Personaggi: ATTILA (basso), EZIO (baritono), ODABELLA (soprano), FORESTO (tenore), ULDINO (tenore), LEONE (basso)

Átírás

1 Attila Opera in un Prologo e tre Atti Personaggi: (basso), (baritono), (soprano), (tenore), (tenore), LEONE (basso) PROLOGO Piazza di Aquileja La notte vicina al termine è rischiarata da una grande quantità di torcie. Tutta all'intorno è miserando cumulo di rovine. Qua e là vedesi ancora tratto sollevarsi qualche fiamma, residuo di un orribile incendio di quattro giorni. La scena è ingombra di Unni, Eruli, Ostrogoti, ecc. CORO (Unni, Eruli, Ostrogoti) Urli, rapine, Gemiti, sangue, stupri, rovine, E stragi e fuoco D'Attila è gioco. Oh lauta mensa, Che a noi sì ricco suol dispensa! Wodan non falla, Ecco il Valalla!... T'apri agli eroi... Terra beata, tu se' per noi. Attila viva;... Ei la scopriva! a poco a poco Attila s'avanza col seguito Il re s'avanza, Wodan lo cinge di sua possanza. tutti si prostrano. Attila viene condotto sopra un carro tirato dagli Schiavi Eccoci a terra, Dio della guerra!... scende dal carro Eroi, levatevi! Stia nella polvere Chi vinto muor. Qui!... circondatemi; L'inno diffondasi Del vincitor. I figli d'attila vengono e vincono A un colpo sol. Non è sì rapido solco di fulmine, D'aquila il vol. va a sedersi sopra un trono di lance e scudi CORO Viva il re dalle mille foreste Di Wodano ministro e profeta; La sua spada è sanguigna cometa, La sua voce è di cielo tuonar. Nel fragore di cento tempeste Vien lanciando dagl'occhi battaglia; Contro i chiovi dell'aspra sua maglia Come in rupe si frangon gli acciar. entrano Uldino, Odabella, e Vergini d'aquileja Scena e Cavatina Odobella scendendo dal trono Di vergini straniere Oh quale stuol vegg'io? Contro il divieto mio

2 Chi di salvarle osò? Al Re degno tributo ei mi sembrò. Mirabili guerriere Difesero i fratelli... Che sento?... a donne imbelli Chi mai spirò valor? con energia Santo di patria indefinito amor! Allor che i forti corrono Come leoni al brando Stan le tue donne, o barbaro, Sui carri lagrimando; Ma noi, donne italiche, Cinte di ferro il seno, Sul fumido terreno Sempre vedrai pugnar. Bella è quell'ira, o vergine, Nel scintillante sguardo; Attila i prodi venera, Abbomina il codardo... O valorosa, chiedimi Grazia che più t'aggrada. Fammi ridar la spada!... La mia ti cingi!... (Oh acciar!!) Da te questo or m'è concesso, O giustizia alta, divina! L'odio armasti dell'oppresso Coll'acciar dell'oppressor. Empia lama, l'indovina Per qual petto è tua punta? Di vendetta l'ora è giunta... Fu segnata dal Signor. da sè (Qual nell'alma, che struggere anela, Nuovo senso discende improvviso? Quell'ardire e quel nobile viso Dolcemente mi fiedono il cor!) E CORO Viva il Re che alla terra rivela Di quai raggi Wodano il circonda! Se flagella è torrente che innonda; È rugiada se premia il valor. Odabella e donne partono Duetto Uldino, a me dinanzi

3 L'inviato di Roma ora si guidi... Uldino parte Frenatevi, miei fidi, Udir si dee, Ma in Campidoglio poi Risposta avrà da noi. entrano Ezio ed ufficiali romani Attila! Oh il nobil messo! Ezio!... tu qui? fia vero! Ravvisi ognuno in esso L'altissimo guerriero Degno nemico d'atilla, Scudo di Roma e vanto... Attila, a te soltanto Ora chied'io parlar. Ite! escono tutti La destra porgimi... Non già di pace Spero tuoi detti... L'orbe intero... Ezio in tua man vuol dar. Tardo per gli anni, e tremulo, È il regnator d'oriente; Siede un imbelle giovine Sul trono d'occidente; Tutto sarà disperso Ouand'io m'unisca a te... Avrai tu l'universo, Resti l'italia a me. Dove l'eroe più valido È traditor, spergiuro, Ivi perduto è il popolo, E l'aer stesso impuro; Ivi impotente è il Dio, Ivi è codardo il Re... Là col flagello mio Rechi Wodan la fè! Ma se fraterno vincolo Stringer non vuoi tu meco, Ezio ritorna ad essere Di Roma ambasciator. Dell'Imperante Cesare Ora il voler ti reco... È van! Chi frena or l'impeto Del nembo struggitor? È van! è van! Vanitosi!... che abbietti e dormenti Pur del mondo tenete la possa,

4 Sovra monti di polvere ed ossa Il mio baldo corsier volerà. Spanderò la rea cenere ai venti Delle vostre superbe città. Fin che d'ezio rimane la spada, Starà,saldo il gran nome romano: Di Chalons lo provasti sul piano Quando a fuga taperse il sentier. Tu conduci l'eguale masnada, Io comando gli stessi guerrier. partono entrambi da opposte parti Rio-Alto nelle Lagune Adriatiche. Qua e là sopra palafitte sorgono alcune capanne, comunicanti fra loro per le lunghe asse sorrette da barche. Sul davanti sorge in simile guisa un altare di sassidedicato a San Giacomo. Più in là scorgesi una campana appesa ad un casotto di legno, che fu poi il campanile di San Giacomo. Le tenebre vanno diradandosi fra le nubitempestose; quindi a poco a poco una rosea luce, sino a che (sul finir della scena) il subito raggio del sole innondando per tutto, riabbella il firmamento del piùsereno e limpido azzurro. Il tocco lento della campana saluta il mattino. Scena e Cavatina Foresto Alcuni Eremiti escono dalle capanne e s'avviano all'altare CORO DI EREMITI Qual notte! Ancor fremono l'onde al fiero Turbo, che Dio d'un soffio suscitò. Lode al Signor! L'altero elemento Ei sconvolse ed acquetò. Sia torbida o tranquilla la natura, D'eterna pace Ei nutre i nostri cor. L'alito del mattin già l'aure appura. Preghiam! preghiam! Lode al Creator! VOCI INTERNE Lode al Creator! EREMITI Ouai voci!... Oh tutto Di navicelle coperto è il flutto!... Dalle navicelle, che approdano a poco a poco, escono Foresto, donne, uomini e fanciulli d'aquileja, ecc. Son d'aquileja! Certo al furor Scampan dell'unno. POPOLO DAQUILEJA Lode al Creator! Qui, qui sostiamo! Propizio augurio N'è questa croce, n'è quest'altar. Ognun d'intorno levi un tugurio Fra quest'incanto di cielo e mar. POPOLO D'AQUILEJA Lode a Foresto! tu Duce nostro, Scudo, salvezza n'eri tu sol... Oh! ma Odabella!... Preda è del mostro, Serbata al pianto, serbata al duol.

5 Ella in poter del barbaro! Fra le sue schiave avvinta! Ahi... che men crudo all'anima Fora il saperti estinta! Io ti vedrei fra gl'angelì Almen ne' sogni allora, E invocherei l'aurora Dell'immortal mio dì. POPOLO D'AQUILEJA Spera!... l'ardita vergine Forse al crudel sfuggì. CORO Cessato alfine il turbine, Più il sole brillerà. Sempre il sospir dell'esule, Sempre la patria avrà. Cara patria, già madre e reina Di possenti magnanimi figli, Or macerie, deserto, ruina, Su cui regna silenzio e squallor; Ma dall'alghe di questi marosi, Qual risorta fenice novella, Rivivrai più superba, più bella Della terra, dell'onde stupor! CORO Dall'alghe di questi marosi, Qual risorta fenice novella, Rivivrai più superba, più bella Della terra, dell'onde stupor! ATTO PRIMO Bosco presso il campo d'attila È notte; nel vicino ruscello bulicano i raggi della luna Romanza Liberamente or piangi... Sfrenati, o cor. La queta ora, in che posa Han pur le tigri, io sola Scorro di loco in loco. Eppur sempre quest'ora Attendo e invoco. Oh! nel fuggente nuvolo Non sei tu, padre, impresso?... Cielo!.., ha mutato immagine!... Il mio Foresto è desso. Sospendi, o rivo, il murmure, Aura, non più fremir... Ch'io degli amati spiriti Possa la voce udir. Duetto Qual suon di passi! Viene Foresto, in costume barbaro

6 Donna! Gran Dio!!... Ti colgo alfine! Sì... la sua voce! Tu... tu! Foresto? tu, l'amor mio? Foresto, io manco!... m'affoga il cor! Tu mi respingi? tu! sì feroce? Nè a me dinanzi provi terror? riscuotendosi Ciel!... che dicesti? T'intingi invano: Tutto conosco, tutto spiai! Per te d'amore, furente, insano Sprezzai perigli, giunto son qui! Qual io ti trovi, barbara, il sai... Tu?... tu, Foresto, parli così? Sì, quello io son, ravvisami, Che tu tradisti, infida: Qui fra le tazze e i cantici Sorridi all'omicida... E la tua patria in cenere Pur non ti cade in mente... Del padre tuo morente L'angoscia e lo squallor. Col tuo pugnal feriscimi... Non col tuo dir, Foresto; Non maledir la misera... Crudele inganno è questo! Padre, ben puoi tu leggere Dentro il mio sen dal cielo... Oh! digli tu se anelo D'alta vendetta in cor. Va! racconta al sacrilego infame, Ch'io sol resto a sbramar la sua fame. Deh!... pel cielo, pei nostri parenti, Deh! m'ascolta, o m'uccidi, crudele! Che vuoi dirmi? Foresto, rammenti Di Giuditta che salva Israele? Da quel dì che ti pianse caduto Con suo padre sul campo di gloria,

7 Rinnovar di Giuditta l'istoria Odabella giurava al Signor. Dio!.., che intendo! La spada del mostro Vedi, è questa! il Signor l'ha voluto! Odabella, a'tuoi piedi mi prostro... Al mio seno! s'addoppia il valor! e Oh t'innebria nell'amplesso, Gioia immensa, indefinita! Nell'istante a noi concesso Si disperde il corso duol! Ah! qui si effonde in una sola Di due miseri la vita... Noi ravviva, noi consola Una speme, un voto sol. Tenda d'attila Sopra il suolo, coperto da una pelle di tigre, e disteso Uldino che dorme. In fondo alla sinistra, per mezzo di una cortina sollevata a mezzo, la quale forma come una stanza appartata, scorgesi Attila in preda al sonno sopraletto orientale assai basso, e coperto egualmente do pelli di tigre Aria balzando esterrefatto Uldino! Uldin! Mio Re! Non hai veduto? Che mai? Tu non udisti? Io? nulla. Eppur feroce Qui s'aggirava. Ei mi parlò... Sua voce Parea vento in caverna! Oh Re, d'intorno Tutto è silenzio.., della vigil scolta Batte soltanto il piè. Mio fido, ascolta! Mentre gonfiarsi l'anima Parea dinanzi a Roma,

8 M'apparve immane un veglio, Che m'afferrò la chioma... Il senso ebb'io travolto, La man gelò sul brando; Ei mi sorrise in volto, E tal mi fe' commando: Di flagellar l'incarco Contro i mortali hai sol. T'arretra!... or chiuso è il varco; Questo de' Numi è il suol! In me tai detti suonano Cupi, fatali ancor, E l'alma in petto ad Attila S'agghiaccia pel terror. Raccapriccio! E che far pensi? riaccendendosi Or son liberi i miei sensi! Ho rossor del mio spavento. Chiama i druidi, i duci, i re. Già più rapido del vento, Roma iniqua, volo a te. Uldino esce Oltre quel limite T'attendo, o spettro! Vietarlo ad Attila Chi mai potrà? Vedrai se pavido lo là m'arretro, Se alfin me vindice Il mondo avrà. Finale entrano in scena Uldino, Duci e Re CORO Parla, imponi. L'ardite mie schiere Sorgan tutte alle trombe guerriere, È Wodan che a gloria v'appella: Moviam tosto. CORO Sia gloria a Wodan. Allo squillo, che al sangue ne invita, Pronti ognora i tuoi fidi saran. Sia gloria a Wodan. VERGINI e FANCIULLI interno e lontano Vieni, le menti visita, O spirto creator... Che fia! VERGINI e FANCIULLI Dalla tua fronte piovere Fanne il vital tesor.

9 Non questo è l'eco Delle mie trombe! Aprite, olà!... Il campo dattila dalla collina infondo vedesi avanzare, preceduta da Leone e da sei Anziani, processionalmente una schieradi Vergini e Fanciulli in bianche vesti recanti palme. La scena è ingombra dalle schiere d'attila in armi. Fra lamoltitudine appare Foresta con visiera calata, Odabella e Detti e CORO Chi viene? VERGINI e FANCIULLI avanzandosi I guasti sensi illumina, Spirane amore in sen. L'oste debella e spandasi Di pace il bel seren. commovendosi a poco a poco Uldino! è quello il bieco fantasma!... Il vo' sfidar... Chi mi trattiene? LEONE Di flagellar l'incarco Contro i mortali hai sol. T'arretra!... or chiuso è il varco; Questo de' numi è il suol. Gran Dio! le note istesse Che la tremenda vision m'impresse. leva la testa al cielo sopraffatto da subito terrore No!... non è sogno ch'or l'alma invade! Son due giganti che investon l'etra... Fiamme son gl'occhi, fiamme le spade... Le ardenti punte giungono a me. Ah!... Spirti, fermate. Qui l'uom s'arretra; Dinanzi ai numi prostrasi il Re! Sordo ai lamenti pur de' fratelli, Vago di sangue, di pugne solo: La flebil voce di pochi imbelli Qual nuovo senso suscita in me? Qual possa è questa! Prostrato al suolo La prima volta degli Unni il Re! LEONE,, e VERGINI Oh, dell'eterno mira virtute! Da un pastorello vinto è Golìa, Da umil fanciulla l'uomo ha salute, Da gente ignota sparsa è la fè... Dinanzi a turba devota e pia Ora degli empi s'arretra il Re! ATTO SECONDO Campo d'ezio Scorgesi lontana la grande città dei sette colli Aria tenendo in mano un papiro spiegata e mostrando dispetto Tregua è cogl'unni. A Roma, Ezio, tosto ritorna...

10 A te l'impone Valentinion. L'impone!... e in cotal modo, Coronato fanciut, me tu richiami?... Or, or, più che del barbaro Le mie schiere paventi! Un prode guerrier canuto piegherà mai sempre Dinanzi a imbelle, a concubino servo? Ben io verrò.., ma qual s'addice al forte, Il cui poter supremo La patria leverà da tanto estremo! Dagl'immortali vertici Belli di gloria, un giorno, L'ombre degli avi, ah sorgano: Solo un istante intorno! Di là vittrice l'aquila Per l'orbe il vol spiegò... ah! Roma nel vil cadavere Chi ravvisare or può? Chi vien? preceduta da alcuni saldati romani presentasi uno stuolo di schiavi d'attila CORO Salute ad Ezio, Attila invia per noi. Brama che a lui convengano Ezio, ed i primi suoi. Ite! noi tosto al campo verrem. i Saldati partono, una è rimastoa: egli è Foresto Che brami tu? Ezio, al comune scampo Manca la tua virtù. sorpreso Che intendi?... Oh chi tu sei? Ora saperlo è vano; Il barbaro profano Oggi vedrai morir. Che narri? Allor tu dei L'opera mia compir. Come? Ad un cenno pronte Stian le romane schiere; Quando vedrai dal monte Un fuoco lampeggiar, Prorompano, quai fiere, Sullo smarrito branco! Or va... Dite non manco,

11 Saprò vedere, e oprar. Foresta parte rapidamente È gettata la mia sorte, Pronto sono ad ogni guerra; S'io cadrò, cadrò da forte, E il mio nome resterà. Non vedrò l'amata terra Svenir lenta e farsi a brano... Sopra l'ultimo romano Tutta Italia piangerà. Campo d'attila come nell'atto primo, apprestato a solenne convito La notte è vivamente rischiarata da cento fiamme che irrompono da grossi tronchi di quercia preparati all'uopo. Unni, Ostrogoti, Eruli, ecc.mentre i guerrieri cantano, Attila, seguita dai Druidi, dalle Sacerdotesse, dai Duci e Re, va ad assidersi al posto, Odabella gli è presso in costume d'amazzone. Finale Secondo UNNI ED OSTROGOTI Del ciel l'immensa volta, Terra, ai nemici tolta, Ed aer che fiammeggia Son d'attila la reggia. La gioia delle conche Or si diffonda intorno; Di membra e teste tronche Godremo al nuovo giorno! una squillo di tromba annuncia l'arriva degli ufficialiromani preceduti da Uldino alzandosi Ezio, ben vieni! Della tregua nostra Fia suggello il convito. Attila, grande in guerra sei, Più generoso ancora Con ospite nemico. DRUIDI si avvicinano ad Attila e gli dicano sottovoce O Re; fatale è Seder collo stranio. E che? DRUIDI Nel cielo Vedi adunarsi i nembi Di sangue tinti... Di sinistri augelli Misto all'infausto grido Dalle montagne urlò lo spirto infido! Via, profeti del mal! DRUID! Wodan ti guardi. alle Sacerdotesse Sacre figlie degli Unni, Percuotete le cetre, e si diffonda Delle mie feste la canzon gioconda. tutti si assidano. Le Sacerdotesse, schieratesi nel mezzo, alzano il seguente canto

12 SACERDOTESSE Chi dona luce al cor?... Di stella alcuna Dal cielo il vago tremolar non pende; Chi dona luce al cor?.. Non raggio amico di ridente luna Alla percossa fantasia risplende... Ma fischia il vento, rumoreggia il tuono, Sol dan le corde della tromba il suono. un improvviso e rapido soffio procelloso spegne gran parte delle fiamme. Tutti si alzano per natural moto di terrore. Silenzio e tristezza generale. Foresta è corso ad Odabella, Ezio s'è avvicinato ad Attila. TUTTI Ah! CORO Lo spirto de' monti Ne rugge alle fronti, Le quercie fumanti Sua mano coprì... Terrore, mistero Sull'anima ha impero... Stuol d'ombre vaganti Nel buio apparì. ad Attila Rammenta i miei patti, Con Ezio combatti; Del vecchio guerriero La mano non sprezzar. Decidi. Fra poco Non fora più loco. (Del barbaro altiero Già l'astro dispar.) ad Odabella O sposa, t'allieta, È giunta la meta, De'padri lo scempio Vendetta otterrà. La tazza là mira Ministra dell'ira, Al labbro dell'empio, Uldin l'offrirà. da sè (Vendetta avrem noi Per mano de' suoi?... Non fia ch'egli cada Pel loro tradir. Nel giorno segnato A Dio l'ho giurato È questa la spada Che il deve colpir.) ad Ezio M'irriti, o Romano... Sorprendermi è vano: O credi che il vento M'infonda terror? Nei nembi e tempeste S'allietan mie feste...

13 (Oh rabbia! non sento Più d'attila il cor!) da sè (Dell'ora funesta L'istante s'appresta...uldin paventi? Breton non sei tu? O il cor più non t'ange La patria che piange? La rea servitù?) II cielo si rasserena TUTTI L'orrenda procella Qual lampo sparì. Di calma novella Il ciel si vestì! riscuotendosi Si riaccendan le quercie d'intorno, gli schiavi eseguiscono il cenno Si rannodi la danza ed il giuoco... Sia per tutti festivo tal giorno. Porgi, Uldino, la conca ospitai. sottovoce ad Odabella Perchè tremi?... s'imbianca il tuo volto. ricevendo la tazza Libo a te, gran Wodano, che invoco! trattenendolo Re, ti ferma!.., è veleno!... CORO Che ascolto! furibondo Chi 'I temprava? (Oh momento fatal!) avanzandosi con fermezza lo. ravvisandolo Foresto! Sì, quel che un giorno La corona strappò dal tuo crine... traendo la spada Ah! In mia mano caduto se' alfine, Ben io l'ama dal sen ti trarrò.

14 con scherno Or t'è lieve... fermandosi a tai parole (Oh mia rabbia! oh mio scorno!) Re, la preda niun toglier mi può. Io t'ho salvo.., il delitto svelai... Da me sol fia punito l'indegno. compiacendosi del fiero atto Io tel dono! Ma premio più degno, Mia fedele, riserbasi a te: Tu doman salutata verrai Dalle genti qual sposa del re. Oh miei prodi! un solo giorno Chiedo a voi di gioia e canto, Tuonerà di nuovo intorno Poscia il vindice flagel. Ezio, in Roma annuncia intanto Ch'io de' sogni ho rotto il vel. con represso impeto o Foresto Frena l'ira che t'inganna; Fuggi, salvati, o fratello. Me disprezza, me condanna, Di' che vile, infame io son... Ma, deh, fuggi... al dì novello Avrò tutto il tuo perdon. ad Odabella Parto sì, per viver solo Fino al dì della vendetta: Ma qual pena, ma qual duolo A tua colpa si può dar? Del rimorso che t'aspetta Duri eterno il flagellar. (chi l'arcan svelar potea? Chi fidarlo a core amante? Va, ti pasci, va, ti bea Fatal uom, di voluttà Ma doman su te festante Ezio in armi piomberà) (Io gelar m'intesi il sangue... Chi tradir poteane omai? Me dal fulmine, dall'angue, Tu salvasti, o pro' guerrier... Ah generoso! E tu m'avrai Sempre fido al tuo voler.) CORO Oh Re possente, il cor riscuoti... Torna al sangue, torna al fuoco! Su, punisci, su, percuoti Questo stuolo di traditor! Non più scherno, non più giuoco Noi sarem de' numi lor.

15 ATTO TERZO Bosco come nell'atto primo Il quale divide il campo di Attila da quello di Ezio. È il mattino Romanza Qui del convegno è il loco... Qui dell'orrende nozze L'ora da Uldino apprenderò... Nel petto frènati, o sdegno... A tempo, come scoppiar di tuono, Proromperò. Foresto! Ebben! Si move Ora il corteo giulivo, Che d'attila alla tenda Accompagna la sposa. Oh mio furore! Uldino, va!... ben sai Di là della foresta In armi stanno le romane schiere... Ezio te attende sol, perchè sull'empio Piombino tutte. Uldino parte Infida! Il dì che brami è questo: Vedrai come ritorni a te Foresto! Che non avrebbe il misero Per Odabella offerto? Fino, deh, ciel perdonami, Fin l'immortal tuo serto. Perchè sul viso ai perfidi Diffondi il tuo seren?... Perchè fai pari agli angeli Chi sì malvagio ha il sen? Terzetto viene frettoloso della parte del campo romano Ce più s'indugia?...attendono I miei guerrieri il segno... Promoperan, quai folgori, tutti sul mostro indegno. ed Non un, non un de' barbari Ai lari tornerà. CORO interno Entra fra i plausi, o vergine, Schiusa è la tenda a te; Entra, ed il raggio avvolgati Dell'esultante re.

16 Bello è il tuo volto candido, Qual mattutino albor,... A dolce spirto è simile Ora di sol che muor. Tu l'odi?... è il canto pronubo!... Funereo diverrà. Ah scellerata!! Frenati. Lo esige l'alta impresa. Sposa è Odabella al barbaro!... A' suoi voler s'è resa!... La tua gelosa smania Frena per poco ancor. Tutti d'averno i demoni M'agitan mente e cor. Odabella viene spaventata e fuggente dal campo barbaro dal campo di Attila Cessa, deh cessa... ah lasciami, Ombra del padre irata... Lo vedi?... Io fuggo il talamo... Sarai... sì... vendicata... È tardo, o sposa d'attila, È tardo il tuo pentir. Il segno... il segno... affrettati, O ci farem scoprir. Tu qui, Foresto?... ascoltami, Pietà del mio martir. È tardi. Te sol, te sol quest'anima Ama d'immenso amore, Credimi, è puro il core, Sempre ti fui fedel. Troppo mi seppe illudere Il tuo mendace detto!! Ed osi ancor d'affetto Parlare a me, crudel?

17 Tempo non è di lagrime, Non di geloso accento; S'affretti l'alto evento, Finchè ne arride il ciel. entro Attila Finale ad Odabella Non involarti, seguimi; Perchè fuggir chi t'ama?... Che mai vegg'io?... qui, perfidi, Veniste a nuova trama? sottovoce ad Odabella Tu, rea donna, già schiava, Or mia sposa; a Foresto Tu, fellon, cui la vita ha donata; ad Ezio Tu, romano, per Roma salvata, Congiurate tuttor contro me?... Scellerati...su voi sanguinosa Piomberà la vendetta del Re. Nella tenda, al tuo letto d'appresso, Minacciosa e tuttor sanguinante Di mio padre sta l'ombra gigante... Trucidato ei cadeva per te! Rea donna! Di qual dono beffardo fai vanto? Tu m'hai patria ed amante rapita; In abisso d'affanni la vita Hai, crudele, cangiato per me! Roma hai salva!.., e del mondo lo sdegno, Che t'impreca superna vendetta? Ed il sangue che inulto l'aspetta Non rammenti? Paventane, o re. Maledetto sarebbe l'amplesso Che me sposa rendesse del re. scaglio lungi da sè la corona O tiranno.., con morte soltanto Può frenarsi quest'odio per te. De delitti varcasti già il segno; L'ira pende del cielo su te. S'ode internamente il rumore dell'improvviso assalto al campo d'attila. CORO di dentro Morte... morte... vendetta!...

18 Qual suono? e Suono è questo che segna tua morte. I soldati romani entrano precipitosamente in scena. Traditori! e Decisa è la sorte... Foresto va per trafiggere Attila, ma è prevenuto da Odabella. ferrendo Attila Padre! ah padre, il sagrifico a te. abbraccia Foresto morente E tu pure, Odabella?... cade TUTTI Appien sono vendicati Dio, popoli e re!!!...

19 Giuseppe Verdi hun király római hadvezér Aquileia uralkodójának leánya aquileiai lovag Attila rabszolgája LEONE öreg római basszus bariton szoprán tenor tenor basszus PROLÓGUS Első jelenet Aquileia főtere. KÓRUS (HUNOK, HERULOK, OSZTROGÓTOK) Üvöltés, rablás, nyögés, vér, meggyalázás, pusztítás, vérengzés és tűz: ez Attila szórakozása. Ó, pompás asztal, mit e gazdag föld terít nekünk. Wotan nem okoz csalódást: ez itt a Walhalla! Hősök előtt nyílsz meg, áldott föld, a miénk vagy. Éljen Attila; ő fedezte fel! Közeledik a király, Wotan a maga hatalmával ruházza fel őt. Ím, a földre borulunk előtted, háború istene! Második jelenet (Attila érkezik harci szekéren, melyet rabszolgák, vezérek, királyok húznak.) Hősök, keljetek fel! Csak az maradjon a porban, aki legyőzöttként hal meg. Ide! Vegyetek körül, zengjen a győztest dicsőítő himnusz! Attila fiai jönnek és egyetlen csapással győznek. Nem ily sebes a villám útja, sem a sas röpte. KÓRUS Éljen az ezer erdő királya, Wotan papja és prófétája! Kardja vérvörös üstökös, hangja mennydörgés. Száz vihar zúgásában harcot hirdet a szeme. Erős páncélja lánc szemein, mint sziklán, törik el az acél stb.

20 Harmadik jelenet (Uldino, Odabella és aquileiai hajadonok lépnek be.) Mily csoport ez? Idegen hajadonok? Parancsom ellenére ki merte megmenteni őket? Úgy véltem, méltó adó a királynak. Csodás harcosok is ők, fivéreiket védték. Mit hallok? Gyengéd nőkbe ki lehelt ily hősiességet? A haza iránti határtalan, szent szeretet! Míg a vitézeid mint oroszlánok ragadnak fegyvert, asszonyaitok, te barbár, a kocsikon maradnak sírva. De minket, itáliai asszonyokat, akiknek páncél övezi mellét, a füstölgő harcmezőn mindig küzdeni látsz majd stb. Szép a harag te szűz, mely szikrázik tekintetedben. Attila tiszteli a bátrakat, megveti a gyávát. Te bátor nő, kérj tőlem bármi kegyet, amit csak kívánsz! Adasd vissza kardomat! Kösd fel enyémet! Óh, kard! Hát megengedted ezt nékem fenséges, isteni igazság! Az elnyomott gyűlöletnek te adtál fegyvert: a zsarnok kardját. Könyörtelen penge, kitalálod-e döfésed kinek keblébe szánom? A bosszú órája elérkezett, jelzett már az Úr stb. Lelkemre, mely csak pusztítani vágyik, miféle új érzés száll hirtelen? Ez a hév, e nemes arc édes érzéssel borítja el szívem stb.

21 KÓRUS Éljen a király, ki megmutatja a földnek, mily sugarakkal övezi őt Wotan! Ha ostoroz, olyan ő, mint az áradó folyó, s mint a harmat, ha a bátorságot jutalmazza. Hát megengedted stb.. (Odabella és a nők kimennek.) Uldino, most vezessék elém Róma követét! Fékezzétek magatokat, híveim, meg kell hallgatnunk őt, de választ a Capitoliumon kap majd tőlünk. Negyedik jelenet (Ezio és római tisztek lépnek be.) Attila! Ily nemes követ? Ezio! Te itt? Ez igaz? Ismerje meg mindenki a leghatalmasabb vitézt, Attila méltó ellenfelét, Róma pajzsát és dicsőségét! Attila, hadd beszéljek most! egyedül veled. Menjetek! Ötödik jelenet Nyújtsd jobbodat! Remélem, már nem a békéről szólasz. Az egész világot akarja a kezedbe adni Ezio. Évei miatt lassú és reszketeg Kelet uralkodója. Nem harcos ifjú ül Nyugat trónján. Mindez elpusztul, ha szövetségre lépek veled. Legyen tiéd a világmindenség, csak Itália maradjon enyém!

22 Ahol a legderekabb hős áruló, hitszegő, ott elveszett a nép, s még a lég is tisztátlan. Ott tehetetlen az isten, ott gyáva a király, oda ostrommal Wotan hitét viszem stb. Légyen tiéd a világmindenség stb. Nos, ha testvéri szövetséget kötni nem akarsz velem, Ezio ismét Róma követe lesz. Az uralkodó császár akaratát hozom most neked. Hiába! Ki fékezi meg most a pusztító áradat támadását? Hiába! Felfuvalkodottak, kik aljas, nemtörődöm módon uralkodtok a világ felett! Por-és csonthegyeken gázol majd át merész lovam. A szélbe szórom büszke városaitok bűnös hamvait stb. Ameddig Eziónak kezében a kardja, meg nem rendül Róma nagy neve. Chalons síkságán tapasztaltad ezt, mikor előtted menekülésre nyílt az út. Vezesd te ugyanazt a hordát, én ugyanazokat a vitézeket vezényelem stb. Hatodik jelenet Az adriai lagunák egyik töltése. REMETÉK Micsoda éjszaka! Még zúgnak a hullámok a heves forgószélben, mit Isten egy fuvallattal támasztott. Dicsőség az Úrnak! A büszke elemet Ő kavarta fel, ő csillapította le. Zaklatott vagy nyugodt bár a természet, Ő örök békével gyámolítja szívünket. A reggeli fuvallattól tiszta már a lég. Imádkozzunk! Dicsőség a Teremtőnek! TÁVOLI HANGOK Dicsőség a Teremtőnek! Hetedik jelenet (Foresto és aquileiai asszonyok, férfiak, gyerekek közelednek)

23 REMETÉK Miféle hangok! A vizet teljesen ellepik a kis csónakok. Aquileiaiak! Bizonyára a hunok dühe elől menekülnek. AQUILEIA NÉPE Dicsőség a Teremtőnek! Itt, itt álljunk meg! Kedvező jel ez a kereszt, ez az oltár. Mindegyikőtök emeljen egy kunyhót a tenger és az ég e varázsos pontján! AQUILEIA NÉPE Dicséret Forestónak! Te vagy a vezérünk, pajzsunk és megmentőnk te voltál egyedül. Oh, de Odabella! A szörnyeteg zsákmánya, bánatra, fájdalomra ítélve. Ő a barbár hatalmában! Megkötözve rabszolganői között! Ah, könnyebben elviselné a lelkem, ha halottnak tudnálak. Legalább álmaimban az angyalok között látnálak és örök életem hajnalát hívnám stb. AQUILEIA NÉPE Remélj! A merész lány talán elmenekült a kegyetlen elől. KÓRUS Elült végre a vihar, szebben ragyog a nap. Igen stb. Igen, de a száműzött mindig hazájáért sóhajt. Édes haza, hatalmas és nagylelkű fiaid anyja és királynője. Most omladék, pusztaság, rom, mely fölött csend és homály uralkodik. Ám e hullámverte moszatból új főnixként kiemelkedve büszkébben, szebben élsz majd, te a földnek és a hullámoknak csodája stb. KÓRUS E hullámverte moszatból stb.

24 ELSŐ FELVONÁS Első jelenet Erdő Attila tábora közelében. Éjszaka. Sírj most szabadon, ne fékezd magad, ó szívem. E nyugodt órán még a tigrisek is pihennek, csak én futkosok egyik helyről a másikra. Pedig mindig várom, hívom ezt az órát. Ó! a száguldó felhőben nem a te képed az, apám? Egek! Megváltozott a kép! Az én Forestóm! Hagyd abba, patak, a morajlást, szellő, ne zúgj, hadd halljam e szeretett lelkek hangját stb. Második jelenet Lépések zaja... (Foresto jön, barbár öltözetben.) Asszony! Nagy Isten! Végre megtaláltalak! Igen, az ő hangja! Te, Foresto? Te vagy, szerelmem? Foresto, végem van. Elszorul a szívem Elutasítasz? Ily durván? Hát nem reszketsz előttem? Egek? Mit mondasz? Hiába alakoskodsz: mindent tudok, mindent megfigyeltem. Érted a szerelemtől őrülten, tombolva, a veszélyt megvetve jöttem ide. S tudod, miként találtalak, kegyetlen!

25 Te! Te beszélsz így Foresto? Igen, én vagyok az, tekints rám, akit elárultál, te hűtlen. Itt, serlegek és dalok között, mosolyogsz a gyilkosra, s hamuvá égett hazád nem jut eszedbe, sem haldokló apád bánata, kínlódása stb. Tőröddel sebezz meg, ne szavaiddal, Foresto! Ne átkozz egy nyomorultat! Kegyetlen megtévesztés ez! Apám, te az égből jól olvashatsz a lelkemben, ó, mondd meg neki te, vajon szívemben nem a nagy bosszút áhítom-e! stb. Menj! Mondd el a gyalázatos szentségtörőnek, egyedül én maradok itt csillapítani éhségét. Jaj! Az égre, a szüleinkre kérlek, hallgass meg vagy ölj meg, kegyetlen! Mit akarsz mondani? Foresto, emlékszel Juditra, aki megmentette Izrael népét? Azon a napon, mikor elsiratott téged, a dicsőség mezején apjával együtt elesettet, Odabella megesküdött az Úrnak, hogy megismétli Judit hőstettét. Istenem! Mit hallok?! A szörnyeteg kardja, lásd, ez itt! Az Úr akarata! Odabella, lábad elé vetem magam. Ölelj meg inkább! Kettőzzük meg bátorságunkat!, Ó, megrészegít ebben az ölelésben a hatalmas, végtelen öröm! E nékünk adott pillanatban

26 eltűnik az átélt fájdalom! Ah! Itt egyetlen életbe árad két szerencsétlen élete. Újjáéleszt, vigasztal minket egyetlen reménység, egy fogadalom stb. Harmadik jelenet Attila sátra. Uldino! Uldino! Királyom! Nem láttad? Micsodát? Nem hallottad? Én? Semmit. Pedig vadul forgott itt körülöttem. Beszélt hozzám, hangja olyannak tűnt, mint szél a barlangban! Ó király, köröskörül mindenütt csend. Az éber árszem lépte kopog csupán. Hallgass meg, hívem! Míg úgy éreztem, keblem büszkeségtől dagad Róma előtt, egy hatalmas öreg jelent meg nékem, aki üstökön ragadott. Érzékeim megzavarodtak, kezem a kardhoz fagyott, az arcomba mosolygott, és e parancsot adta: Csak a halandók ostorozását bízták reád. Fordulj vissza! Itt zárva az út, ez az istenek földje!" Ilyen komor, vészes szavakat hallottam belülről. És Attila keblében a lélek megdermedt a félelemtől stb. Borzalom! És mit szándékozol tenni?

27 Most már szabadok érzékeim! Szégyellem rémületemet. Hívd a druidákat, vezéreket, királyokat! Immár a szélnél is gyorsabban repülök feléd, gonosz Róma. (Uldino kimegy.) Negyedik jelenet Ama határon túl várlak, ó kísértet! Ki tilthatná meg ezt Attilának? Meglátod majd, vajon ott félénken meghátrálok-e, vagy végül bosszúállóként ismer-é meg a világ stb. Ötödik jelenet (Belép Uldino, a druidák, vezérek és királyok.) KÓRUS Szólj, rendelkezz! Vakmerő csapataim mind síkra keljenek a harci kürtök zajára! Wotan szólít dicsőségre, induljunk azonnal! KÓRUS Dicsőség Wotannak! A kürtszóra, mely vérontásra hív, híveid mindig készen állnak. HANGOK A TÁVOLBAN Jöjj! Lelkünkbe térj, ó teremtó szellem! Mi ez? HANGOK A TÁVOLBAN Homlokodról záporozzon reánk az élet kincse! Ez nem az én trombitáim visszhangja! Hej, nyissátok ki! Hatodik jelenet Attila tábora., KÓRUS Ki jő? (Fehérbe öltözött hajadonok és gyermekek, élükön Leóval és hat öreggel.)

28 HAJADONOK, GYEREKEK Világosítsd meg tévelygő érzékeinket, lehelj szeretetet keblünkbe! Győzd le az ellenséget és áradjon szét a béke édes nyugalma! Uldino! Ez a fenyegető kísértet! Szembeszállok véle! Ki tart vissza? LEO Csak a halandók ostorozását bízták reád. Fordulj vissza! Itt zárva az út: ez az istenek földje! Nagy Isten! Ugyanazok a szavak, miket a félelmetes látomás vésett agyamba. Nem! Nem álom, mi most elönti lelkem. Két óriás, kik betöltik az eget... láng a szemük, láng a kardjuk... lángoló hegyük engem ér. Jaj! Álljatok meg, szellemek! Itt az ember meghátrál, az istenek előtt leborul a király! KÓRUS, Bennem, ki süket a testvérek panaszaira is, ki csak vérre, csatára szomjazom, néhány gyáva siránkozó hangja miféle új érzést kelt? Miféle hatalom ez? A hunok királya először borult a földre! LEO,,, HAJADONOK Ó, tekintsd az Örökkévaló hatalmát! egy pásztorfiú legyőzte Góliátot, egy alázatos szűz üdvöt hozott az embernek, ismeretlenek elterjesztették a hitet. Az alázatos és kegyes tömeg előtt most meghátrál a pogányok királya! MÁSODIK FELVONÁS Első jelenet Ezio tábora. A távolban Róma látszik Fegyverszünet a hunokkal. Térj vissza azonnal Rómába, Ezio! Ezt parancsolja néked Valentinianus." Ezt parancsolja! Ily módon hívsz engem vissza, te koronás gyermek? Vagy jobban félsz csapataimtól, mint a barbáréitól? Hát egy vitéz ősz harcos mindig meghajoljon egy gyáva, satnya szolga előtt?

29 Majd jövök! Ez illik a hőshöz, akinek nagy hatalma fölemelné majd a hazát e végső nyomorúságból. A régi dicsőség örökké ragyogó csúcsairól támadjanak föl az ősök árnyai körülöttünk, ha csak egy pillanatra bár! Onnan repülte át a győztes sas a világot. Rómát e hitvány tetemben ki ismerheti fel most? stb. Ki jő? Második jelenet (Attila rabszolgáinak egy csapata jelenik meg néhány római katonával az élen.) KÓRUS Eziónak üdvözletét küldi Attila általunk. Azt óhajtja, nála gyűljenek össze Ezio és vezérei. Menjetek! Mi is azonnal jövünk a táborba. Harmadik jelenet (A távozó rabszolgák közül egy ottmarad, Ő Foresto.) Mit óhajtasz? Ezio, a közös szabaduláshoz szükség van a te vitézségedre. Hogy érted? Oh, ki vagy te? Ezt most felesleges tudnod. A pogány barbárt ma meghalni látod majd. Mit beszélsz? S akkor te teljessé tehetnéd az én művemet Hogyan? Egy jelre álljanak készen a római csapatok: amikor tüzet látsz a hegyen fellobbanni, törjenek elő, mint a vadállatok

30 az eltévedt csordára! Most menj! Nem hagylak cserben. Meglátom és cselekszem majd. (Foresto elmegy.) Negyedik jelenet Sorsom eldőlt, kész vagyok minden harcra: Ha elesem, hősként esem el, és nevem fennmarad. Nem látom majd a szeretett országot, amint lassan hanyatlik és darabokra hull. Az utolsó római felett egész Itália gyászol majd stb. Ötödik jelenet (Attila táborában ünnepi lakomára készülnek.) KÓRUS Az ég hatalmas boltozata, az ellenségtől szerzett föld, a lángoló levegő, ez mind Attila palotája. Áradjon most szét közöttünk az ivóserlegek nedűje! A harcban levágott végtagokat és fejeket ünnepeljük hajnalig! Hatodik jelenet (Ezio lép be kíséretével, Uldinóval és Forestóval, aki ismét harci öltözetben a sokaság közé keveredik.) Ezio, isten hozott! Legyen e lakoma a mi békénk pecsétje. Attila, kiváló vagy a háborúban, de még nagylelkűbb a megvendégelt ellenséggel. DRUIDÁK Ó király, végzetes az idegennel egy asztalnál ülni. Miért? DRUIDÁK Lásd, az égen gyülekeznek a vérszínű felhők. A vészmadarak baljós rikoltásával keveredve a hegyekből az árulás szelleme üvölt. El innen, ti, szerencsétlenség prófétái!

31 DRUIDÁK Wotan óvjon! Hunok szent lányai, pendítsétek meg lantotok és áradjon a vidám dal az ünnepségen! PAPNŐK Ki hoz fényt a szívbe? Egyetlen csillag halvány remegése sem látszik az égen. A nevető hold barátságos sugara nem ragyog megzavart lelkünkre. De fütyül a szél, mennydörgés morajlik, csak a kürt hangja hallatszik. (Váratlanul viharos szél oltja ki a lángok nagy részét. Ösztönös rémülettel mindenki felugrik. Foresto odafut Odabellához. Ezio Attilához közeledik.) MIND Ah! KÓRUS A hegyek szelleme arcunkba süvölt, a füstölgő tölgyekre sújtott keze. Félelem és rejtély uralkodik lelkünkön. Bolygó árnyak serege jelent meg a sötétben. (Attilához.) Emlékezz feltételeimre: Ezio oldalán küzdj! Az öreg harcos kezét ne vesd meg! Dönts! Rövidesen már nem lesz mód rá. A gőgös barbár csillaga immár eltűnik. Örvendezz, ó jegyesem, elértük a célt! Atyáink lemészárlásáért bosszút állunk. Nézd ott azt a serleget, a harag eszközét! Az istentelen ajkának kínálja azt Uldino. Az övéinek kezével állunk majd bosszút? Nem szabad, hogy az ő árulásuk folytán essen el. A megjelölt napon, ahogy Istennek megesküdtem,

32 ennek a kardnak kell lesújtania rá. Bosszantasz, ó római! Hasztalan próbálsz meglepni engem Vagy azt hiszed, a szélvihar félelemmel tölt el? A felhők és viharok még vidámabbá teszik lakomámat. - Ó, őrület, nem érzem többé a keblemben Attila szívét! A gyászos pillanat közeleg. Uldino, félsz? Nem vagy-e breton? Vagy szíved nem szorul már össze meggyötört hazád, a hitvány szolgaság miatt? MIND A rettenetes vihar tovatűnt, mint a villám. Ismét, nyugalom borítja az eget stb. Gyújtsák meg újra a tölgyeket körben! Kezdődjék újra a tánc és a játék, legyen ez a nap mindenkinek ünnep! Nyújtsd a bujdosó poharat, Uldino! (Odabellához.) Miért reszketsz? Elsápadtál. Reád iszom, nagy Wotan, szólítlak! Várj, király! Az méreg! KÓRUS Mit hallok? Ki keverte bele? Ó végzetes pillanat! Én! Foresto!

33 Igen, az, aki egy napon letépte homlokodról a koronát. Ah, kezembe kerültél végre. Kitépem a szíved testedből. Most már könnyű... Ó, harag! Ó, gyalázat! Király, e zsákmánytól senki sem foszthat meg. Megmentettelek, feltártam a bűnt. Hadd büntessem meg egyedül én a hitványt! Neked adom! De méltóbb jutalom vár rád, te hűséges: holnap a nép úgy üdvözöl majd, mint a király hitvesét. Ó vitézeim! Csak egyetlen örömteli, dalos napot kérek tőletek, azután újból csattan majd a bosszúálló ostor. Ezio, azalatt jelentsd Rómában, hogy széttéptem az álmok fátyolát! (Forestóhoz.) Fékezd haragod, mely félrevezet, menekülj, mentsd magad, ó fivérem! Engem vess meg, engem kárhoztass, mondd, hogy hitvány, becstelen vagyok! De jaj, menekülj! Holnapra majd teljes bocsánatod bírom. Indulok, igen, hogy egyedül éljek a bosszú napjáig: De milyen büntetés, mily fájdalom Szabható vétkedért? A lelkifurdalás ostorcsapása, mely vár reád, örökké tartson! Ki tárhatta fel a titkot? Ki bízhatta azt a szerelmes szívre? Menj, végzet embere, menj, lakjál jól véle, élvezd a gyönyört! De holnap, amikor vigadsz, Ezio fegyverrel ront rád. Úgy éreztem, elhűl a vérem. Ki árulhatott el bennünket? A villámtól, a kígyótól,

34 te mentettél meg, vitéz harcos. Ah, te nagylelkű! Mindig híven szolgálom akaratod. KÓRUS Ó hatalmas király, rázd fel szíved! Térj vissza a vérhez, a tűzhöz! Föl, büntesd meg, sújtsd le az árulók e bandáját! Többé már nem leszünk isteneik Gúnyának tárgya s játéka. HARMADIK FELVONÁS Első jelenet Erdő választja el Attila táborát Ezióétól. Reggel van. Ez itt a gyülekezőhely, itt tudom majd meg Uldinótól a szörnyű esküvő óráját. Ó harag, fékezd magad keblemben! Idejében, mint a villámcsapás, török ki majd. Foresto! Nos? Most indul a vidám menet, amely Attila jegyesét a sátorhoz kíséri. Ó, ez a düh! Uldino, menj! Jól tudod: amott túl az erdőn fegyverben állnak a római seregek Ezio csak rád vár, hogy minden csapata az istentelenre törjön. Második jelenet Hűtlen nő! Ez az a nap, melyre vágysz: meglátod, hogy tér vissza hozzád Foresto! Mit nem ajánlott volna fel e szerencsétlen férfi Odabelláért? Egészen, - ég, bocsáss meg nekem! - egészen halhatatlan koronádig. Az árulókra miért árasztod arcod derűjét? Miért teszed az angyalokkal egyenlővé azt, akinek oly gonosz a lelke? Nem? stb.

35 Harmadik jelenet (Ezio jön sietve.) Minek tovább késlekedni? Harcosaim a jelre várnak. Előtörnek, mint a villám, mind a hitvány szörnyetegre., Egy, egyetlenegy barbár se térjen majd haza! KÓRUS Lépj be tapstól kísérve, ó hajadon, nyitva előtted a sátor! Lépj be, és vond magadra az örvendő király tekintetét! Szép az arcod, ragyogó, mint a pirkadat, Szelíd lelked hasonló a lenyugvó naphoz. Hallod? Ez a nászdal! Gyászdal lesz belőle. Ah, bűnös nő! Türtőztesd magad! Ezt kívánja nagy vállalkozásunk. Odabella nőül ment a barbárhoz! Megadta magát az ő vágyainak. Féltékeny őrjöngésedet fékezd kissé! Az alvilág összes démona gyötri agyamat s szívemet. Negyedik jelenet (Odabella jön rémülten menekülve a barbár táborból.) Állj meg, jaj, állj meg! Ó hagyj el, apám haragvó szelleme! Látod? Menekülök a nászágytól. Igen, bosszút állok érted. Késő, ó Attila jegyese, késő a bűnbánatod.

36 A jel, a jel... igyekezz, különben leleplez minket! Te itt, Foresto? Hallgass meg, szánd meg kínjaim! stb. Késő! Csak téged, téged szeret e lélek határtalan szerelemmel, Higgy nekem, tiszta a szívem, mindig hű voltam hozzád! stb. Túlságosan is elámítottak hazug szavaid. És még most is érzelmekről mersz szólni nékem, kegyetlen? stb. Ez nem a könnyek, sem a féltékeny szavak ideje; siessünk magasztos célunkkal, míg mosolyog ránk az ég stb. Ötödik jelenet (Attila lép be, Odabellához megy.) Ne fuss el, kövess engem! Miért menekülsz attól, ki szeret téged? Mit tátok? Újabb cselszövésre jöttetek ide, álnokok? Te bűnös nő, rabszolga egykor, most jegyesem, - (Forestóhoz) te gonosz, kinek visszaadtam életét... (Ezióhoz. ) S te, római, kinek kedvéért Róma megmenekült. még mindig ellenem esküsztök! Elvetemültek! Lesújt rátok a király véres bosszúja stb. A sátorban, ágyad mellett fenyegetőn és most is véresen áll apám óriási szellemárnya. Te gyilkoltad le, úgy esett el! (Messzire hajítja magától a koronát.) legyen átkozott az ölelés, mely a király jegyesévé tenne engem! stb.

37 Miféle ajándékkal hencegsz gúnyosan? Te fosztottál meg hazámtól és szerelmemtől. Gyötrelmek szakadékává változtattad, te kegyetlen, az életemet! Te zsarnok! Csak a halállal csillapodhat gyűlöletem irántad stb. Árulók! Megkímélted Rómát! És a világ megvetésére, mellyel az ég bosszúja átkoz, s a vérre, mely bosszulatlan erre vár, nem emlékszel? Ettől félj, király! Bűneid mértékét túllépted már, az ég haragja függ feletted! stb. KÓRUS Halál! Bosszú! Miféle hang ez?, E hang halálodat jelzi. Árulók!, A sors így döntött! (Foresto le akarja szúrni Attilát, de Odabella megelőzi őt.) Apám! Ó, apám, feláldozom őt érted. (Átöleli Forestót.) (Haldokolva.) Hát te is, Odabella? Utolsó jelenet (Mindenfelől római harcosok özönlenek be.) MIND Mind megbosszultatott: Isten, a népek, s a király! B. Bellus Ibolya nyersfordítása