Kis- és középvállalkozások részvétele a szabványosításban az Európai Unióban és Magyarországon (SME-FIT Phare projekt)

Átírás

1 Kis- és középvállalkozások részvétele a szabványosításban az Európai Unióban és Magyarországon (SME-FIT Phare projekt) IPOSZ szabványosítási szeminárium október 05.

2 2 Tartalomjegyzék Oldal Bevezetés 3 I. A szabványosítás és a szabvány fogalma 5 I.1. A szabványosítás szintjei 5 I.2. Szabványügyi szervezetek 6 II. Szabványügyi szervezetek 7 II.1. Nemzetközi szabványügyi szervezetek 7 II.1.1. Nemzetközi Szabványügyi Szervezet/ISO 7 II.1.2. Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság/IEC 9 II.1.3. Nemzetközi Távközlési Unió/ITU 9 II.1.4. Egyéb nemzetközi szabványosító szervezetek 9 II.2. Európai szabványosítás 10 II.3. Európai szabványügyi szervezetek 10 II.3.1. Európai Szabványügyi Bizottság/CEN 11 II.3.2. Európai Elektrotechnikai Szabványügyi Bizottság/CENELEC 13 II.3.3. Európai Távközlési Szabványügyi Intézet/ETSI 16 II.4. Nemzeti szabványügyi szervezetek 18 III. A szabványosítási eljárás 20 III.1. A szabványosítás módszertana 21 III.2. Európai szabványok kidolgozása és bevezetése nemzeti szabványokként 22 IV. A hazai szabványosítás szervezete és működése 28 IV.1. A nemzeti szabványosításról szóló évi törvény 28 IV.2. A Magyar Szabványügyi Testület 29 IV.3. Részvételi lehetőségek az MSZT munkájában 34 IV.4. Az MSZT részvétele a nemzetközi és az európai szabványosításban 38 V. A szabványok szerepe a műszaki jogalkotásban Európában és hazánkban 41 V.1. A jogszabályok és a szabványok kapcsolata 41 V.2. A jogi szabályozás és a szabványosítás kapcsolata az Európai Unióban 43 V:3. Az európai szabványok szerepe a hazai jogharmonizációban 45 VI. A szabványok alkalmazásának előnyei 48 VI.1. A szabványok szerepe a gazdaságban 48 VI.2. Mik a szabványok alkalmazásának előnyei a vállalkozók számára? 48 VI.3. Mik a szabványok használatának előnyei a gazdasági és piaci kapcsolatokban? 49 VII. A kis- és középvállalkozások érdekeltsége a szabványosításban 53 VII.1. A szabványok használata 53 VII.2. A kis- és középvállalkozások érdekeltsége a szabványok használatában 54 VII.3. Milyen tényezők akadályozzák a kis- és középvállalkozások szabványhasználatát? 55 VII. 4. Kis- és középvállalkozások részvétele a szabványok kidolgozásában 56 VIII. A szabványosítás szerepe egyes kiemelt területeken 58 VIII.1. Minőségirányítási rendszerszabványok 59 VIII.2. Környezetközpontú irányítási rendszerszabványok 60 VIII.3. Élelmiszer-biztonság, HACCP 61 VIII.4. Egészségvédelem, munkahelyi biztonság 63 VIII.5. Építőipar 64 IX. Hozzáférési lehetőség a szabványokhoz és a kapcsolódó információkhoz 65 IX.1. Az MSZT honlapja: 66 IX.2. A nemzetközi és az európai szabványügyi szervezetek adatainak elérhetősége 75 Melléklet

3 3 Bevezetés A szabványosítás szerepe Európában az utóbbi időszakban jelentősen felértékelődött. Ez köszönhető egyrészt annak, hogy a szabványosítás alapfunkciójának működésére - a kereskedelem műszaki akadályainak felszámolására - az egységes európai piac létrejöttével mind nagyobb igény keletkezett, másrészről az európai műszaki, jogi szabályozás is egyre erőteljesebben támaszkodik a szabványosítás eredményére. Az európai szabványosításban való részvétel úgy a nagyobb szervezetek, mint a kis- és középvállalkozások számára hasznos, mert azonos műszaki feltételrendszer kidolgozásával lehetőségeket teremt a piaci érvényesüléshez. Az Európai Unió törekszik arra, hogy olyan egységes műszaki ismereteket és megoldásokat tegyenek közzé, amelyek önkéntes alkalmazása garantálja a közösségi jogszabályok betartását. A szabványos termékek, eljárások elterjedése azt jelenti, hogy a piaci szereplők megőrzik versenyképességüket, tudnak alkalmazkodni a jogszabályokhoz, a gazdasági érdekek így egyre inkább együtt járnak a széleskörű jogkövető magatartással. Az Európai Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UEAPME) egyik fő célkitűzése, hogy a különböző szakterületeken olyan szakértőket készítsen fel, akik az egyes tagországokban működő tagszervezetei hazánkban az IPOSZ segítségére lehetnek a kis- és középvállalkozások felé irányuló tanácsadási és képzési rendszerek szervezésében és kialakításában. Az egyik ilyen szakterület a szabványosítás, ezért az IPOSZ, együttműködve a Magyar Szabványügyi Testülettel, gondoskodik arról, hogy az UEAPME mellett működő európai szabványügyi szervezet (NORMAPME) iránymutatásai alapján, az ajánlott ismeretanyag adaptálásával és felhasználásával megtörténjen az IPOSZ ipartestületei által kijelölt szakértői kör felkészítése. A cél az, hogy az IPOSZ és ipartestületei keretein belül egy olyan országos tanácsadási és képzési rendszer alakuljon ki, amely a megfelelő szabványosítási ismeretek bővítésével javítja a magyar kézműipar és kisvállalkozói kör alkalmazkodási képességét az európai műszaki normákhoz, jogszabályi előírásokhoz. A szabványosítás nemzetközi, európai rendjének ismertetése mellett figyelni kell a magyarországi fejleményekre is, mert ezen a területen az elmúlt években alapvető változások következtek be. Magyarország a hazai szabványosítás több mint 100 éves története során mindig alkotó módon vett részt a nemzetközi és az európai szabványosításban. A magyar nemzeti szabványügyi szervezet alapító tagja volt a nemzetközi szabványügyi szervezeteknek, az ISO-nak és az IEC-nek, és mind a mai napig aktívan részt vesz ezeknek a szervezeteknek a munkájában.

4 4 A rendszerváltást követően a hazai szabványosítás figyelme is az európai uniós szabványosítás felé fordult, tekintettel arra, hogy Magyarország európai tagságához az út a különböző szakmai szervezetekhez való csatlakozáson keresztül vezetett. Szabványosítási rendszerünk átalakulásának főbb állomásai, az európai elveknek megfelelő nemzeti szabványosításról szóló törvény megalkotása, az európai szabványügyi szervezetek rendszeréhez illeszkedő új típusú szervezet, a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT) megalakítása, és 2002-ben az MSZTnek az európai szabványügyi bizottságokhoz teljes jogú tagként való csatlakozása voltak. A folyamat január 1-jével zárult le, ettől az időponttól fogva a magyar szabványosítás ugyanazokkal a jogosítványokkal rendelkezik, mint minden más uniós tagállam azonos feladatkört ellátó szervezete, az európai szabványok részét képezik a magyar szabványrendszernek, elősegítve, hogy a hazai piac zökkenőmentesen kapcsolódjék az Unió egységes belső piacához. A szervezeti átalakulással egyidejűleg a tevékenység tartalma is megváltozott. A szabványosítás hatósági államigazgatási jellege megszűnt, és előtérbe került az önkéntes konszenzuson alapuló, közcélú gazdaságszervező szerepe. A szabványosítás számít valamennyi érdekelt személy és szervezet aktív közreműködésére.

5 5 I. A szabványosítás és a szabvány fogalma A szabványosítás szerepének, feladatainak megismeréséhez, illetve megértéséhez mindenekelőtt az alapvető fogalmak, működési elvek tisztázására van szükség. Az alábbi fogalom-meghatározások a nemzetközi és az európai szabványügyi szervezetek eljárási dokumentumain és a nemzeti szabványosításról szóló hazai törvény előírásain alapulnak. A szabványosítás nemzetközileg elfogadott meghatározása a következő: "Szabványosítás: olyan tevékenység, amely általános és ismételten alkalmazható megoldásokat ad fennálló vagy várható problémákra azzal a céllal, hogy a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb legyen. A tevékenység elsősorban a szabványok kidolgozásából, kibocsátásából és alkalmazásából áll. A szabványosítás egyik fontos eredménye, hogy fokozza a termékek, az eljárások és a szolgáltatások rendeltetésszerű alkalmasságát, elhárítja a kereskedelem akadályait és elősegíti a műszaki együttműködést." A szabvány nemzetközi meghatározása: "Szabvány: elismert szerv által jóváhagyott, közmegegyezéssel elfogadott olyan dokumentum, amely tevékenységekre vagy azok eredményére vonatkozik és olyan, általános és ismételten alkalmazható szabályokat, útmutatókat vagy jellemzőket tartalmaz, amelyek alkalmazásával a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb. A szabványnak a tudomány, a műszaki gyakorlat és a tapasztalat letisztult eredményein kell alapulnia, és a közösség érdekeit optimálisan kell szolgálnia." I.1. A szabványosítás szintjei A szabványosítás sokrétű, a gazdaságot és a társadalmat teljes keresztmetszetében átfogó tevékenység, amely különböző szinteknek megfelelően szabályozott. A szabványosítás szintje: a szabványosításban való részvétel földrajzi, politikai vagy gazdasági kiterjedése. Nemzetközi szabványosítás: olyan szabványosítás, amelyben bármely ország illetékes testületei részt vehetnek. Regionális szabványosítás: olyan szabványosítás, amelyben a világnak csak egy földrajzi, politikai vagy gazdasági területéhez tartozó országok illetékes testületei vehetnek részt.

6 6 Nemzeti szabványosítás: egy meghatározott ország szintjén végzett szabványosítás. Tartományi szabványosítás: egy ország valamely területi egységének szintjén végzett szabványosítás. Vállalati szabványosítás: egy adott vállalat, intézmény stb. tevékenységével kapcsolatos, a vállalat, intézmény stb. szintjén végzett szabványosítás. I.2. Szabványügyi szervezetek A nemzeti szabványosításról szóló évi XXVIII. törvény 1. számú melléklet 2. pontja adja meg hazánkban azoknak a szabványügyi szervezeteknek a felsorolását, amelyek a magyar szabványosítás működése, kapcsolatrendszere szempontjából meghatározó jellegűek. Szabványügyi szerv: Olyan szabványosító szerv, amelyet nemzeti, regionális vagy nemzetközi szinten elismertek, és amelynek fő funkciója alapszabályzatából adódóan a közösség számára hozzáférhető szabványok kidolgozása és jóváhagyása vagy elfogadása. Nemzetközi szabványügyi szervezetek: ISO: Nemzetközi Szabványügyi Szervezet, IEC: Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság. Európai szabványügyi szervezetek: CEN: Európai Szabványügyi Bizottság, CENELEC: Európai Elektrotechnikai Szabványügyi Bizottság, ETSI: Európai Távközlési Szabványügyi Intézet. A nemzetközi és az európai szabványügyi szervezetekről, azok tevékenységéről bővebb ismertetést is adunk. A törvény hivatkozott 1. sz. mellékletének 10. pontja értelmében a nemzeti szabványügyi szervezet olyan önkormányzati elven alapuló testület, amely az alapszabályban megfelelően működik, és a nemzeti szabványosítással összefüggő feladatokat látja el a kormányzati felhatalmazás alapján. A hazai nemzeti szabványügyi szervezet, az MSZT felépítését és működését részletesen is bemutatjuk.

7 7 II. Szabványügyi szervezetek II.1 Nemzetközi szabványügyi szervezetek Sorrendben először a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (International Electrotechnical Commission, IEC) jött létre, mert ezen a területen volt legégetőbb a nemzetközi megállapodás, részben a villamosságban rejlő, szemmel nem látható balesetveszély elhárítása, részben a villamos készülékek csatlakoztathatóságát biztosító azonos feszültségszintek meghatározása céljából. Ezt követte az első világháború után a Nemzeti Szabványügyi Egyesületek Nemzetközi Szövetségének (ISA) megalakulása, amely minden egyéb terület szabványosítási igényeit volt hivatva kielégíteni. Tevékenysége a második világháború alatt megszűnt, de helyette 1946-ban megalakult a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (International Organization for Standardization, ISO). Mindkét szervezet (az IEC és az ISO) eleinte ajánlásokat dolgozott ki a tagtestületek részére arra nézve, hogy ha a nemzetközi dokumentum témájában valamelyik országban szabványt dolgoznak ki, az legyen összhangban a nemzetközi kiadvánnyal. Az 1970-es években az ISO áttért "nemzetközi szabványok" kiadására, azzal az elgondolással, hogy bátorítsa a gazdasági élet résztvevőit ezek érvényesítésére, és megkönnyítse a szabványokra való hivatkozást jogszabályokban és magánjogi szerződésekben. Később ezt a gyakorlatot az IEC is átvette. Ma mindkét nemzetközi szabványügyi szervezet szabványait világszerte elismerik, a szabványokat számos ország nemzeti szabványügyi szervezete változtatás nélkül veszi át nemzeti szabványként. II.1.1. Nemzetközi Szabványügyi Szervezet/ISO A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (International Organization for Standardization, rövid nevén az ISO) a második világháborút követően, február 23-án kezdte meg tevékenységét. Létrehozását "az ipari szabványok nemzetközi koordinálása és egységesítésének elősegítése" céljából 25 ország nemzeti szabványosítással foglalkozó képviselői határozták el Londonban. Az ISO fontosabb jellemzői Az új szervezetet demokratikus alapokon hozták létre. Az ISO-nak minden belépő országból egy tagja lehet, valamennyi ISO tag egy szavazattal rendelkezik. Ezek a szavazatok egyenértékűek, függetlenül attól, hogy az adott

8 8 ország milyen méretű és milyen erős a gazdasága, mekkora szerepet játszik a világpiacon, mekkora súlya van a világkereskedelemben. A ma már 147 tagtestülettel rendelkező ISO, a nemzetközi szervezetek között kiemelkedő helyet foglal el. Szabványait világszerte széles körben alkalmazzák. Az ISO szabványokat a piac igényére, az ipari, műszaki és kereskedelmi szektorok szakértői dolgozzák ki, de a munkához gyakran csatlakoznak kormányzati, hatósági, vizsgáló testületi, akadémiai, vásárlói képviseleti csoportok vagy más testületek. Az ISO szabványok az érdekelt felek között létrejött nemzetközi műszaki megállapodások, amelyek lehetővé teszik a technológiák világméretű egyeztetését. Az ISO fő tevékenysége ezeknek a nemzetközi konszenzusoknak a kialakítása. Annak ellenére, hogy az ISO szabványok alkalmazása teljes mértékben önkéntes, ezek egy részét elsősorban azokat, amelyek egészségügyi, biztonsági vagy környezeti kérdésekkel foglalkoznak számos ország hasznosítja szabályozási rendszerében, jogszabályaiban hivatkozik rájuk, mint műszaki alapokra óta az ISO mintegy nemzetközi szabványt publikált. A nemzetközi konszenzusok alapján végzett egységesítések megkönnyítették a technológiák adaptációját, és fontos szerepet játszanak az új technológiák kifejlesztésében is. Így például: a gépelemek szabványosítása megoldotta a tartós fogyasztási cikkek javításának és karbantartásának alapvető problémáit; a teheráru-konténerek méreteinek szabványosítása lényegesen gyorsabbá és olcsóbbá tette a nemzetközi kereskedelmet; a figyelmeztető és információs szimbólumok szabványosítása révén megoldódott az érzékeny vagy veszélyes szállítmányok felismerése a különböző nyelveket beszélő kezelőszemélyzet számára, így nemcsak gyorsabbá, de biztonságosabbá is vált a különböző nyelvterületek közötti áruszállítás; az elektromos csatlakozók és bemenetek szabványosítása a más-más származási helyű készülékek csatlakoztathatóságát és a különböző technológiák összekapcsolhatóságát oldotta meg; a készülékek általános gyártási és biztonsági követelményeinek szabványosítása védelmet nyújt a felhasználó számára, ugyanakkor kellő szabadságot biztosít a gyártónak az előírt követelményeknek megfelelő saját megoldás megtervezéséhez; a vizsgálati módszerek szabványosítása lehetővé teszi a termékek érdemi összehasonlítását, megfelelőségük ellenőrzését, továbbá fontos szerepet játszik a kibocsátott szennyezések (kémiai, zaj, vibrációs stb.) mérésében. Az ISO ismertségét és elismertségét 1987-ben ugrásszerűen megnövelte a minőségirányítás és -biztosítás kérdéseivel foglalkozó 9000-es

9 9 szabványsorozat megjelenése. Ma már több mint 100 országban cégek tízezrei rendelkeznek tanúsítvánnyal arról, hogy tevékenységük összhangban áll e sorozat valamelyik szabványában foglaltakkal. II.1.2. Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság/IEC Az 1906-ban megalakult IEC tevékenysége az ISO létrejötte után, ben vált aktívabbá. Az ISO és az IEC egybeolvasztására irányuló törekvések nem vezettek eredményre, mert sok tagországban külön szervezet foglalkozott a villamossági szabványosítással, és ezek nem akarták feladni önállóságukat. Így sok helyen megmaradt a pénzügyi alapok különálló kezelése, nemzetközi szinten pedig a két szervezet különállása. Az IEC-nek feleannyi tagja van, mint az ISO-nak, mert az IEC munkájában inkább csak azok az országok vesznek részt, amelyeknek számottevő villamosipari termelésük van. Az IEC eleinte főleg a villamos biztonság kérdéseivel foglalkozott, később egyre nagyobb teret kapott az elektronika. A munka itt is decentralizáltan, TCkben folyik, akár az ISO-ban. A szabványok kidolgozásának átlagos átfutási ideje 6 év, amit az ISO és az IEC egyaránt igyekszik csökkenteni, de a nemzetközi egyeztetés demokratikus módszerei eddig csak kisebb időmegtakarításokat tettek lehetővé. II.1.3. Nemzetközi Távközlési Unió/ITU Az ITU a távközlés terén olyan jelentős nemzetközi szabványosítási eredményeket ért el, hogy már a harmadik nemzetközi szabványügyi szervezetnek tekinthető. II.1.4. Egyéb nemzetközi szabványosító szervezetek Az ISO-n és az IEC-n kívül számos más nemzetközi szervezet ad ki nemzetközi szabványokat vagy szabványjellegű dokumentumokat, amelyek egy-egy szakma területén többé-kevésbé érvényesülnek. Mintegy 20 olyan nemzetközi szervezet létezik, amely már legalább 20 nemzetközi szabványt tett közzé. Ilyen például a vegyi termékekkel foglalkozó IUPAC (Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Vegyészeti Unió). Egyes nemzeti szervezetek munkájának eredményei olyan széles körű nemzetközi elismerésre találtak, hogy szabványaikat vagy ilyen jellegű kiadványaikat világszerte úgy alkalmazzák, mintha azok nemzetközi szabványok lennének, pl. magánjogi szerződésekben hivatkoznak rájuk. Ennek

10 10 jellemző példája a vizsgálatokkal és anyagokkal foglalkozó amerikai társaság, az ASTM (Vizsgálatok és Anyagok Amerikai Társasága). Léteznek még egyéb olyan szervezetek is, amelyek kapcsolatban vannak a szabványosítással, ilyen például a Világkereskedelmi Szervezet (WTO), amelynek nemzetközi szintű befolyása egyre inkább nő. Ez a szervezet az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) utóda. A WTO kormányok részére megfogalmazott ajánlása a nemzetközi szabványok széles körű alkalmazására pozitív hatású a kereskedelem műszaki akadályainak elhárítására, és támogatja a nemzetközi szabványok általános elismerését. II.2. Európai szabványosítás Az európai szabványosítás célja az Európai Gazdasági Térség egységes piacán az áruk és a szolgáltatások szabad áramlásának elősegítése. A tagországok nemzeti szabványaiként bevezetett európai szabványokkal elhárulnak a Térségen belüli kereskedelem műszaki akadályai, és e műszaki harmonizáció alapján érvényesül a termékekre vonatkozó vizsgálatok és megfelelőségértékelések kölcsönös elismerésének elve. Az európai szabványosítás vizsgálatakor mindig figyelembe kell venni a nemzetközi szabványosítás tevékenységét, célkitűzéseit és eredményeit. Mind az európai, mind a nemzetközi szabványok célja hasonló: a kereskedelem műszaki akadályainak elhárítása és a legjobb rendelkezésre álló technikák bevezetése a versenyképesség javítása céljából. Az európaiak a következő három fő okkal indokolják, hogy európai szabványokra is szükség van a nemzetköziek mellett: Az EU-nak és az EFTA-nak a gazdasági politikája azon a követelményen alapul, hogy az európai szabványokat nemzeti szabványként, mindenféle módosítás nélkül kell bevezetni, ami nem vonatkozik a nemzetközi szabványokra. Ennek ellenére vagy talán éppen ezért a CEN/CENELEC átvesz nemzetközi szabványokat az ISO/IEC-vel kötött megállapodások (a bécsi és a drezdai egyezmény) alapján. Az ISO-ban a CEN 28 országa kisebbségben van, és bár ezek az országok a legaktívabbak között vannak javaslataikat könnyen leszavazhatják. Ez bekövetkezhet akkor is, ha új munka felvételét javasolják, és akkor is, ha valamely szabvány elfogadásáról szavaznak. Az ISO-tagok többségének érdekei szerint ugyanis más lehet a prioritás, mint az európai tagok számára. A nemzetközi szabványok kidolgozása túlságosan sok időt vesz igénybe, ami nem elfogadható a dinamikusan fejlődő európai gazdaságok számára.

11 11 II.3. Európai szabványügyi szervezetek Három szabványügyi szervezet van, a CEN, a CENELEC és az ETSI. II.3.1. Európai Szabványügyi Bizottság/CEN A CEN lényegében véve az ISO regionális tükörszervezete, munkája a villamosságon kívül minden területre kiterjed ben hozták létre, székhelye: Brüsszel. A CEN tevékenységének kereteit alapvetően három tényező befolyásolja. Az első az, hogy a nemzetközi szabványosítás eredményeit át akarja ültetni európai síkra. Ennek érdekében számos ISO-szabványt átvett, illetve átvesz európai szabványként. Az ISO és a CEN szabványai közti összhang biztosítását szolgálja a két szervezet között létrejött Bécsi Egyezmény, amelynek értelmében a két szervezet összehangolja szabványosítási tervét, és egyes témák kidolgozásakor a szavazást egy közös eljárás szerint bonyolítják le, amely lehetővé teszi, hogy ugyanaz a dokumentum egyszerre váljon nemzetközi és európai szabvánnyá. A CEN munkáját befolyásoló másik alapvető tényező az, hogy a CEN tagjai kötelezettséget vállaltak az európai szabványok szó szerinti átvételére és az azoknak ellentmondó nemzeti szabványok visszavonására. Ez azt eredményezi, hogy a nemzeti szabványügyi szervezet az európai szabványt csak akkor fogadhatja el, ha vállalni tudja annak bevezetését. A harmadik tényező az EU jogszabályalkotási rendjével függ össze. Az EU-ban a jogszabályok összehangolására megalkották az "új megközelítés" ("new approach") elvét, amelynek értelmében a jogszabályalkotók a műszaki szabályozás területén csak biztonsági, egészségügyi, környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi kérdésekkel fognak foglalkozni, és ezek közül is csak az ún. "lényeges" követelményeket egységesítik, a részleteket pedig rábízzák a szabványosításra. A CEN szervezeti felépítése nagyon hasonlít az ISO-éhoz: a munka itt is TC-kben folyik.

12 12 A CEN általános szervezeti felépítése CEN/AG Közgyűlés CEN/CA Ügyintéző Igazgatóság CEN/BT Műszaki Igazgatóság CEN/CB Tanúsítási Igazgatóság CEN/PC Programbizottság Egyéb ágazati tevékenységek A CEN feladata az, hogy gondoskodjon az európai nemzeti szabványügyi testületek közötti együttműködésről abból a célból, hogy közmegegyezés útján olyan szabványokat fogadjanak el, amelyek a szó szokásos értelme szerint önkéntes szabványok. A CEN/AG (Közgyűlés) a CEN legmagasabb szintű szervezete, amely évente egyszer ül össze, és teljes felhatalmazással bír ahhoz, hogy a CEN-re vonatkozó mindenféle szabályt kidolgozzon és jóváhagyjon. Állandó jellegű szervezet, amely a nemzetközi tagokból és a társult szervezetekből áll, és amelynek ülésein részt vesznek a csatlakozó szervezetek is, ezek szabványügyi testületei, az ISO/IEC, a CENELEC, az ETSI, az Európai Közösség Bizottsága és az EFTA Titkársága. A nemzeti delegációkban helyet kapnak a nemzeti szabványügyi testületek és a nemzeti szintű érintett felek képviselői. A CEN/CA (Ügyvezető Igazgatóság) a közgyűlés által meghatalmazott szerv, amely a CEN ügyeit irányítja, és amely minden adminisztratív tevékenységet és intézkedést megtesz a kitűzött célok érdekében. A CEN/BT (Műszaki Igazgatóság) feladata a szabványosítási munkaprogramok figyelése, és gondoskodás ezek végrehajtásáról a központi titkárságok és a Műszaki Bizottságok munkája során. A Műszaki Igazgatóság feladata a Műszaki Bizottságok irányítása. A Programbizottságokat azért hozzák létre, hogy gondoskodjanak a szabványosítási tevékenységek összehangolt koordinálásáról, tervezéséről, és munkájuk időbeli programozásáról egy-egy konkrét ágazaton belül; további feladatuk, hogy tanácsadást szolgáltassanak, és ajánlásokat tegyenek az őket létrehozó szervezetnek.

13 13 A Műszaki Bizottságokat a Műszaki Igazgatóság hozza létre, és megadja ezek pontos címét és működési területét; alapvető céljuk CEN/CENELECszabványok kidolgozása. Figyelembe kell venniük a munkaterületükhöz tartozó minden ISO/IEC-szabványt, minden olyan adatot, amelyet tagjaiktól vagy más, a témákban érdekelt nemzetközi szervezettől kapnak, valamint a többi Műszaki Bizottságban folyó olyan munkákat, amelyek kihatnak az illető Műszaki Bizottság munkaterületére. Minden Műszaki Bizottságnak ki kell dolgoznia munkaprogramját, amelyben az egyes tételek pontos címe, tárgya és a kidolgozás főbb fázisainak időpontja is szerepel, a munkával kapcsolatos egyéb feladatokkal együtt. A Műszaki Bizottság felelős minden olyan kérdésért, amely az általa készített szabványok módosításával vagy értelmezésével kapcsolatos. Albizottságok A Műszaki Bizottságoknak alapvetően munkacsoportokon keresztül kell végezniük a munkájukat. Albizottságokat akkor lehet létrehozni, ha munkájuk különböző részeire különböző szakértőkre van szükségük, és a különböző tevékenységek hosszú időn keresztül koordinálásra szorulnak. Munkacsoportok Munkacsoportokat olyankor hoznak létre, amikor konkrét, rövidlejáratú feladatokat kell elvégezni meghatározott időpontig; a munkacsoportokat általában az őket létrehozó Bizottságnak fel kell oszlatnia, ha az elvégezte a munkát. A munkacsoport tagsága korlátozott azokra az egyéni tagokra, akiket a létrehozó szervezet vagy a CEN/CENELEC-tagok neveztek ki. Egyéb ágazati tevékenységek ugyancsak szervezhetők az egyes iparágak szükségleteitől függően (pl. egyes direktívák alapján, bizonyos biztonsági szempontok céljaira). II.3.2. Európai Elektrotechnikai Szabványügyi Bizottság/CENELEC A CENELEC (Comité Européen de Normalisation Electrotechnique) két korábbi európai elektrotechnikai szabványosítási szervezet (a CENELCOM és a CENEL) egyesüléseként, 1973-ban alakult meg. Központi titkársága Brüsszelben van (a CEN-nel közös székházban). 22 teljes jogú tagja van. A CENELEC az IEC regionális tükörszervezete, munkájának csaknem 75%-át az IEC-szabványok átvétele képviseli. Ez nemcsak az egyes nemzetközi szabványok formális átvételét jelenti, hanem kötelezettségvállalást is maga után von az átvett szabványok (általában) változatlan bevezetésére, és a nekik ellentmondó szabványok visszavonására. Az ISO és a CEN közt létrejött bécsi egyezményhez hasonlóan létezik az IEC és a CENELEC közötti drezdai (korábban lugánói) egyezmény, amely

14 14 hasonló együttműködést biztosít a villamosság területén, mint amilyen a többi területeken megvalósul. A CENELEC általános szervezeti felépítése Közgyűlés (AG) Ügyvezető Igazgatóság (CA) Központi Titkárság (CS) Műszaki Igazgatóság (BT) CENELEC Megfelelőségértékelési Fórum (CCAF) Műszaki Bizottságok (TC) CENELEC Elektrotechnikai Alkatrész Bizottság (CECC) Albizottságok (SC) BT feladatcsoportok (BTTF, BTWG) Közgyűlés (AG): a CENELEC legfelsőbb szerve, tagjai: az Elnök, az Alelnök, a Pénztáros, a CENELEC-tagszervezetek (nemzeti bizottságok) delegációja.

15 15 Ügyvezető Igazgatóság (CA): a CENELEC költségvetési, szabályzati, jogügyi kérdéseivel és a Központi Titkárság személyzeti ügyeivel foglalkozik a Közgyűlés határozatainak megfelelően. Műszaki Igazgatóság (BT): feladata a CENELEC szabványosítási programjának az irányítása, a szabványosítási munka szervezése, koordinálása, a műszaki bizottságok (és albizottságok) létrehozása/feloszlatása. Tagjai: a BT elnöke/alelnöke, továbbá a CENELECtagszervezetek (nemzeti bizottságok) állandó küldöttei. Műszaki bizottságok/albizottságok (TC/SC): feladatuk azonos a CEN műszaki bizottságok/albizottságokéval (lásd ott). Központi Titkárság (CS): feladata a CENELEC szervezeti irányítása, a fő szervezeti egységek üléseinek szervezése, kiszolgálása, a dokumentumok körözése/kezelése. Vezetője a főtitkár (Secretary General). A CEN és a CENELEC együttműködés A CEN és a CENELEC közös politikát folytat, pl. az új tagok felvétele, a szerzői jog és az európai szabványok eladása tárgyában, valamint az európai szabványoknak való megfelelés tanúsítására szolgáló közös rendszer területén. Közös a szabványosító munkára vonatkozó eljárási rendszerük is. A CEN/CENELEC/ETSI Közös Elnöki Csoportot működtet a közös politikai célok egyeztetésére, valamint Közös Koordinációs Csoportot hívott létre műszaki kapcsolattartás módszereinek (pl. információtechnika) egyeztetésére. A legtöbb európai ország szabványügyi testülete a CEN/CENELEC-nek tagja vagy társult tagja. A partnerekkel való együttműködés az európai szabványügyi rendszer számára lényeges feladat. A rendszer azon alapul, hogy jó kapcsolatokat tart más szabványügyi szervezetekkel: az Európában működő nem tag - nemzeti szabványügyi testületek többségével az együttműködés társult tagsági alapon megy végbe; az Európán kívüli nemzeti szabványügyi testületekkel az együttműködés levelező szervezetek státusa alapján valósítható meg. Szüneteltetési kötelezettség A szüneteltetés olyan kötelezettség, amelyet a CEN/CENELEC-tagok fogadtak el arra nézve, hogy nem tesznek semmilyen intézkedést sem egy EN vagy egy HD elkészítése során vagy annak jóváhagyása után, amely akadályozhatná a szándékolt harmonizációt, és ami különösen arra vonatkozik, hogy nem fognak kiadni olyan új vagy módosított nemzeti szabványt, amely nincs teljes összhangban a meglévő EN-nel vagy HD-vel (a CEN/CENELEC IR fejezete).

16 16 A nemzetközi és az európai szabványosítás összehangolása Annak érdekében, hogy a CEN és a CENELEC támaszkodni tudjon a nemzetközi szabványosítás eredményeire, egyezményeket kötött nemzetközi partnereivel ben a CEN megkötötte az ISO-val a Bécsi Egyezményt, a CENELEC pedig az IEC-vel 1996-ban aláírta a Drezdai Egyezményt (korábban Lugánói Egyezményt). Ezek a megállapodások főleg a következőkre vonatkoznak: információcsere; együttműködés szabványtervezetek kidolgozásában; együttműködés munkák átadásában egyik szervezetből a másikba; meglévő nemzetközi szabványok átvétele; szabványok párhuzamos jóváhagyása. Ha ilyen párhuzamos jóváhagyást alkalmaznak, akkor a szabványt vagy az ISO-ban dolgozzák ki (ISO-témavezetés), vagy a CEN-ben (CENtémavezetés). Mindkét szervezet körözi a szabványtervezetet hozzászólásra, és a jóváhagyást saját eljárása szerint folytatja. A beérkezett hozzászólásokat a vezető szervezet kezeli, de a szavazatokat külön-külön számolják. II.3.3. Európai Távközlési Szabványügyi Intézet/ETSI Székhelye: Sophia Antipolis (Nizza mellett) A távközlés területén szükséges szabványosítási munkák ellátására ban jött létre, kissé más szervezeti alapokon, mint a CEN/CENELEC. Az ETSIben a nemzeti távközlési hatóságok az érdekelt szakmai szervezetek közvetlenül is tagok lehetnek, továbbá olyan országok érdekelt szervei is részt vehetnek társult vagy megfigyelő tagként a munkában, amelyek nem tagjai sem az EU-nak, sem az EFTA-nak. Az ETSI szervezeti felépítése A távközlés területén tapasztalható igen gyors fejlődés és az ETSI által képviselt területen kialakult rendkívül bonyolult rendszerekre való tekintettel az ETSI bővebb tagsággal jött létre, mint a CEN és a CENELEC. Az ETSI politikájához hozzátartozik a nyitottság és a készség arra, hogy a szabványokat globális szempontból harmonizálják, tehát a munkában Európán kívüli országok is részt vehetnek. Jelenleg több mint 900 tagja van. Az ETSI nemcsak normatív dokumentumokat készít, hanem jelentéseket is, amelyek a szabványokat és a specifikációkat kiegészítik.

17 17 Az ETSI általános szervezeti felépítése Közgyűlés (GA) Igazgatóság (Board) Titkárság (Secretariat) Műszaki Testületek (TB) Műszaki bizottságok (TC) ETSI Projektek (bizottságok) (EP) ETSI Együttműködési Projektek (bizottságok) (EPP)

18 18 A Közgyűlés, az Igazgatóság, a Titkárság, a bizottságok általános feladatai azonosak, mint a CEN/CENELEC esetében. A kiemelt fontosságú műszaki területeken az ún. Különleges Bizottságok (Special Committees) dolgoznak. II.4. Nemzeti szabványügyi szervezetek A nemzeti szabványügyi szervezetek többségét kb. 70 évvel ezelőtt hozták létre a nemzeti szabványosítási infrastruktúra megvalósítása céljából, de napjainkban ezek már az európai és a nemzetközi szabványosítási rendszerek elválaszthatatlan részeivé váltak. A nemzeti szabványügyi szervezetek főbb feladatai: a képviselet ellátásának megszervezése a nemzetközi és az európai szabványügyi szervezetekben; a nemzeti szakértők tájékoztatása, oktatása és kiküldése; a nemzetközi és az európai szabványtervezetek közzététele felszólalásra; a nemzetközi és az európai szabványok beillesztése a nemzeti szabványrendszerbe (bevezetés); a nemzetközi és az európai Műszaki Bizottságok titkársági feladatainak ellátása; a nemzetközi és az európai szabványok forgalmazása, jogosulatlan forgalmazás esetén a szükséges intézkedések megtétele; a szerzői jogok érvényesítése; a szabványosítással összefüggő javaslatok, bejelentések és panaszok elbírálása, szakvélemények készítése; adatszolgáltatás a nemzetközi és az európai szabványügyi szervezetek részére. A nemzeti szabványügyi szervezetek tevékenységének fő része ma már az, hogy hozzájárulnak az európai és a nemzetközi szabványosításhoz, úgy állítják össze, és úgy irányítják nemzeti műszaki bizottságaikat, hogy azok tükörbizottságai legyenek az európai és a nemzetközi műszaki bizottságoknak; biztosítják szakértőik tájékoztatását, motiválását és kiküldését oly módon, hogy azok kellőképpen otthonosan mozogjanak az európai és a nemzetközi szabványosítási tevékenységben. Biztosítják, továbbá következetes nemzeti álláspont kidolgozását a közmegegyezés létrehozása érdekében; felelősek azért, hogy megszervezzék az európai és a nemzetközi szabványtervezetek körözését (és a tervezetek lefordítását a megfelelő nemzeti nyelvekre); biztosítaniuk kell azt is, hogy az európai szabványok beilleszthetők legyenek a

19 19 nemzeti szabványrendszerbe; továbbá vállalják egyes titkárságok ellátását bizonyos európai és nemzetközi műszaki bizottságokban. A szabványosítás szakmai feladatainak letéteményesei a nemzeti szabványosító műszaki bizottságok, ezért róluk bővebben kell szólni. Nemzeti Szabványosító Műszaki Bizottságok, mint a nemzetközi és az európai Műszaki Bizottságok nemzeti tükörszervezetei A nemzeti szabványügyi szervezetek szerves alkotóelemei, a szakmai munka alapegységei, a nemzeti szabványosító műszaki bizottságok, amelyek egyben a nemzetközi és az európai TC-k tükörbizottságai az adott ország szintjén. A létrehozáskor gondoskodni kell arról, hogy a nemzeti Műszaki Bizottságoknak legyen pontos címük, működési területük és megfelelően tervezett munkatervük, amely feleljen meg az őket létrehozó testület határozatának; gondosan ügyelni kell arra, hogy a nemzeti Műszaki Bizottságok az európai vagy a nemzetközi Műszaki Bizottságok tükörbizottságai legyenek. Feladatuk a szabványok készítése és karbantartása egy meghatározott szakterületen, lépést tartva a műszaki fejlődéssel; a szabványok felülvizsgálata műszaki érvényességük szempontjából (legalább 5 évenként); aktív részvétel a CEN és az ISO munkájában. A munkaprogram célja az, hogy biztosítsa a kitűzött célok elérését; ennek érdekében a Műszaki Bizottság bizonyos feladatokat albizottságokra vagy munkacsoportokra bízhat. A Bizottságok tisztségviselőit a nemzeti szabványügyi szervezetben meghatározott eljárás szerint választják, pl. titkos szavazással, közvetlen szavazással, vagy más módon. Szükség szerint meg lehet határozni azt is, hogy ezek a tisztségek milyen időszakra vonatkoznak. Az adott szakterület tevékenységében érdekelt felek vállalatok, tudományos intézmények, kormányzati szervek, fogyasztói szervezetek (amelyek aktívan vagy levelezés útján vesznek részt a munkában) képviselőket küldhetnek a Műszaki Bizottságba, továbbá szükség esetén konkrét célokra szakértőket is be lehet vonni a munkába. Fontos, hogy a tagok listáját évente ellenőrizzék, és gondoskodjanak annak naprakészségéről. A képviseletről a titkár (szabványosító menedzser) gondoskodik, aki általában a nemzeti szabványügyi testület munkatársa.

20 20 III. A szabványosítási eljárás A szabványok kidolgozása, jóváhagyása és közzététele a szabványügyi szervezetek feladata. Nemzetközi szinten az ISO és az IEC, európai szinten a CEN, a CENELEC és az ETSI, nemzeti szinten pedig a nemzeti szabványügyi testületek (Magyarország MSZT, Németország DIN, Anglia BSI stb.) adják ki a nemzeti szabványokat. A szabványkészítés több éves, ill. ebből lebontott éves terveken alapul. A szabványokat műszaki bizottságok dolgozzák ki, ezek munkáját szabványosítási titkárok (Magyarországon menedzserek) koordinálják. Az egyes szabványok munkába vételének előfeltétele a munka pénzügyi fedezetének megléte. A szabvány első fogalmazványa a szabvány javaslata (nemzeti szinten ez az esetek többségében európai vagy nemzetközi szabvány hű magyar fordítása). Ezt a téma szerint illetékes műszaki bizottság letárgyalja, majd egyetértés esetén az erre felhatalmazott szervezet (Magyarországon a Szabványügyi Tanács) nemzeti szabványként jóváhagyja. Ha a szabványjavaslatnak nem volt európai vagy nemzetközi szabvány előzménye, ill. forrása, akkor a műszaki bizottság által letárgyalt és elfogadott anyagot szabványtervezetként meg kell hirdetni, és az esetleges felszólalásokat meg kell vitatni. A műszaki bizottságok egy-egy meghatározott szakterület szabványosítási feladatainak ellátására létrehozott testületek. Bennük nemzetközi szinten az országok képviselői, nemzeti szinten pedig a gazdálkodó szervezetek, a szakmai érdekképviseleti szervezetek, az ellenőrző- és kutatóintézetek, egyetemek stb. egyaránt helyet kapnak, maguk állapítják meg saját működési szabályaikat, a nemzetközi és az európai szabványügyi szervezetek általános előírásai szerint, ill. nemzeti szinten a nemzeti szabványügyi szervezet által honosított európai és nemzetközi szabályok figyelembevételével. A nemzetközi és az európai szabványosító műszaki bizottságokban az ún. nemzeti tükörbizottságok vesznek részt, szerepet vállalva a nemzetközi és az európai szabványok kidolgozásában, és ezek tervezeteinek véleményezésében. A műszaki bizottsági munka során közmegegyezésre (konszenzusra) kell jutni. Ez nem jelenti azt, hogy a bizottság minden tagjának minden kérdésben maradéktalanul egyet kell értenie. Az elfogadott szövegben lehetnek olyan intézkedések, amelyekkel az érintett érdekeltek döntő többsége egyetért, de amelyekre egy-két gyártó, akik nemzeti szinten a termelésnek csak csekély hányadát képviselik, nincs még felkészülve, és ezért a szabványnak ezt a részét nem támogatja. Az is előfordul, hogy a legnagyobb volumenű gyártók képviselői érdemben egyetértenek a tervezett szabvány tartalmával, de formai (szerkezeti, szövegezési stb.) kifogásaik vannak a szöveg ellen. Ezek az esetek

21 21 nem jelentenek olyan nézeteltérést, amelyet a közmegegyezés hiányának kellene tekinteni. A közmegegyezés nemzetközileg elfogadott meghatározása a következő: "Közmegegyezés: olyan általános megegyezés, amelyet az jellemez, hogy a lényeges kérdésekben nincs fenntartott ellenvéleménye az érdekek egyik fontos csoportjának sem, továbbá, hogy az eljárás során minden érdekelt véleményét igyekeztek figyelembe venni, és megoldást találni minden ütköző álláspontra. A közmegegyezés nem szükségképpen jelent egyhangú véleményt." A közmegegyezés tükrözi a szabványok önkéntes jellegét. Ez biztosítja azt, hogy a szabványt az érintett felek támogatják, és elkészítésével önkéntes elkötelezettséget vállaltak a szabvány használatára. A szabványosítási eljárás elvi alapjaihoz tartoznak még a következők: a) Nyitottság: minden érdekelt félnek joga van a részvételre és arra, hogy hozzájáruljon a szabvány kidolgozásához. b) Áttekinthetőség: már a kidolgozás kezdeti fázisában a javaslatot hozzáférhetővé teszik. III.1. A szabványosítás módszertana A szabványosítás módszertana megfogalmazott néhány olyan alapelvet, amelyeket a szabványosítás minden szintjén célszerű érvényesíteni. A legfontosabbak a következők: ellentmondás-mentesség, egyértelműség, illeszkedés és az ismétlések elkerülése. Ellentmondás-mentesség. Ezt három vonatkozásban is biztosítani kell: egy adott szabványon belül, az egyes szabványok között, a szabvány és a jogszabályok között. Egyértelműség. Szempontjai: a fogalmazás egyértelműsége, a szóhasználat egyértelműsége (a nem közismert fogalmak meghatározása) és következetessége. Illeszkedés. Ez azt jelenti, hogy a szabványok összefüggő rendszert alkotnak, amelyben a szabványok egymást kiegészítik, és nincsenek átfedésben. Ismétlések elkerülése. Az "egy előírás egy helyen" elv érvényesítése biztosítja, hogy ne keletkezhessen ellenmondás olyankor, amikor az előírást korszerűsítik. Ha ugyanis ez több helyen is szerepel, előfordulhat,

22 22 hogy nem mindenütt vezetik keresztül a korszerűsítést, vagy ha igen, akkor is időbeli eltolódások lehetnek. A felsorolt alapelvek érvényesülését segítik elő az általános jellegű szabványok. Ilyen pl. Magyarországon az MSZ 250 "A szabványkiadványok fajtái és alaki követelményei", ilyen a műszaki rajzokra vonatkozó szabványok sorozata, a gépészetben a tűrés és illesztés rendszerének szabványa (MSZ 180), a mértékrendszer szabványsorozata (MSZ 4900) és számos más alapszabvány, amely egy-egy terület számára alapvető fontosságú. A CEN/CENELEC által elismert nemzetközi szabványok közül érdemes megemlíteni például a következőket: ISO 31 IEC 50 ISO 639 ISO 286 ISO 3534 Mennyiségek, egységek és jelölésük Nemzetközi Elektrotechnikai Szótár Nyelvek kódjai Az ISO tűrés- és illesztésrendszere Statisztika - Szótár és jelképek A szabványalkotás módszertani, elvi kérdéseire nézve csak irányelveket lehet adni, és ezeket legfeljebb példákkal lehet alátámasztani, de az irányelveket minden szakterületen, sőt gyakran minden egyes szabvány esetében egyedileg kell mérlegelni és alkalmazni. A tartalmi vonatkozások tekintetében módszertani irányelveket lehet megfogalmazni (ilyen az ISO/IEC Direktíváinak 2. része). A szabványok szövegezésére és alaki követelményeire nézve sokkal konkrétabb szabályok léteznek (ilyen az ISO/IEC Direktívák 3. része és a CEN/CENELEC Belső Szabályzat 3. része). III.2. Európai szabványok kidolgozása és bevezetése nemzeti szabványokként A szabványok kidolgozásának menetét az egyes szabványosító szervezetekben részletes eljárási szabályok tartalmazzák. A példa kedvéért, összefoglaló jelleggel az európai szabványügyi szervezetek eljárását mutatjuk be. Európai szabványok kidolgozása Az európai szabványok készítésének fő fázisai 1 Indítvány új munkára (WI) 2 A munka megtervezése 3 A kidolgozás fázisa 4 Nyilvános konzultáció: a felszólalás fázisa

23 23 5 Az észrevételek átvizsgálásának fázisa 6 Jóváhagyás 7 Nemzeti bevezetés / publikálás 1-2. fázis: Indítvány új munkára és a munka megtervezése Az új szabvány készítésére (vagy egy meglévő szabvány módosítására) vonatkozó javaslatot értékelni kell abból a szempontból, hogy indokolt-e ennek a kidolgozása, és rendelkezésre állnak-e ehhez a szükséges erőforrások (a megfelelő szakértők és a projektmenedzsment szempontjából). Értékelés: munkába veendő tétel (indokolás, igény, támogatás); referenciadokumentum (javaslat új vagy felülvizsgált szabványra); a források rendelkezésre állnak: szakértők és pénzügyi eszközök; elkészül a munkaterv a megfelelő határidőkkel (sürgősség, végrehajthatóság). Ezek után a műszaki bizottság vagy a Műszaki Igazgatóság eldönti, hogy a projektet folytatni kell-e, és ha igen, hogyan kell ezt kezelni a rá vonatkozó információ figyelembevételével. Ha új munkaterületről van szó, akkor a műszaki igazgatóság új műszaki bizottságot hoz létre. 3. fázis: Kidolgozás A munka elkezdése A munkával egy munkacsoportot kell megbízni. Szóba jöhet a munka szüneteltetésének elhatározása is a Műszaki Bizottság döntése alapján ("leadott határozathozatal"). A Műszaki Bizottság meghatározza a munkaprogramot és az ezzel kapcsolatos munkatervet, kitűzi a javaslat elkészítésének határidejét, a hozzászólásra történő körözés időpontját, valamint a végső tervezet elkészítésének határidejét, hogy a megcélzott végső határidő elérhető legyen. A szabványtervezet elkészítése a munkacsoportok feladata, ebből a célból néha külön projektcsoportokat (PT-ket) hoznak létre. A javaslat elkészítése Többnyire van egy kezdeti javaslat, amelyet a téma indítványozója nyújt be, vagy vannak referenciadokumentumok (nemzetközi vagy külföldi szabványok vagy egyéb referenciadokumentumok), amelyeket alapul lehet venni a szöveg elkészítéséhez. A javaslatkészítés szakaszában az érdekeltek megkísérlik egyeztetni eltérő véleményeiket és érdekeiket annak érdekében, hogy mindenki számára elfogadható megoldást találjanak.

24 24 Az európai szabványok kidolgozását általában munkacsoport vagy projektcsoport végzi. Egymás után több munkaanyagot is kidolgoznak a következő szempontok szerint: A szabványok tárgyát és szerkezetét világosan meg kell határozni. Ha új szabvány készül, akkor ehhez alapul szolgál a javaslatkészítő által benyújtott kiindulási tervezet. El kell dönteni, hogy milyen legyen a leghatékonyabb módszer az anyag kidolgozására, pl. egy kis csoportot kell ezzel megbízni, vagy egyéni szakértőt, aki használni fogja a pénzügyileg is alátámasztott konzultációs lehetőséget, ha erre szükség van. Helyes a különböző forrásokból származó meglévő szabványok felhasználása, ha ilyenek vannak. Ha elérték azt a fázist, hogy a munkacsoport támogatja a dokumentumot, akkor a szöveget (amelynek legyenek meg az egymással egyenértékű angol, francia és német változatai) elküldik a Központi Titkársághoz nyilvános hozzászólás céljából ("CEN/CENELEC-hozzászólás"). 4. fázis: Nyilvános konzultáció, felszólalások Mihelyt a szöveg a munkacsoportban elérte a közmegegyezést, az anyagot szabványtervezetként kell kiadni nyilvános hozzászólásra. Minden szabványtervezetet a megfelelő fázisban nyilvános konzultációra kell bocsátani, általában úgy, hogy ezt nyilvános hozzászólásra bocsátják. A CEN-ben a szabványtervezetet a CEN Központi Titkársága küldi szét a tagtestületekhez általános hozzászólásra. A hozzászólásra adott idő alatt - amely általában 6 hónap - a tagtestületek kiosztják a szabványtervezetet nemzeti szinten hozzászólásra. A beérkezett hozzászólásokat a nemzeti tükörcsoportokban szokták megvitatni, és így kialakítják a közös nemzeti álláspontot. Az így egyeztetett hozzászólást küldik ki a CEN Műszaki Bizottságához. Ebben a fázisban a tagok azt is megjelölik, hogy a dokumentumot elfogadhatónak tartják-e. 5. fázis: Hozzászólások, az észrevételek átvizsgálása A beérkezett hozzászólásokat a tárgyért felelős munkacsoport megvizsgálja, és figyelembe veszi a végső dokumentum elkészítéséhez. A hozzászólásokat úgy kell megtenni, hogy egyidejűleg javaslatok is készüljenek a tervezet megjavítására, és ezeket a javaslatokat meg is kell indokolni. A beérkezett hozzászólásokat az illetékes munkacsoportnak a megállapított határidőn belül meg kell vizsgálnia. Feljegyzést kell készíteni a hozzászólásokkal kapcsolatos teendőkről.

25 25 Második tervezetet is ki lehet adni nyilvános hozzászólásra, ha az első körözés eredménye arra mutat, hogy nem elégséges a támogatás, vagy ha a beérkezett hozzászólások alapján kidolgozott anyag tartalma vagy felépítése alapvető változáson ment keresztül. Ha a beérkezett hozzászólások átvizsgálása után a felelős bizottság közmegegyezésre jut, akkor a tervezet műszaki tartalmát jóváhagyja, és szavazásra körözi. Ha a körözés eredménye arra mutat, hogy nem elégséges az egyetértés, akkor a TC elhatározhatja újabb anyag körözésre bocsátását. 6. fázis: Jóváhagyás A hozzászólások megvizsgálása után a tagtestületek szavaznak a végső tervezetre. Ha ennek az az eredménye, hogy a szöveg jóváhagyható, akkor a dokumentumot átadják publikálásra. A tervezet végleges szövegét mind a három nyelven (angolul, franciául és németül) körözni kell a tagok körében hivatalos szavazásra (a szavazási határidő általában 2 hónap). A szavazatoknak feltétel nélkülieknek kell lenniük, a negatív szavazatokhoz indokolást is kell mellékelni. Ha a szavazás eredménye pozitív, akkor rögzíteni kell a bevezetés és az ellentmondó szabványok visszavonásának határidejét; ilyenkor a bevezetési illetve visszavonási kötelezettség életbe lép. A szabványokat szükség szerint lefordítják a CEN/CENELEC-tagok nemzeti nyelveire. Az Európai Unió országainak nemzeti szabványügyi szervezetei tekintetében a szavazatok súlyozása ugyanaz, mint amit a Római Szerződés 148. cikkelye előír; más nemzeti szabványügyi szervezetek számára a súlyozási tényezőt az ország népessége és bruttó nemzeti jövedelme alapján kell meghatározni. Először ki kell számítani az összes tag szavazatát. Ha ennek eredménye negatív, akkor egy második számítást is el kell végezni: az Európai Gazdasági Térség (EEA) tagjainak a szavazatát külön kell összeszámolni (ez magában foglalja az Európai Unió országait és az EFTA-országokat Svájc kivételével), és ugyanígy kell alkalmazni a százalék meghatározását. Ha ez az eredmény pozitív, akkor az Európai Gazdasági Térség országainak (és a nem-eea országok közül azoknak, amelyek pozitív szavazatot adtak le) a szabványt be kell vezetniük. 7. fázis: Nemzeti bevezetés, publikálás Az európai szabvány végső szövegét a CEN publikálja, és ezek után az európai szabványt a tagtestületek nemzeti szabványként bevezetik. A CEN/CENELEC-tagoknak az európai szabványt (EN-t) úgy kell bevezetniük, hogy az nemzeti szabvánnyá váljon és

26 26 az EN-nek ellentmondó nemzeti szabványokat visszavonják. Az EN nemzeti megfelelőjének kiadása az igényektől és az erőforrásoktól függ. Ezért meg kell fontolni, hogy a bevezetés az adott ország nemzeti nyelvén történjen-e. Ugyanis hasznos lehet esetleg kiadni a nemzeti szabványt a CEN valamelyik hivatalos nyelvén megjelenő EN-szabvány szövegével (angol, francia vagy német szöveggel) együtt. Ha az EN nemzeti bevezetésekor az adott ország nyelvére lefordítják az európai szabványt, akkor a vonatkozó nemzeti szabvány műszaki tartalmának, és szerkezetének az alaki követelmények tekintetében teljesen meg kell egyeznie az európai szabványéval Általában nemzeti szinten meg vannak azok az előírások, amelyek szabályozzák az ilyenkor követendő eljárást a bevezetés, a szerkesztés tekintetében (Magyarországon az MSZ 250). Nemzeti eltérések az európai szabványoktól Speciális nemzeti feltételek Ezek olyan feltételek, amelyeknek okai nemzeti sajátosságok vagy olyan gyakorlat, amelyet hosszabb időn keresztül sem lehet megváltoztatni, pl. éghajlati körülmények, villamos földelési feltételek. Ha ez befolyásolja az összehangolást, akkor ez az európai szabványnak részévé válik. A-eltérések Ez az EN-től való olyan nemzeti eltérés, amelynek oka olyan jogszabály, amelynek a megváltoztatása jelenleg kívül áll a CEN/CENELEC tag hatáskörén. Ha nem lehet elkerülni az eltérés alkalmazását, akkor az ezzel kapcsolatos minden tudnivalót rögzíteni kell az EN tájékoztató részében. Azt a körülményt, hogy nemzeti jogszabályok vannak érvényben, a szóban forgó termék tekintetében meg kell említeni az EN előszavában, míg az EN tájékoztató mellékletében fel kell sorolni azokat az országokat, amelyek tekintetében ilyen A-eltérések vannak érvényben, és meg kell adni a jogszabályokra vonatkozó adatokat. B-eltérések Ezek a HD-től való nemzeti eltérések, amelyeknek oka valamilyen sajátos műszaki követelmény, amelyet meghatározott átmeneti időszakra nézve tartanak érvényben. Az európai szabványok és szabványjellegű dokumentumok