GÉMTELEPEK A DÉL-TISZÁNTÚLON ÉS A MAROS HATÁRSZAKASZÁN 1999 ÉS 2005 KÖZÖTT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GÉMTELEPEK A DÉL-TISZÁNTÚLON ÉS A MAROS HATÁRSZAKASZÁN 1999 ÉS 2005 KÖZÖTT"

Átírás

1 Gémtelepek a Dél-Tiszántúlon A Puszta és a 2004 Maros 1/21. határszakaszán pp és 2005 között Kotymán László GÉMTELEPEK A DÉL-TISZÁNTÚLON ÉS A MAROS HATÁRSZAKASZÁN 1999 ÉS 2005 KÖZÖTT KOTYMÁN LÁSZLÓ KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2005 BEVEZETÉS Egyes gém ok állomány növekedése, különösen a nagy kócsagé (Egretta alba) és a bakcsóé (Nycticorax nycticorax), érzékelhető a Dél-Tiszántúlon is. Ennek a kedvező folyamatnak köszönhetően egyre több, népes gémtelep létesül. Hét év felmérésének eredményeit dolgoztam fel, a fészkelő párok számának megállapításán túl, a szűkebb élettér befolyásoló tényezőit is vizsgálva. Sikerült igazolni a bakcsó, az üstökösgém (Ardeola ralloides), a kis kócsag (Egretta garzetta), a nagy kócsag, a vörös gém (Ardea purpurea) és a szürke gém (Ardea cinerea), valamint a kanalasgém (Platalea leucorodia) fészkelését. IRODALMI ADATOK Az 1860-as évek előtt Hódmezővásárhely környékén a Tisza kiöntésein igen sok kócsag (Egretta sp.) lehetett (BODNÁR 1917). A nagy kócsag fészkelését a hódmezővásárhelyi határból egy 1904-es fészekalj bizonyítja (BODNÁR 1950). A es években a legjelentősebb fészkelőhely a Hódmezővásárhely határához tartozó Mártélyi Tájvédelmi Körzetben, a Barci-réten alakult ki. Itt 1968 és 1971 között pár üstökösgém, pár kis kócsag és pár bakcsó fészkelését állapította meg STERBETZ (1974). A Maros-ártéren az 1940-es években fészkelt a bakcsó, a kis kócsag és a szürke gém (PÁLFI & MOLNÁR 1980). A Maros folyón, Nagylak közelében, egy román oldalon lévő gémtelepet STERBETZ (1975) említ. A Vásárhelyi-pusztán, a kardoskúti Fehér-tavon 1965 és 73 között 1-4 pár vörös gém fészkelt (STERBETZ 1975). 199

2 A Puszta 2004 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve A felmért terület tágabb környezetében a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben, tiszahullámtéri erdőkön és a nagy halastavak nádasában vegyes gémtelepek alakultak ki (STERBETZ 1974, LOVÁSZI 2002, BOD & MOLNÁR 1980). Megemlítem még, hogy a tárgyalt területtől északra Szentes határában két halastavon, a szentesi Fertőn 26 pár, a Termál-tavon 17 pár nagy kócsag fészkelt 2004-ben. A román oldalon Arad és Szemlak közötti Maros-hullámtéren 1962 és 1999 között fészkelt az gém, a bakcsó, a kiskócsag, a nagy kócsag, a szürke gém és a vörös gém (GYÉKÉNY et al. 2003). TERÜLET ÉS MÓDSZER A felmért terület kiterjedése, Derekegyház vonalától délre a Marosig, a Tiszától keletre Tótkomlósig. Célunk a fákon létesült gémtelepek pontos felmérése, a nádasban fészkelőknél pedig legalább a nagy kócsag állományának pontos felderítése volt. A vörös gém fészkelések felmérése, csak ez utóbbiak hozadéka maradt. Homogén vörös gémtelep után nem kutattunk, bár erről sem tettünk le a jövőt tekintve. A gémek mellett, a telepen fészkelő kárókatona (Phalacrocorax carbo), barna rétihéja (Circus aeruginosus), vörös vércse (Falco tinnunculus), kék vércse (Falco vespertinus), erdei fülesbagoly (Asio otus) szarka (Pica pica), dolmányos varjú (Corvus c. cornix) párok számát is felmértük. A felmérés módszere az egyes gémtelepek viszonylatában igen eltérő volt. A Kakaszéki-tavon, nádasban települt fészkeléseket az első öt évben partról, egy szárító üzem magas tornyából a hajnali órákban végeztük, ezt az utolsó két évben repülőgéppel végzett felmérésekkel pontosítottuk. Másutt, ahol a nádas viszonylagos kisebb kiterjedése miatt jól bejárható, áttekinthető volt, ott partról, vagy mellcsizmában közvetlenül a telepre bemenve végeztünk felmérést. A maros-szigeteki fészkeléseket partról lombmentes időszakban a fészkelés elején, március végétől végeztük, a később költésbe állók számát és i megoszlását nyáreleji, csónakból történő visszaellenőrzéssel állapítottuk meg. A pusztai facsoportban létesült fészektelepet a nyárfolyamán 1-2 alkalommal bejártuk, ekkor a ritkább fészkelőket mértük fel, majd a tél folyamán a fészkeket leszámoltuk, és így a nagyobb létszámban költő ok párjainak számára is viszonylag pontosan tudtunk következtetni. EREDMÉNYEK A telepek három élőhely típuson alakultak ki: 1. szikes tavak nádasai, 2. pusztai erdőfoltok, 3. hullámtéri erdők. A tárgyalt területen lévő három nagyobb halastavon (Ludasi-, Nyálaséri-, Ördöngősi- halastó), repülőgépes felmérés során nem találtunk nagy kócsagot fészkelve ben. 1. Szikes tavak nádasai Kakasszéki-tó (ex lege), Vásárhelyi-puszta, Orosháza, Székkutas, Csongrád megye és Békés megye A gémtelep a kb. 110 hektáros Kakasszéki-tó legzavartalanabb, kiszélesedő öblözetében sűrű nádassal fedett, horgászok által nem látogatott részén jött létre, feltehetően a kilencvenes évek végén között partról, 2004 és 2005-ben az előbbi módszert repülővel való lerepüléssel kombináltan 200

3 Gémtelepek a Dél-Tiszántúlon és a Maros határszakaszán 1999 és 2005 között Kotymán László végeztünk felmérést. A évi kanalasgém költését, a fészküket éppen elhagyott, alig repülő fiókák alapján sikerült (1x3 pull) bizonyítani. Nem tudtuk viszont bizonyítani a bakcsó és a szürke gém fészkelését, bár minden évben látjuk ezeket a okat a gémtelepen. Feltételeztük 2005-ben az üstökösgém és a kanalasgém fészkelését ben 16 nagy kócsag és 13 vörös gém fészket találtunk a nádasban végzett bejáráson. 1. táblázat. Fészkelő párok száma és i megoszlása a Kakasszéki-tavon. év nagy kócsag vörös gém < Kanalasgém 1 barna rétihéja Sóstó-ér (Körös-Maros Nemzeti Park), Vásárhelyi-puszta, Székkutas, Csongrád megye 2005-ben alakult ki. 17 pár nagy kócsag fészkelt a mintegy 50 hektáros keskenylefutású szikes-tó egyik kiszélesedő, sűrű nádassal borított öblözetében. Temesvári-lapos (Körös-Maros Nemzeti Park), Vásárhelyi-puszta, Hódmezővásárhely, Csongrád megye 2005-ben létesült telep 2 pár nagy kócsag és 1 pár vörös gém fészkelt a 12 hektáros szikes-tó kis kiterjedésű, sűrű nádasában. 2. Pusztai erdőfoltok Montág-puszta (nem védett részén), Csanádi-puszták, Makó-Rákos, Csongrád megye 2000-ben létesült egy alig egy hektáros 20 éves kocsányos tölgy, magyar kőris, keskenylevelű ezüstfa erdőben nyarán a gémtelepen éjszakázott több tucat nagy kócsag és a kanalasgém, de nem fészkeltek. Táplálkozó területet az ún. Nagy-Zsombék, szikes mocsár nyújt a gémeknek. A csatornákon és kiöntéseken hatalmas mennyiségben van jelen ezüstkárász és réticsík. 2. táblázat. Fészkelő párok száma és i megoszlása a Montág-pusztán. év bakcsó üstökösgém 2 kis kócsag szürke gém vörös vércse 1 kék vércse erdei f. bagoly 1 szarka dolmányos varjú 1 201

4 A Puszta 2004 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve Pitvarosi-víztározó (nem védett), Pitvaros, Csongrád megye 2005-ben létesült egy gémtelep a 72 hektáros, szikes jellegű belvíztározó középső részén álló, mintegy 2 hektáros, körülbelül 12 éves alig 3-5 méter magas mezei juhar erdőben. Ebben az évben tavasztól kezdődően magas vízszintet tartottak a tározón. Egész évben, nap mint nap tucatnyi horgász állt a parton. Ennek ellenére a mély vízzel körülvett szigetszerű erdő igen kedvező fészkelési, maga a tározó pedig, kimeríthetetlen táplálkozási lehetőséget teremtett. Összesen 110 pár bakcsó, kb. 4-6 pár kis kócsag és kb. 2-3 pár üstökösgém fészkelt. A 18 pár szürke gém nem a fiatal fákra, hanem a csupasz talajra, illetve az alig cm-es vízre építette fészkét, közvetlenül a fákon fészkelő bakcsó telep alá! Fészkeiket 1,2-2 méteres faágakkal alapozták, náddal, fűvel bélelték. 3. Hullámtéri erdők Maros-sziget 47,4 fkm, (Parcul Natural Lunca Mureşului), Maros-ártér, Temes megye, Románia STERBETZ (1975) a 60-as évek végéről már említ gémkolóniát a közelből, ami ennek a telepnek lehetett az elődje márciusában 5 pár kárókatonát 15 pár szürke gémet és 100 páros vetési varjú (Corvus frugilegus) telepet és 3 pár csókát (Corvus monedula) találtam itt. A varjú-félék fészkelése időközben teljesen megszűnt. A fekete és szürkenyárból, fehér fűzből álló idős erdő egyötödét telén leégették, 3. táblázat. Fészkelő párok száma és i megoszlása a 47,4 fkm-ben lévő Maros-szigeten. Év kárókatona kis kócsag bakcsó szürke gém vörös vércse 1 Maros-sziget 31,1 fkm, (Parcul Natural Lunca Mureşului), Maros-ártér, Temes megye, Románia Az erdő klimax fekete és fehérnyaras telén ezen a szigeten is az erdő nagyobb részét leégették, ami nyilvánvalóan hozzájárult az itteni telep megszűnéséhez és a nyugalmasabb magyar oldalra, az apátfalvi hullámtérre való átköltözéshez. 4. táblázat. Fészkelő párok száma és i megoszlása a 31,1 fkm-ben lévő Maros-szigeten. év kis kócsag 1 bakcsó 7 szürke gém Apátfalvi-hullámtér (Körös-Maros Nemzeti Park), Maros-ártér, Apátfalva, Csongrád megye A gémtelep a fentiekben említett, szomszédos alig 100 méterre fekvő román oldali szigeten lévő erdő megsemmisítése után létesült, az onnan átköltöző gémek hozták létre. Az első évben csak a parti fekete és szürke nyárakon foglaltak fészket, később az erdő vágáskorú nemesnyáras részére telepedtek át. 202

5 Gémtelepek a Dél-Tiszántúlon és a Maros határszakaszán 1999 és 2005 között Kotymán László 5. táblázat. Fészkelő párok száma és i megoszlása az apátfalvi gémtelepen. év kis kócsag 5 szürke gém vörös vércse 2 4 dolmányos varjú 2 1 Vetyehát (Körös-Maros Nemzeti Park), Maros-ártér, Szeged-Tápé, Csongrád megye 2005-ben jött létre a 11 pár szürke gém alkotta telep, egy erdőrezervátumban. Különös, hogy egy évek óta lakott fekete gólya fészek köré, fölé települtek idős fekete nyárak felső lombkorona szintjére. MEGVITATÁS A térségben korábban ismeretlen pusztai fészkelések kialakulását a mindenkori csapadék, az ennek következtében kialakuló elöntések határozták meg. Ezenkívül lényeges volt a pusztai vegetáció utóbbi évtizedekben tapasztalt átalakulása, a szikes tavak elnádasodása és a pusztai facsoportok ültetése is, azaz létrejöttek alkalmas fészkelőhelyek. Kiemelkedően csapadékos és belvizes volt az 1999, a 2004 és a ös év, és tavaszán, kora nyáron nagy árvízi elöntés alakult ki a Maroson. A létszám növekedés ekkortól érzékelhető, az új gémkolóniák ekkor települtek. A vízelborítottság időtartamát és kiterjedését alapvetően befolyásolták a védett pusztákon sorra elkészült élőhely-rekonstrukciók. A Montág-pusztán 1997-ben kezdődött az elszivárgó vizek megfogása, majd 2001-ben egy teljes csatornalezárással eszményi állapotok jöttek létre, ami sok más mellett a gémek állományát is igen kedvezően érintette. Azóta még a száraz, aszályos években is megmaradt a gémkolónia. A Vásárhelyi-pusztán 2004-ben lettek lezárva csatornák, ami félezer hektárnyi vizes élőhely regenerálódását indította el, ennek köszönhető, hogy két új gémtelep jött létre. A Pitvarosi-víztározón az erőteljes zavarás ellenére igen nagy kolónia alakult ki a tározó közepén lévő, megközelíthetetlen erdős szigeten. A Maros-ártéren immár három gémtelep is van. A felső szakaszon lévő két telep madárállománya a hullámtéri kubikokat, vízállásokat, a román oldali halastavakat látogatja. A szigeteken végzett égetések visszavetik a megtelepedő gémek számát, a nagycsanádiszigetet pedig teljesen elhagyták. A tapasztalt növekedési tendenciát a évi nagy aszály is csak átmenetileg törte meg. A bakcsók és a kis kócsagok előnyben részesítik a pusztai erdőket, a hullámtéren jelenleg nem fészkelnek. A jövőre nézve kérdés, hogy állandósulnak-e a frissen létesült gémtelepek. A nádasban fészkelő nagy kócsag fészkelések felderítéséhez nélkülözhetetlen a repülőgép használata. A mocsár részletes bejárásával alig több mint harmada került meg a fészkeknek. 203

6 A Puszta 2004 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve 1. ábra: A gém fészkelő párok számának dinamikája a Dél-Tiszántúlon és a Maros határszakaszán 1999 és 2005 között bakcsó üstökös gém kis kócsag nagy kócsag szürke gém vörös gém ÖSSZEFOGLALÁS és 2005 között kilenc gémtelep állományát vizsgáltuk a Dél-Tiszántúlon és a Maros határszakaszán. A telepek szikes tavakon, pusztai erdőfoltokon és hullámtéri erdőkben alakultak ki, halastavon nem találtunk kolóniát. A gémtelepek kialakulását a hullámtereken a közeli halastavak, illetve az áradások határozták meg elsősorban, míg a pusztákon a szikes mocsár rekonstrukciók kiépítése volt az alapvető feltétel. A bakcsó állománya növekedett legjobban, a kezdeti szerény néhány páros állomány mostanra 300 párat is meghaladja, erőteljesen nőtt a szürke gémé és a nagy kócsagé. Eddig ismeretlen fészkelőként megjelent, igaz csak egy évben a kanalasgém. Stabil populációja jött létre a kis kócsagnak, és bár kis számban, de több mint harminc év után ismét fészkel a Dél-Tiszántúlon az üstökösgém. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondok Harsányi Dezső, Kókai Lajos, Sallai Zoltán, Széll Antal és Török Sándor kollégámnak a felméréshez nyújtott rengeteg segítségükért. Hálás köszönetem Bánfi Péternek és Büki Józsefnek a szakirodalom megszerzéséhez nyújtott segítségükért. SUMMARY The population raising of great white egret (Egretta alba) and nightheron (Nycticorax nycticorax) is appreciable in the Trans-Tiszanian region. As the result of this favourable course, more and more heronry were established. Present study introduce the survey results of seven years. Besides the describing of breeding pairs, the effecting factors of the narrower habitat are also identified. The breeding of seven species have been proved, these species are the nightheron (Nycticorax nycticorax), squacco heron (Ardea ralloides), little egret (Egretta garzetta), great white egret (Egretta alba), purple heron (Ardea purpurea), grey heron (Ardea cinerea) and spoonbill (Platalea leucorodia). These heronries can be found in salty lakes and marshes, and different forests around the flooded areas, fish ponds. The fish ponds, flooded areas, and wet-land reconstructions were the main basing factors of the heronries. 204

7 Gémtelepek a Dél-Tiszántúlon és a Maros határszakaszán 1999 és 2005 között Kotymán László IRODALOM BODNÁR B. (1917): A kócsagok hajdani előfordulása Hódmezővásárhely vidékén. Aquila 24. p BODNÁR B. (1950): Adatok Hódmezővásárhely madárvilágához. Aquila p KOTYMÁN L. & MÉSZÁROS CS. (2003): Az évi belvizek madártani vonatkozásai a Dél-Tiszántúlon. A Puszta p GYÉKÉNY G, DARÓCZI J. SZ. & ZEITZ R. (2003): A Maros-ártér erdőinek vízi és ragadozómadár faunája emlékezés Libus Andrásra. Babes-Bólyai University Biology-Eco Studia Society. Biological Days Cluj Napoca, 4th edition LOVÁSZI P. (2002): Javasolt különleges madárvédelmi területek Magyarországon. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest. BOD P., MOLNÁR L. (1980): Labodár és környéke. In. Marián M.: A Dél-Alföld madárvilága, Szeged, Somogyi Könyvtár. p PÁLFI GY., MOLNÁR GY. (1980): A Maros-ártér. In. Marián M.: A Dél-Alföld madárvilága, Szeged, Somogyi Könyvtár. p STERBETZ I. (1974): A hódmezővásárhelyi Tisza-ártér természetvédelmi területeinek madárvilága. Aquila p STERBETZ I. (1975): A kardoskúti természetvédelmi terület madárvilága időközében. Aquila p STERBETZ I. (1975): A természet szolgálatában. Natura, Budapest. 205

8 A Puszta 2004 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve 206

Kotymán László, Fehérvári Péter, Palatitz Péter, Solt Szabolcs & Horváth Éva

Kotymán László, Fehérvári Péter, Palatitz Péter, Solt Szabolcs & Horváth Éva Kotymán László, Fehérvári Péter, Palatitz Péter, Solt Szabolcs & Horváth Éva Előzmények: hazai és külföldi példák XX. század elején Csörgey Titusz a Hortobágyon telepítette 55 darab fűzkosárral, amit szénával

Részletesebben

A fehér gólya (Ciconia ciconia) állomány vizsgálata Dél-Somogyban, az 1991-2000. években

A fehér gólya (Ciconia ciconia) állomány vizsgálata Dél-Somogyban, az 1991-2000. években Natura Somogyiensis 15 213-218 Ka pos vár, 2009 A fehér gólya (Ciconia ciconia) állomány vizsgálata Dél-Somogyban, az 1991-2000. években Fenyősi László Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, H-7625 Pécs,

Részletesebben

terület biológiai sokfélesége. E fajok használatával tehát közvetett módon is növelhető a biztosítanak más őshonos fajok számára.

terület biológiai sokfélesége. E fajok használatával tehát közvetett módon is növelhető a biztosítanak más őshonos fajok számára. Mi az a Natura 2000? Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 egy összefüggő, európai ökológiai hálózat. Célja, hogy természetes élőhelytípusok, vadon élő állat-, illetve növényfajok megóvásán keresztül

Részletesebben

A kárókatona fészekalj és tojásméret vizsgálata a Kis-Balatonon és a Nagyberekben

A kárókatona fészekalj és tojásméret vizsgálata a Kis-Balatonon és a Nagyberekben Natura Somogyiensis 19 275-280 Ka pos vár, 2011 A kárókatona fészekalj és tojásméret vizsgálata a Kis-Balatonon és a Nagyberekben 1,2 Kovács Gyula, 2 Winkler Dániel & 2 Faragó Sándor 1Dél-Balatoni Természetvédelmi

Részletesebben

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Természetes élőhelyek A változatos növényzetű környezet egész

Részletesebben

A Puszta 1999. 1/16, pp. 25-31. MADÁRÁLLOMÁNYÁNAK VISZONYIRÓL A SZENNYEZÉSI HULLÁMOK KAPCSÁN 2000.

A Puszta 1999. 1/16, pp. 25-31. MADÁRÁLLOMÁNYÁNAK VISZONYIRÓL A SZENNYEZÉSI HULLÁMOK KAPCSÁN 2000. A Puszta. 1/16, pp. 25-31. A TISZA-TÓ MADÁRÁLLOMÁNYÁNAK VISZONYIRÓL A SZENNYEZÉSI HULLÁMOK KAPCSÁN ZALAI TAMÁS, HEVES HORTOBÁGY TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET. * A tanulmány eredeti, teljes címe: Összefoglaló

Részletesebben

Tógazdasági és természetesvízi károk mérséklésének lehetőségei Halasi-Kovács Béla Magyar Akvakultúra Szövetség

Tógazdasági és természetesvízi károk mérséklésének lehetőségei Halasi-Kovács Béla Magyar Akvakultúra Szövetség Tógazdasági és természetesvízi károk mérséklésének lehetőségei Halasi-Kovács Béla Magyar Akvakultúra Szövetség Kárókatona probléma kezelését megalapozó szakértői munkacsoport létrehozása Vidékfejlesztési

Részletesebben

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Természetvédelem 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Amiről a mai gyakorlaton szó lesz: Természetvédelmi értékcsoportok 1. Természetvédelmi értékcsoportok 1. Földtani értékek 2. Víztani értékek

Részletesebben

A KÉKES RÉTIHÉJA (CIRCUS CYANEUS) ÉJSZAKÁZÓ HELYEINEK FELMÉRÉSE A MÁRTÉLYI TÁJVÉDELMI KÖRZETBEN

A KÉKES RÉTIHÉJA (CIRCUS CYANEUS) ÉJSZAKÁZÓ HELYEINEK FELMÉRÉSE A MÁRTÉLYI TÁJVÉDELMI KÖRZETBEN A Puszta 2002 1/19. pp. 179-184. A KÉKES RÉTIHÉJA (CIRCUS CYANEUS) ÉJSZAKÁZÓ HELYEINEK FELMÉRÉSE A MÁRTÉLYI TÁJVÉDELMI KÖRZETBEN KOTYMÁN LÁSZLÓ MME CSONGRÁD MEGYEI HELYI CSOPORT, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 2002

Részletesebben

2015 ÉV MADARA BÚBOSBANKA

2015 ÉV MADARA BÚBOSBANKA KALENDÁRIUM 2015 2015 ÉV MADARA BÚBOSBANKA JANUÁR Erdei fülesbagoly Leggyakoribb hazai bagolyfajunk. Közepes méretű, tollfülei hosszúak. A múlt század első felében a varjak vadászata során sok fészekaljat

Részletesebben

A kárókatona megítélése természetvédelmi és gazdasági szempontból

A kárókatona megítélése természetvédelmi és gazdasági szempontból A kárókatona megítélése természetvédelmi és gazdasági szempontból Nagy Dénes Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Biharugra 2009. szeptember 24. Kárókatona; kormoránnak is mondják. Úszik, mint

Részletesebben

JAVASLATOK A FOKOZOTTAN VÉDETT NAGYTESTŰ MADÁRFAJOK ERDEI FÉSZKELŐHELYEINEK VÉDELMÉRE

JAVASLATOK A FOKOZOTTAN VÉDETT NAGYTESTŰ MADÁRFAJOK ERDEI FÉSZKELŐHELYEINEK VÉDELMÉRE Králl Attila MME JAVASLATOK A FOKOZOTTAN VÉDETT NAGYTESTŰ MADÁRFAJOK ERDEI FÉSZKELŐHELYEINEK VÉDELMÉRE ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22. SOPRON, MAGYARORSZÁG Javaslatok a fokozottan védett nagytestű

Részletesebben

A Somogy megyei fehér gólya (Ciconia ciconia) állomány 2004. évi felmérésének eredményei

A Somogy megyei fehér gólya (Ciconia ciconia) állomány 2004. évi felmérésének eredményei Natura Somogyiensis 15 219-226 Ka pos vár, 2008 A Somogy megyei fehér gólya (Ciconia ciconia) állomány 2004. évi felmérésének eredményei Horváth Zoltán Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, H-7625 Pécs,

Részletesebben

Ecology of Lake Balaton/ A Balaton ökológiája

Ecology of Lake Balaton/ A Balaton ökológiája Ecology of Lake Balaton/ A Balaton ökológiája MTA ÖK BLI Elektronikus folyóirata 2016. 3: 35-46. A KIS-BALATON VÍZI ÉS VIZES ÉLŐHELYEIHEZ KÖTŐDŐ FÉSZKELŐ MADÁRPOPULÁCIÓK VÁLTOZÁSA (2003 2007) Boros Emil*

Részletesebben

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Túrkeve, 2015. március 25. Tájtörténet és a természetvédelem története Tájtörténet és a természetvédelem

Részletesebben

SOLTI Béla Gyöngyös, Mátra Múzeum

SOLTI Béla Gyöngyös, Mátra Múzeum \ Fol. Hist-nat Mus. Matr. 11. 1986. Adatok a Hevesi-sík madárvilágához SOLTI Béla Gyöngyös, Mátra Múzeum ABSTRACT: Author writes about his ornithological observations at the flood-area along the Tisza

Részletesebben

TERVEZET A NEMZETKÖZI JELENTŐSÉGŰ VADVIZEK JEGYZÉKÉ -BE BEJEGYZETT HAZAI VÉDETT VIZEK ÉS VADVÍZTERÜLETEK KÖRÉNEK BŐVÍTÉSÉRŐL SZÓLÓ KVVM TÁJÉKOZTATÓRÓL

TERVEZET A NEMZETKÖZI JELENTŐSÉGŰ VADVIZEK JEGYZÉKÉ -BE BEJEGYZETT HAZAI VÉDETT VIZEK ÉS VADVÍZTERÜLETEK KÖRÉNEK BŐVÍTÉSÉRŐL SZÓLÓ KVVM TÁJÉKOZTATÓRÓL TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1808/2007. TERVEZET A NEMZETKÖZI JELENTŐSÉGŰ VADVIZEK JEGYZÉKÉ -BE BEJEGYZETT HAZAI VÉDETT VIZEK ÉS VADVÍZTERÜLETEK KÖRÉNEK BŐVÍTÉSÉRŐL SZÓLÓ

Részletesebben

Vadludak és vízimadarak Tatán

Vadludak és vízimadarak Tatán Tata kincsei Tata a Vizek Városa Tata, 2012. április 13. Vadludak és vízimadarak Tatán Musicz László, elnök Magyar Madártani Egyesület Komárom-Esztergom megyei Csoport Tatai Öreg-tó 1977-ben megyei jelentőségű

Részletesebben

A kis kócsag (Egretta garzetta L.) újabb fészkelései a Kisbalatonon. 1. Neueres Nisten von Egretta garzetta L. auf Kisbalaton. 2

A kis kócsag (Egretta garzetta L.) újabb fészkelései a Kisbalatonon. 1. Neueres Nisten von Egretta garzetta L. auf Kisbalaton. 2 174 WARGA KÁLMÁN [Aquila A kis kócsag (Egretta garzetta L.) újabb fészkelései a Kisbalatonon. 1 6 eredeti fényképpel a II. táblán. Neueres Nisten von Egretta garzetta L. auf Kisbalaton. 2 dem Mit 6 Original-Photos,

Részletesebben

A kiskunsági szikes tavak és az őrjegi turjánvidék HUKN10002 kmt célkitűzései és prioritásai

A kiskunsági szikes tavak és az őrjegi turjánvidék HUKN10002 kmt célkitűzései és prioritásai A kiskunsági szikes tavak és az őrjegi turjánvidék HUKN10002 kmt célkitűzései és prioritásai A Natura 2000 terület természetvédelmi célkitűzése az azon található, a kijelölés alapjául szolgáló közösségi

Részletesebben

A Cséfai-halastavak és a Radványi-erdő madárvilága

A Cséfai-halastavak és a Radványi-erdő madárvilága Crisicum 3. pp.199-203. A Cséfai-halastavak és a Radványi-erdő madárvilága Dan Munteanu Bevezetés 1989-ben a Cséfai-halastavak és a Radványi-erdő felkerült a romániai Fontos Madárélőhelyek (Important Bird

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa N A T U R A 2 0 0 0 F E N N T A R T Á S I T E R V ALPÁR-BOKROSI TISZA-ÁRTÉRI ÖBLÖZET (HUKN10004) különleges madárvédelmi

Részletesebben

4. Területhasználati alkalmasság a Szentesi kistérségben 1

4. Területhasználati alkalmasság a Szentesi kistérségben 1 4. Területhasználati alkalmasság a Szentesi kistérségben 1 4.1. Termohelyi adottságok A térség síkvidék, mely a Tisza és a Körös találkozásától délkeletre fekszik, kedvezotlen domborzati adottság nélkül.

Részletesebben

A kék vércse, a vörös vércse és az erdei fülesbagoly mesterséges telepítésének eredményei a Dél-Alföldön

A kék vércse, a vörös vércse és az erdei fülesbagoly mesterséges telepítésének eredményei a Dél-Alföldön Ornis 2002-bak_uj.qxd 2005-01-27 9:32 Page 93 Ornis Hungarica 10: 93-98. 2000 A kék vércse, a vörös vércse és az erdei fülesbagoly mesterséges telepítésének eredményei a Dél-Alföldön Molnár Gyula Molnár,

Részletesebben

UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009

UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009 UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009 Sebes-Körös Biharugrai-halastavak Begécs-i halastavak Cefa (Cséfa)-i halastavak A Begécsihalastavakon 24 tó található, összesen 1175 ha területen

Részletesebben

Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre

Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre 200 december 7-9 Első nap Útvonal: gyalog, szálláshely - tavakat elválasztó út gát - megfigyelőtorony a 2-es tó partján szálláshely

Részletesebben

"Tájékoztató a megye természetvédelmének helyzetéről"

Tájékoztató a megye természetvédelmének helyzetéről "Tájékoztató a megye természetvédelmének helyzetéről" Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés részére Készítette: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

Molnár László. Beiträge zur Vogelwelt des Labodár-Zsup-sziget

Molnár László. Beiträge zur Vogelwelt des Labodár-Zsup-sziget ADATOK A LABODÁRI ZSUP-SZIGET MADÁR VILÁGÁRÓL Molnár László Beiträge zur Vogelwelt des Labodár-Zsup-sziget A közelmúltban fokozottabban megindult a folyóárterek rendezése (az áradások szabad lefutásának

Részletesebben

Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált

Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált 2. leghosszabb folyó Európában, hossza: 2850 km Fekete-erdőből

Részletesebben

A KÉKVÉRCSE-VÉDELMI MUNKACSOPORT 2008. ÉVI BESZÁMOLÓJA

A KÉKVÉRCSE-VÉDELMI MUNKACSOPORT 2008. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KÉKVÉRCSE-VÉDELMI MUNKACSOPORT 28. ÉVI BESZÁMOLÓJA Palatitz Péter, Solt Szabolcs, Fehérvári Péter és Ezer Ádám Summary The current annual report summarizes the results of the country-wide Red-footed

Részletesebben

A halgazdálkodás szerepe a kárókatona fajok hazai populációinak fenntartásában. Halasi-Kovács Béla Hortobágyi Halgazdaság Zrt.

A halgazdálkodás szerepe a kárókatona fajok hazai populációinak fenntartásában. Halasi-Kovács Béla Hortobágyi Halgazdaság Zrt. A halgazdálkodás szerepe a kárókatona fajok hazai populációinak fenntartásában Halasi-Kovács Béla Hortobágyi Halgazdaság Zrt. A halastavi halgazdálkodás természeti erőforrás fenntartó szerepének ökológiai

Részletesebben

A CSANÁDI-PUSZTÁKON FÉSZKELŐ JELENTŐSEBB MADÁRFAJOK ÁLLOMÁNYALAKULÁSA 1999-2004 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN

A CSANÁDI-PUSZTÁKON FÉSZKELŐ JELENTŐSEBB MADÁRFAJOK ÁLLOMÁNYALAKULÁSA 1999-2004 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN A Csanádi-pusztákon A fészkelő Puszta 2004 jelentősebb 1/21. pp. madárfajok 207-222. állományalakulása Mészáros Csaba A CSANÁDI-PUSZTÁKON FÉSZKELŐ JELENTŐSEBB MADÁRFAJOK ÁLLOMÁNYALAKULÁSA 1999-2004 KÖZÖTTI

Részletesebben

INTERNETES VETÉLKEDŐ 2. forduló Beküldési határidő: május 8. cím: 2. FORDULÓ

INTERNETES VETÉLKEDŐ 2. forduló Beküldési határidő: május 8. cím: 2. FORDULÓ 2. FORDULÓ 1. Feladat: Madárismeret Nevezzétek meg a képen látható madárfajokat, majd válaszoljatok a kérdésekre! 1. 2. 3. 4. 5. 6. a) Melyik madárfaj a kakukktojás? Miért? b) Ragadozó madarak között ritkaság,

Részletesebben

Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek

Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek Madárfauna Halfogyasztás Madárfauna Sebzés Kárókatona Phalacrocorax carbo (Linnaeus, 1758) Rokon fajok Kis kárókatona (Phalacrocorax pygmaeus)

Részletesebben

A CSANÁDI-PUSZTÁKON FÉSZKELŐ JELENTŐSEBB MADÁRFAJOK ÁLLOMÁNY ALAKULÁSA 2005-2007 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN

A CSANÁDI-PUSZTÁKON FÉSZKELŐ JELENTŐSEBB MADÁRFAJOK ÁLLOMÁNY ALAKULÁSA 2005-2007 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN A Puszta 2005 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve A CSANÁDI-PUSZTÁKON FÉSZKELŐ JELENTŐSEBB MADÁRFAJOK ÁLLOMÁNY ALAKULÁSA 2005-2007 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN MÉSZÁROS CSABA MAGYAR MADÁRTANI EGYESÜLET

Részletesebben

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ TÚZOK TUSA II. FORDULÓ 1. Képzeljétek el, hogy a cserebökényi pusztán vagytok. Kora tavasz van, a pusztai vízállásoknál madarak tömegei időznek. Van, aki nemrég érkezett haza a telelőterületről, van, aki

Részletesebben

A SZEGEDI FEHÉR-TÓ ÉS A FERTŐ HALASTAVAINK VÍZI- ÉS RAGADOZÓMADARAI 1996-2005 KÖZÖTT

A SZEGEDI FEHÉR-TÓ ÉS A FERTŐ HALASTAVAINK VÍZI- ÉS RAGADOZÓMADARAI 1996-2005 KÖZÖTT A Puszta 2005 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve A SZEGEDI FEHÉR-TÓ ÉS A FERTŐ HALASTAVAINK VÍZI- ÉS RAGADOZÓMADARAI 1996-2005 KÖZÖTT DR. KÓKAI KÁROLY, MÉSZÁROS CSABA MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Tájékoztató a évi belvízi helyzetről

Tájékoztató a évi belvízi helyzetről [mm] VÍZÜGYI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZPONTI IGAZGATÓSÁG 112 Budapest, Márvány utca 1/d. 1253 Bp. Pf: 56 E-mail: kothay.laszlo@vkki.hu 225-44 Fax: 212-773 Honlap: http://www.vkki.hu Tájékoztató a 21-211 évi

Részletesebben

Önkormányzatok lehetőségei a klímaalkalmazkodás vizekkel kapcsolatos területén című konferencia november 22.

Önkormányzatok lehetőségei a klímaalkalmazkodás vizekkel kapcsolatos területén című konferencia november 22. Önkormányzatok lehetőségei a klímaalkalmazkodás vizekkel kapcsolatos területén Előadó: Bögre Lajosné, polgármester Dátum: Székesfehérvár LIFE-MICACC projekt LIFE16 CCA/HU/000115 Tartalom Tiszatarján bemutatása

Részletesebben

Óballa és térsége állat- és növényvilága, természetvédelmi értékei

Óballa és térsége állat- és növényvilága, természetvédelmi értékei Óballa és térsége állat- és növényvilága, természetvédelmi értékei A térség állat- és növényvilágának, természetvédelmi értékeinek kialakulásában meghatározó szerepe volt a Tiszának. A Tiszáról röviden

Részletesebben

HORTOBÁGYI NEMZETI PARK A NEMZETI PARK ÁLTALÁNOS BEMUTATÁSA

HORTOBÁGYI NEMZETI PARK A NEMZETI PARK ÁLTALÁNOS BEMUTATÁSA http://www.vilagorokseg.hu/portal/helyszin.php?idt=20070131184205 http://www.ngkids.hu/index.php?act=kids&id=7623&lapid=4&phpsessid=a9fbe2cd696fb2a46a42a58a07b8d2a1 HORTOBÁGYI NEMZETI PARK A NEMZETI PARK

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN Kustár Rozália Kecskemét, 2014. február 18. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰEK: Nemzeti park: Tájvédelmi

Részletesebben

TERMÉSZETES VÍZMEGTARTÓ MEGOLDÁSOK PILOT PROGRAMJAI ÖNKORMÁNYZATI KOORDINÁCIÓ A GYAKORLATBAN

TERMÉSZETES VÍZMEGTARTÓ MEGOLDÁSOK PILOT PROGRAMJAI ÖNKORMÁNYZATI KOORDINÁCIÓ A GYAKORLATBAN TERMÉSZETES VÍZMEGTARTÓ MEGOLDÁSOK PILOT PROGRAMJAI ÖNKORMÁNYZATI KOORDINÁCIÓ A GYAKORLATBAN AZ ÖNKORMÁNYZATOK INTEGRÁLÓ ÉS KOORDINÁLÓ SZEREPÉNEK MEGERŐSÍTÉSE Előadó: Bögre Lajosné, Polgármester Dátum:

Részletesebben

A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI

A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI SEBŐK LÁSZLÓ A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI A környező országokban élő magyarok száma jelenleg mintegy 2,7 millióra tehető csaknem ugyanannyira, mint 1910-ben. Az első világháború előtti

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Domborzati és talajviszonyok

Domborzati és talajviszonyok Domborzati és talajviszonyok Domborzat VIZSGÁLAT TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK Sárpilis az Alföld, mint nagytájhoz, a Dunamenti - Síkság, mint középtájhoz és a Tolna - Sárköz nevezetű kistájhoz tartozik. A Sárköz

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

A SZALAKÓTA VÉDELME A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN -

A SZALAKÓTA VÉDELME A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN - Fotó: Máté Bence A SZALAKÓTA VÉDELME A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN - CONSERVATION OF THE EUROPEAN ROLLER IN THE CARPATHIAN BASIN - WORKSHOP Szatymaz 2014. november 8. 1 Az Európai Unió LIFE+ programjának támogatásával,

Részletesebben

A SZERECSENSIRÁLY (LARUS MELANOCEPHALUS) VÉDELMÉNEK LEHETŐSÉGEI HALASTAVI KÖRNYEZETBEN A FAJ TERJEDÉSÉNEK ELŐSEGÍTÉSE

A SZERECSENSIRÁLY (LARUS MELANOCEPHALUS) VÉDELMÉNEK LEHETŐSÉGEI HALASTAVI KÖRNYEZETBEN A FAJ TERJEDÉSÉNEK ELŐSEGÍTÉSE A Puszta 2001. 1/18. pp. 116-124. A SZERECSENSIRÁLY (LARUS MELANOCEPHALUS) VÉDELMÉNEK LEHETŐSÉGEI HALASTAVI KÖRNYEZETBEN A FAJ TERJEDÉSÉNEK ELŐSEGÍTÉSE 1 2 VEPRIK RÓBERT BAKACSI GÁBOR 1 SZEGEDI VADASPARK,

Részletesebben

2012 év madara - az egerészölyv

2012 év madara - az egerészölyv 2012 év madara - az egerészölyv Az egerészölyv a leggyakoribb ragadozó madarunk, sík- és hegyvidéken egyaránt előfordul, így a laikusok által úton-útfélen látott sasok általában ennek a fajnak a képviselői.

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK ZALA MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK ZALA MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK ZALA MEGYÉBEN Gál Szabolcs Zalaegerszeg, 2014. január 21. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰEK: Nemzeti park: 10 db Tájvédelmi

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BARANYA MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BARANYA MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BARANYA MEGYÉBEN Bank László Pécs, 2013. november 26. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰEK: Nemzeti park: Tájvédelmi körzet:

Részletesebben

Osli-Hany madarai március 10. 9:00. Szikes tavak madarai március 10. 9:00. Osli-Hany madarai március 24. 9:00

Osli-Hany madarai március 10. 9:00. Szikes tavak madarai március 10. 9:00. Osli-Hany madarai március 24. 9:00 Hóvirágos túra a hédervári Vadaskerti-erdőben Egykoron a Szigetköz magasabb ártéri szintjeit a tölgy-kőris-szil ligeterdők uralták. A keményfás ligeterdő az otthona számos jól ismert lágyszárú növényfajnak

Részletesebben

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági összehasonlítása Bevezetés A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized társadalmi-gazdasági változásai jelentősen átrendezték hazánk

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN Lajtmann József Győri Nemzetközi Kereskedelmi Központ 2014. január 14. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS

Részletesebben

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK Áramütés A kerecsensólyom gyakran ül fel a villanyoszlopokra. A kereszttartóra történő beülés

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK Áramütés A kerecsensólyom gyakran ül fel a villanyoszlopokra. A kereszttartóra történő beülés A kerecsensólyom az egyetlen olyan ragadozómadarunk, amely fontos szerepet játszik a magyarság hitvilágában (Emese álma). Az eurázsiai sztyeppzóna karakterfaja, amelynek Kárpát-medencei populációja az

Részletesebben

Környezeti elemek állapota

Környezeti elemek állapota Környezeti elemek állapota Levegő A település levegő-állapotát globális és helyi tényezők egyaránt alakítják. Feladatunk elsősorban a helyi tényezők meghatározása és vizsgálata. A településen nem működik

Részletesebben

Nagy kócsag A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Nagy kócsag Státusz: nem veszélyeztetett Magyarországon fokozottan védett! Eszmei értéke: 100 000 Ft

Nagy kócsag A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Nagy kócsag Státusz: nem veszélyeztetett Magyarországon fokozottan védett! Eszmei értéke: 100 000 Ft Nagy kócsag A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Nagy kócsag Státusz: nem veszélyeztetett Magyarországon fokozottan védett! Eszmei értéke: 100 000 Ft Rendszertan Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS - kivonat - 2013. január Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

Körös- Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület. Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020

Körös- Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület. Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 Körös- Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló 3 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása a Vidékfejlesztési Program és az EU2020

Részletesebben

VIZES ÉLŐHELYEKHEZ KÖTŐDŐ MADÁRFAJOK VIZSGÁLATA A SINKÁR- TAVON KÉT ÉV FELMÉRÉSE ALAPJÁN

VIZES ÉLŐHELYEKHEZ KÖTŐDŐ MADÁRFAJOK VIZSGÁLATA A SINKÁR- TAVON KÉT ÉV FELMÉRÉSE ALAPJÁN VIZES ÉLŐHELYEKHEZ KÖTŐDŐ MADÁRFAJOK VIZSGÁLATA A SINKÁR- TAVON KÉT ÉV FELMÉRÉSE ALAPJÁN Nagy Gergő Gábor Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítészeti Kar, Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék, Budapest,

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Csongrád megye környezetvédelmi programja

Csongrád megye környezetvédelmi programja É Csongrádi Szentesi Csongrád megye környezetvédelmi programja Kisteleki Hódmezõvásárhelyi Csongrád Megye kistérségeinek felszínborítási arányai CORINE Land Cover térkép alapján Mórahalmi Szegedi Makói

Részletesebben

Előzmények. Tömegszerű megjelenés Nagy távolságot érintő migrációs tevékenység Állategészségügyi és humán egészségügyi problémák

Előzmények. Tömegszerű megjelenés Nagy távolságot érintő migrációs tevékenység Állategészségügyi és humán egészségügyi problémák Implementation of nature conservation rescue center and animal health monitoring system with cross-border cooperation c. projekt Animal Health - HU-SRB/0901/122/169 Vízimadár monitoring a Kiskunsági Nemzeti

Részletesebben

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B) 0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1357 0.2.2 Species name Martes martes 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name nyuszt 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map Yes 1.1.1a

Részletesebben

MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY V é l e m é n y e z t e t é s i d o k u m e n t á c i ó Készítette a Pécsépterv Stúdió Kft., 7621 Pécs, Rákóczi út 1. 2016 januárjában. 2 3 Aláírólap Madocsa örökségvédelmi

Részletesebben

Javaslat a. Gyurgyalag fészkelőhely ex szeméttelep. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette:

Javaslat a. Gyurgyalag fészkelőhely ex szeméttelep. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Javaslat a Gyurgyalag fészkelőhely ex szeméttelep települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Kerényi Zoltán (MME 5.sz. Gödöllői HCS.), Nagy Andrea (Galgamenti Népfőiskola) Galgahévíz 2017 I.

Részletesebben

Természetmadárvédelem. gyerekszemmel

Természetmadárvédelem. gyerekszemmel Természetmadárvédelem gyerekszemmel Tiszakécske Párkereső 1 izhá csaka 2 sitéve júvar 3 héref aglyó 4 artipcsekef 5 dajármég 6 nakadrilyás b d e 7 tulipán( t betűcsere = vízimadár ) a c f g Madártotó képben

Részletesebben

Pisces Hungarici 7 (2013) 113 118

Pisces Hungarici 7 (2013) 113 118 Pisces Hungarici 7 (2013) 113 118 A haltenyésztés termelési biztonságát veszélyeztető kárókatona (Phalacrocorax carbo) állományának alakulása a Hortobágyi Halgazdáság területén The population of the Great

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. június - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020)

GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020) GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020) 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 BEVEZETÉS... 5 1.1 A feladat meghatározása... 6 1.2 SZAKMAI ÉS MÓDSZERTANI KERETEK... 7 1.2.2. A környezeti problémákkal

Részletesebben

II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS

II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS II.3.4. KÖZMŰESÍTÉS ÍZGAZDÁLKODÁS, KÖZMŰELLÁTÁS, MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK, ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉS Jelen dokumentáció (alátámasztó javaslat) a véleményezésben résztvevő hatóságok előzetes szakmai véleményeinek

Részletesebben

Magán-állatorvosi ügyeleti beosztás Csongrád megye 2012.augusztus hónap. Magán-állatorvosi ügyeleti beosztás

Magán-állatorvosi ügyeleti beosztás Csongrád megye 2012.augusztus hónap. Magán-állatorvosi ügyeleti beosztás Magán-állatorvosi ügyeleti beosztás Magán-állatorvosi ügyeleti beosztás Csongrád megye 2012.augusztus hónap Csongrád kerület, I. ügyeleti körzet: Csongrád augusztus 3. augusztus 6. Dr. Lovászi Zsolt Tel.:

Részletesebben

41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban.

41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 42. ábra. Kultúrtájak kiterjedése a Duna-Tisza közén a 18. és a 20.

Részletesebben

Fészkelő madárállományok monitoringja erdősávokban

Fészkelő madárállományok monitoringja erdősávokban Ornis Hungarica (2011) 19: 125 132. Fészkelő madárállományok monitoringja erdősávokban Jánoska Ferenc Jánoska Ferenc 2011. Monitoring of breeding bird communities of windbreaks Ornis Hungarica 19: 125

Részletesebben

A KÁRÓKATONA EURÓPAI ÉS MAGYARORSZÁGI HELYZETE, A FAJJAL KAPCSOLATOS KONFLIKTUSOK

A KÁRÓKATONA EURÓPAI ÉS MAGYARORSZÁGI HELYZETE, A FAJJAL KAPCSOLATOS KONFLIKTUSOK A KÁRÓKATONA EURÓPAI ÉS MAGYARORSZÁGI HELYZETE, A FAJJAL KAPCSOLATOS KONFLIKTUSOK Prof. Dr. Faragó Sándor Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem A KÁRÓKATONA RENDELKEZÉSÉRE

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

A Fokozottan védett és Telepesen Költő Madárfajok Állományának Monitorozása

A Fokozottan védett és Telepesen Költő Madárfajok Állományának Monitorozása 2008. 1. 9. III. PROJEKT Magyarország élőhelyei Cél: Az élővilág állapotváltozásának táj szintű monitorozása. A Fokozottan védett és Telepesen Költő Madárfajok Állományának Monitorozása Kalotás Zsolt 3,

Részletesebben

MORFOLÓGIA TALAJ NÖVÉNYZET KAPCSOLATÁNAK MINTÁZAT-VIZSGÁLATA A DOROZSMA-MAJSAI-HOMOKHÁTON DEÁK JÓZSEF ÁRON 13 BEVEZETÉS

MORFOLÓGIA TALAJ NÖVÉNYZET KAPCSOLATÁNAK MINTÁZAT-VIZSGÁLATA A DOROZSMA-MAJSAI-HOMOKHÁTON DEÁK JÓZSEF ÁRON 13 BEVEZETÉS MORFOLÓGIA TALAJ NÖVÉNYZET KAPCSOLATÁNAK MINTÁZAT-VIZSGÁLATA A DOROZSMA-MAJSAI-HOMOKHÁTON DEÁK JÓZSEF ÁRON 13 PATTERN-RESEARCH OF THE CONNECTION BETWEEN MORPHOLOGY, SOIL AND VEGETATION IN THE DOROZSMA-MAJSAIAN

Részletesebben

A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági

A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági mintaterületeken Varga Ádám Szabó Mária ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék V. Magyar Tájökológiai Konferencia, Sopron,

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszán tavaszán várható lefolyási viszonyokról

Tájékoztató. a Tiszán tavaszán várható lefolyási viszonyokról Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Tiszán 218. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket

Részletesebben

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett. 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. július - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Bird species status and trends reporting format for the period (Annex 2)

Bird species status and trends reporting format for the period (Annex 2) 1. Species Information 1.1 Member State Hungary 1.2.2 Natura 2000 code A634-B 1.3 Species name Ardea purpurea purpurea 1.3.1 Sub-specific population East Europe, Black Sea & Mediterranean/Sub-Saharan Africa

Részletesebben

JELENTÉS A FERTŐ-HANSÁG NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A FERTŐ-HANSÁG NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A FERTŐ-HANSÁG NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Összeállították: Dr. Kárpáti László igazgató Dr. Jakál Lászlóné gazdasági igazgatóhelyettes Fersch Attila általános igazgatóhelyettes

Részletesebben

védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv;

védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv; 21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet a nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett

Részletesebben

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. területi forduló MEGOLDÓKULCS

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. területi forduló MEGOLDÓKULCS MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY 2018 területi forduló MEGOLDÓKULCS I.: A 2018-as év madara: a vándorsólyom I./1.: Kérdezz-felelek Feladat: Egyetlen szóval válaszolj az alábbi feladványokra: 1. Az

Részletesebben

A Fehér-, Fekete- és Kettős-Körös folyók környezetvédelmi cselekvési programja (CRISKÖR)

A Fehér-, Fekete- és Kettős-Körös folyók környezetvédelmi cselekvési programja (CRISKÖR) A Fehér-, Fekete- és Kettős-Körös folyók környezetvédelmi cselekvési programja (CRISKÖR) www.huro-cbc.eu This document has been produced with the financial assistance of the European Union. The content

Részletesebben

A vízparti növények. Melyik tónak lehet gazdagabb élővilága?

A vízparti növények. Melyik tónak lehet gazdagabb élővilága? A vízparti növények Melyik tónak lehet gazdagabb élővilága? Ennek vagy ennek? Jellemzően milyen növények lehetnek a vízparton? A NÁD: és a GYÉKÉNY: Mi jellemző a nádasra? hozzájárul a vizek öntisztulásához

Részletesebben

A kis csér (Sterna albifrons Pali.) költőhelyei Magyarországon

A kis csér (Sterna albifrons Pali.) költőhelyei Magyarországon Dunántúli Dolg. Terni, tud. Sorozat 9 465-470 Pécs, 1998 A kis csér (Sterna albifrons Pali.) költőhelyei Magyarországon FENYŐSI László FENYŐSI, L.: Nesting sites of the little tern (Sterna albifrons Pall.)

Részletesebben

KÉK VÉRCSE (Falco vespertinus)

KÉK VÉRCSE (Falco vespertinus) KÉK VÉRCSE (Falco vespertinus) A kék vércse térségünk egyetlen telepesen fészkelő ragadozómadara. Mint az összes többi sólyomféle, a kék vércse sem épít fészket. Telepei ezért csak a vetésivarjúkolóniákban

Részletesebben

A Közép-Tiszán elhelyezkedő napos elöntésű erdők természetes felújítása bontóvágással

A Közép-Tiszán elhelyezkedő napos elöntésű erdők természetes felújítása bontóvágással A Közép-Tiszán elhelyezkedő 40-60 napos elöntésű erdők természetes felújítása bontóvágással Szilágyi Annamária Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 7179,5 km 2 vagyonkezelője KÖTIVIZIG Tisza magyarországi

Részletesebben

30 év a természetért - a Bükki Nemzeti Park és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Eger, 2011. 02. 10. Dudás György BNPI

30 év a természetért - a Bükki Nemzeti Park és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Eger, 2011. 02. 10. Dudás György BNPI 30 év a természetért - a Bükki Nemzeti Park és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Eger, 2011. 02. 10. Dudás György BNPI Védett természeti területek kiterjedése 126 438 hektár. Ebből fokozottan védett: 14

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY 2018 országos döntő Csapat adatok: Versenyzők neve: Város: Iskola: I.: A 2018-as év madara: a vándorsólyom I./1.: Sólyomismeret Az alábbi képeken négy, hazánkban is

Részletesebben

A LIFE és LIFE+ program Magyarországon, a természetvédelem területén. A LIFE+ program jövője

A LIFE és LIFE+ program Magyarországon, a természetvédelem területén. A LIFE+ program jövője A LIFE és LIFE+ program Magyarországon, a természetvédelem területén A LIFE+ program jövője Sashalmi Éva VM Természetmegőrzési Főosztály 2012. május 17. 1. LIFE+ Természet és Biodiverzitás 2. A természetvédelmi

Részletesebben

TIZ EV A YELEACEI-TO MELLETT

TIZ EV A YELEACEI-TO MELLETT TIZ EV A YELEACEI-TO MELLETT írta : Nagy László Gyermekkori vágyam teljesedett be, amikor 1931 január havában szolgálattételre Székesfehérvárra helyeztek át, közvetlen a Velencei-tó szomszédságába. 1931

Részletesebben