Tisztelt Képviselő Testület!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Képviselő Testület!"

Átírás

1 Tisztelt Képviselő Testület! A Szülői Munkaközösség észrevétele szerint az utóbbi években az óvoda csoportjai kedvezőtlenül nagy létszámmal működnek. Egyre több szülő adja be 1-2 éves kisdedjét bölcsődébe, ezzel az intézmény létszáma hamarabb éri el a maximumot, mint évekkel korábban. A 2,5 életévüket betöltött gyermekeket szinte azonnal áthelyezik az óvodába a várólista miatt. Ezek a 2,5 éves kicsik rendszeresen év közben szétosztva kerülnek be kis-közép és nagycsoportba, ezzel vegyes csoportokat képezve. Az óvónőkre, dajka nénikre plusz feladatok hárulnak ezen kicsikkel. Korábban ez sem volt jellemző. Fő probléma ennek a korosztálynak a szobatisztaság kialakulásának időszaka. Az éppen iskolára felkészítő óvónőtől most elvárja a rendszer, hogy ezeket a gyermekeket rendszeresen vigye a mosdóba. A dajka nénik feladatköre is szerteágazó, minden feladatát ellátva, próbálnak helytállni itt is. Az iskolára való felkészítés sokkal nehezebb, de az iskolai követelmények is nőnek. A 2,5 éves gyermek szülei a maximális figyelmet várják az óvónőtől, de az iskolába induló gyermek szülei is ugyanezt szeretnék. Ez nyilvánvalóan nehezen valósítható meg. A többi csoportba évközben érkező síró picik, szintén felzaklatják a jól összeszokott gyermekek lelki világát, az addig megszokott rendet. Javasoljuk egy hatodik óvodai csoport kialakítását, ezzel tiszta (életkor szerinti) csoportokat létrehozva. Egy mini csoport hasznosan támogatná a bölcsődéből az óvodai életbe átszokást. Szatymaz, Mezeiné Bérczy Sarolta SZMK elnök

2 Tisztelt Képviselő Testület! Tárgy: Kérelem hatodik óvodai csoport indításáról Az óvodai csoport egy nevelési évre szervezett egység, amely pedagógiai feladatok végrehajtására alakul. A csoport, az azonos feladatellátási helyre járó kisgyermekekből áll. Az adott nevelési évben indítható óvodai csoportok számát a fenntartó határozza meg A fenntartó óvodai csoportot nevelési évben július és augusztus kivételével- nem szervezhet át, nem szüntethet meg. Az óvodai csoportok létszámát a 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 4. melléklete szabályozza. A B 1 Intézménytípus/Oktatási forma Osztály- és csoportlétszámok 2 BA minimum BB maximum BC átlag 3 Óvoda Az SZKTT Óvodái Szatymazi Óvoda 5 csoportjába átlagosan 100 fő, maximális csoportlétszám esetén 125 fő járhatna. Ezt a létszámot az elmúlt években folyamatosan meghaladtuk október 1-i statisztikai adatok alapján az óvoda létszáma 131 fő volt. Átlaglétszám 26,2 fő. Hat csoport esetén 21,8 fő lehetne. Ebben az esetben az év közben érkező gyermekek korcsoport szerinti elhelyezése megoldható lenne. A táblázat az elmúlt hét év átlagos csoportlétszámait mutatja. 2009/ / / / / / / /2017 okt.1. 26,4 fő 28,2 fő 25,8 fő 26,4 fő 25,8 fő 25 fő 26,2 fő 26,2 fő dec fő 28,6 fő 27 fő 27 fő 26,6 fő 25,4 fő 26,4 fő 27,4 fő máj ,8 fő 29 fő 28 fő 27,4 fő 26,6 fő 26,8 fő 27,2 fő A táblázat alapján elmondható, hogy a tanév megkezdésekor meghaladja az óvoda létszáma a maximális csoportlétszámot. A csoport alakítását kedvezőtlenül befolyásolja, hogy az életkorok szerinti megoszlás nem egyenletes. A csoportba sorolást nem lehet csak az életkorok (tiszta életkorú csoport) szerint megtenni, elengedhetetlen a vegyes életkorú csoportok megszervezése. A gyermekek száma év közben is változik. Sok éves tapasztalat szerint a létszám a nevelési év során nő. A gyermekek év közben betöltik a 2,5-3 életévüket és a szülők munkába állása miatt megkezdik az óvodát. Az el- és beköltözők száma csekély.

3 A Köznevelési törvény 25 (7) szerint Az óvodai csoportra, iskolai osztályra, kollégiumi csoportra megállapított maximális létszám a nevelési év, illetőleg a tanítási év indításánál a fenntartó engedélyével legfeljebb húsz százalékkal átléphető, továbbá függetlenül az indított osztályok, csoportok számától, akkor is, ha a nevelési év, tanítási év során az új gyermek, tanuló átvétele, felvétele miatt indokolt. E szabályt figyelembe véve az SZKTT Óvodái Szatymazi Óvoda férőhelye az Alapító okirat szerint 5 csoportban 150 fő. A csoportok létszáma minden évben már a nevelési év indításánál meghaladja a törvényben meghatározott maximális 25 főt. Az ősszel induló csoportlétszámok csak a tavaszi beiratkozás után alakulnak ki. Ezt az időpontot a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szabályozza, melynek figyelembevételével a főigazgató meghatározza és kihirdeti az aktuális év beiratozási időpontját, ami április 20-a és május 20-a közé esik. A beíratás után kialakult konkrét létszám és a csoportok számának bővítése az új nevelési év indításág időhiány miatt évek óta húzódik. Az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról a szülők és az óvodapedagógusok véleményének kikérése mellett - az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló évi CXXV. törvény 28. -ában meghatározott feltételekkel összhangban - az óvodavezető dönt. A gyermekek életkori megoszlása az óvodában 2,5-7 éves korig tart. A Szülői Szervezet és az óvodapedagógusok véleménye szerint törekedni kellene az azonos életkorú gyermekek, azonos csoportba való osztására. A csoportok szeptemberi indulásakor többféle szempont figyelembevétele mellett az egyenletes csoportlétszám elosztása a cél. A később óvodát kezdő vagy beköltöző gyermekek esetében a csoportba sorolás többnyire a szerint alakul, hogy hol van még szabad férőhely és a szakmai szempontok háttérbe szorulnak. A gyermekek életkor szerinti fejlesztése helyett a csoport létszámok egyenletes elosztása, a sajátos nevelési igényű gyermekek szabályoknak megfelelő csoportba sorolása kerül előtérbe. Gyakran előfordul, hogy év közben az iskolába készülő nagycsoportos gyermekek mellé kerülnek 2,5-3 éves óvodát kezdő gyermekek, ami az iskolára való felkészítést nagyban megnehezíti. Az óvodai létszám meghatározásánál nem érvényesül a 20/2012. (VIII:31.) EMMI rendelet 2. számú melléklete szerinti Jegyzék a nevelési-oktatási intézmények kötelező (minimális) eszköz és felszereléséről előírása..a mellékletben az intézménytípusonként felsorolt helyiségek kialakítása minimum követelmény. A rendelet szerint a csoportszoba alapterülete nem lehet kevesebb, mint 2 m 2 /fő.

4 A rendelkezésre álló csoportszobák mérete nem elegendő a benne elhelyezett gyermekek számához viszonyítva. Az óvodában rendelkezésre álló csoportszobák mérete: Főépület I.: 63,8 m 2 Főépület II.: 52,58 m 2 Főépület III.: 46,33 m 2 Udvari épület: 52,17 m 2 Pálmai épület: 49,68 m 2 Az évek óta fennálló problémát egy hatodik csoport megnyitásával lehetne orvosolni. A gyermekek fizikális elhelyezése (csoportszoba, öltöző, mosdó) egy hatodik csoport esetén, szerény körülmények között, de megoldható. A jelenleg rendelkezésre álló tárgyi feltétel (asztal, szék, szekrény) nem elegendő. A gyermekek ellátásához 2 fő óvodapedagógus és 1 fő nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő (dajka) szakemberre van szükség. Az optimális működés eléréséhez szükség van még egy konyhás/takarító személy munkájára. A dajka munkakörében foglalkoztatott munkavállalók napi munkaideje 8 óra. A konyhai és takarítói feladatok ellátása háttérbe szorítja a valódi, gyermekek közötti feladatok ellátását. Az egyéb munkák elvégzése csak a csoportokban ellátandó teendők rovására teljesíthető. A dajkák heti váltásban 6-14 és óráig dolgoznak. Az óvoda helyi adottságából adódóan a három épület, 5 csoportszobájában ig összesen 3 fő dajka dolgozik. A másik 2 fő heti váltás szerint ig egyedül végzi feladatát. A reggeli időszakban az 5 csoport ellátása mellett még a tízórai átszállítása is a feladatuk közé tartozik. Ha egy gyermek ezen időszak alatt szeretné a mosdót használni csak várakozással teheti meg, ami életkorukból adódóan nehezen kivitelezhető. Az óvodapedagógus a többi gyermek felügyeletét nem hagyhatja figyelmen kívül és nem lehet a wc-t használó gyermek segítségére. Ez a helyzet a délutáni időszakban is nagy problémát okoz, hiszen a 2 fő dajka végzi a 3 épületben, az 5 csoport felágyazását úgy, hogy közben az alvásból ébredő kiscsoportosok gyakran átöltöztetésre szorulnak. Ebben az időben történik a mosdóztatás és az uzsonnáztatás is. Ekkor a 2 fő dajka, 3 épület között igyekszik elvégezni a munkáját úgy, hogy minden gyermeket ellásson. Az ebéd átszállítása a főzőkonyháról a tálaló konyhára ettől a tanévtől megoldódott. A dajka feladata az óvodapedagógus által meghatározott napirend szerint a gyermekek mosdóztatása, öltöztetése. A nevelési terv szerint részt vesz a gyermekcsoport életében. Eszközöket (festék, tornaszer stb.) előkészít és közreműködik a foglalkozásban a pedagógus

5 útmutatása szerint. Segít az étkezések kulturált lebonyolításában, felügyeli a gyermekek naposi teendőinek elvégzését, az ételeket kiosztja, az edényeket étkezések után leszedi. Az étkezőből való távozás után a mosdóztatásban és az edények mosogatásában is párhuzamosan részt vesz. A pihenés feltételeinek megteremtéséhez lerakja az ágyakat, ágyneműket, a gyermekek jelének figyelembevételével. A gyermekeknek segít az öltözőben. Az óvodai ünnepélyeken, hagyományokban aktívan közreműködik, a szervezési feladatokban a vezető és a pedagógusok útmutatásai szerint részt vesz. Séták, kirándulások alkalmával az óvodapedagógusokat segítve kíséri a gyermekcsoportot, felügyelve a biztonságos közlekedésre a baleseti veszélyforrásokat figyeli. A környezet esztétikai rendjének megteremtésében aktívan közreműködik. A napközben megbetegedett, elkülönített gyermekeket felügyeli, ápolja, amíg a szülő érte nem jön. A munkaköri leírása alapján a dajka feladata nem egyezik meg egy takarító munkájával. A gyermekekkel kapcsolatos munkájuk időben szinte összeegyeztethetetlen takarítói feladataikkal. Ők végzik a HACCP rendszer működtetését és adminisztrálását (vegyszernyilvántartás, takarítási naplók, étel útját követő dokumentumok tárolása és vezetése). Az óvoda helyiségeit rendben, tisztán tartják. Fertőtlenítő takarítást végeznek a termekben, öltözőkben, mosdókban. Minden nap portalanítanak. A játékeszközöket tisztán tartják, fertőtlenítik. A gyermekcsoport textíliáit mossák, vasalják. Az ablakokat, ajtókat, bútorokat tisztítják. 1 fő munkavállaló (napi 8 órában) munkaidejének megosztásával a konyhai és takarítási feladatok elvégzésével időt tudna biztosítani arra, hogy a dajkák a ténylegesen feladatkörükbe tartozó, gyermekek között végzett feladataikat el tudják látni. Ennek hiányában sok olyan időszak van a csoportok életében, amikor egy beteg gyermek vagy egyéb váratlan körülmény (pl. megbetegedett dajka) miatt az óvodapedagógus gyermekkel tartózkodik egy épületben úgy, hogy probléma esetén felnőtt segítség nem áll a rendelkezésére. Ezen feladat megoldásához 1 fő technikai személyzet bővítése szükséges. Tisztelt Képviselő Testület! Kérem a Képviselő Testületet, hogy támogassák az SZKTT Óvodái Szatymazi Óvoda csoportszámának hatra bővítését, a hozzá tartozó 2 fő óvodapedagógus és 1 fő nevelő-oktató munkát segítő (dajka) felvételét. Továbbá kérem a Képviselő Testület támogatását 1 fő takarító állás biztosításához, amellyel a három épület közötti munkaszervezést és a gyermekek ellátását lehetne biztonságosabban megoldani. Szatymaz, január 10. Tisztelettel: Marótiné Balogh Zita

6 tagóvoda vezető

ELŐTERJESZTÉS eltérés az óvodai maximális csoportlétszámtól

ELŐTERJESZTÉS eltérés az óvodai maximális csoportlétszámtól 1. napirend eltérés az óvodai maximális létszámtól 1. Napirend ELŐTERJESZTÉS eltérés az óvodai maximális csoportlétszámtól Tisztelt Képviselő-testület! A megbízott óvodavezető éves beszámolójához kapcsolódóan

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-92/2016. Tárgy: A Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília Napköziotthonos

Részletesebben

Előterjesztés A 2016/2017-es nevelési évben az óvodai csoportok számának meghatározásáról és csoportlétszám túllépésének engedélyezéséről

Előterjesztés A 2016/2017-es nevelési évben az óvodai csoportok számának meghatározásáról és csoportlétszám túllépésének engedélyezéséről Előterjesztés A 2016/2017-es nevelési évben az óvodai csoportok számának meghatározásáról és csoportlétszám túllépésének engedélyezéséről 1. előterjesztés száma: 251 /2016 2. előterjesztést készítő személy

Részletesebben

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELOTERJESZTES. a Képviselő-testület június 20- i ülésére

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELOTERJESZTES. a Képviselő-testület június 20- i ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELOTERJESZTES a Képviselő-testület 2019. június 20- i ülésére Tárgy: Javaslat a maximális létszámok átlépésének engedélyezésére az önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 64. MELLÉKLET: 4 db TÁRGY: Javaslat az óvodák 205/206. nevelési évi csoportjaira E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 205. július

Részletesebben

Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető

Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére 5. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére Tárgy: A 2014/2015. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Szám: 5234/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda 2016/2017. nevelési év kezdéséhez szükséges döntések meghozatalára Tisztelt

Részletesebben

15. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére

15. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére 15. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: A 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok

Részletesebben

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 15. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: A Szekszárdi 2. Számú Óvoda, Egységes Óvoda-Bölcsőde, Bölcsőde és Családi Napközi 2016/2017. nevelési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/569/2017 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2017. november 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: Az óvodai beiratkozás

Részletesebben

2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL

2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL 2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL NÉMETHNÉ FÜLÖP TERÉZIA, A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL OKTATÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK FŐOSZTÁLYVEZETŐJE 1 A KÖZNEVELÉS FELADATAI 74. (1) Az állam gondoskodik

Részletesebben

J a v a s l a t a 2014/2015-ös nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére

J a v a s l a t a 2014/2015-ös nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére J a v a s l a t a 2014/2015-ös nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére Ózd, 2014. június 26. Előterjesztő: Előkészítő: Alpolgármester

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES KÖZSÉGI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA VEZETŐJE 4177 FÖLDES, Rákóczi u. 11. : (54) 464 068 E-mail: foldesovoda@gmail.com Iktatószám: 5. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez a Földes Községi Napközi

Részletesebben

Az óvoda működésének alapvető jogszabályi előírásai 2013/2014. nevelési év

Az óvoda működésének alapvető jogszabályi előírásai 2013/2014. nevelési év Az óvoda működésének alapvető jogszabályi előírásai 2013/2014. nevelési év Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény (módosításokkal!) Nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 14-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 14-i ülésére Előterjesztés 3. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. október 14-i ülésére Tárgy: A Fekete István Általános Iskola maximális osztály létszámának túllépése Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Előterjesztés. Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületéhez

Előterjesztés. Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületéhez Előterjesztés Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületéhez A 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározása, valamint Csorvás Város Önkormányzatának Óvodája és Bölcsődéje

Részletesebben

Tárgy: Javaslat indítható óvodai csoportok számának meghatározására

Tárgy: Javaslat indítható óvodai csoportok számának meghatározására Előterjesztő: Sántha Péterné alpolgármester A képviselő-testületi ülés időpontja: 2018. július 16.,sz. napirend Tárgy: Javaslat indítható óvodai csoportok számának meghatározására A napirendet nyílt ülésen

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a 2016/2017. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására

Tárgy: Javaslat a 2016/2017. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására Előterjesztő: Szitka Péter Készítette: Horváthné Geleta Mária intézményvezető Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat a 2016/2017. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET október 13-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET október 13-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. október 13-i ülésére Iktató szám: 186/2016. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai csoport-túllépés

Részletesebben

Előterjesztés. Tárgy: A Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde maximális csoport létszám túllépésének engedélyezése

Előterjesztés. Tárgy: A Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde maximális csoport létszám túllépésének engedélyezése 1. Előterjesztés Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2015. augusztus 13-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Meserét Lajosmizsei Napközi

Részletesebben

Közzétételi lista. Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda. Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út az óvoda OM azonosító száma:

Közzétételi lista. Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda. Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út az óvoda OM azonosító száma: Közzétételi lista Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út 9-11. az óvoda OM azonosító száma: 031423 2016/2017. nevelési év Tájékoztató az óvodai felvételről: Az óvoda

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás Az előterjesztést készítette: Verosztáné Csorba Mónika Előterjesztő:

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2017/2018-as nevelési évben indítható

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének. 2012. március 26 i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének. 2012. március 26 i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének 2012. március 26 i ülésére Tárgy: A 2012/2013 as tanévben indítható tanulócsoportok számának meghatározása a Reguly Antal Általános Iskola

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 18-ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 18-ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. június 18-ülésére Iktató szám: 155/2015. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A 2015/2016. nevelési évben indítható

Részletesebben

Előterjesztés a május 29 -én tartandó Képviselő-testületi ülésére

Előterjesztés a május 29 -én tartandó Képviselő-testületi ülésére Előterjesztés a 2012. május 29 -én tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható iskolai osztályok, valamint napközis csoportok számának meghatározása az ÁMK Ványai Ambrus

Részletesebben

Közzétételi lista nevelési év

Közzétételi lista nevelési év Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Székhely: Fehérgyarmat Szent I. tér 2. Telephelyek: Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Hadház utcai Óvodája Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Tavasz utcai Óvodája OM: 202 319 Tel.:

Részletesebben

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Gyakorlati vizsgatevékenység időtartama: 25 perc A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40% 27/2016. (IX.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 97/2016.

Az előterjesztés száma: 97/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 97/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének 2017. június 7. napján,

Részletesebben

Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista

Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista KÖZZÉTÉTELI LISTA Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. (1) alapján: 1.) az intézmény felvételi lehetőségéről

Részletesebben

Óvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista. Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola

Óvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista. Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Óvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Törvényi háttér: A kormány 229/2012. (VII.28) Korm. rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény

Részletesebben

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8. (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015.

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

2015-2016-os nevelési év előkészítése

2015-2016-os nevelési év előkészítése Készítette: Icsu Ferencné intézményvezető 2015-2016-os nevelési év előkészítése Napsugár Óvoda és Bölcsőde Minden tiszteletünk legyen a múlté, de a jövő kedvéért vessük le divatjamúlt zekénket. (Celestin

Részletesebben

Jászkiséri Városi Óvoda. Közzétételi lista 2017/2018

Jászkiséri Városi Óvoda. Közzétételi lista 2017/2018 2017/2018 OM: 035770 2017. A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: A felvételi lehetőségről

Részletesebben

J A V A S L A T 2017/2018-as nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére

J A V A S L A T 2017/2018-as nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére J A V A S L A T 2017/2018-as nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére Ózd, 2017. június 22. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális

Részletesebben

os NEVELÉSI ÉV

os NEVELÉSI ÉV NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016-os NEVELÉSI ÉV SZENT MIKLÓS GÖRÖGKATOLIKUS ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017-es NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő Testület szeptember 27-i ülésére. Tisztelt Képviselő Testület!

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő Testület szeptember 27-i ülésére. Tisztelt Képviselő Testület! Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő Testület 2012. szeptember 27-i ülésére

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. november 06-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. november 06-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 173/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. november 06-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Az óvodai számított túllépésének

Részletesebben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET október 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET október 15-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. október 15-i ülésére Iktató szám: 200/2015. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Óvodai csoport-túllépés fenntartói

Részletesebben

OM: BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A

OM: BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A 2018/2019. Közzétételi lista A dokumentum jellege: nyilvános Megtekinthető: https://aprotalpak.net ; iroda Apró Talpak Óvoda OM: 203326 1048 BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete

Részletesebben

A beiratkozás időpontja: május 6-től május 10-ig.

A beiratkozás időpontja: május 6-től május 10-ig. HIRDETMÉNY Az óvodai felvételekről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban Nkt.) 8. (l) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Oktatási és Kulturális Minisztérium 31404/2008. E L ŐT E R J E S Z T É S A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosításáról Budapest, 2008. december VEZETŐI

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018-2019. nevelési év Jogszabályi alapja a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok:

Részletesebben

Alapító okirat szerinti férőhely. Új beiratkozók száma

Alapító okirat szerinti férőhely. Új beiratkozók száma Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-152/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy: A 2012/2013. nevelési, ill.

Részletesebben

Közzétételi lista. 2018/2019- es nevelési év

Közzétételi lista. 2018/2019- es nevelési év Közzétételi lista 2018/2019- es nevelési év Sarkad Város Önkormányzat Óvoda Kossuth Utcai Tagóvoda Szalontai Úti Tagóvoda Vasút Utcai Tagóvoda A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti

Részletesebben

Jogszabályváltozások január

Jogszabályváltozások január Jogszabályváltozások 2017. január 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 193. (21) 53/2016. (XII. 29.) EMMI rendelet - 2017. január 1 jétől: az intézményi önértékelés pedagógusra,.vonatkozó részeit legkésőbb

Részletesebben

Intézményi közzétételi lista a 2014-2015-ös nevelési évre

Intézményi közzétételi lista a 2014-2015-ös nevelési évre Hajnal-Lenkey-Jázmin Utcai Általános Művelődési Központ 5600 Békéscsaba, Lenkey u.12. Tel.: 66/645-686, 66/324-462 email: lenkeyovi@t-online.hu Intézményi közzétételi lista a 2014-2015-ös nevelési évre

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA a nevelési évre

KÖZZÉTÉTELI LISTA a nevelési évre KÖZZÉTÉTELI LISTA a 2017-2018. nevelési évre A 229/2012 (VIII.28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közre: Az óvoda megnevezése

Részletesebben

ALSÓVÁROSI ÓVODA Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ , Különös közzétételi lista

ALSÓVÁROSI ÓVODA Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ ,   Különös közzétételi lista ALSÓVÁROSI ÓVODA 2600 Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ 317-092, e-mail: forteovi@vipmail.hu Különös közzétételi lista Az intézmény neve, székhelye: Vác Város Önkormányzat Képviselő- testületének Alsóvárosi

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. március 29-i ülésére

Részletesebben

Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására

Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására Öttevény Község Polgármesterétől Öttevény, Fő u. 100. 5. napirend Javaslat az Öttevényi Mackó-kuckó Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület! Az Öttevényi

Részletesebben

Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint

Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint Közzétételi lista A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint Az intézmény neve: D-B-M Mikrotérségi Óvoda és Bölcsőde OM azonosító: 201948 Az óvoda neve: Eszterlánc óvoda

Részletesebben

Intézményi közzétételi lista a es nevelési évre

Intézményi közzétételi lista a es nevelési évre Hajnal-Lenkey-Jázmin Utcai Általános Művelődési Központ 5600 Békéscsaba, Lenkey u.12. Tel.: 66/645-686, 06-20/4188169 email: lenkeyovi@t-online.hu Intézményi közzétételi lista a 2018-2019-es nevelési évre

Részletesebben

Mélykút Város Önkormányzat Óvodája

Mélykút Város Önkormányzat Óvodája Mélykút Város Önkormányzat Óvodája NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018. NEVELÉSI ÉV A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület október 15.-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület október 15.-i rendkívüli ülésére Város Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/Fax: (53) 360-010 Telefon: (53) 361-571 Iktatószám: 001/12218-6/2009. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Jegyzői Titkárság

Részletesebben

Közzétételi lista. 3. A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni.

Közzétételi lista. 3. A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni. A 229/202. (VIII. 28.) a Nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormány rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az intézmény alapító és fenntartó szerve : Pécs M.J. V. Önkormányzata

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A 2018-2019. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. - a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Ecsegfalva Község Önkormányzat 010. május 31-én tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A 011/01. tanévben indítható iskolai osztályok, valamint napközis csoportok számának meghatározása

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola A közoktatási intézmény eredményességéről, személyi és tárgyi feltételeihez kapcsolódó információkról szükséges a szülőket tájékoztatni.

Részletesebben

(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető

(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető (Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: 034678 KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető Pestszentlőrinci Robogó Óvoda 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 14. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018-OS

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének február 03-án megtartott közös testületi ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének február 03-án megtartott közös testületi ülésén TORONY KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének 2016. február 03-án megtartott közös testületi ülésén Helye: Torony Község

Részletesebben

Békés Város Képviselő-testülete Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága április 28-i ülésére

Békés Város Képviselő-testülete Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága április 28-i ülésére Tárgy: Óvodai beiratkozásokról tájékoztatás Sorszám: 4 Előkészítette: Sápi András intézményi referens Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség Tárgyalás módja: Nyilvános ülés Tisztelt Bizottság! Egyéb

Részletesebben

Változások követése az óvodák működését érintő szabályozásban Frissített jogszabályi kisokos óvodáknak ( )

Változások követése az óvodák működését érintő szabályozásban Frissített jogszabályi kisokos óvodáknak ( ) Rozmis Attiláné Változások követése az óvodák működését érintő szabályozásban Frissített jogszabályi kisokos óvodáknak (2015.09.01.) Az elmúlt és az idei évben több ponton is megváltozott a köznevelést

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: Az óvoda megnevezése:

Részletesebben

listája es nevelési év

listája es nevelési év Közzétételi listája 2016-2017-es nevelési év Készült a 229/2012..(VIII.28.) Korm. rend. és a Nktv. 23 (1)-(2) bek. alapján. A közoktatási intézmény adatai: Intézmény neve : Intézmény címe: Telefon/fax

Részletesebben

a pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak minősítő vizsgájának egyes szabályairól

a pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak minősítő vizsgájának egyes szabályairól Szombathelyi Benczúr Gyula Utcai Óvoda 036461 HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT a pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak minősítő vizsgájának egyes szabályairól

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának február 25-i rendkívüli ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának február 25-i rendkívüli ülésére Hu/2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának 2016. február 25-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2016/2017. nevelési évre az óvodába történő jelentkezés

Részletesebben

Különös közzétételi lista Tündérkert Keleti Óvoda Intézményegység

Különös közzétételi lista Tündérkert Keleti Óvoda Intézményegység Különös közzétételi lista Tündérkert Keleti Óvoda Intézményegység Az óvoda OM azonosítója: 033127 A nevelési oktatási intézmények működéséről szóló 229/2012.(VIII.28.) Korm. rendeletének 23. -a értelmében

Részletesebben

A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni.

A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni. A 229/202. (VIII. 28.) a Nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormány rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az intézményalapító és fenntartó szerve: Pécs M.J. V. Önkormányzata

Részletesebben

Logopédiai tevékenység a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatban

Logopédiai tevékenység a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatban MLSZSZ Konferencia, 213.nov.16. Logopédiai tevékenység a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatban Mosányi Emőke megbízott főigazgató Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat JOGSZABÁLYOK 211. évi CXC. tv. a nemzeti

Részletesebben

FÖLDES KÖZSÉGI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA VEZETŐJE

FÖLDES KÖZSÉGI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA VEZETŐJE FÖLDES KÖZSÉGI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA VEZETŐJE 4177 FÖLDES, Rákóczi u. 11. : (54) 464 068 E-mail: juliovoneni@gmail.com Iktatószám: 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Községi Napközi Otthonos

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-1570/2013 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-1570/2013 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-570/203 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy: A 203/204. nevelési évben indítható

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Jogszabályi háttere: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé:

Részletesebben

Előterjesztés Szerepi Kelemen Hétpettyes Óvoda átszervezéséről. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Szerepi Kelemen Hétpettyes Óvoda átszervezéséről. Tisztelt Képviselő-testület! Szerep Községi Önkormányzat Polgármesterétől 4163 Szerep, Nagy u. 53. Előterjesztés Szerepi Kelemen Hétpettyes Óvoda átszervezéséről Tisztelt Képviselő-testület! Szerep Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Bátaszéki Közös Önkormányzati Hivatal Kondriczné dr. Varga Erzsébet jegyző

Bátaszéki Közös Önkormányzati Hivatal Kondriczné dr. Varga Erzsébet jegyző Bátaszéki Mikrotérségi Óvoda, Bölcsőde és Konyha 7140 Bátaszék Hunyadi u. 44/A. OM: 202011 Telefon: 74/591-003; E-mail: titkarsag@bap-ovoda.t-online.hu Bátaszéki Közös Önkormányzati Hivatal Kondriczné

Részletesebben

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS Óvodai státuszbővítéssel összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS Óvodai státuszbővítéssel összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Óvodai státuszbővítéssel

Részletesebben

Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján

Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján ÁLTALÁNOS ISKOLA 1. A felvételi lehetőség A felvételnél a tanulók felvételéről az igazgató dönt. Az elutasító döntés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 15-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. február 15-i ülésére Iktatószám: 37/2018. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság május 29-én megtartott rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság május 29-én megtartott rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV a Szociális Bizottság 2018. május 29-én megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 29-33 /2018. (V.29.) számú Szociális Bizottsági határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Szociális Bizottság

Részletesebben

Ügyleírás: A köznevelési feladatot ellátó hatóság a megyeszékhely szerinti járási hivatal.

Ügyleírás: A köznevelési feladatot ellátó hatóság a megyeszékhely szerinti járási hivatal. A nem állami költségvetési szerv, vagy települési önkormányzat beleértve a helyi önkormányzatok társulását is által alapított intézmények (egyházi és magán köznevelési intézmények) működési engedélye Ügyleírás:

Részletesebben

Hatályos: év október hó 1. napjától

Hatályos: év október hó 1. napjától HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvoda Hatályos: 2016. év október hó 1. napjától A Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvoda köznevelési intézményben a pedagógusok előmeneteli rendszeréről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 15. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/572/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A Tapolcai Kertvárosi

Részletesebben

Helyi Értékelési Szabályzat

Helyi Értékelési Szabályzat Helyi Értékelési Szabályzat A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak számára OM: 201094 Tartalomjegyzék: 1. A Szabályzat személyi

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér: A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV

KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015 NEVELÉSI ÉV A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: 1. A székhelyi

Részletesebben

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 12-én tartandó ülésére

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 12-én tartandó ülésére Szajol Község Polgármesterétől 5081. Szajol, Rózsák tere 1. ELŐTERJESZTÉS Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. február 12-én tartandó ülésére a Szajoli Tiszavirág Óvodába, a 2015/2016.

Részletesebben

VÁROSMAJORI ÓVODÁK KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. NEVELÉSI ÉV

VÁROSMAJORI ÓVODÁK KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. NEVELÉSI ÉV VÁROSMAJORI ÓVODÁK KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. NEVELÉSI ÉV 1. A közoktatási intézmény adatai A közoktatási intézmény Vároamajori Óvodák neve A közoktatási intézmény címe 1122 Bp. Városmajor utca 59/b.

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Buj Község Önkormányzat Képviselő-testület 183/2016. (II.15.) határozata Buj Község Önkormányzata Képviselő testületének a Buji Aranyalma Egységes Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának a kormányzati funkciók

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV

KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV Szervezeti, személyzeti adatok Az intézmény neve: Erzsébet Ligeti Óvoda OM azonosítója: 201876 Feladatellátás helyei: Székhelye: 9023 Győr,

Részletesebben

a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosításáról

a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosításáról Óvodakötelezettség, óvodai nevelésre való jogosultság 22/2015. (IV. 21.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.)

Részletesebben

Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata.

Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata RAABE konferencia Budapest, 2013.02.28 dr. Gera Tibor Valamennyi nevelési-oktatási

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 1.3. Fenntartó neve és címe: Budapesti Zsidó Hitközség 1075 Budapest, Síp u. 12.

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 1.3. Fenntartó neve és címe: Budapesti Zsidó Hitközség 1075 Budapest, Síp u. 12. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1. Az óvoda általános adatai 1.1. Neve: Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodája 1.2. Címe: 1142 Budapest, Ungvár u. 12. 1.3. Fenntartó neve és címe: Budapesti Zsidó

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján.

Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Közzétételi lista 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 23. alapján Felvételi lehetőségek: A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Az intézmény felvételi körzete: óvodánként

Részletesebben