E. V. Seymour Virágok hálával

Átírás

1 E. V. Seymour Virágok hálával Az augusztusi hőség, a levegőtlenség, a tömeg a vonaton szinte elviselhetet- len volt. Naponta hajnalban indult, és későn, a fél 7 es busszal érkezett haza. Minden utazáskor emlékeztetnie kellett magát arra, örülni kell, hogy van munkája, mert másképp a napi 4 órás utazást a munkahelyre nem lehetett kibírni. A buszmegálló közel van a házához, hazafelé menet minden nap el- ment a virágbolt előtt, és messziről beköszönt a virágárus lánynak, akinek a boltja addigra már zárva volt, de a teraszon üldögélve pihent. A napi monotónia, törődés a vonaton, a buszon azon a napon sem volt jobb és könnyebb. Másnap volt a születésnapja, ami ugyanolyan szürke napnak ígérkezett, mint az összes többi. Messziről köszönt a virágboltos lánynak, de a lány most felállt a székéből. Gyere csak ide! invitálta beljebb. Nézd, adok neked valamit! 5 szál gyönyörű piros rózsát nyomott a kezébe. Ez a tiéd! mondta széles mosolylyal az arcán. Hirtelen átsuhant az agyán, talán születésnapjára kapja, de a lány nem tudja, hogy neki születésnapja lesz, honnan is tudná. Miért kapom? kérdezte meglepődve. A mosolyodért! Mert mindig mosolyogva köszönsz be, még messziről is! Köszönte szépen a virágokat, még váltottak néhány szót, aztán elindult hazafelé. Fura érzés kerítette hatalmába. Már 10 éve élt a faluban, és csak a közvetlen szomszédokat ismerte, hirtelen végiggondolta, mennyi jóságot kapott tőlük az elmúlt 10 év alatt, és hálával és szeretettel gondolt arra, milyen jó emberek veszik körül. Belépett a házba, csak ölelte a rózsákat, a szívéhez szorította a gyönyörű csokrot, lelke legmélyéből tört fel a zokogás, és a hála érzése. Most érezte először azt az igazi, tiszta hálát, amit a könyvek olyan bölcsen írnak. Kövér könnyek mosták az arcát, feltartóztathatatlanul, a hála érzése egész lelkét elárasztotta, és hangosan mondta ki: Köszönöm, köszönöm Istenem, hogy 1

2 ilyen jó emberek vesznek körül, és ennyi jóságot kapok! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! E. V. Seymour Körülbelül 9 éves korom óta szeretnék író lenni, azt hiszem,most, így 50 év elmúltával éppen ideje megvalósítani a gyerekkori álmokat. 2

3 Tina Markus Pimasz Pipacs Peti Pipacs Peti nagyon unatkozott a mezőn. A többi pipacs illedelmesen nyújtózkodott a nap felé, és várta a méhecskéket, hogy beporozzák őket, de Pipacs Petit más fából faragták. Izgett mozgott, libegett a szélben. Ha méhecske jött, elfordította fejét. Ha nap sütötte, hátat fordított. Ha eső csapkodta, felemelte a fejét, és fürdött a cseppekben. A többi pipacs figyelmeztette: Vigyázz Peti, megharagszik rád a Méhkirálynő! Kit érdekel! felelte Peti. Máskor meg: Vigyázz Peti, megfázol, ha nem süt rád a nap! Kit érdekel! vette oda Peti. És újra: Letörik a szirmod, elfonnyad a szépséged az esőben! Kit érdekel! Unalmas a siránkozásotok! És attól fogva Peti azt leste, hogyan tudná otthagyni a többi pipacsot a katogondolta Peti. De a cica csak játszani szere- násan sorakozó fűszálak között. Jött egy macska. Ez most letép tett volna: megpofozta bólogató pipacs fejét, és odébb állt. Jött egy kutya. Ez most leszakít gondolta Peti. De a kutya csak megszaglászta, és odébb állt. Jött egy kisfiú. Ez most elvisz gondolta Peti. De a kisfiú is odébb sétált. Ekkor a kisfiú anyukája szólalt meg: Nézd csak, kicsim, megmutatom, hogyan lehet pipacs babát készíteni! azzal leszakasztotta Pipacs Petit. A szirmait lefele hajtogatta, egy fűszállal megkötötte, így lett dereka. A szárából letépett egy darabot, és a szirmai közé hajtotta, így lett két karja. A szirmai végét kétfelé hajtogatta, és egy egy fűszállal megkötötte, így lett két lába. De szép! kiáltott fel a kisfiú. Ide teszem, a padra, amíg megyek egy kört a rollerrel, jó? Persze, megvár itt. felelte az anyja. De Pipacs Peti nem akart a padon maradni. Amint magára maradt, nagyot nyújtózkodott. 3

4 Végre szabad vagyok! kiáltott fel, és útnak indult a parkban. Büszkén ma- sírozott el pipacs társai mellett, akik csak a fejüket csóválták. Ahogy ment, mendegélt, találkozott a macskával. Na, megállj, te macska! Azt hiszed, csak úgy bárkit megpofozhatsz? Azzal fogta magát, felugrott a cica fejére, és úgy összekuszálta a bajszát, hogy az nyikkanni se tudott. Pipacs Peti nagyon büszke volt magára. Ahogy tovább ment, mendegélt, találkozott a kutyával. Na, megállj, te kutya! Mit képzelsz, csak úgy szaglászol erre arra? Azzal fogta magát, a kutya farka hegyére pattant. Az le akarta szedni onnan, de nem érte el. Elkezdte hát kergetni a saját farkát. Addig addig futott kör- be körbe, míg végül összegabalyodott lábakkal, kimerülten hemperedett a fűbe, mozdulni se tudott. Csak akkor engedte el őt Pipacs Peti. Ment tovább, új kalandra. Akkor fékezett mellette a roller. A kisfiú volt az, akinek az anyukája életre keltette őt. Na, megállj, te kisfiú! Azt hiszed, csak úgy száguldozhatsz fel alá a rollerrel? Azzal Pipacs Peti felugrott a roller kormányára, onnan a kisfiú vállára, onnan az orra hegyére, és ott úgy elkezdte csikizni, hogy a kisfiú menten tüsszögni kezdett. Hagyd abba! nevetett fel a kisfiú. Ez csikiz! Dehogy hagyom! Otthagytál a padon, most megkapod a magadét! Nem örökre hagytalak ott! Haaapci! Csak egy körre mentem a rollerrel. Haaapci! De most már gyere velem! azzal a kisfiú az orrához nyúlt, és óvafonta keresztbe a karját Pipacs Peti a kisfiú tosan leemelte onnan Pipacs Petit. Akkor megyek, ha akarok! tenyerén. Jaj, te pipacs, ne pimaszkodj! Leszel a barátom? Ígérem, elviszlek mindenazzal Pipacs Peti végigszaladt a kisfiú karján, és elhe- hová. Még az oviba is. Mindenhová? Igen. Megmutatsz mindent? Igen. Még az ovit is? Igen. De ott csöndben kell lenned. Titokban. Hát nem bánom. lyezkedett a pólója zsebében. Menjünk. 4

5 Attól fogva Pipacs Peti és a kisfiú örök barátok lettek. Együtt játszottak, aludtak, ettek és ittak. De hogy mi történt az oviban, hogyan sodorta bajba őket Pipacs Peti pimaszsága, azt majd egy másik alkalommal mesélem el. Tina Markus vagyok, a talentummobile.hu állandó meés ifjúsági szerzője. Már megjelent Adventi Mesék című mesekalendáriumom, amely a legkisebbeket szólítja meg. Jelenleg második könyvemen dolgozom, de a történetek folyamatosan peregnek ki az ujjaim közül. se Remélem, Téged is elvarázsolnak! 5

6 Töpsz Lívi Nyár Figyeltem, ahogy az apró kis kezét a leszállásjelzőhöz emelte, majd a pici ujjával megnyomta a gombot. Olyan erővel tette, hogy az ujja is elfehéredett egy pillanatra. Hangos pittyenés hallatszott, majd villogni kezdett a hátsó ajtónál levő STOP felirat. Kicsit még vártunk, majd feltápászkodtunk, és az ajtó felé araszoltunk. Egyik kezemmel kapaszkodtam, a másikkal pedig fogtam az ap- rócska gyerekkezet, és közben arra gondoltam, hogy nincs is kedvem leszállni. Most maradtam volna még a buszon, és csak utaztam volna. Az mindegy, hogy hova, csak el, bele a végtelenbe. Jó lett volna tétlen mozdulatlanságban ülni, és figyelni a körülöttünk rohanó tájat. A fákat, a végtelenbe nyújtózó szántóföldeket, a dombokat, a napsütést, a felhőket. Éreztem, hogy lassít a busz, majd megállt. Az ajtó kinyílt, és arcul csapott a fojtogató nyári forróság. Némi tétovázás után elindultunk lefelé a lépcsőn. Majd néhány lépéssel távolabb a tülekedő leszállóktól megálltunk, és rendeztük sorainkat. Megigazítottam Anna kalapját, a szoknyáját, ráadtam a hátizsákot, aztán én is eligazítottam a táskát a vállamon, és elindultunk. Nekivágtunk a városnak, a perzselő forrósságnak. Fél tíz múlt néhány perccel, de már most olyan meleg volt, hogy alig lehetett kibírni. De a madarak ennek ellenére is szüntelenül csicseregtek, csak mondták, és mondták a magukét. A fák árnyékai sem nyújtottak már igazán védelmet a forróság elől. Minden vibrált, nyüzsgött, élt, zajlott az élet, és ennek nek mi is egy darabja voltunk. Autók, buszok, jöttek mentek, biciklisek, gyalogosok siettek útjukra. Olyan volt az egész, mint egy óriási, jól szervezett hangyaboly. Ahol mindenkinek megvolt a saját, apró szerepe ahhoz, hogy az egész, egész lehessen. Jó volt kézen fogva menni a nyüzsgésben, nem törődni az idővel, mert most nem is volt fontos. Azt hiszem most nem is számított semmi más csak mi ketten, és a kezünk érintése. Lassan, és cél nélkül lépkedtünk a kánikulában. Közben pedig 6

7 arra gondoltam, hogy ilyen melegben el sem hiszem, hogy lesz majd eső, meg hideg, és tél, hó, meg előfordul, hogy napokig nem látni napfényt. Ki hisz el, egy ilyen verőfényesen tökéletes napon. Anya menjünk be ide. szólalt meg Anna, és megállt a bolt előtt. Egy ajándék bolt volt, aminek a kirakatában mindig tök jó dolgok voltak kitéve. Régen sokszor megálltam, és elnézelődtem itt. Bementünk, és megnéztünk mindent, amit a picike szeretett volna. Majd tovább folytattuk céltalan kóborlásunkat, betértünk a virágboltba, ahol jólesően en hűvös volt a kinti meleghez képest. A műkörmös boltban vettünk egy körömlakkot is, nem mintha nem lenne elég. De ilyen színű még nincs. Győzött meg Anna ezzel a mondattal. Aztán meghallottuk messziről a hangot, a sziréna hangját, ami egyre közelebb ért hozzánk, majd egy mentő száguldott végig a békésen hömpölygő forgalomban. Éreztem, hogy szorosabban markolom a kislány kezét, és a torkomat szorongatja a sírás. Valaki bajban van. szólalt meg csilingelő hangján. Igen, valaki bajban van. válaszoltam neki kurtán. Ahogy a mentő távolodott minden visszatért a megszokott kerékvágásba. Olyan volt az egész, mintha valaki egy pillanatra megnyomta volna a szünet gombot. Kicsit megdermedt az élet a sziréna hangjára, de aztán újra minden a régi lett. Mintha meg sem történt volna. Mi is újra beszélgetni kezdünk, közben pedig betértünk az egyik drogériába. Itt is, mint eddig mindenhol cél nélkül mentünk a sorok közt. Megálltunk a gyerekrészlegnél, ahol hercegnős samponnal, és tusfürdővel bolondították a kislányokat, meg volt csillogós fürdőhab, és állatfigurás habfürdő. Persze mindenből venni kellett volna, de valahogy sikerült kidumálni mindegyiket. Így továbbra is az üres kosarat toltuk. Majd megálltunk a parfümöknél, a körömlakkoknál, és a szokásosnál több időt töltöttünk a hajgumik tanulmányozásával. Anna elég régóta nézegette, fogdosta azt különlegesen ronda árnyalatú rózsaszín hajgumit. Csendben figyeltem remélve, hogy megúszhatom a dolgot. De nem, mert csak kinagy kérdést. Én pedig elfintorodtam a bökte. Anya ugye megvesszük? tette fel a színe láttán. De ez olyan ronda. szalad ki belőlem a kissé talán kíméletlen válasz. Nekem nem! csattant fel sértődötten. 7

8 Elvettem tőle a hajba valót, kicsit jobban megnéztem, megforgattam, aztán visszatettem a helyére, a többi közé. Megvesszük? kérdezte, és újra a kezébe vette. Szótlanul néztem őt, a kicsi dundi kezeit, amivel szorította a kiszemelt tárgyat. A szemeit, amiben szavak nélkül is benne volt minden. Hogy milyen fontos neki ez a kis apróság, és mennyire szeretné. Jól van, legyen. válaszoltam bólintva. Láttam, hogy a kis arc mosolytól derült fel, és a kosárba tette legújabb szerzeményét. Majd fizettünk is, aztán ismét a melegben gyalogoltunk tovább. Kezdtem fáradtnak érezni magam, mondjuk nem csoda, hiszen hetek óta nem lehet rendesen aludni a meleg miatt. Ez a nagy hőség mindenkit megvisel. Hallottam, hogy Anna valamit kérdezett, de már nem volt erőm válaszolni neki. Most nem akartam ismét válaszokon törni a fejem. Ezért csendben manyaggatott tovább. radtam. De anya hallod? Miért nem válaszolsz? Gyere fagyizzunk inkább. váltottam témát. Ujjongva, és mosolygós arccal lépett a pulthoz, ahol a különböző színű, és ízű hideg csodák sorakoztak. Csoki, eper, málna, hupikék törpikék, bounty, citrom, áfonya..soroltam neki az ízeket. Persze gondoltam, hogy a törpéset választja, mert attól a nyelve is kék lesz egy idő után. Magamnak egy epre, málna kombinációt kreáltam. Aztán a közeli parkba mentünk, ahol sikerült padot találni az árnyékban. Fáradtan rogytunk le, mintha 100km t gyalogoltunk volna. De ebben a melegben még többnek is tűnt az érzés. A hideg gyümölcsíz jóleső hűvössel terült szét a számban. Persze Annának meggyűlt a baja a fagyival, hisz gyorsan olvadt, ő pedig nem tudta olyan hamar körbenyalni a tölcsért, hogy megelőzze a csöpögést. Már volt a kezén, az állán, és szerintem kerül belőle a ruhájára is. Sűrűn kellett törölgetnem a zsepivel, amiből már a másodikat használtam. Felálltam, hogy a pár lépéssel odébb lévő szemetesbe dobjam a használtat. Akkor vettem csak észre a srácot. Aki izgatottan járkált fel alá a park túloldalán. Közben visszamentem a mi padunkhoz, és újra leültem, oda oda sandítva a fiúra. Középiskolás korú gyerek volt, fiatalosan trendi frizurával, ami szá- momra már értelmezhetetlen volt. De hát a divat, az divat. A pólója mintáját nem láttam pontosan, de a színe kék volt. Kockás bermudanadrágja hanyagul lógott rajta, de a cipő, amit viselt némi sportos látványt kölcsönzött neki. A kezében pedig egy szál virágot szorongatott. ott. Talán első találka lesz, amolyan 8

9 internetes vakrandi izé? Gondolom izgul, hogy ne a bányarém jöjjön a Jancsi, és Juliska meséből. Ismét türelmetlenül nézte a telefonját. Talán üzenetet vár, vagy csak az időt nézi? Próbáltam találgatni. Aztán Annára pillantottam, akinek elég erőteljesen csöpögött a fagyija, amit gyors mozdulatokkal letöröltem a kezéről. Köz- ben meg az enyém is olvadozott, hiszen kicsit megfeledkeztem róla. A srác meg csak járkált, és járkált fáradhatatlannak tűnően. Tipródott, telefont figyelt, ruhát igazított, virágot nézett, ismét járkált. Majd megérkezett a lány. Hosszú barna haja a válláig ért, rózsaszín spagetti pántos felső, és farmer sort volt rajta. Sietős léptekkel jött, dühösnek látszott. Majd megállt a fiú mellett, de nem nézett rá. Egy fejjel volt alacsonyabb nála. Izgalmamban nyaltam néhányat a fagyimból, mert mint kiderült itt békülés van készülőben. Bár nem vagyok érintett benne, de éreztem, hogy izgulok. Remélem nem rontja el a gyerek, mert összeillő pár, így első nekifutásra. Láttam, hogy a virágot a lány felé nyújtotta, aki határozott mozdulattal tolta el magától. Pfffffffff, nagy gubanc lehet, gondoltam magamban. Anya a ruhámra csöppent. hallottam a hangot. Odanéztem, és láttam, hogy kék fagyi pöttyös a kis póló. Legalább egyedi, próbáltam magam vigasztalni miközben törölgettem. Majd körberágcsáltam a tölcsérem, és ismét a fiatalokat néztem, akik vitatkoztak. A lány erőteljesen mutogatott, és haragos arckifejezéssel beszélt. De a srác sem hagyta magát, ő is hevesen visszavágott. A lány mutogatott a virágra is, amit a srác dühében a földre dobott. Ejha, mi lesz még itt, gondoltam magamban, és lányos zavaromban, inkább Annára néztem, akinek az arca igen csak fagyis volt. Újabb zsepit kerestem a zsebemben, amivel megtörölgettem őt. Majd az én fagyimat megettem, és a használt zsepiket pedig ismét a kukába dobtam. Ekkor láttam, hogy a lány gyors léptekkel elindult, közben pedig a szemét törölgeti. Sír, állapítottam meg csüggedten, és lerogytam a padunkra. A srác felkapta a földön heverő virágot, és a barátnője után szaladt. Megfogta a karját, maga felé fordította, és tétovázás nélkül megcsókolta. Eleinte tiltakozott a lány, próbálta eltolni magától a kissé talán rámenős pasit. De aztán szépen lassan engedett a közelség, a csók varázsának. Annára, és a fagyival kidekorált arcára néztem. Szemem végigfutott a pólóján lévő foltokon is, de ő nagy figye- lemmel a maradék, elázott tölcsért majszolta. Majd ismét a fiatalok felé fordí- tottam a fejem. Akik már kézen fogva távolodtak a parkból. Már a lány kezében volt a virág, az a virág, ami az előbb még a földön hevert. 9

10 Mikula Tamásné Töpsz Lívi anya, feleség, dolgozó nő, végzettségem szerint pedig ruhaipari technikus vagyok. De ahogy én szoktam fogalmazni; elvetemült kézműves. Mert már gyerekkoromban romban megtanultam hímezni, ké- sőbb gobelinezni, majd a gyes alatt a horgolás tudomátam, így az általam varrt táskákat még nyát is elsajátítottam, egyedibb kinézetűvé tudom tenni. Persze ha nem épp horgolok, vagy varrok, akkor szívesen fényképezek, és persze nem utolsó sorban írok. 10

11 R. Green Virág Illatos virág lettem, puha földben nevelkedtem. Sokan csak megcsodálnak, vannak, akik megillatoznak. Szirmom színe sárga, beleillenék a vázába. Csokorba is illenék, nem bánnám, ha beletennél. Vágyom be a szobádba, tőlem jó illat áradna. Elfelednéd sok gondod, amit a zajos világ okozott. Asztalod sokáig díszíteném, ha a vizem hűen cserélnéd. Mosolyt csalnék az arcodra, így nem bánnám, ha leszakítva idővel minden szirmom és levelem lehullna. R. Green vagyok, kreatív író, szülésznő és feleség. Eddig egy megjelent könyv erotikus kisregény, büszke tulajdonosa vagyok, de már a következő is készül. Igyekszem olyan írásokat adni az Olvasóimnak, amelyek érszabadságot érzek, és ez zelmeket váltanak ki. Mikor írok, igazi fantasztikus 11

12 Oláh Gyöngyi Gyöngyi Csipkeszófia Gyógyító mese valakinek, akiről tudom, hogy picit más és mindenki másnak is, aki nem született tökéletesnek. Egyszóval mindenkinek! Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király és egy királyné. Egy nagy, szürke, tízemeletes ház kicsike lakásában éltek. Az ő erkélyük volt a legszebb a kőrengetegben, mert a futórózsa és a borostyán már teljesen benőtte a betonfalat, sűrűn zöldellt, virágzott náluk. Úgy érezték magukat, mint egy igazi lugasban, ha kiültek estefelé megpihenni az ősz utolsó meleg napjain. Nagyon boldogok voltak, mert volt egy párhetes, csodaszép kislányuk: Cukor- borsó. Telt múlt az idő, és ahogy a cseperedni kezdett, úgy gondolták, jó lenne neki egy testvérke, akivel eljátszódna a gyermekecske. Tetszett nagyon Cukorborlányt szeretett volna az istenadta, hogy jókat játszhassanak együtt. Gondolta a király meg a királyné; sónak az ötlet, hogy lesz egy hugicája. Mert hogy hát, lehet kislány is, de nem bánjuk mi azt sem, ha fiú lesz, csak egészséges legyen. Telt múlt az idő, a királyné dereka vastagodni kezdett. Újra szép kerek pocakot növesztett, és 9 hónap múlva előbújt Csipkeszófia. Nagy volt az öröm, Cukorborsó oda meg vissza volt, hogy testvére lett, és boldog volt a királyi pár is a gyönyörű, fekete hajú, bogár szemű leányka láttán. Örültek a családtagok, barátok is, nagy lakomát csaptak a herceg kisasszonyka születésének örömére. Meghívták a tündéreket is, akik a közeli ligetben laktak, és éjszakánként leszöktek k a Dunához, hogy ott fésüljék hosszú aranyhajukat a víz mellett, nappal pedig a liget fái közt rejtőzködtek. Egy baj volt csak, hogy éppen tizenkét tündért tudtak meghívni, a tizenharmadiknak már nem jutott hely. Így aztán, mikor az ünnepségen a jókedv tetőfokára hágott, és a vendégek nekiláttak pohárköszöntőt mondani, rettenetes dolog történt. Tajtékozva berontott a tizenharmadik tündér, és megátkozta Csipkeszófiát. Azt mondta a reszkető vendégsereg füle hallatára: Nem jutott tányér és szék nekem ennél az asztalnál, hát nektek sem jut áldás ennél a lánykánál. Én azt mondom, rontom bontom, hogy a lába ne táncoljon! Az- 12

13 zal, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt, magával vitte a hamuszín forgószelet, amivel érkezett. Haj, tombolt a király, elájult a királyné, sopánko- dott a vendégsereg. A tizenkét tündér keresztanya összedugta a fejét, hogy hát akkor ők most mitévők legyenek. Mivel még nem mondtak áldást a kicsi lányra, így volt egy kis reménysugár, hogy tudnának segíteni. Addig addig fundálták, hogy mit is tehetnének, míg végül az egyikük felállt, és felemelte poharát. A rubintos vörösbor megcsillant a kristálypohárban, és ahogy a tündérek mindegyike erősen odavetette a szeme sugarát, egyszerre csak forrni, pezsegni kezdett. Bocsánatát kérjük a tiszteletreméltó királyi párnak. Amit tündértestvérünk kimondott, semmissé tenni nem tudjuk. De enyhítjük, amennyire csak lehet. Azzal a legidősebb tündér a bölcsőhöz lépett, és megdörgölte a csillogó, pezs- gő itallal a baba lábacskáit. A királyné, akibe ezekre a szavakra végre visszatért az élet, felkelt az asztaltól és a kicsihez lépett. Nagy örömmel látta, hogy a kis királylányka ugyanúgy rúgkapál lábacskáival, mint addig. Nagy kő esett le a szívéről, hogy tud mozogni a kislány. Aztán meglátta A pici lábujjacskák közül az egyik lábon egy, a másik lábon kettő kicsit furcsává vált, mintha rövidebbek lettek volna, vagyis inkább hamarabb kezdődtek, mint a többi ujj. Megértette a királyi anyuka, hogy ez volt az, amire változtatták a sértett tüntöbbiek. Könnyezve puszilgatta a baba talpacskáját, de közben nevetett a szeme, annyira megkönnyebbedett a szíve, hogy tudta már, fog táncolni az ő kicsikéje, bármit is mondott a tündér, aki dühében átkot dér kívánságát a szórt. Ahogy múltak az évek, Csipkeszófia gyönyörű lánnyá serdült a nővérével együtt. Egyikük szebb volt, mint a másik. Csipkeszófia után még egy fiú is érkezett a családba a szülők nagy örömére, aki szintén daliás legénnyé nőtt. Cukorborsó, Csipkeszófia és Filippián nagyon jó testvérek voltak. Az egész királyság csodálta kedvességüket, szépségüket, udvariasságukat, szerénységüket, okosságukat, szorgalmukat. Igaz, hogy királyuramnak más fontos teendői akadtak, amik miatt nem volt a családja mellett, és ritkán találkozott a gyerekeivel, de az erősszívű királyasszony így is igyekezett, hogy jó embert faragjon a királyi sarjakból. Mikor Csipkeszófia 18 éves lett, már híres neves táncos volt. Éppen a születésnapján újra előadása volt egy csapat karcsú és szépséges leánnyal. Meg- hívták mindazokat, akik annak idején a születési ünnepségen jelen voltak. Ott ült a közönség soraiban a tizenkét tündér is. Amikor a nézőtéren lekapcsolták 13

14 a villanyt, és a színpadon felvillantak a fények, hirtelen furcsán kezdett kava- rogni a levegő a színházban. De mivel mindenki a csodálatos táncot nézte, nem vették észre, hogy beóvakodott az ajtón tizenharmadik tündér keresztanya. Ott volt egy szék üresen a sor szélén, gyorsan lehuppant rá. Az igazság az, hogy Csipkeszófia kérte meg a többi tündért, hogy hozzák maguk- kal azt az egyet, aki miatt a lábujjai nem tökéletesek. Mivel a szüleitől sokszor hallotta a történetet a sértődött tündérről, úgy érezte, tennie kell valamit. Mivel áldott jó lélek volt, tudta, hogy nem lehet senki gonosz a szíve legmé- lyéig. Úgy gondolta, ha látja őt táncolni a tündér, rá fog jönni, mekkora hibát követett el, mikor áldás helyett átkot szórt rá. És most itt ült a tizenharmadik tündér, nézte Csipkeszófia táncát. Nézte, nézte, és a gyönyörűségtől egyszer csak kicsordult a könnye. Legördült a gyémántfényű csepp és pont a tündér szíve fölé esett. A színpadról szóló muzsika elnyomta azt az éles kis üveghangot, amivel a tündér szívén lévő haragkéreg megrepedt. Hirtelen nagy fényesség támadt a teremben, de mivel vége lett az előadásnak, és az emberek ép- pen tapsolni kezdtek, nem tűnt fel senkinek, csak a tizenkét tündérnek, hogy nem a világítást kapcsolták fel, hanem társukból árad a csillogó rózsaszín arany fény, ami betölti a termet. Hogy Csipkeszófia lábujjai visszaváltoztak e, azt nem tudom. Hogy a szíve tiszta és a lelke patyolat azt bizton állíthatom. A tündér soha többé nem mondott rosszat senkire, és örökre megtisztult a szíve. Holnap legyenek a tündér keresztanyák a ti vendégeitek. Itt a vége, fuss el véle! Oláh Gyöngyi Gyöngyi író, mediátor, tréner, coach Az Umathum Mediátor Iroda munkatársa. Párkapcsolati tanácsadói rovatával kéthetente jelentkezik a Meglepetés magazinban. A RitArt Akadémia tréneri csapatának és alkotói közösségének aktív tagja. A Minerva Capitoliuma állandó szerzője. 14

15 Wekker Anita A murvafürt Komótosan gördült végig az izzadságcsepp csontos hátán. A tikkasztó hőségben, a murvafürt árnyékába húzódva, békésen üldögélt a kerti széken. Cigarettája végéről épp lepottyanni készült a hamu. Délutáni kávéját kortyolgatva azon tűnődött, hol lehet éppen a felesége. A jó asszony mindig talált tennivalót a ház körül, és bár számtalanszor megkérte, pihenjen többet, a nő akkor érezte jól magát, ha minden rendben volt az otthonukban. Egyikük sem volt már fiatal, csontjaikban érezték az évek sajgó múlását. Figyelhetnél jobban az egészségedre! mondogatta az öregember. A visszeres lábadnak nem tesz jót ez a sok járkálás. Majd pihenek a sírban szokta volt mondani az asszonyság. Pontosan melletted. A férfi fi csak rázta a fejét, és ráhagyta a dolgot. Makacs nőszemély, mindig is az volt, és ezt nagyon is szerette benne. Felderengett előtte a fiatal, húszéves lányka képe. Pozsgás arca, karcsú dereka, feszes melle volt, mikor nőül vette. Naphosszat kergetőztek a tengerparton, élvezték a nyakukba szakadt boldogságot. Előttük állt az élet, csordultig voltak vágyakkal, szenvedéllyel. Azóta sok sok év eltelt, hol boldogan, hol szomorkásan, de mindig kitartottak egy- más mellett. Felneveltek négy gyereket, akik már csak hétvégente látogatták őket. Újra kettesben voltak, mint kapcsolatuk bimbózásakor. Tekintete a tenger hullámzó felszínére tévedt. Szeretett elveszni ebben a képben, mely oly megnyugtató volt számára, akár a felesége gondos ölelése. Hol van már ez az asszony? dörmögte az orra alatt. A hamu lepottyant a világoskék asztalterítőre, pontosan a hamutartó mellé. A nő, mintha meghallotta volna, abban a pillanatban kilépett a házból kezében egy sötét szobai szőnyeggel. Kisietett a kertbe, és jól kirázta. A por csak úgy kavargott körülötte, míg a lusta szellő bele nem kapott nagy nehezen. 15

16 A férfi megigazította ujjfoltos szemüvegét, és az asszonyt kérlelte: Gyere ide egy kicsit! Mondandóm van. Az idős nő korát meghazudtoló léptekkel járult elé. Ahogy az ember végigtekintett rajta, nem akart hinni a szemének. Hosszasan méregette, mint aki nem erre a látványra számított. Mit nézel úgy rajtam? A nő csípőre tette a kezét, és fejét félrebillentve várta a választ. Tán látsz rajtam valami furcsát? vonta fel a szemöldökét. Te magad egy furcsaság vagy! kuncogott az öregember. Ötven év, az bizony sok idő, ami megváltoztatja a testet. Azonban ő most ugyanazt a fiatal lánykát látta maga előtt, aki valójában volt. Az a csillogó szempár ugyanaz maradt, mit sem változott. Magához húzta az asszonyt, és szorosan átölelte. Egy cseppet sem zavarta, hogy mennyire csontos az a test, mennyire ráncos a bőr. Csak azt látta, hogy a felesége újra virágzik, s úgy ragyog, mint hajdanán, a murvafürt alatt. Wekker Anita első könyves kreatív író, közgazdász logisztikus. Elsősorban a fantasy, a dráma, a krimi és a thriller stílusa áll közel hozzá. Hol komolyabb, hol viccesebb köntösbe bújtatva tálalja őket az Olvasóknak. Akkor jó a történet, ha érzelmeket vált ki, legyen az öröm vagy bánat. A könnyeknél nincsen na- gyobb dicséret 16

17 rame A kis Virágtündér álma A kis Virágtündér eléggé rendhagyó helyen, egy terasz virágládájában a muskátlik szirmai között született. Kissé bohókás édesanyja szeretett a kertek között suhanni és általában kevéssé törődött az idő múlásával. Mondjuk ez nem túl meglepő olyan lényeknél, akiknek az életciklusa gyakorlatilag végtelen és nem ismerik a végleges elmúlást, csak az átváltozást és az időről időre megújuló életeket. A születés sürgető jelei épp egy kertvárosi ház teraszán érték utol a szépséges és bohém Nyírfatündért és ekkor már esélytelen volt, visszaérnie az erdőbe, hogy ott hozza világra gyermekét, ahol eredetileg jelenlegi életformájában élt. Szétnézve a kertben és a teraszon is, kiválasztotta a legszebb cirmos rózsaszínvirágú bársonyos szirmú muskátlit és odahelyezte piciny leánykáját két összeboruló frissen kinyílt szirom alá. Szerencsére ezen a délelőtti órán még nem száradtak fel a reggeli harmat, hűs cseppjei, így leánykáját ebben fürdette meg elsőként, s ettől a kis tündér bőre harmatosan fénylett a napsütésben. Nyírfatündér kedvtelve nézegette újdonsült gyermekét és elmélázva pihent meg mellette a teraszládában, a muskátlik zöld levelei között. Az erdőn mezőn élő tündérek számára meghatározó az, hol születnek. Életüket, általában ott élik le, ahol világra jöttek. Ezért, ha egy kistündér olyan helyre születik, amely nem azonos édesanyja lakóhelyével, a többi tündérédesanya gondjaira bízva nevelkedik. Persze az édesanyja gyakran meglátogatja, és ahogy növekedik, ő is bármikor meglátogathatja az édesanyját, ha a szél szárnyára ül, vagy a pókhálók szálaira fel- csimpaszkodik, esetleg esténként holdsugáron utazva. 17

18 Így aztán a mi kis Virágtündérünk állandó lakhelye az a terasz és az a kert lett, ahol született. Életét a vidám tündértársak között élte, s mivel kedves jószívű tündérke lett belőle, mindenki szerette őt. Napjait dallal és tánccal töltötte, ahogy a többiek is. Harmatcseppet iszogattudta, hogy sohasem nő meg va, virágmézet eszegetve szépen növögetett, de nagyobbra egy gyűszűnyinél. A kert és a terasz környékén sokan éltek, és mivel egy játszótér is volt közvetlenül mellettük, a kis tündér gyakran töltötte az időt ember gyerekek társasá- gában. Látta, amint a szüleikkel jönnek mennek. Egymással játszanak. Homokvárat építenek, labdát repítenek, hintával az égig szállnak. És látta, amikor a szüleik ölébe bújnak, akik szeretettel cirógatják, simogatják őket. Az ember gyerekek számára a tündérek varázslatos világa egyáltalán nem ismeretlen. A fogékony, nyitott elméjű kisgyerekek, gyakran látják a tündéreket, érzékelik varázsukat. Ők sokszor mesélnek szüleiknek ezekről a kis lényekről. Arról, hogy a játszótéren a felépített homokvárak tornyaiban, erkélyein látták őket táncolni, heverészni. Homoktortáikban felismerték apró kezük nyomát. A legtöbb felnőtt ezeket a meséket elnéző mosollyal hallgatja, de hinni nem- igen hiszi. Egyik másik odáig is elmegy, hogy megdorgálja gyermekét, ne beszéljen butaságokat, és ezzel elszomorítják a kicsiket. Van azonban néhány olyan felnőtt is, aki még emlékszik arra, hogy ő is volt egyszer gyermek, és ő is látott, csodákat és tündéreket, a kertben, a játszótéren, vagy akár a párnája csücskén lefekvés után. Ezért nemhogy elhallgattatja a kis mesemondókat, hanem bíztatja őket, meséljenek minél többet a tündérekről. Kíváncsi arra, milyen ruhát viseltek, milyen volt a hajuk és milyen magasra tudtak szállni a játszótéri napsütésben. Hogyan lovagoltak a katicák hátán, hogyan kergetőztek egymással, hogy játszottak bújócskát az orgonabokrok levelei között. Azonban a mi kis Virágtündérünknek nemcsak a születése volt rendhagyó. 18

19 Szokatlan gondolatai, vágyai is voltak, amelyeket nagy valószínűséggel az emberek közelsége is táplált. Egyik legtitkosabb és leghőbb vágya az volt, hogy embergyerek lehessen. Megnőhessen, és családban élhessen, ahol a szülei megölelgetik és megcirógatják. Ahol esténként egy édesanya mesével altatja, reggelente új ruhába öltözeti, frissen főzött kakaóval itatja. Ahol egy édesapa ölében ülhet, aki kedves szóval tanítgatja. Vágya oly mély volt, hogy még azt sem bánta volna, ha néha néha megdorgálják. Csak egyszer ő is embergyerek lehetne. Telt múlt az idő, a nyár egyre szebben ragyogott, a kertben és a játszótéren egyre több gyerek játszott napról napra. A kis Virágtündér is nődögélt, ahogy az egy tündérkéhez illik. Már volt feladamég a reggeli harmat felszáradása ta is, mint a legtöbb tündérnek. Naponta előtt fényesre mosta a muskátlik szirmait és nedves kezecskéjével a pity- pangok szálldosó magjait összeszedegette, új helyekre, mezőkre, szántóföldekre röptette őket. A tündérek elégedettek voltak a fejlődésével, a növekedésével, munkájával. Édesanyja, aki gyakran töltötte vele az időt, büszke volt leánykájára. De mivel ő egy igazi édesanya volt még ha egy kicsit bohókás is, azt is észrevette, hogy a leánykáját valami bántja. Látta, hogy tengerkék szeme elréved, és mintha valami titkos gond felhőzné be a bájos kis Virágtündér fénylő homlokát. Végül aztán megkérdezte tőle, vajon, mi bántja. Vajon szeretne új ruhácskát, vagy inkább szamócát eszegetni a virágméz helyett? Esetleg a miatt szomorú, hogy nem a nyírfaerdőbe született? Talán haragszik is emiatt bohókás édese, ha az édesanyja az öreg és bölcs Kívánságteljesítő tündérhez fordulna, megkérné, hogy a kislánya a nyírfaerdő lakója lehessen? Virágtündér nagyon elcsodálkozott, nem is sejtette, hogy létezik valaki, aki a anyjára? Szeretné e, tündérek kívánságait teljesíteni tudja. Eleinte azért nem nagyon merte elmondani, mi az ő titkos vágya, mert soha nem hallotta, hogy tündér valaha is ilyet kívánt volna, és igazából nem na- gyon akart különcnek tűnni a többiek előtt. 19

20 De mivel édesanyja után már a körülötte élő tündéreknek is feltűnt, hogy a kis Virágtündér egyáltalán nem látszik igazán boldognak ognak és egyre kevesebb alkalommal táncol önfeledten a napon a tündérgyerekekkel, egy csillagfényes estén mégiscsak elsuttogta édesanyjának legfőbb és legjobban rejtegetett vágyát. Ő bizony embergyerek szeretne lenni! És ha már létezik valaki, aki a tündérálmokat is képes teljesíteni akkor azt kérje az édesanyja a Kívánságteljesítő tündértől, hogy ő embergyerek lehessen. Nyírfatündér először megdöbben, aztán elszomorodott. Vajon miért akarna az ő kislánya emberré válni. Miért is akarna valaki a gondtalan és gyakorlati- lag végtelen életű tündérlét helyett, ember lenni. Ember, akinek élete nem végtelen, aki egy kettőre felnőtt lesz a gondtalan gyermekkor után, és akinek gyakran nehéz, kihívásokkal teli életút után szembe kell néznie a szomorú és végleges elmúlással. De hiába szembesítette gyermekét ezekkel az emberi dolgokkal, a kis Virágtündér továbbra sem tágított. Egyre csak azon ábrándozott, hogy gyermekké válva, szülei kezét fogva indul- hat egy új élet felé. És továbbszőve álmát már arról álmodott, hogy ő fogja majd egyszer egy kisgyerek kezét és ő hallgatja a mesét a tündérekről, akik a játszótéren a gyerekek között járják tündértáncukat. Időbe tellett, mire a tündérek és a tündérédesanya látva a kis Virágtündér szomorúságát és eltökéltségét arra az elhatározásra jutottak, megkeresik a bölcs öreg Kívánságteljesítő tündért és megkérik, segítsen a tündérkének embergyerekké válni. Inkább legyen belőle ember, mint egy örökké szomorú tündér. A szomorúság nem fér össze a tündérléttel, a szomorú tündér nem más, mint egy igazi képzavar. Mivel a Kívánságtündér valóban bölcs volt, nemcsak öreg, kevés szóból is megértette, mit kívánnak tőle. Annál is inkább, mert hosszú élete során már 20

21 találkozott ilyen kívánsággal, és már egy ideje felfigyelt a kis Virágtündérre és annak bánatára. Elmagyarázta a kislánynak, hogy teljesíteni tudja a kívánságát, de az emberi létből már nincs visszaút, és azt nem tudja neki előre megmondani, hol, milyen családba fog megszületni. Kérte, gondolja meg még egyszer, nehogy később megbánja elhatározását. A kis Virágtündér boldog mosollyal köszönte meg a Kívánságtündérnek, hogy teljesíti kívánságát, biztosította róla, soha nem fogja megbánni, hogy ember- ré válhatott. Kérte, minél előbb indulhasson új életébe. Így aztán egy ragyogó teliholdas éjszakán, amikor déli szél fújt a tengerek felől, és a szárazföldeket aranyba öltöztette a Hold fénye, amikor a kertben az összes virág virágesővel köszöntötte a bársonyos éjszakát, a Kívánságtündér elővette varázspálcáját és kétszer megsuhogtatta a kis Virágtündér feje körül. És azon az éjszakán a Varázslat életre kelt!. És akkor egy tündöklő hajnalon, valahol a Föld nevű bolygón egy világos, barátságos színekkel díszített hűs szülőszobában egy édesapa belenézett újszütengerkék szemébe és boldogan így köszöntötte várva várt lött kislánya gyermekét: Hát itt vagy végre, kis Virágtündérem! rame Melinda már kora gyermekkorától kezdve elköteleződött az olvasás iránt, kis késéssel pedig az írást is felfe- dezte egy sikerült általános iskolai fogalmazás kapcsán. Azóta számtalan okból ír. Hivatalból, erős felindulásból fájdalomból, örömből, események kapcsán és időtöltésből, meg csak úgy. Az utóbbi időben azonban egyre inkább megfogalmazódott benne az igény, hogy kilépjen a névtehomályából és írásait megossza másokkal is. Mivel első próbálkozásai nem találtak elutasításra, sőt némelyek a siker illatát is lenség magukon hordozták, úgy döntött többet fog írni másoknak. 21

22 Ládi Zsuzsa Lány fekete liliommal A ház titkáról vagy inkább titkairól senki sem tudott legalábbis Daviden kívül senki. A Kent kúria évszázadok óta büszkén terült el a város szélén, bár gyönyörű, veretes kapui már majdnem harminc éve nem tárultak fel senki előtt, a vén kertészt leszámítva, aki néha elvégezte a karbantartási munkálatokat volt munkaadója végakarata szerint. Egyetlen Kent sem tehette rá a kapzsi mancsát, hiába tettek meg mindent. Az utolsó tulajdonos végrendelete kikezdhelegalábbis addig a napig kikezdhetetlennek hitték, amíg David tetlen volt Andrew Kent, az előző tulaj öccsének holmi kalandjából született fia meg nem oldotta a híres rokon feladványát, amit mindenki más a Pokolba kívánt. Robert Kent a város egyik legnagyobb befektetője, aki tőzsdézéssel akkora vagyonra tett szert, amit még megtippelni sem mertek, rejtélyes halála előtt úgy rendelkezett, hogy csak az kaphatja meg a vagyonát, aki télen virágzó fekete liliommal ülteti körbe a ház mögött álló díszes kutat. Még azt is megszabta, hogy minden rokon csak egyszer próbálkozhat egyetlen télen. Mondani sem kell, hogy ez sokáig senkinek sem sikerült. Az összes örökös őrült energiát és pénzt fektetett abba, hogy megszerezze a virágot és ezzel a vagyont, de David jutott hozzá a legközelebb. Az ügyvédje legfrissebb értesülé- se szerint David Andrew Kent nem csak közel jutott, egészen pontosan meg is oldotta a feladatot, amit mindenki más megoldhatatlannak hitt. Bár élete nagy részét ebbe fektette, most örömmel figyelte, ahogy napról napra szépen fejlődtek a virágai a szép kút körül. Amikor aztán beköszöntött öntött a tél, és csillogó zúzmara borította be a kutat, mindenki megrökönyödve figyelte, ahogy a liliombimbók kifakadtak, és felfedték éjfekete, csillogó szirmaikat. David nem árulta el a titkát elsősorban azért, mert a genetikai kísérletei nagy részét amúgy se értették volna a laikusok, de erre nem is volt szükség: megkapta az örökséget, és Robert Kent ügyvédje fejcsóválva a kezébe nyomta a kúria a kulcsát. 22

23 Aztán nehogy megbánja! morogta neki. Nem véletlenül adott Robby Kent megoldhatatlan feladatot. Davidet nem izgatta a figyelmeztetés. Pontosan egy évvel korábban a kollégiumból átköltözött a kúriába, ami óriási élmény volt a számára, ahogy az is, hogy többé nem kellett a pénzzel törődnie. A kúria odabent is ugyanolyan előkelő volt, mint kívül, bár a hosszú évek után elég sok renoválásra szorult, hiába gondoskodott róla az öreg kertész. Szerencsére Davidnek nem kellett a pénz miatt aggódnia. David nagyon jól emlékezett arra, amikor először járta körbe az új házát, vagy, ahogy magában ne- vezte, a Birodalmát. Arra a pillanatra, amikor megtalálta a festményt, ami mosolyt csalt az arcára. Egy gyönyörű kép volt egy magányosan álló nőről, aki a kinti kúthoz hasonló háttér előtt mosolygott rá. A férfi meglepődött, hogy a kutat pont ugyanolyan fekete liliomok ok övezték, mint amiket ő ültetett. Teljesen megdöbbent, amikor a kép hirtelen megmozdult. A nő szélesebben elmosolyodott, majd lágy, dallamos hangon megszólalt. Üdvözöllek a Kent kúriában! A férfi csak állt és bámulta a képet. Ejnye folytatta a nő, hát ilyen udvariatlan lesz az új lakótársam? David összekapta magát. Elnézést, helló. A nevem David, csak meglepődtem. A képek nem szoktak beszélni. Meg mozogni. A képen lévő nő csilingelő hangon felnevetett. Robby is ezt mondta, amikor először meglátott. Angela vagyok. Szó szót követett, és Angela percről percre, napról napra David életének a részévé vált. Minden nap cseverésztek egy kicsit, és hamarosan megszokottá vált, hogy minden este elköszöntek egymástól. A férfi néha azt kívánta, hogy bár ne csak egy festmény lenne, hanem valóságos személy, hogy megérinthesse, megcsókolhassa. Minden álmát a nő töltötte be: ott állt a holdfényben a fekete liliomok között, csilingelően kacagva, incselkedve, csak egy karnyújtásnyira, mégis elérhetetlen távolságban. Teliholdas éjszaka volt, amikor a vágya valóra vált. Nem tudta, hogy történt, de nem is igazán érdekelte. Épp a dolgozószobában szöszmötölt valamit a számítógépén, amikor két puha kar fonódott a válla köré, és borzongató, meleg leheletet érzett a nyakán. Ma sokáig dolgozol, Davy! súgta a fülébe Angela. 23

24 David szíve a torkában dobogott, amikor megfordult, hogy a nő szemébe nézzen, aki minden nap incselkedett vele a képből. Ugyanazt a hófehér ruhát viselte, mint mindig, és hihetetlen, de élt, lélegzett. De hogyan? kérdezte. A nő megcsókolta, majd megrázta a fejét. Az nem számít, csak az a fontos, hogy minden teliholdkor a tiéd lehetek, te pedig az enyém. Csak az enyém. Csak a tiéd ismételte a férfi. Az enyém. Csak az enyém. David még nem tudta, hogy mit fognak neki jelenteni ezek a szavak. Teltek a hónapok, a kapcsolatuk mindig meghitt és nyugodt volt, amíg el nem jött a telihold. Akkor aztán érzékivé és hevessé vált, néha őrülten vaddá, hogy aztán újra békéssé szelídüljön, és David minden alkalommal úgy érezte, túl hamar jött el a reggel, amikor Angela visszatért a képbe, és ő ott maradt az ágyban egyedül. Utána a következő teliholdig David majd megőrült a vágytól, hogy újra megérintse, megcsókolja a nőt, aki maga is olyan volt, mint a Hold. Amikor David újdonsült gazdagságát kiélvezve egy partin összefutott Monicával, aki cseppet sem hasonlított Angelára, először nem gondolt semmire. Hiszen tudta, neki volt otthon valakije, aki övé, csak az övé. De Monica elragadó és intelligens volt, és csakhamar ar bimbózni kezdett közöttük a szerelem. Egy idő után úgy érezte, kettős életet él: a normális élete része Monica, akivel minden olyan kiegyensúlyozott és biztos volt, a másik, titkos életéhez meg Angela tartozott, aki őrült vágyat keltett benne, aki a teliholdas éjszakákon mindent megadott neki, de el is vett tőle. David hosszú hónapok vívódása után rájött, hogy ezt a kettős életet nem folytathatja. Úgy érezte, Monica az igazi, mégsem tudott lemondani arról az őrületről, amit Angela jelentett. Nem tudott szabadulni az álmoktól sem, amelyek közel egy éve kezdődtek, amikor először pillantotta meg a festményt. Egy alkalommal, amikor egy havas éjszakán hazaért, megdöbbenve találta magát szembe Angelával. A torkában dobogott a szíve, amikor tudatosult benne, hogy most nem tartotta észben azt, amire mindig kínosan odafigyelt, mióta Angela először lépett ki a festményből. Hol voltál? kérdezte vádlón a nő. Vártalak. Nem tudta, mit feleljen. Monicával volt, és megfeledkezett a teliholdról és Angeláról. 24

25 Sajnálom mondta David, de nem mentegetőzött. Most itt vagyok. Angela sokáig méregette őt. Van valakid jelentette ki. Ezúttal nem kérdezett, David pedig nem tagadott. Sohasem volt hazug ember, és nagyon jól tudta magáról, hogy ha megkérdezte a nő vadul villogó szemekkel. Nem értetted, hogy ha a tiéd vagyok, akkor te az enyém vagy? Csak az próbálná, úgysem járna sikerrel. Sajnálom ismételte. Ami közöttünk van, nem számít? enyém? David értette, de nem tudta, hogyan magyarázza el Angelának, hogy a közözzük lévő kapcsolat nem volt normális, és hogy az őrületet nem folytathatták örökké. Mégis milyen jövője lehetett volna egy festménnyel? Robby is ilyen volt folytatta Angela, és lassan közelebb lépett Davidhez. De megtanulta a leckéjét. A férfit hirtelen kényelmetlen érzés fogta el, feltámadt benne egy ösztön, ami azt súgta veszélyben van, de nem lépett hátra. Hagyta, hogy a nő végigsimítsa az állát, majd a mellkasát. Sajnálom, Angela, de nem folytathatjuk. Szeretem Monicát. Robby is ezt mondta közölte a nő. Angela kezei hirtelen kaptak a torka után, és szorították meg olyan erővel, amire David nem számított. Nem érdekel, hogy szereted őt. Te az enyém vagy, Davy. Csak az enyém. A férfi próbálta lefejteni a nyakáról a szorító ujjakat. Amikor már azt hitte, hogy meg fog fulladni, végre sikerült annyira gyengíteni a nő szorításán, hogy hátra tudja őt lökni magától. Angela a földre esett, de rémisztő sikollyal felpattant, és vadul Davidre vetette magát. A férfi lefogta a karjait, de nem akarta bántani a nőt. Angela, kérlek! kiáltotta. Térj észhez! Angelát semmi sem érdekelte, kiszabadította az egyik karját, a kezével elkapott egy porcelánvázát a közelükben lévő kis asztalkáról, és David arcába vágott vele. Az összetört porcelán felsértette a férfi homlokát, aki erre eleresztette a nőt. Angela újra rá akarta vetni magát. David a szemébe csorgó vértől ugyan nem látott rendesen, de egyik kezével védekezve ellökte a nőt, aki újra a földre zuhant. A férfi megtörölte a szemét, és megdermedt. Zúgott t a feje, és fájt a nyaka, ahol a nő megszorította, de de ő nem akarta, hogy ez történjen. Angela a 25

26 földön feküdt, és tágra nyílt, üres szemekkel bámult fel rá. Amikor David ellökte, beütötte a fejét a kis asztal sarkába, ami most felborulva hevert mellette. A férfi nem kapott levegőt. Pánik környékezte, és segítségért akart kiáltani, de nyilvánvaló volt, hogy nincs értelme: a nő meghalt. Nem tudta, mit kelleme most tennie. Hívja a rendőrséget? De mit mondhatna nekik? Itt egy nő, aki kilépett a festményből, megtudta, hogy mással van viszonyom, ezért meg akart ölni, de véletlenül én öltem meg? Abban a szúrásban beszállítanák őt valami diliházba, ahol hét lakat alatt tartanák, mint közveszélyes őrültet. Nem. Valami mást kellett tennie. Lassan mozdult meg, mintha minden izma tiltakozott volna az ellen, amire készült. Felemelte nő holttestét, és kivitte az udvarra, ahol aztán a kúthoz cipelte. Mindeközben hálát adott azért, hogy a ház olyan távol esett minden- től, és hogy ilyenkor még csak véletlenül sem tévedt arra egy lélek se. Nagyon jól tudta, hogy a kút már régen kiszáradt, és azt is, hogy milyen mély volt. Beledobta a testet, majd hajnalig hordta a kútba a földet az udvarból. A föld keményre volt fagyva, de erejét megfeszítve dolgozott, hogy betemesse a testet. et. Azzal sem törődött, hogy mindeközben összetiporta a már nyíló fekete liliomok egy részét, sem azzal, hogy munka közben szakadni kezdett a hó, és ő csontig fagyott. Reggel kimerülten, sárosan roskadt le a kúriában a kutat ábrázoló festmény előtt, amelyről fájdalmasan hiányzott Angela. Sokáig csak nézte a képet, és fontolgatta, hogy levegye e e onnan, és elégesse, vagy eltegye a padlásra, hogy soha senki se lássa, legfőképp ő ne lássa, de valamiért nem tudta megtenni. Monicára gondolt. Ő nem tudhatta meg, hogy mi történt ezen az éjszakán sem azt, hogy mi történt minden teliholdas éjszakán az elmúlt hónapokban. Eszébe jutott, hogy eladhatná az egész átokverte házat, amiben minden Angelára emlékeztette, de aztán elöntötte a rémület: mi van, ha valaki megnézi a kutat, és megtalálja a testet? Gépies mozdulatokkal felkelt, majd bement a fürdőszobába, ahol lemosta magáról a vért és a sarat. Minden izma égett, ahogy a fején lévő seb is, és legszívesebben leroskadt volna az ágyába, hogy aludjon egy hétig, de nem tehette. Kiment az előtérbe, ahol eltakarította a porceláncserepeket és Angela vérét a földről és az asztalkáról. Épp végzett, amikor csengettek. Davidet rémület fogta el: tudta, ki állt a kapu előtt. Monicának megígérte, hogy végre körbevezeti a házában, de most nem volt alkalmas. Sőt, talán sohasem lesz majd alkalmas, hogy a nő belépjen ebbe a házba. 26

27 Összeszedte magát, leküzdötte a hullámokban rátörő pánikor, és lesietett a kapuhoz. Érezte, hogy az udvaron minden porcikáját átjárta a hideg, de nem érdekelte. Mi történt, jól vagy? kérdezte azonnal Monica, amikor meglátta őt. Aggodalom csengett a hangjából, és ó, mennyire más volt, mint a vad és őrült Angela korábban! A férfi meg akarta csókolni már pusztán emiatt is. Csak egy kis baleset felelte végül David rekedten. Nem történt semmi, tényleg. Jól vagyok. Vagy jól leszek, ha alszok egy kicsit. Monica nem firtatta a dolgot, mert látta, hogy a barátja nem akar beszélni arról, hogy mi történt, csak megfogta a férfi karját, bevezette a házba, és leültette. tte. Követelte, hogy magyarázza el neki, hol egy elsősegélydoboz, hogy kitisztítsa és ellássa a sebét. David rezignáltan tűrte a gondoskodást, de közsuttogta, amikor Monica abbahagyta a munkát. ben azt érezte, hogy nem érdemli meg. Szeretlek Most mondta ezt először a nőnek, és nem volt biztos abban, hogy helyénvaló volt e az után, amit az éjszaka tett, de ki kellett mondania. Monica ragyogóan elmosolyodott, és rövid csókot nyomott a férfi ajkára. Végül nem kérte arra, hogy vezesse körbe a házban, csak felkísérte a szobájába, és leült az ágya mellett. Hiába ragaszkodott hozzá David, hogy erre nincs szükség, egész nap mellette maradt. A férfi sohasem mesélt Angeláról, de Monica mintha érezte volna, hogy vaek egymáshoz, de valahogy távolabb is. Nem tudta megmondani, mi lehetett. Annyiban volt biztos, hogy a férfi megváltozott attól, ami az éjszaka történt vele. Amikor Monica pár héttel később rákérdezett a festményre, akkor David elmesélte neki a lami megváltozott azon az éjszakán. Közelebb kerültek történetet arról, hogyan szerezte meg a Kent vagyont a lehetetlen feladvány megoldásával, és megmutatta neki a liliomokat, de nem vette a szájára a másik nő nevét. Angela csak az álmában kísértette még évek múlva is Davidet, örökké ismételgetve: Az enyém. Csak az enyém.. A fekete liliomok még évek múlva is büszkén nyílottak minden télen, először csak a kút körül, végül az egész kert- ben, emlékeztetve Davidet a nőre, akiről csak ő tudott. 27

28 Ládi Zsuzsa író 1991 ben született Karcagon. A Debreceni Egyetem magyar alapszakán végzett, jelenleg a finnugrisztika szak hallgatója. Eddig elsősorban saját blogján publikált. 28

29 Lupán Ágnes Majd egyszer Aznap reggel szokatlanul nagy volt a csend. Általában mielőtt kinyitotta volna a szemét, már hallotta a madarak csivitelését, a fák lombjainak suhogását, a kakas távoli kukorékolását, de ma semmit. Mintha megszűnt volna minden zaj és nesz. Rossz lett volna belegondolni, hogy esetleg a hallásával lehetnek gondok. Az ő korában ez még nem kéne problémát okozzon. Ő volt itt a legfiatalabb. Amikor először dugta ki a fejét, tele volt elvárásokkal, majd' kibújt a bőréből, annyira kíváncsi volt arra, mi vár itt rá. Úgy képzelte, a napfény, a szellő, az eső kellőképp partnerei lesznek majd abban, hogy egyre nagyobb és nagyobb legyen. Álmában sem jutott volna eszébe, hogy társai is akadnak a mindennapokban. Mérhetetlen öröm töltötte el. Bár nem gondolkozott előtte ezen, úgy döntött, ha nem egyedül van naphosszat, sokkal több mókában és kacagásban lesz része. Ismerkedni vágyott minél előbb. Sziasztok! kurjantotta. Nézett jobbra, nézett balra, de senki nem viszonozta az üdvözlését. A legtöbben felé se fordultak. Akadt, akinek a tekintete átsuhant rajta, de olyan gyorsan történt, hogy nem is volt egészen bizonyos abban, hogy tényleg megtörtént. Közvetlen szomszédja pedig színpadias sóhajtás kíséretében még el is fordult tőle. Hahó! próbálkozott meg újra, de csak a csend felelt. Úgy döntött, vár pár napot, hagy időt a környezetének, hogy megszokják a jelenlétét. létét. Tisztában volt vele, nem mindenki olyan, mint ő maga, könnyen előfordulhat, másoknak több időre van szükségük a feloldódáshoz. Másnap a nappal együtt ő is kelt, igyekezett a csipát gyorsan kipislogni a sze- méből, hogy jobban lásson. Jó reggelt! Mikor újfent nem érkezett semmi reakció, kezdett csüggedni. Azért ez így már sehogy sem volt rendben. Mit tehetett volna, hogy egy kicsit oldódjon a hangulat? Mosolygott. Amikor és akire csak tudott. Azonban hamar rá kellett jönnie, hogy hiába. Általában levegőnek egőnek nézték, senki nem törődött vele. 29