MOLDOVÁN JÓZSEF PARLAMENTI KÉPVISELŐJELÖLT VÁLASZTÁSI PROGRAMJA. kivonat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MOLDOVÁN JÓZSEF PARLAMENTI KÉPVISELŐJELÖLT VÁLASZTÁSI PROGRAMJA. kivonat"

Átírás

1 MOLDOVÁN JÓZSEF PARLAMENTI KÉPVISELŐJELÖLT VÁLASZTÁSI PROGRAMJA kivonat Parajd-Székelykeresztúr-Gyergyó körzetnek tevékeny parlamenti képviselőre van szüksége. Egy olyan képviselőre, aki az emberek legfontosabb problémájával foglalkozik a megélhetési gondok orvoslásával, a munkahelyteremtéssel, a vidék valós fejlesztésével. Azért indulok parlamenti képviselőként, mert hiszek közösségünk erejében, bölcsességében, összefogásában. Hiszem, hogy lehet jobban élni, lehet kiszámítható és biztonságos jövőt építeni itthon, Székelyföldön. A legbüszkébb arra vagyok, amit a saját közösségemért tettem. Azért, hogy Borszék ismét régi, üdülővárosi fényében ragyogjon, sípályát és új kezelőbázist építettünk, felújítottuk az utakat, a víz- és csatornahálózatot, a kultúrházat. Távközlési államtitkárként az elszigetelt települések telefonhálózatának kiépítését szorgalmaztam, és megakadályoztam a vidéki postahivatalok bezárását Székelyföldön. Mandátumom alatt Romániában először adtak ki magyar személyiségeknek emléket állító bélyegeket. Közösségünk jóléte egyaránt függ a fejlődéstől és értékeink megőrzésétől. Ezért dolgoztam eddig, ezután is ezt fogom tenni. Az elkövetkező időszakban is fontosnak tartom, hogy találkozzam az emberekkel, szóba álljak velük és meghallgassam őket, hogy választások után valóban hasznos munkát végezhessünk. Én erre építem a kampányomat és a jövőbeni munkámat. Több munkahely, tisztességes megélhetés Néhány év alatt sok minden változott a közösségünkben. Nagymértékben megváltoztak a magyar emberek elvárásai is. Ma már a választóink azt várják el tőlünk, hogy hathatósan foglakozzunk a gazdasági kérdésekkel, a megélhetési problémák orvoslásával, a szociális nehézségek enyhítésével, a munkahelyteremtéssel.

2 Az őszi parlamenti választások tétje, hogy hihető, hiteles, meggyőző válaszokat és megoldásokat adjunk ezekre a kérdésekre. Egy koherens, megvalósítható és fenntartható gazdasági tervet kell a választók elé tennünk, amely a település, a térség, a megye és egész Székelyföld fejlesztését szolgálja. Egy olyan elképzelést, amely reményt ad az itt élő embereknek, hogy lehet jobban élni, lehet kiszámítható és biztonságos jövőt építeni. Én minden erőmmel és tudásommal azon leszek, hogy ezt megvalósítsuk. Racionális és pragmatikus politikusnak tartom magam, ezért arról beszélek, amihez értek, és azt mondom, amiben hiszek. Erős, életképes régió Köztudott, hogy az erdélyi megyék közül a székelyföldi megyék gazdasági szempontból hátrányos helyzetben vannak. De ezekben a megyékben is vannak a megyéhez képest is rossz helyzetben lévő régiók. Ilyen vidék Gyergyószék, amely az utóbbi húsz évben gazdaságilag leszakadt Csíkszéktől és Udvarhelyszéktől. Ennek nyilvánvalóan történelmi okai vannak, de az okokat a közelmúltban és a jelenben is kell keresni. A térség jelene és a jövő viszont rajtunk múlik. Nekünk azért kell tennünk, hogy a kedvezőtlen környezet, az iparhiány és más negatív feltételek ellenére ezt a leszakadást behozzuk. Ehhez elsősorban mentalitásváltásra van szükség. Ugyanakkor meg kell néznünk, milyen előnyökkel rendelkezik ez a vidék, és hogyan tudjuk ezeket az előnyöket hasznosítani a térség javára. Átgondolt tervezés, fejlesztési menetrend Az elmúlt két és fél évben a képviselői körzet minden egyes településén jártam. A felhalmozott információkat, problémákat és javaslatokat októberben összegezzük. A célom az, hogy a helyi vezetőkkel, vállalkozókkal, közvélemény-formálókkal együtt egy gazdasági-fejlesztési menetrendet állítsunk össze. Ez a menetrend a helyi- és régiószintű hosszú távú célokat, fejlesztési elképzeléseket, megvalósítási lehetőségeket fogja tartalmazni, konkrét lépésekkel és határidőkkel. A menetrend hivatott összefogni

3 és összeegyeztetni a szerteágazó elképzeléseket Borszéktól Székelykeresztúrig, Sóvidéktől a Gyilkostóig. Életképes turizmus A gyergyói régiónak, a Sóvidékhez hasonlóan, hatalmas a turisztikai potenciálja. Sajnos ezt nem tudták, nem tudtuk eddig kihasználni. A Gyilkos-tó, a Bucsin-tető, a Nagyhagymás, Borszék, Maroshévíz az Urmánczy-kastéllyal, a szárhegyi kastély, és még sorolhatnánk csupa olyan turisztikai helyszín, amely turisták ezreit vonzza ide. Szükség van végre egy olyan koncepcióra, amely ezeknek a településeknek az idegenforgalmát fellendíthetné, hogy kihasználhassuk az idegenforgalomban rejlő lehetőségeket, a hagyományos gyógykezelést, a szabadidős és sport-tevékenységeket, amelyeket e vidék földrajzi adottságai lehetővé tesznek A hegyi túrázás, a sízés vagy akár a helyi hagyományok több turistát, több pénzt hozhatnak, jobb megélhetést biztosítva az itt élő embereknek. Udvarhelyszék és Csíkszék településeinek nagy része a kommunista rendszer bukása után megtalálta azt az utat, azt a lehetőséget, amely az adott helyzetben a fejlődést biztosítja. Udvarhelyszéken olyan iparágak jelentek meg, amelyek 1989 előtt nem voltak jellemzőek a vidékre. Kihasználva az E60-as út közelségét is, illetve a jó külföldi kapcsolatokat és az exportlehetőségeket, fellendült a könnyűipar. Csíkszereda a megyeszékhelyi státusából kovácsolt magának előnyt, és, mellőzve az egyáltalán nem versenyképes kommunista ipart, a kereskedelemben látott jövőt, kereskedelmi központtá fejlődött. A gyergyói medencében ezzel szemben nem volt egy olyan gondolkodás, ésszerű tervezés, amely határozott irányt adjon a régiónak, idegenforgalmi célú beruházásokat eszközöltek olyan településeken, amelyeknek nem volt turisztikai hagyománya, potenciálja, miközben a hagyománnyal rendelkező, ismert turisztikai célpontokba nem fektettek pénzt. Ezen kell nekünk változtatni. Ezért kell egy határozott szemléletváltás. Ma már minden józan gondolkodású vállalkozó, de még az egyszerű ember is tudja, hogy egyedül nagyon nehéz boldogulni, összefogás és együttműködés nélkül a fenntartható fejlődés

4 pedig szinte lehetetlen. Be kell látnia mindenkinek, hogy csak közösen, együtt gondolkodva és együtt dolgozva lehet jobb megélhetést biztosítani a térségben. Ha Gyilkostónál, Parajdon vagy Korondon ésszel, céltudatosan növeljük az idegenforgalmat, az nemcsak a turizmusból élőknek jó, hanem kihat a településeken működő más iparágakra is: ha több a turista, több kenyeret ad el a pék, több a vendég a boltokban, többen szállnak meg a panziókban, többen vásárolnak hagyományos termékeket. Borszék és Parajd ennek a szemléletváltásnak a kiváló példája: hogyan lehet siránkozás, önsajnálás helyett tervezni, irányt találni és kibontakozni. Hogyan lehet a vállalkozó szellemet fejleszteni, a piacgazdaság elveit érvényre juttatni, jövőképet alkotni és annak megfelelően cselekedni. A térség és Székelyföld fejlesztése, megerősítése nehéz feladat és sok munkával jár, de nem szabad kishitűeknek lennünk. Nagy dolgokban kell gondolkodnunk. De ugyanakkor megvalósítható terveket kell készítenünk: tudnunk kell, melyek a lehetőségeink, mire vagyunk képesek, milyen anyagi forrásokat tudunk elképzeléseink mellé társítani. És ami a legfontosabb: együtt kell dolgoznunk egy településen belül, a régión belül, de a megyénken belül is. Hosszú távon egymagában egy település nem maradhat meg sikeresnek. Nekünk, itt, mindannyiunknak nem csupán a saját falunk, községünk, városunk fejlesztésében kell gondolkodnunk, hanem az egész régió sikerében is. Ki kell lépnünk a szűklátókörűségből. Fejlődő gazdaság, tisztességes megélhetés A helyi vállalkozók és a székely gazdák segítése a helyi gazdaság megerősítését jelenti. Az erős gazdaság pedig az autonómia alappillére. A székely gazdák számára a már érvényben lévő támogatási programokat kell bővíteni: testreszabott, a helyi jellegzetességeknek megfelelő újabb programok beindítása és célirányos beruházások megvalósítása szükséges a mezőgazdáság terén.

5 A térség fejlődésének feltétele, hogy a helyi viszonyoknak megfelelő beruházásokat és befektetetőket hozzunk a régióba. Azokon a településeken, ahol az idegenforgalmat akarjuk fellendíteni, nem ipari beruházásokra van szükség, hanem turisztikai befektetőkre. Ezért fontos, hogy minden egyes település meghatározza saját fejlődésének irányát, és ehhez kell társítani a megfelelő megoldásokat. A fejlődés alapfeltétele az infrastruktúra. Ennek a régiónak ma a legnagyobb hátránya pont az, hogy rossz az infrastruktúrája hiányoznak a kiépített úthálózatok, a megfelelő víz- és csatornarendszerek, a modern kommunikációs lehetőségek. Az RMDSZ prioritása az észak-erdélyi autópálya befejezése. A Jászvásár - Marosvásárhely autópálya építésének elindítása régiónk számára prioritás, hiszen a közlekedés megkönnyítésével nő az idegenforgalom és nőnek a befektetési lehetőségek is. Politikai szemléletváltás Nagyon sokan eddig Gyergyóban a széthúzás, az egymásnak feszülés, a felesleges keménykedés politikáját folytatták. Ezen a téren is szemléletváltásra van szükség. Olyan emberekre van szükség, akiket nem húz vissza kishitűségük, akiknek a jövőképe tiszta, akik látják azt, hogy ennek a régiónak hogyan kell kinéznie, és akik nemcsak beszélnek, hanem tesznek is. Határozott irányt kell adnunk a régiónak, erős és hiteles politikai vezetést kell kialakítanunk és hatékony menedzseri szemléletet kell meghonosítanunk. A céljaink eléréséhez partnereket kell keresnünk. Egyszóval: együttműködésre van szükség. Nem zárhatunk ki senkit, aki tenni akar a fejlődésért, az itteni emberek jólétéért. Mindenkire szükség van, aki tud közösségben gondolkodni és aki tenni is tud közösségünkért azon a területen, amelyen tevékenykedik. Sokan vagyunk és sokfélék. Különbözőek a nézeteink és van, amiben nem értünk egyet. De meggyőződésem, hogy sokkal több, amiben egyetértünk, több, ami összeköt. Nekünk, politikusoknak, az a feladatunk, hogy megtaláljuk azokat a pontokat, amelyek mentén az együttműködés elképzelhető. Sok példát hozhatnék fel a térségből, de csupán egyet említek. Gyergyószentmiklóst nem RMDSZ-es polgármester vezeti. A környék települései és a

6 megye vezetői viszont a Szövetség politikusai, ugyanakkor csak az RMDSZ-nek van lehetősége a parlamentben és, esetenként, a kormányban is képviselni érdekeinket. Az RMDSZ-nek érdeke és célja, hogy Gyergyószentmiklós fejlődjön. Az itt élő emberek is ezt várják el tőlünk. Mi ettől nem tekinthetünk el. Azt gondolom, a polgármester sem akarja a város lakóit azzal büntetni, hogy nem fogadja el az RMDSZ segítségét. A cél tehát közös. A feladat egyértelmű: együttműködnünk kell. A közösségért végzett hatékony munkához erős közképviseletre és hatékony politikusokra van szükség. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselőjeként az itteni emberek érdekeit fogom képviselni, értük fogok dolgozni. Az a dolgunk, hogy problémáikra megoldást találjunk, hogy terveikhez megfelelő támogatást adjunk, hogy segítsük azokat, akik keményen dolgoznak és tisztességesen akarnak élni.

(Második Makfalvi Felhívás)

(Második Makfalvi Felhívás) (Második Makfalvi Felhívás) Makfalva, Cséje, Hármasfalu, Székelyabod, Szolokma népének népszavazáson kifejezett akaratára alapozva, Makfalva Székely Tanácsa megalakulása óta másodszor fordul felhívással

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ együttgondolkodást indító munkaközi anyag 1. JÖVŐKÉP Mogyoród az agglomeráció egyik kiemelt turisztikai célpontja legyen. Ön milyen települést szeretne?:. Mogyoród egy olyan

Részletesebben

Virtuális barangolás. Hargita Megye Tanácsa. (SI)P.Sf. + 4P= Victorie. 0266-207703, 207703, info@judetulharghita. 0266-207700, 207700, Fax: +4-0266+

Virtuális barangolás. Hargita Megye Tanácsa. (SI)P.Sf. + 4P= Victorie. 0266-207703, 207703, info@judetulharghita. 0266-207700, 207700, Fax: +4-0266+ Virtuális barangolás történelmi emlékhelyeken Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Miercurea-Ciuc, P-ţa P a Libertăţii ii no.. 5 Tel.: +4-0266 0266-207700, 207700, Fax: +4-0266+ 0266-207703, 207703, info@judetulharghita

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

A TDM modell A TDM modell kialakítása a Balaton régióban

A TDM modell A TDM modell kialakítása a Balaton régióban A modell A modell kialakítása a Balaton régióban A Balaton turizmusának intézményi-, szervezeti rendszerének megreformálása Szakály Szabolcs Heller Farkas Főiskola MATUR Balatoni vendégéjszaka forgalom

Részletesebben

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot

Részletesebben

,,Képzés turisztikai operátorok számára. Parajd-2015.november.27

,,Képzés turisztikai operátorok számára. Parajd-2015.november.27 ,,Képzés turisztikai operátorok számára Parajd-2015.november.27 Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesülete 2007-2015 Együtt vagy egyedül!? MIÉRT Sóvidék - Hegyalja turisztikai potenciál elősegítése közös

Részletesebben

a) A turizmus fogalma. A turizmus jelentősége napjainkban Magyarországon és nemzetközi viszonylatban.

a) A turizmus fogalma. A turizmus jelentősége napjainkban Magyarországon és nemzetközi viszonylatban. a) A turizmus fogalma. A turizmus jelentősége napjainkban Magyarországon és nemzetközi viszonylatban. b) A menedzsment fogalma és feladata a turizmusban. c) A kultúrák különbözőségének jelentősége a turizmusban.

Részletesebben

V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16.

V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A trianoni

Részletesebben

Mária Út Közhasznú Egyesület önkormányzati munkatalálkozó Hogyan tudjuk megsokszorozni a Mária út helyi szintű kiteljesedéséhez a forrásainkat?

Mária Út Közhasznú Egyesület önkormányzati munkatalálkozó Hogyan tudjuk megsokszorozni a Mária út helyi szintű kiteljesedéséhez a forrásainkat? Mária Út Közhasznú Egyesület önkormányzati munkatalálkozó Hogyan tudjuk megsokszorozni a Mária út helyi szintű kiteljesedéséhez a forrásainkat? Esztergom, 2015. november 26-27. Feladat megosztás - stratégiai

Részletesebben

Támogatási lehetőségek között a turisztikai piaci szereplőknek az Operatív Programokban

Támogatási lehetőségek között a turisztikai piaci szereplőknek az Operatív Programokban Támogatási lehetőségek 2014-2020 között a turisztikai piaci szereplőknek az Operatív Programokban Az alábbi összeállítás a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó azon támogatási lehetőségeket tartalmazza,

Részletesebben

Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei között

Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei között Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei 2014-2020 között Tartalom A helyszín Miskolc Megyei Jogú Város kiemelt fejlesztési központ Eredményeink - röviden Mit várunk a rendezvénytől? Miskolci jövőkép

Részletesebben

Hazánk idegenforgalma

Hazánk idegenforgalma Hazánk idegenforgalma (Turizmusunk földrajzi alapjai) 8.évfolyam Választható tantárgy Helyi tanterv Célok és feladatok: A tantárgy célja, hogy megismertesse a tanulókat ezzel az új tudományterülettel.

Részletesebben

Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24.

Veszprém Megyei TOP. 2015. április 24. Veszprém Megyei TOP Veszprém Megyei Önkormányzat aktuális területfejlesztési tervezési feladatai, különös tekintettel Veszprém megye Integrált Területi Programjára 2015. április 24. NGM által megadott

Részletesebben

Dr.Piskóti István Miskolci Egyetem Marketing Intézet

Dr.Piskóti István Miskolci Egyetem Marketing Intézet RÉGIÓ- ÉS TELEPÜLÉSMARKETING 1.előadás az RTM koncepciója, sajátos értelmezése Dr.Piskóti István Miskolci Egyetem Marketing Intézet Az RTM = területi marketing Egy terület versenyképességének, komparatív

Részletesebben

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A

Részletesebben

Egy speciális szlavóniai eset - Gorjani, mint az UNESCO szellemi kulturális világörökség része

Egy speciális szlavóniai eset - Gorjani, mint az UNESCO szellemi kulturális világörökség része Egy speciális szlavóniai eset - Gorjani, mint az UNESCO szellemi kulturális világörökség része Lović Ivan Gorjani - Općinski načelnik, közösségi polgármester Végh Andor PTE Földrajzi Intézet Szlavónia,

Részletesebben

A turizmus ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében

A turizmus ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében A turizmus ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében Az ágazatról általánosságban A turizmus a világ egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata. Sajátossága ugyanakkor, hogy nem csak a kereslet

Részletesebben

BUDAPEST HELYE EURÓPÁBAN

BUDAPEST HELYE EURÓPÁBAN BUDAPEST HELYE EURÓPÁBAN Közép- és Kelet-Európa az egyik leggyorsabban fejlődő régió, ahol számos ország éves GDP-növekedése meghaladja az EU átlagát. Magyarország a Kárpát-medence közepén, a Közép-európai

Részletesebben

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ. Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató

Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ. Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban 2014-2020 Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató Budapest, 2014. március 26. Tartalom 1. Jövőkép 2. Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

A terület- és településmarketing (place marketing)

A terület- és településmarketing (place marketing) A terület- és településmarketing (place marketing) A., Bevezető gondolatok I. A fogalom jelentkezése II. A tudományos élet érdeklődése 1990 1993 1998 2007 III. A place marketing jelentése 1. területi egység

Részletesebben

A terület- és településmarketing (place marketing)

A terület- és településmarketing (place marketing) A terület- és településmarketing (place marketing) A., Bevezető gondolatok I. A fogalom jelentkezése II. A tudományos élet érdeklődése 1990 1993 1998 2007 III. A place marketing jelentése 1. területi egység

Részletesebben

A Magyar Szállodaszövetség javaslatai Budapest turizmusának fejlesztéséhez

A Magyar Szállodaszövetség javaslatai Budapest turizmusának fejlesztéséhez Budapest turizmusának, szállodai teljesítményének értékelése. Hogyan tovább? A Magyar Szállodaszövetség javaslatai Budapest turizmusának fejlesztéséhez Dr. Niklai Ákos 2011. május 4. BGF KVIFK Vállalkozásbarát

Részletesebben

Amikor a hátrányos helyzet előny

Amikor a hátrányos helyzet előny Amikor a hátrányos helyzet előny Az akadálymentes turizmus, mint versenyelőny és bevételforrás Több napra látogatók 1 3 éjszakát eltöltők száma (ezer fő) kiadásai, millió Ft egy fő egy napjára jutó költése

Részletesebben

SZOMOLYA AJÁNLAT. Dr. Jürgen Haas. CO4 GmbH

SZOMOLYA AJÁNLAT. Dr. Jürgen Haas. CO4 GmbH SZOMOLYA AJÁNLAT Dr. Jürgen Haas CO4 GmbH Hofheim, 02.11. 2010 Előzmények és célok A CO4 GmbH vezetése és a Szomolya polgármestere Guczi István Úr az előzetes megbeszélések alapján egy hosszú távú stratégiai

Részletesebben

Regionális gazdasági programok és a kisebbségi magyar szervezetek

Regionális gazdasági programok és a kisebbségi magyar szervezetek Regionális gazdasági programok és a kisebbségi magyar szervezetek Réti Tamás MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet Határok és határtérségek Nyíregyháza 2014.06.25. Vázlat Románia, Szlovákia és Szerbia

Részletesebben

A térségi marketing és a marketing projektek kiépítése

A térségi marketing és a marketing projektek kiépítése A térségi marketing és a marketing projektek kiépítése Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 Mi a turisz*kai marke*ng? Egy tudatos

Részletesebben

BORBOLY CSABA. Együtt sikerült. HARGITA MEGYEI TANÁCSELNÖK-JELÖLT. Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.

BORBOLY CSABA. Együtt sikerült. HARGITA MEGYEI TANÁCSELNÖK-JELÖLT. Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet. BORBOLY CSABA HARGITA MEGYEI TANÁCSELNÖK-JELÖLT Együtt sikerült. Áttekintés az elmúlt négy év közös munkájának eredményeirôl és az elôttünk álló feladatokról. Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig

Részletesebben

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Bevezetés A modern társadalomban növekszik a szabadidő aránya, az idegenforgalom az egyik leggyorsabban fejlődő gazdasági ágazat (a

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA GOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA GOMBA 2013. március Jóváhagyta Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 108/2013. (III.21.) sz. határozattal Gomba, 2013. március

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt

Részletesebben

LENTI ITS WORKSHOP TOP FORRÁSALLOKÁCIÓ TOP prioritások 1. Térségi gazdasági környezet fejlesztése a foglalkoztatás elősegítésére 2. Vállalkozásbarát, népességmegtart ó településfejleszté s 3. Alacsony

Részletesebben

TÖRVÉNY SZÉKELYFÖLD KÜLÖNLEGES JOGÁLLÁSÚ RÉGIÓ LÉTREHOZÁSÁRÓL

TÖRVÉNY SZÉKELYFÖLD KÜLÖNLEGES JOGÁLLÁSÚ RÉGIÓ LÉTREHOZÁSÁRÓL TÖRVÉNY SZÉKELYFÖLD KÜLÖNLEGES JOGÁLLÁSÚ RÉGIÓ LÉTREHOZÁSÁRÓL Tervezet Preambulum Tekintettel Székelyföld települési és megyei önkormányzatainak a székelyföldi társadalom nevében megfogalmazott, a Székelyföld

Részletesebben

Fizikai környezet KOHÉZIÓ

Fizikai környezet KOHÉZIÓ Települési jövőkép Sárszentágota Milyen lesz az élet Sárszentágotán 2010-ben? Vízió/Misszió Sárszentágota újra vonzó, lakosai számára otthont és megélhetést biztosító falu lesz, amely környezetével összhangban,

Részletesebben

Tanyapedagógia Mezőgazdálkodási gyakorlat a magyar iskolai oktatásban

Tanyapedagógia Mezőgazdálkodási gyakorlat a magyar iskolai oktatásban Tanyapedagógia Mezőgazdálkodási gyakorlat a magyar iskolai oktatásban 2013. február 04. Budapest A mai gyerekek Elszakadtak az élettől, a valódi dolgoktól; Nem valódi a közösség (közösségi oldalak), az

Részletesebben

LAKOSSÁGI KÉRDŐÍV CSOBÁNKA KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ

LAKOSSÁGI KÉRDŐÍV CSOBÁNKA KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ LAKOSSÁGI KÉRDŐÍV CSOBÁNKA KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ 1. Ön csobánkai lakos? igen nem Ha igen, mióta él a településen? éve 2. Ön csobánkai üdülő tulajdonos? igen nem 3. Tervezi-e, hogy

Részletesebben

a várost! HELYI BERUHÁZÁS HELYI MUNKAADÓKKAL /8. AZ EMBEREK ÉRDEKÉBEN CSELEKSZIK... /11. MISKOLC JÖVŐJE: A KÖRNYEZETBARÁT CSÚCSTECHNOLÓGIA /12-13.

a várost! HELYI BERUHÁZÁS HELYI MUNKAADÓKKAL /8. AZ EMBEREK ÉRDEKÉBEN CSELEKSZIK... /11. MISKOLC JÖVŐJE: A KÖRNYEZETBARÁT CSÚCSTECHNOLÓGIA /12-13. Színezzük újra a várost! Színezzük újra a várost rajzpályázat /13. Telefonos konferenciabeszélgetés /2. HELYI BERUHÁZÁS HELYI MUNKAADÓKKAL /8. AZ EMBEREK ÉRDEKÉBEN CSELEKSZIK... /11. MISKOLC JÖVŐJE: A

Részletesebben

A BEVÁSÁRLÓTURIZMUS AKTUÁLIS TENDENCIÁI A ROMÁN-MAGYAR HATÁR MENTÉN

A BEVÁSÁRLÓTURIZMUS AKTUÁLIS TENDENCIÁI A ROMÁN-MAGYAR HATÁR MENTÉN A BEVÁSÁRLÓTURIZMUS AKTUÁLIS TENDENCIÁI A ROMÁN-MAGYAR HATÁR MENTÉN NAGY EGON BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM KOLOZSVÁR MAGYAR FÖLDRAJZI INTÉZET TÓTH JÓZSEF EMLÉKKONFERENCIA 214, MÁRCIUS 18, PÉCS Bevezető

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritás A prioritás vonatkozó specifikus céljai: A prioritáshoz kapcsolódó

Részletesebben

TURIZMUSFEJLESZTÉS AZ ERŐFORRÁSHIÁNYOS TÉRSÉGEKBEN BÓCSA PÉLDÁJÁN

TURIZMUSFEJLESZTÉS AZ ERŐFORRÁSHIÁNYOS TÉRSÉGEKBEN BÓCSA PÉLDÁJÁN TURIZMUSFEJLESZTÉS AZ ERŐFORRÁSHIÁNYOS TÉRSÉGEKBEN BÓCSA PÉLDÁJÁN Tóth Bettina Káposzta Lajos Nagy Gyula 2019. Március 5. Budapest A kutatás a KÖFOP-2.1.4-VEKOP-16-2016-00001 A Külgazdasági és Külügyminisztérium

Részletesebben

TURISZTIKAI VONZERÕ-FEJLESZTÉS

TURISZTIKAI VONZERÕ-FEJLESZTÉS III. rész TURISZTIKAI VONZERÕ-FEJLESZTÉS A turisztikai vonzerő-fejlesztésbe azon tevékenységeket soroljuk, amelyek a város idegenforgalmát növelik. A turisztikai vonzerő-fejlesztésnek vagy más szóval turisztikai

Részletesebben

Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely

Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely Hazánk tudománya, innovációja és versenyképessége szakmai vitafórum Nagykanizsa, 2012. november 7.

Részletesebben

Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel

Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Napilapcsoportunk kiadója egy EU-s pályázat keretében online kutatást végzett az Európai Unió kohéziós politikájának és úgy általában, Európának

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

A KRITéR projekt nyitórendezvénye

A KRITéR projekt nyitórendezvénye A KRITéR projekt nyitórendezvénye Tove Skarstein A Norvég Királyság budapesti nagykövete 2015. június 1. Tisztelettel köszöntöm a Projektpartnereket, a REC munkatársait és a kedves vendégeket! Nagy öröm

Részletesebben

Települési jövőkép. Sárosd

Települési jövőkép. Sárosd Települési jövőkép Sárosd Problémák Szociális struktúra Kisebbség (10%) Bölcsőde hiánya Gyógyszertár szolgáltatása Hagyományőrzés, nem óvjuk történelmi értékeinket. Képzetlen munkaerő Helyi járatos busz

Részletesebben

Az élelmiszeripar jelene, jövője

Az élelmiszeripar jelene, jövője Az élelmiszeripar jelene, jövője dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. április 25. Élelmiszergazdaság jelentősége Stratégiai jelentőségű ágazat:

Részletesebben

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése FÖK: A program egyike a legjobban kidolgozott anyagoknak. Tekintve az EU-források felhasználásában rejlő kockázatokat, az operatív program hangsúlyát

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 21/2015. (IV.8.) Helyi Építési Szabályzat módosítása Rendelet

Részletesebben

ünnepélyes avatása és megnyitására

ünnepélyes avatása és megnyitására Sajtóanyag sajtóanyag a Kistermelők Háza ünnepélyes avatása és megnyitására SZENTLŐRINC KIÁLLÍTÁSI CENTRUM 2015. április 16. 11 00 2 KISTERMELŐK HÁZA Az ötlet Egy speciális piac és közösségi tér létrehozása

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE STRATÉGIAI PROGRAMJÁNAK

HAJDÚ-BIHAR MEGYE STRATÉGIAI PROGRAMJÁNAK HAJDÚ-BIHAR MEGYE STRATÉGIAI PROGRAMJÁNAK ILLESZKEDÉSE A 2007-2013-AS IDŐSZAK NEMZETI STRATÉGIAI REFERENCIA KERET ÉSZAK-ALFÖLDI REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMJÁHOZ 2006. JÚNIUS 15. Hajdú-Bihar megye Stratégiai

Részletesebben

www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook

www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook Szántódi Hírlevél www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook Szántód Község Képviselõ-testületének lapja 2014. szeptember XVIII. évf. 5. szám Önkormányzati Választások 2014 Szántódi Hírlevél 2. oldal 2014.

Részletesebben

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01 Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából

Részletesebben

Az EU Duna Régió Stratégia mint a területiség, összefogás szimbóluma Közép-Európában. Nádasi György Külügyminisztérium Sárvár, 2011. október 6.

Az EU Duna Régió Stratégia mint a területiség, összefogás szimbóluma Közép-Európában. Nádasi György Külügyminisztérium Sárvár, 2011. október 6. Az EU Duna Régió Stratégia mint a területiség, összefogás szimbóluma Közép-Európában Nádasi György Külügyminisztérium Sárvár, 2011. október 6. A Duna Régió Stratégia kezdetei Igény a tagállamok (8) és

Részletesebben

Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során

Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során Varga-Dani Barbara Regionális marketing igazgató Országos TDM Konferencia

Részletesebben

Agrárium természeti értékekhez való viszony és turisztikai potenciál Homoródalmáson

Agrárium természeti értékekhez való viszony és turisztikai potenciál Homoródalmáson Agrárium természeti értékekhez való viszony és turisztikai potenciál Homoródalmáson Agora Munkacsoport Sólyom Andrea A háztartások általános adatai: A népesség korcsoportok szerinti megoszlása 15-34 év

Részletesebben

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék A vendég Otthon: rokon, barát Üzleti életben: partner, munkatárs

Részletesebben

Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége. Kérdőív

Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége. Kérdőív Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége Kérdőív Foglalkoztatási stratégia kidolgozása Abaújban, a helyi foglalkoztatási kezdeményezések

Részletesebben

Területfejlesztés és a vidékfejlesztés kapcsolódási pontjai Békés megyében. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

Területfejlesztés és a vidékfejlesztés kapcsolódási pontjai Békés megyében. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1. Területfejlesztés és a Gyebnár Péter a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Békés megyei referense A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat feladata: a vidékfejlesztésben érdekelt összes szereplő együttműködési hálózatba

Részletesebben

A székelyföldi turizmus helyzete és lehetőségei

A székelyföldi turizmus helyzete és lehetőségei Székelyföldi Akadémia A székelyföldi turizmus helyzete és lehetőségei Dr. Horváth Alpár Babes-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kirendeltség Székelyföld vagy Hargita megye? Románia tervezési-statisztikai

Részletesebben

Tudatos térhasználat város és vidékfejlesztés

Tudatos térhasználat város és vidékfejlesztés Tudatos térhasználat város és vidékfejlesztés közösen Schwertner János MRTT Vándorgyűlés Mosonmagyaróvár 2017. október 20. Helyi gazdaságfejlesztési esélyek felmérése vizsgálatok tapasztalatai A Kistérségek

Részletesebben

ITT KELL LENNED, HOGY ELHIDD? Márkaépítés a belföldi turizmus presztízsének növeléséért. Bánhegyi Zsófia #fedezdfel # hellohungary

ITT KELL LENNED, HOGY ELHIDD? Márkaépítés a belföldi turizmus presztízsének növeléséért. Bánhegyi Zsófia #fedezdfel # hellohungary ITT KELL LENNED, HOGY ELHIDD? Márkaépítés a belföldi turizmus presztízsének növeléséért Bánhegyi Zsófia #fedezdfel # hellohungary A MAGYAROK 73%-A UTAZIK. MIÉRT FONTOS A BELFÖLDI TURIZMUS ARÁNYÁNAK NÖVELÉSE?

Részletesebben

A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon

A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon Veszprém, 2011. szeptember 30. Tóth Laura Vállalkozásfejlesztési munkatárs NESsT ltoth@nesst.org 1 A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő

Részletesebben

A PROJEKTRŐL. www.mind-rural.ro

A PROJEKTRŐL. www.mind-rural.ro A PROJEKTRŐL Integrált turisztikai humánerőforrás-fejlesztés a vidéki foglalkoztatás növelése érdekében című projektünk a Humánerőforrás-fejlesztési Szektoriális Operatív Program 2007-2013 keretében valósul

Részletesebben

A lovasturisztikai fejlesztések lehetőségei a 2014-2020-as tervidőszakban

A lovasturisztikai fejlesztések lehetőségei a 2014-2020-as tervidőszakban A lovasturisztikai fejlesztések lehetőségei a 2014-2020-as tervidőszakban Előadó: Lóska János elnök Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség Előadás vázlat I. Az ágazat közelmúltja és jelene II. Kitörési

Részletesebben

Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete

Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete Oroszország! A gazdasági növekedés a válságig az orosz középosztály megerősödését

Részletesebben

Szeretné megmenteni a tartozással terhelt cégét? (3. rész) Válság van!

Szeretné megmenteni a tartozással terhelt cégét? (3. rész) Válság van! Szeretné megmenteni a tartozással terhelt cégét? (3. rész) Válság van! Tisztelt Cégtulajdonos! Bizonyára Ön is tudja, legalábbis érzékelte, hogy a piac lelassult, nehezebbé vált a tőkebevonás és az adózás

Részletesebben

A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája

A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája Magyar Műszaki Értelmiség Napja 2009. Dr. Szépvölgyi Ákos KDRIÜ Nonprofit Kft. 2009.05.14. A Közép-Dunántúl hosszú távú területfejlesztési koncepciója (1999)

Részletesebben

Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája 2.sz.MELLÉKLET

Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája 2.sz.MELLÉKLET Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája 2.sz.MELLÉKLET EUROPE - Best practice áttekintés Kijelöltünk 4 régiót, hogy Erdélyt, Kovászna megyét összehasonlítsuk velük mindegyik közülük hasonló imázzsal

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest

Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Desztinációs Menedzsment Nemzetközi Konferencia Budapest, 2007. Február 7-9. Desztinációs Menedzsment Koncepció és Magyarország esete Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Koncepció Desztinációs

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

6. MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY

6. MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY 6. MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY 16. pont csalódott amiatt, hogy a helyi és regionális önkormányzatok szerepe a cselekvési tervben nem kapta meg azt az elismerést, melyet megérdemelt volna; csalódott amiatt, hogy

Részletesebben

EURÓPA A POLGÁROKÉRT

EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS E L N Ö K E E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. április 25-ei ülésére Tárgy: A 2014. évi költségvetési koncepció elfogadása Előterjesztő:Popovics

Részletesebben

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében

Részletesebben

EGER SIKERE, minden egri sikere!

EGER SIKERE, minden egri sikere! EGER SIKERE, minden egri sikere! Tisztelt Olvasó, Kedves Egri Polgár! Ahány egri ember, annyiféle látásmód és érzésvilág. A történetünk azonban közös, így a sikerek is azok: minden elért eredmény értünk

Részletesebben

Bevásárló és Tematikus utcák

Bevásárló és Tematikus utcák Bevásárló és Tematikus utcák Előadó: Király Gabriella bevásárlóutca menedzser Budapest, 2014. december 2. Tartalom Bevásárló utca menedzsment Pozitív hatások BUM tagjai Együttműködő utcák BUM eddig elért

Részletesebben

Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség

Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség Natúrparkok és turizmus Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 A TURIZMUS SZEREPE

Részletesebben

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései A megyeszékhely fejlesztési elképzelései Kiss Gábor, Miskolc MJV alpolgármestere 2016. november 17. A gazdaság ágazati szerkezete Jellemző gazdasági szektorok a régióban: - autóipari beszállítás - elektronika

Részletesebben

Regionális szervezet a Balaton Régióban. Hogyan érdemes csinálni?

Regionális szervezet a Balaton Régióban. Hogyan érdemes csinálni? Regionális szervezet a Balaton Régióban Hogyan érdemes csinálni? Jelenlegi helyzet Pozitívumok: - helyi, mikrotérségi szervezetek megalakulása - tudatosabb termékpolitika elsősorban helyi szinten - tudatosabb

Részletesebben

A TDM Szervezetek szerepe a Közép- dunántúli Régió turizmusában

A TDM Szervezetek szerepe a Közép- dunántúli Régió turizmusában A TDM Szervezetek szerepe a Közép- dunántúli Régió turizmusában A Magyar Regionális Tudományi Társaság XII. Vándorgyűlése Veszprém, 2014. 11. 27-28. A turizmus, mint helyi fejlesztés eszköze szekció Vargáné

Részletesebben

Közép-Dunántúli Régió

Közép-Dunántúli Régió Az innováció-orientált társadalom és gazdaság értelmezése a Közép- Dunántúli Régióban 1 Kovács Tamás Programigazgató Közép-Dunántúli RFÜ Veszprém, 2006. május 31. 2 Terület Lakosság Népsűrűség Városi népesség

Részletesebben

NYÍRMADA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSE

NYÍRMADA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSE 2014. URBAN Linea Tervező és Szolgáltató Kft. NYÍRMADA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSE KÜLZETLAP Nyírmada Város Településrendezési Tervének - készítéséhez - Településrendező tervező: ügyvezető.

Részletesebben

Sokáig voltam távol?

Sokáig voltam távol? Sokáig voltam távol? Az olasz lakosság utazási szokásai Kiss Kornélia kutatási igazgató Magyar Turizmus Zrt. Európa hatodik legnépesebb országa Olaszország területe: 301 230 km 2 Lakosainak száma: 58,1

Részletesebben

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 9 XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK Fejezeti kezelésű előirányzatok 4 Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztés Operatív Program 0 90,0 0 938,7 0 938,7 Működési költségvetés

Részletesebben

Városfejlesztési Választási Program 2014.

Városfejlesztési Választási Program 2014. Hajnal Egyesület Gyömrőért HEGY Városfejlesztési Választási Program 2014. Többet teszünk Gyömrő Lakosaiért! A HEGY VÁLASZTÁSI PROGRAMJA 2014 2 Hosszú távú cél: Létrehozni egy olyan települést, ahol szívesen

Részletesebben

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032)

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) Kedvezményezett: Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium A projekt

Részletesebben

Vállalkozások és lehetőségeik az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban

Vállalkozások és lehetőségeik az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban Vállalkozások és lehetőségeik az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban Lelkes Gábor, PhD. Danube EuroConsulting Kft. igazgatója Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság elnöke Legnagyobb

Részletesebben

Baranya megye kistérségi fejlesztési projektjeinek kapcsolódási lehetőségei a Pécsi fejlődési Pólushoz

Baranya megye kistérségi fejlesztési projektjeinek kapcsolódási lehetőségei a Pécsi fejlődési Pólushoz Baranya megye kistérségi fejlesztési projektjeinek kapcsolódási lehetőségei a Pécsi fejlődési Pólushoz Dr. Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke A Baranya Megyei Önkormányzat a pólus stratégia

Részletesebben

VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél

VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi vállalkozások fejlesztése,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Klímabarát Települések Szövetsége elnökségi ülésén. Jelen vannak: az elnökség tagjai a mellékelt jelenléti ív szerint

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Klímabarát Települések Szövetsége elnökségi ülésén. Jelen vannak: az elnökség tagjai a mellékelt jelenléti ív szerint JEGYZŐKÖNYV Készült a Klímabarát Települések Szövetsége elnökségi ülésén Időpont: 2012. szeptember 11. 17.00 Helyszín: Éden Étterem, 1011 Budapest, Iskola u. 31. Jelen vannak: az elnökség tagjai a mellékelt

Részletesebben

A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:

A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - 5 év - 5 év -

Részletesebben

A megkérdezettek köre: az Észak-Alföldi régió kis, közepes és nagy vállalkozásai

A megkérdezettek köre: az Észak-Alföldi régió kis, közepes és nagy vállalkozásai Értékelés Ennek a kérdőívnek a célja az volt, hogy az EUROKONTAKT projekt munkatársait felvilágosítsa a vidéki vállalkozások szolgáltatási szükségleteiről, azok kielégítettségének szintjéről. A felmérést

Részletesebben

III. Kötet Középtávú program és alprogramok, operatív program javaslatok, fejlesztési akciók

III. Kötet Középtávú program és alprogramok, operatív program javaslatok, fejlesztési akciók Zirci Kistérség - HOSSZÚ TÁVÚ KISTÉRSÉG-FEJLESZTÉSI PROGRAM A Bakonyi Önkormányzatok Szövetségének HOSSZÚTÁVÚ KISTÉRSÉG-FEJLESZTÉSI PROGRAMJA III. Kötet Középtávú program és alprogramok, operatív program

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 52. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 52. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 52. hét Erdély Magyarország Stratégiai fontosságú a szakképzés Fel kell hívni a figyelmet, hogy a szakképző intézmények stratégiai fontosságúak, meg kell alapozni a magyar

Részletesebben