Nemzeti sztereotípiák a szlovák és a magyar tankönyvekben

Átírás

1 Simon Attila Nemzeti sztereotípiák a szlovák és a magyar tankönyvekben Három megjegyzés: 1. semmi újat nem fogok mondani, hiszen mindannyian itt élünk, s ismerjük a saját világunkat, sőt úgy-ahogy meg is tanultunk benne élni Mi is ez a helyzet: Egyrészt van egy ezer éves közös történelem, illetve azon túl pedig egy szomszédság. ez a történelem viszonylag harmonikus, konfliktusoktól menetes ez főleg akkor látszik tisztán, ha más szomszédnépekkel vetjük össze (török-görög, francia-német, lengyel-orosz) stb. Van tehát egy multietnikus múltunk. Konfliktusok persze voltak, de konflitusok vannak a nemzettesten belül is, csak azokkal szemben toleránsabbak vagyunk. De nekünk alig annak etnikai konfliktusból származó halottaink: nem a számolás igényével, de az egyik oldalon Cernová, a másikon viszont a Csehszlovákia megalakulása utáni sortüzek (pozsony, Kassa, Zselíz) áldozatai. Az egyik oldalon nagysurány, a másikon néhány héttel korábban Osgyán vagy Hontfüzesgyarmat. Ezzel szemben azonban a történelmi múltról alkotott képünk már nem multietnikus, hanem alapvetően etnocentrikus, ahogyan Jakab Gy. mondja törzsi szemléletű, amelyben a másik nép alapvetően ellenfélként, sőt ellenségként jelenik meg. Mi ennek az oka: ez a 19. századi magyarországi (Uhorskoi) fejlődés közös öröksége, hiszen a professzionális történetírás és a standardizált történelemoktatás régiónkban olyan időszakban alakult ki, amely egybeesett a nacionalizmus fölénybe kerülésével: amely a magyarok oldaláról a nemzetállami, asszimilációs politikát erőltették, a szlovákok pedig erre reakcióként a stúri hagyományokra építve elsősorban a magyarokkal szemben fogalmazták meg magukat. Illetve 1918 után ez a szakadék még tovább mélyült, hiszen az egyik oldalon a határrevízió merev igenlése, a másikon pedig az, hogy a történelemmel is legitimálni akarták az új határokat a közös múlt értelmezésének végzetes szakadásához vezetett.

2 Ennek a korszaknak az örökségeként történelemszemléletünk alapvetően nemzetállami szemlélet, amely a történelmi folyamatok középpontjába az efelé törekvő nemzeti igyekezetet helyezi. Ez vezet a mai helyzethez, amely úgy néz ki, hogy a magyarországi történelemkönyvek Uhorsko ezeréves történelmét a kizárólag az etnikai magyar nemzeti fejlődés szinonimájaként érzékelik, s abban többi nemzet csak nemzetiségi kérdésként jelenik meg, de azok társadalom- és mentalitás stb. története már nem; a szlovák tankönyvek pedig ugyanezt teszik Szlovákia történetét illetően. 2. magam is érintett vagyok a témában, mert használom is tankönyveket és írom is őket. Sőt magam is alkalmazok nemzeti sztereotípiákat. A sztereotípiák ugyanis részei életünknek, segítenek bennünket abban, hogy gyorsabban tudjunk tájékozódjunk a világban Mi is az a sztereotípia: A sztereotípiák szélsőségesen leegyszerűsített és széles körben elterjedt megfigyelések valamely közösség tagjairól. Vagy pozitívak, vagy negatívak, vagy akár semlegesek is lehetnek. Közös vonásuk, hogy ellenállóak a tapasztalattal szemben és nem vesznek tudomást egyéni különbségekről. A sztereotípiák általában más etnikai csoportokra vagy pedig nemzetekre vonatkoznak, de minden egyes közösségnek vannak ilyesféle leegyszerűsített eszméi saját magáról is. A sztereotípiák mindig is részei voltak a tankönyveknek, ám csak az utóbbi évtizedekben figyeltek fel arra a szakemberek, hogy milyen negatív szerepük lehet ben egy Braunschveigben megrendezett konferencián a tankönyvekkel kapcsolatban 5 alapelvet fogadtak el, amelyekből az egyik leghangsúlyosabb, hogy a tankönyvek nem tartalmazhatnak olyan előítéleteket, sztereotípiákat, ellenségképeket, amelyek esetleg hamis általánosításokra, rasszizmusra, agresszióra, vallási és etnikai türelmetlenségre késztetnek. Nemcsak a szöveg, hanem a képek se legyenek a sztereotípiák és előítéletek közvetítésének eszközei. 1 A tankönyveknek a nemzeti előítéletek továbbélésében ill. az etnikai előítéletek kiéleződésében játszott szerepéről több kutatás folyt már. Az egyik legfontosabb talán az, amit a Braunschveigi Georg Eckert Intézet végzett a 90-es közepén, amikor azt vizsgálta, hogy a balkánon mi a helyzet ebben a témában (pl. bolgár-török, vagy délszláv népek viszonylatában) 1 Dárdai, Ágnes: A tankönyvek megítélésének minőségi paraméterei. eterei.rtf

3 Mi az oka a nemzeti sztereotípiák tankönyvbe kerülésének: Számos ilyen van, az egyik bizonyára az, hogy részei életünknek. A másik, hogy követei a történetírást, márpedig történetírásunk is ilyen. A harmadik, hogy a tankönyvek nem követeik a multiperspektivitás követelményét, pedig ma már alapvető követelmény egy tankönyvtől, hogy ahogy a tudományos élet sem mentes a vitáktól, sőt lényegét éppen a kontroverziás adja, a tankönyvekben is meg kell jeleníteni a tudományos vitákat. - ennek sajnos egyik ország tankönyvei sem tesznek eleget legtöbbször egyoldalú információkat közvetítenek, s még csak nem is jelzik, hogy a leírtak nem valamiféle általános tudományos konszenzus eredménye, hanem csupán az adott nemzeti historiográfiáé, vagy egyetlen történészi irányzaté, egyetlen történészé. vagyis megkérdőjelezhetetlen igazságként jelenítik meg saját véleményüket. 3. Érintett vagyok, s bár mindkét oldalra igyekszem majd csapok egyet-egyet, de nem törekszem valami művi egyensúlyra. Úgy érzem, van egy lapvető minőségi különbség a két ország tankönyvei között, mégpedig a magyar fél javára. Két okkal magyarázom én ezt: - a két nemzeti történetírás közötti különbséggel (ebbe nem mennék bele, bizonyára a szlovák kollégák más véleménnyel vannak), másrészt a két ország tankönyvpolitikájával. Ahol az egyik oldalon a szocializmustól örökölt, csak most már más ideológiák hatása alatt álló államilag monopolizált tankönyvpiac, a másikon pedig egy teljesen liberalizált tankönyvpiac áll. Itt, minden rendszer kiválasztja a maga tankönyvíróit s csak azok könyvei jelenhetnek meg, s juthatnak el a közoktatásba, ott párhuzamosan élnek egymás mellett tankönyvek, s tartalmukkal kell megküzdeniük azért, hogy az olvasókhoz eljussanak. Anélkül, hogy idealizálni akarnám e magyarországi realitást, az hogy melyik az egészségesebb, s melyik segíti elő jobban a tartalmi letisztulást, s egyértelmű számomra. ****************** Ezen bevezető gondolatok után néhány konkrét példa, nem kifejezetten csak szetereotípiákra, hanem mítoszokra, hibás gyakorlatra, rosszindulatú szövegekre: Kezdjük a fogalmaknál, amelyek helytelen használata meghatározza a gondolkodást is. Erre jó példa a nemzeti történelem territóriumának a meghatározása:

4 A magyarországi könyvek egyik alapvető problémája, hogyan nevezzük meg azt a területe, amelyről írunk ig Magyarország, amely jó, de mégis félrevezető, hiszen a diákoknak azt sugallja, hogy egy etnikai államról van szó. Egy kicsit jobb lenne a Magyar Királyság, megmagyarázva, hogy mit is jelentett, s milyen volt az összetétele. A Magyar Királyság északi területeit függetlenül attól 12. század, vagy huszadik második feléről van szó Felvidéknek nevezik ezek a tankönyvek. Ezzel számos probléma van (nem az ami miatt a szlovákok nem szeretik, mert egy nemzetnek nincs joga megtiltania a másiknak, hogyan használja a nyelvét). De a 12. sz-ban ez a fogalom még nem létezik, később, amikor a Felföld helyett meghonosodik, akkor sem azt értjük alatta, amit ma. Ma pedig furcsa, amikor politikatörténetről van szó, s nem az itt létező állam neve (Szlovákia megadva) hanem a Felvidék. én teljesen elfogadhatónak tartom a köznyelvben, de a tankönyv nyelve a legfontosabb helyszíne a szaknyelvnek és a pontos fogalomhasználatnak!! (nem működik az, hogy ma a Kossuth Rádió bizonyos műsoraiban teljesen természetesen használják a rádió munkatárai, azt, hogy az elszakított területeken mit sugallunk ezzel???!!!) PLD:, de a magyar fél elérte, hogy csak annyi magyart telepíthetnek ki a Felvidékről hazánkba, ahány magyarországi szlovák jelentkezik áttelepülésre Szlovákiába. Salamon: Történelem IV:, 169. Most egy diák pontosan tudja, hogy ugyanarról a territóriumról van szó???? - A szláv nyelveknek van egy nagy előnyük, plasztikusabban kifejezik a történelmi Magyarország valóságát az Uhorsko kifejezéssel. Egy szlovák számára világos, hogy a közös hazáról van szó, amelynek éppúgy lakosai voltak szlovákok, románok, mint magyarok. Ám ezzel vissza lehet élni, s vissza is élnek vele: Vegyük Julius Bartl könyvét, amely az egyik legrosszabb (módszertanilag s) azok közül, amelyet jelenleg Szlovákiában használnak. Maga a Bartl által fémjelzett sorozat már kiadása idején számos polémia tárgya volt, s a pedagógusok közötti elfogadottsága messze elmarad az alapiskolás tankönyvsorozatétól. 2 Ami azonban a leginkább árulkodik a szabadságharchoz fűződő szlovák viszonyról, miközben a tankönyvi szövegek részletesen taglalják és összenemzeti mozgalomként ábrázolják a Štúr 2 A tankönyv didaktikai apparátusát bíráló hangok mellett szólni kell arról, hogy mint az a tankönyv kapcsán kirobbant nyilvános vitában is napvilágot látott a tankönyv első részének M. Kamnický által írt része számos szó szerinti átvételt tartalmaz az alábbi csehországi tankönyvből: Beneš, Zdeněk: Dějiny středověku a prvního století raného novověku. Učebnice pro střední školy. 2. vydanie, Práce s. r. o., Praha Noha a szerző tagadja a plagizálás vádját, a tények ellene szólnak.

5 és Hurban vezette szlovák hadjáratokat, arról hogy a forradalmi honvédseregben szlovákok tízezrei harcoltak egyik sem ejt szót. Sőt a gimnáziumi tankönyvnek tudatosan félrevezető a fogalomhasználata is, hiszen a szabadságharc hadseregével kapcsolatban következetesen a maďarská armáda (magyar hadsereg) kifejezést használják az Uhorská armáda (magyarországi hadsereg) helyett, vagyis a szlovák nyelvben meglévő lehetőséget kihasználva a honvédsereget magyar etnikai seregnek minősítik, letagadva azt, hogy abban szlovákok, németek és más nemzethez tartozók is harcoltak. Ezzl pedig tovább éltetik azt a szlovák köztudatban mélyen gyökerező elképzelést, hogy a forradalom és szabadságharc kizárólag magyar ügy volt, amellyel más magyarországi nemzetiségek nem tudtak azonosulni. Problematikus a Szlovákia kifejezés használata akár a középkorra vagy az újkorra is, hiszen a mai fiatal számára különösen ha a mai államhatárokkal berajzolt térkép van mellékelve ez azt az érzetet keltheti, hogy mondjuk a 13. sz-ban létezett egy ilyen nevű ország. - De nem csupán azzal találkozni a vizsgált tankönyvekben, hogy visszavetítik a mai határokat, hanem meg is próbálják találni a mai Szlovákia történeti előképeit. A szakközépiskolák számára készült tankönyv például a korabeli magyar állam több térségére kiterjedő hercegségét (dukátus) megpróbálja azonosítani a mai Szlovákia területével, s így leválasztani a Magyar Királyság többi részéről. Eközben a szerzők attól sem riadnak vissza, hogy a valóságnak teljesen ellentmondó információkat közöljenek: Géza fia, István uralkodásának az utolsó éveiben Szlovákia területe véglegesen a magyar állam részévé vált. Annak önálló közigazgatási egységét alkotta. 3 - tehát olyan megállapítást, amelyet egy magára valamit adó történész semmiféle egyéb tudományos munkában, mint egy tankönyvben nem nagyon merne leírni. de miért lehet egy tankönyvben olyat leírni, amit egy tudományos munkában nem a diákoknak ez is jó??? Ez megoldás, vagyis a jelen határok visszavetítése azonban egyfajta etnocentrikussággal párosul, vagyis ezen a territóriumon belül szinte kizárólag a szlovák etnikumhoz köthető eseményeket ábrázolják, így Szlovákia 19. századi kulturális képébe sem Mikszáth, sem Jókai sem az itt megjelenő és működő magyar nyelvű lapok, magyar kulturális szervezetek (de hasonlóan a németek sem) sem férnek bele. - A történelem kisajátításának kérdése: 3 Fremal, K. Chromeková, V. Martuliak, P. Chylová, E.: Od praveku k novoveku. Dejepis pre stredné odborné školy a stredné odborné učilištia, Orbis Pictus Istropolitana, Bratislava, p.

6 A magyar tankönyvekben a szlovákság csak a nemzetiségi kérdés kapcsán jelenik meg, itt-ott (konfliktushelyzetekben), s a magyar történelem így kizárólag magyar etnikai történelemmé válik, a királyainak magyar királyok, s amikor azt hallja egy magyarországi egy szlováktól, hogy Mátyás király a mi királyunk is volt feldühödik rajta. A veszély ott van, hogy hajlamos azonosítani a magyar etnikai törekvésekkel, s minden eredményét a magyar etnikumnak tulajdonítja. a Szepességbe látogató magyar turista este ez is miénk volt (lásd nem az övék pedig az is), ezt is mi csináltuk lásd Lőcsei Pál mestere pedig német ajkú volt még csak nem is magyar persze hibás az etnikai besorolás hiszen elsősorban Uhorskói polgár volt. persze ez fordítva is működik, mert a szlovák tankönyvekből nem derül ki, hogy az egy német város volt, vagy az egy magyar város volt. A szlovák tankönyvekben ugyanez jellemező a mai Szlovákia területe kapcsán, mintha ott mindenki szlovák lett volna múltban is. Pl. a reformáció tárgyalásakor a magyar etnikum mintha jelen sem lenne, A kor kultúrájának bemutatásánál a legszembetűnőbb az a törekvés, hogy csupán a szlovák etnikumhoz kapcsolódó események és személyiségek kapjanak teret. Ezért több olyan a mai Szlovákia területén született vagy tevékenykedő fontos humanista költő nem kap helyet a tankönyvekben, akik magyar nyelven alkottak (mint pl. Balassi Bálint a neves költő, vagy Bornemissza Péter és Tinódi Lantos Sebestyén), noha a török hódítás miatt épp a mai Szlovákia területe vált a magyar szellemiségű és nyelvű kultúra egyik központjává is. Ennek a kisajátításának elrettentő példái a jelenlegi szlovákiai honismeret tankönyvek, pl a negyedikesek tankönyve, ahol az egész tankönyv Szlovákia, az itteni természet, lakosság leírásáról szól, de egyetlen utalás sem ara, hogy itt másik is élnek. - ha a szigorúan vet nemzeti karakterológiát vesszük, ilyesfajta tipológiának erősebben a szlovák tankönyvekben találtam meg a jelenlétét. Az előbb említett honismeretkönyv, amely úgy akarja a kisiskolásokkal megtanítani ennek az országnak a honismeretét, hogy meg sem említeti, hogy itt a szlovákokon mások is élnek, vagy valaha éltek az ország lakóival, vagyis a szlovákokkal kapcsolatban a következőket írja: jó és nemes szívük van, és vidám természetük. Kérdem n, melyik nemzetnek nincs jó és nemes szíve? Illetve kivel szemben festi el így a szerző a szlovákokat. Talán a szomszédok nem ilyenek? - Beszédes a szlovák gimnáziumi tankönyvek ön és magyarságképe, legalább is, ami a középkori történelemmel kapcsolatban megfogalmazódik. Konkrétan a magyar honfoglalás kapcsán ugyanis előszeretettel hangsúlyozzák a gimnáziumi tankönyvek a honfoglaló magyarok pogány-nomád kultúrája és a már a Kárpát-medencében élő szlovákok (sicc)

7 keresztény-földműves kultúrája közötti különbséget, mintegy értékítéletet mondva az egymással össze nem hasonlítható kultúrák között. Eben az összehasonlításban természetesen a földművelés jelenik meg pozitív értékként és a nomádizmus és pogányság negatív jelenségként: a magyarok mint pogányok pusztították a keresztény templomokat és értékeket, s a lakosság nem gyakorolhatta szabadon hitét. 4 Ugyanennek a felfogásnak a megnyilvánulása az is, hogy a szerzők a magyar nyelvbe bekerült szláv eredetű jövevényszavak segítségével igyekeznek bizonyítani, hogy a honfoglaló magyarok a fejlettebb hazai lakosságtól vette át nemcsak a földművelés, de az államszervezés számos kifejezését. és ezzel már elértünk a ki volt itt korábban, ki volt fejlettebb kultúrájú c. versengéshez, hiszen mindkét ország könyvei saját elsőségüket sugallják. Most szép lenne, ha ugyanezen korszakkal kapcsolatban megnéznénk, hogy a magyar tankönyvek mit írnak a szlovákokról, a gond az, hogy semmit nem találunk róluk, vagyis tudomást sem vesznek róluk. A magyar tankönyvek leginkább a huszadik század kapcsán próbálnak valamiféle képet sugározni a szlovákokról, s ez ugyanúgy nem pozitív. Legalább is nem ilyet sugall Salamon Konrád könyve, aki előszeretettel kategorizálja a csehszlovák politikát egyszerűen csak nacionalistának. nem érezve azt, hogy ezzel a tanulók előtt a cseh és szlovák nemzette is megbélyegzi. Így pl. a két háború közötti Csehszlovákia jellemzése kapcsán írja. Gondot okozott a csehszlovák nacionalistáknak a városi önkormányzat. (56. old), a lakosságcsere kapcsán pedig azt jegyzi meg, hogy az eredmény csalódást okozott a csehszlovák nacionalistáknak. (169) - A vizsgált tankönyvekben szó szerint tetten érhető hazugságokat ritkán találni, sokkal inkább az a zavaró, amit elhallgatnak ezek a könyvek: az, hogy a szlovák tankönyvekből hiányoznak azok a magyar történelmi személyiségek, akik a szlovákok számára is példaértékűek lehetnének: Széchenyi, Balassi, és fordítva: Stefánik. Azért találni még olyat is, amelyre persze nem mondjuk ezt azt is mondhatnánk hogy tudatos ferdítésekről, füllentésekről van szó: Ilyen az 1938 karácsonyán Nagysurányban agyonlőtt szlovák lány esetének a leírása, amelynek végén a szerző (Robert Letz) azt sugallja, mintha hasonló atrocitásokra más helyen is sor került volna ám konkrét eseteket nem említ: A magyar csendőrök és katonák más vidékeken és városokban több embert is agyonlőttek. 5 saját esetem ezzel 4 Bartl, J. Kamenický, M. Valachovič, P: Dejepis I. Bratislava, SPN, 2000., 217. p. 5 Letz, R.: Slovensko v 20. Stroročí, SPN, Bratislava, 1997, 35. p.

8 Illetve az olyan ferdítések, amelyek alapját valamilyen tényleges tény kezeli, de azt egyoldalúan kiemeli a szerző. Erre pl. a Salamon Konrád féle negyedikes tankönyvben számos példa. Csak néhányat: - a szerző leírja, hogy az első köztársaságban 20%-os küszöb a nyelvhasználatban, majd ezt rögtön ellentételezi azzal, hogy a magyarlakta területeken olyan új észak-déli irányú, hosszúkás járásokat alakítottak ki, hogy a magyarok aránya ne érje el a törvényben megszabott alsó határt. (56) hát ebből mi az igaz? (20 járás volt, ahol lehetett) - a magyaroknak 30%-kal kevesebb iskolájuk volt, mint amennyi megillette volna őket: - alapvetően milyen iskolákról van szó, milyen adatok alapján mond ilyen sommás véleményt., hiszen ban 17,3% a magyarok aránya, ehhez képest a magyar elemi iskolák aránya 17,5% Persze feljebb rosszabb: polgári 9%, gimi 12,5%, a szakiskoláknál pedig még rosszabb de ez a sommás 30% félrevezető. S ha már az iskoláknál vagyunk: azt írja, hogy 1951 és 1973 között 233 magyar iskolát szüntettek meg vagyis egy kemény beavatkozást jelez a magyar oktatás irányába ben alig van magyar iskola, akkor nyílnak, s soha olyan fejlődés, mint azokban az években. A valóságos adatok: Ovik Alapiskolák 613 (osztály 1232) 490 (2854) Gimnáziumok 1 (6) (152) Megszüntetés: közben mennyi szlovákot szüntetek meg kisiskolák összevonása mindenki tudja, hogy a hetvenes évek elején ez napirenden volt, így közben a szlovák alapiskolák száma is csökkent 4996-ról 3800-ra. Amint ez előzőkben jeleztem van még mit javítanunk a tankönyveinkben. Ehhez azonban tudatosítni kellene mindenkinek, hogy a tankönyv nem egy lebutított szakkönyv, amelybe féligazságok, alá nem támasztható tények, nemzeti sztereotípiák is elférnek, hanem épp ellenkezőleg a tudományos szöveg egyik legigényesebb formája, ahol úgy kell a tudomány által konszenzusként elfogadott tényeket tálalni, hogy az mindenki számára érthető legyen, miközben azt is jelezni kell, hogy a tények értelmezése nem lezárt, sőt egymással ellentétes értelmezések is érvényesek lehetnek.