A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa december 10-én ülést tartott.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa december 10-én ülést tartott."

Átírás

1 A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR HIVATALOS TÁJÉKOZTATÓJA Kari Közlöny 2015/ szám TARTALOM A kari tanács ülései 1 Határozatok 3 Személyi hírek 9 Pedagógusnapi köszöntések, kitüntetések 10 Bizottsági hírek 20 Kari hírek 21 Intézeti hírek 24 Nemzetközi kapcsolatok 33 Határtalanul 40 Hallgatói hírek 44 A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa december 10-én ülést tartott. A napirend a következő volt: 1. Meghívásos főiskolai tanári alkalmazás (Tanító- és Óvóképző Intézet) Előterjesztő: Tóth Károly hivatalvezető 2. Oktatási együttműködési megállapodás megkötésének jóváhagyása az SZTE BTK-val a Szabad bölcsészet alapszakon belül indítandó Művészettörténet és esztétika specializációra, valamint a Filozófia mesterszakon belül indítandó Művészetelméleti és kurátori ismeretek elnevezésű specializációra vonatkozóan Előterjesztő: Dr. habil. Tarkó Klára oktatási dékánhelyettes 3. Költségtérítés összege az újonnan alapított/indított és 2016 szeptemberétől meghirdethető szakirányú továbbképzési szakok bejövő hallgatói részére Előterjesztő: Dr. habil. Tarkó Klára oktatási dékánhelyettes I. A KARI TANÁCS ÜLÉSEI 4. Szakfelelősök személyében történő változások Előterjesztő: Dr. habil. Tarkó Klára oktatási dékánhelyettes 5. A kari tudományos és művészeti tevékenységet támogató pályázatok Előterjesztő: Prof. Dr. Pukánszky Béla tudományos dékánhelyettes 6. Egyebek A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa január 28-án ülést tartott. A napirend a következő volt: 1. Adjunktusi pályázatok Előterjesztő: Tóth Károly hivatalvezető 2. Javaslat Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézet létesítésére Előterjesztő. Dr. Marsi István dékán 3. Egyebek

2 A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa március 10-én ülést tartott. A napirend a következő volt: 1. Egyetemi tanári, főiskolai tanári pályázatok Előterjesztő: Tóth Károly hivatalvezető 2. Tanszékvezetői, intézetvezetői pályázatok Előterjesztő: Tóth Károly hivatalvezető 3. Javaslat Professor Emeritus cím adományozására Előterjesztő: Dr. Tóth Szergej dékánhelyettes, intézetvezető 4. A Kari Ügyrend módosítása Előterjesztő: Dr. Tóth Szergej dékánhelyettes 5. A Kari Tanács választásának eljárási rendje módosítása Előterjesztő: Dr. Tóth Szergej dékánhelyettes 6. Rendkívüli kari tanácsi választás előkészítése (Alkalmazott Humántudományi Intézet, Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézet) Előterjesztő: Dr. Tóth Szergej dékánhelyettes, VEB-elnök (szóbeli előterjesztés) 7. A kari organogram módosítása Előterjesztő: Dr. Tóth Szergej dékánhelyettes 8. Egyebek A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa április 14-én ülést tartott. A napirend a következő volt: 1. Főiskolai tanári pályázat Előterjesztő: Tóth Károly hivatalvezető 2. Főiskolai docensi pályázatok Előterjesztő: Tóth Károly hivatalvezető 3. Kari kitüntetések Előterjesztő: Prof. Dr. Pukánszky Béla dékánhelyettes, a JGYPK Kitüntetési Bizottság elnöke 4. Díszoklevelek adományozása Előterjesztő: Dr. Marsi István dékán 5. Javaslat a Gyakorlatvezető és mentortanító pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak, Gyakorlatvezető mentortanár szakirányú továbbképzési szak, Gyakorlatvezető mentortanár pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak és Gyakorlatvezető, mentorpedagógus az iskoláskor előtti nevelés és gondozás intézményeiben szakterületen pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak önköltsége módosítására Előterjesztő: Dr. habil. Tarkó Klára (szóbeli előterjesztés) 6. Oktatási Együttműködési megállapodás megkötésének jóváhagyása az SZTE Gazdaságtudományi Kar által indítani kívánt Mérnök-közgazdász (főiskolai) szakirányú továbbképzési szak tekintetében Előterjesztő: Dr. habil. Tarkó Klára (szóbeli előterjesztés) 7. Egyebek / szám

3 II. HATÁROZATOK A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsának december 10. napján tartott ülésén hozott HATÁROZATAI Pedagógusképző Kar Tanácsa 87/2015. (XII.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 22 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a napirendi pontok tárgyalását. Pedagógusképző Kar Tanácsa 88/2015. (XII.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 22 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a jegyzőkönyvi hitelesítőket. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 89/2015. (XII.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 22 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja Dr. habil. Tóth Sándor Attila főiskolai tanár, meghívásos jogviszonyban főiskolai tanári kinevezését az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanító- és Óvóképző Intézet Tanítóképző Szakcsoportba február 1-jétől a pályázat sikeres lebonyolításáig, de legfeljebb január 31-ig. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 90/2015. (XII.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 22 igen, 0 nem nyílt szavazattal támogatja a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar oktatási téren történő együttműködését a Bölcsészettudományi Kar által a Szabad Bölcsészet alapszakon belül indítandó Művészettörténet és esztétika specializáció, valamint a Filozófia mesterszakon belül indítandó Művészetelméleti és kurátori ismeretek elnevezésű specializáció tekintetében. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 91/2015. (XII.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 22 igen, 0 nem nyílt szavazattal támogatja a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karon a 160 ezer Ft-os költségtérítés összegét az újonnan alapított/indított és 2016 szeptemberétől meghirdethető szakirányú továbbképzési szakok bejövő hallgatói részére. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 92/2015. (XII.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 22 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Bakti Mária főiskolai docenst a Szaktárgyát idegen nyelven oktató tanár szakirányú továbbképzési szak új szakfelelősének az SZTE JGYPK Alkalmazott Humántudományi Intézet Modern nyelvek és kultúrák tanszéken. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 93/2015. (XII.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 22 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Nagy Miklós egyetemi docenst a Multikulturális nevelés pedagógusa szakirányú továbbképzési szak új szakfelelősének az SZTE JGYPK Alkalmazott Humántudományi Intézet Alkalmazott Társadalomismereti Tanszéken. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 94/2015. (XII.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 22 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Kovács Krisztina Ágnes adjunktust a Tanulási és pályatanácsadási pedagógus szakirányú továbbképzési szak új szakfelelősének az SZTE JGYPK Tanító- és Óvóképző Intézetében. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 95/2015. (XII.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 22 igen, 0 nem nyílt szavazattal támogatja a kari tudományos és művészeti tevékenységet támogató pályázatokat. 3

4 A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsának január 28. napján tartott ülésén hozott HATÁROZATAI Pedagógusképző Kar Tanácsa 1/2016. (I.28.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a napirendi pontok tárgyalását. Pedagógusképző Kar Tanácsa 2/2016. KT.(I.28.) számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a jegyzőkönyvi hitelesítőket. Pedagógusképző Kar Tanácsa 3/2016. (I.28.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem titkos szavazattal javasolja dr. Molnár Zsolt adjunktusi kinevezését a JGYPK Alkalmazott Természettudományi Intézet Környezetbiológia és Környezeti Nevelés Tanszékére határozatlan időre február 1. napjától. Pedagógusképző Kar Tanácsa 4/2016. (I.28.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem titkos szavazattal javasolja dr. Korom Annamária adjunktusi kinevezését a JGYPK Alkalmazott Természettudományi Intézet Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszékére határozatlan időre február 1. napjától. Pedagógusképző Kar Tanácsa 5/2016. (I.28.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem titkos szavazattal javasolja Hajdúné dr. Petrovszki Zita adjunktusi kinevezését a JGYPK Testnevelési és Sporttudományi Intézetbe határozatlan időre február 1. napjától. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 6/2016. (I.28.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 1 tartózkodás nyílt szavazattal támogatja a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karon az Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézet létesítését. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsának március 10. napján tartott ülésén hozott HATÁROZATAI Pedagógusképző Kar Tanácsa 7/2016.(III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a napirendi pontok tárgyalását. Pedagógusképző Kar Tanácsa 8/2016. (III.10.) KT számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a jegyzőkönyvi hitelesítőket. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 9/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Drahota-Szabó Erzsébet főiskolai tanár, egyetemi tanári kinevezését a JGYPK Nemzetiségi Intézet Német és Német Nemzetiségi Tanszékére szeptember 1. napjától. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 10/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja Fáyné Dr. Dombi Alice főiskolai tanár, egyetemi tanári kinevezését a JGYPK Tanító- és Óvóképző Intézet Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Tanszékére szeptember 1. napjától. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 11/2016. (III.10) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Propszt Eszter egyetemi docens, főiskolai tanári kinevezését a JGYPK Nemzetiségi Intézet Német / szám

5 és Német Nemzetiségi Tanszékére szeptember 1. napjától. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 12/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Benkő Zsolt intézetvezetői megbízását az Alkalmazott Természettudományi Intézetbe július 1-jétől június 30-ig. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 13/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. habil. Tarkó Klára tanszékvezetői megbízását az Alkalmazott Egészségtudományi és Egészségfejlesztési Intézet Egészségszociológia és Egészségpedagógiai Tanszékére július 1-jétől június 30-ig. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 14/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Bakti Mária tanszékvezetői megbízását az Alkalmazott Humántudományi Intézet Modern Nyelvek és Kultúrák Tanszékére július 1- jétől június 30-ig. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 15/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Farkas Zsuzsanna tanszékvezetői megbízását az Alkalmazott Természettudományi Intézet Általános és Környezetfizika Tanszékére július 1-jétől június 30-ig. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 16/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 23 igen, 1 érvénytelen titkos szavazattal támogatja dr. Jójárt Balázs tanszékvezetői megbízását az Alkalmazott Természettudományi Intézet Kémiai Informatika Tanszékére július 1- jétől június 30-ig. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 17/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Gál Lehel József tanszékvezetői megbízását a Művészeti Intézet Rajz-művészettörténet Tanszékére július 1-jétől június 30-ig. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 18/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Bucin Mihaela Geni tanszékvezetői megbízását a Nemzetiségi Intézet Román Nyelv és Irodalom Tanszékére július 1-jétől június 30-ig. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 19/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Tuska Tünde tanszékvezetői megbízását a Nemzetiségi Intézet Szlovák Nyelv és Irodalom Tanszékére július 1-jétől június 30-ig. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 20/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Győri Ferenc tanszékvezetői megbízását a Testnevelési és Sporttudományi Intézet Rekreáció és Sportegészségügyi Tanszékére július 1-jétől június 30-ig. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 21/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Balogh László tanszékvezetői megbízását a Testnevelési és Sporttudományi Intézet Testnevelési és Sportmenedzsment Tanszékére július 1-jétől június 30-ig. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 22/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 23 igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja Prof. 5

6 Dr. Nagy János egyetemi tanár részére a Professor Emeritus cím adományozását. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 23/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 22 igen, 0 nem nyílt szavazattal támogatja a Kari Ügyrend III. fejezet 15. pontjának módosítását. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 24/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 22 igen, 0 nem nyílt szavazattal támogatja a Kari Tanács választásának eljárási rendje módosítását. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 25/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 22 igen, 0 nem nyílt szavazattal támogatja a rendkívüli kari tanácsi választás előkészítését. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 26/2016. (III.10.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 22 igen, 0 nem nyílt szavazattal támogatja a kari organogram módosítását. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsának április 14. napján tartott ülésén hozott HATÁROZATAI Pedagógusképző Kar Tanácsa 27/2016. igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a napirendi pontok tárgyalását. Pedagógusképző Kar Tanácsa 28/2016. (IV.14.) KT számú HATÁROZATÁVAL 25 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal elfogadja a jegyzőkönyvi hitelesítőket. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 29/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Tóth Sándor Attila meghívással foglalkoztatott főiskolai tanár főiskolai tanári kinevezését a JGYPK Tanító- és Óvóképző Intézetbe szeptember 1. napjától. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 30/2016. (IV.14.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 1 érvénytelen, titkos szavazattal támogatja dr. Kiss Gábor Ferenc főiskolai docensi kinevezését a JGYPK Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézetbe szeptember 1-jétől. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 31/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Szűcs Norbert főiskolai docensi kinevezését a JGYPK Felnőttképzési Intézetbe szeptember 1-jétől. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 32/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Varjasi Gyula főiskolai docensi kinevezését a JGYPK Művészeti Intézet Ének-zene Tanszékére szeptember 1-jétől. Pedagógusképző Kar Kari Tanácsa 33/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal támogatja dr. Döbör András főiskolai docensi kinevezését a JGYPK Szakképzési, Távoktatási és Továbbképzési Központba szeptember 1-jétől. Pedagógusképző Kar Tanácsa 34/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal Prof. Dr. Galambos Gábor egyetemi tanár részére Pro Facultate kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 35/ / szám

7 igen, 0 nem titkos szavazattal Prof. Dr. Nagy János egyetemi tanár részére Pro Educatione kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 36/2016. (IV.14.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 1 nem titkos szavazattal dr. Szalma Elemér főiskolai docens részére Pro Iuventute Emlékplakett kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 37/2016. (IV.14.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 1 nem titkos szavazattal dr. Hegedűs Antal főiskolai docens részére Pro Iuventute Emlékplakett kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 38/2016. (IV.14.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 1 nem titkos szavazattal dr. Szalókyné Várkonyi Mária részére Pro Iuventute Emlékplakett kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 39/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal Gerencsérné dr. Újvári Edit egyetemi docens részére Pro Iuventute Kiváló Dolgozó kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 40/2016. (IV.14.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 1 nem titkos szavazattal dr. Benkő Zsolt főiskolai tanár részére Pro Iuventute Kiváló Dolgozó kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 41/2016. (IV.14.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 1 nem titkos szavazattal Balog Erika ügyvivő szakértő részére Pro Iuventute Kiváló Dolgozó kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 42/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal Soós Edit szakvezető tanár részére Pro Iuventute Kiváló Dolgozó kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 43/2016. (IV.14.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 21 igen, 0 nem titkos szavazattal dr. Terenyi- Farkas Éva Andrea egyetemi docens részére Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 44/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal dr. Juhász Valéria főiskolai docens részére Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 45/2016. (IV.14.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 21 igen, 1 nem titkos szavazattal Soós Katalin gyakorlati oktató részére Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 46/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal Dr. Benkő Zsoltné szakvezető tanító részére Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 47/2016. (IV.14.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 1 nem titkos szavazattal Paraginé Antal Ildikó szakvezető tanító részére Pro Iuventute Elismerő Oklevél kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 48/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal dr. Szabó Mihály ny. főiskolai tanár részére Honor Pro Meritis kitüntetést adományoz. 7

8 Pedagógusképző Kar Tanácsa 49/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal dr. Bíró Zoltán ny. főiskolai tanár részére Honor Pro Meritis kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 50/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal Eszenyi Aladárné ny. szakvezető tanár, igazgatóhelyettes részére Honor Pro Meritis kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 51/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal dr. Gion János ny. főiskolai docens részére Honor Pro Meritis kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 52/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal dr. Isky László ny. főiskolai docens részére Honor Pro Meritis kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 53/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal dr. Jávor György ny. főiskolai docens részére Honor Pro Meritis kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 54/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal Kozma Gyula ny. tanító részére Honor Pro Meritis kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 55/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal dr. Pitrik József ny. főiskolai tanár részére Magister Emeritus kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 56/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal dr. Galgóczi László ny. egyetemi tanár részére Magister Emeritus kitüntetést adományoz. Pedagógusképző Kar Tanácsa 57/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal javasolja Kádár András az Informatikai Iroda vezetőjének tanácsosi cím adományázását. Pedagógusképző Kar Tanácsa 58/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal javasolja Faragó Zita a Tanulmányi Osztály vezetőjének tanácsosi cím adományázását. Pedagógusképző Kar Tanácsa 59/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal javasolja Balogh Ildikó ügyintézőnek tanácsosi cím adományázását. Pedagógusképző Kar Tanácsa 60/2016. igen, 0 nem titkos szavazattal javasolja Galacné Kaló Tímea intézeti munkatársnak tanácsosi cím adományázását. Pedagógusképző Kar Tanácsa 61/2016. (IV.14.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal támogatja a díszoklevelek adományozását. Pedagógusképző Kar Tanácsa 62/2016. (IV.14.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal támogatja a Gyakorlatvezető és mentortanító pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak, Gyakorlatvezető mentortanár szakirányú továbbképzési szak, Gyakor / szám

9 latvezető mentortanár pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak és Gyakorlatvezető, mentorpedagógus az iskoláskor előtti nevelés és gondozás intézményeiben szakterületen pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak önköltségének módosítását, Ft/féléves összegre. Pedagógusképző Kar Tanácsa 63/2016. (IV.14.) KT. számú HATÁROZATÁVAL 24 igen, 0 nem, 0 tartózkodás nyílt szavazattal támogatja a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar oktatási téren történő együttműködését a Gazdaságtudományi Kar által indítani kívánt Mérnökközgazdász (főiskolai) szakirányú továbbképzési szak tekintetében. III. SZEMÉLYI HÍREK Személyi változások november 16-tól április 30-ig Vezetői megbízások 1 éves tanszékvezetői megbízást kapott: Dr. Bakti Mária a Modern Nyelvek és Kultúrák Tanszék élére tól ig, Dr. Tarkó Klára az Egészségszociológia és Egészségpedagógia Tanszék élére től ig, 1 éves intézetvezetői megbízást kapott: Dr. Rácz Lajos az Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézet élére től ig. Karunk új oktatói: Általános és Környezetfizikai Tanszék Horváthné Fazekas Erika mesteroktató Tanító- és Óvóképző Intézet Tanítóképző szakcsoport Dr. Tóth Sándor Attila főiskolai tanár Kilépett oktatók: Interaktív Természetismereti Tudástár Dr. Ilosvay György adjunktus, Interaktív Tudástár vezetője Tanító- és Óvóképző Intézet Albertné dr. Herbszt Mária intézetvezető főiskolai tanár Elhunyt: Alkalmazott Társadalomismereti Tanszék Dr. Gombos József tanszékvezető főiskolai tanár Tudományos fokozatot szerzett 2015/2016. tanévben Rajz-művészettörténet Tanszék Marosi Katalin DLA Szakképzési, Távoktatási és Továbbképzési Központ Forró Lajos PhD Habilitált: Ének-zene Tanszék Dr. Kovács Gábor 9

10 Pedagógusnapi köszöntések, kitüntetések Azokat a kedves kollégáinkat köszöntjük, akik ebben az évben fogják betölteni, vagy már be is töltötték 85. vagy 80. életévüket. Köszöntjük Ördögh Győzőné Vigh Magdolna asszonyt, a Gyakorló Általános Iskola nyugalmazott tanítónőjét. Tanítói oklevelét 1952-ben kapta. Kezdetben vidéken, majd 1955-től Szegeden tanított ben került az 1. sz. Gyakorló Általános Iskolába tanítóként. Munkáját pedagógiai tudatosság és a gyakorlat összhangjának megteremtésére való törekvés jellemezte. Gazdag pedagógiai tapasztalatait rendszeresen fogalmazta meg tanulmányokban, cikkek formájában ben vonult nyugállományba. Munkája elismeréseként több kitüntetésben is részesült: 1979-ben Miniszteri Dicséretet, 1983-ban SZOT Oklevelet, 1986-ban pedig Pro Iuventute Kiváló Pedagógus kitüntetést kapott. Megtisztelő, hogy karunk nevében köszönthetjük. Fogadja jókívánságainkat március hónapban betöltött 85. születésnapja alkalmából. Köszöntjük Dr. Pálfi Györgyné Parisek Erzsébet asszonyt, a 2. sz. Gyakorló Általános Iskola nyugalmazott szakvezető tanárát. Matematika kémia szakos tanári diplomáját 1952-ben szerezte a Szegedi Állami Pedagógiai Főiskolán ben került a 2. sz. Gyakorló Iskolához, ahol 1960-tól szakvezetői megbízást kapott. Évekig látott el osztályfőnöki, rajvezetői tevékenységet. Oktató-nevelő munkáját a gondos felkészülés, határozott vezetés jellemezte. Tanulóit lényeglátásra, logikus gondolkodásra nevelte. A hallgatók gyakorlati képzését magas fokú szakmai igényességgel irányította. Megtisztelő, hogy karunk nevében köszönthetjük. Fogadja jókívánságainkat április hónapban betöltött 85. születésnapja alkalmából. Köszöntjük Dr. Szabó G. Mária asszonyt, a Neveléstudományi Tanszék nyugalmazott főiskolai docensét. Főiskolánk Neveléstudományi Tanszékén 1971-től 1989-ig oktatott. Egyetemi tanulmányait a József Attila Tudományegyetemen folytatta. Egyetemi dr. címet 1974-ben szerzett. Kutatási területe: a Pályaalkalmasság mérése; A tanórán kívüli nevelés; Család és iskola együttműködése; Andragógia volt. Oktatómunkáját szakmai igényesség jellemezte. Magas szintű oktató-nevelő és társadalmi munkája elismeréseként 1969-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta. Megtisztelő, hogy karunk nevében köszönthetjük. Fogadja jókívánságainkat április hónapban betöltött 85. születésnapja alkalmából. Köszöntjük Tóth Jánosné Vajtai Éva aszszonyt, a Gyakorló Általános Iskola nyugalmazott szakvezető tanárát. Iskoláit Szegeden végezte, 1950-ben érettségizett az Állami Erzsébet Gimnáziumban ban a Szegedi Pedagógiai Főiskolán magyar ének szakos tanári oklevelet szerzett ben került magyar szakos szakvezető tanárnak a 2. sz. Gyakorló Általános Iskolába. Oktatónevelő munkája gazdag módszertani ismeretét, metodikai kulturáltságát igazolta. Munkája elismeréseként 1985-ben a MUSZ OT Dicsérő Oklevelét, 1987-ben Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott / szám

11 Megtisztelő, hogy karunk nevében köszönthetjük. Fogadja jókívánságainkat október hónapban betöltendő 85. születésnapja alkalmából. Köszöntjük Dr. Békési Imre professzor urat, a Magyar Nyelvi Tanszék nyugalmazott egyetemi tanárát. Békési Imre 1962-ben szerzett magyar történelem szakos középiskolai tanári oklevelet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1964-ben doktorált a József Attila Tudományegyetemen, a nyelvtudomány kandidátusa fokozatot 1976-ban nyerte el, 1993-ban lett a nyelvtudomány doktora. Tudományos fokozatait szövegnyelvészet területén végzett kutató és tudományszervező munkáival érdemelte ki óta tanított a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvi Tanszékén, 1977-től főiskolai tanári, 1996-tól egyetemi tanári minőségben. A tanszéket 1982-től 2000-ig vezetette. A főiskolai tanács két ízben választotta meg a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főigazgatójának (1987-től 1990-ig és 1995-től ig). Megtisztelő, hogy karunk nevében köszönthetjük. Fogadja jókívánságainkat április hónapban betöltött 80. születésnapja alkalmából. Köszöntjük Dr. Kocsondiné dr. Békési Márta tanárnőt, az Idegennyelvi Lektorátus nyugalmazott nyelvtanárát. Egyetemi tanulmányait Moszkvában, a Lomonoszov Egyetemen végzete. Végzés után 1960-ban Főiskolánk Idegennyelvi Lektorátusán nyelvtanári kinevezést nyert ben magyar nyelv és irodalom szakos diplomát kapott a JATEn ban egyetemi doktori címet szerzett. Kutatási területei: Orosz magyar kontrasztív nyelvészet, az idegen nyelv oktatásának módszertani kérdései, a szaknyelv oktatására összeállított modulok szókincsének és nyelvtani szerkezeteinek vizsgálata tól 1971 között a főiskola személyügyi vezetője, között vezető nyelvtanárként az Idegen-nyelvi Lektorátus munkáját irányította, 1989-től 1995-ig a főiskola szakszervezeti bizottságának titkáraként működött, 1990-től 1993-ig a Főiskolai Tanács elnöki teendőit is ellátta ben vonult nyugdíjba ban a Főiskola Honor Pro Meritis kitüntetésben részesítette. Megtisztelő, hogy karunk nevében köszönthetjük. Fogadja jókívánságainkat április hónapban betöltött 80. születésnapja alkalmából. Köszöntjük Dr. Kondász István tanár urat, a Technika Tanszék nyugalmazott főiskolai docensét. Egyetemi tanulmányait a Gödöllői Agrártudományi egyetemen végzete, ahol 1958-ban mezőgazdasági mérnöknek, 1962-ben mérnöktanárnak, 1984-ben mezőgazdasági környezetvédelmi szakmérnöknek nyilvánították. Doktori fokozatot 1976-ban szerezett mezőgazdasági szaktudományból. A Főiskolán a Mezőgazdasági Ismeretek és Gyakorlatok Tanszékére 1970-ben került, ahol 1973-ig tanársegédként, ig adjunktusként, majd július 1-től 1996-ban történt nyugdíjazásáig főiskolai docensként tevékenykedett. Kutatási területei: Kisállattenyésztés (ezen belül főleg a nyúltenyésztés); a mezőgazdasági termelési rendszerek; az önálló gyakorló terület a tanulók mezőgazdasági gyakorlati képzésében, valamint foglalkozott a felszíni vizek minőségének változtatásával, a minőség javításának hosszú távú feladataival Csongrád megyében. Megtisztelő, hogy karunk nevében köszönthetjük. Fogadja jókívánságainkat január hónapban betöltött 80. születésnapja alkalmából. 11

12 Köszöntjük Papp György tanár urat, a Rajz-művészettörténet Tanszék Magister Emeritus címmel rendelkező nyugalmazott főiskolai tanárát. Tanár úr 1958-tól, pedagógus diplomájának megszerzésétől kezdve, folyamatosan végzett sokoldalú oktató-nevelő munkát, és folytatott pedagógiai gyakorlatot kiteljesítő képzőművészeti és szakmai tudományos tevékenységet. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Rajz-művészettörténet Tanszékére ben került adjunktusi beosztásban. A rajztanítás módszertanát, a rajzolásfestést oktatta, és tűzzománc alkotókört vezetett. Docensi kinevezéssel 1987-ben ismerték el munkáját, 1996-ban nevezték ki főiskolai tanárrá július 1-től kapott megbízást a megalakult Művészeti Intézet igazgatói teendőinek ellátására, amit annak megszűntéig végzett. Munkája elismeréséül a Kar 2006-ban Magister Emeritus címet adományozott részére. Megtisztelő, hogy karunk nevében köszönthetjük. Fogadja jókívánságainkat július hónapban betöltendő 80. születésnapja alkalmából. Köszöntjük Sinkóné Hortobágyi Éva aszszonyt, a Gyakorló Általános Iskola nyugalmazott szakvezető tanárát. Tanári oklevelét magyar ének szakon a Szegedi Állami Pedagógiai Főiskolán szerezte 1958-ban és még ugyanabban az évben szeptember 1-jével kinevezték az 1. sz. Gyakorló Általános Iskolába tanárrá. Így ő azon kevesek közé tartozik, aki egész életében ugyanabban az iskolában dolgozott. Nevelő-oktató munkája megkezdésével párhuzamosan végezte a Zeneművészeti Szakiskola zongoraszakát tól az ének-zene tantárgy szakvezetője és a Kodály Kicsinyek kórusának, majd iskolánk Mozart kórusának kórusvezetője volt nyugdíjazásáig, azaz 1991-ig. Munkáját a következetesség, tudatosság, színvonalasság jellemezte ban Karunk Honor Pro Meritis kitüntetésben részesítette. Megtisztelő, hogy karunk nevében köszönthetjük. Fogadja jókívánságainkat augusztus hónapban betöltendő 80. születésnapja alkalmából. Köszöntjük Dr. Székely Sándorné Jéhn Katalin asszonyt, a Gyakorló Általános Iskola nyugalmazott szakvezető tanárát, igazgatóhelyettesét. Matematika fizika szakos tanári diplomáját 1957-ben szerezte Szegeden. Az 1. sz. Gyakorló Általános Iskolába ban került, mint szakvezető tanár. Úgy oktató-nevelő munkáját, mint 1980-ban kapott igazgatóhelyettesi feladatait lelkiismeretesen, igen jó szakmai felkészültséggel és ennek megfelelő eredményességgel látta el. Rendszeresen tartott előadásokat és bemutató tanításokat a városi és a környező megye pedagógusainak ben vonult nyugdíjba. Megtisztelő, hogy karunk nevében köszönthetjük. Fogadja jókívánságainkat augusztus hónapban betöltendő 80. születésnapja alkalmából. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa HONOR PRO MERITIS kitüntetést adományoz a Karunkról nyugállományba vonult 75. életévüket elérő kollégáknak, akik hosszú időn át értékes pedagógiai tevékenységet végeztek. HONOR PRO MERITIS kitüntetést vehet át: Dr. Bíró Zoltán tanár úr, a Magyar Irodalom Tanszék nyugalmazott főiskolai tanára. Dr. Bíró Zoltán középiskolai tanári oklevelét 1969-ben szerezte az ELTE magyar népművelés szakán ben francia nyelvből állami középfokú nyelvvizsgát tett. A JATE-n summa cum laude fokozattal doktorált / szám

13 Bíró Zoltán július 1-től ig, nyugdíjazásáig főiskolai tanárként dolgozott a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Magyar Irodalom Tanszékén. Rendszeresen előadásokat tartott hazai és külföldi tudományos konferenciákon: pl. Bibó István emlékülés, Németh László Társaság emlékülései; a madridi, a santanderi egyetem konferenciája, majd a japán Chiba Egyetem kollokviuma, valamint Kassán a Fábry Zoltán emléknapok. Szakmai tevékenysége kétirányú; egyfelől magyar irodalomtörténettel, másfelől eszmetörténettel foglalkozott. Kutatási témái: Ady és a magyar századelő, valamint a jelentősebb magyar történelmi fordulópontok eszmetörténeti jelentősége a magyar irodalomban. A nemzettudat, nemzeti önismeret a magyar irodalomban. HONOR PRO MERITIS kitüntetést vehet át: Eszenyi Aladárné Király Mária tanárnő, a Gyakorló Általános Iskola nyugalmazott szakvezető tanára, igazgatóhelyettese. A kolleganő között dolgozott az intézmény jogelődjében, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 2. sz. Gyakorló Általános Iskolájában szakvezető tanárként, majd 1985-től igazgatóhelyettesként. Vezetőként mindig nyitott és segítőkész volt, a kollégák bátran fordulhattak hozzá kérdéseikkel, gondjaikkal. Nevelő-oktató munkája mindvégig példaértékű volt, tanítványai eredményesen szerepeltek városi, megyei és országos fizikaversenyeken. Szakvezetőként mind szakmailag, mind emberileg kiemelkedően irányította a rábízott hallgatók gyakorlatát. Számos feladatgyűjteménye, kísérleti tankönyve, munkafüzete jelent meg, melyeket nemcsak Szegeden, de az egész országban sikerrel alkalmaztak a fizikatanításban. Tudását, tapasztalatait több tanulmányban is megosztotta az érdeklődőkkel. Áldozatos munkájának és elhivatottságának köszönhetően számos tanítványa szerette meg a fizikát. Munkáját több kitüntetéssel is elismerték: 1983-ban miniszteri dicséretben részesült, 1994-ben Pro Iuventute Kiváló Dolgozó kitüntetést, 1995-ben pedig Pedagógus szolgálati emlékérmet kapott. HONOR PRO MERITIS kitüntetést vehet át: Dr. Gion János tanár úr, a Technika Tanszék nyugalmazott főiskolai docense. Dr. Gion János 1990-ben került a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Technika Tanszékére adjunktusi munkakörbe. Főiskolai docensként 1994-től a évben történt nyugdíjazásáig dolgozott ben részt vett az Alapműveltségi tantárgy tartalma és követelményrendszerének kidolgozásában. Szakmai és pedagógiai tapasztalatainak összegzéseként az Életvitel és gyakorlati ismeretek NAT kompatibilis tanterv összeállításában vett részt és az új koncepciójú, ÉLETVITEL Technika Háztartástan Pályaorientáció című ( ) tankönyvcsalád egyik szerzője volt. Minden tevékenységét magas szakmai hozzáértés mellett következetes felelősségvállalás jellemezte. A hallgatók szakmai és pedagógiai nevelésére mindig gondot fordított, kiemelkedő tehetséggondozó munkáját 2005-ben a XXVII. OTDK-n Mestertanár aranyéremmel ismerték el. Szerteágazó munkáját maximális precizitás, szakmai hozzáértés, kiemelkedő készség jellemezte. HONOR PRO MERITIS kitüntetést vehet át: Dr. Isky László tanár úr, a Testnevelés Tanszék nyugalmazott főiskolai docense. Dr. Isky László 1963-ban végzett főiskolánk matematika kémia testnevelés szakán, 1967-ben egyetemi diplomát szerzett a Testnevelési Egyetemen től 1971-ig az I. sz. Gyakorló Általános Iskolában testnevelést tanított, és mint szakvezető tanár tevékenykedett, 1971-től volt oktatója nyugdíjba vonulásáig a Testnevelés Tanszéknek. Ered- 13

14 ményes edzői tevékenységével öregbítette főiskolánk hírnevét, férfi és női tornászokkal sok országos egyetemi és főiskolai bajnokságot nyertek egyéni és csapatversenyeken ben doktori címet szerzett a József Attila Tudományegyetemen. Doktori értekezésének címe: Sportmozgások vizsgálata és oktatása kibernetikai módszerekkel. Évtizedeken át aktív vezetője és szervezője volt a vízi és sítáboroknak, ahol a szakmai munkán túl nagy hangsúlyt fektetett a hallgatók pedagógussá válásának alakítására. Oktató-nevelő munkáját az igényesség határozta meg, következetesen szigorú, ugyanakkor humánus emberi magatartása mindenkor példaértékű volt kollegái és hallgatói előtt. HONOR PRO MERITIS kitüntetést vehet át: Dr. Jávor György tanár úr, a Történettudományi Tanszék nyugalmazott főiskolai docense. Dr. Jávor György közel két évtizedes középiskolai tanítás után, 1980 nyarán került a főiskola Orosz Nyelv és Irodalom Tanszékére, ahol mind nyelvészeti, mind irodalmi stúdiumokat oktatott. A főiskolai Latin Nyelv és Irodalom Tanszék életre hívása után vállalta második szakját és munkáját ezen a tanszéken folytatta. Ezzel párhuzamosan a neolatin tanszékek (Olasz, Francia, Román) latin nyelvstúdiumait is vezette, illetve a Történettudományi Tanszék kötelező (120 órás) nyelvi kurzusán is oktatott szeptemberétől a Történettudományi Tanszék oktatója lett, mivel itteni kötelezettségei teljes óraszámát kitöltötték. Emellett speciális kollégiumokat is vezet nyelvismeretét jól kamatoztatva latin és orosz művelődéstörténeti témákból. Oktató-nevelő munkája példamutató volt. HONOR PRO MERITIS kitüntetést vehet át: Kozma Gyula tanár úr, a Gyakorló Általános Iskola nyugalmazott osztálytanítója, könyvtárosa. A kolléga 1971-től 2005-ig dolgozott az intézményben, illetve jogelődjében, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1. sz. Gyakorló Általános Iskolájában osztálytanítóként, majd könyvtárosként. Nevelőoktató munkája mindvégig példaértékű volt, tanítványai eredményesen szerepeltek városi és megyei tanulmányi versenyeken. Nagy hangsúlyt fektetett az önképzésre: az 1963-ban kapott tanítói képesítése mellé 1969-ben népművelő könyvtáros, majd 1971-ben ének-zene szakos tanári végzettséget is szerzett. Tanítványai és azok szülei soha nem fogják elfelejteni azokat a fantasztikus nyári táborokat, amelyeket Gyula bácsi szervezett. Munkáját több kitüntetéssel is elismerték: 1980-ban Pro Iuventute Elismerő Oklevelet, 1992-ben Vezetőpedagógus címet, 2005-ben pedig Pedagógus szolgálati emlékérmet kapott. HONOR PRO MERITIS kitüntetést vehet át: Dr. Szabó Mihály professzor úr, a Gyógypedagógus-képző Intézet nyugalmazott főiskolai tanára. Dr. Szabó Mihály sebész, gyermeksebész szakorvos, főiskolai tanár, az orvostudomány kandidátusa 2004-től vesz részt a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon a gyógypedagógus hallgatók képzésében, elévülhetetlen érdemei vannak a szegedi gyógypedagógus-képzés, illetve az intézet megszervezésében óta nyugdíjas. A Gyógypedagógus-képző Intézet oktató és kutató munkájában aktívan részt vesz, ma is intenzíven publikál és előadásokat tart. Számos élettani, fejlődéstani és kórtani tárgyú monográfia-tankönyv szerzője, amelyeket már nem csak egyetemünkön, hanem a gyógypedagógus-képzés más intézményeiben is használnak az / szám

15 oktató kollégák ben Professor Emeritus címet vehetett át. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa MAGISTER EMERITUS kitüntetést adományoz azoknak a nyugállományba vonult oktatóknak, akik munkájukkal eredményesen segítették a Kar szakmai és közéleti tevékenységét, vezetését, a testületek munkáját. A Pedagógusképző Kar Tanácsa MAGISTER EMERITUS címet adományoz Dr. Galgóczi László nyugalmazott egyetemi tanár úrnak, aki hosszú időn át kiemelkedő oktatói tevékenységével öregbítette karunk hírnevét ben kezdett el dolgozni a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (illetve a jogelőd főiskola) Tanítóés Óvóképző Intézet Magyar szakcsoportjánál, először tanársegédi, 1982-től adjunktusi, 1986-tól főiskolai docensi, 1990-től főiskolai tanári, majd 2000-től egyetemi tanári beosztásban ben magyar nyelv és irodalom német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári oklevelet, 1979-ben egyetemi doktori, ban kandidátusi minősítést szerzett ben habilitált a Janus Pannonius Tudományegyetemen alkalmazott nyelvészetből. Oktatói profilja elsősorban a nyelvtörténeti tantárgyakra specializálódott, de szívesen vezetett művelődéstörténeti, pszicholingvisztikai és etnolingvisztikai tanegységeket is. Kutatóként a betegségnevek szótörténetét kezdte feltárni. Ebből írta és védte meg bölcsészdoktori értekezését, majd tovább specializálva a kérdést, a szitokszóvá vált betegségnevek témából kandidált. Komplex módon foglalkozik az anyanyelvi közoktatás helyzetével, megújításának szükségességével, az új szemlélethez szükséges tanárképzés követelményeivel. Munkájából a széles rálátás, az igényesség követelménye, a leíró és történeti szemlélet együttes alkalmazásának hasznos volta bontakozik ki. Alkotói tevékenysége az utóbbi időben többek között értékes középiskolai tankönyv írására, tanári továbbképzési programok kidolgozására is kiterjed. Rendszeresen részt vesz a hazai és határon túli magyar pedagógusok továbbképzésében. Több ízben tartott előadást a Bolyai Nyári Egyetemen (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) Csíkszeredán, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége felkérésére Érsekújvárott, a Vajdasági Református Értelmiségi Fórum szervezésében Bácsfeketehegyen, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Szövetsége felkérésére Újvidéken és Szabadkán. Tevékenyen részt vett a Főiskola közéletében és vezetésében: a Pedagógus-továbbképzési Bizottság elnöke, főigazgatói megbízott; a Tudományos Bizottság elnöke; a Minőségértékelési és Minőségfejlesztési Bizottság elnöke, tudományos főigazgatóhelyettes; a Belső Akkreditációs Bizottság elnöke; a JGYPK Magyar nyelvi tanszék tanszékvezetője; szakcsoport-vezető Tanító- és Óvóképző Intézet, Magyar szakcsoport. A Pedagógusképző Kar Tanácsa MAGISTER EMERITUS címet adományoz Dr. Pitrik József nyugalmazott főiskolai tanár úrnak, aki hosszú időn át kiemelkedő oktatói tevékenységével öregbítette karunk hírnevét ben a Szegedi Tanárképző Főiskolán matematika műszaki ismeretek és gyakorlatok szakos általános iskolai tanárként végzett ban a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán okleveles gépészmérnöki, 1983-ban pedig a Vegyészmérnöki Karon okleveles környezetvédelmi szakmérnöki diplomákat szerzett. Egyetemi doktori címét 1987-ben a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (technikai tudományok), PhD fokozatát 2006-ban a Pécsi Tudományegyetemen (földtudományok) védte meg től 2013-ig oktatója a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolának, majd Pedagógusképző Karnak a Műszaki Ismeretek és Gya- 15

16 korlatok Tanszéken ( ), ill. a Technika Tanszéken ( ) től 1990-ig főiskolai adjunktusi, ig főiskolai docensi, 2007-től 2013-ig főiskolai tanári munkakörben dolgozott tól 2013-ig a Technika Tanszék tanszékvezetője is volt. Szakmai és pedagógiai tapasztalatainak összegzéseként témavezetőként az Életvitel és gyakorlati ismeretek tanterv összeállítását irányította. Alkotószerkesztőként és tankönyvíróként új koncepciójú, ÉLETVITEL Technika Háztartástan Pályaorientáció, valamint Informatika tankönyvcsaládok és tanári kézikönyvek elkészítésében, és a változó igényeknek megfelelő folyamatos fejlesztésében vett részt. Vezető szerepe volt a főiskolai technika szak tantervének korszerűsítésében. Szakmai tevékenysége túlmutatott az egyetemi és a közoktatáson, így energiaracionalizálási, környezetvédelmi szakértői munkákat végzett, vizsgálta a közlekedés városökológiai hatásait, felkérésre véleményt formált több szakmai anyagról, rendeletről, törvényjavaslatról. Az oktatói és tudományos tevékenysége mellett közéleti tevékenysége is jelentős (több évig dolgozott a főiskola gazdasági bizottságában, és a KAT elnökeként is). Vezetői feladatokat is ellátott: 1992-től 1997-ig a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Kiadójának menedzsere, 1997-től 2013-ig a Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó menedzserigazgatója tól 2013-ig a Technika Tanszék tanszékvezetője volt. Szerteágazó munkájára maximális precizitás, szakmai hozzáértés, kiemelkedő vezetőkészség jellemző, melyet több kitüntetéssel is elismertek. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa minden évben kitüntetést adományoz azoknak az oktatóknak, pedagógusoknak és dolgozóknak, akik a pedagógusképzés és a Kar érdekében több éven át kiemelkedő munkát végeztek. A Pedagógusképző Kar Tanácsa PRO FACULTATE kitüntetést adományoz: Prof. Dr. Galambos Gábor úrnak, az Informatika Alkalmazásai Tanszék egyetemi tanárának. Dr. Galambos Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar egyetemi tanára a hazai felsőoktatás és azon belül a pedagógusképzés országosan ismert és elismert egyénisége. A Főiskolai Főigazgatói Kollégium választott MAB-plénum képviselője 2004-től 2006-ig közvetlen részese és alakítója volt a magyar felsőoktatás átalakulási folyamatainak. A MAB Távoktatási Szakbizottságának elnökeként bizonyságot tett a felsőoktatás modernizálásához fűződő elkötelezettségéről, az új módszerek iránti fogékonyságáról. Szervezőkészsége, állhatatos munkája, a felsőoktatás és a tanárképzés mindenkori értékeiért való hozzáértő, átgondolt és bátor kiállása már felsővezetői tevékenysége előtt a kar Intézetigazgatói Tanácsának elnökeként és tanszékvezetőként is elismerést keltett. Főigazgatóként 1998-tól állt a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, majd az integrációt követően a Főiskolai Kar élén óta a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánja. Kari vezető, de tevékenységét és munkáját kezdettől fogva jellemzi a kari és az egyetemi közös értékek és érdekek képviselete. Tevékenységében mindvégig megteremti az összhangot a kari önállóság megkövetelte érdekek, az egyetemi szintű integráció, és a felsőoktatás egészében zajló folyamatok között. Minden energiájával a tanár- és pedagógusképzés megújításáért munkálkodik. Koncepcionális kérdésekben gyakran fogalmazott meg mértékadó véleményt egyetemi és országos fórumokon. Oktató és kutató munkájának elismertsége teremtette meg számára azt a lehetőséget, hogy a Heidelbergi Egyetem vendégprofeszszoraként öregbítse egyeteme és a magyar felsőoktatás hírnevét Európában / szám

17 A Magyarországi TEMPUS Közalapítvány Kuratórium tagja 1999-től, majd 2000-től 2009-ig elnöke. Ebből fakadóan kapott szerepet az Európai Unió Felsőoktatásért Felelős Albizottságában (Socrates Committee of Higher Education) és az európai felsőoktatás pályáztató szervezetei tömörítő ACA (Academic Conference Association) Végrehajtó Bizottságának is tagja volt 2007-től 2008-ig. Munkáját 2008-ban Szeged város Szegedért Emlékéremmel, 2012-ben Pro Urbe-díjjal; 2011-ben A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság Orvostudományi Szakbizottsága Egészségfejlesztésért" emlékéremmel, 2009-ben a Szegedi Tudományegyetem: Pro Universitate-díjjal ismerte el. A Pedagógusképző Kar Tanácsa PRO EDUCATIONE kitüntetést adományoz: Prof. Dr. Nagy János úrnak, a Magyar és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék egyetemi tanárának. Magyar orosz szakos középiskolai tanári oklevelét 1970-ben vette át a JATE BTK-n. Hallgatóként egyik évfolyamtársával ben I. díjas pályázati dolgozatot készített az orosz lexika fejlődésének 50 évéről. Hat évig tanított a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnáziumban. Éppen negyven éve, 1976-ban került a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékére, 2007 novemberétől a SZTE JGYPK Magyar és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékére került át. Oktatóként szemináriumokat és gyakorlatokat vezetett, majd 1982-től előadásokat tartott, kollokváltatott, szigorlatoztatott és záróvizsgáztatott. Oktatott a JATE BTK-n (1981/82, 2001/2002), a kolozsvári Babes- Bolyai Egyetemen (2004), a komarnói Selye János Egyetemen (2008). Legjobb tanítványa, Beke András PhD oklevelet szerzett (2015: ELTE és MTA Nyelvtudományi Intézet); hallgatója Pro Scientia aranyérmet vehetett át (1991) ben adjunktus, 1988-ban docens, 1994-ben főiskolai tanár, 2000-ben egyetemi tanár lett ben bölcsészdoktor (JATE), 1993-ban a nyelvtudomány kandidátusa (TMB), 1999-ben habilitált (PTE), 2005-ben az MTA doktora (Doktori Tanács). Intézményét szolgálta tanszékvezető-helyettes, intézetigazgató, a gazdasági bizottság tagja, elnöke, a tudományos bizottság tagja, elnöke, a minőségbiztosítási bizottság elnöke stb. beosztásban. Munkájáért 1985-ben Miniszteri dicséret oklevelet, 1996-ban A magyar felsőoktatásért emlékplakettet kapott; ben nyelvművelő tevékenységéért Lőrincze-díj -at vehetett át A Szép Magyar Nyelvért Alapítványtól. A tudományos minősítésben MTA doktora védéseken (2004, 2013), PhD védéseken (BBTE, Kolozsvár; Debreceni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Veszprémi Egyetem; 2003-tól), habilitációs eljárásokban (Debreceni Egyetem, ELTE, BBTE; 2002-től) működött közre. Prof. Dr. Nagy János nyelvész, szövegkutató. Ismert személyisége a nyelvészeti kutatásnak, a stilisztikának, a filológiának. Külföldön és itthon egyaránt sikeres a tevékenysége, Weöres-kutatásai és alakzatelemzései széles körben ismertté tették a nevét. A Pedagógusképző Kar Tanácsa PRO IUVENTUTE EMLÉKPLAKETT kitüntetést adományoz a következő kollégáinknak: Dr. Hegedűs Antal tanár úrnak, a Technika Tanszék főiskolai docensének, Dr. Szalma Elemér tanár úrnak, a Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszék főiskolai docensének, Dr. Szalókyné Várkonyi Mária tanítónőnek, a Gyakorló Általános Iskola szakvezető tanítójának. 17

18 A Pedagógusképző Kar Tanácsa PRO IUVENTUTE KIVÁLÓ DOLGOZÓ kitüntetést adományoz a következő kollégáinknak: Balog Erikának, a Rajz-művészettörténet Tanszék ügyintézőjének, Dr. Benkő Zsolt István tanár úrnak, az Alkalmazott Természettudományi Intézet intézetvezetőjének, a Technika Tanszék tanszékvezető főiskolai tanárának, Gerencsérné dr. Újvári Edit tanárnőnek, a Felnőttképzési Intézet egyetemi docensének, Soós Edit tanárnőnek, a Gyakorló Általános Iskola matematika szakos szakvezető tanárának, A Pedagógusképző Kar Tanácsa PRO IUVENTUTE ELISMERŐ OKLEVÉL kitüntetést adományoz a következő kollégáinknak: Dr. Benkő Zsolt Istvánné tanítónőnek, a Gyakorló Általános Iskola szakvezető tanítójának, Dr. Juhász Valéria tanárnőnek, a Szakképzési, Távoktatási és Továbbképzési Központ főiskolai docensének, Paraginé Antal Ildikó tanítónőnek, a Gyakorló Általános Iskola szakvezető tanítójának, Soós Katalin tanárnőnek, az Óvóképző szakcsoport gyakorlati oktatójának, Dr. Terenyi-Farkas Éva Andrea tanárnőnek, a Felnőttképzési Intézet egyetemi docensének. A Kar dékánja DICSÉRŐ OKLEVELET adományoz nyugdíjba vonulása alkalmából Tót Tiborné részére a Karunk Tanulmányi osztályán végzett több évtizedes kiváló szakmai munkája elismeréséül, Nima Rozália részére a Karunkon több évtizedes kiváló szakmai munkája elismeréséül, Molnár Pálné részére a Karunkon végzett több évtizedes kiváló szakmai munkája elismeréséül. A Kar dékánja ELISMERŐ OKLEVELET adományoz a 2015/2016. tanévben kifejtett, a kar hírnevét öregbítő kiemelkedő szakmai és közéleti tevékenységéért az alábbi kari egységeknek: Gyógypedagógus-képző Intézet: A Mentor(h)áló I. és II. pályázat sikeres lezárása és fontos eredményeiért, Tanító- és Óvóképző Intézet Óvóképző szakcsoport: Az évenként megrendezésre kerülő kiváló és egyre nagyobb volumenű szakmai konferenciákért, Testnevelési és Sporttudományi Intézet: A Sport I. és Sport II. pályázatok sikeres lezárásaiért, eredményeiért. A Pedagógusképző Kar Tanácsának javaslatára a Dékán Úr tanácsosi címet adományoz június 1-jei hatállyal a következő kollégák részére: Balogh Ildikónak, a Dékáni Hivatal Gazdasági Iroda munkatársának, Faragó Zitának, a Dékáni Hivatal Tanulmányi Osztály vezetőjének, Galacné Kaló Tímeának, az Alkalmazott Egészségtudományi Intézet munkatársának Kádár Andrásnak, a Dékáni Hivatal Informatikai Szolgáltató Iroda vezetőjének / szám

19 A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Napköziotthonos Óvodája javaslatára június 1-jei hatállyal Vezető pedagógus címet kap: Dobcsányi László furulyatanár, Kuspi Zsolt számítástechnika szakos tanár, Podmaniczkiné Papp Zsuzsanna szakvezető tanító. Az SZTE JGYPK Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete EMLÉKLAPOT adományoz a szakszervezetben végzett munkájáért a következő kollegáinknak: Dr. Galgóczi Annának, az FDSZ volt ügyintézőjének, Kádár Andrásnak, a Dékáni Hivatal Kommunikációs Iroda vezetőjének, Kinda Péternek, a Dékáni Hivatal munkatársának, Laczi Juliannának, az Ének-zene Tanszék művésztanárának, Szabó Péternek, a Dékáni Hivatal munkatársának, Tőke Jenőnek, a Dékáni Hivatal nyugdíjba vonult Gondnoki és Műszaki Iroda vezetőjének. Az SZTE JGYPK Hallgatói Önkormányzat ELISMERŐ OKLEVELET adományoz a hallgatói közéletért végzett munkájáért a következő oktatóknak: Dr. Pillerné Sonkodi Ritának, a Tanítóképző szakcsoport adjunktusának. Dr. Szalma Elemérnek, a Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszék főiskolai docensének. BEJELENTÉS: A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa Professor Emeritus címet adományoz Prof. Dr. Nagy János tanár úrnak, a Szegedi Tudományegyetem karain folytatott több évtizedes kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül. Szívből gratulálunk! 19

20 IV. BIZOTTSÁGI HÍREK Oktatási és Akkreditációs Bizottság Az Oktatási és Akkreditációs Bizottság alkalmasnak tartotta a szakfelelősi feladatok ellátására, és egyhangúlag támogatta az alábbi kollégák megbízását: Dr. Nagy Miklóst Multikulturális nevelés tanár szakirányú továbbképzési szak; Dr. Bakti Máriát Szaktárgyát idegen (angol) nyelven oktató pedagógus továbbképzési szak; Dr Kovács Krisztinát Tanulási és pályatanácsadási tanár szakirányú továbbképzési szak. Az Oktatási és Akkreditációs Bizottság A Roma integrációs tanulmányok pedagógus szakvizsgára felkészítő képzés képesítési és kimeneti követelményei című anyagnak az illetékes bizottságokhoz történő benyújtását támogatta. Tudományos Diákköri Tanács Az SZTE JGYPK Tanító- és Óvóképző Intézetében december 4-én TDK konferenciát rendeztek, amelyről két hallgató, Kovács Ádám és Roszik Dóra továbbjutott a évi OTDK-ra. Témavezetőik Dombi Edina és dr. Karikó Sándor március 30. és április 1. között Szegeden került megrendezésre a XV. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencia (XV. OFKD), melyen az SZTE JGYPK Környezet-biológia és Környezeti Nevelési Tanszék TDK munkacsoportjának hallgatói kiválóan szerepeltek. A Környezettoxikológia szekcióban Hopenthaler Dóra 1. helyezést, a Környezeti Nevelés és Környezetmenedzsment szekcióban Rózsa Zsófia Borbála és Finta Kolos 1. helyezést, és a Környezeti Nevelés és Környezetmenedzsment szekcióban Budai Ibolya, Hegyi Péter és Sulumán Ádám 2. helyezést ért el. Témavezetőik: dr. habil. Gálfi Márta, dr. Radács Marianna és dr. Molnár Zsolt április án a budapesti Testnevelési Egyetemen került megrendezésre a 22nd International Student Congress on Sport Sciences. Az SZTE JGYPK Testnevelési és Sporttudományi Intézetét képviselő Pozojevich Máté, Szigeti Klára és Tóth Krisztina közösen készített pályamunkáját és előadását AWARD of EXCELLENCE elismeréssel jutalmazta a zsűri. Témavezetőjük dr. Molnár Andor / szám

21 V. KARI HÍREK SIKERESEN ZÁRULT A MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM! Mentor, háló, Mentor(h)áló Reméljük, ezek a mára már jól ismert, a mi esetünkben a pedagógia világához kapcsolódó kifejezések egyre inkább fogalommá válnak. Egyfajta márkanévvé, melyről a pedagógusképzés dél-alföldi rendszerének átfogó fejlesztése, a régióban működő pedagógusképző intézmények és köznevelési intézmények kapcsolatainak fejlesztése, a hálózatosodás kultúrájának széles körű támogatása és a tanulószervezeti fejlesztések kezdő, de annál fontosabb lépéseinek megtétele jut egyre többünk eszébe. Szinte megszámlálhatatlan fejlesztés, rövid és szakvizsgás képzés, rendezvény, több ezer résztvevő és ennél is több érdeklődő: ez mind-mind a Mentor(h)áló küldetés 2. felvonásának termése. Az Európai Unió támogatását élvező, Prof. dr. Pukánszky Béla szakmai vezetésével megvalósuló Mentor(h)áló 2.0 Program megvalósításának időszaka október 31-én hivatalosan lezárult köszönjük mindenkinek, akik munkájukkal és együttműködésükkel elősegítették a projekt sikeres megvalósítását! A projektzárást követően is hiszünk abban, hogy a 22 hónapos futamidejű projekt eredményeiből s az elmúlt időszak során kialakult szakmai és emberi kapcsolatokból a jövőben is minél többet tovább tudunk éltetni. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar nagyon intenzív módon vett részt a projekt megvalósításában, ahogyan ezt dr. Marsi István dékán úr is többször hangsúlyozta: nagy megtiszteltetés a kar számára, hogy egy ilyen sok szereplős, széles körű összefogáson alapuló projektben lehet zászlóvivő. A Mentor(h)áló 2.0 Program keretein belül komoly erőforrásokat biztosítottunk a pedagógusképzés teljes spektrumának megújítására, a tanító, óvodapedagógus és gyógypedagógus szakmák fejlesztésére is. A karon zajló fejlesztések kiemelt területei a következők voltak: A tanító- és óvodapedagógus-képzés gyakorlati évéhez szabályzat és tananyag követelmény készítése, a képzés gyakorlati évéhez a gyakorló év feltételrendszerének létrehozását célzó műhelytalálkozók szervezése 2 alkalommal. Digitális és hagyományos tananyagok készítése: 39 db digitális tananyag, valamint 2 ún. hagyományos tananyag készült a Mentor(h)áló 2.0 támogatásával. A tananyagkészítés folyamatát fejlesztői digitalizációs műhely, szakmai lektorálás, szakmai illetve projektszempontú bírálat támogatta. Képzések: szakvizsgás, szakirányú továbbképzések (a JGYPK koordinációjában 5 csoport), 15 órás rövid képzések (a JGYPK koordinációjában 15 képzés). Mentorképzési program aktualizálása, tananyagfejlesztése, tematikák átdolgozása. A gyógypedagógiai szakirányú továbbképzési szakok programjának, tantervi hálójának kimunkálása. Gyakorlatvezető gyógypedagógiai mentor c. szakvizsgás képzés kifejlesztéséhez kapcsolódó szakmai feladatok megvalósítása. 21

22 A Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA szak szakindítási anyagának akkreditációra való előkészítése. 15 órás nem akkreditált képzési programok kifejlesztése és megvalósítása. Bővített tematikák készítése: 102 db bővített tematika elkészítésének támogatásával járultunk hozzá a pedagógusképzés megújulásához. A Gyógypedagógiai Módszertani és Mentoráló Központ szervezeti és működési rendjének kidolgozása, szabályzatkészítés. A Gyógypedagógiai Módszertani és Mentoráló Központ működtetése: gyakorlati műhely beindítása a szegedi gyógypedagógus-képzés 3 szakirányán, rendszeres szakmai konferenciák, találkozók, fórumok szervezése, jó gyakorlatok megosztása regionális kutatás nemzetközi együttműködésben, hálózatépítő munka a hazai és határon túli gyógypedagógiai intézményekkel, hazai és nemzetközi szakmai műhelyek, tanulmányutak szervezése (5 alkalommal) kutatói, fejlesztői utánpótlás biztosítása, TDK tábor 2 alkalommal. Külső szolgáltató bevonásával: 4 pedagógus szakma (szakterület) kompetenciaprofiljainak elkészítése, képzésvizsgálat és fejlesztés 3 területen, reflektív, probléma alapú tanulás fejlesztése, hallgatói és oktatói kompetenciamérések. Közoktatási hálózatkoordináció, 82 köznevelési intézmény fejlesztésének támogatása. Informatikai fejlesztések: intézményi, mentori adatbázis, térképes kereső, virtuális bejárás, honlap, hírlevelek. Rendezvények: projektkonferenciák 4 db, felsőoktatási és köznevelési országos és regionális szakmai konferenciák 12 db, felsőoktatási és köznevelési szakmai műhelykonferenciák, szakmai napok 14 db, megyei és járási tankerületi szakmai napok szervezése a KLIK tankerületekkel együttműködve 15 db, Mentor(h)áló Klub 192 klubfoglalkozás, Pedagógiai esték 9 db. A kapukat jó szélesre tártuk Hisszük, hogy a Mentor(h)áló nyitott kapuin keresztül a jövőben még újabb ezrek csatlakoznak hozzánk a pedagógiai együttműködés és tenni akarás szándékával. További információ: MENTOR(H)ÁLÓ: ÚJRAHANGOLVA! A Mentor(h)áló 2.0 Program megvalósításának időszaka október 31-én hivatalosan lezárult, de a beindított széles körű együttműködés az SZTE JGYPK jóvoltából folytatódik! Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar szervezeti egységeként működő Mentor(h)áló Szolgáltató és Kutató Központ a projekt fenntartási időszakában sem szeretné elengedni az együttműködésre felénk nyújtott kezeket lehetőségeinkhez mérten ezúton szeretnénk életben tartani az elmúlt 2 év során kialakult szakmai és emberi kapcsolatokat s minél többet sikeres programjainkból. A közösen kialakított együttműködésre mint ritka kincsre tekintünk, melynek ápolására, gondozására, csiszolgatására kiemelt figyelmet kívánunk a jövőben is fordítani / szám

23 Honlapunkon, illetve hírleveleinkben továbbra is hírt kívánunk adni a Dél-alföldi Régió pedagógusképzésének és köznevelésének legfontosabb történéseiről, eseményeiről, annak reményében, hogy az érintett szakmaterületek fejlesztése érdekében megtett lépéseinket a jövőben újabbak követhetik. Február 1-je óta újabb programokat kínálunk, melyekre továbbra is szeretettel várunk minden érdeklődőt! A folytatás egyelőre a következő területeken zajlik: Hálózati együttműködés továbbépítése, a kar által kínált lehetőségek (rövid és szakvizsgás képzések, előadások, műhelyek, konferenciák) becsatornázása a dél-alföldi régió felsőoktatási és köznevelési hálózatának mindennapjaiba. Mentor(h)áló Klub folytatása a klub rendszeresen lehetőséget kínál az egymástól való tanulásra, a tapasztalatcserére, a különböző területekről érkező szakemberek együttműködésének fejlesztésére, immár egyetemi, kari oktatók előadásaival, műhelyeivel gazdagítva a kínálatot (február óta 20 klubfoglalkozás, benne 7 kari közreműködővel). Új, esti beszélgetés sorozat beindítása Pedagógiáról másképp címmel: az új sorozat országosan és nemzetközi szinten is elismert szakembereket hoz testközelbe, ahol kitűnő lehetőség nyílik egy kötetlen értelmiségi párbeszédre. Február óta Boldizsár Ildikó mesekutató és Halász Gábor oktatáskutató volt a vendégünk. Pedagógiai esték a legnépszerűbb sorozat is megy tovább: az előadássorozat megvalósítása során pedagógiai és a pedagógia társterületeihez illeszkedő témákban nagyszabású, esti előadásokat szervezünk az IH Rendezvényközponttal együttműködésben. Célunk az, hogy az oktatási, pedagógiai témákat a közbeszéd tárgyává tegyük ezért olyan előadókat, szakembereket hívunk a Mentor(h)áló és IH közös színpadára, akik képesek minél szélesebb rétegeket (oktatók, pedagógusok, hallgatók, szülők) közös gondolkodásra invitálni. Február óta Szabó Éva pszichológus, L. Ritók Nóra esélyegyenlőségi szakember, Mérő László matematikuspszichológus és Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész tartott nagysikerű előadást. Őszintén reméljük, hogy az elmúlt időszak csak a kezdet volt, s van még közös folytatás ennek továbbépítésére, továbbfejlesztésére minden alkotó szándékú, a pedagógia világa felé elkötelezett szakembert hívunk, várunk. További információ: 23

24 VI. INTÉZETI, TANSZÉKI HÍREK Alkalmazott Egészségtudományi és Egészségfejlesztési Intézet időszakban az Alkalmazott Egészségtudományi és Egészségfejlesztési Intézet két oktatója, dr. habil. Benkő Zsuzsanna, intézetvezető főiskolai tanár és dr. habil. Tarkó Klára intézetvezető-helyettes főiskolai tanár részt vettek az ITEC 2016 International Teacher Conference rendezvényen, melynek helyszíne az Egyesült Arab Emirátusokon belül Sharjah városa volt. Az oktatók két tudományos előadást tartottak Practice-based in service teacher training in health promotion and mental health promotion és Evidence-based mentalhealth promotion for university students A way of preventing drop-out címmel. Mindkét előadás angol nyelvű, lektorált kötetben jelenik meg. Varázslatos tudományokkal találkozhattak a gyerekek. Az asztaloknál bámulatos kémiai kísérletekkel, például tejtűzijátékkal, vagy zöldségindikátorokkal ismerkedhettek az érdeklődők. A biológiai vizsgálatokat a mikroszkóp érdekes világa, a bunda-mustra, valamint számos érdekes állatpreparátum tette izgalmassá. Alkalmazott Humántudományi Intézet Modern Nyelvek és Kultúrák Tanszék A Modern Nyelvek és Kultúrák Tanszék tanszéki szemináriumát március 4-én, pénteken tartottuk. A hagyományteremtőnek szánt szeminárium előadója a tanszék oktatója, dr. Csillag András főiskolai tanár volt, aki Joseph Pulitzer és az amerikai média címmel tartott előadást. Az érdekfeszítő és tartalmas előadásban dr. Csillag András Pulitzer életének főbb állomásait mutatta be, majd részletesen ismertette azt, hogyan újította meg Pulitzer az amerikai újságírást. Alkalmazott Természettudományi Intézet Interaktív Természetismereti Tudástár december 2-án jubileumi SZTE Alma Mater Mikulás napi ünnepséget rendeztek a József Attila Tanulmányi és Információs Központban, ahol az Interaktív Természetismereti Tudástár munkatársai segítségével december között az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár és a CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület Zöld Karácsony rendezvényének keretében az érdeklődő osztályok, családok természetes anyagok felhasználásával, fakorongból, fenyőgallyból, külön / szám

25 féle tobozokból, valamint száraz termésekből, dekoratív faágakból, száraztészták felhasználásával elkészíthették az ünnepi asztal, a karácsonyfa ízléses díszeit, ajándékkísérőit február 22-én az Interaktív Természetismereti Tudástár a CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesülettel közös szervezésben bemutatta Tóth Árpád: Akik találkoztak a medvével című könyvét. A könyv szerzője erdész, vadgazdálkodási mérnök, aki több, mint 30 éve áll kapcsolatban az erdők vadjaival. A szórakoztató és mulatságos történetek, illetve vadászélmények mellett számos intelmet, jó tanácsot fogalmazott meg a szerző előadásában azzal kapcsolatosan, hogyan kell viselkedni akkor, amikor barna medvével találkozik az ember. Az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástára a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Teleki Oktatási Központjával (Szováta), valamint a CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesülettel közösen 2016-ban ötödik alkalommal hirdeti meg középiskolás diákoknak, második alkalommal pedig általános iskolai tanulók számára az Erdély kultúrtörténetével és természeti értékeivel foglalkozó vetélkedősorozatát. A vetélkedőre 32 középiskolai, valamint 24 általános iskolás csapat adta be dolgozatát. A pályaművet készítő csapatok március 31-én, illetve április 1-jén megrendezett döntőben mérték össze tudásukat. A három legeredményesebb csapat diákjai április között erdélyi diákokkal közösen részt vehettek a szovátai Teleki-virág Szaktáborban. E vetélkedő részeként 14 órakor dr. Bárkányi Ildikó főmuzeológus, a Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgatóhelyettese megnyitotta az Erdélyi népviseletek című kiállítást, amelyet április 21-ig tekinthettek meg az érdeklődők a Tudástár könyvtárában. Tárlatunkon Erdély különböző tájegységeiről 20 ruhát mutattunk be. A rendezvény a CSE- METE Egyesület és a Maros Művészegyüttes együttműködésével valósult meg április 13-án az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástárban nyílt a Zombi reaktorok 30 évvel Csernobil után című kiállítás. Két robbanás rázta meg 30 évvel ezelőtt a csernobili atomerőművet, miközben az ortodox húsvét szombat éjjelén biztonsági kísérletet végeztek az erőmű 4-es számú reaktorában. A felcsapó lángok 750 méteres magasságig emelték a radioaktív részecskéket és szórták szét egész Európában. A Magyar Természetvédők Szövetsége tavaly a baleset 29. évfordulóján járt a helyszínen. Az út során jártak a csernobili lezárt övezetben, Európa legnagyobb atomerőművében Zaporizzsjában, és eljutottak az egyetlen sugárbetegségekre specializálódott kórházba is. A kiállítás az ott készült fotókon ke- 25

26 resztül mutatja be a balesetet és a mai ukrajnai helyzetet. A kiállítás május 13-ig tekinthető meg. Felnőttképzési Intézet november 6-7. Dr. Keczer Gabriella egyetemi docens Állam hatalom egyetem a fenntartói kontroll megjelenési formái a felsőoktatásban, dr. T. Molnár Gizella főiskolai tanár A hatalom reprezentációja Klebelsberg művészetpolitikájában, Sütő Erika tanársegéd A jugoszlávizmus ideológiája a es években a vajdasági magyar nyelvű tankönyvekben, dr. Szirmai Éva egyetemi docens A hatalom nyilvánossága, és dr. Újvári Edit egyetemi docens A Háromkirályok imádása ikonográfiai téma hatalomlegitimációs szerepe címmel előadást tartott A hatalom jelképei, képei és terei konferencián december 3-án a Felnőttképzési Intézet hagyományos évzáró programján, az Intézet Napján visszatekintett az év eredményeire és hallgatói bemutatták munkáikat, így beszámolókat adtak elő külföldi tanulmányutakról, a XXXII. OTDK sikereiről, és a folyó hallgatói projektekről. Az Intézet Napját a hallgatók művészeti kiállításának megnyitója kísérte január 15-én Tréning a tanulási eredmény alapú tematikák készítéséhez címmel dr. Farkas Éva egyetemi docens egész napos tréninget tartott a Felnőttképzési Intézet oktatói számára március 22-én dr. Szirmai Éva egyetemi docens, dr. Újvári Edit egyetemi docens és Harkai Daniella könyvtáros részt vettek az Országos Tudományos Diákköri Tanács alakuló ülésén április 20-án 40 éves a kultúraközvetítő szakemberképzés Szegeden címmel rendezte meg idén a Felnőttképzési Intézet a XXV. Közművelődési Konferenciát. Az Intézet igyekezett bemutatni azokat az értékeket, melyeket az elmúlt évtizedekben hoztak létre, s melyet a konferencia tiszteletére megjelent Sodrásban: képzések, kutatások c. kötet is prezentál. A kötetet a könyv szaklektora, dr. Démuth Ágnes főiskolai docens és a Nyíregyházi Egyetem rektor helyettese, dr. Kerülő Judit mutatták be. A jubileumi kiadvány igyekszik a közművelődési és felnőttképzési szakemberképzés változásait bemutatni az elmúlt négy évtizedben, és túlmenően a felsőoktatási képzés történetén, egyben egy hivatás és szakma olykor hányattatott sorsának körképét is adja. A kötet második felében a Felnőttképzési Intézet oktatóinak kutatásai, tanulmányai olvashatóak, a kiadványt pedig válogatott bibliográfia zárja. A kötetbemutatót követően dr. Farkas Éva egyetemi docens beszélt a felnőttképzési szakemberképzés elmúlt tíz évéről, majd dr. Hetesi Erzsébet egyetemi tanár tartott előadást a kultúramenedzsment történetéről. A program délutáni részében a Felnőttképzési Intézet hallgatói tartottak előadást, az eseményt pedig volt hallgatók visszaemlékezései zárták. A Konferenciához kiállítás kapcsolódott április 22-én dr. Farkas Éva egyetemi docens A Magyar Képesítési Keretrendszer és a tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés a felsőoktatásban címmel plenáris előadást tartott a MEllearn Felsőoktatási Hálózat az Életen át tartó tanulásért egyesület éves konferenciáján Budapesten. Művészeti Intézet Ének-zene Tanszék december 5-én dr. Maczelka Noémi intézetvezető egyetemi tanár Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen rendezett Bartók Béla emlékesten lépett fel szólistaként és dr. Boros-Konrád Erzsébet zongorakísérőjeként / szám

27 2015. december 9-én az SZTE JGYPK Argenteus Vegyeskarának jótékonysági hangversenyét a Szent-Györgyi Albert Agórában rendezték meg, vezényelt dr. Kovács Gábor főiskolai docens december 11-én az SZTE JGYPK FDSZ karácsonyi hangversenyén fellépett dr. Dombi Józsefné főiskolai tanár, Gyovai Ágnes tanársegéd, Laczi Júlia művésztanár és dr. Varjasi Gyula adjunktus december 14-én Kodály és követői címmel hangversenyt rendeztek Kodály Zoltán születésének 133. évfordulója alkalmából, ahol fellépett az SZTE JGYPK Argenteus Vegyeskar, vezényelt dr. Kovács Gábor főiskolai docens január 28-án Budapesten Kultúrák találkozása címmel megrendezett Bartók konferencián Bartók: Román népi táncok c. darabját játszotta dr. Dombi Józsefné főiskolai tanár. Szondi Péter, tanszékünk MA-s hallgatója a Szegedi Nemzeti Színházban bemutatott Árgyélus királyfi főszerepét énekelte február-május hónapban több alkalommal. Dr. Asztalos Bence főiskolai docens, dr. Dombi Józsefné főiskolai tanár, Bíró Anna Márta MA és Raffai Éva BA szakos hallgatók Musik kreativ+ (Erasmus+ KA2 Stratégiai partnerség) nemzetközi workshopon vettek részt a Brno-i Masaryk Egyetemen február között február között dr. Dombi Józsefné főiskolai tanár a Sturovo-ban (Párkány, Szlovákia) rendezett IV. Nemzetközi Neveléstudományi és Szakmódszertani Konferencián tartott előadást február 23-án a Mentor(h)áló program rendezvényeként Dalok és táncok Európából címmel (európai dalok és táncok tanulása közel 20 nyelven) tartott workshopot Prof. Dr. Maczelka Noémi egyetemi tanár. Az egyetemi vers- és prózamondó versenyen Lendel Klementina II. évfolyamos BA-s hallgató 3. díjat nyert. Dr. Asztalos Bence főiskolai docens a Budapesti Fesztiválzenekar európai turnéján vett részt március között. Mahler grandiózus 3. szimfóniáját olyan rangos helyszíneken játszották, mint a brüsszeli Bozar, a milánói Scala és a barcelonai Palau de la Musica. A műről a koncertturné után a Channel Classics lemeztársaság készített felvételt. Dr. Dombi Józsefné és dr. Maczelka Noémi (utóbbi mint a szervezet magyarországi koordinátora) március között a European Association for Music in Schools 24. konferenciáján vettek részt Vilniusban március 21-én a kari vezetés felkérésére a tanszék vegyeskara rövid hangversenyt adott Koszuge Dzunicsi úr őexcellenciája, Japán magyarországi nagykövete tiszteletére dr. Kovács Gábor vezetésével. Banyó Enikő MA-s hallgató március 24-én Felházi Ágnes, április 26-án Hegedűs Ion Andrei kiállításmegnyitóján fuvolán működött közre a SZAB székházban. Dr. Asztalos Bence főiskolai docens Max Reger ritkán hallható Romantikus szvitjének primáriusaként lépett fel március 27- én a Budapesti Fesztiválzenekar Vasárnapi Kamarazene sorozatában. Az Arnold Schönberg átiratában megszólaló művet a Bartók Rádió rögzítette április 3 7. között Elif Tekin Gürgen az izmiri (Törökország) Dokuz Eylül Üniversitesi tanára Erasmus vendégoktatóként tartott órákat és zongorahangversenyeket április 3-án az Al Fresco Régizene Együttes dr. Kovács Gábor vezetésével önálló hangversenyt adott a REÖK Palotában. 27

28 2016. április 4 8. között a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem tanára, dr. Boros- Konrád Erzsébet tartott órákat Erasmus vendégtanárként. Assisi, Bevagna, Montefalco, Trevi, Spoleto, Terni, Narni, Orte, Sutri, Viterbo, jártak Orvietoban, Sienában, Rómában és Firenzében. Városnézések, múzeumlátogatások során ismerkedtek a nevezetességekkel. Dr. Asztalos Bence főiskolai docens a szlovákiai Katolícka Univerzita v Ružomberok által rendezett 13. ŠUČ Nemzetközi Zenei Verseny zsűrijében elnökként vett részt április között. A versenyen zongorakísérőként közreműködött Prof. Dr. Maczelka Noémi egyetemi tanár április 15-én az ELTE TÓKI szervezésében országos konferenciát tartottak a mindennapos éneklés bevezetésének lehetőségeiről. Az eseményen részt vett dr. Dombi Józsefné főiskolai tanár és dr. Varjasi Gyula adjunktus április között Erasmus vendégtanárként tartott órákat dr. Gabriela Coca, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója április között Prof. Dr. Hasan Arapgirlioglu, a kirikkalei Egyetem (Törökország) Erasmus tanárként tartott előadásokat a tanszéken április 28-án dr. Dombi Józsefné az EPTA magyarországi szervezete által Szegeden szervezett Kurtág születésnapi koncerten lépett fel Fittler Katalin zenetudóssal együtt. Rajz-művészettörténet Tanszék március 25. április 3. Művészettörténeti gyakorlat Olaszországban Dél-Umbria, Róma, Siena, Firenze Molnár Sándor adjunktus vezetésével a Rajzművészettörténet Tanszék 25 hallgatója művészettörténeti gyakorlaton vett részt Olaszországban. Puskás János és Balog Erika is a csoporttal utaztak. Megtekintették Dél- Umbria történelmi városait Spello, Foligno, / szám

29 2016. március 29. április 1. Csongrádi művésztelep A JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszéke március 29. április 1. között művésztelepet szervezett Csongrádon. A művésztelepen szakmai tehetséggondozó programot folytattak kilenc hallgató részvételével. Enkausztika technika bemutatásával és elsajátításával foglalkoztak, amit az egyetemi műtermi körülmények között nem tudnak végezni. Szakmai vezetésről Gál Lehel festőművész, Szabó Tamás szobrászművész és Deák Zoltán műhelymester gondoskodtak március 29. április 2. Tehetséggondozó program Rákosy Üveggyár, Budapest A JGYPK Rajz-művészettörténettörténet Tanszékén tehetséggondozó program keretén belül, egy 24 órás versenyt követően öt hallgató kapott lehetőséget arra, hogy üvegplasztikai terveit üzemi körülmények között, minden technológiai lehetőség igénybevétele mellett, profi módon megvalósítsa. Szakmai vezetésről Kovács Keve DLA üvegtervező iparművész gondoskodott. 29

30 2016. április Füzéri vár, Várkápolna gótikus üvegablakai 2016 áprilisában adták át a Füzéri vár rekonstrukciós program első fázisát, melynek üvegmunkái részben a Rajz-művészettörténet Tanszék közreműködésével valósultak meg. A vár-rekonstrukció nagyon látványos és attraktív, az egyik legsikeresebb ilyen program Magyarországon. Programvezetője a Füzéri Várgondnokság, főépítésztervező Rudolf Mihály DLA. Az üveg program vezetője Kovács Keve DLA üvegtervező iparművész. Az ő tervei alapján készültek el a Várkápolna négy gótikus ablakának színes üvegkompozíciói az Árpád-ház kilenc női szentjének képeivel áprilisában munkamegbeszélésre került sor a Lamberts német üvegipari céggel, mely Európa legnagyobb kézi antiküveg gyártója. A Rajz-művészettörténet Tanszéket Kovács Keve DLA üvegtervező iparművész képviselte. A cég részéről a tulajdonos és a kereskedelmi igazgató volt jelen, és mindkét fél elégedetten távozott a tárgyalóasztaltól. Az építészeti síküveg szakirány már ebben az évben ellenérték megfizetése nélkül nagyobb mennyiségű kézi gyártású színes antiküveget kap. Továbbá, 2016 októberében a Lamberts cég képviselője mesterkurzust tart egy új technológiai eljárásról. Ennek fejében vállaltuk, hogy emeljük az oktatásban az ólmozott üveggel kapcsolatos technológiai és gyakorlati feladatok mennyiségét. Szakképzési, Továbbképzési és Távoktatási Központ Az SZTE JGYPK Szakképzési Továbbképzési és Távoktatási Központ Fotográfus és fotótermék-kereskedő képzés hallgatói Van képünk hozzá című fotókiállításának megnyitójára került sor április 18-án, hétfőn 17 órakor az SZTE Tanulmányi és Információs Központjában. A kiállítást megnyitotta Krnács András fotográfus, az SZTE JGYPK oktatója, a szak felelőse. A kiállítás megtekinthető volt az Egyetemi Tavasz 2016 rendezvénysorozat ideje alatt, tól ig / szám

31 Tanító- és Óvóképző Intézet A Magyar Gyermekirodalmi Intézet felkérésére Magonyné dr. Varga Emőke főiskolai tanár részt vett a Gyermek és ifjúsági könyvek szemléje 2015 című rendezvény zsűrijében. A közel 500 kötet válogatásából született díjazott kiadvány január 28-án a budapesti Deák 17 Galériában megrendezett díjátadóján értékelő előadást tartott, melyről összefoglaló hangzott el a Kossuth Rádióban, olvasható volt többek közt a Népszabadságban, a Prae folyóiratban. Bővebben: 2Farticle&aid= március 22-én a magyar gyermekirodalom-kutatás kiemelkedő képviselője, Bárdos József a Kecskeméti Főiskola nyugalmazott főiskolai tanára Család a tündérmesékben címmel tartott előadást a Művészettel az Oktatásért Kutatócsoportban. A programot dr. Dombi Józsefné dr. Kemény Erzsébet a MűOK művészeti alelnökének zongorajátéka nyitotta meg, a hivatkozott meséket Bottyán Zsuzsanna, Hack Dóra és Vass Gábor, a MűOK óvópedagógus szakos hallgatóinak felolvasása illusztrálta. Szervező: MűOK, Magonyné dr. Varga Emőke elnök. Bővebben: 31

32 a hallgatóságot. Fűzné dr. Kószó Mária a környezet- és természetismeret tantárgy tanításával kapcsolatosan az élménypedagógiai módszerek alkalmazásának előnyeiről beszélt az érdeklődőknek. H. Molnár Emese a szövegfeldolgozás módszertanát mutatta be a multimédiás tananyagok gyakorlati használatával február 12-én az SZTE JGYPK Díszteremében a Szemeszternyitó előadások keretén belül A XX. századi szegedi tanítóképzés két nagy fordulópontja címmel került bemutatásra dr. Herbszt Mária szerkesztésében Az 1965-ben megszűnt és 1999-ben újraindult tanítóképzés évfordulóira készült Emlékkönyv. Az időszak eseményeire visszaemlékeztek: Békési Imre professor emeritus, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola egykori főigazgatója, Gyulai Endre Szeged Csanádi Egyházmegye ny. megyéspüspöke, Szalay István c. egyetemi tanár, Szeged Megyei Jogú Város egykori polgármestere, Wébel Dezső ny. főiskolai docens, öregdiák. A könyvbemutató alkalmával közreműködtek a Kar tanító szakos hallgatói és gyakorló iskolánk tanulói. A február között Sturovóban megtartott IV. Neveléstudományi és Szakmódszertani Konferencián a TÓKI Tanítóképző Szakcsoportjából négy kolléga vett részt. Czédliné Bárkányi Éva a római számok tanításának módszertani problémáiról tartott előadást. Cziberéné Nohel Gizella az óvodáskorban előforduló mozgásszervi elváltozásokról, betegségekről és azok megelőzésével, kezelésével kapcsolatos ismeretek vizsgálatának eredményeivel ismertette meg Az idei év Országos Tanítási Versenyét Szarvason rendezték meg a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karán március 18- án Ripp Zsuzsa és Zakar Máté természetismeret tagozaton megosztott III. helyezést érte el, míg Kovács Evelin testnevelés tagozaton II. helyen végzett. Bedő Kitti április 1-jén matematika tagozaton III. helyezett lett. Az őket felkészítő oktatók: Fűzné dr. Kószó Mária és Cziberéné Nohel Gizella, valamint Pintér Klára voltak. Sonkodi Rita kolléganőnk kiállításának megnyitójára március 18-án Egyházi és világi történetek címmel került sor a Dóm átépített altemplomában. A megnyitón Kiss- Rigó László megyéspüspök úr köszöntötte a meghívott vendégeket. Varjasi Balázs első éves tanítóképzős hallgató április 7-én vett részt az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar (TÓK) Ének-zenei Tanszéke által meghirdetett országos népdaléneklési versenyen, amelyen elnyerte a zsűri különdíját. Felkészítő tanárai dr. Dombi Józsefné és dr. Varjasi Gyula, az Ének-zene Tanszék oktatói voltak / szám

33 VII. NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK november május 7. Dr. Szalai Tünde főiskolai docens november 1-től 7-ig az ausztriai Kirchliche Pädagogische Hochschule Krems intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit a 16012T082 sz. keret fedezte. Meszlényi-Lenhart Emese tanársegéd november 1-től 7-ig az olaszországi Università degli Studi di Milano intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit a 16012T082 sz. keret fedezte. Vári Beáta tanársegéd november 1- től 7-ig az olaszországi Università degli Studi di Milano intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit az Erasmus+ ösztöndíj fedezte. Prof. Dr. Maczelka Noémi intézetvezető, tanszékvezető egyetemi tanár november 11-től 21-ig a csehországi Univerzita Karlova v Praze intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit a 16012T082 és a 2T sz. keret fedezte. Dr. Balogh László intézetvezető egyetemi docens november 19-től 20-ig a szlovákiai Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre intézményben részt vett a Közép Európai Sporttudományi Klaszter (Central European Sport Sciences Cluster - CESSC) találkozóján. Utazásának költségeit az OU sz. keret fedezte. Dr. Tuska Tünde tanszékvezető főiskolai docens november 26-tól 28-ig a szlovákiai Jazykovedný ústav Ľudovíta Štúra intézményben nemzetközi konferencián vett részt és tartott előadást. Utazásának költségeit a 2T sz. keret fedezte. Prof. Dr. Maczelka Noémi intézetvezető, tanszékvezető egyetemi tanár november 29-től december 5-ig a romániai Partiumi Keresztény Egyetemen Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit az Erasmus+ ösztöndíj fedezte. Dr. Balogh László intézetvezető egyetemi docens november 12-től 13-ig a romániai Aurel Vlaicu University of Arad intézményben részt vett a Közép Európai Sporttudományi Klaszter (Central European Sport Sciences Cluster CESSC) találkozóján. Utazásának költségeit az OU sz. keret fedezte. Dr. Molnár Andor főiskolai docens november 19-től 20-ig a szlovákiai Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre intézményben részt vett a Közép Európai Sporttudományi Klaszter (Central European Sport Sciences Cluster CESSC) találkozóján. Utazásának költségeit az OU sz. keret fedezte. Dr. Molnár Andor főiskolai docens november 12-től 13-ig a romániai Aurel Vlaicu University of Arad intézményben részt vett a Közép Európai Sporttudományi Klaszter (Central European Sport Sciences Cluster CESSC) találkozóján. Utazásának költségeit az OU sz. keret fedezte. Domokos Mihály intézetvezető-helyettes mestertanár november 19-től 20-ig a szlovákiai Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre intézményben részt vett a Közép Európai Sporttudományi Klaszter (Central European Sport Sciences Cluster CESSC) találkozóján. Utazásának költségeit az OU sz. keret fedezte. Dr. Győri Ferenc tanszékvezető főiskolai docens november 19-től 20-ig a szlovákiai Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre intézményben részt vett a Közép Európai Sporttudományi Klaszter (Central European Sport Sciences Cluster CESSC) találkozóján. Utazásának költségeit az OU sz. keret fedezte. 33

34 Dr. Győri Ferenc tanszékvezető főiskolai docens november 12-től 13-ig a romániai Aurel Vlaicu University of Arad intézményben részt vett a Közép Európai Sporttudományi Klaszter (Central European Sport Sciences Cluster CESSC) találkozóján. Utazásának költségeit az OU sz. keret fedezte. Domokos Mihály intézetvezető-helyettes mestertanár november 12-től 13-ig a romániai Aurel Vlaicu University of Arad intézményben részt vett a Közép Európai Sporttudományi Klaszter (Central European Sport Sciences Cluster CESSC) találkozóján. Utazásának költségeit az OU sz. keret fedezte. Pap Anikó ügyvivő szakértő november 15-től 21-ig a szlovákiai Selye János Egyetemen adminisztratív mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit az Erasmus+ ösztöndíj fedezte. Mihály Péter Dániel adjunktus november 15-től 21-ig a szlovákiai Selye János Egyetemen oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit az Erasmus+ ösztöndíj fedezte. Dr. Laki Ildikó adjunktus november 15-től 21-ig a szlovákiai Selye János Egyetemen oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit az Erasmus+ ösztöndíj fedezte. Dr. Miklós Péter adjunktus november 15-től 21-ig a szlovákiai Selye János Egyetemen oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit az Erasmus+ ösztöndíj fedezte. Dr. Gombos József tanszékvezető főiskolai tanár november 15-től 21-ig a szlovákiai Selye János Egyetemen oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit az Erasmus+ ösztöndíj fedezte. Dr. Molnár Andor főiskolai docens november 20-tól 23-ig a csehországi Univerzita Karlova v Praze intézményben részt vett a Közép Európai Sporttudományi Klaszter (Central European Sport Sciences Cluster CESSC) találkozóján. Utazásának költségeit az OU sz. keret fedezte. Dr. Győri Ferenc tanszékvezető főiskolai docens november 20-tól 23-ig a csehországi Univerzita Karlova v Praze intézményben részt vett a Közép Európai Sporttudományi Klaszter (Central European Sport Sciences Cluster CESSC) találkozóján. Utazásának költségeit az OU sz. keret fedezte. Dr. Krész Miklós tanszékvezető főiskolai tanár november 26-án a romániai Universitatea de Vest din Timisoara intézményben nemzetközi workshopon vett részt. Utazásának költségeit az utazó fedezte. Dr. Galambos Gábor egyetemi tanár november 26-án a romániai Universitatea de Vest din Timisoara intézményben nemzetközi workshopon vett részt. Utazásának költségeit a 2T sz. keret fedezte. Dr. Békési József főiskolai tanár november 26-án a romániai Universitatea de Vest din Timisoara intézményben nemzetközi workshopon vett részt. Utazásának költségeit az utazó fedezte. Dr. Balogh János főiskolai docens november 26-án a romániai Universitatea de Vest din Timisoara intézményben nemzetközi workshopon vett részt. Utazásának költségeit az utazó fedezte. Dr. Asztalos Bence főiskolai docens december 6-tól 12-ig a szlovákiai University of Prešov intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit az Erasmus+ ösztöndíj fedezte. Katona Zsolt tanársegéd november 29-től december 5-ig a norvégiai Hedmark University of Applied Sciences intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit a 16012T082 sz. keret fedezte. Dr. Asztalos Bence főiskolai docens december 13-tól 19-ig a csehországi Masarykova Univerzita intézményben Erasmus oktató mobilitásban vett részt. Utazá / szám

35 sának költségeit a 16012T082 sz. keret fedezte. Bácsi János iskolaigazgató február 21-től 23-ig a szlovákiai International Research Institute s.r.o. intézményben vett részt és tartott előadást a IV. Neveléstudományi és Szakmódszertani konferencián. Utazásának költségeit a 2T sz. keret fedezte. Zs. Sejtes Györgyi igazgatóhelyettes február 21-től 23-ig a szlovákiai International Research Institute s.r.o. intézményben vett részt és tartott előadást a IV. Neveléstudományi és Szakmódszertani konferencián. Utazásának költségeit a 2T sz. keret fedezte. Tóth-Kocsis Csilla igazgatóhelyettes február 21-től 23-ig a szlovákiai International Research Institute s.r.o. intézményben vett részt és tartott előadást a IV. Neveléstudományi és Szakmódszertani konferencián. Utazásának költségeit a 2T sz. keret fedezte. Sárvári Tünde igazgatóhelyettes február 21-től 23-ig a szlovákiai International Research Institute s.r.o. intézményben vett részt és tartott előadást a IV. Neveléstudományi és Szakmódszertani konferencián. Utazásának költségeit a 2T sz. keret fedezte. Nagy Zoltán Péter irodavezető március 6-tól 12-ig a spanyolországi Universidad de Deusto intézményben Erasmus+ adminisztratív mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit a 16012T082 sz. keret fedezte. Dombi Edina tanársegéd március 6- tól 12-ig a spanyolországi Universidad de Deusto intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit a 16012T082 és a 2T sz. keret fedezte. Dr. Dombi Józsefné Dr. Kemény Erzsébet főiskolai tanár február 21-től 23-ig a szlovákiai International Research Institute s.r.o. intézményben vett részt és tartott előadást a IV. Neveléstudományi és Szakmódszertani konferencián. Utazásának költségeit a 2T sz. keret fedezte. Dr. habil. Benkő Zsuzsanna Mária intézetvezető főiskolai tanár november 23-tól 29-ig az ausztriai Fachhochschule Joanneum intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit a 16012T082 sz.- keret fedezte. Bácsi János iskolaigazgató december 5-én kísérőtanárként vett részt a Himnusz és Szózat szavalóversenyen, a szerbiai Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében. Utazásának költségeit a 2T sz. keret fedezte. Dr. habil. Tarkó Klára oktatási dékánhelyettes, intézetvezető-helyettes, tanszékvezető főiskolai tanár január 30-tól február 6-ig vett részt és tartott előadást az egyesült arab emírségekbeli International Teacher Education Conference c. konferencián. Utazásának költségeit a 2T és a 2T sz. keret fedezte. Dr. habil. Benkő Zsuzsanna Mária intézetvezető főiskolai tanár január 30-tól február 6-ig vett részt és tartott előadást az egyesült arab emírségekbeli International Teacher Education Conference c. konferencián. Utazásának költségeit a 2T és a 2T sz. keret fedezte. Prof. Dr. Maczelka Noémi intézetvezető, tanszékvezető egyetemi tanár február 7-től 13-ig a csehországi Masarykova Univerzita intézményben a Musik Kreativ +, Erasmus + KA2 program megvalósításában vett részt. Utazásának költségeit a 2F sz. keret fedezte. Dr. Dombi Józsefné Dr. Kemény Erzsébet főiskolai tanár február 7-től 13-ig a csehországi Masarykova Univerzita intézményben a Musik Kreativ +, Erasmus + KA2 program megvalósításában vett részt. Utazásának költségeit a 2F sz. keret fedezte. Dr. Asztalos Bence főiskolai docens február 7-től 13-ig a csehországi 35

36 Masarykova Univerzita intézményben a Musik Kreativ +, Erasmus + KA2 program megvalósításában vett részt. Utazásának költségeit a 2F sz. keret fedezte. Klippel Rita tanársegéd február 7-től 10-ig a romániai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen végzett kutatást. Utazásának költségeit a 2S sz. keret fedezte. Dr. Stanislava Zajacová nyelvtanár február 10-től 14-ig a szlovákiai Univerzita Komenského v Bratislave intézményben nemzetközi konferencián vett részt és tartott előadást. Utazásának költségeit az utazó fedezte. Cziberéné Nohel Gizella mestertanár február 21-től 23-ig a szlovákiai International Research Institute s.r.o. intézményben vett részt és tartott előadást a IV. Neveléstudományi és Szakmódszertani konferencián. Utazásának költségeit a 2T , a 2T , és a 16012T082 sz. keret fedezte. Fűzné Dr. Kószó Mária szakcsoportvezető főiskolai docens február 21-től 23-ig a szlovákiai International Research Institute s.r.o. intézményben vett részt és tartott előadást a IV. Neveléstudományi és Szakmódszertani konferencián. Utazásának költségeit a 2T , a 2T , és a 16012T082 sz. keret fedezte. Gál Anikó tanársegéd február 23-án a szlovákiai International Research Institute s.r.o. intézményben vett részt és tartott előadást a IV. Neveléstudományi és Szakmódszertani konferencián. Utazásának költségeit a 16012T082 sz. keret fedezte. Harkainé Molnár Emese gyakorlati oktató február 21-től 23-ig a szlovákiai International Research Institute s.r.o. intézményben vett részt és tartott előadást a IV. Neveléstudományi és Szakmódszertani konferencián. Utazásának költségeit a 2T , a 2T , és a 16012T082 sz. keret fedezte. Dr. Czédliné Bárkányi Éva gyakorlati oktató február 21-től 23-ig a szlovákiai International Research Institute s.r.o. intézményben vett részt és tartott előadást a IV. Neveléstudományi és Szakmódszertani konferencián. Utazásának költségeit a 2T , a 2T , és a 16012T082 sz. keret fedezte. Meszlényi-Lenhart Emese tanársegéd február 21-től 23-ig a szlovákiai International Research Institute s.r.o. intézményben vett részt és tartott előadást a IV. Neveléstudományi és Szakmódszertani konferencián. Utazásának költségeit a 16012T082 sz. keret fedezte. Vári Beáta tanársegéd február 21-től 23-ig a szlovákiai International Research Institute s.r.o. intézményben vett részt és tartott előadást a IV. Neveléstudományi és Szakmódszertani konferencián. Utazásának költségeit a 16012T082 sz. keret fedezte. Dr. Tuska Tünde tanszékvezető főiskolai docens február 6-tól 10-ig a szlovákiai Jazykovedný ústav Ľ. Štúra SAV intézményben nemzetközi konferencián vett részt és tartott előadást. Utazásának költségeit a 2T sz. keret fedezte. Dr. Asztalos Bence főiskolai docens március 13-tól 22-ig európai hangversenykörúton vett részt a Budapesti Fesztiválzenekarral. Utazásának költségeit a meghívó fél fedezte. Eric Blin nyelvtanár március 27-től április 2-ig a törökországi Ankara Üniversitesi intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit a 16012T082 sz. keret fedezte. Dr. Asztalos Bence főiskolai docens április 11-től 14-ig a szlovákiai Catholic University of Ružomberok intézményben zsűrielnöki posztott töltött be a 13. ŠUČ International Music Competition c. versenyen. Utazásának költségeit a 16012T082 sz. keret fedezte. Dr. Dombi Józsefné Dr. Kemény Erzsébet főiskolai tanár március 16-tól 20-ig a / szám

37 litvániai Lithuanian Academy of Music and Theatre intézményben nemzetközi konferencián vett részt és tartott előadást. Utazásának költségeit a 0T sz. keret fedezte. Prof. Dr. Maczelka Noémi intézetvezető, tanszékvezető egyetemi tanár április 11-től 14-ig a szlovákiai Catholic University of Ružomberok intézményben kísérőtanárként vett részt a 13. ŠUČ International Music Competition c. versenyen. Utazásának költségeit a 16012T082 és a 2T sz. keret fedezte. Ocskó Adrienn ügyvivő szakértő április 10-től 16-ig az ausztriai Alpen-Adria- Universität Klagenfurt intézményben Erasmus+ adminisztratív mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit a 16012T082 sz. keret fedezte. Dr. habil. Drahota-Szabó Erzsébet intézetvezető, tanszékvezető főiskolai tanár április 10-től 16-ig az ausztriai Alpen-Adria- Universität Klagenfurt intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit a 16912S728 sz. keret fedezte. Prof. Dr. Rácz Lajos intézetvezető egyetemi tanár április 3-tól 9-ig a romániai Babeş-Bolyai Tudományegyetemen Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit az Erasmus+ ösztöndíj fedezte. Soós Katalin gyakorlati oktató április 3-tól 9-ig a szlovákiai Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit az Erasmus+ ösztöndíj fedezte. Fáyné dr. Dombi Alice tanszékvezető főiskolai tanár április 3-tól 9-ig a szlovákiai Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit az Erasmus+ ösztöndíj fedezte. Klippel Rita tanársegéd április 8-tól 13-ig a romániai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen kutatásban vett részt. Utazásának költségeit a 2S sz. keret fedezte. Dr. Stanislava Zajacová nyelvtanár április 11-től 13-ig a szlovákiai Kongresové centrum Smolenice SAV intézményben nemzetközi konferencián vett részt. Utazásának költségeit az utazó fedezte. Dr. Tuska Tünde tanszékvezető főiskolai docens április 11-től 13-ig a szlovákiai Kongresové centrum Smolenice SAV intézményben nemzetközi konferencián vett részt. Utazásának költségeit a 2T sz. keret fedezte. Dr. Kovács Krisztina Ágnes adjunktus április 17-től 23-ig a szlovákiai Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit az Erasmus+ ösztöndíj fedezte. Meszlényi-Lenhart Emese tanársegéd április 17-től 23-ig a spanyolországi Universitat de Barcelona intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit az Erasmus+ ösztöndíj fedezte. Dr. Tuska Tünde tanszékvezető főiskolai docens április 17-től 23-ig a csehországi Academia Rerum Civilium Vysoká škola politických a společenských věd, s.r.o intézményben Erasmus+ mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit a 16012T082 sz. keret fedezte. Prof. Dr. Maczelka Noémi intézetvezető, tanszékvezető egyetemi tanár április 24-től 30-ig a spanyolországi Universidad de Granada intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit a 2T sz. keret fedezte. Dr. Nagy Miklós egyetemi docens április 24-től 30-ig a franciaországi Université Paul-Valéry Montpellier 3 intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit a 16012T082 sz. keret fedezte. Dr. Bakti Mária tanszékvezető főiskolai docens április 27-től 30-ig a németor- 37

38 szági Johannes Gutenberg Universität Mainz intézményben részt vett a TRA&CO Symposium 2016 c. konferencián. Utazásának költségeit az utazó fedezte. Dombi Edina tanársegéd április 29- től május 6-ig az olaszországi Università degli Studi di Urbino Carlo Bo intézményben részt vett és előadást tartott a 3rd Erasmus International Week c. nemzetközi programon. Utazásának költségeit a 16012T082 sz. keret fedezte. Nagy Zoltán Péter irodavezető április 29-től május 6-ig az olaszországi Università degli Studi di Urbino Carlo Bo intézményben részt vett és előadást tartott a 3rd Erasmus International Week c. nemzetközi programon. Utazásának költségeit a 16012T082 sz. keret fedezte. Klippel Rita tanársegéd május 1-től 7-ig a romániai Babeș Bolyai Tudományegyetemen Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit az Erasmus+ ösztöndíj fedezte. Gaál Zsuzsanna adjunktus május 1- től 7-ig a romániai Babeș Bolyai Tudományegyetemen Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit a 16012T082 sz. keret fedezte. Dr. habil. Máté Zsuzsanna főiskolai tanár május 1-től 7-ig a romániai Universitatea Creştină Partium intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit az Erasmus+ ösztöndíj fedezte. Dr. Szabó Klára főiskolai docens május 1-től 7-ig a lengyelországi Uniwersytet Łódzki intézményben Erasmus+ oktatói mobilitásban vett részt. Utazásának költségeit a 16012T082 és a 2T sz. keret fedezte. SZTE JGYPK Erasmus Hallgatói Mobilitásban részt vevő hallgatók száma: 2015/2016 I. félév - 29 bejövő hallgató - 13 kimenő hallgató 2015/2016 II. félév - 18 bejövő hallgató - 5 kimenő hallgató / szám

39 39

40 80 gyakorlóiskolás diák egy hete Erdélyben Kulturális túrák, kiállítás, közös megemlékezések, táncház szegedi és székely gyerekekkel Az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolájának nyolcvan tanulója, kíséretükben nyolc tanárral összesen 1700 km-t utazva barangolták be Erdélyt. A magyar állami Határtalanul program keretében immár ez a negyedik alkalom, hogy hetedik évfolyamos gyakorlóiskolások kulturális és kapcsolatépítő út során erdélyi tájakat és városokat kerestek fel. A program során jeles magyarok lábnyomait követve körbeutazták Erdély szépséges tájait, Kalotaszeget, a Békás szorost, a Tordai hasadékot, a Parajdi Sóbányát. Diák idegenvezetéssel idézték fel nemzeti történelmünk eseményeit: a kolozsvári Házsongárdi temetőben Apáczai Csere János, Fehéregyházán Petőfi Sándor és Farkaslakán Tamási Áron emléke előtt adóztak. Apáczai Csere János sírjánál a Házsongárdi temetőben / szám

41 Kolozsváron a Hunyadiak örökségét idéztük Fehéregyházán Petőfi Sándorra emlékeztünk 41

42 Szovátára ajándékokkal érkeztünk Táncház a csíkrákosi diákokkal / szám

43 A tanulás, érzékenyítés, és a nem formális pedagógiai programok mellett fontos közösségi események gazdagították a kirándulókat, köztük például táncházzal, melyben a csíkrákosi fiatalok tanították a szegedi társaiknak a hagyományos erdélyi táncokat. A Nemzeti Összetartozás Napján a szegedi és a csíki diákok közös megemlékezést tartottak. Az SZTE Juhász Gyula gyakorlóiskola kórusának fellépése után Vass Albert Üzenet haza című versét közösen szavalták a helyi és a vendég tanulók. Mint Beke Ferenc tanár, főszervező elmondta: "Az útról a Báthoryak, Bethlenek és Hunyadiak kulturális örökségét hozták haza magukkal a diákjaink, és a Székelyföld felejthetetlen tájainak, templomainak, kapuinak emlékét. De ennél többet is, hiszen például Szovátán együtt játszottak Böjte Csaba testvér gondoskodásában élő gyerekekkel, akiknek írószereket, és más, az iskolai élethez szükséges felszereléseket vittünk. A csíkrákosi általános iskolában intézményünk rajz tagozatos tanulóinak munkáiból kiállítást rendeztünk. A határokon átívelő nemzetegyesítéshez és kulturális örökségünk megismeréséhez tett hozzájárulás volt ez a hét." A Vajdahunyadvár tövében Jancsákné Majzik Andrea 43

44 VIII. HALLGATÓI HÍREK Ez az év sem telt el Juhász Gyula Napok nélkül, persze idén teljesen más körítést kapott. Jubileumi, huszadik alkalommal került megrendezésre. A háromnapos programsorozatot egy nulladik nap előzte meg, ahol a Hallgatói Önkormányzat egy állófogadást rendezett. Itt többek között a Dékán Úr, intézetvezetők, tanárok, régi és új juhászok, valamint a szervezők jelentek meg. Az első napon kirajzolódott a teljes létszám, ami megfelelően tükrözte az esemény nívóját. Nyolc csapat élén nyolc csillagszemű juhászjelölt állt és vezette LegElőre a birkáit, hiszen maga a rendezvény is ezen a néven futott. A három nap alatt a bemutatkozó, a sport és az éjszakai vetélkedő mellett a városban és a Partfürdőn is megmutathatták a csapatok, hogy miért érdemesek A XX. Juhász Gyula Napok első helyére. Az eseményt a Vének Tanácsa vetélkedő zárta, amiben a régi juhászok és a juhászjelöltek mérhették össze erejüket. A szervezők kitettek magukért, hiszen ahogy minden évben, úgy most is igyekeztek a vetélkedők mellett igazi betyáros bulikat szervezni az estére. Idén a Belau, az Animal Cannibals, The Daltns, illetve a JUGYU-s bulikból már jól ismert Dj Gesbin szórakoztatta az egyetem hallgatóit. Április 21-én éjfélkor pedig fény derült az első helyre is. Az újdonsült csillagszemű juhász Sztoborán Dávid lett, aki csapatával, minden erőpróbát kiállva vette át helyét Mezei Ádámtól. Pedagógusképző Kar Hallgatói Önkormányzata augusztus között rendezi meg az idei év gólyatáborát. A négynapos rendezvénysorozat elsődleges célja, hogy a frissen idekerülő hallgatók betekintést nyerhessenek az egyetemi élet különböző pontjaiba. Azok a gólyák, akik eljönnek az eseményre, információkat kapnak szakjukról, segítséget az elinduláshoz, kapcsolatokat építhetnek ki szaktársaikkal, valamint a felsőbb éves hallgatókkal is. Egyik legfőbb célunk a tájékoztatás és segítségnyújtás a juttatások megpályázásához, a kurzusok sikeres felvételéhez. A szakmai informálódás mellett az élményszerzés is kiemelkedő helyen szerepel, s az, hogy a felvételt nyert hallgatók a négy nap alatt barátokra, emlékekre s rengeteg boldog pillanatra tegyenek szert. Ennek érdekében rengeteg különleges programmal készülünk, hogy a gólyák megismerhessék és átélhessék, milyen érzés is jugyusnak lenni. KARI KÖZLÖNY A Kari Közlöny RTF formátumban letölthető a JGYPK Internetes honlapjáról: Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar H-6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6. Tel.: (+36) , Fax: (+36) Kiadja a SZEK JGYF Kiadó Felelős kiadó: Annus Gábor igazgató Felelős szerkesztők: Tóth Károly hivatalvezető, dr. Tóth Szergej dékánhelyettes Szerkesztőbizottság: Annus Gábor, Cseh Attila, Fejős Sándor, Molnár Pálné, Nagy Zoltán Péter Olvasószerkesztő: Horváthné Szélpál Mária Technikai szerkesztő: Bora Ildikó Megjelent: év május havának második felében / szám

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 2015. február 26-án ülést tartott. A napirend a következő volt:

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 2015. február 26-án ülést tartott. A napirend a következő volt: A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR HIVATALOS TÁJÉKOZTATÓJA Kari Közlöny 2014/15. 3. szám TARTALOM A kari tanács ülései 1 Határozatok 2 Személyi hírek 6 Bizottsági hírek 14 Kari hírek

Részletesebben

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési

Részletesebben

Pedagógusok képesítése

Pedagógusok képesítése Pedagógusok képesítése Az intézmény neve: Benedek Elek Általános Iskola S.sz. Név Munkakör 1. Antal Istvánné 2. Balázsiné Jaczkó Márta Alkalmazási jogviszony (közalkalmazott idejű jogviszonyban, határozott

Részletesebben

Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november)

Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november) Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november) Tanulmányok: Budapesti Tanítóképző Főiskola, tanító szak (1988-1991) Bölcsészettudományi

Részletesebben

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai 1/2009 (2009.01.06.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja

Részletesebben

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista Oktatási intézmény ; Eötvös Lóránd Tudományegyetem képző Főiskolai Kar; Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar; Budapesti Műszaki Egyetem- és Társadalomtudományi Kar; Pázmány Péter Katolikus

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

100. szám május 26. Tartalom

100. szám május 26. Tartalom Egyetemi Értesítő A Szegedi Tudományegyetem hivatalos és információs lapja 100. szám 2015. május 26. Tartalom NAPIRENDI PONTOK A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2015. év április hó 27. napján tartott

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2.

Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2. Végzettségek általános iskolai Az oklevelet kiállító intézmények megnevezése (a kar jelölésével) Nápolyi Pedagógusok képesítése Végzettségek szintje szakonként Mely szakokra képesített (tantárgyanként)

Részletesebben

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról 21/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi docensi pályázatokról 22/2013. (VI.19.) sz. határozata főiskolai docensi pályázatokról 23/2013. (VI.19.)

Részletesebben

közoktatási vezető szakvizsga BMGE-GTK E matematika szakos tanár KLTE-TTK 195 / 1979 E matematika matematika

közoktatási vezető szakvizsga BMGE-GTK E matematika szakos tanár KLTE-TTK 195 / 1979 E matematika matematika Ssz. Munkakör matematika KLTE-TTK 128 / 1981 E matematika matematika 1. igazgató határozatlan idejű fizika KLTE-TTK 128 / 1981 E fizika közoktatási vezető szakvizsga BMGE-GTK 5572. 2004 E matematika KLTE-TTK

Részletesebben

Buda András szakmai életrajza

Buda András szakmai életrajza Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai 1/2011. sz.(2011.02.01.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 9 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel

Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel Sorszám Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2017-2018-as tanév Végzettség szintje Besorolási kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola Pedagógus

Részletesebben

A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján Dr. Izsó Lajos részfoglalkozású egyetemi tanári megbízását támogatja. ( 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás)

A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján Dr. Izsó Lajos részfoglalkozású egyetemi tanári megbízását támogatja. ( 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) 2006 BGK-KT/ XXVI/1/2006 A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján (Tóth Béla megbízásának lejárta miatt) Stein Vera adjunktust választotta a kari Fegyelmi testület elnökének. Megbízása 2006. január 10 -től

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai József, nyugalmazott történelemtanár, Szeged,, Nagybecskerek Beretka Katinka, okleveles jogász,

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai 1/2016 (2016.01.19.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 14 IGEN, 0 NEM szavazattal, 2 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hatály: 2012. II. 17 2012. VIII. 30. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM AZ EGYETEM ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ CÍMEK, KITÜNTETÉSEK, ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJE 2012. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET...

Részletesebben

Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens, intézetvezető-helyettes. Szakmai önéletrajz (2018. október)

Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens, intézetvezető-helyettes. Szakmai önéletrajz (2018. október) Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens, intézetvezető-helyettes Pedagógusképző Intézet Születési hely, időpont: Budapest, 1970. július 7. Telefon: 30/551-75-20 E-mail: gombosnorbert70@gmail.com gombos.norbert@kre.hu

Részletesebben

Közzétételi lista. Szakképzettségek

Közzétételi lista. Szakképzettségek Közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató Lásd: Pedagógiai program 1.11 Az iskolába jelentkező tanulók felvételének és átvételének elvei + Nkt. 50, 51. II. III. IV. Beiratkozásra

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a

Részletesebben

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült:

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: 2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: Bencsura Katalin Bencsura Katalin 1978-ban szerezte meg a gyógytornász képesítést

Részletesebben

A Kari Tanács Dr. Horváth Sándor főiskolai tanári kinevezését támogatja. (8 igen, 0 nem és 1 tartózkodás)

A Kari Tanács Dr. Horváth Sándor főiskolai tanári kinevezését támogatja. (8 igen, 0 nem és 1 tartózkodás) 2009 2009. JANUÁR 7. BGK-KT/ XLVIII / 1 /2009 A Dr. Horváth Sándor által beadott főiskolai tanári pályázatot a kari Bíráló Bizottság mindenben megfelelőnek találta és támogatja a pályázat elfogadását.

Részletesebben

2013-2014 tanév. tanító 4. általános iskolai tanító (napközis nevelő) általános iskolai tanító (napközis nevelő)

2013-2014 tanév. tanító 4. általános iskolai tanító (napközis nevelő) általános iskolai tanító (napközis nevelő) 2013-2014 tanév s.sz. Végzettség Jelenleg oktatott Szint szak megnev. tantárgy/ munkakör évfolyam Általános iskolai neveléso oktatás 1-4 évfolyam 1. pedagógus tanító tanító 2/a 2. pedagógus általános isolai

Részletesebben

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista 1. Pedagógusok végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatási intézmény Megszerzett szakképzettség ; Eötvös Lóránd

Részletesebben

Név Munkakör Végzettség Végzettség szintje. Német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár és közművelődési előadó.

Név Munkakör Végzettség Végzettség szintje. Német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár és közművelődési előadó. Név Munkakör Végzettség Végzettség szintje 1 Kovács Márta idegennyelv- Német nyelv és irodalom szakos és közművelődési előadó 2 Czinege Enikő szakmai Környezetmérnök 3 Csidei Péter Magyar nyelv és irodalomtörténelem

Részletesebben

A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása

A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása Pedagógusképzés, pedagógus-továbbképzés megújítása a Közép-dunántúli régióban A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása Dr. Bacsa-Bán Anetta 2014. 02.

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM DÉKÁN BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR Előterjesztés a Kari Tanács 2018. szeptember hó 26. napi ülésére Előterjesztő: Alföldi György DLA dékán Szervezeti egység: Építészmérnöki

Részletesebben

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget

Részletesebben

MATEMATIKA-KÉMIA SZAKOS ÁLTALÁNOS ISKLAI TANÁR, OKLEVELES KÉMIA TANÁR, ÉLELMISZERMÉRNÖK, OKLEVELES MATEMATIKA TANÁR

MATEMATIKA-KÉMIA SZAKOS ÁLTALÁNOS ISKLAI TANÁR, OKLEVELES KÉMIA TANÁR, ÉLELMISZERMÉRNÖK, OKLEVELES MATEMATIKA TANÁR , TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ doktori MATEMATIKA-MŰSZAKI ISMERETEK ÉS GYAKORLATOK SZAKOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI, TÁRSADALOM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK SZAKOS, TÖRTÉNELEM TUDOMÁNYOK DOKTORA, TÖRTÉNELEM TUDOMÁNYOK KANDIDÁTUSA,

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZÕ KAR TANÁCSÁNAK ÜLÉSEI

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZÕ KAR TANÁCSÁNAK ÜLÉSEI A Kari Tanács ülései A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZÕ KAR TANÁCSÁNAK ÜLÉSEI A 2018. DECEMBER 6-ÁN TARTOTT ÜLÉS KIEGÉSZÍTETT NAPIRENDJE 1. Tájékoztató Erasmus Hallgatói mobilitás (részképzés/szakmai

Részletesebben

SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar hivatalos tájékoztatója. 5 7. szám 2003. Főigazgatósági Tájékoztató

SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar hivatalos tájékoztatója. 5 7. szám 2003. Főigazgatósági Tájékoztató Főigazgatósági Tájékoztató SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar hivatalos tájékoztatója 5 7. szám 2003. Főigazgatósági Tájékoztató A Főigazgatósági Tájékoztató RTF formátumban letölthető a JGYTF

Részletesebben

Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak. osztályfőnök

Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak. osztályfőnök 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához általános iskolai tanító művelődésszervező és könyvtár rajz, technika, testnevelés, 2. általános

Részletesebben

munkarend név ELTE Kar képzési szint képzés név nyelv

munkarend név ELTE Kar képzési szint képzés név nyelv képzési szint képzés név nyelv munkarend név ELTE Kar Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Nyugat-magyarországi Egyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által aláírt szerződés szerint az alábbi

Részletesebben

S.sz. Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tárgy

S.sz. Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tárgy Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda, 5540, Kossuth u. 17 (alsó tagozat) S.sz. Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tárgy 1 Pedagógus 1 i Brunszvik Teréz Óvóképző Intézet,

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai 1/2010sz. (2010.02.08.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Betöltött munkakörök alapján a ok iskolai végzettsége és szakképzettsége sorszám munkakör végzettség mely szak(ok)ra képesített tanított tantárgy foglalkozások 1. tagintézményvezető gazdálkodási szakos

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2016. május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 9/2016. (V.10.) KT. sz. határozat Dr. Rozsnyai Krisztina Közigazgatási Jogi Tanszékre benyújtott

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2016-2017-es tanév Besorolási Pedagógusok Végzettség szintje kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola

Részletesebben

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR szakirányú továbbképzési szak Képzés célja: A megújuló tanárképzésben a mentortanár képzés célja a pedagógiai kultúra megerősítése, amelynek segítségével a tanárjelöltek nyitottak

Részletesebben

KARI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA. A határozat száma: 4/2012. (V.29.)

KARI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA. A határozat száma: 4/2012. (V.29.) Ikt.sz.: TKTK/91-5/2012 Határozat Főiskolai docensi pályázatok véleményezése című előterjesztésről A határozat száma: 4/2012. (V.29.) a TKTK Tanács elnöke Ikt.sz.: TKTK/91-6/2012 Határozat Tanársegédi

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai 1/2017.(2017.01.17.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 13 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

Név Végzettség szintje Szakképzettségek

Név Végzettség szintje Szakképzettségek Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettségei Név Végzettség szintje Szakképzettségek 1 Aradi Katalin Judit egyetem 2 Barna Judit mesterfokozat MA 3 Benkovich András egyetem 4 Bíró Adrienn egyetem

Részletesebben

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi

Részletesebben

Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros

Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros 1 Ö N É L E T R A J Z F O R M A N Y O M T A T V Á N Y SZEMÉLYES ADATOK Név DR. LUKÁCS JÁNOS Cím 3535 MISKOLC (MAGYARORSZÁG), ELŐHEGY U. 48/2. Telefon +36 46 565 111/14 11 Fax +36 46 561 504 E-mail janos.lukacs@uni-miskolc.hu

Részletesebben

Dobránszkyné Csige Boglárka. Gáll Gizella. Somogyiné Győri Magdolna. Eszenyiné Stéh Katalin

Dobránszkyné Csige Boglárka. Gáll Gizella. Somogyiné Győri Magdolna. Eszenyiné Stéh Katalin Csőke Ilona Tanító, testnev. spec.koll., pedagógia, tehetség és képfejl.szakv., népi játék és kézműves oktató, kosárfonó szakoktató 1.a osztályfőnök, kézműves-technika, szakvizsga Kondor Krisztina Tanító,

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar Kari Tanácsának 2010. évi határozatai Szombathely 2010 1/2010. (I. 20.) számú határozat igen szavazattal elfogadja Biológia BSc mintatantervével kapcsolatos

Részletesebben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2019/2020-as tanévben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2019/2020-as tanévben A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2019/2020-as tanévben Név: Molnár László Szak(ok): történelem, könyvtár Igazgató Szakvizsgával rendelkező mesterpedagógus Elérhetőség: ramolasz60@gmail.com

Részletesebben

PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács

PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács PTE MIK SZMSZ. 5. sz. melléklet Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Kitüntetési Szabályzata Véleményezte: Jóváhagyta: PTE MIK Vezetői Értekezlet 2019.04.09. PTE MIK Kari Tanács 2019.04.16.

Részletesebben

wellness-tanácsadó, személyi edző, rendezvényszervező, animátor wellness-tanácsadó Munkarend Fin. forma Szakirányú továbbképzés neve

wellness-tanácsadó, személyi edző, rendezvényszervező, animátor wellness-tanácsadó Munkarend Fin. forma Szakirányú továbbképzés neve wellness-tanácsadó, személyi edző, rendezvényszervező, animátor wellness-tanácsadó Munkarend forma i idő helye i terület L K wellness-tanácsadó kéthetente péntek délután, szombat délelőtt és délután Szeged

Részletesebben

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN 2014. május 15. 2 A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN A Debreceni Egyetem Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

A pedagógusok, a NOKS és technikai dolgozók iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakör alapján. szintje

A pedagógusok, a NOKS és technikai dolgozók iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakör alapján. szintje A pedagógusok, a NOKS és technikai dolgozók iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakör alapján Végzettség 1. tanító, ének, református hittan oktató 2. orosz-történelem szakos 3. matematika-kémia

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

TÁMOP 3.1.5. Pedagógusképzések

TÁMOP 3.1.5. Pedagógusképzések TÁMOP 3.1.5. Pedagógusképzések A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT ÁLTAL KÍNÁLT TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK, RÉSZISMERETEK, SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK, VALAMINT PEDAGÓGUS SZAKVIZSGA

Részletesebben

8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 1. Abordán Szilvia Ilona 2. Arató Andrea Dr. Baloghné Konkoly 3. testnevelés szakos általános iskolai tanár Marianna okleveles testnevelő tanár angol

Részletesebben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2017/18-as tanévben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2017/18-as tanévben A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2017/18-as tanévben Név: Molnár László Szak(ok): történelem, könyvtár Igazgató Szakvizsgával rendelkező mesterpedagógus Ráckeve Város Pedagógiai Díjával kitüntetett

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Dávid Lóránt Dénes Családi név: Dr. Dávid Keresztnév: Lóránt Dénes Tud. fokozat: PhD (földtudományok) Születési hely: Heves Születési idő: 1968. március 06. Állampolgárság: magyar

Részletesebben

Iskolánkban tanító pedagógusok 2017/18.

Iskolánkban tanító pedagógusok 2017/18. Iskolánkban pedagógusok 2017/18. Név Munkakör képesítés 1. Turcsányi Klára igazgató kémia-biológia szak, közoktatási-vezető szakvizsga pedagógia szakos bölcsész és szociálpedagógia 2. Rezessyné Zsoldos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 3488-R/2007-1. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2007. december 17-én megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. AZ ELŐTERJESZTÉSEK (MELLÉKLETEK) MEGTEKINTHETŐEK:

Részletesebben

Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet

Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet Önéletrajz Személyes információk: Név: Munkahely: Beosztás: E-mail: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet Főiskolai docens revesz.laszlo@ektf.hu Tudományos fokozat: PhD.

Részletesebben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben Név: Molnár László Szak(ok): történelem, könyvtár Igazgató Szakvizsgával rendelkező mesterpedagógus Elérhetőség: ramolasz60@gmail.com Név:

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2017. szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 70/2017. (IX.26.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév I.

Részletesebben

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy Iskolánk nevelőtestületének adatai 2017-2018-as tanévben Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy 1. Pedagógus I. történelem szakos, vallás történelem, hittan

Részletesebben

I. Pro Facultate. III. Pro Iuventute

I. Pro Facultate. III. Pro Iuventute AZ SZTE JUHÁ SZ GYU LA PEDA GÓGU SKÉ PZ Ő KARON ADOMÁ NYOZ HATÓ KITÜ NT E TÉSE K, KITÜNTETŐ CÍMEK ÉS AZ AD OMÁNYOZÁ S RE NDJE I. Pro Facultate (1) A kitüntetést azon személyek kaphatják, akik a Kar érdekében

Részletesebben

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás 1. Alkalmazott műszaki tudományok szekció I. em. 36. DR. FÜLÖP ISTVÁN egyetemi adjunktus Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari

Részletesebben

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Károli Gáspár Református Egyetem Alapítása: Magyarországi Református Zsinat, 1993. február 24. Elvész az én népem, mivelhogy

Részletesebben

ISKOLAI VÉGZETTSÉGE. tanító / tanítóképző főiskola

ISKOLAI VÉGZETTSÉGE. tanító / tanítóképző főiskola Igazgató: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna szlovák-földrajz szakos tanárképző nevelőtanár / tanárképző háztartástan tanár / tanárképző földrajz szakos közoktatási vezető, pedagógus szakvizsga / tanárképző

Részletesebben

A Kari Tanács határozatai 2013

A Kari Tanács határozatai 2013 KT elektronikus szavazás (2013. január 30.) A Kari Tanács határozatai 2013 1 /2013. sz. határozat: A Kari Tanács tagjai elektronikus szavazással, 13 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták az Informatikai

Részletesebben

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2015-2016-os tanév

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2015-2016-os tanév Iskolánk tantestületének és oktatástnevelést dolgozóinak adatai 20152016os tanév 1. Pedagógus1 Bessenyei György 2. Pedagógus2 Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola 3. Pedagógus3 Eötvös József

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 16. számú melléklete

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 16. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 16. számú melléklete Szabályzat az egyetemi kitüntetések és díszoklevelek alapításáról, adományozásáról Pécs 2019. Hatályos 2019. április 25.

Részletesebben

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai A PTE Művészeti Kar Kari Tanács 2019. évi határozatai 1/2019.sz. (2019.01.15.) KT határozat: A PTE MK Kari Tanácsa titkos szavazással az alábbiak szerint támogatja a Művészeti Kar által delegált oktatókat

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kari Tanácsának 2014. évi határozatai Győr 2014 1/2014. (03.05.) SZ. HATÁROZAT személyére (Balogh István, Venesz Norbert) tett 2/2014. (03.05.) SZ.

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2019. május 16-i ülésének jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK, Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39. sz. terem)

Részletesebben

Végzettségek szintje szakonként. Mely szakokra képesített (tantárgyanként) középiskolai tanár egyetem történelem történelem. egyetem biológia biológia

Végzettségek szintje szakonként. Mely szakokra képesített (tantárgyanként) középiskolai tanár egyetem történelem történelem. egyetem biológia biológia Munkakör,,, Végzettségei Az oklevelet kiállító intézmény Végzettségek szintje szakonként Mely szakokra képesített (tantárgyanként) Tanított tantárgyak közművelődési és népművelési előadó közművelődés és

Részletesebben

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely M E G H Í V Ó A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE 2. 2009. november 5-6. Szombathely A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT MŐVÉSZETI, NEVELÉS- ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR TANÍTÓKÉPZİ INTÉZETE AZ

Részletesebben

Végzettség szintje 1. egyetem 2. főiskola 3. egyetem 4. egyetem 5. főiskola 6. főiskola 7. egyetem 8. egyetem 9. egyetem 10. egyetem 11. főiskola 12.

Végzettség szintje 1. egyetem 2. főiskola 3. egyetem 4. egyetem 5. főiskola 6. főiskola 7. egyetem 8. egyetem 9. egyetem 10. egyetem 11. főiskola 12. Végzettség szintje 1. egyetem 2. főiskola 3. egyetem 4. egyetem 5. főiskola 6. főiskola 7. egyetem 8. egyetem 9. egyetem 10. egyetem 11. főiskola 12. egyetem 13. egyetem 14. egyetem 15. egyetem 16. mesterfokozat

Részletesebben

Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért

Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért Biológia bronzérme elismeréseként Hegedűs Barnabás egyetemi hallgató, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

Részletesebben

SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója. 2007. 2. szám. Kari Közlöny

SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója. 2007. 2. szám. Kari Közlöny Kari Közlöny SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója 2007. 2. szám Kari Közlöny A Kari Közlöny RTF formátumban letölthető a JGYPK Internetes honlapjáról: www.jgypk.u-szeged.hu/kozlony

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kari Tanácsának 2012. évi határozatai Győr 2012 1/2012. (01.18.) SZ. HATÁROZAT szavazással - a Kar 2010-2011. évi tevékenységéről készült beszámolót

Részletesebben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben Név: Molnár László Szak(ok): történelem, könyvtár Igazgató Szakvizsgával rendelkező mesterpedagógus Elérhetőség: ramolasz60@gmail.com Név:

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János

Részletesebben

BOLYAI JÁNOS SZAKGIMNÁZIUM NEVELŐTESTÜLETE. Viselt név keresztnév Szakképzettségek, végzettségek Pedagógus szakvizsgák

BOLYAI JÁNOS SZAKGIMNÁZIUM NEVELŐTESTÜLETE. Viselt név keresztnév Szakképzettségek, végzettségek Pedagógus szakvizsgák 1 BOLYAI JÁNOS SZAKGIMNÁZIUM NEVELŐTESTÜLETE 2 3 4 5 Viselt név vezetéknév Bárány Bellon Bodor Viselt név keresztnév Szakképzettségek, végzettségek Pedagógus szakvizsgák Andrea Csaba János Gyula angol

Részletesebben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017. Ikt. szám: RK/951-1/2017. 189/2017. (VIII. 30.) sz. határozata az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának 2017/2018. tanév I. félévére vonatkozó munkatervének elfogadásáról 1. elfogadja az Eszterházy Károly

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai

Részletesebben

Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők végzettsége

Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők végzettsége Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők végzettsége 1. tanító Munkakör Tanított tantárgy Szakképzettségek, végzettségek környezetismeret, ének-zene, életvitel és gyakorlat,

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA Sorszám: Tanított tantárgy: Végzettség: Továbbképzés: 1 tanító, rajz tanító, rajz szak 2 angol

Részletesebben

Tájékoztató. pályázatot benyújtó Dr. Gogolák László pályázatának véleményezése

Tájékoztató. pályázatot benyújtó Dr. Gogolák László pályázatának véleményezése Tájékoztató SZTE Mérnöki Kar Tanácsa 2017. január 24-án, 15.30 órakor megtartotta, a 2016/2017 tanév sorrendben az 5., ezen belül az 4. rendes ülését. A Tanácsülésen a 15 szavazati jogú tanácstag közül

Részletesebben

A Művészeti Kar Kari Tanácsának 2008.évi határozatai. 6/2008. sz. ( ) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos

A Művészeti Kar Kari Tanácsának 2008.évi határozatai. 6/2008. sz. ( ) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos A Művészeti Kar Kari Tanácsának 2008.évi határozatai 1/2008. sz. (2008.02.05.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 12 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.06. 8:45 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: Határozatok 2014-2015 egyhangúlag elfogadta a Kar Jogtörténeti Tanszékének beszámolóját. 2/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: egyhangúlag, az ülésen elfogadott

Részletesebben

Az oktatókra, kutatókra és tanárokra vonatkozó különös szabályok. 1. fejezet. Az oktatói munkakör létesítése Általános szabályok

Az oktatókra, kutatókra és tanárokra vonatkozó különös szabályok. 1. fejezet. Az oktatói munkakör létesítése Általános szabályok Kivonat a PTE SZMSZ 4 számú mellékletéből Az oktatókra, kutatókra és tanárokra vonatkozó különös szabályok 1. fejezet Az oktatói munkakör létesítése Általános szabályok 56. (1) Az Egyetemen oktatói feladat

Részletesebben

Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak. 4. általános iskolai tanító osztályfőnök

Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak. 4. általános iskolai tanító osztályfőnök A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak 1. általános iskolai tanító művelődésszervező és könyvtár

Részletesebben

Pedagógusaink: Munkaköre, megbízatásai: Képesítése: tanító, osztályfőnök (1.a), munkaközösség vezető. tanár, osztályfőnök (8.a),

Pedagógusaink: Munkaköre, megbízatásai: Képesítése: tanító, osztályfőnök (1.a), munkaközösség vezető. tanár, osztályfőnök (8.a), Pedagógusaink: Munkaköre, megbízatásai: Képesítése: Balogh Jánosné tanító, osztályfőnök (1.a), általános iskolai tanító Bárány Jutka, osztályfőnök (5.b), diákönkormányzat segítő pedagógus, gyermek- és

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai 1/2017.(2017.01.17.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 13 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS

Részletesebben