Kedves Kollégák! Budapest, április 21. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Kollégák! Budapest, április 21. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága"

Átírás

1

2 Kedves Kollégák! A Fiatal Nőorvosok Társaságának Szakmai Továbbképző Tanfolyamára és XIII. Kongresszusára készülünk az idén. Az elmúlt tizenkét kongresszus kitűnő lehetőség volt a fiatal szülész-nőgyógyászoknak arra, hogy nívós szakmai előadások keretében számoljanak be tudományos munkásságukról. Mára már hagyománnyá vált, hogy nemcsak a fiatal szakorvosjelöltek és szakorvosok, hanem a tapasztaltabb generáció is egyre nagyobb számban, minden évben szívesen ellátogat a rendezvényre. A Kongresszus mellett a rendezvény egyben Szakmai Továbbképző Tanfolyam szerepet is betölt. Ezzel szeretnénk megköszönni a minősített előadók jelenlétét, valamint kedvezni azoknak, akik már szakorvosként továbbképzési pontokat gyűjtenek. Az elmúlt két év sikeres rendezvényeit figyelembe véve döntöttünk úgy, hogy idén is a Four Points by Sheraton Kecskemét**** Hotel és Konferenciaközpont lesz a Kongresszus otthona, ahol az elegancia és a tudomány találkozik. Magyarország egyik legmodernebb vidéki rendezvényhelyszíne a mai kor követelményeinek megfelelően felszerelt. Az ismételten nagyszerűnek ígérkező tudományos program mellett a szálloda legfelső szintjén kialakított wellness részlegben úszómedence, jacuzzi, szaunák és fitness terem segíti egy fárasztó nap után a feltöltődést. Az előadások mellett továbbra is szerepet szánunk a gyakorlati jellegű képzésnek is. Természetesen a Fiatal Nőorvosok Társasága részéről idén sem marad el a legjobbnak ítélt előadás megjutalmazása. Szívből remélem, hogy a Kongresszus lehetőséget ad a továbbképzésre, a hasznos vélemény- és tapasztalatcserére, valamint szakmai, tudományos együttműködések, baráti kapcsolatok kialakulására. Ebben az évben is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a Fiatal Nőorvosok Társasága XIII. Kongresszusáról is minden kedves résztvevő értékes tapasztalatok birtokában és szép emlékekkel térjen haza. Budapest, április 21. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

3 A Kongresszus Védnökei (országos társaságok részéről): Dr. Bódis József, egyetemi tanár, igazgató, a Pécsi Tudományegyetem rektora, a Magyar Nőorvos Társaság elnöke Pécsi Tudományegyetem KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Tóth Zoltán, egyetemi tanár, a MSZNUT elnöke Debreceni Egyetem KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika A Kongresszus Védnökei (egyetemi klinikák részéről): Dr. Rigó János, egyetemi tanár, igazgató Semmelweis Egyetem ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Ács Nándor, egyetemi tanár, igazgató Semmelweis Egyetem ÁOK II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Póka Róbert, egyetemi tanár, igazgató Debreceni Egyetem KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Németh Gábor, egyetemi docens, igazgató Szegedi Tudományegyetem ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika A Kongresszus elnöke Dr. Nagy Gyula Richárd a Fiatal Nőorvosok Társaságának elnöke Semmelweis Egyetem ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Szervező és Tudományos Bizottság Dr. Dóka Zsuzsanna, Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház Dr. Kecskeméti András, Semmelweis Egyetem ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Lampé Rudolf, Debreceni Egyetem KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Mátrai Gábor, Pécsi Tudományegyetem KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Molnár András, Szegedi Tudományegyetem ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Pohl Ákos, Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály Dr. Sobel Gábor, Semmelweis Egyetem ÁOK II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Supák Dorina, Semmelweis Egyetem ÁOK II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Dr. Szabó Gábor, Semmelweis Egyetem ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Szervező Iroda: Expert-Quality Kongresszusi és Utazási Iroda Kft Budapest, Kígyó u Levélcím: 1243 Budapest, Pf.: 553. Szervezési és kiállítási információ: Regisztráció, szállás információ: Szalma Márta Zajkó Laura Telefon: Telefon: szalma@eqcongress.hu zajko@eqcongress.hu

4 TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓK ELŐADÁSOK ELŐZETES LISTÁJA Dr. Bódis József PhD, DSc, az MTA doktora, egyetemi tanár, rektor Pécsi Tudományegyetem, ÁOK KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika AZ IN VITRO FERTILIZÁCIÓ EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSE Dr. Tóth Zoltán PhD, DSc, az MTA doktora, egyetemi tanár Debreceni Egyetem OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika TÖBBES TERHESSÉG ULTRAHANGVIZSGÁLATA Dr. Rigó János, PhD, DSc, az MTA doktora, egyetemi tanár, igazgató A MAGYAR SZÜLÉSZET-NŐGYÓGYÁSZAT HELYE A NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS ÉLETBEN Dr. Ács Nándor med. habil., PhD, egyetemi tanár, igazgató Semmelweis Egyetem ÁOK II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika AKUT SZÜLÉSZETI VÉRZÉSEK ELLÁTÁSA Dr. Póka Róbert med. habil., CSc, egyetemi tanár, igazgató Debreceni Egyetem OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika A NŐGYÓGYÁSZATI DAGANATSEBÉSZET AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Dr. Németh Gábor med. habil., PhD, egyetemi docens, igazgató Szegedi Tudományegyetem ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika QUO VADIS NŐGYÓGYÁSZATI ENDOSZKÓPIA Dr. Rákóczi István PhD, DSc, az MTA doktora, egyetemi tanár Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály A PRIMER CSÁSZÁRMETSZÉS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI Dr. Urbancsek János PhD, DSc, az MTA doktora, egyetemi tanár A SÁRGATESTFÁZIS GYÓGYSZERES TÁMOGATÁSA ASSZISZTÁLT REPRODUKCIÓS KEZELÉSEK SORÁN Dr. Belics Zorán PhD, osztályvezető főorvos Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, Szülészeti- Nőgyógyászati Osztály, Budapest A KORASZÜLÉS SZŰRÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI Dr. Hupuczi Petronella PhD, egyetemi docens Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika INTENZÍV OSZTÁLYOS ELLÁTÁST IGÉNYLŐ SZÜLÉSZETI KÓRKÉPEK

5 Dr. Alasztics Bálint, klinikai orvos A praeeclampsia jövőbeli kezelési módjai Dr. Babay Lilla 1, rezidens, Dr. Nagy Gyula Richárd 2 PhD, egyetemi adjunktus 1 Uzsoki Utcai Kórház, Szülészet Nőgyógyászat 2 A 13-AS TRISZÓMIA EREDETÉNEK NYOMÁBAN Dr. Brubel Réka PhD, egyetemi tanársegéd ENDOSZKÓPOS TEAM AZ I. SZ. SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI KLINIKÁN Dr. Dobó Noémi, klinikai orvos ENDOMETRIOSIS: AZ OVARIÁLIS REZERV MEGŐRZÉSE Dr. Csibi Noémi, klinikai orvos HÚGYHÓLYAG ENDOMETRIOSIS Dr. Fancsovits Péter PhD, tudományos főmunkatárs IN VITRO FERTILIZÁCIÓS KEZELÉSEK SORÁN LÉTREHOZOTT EMBRIÓK ÉLETKÉPESSÉGÉNEK MEGÍTÉLÉSE Dr. Hadarits Orsolya, klinikai orvos A SZEMÉREMTESTI FERTŐZÉSEK DIFFERENCIÁLDIAGNOSZTIKÁJA A GYERMEKNŐGYÓGYÁSZATBAN Dr. Horányi Dániel 1, szakorvos, Dr. Nagy Gyula Richárd 2 PhD, egyetemi adjunktus 1 Egyesített Szent István és Szent László Kórház, Szülészeti-Nőgyógyászati Osztály 2 A FOGAMZÁSGÁTLÓ TABLETTÁK ELŐNYÖS MELLÉKHATÁSAIRÓL Dr. Horváth Rita, klinikai szakorvos FSTL3 SZEREPE PRAEECLAMPSIÁBAN Dr. Kis Éva, szakorvosjelölt, Dr. Belics Zorán PhD, osztályvezető főorvos Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, Szülészeti- Nőgyógyászati Osztály, Budapest CSÁSZÁRMETSZÉSSEL EGYIDŐBEN VÉGZETT RADIKÁLIS MÉHELTÁVOLÍTÁS

6 Dr. Kecskeméti András, klinikai szakorvos PSZICHOPATOLÓGIAI ÉS TERHESPATOLÓGIAI KÓRKÉPEK KAPCSOLATA Dr. Laky Marcella, klinikai szakorvos A SZÜLÉSZET METEOROLÓGIAI VONATKOZÁSAI Dr. Lampé Rudolf PhD, egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika A LAPAROSCOPOS HYSTERECTOMIÁK TÍPUSAI, INDIKÁCIÓI, KIVITELEZÉSE Lehner Ádám PhD, embriológus KORSZERŰ MÉLYFAGYASZTÁSI MÓDSZEREK AZ ASSZISZTÁLT REPRODUKCIÓS KEZELÉSEK SORÁN Dr. Molnár András PhD, klinikai szakorvos Szegedi Tudományegyetem ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika MÉHNYAKHOSSZ MÉRÉSÉNEK JELENTŐSÉGE A KORASZÜLÉS MEGELŐZÉSÉBEN Dr. Murber Ákos PhD, egyetemi adjunktus ANYAI ÉLETKOR ÉS MEDDŐSÉG Dr. Nagy Gyula Richárd PhD, egyetemi adjunktus A JÖVŐ ITT KEZDŐDIK: A NEM INVAZÍV PRAENATALIS TESZTELÉS LEHETŐSÉGEI Dr. Pataki Zoltán, szakorvos Uzsoki Utcai Kórház, Szülészet Nőgyógyászat ULTRAHANGVIZSGÁLATOK A NŐGYÓGYÁSZATI ONKOLÓGIÁBAN Dr. Prosszer Mária, klinikai szakorvos A KORASZÜLÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Dr. Szabó Gábor PhD, egyetemi tanársegéd ULTRAHANGGAL VÉGZETT ÁRAMLÁSVIZSGÁLATOK INTRAUTERIN RETARDÁCIÓ ESETÉN Dr. Szabó Katalin, klinikai orvos A CARBOPLATIN ALLERGIA KEZELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI

7 Dr. Szatmári Erzsébet, klinikai orvos ENDOMETRIOSIS MALIGNUS TRANSZFORMÁCIÓJA Dr. Ujházy András PhD, egyetemi adjunktus ALHASI PANASZOK KIVIZSGÁLÁSA A GYERMEKNŐGYÓGYÁSZATI PRAXISBAN GYAKORLATI KÉPZÉSEK AKKREDITÁCIÓ A rendezvény szabadon választott egyetemi tanfolyamként 36 pontra akkreditált továbbképzés, melyet tesztírás zár. A részvételről a helyszínen igazolást adunk ki. (Az igazolás kiállításához szükséges az orvosi nyilvántartási szám) A Szervező Bizottsága várja a szülészet nőgyógyászat teljes spektrumából a tanfolyamhoz csatlakozó előadások, referátumok bejelentését, minden érdeklődő fiatal kollégától. TECHNIKAI INFORMÁCIÓK BEKÜLDÉS Az előadás bejelentés preferáltan on-line történik a Szervező Iroda honlapján keresztül. A honlapon elérhető on-line űrlap kitöltésével kérjük megküldeni az összefoglalókat. A honlap elérhetősége: / Aktuális kongresszusok / Fiatal Nőorvosok Társaságának Szakmai Továbbképző Tanfolyama Lehetőség van a hagyományos módon történő absztrakt beküldésre is; csatolt file-ban az alábbi címre küldjék: zajko@eqcongress.hu Előadás beküldési határidő: szeptember 4. A bejelentett előadásokról a megadott címre elektronikusan visszaigazolást küldünk. A végleges programba csak azok a prezentációk kerülnek be, amelyeknek előadói regisztráltak, és a részvételi díjat befizették. Technikai tájékoztató az előadásokhoz Prezentációk elkészítésekor ajánlott: - A video- és hangfájlok wmv kiterjesztésűek legyenek. - A használni kívánt videókat mindig a prezentációval azonos könyvtárból illesszék be. Ne feledjék el elhozni a videókat. Még akkor sem, ha beágyazták a prezentációba ha bármi probléma lenne a lejátszással, akkor a helyszínen még tudjuk orvosolni.

8 Technikai lehetőségek: PC, projektor, Microsoft Office Windows 8 és Office 2013 program. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A Kongresszus időpontja: október 7-8. Helyszíne: Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel & Conference Center 6000 Kecskemét, Izsáki út 6. Megnyitó: október 7. szombat LEGFONTOSABB HATÁRIDŐK augusztus szeptember 4. Kedvezményes jelentkezési határidő Absztrakt beküldési határidő Szállásfoglalási határidő től Kategóriák ig befizetve befizetve Helyszínen 35 év alatti orvosok Ft Ft Ft 35 év feletti orvosok Ft Ft Ft Napi jegy Ft Ft Ft Vacsora Ft Ft Ft REGISZTRÁCIÓ A kongresszusra való jelentkezés elektronikus úton történik a kongresszus honlapjáról: kongresszusok. Lehetőség van jelentkezésre a szervező iroda által küldött jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével is. Regisztrációját és szállásfoglalását akkor tekintjük véglegesnek, ha a regisztrációs díj és a megrendelt szolgáltatások költsége bankszámlánkra beérkezik. Regisztrációs díj (az ár az ÁFA-t tartalmazza) A résztvevők regisztrációs díja tartalmazza a tudományos programon való részvételt, a kiállítás megtekintését, kávészüneteket, a programfüzetet, a névkitűzőt, valamint a pontszerző igazolást. A napi jegy díja tartalmazza a tudományos programon való részvételt és a kiállítás megtekintését, a programfüzetet, kávészünetet az adott napon és a névkitűzőt. A részvételi díjakban a kávészünetek közvetített szolgáltatások, a hatályos szabályoknak megfelelően, étkezésként kerülnek számlázásra.

9 Helyszíni regisztráció nyitva tartása: október 7. (szombat) október 8. (vasárnap) Fizetési határidők - A részvételi díj, az ebédek, a vacsora és a szállás a számlán, illetve a visszaigazolásban megadott időpontig fizetendő. A szállás díját legkésőbb szeptember 4-én át kell utalni. Ellenkező esetben a foglalást töröljük. Visszaigazolás, számlázás - A szervező iroda a megrendelt szolgáltatásokat visszaigazolja, egyben megküldi az igényelt átutalási számlát. Ha költségeit részben vagy egészben a munkahely vagy szponzor fizeti, kérjük, hogy pontosan jelölje meg jelentkezési lapján a számlázási nevet és címet, és a költségvállaló cégszerű aláírásával küldje vissza a szervező irodának. Lemondási feltételek - A részvétel és a szállás lemondását kizárólag írásban, szeptember 4-ig fogadjuk el. Módosítások, lemondások miatti számlamódosítások díja a rendezvényt megelőzően Ft. A rendezvényt követően kizárólag a számla formai módosítása lehetséges, melynek díja Ft. Felelősség- és egyéb biztosítás - A rendezvény közzétett részvételi és egyéb díjai nem tartalmaznak baleset, betegség, poggyász és felelősségbiztosítási díjat. Így baleset, betegség és valamely káresemény bekövetkezése esetén a szervezőknek nem áll módjukban semmilyen felelősséget vagy kártérítést vállalni. TÁRSASÁGI PROGRAMOK, ÉTKEZÉS október 8. Vacsora: Fakultatív, a megadott feltételek szerint. /ültetett büfé, 4 órás italfogyasztással/ Ebéd (büfé) a kongresszus helyszínén: Fakultatív, a megadott feltételek szerint. MEGKÖZELÍTHETŐSÉG Megközelítés autóval: Budapest M5-ös autópályán Hajtsunk rá az M5 autópályára, Kecskemét irányába Kijárat: Kecskemét Nyugat Forduljon jobbra, Kecskemét városközpont irányába Haladjunk 3,8 km-t az 52-es főúton A szálloda a jobb oldalon, az Izsáki út 6. szám alatt található Szeged M5-ös autópályán Hajtsunk rá az M5 autópályára, Budapest irányába Kijárat: Kecskemét Nyugat Forduljunk balra, Kecskemét irányába Haladjunk 3,8 km-t az 52-es főúton A szálloda a jobb oldalon, az Izsáki út 6. szám alatt található u Megközelítés vonattal: (kérjük a menetrendet a weblapon indulás előtt ellenőrizzék). Budapest Keleti pályaudvarról indul naponta minden óra 10-kor IC vonat

10 v Megközelítés autóbusszal: A központi buszpályaudvarról vagy a vonatállomásról: 1-es vagy 15-ös számú autóbusszal, Izsáki úti kórház megálló GPS koordináták: Északi szélesség: 46, Keleti hosszúság: 19, SZÁLLÁS ÉS HELYSZÍN Four Points by Sheraton Hotel & Conference Center H-6000 Kecskemét, Izsáki út 6. A 2013-ban megnyitott szálloda szobái minden igényt kielégítő, magas komfort fokozattal rendelkeznek. Minden szobában minibár, kávéés teafőző, vasalási lehetőség, ingyenes WIFI csatlakozás, laptop méretű digitális széf, 40 -os nagyképernyős televízió található. A szálloda legfelső szintjén kialakított wellness részlegében úszómedence, jacuzzi, szaunák, gőzfürdő és relaxációs szoba áll a vendégek rendelkezésére. Az egész nap nyitva tartó fitness terem kellemes kikapcsolódást kínál a sportot kedvelők számára. A szálloda nemdohányzó épület, dohányzásra kizárólag a kijelölt helyeken nyílik lehetőség. Szobaárak: Standard szoba Ft egyágyas/ fő/ éj Standard szoba Ft kétágyas/ fő/ éj Tartalma: Svédasztalos büféreggeli (6:30-10:00 között), ásványvíz bekészítés a szobában, ingyenes WIFI a szálloda egész területén, wellness használat a nyitva tartási időben, fitness terem 24 órás használata, parkolás, ÁFA, IFA. Bejelentkezés az érkezés napján 15:00 órától. Kijelentkezés a távozás napján 10:00 óráig.

Budapest, 2016. február 24. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Budapest, 2016. február 24. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! A Fiatal Nőorvosok Társaságának XII. Kongresszusára készülünk az idén. Az elmúlt tizenegy rendezvény kitűnő lehetőség volt a fiatal szülész-nőgyógyászoknak arra, hogy nívós szakmai előadások

Részletesebben

A Kongresszus Védnökei (országos társaságok részéről):

A Kongresszus Védnökei (országos társaságok részéről): A Kongresszus Védnökei (országos társaságok részéről): Dr. Bódis József, egyetemi tanár, igazgató, a Pécsi Tudományegyetem rektora, a Magyar Nőorvos Társaság elnöke Pécsi Tudományegyetem KK Szülészeti

Részletesebben

Kedves Kollégák! Budapest, 2015. február 5. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Kedves Kollégák! Budapest, 2015. február 5. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! A Fiatal Nőorvosok Társaságának XI. Kongresszusára készülünk az idén. Az elmúlt tíz rendezvény kitűnő lehetőséget jelentett a fiatal szülész-nőgyógyászoknak arra, hogy nívós szakmai előadások

Részletesebben

osztályvezető főorvos

osztályvezető főorvos Kedves Kollégák! A Fiatal Nőorvosok Társaságának Szakmai Továbbképző Tanfolyamára és XIV. Kongresszusára készülünk az idén. Ez az alkalom azért is különleges számunkra, mert ebben az évben a Magyar Menopausa

Részletesebben

Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! Immár hagyománnyá vált, hogy minden év végén megrendezésre kerül a Fiatal Nőorvosok Társaságának Kongresszusa. Biztosan állíthatom, hogy ezeken az összejöveteleken öv et el eken en a fiatal

Részletesebben

Kedves Kollégák! Budapest, 2014. március 12. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Kedves Kollégák! Budapest, 2014. március 12. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Fiatal Nőorvosok Társaságának X. Jubileumi Kongresszusára készülhetünk. Az elmúlt kilenc évben ezek a rendezvények kitűnő lehetőséget jelentettek

Részletesebben

Heim Pál Gyermekkórház

Heim Pál Gyermekkórház K e d v e s K o l l é g á k! S z e r e t e t t e l v á r u n k m i n d e n g y e r m e k p u l m k é r d é s e i i r ődő á n g t y e é r m d e k o l r v o s t a őg G y e ó r g m y á e s k z t S z e k c

Részletesebben

Kedves Kollégák! Budapest, december 2. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Kedves Kollégák! Budapest, december 2. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! A Fiatal Nőorvosok Társaságának Szakmai Továbbképző Tanfolyamára és XIV. Kongresszusára készülünk az idén. Már tizenhárom kongresszuson vagyunk túl; mindegyik kitűnő lehetőség volt a fiatal

Részletesebben

Kedves Kollégák! Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Kedves Kollégák! Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! Immár hagyománnyá vált, hogy minden év végén megrendezésre kerül a Fiatal Nőorvosok Társaságának Kongresszusa. Biztosan állíthatom, hogy ezeken az összejöveteleken a fiatal kollégák olyan

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA MÁSODIK ÉRTESÍTŐ BÉKÉSCSABA 2014. október 3-4. Phaedra Rendezvényközpont Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 1997, 2005 után 2014-ben

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1.

Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Köszöntő Tisztelt leendő és fiatal szülész-nőgyógyász kollégák! Megtisztelő számunkra, hogy a Fiatal Nőorvosok Társasága VIII.

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga!

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga! Tisztelt Kolléga! A Magyar Hypertonia Társaság Ifjúsági Bizottsága elsõ alkalommal rendezi meg az idén a Fiatal Hypertonologusok Fórumát. A szeptember eleji hétvégére tervezett rendezvényen a szakmai továbbképzés

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE 2018. szeptember 27-29. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a magyar Infektológiai

Részletesebben

TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében)

TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében) TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében) A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság és a Magyar Védőnők Egyesülete

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 09.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

Térkép a szálláshelyekkel

Térkép a szálláshelyekkel Térkép a szálláshelyekkel Tisztelt Kolléganők, Kollégák! Öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy meghívhatjuk Önt a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika által megrendezésre kerülő

Részletesebben

péntek Workshop Laparoscopos szimulátoros gyakorlási lehetőség (bejelentkezés alapján) Speeding Kft.

péntek Workshop Laparoscopos szimulátoros gyakorlási lehetőség (bejelentkezés alapján) Speeding Kft. 2017.09.22. péntek 8.00-18.00 Regisztráció 10.00-15.00 Workshop Laparoscopos szimulátoros gyakorlási lehetőség (bejelentkezés alapján) Speeding Kft. 9.30-9.45 Megnyitó Dr. med. habil. Molnár-G. Béla, Dr.

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA GYŐR ETO PARK HOTEL 2019. október 3-5. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Infektológiai

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés Gyopárosfürdő, Alföld Gyöngye Konferenciaközpont 2015. április 24-25. 1 Kedves Kollégák, Tisztelt Résztvevők!

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17.

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17. Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! A M a g y a r B a l n e o l ó g i a i E g y e s ü l e t e z é v i N a g y g y ű l é s é t Mezőkövesden rendezzük meg 2013. november -1 15 7. k ö z ö t t. S z e r e t

Részletesebben

SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK

SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2011. február 4-5. Meghívó A kongresszus ideje: 2011. február 4-5. Helyszíne: Best Western Pannonia Hotel**** 9400 Sopron, Várkerület 75. www.pannoniahotel.com A tudományos program

Részletesebben

Jelentkezés Regisztrációs adatok:

Jelentkezés Regisztrációs adatok: Jelentkezés Regisztrációs adatok: * Név: * Beosztás, foglalkozás: * Település: * Hivatal, cég neve: * Levelezési cím: Építészek esetében kamarai névjegyzék szám: Területi Építész Kamara, amelyhez tartozik:

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! A Kongresszus elnöke

Tisztelt Kollégák! A Kongresszus elnöke M E G H Í V Ó A Magyar Atherosclerosis Társaság ezúton, 2018. október 11-én 18.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Velence Resort Spa**** 2481 Velence, Béke út A közgyűlés napirendi pontjai:

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák!

KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! KÖSZÖNTŐ Kedves Kollégák! 2009-ben, 2011-ben és 2013-ban nagy sikerrel rendeztük meg a Budapesti Immunológiai Fórumot. A rendezvényeket követően számos pozitív visszajelzés érkezett, sokan jelezték, hogy

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10.

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10. Kedves Kollégák! KÖSZÖNTŐ Különleges alkalomra hívjuk fel a figyelmét. A Magyar Neurológusok Társasága 2018 nyarán Debrecenben tartja XXXVII. Konferenciáját, amelyhez csatlakozott az 50. Nemzetközi Duna

Részletesebben

1. nap szeptember péntek REGISZTRÁCIÓ

1. nap szeptember péntek REGISZTRÁCIÓ 1. nap 2018. szeptember 14. - péntek 08.00-18.00 REGISZTRÁCIÓ 09.15-10.30 MEGNYITÓ Prof. Dr. Bódis József, a Kongresszus fővédnöke Dr. med. habil. Molnár-G. Béla, a MNET elnöke Prof. Dr. Ács Nándor, a

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! A Kongresszus elnöke

Tisztelt Kollégák! A Kongresszus elnöke M E G H Í V Ó A Magyar Atherosclerosis Társaság ezúton, 2018. október 11-én 18.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Velence Resort Spa**** 2481 Velence, Béke út A közgyűlés napirendi pontjai:

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA PÉCS Hotel Palatinus City Center 2017. OKTÓBER 5-7. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli

Részletesebben

K O R Á B B I K O N G R E S S Z U S O K :

K O R Á B B I K O N G R E S S Z U S O K : K O R Á B B I K O N G R E S S Z U S O K : Fiatal Nőorvosok I. Kongresszusa, Szeged 2005. október 25-29. Fiatal Nőorvosok II. Kongresszusa, Zalakaros 2006. október 26-27. Fiatal Nőorvosok III. Kongresszusa,

Részletesebben

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17.

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. www.conf.hu/mit2015 KEDVES KOLLÉGÁK! A két évvel ezelőtti nagy sikerű balatonalmádi kongresszusunk után

Részletesebben

a XXXVI. MGGT Kongresszus elnöke

a XXXVI. MGGT Kongresszus elnöke T i s z t e l t K o l l é g á k, K e d v e s B a r á t a i n k! A z ő s z ü l ő t á r s a d a l m a k m u t a t ó i n a k t ü k r é b e n a - z s i e g k é e s r z s e é s g e s ö r e g e d é s h a n g

Részletesebben

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet Tisztelt Kollégák! 2017. május 18-20.-a között Balatonfüreden, a Hotel Füred Spa & Conference**** termeiben kerül sor a IV. Országos Foglalkozásegészségügyi Kongresszusra. A korábban már három alkalommal

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés Makó, Korona Étterem és Konferencia-Központ 2014. március 28-29. 1 Tisztelt Kollégák! Idén 45. alkalommal

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt.

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt. Kedves Kolléganõk és Kollégák! Elsõ rendezvényünk kedvezõ fogadtatása után 2011 márciusában második alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat. A kongresszus háziorvosok, valamint belgyógyász

Részletesebben

FIATAL ENDOSZKÓPOS NŐGYÓGYÁSZOK II. BARÁTI TALÁLKOZÓJA

FIATAL ENDOSZKÓPOS NŐGYÓGYÁSZOK II. BARÁTI TALÁLKOZÓJA FIATAL ENDOSZKÓPOS NŐGYÓGYÁSZOK II. BARÁTI TALÁLKOZÓJA Ráckeve, 2012. november 16. ÉRTESÍTŐ KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kolleganők és Kollegák, kedves fiatal és még fiatalabb Barátaim! A Bajcsy-Zsilinszky Kórház

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP. FIZETENDŐ ÖSSZESEN: Ft Ft

JELENTKEZÉSI LAP. FIZETENDŐ ÖSSZESEN: Ft Ft JELENTKEZÉSI LAP Egy jelentkezési lapon csak egy személy regisztrálhat. Kérjük, olvashatóan, NYOMTATOTT BETŰKKEL töltse ki. BEKÜLDENDŐ: Régió-10 Kft. 6701 Szeged, Pf.: 898. info@regio10.hu I. SZEMÉLYES

Részletesebben

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ 2013 Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ Fiatal Diabetológusok Fóruma Kedves Fiatal Kollégánk! Szeretettel várunk 2013. november 14-16-án a Budapesten megrendezésre kerülő

Részletesebben

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK Kedves Kollégák! Nagy sikerű pécsi kongresszusunk után az idei évben Balatonalmádiba invitáljuk Önöket. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy Balatonalmádi az ország minden szegletéből

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2015. évi Továbbképző Konferenciája. Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének

M E G H Í V Ó. 2015. évi Továbbképző Konferenciája. Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének 2015. évi Továbbképző Konferenciája M E G H Í V Ó Helyszín: Hotel Aquarell Cegléd**** 2700 Cegléd, Fürdő út 24. Időpont: 2015. október 10-11.

Részletesebben

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013 Magyar Fejlődésneurológiai Társaság Eurostars Budapest Center Hotel 2013. május 10-11. www.conf.hu/mft2013 1 A veleszületett kóros mozgás- és értelmi fejlődés prevenciója Gyermekgyógyász, gyermekneurológus,

Részletesebben

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA Tapolca, Hunguest Hotel Pelion 2017. április 20-21. www.conf.hu/mit2017 (elérhető 2017. február 13-tól) Kedves Kollégák! Az idei évben a Magyar Infekciókontroll

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 50. Vándorgyűlése Budapest, 2013. június 20-22.

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 50. Vándorgyűlése Budapest, 2013. június 20-22. A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 50. Vándorgyűlése Budapest, 2013. június 20-22. ÉS az EFAS (European Federation of Audiology Societies) 11. Kongresszusa

Részletesebben

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

Meghívó MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012.11.08-11.10. 19 th CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY 08/11-10/11/2012

Meghívó MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012.11.08-11.10. 19 th CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY 08/11-10/11/2012 MAGYAR SZÍVSEBÉSZETI TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA 2012.11.08-11.10. 19 th CONGRESS OF THE HUNGARIAN SOCIETY OF CARDIAC SURGERY 08/11-10/11/2012 Meghívó KÖSZÖNTŐ Kedves Kolléganők és Kollégák! Tisztelt Szívsebészeti

Részletesebben

FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA. 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta

FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA. 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel Máta ÉrtesítőÉ R T E S Í T Ô www.asszisztencia.hu

Részletesebben

FINETA ÉRTESÍTŐ június Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA

FINETA ÉRTESÍTŐ június Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA FINETA ÉRTESÍTŐ Kecskemét, 2017. június 8-10. FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA I Fiatal Neonatológusok Találkozója Kecskemét, 2017. június 8-10. FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA Kecskemét, 2017.

Részletesebben

FINETA ÉRTESÍTŐ június 3-4. Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK I. TALÁLKOZÓJA

FINETA ÉRTESÍTŐ június 3-4. Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK I. TALÁLKOZÓJA FINETA ÉRTESÍTŐ Kecskemét, 2016. június 3-4. FIATAL NEONATOLÓGUSOK I. TALÁLKOZÓJA FIATAL NEONATOLÓGUSOK I. TALÁLKOZÓJA Kecskemét, 2016. június 3-4. Tisztelt Kolléganők és Kollégák, Kedves Barátaink! Némi

Részletesebben

A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA

A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA 2014 A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA Tisza Balneum Hotel, Tiszafüred 2014. október 3-4. MEGHÍVÓ ÉS FELHÍVÁS ÖSSZEFOGLALÓK BENYÚJTÁSÁRA Kedves Kollégák,

Részletesebben

FINETA 3.0 ÉRTESÍTŐ. Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK III. TALÁLKOZÓJA május 31.-június 2.

FINETA 3.0 ÉRTESÍTŐ. Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK III. TALÁLKOZÓJA május 31.-június 2. FINETA 3.0 FIATAL NEONATOLÓGUSOK III. TALÁLKOZÓJA Kecskemét, 2018. május 31.-június 2. ÉRTESÍTŐ 1 Fiatal Neonatológusok Találkozója Kecskemét, 2018. május 31 - június 2. 2 FIATAL NEONATOLÓGUSOK III. TALÁLKOZÓJA

Részletesebben

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20.

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20. KARDIABETOLÓGIA 2015 Tudományos ülés Prof. Dr. de Chatel Rudolf emlékére MEGHÍVÓ BAJA 2015. június 19 20. Kardiabetológia 2015 Kedves Kollégák! Baja városa és gyógyítói régóta elkötelezettek a modern orvostudomány,

Részletesebben

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám:

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám: JELENTKEZÉSI LAP Gyula 2011. október 14-15. Gyula Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: CORACOMP Kft. 5711. Gyula, Szüret u. 12. Tel.: +36-30/337-5801 E-mail: cszabolcs78@t-online.hu

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29.

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29. Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa Balatonvilágos 2010. május 27-29. Kedves Tagtársak, Barátaink! Az elmúlt 2009. év igazán sikeresnek tekinthető, hiszen több olyan jogi szabályozás is

Részletesebben

A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának Kongresszusa

A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának Kongresszusa Tisztelt Kollégák! A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának soron következő Őszi Tudományos Ülésére, a vezetőség és a rendező barátaink nevében tisztelettel meghívjuk. A

Részletesebben

KORÁBBI KONGRESSZUSOK:

KORÁBBI KONGRESSZUSOK: KORÁBBI KONGRESSZUSOK: Fiatal Nőorvosok I. Kongresszusa, Szeged 2005. október 25-29. Fiatal Nőorvosok II. Kongresszusa, Zalakaros 2006. október 26-27. Fiatal Nőorvosok III. Kongresszusa, Siófok 2007. november

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16.

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16. MEGHÍVÓ A Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG XXIII. KONGRESSZUSÁRA, mely 2015-ben Budapesten kerül megrendezésre. Időpont: 2015. május

Részletesebben

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom (Zsolt.127.3.) XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA 2014. április 24-26. Nyíregyháza, Hotel Pagony MÁSODIK értesítô Kedves SZÜLÉSZNÔK! TISZTELT

Részletesebben

PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye PROGRAM Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2016. szeptember 2-3. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE Audiológiai Balatonfüred, 2012. 49 Vándorgyûlés SE Budapest A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE BALATONFÜRED, 2012. MÁJUS 24 26.

Részletesebben

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika)

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika) MEGHÍVÓ A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXVI. JUBILEUMI KONGRESSZUSÁRA, amely 2016. május

Részletesebben

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma 1 Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma Tapolca 2011. május 6-7. MEGHÍVÓ A Malom-tó és a vízimalom

Részletesebben

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula 2011. május 13. Péntek: 08:0010:00-10:30 Regisztráció Megnyitó, köszöntők Dr. Párducz László a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák!

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák! KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák! Szeretettel és tisztelettel hívjuk Önöket a VI. Magyar Homeopátia Kongresszusra. A homeopátia, mint alternatív terápia részben ismert csak az orvosok körében, de aki megismeri

Részletesebben

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Köszöntő. Kedves Kollégák! Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság, a Magyar

Részletesebben

23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM

23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM 23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Akkreditált továbbképző tanfolyam gyakorló orvosoknak és gyógyszerészeknek Balatonfüred, Hotel Füred 2017. november 23 25. PROGRAM 2017. NOVEMBER 23. CSÜTÖRTÖK

Részletesebben

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009 2. É R T E S Í T É S A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája Tüdőrák 2009 Hunguest Hotel Pelion, Tapolca 2009. december 3-5. Várható kreditpont: 20 www.tudogyogyasz.hu

Részletesebben

MEGHÍVÓ B T A MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK 40. VÁNDORGYŰLÉSE

MEGHÍVÓ B T A MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK 40. VÁNDORGYŰLÉSE MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG MEGHÍVÓ M B T A MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK 40. VÁNDORGYŰLÉSE BÉKÉSCSABA Phaedra Közéleti Központ, Irányi u. 10. 2009. április 24-25. Tisztelt

Részletesebben

XX. Nemzetközi Szimpózium

XX. Nemzetközi Szimpózium Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekció XX. Nemzetközi Szimpózium Miskolctapolca 2019. szeptember 12-14. Tisztelt Kollégák! A Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekciója

Részletesebben

Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének évi Továbbképző Konferenciája M E G H Í V Ó. Mert legmagasabban a legjobb!

Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének évi Továbbképző Konferenciája M E G H Í V Ó. Mert legmagasabban a legjobb! Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének 2016. évi Továbbképző Konferenciája M E G H Í V Ó Mert legmagasabban a legjobb! Helyszín: Hunguest Grandhotel GALYA**** 3234 Galyatető, Kodály

Részletesebben

Tisztelt Kolleganők és Kollégák!

Tisztelt Kolleganők és Kollégák! Tisztelt Kolleganők és Kollégák! A Magyar Hypertonia Társaság 2010 decemberének első napjaiban immáron 18. alkalommal rendezi meg éves Kongresszusát. A hagyományoknak megfelelően a Kongresszusnak idén

Részletesebben

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A Magyar Idegsebészeti Társaság és a Magyar Neuroonkológiai Társaság 2016. évi Kongresszusa 2016. november 17-19. Miskolc-Lillafüred, Hunguest Hotel Palota Aki nem alkalmaz

Részletesebben

MAGYAR HYPERTONIA TÁRSASÁG XV. KONGRESSZUSA és VI. NEMZETKÖZI TOVÁBBKÉPZŐ KURZUSA. Budapest, 2007. december 5 8. MEGHÍVÓ

MAGYAR HYPERTONIA TÁRSASÁG XV. KONGRESSZUSA és VI. NEMZETKÖZI TOVÁBBKÉPZŐ KURZUSA. Budapest, 2007. december 5 8. MEGHÍVÓ MAGYAR HYPERTONIA TÁRSASÁG XV. KONGRESSZUSA és VI. NEMZETKÖZI TOVÁBBKÉPZŐ KURZUSA Budapest, 2007. december 5 8. MEGHÍVÓ Tisztelt Kolleganők és Kollegák! A magasvérnyomás betegség a keringési betegségek

Részletesebben

A részvételi díj tartalmazza: a mindenkori jogszabályokban meghatározott ÁFA összegét, a kétnapos konferencia előadásain való

A részvételi díj tartalmazza: a mindenkori jogszabályokban meghatározott ÁFA összegét, a kétnapos konferencia előadásain való Egy jelentkezési lapon csak egy személy regisztrálhat. Kérjük, olvashatóan, NYOMTATOTT BETŰKKEL töltse ki. BEKÜLDENDŐ: Régió-10 Kft. 6701 Szeged, Pf.: 898. symposiumszeged@regio10.hu MFE tagfelvétel: http://mfe-hda.hu/tagfelvetel/

Részletesebben

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A

Részletesebben

TISZTELETTEL MEGHÍVJUK

TISZTELETTEL MEGHÍVJUK TISZTELETTEL MEGHÍVJUK az MTA SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága, a Magyar Hypertonia Társaság, a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika, Nephrologia-Hypertonia Centrum és Hypertonia

Részletesebben

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE meghívó ELSŐ ÉRTESÍTÉS SZOLNOK, 2011. SZEPTEMBER 29 OKTÓBER 1. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság

Részletesebben

A MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 43. KONGRESSZUSA

A MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 43. KONGRESSZUSA Magyar Gyermekneurológiai Társaság A MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 43. KONGRESSZUSA Lillafüred, 2019. április 4-6. 2. ÉRTESÍTŐ A MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 43. KONGRESSZUSA 2019. ÁPRILIS 4-6.

Részletesebben

MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK. Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8.

MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK. Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8. MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8. Kedves Kollégák! Szeretettel köszöntünk minden kedves résztvevõt a Magyar Dermatológiai Társaság Gyermekbõrgyógyászati

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, 2019. január 23-26. www.mptpszichiatria.hu/mpt2019 Kérjük a jelentkezési lapok minden oldalát kinyomtatni, kitölteni, aláírni

Részletesebben

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK Pécs 2016. október 13-15. ELNÖKI KÖSZÖNTŐ Kedves Kolleganők és Kollegák! A Magyar Humángenetikai Társaság 2014-ben Budapesten tartott

Részletesebben

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE XVI. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS. Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE XVI. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS. Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014 Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014 Budapest 2014. szeptember 18-19 Fővédnök Dr. Zombor Gábor Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete. 42. Kongresszusa. Pécs. 2012. október 17-20. ÉRTESÍTŐ

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete. 42. Kongresszusa. Pécs. 2012. október 17-20. ÉRTESÍTŐ A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete 42. Kongresszusa Pécs 2012. október 17-20. ÉRTESÍTŐ KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaim! A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész

Részletesebben

XXV. KONGRESSZUSA SEBÉSZETI KUTATÁSOK KLINIKAI SZEMMEL

XXV. KONGRESSZUSA SEBÉSZETI KUTATÁSOK KLINIKAI SZEMMEL Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Szekció XXV. KONGRESSZUSA SEBÉSZETI KUTATÁSOK KLINIKAI SZEMMEL Pécs, Tudásközpont 2015. május 14-16. A Magyar Sebész Társaság Kísérletes Sebészeti Kongresszusai

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és

Részletesebben

TÉRKÉP SZERVEZÉS. A KONFERENCIA FŐVÉDNÖKE Szabó György B.A.Z. Megyei Közgyűlés alelnöke ÓZD LILLAFÜRED

TÉRKÉP SZERVEZÉS. A KONFERENCIA FŐVÉDNÖKE Szabó György B.A.Z. Megyei Közgyűlés alelnöke ÓZD LILLAFÜRED lillaertesito kiloves.qxd 5/27/2004 5:17 AM Page 2 SZERVEZÉS TÉRKÉP A KONFERENCIA FŐVÉDNÖKE Szabó György B.A.Z. Megyei Közgyűlés alelnöke LILLAFÜRED 25 ÓZD A KONFERENCIA VÉDNÖKEI Dr. Sedlák Mária B.A.Z.

Részletesebben

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2017 ÉVI NAGYGYŰLÉSE

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2017 ÉVI NAGYGYŰLÉSE Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! Tavaly Hévízen ünnepeltük egyesületünk alapításának 125. évfordulóját, kiemelt rendezvénnyel, kiadványokkal. Az idei év nem kínál ilyen jelentős ünnepi eseményt, ha

Részletesebben

MEGHÍVÓ MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUM 48. TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÉS TOVÁBBKÉPZÉS

MEGHÍVÓ MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUM 48. TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÉS TOVÁBBKÉPZÉS MEGHÍVÓ MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUM 48. TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÉS TOVÁBBKÉPZÉS CSERKESZŐLŐ AQUA-SPA HOTEL 2018. MÁRCIUS 22 MÁRCIUS 24. MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI

Részletesebben

Tisztelt Kongresszus!

Tisztelt Kongresszus! Tisztelt Kongresszus! Közismert tény, hogy az elhízás járványszerűen terjed a világban így Magyarországon is -, mára már sajnos népbetegséggé vált; az Egészségügyi Világszervezet 1998-ban recidiváló krónikus

Részletesebben

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Szeged, 2015. május 22-23. MÁSODIK ÉRTESÍTŐ KONFERENCIA FELHÍVÁS Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája címmel a Magyar Egészségügyi

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Szeretettel várjuk Gyõrben! Dr. Jakabos Péter osztályvezetõ fõorvos. Magyar Égési Egyesület XXVI. Kongresszusa

Tisztelt Kollégák! Szeretettel várjuk Gyõrben! Dr. Jakabos Péter osztályvezetõ fõorvos. Magyar Égési Egyesület XXVI. Kongresszusa Tisztelt Kollégák! 2002 után ismét Gyõr ad otthont a Magyar Égési Egyesület soron következõ, szám szerint XXVI. kongresszusának, melyre szeretettel meghívom valamennyi, az égési sérültek gyógyítására elkötelezett

Részletesebben