KÖNYVVIZSGÁLATI HÍRLEVÉL 2012 / 3

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖNYVVIZSGÁLATI HÍRLEVÉL 2012 / 3"

Átírás

1 KÖNYVVIZSGÁLATI HÍRLEVÉL 2012 / 3

2 SZÁMVITELT ÉRINTŐ ÉVKÖZI TÖRVÉNYI MÓDOSÍTÁSOK A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló évi CXLVI. törvény* több számviteli, illetve számvitelt is érintő rendelkezést tartalmaz. A saját tőke biztosítása, közbenső mérleg A gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 51. -a (1) bekezdésének előírása szerint, ha a gazdasági társaság a számviteli törvény szerinti beszámolójában foglaltak alapján egymást követő két teljes üzleti évben nem rendelkezik a társasági formájára kötelezően előírt jegyzett tőkének megfelelő összegű saját tőkével és a társaság tagjai (részvényesei) a második év számviteli törvény szerinti beszámolójának elfogadásától számított három hónapon belül a szükséges saját tőke biztosításáról nem gondoskodnak, a gazdasági társaság köteles e határidő lejártát követő hatvan napon belül elhatározni más gazdasági társasággá való átalakulását, vagy rendelkeznie kell jogutód nélküli megszűnéséről. Ezzel összefüggésben a Gt. vonatkozó módosítása egyértelműen kimondja, hogy mentesül a gazdasági társaság a hivatkozottak szerinti intézkedési kötelezettségek alól, ha a második év számviteli törvény szerinti beszámolójának elfogadásától számított három hónapon belül, három hónapnál nem régebbi mérlegfordulónapra összeállított közbenső mérleggel igazolni tudja, hogy az intézkedésekre okot adó körülmény már nem áll fenn. A módosítás lehetővé teszi, hogy a vállalkozások a Gt. előírásai tekintetében - egy átmeneti időre figyelmen kívül hagyják a devizában fennálló eszközeik és kötelezettségeik mérlegfordulónapi átértékeléséből származó árfolyamveszteség miatti tőkevesztést, azt május 31-ig a saját tőke hiányának megállapításakor nem kell figyelembe venni. A Gt. hivatkozott módosításai a kihirdetést követő napon léptek hatályba, így azok már alkalmazhatóak. Árfolyamveszteség elhatárolási lehetősége forgóeszközhitelekre A devizaárfolyam változás kedvezőtlen hatásainak enyhítését célozza az árfolyamveszteség elhatárolási lehetőségének forgóeszközhitelekre történő kiterjesztése. A számviteli törvény 33. (2) és (3) bekezdése, illetve 41. (4) bekezdése módosítása eredményeként a jövőben nemcsak a beruházási jellegű devizahitelek árfolyamveszteségét lehet elhatárolni a későbbi évekre, hanem a devizában fennálló forgóeszközhitelek árfolyamveszteségét is. Az elhatárolás alkalmazása esetén ahhoz hasonlóan, mint a beruházási jellegű devizahitelek árfolyamveszteségének elhatárolásakor céltartalék-képzés is kapcsolódik. A devizában fennálló forgóeszközhitelek árfolyamveszteségének elhatárolására vonatkozó lehetőség már a évben induló üzleti évről készített beszámolóra is biztosított, a számviteli törvény a (27) bekezdése szerinti átmeneti rendelkezés alapján. A Gt. további tőkevédelmi szabályt (intézkedési kötelezettséget) tartalmaz korlátolt felelősségű társaság esetében a 143. (2) és (3) bekezdésében (amikor a korlátolt felelősségű társaság saját tőkéje veszteség folytán a törzstőke felére csökkent), valamint részvénytársaság esetében a 245. (1) és (2) bekezdésében (amikor a részvénytársaság saját tőkéje veszteség folytán az alaptőke kétharmadára vagy 5 millió forint alá csökkent). E rendelkezések szintén kiegészítésre kerültek azzal, hogy a tagoknak, illetve a részvényeseknek akkor van intézkedési kötelezettségük, ha az e célból összehívott taggyűlés, közgyűlés időpontját legfeljebb egy hónappal megelőző mérlegfordulónapra összeállított közbenső mérleg szerint még mindig fennállnak az intézkedésre okot adó körülmények, azaz a vagyonvesztés még mindig fennáll. A fenti előírásokhoz kapcsolódóan a törvénymódosítás további segítséget is kíván nyújtani az árfolyamváltozás kedvezőtlen hatásainak átmeneti enyhítésére. Azoknak a cégeknek, amelyek csak a kedvezőtlen árfolyammozgások miatt szenvednek el átmeneti tőkevesztést a és a üzleti évben, nem kell azonnal visszapótolniuk az így elvesztett saját tőkéjüket. * az Országgyűlés elfogadta a október 1-i ülésnapján, megjelent a Magyar Közlöny évi 136. számában, október 15-én.

3 Átlagos készpénz záró állomány korlátozásának eltörlése A számviteli törvény január 1-jétől hatályos 14. -a (8) és (9) bekezdésének előírása szerint a gazdálkodóknak a pénzkezelési szabályzatban - többek között - rögzíteniük kell a napi készpénz záró állomány maximális mértékét. Ezzel összefüggésben a törvény korlátozta a napi készpénz záró állomány - havi szintű - átlagos mértékét, amely, ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, nem lehet több, mint az előző üzleti év - éves szintre számított - összes bevételének 2%-a, illetve ha az előző üzleti év összes bevételének 2%-a nem éri el az 500 ezer forintot, akkor 500 ezer forint január 1-jével jelentősen megemelésre került a gazdálkodók készpénz záró állományának átlagos mértékére vonatkozók korlát (2%- ról 10%-ra), de a szabályozás még így is jelentős adminisztrációt követelt meg a gazdálkodóktól, ezért 2012 december 1-jével hatályosan a korlátozó szabályozás teljes egészében megszüntetésre kerül. A napi készpénz záró állomány maximális mértékére vonatkozó előírás eltörlése nem jelenti azt, hogy a gazdálkodóknak ne kellene a pénzkezelési szabályzatában erről továbbra is rendelkeznie. A változás abban van, hogy ennek mértékét jogszabály a jövőben nem korlátozza. SZÁMVITELI MÓDOSÍTÁSOK 2013 Mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló A kettős könyvvitelt vezető legkisebb gazdasági társaságok, egyéni cégek, egyéb vállalkozók a üzleti évtől saját elhatározásuk alapján beszámolási kötelezettségük teljesítésére az egyszerűsített éves beszámoló további egyszerűsített formáját is választhatják (mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló). A módosítás ennek érdekében rögzíti, hogy a vállalkozók milyen értékhatárok mellett választhatják ezt az egyszerűbb beszámolási formát, illetve rögzíti, hogy annak választása esetén legalább 3 üzleti évig a választás szerinti beszámolót kell a vállalkozónak elkészítenie, és csak azt követően térhet el attól. Mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámolót készíthet a könyvvizsgálatra nem kötelezett vállalkozó, ha két egymást követő üzleti évben a mérleg fordulónapján a következő, a nagyságot jelző három mutatóérték közül bármelyik kettő nem haladja meg az alábbi határértéket: a) a mérlegfőösszeg a 100 millió forintot, b) az éves nettó árbevétel a 200 millió forintot, c) az üzleti évben átlagosan foglalkoztatottak száma a 10 főt. A módosítás tartalmazza a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámolóról való visszatérés (áttérés) szabályait is. A mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámolót a számviteli törvény szabályai alapján, külön kormányrendeletben rögzített sajátosságok szerint kell elkészíteni. A kormányrendelet előkészítése folyamatban van. A mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló lehetősége a sajátos egyszerűsített éves beszámolót váltja fel, ezért a sajátos egyszerűsített éves beszámolóra vonatkozó különös rendelkezéseket a módosítás törli az Szt.-ből.

4 Kényszertörlési eljárás A módosítás szerint az Szt. beszámolási kötelezettségre, illetve üzleti évre vonatkozó szabályai kiegészülnek a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény által a jogutód nélküli megszűnés új módjaként bevezetett kényszertörlési eljárás intézményéhez kapcsolódóan. A módosítás szerint az üzleti év a vállalkozó kényszertörlési eljárása esetén az előző üzleti év mérlegfordulónapját követő naptól a kényszertörlési eljárása kezdő időpontját megelőző napig mint mérlegfordulónapig terjedő időszak. A kényszertörlési eljárás időszaka egy üzleti évnek minősül, függetlenül annak időtartamától. Ha a kényszertörlési eljárás lefolytatása során felszámolási eljárás kerül elrendelésre, a felszámolás időszaka üzleti évének kezdő napja a felszámolás elrendelésének a napja. Jelentős összegű hiba, ismételt közzététel A módosítás tartalmazza a jelentős összegű hiba értékhatárának bővítését. E szerint a jelentősebb összegű hiba értékhatára a mérlegfőösszeg 2 százaléka, azzal, hogy annál a vállalkozónál, amelynél a mérlegfőösszeg 2 százaléka nem haladja meg az 1 millió forintot, az 1 millió forintot meghaladó hiba minősül csak jelentős összegű hibának. A módosítás hatásaként kevesebb vállalkozónál kell majd a jövőben az előző év(ek) módosításait is tartalmazó, háromoszlopos beszámolót készíteni. Ezen túlmenően a módosítás megszünteti az ismételt közzététel intézményét is. Halasztott bevétel feloldása A támogatásból beszerzett, illetve a térítés nélkül kapott eszközökhöz a számvitelben halasztott bevétel elszámolása kapcsolódik. Ezen eszközök későbbi esetleges felújításakor, illetve átalakulás során történő felértékelésekor a hatályos előírásokból nem következik egyértelműen, hogy a felértékelés során keletkező többletet figyelembe kell-e venni vagy sem a halasztott bevétel feloldása során. A módosítás szerint ezen többletértéket nem kell (nem lehet) figyelembe venni a feloldás során, tekintettel arra, hogy ez esetben elválna az eszköz eredeti bekerülési értéke és a hozzá kapcsolódó halasztott bevétel. A módosítás tartalmazza továbbá, hogy ha a hasznos élettartam a halasztott bevétel képzésekor tervezettekhez képest meghosszabbodik, akkor a halasztott bevétel feloldásánál az eredeti hasznos élettartamot kell figyelembe venni, azaz a hasznos élettartam meghosszabbítását is figyelmen kívül kell hagyni. Tartósság megítélése A mérlegben kimutatott eredmény meghatározásakor, a mérlegtételek értékelése során figyelembe kell venni minden olyan értékcsökkenést, értékvesztést, amely a mérleg fordulónapján meglévő eszközöket érinti, és amely a mérlegkészítés időpontjáig ismertté vált. A módosítás egyértelművé teszi, hogy tartósnak minősül a könyv szerinti érték és a piaci érték különbözete, ha az múltbeli tények vagy jövőbeni várakozások alapján legalább egy évig fennáll. E mellett a különbözet tartósnak minősül fennállásának időtartamától függetlenül akkor is, ha az az értékeléskor a rendelkezésre álló információk alapján véglegesnek tekinthető.

5 Eredménytartalék felhasználása osztalékra A módosítás egyértelműsíti, hogy negatív tárgyévi adózott eredmény esetében, amennyiben osztalékfizetés történik, és ahhoz a szabad eredménytartalékból használnak fel összeget, az eredménytartalékból felhasznált, eredménykimutatásban bemutatott összeg az osztalékként, részesedésként, kamatozó részvény utáni kamatként az eredménykimutatásba beállított összeggel egyezik meg, ezáltal a mérleg szerinti eredmény a negatív tárgyévi adózott eredménnyel azonos összegű lesz. Egyéb módosítások A jogszabályi környezet változásai indokolták többek között a biztosítóintézet helyett biztosító, az árkiegészítés helyett ártámogatás, a társadalombiztosítási járulék helyett szociális hozzájárulási adó megnevezés használatát. A módosítás a kialakult gyakorlatnak megfelelően pontosítja a terv szerinti értékcsökkenés szabályait, a tekintetben, hogy maradványérték megállapítása esetén a bruttó értékre vetített évenként elszámolandó értékcsökkenés alapja a maradványértékkel csökkentett bekerülési érték. Az Szt január 1-jei, a visszavásárolt saját részvény, saját üzletrész bevonására vonatkozó módosításával összefüggésben további pontosításra került sor a cash-flow kimutatásra vonatkozó előírások egyértelmű végrehajtása érdekében. A fizetési határidő előtti pénzügyi rendezéshez kapcsolódó nem számlázott engedmény (skonto) elszámolási szabályainak módosítása a kialakult kereskedelmi gyakorlathoz igazítja a vonatkozó rendelkezéseket. A jelenleg hatályos rendelkezések pontosítását szolgálja az a módosítás, amely egyértelművé teszi, hogy az átalakulást megelőző időszakról elkészített számviteli beszámolóra is vonatkozik a letétbe helyezési és a közzétételi kötelezettség. Fogalmi meghatározások pontosítása A szellemi termékekre vonatkozó jogszabályi környezet változása miatt módosításra került a szellemi termékek fogalma. Egyértelműen besorolásra kerültek a készletek közé, áruként az értékesítési célra beszerzett, de átmenetileg használatba vett eszközök (például tesztautók, kipróbálható mintadarabok stb.). A földgáz, a villamos energia beszerzéséhez kapcsolódó díjak egyszerűsített elszámolása kiterjesztésre került az egyetemes szolgáltatótól való beszerzés mellett a földgázkereskedőtől, a villamosenergia-kereskedőtől történő beszerzés esetére is. A gyakorlati tapasztalatok alapján pontosításra került az üzembe helyezés időpontja. Egy adott eszköz üzembe helyezésének (aktiválásának) időpontja az adott eszköz szokásos vállalkozási tevékenység keretében történő rendeltetésszerű hasznosításának a kezdő időpontja, vagyis az az időpont, amikor az eszközzel az üzemszerű tevékenység megkezdésre kerül. Ezzel biztosítható, hogy egyes, a rendeltetésszerű használatot nem érintő hatósági engedélyek hiánya (a hatósági eljárás elhúzódása) esetén is sor kerülhessen a számviteli üzembe helyezésre (aktiválásra). Az Szt. elektronikus aláírásra, időbélyegzőre vonatkozó rendelkezéseit az általános forgalmi adóról szóló évi CXXVII. törvény elektronikus számlára vonatkozó szabályainak változása (könnyítése) miatt kellett törölni. A módosítás tartalmazza továbbá a számviteli konszolidációs mentesítési szabályok pontosítását (szűkítését) azon vállalkozások tekintetében, amelyek az összevont (konszolidált) éves beszámolójukat az IFRS-ek szerint készítik el, mivel esetükben a konszolidálási kört nem az Szt., hanem az IFRS-ek határozzák meg. Átmeneti rendelkezések A módosított rendelkezéseket fő szabályként először a évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni, de azok jelentős része a évben induló üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazható.

6 Összeállításunk figyelemfelhívó jellegű és nem helyettesíti az ügyletek részletes vizsgálatát, mellyel kapcsolatban keresse tanácsadóinkat az alábbi elérhetőségeken: BDO Magyarország Könyvvizsgáló Kft Budapest, Kőér utca 2/A C.ép. Telefon: Fax: online@bdo.hu Hírlevelünk a legnagyobb gondossággal készült, mindamellett nem zárhatók ki elírások és más hibák, melyért felelősséget nem tudunk vállalni. A BDO Magyarország kizárja a felelősséget olyan lépésekért, melyeket bárki a jelen publikációban foglalt információk alapján tett, vagy nem tett meg, vagy bármely, kizárólag a publikációban foglaltak alapján hozott döntésért. Konkrét kérdéseivel kérjük keresse közvetlenül tanácsadóinkat. Baumgartner Ferenc Ügyvezető ferenc.baumgartner@bdo.hu Nagyné Zagyva Zsuzsanna Ügyvezető zsuzsanna.nagy@bdo.hu Janda Szilvia Ügyvezető szilvia.janda@bdo.hu Czinkóczi Csilla Cégvezető csilla.czinkoczi@bdo.hu Kékesi Péter Könyvvizsgálati team vezető, Cégvezető peter.kekesi@bdo.hu Schwandt Tilda Könyvvizsgálati team vezető tilda.schwandt@bdo.hu A BDO Magyarország cégcsoport tagjai magyar korlátolt felelősségű társaságok, az egyesült királyságbeli BDO International Limited garancia alapú korlátolt felelősségű társaság tagjai. A BDO a BDO hálózat és minden BDO tagvállalat márkaneve.

Számviteli törvény módosítása

Számviteli törvény módosítása Dr. Gróf Gabriella Évközi módosítás: 2012. évi CXLVI. törvény 2012. évi CLXXVIII. törvény Szabályok hatályba lépése 2013. 01, 01., de a rendelkezések jelentős része 2012-re is alkalmazható Mikrogazdálkodói

Részletesebben

december 3-4.

december 3-4. Főbb témakörök Többes munkáltatói foglalkoztatás Munkahelyvédelmi akcióterv KATA, KIVA számvitele Őszi adócsomag Számviteli standardok bevezetése, mikrogazdálkodói beszámoló Mindegyikük munkáltatónak minősül

Részletesebben

Számvitel 2013. 2013. január 31. Tóth Mihály bejegyzett könyvvizsgáló

Számvitel 2013. 2013. január 31. Tóth Mihály bejegyzett könyvvizsgáló Számvitel 2013 2013. január 31. Tóth Mihály bejegyzett könyvvizsgáló Számviteli változások 2013-tól Többes munkáltatói foglalkoztatás Munkahelyvédelmi akcióterv KATA, KIVA számvitele Őszi adócsomag Számviteli

Részletesebben

A SZÁMVITEL ÉS KÖNYVVIZSGÁLAT AKTUÁLIS KÉRDÉSEI. Pankucsi Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium

A SZÁMVITEL ÉS KÖNYVVIZSGÁLAT AKTUÁLIS KÉRDÉSEI. Pankucsi Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium A SZÁMVITEL ÉS KÖNYVVIZSGÁLAT AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Pankucsi Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium A MÓDOSÍTÓ TÖRVÉNYEK Munkahelyvédelmi akcióterv (2012. évi CXLVI. törvény) Egyes adótörvények és azzal összefüggő

Részletesebben

Számviteli törvény változása 2013.

Számviteli törvény változása 2013. Számviteli törvény változása 2013. A mikrogazdálkodói beszámoló választása Január 1-jétől választható a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló. Ezzel egyidejűleg megszűnik a sajátos egyszerűsített

Részletesebben

A SZÁMVITEL ÉS KÖNYVVIZSGÁLAT AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

A SZÁMVITEL ÉS KÖNYVVIZSGÁLAT AKTUÁLIS KÉRDÉSEI A SZÁMVITEL ÉS KÖNYVVIZSGÁLAT AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Pankucsi Zoltán Nemzetgazdasági Minisztérium BREAKING NEWS 2 A MÓDOSÍTÓ TÖRVÉNYEK Munkahelyvédelmi akcióterv (2012. évi CXLVI. törvény) Egyes adótörvények

Részletesebben

KÖNYVVIZSGÁLATI HÍRLEVÉL 2012 / 1

KÖNYVVIZSGÁLATI HÍRLEVÉL 2012 / 1 KÖNYVVIZSGÁLATI HÍRLEVÉL 2012 / 1 DEVIZÁBAN ADOTT KAPOTT ELŐLEG A devizában adott, kapott előleget, mint minden gazdasági eseményt, könyvelni kell. A Számviteli törvény 60. -ának (1) bekezdése és a Számviteli

Részletesebben

2016. évi számviteli változások

2016. évi számviteli változások 2016. évi számviteli változások A 2016. évi üzleti évtől hatályos számviteli törvényi változásokat jellemzően az Európai Parlament és Tanács 2013/34/EU Irányelvének hazai szabályozásba való átültetésének

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló 1 8 0 3 2 1 0 7 6 9 1 0 1 3 1 0 2 - - Statisztikai számjel Dr Szakály Ügyvédi Iroda a vállalkozás megnevezése 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 45. a vállalkozás címe, telefonszáma Egyszerűsített éves beszámoló

Részletesebben

Dr. Gróf Gabriella. Igazságügyi adó- és könyvszakértő Jogász, bejegyzett könyvvizsgáló

Dr. Gróf Gabriella. Igazságügyi adó- és könyvszakértő Jogász, bejegyzett könyvvizsgáló Dr. Gróf Gabriella Igazságügyi adó- és könyvszakértő Jogász, bejegyzett könyvvizsgáló 2000. évi C. törvény módosítása Jogszabályi háttér: 2013. évi XXXVII. törvény 2013. évi CC. törvény 2 Transzferár elszámolás

Részletesebben

1/ Sajátos egyszerűsített éves beszámoló választásának előfeltételei:

1/ Sajátos egyszerűsített éves beszámoló választásának előfeltételei: 1/ Sajátos egyszerűsített éves beszámoló választásának előfeltételei: A/ bármely cég választhatja, ha két egymást követő üzleti évben, a fordulónapi adatok alapján három mutatóérték közül bármely kettő

Részletesebben

A Mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló bemutatása

A Mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló bemutatása A Mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló bemutatása Kapcsolata az éves beszámolóval Készítette: Bodnár Márton Az előadás tartalma 1) Jogszabályi háttér, alkalmazási feltételek 2) Mikrogazdálkodó

Részletesebben

COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium

COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium 2017. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2018. május 02. A társaság bemutatása

Részletesebben

KÖNYVVIZSGÁLATI HÍRLEVÉL 2011 / 6 2011 DECEMBER

KÖNYVVIZSGÁLATI HÍRLEVÉL 2011 / 6 2011 DECEMBER KÖNYVVIZSGÁLATI HÍRLEVÉL 2011 / 6 2011 DECEMBER SZÁMVITELI VÁLTOZÁSOK 2012 Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény (megjelent a Magyar Közlöny

Részletesebben

Szegedi Vadaspark és Programszervező Közhasznú Nonprofit Kft. 2013. évi Egyszerűsített éves beszámolójának KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

Szegedi Vadaspark és Programszervező Közhasznú Nonprofit Kft. 2013. évi Egyszerűsített éves beszámolójának KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Szegedi Vadaspark és Programszervező Közhasznú Nonprofit Kft. 2013. évi Egyszerűsített éves beszámolójának KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 1. Általános kiegészítések 1.1. A vállalkozás bemutatása 1.1.1. A gazdálkodó

Részletesebben

Számviteli változások 2013

Számviteli változások 2013 Számviteli változások 2013 című előadás Előadó: Tóth Mihály NGM vezető tanácsos Főbb témakörök: Érintett jogszabályok Munkahelyvédelmi akcióterv KATA, KIVA számvitele Őszi adócsomag Pénzforgalmi áfa könyvelés

Részletesebben

A mérleg, a kettős könyvvitel 5 óra

A mérleg, a kettős könyvvitel 5 óra 9. Számvitel tantárgy 93 óra 9.1. A tantárgy tanításának célja A tantárgy oktatásának célja, hogy a tanuló elsajátítsa a számviteli alapismereteket, megismerje és megtanulja az egyes mérlegcsoportokhoz

Részletesebben

COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium

COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium 2018. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2019. május 27. A társaság bemutatása

Részletesebben

Számviteli törvény című előadás

Számviteli törvény című előadás Számviteli törvény 2014. című előadás Előadó: Botka Erika okleveles könyvvizsgáló, MSZSZE főtitkára Főbb témakörök: 2013. évközi törvény változások Kapcsolt vállalkozások Végelszámolás Devizás ügyletek

Részletesebben

III. ELŐADÁS SZÁMVITELI SZABÁLYOZÁS ÉS IRÁNYÍTÁS MAGYARORSZÁGON

III. ELŐADÁS SZÁMVITELI SZABÁLYOZÁS ÉS IRÁNYÍTÁS MAGYARORSZÁGON Számvitel alapjai III. ELŐADÁS SZÁMVITELI SZABÁLYOZÁS ÉS IRÁNYÍTÁS MAGYARORSZÁGON Dr. Pál Tibor 2016.09.28. Számviteli szabályozás és irányítás Magyarországon 1875. évi Kereskedelmi Törvény 1979. évi Pénzügyi

Részletesebben

COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉTTANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉTTANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉTTANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2014. május 29. A társaság bemutatása A Comenius Angol-Magyar Két

Részletesebben

Számviteli törvény változások 2016

Számviteli törvény változások 2016 Számviteli törvény változások 2016 Számos, az IFRS-ből már ismert szabály került a számviteli törvényünkbe. Változások segítik az éves pénzügyi kimutatások, számviteli beszámolók egész unióra kiterjedő

Részletesebben

A kapcsolt vállalkozásokat érinti: ha nem kívánják a Tao. tv. előírásai szerint az adózás előtti eredményt módosítani a különbözettel módosíthatják

A kapcsolt vállalkozásokat érinti: ha nem kívánják a Tao. tv. előírásai szerint az adózás előtti eredményt módosítani a különbözettel módosíthatják A kapcsolt vállalkozásokat érinti: ha nem kívánják a Tao. tv. előírásai szerint az adózás előtti eredményt módosítani a különbözettel módosíthatják az ügylet eredeti ellenértékét = a beszerzési értéket

Részletesebben

COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉTTANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉTTANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉTTANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2015. május 29. A társaság bemutatása A Comenius Angol-Magyar Két

Részletesebben

DÉL-BALATONI IDEGENFORGALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE. Székesfehérvár, 2014. május 29.

DÉL-BALATONI IDEGENFORGALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE. Székesfehérvár, 2014. május 29. DÉL-BALATONI IDEGENFORGALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 2013 EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2014. május 29. A társaság bemutatása A Dél-balatoni Idegenforgalmi

Részletesebben

Sasadi és Farkasréti Öregdiákok Egyesülete

Sasadi és Farkasréti Öregdiákok Egyesülete 1. Általános kiegészítések 1.1.A gazdálkodó bemutatása 1.1.1. A gazdálkodó főbb adatai - Székhely: - Internetes honlap címe: (ha a beszámolót a honlapon is közzéteszi) - Működési forma: Társasdalmi Rgyesület

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2012.01.01 2012.12.31.

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2012.01.01 2012.12.31. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2012.01.01 2012.12.31. Az EQUILOR FINE ART Műkincs-Kereskedelmi és Tanácsadó Korlátolt felelősségű társaság 2006. június 26-án kelt Társasági Szerződéssel, határozatlan időtartamra

Részletesebben

Magyar joganyagok - 296/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet - az egyházi jogi személyek 2. oldal 4. 1 A könyvvezetés során elkülönítetten kell kimutatni a

Magyar joganyagok - 296/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet - az egyházi jogi személyek 2. oldal 4. 1 A könyvvezetés során elkülönítetten kell kimutatni a Magyar joganyagok - 296/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet - az egyházi jogi személyek 1. oldal 296/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet az egyházi jogi személyek beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének

Részletesebben

EKF-GTK Gazdálkodás és menedzsment Záróvizsgatételek 2010

EKF-GTK Gazdálkodás és menedzsment Záróvizsgatételek 2010 14. tétel Az éves beszámoló részei, felépítése. Az éves beszámolóból nyerhető információk. A mérleg, eredmény-kimutatás elemzése, kapcsolatuk. Az összköltség- és forgalmi költség eljárással készített eredmény

Részletesebben

Kiegészítő melléklet a 2012. évi beszámolóhoz

Kiegészítő melléklet a 2012. évi beszámolóhoz hírkomp.hu Kft. Adószám: 24102670-2-43 Cégjegyzékszám: 01-09-990571 Kiegészítő melléklet a 2012. évi beszámolóhoz A hírkomp.hu Kft. alaptevékenysége folyóirat, időszaki kiadvány kiadása. A cég belföldi

Részletesebben

Beszámoló, beszámolás

Beszámoló, beszámolás Beszámoló, beszámolás Cél: piaci szereplők tájékoztatása a gazdálkodásról, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetről Eszköz: adatok, információk rendszeres nyilvánosságra hozatala Forma: beszámoló Beszámoló

Részletesebben

Mikrogazdálkodói beszámoló

Mikrogazdálkodói beszámoló Mikrogazdálkodói beszámoló című előadás Előadó: Tóth Mihály NGM vezető tanácsos Főbb témakörök: Érintett jogszabályok Előzmények A magyar számviteli rendszer Alkalmazási feltételek A beszámoló részei,

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ Rivalda Stúdió Közh.Nonp. Kft 1055 Budapest Stollár Béla utca 12/C KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2016. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ Beszámolási időszak: 2016. január 01. - 2016. december 31. A beszámoló

Részletesebben

Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésének tematikája

Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésének tematikája Nemzetgazdasági Minisztérium Könyvviteli szolgáltatást végzők továbbképzésének tematikája Államháztartási szakterület Nem költségvetési szervnél foglalkoztatott mérlegképes könyvelők számára 2013. 1 A

Részletesebben

Pénzügyi számvitel IX. előadás. Saját tőke, céltartalékok

Pénzügyi számvitel IX. előadás. Saját tőke, céltartalékok Pénzügyi számvitel IX. előadás Saját tőke, céltartalékok SAJÁT TŐKE Áttekintés Mérleg Saját tőke Eszközök Idegen tőke A tulajdonos juttatja A tulajdonos a vállalkozónál hagyja A saját tőke csoportosítása

Részletesebben

Kompkonzult Kft SZÁMVITEL május 6.

Kompkonzult Kft SZÁMVITEL május 6. Kompkonzult Kft SZÁMVITEL 2014 2014. május 6. 1 Beszámoló, könyvvezetés 2 lehet USD is csak az 5. üzleti évet követően változtatható devizás értékelésre az Európai Központi Bank árfolyama is választható,

Részletesebben

Cash flow-kimutatás. A Cash flow-kimutatás tartalma

Cash flow-kimutatás. A Cash flow-kimutatás tartalma Cash flow-kimutatás Az éves beszámoló kiegészítő mellékletének tartalmaznia kell legalább a számviteli törvény által előírt, a 7. számú melléklet szerinti tartalmú cash flow-kimutatást is. Az egyszerűsített

Részletesebben

Számviteli törvény. Dr. Gróf Gabriella

Számviteli törvény. Dr. Gróf Gabriella Számviteli törvény 2016 Dr. Gróf Gabriella 2015. évi CI. törvény alapján Hatály: 2015. július 4-től, DE Szabályai kizárólag 2016-tól alkalmazhatóak 2016. január 1. 2016-ban kezdődő üzleti év Irányelvi

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 2014.2.25. ELEKTRONIKUS BESZÁMOLÓ PORTÁL - NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 13EB-02 13EB 13EB/A 13EB/M/A1

Részletesebben

Kiegészítő melléklet a 2010. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz

Kiegészítő melléklet a 2010. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz Kiegészítő melléklet a 2010. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÁS A kiegészítő melléklet az Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Társaság)

Részletesebben

GAZDASÁGTUDOMÁNYI K A R. Számviteli esettanulmányok

GAZDASÁGTUDOMÁNYI K A R. Számviteli esettanulmányok MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI K A R P É N Z Ü G Y I É S S Z Á M V I T E L I I N T É Z E T S Z Á M V I T E L I N T É Z E T I TA N S Z É K Számviteli esettanulmányok A beszámolási kötelezettség A gazdálkodó

Részletesebben

Mikrogazdálkodói egyszerûsített éves beszámoló

Mikrogazdálkodói egyszerûsített éves beszámoló cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése: DR. SIMONFFY ILDIKÓ ÜGYVÉDI IRODA címe, telefonszáma: 6722 Szeged, Petõfi sugárút 7 I/4 Mikrogazdálkodói egyszerûsített éves beszámoló 2014. üzleti évrõl Kelt:

Részletesebben

Összeállítás a számviteli törvény évi módosításairól. Összeállította: dr. Nagy Gábor, a Számviteli Egyesület elnöke, december 23.

Összeállítás a számviteli törvény évi módosításairól. Összeállította: dr. Nagy Gábor, a Számviteli Egyesület elnöke, december 23. Összeállítás a számviteli törvény 2013. évi módosításairól Összeállította: dr. Nagy Gábor, a Számviteli Egyesület elnöke, 2012. december 23. I. A 2012. évi CXLVI. törvény alapján 1. A napi készpénz záró-állomány

Részletesebben

Vállalkozási mérlegképes könyvelő szakképesítés-ráépülés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége javítási-értékelési útmutató

Vállalkozási mérlegképes könyvelő szakképesítés-ráépülés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége javítási-értékelési útmutató NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÜK szám: 24/4-164/2015. KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ Érvényességi idő: 2015. május 26. 15.00-óra Minősítő neve: Mészáros László Beosztása: főosztályvezető Készült: 1 eredeti és

Részletesebben

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) BROKERGOLD MAGYARORSZÁG KFT. Cégjegyzékszáma:

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) BROKERGOLD MAGYARORSZÁG KFT. Cégjegyzékszáma: Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB 02 Cégjegyzékszáma: 05 09 018640 Székhelye: BROKERGOLD

Részletesebben

A 484/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet

A 484/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet A 484/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet A számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló 484/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet szabályait

Részletesebben

Számviteli változások 2014. Tóth Mihály bejegyzett könyvvizsgáló

Számviteli változások 2014. Tóth Mihály bejegyzett könyvvizsgáló Számviteli változások 2014 Tóth Mihály bejegyzett könyvvizsgáló Releváns jogszabályok egyes törvényeknek a távolléti díj számításával és a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról szóló 2013.

Részletesebben

2006. január 1-jétől a szolgáltatások költségeinek elszámolása elsődlegesen költségviselőkre, költséghelyekre történő könyvelés esetén

2006. január 1-jétől a szolgáltatások költségeinek elszámolása elsődlegesen költségviselőkre, költséghelyekre történő könyvelés esetén 2006. január 1-jétől a szolgáltatások költségeinek elszámolása elsődlegesen költségviselőkre, költséghelyekre történő könyvelés esetén 71. Szolgáltatás költségei 1/231. 4. 81 82. Belföldi értékesítés közvetlen

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2015. 01. 01. 2015. 12. 31. Budapest, 2016. április 30... A vállalkozás vezetője ( képviselője ) 1 1. Általános bemutatás A vállalkozás neve: STEMO MARKETING Kft. A vállalkozás rövidített

Részletesebben

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület május 25-i rendkívüli ülésére

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület május 25-i rendkívüli ülésére Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2010. május 25-i rendkívüli ülésére 134/2010.(V.25) számú előterjesztés Tárgy: Készítette: Egyeztetve: Javaslat

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. 2013.02.07-2013.12.31. egyszerűsített éves beszámolójához. 2013. március 31.

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. 2013.02.07-2013.12.31. egyszerűsített éves beszámolójához. 2013. március 31. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. 213.2.7-213.12.31 egyszerűsített éves beszámolójához 213. március 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló 13620275-4941-113-01 Statisztikai számjel 01-09-864697 Cégjegyzék száma Drayman Team Kft. 1196 Budapest, Kisfaludy utca 181. Egyszerűsített éves beszámoló 2008. december 31. A közzétett adatokat könyvvizsgáló

Részletesebben

Kiegészítő melléklet. Forcont Kft

Kiegészítő melléklet. Forcont Kft Adószám: 12167191-2-13 Közösségi adószám: HU12167191 Cégbíróság: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 13-09-149998 Kiegészítő melléklet Forcont Kft. 2015. Fordulónap: 2015. december

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET BISZK - Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara 2015.évi egyszerűsített beszámolójához I. Általános rész A Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara az 1995.évi CXIV. törvény által létrehozott

Részletesebben

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma:

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma: Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB 02 Torna Szövetkezet Cégjegyzékszáma: 05 02 000618

Részletesebben

Kiegészítő melléklet az Egyszerűsített éves beszámolóhoz 2010.01.01.-2010.12.31.

Kiegészítő melléklet az Egyszerűsített éves beszámolóhoz 2010.01.01.-2010.12.31. Adószám: 18617450-1-11 Bírósági bejegyzés száma: PK.65050/2008 Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Kiegészítő melléklet az

Részletesebben

ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság január december 31.

ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság január december 31. ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (Nyilvántartási szám: 15-09-074123, Adószám: 14710283-2-15) 2017. január 01. - 2017. december 31. időszakra vonatkozó

Részletesebben

Nemzetközi Számviteli Beszámolási Rendszerek. IAS 10 Beszámolási időszakot követő események. Füredi-Fülöp Judit

Nemzetközi Számviteli Beszámolási Rendszerek. IAS 10 Beszámolási időszakot követő események. Füredi-Fülöp Judit Nemzetközi Számviteli Beszámolási Rendszerek IAS 10 Beszámolási időszakot követő események Füredi-Fülöp Judit Beszámolási időszakot követő események: a beszámolási időszak vége (fordulónap) és a beszámoló

Részletesebben

Körúti Színház Közhasznú Nonprofit Kft évi Egyszerűsített éves beszámolójának Kiegészítő melléklete

Körúti Színház Közhasznú Nonprofit Kft évi Egyszerűsített éves beszámolójának Kiegészítő melléklete Körúti Színház Közhasznú Nonprofit Kft. 2016. évi Egyszerűsített éves beszámolójának Kiegészítő melléklete Cégjegyzék száma: 13-09-135873 Adószám: 12459092-2-13 Beszámolási időszak: 2016. 01. 01. - 2016.

Részletesebben

Kiegészítő melléklet az Egyszerűsített éves beszámolóhoz 2008.01.01.-2008.12.31.

Kiegészítő melléklet az Egyszerűsített éves beszámolóhoz 2008.01.01.-2008.12.31. Adószám: 18607066-2-11 Cégbíróság: Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Cégjegyzék szám: 11-09-012818 Esztergomi Városi Televízió Nonprofit Kft. 2500 Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky u. 4. Kiegészítő melléklet

Részletesebben

DUNAVARSÁNYI VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT. 2336 Dunavarsány Kossuth Lajos utca 18. Kiegészítő melléklet. 2013. évi egyszerűsített éves beszámoló melléklete

DUNAVARSÁNYI VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT. 2336 Dunavarsány Kossuth Lajos utca 18. Kiegészítő melléklet. 2013. évi egyszerűsített éves beszámoló melléklete DUNAVARSÁNYI VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT. 2336 Dunavarsány Kossuth Lajos utca 18. Kiegészítő melléklet 2013. évi egyszerűsített éves beszámoló melléklete Adószám: 13386140-2-13 Cégjegyzékszám: 13-09-101130 Ügyvezető

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Városi Művelődési Központ Veszprém Hatályba lép 2014. január 7-től. A Városi Művelődési Központ eszközeinek és forrásainak értékelési szabályzatát a számvitelről szóló 2000. évi C.

Részletesebben

1. melléklet a évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat

1. melléklet a évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat 1. melléklet a 2015. évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a 2000. évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat Eszközök (aktívák) A. Befektetett eszközök I. Immateriális javak 1. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

Vállalkozási mérlegképes könyvelő szakképesítés-ráépülés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége javítási-értékelési útmutató

Vállalkozási mérlegképes könyvelő szakképesítés-ráépülés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége javítási-értékelési útmutató NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÜK szám: /2015. MK/HU KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ Érvényességi idő: 2015. március 17. 08 óra Minősítő neve: Mészáros László Beosztása: főosztályvezető Készült: 1 eredeti és fm.

Részletesebben

Őszikék 2005 Közhasznú Nonprofit Kft

Őszikék 2005 Közhasznú Nonprofit Kft Őszikék 2005 Közhasznú Nonprofit Kft 3232 Gyöngyös Üdülősor út 58. 2015. évi Egyszerűsített éves beszámolójának KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 1. Általános kiegészítések 1.1.A gazdálkodó bemutatása 1.1.1. A gazdálkodó

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. egyszerűsített éves beszámolójához. 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője)

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. egyszerűsített éves beszámolójához. 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője) KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. 2014 egyszerűsített éves beszámolójához 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A cég teljes neve: Alapítás időpontja:

Részletesebben

Hajós Alfréd Általános Iskola Alapítvány Kiegészítő melléklet 2011.

Hajós Alfréd Általános Iskola Alapítvány Kiegészítő melléklet 2011. Adószám: 18715792-1-13 Bíróság: Budapest Környéki Törvényszék Bírósági végzés: 4.13.PK.60.034/2007/4 Statisztikai számjel: Fordulónap: december 31. Beszámolási időszak: január 01- december 31. Gödöllő,

Részletesebben

Tisztelt Részvényesek!

Tisztelt Részvényesek! Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2015. április 30-n 13.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:

Részletesebben

- Minta Kft. Egyszerűsített éves beszámoló (T 1711 AB) MÉRLEG

- Minta Kft. Egyszerűsített éves beszámoló (T 1711 AB) MÉRLEG -. Egyszerűsített éves beszámoló (T 1711 AB) MÉRLEG A beszámolóban szereplő cégnév:. Beszámolási időszak: 2015.01.01. - 2015.12.31. adatok egyezer HUF-ban SORSZÁM TÉTEL MEGNEVEZÉSE 2014 VÁLTOZÁS 2015 A.

Részletesebben

TÁRSASHÁZAK, LAKÁSSZÖVETKEZETEK ÉVZÁRÓ KÖZGYŰLÉSÉRE BETERJESZTENDŐ PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ TARTALMI ÉS FORMAI ELŐÍRÁSAI

TÁRSASHÁZAK, LAKÁSSZÖVETKEZETEK ÉVZÁRÓ KÖZGYŰLÉSÉRE BETERJESZTENDŐ PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ TARTALMI ÉS FORMAI ELŐÍRÁSAI TÁRSASHÁZAK, LAKÁSSZÖVETKEZETEK ÉVZÁRÓ KÖZGYŰLÉSÉRE BETERJESZTENDŐ PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ TARTALMI ÉS FORMAI ELŐÍRÁSAI Előadó: Bakos Gáborné LÉTÉSZ közgazdasági referens Budapest, 2019. április

Részletesebben

Vállalkozásbarát Könyvelő, Oktató és Szolgáltató Betéti Társaság

Vállalkozásbarát Könyvelő, Oktató és Szolgáltató Betéti Társaság Vállalkozásbarát Könyvelő, Oktató és Szolgáltató Betéti Társaság 1075 Budapest, Wesselényi utca 4. IV. emelet 27. Felnőttképzési nyilvántartási száma: 13 0833 04 Intézményakkreditációs lajstromszáma: AL

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft 217 egyszerűsített éves beszámolójához Budapest, 218.5.22. a vállalkozás vezetője (képviselője) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A cég teljes neve: atlatszo.hu

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2013.01.01 2013.12.31.

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2013.01.01 2013.12.31. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2013.01.01 2013.12.31. Az EQUILOR FINE ART Műkincs-Kereskedelmi és Tanácsadó Korlátolt felelősségű társaság 2006. június 26-án kelt Társasági Szerződéssel, határozatlan időtartamra

Részletesebben

Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége 1088 BUDAPEST Vas utca 12. II/2.

Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége 1088 BUDAPEST Vas utca 12. II/2. Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége 1088 BUDAPEST Vas utca 12. II/2. KIEGÉSZITÕ MELLÉKLET 2016. 01. 01. - 2016. 12. 31. I. Általános kiegészítések II. Mérlegtételekhez kapcsolódó kiegészítések III.

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló 1 3 6 2 0 2 7 5 6 0 2 4 1 1 3 0 1 0 1-0 9-8 6 4 6 9 7 a vállalkozás megnevezése 1196 BUDAPEST KISFALUDY UTCA 181. a vállalkozás címe, telefonszáma 2005.12.09.-2005.12.31. Egyszerűsített éves beszámoló

Részletesebben

15EB-01. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma: Székhelye:

15EB-01. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma: Székhelye: 15EB-01 Cégadatok (A) Cég neve: KOPINT-DATORG KFT Cégjegyzékszáma: 01-09-168162 Székhelye: 1081 BUDAPEST CSOKONAI utca 3. Adószáma: 10777488-2-42 KSH jelzőszáma: 10777488-6209-113-01 (B) Beszámoló aláírására

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 2015. 07. 02. ELEKTRONIKUS BESZÁMOLÓ PORTÁL NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 15EB 02 15EB 15EB/A 15EB/M/A1 15EB/M/A2 15EB/E

Részletesebben

Éves beszámoló összeállítása és elemzése

Éves beszámoló összeállítása és elemzése Éves beszámoló összeállítása és elemzése Dr. Füredi-Fülöp Judit VII.ELŐADÁS OSZTELÉKFIZETÉS SZABÁLYAI Osztalékfizetési szabályok Fizetendő osztalékról döntést a legfőbb szerv a beszámoló elfogadásának

Részletesebben

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma:

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma: Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB 02 Hatvan TISZK Kft Cégjegyzékszáma: 10 09 028738

Részletesebben

GAZDASÁGTUDOMÁNYI K A R. Források

GAZDASÁGTUDOMÁNYI K A R. Források MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI K A R P É N Z Ü G Y I É S S Z Á M V I T E L I I N T É Z E T S Z Á M V I T E L I N T É Z E T I TA N S Z É K Források MÉRLEG,... év... A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. IMMATERIÁLIS

Részletesebben

X-site.hu Kft. Kiegészítő melléklet

X-site.hu Kft. Kiegészítő melléklet Adószám:23688498-2-13 Cégjegyzék szám:13-09-171703 X-site.hu Kft. Kiegészítő melléklet Fordulónap: 2016. december 31. Beszámolási időszak: 2016.01.01-2016.12.31 Újlengyel, 2017.05.31. Tóth Balázs ügyvezető

Részletesebben

Számviteli törvény 2008. évi módosítása

Számviteli törvény 2008. évi módosítása Számviteli törvény 2008. évi módosítása Szt. módosítás helye Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló 2008. évi tv. A 2009. évi költségvetést megalapozó egyes tvek módosításáról szóló 2008. évi

Részletesebben

55 344 07 Vállalkozási mérlegképes könyvelő szakképesítés-ráépülés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége javítási-értékelési útmutató

55 344 07 Vállalkozási mérlegképes könyvelő szakképesítés-ráépülés. Komplex szakmai vizsga Írásbeli vizsgatevékenysége javítási-értékelési útmutató NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÜK szám: 24/4-12/2015. KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ Érvényességi idő: 2015. február 17. 13.00-óra Minősítő neve: Mészáros László Beosztása: főosztályvezető Készült: 1 eredeti és

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18191705-1-42 01 Fővárosi Törvényszék PK 60540 /2006/ 01/ / Barankovics István Alapítvány 1078 Budapest, István utca 44 2012 Fordulónap:

Részletesebben

A konszolidált éves beszámoló elemzése

A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal összhangban készült el. 2005. évtől kezdődően, Magyarország uniós csatlakozásával a

Részletesebben

A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója november 19.

A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója november 19. A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója 2012. november 19. 1. a Társaság cégadatai Cégnév: Finext Vagyonkezelő NyRt Székhely: 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VII. emelet Elérhetőség: 061

Részletesebben

Cégjegyzék száma: A társaság adószáma: Dátum (készítés ideje): február 23.

Cégjegyzék száma: A társaság adószáma: Dátum (készítés ideje): február 23. 2016. Évi beszámoló Ügyfél neve: Ügyfél címe, telefonszáma: 9024. Győr, Szérűskert u.36. Statisztikai számjele: 2 3 1 7 5 7 6 9 0 3 2 2 5 7 2 0 8 Cégjegyzék száma: 0 8-0 9-0 2 1 4 0 6 A társaság adószáma:

Részletesebben

2462 Martonvásár Jókai u. 16. 2015.

2462 Martonvásár Jókai u. 16. 2015. SZAMKÓ SZÁMVITELI BT 2462 Martonvásár Jókai u. 16. 2015. Jogszabályi alap: 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet (Áhsz.) 284/2014. (XI. 20.) Korm. rendelet (Áhsz. módosítása) 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE "A" változat

Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE A változat Statisztikai számjele: 18474244-6910-131-06 Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE "A" változat Az üzleti év mélegfordulónapja: 2014. december 31. Adatok ezer Ft-ban ESZKÖZÖK (ek) módosításai Tárgyév 01.

Részletesebben

15EB-02 1 / :05. Cégadatok (A) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat. Cégjegyzékszáma:

15EB-02 1 / :05. Cégadatok (A) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat. Cégjegyzékszáma: 1 / 5 2017.02.11. 13:05 Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB-02 Cégjegyzékszáma: 15-01-000034

Részletesebben

Példa az egyszerűsített éves beszámolót készítők részére

Példa az egyszerűsített éves beszámolót készítők részére 1. Az egyszerűsített éves beszámoló készítése lehetőségének meghatározása: A vállalkozás 2006. október 1-jével kezdte meg előtársaságként működését, a társaságot a cégbíróság október 31.-vel jegyezte be,

Részletesebben

Kiegészítő melléklet 2018.

Kiegészítő melléklet 2018. Adószám: 24860248-2-19 Cégbíróság: Veszprémi Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 19-09-517015 Művészetek Völgye Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 8294 Kapolcs, Kossuth utca 62 2018. Fordulónap:

Részletesebben

Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése

Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése Könyvviteli szolgáltatást végzők kötelező továbbképzése Államháztartási szakterület 2013. Menedzser Praxis Szakkiadó és Gazdasági Tanácsadó Kft. Budapest Tartalomjegyzék I. Aktuális számviteli kérdések...

Részletesebben

KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET TÁMASZ IDŐSEK OTTHONA BALATONFŰZFŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 2012. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ

KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET TÁMASZ IDŐSEK OTTHONA BALATONFŰZFŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 2012. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET TÁMASZ IDŐSEK OTTHONA BALATONFŰZFŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 2012. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ Általános rész: A vállalkozás megnevezése: TÁMASZ Idősek Otthona

Részletesebben

Az Egyesület bejegyzett székhelye :1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Iratőrzés helye: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

Az Egyesület bejegyzett székhelye :1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Iratőrzés helye: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. 1. A SPORTEGYESÜLET ISMERTETÉSE Az Egyesület bejegyzett székhelye :1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Iratőrzés helye: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. 2. SZÁMVITELI POLITIKA a) Az elszámolás alapja

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 2015. 07. 07. ELEKTRONIKUS BESZÁMOLÓ PORTÁL NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 15EB 02 15EB 15EB/A 15EB/M/A1 15EB/M/A2 15EB/E

Részletesebben

DUNAVARSÁNYI VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT Dunavarsány Kossuth Lajos utca 18. Kiegészítő melléklet évi egyszerűsített éves beszámoló melléklete

DUNAVARSÁNYI VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT Dunavarsány Kossuth Lajos utca 18. Kiegészítő melléklet évi egyszerűsített éves beszámoló melléklete DUNAVARSÁNYI VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT. 2336 Dunavarsány Kossuth Lajos utca 18. Kiegészítő melléklet 2012. évi egyszerűsített éves beszámoló melléklete Adószám: 13386140-2-13 Cégjegyzékszám: 13-09-101130 Ügyvezető

Részletesebben

MÉRLEG "A" változat Eszközök (aktívák)

MÉRLEG A változat Eszközök (aktívák) 0 1-0 9-9 1 3 6 5 7 1 1 S.sz. A tétel megnevezése Előző év 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 894 282 0 818 312 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09. sorok) 127 898 0 38 989 03. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) Pápai Ingatlanfejlesztő Kft Cégjegyzékszáma:

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) Pápai Ingatlanfejlesztő Kft Cégjegyzékszáma: Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB 02 Pápai Ingatlanfejlesztő Kft Cégjegyzékszáma:

Részletesebben

MAKÓ TÉRSÉGI VÍZIKÖZMŰ KFT 0 6 0 9 0 0 3 0 5 5. 8/a hsz. em. ajtó 1 1 0 9 2 6 9 8 2 0 6. Medgyesi Pál. ország település. utca

MAKÓ TÉRSÉGI VÍZIKÖZMŰ KFT 0 6 0 9 0 0 3 0 5 5. 8/a hsz. em. ajtó 1 1 0 9 2 6 9 8 2 0 6. Medgyesi Pál. ország település. utca KIM KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 12EB-01 11/2009. (IV. 28.) IRM-MeHVM-PM együttes rendelet ELEKTRONIKUS ŰRLAP a számviteli törvény szerinti beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének

Részletesebben