Jayne Ann Krentz. Titkos tehetségek

Átírás

1 Jayne Ann Krentz Titkos tehetségek EURÓPA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST,

2 FORDÍTOTTA RÉVY KATALIN JAYNE ANN KRENTZ: HIDDEN TALENTS POCKET BOOKS, SIMON & SCHUSTER, INC. COPYRIGHT 1993 BY JAYNE ANN KRENTZ HUNGARIAN TRANSLATION RÉVY KATALIN, 2001 A SZERZŐTŐL AZ EURÓPA KÖNYVKIADÓNÁL EDDIG MEGJELENT: Bízz bennem Féktelen vágyak Most vagy soha Viharos szenvedély Tökéletes társak Zabolátlan szívek 2

3 PROLÓGUS SERENITY MOZDULATLANUL ÜLT a hőforrás táplálta, kristálytiszta vizű tó szélén. A meleg víz fölött lebegő ezüstös pára tekergő, csavarodó formái egyre mélyebb révületbe vonták. A mélységbe meredt és várt. A látomás lassan alakot öltött. Meleg, aranyszínű napfény öntötte el a hófehér szobát. Valahol a távolban keringő szólt. A gyermekeket a karjában ringatva a csukott ajtót figyelte. Nemsokára kinyílik, és a férfi belép. Az ajtó kinyílt. Egy férfi lépett be a fehér, napsütötte szobába. Rámosolygott. A fenébe, mondta Serenity, nem az igazi! 3

4 1 AZT HISZEM, TUDNIA KELL, hogy valaki zsarolni próbál mondta a lány. Serenity Makepeace-nek hívták. És néhány perccel ezelőtt Caleb Ventress komolyan fontolgatta, hogy viszonyt kezd vele. Még nem beszélt róla Serenitynek, mert úgy érezte, nem mérte fel elég jól a helyzetet. És most mélységesen megkönnyebbült, hogy természetes hajlamának engedve, nem adta fel nyugodt, megfontolt magatartását. Caleb soha egy lépést sem tett anélkül, hogy egy probléma összes lehetséges aspektusát végig ne gondolta volna. Ezt a jól bevált módszert személyes és üzleti ügyeiben egyaránt alkalmazta. Tudatában volt, hogy hihetetlen pénzügyi sikereit ennek a logikus és szenvtelen objektivitásnak köszönheti. Serenityvel való kapcsolata néhány irodai találkozásra, három munkaebédre és két üzleti vacsorára korlátozódott. Eddig még csak meg sem csókolta. Kis híja volt, hogy nem így történt, eszmélt rá Caleb. És ahogy felismerte, milyen közel volt a baj, bensejében különös hidegség áradt szét. Valójában az a bizonytalan érzés nyugtalanította, Serenity Makepeace majdhogynem rábírta, hogy saját szabályait figyelmen kívül hagyja. Serenity nem hasonlított egyetlen nőismerősére sem. Teljesen elbűvölte. Ha más korban és más országban él, olyan időkben, amikor az emberek hittek a babonákban, eltűnődött volna, vajon nem áll-e Serenity igézete alatt. Most itt ült az íróasztal túlsó oldalán, és bár látszólag nagyon valóságos volt, lényéből mégis sugárzott valami különös, nem e világi varázs. Mintha egy másik univerzumból csöppent volna ide. Serenitynek pávakék szeme volt, vad, tűzvörös hajzuhatagát a tarkóján fekete szalag fogta össze. A lényéből áradó vonzástól Caleb libabőrös lett. Nyakláncán különös, griffmadarat formázó függőt viselt, ez még jobban hangsúlyozta lényének tündéries voltát. Olyan földöntúli aura lengte körül, hogy a férfi meg volt győződve, Serenityt sokkal inkább arra teremtették, hogy éjfélkor, egy holdsütötte tisztáson táncot lejtsen, semmint hogy egy felhőkarcolóbeli irodában üzletről tárgyaljon. Őszintén hitte, hogy a lánynak jobban illik a tánc a holdfényben, mint az üzleti ügyek, hiszen lépésről lépésre kellett irányítania Serenityt a szerződéssel kapcsolatos megbeszéléseken. Nem az volt a baj, hogy nem volt elég intelligens, ellenkezőleg, jó adag természetes intelligenciája volt, de semmi tapasztalata. Serenity egy Witt's End nevű, hegyvidéki kisváros fűszeres boltját vezette. Caleb a lány elbeszéléséből arra következtetett, hogy a bolt vevőköre excentrikus figurákból: félresikerült, a társadalomba beilleszkedni nem tudó nonkonformistákból, dilettáns művészekből állt. Serenity sokat tudott a teljes őrlésű lisztből készült kenyérről, a babfajtákról, a tofuról, de szinte semmit a bonyolult üzleti manőverekről. És itt jött a képbe ő, Caleb. Kis fűszeres boltját Serenity katalógus alapján, postai megrendeléseket teljesítő szolgáltatássá akarta fejleszteni. Az üzlet beindításához szüksége volt tanácsadóra. Az északnyugati parton Caleb volt az egyik legjobb ezen a téren, ha nem a legjobb. Kitűnően értette a dolgát. De a Witt's End-i csomagküldő-szolgálat terve nagyon különbözött megszokott vállalkozásaitól. Egyrészt nem volt hozzászokva, hogy üzleti ügyekben teljesen járatlan ügyféllel dolgozzék. Márpedig Serenity ilyen volt. Ügyfelei általában vállalkozások nagy hatalmú ügyvezetői voltak, akik jogászaikat küldték a szerződések feltételeinek kimunkálására. Szinte soha vagy csak nagyon ritkán adott tanácsot olyan kisvállalkozásoknak, mint a Witt's End-i, az ilyen cégek tulajdonosai rendszerint nem 4

5 engedhették meg maguknak, hogy hozzá forduljanak. Serenity sem volt kivétel. Ő sem tudta volna megfizetni Caleb szokásos honoráriumát. Caleb csak azért vállalta el Serenityt ügyfelének, mert személye felkeltette a figyelmét és felcsigázta eltompult szakmai érdeklődését. Idejét sem tudta, mióta unta már sikeres karrierjét, és úgy általában az életét. Tisztán felidézte Serenity első, tájékozódó levelét. A lány nagyra törő tervei mulattatták. Kedves Mr. Ventress! Engedje meg, hogy bemutatkozzam, a nevem Serenity Makepeace, és szükségem van a segítségére, hogy megmenthessem szülővárosomat, a Washington állambeli Witt's Endet. Ön valószínűleg sohasem hallott Witt's Endről. A Cascade-hegységben fekszik, Seattletől autóval másfél órányira. Különböző művészek, kézművesek lakják és olyanok, akiknek a független szelleműeket és a konvencionálistól eltérő életstílusúakat elfogadó és éltető környezetre van szükségük. Jól tudom, nem engedhetem meg magamnak, hogy tanácsadóul felkérjem, de kész vagyok a jövendő profitból részesedést ajánlani Önnek. Az a célom, hogy létrehozzak egy a megrendeléseket postai úton teljesítő szolgálatot, amely a helyi lakosok különleges termékeit kínálná, fűszeres boltom mellett működő, új üzletágként. Az Ön segítségét kérem Mr. Ventress, mivel szilárd anyagi bázis nélkül a közösség, amelyben élek, nem képes fennmaradni. Tudom, hogy ez a terv valószínűleg igen kisléptékű és jelentéktelen azokhoz képest, amelyekkel általában dolga van, mégis kérem, vállalja el a feladatot. Nekem azt mondták, ehhez Ön nagyon ért. Mindenre kész vagyok, hogy megmentsem a városomat. Hiszem, hogy a világnak szüksége van Witt's Endhez hasonló helyekre, Mr. Ventress. Mert egyetlen menedékei azoknak, akik képtelenek beilleszkedni a modern városi környezetbe. Bizonyos értelemben mindannyiunknak szükségünk van Witt's End-szerű helyekre. És Witt's Endnek szüksége van Önre, Mr. Ventress. Tisztelettel: Serenity Makepeace Hirtelen szeszélynek engedve Caleb meghívta Serenityt egy beszélgetésre. És azon a napon, amikor három héttel ezelőtt lapos sarkú cipőben és egy cseppet sem az egyéniségéhez illő, konzervatív, szürke kosztümben Serenity besétált az irodájába, Caleb tudta, alá fogja írni a megbízást. Kézen fogta Serenityt és a lány bájos naivitással követte tapasztalt irányítását. Ha valóban ki akarja használni, százszor is megtehette volna, anélkül hogy a lány rájött volna. Ehelyett öt perc múlva Serenity egy viszonylag tisztességes szerződést írt alá. Természetes, hogy Caleb a maga számára a szerződésbe iktatott egy nagy mozgásteret kínáló és rugalmasan értelmezhető mentesítő záradékot, és Serenitynek csupán egyetlen gondosan ellenőrzött és feltehetően csak jogász által felfedezhető kiutat hagyott. Az üzlet végre is üzlet, és a szerződés szerződés. Caleb vagy a maga szabta feltételekkel végezte a dolgát, vagy bele se fogott. Menekülési útvonalát a szerződés 6. paragrafusa jelölte ki, csak annyit kellett tennie, hogy gyakorolja az abban foglaltakat. Caleb amíg próbálta megemészteni a Serenitytől kapott ütést le sem vette szemét a lányról. Mit mondott? kérdezte. Bár nem valószínű, hogy félreértette szavait, biztos akart lenni a dolgában. Serenity finoman megköszörülte a torkát. Azt mondtam, valaki megpróbál zsarolni. Caleb bensejében, valahol mélyen, sötét harag gyúlt. Olyan régen nem érzett hasonlót, hogy majdnem félreismerte ezt a mindent elsöprő érzést. Egy pillanatra úgy látszott, az izzó düh elborítja. A fenébe is! fakadt ki, és esze ágában sem volt, hogy szavai élét tompítsa. 5

6 Serenity félrebillentette a fejét, és döbbent, de szilárd tekintettel nézett rá. Valami baj van? kérdezte. Kissé túljátssza az elbűvölő naiva szerepét, gondolta undorral Caleb. Azon tűnődött, vajon mit látott benne korábban. Hiszen senki sem mondta volna rá, hogy szép! Kétségbeesetten próbálta visszanyerni egész életében gyakorolt, hűvös tárgyilagosságát. Vonzó, az igen. Érdekes. Talán szórakoztató. De nem szép. Serenity intelligens arca kifejező volt és élénk. A férfinak be kellett ismernie, hogy arcában volt valami természetes elegancia. Telt ajkának vonala tikkasztó éjszakák, átizzadt, gyűrött lepedők képzetét keltette benne, bár ebben az évben az októberi Seattle-ben hűvös és csípős idő volt. Nem, Serenity nem volt szép, de attól a perctől kezdve, hogy besétált az irodájába, magához láncolta. Kellett neki a lány. Isten bocsássa meg, de még mindig kell neki. Ilyen körülmények között ez elég ostoba kérdés, nem? érdeklődött Caleb. Sajnálom mondta Serenity udvariasan. Úgy látom, a dolog nagyon meglepte. Engem is. Caleb üveg-acél íróasztala csillogó lapjára fektette a tenyerét. Miért akarná önt bárki zsarolni, Miss Makepeace? Nem tudom. A lány vörös szemöldökét összehúzva komoly, elgondolkodó arccal nézett rá. Nagyon furcsa ügy. A fényképeket nekem címezték a szállodámba ma reggel egy üzenettel: ha nem vetek véget azonnal a Ventress céggel folytatott tárgyalásaimnak, haladéktalanul elküldik önnek a másolatokat. Fotókat? Caleb gyomra összeszorult. Istenem, add, hogy ne legyen igaz! Önről? Serenity elpirult, de nem sütötte le a szemét. Igen válaszolta. Valakivel? Caleb kényszerítette magát, hogy pontosan kérdezzen. Lehet, hogy az egész nem is olyan szörnyű. Végül is a lány huszonnyolc éves. Biztosan volt néhány kapcsolata. Ezzel még elboldogul, hisz neki is volt egypár. Nem sok, de egypár igen. Nem, a fényképeken csak én vagyok rajta. Körülbelül fél éve készültek. És mit csinál a fotókon? Semmi különöset. A legtöbbjén csak fekszem. Csak fekszik? Caleb felvett az asztalról egy tollat, és nagyon finoman az üveglaphoz ütögette: ting, ting, ting. A zaj bántotta a fülét. És akkor miért lehet a képekkel önt zsarolni, Miss Makepeace? Hát éppen ez az. Szerintem a képek nem alkalmasak zsarolásra. Szép szája bánatosan legörbült. De valaki láthatóan azt hiszi, hogy igen. Legalábbis az ön szemében. És mit gondol, miért? Serenity bájos nemtörődömséggel megrándította a vállát. Ez a kecses mozdulat még jobban kiemelte, mennyire nem illik lényéhez a konvencionális szürke kosztüm. Fogalmam sincs, miért hiszi bárki is, hogy a fotókkal zsarolni lehet. Talán azért, mert szinte semmit sem viselek rajtuk. Mégis, mit visel a fotókon? A lány a nyakláncán függő kis griffmadárra mutatott. A függő valaha aranynak látszó anyaggal volt befuttatva, de az idők során a bevonat itt-ott lekopott, és a madár szárnyain kivillant az olcsó fém. A legtöbbjén csak ezt válaszolta. Uram isten! Aktfotók. Caleb az asztalra dobta a tollat, és felállt. Drága, méretre szabott nadrágja zsebébe süllyesztette kezét, és az ablakhoz lépett. 6

7 Vajon az ő családjában is ez történt évekkel ezelőtt? De félresöpörte a kósza gondolatot. Jól tudta, hogy az a régi botrány nagyapjának és a büszke Ventress-klán többi tagjának százszor rosszabb volt. Végül is az apja, Gordon Ventress nős volt, amikor Crystal Brookeról, a szeretőjéről készült fotókat Caleb nagyapjának, Roland Ventressnek elküldték. Crystal Brooke egy sztárjelölt színésznő, egy másodállású modell és egy főállású prostituált művészneve volt, aki égővörös karmait a Washington állambeli Ventress Valleyből való, nagy jövő előtt álló fiatal politikusba mélyesztette. Caleb sosem ismerte anyját, Crystalt, de gyerekkorában rengeteget hallott róla. Olyan férfimagazinok számára készült fotók aktmodellje volt, amelyeket a bennük lévő cikkek magas színvonala miatt csak zárt körben terjesztettek. Amikor fia és Crystal Brooke kapcsolatáról a bizonyítékok Roland Ventress kezébe kerültek, a botrány alapjaiban rázta meg a konzervatív mezővároskát. Roland, akit megkeményített a sokéves gazdálkodás, a katonaság és a famíliát irányító konok akarat, kereken kimondta, nem fizet a zsarolónak. A névtelen zsaroló erre azonnal elküldte a fotókat a Ventress Valley News nevű újságnak. A város egyetlen újságjának szerkesztője az idő tájt éppen ellenséges viszonyban volt Roland Ventress-szel. Boldogan kinyomatta Crystal gondosan megvágott és így egy kisvárosi újságba illő fotóját, és a kísérő vezércikkben dühös kirohanást intézett a fiatal Gordon Ventress laza erkölcsei és gátlástalansága ellen. Megkérdőjelezte a fiatal politikus alkalmasságát is az állam törvényhozásában betöltött posztjára. A kirobbant botrány megosztotta a családot. Gordon fiatal és elegáns felesége, a keleti part egyik régi, vagyonos családjából való Patricia egy ideig hősiesen állta a sarat. Bátran kiállt a férje mellett addig, amíg ki nem derült, hogy Crystal Brooke-nak fia született, és Gordon önként beismerte, hogy a gyermeknek ő az apja. Ez azonban már sok volt Patriciának. Sem az asszonyi kötelesség állhatatos emlegetése, sem a New England-i őseitől generációkon áthagyományozott családi szolidaritás nem tartotta vissza. Beleegyezett a válásba, ami első esetben fordult elő Ventress família történetében. Az apjával való viharos összecsapást követően Gordon visszautazott Los Angelesbe Crystalhoz. Azt tervezte, mihelyt kimondják a válást, összeházasodnak, de azon a hétvégén egy szörnyű autóbalesetben mindketten életüket vesztették. Az egyetlen túlélő három hónapos fiuk, Caleb volt. Roland Ventress követte a családi tradíciót, nem kívánt örökösével szemben megtette kötelességét. A Ventress család tagjai, Caleb apjától eltekintve, mind tették a kötelességüket. Roland elutazott Los Angelesbe, hogy eltemesse egyetlen fiát, és jogot formáljon unokájára. Vonakodva ugyan, de Crystal Brooke temetése ügyében is intézkedett, mivel Crystal rokonai közül senki nem jelentkezett. Roland hazahozta a csecsemő Calebet Ventress Valleybe, gyászoló feleségének, Marynek és a család tagjainak unokaöccsének, Franklinnek, és unokahúgának, Phyllisnek kijelentette, hogy a Ventress-klán vállalja a fiú felnevelését. Mert mégis, mindennek ellenére Caleb volt Roland egyetlen reménye. A fiút kötelességtudóan nevelték, kötelességtudóan iskoláztatták. Gondosan kioktatták mindazokról a kötelességekről, amelyeket a világ a Ventressektől elvár. Es egy percig sem hagyták, hogy elfelejtse: botrányos viszonyból született, amely csak bajt hozott a Ventress-klánra. Ha Caleb nincs, a botrányt el lehetett volna simítani. Lehet, hogy Crystal Brooke-ot le lehetett volna fizetni. Talán előbb-utóbb Gordon is észhez tért volna, és otthagyja kiszőkített hajú szeretőjét. 7

8 Ha Caleb nincs, minden rendbe jön. De Caleb ott volt. Es a vasakaratú Rolandnak számolnia kellett ezzel a ténnyel. Mindent megtett hát, hogy Caleb anyjától örökölt rossz vére ne törhessen a felszínre. Ami pedig Calebet illeti, ifjúsága nagy része azzal telt, hogy megpróbált megfelelni nagyapja várakozásainak, hiszen Roland Ventress számára unokája legapróbb botlása is azt bizonyította, hogy Crystal Brooke hibás génjeit nem sikerült elnyomni. Gyerekkorára visszatekintve Caleb úgy látta, hogy a dolgok mindaddig viszonylag rendben mentek, amíg a nagyanyja élt. Mary Ventresst nagyon megrázta a fia halála. Gyászára csak az hozott enyhülést, hogy minden anyai érzését unokájára összpontosíthatta. Mary megszerette Calebet, bár sohasem tudta igazán eltitkolni Caleb anyja iránt érzett gyűlöletét. Ha a nagyanyjára gondolt, mindig érezte a felszín alatt megbúvó szomorúságot. És mindig tudta, hogy valamiképp ő a felelős Mary Ventress mély fájdalmáért. Nagyanyja nyolc év múlva bekövetkezett halála után Caleb nevelésének gondját Roland vette át. De a munkából Franklin és Phyllis is alaposan kivette a részét. Akárcsak Roland, ők is mindent megtettek, hogy nehogy a fiatal Caleb apja hibájába essék. Caleb mindig a tudatában volt, hogy az anyjáról készült olcsó fotók ódiumát egész életében viselnie kell. Mindenkinél jobban tudta tehát, mit jelent a zsarolás. Így maga a zsarolás ténye bombabiztosan felébresztette a benne szunnyadó bestiát. Olyan nővel, akit, akár az anyját, olcsó aktfotókkal zsarolni lehet, semmiképpen sem akart közeli kapcsolatot. Az a tudat, hogy Serenity Makepeace-szel éppen most akart viszonyt kezdeni, annyira feldühítette, hogy legszívesebben millió darabra zúzta volna íróasztala súlyos üveglapját. És ki csinálta a képeket? kérdezte, gondosan ügyelve hangja visszafogott és semleges csengésére. Nem volt könnyű. Ekkora haraggal még sosem kellett megbirkóznia. Nem volt hozzászokva. De mivel hosszú éveken át gyakorolta, hogy érzelmeit kordában tartsa, ezt a képességét tökélyre fejlesztette. Egy sereg dologban tökélyre fejlesztettem magam, gondolta keserűen. Serenity egy pillanatra zavarodottan bámult rá. Hogyhogy ki csinálta? Természetesen egy fotós. Hogy hívják a fotóst? Kinek dolgozik? Aha, értem már, mit akar. A neve Ambrose Asterley. És sajnos senkinek sem dolgozik. Évek óta mélyponton van. Valaha nagyon jó neve volt. Valóban? Serenity láthatóan nem vette észre a kérdésben rejlő gúnyt. Ó, igen. Tudja Los Angelesben, Hollywoodban dolgozott. Persze évekkel ezelőtt. Azt mondják, akkor volt a csúcson. De szegény Ambrose sokat iszik. És ez tönkretette az életét. Tehát egy ócska, iszákos fotósnak ült meztelenül modellt, gondolta Caleb, és ökölbe szorult a keze. És a képek semmi kétség a legolcsóbb szexmagazinba valók. Értem. Ambrose egy kicsit összeszedte magát azóta, hogy néhány éve Witt's Endbe költözött bizonygatta komolyan Serenity. Néhány képet eladott, de kisiklott karrierjét nem tudta helyrehozni. Nagyon sajnáltam. És ezért ült neki modellt? Mert sajnálta? Igen. És azért is, mert akárki akármit mond, Ambrose tagadhatatlanul nagyon tehetséges. A fenébe is Caleb kibámult huszadik emeleti irodájának ablakából, a Negyedik Sugárútra. A lent nyüzsgő tömeg, a buszok, az autók mind nagyon távolinak tűntek föl, 8

9 mint mostanában szinte minden az életében. Ez kedvére való volt, mert mindent egyszerűbbé tett. Legalábbis mostanáig így érezte. Érzelmi távolságtartása eleinte megvédte a nagyapja és rokonai szemében minduntalan látni vélt csöndes vádtól. Az utóbbi időben ez a távolságtartó és szenvtelen magatartás, amelyre éveken át mindent alapozott, egyre jobban erősödött benne. Volt idő, amikor úgy érezte, mindentől eltávolodik. Az élet folyt körülötte, mint máskor, de ő csak úgy tett, mintha részt venne benne, a dolgoknak csupán a szemlélője volt. Semmi sem érintette meg igazán, és abban sem volt biztos, hogy ő bárkit is megérinthet. Olyan volt, mint egy kísértet. De Serenity Makepeace olyan hatást tett rá, amit Caleb végképp nem tudott megmagyarázni. Amióta Serenity besétált az irodájába, érzelmek: erős, felkavaró és veszedelmes érzelmek törtek föl lényének mélyéből. Az első, amit érzett, nyers, eleven vágy volt. Úgy érezte, újra él, ez pedig már évek óta nem történt meg vele. És most dühös volt. Tudnia kellett volna, hogy a dolog túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Azok a fotók bizonyára nagyon érdekesek, Miss Makepeace mondta Caleb, és az anyja kis ékszerdobozába bezárt régi fotókra és újságkivágásokra gondolt. Átkozott fotók, de zsarolásra jók. Anyjától egyedül a hamis kövekkel kirakott, ízléstelen ékszerdobozi örökölte. A tizennyolcadik születésnapján kapta a nagyapjától néhány fennkölt tanács kíséretében, hogy eszébe ne jusson apja példáját követni. Caleb csak egyetlenegyszer nyitotta ki az ékszeres kazettát. Azóta sem nyúlt hozzá. Lehet, hogy Ambrose nem tud leszokni az italról, de nagyon tehetséges fotós mondta Serenity a körülményekhez képest megható együttérzéssel. A képeket, amiket rólam csinált, sokan művészinek tartják. Azt mondja, csak úgy ott hevernek nála a meztelen fotók magáról? Várjunk csak. Most nem művészetről van szó, hanem olcsó férfimagazinokban publikált fotókról. Ez nem igaz Serenityt megdöbbentette a férfi ellentmondást nem tűrő hangja. A képek soha nem jelentek meg, de ha megjelentek volna, biztosíthatom, hogy nem valami vacak férfimagazinban. Ambrose munkái túl jók oda, a legjobb galériákban volna a helyük. Hát persze hogy oda valók mormolta Caleb. Ennek a gyalázatnak a művészi oldaláról jobb, ha nem is beszélünk. Jól tudom, miféle képeket csinál Ambrose Asterley. Valóban? Serenity felderült. Csak nem akarja azt mondani, hogy látta már a munkáit? Inkább csak ismerem a stílusát. Nyilvánvaló, hogy van tehetsége zsarolásra alkalmas fotók készítéséhez. De ezek a képek nem ilyenek! tiltakozott Serenity. Mindjárt elmagyarázom. A francba a magyarázatával! Nem vagyok rá kíváncsi. Szavait döbbent csend követte. Szóval bárki küldte is a fotókat, igaza volt mondta lassan Serenity. Ön nem helyesli a művészi aktfotót. Ez azt jelenti, hogy fel akarja bontani üzleti megállapodásunkat? Még meggondolom. Értem. Érezte, hogy a lány visszahúzódik, és ettől még dühösebb lett. Ő az oka, nem én, gondolta. Mondja csak Serenity, miféle titkos tehetség lakik még magában? Talán bizony modellkedik is? 9

10 Tessék? Csak arra gondoltam, hátha csinált Ambrose Asterleyvel, vagy a kollégáival véletlenül néhány filmet is. Filmet? Jól tudja, miféle filmekre gondolok. Amiket szex-show-kban vetítenek, és amik a videotékák felnőtt részlegében vannak kirakva. Jó ég! Serenity láthatólag meg volt bántódva. Mivel vádol engem? Semmivel. Caleb sarkon fordult, és szeme találkozott a lány megbántott tekintetével. Végül is maga mondta el nekem, hogy egy széria aktfotó miatt zsarolják. Csak azon tűnődtem, milyen képességei vannak még. Szóval arra gondol, hogy amolyan pornófilmsztár vagyok. Serenity felállt, és kis aktatáskáját pajzsként maga elé tartotta. Ez különös. Nézzen rám. Ügy nézek én ki, mint aki ezzel keresi a kenyerét? Caleb szenvtelenül szemügyre vette a lány karcsú, törékeny alakját. Tisztában volt vele, hogy Serenitynek nincs szilikonpótlás a mellében, és hiányzik belőle az az agresszív szexualitás, ami az olcsó magazinok lapjain és a lágy pornófilmekben ékeskedő modellek sajátja. És mégis volt benne valami felkavaróan érzéki. Ha együtt volt vele, Caleb nem tudta kivonni magát a hatása alól. Ez az érzékiség természetes volt és elementáris, nem szorult magyarázatra. Könnyen maga elé tudta idézni a lányt, amint egy zöld mezőn meztelenül hever, szemében asszonyi bűbáj, szája hívogatóan szétnyílik. Meglepő gondolat futott át Caleb agyán. Az a fotó, amely képes megragadni Serenity nem e világi érzékiségét, valóban művészi munka lehet. De azok, amiket ez a részeges, hajdani Los Angeles-i fotós csinált róla, biztosan nem ilyenek. Caleb a gondolatát sem bírta elviselni, hogy Serenity olyan fotókhoz ült modellt, amelyekkel zsarolni lehet, és amelyek a szülei életét harminc évvel ezelőtt tönkretették. Egy megsebzett vad dühével támadt Serenityre. Nem, valószínűleg nem lenne sikeres pornósztár mondta gúnyosan. Nem csoda, hogy Asterley nem tudta eladni a képeket. Valami hiányzik hozzá magából. Serenity arcába szökött a vér. Mondtam, hogy Ambrose Asterley művész. Nevezze, aminek akarja. Maga nem ért semmit az egészből. Dehogynem. Ha a dolgot lecsupaszítjuk, nagyon egyszerű. Néhány hónappal ezelőtt modellt ült néhány aktfotóhoz, és valaki most ezzel próbálja zsarolni. Az egész disznóságot ebben lehet összefoglalni. A zsarolás csak akkor lehet sikeres, ha az ember hagyja magát zsarolni mondta gyorsan a lány. Caleb, hát magát nem izgatja, hogy valaki megpróbálja megakadályozni, hogy új életre keltsük Witt's Endet? Fütyülök rá. Abból, amit az ottaniakról mesélt nekem, lehet, hogy a zsaroló éppenséggel azok közül a beilleszkedni nem tudó, félresikerült alakok közül való, akikkel tele van a város. De ez nem az én bajom, hanem a magáé. Egyáltalán nem muszáj, hogy ebből baj legyen mondta Serenity, és kérlelőn nézett a férfira. Csak azért beszéltem a fotókról, mert úgy érzem, tudnia kell róluk. És persze hogy nem hagyom magam zsarolni, és nem ejtem a terveimet Witt's Enddel kapcsolatban. Bravó! Sok szerencsét! Figyeljen rám! Kiderítem, ki küldte a fotókat, és beszélek vele. Biztos vagyok benne, hogy a változástól való félelemből tette. Megnyugtatom, hogy a dolgok akkor sem fognak megváltozni Witt's Endben, ha beindítom a csomagküldő-szolgálatot. Meg akar győzni egy zsarolót? kérdezte Caleb elámulva a lány naivitásán. 10

11 Miért ne? Mindenkit ismerek a városban. Serenity sóhajtott. Lehet, hogy Blade volt, bár fogalmam sincs, hogyan jutott a fotókhoz. Caleb felvonta a szemöldökét. Blade? Az a fura túlélőművész, aki egy falka rottweilerrel és egy AK-47-es fegyverrel jár-kel? Nem hiszem, hogy az AK-47-es mondta bizonytalanul Serenity. Mit számít, az a fickó egy ütődött alak! Blade-nek semmi baja. Csak meg kell ismernie. Nagyszerű fűszeres ecetet készít, jól el lehet adni majd a katalógus alapján. Az az ember közveszélyes őrült, üldözési mániában szenved, ráadásul drogos. Hát nem maga mesélte, hogy meg van győződve róla, egy titkos kormány összeesküvést szervez, hogy átvegye a hatalmat az ország felett? Lehet, hogy nem Blade volt mondta csillapítótag Serenity. Látszott, van némi tapasztalata, hogyan kell bánni az indulatos alakokkal. Könnyen lehet akárki más. Caleb rájött, hogy nincs ínyére, ha úgy nyugtatgatják és csillapítják, mint egy izgatott csődört. Amíg nem döntöttem el, hogy továbbra is az üzleti tanácsadója maradok-e, nincs értelme foglalkozni vele, ki küldhette cl magának a fotókat. Serenity sápadt arca még jobban elfehéredett, orrán és arcán világítottak a szeplők. A férfi arcát fürkészte. Nem tudom elképzelni, hogy emiatt kiszálljon a dologból. Caleb felvonta a szemöldökét. Bármelyik ismerősöm elmondhatja, hogy üzleti ügyeimben mindig bizonyos elvek vezéreltek. Ezúttal sem tagadom meg őket. Serenity úgy érezte magát, mint akit leforráztak. Most először harag csillant meg a szemében. Hát ez hihetetlen! Nem gondoltam volna, hogy maga ilyen arrogáns, önelégült álszent! Caleb összefonta karját a mellén. Én sem gondoltam volna, hogy maga hatodrangú fotósoknak ül meztelenül modellt. Hogy merészel ilyet mondani?! Hisz semmit nem tud sem rólam, sem a képekről. Serenity két lépést hátrált az ajtó felé. Tudja mit, Caleb? Eddig kedveltem magát. Azt hittem, kedves ember. Kedves? A francba, gondolta Caleb. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Azt hitte, kedves vagyok? Igen. Serenity ragyogó szeme megtelt bizonytalansággal. Úgy látszott, nagyon érdeklik Witt's Enddel kapcsolatos elképzeléseim. Olyan segítőkésznek mutatkozott. Azt hittem, maga is éppúgy törődik az ottani közösség jövőjével, mint én. Tőlem Witt's End akár fel is fordulhat. Caleb életében először nem tervezte meg következő lépését. Eltökélten indult Serenity felé. Lassan egy hónapja állja kielégítetlen vágyainak ostromát. Bontakozó kapcsolatuk reményével vigasztalta magát, bízott benne, hogy Serenityre ő éppen olyan nagy hatással van, mint a lány rá. És a szívébe markolt a felismerés, hogy ez a remény most mind szertefoszlott. Serenity szilárdan állt a lábán, aktatáskáját védőn melléhez szorította. Hogy mondhat ilyet?! Csak korrigálom a hamis elképzeléseit. Azzal Caleb megállt előtte, megragadta a vállát és magához rántotta. Most már nem hiszi majd rólam, ugye, hogy kedves fickó vagyok, Miss Makepeace? A lány telt, lágy ajkára préselte a magáét. A bensejében tomboló dühöt és kétségbeesést mind a csókba sűrítette. Érezte, hogy a lány reszket, de nem menekül. Serenity néhány másodpercig mereven tűrte a férfi vad ölelését. Inkább döbbentnek, mint ijedtnek látszott. Caleb tudta, most valami fontosat tesz tönkre, olyasmit, amit inkább védelmeznie kellett 11

12 volna. Ez a felismerés még alaposabb munkára ösztönözte, hiszen végül is nagyon alapos ember volt. Ujjai még szorosabban fogták Serenity vállát; érezte a lány fogait, ahogy a szájába hatolt. Ez volt az első alkalom, hogy megcsókolta, és semmi kétség, az utolsó. Őrjöngő haragja egy csapásra heves szenvedéllyé változott, amely lelke legmélyéig megrázta. Azon volt, hogy Serenity ajkának ízét, testéhez tapadó alakjának formáját úgy az emlékezetébe vésse, hogy szükség esetén, öt, tíz, vagy húsz év múlva is előhívhassa, és újra átélhesse az emléket. Caleb csókja egyre mélyebben hatolt Serenity ajkai közé. Ki volt éhezve a lányra. Hisz Serenity bármelyik pillanatban kiszakíthatja magát öleléséből, és attól fogva soha többé nem lesz az övé. Egyszer csak valami nehéz tárgy zuhant Caleb tükörsimára fényesített cipőjének orrára. A férfi összerándult a fájdalomtól. Serenity ejtette le az aktatáskáját. Az egész valóját betöltő érzelmektől kábultan Caleb kibontakozott a csókból. El kell engednie a lányt. Ne! Ne, még! Serenity a férfi nyaka köré fonta karját, és ajkát a magáéhoz húzta. Mielőtt Caleb magához térhetett volna, Serenity olyan féktelen szenvedéllyel csókolta vissza, hogy a férfit vad hullámokban járta át a vágy, és kitörölt belőle minden múltra vagy jövőre vonatkozó megfontolást. Kellett a lánynak! És ebben a percben csak ez számított. Caleb Serenity karcsú derekára csúsztatta kezét, és fel akarta emelni, hogy vágytól felajzott testéhez szorítsa. Most elég! Serenity kivált a csókból, lecsúsztatta karját a férfi nyakáról, hátradőlt, és ellökte magától. Engedjen el, Caleb! Már nem akarom. Maga egy cseppet sem kedves! szemében harag és fájdalom tüzelt. Mindent elrontott. Mindent. Hogyan tehetett ilyet?! Azt hittem, megértettük egymást! Azt hittem bízhatunk egymásban! A férfinak elakadt a lélegzete. A fenébe! Azt mondtam engedjen el! Azzal ellökte a férfi kezét. Caleb elengedte a lányt, Serenity lehajolt, felvette az aktatáskáját, és az ajtóhoz rohant. Kinyitotta, és átvágott az előszobán. Caleb titkárnője, Mrs. Hotten meglepve pillantott fel. Serenity, várjon! sietett utána Caleb. Magára egy percig sem, Caleb Ventress!, és Serenity megperdült, hogy szembenézhessen vele. Mit fog most csinálni? kérdezte Caleb parancsolóan. Először is kinyomozom, kicsoda a zsaroló. Aztán szerzek magamnak egy új üzleti tanácsadót. Olyat, akinek nincsenek ilyen kikezdhetetlen elvei. Serenity egyetlen lendülettel hátrafordult, és elviharzott Mrs. Hotten íróasztala mellett, egy rántással feltépte a külső ajtót, és eltűnt a hallban. Elment. Caleb vak ösztöntől hajtva követte. Mrs. Hotten íróasztalán megcsörrent a telefon. A titkárnő felkapta a kagylót: Ventress Iroda mondta. Pár pillanatnyi hallgatás után így szólt: Igen, Mrs. Tarrant, itt van. Kérem, várjon. Caleb már a bejáratnál volt, és kinézett a hallba. Elszalasztottá Serenityt, a liftajtó éppen akkor csukódott be a lány mögött. A fenébe! Mr. Ventress! Mrs. Hotten aggodalmasan köszörülte a torkát. A nagynénje keresi. Caleb egy pillanatra lehunyta a szemét, és mély lélegzetet vett. A családja kereste. És Mrs. Hotten tudta, hogy főnöke a Ventress-klán bármelyik tagjának mindig rendelkezésére áll. 12

13 Szenvtelen nyugalma lassan visszatért. Újra az a távoli és megközelíthetetlen kísértet lett, akiben nem lakoznak veszedelmes érzések, égő szenvedélyek és kordában tarthatatlan vágyak. Biztonságban volt. Uralkodott magán. Kapcsolja, kérem, a hívást az irodámba! Igen, uram. Mrs. Hotten máskor oly nyugodt, határozott tekintetében furcsa kifejezés jelent meg. Caleb eddig ezt még sosem vette észre. Később rájött, hogy a középkorú asszony szemében együttérzést látott felcsillanni. Ezen úgy feldühödött, hogy titkárnőjéről tudomást sem véve, egyenesen az irodájába tartott. Átnyúlt az íróasztalon, és felvette a kagylót. Szervusz Phyllis néni! Miben lehetek a segítségedre? És mint mindig, amikor családtagjaival beszélt, ügyelt rá, hogy hangja nagyon udvarias legyen. Szervusz Caleb szólalt meg Phyllis élénk, józan hangja a telefonban. Azért hívtalak, hogy emlékeztesselek, ez évben is megrendezik a Ventress Valleyben a jótékonysági ralit. Ilyentájt szokott lenni, és tartok tőle, hogy nekünk, Ventresseknek is részt kell vennünk rajta. Phyllis Tarrant ötvenkilenc éves volt, és az volt a fő foglalatossága, hogy részt vett minden nagyobb Ventress Valleybeli jótékonysági rendezvény elnökségében. Gordon Ventress unokahúga volt, és így nem volt Caleb valódi nagynénje, mégis így hívatta magát. Ugyanígy apja másik unokatestvérét, Franklint Caleb nagybácsinak szólította. Nem felejtettem el, Phyllis néni! És gondoskodom családunk szokásos anyagi hozzájárulásáról is. Természetesen. A közösség számít ránk, tudod. Tudom. A Ventress-klán négy nemzedék óta Ventress Valley legbefolyásosabb családjai közé tartozott. Az egyetem befejezése után Roland földjének és vagyonának vélelmezett örököse, Caleb irányította aventress-befektetéseket, és az addig nagyrészt földtulajdont gondosan forgatta. Irányítása alatt a család jövedelme először megkétszereződött, majd megháromszorozódott. Roland, amikor szükségét látta, természetesen beleszólt a dolgokba. Mindenki tudta, hogy igazában nem akar az üzlettől visszavonulni. De mostanában megelégedett versenylótenyészetének felügyeletével, és a pénzügyeket Calebre hagyta. Franklin és Phyllis is kifejtette a véleményét pénzügyekben, és alkalmanként a csemetéjük is szolgált néhány tanáccsal. De a Ventress-birodalmat gyakorlatilag Caleb irányította. A család érdekében tett erőfeszítéseiért Caleb egyiküktől sem kapott köszönetet, és a hála semmiféle jelét sem tapasztalta. Az egész család természetesnek vette, hogy Caleb megteszi, amit várnak tőle. Akkor ez el van intézve jelentette ki Phyllis. És mikorra várhatunk szombaton? Nem tudom pontosan, valószínűleg déltájban. Szombaton lesz Roland Ventress nyolcvankettedik születésnapja. Amióta Calebet Ventress Valleybe hozták, nagyapja minden születésnapi ünnepségén jelen volt. Fontosnak tartotta, hogy híven ragaszkodjék a családi rítusokhoz. Nagyszerű, akkor dél körül várunk. Phyllis egy pillanatig habozott. A múlt héten említetted, hogy esetleg vendéget hozol. Meggondoltam magam. Értem. Tehát a bájos Miss Learson nem jön veled? Már nem találkozom Miss Learsonnal. A Miss Learsonnal való kapcsolat három hónapja közös megegyezéssel megszakadt, és egyik félnek sem okozott komoly fájdalmat. Susan Learson egy sikeres kaliforniai 13

14 gyáros lánya volt, kiegyensúlyozott, finom ízlésű és bájos, de Caleb már a kezdet kezdetén félreérthetetlenül értésére adta, hogy kettejük közt házasságról szó sem lehet. Susannak közel egy évig nem volt kifogása a megállapodás ellen. Caleb révén egy sor érdekes és jó partinak minősülő férfit ismert meg, köztük egy közepes seattle-i cég ügyvezetőjét. Beleszeretett. Caleb sok szerencsét kívánt neki. Kapcsolatuk megszakadása után egy darabig hiányzott neki Susan, és most sem minden érzelem nélkül gondolt rá. Tisztában volt vele, hogy Susan nagyapjának és a család többi tagjának sokkal jobban fog hiányozni, mint neki. Roland már szívszorongva várta, mikor házasodik meg, mert meg akart bizonyosodni róla, hogy a család nem hal ki, és lesznek utódai. Caleb tisztában volt vele, hogy az öregúr mostanában azon töpreng, vajon csak a balszerencse műve-e unokája sikertelensége a nősülés terén, vagy esetleg Caleb finom és áttételes bosszúja a családon, vagy Crystal Brooke rossz vére, ami a fiában is kiütközik. Caleb nem sokat törte magát, hogy nagyapja utóbbi feltevését megváltoztassa, mert maga sem volt benne biztos, hogy nem igaz. De azt tudta, hogy egy feleség többet kívánna tőle, mint amire képes. Érezhető csönd volt a vonal másik végén. Phyllis azon igyekezett, hogy megeméssze a hírt: Susan Learson is, miként a többi nő, aki Calebbel az elmúlt évek során kapcsolatba került, eltűnt a süllyesztőben. Kár hogy nem találkozol vele többet. Phyllis hangjában szemrehányás csendült. Nagyapád nagyon vonzónak találta. Tudom. Engem Patriciára emlékeztetett, apád feleségére. Kitűnő a családja. Jó nevelést kapott. Miss Learsonból hozzád illő feleség lett volna. Kétségtelen. Ha feleséget keresnék, de ez nem áll szándékomban. Mi történt kettőtök között? tudakolta Phyllis ingerülten. Azt hittem, kedveled. Kedveltem. Most is kedvelem. De vége. Nagyon sajnálom. Nagyapád nem fog örülni. Calebnek aznapra elege volt már a zsarolásból. De nem fogja meglepni, ugye? Viszontlátásra, Phyllis néni! Letette a kagylót, és elgondolkozva bámult a készülékre. Úgy érezte, egész életét a zsarolás alakította. A fenébe is, a dologban már egész szakértővé nőtte ki magát. Valami azt súgta neki, hogy Serenity Makepeace-ről nem állítható ugyanez. A lány azzal az elhatározással lépett ki az irodájából, hogy kideríti, ki a zsaroló, aki szétzúzta Witt's Enddel kapcsolatos álmait és reményeit. Semmi kétség, a lány bajban volt, és akár tetszik, akár nem, hivatalosan még mindig az ügyfele. Mindketten aláírták azt az átkozott szerződést. Caleb felvette, majd lassan visszatette a telefonkagylót. Nem volt szokása, hogy meggondolatlanul cselekedjék. Egy fél óráig gondolkodott, majd nyugodtan és megfontoltan tárcsázni kezdte a hotel számát, ahol Serenity, ha Seattle-be jött hozzá megbeszélésre, mindig megszállt. A recepciós válasza gyors és lényegre törő volt: Sajnálom, uram mondta, és hangjában csöpp sajnálkozás sem volt, éppen most jelentkezett ki. 14

15 2 MÁSNAP REGGEL Serenity a ködbe burkolódzó fák közt, a felázott talajú erdőn át útnak indult Ambrose háza felé. Választ várt néhány kérdésére. Tegnap este, miután hazatért Seattle-ből, már nem akarta meglátogatni. Szomorú hangulatban volt, és nem bízott magában. Ma reggelre egy kicsit megnyugodott, de az elfojtott harag tovább parázslott benne. Maga sem tudta, mi bosszantotta jobban, az hogy Caleb Ventress valójában nem az volt, akinek képzelte, vagy az, hogy ő olyan tévesen ítélte meg. Bár ritkán fordult elő, de Serenityt nagyon bántotta, ha másokról alkotott benyomása hamisnak bizonyult. Megszokta, hogy az ösztöneire hagyatkozhat. Jobban tette volna, ha nem bízik az ítéletében akkor, amikor a külső világból való férfival van dolga. Valójában sose értette ezt a világot, és amikor benne élt, akkor sem tudott jól alkalmazkodni hozzá. Witt's Endben született, és itt nőtt föl. Az idegenek számára Witt's End, ez az apró, hegyi város talán furcsának tetszett, de Serenitynek ez volt az otthona. Ide tartozott. Amikor nem volt senki, aki befogadja, ez a közösség táplálta és nevelte. Es most rajta a sor, hogy visszaadja Witt's Endnek a jövő reményét, amit tőle kapott. És minden jel szerint a Ventress Iroda segítsége nélkül, egyedül kell megvalósítania ezt a célt. Kesztyűs kezét gyöngyökkel kivarrt, rojtozott dzsekijének zsebébe süllyesztve, racionális nézőpontból próbálta szemügyre venni érzelmeit. Talán minden asszony így érez, akit lenéznek, gondolta, amint a ködtől csöpögő fák alatt az ösvényen lépkedett. Egy lenézett asszony, gondolta, és megborzongott. Most először döbbent rá, milyen erős szálak fűzik Calebhoz. Még soha, egyetlen férfi közeledésére sem reagált ilyen gyorsan és feltétel nélkül, mint az övére. Undorodva elhúzta a száját. Egy pillanatra biztosan elment az esze, hogy így belehabarodott valakibe, aki nyilvánvalóan nem illett hozzá. De lehet, hogy a szoros kapcsolat Calebbel csak a képzeletének játéka. Valószínűleg nem tartott volna örökké. És bár ő Witt's End-i, a férfi pedig a külvilágból jött, talán egy ideig együtt lettek volna. Szerencsés esetben hasonló kapcsolat alakult volna ki kettejük között, mint nevelőapja, Julius Makepeace és annak barátnője Bethanne között. Serenity hirtelen elmosolyodott, a tőlük kapott képeslapra gondolt, amit tegnap este, hazaérkezésekor otthon talált. Kedves Serenity, Remekül érezzük magunkat, a házasság nagyszerű dolog! Már évekkel ezelőtt ezt kellett volna tennünk. Szeretettel: Julius és Bethanne A képeslapot Mazatlanban, Mexikóban adták fel. Julius és Bethanne ott voltak nászúton. Tizenöt évig éltek együtt, és most úgy határoztak, eljött az ideje, hogy összeházasodjanak. Két héttel ezelőtt egész Witt's End kitett magáért, és az alkalomhoz méltó esküvői ünnepséget rendezett nekik. Még Ambrose is eljött, sőt odáig is elment, hogy néhány 15

16 felvételt készített a menyasszonyról és a vőlegényről, bár azért félreérthetetlenné tette, hogy az efféle fotózást méltóságán alulinak tartja. Serenity néhány percre megállt, hogy tájékozódjék a sűrűben. Ezen a reggelen kísérteties csönd ülte meg az erdőt. A hegyekre telepedő köd hajnal óta egyre áthatolhatatlanabb lett. Félre kellett hajolnia egy fenyőfa lehajló, nedves ágai elől. Ostobaság lett volna, ha hagyja, hogy ez a merev, konzervatív és szűk látókörű pasas elcsavarja a fejét. Calebnek valószínűleg még a fehérneműje is hajszálcsíkos. Serenity a szemöldökét ráncolta. Érezte, hogy nem stimmel valami ezzel a helyzetértékeléssel. Rossz kedvében kissé elvetette a sulykot, amikor Calebet szűk agyú, merev, rugalmatlan fickónak skatulyázta be. Tudta, hogy ez nem a teljes igazság. Első találkozása a férfival mélyen felkavarta. Egy pocakosodó, puha kézfogású és puha tokájú középkorú üzletembert várt, ehelyett csillogó üveg- és acélketrecbe zárt ragadozó fogadta. Caleb a nyakláncán függő griffmadárra emlékeztette. Nem mindennapinak, hatalmasnak és fortélyosnak látta. Mesebeli lénynek. És talán veszedelmesnek is. Bizonyára hűvös és szenvtelen tekintete, szürke szemének figyelmes pillantása tette, hogy Serenity kételkedett benne, hogy az üzleti világ tipikus képviselőjével van dolga. A férfi többi vonása éppúgy megzavarta, mint a szeme. És bár nem büszkélkedhetett sasszárnyakkal és oroszlánfarokkal, mégis volt benne valami kifürkészhetetlenül titokzatos, griffmadár-szerű. Amikor az első találkozásukkor felegyenesedett az íróasztala mögül, a lány látta, milyen magas, karcsú és meglepően kecses mozgású. Haja sötét volt, mint az éjszaka, vonásai pedig olyan merészek és kérlelhetetlenek, mint most a hegyek körülötte. Mély hangjából hiányzott minden felismerhető érzelem, csak hűvös udvariasság csengett benne. A férfiból sugárzó tartózkodó távolságtartás kezdetben megfélemlítette a lányt. Caleb tökéletesen zárkózottnak mutatkozott, olyannak, akinek nincs szüksége senkire, aki nem bízik senkiben és nem hagyatkozik senkire. Különös, hogy éppen ennek a benyomásnak az ereje ébresztette rá Serenityt, hogy Caleb legbelül sem nem hűvös, sem nem szenvtelen. Senki sem fejleszt ki magában ilyen tökéletes önkontrollt, ha nem kell saját erős szenvedélyeivel megbirkóznia. Serenityt megmagyarázhatatlanul vonzotta Calebben az a vonás, amit barátnője, Zone, férfias erőnek nevezett. Elbűvölte, izgatta és tökéletesen rezonált a Zone által nőinek nevezett, lénye legmélyén lakozó erőre. Ezen a reggelen Serenityben még visszhangzott az az izgalom, amely Caleb csókja közben végighullámzott rajta. Sohasem tapasztalt hozzá hasonlót. Nagy kár, hogy Caleb ilyen szemellenzős, vaskalapos, szenteskedő alak, gondolta. Az emléket elhessegetve gyorsabbra fogta lépteit. A körülötte gomolygó, sűrű ködben csontjaiban érezte a hideget. Néhány héten belül biztosan leesik az első hó a hegyekben, és Witt's Endet a télre elzárja a külvilágtól. Serenity mélyebben beburkolódzott a dzsekijébe, és azt kívánta, bárcsak sose írta volna meg azt a levelet a Ventress Iroda vezetőjének. Máshol kellett volna segítséget keresnie az üzlet beindításához. Ha megállapodásuk hirtelen felbontása jóra vezetett volna, Serenity akkor is meg volt bántva. Összeszorította a száját. Még mindig képtelen volt elhinni, hogy Ambrose, szomszédja és barátja megpróbálta zsarolni. A dolognak nem volt értelme. Tegnap reggel, amikor a seattle-i hotelszobában felnyitotta a borítékot, az egész olyan komikusnak látszott. Álmában sem gondolta volna, hogy Caleb a fenyegetést komolyan veszi. Azt hitte, jók az idegei. Végtére is üzletember, amerikai vállalkozó. Vajon mi 16

17 boríthatta ki ennyire? Lehet, hogy olyan cégeket segít tanácsaival, amelyek szennyezik a folyóvizeket? Talán van egy felesége, akiről sosem beszélt. Serenity összerezzent. Megragadott egy, az ösvényre belógó ágat és félrehajtotta. Hirtelen figyelmes lett valamire. Megállt. Balra pillantott, és sötét árnyékot látott kibontakozni a ködből. Kellemetlen érzés futott át rajta. Egy lendülettel megperdült, hogy szemtől szembe lássa az előtte feketéllő alakot. Az állat rezzenéstelenül bámult rá, és lassan közeledett. Acél nyakörve baljóslatúan villogott a szürke derengésben. Serenity fellélegzett. Óh, Styx, hát te vagy az! És hol a gazdi? A ködből egy másik rottweiler tűnt elő. Ugyanolyan acél nyakörvet viselt, mint a társa. Te is itt vagy Charon? Hogy s mint, öregem? A barna-fekete kutyák nesztelenül közeledtek felé, és amikor elérték a lányt, erős fejüket simogatásra tartották. Serenity megvakarta a fülük tövét. Miért futkároztok itt a ködben, ahelyett, hogy a pattogó tűznél melegednétek? Hol van Blade? Itt vagyok, Serenity. Serenity a reszelős hang irányába fordította a fejét. Az a férfi, akit Witt's Endben mindenki csak Blade-nek ismert, előtűnt a ködből. Felépítése olyan volt, akár a rottweilereié: erős, széles vállú és domború mellkasú, teste csupa izom. Rövid nyakán ülő széles feje, szögletes álla volt, szeme acélkéken csillogott. Ócska sapkája alatt a haj egészen a koponyájához tapadt. Serenity Blade korát úgy ötven körülire saccolta, de ebben senki nem lehetett biztos, mivel Blade gondosan kerülte, hogy a koráról információt adjon. Witt's Endben íratlan szabály volt, hogy senkinek a múltjáról nem faggatóztak, amíg az illető nem bátorította erre őket. Blade, mint mindig, terepszínű, katonai szerelésben volt, vastag talpú, military stílusú bakancsot viselt. Övén félelmetes kések és egyéb válogatott szerszámok garmada csüngött. Látom, a szokott körutadon vagy, Blade szólt Serenity. Tegnap a hosszú autóúton hazafelé megpróbálta maga elé képzelni Blade-et mint zsarolót. De az ötletet már születése pillanatában azonnal elvetette. Hisz Blade-et ismeri, mióta csak él. Egyenes természetéhez nem illett a zsarolás, és különben is túlságosan el volt foglalva vég nélküli konspirációelméleteivel. Ráadásul családtag volt, azok egyike, akik gyerekkorától fogva nevelték. Csak a szokásos ellenőrzés hagyta helyben Blade. Nappal? vonta fel a szemöldökét Serenity. Blade általában nappal aludt, és éjszaka indult őrjárataira. Szokatlan forgalom volt tegnap éjszaka az úton. Jó későn hallottam egy kocsit elhajtani, de a köd miatt nem láthattam. Lehet, hogy valaki éppen hazafelé tartott a barátaitól. Lehet, hogy Jessie volt. Lehet, de az is lehet, hogy nem. Az az érzésem, hogy valami készülődik. Zone is egyetért velem. Jobb, ha figyelem az őrszemet. Az őrszemet? Minden jól megtervezett akcióban van egy őrszem. Ő végzi a felderítést, és azután jelez a többieknek, hogy indulhat az akció. Hát persze, az őrszem. Blade, akárcsak a rottweilerei, rezzenéstelen tekintettel figyelte Serenityt. És te mit csinálsz itt? Azt hittem, Seattle-ben vagy az üzleti ügyeid miatt. Egy nappal előbb jöttem haza mondta Serenity. Blade szeme összeszűkült. Minden a tervek szerint halad? 17

18 Nem Serenity lenézett Charonra. A kutya a kezéhez dörgölte a fejét. A dolog dugába dőlt. Tehát nem fogod beindítani a csomagküldő-szolgálatot? Dehogynem. Nem tettem le a tervemről, hogy katalógus alapján lehessen rendelni a helybeli árukból, Blade. Csak keresnem kell egy másik üzleti tanácsadót. Mr. Ventress szerint nem vagyok számára megfelelő ügyfél. Úgy látszik, nem ütöm meg az ő magas mércéjét. Blade egy darabig csendben töprengett a hallottakon. Megbántott? Ó nem vágta rá Serenity. Csak szimpla üzleti döntés volt a részéről. Akarod, hogy elmenjek hozzá, és beszéljek vele az érdekedben? Serenitynek nem volt kétsége afelől, miféle beszélgetésre gondol Blade. A végén még perbe keveredik Calebbel. De mindenesetre kedves Blade-től, hogy felajánlotta. Meg volt hatva, hiszen Blade, hacsak tehette, ki sem mozdult Witt's Endből. Nem neki való volt a külvilág. Nem, Blade, minden rendben. A döntést együtt hoztuk meg. Én éppúgy nem akarok üzleti kapcsolatot Mr. Ventress-szel, ahogyan ő se velem. Biztos? Persze mondta Serenity szomorúan mosolyogva, de mindenesetre köszönöm. Hová indultál? Ambrose házába. Beszélni akarok vele. Blade bólintott. Rendben. Nem fogsz eltévedni a ködben, ugye? Nem olyan veszélyes. Minden rendben lesz. Akkor én megyek is tovább a kutyákkal mondta Blade, és acélkék szemével elgondolkozva fürkészte a ködöt. Csak ma valahogy rossz az előérzetem. Értem. De nem gondolod, hogy túl nagy a köd egy sikeres összeesküvéshez? Sose lehetsz elég óvatos. És egy kézmozdulattal magához hívta kutyáit. Nem tudhatod, mikor lépnek. Ez igaz. Blade sapkája ellenzőjéhez érintette a kezét. Jó mulatást! Köszönöm. Neked is. Serenity kezét zsebébe süllyesztve figyelte, amint Blade és a rottweilerek eltűntek a ködben. Azzal megfordult és továbbindult Ambrose kunyhója felé. Azután eszébe jutott, hogy szívesen végignézte volna, milyen arcot vág Caleb, ha Blade beállít az irodájába. Kár, sóhajtotta, hogy a bosszúnak semmi értelme. A jövőre kell gondolnia, és új terveket szőnie. Először is új tanácsadó után néz. Néhány perc múlva kiért a fák közül, és átvágott az Ambrose faházát körülvevő kis tisztáson. Kíváncsian méregette az ablakokat, és eltűnődött, vajon miért nem lát mögöttük fényt. Ilyen ködös reggelen különben nagyon sötét lehet a házban. A kémény sem füstölt. Remélte, hogy Ambrose nem itta magát megint eszméletlenre, ahogy az már néhányszor megtörtént. Szeretett volna néhány dolgot kérdezni tőle. Kíváncsi volt a válaszaira. Elszántan a faház bejáratához vezető lépcsőhöz lépett. Mert bár a megállapodása Calebbel kútba esett, tudni akarta, kinek köszönheti. Nem akaródzott elhinnie, hogy Ambrose állna a zsarolás mögött, de egyben biztos volt, bárki küldte is neki a fotókat, azokat csakis Ambrose-tól kaphatta. Nála voltak a negatívok, és egyedül neki volt a fotókból teljes sorozata. Serenity a lépcsőn fellépkedve hangosan kopogott a bejárati ajtón. Semmi válasz. Ambrose, tudom, hogy itt vagy. Nyisd ki az ajtót! Beszélni akarok veled! 18

19 A csend elbizonytalanította. Ambrose? Serenity az ajtógombbal próbálkozott. Könnyen elfordult, akárcsak a többi Witt's Endben. Álmában sem jutott eszébe senkinek, hogy itt, az erdő közepén bezárja az ajtaját. Nem volt szükség efféle óvintézkedésre. Óvatosan kinyitotta az ajtót, és bekémlelt a homályos helyiségbe. Szinte fejbekólintotta az az érzés, hogy valami baj történt. Csendesen megállt a küszöbön. Ambrose, itt vagy? Egy lépést tett a nappaliba, és elérte a villanykapcsolót. A gyenge lámpa homályos fényénél aggódó tekintete végigfutott a szobán. A levegő állott volt, a kandallóban eltüzelt fa szaga érződött. A hamu azonban már kihűlt. Mindenütt újságok hevertek szanaszét, Ambrose újságfaló volt, minden nagyobb seattlei, portlandi és Los Angeles-i napilapra előfizetett. Az újságokon kívül fotófelszerelések, kamerák, lencsék, fénymérők foglaltak el minden szabad helyet. Ambrose szenvedélyesen gyűjtötte ezeket a szerkentyűket. Ezt a költséges passziót azonban anyagilag nemigen engedhette meg magának. Ezért aztán szinte nem akadt ember Witt's Endben, aki ne kölcsönzött volna neki egy-egy új kamerára vagy valamilyen csodalencsére. A hepehupás kanapé előtt álló fenyőasztal összeszabdalt lapján piszkos kávéscsészék hevertek. A csészék melletti hamutartóban néhány csikk és cigarettahamu. Ambrose rengeteg kávét ivott és sokat cigarettázott: így próbált leszokni az italról. Serenity a konyhához vezető átjáró felé indult. Ambrose! Továbbra sem jött válasz. Észrevette, hogy az alagsori lépcsőhöz vezető ajtó be van csukva. Lehet, hogy Ambrose ott lent dolgozik, tűnődött. Witt's Endben nem sok házban volt alagsor. Ambrose azonban itt rendezte be a sötétkamráját, és itt tartotta gondosan rendszerezett fotóit, negatívjait és üzleti dokumentumait. Serenity a konyhába is bekukkantott, de ott sem volt senki. Odament az alagsori ajtóhoz, és bekopogott. Ha netalán Ambrose a sötétkamrában dolgozik, figyelmeztetni akarta, hogy kinyitja az ajtót. Ismét semmi válasz. Kinyitom az alagsori ajtót, Ambrose. Néma csönd. Serenity kinyitotta az ajtót. Az alagsorban sötét volt. Olyan erős alkoholszag csapta meg az orrát, hogy egy pillanatra nem kapott levegőt. Végre megtalálta a villanykapcsolót. A felgyulladó fényben legelőször a lépcső alján heverő, nagy ruhakupacot látta meg. Legalábbis fentről annak látszott. És akkor meglátott egy kezet, amelyet csak részben takart el a kabát ujja. És egy pár cipőt. Ambrose. Istenem, Ambrose! Egy pillanatra Serenity megbénult a rémülettől. Elakadt a lélegzete, vasmarok szorította össze a mellkasát. Aztán apránként összeszedte magát, és lassan lefelé indult a lépcsőn. Könnyek gyűltek a szemébe. Ambrose Asterleynek nincs több esélye, hogy a fotóbiznisz gyilkos világában karriert csináljon. ISTENTELENÜL BESZÍVOTT, és leesett a lépcsőn szegény fickó. Quinton Priestly lassan vezette teherautóját a keskeny, köves úton Serenity háza felé. Ezt előre lehetett látni. 19

20 Ambrose az önpusztítók fajtájából való volt, tudta mindenki. Szörnyű, hogy épp neked kellett rátalálni. Ha én ma nem megyek el hozzá, lehet, hogy napokig nem talál rá senki. Serenity kesztyűs kezét az ölében összekulcsolva szomorúan kibámult Quinton teherautójának mocskos szélvédőjén. A köd kissé felszállt, de a korai este hosszú árnyéka már sötéten rávetült a hegyekre. Remélem, nem szenvedett sokat. Quinton volt az első, akit hívott, miután a serif és a mentők számát tárcsázta. Tudta, valószínűleg egy órába is beletelik, amíg a hatóságok Bullingtonból megérkeznek, és nem akart egyedül várakozni. Mint az egyetlen Witt's End-i könyvesbolt és sörfőzde tulajdonosa, Quinton volt a városka ügyeletes filozófusa. Ötvenes éveinek elején járt, sovány volt és izmos, tekintete mély és kifürkészhetetlen, szakálla gyorsan őszült. Quinton matematikát és filozófiát tanult egy nagynevű magánegyetemen, mielőtt úgy határozott, hogy hátat fordít a társadalomnak és saját filozófiai rendszere kimunkálására koncentrál. Witt's Endbe költözése után az első években négy vékony kötetet írt. A könyvekből egy átfogó, gondosan kidolgozott, matematikai megalapozottságú filozófiai elmélet bontakozott ki, amelyet néhány nagy egyetem intellektuális elitje kultikus tisztelettel illetett. Amint célját megvalósította, Quinton figyelme más dolgok felé fordult: létrehozott egy könyvesboltot és egy sörfőzdét. Serenitynek egyszer kifejtette, hogy a könyvesbolt jobban jövedelmez, mint az írás, és hogy a világ legfinomabb sörének az előállítása a filozófiai megvilágosodásnak biztosabb útja, mint a hagyományos tudományos módszer. Az orvosok szerint Ambrose az esésnél kitörte a nyakát, és valószínűleg azonnal meghalt. Quinton lassított a teherautóval, és bekanyarodott Serenity háza elé. Ne gyötrődj ezen tovább. Semmit se tehettél. Az élet egymáshoz kapcsolódó pontokból álló egyenesek sora végtelen számú matematikai síkon. Mi mind a síkok más-más pontján létezünk, más-más időben. Néha ezeket a pontokat rövid időre összeköti a síkok között egy egyenes, néha pedig nem. Serenitynek fogalma sem volt róla, miről beszél Quinton. Ez gyakran megesett, és Serenity nem vette a szívére. Witt's Endben szinte senki sem értette Quintont, ha filozófiai fejtegetésekbe bocsátkozott. Jessie nyugodtabban fogadta a hírt, mint vártam jegyezte meg, nagyon aggódtam, hogyan fog reagálni. Jessie Blanchard művész volt, régóta Witt's Endben lakott, és az elmúlt három évben hol együtt volt, hol szakított Ambrose-zal. Nemrégiben Serenity úgy tudta megint szakítottak, de Jessie ennek ellenére nagyon szerette Ambrose-t. Azt hiszem, valójában nem lepte meg a dolog szólalt meg Quinton. Művészszeme a felszín alatt meglátja a valóságot. Jessie tudta, hogy Ambrose nagyon zavaros lélek volt. Igen, azt hiszem, tudta. Quinton ránézett. Látod, annyi minden történt, hogy meg se kérdeztem, hogy állnak a dolgok Seattle-ben. Miért jöttél haza előbb? Ahogyan üzleti körökben mondani szokás, Mr. Ventress és én nem tudtunk közös megegyezésre jutni. Quinton a homlokát ráncolta. Miért, mi történt? Hosszú história. Most nincs kedvem belemenni a részletekbe. De megígérem, később mindent elmesélek. Majd ha jónak látod. Quinton befordult a ház elé. Úgy látom, vendéged jött. Tudod, kié ez a zöld Jaguár? 20