony, versenyképes jelenlét elkészítésének fontos állomása. Az ISO tanúsítványok szempontjából nemcsak azok megszerzése, de hosszú távú megtartása is alapvet érdeke társaságunknak. A társasági tevékenység környezetvédelmi és vízgazdálkodási normáknak való megfeleltetése és ennek fogyasztókkal való megismertetése javítja a társaság megítélését. Az Európai szinten elismert szolgáltatók jobb pozícióból indulnak az uniós csatlakozást követen egységessé váló piacon. Ezért stratégiai céljaink közül nem hiányozhat az európai normáknak megfelel szolgáltatóvá válás. Ehhez elssorban az szükséges, hogy társaságunk megrizze és ersítse a hazai víziközm szolgáltatás terén eddig elért pozícióit, gyorsítsa fel az uniós normákhoz való alkalmazkodás és technológiai megújulás folyamatát és azokat felhasználva folytassa tovább kapcsolatainak kiépítését más európai közm szolgáltatókkal, szakmai szövetségekkel és üzleti partnerekkel. Az Európai Unió szakmai követelményeihez való alkalmazkodás érdekében a technológiai megújuláshoz szükséges beruházásokat kell végrehajtani. Tóth István vezérigazgató

8 Bérfejlesztés 2001 Avagy mennyi lesz a borítékban? DRV Rt., mint munkáltató és a VKDSZ DRV Rt. Munkahelyi Szak szervezete között bérmegállapodás jött létre február 6-án. A megállapodást a munkáltató részérl Tóth István vezérigazgató, a szerzdéskötésre jogosult szakszervezeti partner részérl Gábor Imre titkár írta alá. Lódi Miklós munkaügyi osztályvezetvel arról beszélgetünk, hogy a humánerforrás gazdálkodásra milyen hatással lesz a bérfejlesztés - Az elzetes üzleti tervben, amelyet az Igazgatóság is jóváhagyott, a bérpolitika megkülönböztetett módon kezeli a kiemelt projekteket és a társaság stratégiája szempontjából fontos munkaköröket. A kiemelt projektek közé tartozik az integrált informatikai rendszer további fejlesztése, a minségbiztosítási, valamint a környezetközpontú irányítási rendszer feladatai. Itt kell megemlíteni az integrált humán erforrás fejlesztési rendszer kialakítását is. A stratégiai szempontból fontos munkakörök tekintetében további tárgyalásokra kerül sor. A szakszervezettel a második bérfejlesztési ütem során még a közgylés idpontja eltt megtárgyaljuk a központi érdekeltségben feltüntetett összeg felhasználását. Az említett második bérfejlesztési ütem mértéke a többségi tulajdonos és az ágazati szakszervezet megállapodásán fog alapulni. Úgy tervezik, hogy ezt a megállapodást a vízmtársaságok üzleti terveinek jóváhagyásáig - az eddigi gyakorlat szerint ez május hónapra esett - kötik majd meg. Az els ütem társasági szinten kilenc százalékos bérfejlesztési lehetsége, személyre lebontottan, differenciáltan jelenik meg munkatársaink alapbérfejlesztésében és a különböz pótlékokban, prémiumokban, mozgóbérekben. Az alapbérfejlesztés visszamenlegesen január elsejétl érvényes. Az emelés hatását februári béreinkben érzékeltük elször. - Melyek a stratégia szempontjából fontos munkakörök? - Bizonyára nem a legszerencsésebb megfogalmazás, mivel a stratégia realizálásában mindenkinek szerepe van, de érzékelhetjük, hogy például a minségbiztosítás, környezetközpontú programirányítás, az alaptevékenységet ellátó üzemvezetk, laboratórium vezetk, a technológusok, vagy az informatikai szakterület munkatársai közvetlen értékteremtk az üzleti folyamatokban. - A január elsejétl országosan megemelt minimálbér hatását hogyan tudja kezelni a DRV Rt.? - A 2700 fbl közvetlenül 124-en voltak érintettek, felzárkóztatásuk mintegy ötmillió forint bérköltséget jelentett.

9 Megnevezés Létszám (f) Bértömeg (e Ft) Átlagkereset (Ft/f/hó) Átlagos állományi létszám Nem teljes munkaids Teljes munkaids TMI-bl központi alap TMI-bl központi érdekeltség A bérmegállapodásban rögzített módon további tízmillió forint lett a bérgazdálkodók rendelkezésére bocsátva a jelentkez bérfeszültségek kiküszöbölésére. Az alábbi táblázatból (amely a bérmegállapodás része) látható, hogy jelents, csaknem hárommilliárdos bérkifizetést tervezünk. Járulékos költségekkel együtt az összes költség mintegy negyven százalékával számolhatunk ezen a területen. Ám az is látható, hogy viszonylag alacsony keresetszínvonalunk éles ellentétben áll a fokozódó követelményekkel, melyeknek - ennek ellenére - megpróbálunk eleget tenni, hiszen fogyasztóinknak az ilyen jelleg gondokból semmit sem szabad érzékelniük. A DRV Rt. vezetése intézkedéseivel a gazdasági év során törekszik arra, hogy az éves szint 12,5 %-os átlagkereset fejlesztés lehetsége megteremtdjön, amennyiben az ágazati szint bérmegállapodás, az I-III. negyedévi eredmények és a várható adatok erre lehetséget adnak a társaság számára. TÁJÉKOZTATÓ az állami tulajdonú víziközm igénybevételével összefügg locsolási kedvezményrl a DRV Rt. szolgáltatási területén A DRV Rt. értesíti Tisztelt Fogyasztóit, hogy a közlekedési és vízügyi miniszter 8/2000. (X.18.) KöViM rendelete az állami tulajdonú víziközm igénybevételével összefügg locsolási célú kedvezmény elszámolásáról, és az ezzel kapcsolatos teendkrl a Magyar Közlöny évi 103. számában megjelent. B.Á. A évtl kezdden minden év május 1-tl szeptember 30-ig terjed idszakra a csatornahasználati díj felszámításánál locsolási célú felhasználás miatt a fenti idszakra es vízfogyasztás 10 %-kal csökkentett, korrigált mennyiségét kell figyelembe venni a csatornahasználat mennyiségének kiszámlázásánál. Kedvezményre jogosultak azok a lakossági fogyasztók, akik rendelkeznek nem úszóteleknek minsül lakó-, illetve üdülingatlannal és azokra vonatkozóan érvényes szolgáltatási szerzdéssel ivóvíz szolgáltatására és közcsatorna használatára. A rendelet szerint a lakossági fogyasztók abban az esetben igényelhetik a kedvezményt, ha: a fogyasztónak nincs a szolgáltatói közmhálózaton kívüli egyéb alternatív - saját tulajdonú kút, vásárolt víz, felszíni vízhasználat - vízbeszerzési lehetsége,

10 a fogyasztónak a víziközm szolgáltatóval szemben nincs díjhátraléka, érvényes szolgáltatási szerzdéssel rendelkeznek ivóvíz szolgáltatásra és közcsatorna használatra. A díjszámítás alapjául szolgáló mennyiségi korrekció a lakossági fogyasztó által benyújtott igényllap alapján történik. A DRV Rt. a locsolási célú felhasználás miatti korrekció igénylésére szolgáló igényllapot az ügyfélszolgálati egységeknél ingyenesen bocsátja a fogyasztó rendelkezésére. Internet elérhetséggel rendelkez fogyasztóink az igénybejelent rlapot letölthetik az alábbi címrl: Az igénylést a tárgyév locsolási idszakára, legkésbb április 15-ig kell benyújtani a DRV Rt. részére. Határidn túli bejelentés esetén fenti kedvezmény csak a következ évre adható. Szolgáltató a rendelet szerint köteles a benyújtott igényeket 30 napon belül az igénylés valódiságának felülvizsgálatával elbírálni és errl a fogyasztót értesíteni. A további információval a DRV Rt. ügyfélszolgálatai állnak rendelkezésre. DRV Rt. Dél-balatoni Üzemigazgatóság 8600 Balatonszéplak-alsó, Pf.: 111. Tel.: /151 Észak-balatoni Üzemigazgatóság 8232 Balatonfüred, Kossuth L. u. 33. Pf.: 269 Tel.: Nyugat-balatoni Üzemigazgatóság 8361 Keszthely, Vaszary K. u. 13. Pf.: 39. Tel.: Somogy megyei Üzemigazgatóság 7400 Kaposvár, Béke u. 41. Pf.: 33. Tel.: /129 Pécsi Üzemigazgatóság 7630 Pécs-Üszögpuszta, Pf.: 32. Tel.: /109 Fejér megyei Igazgatóság 8000 Székesfehérvár, Bakony u. 8. Pf.: 5. Tel.: Internet elérhetség: Dunántúli Regionális Vízm Rt Április 15-ig kell bejelenteni az igényt Az év elejétl hatályos jogszabály értelmében a locsolási kedvezménnyel kapcsolatos igényeket legkésbb április 15-ig kell benyújtani a helyileg érdekelt üzemvezetségekre. A Dél-balatoni Üzemigazgatóságon Antalné Berei Csilla, a fogyasztási kapcsolatok csoportvezetje tájékoztatott bennünket az eddigi tapasztalataikról. Elmondta, hogy a rendelet napvilágra kerülése óta igen sokan keresik fel ket személyesen, vagy telefonon. k tájékoztatják az érdekldket a lehetségekrl, segítik értelmezni a kitöltend bejelentlapot. Elfordul például az is, hogy az évente 6 köbméter vizet felhasználó fogyasztó is megkeresi ket locsolási kedvezmény igénylésével.

11 A csoportvezet elmondta azt is: félreértések adódhatnak abból, hogy a DRV Rt. nemcsak állami tulajdonban lév víziközmveket üzemeltet, hanem önkormányzati tulajdonban lévket is. Az önkormányzati tulajdonban lév víziközmvekre az adott település önkormányzata határozza meg a szolgáltatási díjakat, ezen belül a locsolási kedvezmény mértékét és alkalmazási módját. A DRV Rt. tehát csak az állami tulajdonú közmvek esetén illetékes a locsolási kedvezmény elbírálásában. Minden további információval a társaság ügyfélszolgálatai állnak a fogyasztók rendelkezésére. Üdülési tervek a XXI. század els évében A év üdülési tapasztalatairól, az idei év elképzeléseirl faggattuk Pintér Lajost, a társaság szociálpolitikai csoportvezetjét; aki ezt az alábbiakban vázolta: - Az elmúlt években már tapasztalható volt a az üdülési igények növekedése, mely a tavalyi esztendben sem torpant meg. Az igények jóval meghaladták a lehetségeket, így a többszörös túljelentkezés komoly feladatot jelentett a beutalójegyek elosztása során. Az üdülési bizottság az üdülési tájékoztatóban megjelent szempontrendszer figyelembe vételével igyekezett az igények kielégítésére. Munkavállalóink az elmúlt évben 16 különböz helyszínen üdülhettek családtagjaikkal, ami közel vendégéjszakát jelentett. Összesen 389 munkatársunk pihenését sikerült biztosítani, ezen kívül 92 f gyermeke részesült a fonyódi gyermeküdültetésben. Hévízi üdül A balatonszéplaki faházas kemping Az új év új elképzeléseket is jelent. Terveink között szerepel az üdülési választék bvítése. Új helyszínként lép be Lázbérc, Harkány és B.szabadi- Sóstó. Lázbérc Kazincbarcika mellett található, fleg a kirándulást, horgászatot kedvelknek ajánljuk, Harkány pedig ismert melegvizes fürdjével várja a pihenni vágyókat. B.szabadi- Sóstón a volt horgásztanya felújítva, üdülési célokat szolgálva fogadja a horgászókat, és családtagjaikat. Továbbra is bérlünk lakókocsikat az olaszországi Jesolo kempingjében, és Igalban is megmarad bérleményünk A szolgáltatás minségének változtatására 2 db. ADRIA típusú lakókocsit vásároltunk, melyeket a megszokott helyre, a horvátországi Selcébe telepítjük. Saját üdülink közül Hévíz, B.széplak és Balatonakarattya felújítva, új felszerelési tárgyakkal áll rendelkezésre, cserepart-

12 nereink Gyulán, Zalakaroson, Szegeden, Parádon, Kszegen, Bükfürdn, Mátrafüreden, Miskolc-Tapolcán, Fadd-Domboriban és Dobogókn biztosítanak számunkra lehetségeket. Szándékaink között szerepel a nyári gyermeküdültetés Fonyódon, mely az általános iskolás korú gyermekek üdülési lehetségét jelenti a nyári szünet idején. Április elején kerül kiadásra az üdülési tájékoztató, mely véglegesíti a mai terveket. A tájékoztatóban közérdek információkkal is szolgálunk, így szót ejtünk az elhelyezésrl, a felszereltségrl, a megközelíthetségrl, és az üdülk pontos címe mellett a létesítmények telefonszámát is feltüntetjük. Több éves tapasztalat, hogy munkatársaink a nyári hónapokban fleg az iskolai szünet idtartama alatt kívánnak üdülni, ezért üdültetési koncepciónk is ezt követi. A lehetségek és az igények összehangolása nehéz feladat, amellyel remélem az idén is sikerül megbirkózni. Helyzetünket könnyíti, hogy a társaság az I. félév végén ,-Ft üdülési hozzájárulást biztosít munkavállalóinknak. Ez, a munkavégz-képesség megújítás anyagi feltételeihez való hozzájárulás, valamint a térítési díjak változatlansága vélheten az üdülési, pihenési hajlandóságra is jótékony hatást gyakorol. Horgász a pácban? A múlt év december 15-tl új vezetés irányítja a DRV Rt. Horgász Egyesületek Szövetségét. Az elnök Pintér Lajos, a titkár Földvári József, ügyvezet elnök Tolnai Csaba, a gazdasági vezet Csernus Gyuláné lett. Az elmúlt idszak meglehetsen viharos történésein lassan túljutott az egyesület, jóllehet a múlt végleges lezárásáig még egy jó idnek el kell telnie. Ugyanis az elz vezetés adós még az elszámolással... - Miként értékeli az új elnökség az eltelt néhány hónap történéseit, s mit sikerült ennyi id alatt az elképzelésekbl megvalósítani? - kérdeztük Pintér Lajostól, a HESZ elnökétl. - Amikor az új vezetés átvette az irányítást, legels célja az volt, hogy az egyesület és a DRV Rt. kapcsolatát, viszonyát tisztázza. Az egyesület és a cég ugyanis akkoriban perben állt egymással, és a régi egyesületi vezetk, valamint a cégvezetés között tarthatatlanná vált, elmérgesedett a viszony. Mint ismeretes, az akkori vezérigazgatót - aki egyben az egyesület elnöke is volt - a tulajdonosi jogokat gyakorló KHVM 1999-ben egy névtelen bejelentésre hivatkozva fölmentette, s e bejelentésben szerepeltek a horgászfalu építésével kapcsolatos anomáliák is. A horgászegyesületet a DRV Rt. anyagilag támogatta, ám ezt a támogatást az egyesület nem arra használta fel, amire a társaság szánta. Volt egy bels ellenri vizsgálat is, mely a horgászegyesület mködésére, illetve az egyesület és a társaság közötti kapcsolat áttekintésére irányult. Ez olyan dolgokat állapított meg, amelyek a további együttmködést lehetetlenné tette. A cégvezetés ezért az 1995-ben kötött együttmködési szerzdést június 1-tl felmondta, és a további támogatást attól tette függvé, hogy az egyesületi vezetésben történjen változás. Az

13 egyesület perben követelte a szerzdésben rögzített támogatás arányos részét, a DRV Rt. ezzel szemben azt az összeget perelte, amelyet a társaság az egyesület mködésére biztosított, de azt az egyesület más célra használta fel. Miután az egyesület elnöke és ügyvezet elnöke is távozott a DRV Rt.-tl, így célszer volt tisztújító közgylést összehívni, amelyre december 15-én került sor. A bírósági ügy is lezárult, mert az új egyesületi vezetésnek sikerült megállapodást kötnie a céggel. Tisztáztuk a félreértéseket, elismertük az összeg nem megfelel felhasználását, s ennek törlesztésére javaslatot tettünk, amelyet a cégvezetés is elfogadott. - A megújult egyesületi vezetés tehát átvállalta az elz idszak minden sarát? - Nem, nem errl van szó. A mi feladatunk az, hogy lehetleg minél rövidebb id alatt nyugalmat teremtsünk az egyesület háza táján, s a horgászok is békében hódolhassanak szenvedélyüknek. Éppen ezért állapodtunk meg a cégvezetéssel, egyesületünk volt irányítóit pedig felszólítottuk arra, hogy a mködképesség biztosítása érdekében a náluk tárolt iratokat is bocsássák rendelkezésünkre. Ez mindeddig nem történt meg, pénzügyi elszámolásra sem került sor, ezért az és évi pénzügyi gazdálkodást az új vezetés szakértvel vizsgáltatja meg. A januári vezetségi ülésen az ellenrz bizottság vezetjének javaslatára megbíztunk egy könyvvizsgálót ezzel a feladattal. - S mindeközben mire számíthatnak a horgászok? - Arra, hogy az új vezetés stabilizálja az egyesület anyagi helyzetét. Feladataink között szerepel, hogy az egyesület kezelésében lév két horgásztavunkon - a Pécs melletti Birjánban, valamint Balatonszabadi-Sóstón - jelentsen javítjuk a horgászlehetségeket. Az eddigieknél jóval több halat szeretnénk telepíteni ezekbe, s nemcsak nemes, hanem egyéb halfajokat is azért, hogy mindig legyen kifogható hal tavainkban. Mindkét tónak van halászati üzemterve, amelyben meghatározzák, hogy mikor, mennyi és milyen halat kell telepíteni, s ezt szeretnénk túllépni. Azért, hogy a közel hatszáz horgászegyesületi tag minél jobb körülmények között tudjon horgászni, s ezek valóban horgászparadicsomokká váljanak számukra. - A vezetségváltással változtak-e a tulajdonviszonyok? - A megállapodás alapján a DRV Rt. visszavette saját kezelésbe az eddig az egyesület kezelésébe kiadott tulajdonát, s egy külön megállapodás alapján használhatja például a sóstói horgásztavat az egyesület. Korábban a horgászegyesület a termelszövetkezettl jutányosan vásárolt meg területet, amelyre horgászfalut kívánt létesíteni tagjai számára. Az elz vezetés felépíttette a fa házakat, majd kívülállóknak is értékesítette ket. Ez a terület tehát ma már nem az egyesületé, hanem azoké, akik azt megvásárolták. Tizennyolc faház épült fel ott, s a tulajdonosok ugyanazokkal a feltételekkel használhatják a horgásztavat, amelyekkel bárki más, aki napijegyet, vagy bérletet vásárol. Gy. L.

14 Állami tulajdonú lakossági (végs felhasználói) víz- és csatornahasználati díjak 2001 évben Megnevezés 1998 év 1999 év 2000 év 2001 év Ivóvízszolgáltatás díja közületnek (Ft/m3) Csatornahasználati díj közületnek (Ft/m3) Ivóvízszolgáltatás díja lakosságnak (Ft/m3) *Csatornahasználat díja lakosságnak (Ft/m3) *Víz- és csatornahasználat együttes díja lakosságnak (Ft/m3) 165,50 196,00 207,80 224,40 270,00 305,00 323,30 349,00 162,00 193,00 207,80 224,40 120,00 148,00 162,20 178,60 282,00 341,00 370,00 403,00 *Amennyiben mind a víz, mind a csatornaszolgáltatás állami tulajdonú közmrl történik. A fenti árak nem tartalmazzák a 12%-os ÁFÁ-t! Az SAP többletfeladatai január 1-tl a DRV Rt. üzemszer használatba vette az SAP rendszer alapmoduljait. A tanfolyamok és a programmal való ismerkedés után, ezentúl minden adat az új rendszerben vétetik nyilvántartásba. Hogyan is mködik élesben a rendszer, errl érdekldtünk Szebényi Tibor projektvezettl. - A év lezárása és az új számítógépes rendszeres mködtetése mindenképpen több feladatot jelent a felhasználóknak. Az új rendszer bevezetésekor a felhasználói tapasztalat hiánya jelentsen megnöveli a többletmunka mennyiségét, vagy ennek érzetét. - Lesznek-e még további tanfolyamok? - A bevezetésre került alapmodulokkal kapcsolatban a közeljövben kell megtartani a felsvezeti és középvezeti kör képzését, összhangban az informatív jogosultságok kiadásával. A tanfolyamok említésekor azt is el kell mondani, hogy nem csupán az SAP rendszer oktatására van szükség, hanem az ehhez kapcsolódó ügyviteli folyamatok további oktatása is fontos feladat. Emellett április hónapban kezddik meg az IS-U modul végfelhasználói oktatása, mely az oktatott személyek létszámát és idtartamát tekintve jóval nagyobb mérték lesz, mint az eddigi oktatások voltak. Ezen ok miatt a földszinten kialakított két oktatótermet valószínleg hosszabb ideig fent kell tartani. Berlinger Á.

15 Mi a Kontrolling? Új fogalmakkal, rövidítésekkel ismerkedünk az integrált informatikai rendszer társasági bevezetése alkalmából. Különösen azokra a munkatársakra igaz ez, akik egy-egy modul tevleges résztvevi, formálói. Korábban már bemutattuk az SAP-t, amely integrálja a különböz modulokba szervezett társasági folyamatokat. Mit is rejtenek a rövidítések, a CO, a MIR, az IS-U, vagy az AM, MM? Az a tervünk, hogy sorra vesszük valamenynyit, s megszólaltatjuk a modulgazdákat. Most dr. Kovács Miklós kontrolling osztályvezett faggatjuk a kontrollingról. - Mi a kontrolling? A válasz többféleképpen is megfogalmazható. Legáltalánosabban azt mondhatjuk, hogy a kontrolling a különböz vezeti szint döntéseket elkészít folyamatok összessége. Ebbl a szempontból tehát egy olyan vezeti információs rendszer, amely a társaság egészét átfogva, gyors és naprakész információkat szolgáltat a különböz nem feltétlenül csak gazdasági jelleg folyamatok alakulásáról. Nem hagyományos értelemben vett ellenrzés, inkább folyamatos ellenrzése annak, hogy a társaság mködését jellemz folyamatok milyen mértékben és miért térnek el a tervezettl vagy az elvárhatótól. Ennek a feladatnak akkor tud a kontrolling eleget tenni, ha a reálfolyamatokat minél pontosabban sikerül leképeznie. Ehhez ad segítséget a kontrolling informatikai, számítástechnikai támogatása, az integrált információs rendszer kontrolling modulja. A DRV Rt-nél ma, ha a kontrolling kerül szóba, elssorban ennek a valóban jelents informatikai fejlesztésnek egy fontos területére gondolunk. - Miben lesz más, mennyivel nyújt többet ez a kontrolling annál a vezeti információs rendszernél, ami már eddig is létezett? - Éppen az informatikai háttérnek köszönheten a folyamat-követési lehetségeink megsokszorozódnak, információink pontosabbá válnak. Azoknak a számbavételi helyeknek, tevékenységeknek a száma, amelyen a költségek alakulását figyeljük tehát megn. Ezen túlmenen fontos, koncepcionális elvek is segítik a pontosabb információk megszerzését. Erre egy példát szeretnék mondani. A kontrollingban a költségek az ivóvíz ágazat esetében a víz áramlási irányával egyezen és mennyiség arányosan áramlanak a vízbázisoktól a különböz rendszereken át a végs felhasználók felé ( a szennyvíz esetében az áramlás iránya természetesen ezzel ellentétes ). A végs fogyasztókhoz így elvitt költség tehát reálisabban mutatja majd meg 1 m3 víz elállítási költségét, s ez az információ a folyamat bármely pontján megállapítható lesz. További elnyök rejlenek abban is, hogy az eddig külön mködtetett rendszerek összekapcsolhatókká válnak: egy számla alapján lekönyvelt tétel nemcsak a megfelel fkönyvi számlára kerül, hanem egyidejleg egy kontrollingos költséghelyre is egyetlen adatbevitel révén. Más példa: egy adott mérési ponton a Mszaki Információs Rendszerben mért adat az átadott vízmennyiség révén az ott átáramló költségek nagyságát is meghatározza.

16 - Hallani olyan véleményt is, hogy a kontrolling tulajdonképp nem más mint az utókalkuláció posztmodern változata. Igaz-e ez? - Ez a benyomás azért alakulhatott ki, mert a jelenlegi bevezetési szakaszban a rendszer felépítése, a költségelosztás - szakzsargonban allokáció valóban az utókalkulációs feladatokhoz áll közel és jelenleg erre kell koncentrálnunk. A közelmúltban végeztek egy felmérést a rendszert már mködtet nagyvállalatok körében amely azt mutatta, hogy a beállítás után a folyamatos mködésben az adatgyjtés már csak 25 %-ot fog jelenteni a kontrolleri feladatok között. Ebben a szakaszban a kontrolling szemlélet tervezés és tervkiértékelés fel fog zárkózni s a teljes kontrolleri munkában a kiértékelés és elemzés aránya a 75 %-ot is el fogja érni. - Jelent -e tényleges szervezeti változást a Kontrolling Osztály létrehozása? - Annyiban mindenképpen, hogy a korábbi Közgazdasági Osztály két csoportjához csatlakozott az Utókalkulációs Csoport is, s így egy jól felkészült csapat igyekszik megfelelni a kihívásoknak. Ezzel egyidejleg pedig minden Igazgatóságon, Üzemigazgatóságon fállású kontroller kezdte meg a munkáját. Végezetül mindenképpen szólni kell az Informatikai Osztály munkatársaival, a modulgazdákkal való együttmködésrl, amelyet nagyon jónak tartok, s amely nélkül nem vihet sikerre ez a fejlesztés. Igazgatósági ülések A DRV Rt. Igazgatósága legutóbbi lapzártánk óta két alkalommal ülésezett: Január 24-én napirenden szerepelt a társaság évi elzetes üzleti terve, amellyel együtt az Igazgatóság megtárgyalta és elfogadta azt a költségtakarékossági elvrendszert, amelynek középpontjában a költségstruktúrán belül a fenntartási tevékenységbe visszaforgatható költségmegtakarítások szerepelnek. A megtakarítások forrása az elképzelések szerint fleg a kapacitások kihasználtságának növelésébl, illetve a hálózati veszteségek csökkentésébl fog származni. Február 28-án az Igazgatóság tájékozódott a társaság által üzemeltetett önkormányzati tulajdonú víziközmvek szolgáltatási díjairól, a lakossági ivóvíz- és szennyvízszolgáltatás idei ráfordítás támogatás mértékérl, a kutatás-fejlesztés helyzetérl, valamint a DRV Rt. központi irányításában tervezett szervezet korszersítési javaslatról.

17 Bérmegállapodás Minden év els hónapjaiban visszatér feladat egyike a tárgyévi bérmegállapodás, melyet Kollektív Szerzdésben rögzít a munkáltató a szakszervezettel. Az idei évben február 6-án történt ez a megállapodás a DRV Rt.-nél, amelyet Tóth István vezérigazgató és Gábor Imre a munkahelyi szakszervezet titkára írt alá. A KSZ- ben rögzített évi bérfejlesztésrl Gábor Imrével beszélgettünk. -Szakszervezetünk reprezentatív, ezért minden évben önállóan köthetünk Kollektív Szerzdést a munkáltatóval. A bérmegállapodás részét képezi a KSZ-nek, amely annak központi része. Az elz év végén megkezdtük a megállapodás elkészítését az ágazati szakszervezettel és a Közlekedési és Vízügyi Minisztériummal. Ez képezi az alapját a mi Kollektív Szerzdésünknek. A tulajdonos 8,5 és 9,6 % közötti átlagkeresetre vonatkozó béremelést javasolt, annak függvényében, hogy milyen lehetségek vannak a cégnél. Mi egy olyan megállapodást kötöttünk, mely szerint 9 %-os keretfejlesztést realizálunk. Az elz évben szintén 9 %-os volt a bérfejlesztésre vonatkozó megállapodásunk, de mivel az infláció magasabb lett, mint ahogy azt kormányszinten tervezték, ezért kezdeményeztük, hogy azok a cégek, amelyeknél az állam a többségi tulajdonos, ezt a növekedést kompenzálják. A tárgyalások eredményhez vezettek, melynek következtében a évre vonatkozóan a tulajdonos további 3% fejlesztést engedélyezett, valamint 0,47%-os báziskorrekciót fogadott el. A vállalati menedzsment ez évben szeretné megoldani, hogy bizonyos munkaköröket magasabb bérkategóriába soroljanak. A számítógépes szakembereket is kompenzálnák, hiszen a munkaer piacon ezek a szakemberek jóval több pénzért is el tudnak helyezkedni, mint amelyet a DRV Rt. tud számukra biztosítani. Ebben a témában még nem tárgyalt a szakszervezettel a cég vezetése, gondolom, hogy hamarosan erre is sor kerül. - Az elz évben az infláció miatt korrigálni kellett a bérfejlesztésre fordítható összeget, az idei évben is gondoltak arra, hogy az infláció esetleg magasabb lesz a tervezettnél? - Az els lépcss bérfejlesztésrl országosan nagy vita volt a munkáltatók és az érdekképviseletek között, amelyhez csatlakozott a kormány is. Úgy állapodtak meg, hogy 8,5 %-os infláció mellett tervezik a 9 %-os átlag kereset fejlesztést. A második lépcsben nagyon bízunk abban, hogy ismét 12 %-os keresetfejlesztéssel tudunk számolni, ha az infláció mértéke ezt indokolja. Ha ez létrejön, akkor lehet reálbér növekedésrl beszélni. - Milyen szervezettség a szakszervezet? - Ötven százalék feletti, ami lehetne több is, hiszen a szakszervezet és a munkáltató között megkötött szerzdések, minden munkavállalót érintenek. Ezen kívül, ha munkaügyi kérdésekben vitás helyzet merül fel a munkavállaló és a munkáltató között, jogi segítséget tudunk nyújtani. Bár én úgy gondolom, hogy a vitás ügyeket helyben kell rendezni, azért jó, ha szükség esetén segítséget tudunk adni.

18 A bérfejlesztés mindenkit érint kérdés, mindig akadnak olyan munkavállalók, akik úgy érzik, hogy teljesítményük alapján többet is érdemelnének. A keretek azonban behatároltak és kifizetni csak annyit lehet, ami erre a célra felosztható. Berlinger Ágnes Tisztelt Munkatársak! A DRV Hírek eddig megjelent valamennyi számában tájékoztatást adtunk a Bizalom Önkéntes Nyugdíjénztár mködésérl, a pénztár taglétszámának alakulásáról. Nagy sikerként könyvelhettük el, mint a pénztár alapítói és szervezi, hogy a DRV Rt.-nél folyamatosan növekedett azok száma, akik beléptek a pénztárba. Nagy lendületet adott a taglétszám növekedésének a munkáltató által átvállalt tagdíj mértékének a bruttó alapbér 2%-ról 3 %-ra történt növelése. Rövidesen megjelen tájékoztatónkkal - A/4-es összehajtható színes szórólappal - elssorban azok figyelmét szeretnénk felhívni, akik még nem tagjai pénztárunknak. A Bizalom Önkéntes Nyugdíjénztár fbb mutatói: - Létszám: évi záró 723 f évi záró 7500 f - Vagyon: XII. hó 31-én 1,2 milliárd forint - Reálhozam: ,6% A DRV Rt-nél Bizalom Önkéntes Nyugdíjénztár tagok: - Létszám: évi záró 100 f évi záró 1849 f - Vagyon: XII. hó 240 millió - Reálhozam: ,6% A DRV Rt. vezérigazgatója, Tóth István úr és Gábor Imre VKDSZ titkár a társaság évi bérmegállapodásakor szóban megállapodott, amennyiben a társaság gazdálkodása ennek alapjait megteremti: 2001 év gazdálkodásának I-III. évi értékelését követen, a pénztár tagoknak a 3% fölött további éves 1% munkáltatói adományt biztosít a munkáltató, ha meghaladja a pénztártagok száma a 2000 ft. Munkatársak! A BIZALOM ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR várja Önt soraiba!

19 Nem mindennapi sportsiker Rumi János a DRV Rt. Fejér megyei Igazgatóság Ercsi Üzemvezetségének lakatosa. Barátságos, közvetlen munkatárs, de szerénységére jellemzen a Transzplantáltak Európa bajnokságán elért sportsikerérl - asztalitenisz 3. hely, bowling 11. hely - csak a Görögországban készült fényképek nézegetése során értesültünk. Többszöri kérés után sikerült egy kicsit bvebben faggatózni, s beleegyezésével a beszélgetés rövid kivonatát közreadni. - János! Mikor került sor nálad a szervátültetésre? január 20-án, 23 éves koromban romlott meg egészségi állapotom annyira, hogy már az egyéb kezelések javulást nem hoztak, veseátültetés jelenthetett csak számomra teljes életet. - Mi módon jutottál új veséhez? - A szerencse már itt mellém szegdött, édesanyám volt a donor, aki ellentmondást nem trve adta fiának egyik veséjét. - Miként változott meg az átültetés után életed? - Óriási változásokat jelentett nekem az átültetés. Az élet számomra felértékeldött, s megtanultam, hogy kemény akarással, környezetem, családom támogatásával sok új lehetség van elttem. - Beszélnél errl egy kicsit részletesebben? - Gyógyulásom után a munka mellett leérettségiztem, gépésztechnikusi képesítést szereztem ban megnsültem, s az a lány lett a feleségem, aki betegségem idején is végig mellettem állt. Munkahelyem segítségével az Ercsi Üzemvezetségnél szolgálati lakást kaptunk. Született két szép lányunk. Ildikó 18 éves, most fog érettségizni, Melinda 16 éves, informatikát tanul. - Ezek után beszéljünk a sportról! Intenzíven csak a veseátültetés után kezdtem sportolni. Kezdetben csak az állóképességem növelése, egészségem megtartása érdekében mozogtam. Késbb a Transzplantáltak Egyesületében már egyre inkább törekedtem az eredményekre is. A sport segítségével sok barátot szereztem hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt. Sok olyan külföldi országba eljutottam, ahová saját ermbl nem lettem volna képes. Részvénytársaságunk anyagi segítsége is hozzájárult ahhoz, hogy eljuthattam Szingapúrba, Kanadába, Romániába, Ausztráliába és múlt év-

20 ben Görögországba. Athénban értem el eddigi legnagyobb sikeremet, asztaliteniszben 3. helyezett lettem. - Hogyan összegezné beszélgetésünket? - Mindennél fontosabb, hogy feladni sosem szabad, küzdeni kell és mindig még jobbat akarni. Ezt pedig szeret családdal, támogató barátokkal, munkahellyel lehet megvalósítani. N. Ági A vezeti tréninghez kapcsolódó sportesemény helyszíne volt február 23-án Hévíz, ahol a DRV Rt. kispályás focicsapata a helyi önkormányzat együttesével mérte össze erejét. Az igazságos pontosztozkodással végzdött találkozón csapatunkat ersítette Manninger Jen, a KÖVIM politikai államtitkára is. A képen látható DRV-s együttes: Pintér, Bódizs, Bocsev, Máté, Manninger, Tóth, guggol: Majer, Bertók, Sallai. Minden határon túl Egy vízmves fotómvész Ancsin Mihály huszonhárom éve társaságunk dolgozója és huszonkét éve ül ugyanabban az ajkai üzemvezeti irodában. Mégsem érzi börtönbe zárva magát, mert olyan kiegészít elfoglaltságot z, amely szerencsésen ellenpontozza néha talán kicsit egyhangúnak tn munkáját. Fotómvész számos hazai és külföldi kiállítással a háta mögött. A fényképezés a kisujjában van, bár hórihorgas alakját elnézve furcsa dolog éppen a kisujját emlegetni Korábban tett egy kis kitért a napilapos riportfényképezés felé, de hamar rájött, hogy az nem az világa. Amikor még volt Fotó újság gyakran jelentetett meg benne szakcikkeket. Manapság azonban hiába lenne számtalan ötlete senki nem honorálná érdeme szerint az efajta elfoglaltságot. Ráadásul a Fotó is rég megsznt, bár még mostanában is kap olvasói leveleket. Tagja a Felföldi Fotográfusok Szövetségének és a Wroclawi Fotográfiai Társaságnak. A Franciaországi központú ISF (Images Sans Frontiers Képek Határok Nélkül) szervezetének magyarországi képviselje.

21 Megnyer személyiség, amire az is bizonyíték, hogy bár nyakában fényképez masináival keresztül-kasul bejárta a világot Vietnamtól Tunéziáig, és számtalan portrét, zsánerképet készített, soha, senki nem bántotta emiatt, még csak nem is tiltakozott. Szerencsés alkat, mert másnak elég, ha becéloz egy témát és már törik is össze a gépét Legutóbbi ladakhi élményeirl szívesen mesél. Ladakh Tibet nyugati része és Indiához tartozik. Európai füllel furcsán hangzik, hogy itt si hagyományt követve minden családból egy gyereket szerzetesnek küldenek. A vidék zord, legmélyebb pontja 3500 méteren van, de lakói érdekesek és nem ellenségesek az idegennel szemben. Sajnos a fényképezés technikája hátrányára is fejldött az utóbbi években. Ma már olcsóbb a színes nyersanyag, de kidolgozni házilag még mindig a fekete-fehér állna kézre. A visszás helyzetet Mihály úgy oldja meg, hogy fekete-fehér nyersanyagra fotóz, otthon kidolgozza a képeket, és hogy új életre keltse ket, kézzel kiszínezi. A kicsit a századel hangulatát idéz technika roppant elmélyülést és aprólékos munkát igényel, de egészen különleges hatású képeket eredményez. Elismerésben nincs hiánya. Azon kívül, hogy számos helyre hívják kiállítani és képei gyjteményes kiadványokban is megjelennek, Kis Buddha cím képével a Gyr 2000 kiállításon Gyr Város Fdíját is elnyerte. Legutóbb ez év októberében volt kiállítása Kazincbarcikán, a városi galériában. Amíg a téma megpillantásától kezdve elkészül a kész kép, számos munkafázison kell átesnie. Egy-egy kiállítás eltt szinte minden szabadidejét képek retusálása köti le. Szabadságát szinte teljes egészében hobbijára áldozza. De kell-e jobb kikapcsolódás, mint a léleknemesít alkotó munka, amely felkavar, de pihentet is egyben. Szívesen jár alkotótáborokba is, vonzza a jó társaság. Szívesen emlékszik a korai évekre, a nyolcvanas évek végére, amikor még Eifert János és Jung Zseni neve fémjelezte az ott folyó alkotómunkát. Az utóbbi években Nepálon, Indián, Indián és Szírián kívül járt Afrikában is. Kalandozó természetére jellemz, hogy Tunéziába hirtelen ötlettl vezérelve last minute úttal jutott el. Egyik nap felhívta az egyik utazási irodát, ahol rendkívüli kedvezménnyel 29 ezer forintért ajánlották neki ezt az utat. Másnap már a repülgépen ült. - O. -

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képvisel-testületének. 25/2004.(VII.14.) rendelete

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képvisel-testületének. 25/2004.(VII.14.) rendelete Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képvisel-testületének 25/2004.(VII.14.) rendelete az önkormányzati tulajdonú közüzem vízmbl szolgáltatott ivóvízért és a közüzem csatornam használatáért fizetend

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata./2009. ( ) rendelete a fenntartásában mköd közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítésérl

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata./2009. ( ) rendelete a fenntartásában mköd közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítésérl Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata./2009. ( ) rendelete a fenntartásában mköd közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítésérl Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgylése a közoktatásról

Részletesebben

JUTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2010.(XII. 13.) rendelete

JUTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2010.(XII. 13.) rendelete JUTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2010.(XII. 13.) rendelete az önkormányzati tulajdonú vízi közműből szolgáltatott ivóvíz díjának, és az önkormányzati tulajdonú vízi közüzemű által biztosított

Részletesebben

Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testületének 20/1992. (IX.4.) rendelete

Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testületének 20/1992. (IX.4.) rendelete Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testületének 20/1992. (IX.4.) rendelete A VÍZ- ÁS CSATORNAHASZNÁLATI DÍJ BÉRLKRE TÖRTÉN ÁTHÁRÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testülete

Részletesebben

A MINSÉGFEJLESZTÉSI CSOPORT SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZATA BEVEZETÉS. A 3/2002. (II.15. ) OM rendelet a következ0ket határozza meg:

A MINSÉGFEJLESZTÉSI CSOPORT SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZATA BEVEZETÉS. A 3/2002. (II.15. ) OM rendelet a következ0ket határozza meg: Csak úgy tudunk megfelelni gyorsan változó környezetünknek, ha folyamatosan tervezünk és ismerünk minden lehetséget, mely nyitva áll elttünk. Newt Gingrich A MINSÉGFEJLESZTÉSI CSOPORT SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI

Részletesebben

AZ IPARI PARKOK EGYESÜLET szolgáltatási és támogatási rendszere

AZ IPARI PARKOK EGYESÜLET szolgáltatási és támogatási rendszere AZ IPARI PARKOK EGYESÜLET szolgáltatási és támogatási rendszere (Az IPE 1997. és 1999. évi rendes közgyléseinek állásfoglalásai szerint) 1. A szolgáltatási és támogatási rendszer továbbfejlesztésének indokoltsága

Részletesebben

- lakosság 181.-Ft/m 3 - önkormányzatok és intézményeik 181.-Ft/m 3 - közület 205.-Ft/m 3

- lakosság 181.-Ft/m 3 - önkormányzatok és intézményeik 181.-Ft/m 3 - közület 205.-Ft/m 3 TÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2009. (XII. 23.) rendelete Tét városban fizetendő ivóvíz- és szennyvízelvezetés díjáról, valamint a környezetterhelési díjról Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

v í z d í j a k r ó l

v í z d í j a k r ó l RAJKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2010. (XII. 17.) Önkormányzati. rendelet a v í z d í j a k r ó l Rajka község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többszörösen

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Közgy

Szekszárd Megyei Jogú Város Közgy Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése 12/1994.(IV.1.) KT. számú rendelete az ivóvíz- és csatornaszolgáltatási díjak megállapításáról (a módosításokkal egységes szerkezetben) Szekszárd Megyei Jogú Város

Részletesebben

KONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához

KONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához A 296/2006.(XI.28.) Kt. sz. melléklete KONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához A szociális területen alkalmazott két f jogszabály

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE SOPRON 2006 1. Általános rendelkezések (1) A Rektori Hivatal az egyetemen mköd önálló átfogó szervezeti egység, mely ellátja az egyetem igazgatási

Részletesebben

EURÓPA 2020. Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája

EURÓPA 2020. Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája EURÓPA 2020 Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája Bevezet Nemzedékünk még soha nem élt meg ekkora gazdasági válságot. Az elmúlt évtizedben folyamatos gazdasági növekedés tanúi

Részletesebben

Minségfejlesztési szolgáltatások a felsoktatásban. Felsoktatási minségtérkép

Minségfejlesztési szolgáltatások a felsoktatásban. Felsoktatási minségtérkép Minségfejlesztési szolgáltatások a felsoktatásban Felsoktatási minségtérkép 8. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 2012. április 26-27., Gödöll Hegyi-Halmos Nóra ELTE PPK OFI Felsoktatási

Részletesebben

Holnaptól nekem jobb lesz. A felnttképzés és szakképzés kommunikálása - jó gyakorlat a Szolnoki Fiskola Felnttképzési Központjának programjában

Holnaptól nekem jobb lesz. A felnttképzés és szakképzés kommunikálása - jó gyakorlat a Szolnoki Fiskola Felnttképzési Központjának programjában A felnttképzés és szakképzés kommunikálása - jó gyakorlat a Szolnoki Fiskola Felnttképzési Központjának programjában Rendezvénysorozat az egész életen át tartó tanulás, mint esélynövel tényez szerepérl,

Részletesebben

A 2013. ÉVI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES ÉRTÉKELÉSE

A 2013. ÉVI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES ÉRTÉKELÉSE SZEGEDITUDOMÁNYEGYETEM A2013.ÉVIBESZÁMOLÓ SZÖVEGESÉRTÉKELÉSE SZEGED PIRtörzsszám:329815 Honlapcíme:www.uszeged.hu I. Általános indoklás (feladatkör, tevékenység bemutatása) I.1 Az intézmény feladatkörének,

Részletesebben

kezelése" című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi

kezelése című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi 4470-4/2007. Szoc1 "s és `. : erium iszter Országgyűlés Hivatala Irományszara. ~C JI 9 3 Érkezett: 2007 FEM 15, 1 r Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő asszony részére Fidesz-MPSZ Budapest Tisztelt

Részletesebben

Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács december 20-i üléséről

Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács december 20-i üléséről 1997. év Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács 1996. december 20-i üléséről Napirend előtti felszólalásában a munkavállalói oldal a szervezkedési szabadságot veszélyeztető és a munka világát szabályozó

Részletesebben

Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9.

Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9. Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9.0/12-2013-0009 azonosítószámú projekt Előzmények A Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési

Részletesebben

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának évi Üzleti jelentése

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának évi Üzleti jelentése BIZALOM Önkéntes Nyugdíjpénztár Székhely:1146 Budapest, Borostyán u. 1/b. Adószám: 18061457-1-42 Bankszámlaszám: K&H Bank 10200964-20221713 Tel./Fax: (06) 1-351-4843 Tel.: (06) 1-351-0372 Honlap: www.bizalompenztar.hu

Részletesebben

PÉNZBELI ELLÁTÁSOK. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

PÉNZBELI ELLÁTÁSOK. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ELLÁTÁSOK A gyermekvédelmi törvény valamint Enying Város Önkormányzatának 6/2006. (III.31.) sz. rendelete alapján adható pénzbeli ellátások városunkban a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény,

Részletesebben

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége. Tájékoztató

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége. Tájékoztató 12. a) sz. melléklet Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Tájékoztató a Pannónia Nyugdíjpénztár 2012-2013. évi tevékenységéről, a Pénztár előtt álló 2013-2014.évi feladatokról

Részletesebben

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának évi Üzleti jelentése

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának évi Üzleti jelentése BIZALOM Önkéntes Nyugdíjpénztár Székhely:1146 Budapest, Borostyán u. 1/b. Adószám: 18061457-1-42 Bankszámlaszám: K&H Bank 10200964-20221713 Tel./Fax: (06) 1-351-4843 Tel.: (06) 1-351-0372 Honlap: www.bizalompenztar.hu

Részletesebben

A HAZAI KÖZÉPVÁLLALATI SZEKTOR JÖVŐKÉPE HÁROM VÁROSTÉRSÉGBEN. Horeczki Réka. Dualitások a regionális tudományban XV.

A HAZAI KÖZÉPVÁLLALATI SZEKTOR JÖVŐKÉPE HÁROM VÁROSTÉRSÉGBEN. Horeczki Réka. Dualitások a regionális tudományban XV. Mosonmagyaróvár, 2017. október 19-20. Az előadás és a tanulmány elkészülését az NKFI-115577 A hazai középvállalati szektor szerepe az ipar területi versenyképességében kutatási projekt támogatja. A HAZAI

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

Kormányzati elvárásoknak való megfelelés a közúthálózat üzemeltetésben és fenntartásában Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Kormányzati elvárásoknak való megfelelés a közúthálózat üzemeltetésben és fenntartásában Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kormányzati elvárásoknak való megfelelés a közúthálózat üzemeltetésben és fenntartásában Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2016. április 22. 1 Társadalmi cél Hazánk gazdasági fejlődésének és állampolgárai jólétének

Részletesebben

Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata. 2004. március

Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata. 2004. március Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata 2004. március 2 Bevezetés Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat a vízi-közmű szolgáltatók, - munkáltatói és munkavállalói

Részletesebben

Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban

Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban dr. Ránky Anna: Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban I. A 2007-13-as időszakra vonatkozó pénzügyi perspektíva és a kohéziós politika megújulása A 2007-13 közötti pénzügyi időszakra

Részletesebben

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELTESTÜLETÉNEK 10/2000. (III.20.) rendelete a helyi közmveldésrl 1 /egységes szerkezetben/

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELTESTÜLETÉNEK 10/2000. (III.20.) rendelete a helyi közmveldésrl 1 /egységes szerkezetben/ PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELTESTÜLETÉNEK 10/2000. (III.20.) rendelete a helyi közmveldésrl 1 /egységes szerkezetben/ Pápa Város Önkormányzatának Képviseltestülete a kulturális javak védelmérl és a

Részletesebben

A rendelet alkalmazási köre 1..

A rendelet alkalmazási köre 1.. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2004.(VII.12.) rendelete az önkormányzati tulajdonú közüzemű vízműből szolgáltatott ivóvízért és a közüzemű csatornamű használatáért fizetendő

Részletesebben

Közzétette: ( Még nincs értékelve

Közzétette:   (  Még nincs értékelve 2015 május 04. Flag Szöveg méret 90 100 Mentés 110 120 130 140 150 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1 % 1/5 Give 1 % 2/5 Mérték Give 1 % 3/5 Give 1 % 4/5 Give 1 % 5/5 Érdekl?dve olvastam

Részletesebben

Gazdaságpolitika és költségvetés 2018

Gazdaságpolitika és költségvetés 2018 Gazdaságpolitika és költségvetés 2018 Banai Péter Benő államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. november 1 2017-ben makrogazdasági és költségvetési stabilitás jellemzi az országot Forrás: *: Európai

Részletesebben

PÉNZÜGYI TERV VASAS ÖNKÉNTES ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR

PÉNZÜGYI TERV VASAS ÖNKÉNTES ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR PÉNZÜGYI TERV 2017-2019. VASAS ÖNKÉNTES ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR 1 Előzmények (tapasztalatok), illetve aktuális helyzet rövid leírása Az Önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény

Részletesebben

Középpontban a vevi elégedettség

Középpontban a vevi elégedettség Progresszív Szakmai Díjak Az év partnerkapcsolata kategória Középpontban a vevi elégedettség A Délhús Rt. 2005. elején stratégiai döntést hozott a részben az értékesítési csapat, részben a menedzsment

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI

SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI MINSÉGFEJLESZTÉSI SZABÁLYZAT PROGRAM A MINSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT 8. MELLÉKLETE I. RÉSZ AZ EGYETEM SZERVEZETE ÉS MKÖDÉSI RENDJE SOPRON 2009 Változatszám:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/330-4/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. december 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A szennyvízcsatorna

Részletesebben

A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása

A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása Fekete Károly geográfus - kutató, kutatásszervező Siófok, 2017. május 24. Balaton Fejlesztési Tanács Balaton Kiemelt üdülőkörzet fejlesztéseinek

Részletesebben

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Kamara Hivatala főbb oszlopai a Kamara szerveinek 2019. évre vonatkozó tervezése Megnevezés / %-ban 2019 évi / %-ban / %-ban kiadás kiadás kiadás kiadás kiadás kiadás

Részletesebben

Társasági adó Társasági adó Társasági adó 2012 Könyvelő Budapest - Smart Balance webhelyen lett közzétéve (http://www.smartbalance.

Társasági adó Társasági adó Társasági adó 2012 Könyvelő Budapest - Smart Balance webhelyen lett közzétéve (http://www.smartbalance. Társasági adó 2012 Társasági adó 2012 Pollák Márton: +36 30 332 5119 1. oldal (összes: 23) Társasági adókulcs Társasági adó 2012 2012-ben nem változik az adókulcs. Továbbra is a pozitív adóalap 500 millió

Részletesebben

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása!

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása! Biodiverzitás stratégia 2020 CÉLOK és ESZKÖZÖK Források: http://www.biodiv.hu/convention/f1117799202; http://ec.europa.eu/environment/nature/biodiversity/comm2006/2020.htm; FELADAT A stratégiai célok közül

Részletesebben

IZYS Önsegélyező Pénztár. Üzleti jelentés A évi éves pénztári beszámolóhoz. Budapest, május 14.

IZYS Önsegélyező Pénztár. Üzleti jelentés A évi éves pénztári beszámolóhoz. Budapest, május 14. Üzleti jelentés A 2012. évi éves pénztári beszámolóhoz Budapest, 2013. május 14. 1 Általános rész 1.1 A Pénztár bemutatása Az IZYS Önsegélyező Pénztár 2005. március 25-én alakult, a Fővárosi Bíróság 274.

Részletesebben

!"#$%& #$%&'+',!-- '( %$)#* )+*%, ( )-##%. #/0$*#/)#%0#%1* % %%, 2( $0&1* % %%$.!3 #.)-##% 4( 3/ *)#)5-###%..)-##%

!#$%& #$%&'+',!-- '( %$)#* )+*%, ( )-##%. #/0$*#/)#%0#%1* % %%, 2( $0&1* % %%$.!3 #.)-##% 4( 3/ *)#)5-###%..)-##% '( %$)#* )+*%,!"#$%&!"" #$%&'())%$%&*+ #$%&'+',!-- # ( )-##%. #/0$*#/)#%0#%1* % %%, 2( $0&1* % %%$.!3 #.)-##% 4( 3/ *)#)5-###%..)-##% 6( *$**#$**#7#)#/0$)* 7)*.&5###5-###%./#/.*8) *#$* *0* (.#*$/.*&/0$)9##

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. -a Közgyléshez- a 2007-2013-as európai uniós költségvetési ciklus alatt megvalósítandó

TÁJÉKOZTATÓ. -a Közgyléshez- a 2007-2013-as európai uniós költségvetési ciklus alatt megvalósítandó 1 TÁJÉKOZTATÓ -a Közgyléshez- a 2007-2013-as európai uniós költségvetési ciklus alatt megvalósítandó nagyberuházások, valamint az els ütemben benyújtandó pályázatok állapotáról, az ebbl adódó feladatokról

Részletesebben

Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete

Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért-, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról,

Részletesebben

A közbeszerzési jogorvoslat egy másik útja (vázlat) Bevezetés

A közbeszerzési jogorvoslat egy másik útja (vázlat) Bevezetés A közbeszerzési jogorvoslat egy másik útja (vázlat) Bevezetés Dr. Gadó Gábor szakállamtitkár úr felkérésének eleget téve röviden felvázolom a bírósági út, mint elvi modell egy lehetséges változatát, ami

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Magyar Villamos Művek Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai,

Részletesebben

Gyr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. KOLLEKTÍV SZERZDÉS. 1. SZ. MELLÉKLETE egységes szerkezetben Bérbesorolási rendszer

Gyr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. KOLLEKTÍV SZERZDÉS. 1. SZ. MELLÉKLETE egységes szerkezetben Bérbesorolási rendszer Gyr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. KOLLEKTÍV SZERZDÉS 1. SZ. MELLÉKLETE egységes szerkezetben 2017. Bérbesorolási rendszer Tartalomjegyzék Vasúti tevékenység bérbesorolási rendszere... Hiba! A könyvjelz nem

Részletesebben

A MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA. Doktori (PhD) értekezés tézisei

A MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA. Doktori (PhD) értekezés tézisei NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZÉCHENYI ISTVÁN GAZDÁLKODÁS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS PROGRAM A MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK

Részletesebben

Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es

Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es Az emberi erőforrás Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es felmérésének eredménye: a cégek pénzügyi

Részletesebben

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Tisztújító Közgy?lése 2015

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Tisztújító Közgy?lése 2015 A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség 2015. március 10-én Tisztújító Közgy?lést tartott a Campus étterem különtermében. A küldöttek a részletes programot, a Közgy?lés anyagát és a jelöl?listát elektronikus

Részletesebben

MKB EGÉSZSÉGPÉNZTÁR 1821 Budapest, Váci u. 38. ÜZLETI JELENTÉS 2004.

MKB EGÉSZSÉGPÉNZTÁR 1821 Budapest, Váci u. 38. ÜZLETI JELENTÉS 2004. MKB EGÉSZSÉGPÉNZTÁR 1821 Budapest, Váci u. 38. ÜZLETI JELENTÉS 2004. I. Általános bemutatás Az Egészségpénztár 1997.12.18-án alakult 2003-ban nevet változtatott, a Pénztár új neve MKB Egészségpénztár Pénztár

Részletesebben

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015.

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. Bemutatkozás REHABJOB - JOBGROUP REHABJOB (www.rehabjob.hu) üzletágunk mellett az alábbi divíziók tartoznak

Részletesebben

MUNKÁLTATÓI ALTERNATÍVÁK

MUNKÁLTATÓI ALTERNATÍVÁK MUNKÁLTATÓI ALTERNATÍVÁK 1 2011. évi CCIX. Törvény a viziközmű szolgáltatásról Az elvek biztosítanák a kiszámítható, fenntartható viziközmű szolgáltatást. Az elvek érvényesülésére még várni kell - Természeti

Részletesebben

Kishajók felelsségbiztosítása 1. Szabályzat Kishajók felelsségbiztosítása

Kishajók felelsségbiztosítása 1. Szabályzat Kishajók felelsségbiztosítása Kishajók felelsségbiztosítása 1 Szabályzat Kishajók felelsségbiztosítása Kishajók felelsségbiztosítása 2 Tartalomjegyzék 1. A biztosítás tárgya...3 2. Szerzd, biztosított...3 3. Együttbiztosított személyek...3

Részletesebben

Kkv problémák: eltér hangsúlyok

Kkv problémák: eltér hangsúlyok Kisvállalati- és vállalkozáspolitika: vonzások és választások Dr. Habil. Szerb László Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar 2010.03.28. Dr. Szerb László 1 Kkv problémák: eltér hangsúlyok Vállalkozói

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46. A K I Borpiaci információk II. évfolyam / 22. szám 24. november 23. 45- Bor piaci jelentés 1-4. táblázat, 1-3. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2-5. oldal 5. táblázat: Fogyasztói árak

Részletesebben

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának BIZALOM Önkéntes Nyugdíjpénztár Székhely:1146 Budapest, Borostyán u. 1/b. Adószám: 18061457-1-42 Bankszámlaszám: K&H Bank 10200964-20221713 Tel./Fax: (06) 1-351-4843 Tel.: (06) 1-351-0372 Honlap: www.bizalompenztar.hu

Részletesebben

Az els lépések, avagy az épületek energetikai tanúsítása

Az els lépések, avagy az épületek energetikai tanúsítása Az els lépések, avagy az épületek energetikai tanúsítása Halász István ügyvezet Energetikai Tanúsítvány Jogi szabályozás EU direktíva írja el a bevezetését 2002/91/EK -». 2010. Új j direktíva A 176/2008

Részletesebben

IZYS Önsegélyező Pénztár. Üzleti jelentés A évi éves pénztári beszámolóhoz. Budapest, május 31.

IZYS Önsegélyező Pénztár. Üzleti jelentés A évi éves pénztári beszámolóhoz. Budapest, május 31. Üzleti jelentés A 2013. évi éves pénztári beszámolóhoz Budapest, 2014. május 31. 1 Általános rész 1.1 A Pénztár bemutatása Az IZYS Önsegélyező Pénztár 2005. március 25-én alakult, a Fővárosi Bíróság 274.

Részletesebben

Közhasznú jelentése évrl

Közhasznú jelentése évrl Magyar Gyorsulási Szövetség Közhasznú jelentése 2006. évrl A szövetség elnöke 2005. november 28.-án nyújtotta be a nyilvántartásba vételi kérelmet. A B-A-Z. Megyei Bíróság 11.Pk.60.013/2006/2. szám alatti

Részletesebben

Javaslat. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadására

Javaslat. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE SO:15.102/2011. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2011-2014. közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadására Összeállította:. Lengyel Zsolt

Részletesebben

A Bizalom Nyugdíjpénztár évi Üzleti jelentése

A Bizalom Nyugdíjpénztár évi Üzleti jelentése A Bizalom Nyugdíjpénztár 2006. évi Üzleti jelentése Budapest, 2007. április 24. Török László IT elnök 1. A 2006. év legfontosabb eseményei: A pénztár taglétszáma az előző, több éves időszak dinamikus növekedését

Részletesebben

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felels helyettes államtitkár 2014. október 29. Budapest, VHT Szakmai napok Az új Közös Agrárpolitika (KAP) 2014-2020

Részletesebben

IZYS Önsegélyező Pénztár. Üzleti jelentés A évi éves pénztári beszámolóhoz. Budapest, május 30.

IZYS Önsegélyező Pénztár. Üzleti jelentés A évi éves pénztári beszámolóhoz. Budapest, május 30. Üzleti jelentés A 2015. évi éves pénztári beszámolóhoz Budapest, 2016. május 30. 1 Általános rész 1.1 A Pénztár bemutatása Az IZYS Önsegélyező Pénztár 2005. március 25-én alakult, a Fővárosi Bíróság 274.

Részletesebben

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Erősnek lenni vs. erősnek látszani Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Ingatlanfejlesztés Építőipar A kettő nem létezik egymás nélkül! Ingatlanpiac a válság előtt Aranykor Tervezhető bérleti díjak

Részletesebben

A Pannon Lapok Társasága lapjai. 2011-ben

A Pannon Lapok Társasága lapjai. 2011-ben A Pannon Lapok Társasága lapjai 2011-ben Sajtópiaci pozícióink 1. Legolvasottabb megyei újságok A PLT lapjai 2011-ben is A 15 év feletti lakosság körében mért olvasottság eredménye megyénként, országos

Részletesebben

I. A lakóépület építésének egyszer bejelentésérl szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet módosítása 1

I. A lakóépület építésének egyszer bejelentésérl szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet módosítása 1 I. A lakóépület építésének egyszer bejelentésérl szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet módosítása 1 5. (1) A lakóépület építésének egyszer bejelentésérl szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban:

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

Az egészségügyben, gazdasági műszaki területen dolgozók foglalkoztatási adatainak felmérése 2013.

Az egészségügyben, gazdasági műszaki területen dolgozók foglalkoztatási adatainak felmérése 2013. Az egészségügyben, gazdasági műszaki területen dolgozók foglalkoztatási adatainak felmérése 2013. Készítette az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete Ezúton szeretnénk köszönetet mondani azoknak az

Részletesebben

Kötelezettsé gvállalás. ellenértéke. Mt. 3. (6) alapján (4) Munkáltató által kezdeményezett munkaviszony. Mt. 3. (6) alapján [hónap] (4) Időtartam

Kötelezettsé gvállalás. ellenértéke. Mt. 3. (6) alapján (4) Munkáltató által kezdeményezett munkaviszony. Mt. 3. (6) alapján [hónap] (4) Időtartam MENEDZSMENT, OSZTÁLYVEZETŐK, ÜZEMVEZETŐK Közvetlen pénzbeli juttatás Közvetett pénzbeli juttatás alapbér Mozgóbér [%/év] (1) szerződés szerinti Kafeteria hozzájárulás (3) költségtérít és felmondási idő

Részletesebben

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Megbízható bérezési adatok a DUIHK 2014 es Bérezési Tanulmányában Jövőre átlagosan négy százalékkal szeretnék a külföldi vállalatok munkavállalóik

Részletesebben

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE Kórházi létesítmény gazdálkodás a gyakorlatban MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE A Kórház (szakrendelő, orvosi rendelő) mint létesítmény Egészségügyi intézmény egy speciális

Részletesebben

Miért válaszd az E-business menedzsment szakirányt?

Miért válaszd az E-business menedzsment szakirányt? Miért válaszd az E-business menedzsment szakirányt? Az e-business menedzsment több, mint egy újabb oktatás az elektronikus kereskedelemr l. Ha meg akarunk felelni az elektronikus üzletvitel kihívásainak,

Részletesebben

MIM 00-01. Az ÉNYKK Zrt. SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI SZABÁLY-

MIM 00-01. Az ÉNYKK Zrt. SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI SZABÁLY- II/4. A társaság szervezeti egységei és feladatai MIM 00-01 ÉS MKÖDÉSI SZABÁLY- Oldalszám: 24/46 - Üzemeltetési Figazgatóság - Gazdasági Igazgatóság - Mszaki Igazgatóság - Informatika ------------ Törzskari

Részletesebben

Ipari Parkok Egyesület 2003.évi közhasznú jelentése

Ipari Parkok Egyesület 2003.évi közhasznú jelentése Ipari Parkok Egyesület 2003.évi közhasznú jelentése 1.sz. melléklet: számviteli beszámoló 2.sz. melléklet: költségvetési felhasználás elszámolása 3.sz. melléklet: vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás

Részletesebben

OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET!

OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET! OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET! 8441-1/2006. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról rendelkező 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet módosításáról Budapest,

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYLÉSÉNEK ÁPRILIS 29-I ÜLÉSÉRE

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYLÉSÉNEK ÁPRILIS 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 02-2/101-15/2009. TÁRGY: KIEGÉSZÍT FORRÁS BIZTOSÍ- TÁSA A PKK KIVITELEZÉSI KÖZBESZERZÉSÉHEZ MELLÉKLET: E LTERJESZT É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYLÉSÉNEK 2009. ÁPRILIS 29-I ÜLÉSÉRE

Részletesebben

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Üzleti jelentés év

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Üzleti jelentés év DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Üzleti jelentés 2016. év Általános rész A Pénztár az Önkéntes, Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szólótörvény hatálya alá tartozó egészségpénztár. A Pénztár

Részletesebben

1. Az MVM GTER Zrt. az MVM Csoport tagja

1. Az MVM GTER Zrt. az MVM Csoport tagja Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM GTER Gázturbinás Erőmű Zrt. i tagjai, továbbá a vezető besorolású, valamint

Részletesebben

A JAVADALMAZáSI IRáNYELVEK MóDOSíTáSA

A JAVADALMAZáSI IRáNYELVEK MóDOSíTáSA ELŐTERJESZTÉS A MAGYAR TELEKOM NYRT. KÖZGYŰLÉSE RÉSZÉRE A JAVADALMAZáSI IRáNYELVEK MóDOSíTáSA BUDAPEST, 2015. ÁPRILIS 15. A Magyar Telekom Nyrt. 17/2012 (IV.16.) sz. Közgyőlési határozatával jóváhagyott

Részletesebben

Közigazgatási változások tapasztalatai

Közigazgatási változások tapasztalatai Közigazgatási változások tapasztalatai Horváth Gábor István főosztályvezető, Földügyi Főosztály GISopen, 2011. március 16-18. 2011-től új helyzet 2011. január 1: a megyei és körzeti földhivatalok a kormányhivatalok

Részletesebben

XIX. Évfolyam 1. szám

XIX. Évfolyam 1. szám XIX. Évfolyam 1. szám Hosszú hetek óta a Népszabadság 2004. január 14-ei számának "Egy pohár víz a Klenity-dlben" cím ironikus hangvétel cikke jár a fejemben. A történet fszereplje - egy a fvárostól mindössze

Részletesebben

Felsoktatási projekt. (tegnap és holnap) Quali-Társ Bt. 1

Felsoktatási projekt. (tegnap és holnap) Quali-Társ Bt. 1 Felsoktatási projekt (tegnap és holnap) Quali-Társ Bt. 1 Emlékszik? (1999) Quali-Társ Bt. 2 Elnyök Hallgatók A képzés gyakorlati vonatkozásainak ersítése a TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia üzletág

Részletesebben

A Baptifon elégedettségi felmérés 2014. Az eredmények elemzése Bálint Benjámin, 2015. február 15.

A Baptifon elégedettségi felmérés 2014. Az eredmények elemzése Bálint Benjámin, 2015. február 15. A Baptifon elégedettségi felmérés 2014 Az eredmények elemzése Bálint Benjámin, 2015. február 15. Áttekintés Ez a Baptifon flotta első ügyfél elégedettségi felmérése Kitöltési időszak: 2014. december 2015.

Részletesebben

A regionális TDM és a Balatoni RMI kapcsolódási pontjai. Dani Barbara Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság igazgató

A regionális TDM és a Balatoni RMI kapcsolódási pontjai. Dani Barbara Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság igazgató A regionális TDM és a Balatoni RMI kapcsolódási pontjai Dani Barbara Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság igazgató Balaton régió jövıje a TDM A turisztikai kínálatot ma már regionális, de minimum

Részletesebben

A vállalkozás sikerének tényezi. Termék, szolgáltatás Erforrások Információtechnológia 2005.12.08. 1

A vállalkozás sikerének tényezi. Termék, szolgáltatás Erforrások Információtechnológia 2005.12.08. 1 A vállalkozás sikerének tényezi Termék, szolgáltatás Erforrások Információtechnológia 2005.12.08. 1 A siker két egymást segít eleme az IT-ben ERP rendszerek alkalmazása Outsourcing 2005.12.08. 2 A vállalati

Részletesebben

A DUNA HOUSE CSOPORT BEMUTATÁSA. 2015. november

A DUNA HOUSE CSOPORT BEMUTATÁSA. 2015. november A DUNA HOUSE CSOPORT BEMUTATÁSA 2015. november 1 Tartalomjegyzék 3-7 Bevezetés 8-9 A tranzakció és a bevétek felhasználása 10-11 A befektetési sztori 12-13 Lakás és lakáshitel piac 14-20 Szegmensek bemutatása

Részletesebben

HR FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE A FELSOKTATÁSBAN: BELS KÉPZÉSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN

HR FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE A FELSOKTATÁSBAN: BELS KÉPZÉSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN HR FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE A FELSOKTATÁSBAN: BELS KÉPZÉSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN Dr. Koltai Zoltán PhD, egyetemi docens (PTE FEEK) Dr. habil. Nemeskéri Zsolt, egyetemi docens (PTE

Részletesebben

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése

1. Az MVM Zrt. állami szerepvállalásának ismertetése Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Magyar Villamos Művek Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai,

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

Részletesebben

MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 14/2000.(XII.27.) ÖKT számú R E N D E L E T E

MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 14/2000.(XII.27.) ÖKT számú R E N D E L E T E MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2000.(XII.27.) ÖKT számú R E N D E L E T E Mosonszolnok Község Önkormányzat tulajdonában lévő víziközműből ivóvízért és csatornahasználatért fizetendő

Részletesebben

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013 Mintaprojekt az elérhető Európai Uniós források felhasználásának elősegítéséért a hátrányos helyzetű lakosság fenntartható lakhatási körülményeinek és szociális helyzetének javítása érdekében Pécsett 2013.

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem)

EMLÉKEZTETŐ. Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem) EMLÉKEZTETŐ Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem) Napirend előtt Fazekas Károly helyett Kertesi Gábor vezeti a kerekasztal ülését. Köszönti a kerekasztal tagjait

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ESÉLYEGYENLSÉGI TERV

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ESÉLYEGYENLSÉGI TERV NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ESÉLYEGYENLSÉGI TERV SOPRON 2008 !"#$%$&'( Jelen Esélyegyenlségi Terv az egyenl bánásmódról és az esélyegyenlség elmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényben, valamint a

Részletesebben

2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag

2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag 2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag A szolgáltató állam célja, hogy az információs és kommunikációs technológiai eszközök alkalmazásával gyorsabb, INFORMATIKAI költség-hatékonyabb ISMERETEK

Részletesebben

Ipari Parkok Egyesület 2006. évi közhasznú jelentése

Ipari Parkok Egyesület 2006. évi közhasznú jelentése Ipari Parkok Egyesület 2006. évi közhasznú jelentése Adószám: 18067460-2-41 Statisztikai számjel: 18067460-7310-529-01 Székhely: 1012 Budapest, Attila út 123. 1.sz. melléklet: közhasznú egyszersített éves

Részletesebben

Legyen előadónk, ossza meg tudását és tapasztalatait, legyen részese egy sikeres rendezvénynek!

Legyen előadónk, ossza meg tudását és tapasztalatait, legyen részese egy sikeres rendezvénynek! Előadói felhívás EWA Tavaszi Napok 2015 - Budapesti Víz Konferencia A Budapesti Víz Világtalálkozó helyszíne ismét várja a települési vízgazdálkodási és víziközmű szakma nemzetközi szereplőit, szakembereit.

Részletesebben

NMI IKSZT Program Szolgáltatási modellek

NMI IKSZT Program Szolgáltatási modellek NMI IKSZT Program Szolgáltatási modellek Közösségfejlesztés Közösségfejlesztési folyamatok generálása, folyamatkövetése TÁMOP-3.2.3/B-12/1 Építő közösségek Korszerű, többfunkciós közművelődési fejlesztéseket

Részletesebben